A tanulószobába lépve hirtelen tompa csend vesz körbe, mintha egy láthatatlan buborékba léptél volna bele, amely kizárja a felesleges zajt. Az első néhány pillanat után azonban a füledet szorító némaság kellemessé válik, hiszen a leghatékonyabban így lehet jegyzetelni és memorizálni a tananyagot.
A halványkékre festett falak mentén végig szellős könyvespolcok vannak rögzítve szemmagasságban. Találsz itt minden jót. Balra az egyik polcon egy termetes pennatartóban különböző méretű pennák a feledékenyeknek, kicsivel arrébb pergamentekercsek a kapkodóknak, valamint fekete, kék és piros tinta azoknak, akik 'épp most fogytak ki' minden tintaféléből. A tágas ablak párkánya elég széles ahhoz, hogy pihenésképpen el lehessen ücsörögni két komolyabb feladat között. Az ablak előtt kényelmes zöld fotelok és barna babzsákok vannak, nem sokkal arrébb - kicsit közelebb az ajtó melletti könyvespolcokhoz -, pedig kényelmes székek egy szép, de puritán díszítésű asztal körül mindazoknak, akik nem szeretnek összekucorodva írni.
A hely szelleme nagyon hívogató. Nincs olyan nagy nyüzsgés, mint a könyvtár egyes részlegeiben, sem a klubhelyiségekben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=781372#post781372][b]Csepreghy Péter - 2019.11.21. 09:07[/b][/url]

Az utolsó mondat semlegesen hagyja el szájamat, csak egy vállrántás kellene mellé, hogy mutassam, nem érdekel már a téma. Persze, hogyha arról van szó, nagyon szívesen segítek. Csak – ahogyan édesanya is mondaná – észre kell venni, ha valahol nem látnak bennünket szívesen. Sőt mi több, mentsük magunkat az olyan emberektől, akiknek nem kellünk, mert csak fájni fog a kis szívünk, ha kétségbeesett próbálkozásaink visszapattannak. Ilyenkor mindig apámról beszélt. Nem mondta soha, de én tudtam. Szülőm gondolatára elmosolyodok, és máris folytatom a napomat, mintha mi sem történt volna. Egy hatalmas fotel felé indulok nyikorgó léptekkel, amikor meghallom a vöröshajú lány hangját hátam mögül. Jól betalál a gerincem mellé úgy, hogy majdnem lebénulok, ezért élőhalott módjára, lomhán fordulok felé. Arcom kedves és várakozón tekintek rá égszínkék szemeimmel. A bocsánatkérésre még lágyabbá válik tekintetem, de azért magamra próbálok erőltetni egy kis duzzogást, elvégre meg vagyok bántva.
- Bocsánatkérés elfogadva – tartom még szájam szegletében a huncut mosolyt, majd a mellettem lévő fotelbe hajítom a táskámat. Bemutatkozik, és nyújtja felém a kezét. Á, ő is ez a kézfogós típus. Nem akarom megsérteni, így ráfogok kicsi kezére, széles tenyerembe foglalva övét. – Petya – mondom neki egy biccentés kíséretében, hiszen persze, hogy rendben van az újrakezdés. – Szóval – kezdek be elnyújtva. – Kéne egy kis segítség a gyógynövénytanban, mi?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=782199#post782199][b]Denis A. Brightmore - 2019.12.02. 11:56[/b][/url]

Az a pár szó megtette a hatását, ahogy észreveszem, mert a srácban még az ütő is megáll, nekem pedig ez miatt - meg amúgy is néha - egy igen önelégült mosoly kerül fel ajkaimra. Tudjuk már, hogy hányas a kabát, dude, mert nem állok jót magamért, ha a húgomról készítesz bármilyen rajzot is. Legyen az csak az arcáról, vagy akár egész alakos, utána a te egész alakod is le lesz rajzolva. A falra. Vörössel. Nem vagyok - mindig - erőszakos, de Lorin az egyetlen olyan nő az életemben, aki nem tud magára vigyázni, nem mer kiállni magáért, nem szólal fel a saját igazáért. Így tehát mire van a bátyja? A legjobb bátyó a világon? Ugye arra, hogy ezeket megcsinálja helyette, mindig a háta mögött legyen, bár szerintem elég a Brightmore név és mindenki össze tudja rakni magában, hogy ki kihez tartozik, de valamikor nem elég mégsem egy név, hanem kell hozzá az arcom, és az a különlegesen kegyetlen csillogás, ami segít felfogni a gyengébb elméjűeknek is a dolgokat, de tényleg csak akkor, ha nem elég a név. Márpedig mostanában elég szokott lenni, így nem aggódom, hiszen nincs miért, egészen addig, amíg be nem kerülnek az újak az iskolába, hogy kezdhessem elölről felépíteni a Brightmore nevet.
Észreveszem a srác zavarát, majd még egy sort lefirkantva mosolyodom el, és tolom elé a lapot, amit nem olvas el rögtön. Nos, ez nem meglepő, lehet, ha nem én lennék én, akkor egy olyan nézéstől én is összefosnám magam, így türelmesen várok, amíg összeszedi magát, majd a lapra pillant. Mosolyogva áll neki ismét az orromnak, ami egyelőre egy paca és nem orr, de majd kialakul gondolom. Ő a művész lélek, nem én, így ezt rá bízom. Lesandítok a papír szélére, összeszűkült szemmel olvasom el a sort, majd ugyanilyen tekintettel nézek fel a srácra. Végül megemelkedett szemöldökkel vonom meg a vállamat, és legyintek egyet felé afféle "nem para, haver" stílusban, és remélem, hogy átmegy az üzenet. A következő leírt sorra megrázom a fejemet, elveszem a sráctól a ceruzát, majd alá firkantok.
"Jó ez így, legalább tud tanulni" - bökök fejemmel húgom felé, aki annyira elmerült a könyvben, hogy öröm ránézni, és ha az előttem ülő is rám néz, akkor láthatja is, hogy kiről beszélek. Szerintem eddig hősiesen tűrtem, és nagyon is büszke vagyok rá, de ez nyilvánvalóan nem tart sokáig, mert nem bírom tovább. Éppen akkor hatolok be észrevétlen a srác fejébe, amikor azon pánikol, hogy megeszem. Rendben, ennél több nem is kell nekem ebből, akaratlan is kitör belőlem egy halk nevetés. Újra kezembe veszem a sráctól elcsórt ceruzát. "Nem foglak megenni" - sok mindennel vádoltak az évek során, de azért ez túlzás. Miért ennék már embereket? És az nem válasz, hogy simán kinézik belőlem, mert... mert egyszerűen nem az. Én is sok mindent kinézek emberekből, aztán a fele nem igaz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=783211#post783211][b]Balázsi Hanna - 2019.12.12. 09:24[/b][/url]

