27. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 484
Írta: 2019. augusztus 12. 09:56 | Link

Nico

Egész jó nap ez a mai, ha azt vesszük. Hozzájutottam a vágyott édességadaghoz, felvettem a piros ruhámat, lesz limonádém, és ha minden igaz, egy jó beszélgetésem is. Korábban is néztem már a férfit, de nem volt indokom megszólítani, hiszen ők Adrian szomszédai, nem az enyémek. Viszont szimpatikus volt már akkor is, és abban a néhány mondatban is, amit Francesca mondott róla, így örülök, hogy éppen összesodort minket az élet. Vannak ezek a sorsszerű találkozások, de persze ezt az is megkönnyíti, hogy van már "előéletünk", azaz én tudom, hogy ő ki, és ő is be tud engem azonosítani. Nézem, ahogy az italom készül, de közben nem tudok nem nézni a férfira, és kedvesen rámosolyogni. Olyan jóindulatúnak látszik.
- És még sosem találkoztunk az egyetemen. Ez érdekes.
Pedig azért odajárok. Jó, ebben a félévben gyakorlaton vagyok éppen, de amúgy be szoktam járni, ügyetintézni, és van három darab órám is, amin a lehetősgeimhez mérten próbálok részt venni. Szeretem az oktatást, szeretem a tanórákat is, de szeretek az is lenni, akinek magyaráznak. A megkapott italomat én is koccintásra emelem, és összeérintjük őket, majd iszok egy kortyot, és még szerencse, hogy nem egyből a felét döntöm le a torkomon, mert attól, amit mond, lehet, hogy megfulladnék, csak így simán.
- Pszichológiát?
Duplán csodálkozom el ezen, mert egyrészt nem gondoltam volna, hogy pszichológiát tanít, valahogy nem tudnám hozzá kapcsolni, másrészt azon, hogy gyakorlatilag minden szempontból találkoznunk kett volna, mégsem tettük még meg, és hogy nem értem, ez hogyan lehetséges egyáltalán. Biztos, hogy nem találkoztunk, emlékeznék rá.
- Íjászkodom, csellózom és rúdtáncolok.
Igen, én ezt élvezem. Az arcokat, amikor azt mondom, hogy rúdtáncos vagyok. Mert mindig mindenki megdöbben, hiszen senki sem gondolná, hogy ezt mondom. Kiélvezem a pillanatot, aztán hozzáteszem persze:
- Nem pénzt keresek vele, hanem, mint sport űzöm, kiváló az állóképesség növelésére, és alakformálásra is.
Mondjuk én Cole és Adrian reakciója óta esküszöm, hogy megbotránkoztatásra is használom. A kismadár, a kis Millie, aki mindig cuki mindenki szerint, mit csinál? Rúdtáncol. Annyira törvényszerű volt ez szerintem, hogy nagyon.
- Érdekes, hogy nem találkoztunk az egyetemen. Pszichológia szakos hallgató vagyok. De tanítóként dolgozom, az a fő munkahelyem, az előkészítben. A harmadikosok osztályfőnöke vagyok.
Elég sok mindent csinálok, állandóan pörgök és ez jó, mert nincs időm szomorúnak lenni Adrian miatt, és ami azt illeti, nem is nagyon akarok szomorú lenni. Nem szokásom.
- Szóval, az egymet már tudod, te mit szoktál csinálni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 61
Írta: 2019. augusztus 12. 12:58 | Link

Emily
Nesze nektek színes öltöny | elhagyott a húgom

Még Nico is meglepődik a véletlenek teljes sorozatán. Elvégre sokkal több közös van Emily-ben és benne, mint azt hinni merte volna, mégsem találkoztak eddig soha. Pedig az egyetemen valóban kellett volna... Mondjuk az is tény, hogy Nico előszeretettel használja a falakat közlekedésre, elvégre két óra között tök üresek a termek, ha meg nem is, a diákok már megszokták a "bolondos tanár urat". Egy koccintás kíséretében bele is kortyol a szörpjébe és ismét megállapítja, hogy kifejezetten finom. A vártnál jóval kevésbé édes, ez pedig kellemes csalódást eredményez.
- Igen, pszichológiát. Csak én egészen más aspektusait tanulmányozom - elvégre képességbirtokosokkal foglalkozni nem csak egy rutin kutatás. Az olyan elemi mágusoktól kezdve, akiknek elaludt az ereje az olyan metamorf mágusokig, akik képtelenek kontrollálni képességüket adott helyzetekben saját gátlásaik miatt. Illetve minden nemű nehézségben segítséget nyújthat, hiszen ő is pontosan jól tudja, mekkora teher egy képesség birtoklása, nyilván a tényen túl, hogy mekkora csoda is egyben. Azonban, mikor úgy érzi, hogy már eleget mesélt magáról, inkább rákérdez, hogy a nő mivel foglalkozik, mikor épp nem a fejeket tágítja.
És igen. Felszökő szemöldökök, épp csak nem elnyíló ajkak. Nos, maradjunk annyiban, hogy Nico is férfi, remek fantáziával. Tisztában van azzal, hogy a rúdtánc nem csak valami szexista eszköze a nők tárgyiasításának, de kár is tagadnia, hogy egyből elképzelte jóval hiányosabb öltözékben egy rúdon táncolni Emily-t - sőt, ő egyelőre csak a hagyományos módon, sportot kivonva a képletből. Nagyon kell koncentrálnia, hogy a teste ne érezze úgy, hogy jeleznie kéne a csodálatát. If you know what I mean... - Nem semmi. És ezek hogy férnek meg egymás mellett? - igyekszik arckifejezését rendezni kissé, de nem túl sok sikerrel. Barátja van, barátja van... Van rajta ruha, van_rajta_ruha!!!! Ahogy Emily folytatja a rúdtáncos sztorit, kicsit Nico agya is átkapcsol, ismét visszaveszi a test és funkciók feletti irányítást, bár hozzáteszem, a férfi eddig is jól leplezte, hogy a gondolatai finoman szólva is elkalandoztak. - Hát az egyértelmű, állítólag manapság már versenyek is vannak, igen komoly kritériumokkal - Francesca egy időben a fejébe vette, hogy ez "milyen menő" és "neki ki kell próbálnia", csak az első próbálkozás után rájött, hogy kevés ő ehhez, annyit meg nem akar beleölni, hogy valóban ne kiröhögtesse magát. Úgyhogy természetesen egy hangyányit így Nico is jártas a kérdésben. De csak ezért...
- Valóban érdekes. Mondjuk nekem ez az első tanévem, most kezdtem csak tanítani, egyszerűen csak elkerülhettük egymást. Meg hát sajnos azt nem sikerült elérnem, hogy kötelező legyen minden pszichológia hallgatónak - kissé kínosan mosolyodik el, mert hát nem ritka, hogy képességbirtokosok fordulnak az emberhez, nekik pedig tudniuk kell, mit kezdjenek velük. Nem szabad elfelejteni, hogy csak azért, mert ugyanúgy hívják ezt a tudományt, mint a mugliknál, attól még lényegesen specifikusabb területeket is lefed. Aki sima agyturkász akar lenni, annak felesleges a varázsvilágban nyűglődnie. Épp belelovallná magát a gondolatba, hogy mennyire egyért saját magával (höhö), mikor érkezik a következő kérdés.
- Oh, nos... Utazom, elég sokat. Imádok úszni és célom, hogy minden ország vidámparkját meglátogathassam. Ezen kívül titok, de... Egy picit gitározom is - kissé szégyellősen mosolyodik el, hiszen két nagy dolog is kiderült róla: a vidámparkok iránti rajongása és a gitározás. Francesca mennyit piszkálta vele! Még mai napság is néha cukkolja ezzel, de Nico-nak meggyőződése, hogy valahol ki kell élnie a gyermeki énjét. És mi lehetne erre alkalmasabb, mint egy jó kis vidámparkos túra? Na ugye.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 484
Írta: 2019. augusztus 12. 22:04 | Link

Nico

Nem tehet róla, férfi. Ilyen szinten még a bátyám is igazán férfi, bár ő azt vallja, hogy meleg, és nőkkel soha, de szerintem attól még, neki is egyből az a kép került a lelki szemei elé, ahogy folyamatosan dobom le a textilt valami túlfűtött számra, a melleimet felfedve a végén, a bugyimban rengeteg pénzzel. Pedig nem, bár szerintem lenne sikerem, mert a fogyás során csak a mellemből nem sikerült egy dekát sem fogynom így még mindig igen látványosak. Amióta úgy öltözöm, mint egy lány, eléggé látványosak, szóval még én is azt hinném magamról, hogy ezzel keresem a tanári fizetésem kiegészítését. Nico pedig - ha jól tudom persze - teljesen heteró férfi, szóval minimum olyan hatása van ennek a ténynek rá, mint Adrianra, és akkor már eléggé jó vagyok.
- Öhm...
Válaszolnék, hogy mégis hogyan, de aztán folytatja, én pedig elnevetem magam, és egyből az jut eszembe, hogy milyen aranyos, hogy így próbálja igazolni, hogy szerinte is egy nagyon szép sportról van szó. Udvariasan a szám elé teszem a kezem, hogy ne ízléstelenül nevessek és próbálom rendezni a vonásaimat, amikor már csak kuncogok.
- Nagyon kemény sport, de ha nem jön be a tanítás akkor sem kell aggódnom az anyag jólét miatt.
Mondom lazán, de azért finoman megrázom a fejem. Nem, nekem ez nem munka, én tényleg csak mint hobbi tekintek rá, és így is viseltetek iránta. Nagyon szeretem, és nagyon szívesen csinálom, bármikor, de nem akarom, hogy ez határozza meg a életemet. Azt szeretném, ha tényleg meg tudnék élni abból, hogy tanítok.
- Amúgy, nagyon sok tequila és vodka segítségével férnek meg egymás mellett. Bátorságpróba volt, és megtetszett a dolog, hát ott ragadtam.
Tényleg ennyi történt. Túl nyuszi voltam mindenhez, elmeséltem, hogy mindig túl nyuszi vagyok, aztán leitattak, és már nem voltam annyira nyuszi. Azt hiszem, Adrianhez is ezek után jött meg a bátorságom, és milyen jól tettem.
- Akkor ezért van, mert én most gyakorlati féléven vagyok, csak nagyon kevés tárgyam van, amire bejárok, de ki tudja, még a végén felveszem a következő félévben.
Biztos nagyon örülne nekem. Bár, lehet, hogy tényleg. A legtöbben nem szoktak ennek örülni, az emberek csak úgy mondják, meg azt is, hogy dejó, de igazából nem jó. Szóval csak ennyiben marad. A szívószálam az ajkaim közé juttatom, és miközben iszok pár kortyot, nézem az arcát, a szemeit. Rendes fickó, az már biztos.
- Sosem voltam még vidámparkban.
Vallom be csendesen, majd kihúzva magam elégedetten nézek magam elé.
- De a bátyám Cole, és a barátom Adrian tanítottak már gitározni. Adrian a szomszédotok, azért láttalak már, sokat lógok nála, hogy legyen valmi bosszantó az életében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 345
Összes hsz: 1888
Írta: 2019. augusztus 12. 22:25 | Link

LAU
szombaton az Édességkuckóból jövet | x

A karkötőm teljes sikert arat. Nagyon örülök, hogy ennyire örül neki. Mosolyom csak szélesedik, ahogy még puszit is kapok érte. Mámorosat szusszanok. Boldogan figyelem, miközben nézegeti magán új, édes ékszerét. Remélem, elfogy majd azért! A cukorka arra van végülis. Kap majd kárpótlást.
Elhagyjuk a kuckót és igen, rámtalál valami. Elég megfoghatatlan a számomra, viszont arra sarkall, hogy feltegyek efféle kérdéseket. Azonban azt még én is rögtön észreveszem, hogy szétbombázom velük a hangulatot. Összehúzom magam kissé. Kellemetlenül érzem magam, ahogy magyarázkodik. Nem akarom ezt. Nem kell magyarázkodnia. Közben valahogy mégis akarom, hogy tegye. Elhúzom a számat, aztán figyelek inkább tényleg arra, amiket elmond nekem. Amikor a harsogó portréknál beszélgettünk? Ez ekkor volt, igaz? Akkor meséltem neki az aikidó-fúzióról.
- Milyen dolgokról? - kérdezek bele. Komolyan nem emlékszem rá. Pedig a hangsúlyából igazán rájöhetnék, nagyjából milyen jellegű téma lehetett, azonban akkor sem tudom. Máshol vagyok most kicsit. Meg szokásom, hogy simán törlődnek a fejemből bizonyos dolgok. Főleg olyasmik, amik miatt mondjuk a föld alá süllyedtem szégyenemben. Az ott és akkor elég ciki volt. Ő tökre nem olyan dolgokról beszélt, én meg igen. Most meg nem emlékszem erre. Egyre zseniálisabb.
- Ja hogy... ah - bukkan fel valahonnan a ködből aztán mégis. Szorítok picit a lány kezén, ez azonban inkább csak izomrándulás. Elnézek barátnőmről, mondjuk eddig is csak éppen hogy rápillantgattam az elmúlt pár percben, most viszont még nehezebb lenne őt nézni. Mert hát ha nem adtam volna egy pofont alapból a kedélyünknek ezzel a felhánytorgatással, most még úgy is tűnhet, kiment a fejemből egy ilyen fontos momentum, ráadásul megint itt van terítéken. - Igen. Tudom - zárom hát gyorsan ezzel a két szóval, nyugtázva, hogy vágom, melyik nap volt az. Hamarosan pedig a bejárati csarnokot emlegeti. Tényszerűen idézem fel, direkt eltolva magamtól azt, amit akkor éreztem. Ez az egész viszont akkor tényleg nem most történt. Egyáltalán nem. Miért vagyok feszült ettől? Á, francba, hagyni kéne az egészet.
- De ez nagy dolog, Lau! - fakadok ki, megállva és felé fordulva. Ennyit arról, hogy hagyom. Meg ennyit a híres-neves önszabályozásomról. Ja, nem nagyon van olyanom. Ami a szívemen, az általában a számon, ám mindenképp az arcomon és a közérzetemen. Ez megnyugtató leget olyan szempontból, hogy ezek szerint életem legnagyobb részében tökéletesen boldog, elégedett vagyok. Ez így is van. Aztán nagy ritkán egy kicsit nem. Még ritkábban meg nagyon nem. Akárhogy is, amint kiszöknek ezek a számon, egyből bánom is már kicsit. A kifakadás meg persze csak hozzám képest az. Még csak a hangom sem emelkedik meg, inkább csak lendületes a közlésem. Illetve szemeimben fénylik az értetlenség, sok-sok kérdéssel, némi rosszallással.
- Vagy... hát... végülis nem kell mindent elmondanod - csöndesülök, lesütve tekintetem, és igazából ezt inkább magammal közlöm. Csak mert a barátnőm, nem kötelessége mindenről beszámolnia, főleg nem elszámolnia. Sem arról, mikor hol van és kivel, sem semmiről, ami vele történik. Főleg nem határidőre. Akkor miért esik mégis rosszul? Ki tudja. Különben is, úgy tűnik, neki ez talán tényleg nem akkora ügy. Nem kéne magamból kiindulnom.
- Bocsánat - sajnálom a kiakadásom, elnézést kérően nézve a szemébe.
Utoljára módosította:Thomas Middleton, 2019. augusztus 12. 22:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Harmadikos diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 327
Összes hsz: 1411
Írta: 2019. augusztus 13. 00:20 | Link

