A tanulószobába lépve hirtelen tompa csend vesz körbe, mintha egy láthatatlan buborékba léptél volna bele, amely kizárja a felesleges zajt. Az első néhány pillanat után azonban a füledet szorító némaság kellemessé válik, hiszen a leghatékonyabban így lehet jegyzetelni és memorizálni a tananyagot.
A halványkékre festett falak mentén végig szellős könyvespolcok vannak rögzítve szemmagasságban. Találsz itt minden jót. Balra az egyik polcon egy termetes pennatartóban különböző méretű pennák a feledékenyeknek, kicsivel arrébb pergamentekercsek a kapkodóknak, valamint fekete, kék és piros tinta azoknak, akik 'épp most fogytak ki' minden tintaféléből. A tágas ablak párkánya elég széles ahhoz, hogy pihenésképpen el lehessen ücsörögni két komolyabb feladat között. Az ablak előtt kényelmes zöld fotelok és barna babzsákok vannak, nem sokkal arrébb - kicsit közelebb az ajtó melletti könyvespolcokhoz -, pedig kényelmes székek egy szép, de puritán díszítésű asztal körül mindazoknak, akik nem szeretnek összekucorodva írni.
A hely szelleme nagyon hívogató. Nincs olyan nagy nyüzsgés, mint a könyvtár egyes részlegeiben, sem a klubhelyiségekben.

Üres napjaimat gyakran a kastély felfedezésével, szellemekkel való társalgással, vagy éppen olvasással, tanulással töltöm. Mai sétámon a tanulószobában kötöttem ki, ahol az egyik asztalon találtam egy könyvet. Bizonyára valaki ott felejtette. Érdekesnek tűnt, így belelapoztam. Most pedig már négy órája ülök az ablakpárkányon, hátamat a kezdetben hűvös üvegnek nyomva.
A történet kifejezetten bájos, de gondolataim egy ideje máshol járnak, így mára abbahagyom az olvasást. Leteszem az eltulajdonított kötetet, majd az ablakhoz fordulok, melynek tükröződésében látom magamat. Óvatosan végigsimítok a felületén, majd hagyom, hogy a felülete megváltozzon, olyanná, mint amilyen saját tükrömé is.
Körbesandítok a többi tanulóra, de nem látom, hogy bárki is figyelne rám. Nem mintha titok lenne, hogy képes vagyok tükröződéseken keresztül utazni, illetve azokban eltűnni, de igazság szerint, ha valaki ilyenkor megérint, magammal tudom vinni oda. Akár akaratlanul is. Éppen ezért nagyon figyelek mindig, hogy senki ne legyen a közelemben, mikor ehhez a megoldáshoz folyamodom. Persze én is csak ember vagyok, így előfordulhat, hogy hibázom, és valaki, valamilyen módon mégiscsak átjut velem együtt a portál másik oldalára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=513667#post513667][b]Lugosvölgyi Albert - 2015.09.05. 21:47[/b][/url]

Üres napjaimat gyakran a kastély felfedezésével, szellemekkel való társalgással, vagy éppen olvasással, tanulással töltöm. Mai sétámon a tanulószobában kötöttem ki, ahol az egyik asztalon találtam egy könyvet. Bizonyára valaki ott felejtette. Érdekesnek tűnt, így belelapoztam. Most pedig már négy órája ülök az ablakpárkányon, hátamat a kezdetben hűvös üvegnek nyomva.
A történet kifejezetten bájos, de gondolataim egy ideje máshol járnak, így mára abbahagyom az olvasást. Leteszem az eltulajdonított kötetet, majd az ablakhoz fordulok, melynek tükröződésében látom magamat. Óvatosan végigsimítok a felületén, majd hagyom, hogy a felülete megváltozzon, olyanná, mint amilyen saját tükrömé is.
Körbesandítok a többi tanulóra, de nem látom, hogy bárki is figyelne rám. Nem mintha titok lenne, hogy képes vagyok tükröződéseken keresztül utazni, illetve azokban eltűnni, de igazság szerint, ha valaki ilyenkor megérint, magammal tudom vinni oda. Akár akaratlanul is. Éppen ezért nagyon figyelek mindig, hogy senki ne legyen a közelemben, mikor ehhez a megoldáshoz folyamodom. Persze én is csak ember vagyok, így előfordulhat, hogy hibázom, és valaki, valamilyen módon mégiscsak átjut velem együtt a portál másik oldalára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=515496#post515496][b]Scarlett Conroy - 2015.09.09. 19:31[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=540860#post540860][b]Lugosvölgyi Albert - 2015.11.09. 08:48[/b][/url]

Mintha éreznék egy érintést a vállamon, de már nincs lehetőségem megkérni az ismeretlen illetőt, hogy legyen kedves levenni rólam, persze kizárólag a saját érdekében. A tükröződő felület beszippant, én pedig már ott is vagyok egyik tükörvilágomban, egyik kedvencemben.
Egy patak melletti fűzfaligetben állok. Hajamat borzolja egy virágok illatát hozó szellő, és csak úgy vaktában hozzám vág néhány dallamfoszlányt is. Az egyik vaskos törzsű fa mögül előlép egy fiatal lány. Derékig érő égővörös hajzuhatagát egy hanyag fejmozdulattal hátradobja, és közben tovább pengeti lantját. A zene lassan körbefog, nem ereszt, úgy, mint mindig, amikor erre járok.
Tudom, a lányt Jennának hívják, ahogy azt is, hogy kék szemei majdnem zöldnek tűnnek, amikor játszik, és, hogy bár utálja a szeplőit, azok adnak valamiféle megfoghatatlan bájos karaktert az arcának. De most Jenna szemei elkerekednek, mögém pillant, és teljesen elsápad. Aztán elbújik a legközelebbi fa mögé.
Hirtelen pördülök meg, de ott nem látok semmiféle veszélyforrást, csak egy lányt, aki úgy néz ki, tényleg megérintette a vállamat, mielőtt elindultam.
- Üdv - nézek rá bocsánatkérően. - Ezt nem egészen így terveztem.