Isaac Matthew Philips

A legtöbb korombeli szerint tanulni szívás. Nos, szerintem csak az a szívás, hogy olyan sokáig tart a dolog. Életünk első tizennyolc évét tanulással töltjük. És mondhatnánk, hogy sokat játszunk is közben, meg minden, de nem, mert tulajdonképpen azzal is tanulunk. Ami jó. Szerintem tanulni tökre jó, mert a megszerzett tudással máris több lehetsz azoknál a nyomiknál, akik még erre is lusták. Pedig van rá tizennyolc évük nekik is, jobb esetben semmi más dolguk nincs. Nos, nekem lenne, igazából... de akkor nem lehetnék első. És az nem pálya. Első óta pontosan tudom, hogyan kerekedjek a többiek felé és ez mit követel meg tőlem, úgyhogy nincs más választás, mint a tanulószobában tölteni a fél életemet.
Kezdem azt hinni, hogy mióta ideköltöztem a Bagolykőbe, csak olyan helyeken járok, ahol vannak könyvek. Mintha tényleg csak ezért lennék itt, hogy akkor kiolvassam a könyvkészletet és köszönöm, viszlát, már tovább is álltam. Úgyhogy most éppen ezen dolgozom. A Bagolykő Mágustanoda összes könyvét letudni, lehetőleg még az első két évemben, hogy utána másra is tudjak koncentrálni. Csodás terv, nem?
A figyelmemmel néha akadnak gondok. Főleg, ha nagyon hosszú a nap és már nagyon fáradt vagyok. A sorok csak úgy elmásznak, én pedig nézek utánuk, és nem értem, miért nem fogom fel amit olvasok. Akkor nézek csak fel, és látom meg a srácot. Először csak egy pillantást vetek rá, de aztán az agyam lassan feldolgozza a látottakat. Úristen. Fültágítója van. Meg biztos vannak piercingjei meg tetkói, ez tökre egyértelmű, elég csak ránézni. Izgatottság járja át a testem, még a lábujjam végei is bizseregni kezdenek... mármint nem, nem bizseregnek. Rajongani olyan gyerekes. És amúgy is, van jobb dolgom, mint őt bámulni vagy vele társalogni. Várnak... a... könyvek...
- Hé, szia - köszöntem rá a következő pillanatban és még egy mosolyt is kanyarítottam az arcomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=783235#post783235][b]Isaac Matthew Philips - 2019.12.12. 19:25[/b][/url]

Na jó, lassan tanulni is el kéne kezdeni... vagy legalább is annak látszatát fenntartani. Szerencse, hogy érdekel a mágia, ezért tök egyszerűen belemegy a fejembe, máskülönben már szerintem évekkel ezelőtt kipenderítettek volna. Nem sok energiát szoktam a tanulmányaimba fektetni, meg szoktam elégedni egy jó, vagy közepes eredménnyel. Tudom, nem segítek a "lusta navinés" sztereotípia eloszlatásában, de annak úgy kell, aki hisz is ebben, vagy rosszul érzi magát emiatt. Na, a lényeg, hogy ezt a beadandót úgy holnapra kéne megcsinálnom, én meg csak fetrengek az ágyamon, mint egy kupac szennyes rongy... mondjuk ez a kijelentés se áll kifejezetten messze az igazságtól. Szóval megmakacsoltam magam, belebújtam a pulcsimba, ami akkora, hogy magam mellett még az egy cirkuszt is elrejthetnék minden probléma nélkül, aztán egy kis melegítő (alsóban azért mégse mászkálhat az ember fia a kastélyban) és mivel beléptünk a téli hónapokba, felerőltettem valami lábbelit is a virgácsaimra. Táskával a hátamon, kelletlen arckifejezéssel a képemen csoszogtam el a tanulószobáig.
 Bent már ült egy csajszi. Még eddig nem láttam erre felé, biztos elsős lehet. Ezt a következtetést onnan is levonom, hogy amint helyet foglalok egy asztalnál és matatni kezdek, érzem magamon a lány tekintetét. Ilyen külsővel már hozzá szokik az ember, de akkor is, az első pár perc mindig kínos. Ekkor megszólított. Meglepetten fordítom felé a tekintetemet, hátha csak most lépett be valaki, akit én nem vettem észre és neki köszönt. De ahogy eltelt pár pillanat, rájöttem, hogy nem, nekem címezte az üdvözlést.
- Ahm....Hello.... - néztem kicsit megiletődve vissza rá, egy laza béke-jelet formálva a kezemmel, hogy valamennyire elhitessem vele, hogy én amúgy egy baromi laza csávó vagyok.
- Ahm...segíthetek valamiben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=783425#post783425][b]Balázsi Hanna - 2019.12.14. 20:26[/b][/url]

Úgy látom, kicsit ufónak néz. Ami tény, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek, annál azért sokkal menőbb és képzettebb vagyok. De azért ez a tekintet egy kicsit mégsincs helyén, mert olyan lenéző. Vagy lehet, hogy zavarban van? Na hát azt biztos nem néztem volna ki szerencsétlenből, hogy zavarban lesz. Ennek a gondolatnak a nyomán szépen el is vigyorodom. Szegényem. Sokkal idősebbnek tűnik nálam, de még nem tudja, hogy én ilyen embereket eszek reggelire.
- Arra gondoltam, pont úgy nézel ki, mint valami kifutófélben lévő rocksztár csávó. De ez nem bók volt, mert tök hülyén néz ki egy rocksztár a tanulószobában ücsörögve. Meg úgy alapból itt a suliban. Nem kellene inkább egy kicsit... nem is tudom, deviánskodnod éppen? - kezdtem el csacsogni. Mert a szűkszavúsága egyből arra ösztökél, hogy minél többet beszéljek neki. Mindenféle hülyeségről, ami az eszembe jut. És mivel olyan kis báránykának tűnik, ezért nem biztos, hogy kétszer át kell gondolnom, mit mondok neki. Ugye?
Szóval, visszafogtam a rajnogási faktort, annyira, amennyire csak lehetett, és visszabuktam a könyvek közé, és tanulgatni kezdtem. A tollam végével vakargattam egy kis ideig a szőke fejem. És én tényleg próbáltam békén hagyni, és nem az idegeire menni és elvenni a kedvét a suliba járástól. De ez igen nehéz feladatnak bizonyult. Az önuralmam, mondjuk úgy, még nem a legjobb. Egy picit közelebb csusszantam hozzá és továbbra is vigyorogva néztem rá.
 - Fájt? - kérdeztem, miközben a tollam végével a fülére böktem. - Sokáig tartott? - adtam hozzá a másik kérdésemet. Mert meg kell vallanom, ez egészen nagyon menőn nézett ki. - Van más testmódosítós izébizéd is? - kérdezem, miközben ismét eluralkodik rajtam az a francos gyerekes lelkesedés. Amikor észreveszem magam, akkor megköszörülöm a torkom, és megemelem a könyvet, ami fölött eddig görnyedtem. - Nem mintha olyan nagy cucc lenne - teszem hozzá, mentem a menthetőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=783484#post783484][b]Isaac Matthew Philips - 2019.12.15. 11:07[/b][/url]

  Van, hogy random leszólítanak és/vagy kérdeznek valamit. Általában nem találnak egy adott tantermet, vagy a mosdót, vagy a tanárit, vagy egy adott ház klubhelyiségét. Igazából rengeteg dolog van, amit nem találhatsz meg könnyen itt a Bagolykőben. De ez legalább bátorságot nevel az elsősökbe és megmutatja nekik, hogy egyik... na jó, a legtöbb felsős nem harap. De ez a helyzet más volt. Tekintve, hogy alapból egy helyiségben vagyunk, nem mondjuk egy folyosón. A másik meg az, hogy ez a lány nem éppen úgy viselkedett, mint aki épp indulni készül, csak éppen tétovázik, hisz nem tudja, hova menjek. Amint beszélni kezd, sejtéseim be is igazolódnak.
- Ahm...kösz... - nézek rá zavartan, fejemet kicsit oldalra biccentve. Ilyet se mondott még nekem senki. - Hát, tudod, holnapra meg kéne szüljek egy beadandót és züllés közben az nem igazán szokott sikerülni, szóval... - magyarázok az az asztalon könyökölve, fejemet támasztva a lánynak a semmibe meredve, viszont mikor visszanézek rá, ő már ismét egy könyvbe temetve gubbaszt. "Eh, érdekes..." beletörődve, húzott szájjal fordulok vissza a munkám felé és összekovácsolni a beadandómat.
 Pár perc is eltelt talán, amikor újra a lány hangját hallom. Mi fájt? Mi tartott sokáig? Ez valami "pick-up line"? Mit szeretne? Aztán leesik, hogy a számon virító piercingekre és/vagy a kezeimen lévő tetoválásokra gondol. De kis cuki. Emlékszem, én is ilyen voltam, akárhányszor láttam egy ilyen embert, legszívesebben elárasztottam volna a kérdéseimmel, csakhát engem kicsit félénkebb fából faragtak. Úgy látom, ebben különbözünk.
- Ahm....húúúh... - meredek megint a semmibe, próbálkozva felidézni az élményeket, amik segítenek a kérései megválaszolásában. - Hát, igazából meg is válaszoltad a kérdést. Nem olyan nagy cucc, egy kis szúrás, mintha injekciót kapnál. Mondjuk az kicsit creepy, amikor áthúzzák rajta azt a valamit, hogy az ideigleneset be tudják tenni. De ha jól kezeled utána, nem lesz baj. - magyaráztam neki támaszkodva, remélve, hogy sikerült kielégítenem a tudásszomját.
- Hogy van-e más, egyenlőre nem, max tervben van pár bigyó, de... sajna az pénzbe kerül. - nevetek keserédesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=783528#post783528][b]Theon Delacroix - 2019.12.15. 17:13[/b][/url]