Thomas

szombaton, édességkuckót elhagyva|o


Eszem ágában sincs megenni a karkötőmet, legalábbis pár hétig biztos nem. Aztán majd biztos rászánom magam. És az is biztos, hogy nem egyedül fogom tenni. Közösen átrágjuk magunkat a víz szemecskéken Thomasszal. Igen, ez a terv.
Lehet, hogy valami speciális mágiája van annak a háznak. Ki kellett volna írni az ajtó felé, hogy ’Ki itt belépsz, hagyj fel minden … öhm gondoddal’ (?). Valami ilyesmit. Dante után szabadon. Ha lenne eszem biztos, hogy visszamenekülnék inkább oda. Mert ott vidámak voltunk, jókedvűek. Itt kinn meg ... hát nem. Én most éppen nagyon nem. De mit teszek ahelyett, hogy visszamennék? Elé állok és úgy magyarázkodok. Mert igen, azt teszem. Mert úgy érzem, hogy azt kell tennem. Még ha neki nem is tetszik. Még ha nekem sem tetszik.
- Hát, hogy te … vagyis én … szóval, hogy … - most komolyan ki kell mondanom, hogy miről beszéltünk akkor? Nem elég az, hogy totál bűntudatom van, de még ez is? Idegesen toporgok, fogalmam sincs, hogy felelevenítsem-e azt a témát egyáltalán vagy hagyjam az egészet. Úgy tűnik végül megmenekülök, mintha emlékezne. A reakciója viszont kiakaszt. Én itt hebegek össze-vissza, ő meg látszólag teljesen lazán közli, hogy ja igen, tudja miről van szó. Neki nem … nem. Nem, ebbe inkább nem gondolok bele.  
Döbbent arckifejezéssel figyelem, ahogy teljesen más felé figyel. Remek, szóval neki nem volt nagy ügy az a beszélgetés. Összepréselem az ajkaimat, majd elkerekedik a szemem, ahogy a helyére ugrik valami, ami eddig nem tűnt fel úgy igazán.
- Tudod, amikor közölted, hogy téged nem foglalkoztatnak azok a dolgok, szóval ... nem gond, hogy ha én … - mondom neki színtelen hangon. A fejembe ugyan rögtön jön a józan ész kommentje, hogy ez azért nem így hangzott ám el, most elég sok lényeges információt átugrottam. Viszont őszintén szólva mérges vagyok. El is fordulok tőle, a kezem sem viszonozza már a szorítást. Csak úgy van az övében. Addig a pillanatig amíg mondhatni le nem szid. Akkor viszont önkéntelenül is erősen rászorítok a kezére, a másik kezem pedig ökölbe szorul.
- Igen? Szerinted én nem tudom? Szerinted nem akartam elmondani neked? Mégis mikor kellett volna? Amikor a darabjaira szakad körülötted minden? Amikor az órák közti szünetbe összetalálkozunk, abba a pár percbe sűrítettem volna bele? Vagy amikor … - hadarom el egy szusszal, majd megcsóválom a fejemet. Halkan ám kissé hisztérikusan cseng a hangom. Mintha én nem tudnám, hogy ez nagy dolog. Pontosan tudom, hogy mennyire az, hiába nem vág a földhöz a dolog és nem fetrengek bőgve az ágyamban, de attól még tudom. Tekintettel vagyok az ő hangulatára és próbálok egy normális időpontot találni, hogy elmondjam neki, erre neheztel rám érte? Miért vagyok most ennyire kiakadva?  Mi zavar annyira, hogy így kikelek magamból? – Lehet, hogy neked az a beszélgetés akkor ott az ordibálós freskóknál nem jelentett semmit az érintkezésekről, de nekem igen. De ez már az én bajom nem igaz? El kellett volna mondanom akkor.
Fáradtan sóhajtok egy nagyot, majd az út szélén lévő nyalóka lámpát kezdem el forszírozni. Na nem mintha látnám is úgy ténylegesen. De nem veszem le róla tekintetem, hátha akkor nem bőgöm itt el magam ettől az egésztől. Hallom, hogy nyugodtabban szól hozzám, de csak rázom a fejemet arra, amit mond. A bocsánatkérésére rápillantok, és bár eddig egész jól tartottam magam és nem potyogtak a könnyeim, pontosan tudom mennyire látni rajtam, hogy ettől milyen kevés választ el.
- Nem kell bocsánatot kérned. Én voltam a hülye. Már régen el kellett volna mondanom, hiszen el akartam. Rosszul döntöttem, hogy eddig nem tettem. Meg azt is sajnálom, hogy így kifakadtam, pedig jogos volt a reakciód. Ne haragudj – nem tudok tovább a szemeibe nézni, így valahova a mellkasára fókuszálok. Fantasztikus, hogy milyen pocsék döntéseket tudok hozni. Egyiket a másik után. Már majdnem nyitom a számat, hogy azért is elnézést kérjek, hogy elrángattam őt ide, de végül meggondolom magam. Még csak az hiányzik, hogy azt higgye még tovább akartam titkolózni előtte. Szemeim végül csak megtelnek könnyel, amiket igyekszem egy gyors mozdulattal letörölni. Nem akarok sírni, itt és most nem. Akkor biztos bűntudata lenne, pedig tényleg nem tehet ám róla, az egész galibát én okoztam. Magamra vagyok mérges.
Menjünk – pillantok ismét a szemeibe, szinte könyörgő tekintettel. Ez és a frusztrált hangszín fejezi ki, hogy mennyire szeretnék eltűnni a föld színéről ebben a pillanatban. Szívesen lennék most egy aprócska porszem, ami az utca szélén heverő kő alatt lapul. Ott, ahol nem tudja megbántani azt, aki mindennél fontosabb számára a világon. Szeretnék az a porszem lenni …
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. augusztus 14. 21:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Francesco Nico Bianchi
Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 61
Írta: 2019. augusztus 13. 09:59 | Link

Emily
Nesze nektek színes öltöny | elhagyott a húgom

Emily csilingelő nevetése mosolyt csal arcára. Bár Nico a saját helyzetét próbálta menteni, ez sem úgy sült el, ahogy tervezte, de nem bánja. Jó nézni, ahogy a lány önfeledten derül rajta egyet. Persze még jobb lenne, ha nem rajta, hanem vele nevetne, de idővel talán még ez is megtörténhet. Mondjuk egy másik életben.
- Hát, ha mégis a rúdtáncot választanád, akkor szívesen szponzorállak. Mindig is támogattam a merész ötleteket - azt persze nem teszi hozzá, hogy leginkább azért tenné mindezt, hogy végeláthatatlanul sokszor nézhesse a lányt. Mert na, férfi. Elképzelte, ahogy szép lassan lerepül róla minden ruha, testének finom, nőies vonala, formás, gömbölyded mellei előbukkannak és hát... Mivel férfi, így nyilván csak neki táncol, nem valami lebujban, ahol pénzt dugdosnak a... Mindenhova. Úgy értem, ő ennél többre tartja a másikat már látatlanba is - bár az iménti fantáziálása nem feltétlenül erről árulkodik. De hát ő is csak pasi. - Ha elég tequilát itatsz velem, még én is felmászom a rúdra - fel kell nevetnie Emily sztoriján és végső soron egyet kell értenie abban, hogy a megfelelő mennyiségű alkohol igen jótékony hatással lenne az ő bátorságára is. Ritkán iszik, de olyankor még annál is nagyobb idiótát csinál magából, mint amekkora amúgy is. Azt hiszem, ő már sohasem lesz az a macsó, aki mögött a női szívek ripityára törnek...
- Mindenképp javaslom. Az utóbbi időben egyre jobban elszaporodnak a képességbirtokosok, nekik van a legnagyobb szükségük támogatásra. Gondolj bele, mi történne, ha például egy elemi mágus vagy melodimágus ereje elszabadulna és ezek csak apró példák, amik tovább súlyosbíthatók... - nem tartja magát szakértőnek semmiben, de munkájához igenis ért. Magán is érzi, hogy egy-egy rosszabb napján nem szívesen gyakorolja a fáziseltolást, mert magas fokú koncentrációra és egyensúlyra van szüksége. Minden képesség így működik: egy aprócska érzelmi nyomás, egy rosszkor jövő töltet felboríthat mindent, így pedig a használatra tett kísérletek minimum kudarcba fulladnak. Komoly dolog. Eközben Niconak fel sem tűnik, hogy a lány nem kissé erotikusan próbál vele szemezni. Mivel agya átváltott seggfej üzemmódba - úgyis szingli, csak félreért minden "jelet" -, így valószínűleg akkor se hinne a szemének, ha Emily meztelenül mászna rá. Biztos azt mondaná, hogy "jaj istenem, összekeversz valakivel, maga csapos, MIT TETT A HÖLGY ITALÁBA???".
- Egyszer mindenképp el kell menned egybe. A legjobb dolog a hullámvasút. Ahogy a félelmed hatására az ereidben száguldani kezd az adrenalin, egyszerűen utánozhatatlan érzés! - csillogó szemekkel meséli, mintha tényleg egy gyermek volna. Egyébként azok, amikre felült, közel sem olyan ártatlanok, hiszen fejjel lefelé, összevissza pörögve, vízesésen és barlangon át futottak. Ne arra a kis sárkányvasutas förmedvényre gondoljon senki, mert az valóban dedós.
- Kétlem, hogy különösebben bosszantó lennél, vagy hogy Adrian így gondolná - mivel nagyjából egészéből sejti, hogy ez felért egy nem túl leplezett bókkal is, így mielőtt még a lány megszólalhatna, gyorsan hozzáteszi: - Elvégre akkor nem lenne a barátod - az a probléma ezzel a megnevezéssel, hogy a barát szó jelenthet tényleges barátságot, meg jelenthet szerelmi kapcsolatot is. Mivel a lány sokat lóg a Black házban és rendszeresen ott is alszik, így ez a kifejezés nyilván a párra utal. Mielőtt jobban megfilozofálhatná, inkább témát vált. Sohase flörtölj olyan nővel, akinek van valakije és sohase bókolj úgy egy nőnek, hogy nem egyedülálló. Csak te ütheted meg a bokádat, ha jön a csávója és lecsap. Kinek kell ez...?
- Ha gondolod, körülnézhetünk. Francesca már szerintem a fesztivál túloldalán jár és egyhamar úgyse jön vissza.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 484
Írta: 2019. augusztus 13. 10:57 | Link

Nico

- Egyre elgondolkodtatóbb a dolog. Ha gésa lennék, te lennél a dannám.
Mondjuk nem mintha szeretném, hogy egy gazdag férfi kvázi eltartson és cserébe kekszuális szolgáltatásokat kell csak nyújtanom. Egyrészt, nyújtok én azt pénz nélkül is annak, aki megérdemli, másrészt nem akarom, hogy eltartsanak. Én szeretek dolgozni, igazán szeretek. Szeretem a kislányokat az előkészítőben, és szívesen tanítok a Bagolykőben is. Nyilván, ha választanom kell, akkor az előkészítőt választom.
- Nos, a szobámban van rúd, útközben pedig vehetünk tequilát.
Elmélkedek, mintha nem keltette volna fel a figyelmemet Nico, pedig valljuk be, de, mert cuki. Nem hittem volna, hogy Adrianen túl más férfira is tudok férfiként nézni, eléggé aggódtam, hogy mi van, ha örökre Adrifüggő leszek, de úgy néz ki, képes vagyok másra is nézni, mást is számításba venni. Láttam, hogy hogy nézett engem, láttam, hogy mennyire tetszett neki a látványom.
Valljuk be, erre vágyom. Hogy tetszek valakinek, hogy ki tudjak törni abból, hogy nem kellek Adriannek és emiatt szomorú vagyok, és karamellás csokiba menekülök. Tudom, hogy ez nem a jó megoldás, és Nicot néztem már korábban is, de most lárom is. A kisfiús zavar, az, ahogy próbál nem nézni, annyira aranyossá teszi, hogy egyszerűen belevésődik az elmémbe. Furcsa, de mintha most én lennék az irányító fél. Egy nap esküszöm, hogy meg fogom köszönni Adriannek, hogy mellette nővé válhattam. Hogy rátaláltam arra, milyen is vagyok, hogy tudok domináns lenni, ha arra van szükség. Hogy tudom én irányítani a döntéseket, hogy a testemmel tudok üzeneteket közvetíteni.
- Nekem nincs különleges képességem, én csak Emily vagyok, de szívesen tanulok, mert lehet, hogy pont az egyik diákomnak kell majd néhány jó szó, és akkor felkészülten tudok segíteni.
Nagyon szeretek segíteni, és nem félek tanácsot adni, de olyan tanácsot szeretek leginkább, amivel valóban tudok segíteni a másiknak, tudok segíteni azon, hogy jobban alakuljon az élete. Mindenképpen fel fogom venni a tárgyát, mert nagyon érdekesnek hangzik. Amikor azt mondja, hogy el kell mennem, kicsit azért úgy leeresztek, mert lehet, hogy rosszul értelmeztem a jeleit. Én már egészen belelovaltam magam, hogy Nico Bianchinak tetszek, és azt mondja, menjünk el, és ott majd szerelembe esnénk a hullámvasúton, egymás kezébe kapaszkodva, de úgy tűnik... nem.
- Egyedül nem hiszem, hogy elmegyek, abban nincs semmi móka.
Pedig, szerintem jól felvezettem, hogy mi lett volna ha. Azt hiszem, túlságosan elbíztam magam, amikor azt feltételeztem, hogy simán képes vagyok olyan nőies lenni, hogy a nekem szimpatikus pasi úgy cselekedjen, ahogy én kitaláltam. Hát, ez szívás. De nem olyan vagyok, aki csak úgy feladja, szóval most is, mint kihívás tekintek erre az egészre.
- Mondjuk az is igaz, az évek meg a rutin már ellenállóvá tette őt a hülyeségeimmel szemben.
Ezért pedig hálás vagyok, bár tudom, hogy most Adriannek sem könnyű, és kicsit bizonytalan vagyok vele szemben, mert nem tudom, hogy mit vár. Gondolom, olyannak kellene lennem, mint az összes többi lánynak, és sértődötten vissza kellene vonulnom a tornyomba, ahol darts nyíllal lövöm ki a szemét, és nagyon meg vagyok haragudva rá, de én elég sokáig voltam fiús és elég sokáig voltam egyedül ahhoz, hogy egy ilyen miatt örihari legyen. Szeretem Adriant, mint embert, a lényét, a barátságát, és ezt többre tartom, mint, hogy a csókolózás és a szex hiánya miatt elveszítsem őt. Enniyt változott a kapcsolatunk, nem csókolóunk és nem fekszünk le, ennyi. De mi még mindig ugyanazok voltunk, nem változtatott meg minket a kapcsolatunk, csak felszínre hozott sok mindent.
- Jó gondolat, csak várj egy percet.
A táskámból egy apró bicskát veszek elő, és combközépnél megvágom kicsit a ruhát, majd egy határozott mozdulattal leszakítom magamról az anyagot és összegörgetem a letépett anyagot.
- Fesztiválosabb?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 61
Írta: 2019. augusztus 13. 11:46 | Link