Harsány nevetés hagyja el a szám, amint Benett lereagálja aprócska meglepetésemet. Ha csitítani is próbál, akkor sem halkulok el, hisz vele ellentétben én nem félek a felsőbb erőktől. Mivel én is egy vagyok közülük. Persze ő ezt nem tudhatja, mivel amilyen gyorsan csak tudtam, oly’ gyorsan tüntettem el az fényes kis csecsebecsét mellkasomról, hogy az aztán a feledés és a cukorzacskók homályába merüljön. Lassan mozgok, akárcsak egy macska amely’ épp a vacsorájával játszadozik, mielőtt elnyelné azt. Kisétálok a fotel árnyékából, hogy aztán fejemet félredöntve, hajamat eltüntetve az útból foglaljak helyet az ülőalkalmatosság karfáján.
- Hmm… Ki tudja. Ha egy ilyen csinos kis fiúcskával vagyok, akkor nem bánom, ha meg is hallanak – azzal dominánsabb kezemmel végigsimítok a srác állán, majd hüvelykujjammal feljebb tolom a fejét, hogy tekintete találkozzon az enyémmel. Nem tagadom a pletykákat, tudom, hogy egy kanos kis tinédzser hírébe járok szájról szájra a kastély falai között, hisz már nem egyszer jutott az én fülembe egy-egy pletyka. Ha Benett nem is élvezhette eme szóbeszédek valamelyikét, most majd fogja, mivel percről percre egyre szűkösebb kezd lenni a helyzet a nadrágban. Mégiscsak a Levita egyik leghelyesebb újoncával van dolgom. Aki még nem mellesleg retteg is tőlem. Dögös fiúk plusz a félelem mámorító illata pedig egyenlő… nos… tudjátok mi.
- Jaj, ne mondd, hogy tanulni jöttél ide! - Biggyed le ajkam és az a bizonyos is abban a minutumban, ahogy pupilláim fixálódnak a könyvében szereplő szavakon, majd kisvártatva leesik, hogy ő bizony bűbájtant bújhat vagy valami hasonló, ám ugyanolyan unalmas szemetet. Szóval nem is kell mondanom, mekkora meglepetést kelthetek, mikor megragadom a könyvet, majd egy határozott mozdulattal meglendítem, és eldobom valahova a terem egyik rég nem látogatott sarkába.
- Sokkal izgalmasabb dolgokat tudok én mutatni, mind bármelyik unalmas olvasmányod - fogom meg ismét a másik állát, ám ez alkalommal nem maradok egy helyben, oly' közel araszolok hozzá, hogy orrom már az övét súrolja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=783530#post783530][b]Balázsi Hanna - 2019.12.15. 17:16[/b][/url]

Kicsit meglep, hogy válaszol a kérdésemre. És nem tudok mást csinálni, csak elnevetni magamat, hangosan. Le is pisszegnek a hátam mögül, én pedig mérgesen pillantok hátra, aztán visszafordulok a sráchoz, vigyorogva.
- De... nem úgy van, hogy a rocksztárok úgy alapból magasról letojják a beadandókat meg úgy mindent? Főleg a kötelességeket. Tudod, vannak prioritások. A züllés fontosabb, nem? - kérdezem, miközben megvonom kicsit a vállam. Nos, én vagyok a legrosszabb refrencia. Én aztán nem züllök. De csak azért nem, mert túl okos vagyok hozzá. A züllés nem más, mint az idő elpazarlása. Én meg türelmetlen vagyok kicsit, ezért nem vesztegethetem az időm hülyeségekre. Akkor ki fogja kiolvasni az összes könyvet ebben a nagy kastélyban? Szóval gyorsan vissza is térek és próbálok önmegtartóztatni erősen, mert hát, azt is gyakorolni kell. De nem igazán megy, inkább csak úgy kérdezgetni kezdem. Mert ahonnan én jövök, ott ezek a dolgok nem alapok, sőt, nem is elfogadottak. Én is nagyon szerettem volna feketére festeni a hajam. Meg is csináltam, csak aztán annyira kiakasztottam a szüleimet, hogy vissza kellett varázsolnom az eredetire és megígérni, hogy soha többé nem csinálok ilyet. Pedig szerintem sokkal komolyabb és felnőttesebb voltam feketén.
Hallgattam a válaszát a piercingekkel kapcsolatban, és párszor bólintottam. Akármennyire nehéz bevallani, egészen élveztem hallgatni, amit mesélt. Persze ezt igyekeztem minél kevésé kimutatni, úgyhogy a csillogó kiskutya szemeket visszaküldtem az oviba.
- Ja, hát biztosan nem túl olcsó. Szerintem egy évi zsebpénzem nem lenne rá elég - sóhajtottam. Mondjuk nem hiszem, hogy valaha ilyesmire vetemednék. Egyrészt azért, mert akkor lehet a szüleim szívbajt kapnának, másrészt pedig sokkal jobban szeretem másokon nézni. Tökre érdekes. Mint egy múzeumban.
- Segítsek a beadandóval? - kérdezem végül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=783899#post783899][b]Isaac Matthew Philips - 2019.12.16. 19:31[/b][/url]

  Ha akartam volna, se tudtam volna nem észre venni, hogy a kiscsaj nagyon nem elégedett a válaszommal. Hát jól van, nem vagyok egy Kurt Cobain, nem azért vagyok itt, hogy a Nagyterem közepén szétverjek egy gitárt, beintsek a diákságnak, aztán hazamenjek. Ezt a szerepet inkább átadom neki. De legyen olyan kedves, szóljon, ha életre kelti az általam imént felvázolt jelenetet a Nagyteremben, a sarokban röhögnék, popcornt tömve a képembe. A nevetésével nagyon nem tudtam mit kezdeni, inkább azon lepődtem meg, hogy nem vettem észre, hogy rajtunk kívül még vannak itt mások is.
- Hát, lehet, hogy úgy nézek ki, mint egy rocksztár, de nem vágyom ilyen életmódra, a heroin nem működött, inkább füves típus vagyokCSAK VICCELEK! - emeltem ki szép érthetően, gesztikulálva,de azért nem kiabálva, nemám fel leszek nyomva, hogy drogtanyát működtetek a kastély területén. Habár lehet pont ezt várná el tőlem a kiscsaj. - Egyébként ne tévesszen meg a branding, meg az a "perszóna" amit kiépítenek maguknak. Rengeteg rocklegenda valójában tök chill, kis introvertált fazon volt és az is a mai napig. - magyaráztam neki. Valahol éreztem, hogyha egy kicsit is, de tisztában van ezekkel a dolgokkal. Meg hát megragadom az alkalmat, hogy elhitessem vele, hogy van valami bölcsesség is a fejemben, nem csak a szőkítés okozta rongálás.
 Nagyon kis édes, ahogy érdeklődik a testmódosításaim iránt. Mintha magamat látnám ugyanennyi idősen. Ám azóta, hogy én is egy lettem az általam csodált piercinget, illetve tetoválást birtokló emberek közül, így kicsit varázsát vesztette a dolog. Elmosolyodok, amik szóba hozta a zsebpénz témát.
- Az szomorú. Nekem a nővérem kitaposta az utat, de az őseim jó arcok, egy kis részét állták a tetoválásnak. A piercing viszont nem olyan hajmeresztő, csak meg kell találni a megfelelő helyet. - akkora büszkeséggel tölt el, hogy oszthatom az észt abból az egyáltalán nem exkluzív kategóriájú tudásomból, ami van, de mégis, legalább olthatom picit a tudásszomját.
 A felajánlásra kicsit kikerekedett mindkét szemem és tekintetem az asztalon szétterülő pergamenre. Nem tudtam eldönteni, hogy csak viccel és szabad nevetnem, vagy legit komolyan gondolja, hogy segít megírni a beadandót egy olyan tananyagból, amit három év múlva SE biztos, hogy tanulni fog.
- Hát figyelj... - fújom ki hosszan a levegőt - köszi, aranyos vagy, de nem hiszem, hogy tudnál valamiben is segíteni. Meg aztán nagyfiú vagyok, előbb-utóbb meg kell tanulnom beadandókat megírni segítség nélkül. - próbáltam visszautasítani úgy, hogy ne hangozzon úgy, mintha lealacsonyítanám a képességeit. Meg az igazság az, hogy nem szeretek csapatosan tanulni. Remélem nem sértem meg ezzel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784031#post784031][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.17. 15:05[/b][/url]

Nevetése sokáig visszhangzik még a fejemben, amitől egyre kényelmetlenebbül kezdem magam érezni. Bakker, mintha a falhoz beszéltem volna, semennyire sem hajlandó visszavenni a hangerőből! Ennek így nem lesz jó vége... Az egész egy rossz álomra emlékeztet, én pedig hiába kezdem csipkedni a karomat, nem ébredek fel. Érzem, hogy testem minden porcikája megfeszül a félelemtől, ahogy belenyomom magam a fotelba, így próbálva menekülni az idő közben a karfára csüccsenő betolakodó ellen, mindhiába.
Pofátlanul bátor a fiú. Nem tudom, hogy hány éves, de mintha kicsit túl nagy lenne az önbizalma. Mielőtt bármit is tehetnék, ujjaival végigsimít az államon, s én hiába húzódom el arcától, erővel kényszerít farkasszemet nézni önmagával.
Nyelek egy nagyot, a sápadtságot pedig felváltja a szégyentől vörös fejem. Szavai felidézik bennem valamennyi általános iskolai szekálásom emlékképét. Minden erőmmel a pajzsként funkcionáló könyvembe kapaszkodom, mintha ezzel megvédhetném magam kínos és félreérthetetlen közelségétől. Izzadt ujjaim a szorítás hatására nyomot hagynak a papíron.
- Mi másért jöttem volna? - vonom fel a szemöldököm, pislogva párat értetlenül. Forró vagyok, de mintha fáznék is. Mikor lett itt ilyen hideg? A növekvő félelemtől reszketni kezdek, de próbálom megőrizni maradék lélekjelenlétem. Nagy levegő, kifúj. Ezt ismételgetem, mégis kapkodva veszem a levegőt.
Könnyedén csavarja ki kezemből a könyvet, ami hangos csattanással ér földet valahol. Újabb ok, hogy összerezzenjek. Dühös tekintetemet az övéibe fúrom, úgy próbálok nyomást gyakorolni rá, de ő erősebb nálam. Egyik kezemmel a karját ragadom meg, míg másik tenyeremmel a mellkasát érintve próbálom ellökni magamtól, hátha így végre kimászik a képemből. Kérdés, mennyire lesz sikeres az akció, máskülönben védtelenül állok majd vele szemben.
- Csak sejtem, hogy mire gondolsz, de remélem viccelsz... - motyogom halkan, ahogy végigmérem magamnak, elidőzve egy-egy arcvonásán, már amit a gyertyafényben élesen kivehetek. Szívem a torkomban dobog. Egy oldalsó pillantással veszem észre a karjaimon égnek álló apró szőrszálakat a libabőrtől. Azt azért nem most, és nem így képzeltem el anno.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784107#post784107][b]Theon Delacroix - 2019.12.17. 20:26[/b][/url]

Jaj, hát nem cuki? Egyszerűen imádom, mikor így reagálnak rám. Általában elküldenek melegebb éghajlatra, rosszabb esetben megvernek, de ez a reakció... esküszöm, minden pénzt megér. Talán még lesz egy szép estém is. De csak talán. Sőt biztos is. Nem gondolom, hogy bármi komolyabbat is művelnék vele. Egyszerűen nincs ma kedvem hozzá. Vicces, tudom, hogy pont nekem, pont egy ilyen szituációban egyszerűen lelohad az a bizonyos. De na, néha előfordul ilyen is. Attól még jó macskához híven elfogok vele játszadozni, ettől nem kell, hogy tartson.
Kezem kecsesen siklik végig az állkapcsán, amikor is hirtelenjében bizonytalan ujjak fonódnak a csuklóm köré, miközben tenyere pedig a mellkasomon landol. Amilyen gyenge próbálkozás, olyan gyorsan el is illan a hatása - vagyis inkább egyáltalán nem jut el az agyamig -, így szabadjára engedett kezeimet ezúttal a mellkasomon hagyott kezére helyezem, majd gyengéden megszorítom, miközben igyekszem vele megtartani a szemkontaktust. Tudok én romantikus is lenni, ha a kedvem úgy tartja. Mindent a cél érdekében, nemde bár?  
- Olyan vicces fiúnak tűnök én? - Szontyolodom el egy percre, de már pár másodperc múlva ennek jele sincs, s ismét a rám oly' jól jellemző féloldalas mosoly kúszik ajkaimra. Szemeim egy pillanatra becsukódnak, miközben beszívom a levegőben terjengő félelem szagát. Kegyetlen lennék? Ugyan! Talán csak egy kicsit, de mit tudnék csinálni, ha egyszer baromira élvezem a helyzetet.
- Sokszor szeretek viccelődni, de higgy nekem, ma nem vagyok olyan hangulatban - azzal ismét megszegem a személyes tér fogalmát, és olyannyira közel kerülök hozzá, hogy érezheti a leheletemen a pár perccel ezelőtt elszopogatott mentolos cukorka illatát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784562#post784562][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.20. 02:44[/b][/url]