Emily
Nesze nektek színes öltöny | elhagyott a húgom

Bár nem érti az indiai utalást, annyi még neki is leesik, hogy ez jót jelenthet. Vagy legalábbis nem teljesen negatív, ami már szinte pozitív. Mi van? Na szóval ő lenne a danna, ha a másik a gésa, jelentsen ez akármit is. Mondjuk így, hogy nem érti a jelentését, az is lehet, hogy valami szexista maszlagra bólogat, meg vigyorog, de hát ugye pasi, nem kérdezi meg, ha nem tud valamit.
- Merész. Nem tudom eldönteni, hogy megalázottnak vagy megtörtnek szeretnél-e látni, bár lehet a rúdtáncom végére inkább csak simán törött lennék - felnevet a gondolatra, ahogy megpróbálja a batmanes alsógatyájában lenyűgözni a lányt. Hogy mi? Batmanes alsógatya? Tudom, hogy hogyan nézel most, de tökre nem ciki. Nagyon menő, oké??? Ben Affleck óta legalábbis Nico szerint igenis megéri Batmannek lenni, elvégre az a csávó még róla is lemosolyogja a... Mit is?
- Örülök, hogy így gondolod. Egyébként hogyhogy az előkészítőt választottad? Ennyire szereted a gyerekeket? - a férfi, bár szintén odavan a kicsikért, tudja magáról, hogy a húgán kívül - meg persze majd a saját gyerekén kívül - nem tudna mást elviselni. Egyetemi hallgatókat szívesen oktat, van benne kihívás, elvégre meg kell ragadni a mai fiatalság figyelmét (úgy csinál, mintha egy vén fasz lenne... - a szerk.) és fenn is kell tartani. Talán ezért is veszi bolondosra a figurát minden alkalommal, elnyeri a diákok bizalmát, így nagyobb eséllyel fordulnak majd hozzá, ha valami baj történik. Alattomos? Egy picit. De ennyi kell.
Tulajdonképpen szívesen elvinné vidámparkba. Venne neki vattacukrot, fogná a kezét a hullámvasúton, ha kell, még lőne is neki egy plüsst. Bármit, amit akar. Mert ő ilyen romantikus. De hát ha egyszer csávója van, hogy merné már elhívni? Még csak az kéne, hogy ez az Adrian bedühödjön, hogy szédíti Emily-t, meg el akarja venni tőle és nekiessen. Elvégre szomszédok, egyetlen pálcasuhintás is átér hozzá, aztán leshet, mikor hátsón lövik egy átokkal! No meg amúgy sem veszi észre, hogy a lány némileg csalódott emiatt, hiszen úgyis ott a blablabla. Tudjátok. - Adrian biztos elkísér majd, még csak szépen sem kell nézned, elég, ha ebbe megjelensz előtte - ezt a bókot már nem tudja visszaszívni, mert igenis így gondolja. A lány szexi. Brutálisan über módon szexi. Ha már amúgy is ki van írva Nicora, minek tagadja le? Mellesleg nem is érti, hogy a srác hogyan engedhette el egyedül ezt a tüneményt. Hát nem fél, hogy baja esik?! Áhh, nem is lovalja bele magát, mert még a végén felmegy a vérnyomása. Eközben kiderül, hogy már évek óta együtt vannak. Hihetetlen, ő meg itt bókol a másiknak. Na de most mit csináljon? Hogyan csinálja vissza? Inkább nem szólal meg és nem mond erre semmit. Igen, ez lesz a legjobb. Tök jó, ők boldogok együtt, ő meg folytatja a vakrandikat, majd végül egyedül fog elposhadni a házikójában. Milyen szép tervek.
- Mit csinálsz? - kérdőn vonja fel szemöldökét és az elején tényleg nem érti, hogy Emily mire készül. Aztán előveszi a bicskát. Nico szeme előtt lepereg az élete, ez egy teszt volt, ő rányomult ezek szerint a lányra - ami tökre nem igaz, de minden utolsó pillanat drámai -, aki kikéri magának és most kicsipkézi a fülét. Igyekszik póker arcot vágni, bár színe mintha fehérebbre váltana. De csak egy leheletnyit. Aztán valami egészen más dolog történik. Emily szó szerint letépi magáról a ruhát, mire a férfi szemei tágra nyílnak. Így már semmi sem takarja a formás lábakat, amit a magassarkútól, egészen combközépig, a ruha takarásáig megszemlél, majd tekintetét a lány arcára emeli. Elismerően biccent és még füttyent is egyet. - Én mondjuk nem szaggattam volna szét, de valóban ügyes megoldás - valóban szívem, te nem szét, hanem leszaggattad volna róla. De ugye így se rossz. Ha tovább folytatják, a Fisher csemete minden bizonnyal meztelenül megy haza. Mondhatnánk, hogy Niconak nincs kifogása ellene, de azért annyi lenne, hogy megtartaná magának azt az üdítő látványt.
Mivel a vetkőzős produkció megihlette, így lehámozza magáról zakóját, inge ujjait feltűri, majd mutatóujját beakasztja a zakó akasztójába és a vállára veti a ruhadarabot. - Nézzünk körül. Hátha a fesztivál végére nem leszek ilyen savanyú.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Prefektus Eridon, Red Squadron csapatkapitány, Red Squadron csapattag, Elsős mestertanonc


bonnie
offline
RPG hsz: 136
Összes hsz: 571
Írta: 2019. augusztus 13. 13:49 | Link

D A N T E

Bólintok arra, amit mond. Alapvetően több ezer állatfajról beszélünk, és akkor még figyelembe sem vettük a mágikus egyedeket - amikre, ugyan, kevés az esély, mégis fennáll a lehetősége. Kár lenne hát bármit is meghatározni a dologgal kapcsolatban, felesleges erőpazarlás lenne, és az esetleges csalódásoktól is megvéd.
- Egyébként elég nagy kihívás az egész, már ami önmagad megismerését illeti - valahol mindig is így tekintettem rá. Persze a mágia képes anélkül is következtetéseket levonni, hogy te magad határozottan képben legyél a határaiddal - ugyanakkor, még mindig szentül hiszem, hogy teljesen még mindig nem fedeztem fel saját magam. - Szerintem ezért sem kezdtem bele a találgatásba, mármint, összességében elég keveset éltem még ahhoz, hogy biztosan meg tudjam mondani - az élet pedig, mint olyan, bármikor gördíthet az ember elé olyan helyzetekben, amikben önmagát is meglepi. - Meg, alapvetően, az állatok is túl sokfélék ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni - persze minden fajnak megvannak a maga vonásai, ugyanakkor egyrészt minden egyed más, másrészt, bizonyos jellemvonalak visszaköszönhetnek több fajban is. Az egész túl sok és bizonytalan dologtól függ.
Tekintetem ugyan el-elkalandozik, megakad különböző embereken és öltözeteken, de végig figyelek rá, és ezt finom bólogatással jelzem is.
- Hát, kíváncsi vagyok - fejem egy pillanatra visszafordítom felé, amíg beszélek hozzá. Nyilván nem sok közöm van ahhoz, hogy milyen állattá válik, de az alap kíváncsiság ugyanúgy megvan bennem is, mint a legtöbb emberben. Tagadhatnám, leplezhetném, de egyrészt nem lenne túl sok értelme, másrészt, ha arra gondolok, mennyit beszélünk erről a témáról, nem érzem kényelmetlenül személyesnek sem.
- Ha az esetedben aktuális lenne, most azt mondanám, majd ijesztegetheted az elsősöket, de nem tűnsz annak a típusnak - és, minden sztereotípiával szembemenve, egy eridonos még mindig hamarabb vetemedne ilyesmire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#teamlannister
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 484
Írta: 2019. augusztus 13. 14:13 | Link

Nico

Aranyos, hogy bólogat arra, hogy lenne a dannám, még a végén tényleg elgondolkozom a lehetőségen, hogy festett arccal, kimonóban sétálgassak, és csuklóm felfedésével ingereljem. Nem, eszemben sincs, bár azt hiszem, ha úgy alakulna, ahogy nem nagyon hiszem, hogy alakul, mert nem értem, hogy miért nem veszi a jeleimet, mert szerintem elég jól adom őket, szóval, ha mégis úgy alakulna, teszem azt, akkor egész biztos, hogy egyszer eljátszhatnánk ezzel a tematikával. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy ez a szakítás nem volt rám olyan jó hatással, és nem azért, mert sírtam, hanem mert az életem egyik szerves része lett az, ami miatt most fejben vagyok egyre perverzebb.
- Ugyan, jó tanár vagyok, szívesen mutatok egy-két trükköt.
Bár mondjuk abba inkább nem szeretnék belegondolni, hogy mennyire furcsa lenne, ahogy egy széles vállú férfit oktatnék a kecsességre. Az mondjuk biztos, hogy ha a rúdon köt ki, akkor legalább az elmém kiiktatja, mint potenciális férfit, akivel kezdhetek. Nem tudom, hogy ez a szingliség, mert valljuk be, életemben először most vagyok szingli, mikor múlik el. Ez a minden férfit kategorizálok, meg osztályozok a fejemben mindenféle skálán. Mivel Adrian előtt nem volt fiúm, ezért nem is nagyon tudtam, hogy mit nézzek, meg nem is nagyon tudtam, hogy milyen érzéseket kellene kiváltaniuk, azóta viszont mindenkit, de tényleg mindenkit megnézek, és úúúúgy nézem meg őket. Ez pedig olyan, mintha egy forma 1-es verseny menne a fejembe, mindenféle információk keringenek, és hasonlítanak össze pasikat egymással, és állítanak sorrendet, és gerjedek rá hajakra és körömívekre. Fogalmam sincs, hogy a legtöbb nő ezt hogyan kezeli ennyire jól, mert ki van zárva, hogy csak az én fejemben legyen ennyire vad össze-visszaság.
- Imádom a gyerekeket. Nagyon szeretek foglalkozni velük, néha az oviba is besegítek, de inkább a hét és tizennégy év közöttiekkel jövök ki. A "sajátjaum" most harmadikosok, és csak lányok, úgyhogy nem könnyű, kezdő kamaszkorban vagyunk. A pszichológia inkább csak hobbi lett, inkább a tanítás az, ami szerintem örökre megmarad.
Összeszorítom az ajkaimat, és bocsánatkérően mosolygok. A tanítás és az előkészítőseim azok a témák, amikről órákon át tudok beszélni és beszélni, meg egy kicsit még beszélni is. Szóval muszáj befognom picikét, mert ha most nem hallgatok el, akkor szerintem majd nem fog tudni lelőni, kicsit sem.
- Ebben? Hát ez nem túl vidámpark kompatibilis szerintem. Nagyon gyorsan a nyakamban köt majd ki. De vicces, hogy összepárosítottad őket, mert miatta vettem meg, hogy imponáljak neki.
Igaz, azóta eltelt pár év, de lényegben erről volt szó, annak idején, miatta vettem, bár akkor még azért ennyire nem volt egyértelmű bennem a dolog, de sikerült letisztáznom, hogy végül is erről van szó. Viszont most már volt rajtam, így szétszakíthatom. Mert valljuk be, a fesztiválhoz azért eléggé hosszú, és szeretném jól érezni magam, ezért az lesz a legegyszerűbb, ha egy kicsit átszabom. Ettől még színes marad.
- Ja, hát majd max összebűbájkodom.
Nem mintha olyan jó lennék benne, de nem akarom, hogy sajnálja, és akkor végre megértem. Ó igen. Ez az a pont, amikor megértem. Kedves velem, humorizál, tesz némi szexista utalást, de nem érti az én utalásaimat, vagy érti, de szándékosan figyelmen kívül hagyja egy idő után. Sokszor felhozza Adriant, aki valljuk be szép, és sajnálja a ruhámat, amit elszakítottam. Merlinre, hát nem is engem bámult, hanem a ruhámat. Mert dívás. Nico-ról azt gondoltam, hogy cuki és aranyos. Hát persze, mivel meleg. Képzeletben a homlokomra csapok, ahogy megértem, hogy miről is van szó. Annyira törvényszerű. A bátyám, Adrian, Nico... én vagyok a lány, aki vonzza a melegeket. Hogy nem esett le. Hát persze, még a savanyú megjegyzése is erre utal.
- Na gyere, vaduljunk.
Nevetem el magam, és elkapva a kezét kezemet belecsúsztatom, és elindulok vele a partisabb részre. Tudom, kínosan kellene éreznem magam, de ez nem az, hiszen még időben leesett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 61
Írta: 2019. augusztus 13. 15:38 | Link