Még mindig itt van. Még mindig előttem rontja a képet. Lassan már úgy érzem, hogy konkrétan rajtam van, fojtogatóan közel. Én pedig naivan levegőt se merek venni, mintha attól tartanék, hogy azzal végképp eggyé válnék a fiúval úgy, ahogyan abba ma este bele se mernék gondolni.
Ujjait kezem köré fonja, amely az utolsó reményem is volt egyben attól, hogy megmeneküljek. Már gyenge rászorításától is izzadni kezd a bőröm. Ajkaim szólásra nyílnak, de aztán megakad bennem a szó, és csak riadtan nézem végig, ahogy a hangszíne az áprilisi időjárásnál is kiszámíthatatlanabbul váltakozik, nagyzolás nélkül másodpercről másodpercre. Sóhajtok egyet. Márpedig ez valamiféle személyiségzavar lesz...
- Nem ismerlek - forgatom meg a szemeimet a kérdésre, és ezzel talán nem bántom meg őt. Nem szeretném, ha még jobban elveszítené a fejét miattam. A szavaknak mindig nagy ereje van. Most különösen. Erővel itt nem megyek sokra. Általában nem vagyok beszédes, de jól tudok fogalmazni, ha egy kicsit megerőltetem magam. Meg kell tudnom a motivációit, és tisztázhatjuk a helyzetet.
- Ne haragudj, ha bármi rosszat tettem, én csak tanulni akartam itt - fakadok ki mégis remegő hangon. A szemem alatti halvány karikák kezdenek eltűnni az izgalomtól, közben a kobakomat fájóan nyomom a fotelnak, de a srác tömege túl jól ellensúlyoz ahhoz, hogy ne boruljunk fel. A képembe mászik, érzem ahogyan kifújja a levegőt, én pedig azt lélegzem be mintegy méregként. Még illatos is meglepően kellemesen hat. Már-már megnyugtatás ez a nehéz pillanatokban. Én este mostam fogat, de azóta jó pár óra eltelt, fogalmam sincs, hogy milyen a szájszagom. Hátha elnyomja a mentol-illat és nem fogja érezni, ahogy kipréselem a fogaim közül a kérdésemet, vagy az is jó lenne, ha elüldözhetném vele.
- M-mit szeretnél? - pislogok rá nagyokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784916#post784916][b]Süveges Nimród - 2019.12.22. 11:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784926#post784926][b]Theon Delacroix - 2019.12.22. 12:44[/b][/url]

Bukásra állok bűbájtanból. Ja, csodálatos aranyvérű vagyok, ugye? Valahogy sosem voltam az a mintadiák, akire minden szülő vágyik. Egy ideig próbáltam az lenni, szorgalmikat csináltam, hogy benyaljam magam a tanároknál, azonban mára már teljesen eltunyultam, és igazából nincs is kedvem nagyobb erőfeszítést kiadni magamból. Lusta vagyok, nagyon. Viszont ennek az lett az eredménye, hogy minden felvett tárgyamból rendkívülien gyengén teljesítek és párból már bukásra is állok. Állítom, ha most jóban lennék apámékkal és hazamennék a szünetre, abban a pillanatban tagadnának ki a családból, amint ránéznének a jegyeimre. De még így is félek attól, hogy kontinenseken keresztül is elátkoz a fenébe. Jobban tenném, ha beburkolódznék a takarómba, aztán álomba sírnám magam. Persze ez egyáltalán nem én vagyok, így nem fogok ilyen eszközökhöz folyamodni.
Nagy csattanással hajítom le az asztalra a könyveimet és jegyzeteimet, majd fájdalmas sóhajt hallatva lerogyok a székre. Már utálom ezt az egészet, de ha nem kezdek el legalább egy kicsit tanulni, rettentően el leszek fenekelve a tanáraim által. És higgy nekem, akármennyire jó nő is JG, nem akarsz azok után a kezei közé kerülni, amit én átéltem. Bár mondjuk az is az én saram volt, de erről nem beszélünk. Én nem vagyok hibás. Sosem hibázom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784962#post784962][b]Süveges Nimród - 2019.12.22. 16:00[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784963#post784963][b]Theon Delacroix - 2019.12.22. 16:28[/b][/url]

Észre sem vettem, hogy nem egyedül vagyok. A napokban úgy megszoktam, hogy konganak az ürességtől a kastély termei, hogy már alapból nem számítok arra, hogy emberek fognak körülvenni. Meg tudod mit? Nagy ívben le is tojom őket. Áruló az összes. Sanyi azt ígérte, hogy itt marad a suliban aztán majd titokban korrepetál, hogy ne kelljen évet ismételnem, erre meg inkább hazament nyalni a faterja seggét. Tipikus talpnyaló, csak ennyit tudok rá mondani.
A fiú köszöntésére, csak morgok egyet. Nem vagyok most valami jó hangulatba, hisz annak ellenére, hogy elvileg tél van, mégis sokkal melegebb van, mint mondjuk az ősszel volt. Ez pedig csak egyet jelenthez; migrént. Hogy mennyire utálok ilyenkor mindent és mindenkit! Dramatikusan takarom el a másik elől az arcomat az alkarommal. Eddigre már feldobtam a lábaimat az asztalra, hisz miért ne, megtehetem. Úgy se lenne elég vér a pucájában, hogy szóljon, más meg nincs itt.
Annyit tudok a srácról, hogy az évfolyamtársam, de mivel szerintem nem néz ki elég jól, így sosem néztem tünetesebben utána. Még a nevére sem emlékszem, pedig esküszöm, hogy valamelyik órán már hallottam. Az a tipikus tanulós fajta, szóval elég sokszor elhangzott már a neve, mikor egy-egy tanár kérdést tett fel. Itt csak az a kérdés, hogy magától, a saját érdekében gyúr ennyire rá a dolgokra, vagy valami hátsó szele van a dolognak? Magamból indulok ki, anno én is apám kedvéért tanultam, azonban mostanra megtanultam, hogy ilyet nem szabad csinálni. Vagy a saját érdekedben cselekszel, vagy eltaposnak. Én meg nem akarom, hogy más irányítsa az életemet. Elég volt belőle az a tizenhárom év.
- Nocsak-nocsak - kapom fel a fejem, mikor meghallom szavait. Nem vagyok benne biztos, hogy nekem intézte őket, de attól függetlenül úgy éreztem, hogy valamit reagálnom kell rá. Nem mindig lát az ember lusta levitást. Olyan ez mint a fehér holló. Ritka cucc.
- Nem vagy egyedül - kapom fel az egyik jegyzetem, majd hajítom is el a hátam mögé. Székemmel mindeközben bőszen billegek, hogy valahogy levezessem a feszültséget, amit a tehetetlenség halmozott fel bennem. Lehet nem látszik, de fáj, hogy bukásra állok. A büszkeségem egyszerűen nem bírja ki, hogy lemaradjak másoktól. Én mindig is jobb akartam lenni, az pedig hogy csak egy helyben toporgok, nem az én asztalom. Persze attól még nem fogom magam megerőltetni, nem vagyok én ló, hogy minden terhet elvigyek.
- Utálom ezt a szart - osztom én is a másik véleményét, csak egy kicsit nyersebben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784966#post784966][b]Süveges Nimród - 2019.12.22. 16:56[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784967#post784967][b]Theon Delacroix - 2019.12.22. 17:20[/b][/url]

Na, most jön majd az apokalipszis, Jézus újra leszáll a földre, gyerekek fognak az égből potyogni... vagy csak játszik velem a gyerek. Oké, én mondtam először, hogy lusta levitás, de nem gondoltam, hogy valóban az. Mármint hogy komolyan is gondolja. Általában az ilyenek, mint ő is, csak bevágódás szempontjából adják a menőt, aztán ha kicsit mélyebbre ásol, kiderül, hogy egy hatalmas, szemenszedett hazugság az egész. Hisz én vagyok a csúnya rellonos, nekem imponálni kell.
- Ühümm... - hümmögök egy sort a srác mondatára, még a a hüvelykujjammal a nemlétező szakállamat is megsimogatom, hogy úgy tegyek, mint akit tényleg érdekel a dolog. Na, mondjuk egy csöppet érdekel is. Szeretem bővíteni a tárházamat. Minél több a csicska, annál jobb. Köcsög vagyok? Csak egy kicsit, de ezért szeretsz.
- Cöh. Szerintem mind egy rakás szar. Mond már meg, hogy nekem miért kell varázsháztartást tanulnom? Majd felszedek valakit, aki tud főzni, oszt' jó' van - Felháborodásomat ki lehet hallani szavaim közül. Próbálok én egy hangra kerülni a sráccal, de valahogy nem sikerül. Túlságosan is eltérő a nézőpontunk. Ő stréber, én nem. Kész ennyi, köszönöm szépen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784968#post784968][b]Süveges Nimród - 2019.12.22. 17:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784974#post784974][b]Theon Delacroix - 2019.12.22. 18:30[/b][/url]