Emily
Nesze nektek színes öltöny | elhagyott a húgom

Hogy érted azt, hogy a fiam meleg? Na jó, ne szaladjunk ennyire előre... Fújjuk ki a levegőt, aztán szívjuk be mélyen, majd ismét engedjük ki... Joh. Hol is tartottunk?
- Benne vagyok egészen addig, míg csak néznem kell - hogy ezt pontosan hogy érti... Hogy inkább nem próbálná meg, mert bolondot csinálna magából? Vagy inkább csak úgy nézné, ahogy Emily a rúdra tekeredik és... A jó istenit, a vérnek az agyban a helye, nem pedig... Még épp időben kap észbe, hogy hagyja abba a fantáziálást, különben magyarázkodhatna napestig, hogy ugyan miért olyan kemény, mint Tarzan sarka.
- Jó dolog, hogy nem csak munkát, hanem hivatást is látsz ebben az egészben - na, a piszológus... Akarom mondani pszichológus. Azonnal felméri a helyzetet és bámm, már látja is, milyen csodás ez a nő, miközben amúgy nem tud róla semmit. Mi több, annyira seggfej, hogy a tudása mínuszba megy, elvégre még hülyeségeket is gondol a lányról, like van párja, meg ilyenek. Én néha komolyan nem értem Nicot. Szeretném, de nem értem. Mindenesetre felesleges is ezen rugóznom, miközben Nico már el is képzeli, milyen lesz, mikor Emily ruhája fellebben. Szinte érzi, hogy az inge szorítja, pedig tökéletesen varrott ruhadarabról beszélünk, illetve megint beugrik a kép a nőről tulajdonképpen meztelenül. Hogy is mondtam a legutóbb? Pasi. - Hát, biztosan fogsz, főleg, ha a nyakadban köt ki - észre sem veszi, mi csúszik ki a száján, csak akkor, mikor az utolsó korty málnaszörpöt akarja ledönteni. Ekkor ugyanis leesik neki, mit mondott és irtózatos köhögésben tör ki, mivelhogy nem tudja nem félrenyelni az adott kortyot. Azt kívánja, bárcsak belefulladna, mert megérdemli. Egy párkapcsolatban élő hölgynek beszél arról, milyen jó lenne, ha a szoknyája a nyakában kötne ki! Biztos agyalágyult lett.
- Jah - ennyit tud kinyögni, miután tulajdonképpen túléli az előbbi rohamot. Hát Merlin fizesse meg, majdnem az életét adta egy disznó megjegyzésért. Persze a csinos, hosszú lábak látványa maradéktalanul kárpótolja mindenért, hajlandó volna ismét belefojtani magát egy kis szörpbe, ha csak ezen múlik a dolog. De persze nem meri mustrálni tüzetesebben, elég, ha ő maga tudja, hogy jó nő. - Vaduljunk - ismétli meg és megdöbben, ahogy a lány kezét az övé csúsztatja. Akkor ők most... Kézen fogva? Csak Adrian meg ne lássa!!! Ez iránti félelme erősebb, mintsem a lány kezét fogja továbbra is. Egy ügyes mozdulattal kibújik a szorításból és így vesznek el a forgatagban. Ha Emily eddig azt hitte, hogy Nico talán meleg, ezúttal biztos megbizonyosodott róla, hogy egyenesen forró. Kár, hogy eközben Nico minduntalan arról győzködi magát, hogy Emily túl tökéletes hozzá és már megtalálta a boldogságot valaki más mellett...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nérel Danka
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornisok csapatkapitány, Uralkodó Unikornisok csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Világalkotó, Harmadikos diák


Do small things with great love
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 331
Írta: 2019. augusztus 13. 15:46 | Link

Fortuna
#ootd #makeup #letsgetthispartystarted
Amióta a DÖK-ben felmerült a színes fesztivállal egybekötött végzős bál ötlete, én azóta rajongok érte és tervezgetem, hogy hogyan fogok megjelenni, mit fogok először kipróbálni és mennyi minden édességet fogok enni. Életem legnehezebb pár hete volt, amikor kiadták parancsba, hogy erről még véletlenül sem ejthetünk el egy szót addig, amíg el nem kezdjük hirdetni. Utána pedig nehéz volt megállni, hogy ne a cukorka-mennyországról beszéljek folyton, bár azért meg lettem dicsérve, mert annyit mondogattam, hogy biztosan mindenkihez eljutott az információ. Ahhoz is, aki valamilyen -számomra érthetetlen- okból kifolyólag nem akart tudni erről. Örülök, mert végre láthatom a talár alá gyömöszölt színes gyönyörűségeket és sminkügyileg is elengedhettem a fantáziámat. Amióta csak az eszemet tudom érdekelt a sminkelés, de ahogy eljöttem otthonról, eléggé háttérbe szorult a rajongásom, mert a kastélyban nem nézik jó szemmel, ha színes arccal rohangálok. Szinte az egész Navinének felajánlottam, hogy kifestem, ha szeretné, mert végre van hová és miért és most igazán nagyokat lehet alkotni. Persze, sokat sminkeltem már más lányokat, amikor mentek valahová vagy csak gyakorlásként, ha beadták a derekukat, de ilyen alkalmakkor kerülnek elő az extravagáns színek, amik még tökéletesen érintetlenek vagy épphogy kipróbáltam őket. Most sem mindenki lelkesedett azért, hogy kisminkeljem, de jóval többen engedték meg, mint alapesetben, amitől máris imádtam az eseményt.
Végül pár nappal ezelőtt döbbentem rá, hogy "nincs egy ruhám sem". Ami azt jelentette, hogy természetesen van egy csomó, de egyik sem fesztiválozós. Amúgy sem hordok túl sok szoknyát vagy hasonlókat, előnyben részesítem a nadrág-póló párosításokat, mert egyszerűek, és a talár amúgy is eltakarja. Mégis a legtöbb egyberészes ruhám vagy fekete vagy fehér volt. Illetve találtam egy kéket, de az meglepően csúnya volt, úgyhogy ki is raktam a szekrényemből. Így kerültem Fortuna csoda boltjába, ahol gyönyörű darabok hada sorakozott a polcokon és ő is készségesen segített kiválasztani a tökéleteset, ha már a barátnőimet nem akartam ezzel zaklatni. Amikor mondtam, hogy ide jövök, őt is érdekelte a dolog, én pedig nagyon boldogan felajánlottam neki a plusz jegyet, amim volt. Nélküle amúgy sem lenne tökéletes az outfitem. Azt beszéltük, hogy a bejáratnál másik oldalán találkozunk, hogy körbemutogassak neki pár helyet, amit érdemes megnézni, én pedig kivételesen nem voltam késésben, holott elég sok időbe tellett, amíg felfestettem a színes, szeplőszerű pontjaimat. Szerintem teljesen megérte az a sok vesződés, mert egyszerűen nem tudok betelni vele. Biztosan az egyik legjobb munkám.
A falu határába érve, beállok a sorba, ami nem annyira hosszú, mint amennyire gondoltam és gyorsan is megy. A karkötőmet piszkálom és az engem körülvevő színekben gyönyörködöm, amíg a beléptető kapuhoz nem érek. Ott a bácsi felé nyújtom a kezem, hogy ellenőrizhesse, van-e mára gumimacim és hogy megfelelő ruhában jöttem-e. Picit reméltem, hogy lány, de legalább néni vár majd az ajtóban, mert tudom én, hogy a férfiaknak nehéz megkülönböztetni a bézst (amilyen a ruhám) és a fehéret, amilyenben nem szabad bemenni. Leginkább azért választottam bézs színű ruhát, mert abban már biztos voltam, hogy színes sminket akarok, csak abban nem, hogy milyet, az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy a ruha és a smink színe passzol-e. Ahogy azt előre gondoltam, meg is állít a bácsi, hogy menjek vissza a kastélyba, mert színesben lehet csak bemenni.
- Ez igazából bézs színű - rázom kicsit a fejem, miközben a sor mögöttem egyre csak nő. Kicsit hátrapillogok, hátha jön egy lány, aki szintúgy a bácsi tudtára adja, hogy a ruhám egyáltalán nem fehér. Nem is tudom, miért állítanak ide olyanokat, akik nem ismerik a színeket. Meglehet, az én hibám is, hogy nem valami rikítót hoztam el, de úgy gondoltam, hogy ez a ruha még rengeteg eseményre tökéletes lehet, így két legyet ütöttem egy csapásra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Harmadikos diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 327
Összes hsz: 1411
Írta: 2019. augusztus 13. 16:16 | Link

Edith



Szokatlanul lassan szárítgatom a lány lábán lévő tetoválást, szinte minden cseppet külön-külön párologtatok el apró szüneteket tartva, hogy ő közbe tudja tovább rendezgetni a pikkelykéket. Időigényes így ugyan, a végeredmény viszont – szerintem – egész szép lett. Azt ugyan nem tudom hogy nézett ki eredetileg, de egész felismerhető most.
- Nincs mit – felelem miután elvégzem a bűbájt is, és visszateszem a pálcámat a speciális tokjába. A combomra van rögzítve, de olyan ügyesen van kialakítva, hogy egyáltalán nem látszik. Még ebben a ruhában sem. Kicsit furcsa mondjuk onnan előhorgászni, meg visszatenni, de sikerül megoldani úgy, hogy ne legyen feltűnő. Ami azért nagy szó, tekintetve, hogy mennyien mászkálnak körülöttünk.
Melyik szóval van a gond? Az andalgással vagy a cukorkákkal? Esetleg az elképzeléssel? Szerintem mindegyik rendben van. Tény, jöhettem volna a lányokkal is, akár ide is, vagy akár máshova is. Nem vagyunk összenőve a fiúval. Eleve vannak bizonyos feladataink, amiket el kell látnunk, vannak különböző hobbijaink is. Szóval iskolaidőn kívül is van bőven dolgunk külön-külön. Találkozásra meg mindig van lehetőség. Akár random, akár megbeszélten. Szóval szerintem egyáltalán nem meglepő, ha meg-megállok beszélgetni egy-egy ismerősnek tűnő alakkal. Vagyis de, egy kicsit az. Legalábbis nekem. Régebben nem csináltam ilyet, vagy csak nagyon nagyon ritkán. De fejlődök vagy mi a szösz. Szociális téren.
- Az nem lesz nehéz, tele van ez a hely valakikkel – mosolygok rá a lányra körbepillantva. Kedvére válogathat mígnem megtalálja a tökéletes társaságot magának. És bár nem egy randiról van szó – legalábbis szerintem nem randi … vagy … vagy igen? áh mindegy – nem ajánlom fel, hogy tartson velünk Edith. Nem igazán alkalmasak a körülmények most, csupán ezért nem. Így még mi sem tudjuk, hogy mit fogunk csinálni ezen a fesztiválon.  Szerencsére a lány nem tűnik túlságosan kétségbeesettnek amiatt, hogy egyedül érkezett, és én sem maradok vele, szóval Nem aggódom különösebben.
- Lehet, hogy összefutunk majd itt-ott. Annyira nem nagy ez a hely. Miket szeretnél megnézni, kipróbálni? – érdeklődöm kedvesen. Van pár hely, ami érdekelne engem; de majd meglátjuk, hogy lesz-e a felfedezésből valami egyáltalán vagy sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kapitány Fortuna Cinna
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Boltos


Szultána | K.F.C.
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 36
Írta: 2019. augusztus 13. 18:42 | Link

Danka
dress | |  Candyfest


Elég jól be lett reklámozva a helyi fesztivál. Nem gondoltam volna, hogy ilyen volumenű dolgok vannak itt rendezve, mikor úgy döntöttem, hogy ide költözöm. De elértek hozzám is  hírek, mikor jött a lányka, hogy neki erre kéne ruha. Szinte megállás nélkül lelkesen csiripelt hozzá, végül pedig felajánlotta a plusz egy jegyét is, hogy ha van kedvem, nyugodtan menjek el vele.
Kicsit felelőtlenül ugyan, de belementem, lehet, hogy nem gondoltam át, mennyi időt vesz majd igénybe a megfelelő ruha kiválasztása és az elkészülés.
Talán éppen ezért csinosítgattam magam még az utolsó utáni pillanatban is. Ez a fürt nem úgy göndörödik, ahogy kéne, ez az árnyalat nem teljesen jól olvad egybe a másikkal.
Szóval minden gondom van, de ahogy kilépek az ajtón, vége is, elengedem, nem vagyok hajlandó a prolémákra szánni egy perccel sem többet. Rajtam van a kis macis karkötő, nem is tudom, hogy találták ki, hogy ez ilyen legyen.
A beengedésért felelős úr nem túl szívélyes, nagyon csúnyán néz a fekete övemre is, mire felvonom a szemöldököm, robbanáskészen, arra az esetre, ha úgy döntene, beleköt.
Ahogy meglátom a másik oldalon, felragyog az arcom és kissé lábujjhegyre emelkedve el is kezdek lelkesen integetni. Látszik, hogy gond van, így odaklappolok, hogy halljam mi a gond.
- Uram, ez nem fehér. Ez bézs. - Ki is veszem  a táskámból a kis széthajtható színskálát, ami vészhelyzetek esetére van nálam, széthajtom a kis fémkarikán, majd árnyalatokkal odébb bökök a színre és tartom a ruhához. - Hagyja már békén!
Még fújtatok is egyet, toppantva egy nagyot, majd mikor nagy szólalkozások közepette int tovább, ismét elmosolyodom.
- Szia. Csini vagy. Merre menjünk először?
Utoljára módosította:Neffry Ezra, 2019. augusztus 13. 19:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Red Squadron csapattag, Legilimentor, Harmadikos diák


Birdie
offline
RPG hsz: 212
Összes hsz: 885
Írta: 2019. augusztus 13. 22:16 | Link


- Akkor tegyél el a vizsgaidőszakra is majd belőlük, hogy felpörgessenek. Mondjuk olyan nagy szükséged nincs rá - adok neki gyorsan egy puszit, amíg lelkendezik. Somolygok magamban, ahogy elnézést kér az emberektől, mikor mindenkihez bekönyököl egy jó szóra. Így szép a világ, senki sem szól egy rossz szót sem, vagy csak nem a Rellonosok kedvence ez a hely. Nekem sem lesz, de néha muszáj a megszokottól eltérőt is csinálni, hátha fog tetszeni itt valami Masán kívül. Nagyon hangulatos azt el kell ismernem, ha olyan lennék, mint Masa, akkor bizonyára engem is ennyire lenyűgözne, mint a felpörgött kiskisasszonyt. Még mindig fura, hogy van barátnőm, és pont ő az. Szinte semmit sem változott a kapcsoltunk, ugyanúgy ugratjuk egymást, vagy épp osztunk meg vicces dolgokat a másikkal, csak van csók is, meg fogjuk egymás kezét. Oké, valamivel (sokkal) felszabadultabbak vagyunk, mint két összenőtt kutyatesó, szinte szeretettel megspékelve, na meg szerelemmel. Ahogy nézem a vidám és mosolygós, vagy inkább áhítattal teli arcát, elmerülök a szép szemeiben és talán el is bambulok. Egészen az első kóstolásig...
- Sajnos - biztosan lerí az arcomról, hogy a cucc mennyire édes, tényleg szinte mindenem édes lesz, de nagyon. Nem mondom, hogy hányingerem lesz az egésztől, de igencsak közelítek hozzá. A poén az, hogy rávetem a tekintetem Masára, neki meg pont az ellenkezője ül ki az arcára, mint nekem. Talán emiatt sokkal pörgősebb nálam, de ezt én nagyon nem bánom. Sokszor akkor is elrángat helyekre - mint például ez -, amikor olyan nagy kedvem nem lenne, inkább lustálkodnék, vagy ilyesmi. Így viszont nem tudok elég hálás lenni neki, hogy nem tespedek el, és egyébként is együtt vagyunk. Az, hogy zavar a környezet, bármikor tudja kompenzálni. De legalább a pulthoz érünk, én pedig csökkenthetem a hányinger lehetőségét, ő viszont a legdurvább cuccból választ.
- Á köszönöm, nem vagyok elég szomjas hozzá. Meg nem akarom, hogy vissza kelljen jönni, mert nem marad neked... - egyértelmű hazugság, de ezt mindkettőnk tudja. Imádom, ahogy incselkedik velem, olyan kis szexi lesz tőle, még akkor is, ha egy pohár nem tudom mit ajánlgat. Masa varázsa a cukiságában rejlik főleg, és ahhoz viszont a legjobb helyen vagyunk. De aztán mégis megtaláljuk az első mókás helyet, amit még én sem tudok kihagyni. Csak arra kell vigyáznom majd, hogy ne kóstoljam meg.
- Mire? Á... ez nem ér! - iramodok utána. Utolérem, de nem tudom, hogy hagyta-e magát, vagy csak gyorsabb vagyok, még sosem versenyeztünk komolyan. Hagyom , hogy ő legyen a győztes, majd kipirulva a térdemre támaszkodom, és figyelem őt.
- Kis csaló - vigyorgok rá, de hát egyáltalán nem fontos, hogy csalt-e. Mert mint mondtam, ezt szeretem benne.
- Aha. Egy, kettő, hááá - de inkább csak meglököm, ahogy nekikészülünk és ha minden jól megy, akkor beesik előttem. Ha gy történik, akkor megvárom, amíg a felszínre ér, és akkor megkapja az én "bombámat" is. Akárhogy is, de benne vagyunk a színes, szagos és édes izében, amitől kezdek rosszul lenni. Az is lehet, hogy cukorérzékeny vagyok. De ha már itt vagyunk, én elkezdek egy kicsit játszani, azaz, az arcába "fröcskölöm" az édes cuccot. Remélem lesz egy kis harc, mert a móka, az móka!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A szegedi őzike, ő-zik e?
Weiler Dante
Diák Rellon (H), Animágus, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 516
Írta: 2019. augusztus 13. 22:32 | Link

Eszter

- Nem a legkiegyensúlyozottabb folyamat, az tény - ingatja meg a fejét egyetértően, bár neki meglehetősen rendhagyó tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban. Először is folyamatosan kap magáról visszacsatolást, akár akar, akár nem. Másrészt a minisztérium oldaláról is nyomást helyeznek rá a kötelező naplóírással, amelyeket aztán le kell adnia, a rendszeres beszélgetésekkel, amelyeket szakemberek vezetnek le, illetve a még rendszeresebb személyiségtesztekkel. Mivel az esetére az országban napjainkban nemigen volt precedens, így abból és azzal dolgoznak, amivel tudnak. Valahogy muszáj monitorozni, hogy az alkimistával való együttléte kihatással van-e a személyiségére. Nehéz is megmondani mostmár, hogy ennyi éve össze vannak zárva.
- Na igen, nekem annyi helyzeti előnyöm van, ha már ezt egyáltalán előnynek lehetn hívni, hogy a pikkelyekből már tudom szűkíteni a lehetőségeket.
De hogy a hüllőkön belül! Arról fogalma sincs. Az alkimista azzal nyaggatja, hogy remélje a legjobbakat és valami krokodilféle kerekedik belőle. Nem biztos, hogy ez a forma lenne, amivel Dante a legjobban meg lett volna békélve, ha pár napja kérdezik, de meggyőzték arról, milyen értékes is lehet a pikkelye abban az esetben.
Odaérnek az egyik standhoz, de állnak még néhányan előttük sorban, van alkalmuk választani, hogy mit fognak majd kikérni. Kell is, mert a legtöbb nagy betűvel kiírt verzió olyan gejl, hogy már a gondolattól és tapad a szájpadlása. Részéről inkább a savanykás ízekkel játszó szekciót nézegeti.
- Nem kell, amúgy is valamiért félnek tőlem. - Pedig nem egy nagydarab alak, de tény és való, hogy Dante rendelkezik egyfajta kellemetlen, baljós kisugárzással, ami egy fejlettebb empátiával rendelkező embert már önmagában két-három lépés távolság tartására ösztökéli.
- Legalább nem kell a sok f*szságot hallgatni tőlük. - Volt az a szürreális időszak, amikor prefektus volt, akkor meg aztán kötelező is lett volna foglalkoznia a kis elsős csökevényekkel, de már akkor is lepasszolta ezt a nemes feladatot a többiekre. Annyiból hatásos volt a jelvénye, hogy azokon az estéken, mikor őrjáratozott, nem mászkáltak olyan lelkesen az alsóbbévesek. A felsősök pedig mindenkivel ugyanolyan pofátlanul szabályszegők voltak-azok-és lesznek is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nérel Danka
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornisok csapatkapitány, Uralkodó Unikornisok csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Világalkotó, Harmadikos diák


Do small things with great love
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 331
Írta: 2019. augusztus 14. 09:40 | Link

Fortuna
#ootd #makeup #letsgetthispartystarted
Nem örülök annak, hogy a bácsi egyértelműen nem látja a különbséget a fehér és a bézs között. Már meg is fordul a fejemben, hogy visszamegyek a szobámba és  felveszem valamelyik színes pólómat egy jóganadrággal, hátha az jobban tetszik neki, amikor megérkezik a felmentősereg Fortuna személyében. Végül a beléptető bácsi beenged engem is, én pedig hálásan fellélegezve pillantok a mai nap hősére.
- Köszönöm. Te is jól nézel ki - mosolygok vissza rá, miközben beljebb lépünk a kapuk után. Kicsit lassítok, amíg ámuldozom a fesztiválon. Tudtam előre, hogy nagyon jó lesz, főleg hogy mindenki lelkesen beszélt róla és nagyon sok emberre számítottunk, de ez még a legvadabb elképzeléseimet is felülmúlta. Szinte fejből tudom a programajánlót és a térképet, de a hely felállításában -talán tudatosan- nem vettem részt, helyette segítettem megszerkeszteni a szórólapot és álltam a nyomtató mellett, amíg ki nem adta magából azt a temérdek lapot, amiket aztán úton-útfélen az emberek kezébe nyomtunk, vagy kitettünk a faluba. Illetve egyik nap a hivatalba is beugrottam, mert nekik épp valami nagyon fontos határidős dolguk volt, ezért senki nem tudott maradni, jegyet árulni. Én viszont szívesen üldögéltem ott záróráig, amíg pár falubeli megfordult ott, hogy jegyet válthasson a fesztiválra.
- Úúú, van szirupmedence, vattacukorcsúszda, fánkfotelek és egy óriási édességház. Akár el is indulhatunk, aztán ami megtetszik, ott megállunk egy kicsit - vetem fel az ötletet, mert ennyire előre nem szoktam tervezni. Gyakran csak sodródom az árral. Most is valami hasonlót tervezek, bár nagyon eltévedni nem lehet. Egy nagy út van, amelyik végigvezet a fesztiválon, és van egy csomó kisebb, amit vagy úgy tapostak ki az előttünk járók, vagy ha valakinek megvan a cél, akkor egérútként is használhatja. A legtöbben velem hasonló véleményen vannak, hiszen annyira még senkinek nem volt ideje feltérképezni a helyszínt, hogy pontos útvonal legyen a fejében és senki nem akar kimaradni egy kis mókából, ami útközben jöhet szembe vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 345
Összes hsz: 1888
Írta: 2019. augusztus 14. 23:20 | Link

LAU
szombaton az Édességkuckóból jövet | x

Oké, mondtam, hogy már tudom, miről beszélt, nem értem, miért kezdi el részletezni, miről volt szó. Sajnos nem látom át, hogy milyen furán veheti ki magát, hogy máshova nézek. Ez védekezés pedig csak a részemről. Nem arról van szó, hogy mással foglalkoznék, egyszerűen csak nehéz lenne őt néznem most. Így mondjuk nem is látom dühös arckifejezését sem.
Erős túlzás az, hogy leszidom, azonban való igaz, tőlem ez olyannak hathat, tekintve, hogy soha még csak a közelében sem szoktam járni semmilyen ingerültségnek. Most sem járok, azonban ez vehető a legközelebbinek hozzá. Viszont már kifejezetten bánom, hogy kijött belőlem. A csöndes, áradó kiborulására nyelek egyet és lesütöm a szemem. Így hallgatom csak tovább. Mint egy megfeddett kisgyerek. Meg pocsékul is érzem magam. Nem akarom, hogy szomorú legyen. Nem akartam felhúzni. Igaza van, érthető, hogy nem mondta el. Valójában nincsen semmi baj. Egyszerűen csak rosszul esett ez valamiért most. Majd valamikor megfejtem, hogy miért. Egyelőre viszont nem tudok mást, mint elnézést kérni. Ezt meg is teszem. Viszont, ami ezután jön... attól egész egyszerűen szóhoz se jutok.
Döbbenten nézem őt, ám ő ezt nem veszi észre, mert most ő menekült el abba, hogy másfele pislogjon. Olyasmit érzek, amit fogalmam sincs, éreztem-e már valaha. Légzésem feszülten reszketeg lesz, szívem halántékomon pumpál. Köd önti el a fejem, miközben ő pont kezd megnyugodni. Bocsánatot kér ő is és igazat ad nekem ő is. Megerőltetem magam, hogy mindez eljusson hozzám. Hiszen ez fontos. Kell, hogy halljam. Csak még az előzőek hatása alatt vagyok. Leszek is. Menjünk. Lépünk tovább, fogva egymást, azonban én nem vagyok itt. Nem tudom, hol vagyok. A barátnőmmel szeretnék lenni, támaszt adni, hiszen látom, érzem, hogy elkeseredett. Csak éppen próbálom helyrerakni magamban a dolgokat. Ha nem rakom helyre, megint valami olyasmit közölnék vele, amit aztán legszívesebben rögtön visszaszívnék. Nem az, hogy nem akarok őszinte lenni vele. Nem is tudnék nem az lenni. Csak bántani nem akarom. Mindennek megvan a maga helye és a módja. Ja. Pedig az imént legszívesebben elkiáltottam volna magam, hogy: mi az, hogy nekem az a beszélgetés nem jelentett semmit?? Uram Isten. Uram Isten...
- Borzalmasan félreértesz engem - közlöm egészen csöndesen, szomorú elhalón az úttal, néhány percnyi néma menetelés után. Már amennyire lehet bármi néma egy fesztivál közepén. Fogom és odahúzom a lányt egy padra. Mindkét kezét a kezembe fogom. Kísértetiesen hasonló ez a helyzet a harsogó folyosósra, ám hiába harsány a forgatag, koránt sem olyan zajos. Ez itt egy félreesőbb hely ráadásul.
- Nagyon.... nagyon fontos volt az a beszélgetés - nyomom meg első szavamat, miközben a járda helyett mostmár vele osztom meg, ami bennem zakatol, számat azonban alig nyitom ki hozzá, éppen csak kicsúsznak a szavak ajkaim közül. Mintha készenlétben állnék, hogy gyorsan becsukjam, ha bármi olyan akarna áttörni, aminek nem szabadna. - Csak... direkt nem gondolok rá, mert... - rendben, most vigyázz rá, hogy ezt hogy folytatod. Nyilván az igazat fogja kapni. De nem mindegy, hogyan. - Azt hittem, megbeszéltük, amit kell. Nem gondoltam, hogy te még szeretnél róla beszélni - tárom elé először ezt. Hiszen most nagyon úgy tűnik, mintha valami mégse lenne neki annyira rendben, mint azt mondta akkor. Közben pedig elbizonytalanodom, egyáltalán kell-e magyarázkodnom arról, mi van bennem. Őszintén szólva nem szeretnék, mert pont ez a kényes rész.
- Vagy ha nem szeretnél, akkor... akkor nem értem ezt az egészet most. Miért hiszed, hogy nekem nem jelentett sokat? Ho-hogy jutott ez eszedbe? - állok neki már dadogni is, miközben rájövök, ez itt inkább a lényegi kérdés. Lehet, nem kell feleslegesen traktálnom őt olyasmikkel, amik bennem vannak és amikre én sem akarok gondolni. Az sokkal jelentősebb, miért hozakodott ezzel most elő és hogy mi az, amiről úgy érzi, már akkor szólnia kellett volna. Figyelmesen, odaadóan fürkészem őt. Nem akarom, hogy bármi nyomassza. Nem akarom, hogy bármi miatt odalegyen. Főleg ne miattam, még ha akaratomon kívül bántottam is akármivel.
Utoljára módosította:Thomas Middleton, 2019. augusztus 15. 00:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Harmadikos diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 327
Összes hsz: 1411
Írta: 2019. augusztus 15. 01:12 | Link