Jaj, hát nem aranyos? Esküszöm, többet kellene levitásokkal lógnom. Először az a Benett gyerek, most meg ő. Olyan reakciójuk van ezeknek, amik egyszerűen megfizethetetlenek. Kell több ilyen ember a repertoáromba.
- Na látod, azt én sem értem - nyögök közben fel, majd kapok fejemhez. Aha, ez már nem csak a migrén lesz. Nemrég plasztikai műtéten estem át, aztán most folyton fejfájások gyötörnek, amiért jobban megerőltetem a műtött részt, azaz a szemeimet. Tudom, nem a legokosabb húzás volt, de akkor is nekem szükséges volt. Ne kérdezz semmit. Megvan rá az okom, legyen ennyi elég.
Belenyúlok talárom zsebébe, hogy aztán kihalásszak onnan egy szem gyógyszert. Aha, ez eddig jó, a gond csak az, hogy nincs semmi innivalóm, amivel bevehetném. Viszont Nimródnak van. Nem is tétovázok hát semmit, fogom magam, lerakom a lábaim a talajra, majd közelebb sétálok, hogy aztán pofátlan módon fogjam a termoszát és öntsek belőle a kupakba egy pohárral. Amint ez megvan és a gyógybogyót is eltüntettem, lehuppanok ismét egy székre, de ezúttal már egy sokkal közelebbire.
- Amúgy visszatérve a tanárnőre - dörgölöm meg fájó látószerveimet - én lekaptam ám - dicsekszem el múltammal, mert hát ja, van mire fel. Jó sok dolgot tettem elsős koromban, amiket más lehet nem tartana ilyen becsben, én mégis megteszem.
- Tényleg jó bőr a kicsike. Bár mondjuk rettentően mogorva is. Nem tetszett neki, hogy megcsókoltam. Pedig valljuk be - ekkor megbökdösöm a fiú könyökét - ki nem örülne annak, ha egy ilyen Adonisszal csókolózhatna? Na ugye - meg sem várom a válaszát, már folytatom is a mondat. Igazából a véleménye nem túl sokat nyom a latba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=784989#post784989][b]Theon Delacroix - 2019.12.22. 19:59[/b][/url]

Újabb hangos nevetés hagyja el a számat, amint meghallom Benett epekedő szavait. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem jöttem tűzbe a szituációtól. Inkább nagyon is élvezem azt. Jó mélyet szippantok a levegőbe. Beszívom a fiú által kibocsájtott félelem szagát. Esküszöm, nagyon el lesz még ma fenekelve a srác. Az már más kérdés, hogy általam, vagy a házvezetője által.
-Ah, milyen kis cuki vagy! Nyugi, nem lesz itt semmi gond - Megkerülöm a fotelt, hogy ismét annak a háttámlájánál, így egyben a fiú háta mögött foglaljam el helyemet. - Feltéve, ha azt csinálod, amit én mondok - tudom, tudom, nem szabad visszaélni a prefektusi hatalommal, de ki mondta, hogy én ezt tervezem. Csak rá akarok ijeszteni a srácra, szórakozni egy kicsit. Mindenkinek kijár egy kis lazítás, így nekem is. Míg mások ilyenkor a barátaival ütik el az időt, addig én elsős fiúkák félelméből táplálkozom. Szociopata lennék? Talán egy kicsit, de rettentően élvezem.
Ujjammal végigsimítok ismét állkapcsán. Tetszik annak görbülete, így ujjammal lágy cirógatásba kezdek. Leheletem a másik bőrét csiklandozza, míg az övé az enyémet. Elég intim a szitu, tudom, de voltam már meghittebb hangulatba is emberekkel, szóval ez engem cseppet sem zavar. Az már más tészta, hogy őt láthatólag nagyon is. Gyakorlatilag olyan, mint egy egér a macska előtt. Próbál tőlem egyre távolabbra kerülni, majdhogynem kimenekülni a helyzetből. Sajnálom drágám, de ez ma neked nem fog összejönni.
- Hogy mit szeretnék? - Simítom ujjaim újra az arcára, hogy aztán tekintetét végül rám emelje. - Nagyon is tudod, hogy mit - azzal megindítom kezem a nyakától egészen a mellkasáig, majd onnan kínzó lassúsággal lejjebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=785094#post785094][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.23. 03:09[/b][/url]

Valami megmozdul bennem. Itt nem kell különösebben rosszra gondolni, de minél több idő telik el a titokzatos sráccal, annál inkább töröm a fejem a megoldáson, hogy véget vehessek intim pillanatainknak, még mielőtt valaki rajtakapna minket a tanerők és a gárda részéről. De igazából egy diák is épp elég ok a pletykaáradat megindulására, és már látom is magam előtt a lejáratócikkeket az iskolaújságban. Összeszorul a szívem már a gondolattól is, hogy én elsőévesként ezt a fogadtatást és hírnevet érdemlem itt.
Lélegzet-visszafojtva tűröm, ahogy szippant egy mélyet a közelemből, de megvető tekintetemről leolvashatja, hogy kissé unalmassá kezd válni a performansza. Merthogy azért nem tűröm az örökkévalóságig, hogy csak úgy szórakozzanak velem. Nem egy rongybaba vagyok, vagyis hát gőzerővel azon vagyok, hogy ne legyek az. Akárhogy is, még mindig erősen a fiú hatása alatt állok, kipirosodott arccal, rettentően zavarban érezve magam a simogatásától, de átmenetileg felhagyva az ellenállással. Megköszörülöm a torkom és egy nagy levegőt veszek.
- Te most... szerintem... viccelsz - préselem ki magamból a szavakat lassan, egyesével. Lehelete libabőrössé tesz, egészen furcsa érzés. Puha kezei mellkasomig csúsznak, majd tovább is haladnak, gyengéden csiklandozva ahol csak hozzám ér. Na, ezt azért nem igazán kéne hagynom, úgyhogy megpróbálom elkapni a karját, még mielőtt túl messzire menne, hogy aztán erővel maga mellé szorítsam, ha tudom. Jó lenne, ha ott is hagyná.
- Ittál valamit? Vagy nem értelek... Mások ezért már úgy pofán vágtak volna, hogy nem szórakoznál többé. - mosolyodom el, megkísérelve felkelni a fotelből. Meglesz persze a böjtje, ha elered a nyelvem, attól tartok. Az előbb még kvázi megzsarolt, hogy tegyem amit mond, kíváncsi lennék a szankciókra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=785119#post785119][b]Süveges Nimród - 2019.12.23. 10:36[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=785153#post785153][b]Theon Delacroix - 2019.12.23. 13:19[/b][/url]

Lehet, sőt biztos is, hogy most azt állítod, hogy én nem vagyok más, mint egy nagyon kanos, pubertásba ért tini, aki nem tud mit kezdeni a hormonjaival. Részben igazad van. Mióta megműtöttek, úgy éreztem magam, mintha kiveszett volna belőlem egy nagyon fontos részem. Tudod olyan, ami az ember velejét adja, ami nélkül nem önmaga. Úgy éreztem, hogy már nem is Theon vagyok, hanem valaki teljesen más. Ez pedig felettébb rémisztő érzés egy olyan ember számára, aki mindig csak a saját kis világával van elfoglalva. Úgyhogy kellett találnom valami megoldást, ami miatt újra élőnek érezhetem magam. Jelen esetben ez az alternatíva az előttem reszkető kis Benett. Próbálkozom az elcsábításával, de közben játszadozni is akarok egy kicsit. Denis szavai azonban még mindig megállják a helyüket. Kurva szarul csinálom azt, amit. Még mindig nem kaptam vissza a régi önmagam és ez nagyon frusztráló. Utálom ezt az érzést.
Kezeimmel végigszánkázok felsőtestén itt-ott jobban elidőzve, hogy nagyobb feszültséget keltsek. Végül is minden jó előtt először elő kell készíteni a terepet. Amint ez megvan, mint kés a vajba, úgy hatolok be a pizsama felsője alá. Kezem hideg, ami nagy valószínűséggel még nagyobb borzongással járja el a fiút.
- Gondolj amit csak akarsz – azzal előrehajolok, hogy belecsókoljak Benett nyakába. Akárhogy is ellenkezik, nem eresztem. Most még nem, hisz az éjszakának közel sincs vége, ráadásul még én sem kaptam meg amire vágytam. Bár hogy most jobban belegondolok, lehet, hogy ez az este nem éri meg nekem úgy, mint ahogy azt előzőleg gondoltam. Vezessük hát le, miért is nem. Egy, a fiú túlságosan is ellenkezik, és akármilyen tapló parasztnak is tűnök, ha a másik nem akarja, úgy nem buli a dolog. Én már csak tudom. Kettő, az előző indokból kifolyólag kezd unalmassá válni a helyzet. Semelyikünk sem tud semmi előrehaladást segítő lépést lépni. És végezetül három, én még mindig egy kicseszett prefektus lennék, az ég szerelmére! Jó, nem vagyok a mintapolgárok része, de akkor is. Valahogyan felelősséget kéne mutatnom, még ha egy ici-picit is. Így hát mikor a másik elugrik tőlem, hagyom hogy kezem kicsússzon a ruha alól, hogy kicsit visszább hőköljek a keletkezett lökéshullámtól és hogy karjaim leszorítva újra magam mellett tudjam.
- Tudom, tudom. Hidd el, nem te lennél az első, aki felpofoz.  Ha ettől jobban érzed magad, tedd csak meg. – Bámulok el a távolba, miközben arcomra undorral fűszerezett grimasz ül ki. Azonban mindez alatt ott ül bennem tűkön a kisördög, aki azt várja, hogy Benett meglépje az általam elhangzott lépést. Hisz milyen jó indok is az egy kis büntetőmunkára, mint felpofozni egy szegény és ártatlan prefektust, miközben természetesen te tilosban jársz.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=785212#post785212][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.23. 16:06[/b][/url]

Izgatottan fürkészem az arcát, máskor pedig a felsőtestemen végigsimító ujjait. A következő lépését próbálom kitalálni, ami nem is olyan könnyű feladat. A fiú a semmiből tűnt fel, rendkívül elszánt. Céltudatosnak hinném, mégis kiszámíthatatlanul kezd el viselkedni azért, hogy összezavarjon. Szerintem élvezi, hogy hülyét csinálhat belőlem. Először azt hittem, hogy veszélyes, de ha bántani akarna, már rég megtette volna. Valamiért az az egy gondolat motoszkál a fejemben, hogy akar tőlem valamit. Mármint, ez eléggé félreérthetetlen, ha a tapasztalataimra gondolok. De mégsem áll össze a kép, és nem merem elhinni, hiszen nem így szoktak udvarolni a másiknak. Szórakozásnak pedig túl sok, amit megenged magának az önbizalma.
Egy határozott mozdulattal rántja be magát a pólóm alá. Hideg keze késszúrásszerű fájdalmat idéz elő a bőrömön ott, ahol hozzám ér, megfeszítve egész felsőtestemet. Hangosan felszisszenek, védekezésképpen pedig behúzom a hasam, de a kellemetlen érzés máris enyhülni kezd, ahogy hozzászokom az idegen érintéshez.
Szétnyitom ajkaim, de még mielőtt bármit is válaszolhatnék, a srác megcsókolja a nyakamat. Több van ebben, mint a korábbi piszkálásokban. Szenvedélyes és elszánt. Én szabadulnék, de nem tudok tőle, csak amikor már nincs annyira közel hozzám. Láthatóan nem tetszik neki, hogy felkelek az ülőalkalmatosságból, mert így már nem tud kedve szerint taperolni. Megfordulok, hogy farkasszemet nézhessek csalódott ábrázatával, az enyémben pedig most először a megkönnyebbülés és diadalittasság tükröződik vissza.
- Én nem vagyok erőszakos - vonom meg a vállam, egy kósza mosolyt is eleresztve közben. Persze, hogy megtenném, de akkor rájönne, hogy milyen gyengén is tudok ütni. Ahhoz az kellene, hogy valamitől elöntsön a méreg, és még egész jól tűröm a cukkolását.  - Nem hiszem, hogy ezzel hatásosan tudnál bárkinél is udvarolni. Vagy nem ez a cél? - jegyzem meg tisztes távolságból, amit persze bármikor újból átléphet, ha akar, valószínűleg tehetetlen lennék. Azért még bizonytalanul visszakérdezek, mert nem tudom, mit akar, de ijesztő a hirtelen megbánása. Nagy a kísértés, mégsem élek vele, talán csapdába akar csalni, mondjuk megragadja a karomat és magához húzva lesmárol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=785252#post785252][b]Theon Delacroix - 2019.12.23. 19:38[/b][/url]

Aj, gyerünk már! Pofozz fel! Szörnyen szeretnék egy kis büntetőmunkát kiosztani, ha már egyszer elkúrtad a mókámat azzal a pipogya természeteddel. Mindenképp meg kell fizetnie azért, amiért így bánik velem. Nem is az bosszant fel, hogy nem engedi magát, olyan előfordul, kerültem már többször hasonló helyzetbe. Viszont a tudat, hogy most bizonyára sajnálatot érez irántam, amiért nem tudok még egy magafajtát sem felszedni… na, az már kiakaszt. Engem csak ne sajnáljon senki! Nem vagyok már a hétéves kis Theon aki az apja elől menekül és aki arra vágyik, hogy valaki segítsen rajta. Nem kell már senki, a magam ura vagyok az isten szerelmére!
Frusztráltan fújok egyet, amikor Benett hátra ugrik, ezzel jó pár centi távolságot képezve közénk. Nagyon felidegesít a kölyök. Nem hogy a tökök lelankadt tőle, de már az eszemet is kezdem elveszíteni. Viszont egy dolgot még meg akarok tenni. Van itt még valami, amivel talán még meg is leckéztethetem a kis görcsöt.
Felpattanok hát ültemből, majd nagy léptekkel átszelem a köztünk kialakult távolságot. Megfogom a kezeit, hogy ne tudjon tovább ellenkezni, majd ismét megszegem a személyes tér fogalmát és belehajolok az arcába. Hajam egy része a szemembe hull, ahogy íriszeimet a már cseppet sem reszkető fiúéba fúrom. Na várj csak. Most megfizetsz.
Egyre közelebb kerülök. Három milliméter, két milliméter, egy milliméter… azon mielőtt ajkaim az övére tapadnának, megállok. Még így is az orrunk a másikét simogatja.
- Tudod… csak vicceltem. Mégsem vagy az esetem – elmosolyodom, ahogy visszaegyenesedem, miközben megveregetem Benett hátát. Valószínűleg nem erre a reakcióra számított, sokkal inkább hihette azt, hogy tényleg ellopok tőle egy csókot. Én mégsem tettem. Most először életemben nem éltem az alkalommal. Kész röhej, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=785287#post785287][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.23. 21:04[/b][/url]