Thomas

szombaton, a padon |o

Ez az ámokfutás, amit az elmúlt percekben rendeztem, teljesen kiborított. Sikerült minden ömlesztve, válogatás és főleg gondolkodás nélkül kimondanom, ami csak az eszembe jutott. Sőt, még azt is, ami eddig meg se fordult a fejemben, csupán kiforgattam a szavakat, hogy …. jézusom, milyen jelenetet rendeztem én itt?! Egyáltalán nem lep meg, hogy némaságba burkolózva indulunk tovább. Minden egyes megtett lépéssel azt érzem, hogy ez így nem jó. Az rendben van, hogy bocsánatot kértem, de ez így nem maradhat. Súlyos dolgokat vágtam a fejéhez. Miért?
Szinte hálásan kapom fel az addig lehorgasztott fejemet, amikor megszólal.  Ha ő nem tette volna, akkor hamarosan én töröm meg a csendet, hiszen ez a séta már teljesen elérte a kívánt hatását bennem.  Most már ’csak’ egyenesbe kell hoznom … mindent. Csendesen hagyom magam a padhoz vezetni, leülök és amennyire tudok felé fordulok. Próbálom a lehető legérthetőbben kifejezni a testbeszédemmel, hogy egyrészt már teljesen lenyugodtam, másrészt meg áh magam sem tudom, hogy mit. Talán, hogy én is szeretném átbeszélni a problémát, és nem dugom a fejem a homokba, mint egy strucc. Nem azért javasoltam, hogy menjünk, bár tűnhetett akár így is. Lepillantok a kezeinkre, hüvelykujjaimmal megcirógatom a kezét egyszer, majd újra a szemébe nézek. Figyelmesen hallgatom de meg se próbálom félbeszakítani. Tágabbra nyílnak a szemeim, amikor kihangsúlyozza a fontosságát a folyosós beszélgetésünknek. Rögtön pocsékul is kezdem magam érezni – na nem mintha eddig nem éreztem volna magam úgy … - amiért most sikerült olyan színben feltüntetnem az egészet, mintha úgy vélekednék, hogy neki nem volt az. Van, ami zavar azzal kapcsolatban, de képtelen vagyok normálisan megfogalmazni, még magamban sem. Thomas pedig olyan óvatosan folytatja a mondandóját, mintha aknákat kerülgetne egy mezőn. Csak az a kérdéses, hogy melyikünk miatt. Talán mindkettőnk. Bólintok, hiszen megbeszéltük akkor, vagy nem? Nem hiszem, hogy különösebben meg kellene beszélni azt a témát.
- Nézd, én nem … - kezdek bele a válaszomba de rögtön meg is akadok. Próbálom összerakni a katyvaszt a fejemben, hogy valamelyest értelmes dolog legyen az egészből. De nem itt kellene kezdenem. – Úgy tűnt, mintha elfelejtetted volna, aztán elhessegetnéd a témát, hogy ja igen, az. Emiatt … de igazából én … túlreagáltam. Az egészet.
Elhallgatok egy kicsit, ugyanis az, hogy jutott eszembe, meg miért is reagáltam túl egy kicsit … tényleg nem a folyosós sztorival indul.
- Nagyon rosszul éreztem magam azért, mert eddig nem mondtam el a szüleimmel kapcsolatos dolgot. Aztán rákérdeztél, hogy mikor volt és ez az érzés csak fokozódott. Hiszen nem most, és eddig mégsem mondtam semmit. Pedig tényleg … nem akarok eltitkolni előled semmit. Csak nem találtam rá megfelelő alkalmat. A folyosón elmondhattam volna. Ha, ha nem szalad ki a számon a kérdés, hogy mi lesz akkor ha. Utána meg már, hát … tényleg nem jutott eszembe a tény, hogy nekem szüleim is vannak, akik már megint felforgatják az életemet… Bűntudatom volt, hogy titkoltam, és láttam, hogy rosszul esik ez neked. Teljesen jogosan. Én nem szeretek róluk beszélni, rájuk gondolni. Az egészet, mindent bedobozoltam magamban, és jó mélyre elástam. Ezzel az új eseménnyel is így akartam tenni. Hiszen ha elrejtem, ha nem gondolok rá, ha nem foglalkozom vele akkor nem fáj annyira. Tudom, ez struccpolitika. De jobb szeretek olyan dolgokkal foglalkozni, amiktől boldog leszek. Próbáltam besúlykolni ezt is a dobozba, de úgy tűnik mégsem megy olyan könnyen. Mert dühös vagyok emiatt. Hogy azt tették, amit tettek. Hogy hazugságban nőttem fel. Igen, komoly dolog, ahogy mondtad. De én nem akartam ezzel foglalkozni, el akartam temetni ezt is. Talán már nem tudom ezt megtenni, talán a terápia túlságosan is használ, és minden régi sebem felszakad szépen lassan. És kiderül, hogy magamnak is hazudtam éveken át. Mérges lettem hát magamra. Amiért ezt tettem, amiért nem mondtam el azonnal, amiért te úgy érezted, hogy esetleg nem akarnám elmondani neked. Nincs olyan, amit ne akarnék elmondani neked. Azt reméltem, hogy megérted, hogy eddig miért nem tettem. Szóval, túlreagáltam. Kérlek, tényleg ne haragudj, amiért rajtad csattant minden, amiért kiforgattam a szavaidat, amiért esetleg azt az érzetet keltettem benned, hogy nem vagy annyira fontos nekem, hogy elmondjam azt a dolgot. Mert ez nem igaz, nagyon fontos vagy. Sze …. – hallgatok el hirtelen kicsit elpirulva. Több okom is van rá, az egyik az, hogy már hosszú percek óta megállás nélkül csak beszélek és beszélek. A másik pedig az, amit mondani akartam. Benedvesítem a nyelvemmel az ajkaimat, majd folytatom tovább, másfelé kanyarítva a mondandómat. – Szeretném, ha ezt tudnád. Én, nem is éreztem úgy, hogy szeretnék beszélgetni a folyosósról, vagy, hogy különösebben lenne mit megbeszélni. Van ugyan, amit nem értettem teljesen. Ami eddig nem is fogalmazódott meg bennem, a kifakadásomkor jöttem rá, és akkor eléggé megzavart. De, de nem hiszem azt, hogy neked semmit sem jelentett az a beszélgetés. Nem is tudom, hogy miért mondtam azt.
Elcsendesülök és csak figyelem Thomast. Valahogy nem tűnnek helyénvalónak a szavak. Nem érzem eléggé kifejezőnek őket. Azt hajtogatom, hogy ne haragudjon, meg sajnálom. De vajon segít ez egyáltalán, ha valakin ennyire átgázolnak, mint én az imént? Vajon van egyáltalán bocsánat erre? És ha van akkor meg ott van az a kérdés, ami iszonyatosan fontos: ugye soha többé nem fogok ilyen jelenetet rendezni?? Ugye nem????
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. augusztus 15. 01:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 345
Összes hsz: 1888
Írta: 2019. augusztus 15. 22:15 | Link

LAU
szombaton egy padon | x

Ugyanolyan figyelmesen hallgatom őt végig, ahogy ő hallgatott végig engem. Igaz, nem mondtam sokat, viszont azt nem túl gyorsan tettem és minden szavamnak súlya volt, így tetemesebbnek hathatott. Most rajta a sor. Finoman bólogatok csak. A forgatag színei és hangjai most távoliak.
Örülök, hogy megnyílik. Nem mintha zárkózott lenne előttem. Csak sokan vannak olyanok, akik egyszerűen dühbe gurulnak, tesznek dolgokat, aztán mindenki ossza be magának. Viszont ő kifejti, tisztázza, mi játszódott le benne. Mi vezetett addig a pillanatig, ami után úgy éreztem... nem is tudom. Feszült lettem. Zavart. Még talán mérges is. Dühös nem. Ez viszont nem javított azon, ami pár perce még ott vibrált minden tagomban. Mostmár jobb. Sokkal jobb.
Nem akarok közbe vágni, így egyszerűen elraktározom magamban mindazt, amit szeretnék majd hozzáfűzni pár dologhoz. Ábrázatom elsimult, megértő. Mikor ismét bocsánatot kér, egy mosollyal megrázom a fejem. Nem haragszom. De tény, kapizsgálja, mi az, ami felzaklatott. Még inkább képben van, mint én. Szerintem valóban valahogy az ötlött fel bennem, hogy nem vagyok olyan fontos, mint hiszem. Vagy amilyen fontos ő nekem. Vagy hogy mást jelent neki a kapcsolatunk.
Szemeim finoman elkerekednek a megakadására. Azt akarta mondani, hogy...? Áh, nem. Csak még át akarta gondolni, hogyan folytatja, úgy tűnik. Részemről legalábbis teljesen benyalom ezt. Természetesen. Picit még maflának is érzem magam, amiért hirtelen azt hittem, azt akarja mondani. Mert az ugye valami mérföldkő. Az valami elköteleződés. Jelentős esemény. Erről biztosan ő is így vélekedik. Viszont szerintem én nem. Nem tudom. Homlokráncolok kicsit utolsó mondatai közben. Azonban egyelőre ezeket a gondolatokat is elodázom. Haladjunk csak szépen sorban...
- Nem tudom, mi ütött belém. Talán tényleg csak az volt a baj, hogy egyszerre valami ilyesmit éreztem tőle, amit mondtál. De tudom, hogy butaság - biztosítom erről, megforgatva kicsit szemem.
- Nem kell olyasmiről beszélned, amiről nem szeretnél. Ha mégis jól esne kiadni magadból, én itt vagyok, tudod - szorítom meg finoman a kezét és megsimogatom hüvelykujjammal. Nagyon érdekel minden, ami vele történt, történik és ahogy mindezek lecsapódnak benne. Nincs, amit ne oszthatna meg velem és amit ne szeretnék, ha megosztana. Ám ha ezer titkot fog őrizni előlem élete végéig, azzal sem lesz semmi baj. Kiváncsi természet vagyok, tolakodó viszont nem. Semmi sem érdekel annyira, hogy a boldogsága árán próbáljam kideríteni. Ami ebbe kerül, amit ilyen drágán adnak, abból én nem kérek.
- Mit nem értettél? - kérdezek aztán rá, óvatos hangon, a beszélgetésünket illetően arra, ami miatt olyan furcsálón pislogtam rá az előbb. Akárhogy kutatok, nem igazán tudom, mi olyasmit mondhattam a zajos folyosón, amit nem tudott hová tenni. Ha nem akarja boncolgatni, persze, nem kell. De szívesen tisztázom, akármiről is legyen szó. Mivel őszinteségem határtalan, nincs nekem kényes téma, egyedül olyasmi, ami félő, zavarna valakit, és egyedül ezért maradok inkább néma vagy fogalmazok másként.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Világalkotó, Levita úrhölgy, Harmadikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 3197
Írta: 2019. augusztus 16. 00:51 | Link

SzirupmeBence
Masamaskara | Yo contigo, tú conmigo

- A vizsgaidőszak önmagában felpörget - vigyorgok vissza, belesimulva a pusziba. Az elején, úgy az első pár napban fura volt, hogy hirtelen sokkal többször értünk egymáshoz, és rendre elpirultam minden apró kis simítás után. Aztán szépen rájöttem, hogy attól még, hogy most együtt vagyunk, nem kell semmit máshogy csinálnom mint szeretném, ugyanúgy maradhatok aki eddig voltam. Sőt, ha egész pontos akarok lenni így még jobban el tudom engedni magam, hiszen nem kell a reakcióján kattogva cselekednem, bármikor megérinthetem, megcsókolhatom. Bár maga a gondolat zavarba ejtő, a megvalósítással nincsenek gondjaim, igazól csak igyekszem mindig saját magamat adni, és úgy néz ki Bencének (fene az ízlését) ez kell. Ami csak azért igazán nagy szerencse, mert nekem meg ő.

Mosolyogva nézem őt, ahogy lebigyesztett szájjal sajnálja cukorkája sorsát. Nem tehetek róla, viccesnek találom, hogy eljött egy cukorkafesztiválra, amikor nem is szereti az édességeket. De most komolyan, ugye milyen bolondság, hát ki jön el ide ha nem is akar megkóstolni semm... Oh. Miattam, igaz?
Újdonsült felfedezésemtől nagyokat pislogva döntök úgy, hogy ehhez nekem valami erős kell, mert ez milyen aranyos már! Igen, az "erős"-ből lesz a bevállalós koktél, nemnevet. A cukor teszi is a dolgát, összerántja a kis agysejtjeimet (bocs, miket?) vagy nem tudom, de megnyugodva jegyzem fel magamnak, hogy feltétlenül köszönjem meg a társaságot, ha itt végeztünk.

Továbblépek a pillanatnyi kis zavaron, sebesen kortyolgatva italomat.
- Pedig így is lehet, hogy majd még visszanézhetünk - emelem meg a harmadát hirtelen elvesztő poharat kacsintva, de nem erőltetem a dolgot, hiszen véletlen sem célom, hogy rosszul legyen itt nekem. - Vagy a csokifolyóhoz - teszem hozzá észbekapva, hiszen az is egy olyan dolog amiből feltétlen kóstolnunk kell. Azaz nekem, Bencét nem tudom mennyire érdekli a dolog. Rögtön el is kezdek azon gondolkozni mi az amit a legjobban élvezne, és nézelődésem közepette némán sikongatva kezdem mantrázni magamban, hogy csúszdacsúszdacsúszdacsúszda. Az tetszene neki, nem?
Gyorsan felhörpintem a maradék italt is, nehogy rohanás közben attól kelljen tartsak, hogy magamra vagy másra borítom. Boldogan lejtek örömtáncot, ahogy elsőként érek a medencéhez, mit sem sejtve arról, hogy igazából csak hagyott nyerni.
- Szerelemben és háborúban mindent szabad - vigyorgok szélesen, fel sem fogva mit beszélek (Masa néha nem ártana ha gondolkoznál is), miközben pisztolyt formáló ujjaimmal becélzom őt. Váratlanul ér a számolás, így hát a lövéseket későbbre tartogatva hátat fordítok neki, úgy készülve neki a bombának. Gyorsan tűnik el lábam alól a talaj, ahogy egy apró lökés a szirup fölé terelget.

- Wháá - engedek hangot meglepettségemnek, ami már csak a medencében hal el, egy fájdalmas hasassal egyidőben. Nevetve, szememből-hajamból folyékony cukrot törölgetve fordulok felé, és kezdem el rázni felé mutatóujjamat, inkább mulatságosnak mintsem fenyegetőnek hatva ezzel. Alig tisztítom meg arcom nagyrészét, már újra beterít a ragacs, köszönhetően Bence bombájának. Megvárom, hogy felszínre jöjjön, és abban a pillanatban csapok felé egy adag lötyit, nem csak őt, de a környezetét is lefröcskölve ezzel. Nem törődök a rosszalló pillantásokkal, egymás után csapkodok a szirupba, miközben azért engem is arcon talál egy-egy csapás tőle.
- Hát mi az hogy csak úgy belöksz? - teszem fel az 50 pontos, teljesen költői kérdést, egyre közelebb ésközelebb araszolva hozzá. Mikor egészen mellé érek, lebukok a szirupba, hogy ne tudjon eltántorítani szándékomtól, majd kinyúlok, és az oldalát kezdem csikizni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


*-*-*-*-*-*-*-*           RAWRR :3
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Theory Delacroix
Diák Rellon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 36
Írta: 2019. augusztus 16. 18:16 | Link

Hercegem
│valamikor szombat este│


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theon Delacroix
Diák Rellon, Elsős diák


Hóvihar | Hófehérke
offline
RPG hsz: 44
Összes hsz: 143
Írta: 2019. augusztus 16. 19:02 | Link

Némber
| valamikor szombat este |


Nem egy francia konyha jellegű ez a fesztivál, de egyalkalmas kiruccanásnak elmegy. Ajkait körbenyalva kapja be az utolsó darabot almás finomságából, miközben fejében ördögi terv kezd el kibontakozni. Mikor a lány elfordul pár pillanatra, akkor Theon hosszú ujjait a pókfonál szerű masszába túrja, majd egy jó nagy darabot szakít ki belőle. Ezt addig folytatja, mígnem csak az édesség fogására alkalmas pálca marad, melyet hanyagul elhajít, amint a lány tekintete találkozik az övével.  Cseppet sem zavartatva magát tovább sétál, hogy új zsákmány után kutasson, mikor valami megbocsáthatatlan dolog történik. Valaki megfogja, sőt meg is húzza haját. Igen, a haját, melynek épségéért órákat ül az ápolásával töltve a Rellon mosdójában, és amiért szinte ölni is képes lenne. Így hát mérges kiscica módjára fújtatni és kapálódzni kezd fogva tartója kezei között, ezzel megszabadulva gyönyörű hajkoronájának néhány szálától. Fonata szétbomlik, ő pedig nagyot csattan az egyik kuka fémes borításán, ahogy húga teljes erejéből próbálja megbosszulni rajta hanyag viselkedését. A pálcákat a kezébe nyomja, hogy jó polgár módjára végezze el a szelektív hulladékgyűjtés csodálatos műveletét, azonban a fehérség feje most egészen máson kattog. Bosszún. Senki, ismétlem, senki nem érhet hozzá a hajához, főleg nem ilyen durván.
Tompán még hallja, ahogy húga mindenféle sületlenségről tart neki kiselőadást, ám a vörös köd túl nagy ahhoz, hogy bármilyen információ eljusson a tudatáig. Tekintetében egy pillanatra felizzik valami haraghoz hasonló tűz, majd amilyen gyorsan feltűnt, el is tűnik és pillantása újra a lélektelen, nemtörődöm feketeségbe burkolódzik. Eldobja a fadarabokat, majd teljes erejéből arcon csapja az előtte álló lányt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Harmadikos diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 327
Összes hsz: 1411
Írta: 2019. augusztus 16. 20:45 | Link