Sejthető, hogy nem díjazza a köztünk kialakult távolságot. Feláll a szőr a hátamon, ahogy fúj egyet mérgében, miközben törekszem érzelmektől mentes arcot vágni. Kívülről persze az látszik, hogy újra falfehér leszek a sápadtságtól, ahogy megfagy a vér az ereimben. Az a néhány lépés, ami elválaszt minket, vajmi kevés biztonságot nyújt a valóságban. Pengeélen táncolok attól, hogy újra a fiú karjai fogságában érezzem magam. Szemeiben növekszik a csalódottság, általam nem ismert okokból kezdi el egyre jobban felhúzni magát, minden bizonnyal azért, mert rájött, a játékszere nem annyira szeretne vele együttműködni, mint ahogy azt ő akarná. Én őszintén próbálkozom megérteni őt, és nem akarom felvenni az ő stílusát, mert vérző orral és egy jókora monoklival távoznék a szobából. Nem tudok azon gondolkodni, hogy sajnáljam-e őt, inkább csak továbbra is tartok tőle legbelül. Hogy kihasználhat fizikailag minden lehetséges értelemben, mert kisebb és gyengébb vagyok nála, ő pedig gyakorlottnak néz ki abban, amit csinál. De lelkileg sem szeretném, ha megalázna, ami mélyebb sebeket tud ejteni a testinél.
Az oldalra dobott könyvemre pillantok. Milyen jó lenne felvenni onnan, hogy folytathassam a tanulást, mielőtt csonkig ég a gyertya. Ennyi szem elől tévesztés már elég is ahhoz, hogy a srác meginduljon felém, csuklóimnál fogva ártalmatlanná tesz, és egészen közel hajol hozzám. Arcába omló hajszálai mögött megpillantom haragtól lángoló pupilláit. Megfeszülök, szemeimet vékony könnyfátyol borítja az ismét eluralkodó félelemtől.
- Akkor minek csinálod? Nem gondoltam semmit... - pillantok végig zavartan a helyiség különböző pontjain. Nagyon kínosan érzem magam, de meg se merek moccanni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=785523#post785523][b]Theon Delacroix - 2019.12.24. 17:24[/b][/url]

Miért is gondoltam, hogy ez a srác egy kicsit is imponál nekem? Ahhoz mérten, amit pár perccel ezelőtt éreztem, most egy sokkal erősebb szentimentalitás lett úrrá rajtam; harag. Haragszom rá, a szituációra és utolsó sorban magamra is, amiért nem sikerült elérnem a célom. Bár ez is csak nézőpont kérdése. Ha úgy nézzük, sokat köszönhetek a fiúnak, hisz sikerült belőlem valamilyen érzelmet kiváltania. Még ha ez a legeslegrosszabb is, amit valaha kívánhatott volna.
- Mert egy érzéketlen tuskó vagyok, aki végre akar valamit érezni – szemeimből csak úgy süt a harag, ahogy szavaimat szinte a fogaim között szűröm ki. Sokan mondták már, hogy talán gondjaim vannak az érzelmeim normális megélésében, és talán lehet benne valami. Főleg mióta megtörtént a beavatkozás. Azóta sokkal ingerültebb lettem, s bár előtte sem kezeltem jól, ha valami nem úgy zajlik, mint azt elképzeltem, most mégis százszor rosszabb a helyzet és ezt valószínűleg Benett is érzi.
- Igen, reszkess csak! – Elnevetem magam, még mindig a remegő kezeit a sajátjaim rabjaként tartva.  Újra mélyet szippantok a levegőből, mintha most erősebb lenne a félelem. Nem is csodálom. Jelenleg én vagyok a legrosszabb rémálma. És még nem is tudja, ki vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=785546#post785546][b]Theon Delacroix - 2019.12.24. 20:06[/b][/url]

Jóllehet, már olyan gyakorlott vagyok a pirulák víz nélküli beszedésében, mint más a levegővételben, mégis most az egyszer úgy éreztem, hogy muszáj valami folyadék, hogy leküldjem a kicsikét a süllyesztőbe. A srác teája meglepően finom, kellemes gyümölcsös utóíze van. Meg is eresztek egy jól eső sóhajt, meg persze egy bátorító mosolyt is a másik felé. Nem vagyok ám én akkora tapló, mint amilyennek tűnök.
- Nem is tudtam hogy ti ilyen nagy növénybuzik vagytok – szép volt Theon, épp az előbb beszéltünk arról, hogy ne legyél bunkó. Bár úgyis mindegy, már alapból bekategorizált egy ősbunkó rellonosnak én meg őt egy csicska levitásnak.
A fájdalom még elég intenzív, agy sokszor be-becsukogatom szemeimet és hagyom úgy őket néhány másodpercre, hátha jobb lesz. A témát persze terelni próbálom, hogy ne tűnjek annyira szánalmasnak, így jól esik, mikor végre Nimród ismerős területre téved. Oh, drága jó JG professzor! Emlékeimbe bekúszik a nő arca, számon pedig szinte érzem ajkainak édességét. Kár hogy amilyen szép, olyan megkeseredett is.
- Bizony-bizony! – Húzom ki magam büszkén Nimród hitetlenkedő szavaira. Kétség sem fér hozzá, hogy ha valamiben jó vagyok, az a figyelemfelkeltés. Őszintén? Örülök is neki. Mindig szeretettem a figyelem középpontjában lenni. Mivel pedig igazán semmi mással nem sikerül ezt elérnem, így maradt a botránykeltés.
- Igazából büntetőmunkára akart küldeni a hárpiája, de aztán olyan bájosnak talált, hogy végül elengedte a dolgot – azzal hátradőlök a széken, ajkamon a híres féloldalas mosolyommal.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=785626#post785626][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.24. 22:41[/b][/url]

Akar valamit érezni; többször is elismétlem magamban ezeket a szavakat, valóságosan rágódni kezdek rajtuk. Alapból érzékeny lélek vagyok, nehezen tűröm, ha valaki megemeli a hangját. Nem vagyok mazochista, hogy állandó feszültségben tartsam magam. A fiú vagy súlyosan lelki sérült, vagy tudatosan és módszeresen csinál ki érzelmileg. A nyílt erőszakot szándékosan kerülni igyekszik áldozatával szemben. Látszólag a harag táplálja. Konfliktust generál, amit vita hiányában a testi érintkezéssel a legkönnyebb elérnie. Visszautasításom elindíthatott benne egy láncreakciót. Okot a dühkitörésekre, amiért keresztülhúztam számításait. Az irreális képzelgését arról, amit alapesetben senki nem tűrne el. Ő mégis bikaként fújtat rám, bosszúra éhes, tágra nyílt szemekkel. Bárcsak... mást érezne most, még ha ezt iszonyatosan furcsa is belátnom. De persze lehet, hogy szarkasztikus akar lenni a megjegyzésével.
- Ereszd el a kezem - szólítom fel halkan, és óvatosan húzni kezdem hátrafelé a karjaim. Bízom abban, hogy megszűnik a szorítása, már egészen kezd elzsibbadni a tenyerem, ahogy reménytelenül erőlködök. - Kérlek...
Mélyet sóhajtok. Talán nem futok ki a szobából, ha most megkegyelmez. Ellenkező esetben viszont, a növekvő félelemérzet miatt meg kell próbáljak erőszakkal szabadulni, és most már nem érdekel, hogy mekkorák az esélyeim. Minden jobb annál, minthogy ki legyek szolgáltatva a dumájának. Nem vagyok kíváncsi hajnalban egy beteg diáktársam műsorára, amikor tanulnom kéne másnapra, és ki kéne pihenjem magam. De nem tűrhetem tovább ezt a tétlenséget.