Thomas

szombaton, a padon |o


Hálás vagyok azért, amiért ő sem vág közbe. Sokkal egyszerűbb így végigmondani mindent. Ami talán egyáltalán nem meglepő módon nem egyszerű. Lehet, hogy könnyebb lett volna, ha nem most először mondom ki ezeket. Mivel szinte alig hagyok szünetet a mondataim között, így elmaradnak az aggódó gondolatok, hogy miért nem mond semmit. Mert nem is hagyom szóhoz jutni, azért. Nem kellene esetleg szünetet hagynom, hogy reagálhasson, ha szeretne? De akkor lehet, hogy nem is tudnám folytatni. Márpedig akármennyire zagyva és kusza is az, ami elhagyja a számat, most már végig mondom. Csupán reménykedem abban, hogy érthető ebből az egészből neki valamennyire a lényeg.
A nemleges reakciójára felvonom a szemöldökömet, tekintetem kérdővé válik, de ennyiben hagyom ezt a néma beszélgetést. Nem haragszik? Tényleg? Mármint nem úgy értve, hogy nem hiszem el neki. Sokkal inkább az a kérdéses nekem, hogy képes ő megbocsátani ilyen könnyen? Én még mindig haragszom magamra, valószínűleg ez még sokáig így is lesz.
Úgy gondolom jól sejtem mi az, ami zavarja, hiszen ugyanattól nem csak ő, de én is feszélyezve érzem magam. Igyekszem a lehető legvilágosabban elmondani neki, hogy igenis ő nekem nagyon fontos, de szerencsére észbe kapok mielőtt ezt túlzottan ecsetelgetni kezdeném. Beszéd közben végig Őt nézem, a kedves arckifejezését, így rögtön észreveszem rajta, hogy sejti mit hagytam félbe. Vagyis, mintha sejtené. De hamar visszarendeződnek a vonásai, szóval lehet, hogy csak beképzeltem a dolgot. Talán mégsem jött rá.
Mérföldkő? Elköteleződés? Jelentős esemény? Lehetséges. Nem tudom. Nem igazán tudom, hogy a nagy könyv szerint ez hogy s mint van úgy igazából. Az biztos, hogy én részemről még nem állok készen arra, hogy kimondjam azt a szót. Nem azért, mert ne lenne igaz, jaj dehogynem. Csupán, nem is tudom. Komolyabban hangzik, olyan … olyan felnőttesebben vagy nem tudom. Nyilván szeretem, ezt ő is nagyon jól tudja, ha nem szeretném eleve barátok se lettünk volna soha. Meg nem is lennénk most egy pár. Igen, tudom, hogy a baráti szeretet az más, de maga a szó az ugyanaz. A jelentése változik, az lesz mélyebb. Sokkal mélyebb. Hm, szerintem ezért nem tudom kimondani, még nem néztem szembe úgy igazán az érzelmeimmel, hogy mennyire erőteljesek.
- Egyáltalán nem butaság az, hogy érzel valamit. Hiszen nem te tehetsz róla, hogy én furán fogalmaztam meg akaratlanul is de azt sugalltam, hogy  … mármint. Érted – próbálom neki szavakba önteni úgy, hogy nem mondom ki újra azt, hogy ő mire gondolt, és hogy mennyire nem igaz az, hogy nem fon…jaj már. Elég, mára már éppen eleget ecsetelgettem ezt, nem? Finoman rámosolygok, amikor megsimít, és elhatározásomnak hirtelen lőttek is. – Igenis hogy nagyon fontos vagy nekem. És nem szeretnék titkolózni előtted, se most, se később. Sose.
Pici fintort vágok, amikor csak rákérdez arra a folyosós dologra. Enyhén megrázom a fejemet, nem vagyok benne biztos, hogy ezt pont most kellene megbeszélni. De mivel az előbb is ebből lett galiba, hogy elodáztam egy témát, így megadóan sóhajtok mielőtt válaszolnék.
- Szóval valami olyasmit mondták, hogy téged nem foglalkoztatnak úgy igazából azok a dolgok. Meg valami olyat is, hogy miattam talán egy picit igen, de … nem… nem értem. Ezt hogy értetted? – igyekszem viszonylag pontosan felidézni a dolgot, mármint nyilván nem szó szerint, túlságosan is váratlan volt az a téma ahhoz, hogy mindent úgy jegyezzek meg, ahogy elhangzott.  Igen, ez az, amit nem értek. Mi az, hogy őt nem foglalkoztatják? Mármint hogyhogy? Mármint úgy eddig se soha, vagy csak … áh nem értem na.
Nem … nem kell megbeszélnünk most ha nem szeretnéd, nem azért hoztam fel – visszakozok hiszen tényleg nem tartom most annyira sürgősnek ezt a fajta beszélgetést. Eleve meg se akartam említeni. Oké, a többit sem akartam. Na mindegy, viszont nekem teljesen megfelel, ha más alkalommal vitatjuk meg. Nem lesz baj, nem fogok ezen rágódni, kirobbanni sem fog belőlem többet. Felőlem napolhatjuk és koncentrálhatunk újra a körülöttünk lévő fesztiválra.  Már ha Thomas szeretne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 345
Összes hsz: 1888
Írta: 2019. augusztus 17. 21:32 | Link

LAU
szombaton egy padon | x

Könnyen megbocsájtok. Nagyon könnyen. Igazából túl könnyen. Mivel haragudni sem haragszom soha igazán senkire. Rá főleg nem tudnék. Legalábbis eléggé elképzelhetetlennek tűnik a számomra, hog valaha tegyem.
- De ez nem titkolózás - mentem fel mosolyogva ez alól is. Hiszen jelentős különbség van titkolózás és aközött, hogy valamit egyszerűen még nem volt alkalma elmondani. Azt pedig tényleg nem kell, hogy tovább hangsúlyozza, hogy fontos vagyok. Örülök, hogy a tudtomra adta és jól esik minden alkalommal, azonban megértettem már. Értettem eddig is. Igazából nem ez volt annyira a baj, csak ugye még én sem tudom, mi volt. Talán soha nem is jövök így rá. Jelenleg ennek tudom be mindenesetre.
Nyelek egyet. Szóval ez az, amit nem értett. Zavartan torkot köszörülök. Ám nem magam miatt. Mint mondtam, nekem nincs kényes téma. Egy fiú otthonban nőttem fel, az Isten szerelmére. Inkább Lauért aggódom. Fogalmam sincs, hogy adhatnék erre választ. Főleg, hogy nekem sem igazán tiszta. Én csak próbáltam valahogy körülírni, mi van bennem. Viszont nem ilyen egyszerűek ezek az ügyek. Már' azok, amik bennünk zajlanak. Ide-oda pillantok kicsit, miközben próbálok rájönni, most mit csináljak. Napoljam el a feleletet? Miért, lesz olyan, amikor jobban meg tudom fogalmazni vagy amikor egyáltalán meg akarom bárhogy? Talán akadnak dolgok, amiket nem kell elárulni. Talán ez olyan. Vagy nem? Áh.
- Tudod, én csak... hallom, ahogy mások beszélgetnek ezekről meg ahogy a többiek... - állok neki válaszomnak, ám igencsak döcögök vele. De úgy tűnik, amellett döntöttem, hogy megpróbálom elmagyarázni, hátha magamnak is sikerül - ... nem is tudom, ahogy viselkednek, és mintha velem ez nem így lenne. Mintha engem ez nem így érdekelne - húzom fel a vállaimat tanácstalanul.
- Szeretném meg szeretem... - sütöm le a szemem, egészen lágyan és könnyeden vallva ezt meg, mintha nem is lenne olyan nagy ügy, hogy éppen a szexről közlöm, mennyire kedvemre való gondolat. És pont ezaz. Valószínűleg ez az a különbség, amit én talán tévesen úgy fejeztem ki, hogy nem annyira foglalkoztat. De az előbbi meghatározásom viszont már helyes volt: máshogy - csak nem... - jön egy újabb, töprengő szünet. Csak nem mi? - ... hajtom? - szökik ki belőlem kérdésként a bizonytalan kijelentés, miközben ismét barátnőm szemébe nézek.
- Ilyesmi - rázom meg aztán a fejem, helyes féloldalasan elmosolyodva, egyik vállam kicsit arcomhoz húzva és részemről befejezettnek tekintem válaszom. Mert igazából tényleg megvilágítottam úgy, ahogy jelenleg telik tőlem. Egyszerűen nem hajtom ezt a fajta testiséget. Nem ezen jár az agyam unos-untalan, mint más kamasz srácoknak, és ha látok egy lányt, marad a vér a fejemben és a szívemben. Nem ez jut eszembe róluk és nincsenek mindenféle piszkos vágyálmaim. Nem mintha akármelyikkel is bármi bajom lenne. Csak nekem ezek nincsenek. Céljaim meg aztán főleg nem. Célok alatt azt értem, hogy hogyan veszítsem el a szüzességem, hogy kit hogyan vegyek le a lábáról, hogy olyasmiket tegyek, amikkel aztán dicsekedhetek a szaftos sztorikra szomjazó barátaimnak (mondjuk nincsenek is ilyenjeim), meg egyáltalán soha nem éreztem a kényszert, hogy kell, hogy legyen csajom. De lett. És most, hogy van, sem az a fő, mikor vihetem ágyba. Nem hajtom ezt. Igen, komolyan ez írja le legjobban. Örülök, hogy így fejeztem ki magam neki, hiszen ezeket a példákat ugyan nem fogom elétenni, mert nem akarom zavarba hozni, ám amit mondtam, abban mégis minden benne van. Szerintem érteni fogja. Hiszen ő is pontosan látja, hogyan mennek különben ezek a dolgok, akár a társainknál. Az érzésem pedig különben az - meg némely kezdetleges példám is mutatja-, hogy soha nem lesz ez velem másként. Még, ha el is jutok oda, az sem változtat majd rajtam. Azon, hogy nekem ez a téma soha nem lesz annyira pikáns és kellemesen mocskos, mint inkább végtelenül jó és természetes. Azonban kár ilyen messze szaladni most. Egyelőre csak mosolyogva figyelem Laut és ha úgy érzi, kielégítettem a kiváncsiságát, tőlem folytathatjuk a fesztiválozást. Ha nem, akkor is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Harmadikos diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 327
Összes hsz: 1411
Írta: 2019. augusztus 17. 22:38 | Link

Thomas

szombaton, a padon |o

Valahogy nem szeretném tesztelni ezt az álláspontot, miszerint nem tudna rám úgy igazából haragudni. Valahogy nagyon, de nagyon nem szeretném. És a fordítottját sem próbálnám ki, ha már itt tartunk.
Hálásan rámosolygok, amikor feloldozást nyerek bűneim alól - csak hogy ilyen szép kifejezéssel éljek - , talán ezáltal hamarabb megbocsátok én is magamnak. Vagy legalábbis napirendre térek felette.
Figyelem a reakcióját, az el-elvándorló tekintetét. Kicsit se bánom, hogy lehetőséget adtam neki arra, hogy kitérjen a válasz elől most. Na nem mintha kénytelen lenne felelni, ha nem ajánlom fel, hogy majd máskor, majd egyszer valamikor megvitatjuk. Nyilván ha nem akar erről beszélni, akkor nem erőltetem. Ezt tudja jól ő is. Szóval egy picit most kíváncsi vagyok, hogy melyik opció lesz: elnapoljuk, vagy belevág és zavarba hoz.
Az eddig jól bevált taktikát követem és hagyom, hogy elmondja, amit gondol. Ó igen, olyasmiket én is hallok meg látok a többiek részéről. És igen, az is feltűnt, hogy Thomas nem olyan. Bólintok egyet, hogy igen, ez eddig stimmel, bár a mozdulat végén enyhén billentem a fejemet. Őt ez nem így érdekli, hát akkor mégis hogyan érdekli? Te jó ég, hányféleképpen érdekelheti az embert az olyasmi? És ha már itt tartunk, esetleg, nem kellene elgondolkoznom azon hogy én hogy vagyok ezzel a témával? Mármint leszámítva a pánik részt. Aminek a leküzdésén dolgozom. Tehát előbb- utóbb megszűnik. És Thomasszal még amúgy sem pánikoltam be soha. És hát ő a barátom. Szóval, esetleg, talán, lehetséges, hogy lenne min gondolkodnom. Majd, egyszer. Talán.
Szeretném meg szeretem’ … hogy mi? Mit szeret? Teljesen zavarodottan nézek rá, kikerekedett szemekkel. Lehetséges, hogy több tapasztalata van ebben az egész intim érintkezéses dologban, mint gondoltam volna? Mi az hogy szereti? Az oké, hogy nem ez a mozgatórugója, nem akörül forog az élete, hogy megkapjon miharabb valakit meg minden. Ezt úgy értem, de mi az hogy szereti? Mit?
- Értem, nem hajtod – felelem végül lassan, továbbra is értetlenül nézve rá. – Az jó – bólogatni kezdek, mintha valami teljesen hétköznapi témáról beszélgetnénk, és nem olyanról, ami már eleve problémás nekem. Már csak ettől a beszélgetéstől is simán pánikrohamot kaphatnék akár. Örülök, hogy ő így érez, meg így van vele. Csak, hát … - Hogy érted, hogy szereted? Mármint te … neked … veled … - hát persze, hogy kicsúszik a számon, naná. És persze, hogy zavarba is jövök annyira, hogy gyorsan a kezeinket kezdem el inkább nézni. Pompás, erre aztán feltétlenül szükséges volt most rákérdeznem, de tényleg. Még jó, hogy fogalmam sincs, hogy pontosan hogy is akartam kifejezni magam. Bátortalanul emelem fel a tekintetemet, ha már megkérdeztem, akkor viseljem is a következményeit, nem? Egy halvány reménysugár azért él bennem … talán mégsem kapok választ. Egyáltalán nem bánnám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Eszter
Prefektus Eridon, Red Squadron csapatkapitány, Red Squadron csapattag, Elsős mestertanonc


bonnie
offline
RPG hsz: 136
Összes hsz: 571
Írta: 2019. augusztus 18. 13:05 | Link

D A N T E

Szerencsére nem is nagyon ölöm bele magam a stresszbe, amit jelenthetne a mindent eldöntő első átváltozás. Eléggé lesz ami lesz alapú a hozzáállásom, persze, megteszem azt, ami rajtam múlik, de alapvetően nem áll szándékomban túlnőni az emberi tényezőket, és nem keresek megoldásokat a természeti beavatkozás manipulálására. Az, nem csak, hogy végtelenül felelőtlen, de meglehetősen veszélyes is lenne - ki tudja, mi történne, ha nem hagynánk a dolgokat úgy történni, ahogy azok a maguk természetes valójában történnének. Nem szeretném a saját bőrömön kipróbálni ezt az egészet.
- Hát, ártani egészen biztosan nem árt - amiről pedig nem tudok, arról nyilatkozni sem lehet - Dante sikertelen átváltozásának hátrányairól pedig határozottan nincs semmi információm. Egészen biztosan van - mindenkinek van. De, hogy mi is az pontosan, fogalmam sincs, és olyan lélekbe vágóan nem is az én dolgom, hogy elkezdjek kutakodni utána.
- Nem is értem, miért - kissé kilépve oldalra, felszegve, jobbra billentve fejem, s ujjaimból napellenzőt formálva mérem fel a kínálatot. Több mindenre is kíváncsi vagyok, több italt is megkóstolnék, de annyira elvetemült még én sem vagyok, hogy egyszerre több pohárral is kikérjek. Ami pedig őt illeti - azt hiszem, ebbe a környezetbe behelyezve látja az ember csak igazán, miért tartanak tőle az alsóbb évesek. Nem arról van szó, hogy valami olyan erő sugározna belőle, amitől az ember félteni kezdi az életét, de határozottan megtalálható a vonásaiban az egész ne-baszakodj-velem lappangás. Ami nem is árt, ha megvan az emberben. - Te mit iszol? - teljesen ártatlan kérdés, nem is rejt magában semmilyen ördögtől valót. Ha tudom, mit fog választani, akkor egy dolgot már egészen biztosan lehúzhatok a listáról, mert, ha megkérem rá, egészen biztosan hagyja majd, hogy megkóstoljam. Ez csak szirup. Miért ne hagyná? Ha azt vesszük, már csak a tény, hogy hajlandó volt eljönni ide, árulkodik némi engedékenységről az irányomban.
- Képzeld - csak azért mesélem el ezt neki, mert határozottan biztos vagyok benne, hogy az elevenében fogja érinteni a téma - a múlt héten egy elsős betegséget színlelt, hogy ellóghasson a reptan órájáról, hogy - ha eddig nem is érdekelte a sztori, még csak most fogom robbantani a bombát - a bájital laborból ellopkodott összetevőkből teljesen egyedül, minimális tapasztalattal kezdjen bájitalt főzni a szobájában. - Szemem sarkából pillantok rá, miközben döntésre jutok, már ami a rendelésem illeti. - És akkor még az ajtó alatt kiszivárgó füst még semmi volt, mert, mint kiderült, szívritmus zavara is van, és még rosszul is lett.
A prefektusi hivatás szépségei.
Lófaszt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#teamlannister
Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Másodikos diák


meh
online
RPG hsz: 51
Összes hsz: 422
Írta: 2019. augusztus 18. 17:47 | Link

Eperlány



- Érdekes cím, az biztos. Gondolom a mogyoró a gyilkos! - a krimik néha nekem túl tekervényesek, és nem mindig értem, de azt se mondhatom, hogy sosem volt a kezemben, amikor szünet volt, otthon is akadnak kötetek amik érdekesek és el akarom majd olvasni. Na de mindegy is, elvégre nem a regények miatt jöttünk, bár ha az lesz a téma, az nem nagy tragédia, elvégre tök jó dolog, errefelé több az olyan, aki szeret olvasni, mint a régi suliban, ahol szinte mindenki csak húzta a száját, amikor öt sornál hosszabb volt a szöveg, hát ha még hangosan kellett azt felolvasni! Nem mondom, hogy én nem akadok el, sőt, nagyon is, de én nem itt nőttem fel, de azok igen és valahol kicsit mégis vicces, hogy azok, akik mindenkit csak cikizni tudtak, nem birkóztak meg egy szöveggel könnyedén. Gonosz, nem gonosz dolog, nevettem már ezen, futottam is miatta, fura és régi időszak, mintha amúgy évszázadokkal ezelőtt lett volna, pedig még én is alig vagyok túl a tucaton. Fura. Itt nagyon megy az idő, kivéve a tanórák nagy része alatt. Nem a legjobb hétvégéken is itt lenni, sosem szerettem a kollégiumokat sem, de már kezdek belerázódni, azt hiszem. Elkalandoztam.
- A pizza jó dolog, nagyon is. Nem az, amelyiken ananász van, de a többi...! - cuppantok egyet, mintha már most kóstolnám a legfinomabbak egyikét, mint valami flancos ételkritikus. Noha azt a falu másik részében lehet elv kapni, szinte érzem az édes rengetegen át is az illatokat. Tényleg ritkán válogatok, a nagyon erős még nem megy le, de próbáltam már.
- Figyelj, ha itt nem találunk ilyesmit, szerintem nem kapunk ki, ha kimegyünk és megnézzük a faluban azt a helyet, ahol van pizza. Maximum zárva lesz a fesztivál miatt, de ha jól tippelek, ennyi édesség mellett a patika után az lesz a legnépszerűbb hely – bólogatok, mert hát na, kinek ne morogna erre már a gyomra, vagy vágyna valamire, aminek nincs cukoríze. Én már most olyanra vágyom, ami jó sós, borsos, vagy bármi ízű. Nem volt hülye ötlet kijönni ide, de nem itt fogok jóllakni ez tény.
- Mikor mit ugye. De szerintem ez a semmit. Hogy csak tanul, leckét ír, tanul tovább, soha semmi más, nincs egy szava sem, nem vicceskedik. Ne érts félre, nincs ezzel se bajom, sőt néha én is unalmas vagyok nagyon is, mégis, szeretem ha történik valamit, csak akkor nem, amikor mindenki rám figyel. Lámpaláz vagy micsoda, nem foglalkozok vele, csak akkor nagyon nem érteni, mit beszélek – raccsolás és hasonlók, vagy motyogok. Elég ha azok figyelnek rám, akikkel több időt töltök, mint azzal, aki mellé leültettek mágiatörin. Vagy a barátok, szerencsére nem jött az be, hogy egy sem lesz, pedig... Hát nem lepett volna meg, ha nem lenne.
- Nem utálom, egyiket sem. Csak... tudod, mint a lányok nagy része a bogarakkal. Zsigerből jön. És köszönöm! Nem szeretek ezért szólni senkinek, olyan ciki – hajtom le a fejem és rugdosom kicsit a port, hiszen, az. Ciki, hogy lassan megyek a nagykorúság felé, de remeg a térdem, ha bagolyházba kell lépnem. A macskás dologra már azonban mosolygok, azokkal terelem el a figyelmem. Nem lehetne üzenni macskákkal?
- Nem baj, ha sok mindent szeretsz, én is sok mindent bírok. Mondjuk pont fura pillantást kapok azért, hogy az édességeket nem, de ez van – nem bánom, nem szokásom, azért nem erőltetem le, hogy elfogadjanak. Aztán nagyon is örülök a víznek, amint megkapom, már le is veszem a kupakot és nagy kortyokat hajtok le belőle. Huh. Nagyon kellett már! Szusszanva törlöm meg a szám és visszacsavarom a kupakot. Hat palack elég is lesz mára, érzem.
- Köszönöm, ez tényleg jól esett. És akkor menjünk arra – bólintok és elindulok vele a kívánt irányba.
- Amúgy, ha már beszélünk, te mennyire tartasz az év végétől?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Dana Straw Berry
Diák Navine (H), Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Másodikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 193
Írta: 2019. augusztus 18. 21:16 | Link

Elijah

Fesztivál rulez


Megjelenés



- Igen, tulajdonképpen az a gyilkos közvetett módon persze! - nevettem el magam. Végül is a gyilkos csak rásegített a dologra, nem volt nehéz dolga. Leslie L. Lawrence-nek egész jó könyvei voltak, azt meg kellett hagyni.
- Ez jó. Az ananászosat én sem csípem. A többi jöhet - vigyorogtam rá kitörő jókedvvel. Ezek szerint hasonló volt az ízlésünk, már ami a pizzát illeti.
- Remek ötlet! Imádok felfedezni. Meg egyébként is jó lenne finom pizzát enni. Remélem nyitva lesz. De előbb hintázzunk, aztán jöhet a kaja. Fordítva nem túl jó a dolog - ecseteltem a fiúnak lelkesen. Tényleg szupi lett volna, ha nyitva van a pizzázó, nagyon szívesen ettem volna most valami kevésbé cukrosat, na meg persze a vattacukortól nem laktam jól.
- Ó, rá se ránts. Egyébként úgy jó az élet, ha zajlik. Én meg is őrülnék az örökös körforgástól, attól, ha minden napom ugyanúgy telne... az valahogy nem én vagyok - feleltem elgondolkodva.
- Ugyan, nincs mit, szívesen, nekem aztán semmibe se kerül - intettem neki vigyorogva. Nekem nem tartott semmiből, neki pedig igazi megkönnyebbülés volt, szóval remek üzletet kötöttünk.
- Na és? Mindenkin nem bírhat mindent. Van, aki meg a sós cuccokat nem komálja - rántottam meg a vállamat nyugodtan. Persze, hogy az emberek többsége szerette az édességet, de sok olyan volt köztük, akik másként vélekedtek. A világ már csak ilyen volt, unalmas is lett volna, ha mindenki egyforma.
Közben elindultunk a kívánt irányba, majd megtaláltam a számításaimat.
- Úúúú, lánchinta és break dance!!! Meg van dodzsem is! Naaaa, mindet imádom!!! Melyikkel kezdjük? - kérdeztem tőle vígan, a hajamat csavargatva. Itt aztán tényleg minden megtalálható volt, én pedig szívesen éltem a helyzettel.
- Ó, nem tartok tőle egyáltalán. Valahogy majdcsak lesz, olyan még nem volt, hogy sehogy se lett volna. Remélhetőleg az engem kevésbé érdeklő tárgyakon is valahogy áthasalok. Amik érdekelnek, azokat könnyen megtanulom, de a többi nehezen megy - közöltem vele kitörő nyugalommal. Végül is a legtöbb diák túlélte a vizsgát, így csak sikerül valahogy majd nekem is. Nem aggódtam feleslegesen, majd lesz, ahogy lesz, úgy voltam vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Másodikos diák


meh
online
RPG hsz: 51
Összes hsz: 422
Írta: 2019. augusztus 18. 22:36 | Link

Eperlány



- Ó, hogy úgy! Valami allergiás fazon, vagy a torkán akadt szituáció? - nem vagyok morbid, csak próbálom elképzelni, milyen is lehet az a történet, ahol a gyilkos eszköz a mogyoró. Elvégre, minden könyvnek – majdnem mindnek – megvan a maga különlegessége, miért ne lehetne ennek az? Mondjuk azt nem kérdeztem, ki írta és mi a címe, de nem is fontos, mert a lényeg le lett lőve, onnantól nem annyira jó buli. Vagyis, van, amikor akkor is megéri, ilyen az újraolvasás.
- Nagyon ritka, aki egyetért ezzel. Mármint, mindig mondják, hogy: de mi bajod az ananásszal a pizzán? Én meg: az, hogy ananász van a pizzán! És nem értik. Almát sem sütsz rá, meg... körtét, ilyeneket. Mondjuk tudod mit hallottam még? Csokis pizza – fintorba ugrik az ajkaim, ezt képzelje el bárki. Csokis. Akkor a palacsinta meg legyen pizzaszószos, vagy kolbászos, ki tudja még akár heringes is, vagy a croissant-ba pedig töltsenek paprikakrémet. Borzalom. Nem mintha finnyás lennék, csak valahogy ezek nem, pedig ahonnan jöttem, ott is van mindenféle. De ameddig van, megválogatom, mi csúszik le, mert akkor nincs az, hogy kidobom.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük. Amúgy is jól jönne majd a kaja, még messze van a vacsoraidő, meg ki tudja, visszaérünk-e addig. Nem tudod, mikorra kell visszamenni? - van ilyen? Vagy nincs? Nem jut eszembe semmi sem, tuti nem figyeltem arra, az mellékinfó volt az agyamnak. Aztán bólogatok csak párat. - Amúgy igen, bár nekem sosem jön ki semmi, ha hintázok vagy hullámvasútra ülök, de mindenki olyan, mint én – volt olyan, amitől nekem is fordult a gyomrom, de hamar elmúlt, viszont el tudom képzelni, milyen rossz lehet, ha egyik pillanatban még élvezed, hogy felfele mész, aztán megindulsz olyan hirtelen lefelé, hogy ajaj, és már jönne is ki. Így lesz a legjobb, bár ettünk némi édességet, az nem tudom hogyan működik majd nála vagy nálam.
- Jó, ez igaz, csak tudod sokan nem képesek elfogadni, ha valami akárhogyan más, mint ő vagy az átlag. Mert vagy nem fogja fel, vagy nem is akarja. Énfelőlem bárki csinálhat, ehet bármit, ameddig nem akarja rám erőltetni a dolgokat, amik nem illenek rám. De mindegy is, nem akarok ezen rágódni, csak megemlítettem – hagyom el ezt, mert a fenének beszélünk mi a kellemetlen alakokról, mikor itt ez a hely és érezzük már magunkat jól. A hülyék meg főjenek meg a saját levükben, mindig lesz szájhúzás, de engem már nem érdekel újabban. Kicsit igen, de egyre jobban el tudom engedni.
- Nahát – aztán megleljük a lényeget és én is körbepillantok, mennyi minden került ide, kész vurstli, mint amikor vidéken nyaraltunk tavaly és falunap volt, ott láttam hasonlókat, bár azokon több volt a rozsda.
- A hintával, szerintem. Azon még nem ültem, nem voltam elég magas vagy mi – rég volt, nem tudom miért nem engedett fel, mikor láttam, hogy kisebbek is felmentek. Lehet nem volt szimpatikus neki az, hogy az akkor nagyon tört magyarommal én oda fel akartam ülni. Akkor a hinta felé megy az utunk, közben.
- Mindenki így van vele, én az első vizsgám előtt voltam úgy, hogy azt hittem hazamegyek. Tudod, én nem varázsló közegből jöttem, a legtöbb dologgal akkor találkoztam először és ja, eléggé érthetetlen néha az, hogy mi hogy merre, de írj belőle vizsgát – szusszanok, nem telt el sok év, de idén már kicsit okosabb vagyok. Valamivel. Beállok a sorba végül és a hinta felé nézek. Mintha kicsit magasabbra menne, mint az átlag, de nyilván ezt is mágia hajtja.
- Menő lesz ez, annyi biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa