[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=536999#post536999][b]Mesélő - 2015.10.30. 12:13[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=537771#post537771][b]Mesélő - 2015.10.31. 21:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=552832#post552832][b]Mesélő - 2015.12.13. 20:56[/b][/url]

Napok óta alig alszik. Nem megy a munka és Eliza sincs sehol. A kiérkezett iskolai értesítő óta pánikszerűen felkereste lánya összes régi ismerősét, rokonokat, a testvérét, még az apjával is felvette a kapcsolatot - évek óta először. Szégyen, félelem, düh - hogy történhetett mindez? Nem hitte volna, hogy egyszer bánni fogja, hogy nem az apjánál van a lánya.
Eliza nem kiskorú, ezért nem egyértelmű, hogy a hivatalos szervek elkezdjék keresni - Annamária, bár édesanyja boszorkány volt, sokkal kevésbé igazodik ki a mágusvilág rendszerében, mint most kellene, bár őszintén kétli, hogy a lánya abban a világban bujkálna. Jól ismeri az álláspontját ezzel kapcsolatban és számára világos, hogy nem fogják ott megtalálni, ahonnan/amiből elszökött. Feltéve persze, ha nem történt valami sokkal rosszabb - rossz társaságba keveredett? Hol alszik? Mit eszik? És mégis mit mondjon a mugli rendőrségen, hol látta utoljára...?
A levél szerint Eliza már két hete nem bukkant fel egyetlen óráján se - nem alszik a körletében, nem eszik a nagyteremben, nincs a gyengélkedőn és látszólag egyetlen tanár vagy diák se tud róla semmit. Kezd eluralkodni a káosz. Felhívták rá a figyelmét, miféle következményekkel jár a további mulasztás, egyúttal pedig őhozzá fordultak, tud-e bármit a lányról. Természetesen nem - a legutóbbi beszélgetésük alkalmával is csak veszekedtek. Bár nem mondhatni, hogy ettől elöntötték a szokásos lelkiismeret furdaláshoz hasonló érzések (hiszen neki volt igaza akkor is), most mégis fájdalmas aggodalom érződik rajta.  
Ráadásul az értesítés óta is hosszú napok teltek el, közel két hét. Időbe telt, mire személyes kutakodás árán konstatálta, hogy valóban senki nem tud semmit, így hamarosan személyes találkozóra készül az igazgatóval.  
Fáradt mozgás, szürkés karikák, kócos haj és a szokásos hivatalos ruha. Valójában nem is nézi, hová fordul be, mikor némi kávé reményében benyit a bárba - az, hogy előtte, neki némileg háttal az idióta cowboy-kalapban magát a lányát pillantja meg, olyan váratlan és sokkoló, hogy megtorpan a bejártól alig két lépésnyire. Először valóban azt hiszi, pusztán a képzelet játszik vele - de nem tudná nem megismerni a saját lányát, a mozdulatait, hiába nem látja szemből az arcát. Nehezen tudná azonosítani mindazt az érzést, amit ez a látvány hirtelen szabadjára enged benne, úgyhogy jobb híján eltorzul az arca a dühtől.  A legrosszabbat sejtető feszült, halk hangján hívja fel magára a figyelmet.
- Mit művelsz itt? Eliza!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=553768#post553768][b]Mesélő - 2015.12.17. 03:06[/b][/url]

- Kávét főzöl. - Ismétli lánya szavait halkan, miközben rezignált arccal néhány lépéssel közelebb megy hozzá. Tagadhatatlanul meglepett, de egyre keményedő tekintete úgy jár megkövült gyermeke testén, mint valami röntgent; a kalap, a ruha, a tetoválások...Tetoválások?!
- Mégis hogy nézel ki?! - Sívítja enyhén hisztérikusan, miközben tehetetlenül végigmutat Eliza egész testén. Az arca megvonaglik a dühtől.  
- Mik ezek rajtad? Mit műveltél már megint magaddal? - Úgy tűnik, most az összes keserűséget le fogja rajta verni, amit az utóbbi napokban okozott neki - hogy mindez a féktelen anyai gondoskodás és szeretet félresiklott megnyilvánulása, vagy egyszerűen egy stresszlevezető eszköz, nehéz behatárolni.
- Úgy nézel ki, mint valami aljadék kocsma igénytelen hosteslánya. Mégis mit képzelsz, hol vagy, mit csinálsz?! - Nehéz leállítani, de ahogy egyre jobban bemelegszik, annál nehezebb. Láthatóan nem érdeklik a bent lévő szerelmesek, akik Elizához hasonlóan megkövülten bámulnak rá - és a hangereje egyre nő. Egyszerűen kihasználta azt a pillanatnyi előnyt, amit azzal szerzett, hogy előbb látta meg a gyerekét - a belőle előtörő haragot ő maga se tudja igazán kontrollálni.
- Ez kell neked? Ebből élsz, mióta elszöktél az iskolából? Ez a nagy terved? - Választ se várva előkotorja táskájából az iskolából érkezett levelet, hogy a pultra vesse Eliza elé. Maga se érti, miért van nála; mikor megérkezett, annyiszor átolvasta otthon és a munkahelyén, hogy egyszerűen a táskájában maradt.
- Csak mondd és nem fizetjük tovább a tandíjat! Elszökni, tönkretenni magad, ahhoz aztán értesz! Levelet kaptam az iskolából, hogy kimaradsz - rajtam kerestek téged! Rajtam, mert ennyire felelőtlen és éretlen vagy! Azt akarod, hogy kirúgjanak? Ennyi tekintettel se bírsz ránk? Azt hiszed, attól felnőtt leszel, hogy úgy öltözködsz, mint egy...és telefirkálod magad ilyenekkel? Hogy eltűnsz, mikor mindenki keres?! Remélem büszke vagy magadra. - Prüszköli még utoljára és végül elhallgat. Egy szigorú, ellentmondást nem tűnő anya tekintetével méregeti a gyerekét - olyan tekintettel, amit a jelek szerint a legkevésbé se kíváncsi a másik véleményére és nem lesz hajlandó semmiféle kompromisszumra. Neki ebbe nincs beleszólása.
- Visszamész az iskolába. - Hallatszott a végítélet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=558500#post558500][b]Mesélő - 2015.12.28. 16:50[/b][/url]

A reggel egészen monoton módon indul Krisztián számára, a napja pedig ennél már csak hátborzongatóbb lesz. Az iskola falai között minden a régi, ő valahogy ma mégsem annak fogja látni a dolgokat. Még csak két nap telt el azóta, hogy tiszteletét tette szüleinél, s a kezdeti émelygésen kívül semmiféle más mellékhatást nem váltott ki belőle a szülei és közte lezajlott incidens. Ahogyan a poharába rejtett bájital sem.
Ma új nap virradt, s a kötelező óráira Krisztián pontosan érkezik, ahogyan  mindig teszi - vagy majdnem mindig -, a kapun belépve azonban döbbenetes dolgot tapasztal. Emlékszik még Krisztinára? Hogy is felejthetné el?! A barna fürtök, a kecses, vékony alkat, a finom kezek, a barátságos és meleg szemek, az a szeretetteljes hang, amivel beszélt hozzá... Mind megelevenedik, most azonban sokkal élesebben. A múlt más kontextusba kerül. Minden nőnemű egyed ugyanis Krisztina képében tűnik fel körülötte. A mérgező bájital és egy kis bűbáj segítségével az iskola egész területén csak és kizárólag ezt a nőt látja. Egyedül persze annyi változik, hogy más-más ruhadarabban tűnik fel, de egyebekben ugyanolyanok. Illetve van még egy eltérés, egy aprócska dolog, amire talán már nem is emlékszik...
Amíg viszont eszébe jut bármilyen aprócska részlet, minden folyosón és sarkon ebbe a szimpatikus, kedves hölgybe botlik bele, aki mind újabb és újabb hangon és személyiséggel fordul felé. Olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban. Egy biztos: Krisztián tudja, hogy valami nincs rendben, ám a puzzle darabkái még közel sem állnak össze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=558537#post558537][b]Mesélő - 2015.12.28. 18:14[/b][/url]

Nem csoda, hogy Krisztiánnak az az érzése, a maradék józan eszét is elvesztette valahol a kapun kívül. Rosszulléte érthető, ámde ettől még a bűbáj él. Krisztinák sora sétál el előtte és mind elég furcsán méregeti a fiút, hiszen egy sápadt ember a falnak támaszkodva az álmos könyv szerint semmi jót nem jelent, de még az álmatlan szerint sem.
Az egyik Krisztina, aki vélhetően nem az igazi végre megszánja és megáll mellette. Nagy barna szemeit ráemeli, de egészen más tükröződik tekintetében, mint az eredetinek. Nem kedves, inkább sajnálkozó, segítőkészsége is abból eredhet, hogy már neki kínos ez a rosszullét.
- Minden oké? - elhúzza száját és picit megveregeti a srác vállát, aztán inkább tovább áll, neki túl fura a helyzet. Aztán egészet üt az óra és hirtelen a folyosón lézengők száma jócskán lecsökken, alig marad a nőből három-négynél több. De vajon köztük van az igazi? Krisztiánnak minden bizonnyal sejtelme sincs, de mi a legegyszerűbb verzió? A titkárság. Valaki csak meg tudja mondani, merre találja őt...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=558560#post558560][b]Mesélő - 2015.12.28. 19:02[/b][/url]

A titkárságon unottan klimpírozó Márta cseppet sem örül a kéretlen látogatónak. Hallja a kopogást, de mielőtt bármit tenne, megigazítja keretes szemüvegét, hátrasimít egy ősz tincseit és kipiszkálja fogai közül a megmaradt brokkolit. Gusztustalan nőszemély, annyi már biztos. Kivételesen ő helyettesíti az általában itt lévő Pirit, aki egy fiatalos és jó humorú nő lenne, csak adatna már meg neki az annyira áhított gyermek!
Végül egy percnyi várakoztatás után mogorván kivakkant, hogy befáradhat az illető, akárki fia-borja is legyen. A belépő Krisztiánt ellenszenvesen méri végig, egy cseppnyi segítőkészség sincs benne. Ami azt illeti, ebből a fiú mit sem vehet észre, hiszen ezt a fonnyadt kórót jelenleg egy hamvas Krisztaként látja, ami valljuk be, durvább torzítása a tényeknek, mint azt bárki el tudná képzelni.
- Miben segíthetek? - hangja végtelenül ellenszenves, legszívesebben kipenderítené a szobából ezt a hitvány diákot. Már megkezdődtek az órák, semmi keresnivalója itt. Tűzvörösre festett körmei dobolnak az asztalon, ezzel is sürgetve a szükséges rosszat, amit Krisztián érkezése okoz. Hogy mit keres itt egy olyan alkalmazott, aki tojik a diákokra? Igazán jó kérdés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=558588#post558588][b]Mesélő - 2015.12.28. 19:47[/b][/url]

Márta, ha lehetséges még barátságtalanabbul méregeti a fiút. Mintha az megrökönyödne tökéletes valóján, amit még ráncba is szedett. Semmi brokkoli, vagy kiálló hajtincsek. Ez a mai fiatalság, mind ugyanolyan otromba és neveletlen. Most pedig, hogy mindezt megállapítja, kihúzza magát ültében még jobban - már ha ez egyáltalán lehetséges - és megvető pillantással "ajándékozza" meg Kriszt.
- Talán ha nem hagyná el az órarendjét maga is, mint az összes többi és pontosan érkezne, akkor most nem kéne itt elnézést kérnie - tipikus zsémbelés. Feddőn beszél és esze ágában sincs egyáltalán a látszatát kelteni annak, hogy a titkárság elvileg egy tanulóknak járó szolgáltatás. Mert hát az, ha jól meggondoljuk. A nő neve hallatán megforgatja szemeit, már biztos abban, hogy ez is (mármint a fiú, csak mondom) csak azért iratkozott be ide, hogy csinos fiatal nőket stíröljön. És igen, a fejében is pontosan ugyanígy hangzik el ez a gondolatmenet.
- Ott a falon az órarend, keresse ki - félvállról veti oda, de aztán vissza is fordul számítógépéhez, amiben beírja a google keresőbe, hogy google képek. Igen emberek, ez létezik. Aztán rájön, hogy nem is ezt akarja, és inkább rászörcsöl a kötőtűkre, ezzel lezártnak tekintve dolgát a fiúval.
Eközben Krisztián könnyen megláthatja, hogy Krisztinának már tíz perce zajlik egy órája a harmadik emeleti 302-es teremben. A szükség nagy úr, így talán megzavarhatja...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=558675#post558675][b]Mesélő - 2015.12.28. 21:34[/b][/url]

Talán ez Krisztián szerencsenapja, ugyanis Krisztina ma két fiatal fiút oktat. Az óra már javában folyik, mikor az ajtó kivágódik. A tanítványok meglepetten rontanak játékukban és fordulnak egy emberként a bejárat felé, míg a nő csak ijedtében felpattan. A fény éppen megcsillan a nyakában lógó ezüst kulcson. Rémülten néz Krisztiánra és legalább annyira átveszi az idegességét ő is, így hirtelen megszűnik tanárnak lenni, kellenek a másodpercek, hogy szóhoz jusson.
- Folytassátok kérlek, pár perc és jövök - mosolyt gyűr az arcára és gyorsan kitaszigálja a fiút a teremből. Szinte azonnal csípőre vágja a kezeit, de még így is túlzottan aranyos ahhoz, hogy akárcsak a félelem egyetlen szikráját is csiholja Krisz bensőjében. Hiába, édesnek születni kell. - Azt hittem, hogy ég az iskola, mi történt? És miért nem kopogtál? - el is felejti így hirtelen, hogy ők most tanár-diák viszonyban állnak, így a köztük lévő távolság sem megfelelően tisztes. Nem is igazán jutnak érvényre most gondolatai, csak abban biztos, hogy baj történt és Krisznek segítség kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=558789#post558789][b]Mesélő - 2015.12.28. 23:04[/b][/url]

Várakozva pislog Krisztiánra, aki úgy tűnik nem tud értelmes és elfogadható válasszal szolgálni a történtekre. Talán épp emiatt sugárzik szemeiből kicsivel több kétségbeesés. Mi lelte a fiút? Pont azért kedvelte meg, mert annyira... Más volt. De jó értelemben, vagyis nem egy őrült, aki csak úgy ráront! Akkor is kell lennie magyarázatnak.
- Semmi baj, de mi történt? - kit érdekel a kopogás? Ezen már réges-rég túl vannak. Íriszeit a fiúéba fúrja egészen addig, míg az el nem fordul. Karjait teste mellé engedi és úgy figyeli Krisztián szenvedését. Gyengéden maga felé fordítja aztán és egyik kézfejét a homlokához érinti, ezzel igazolva, hogy tán lázas. De semmi. Csak ezután követi a fiú tekintetét, mely a nyakláncon nyugszik. Egy pillanatra összepréseli ajkait, majd elmosolyodik.
- Nem vagy lázas, menj le az orvosiba, talán ott többet mondanak - hiába minden nyugtató szó, érzi a másikon, hogy riadt vadként menekül. Fogalma sincs hogyan oldhatná a hangulatot, ezért inkább rátér az ezüst kulcsra, ami láthatóan érdekli a fiút. - Még a dédimtől kaptam nagyon régen - lemutat rá, sőt, le is veszi nyakából, hogy átnyújtsa a fiúnak. Különös, de mintha ez nem az eredeti lenne. Még Kriszta sem igazán vette észre, hogy ez a kulcs, nem az a kulcs. Az igazi ott lapul az éjjeli szekrénye fiókjában, ez pedig talán nem is az, aminek látszik. Talán van is benne valami. De ki tudja, észreveszi-e már most Krisz, amikor ilyen zaklatott állapotban van? Biztosan nem. De a furcsaság belevésődik emlékeibe, ahogy kezei közé kapja a láncot. A megoldást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=560160#post560160][b]Mesélő - 2016.01.02. 01:52[/b][/url]

Krisztát a legkevésbé sem győzi meg a fiú reakciója, de mit tehetne? Ha nem mondja meg az igazat, úgysem tudja kiszedni belőle erőszakkal. Még szerencse, hogy észreveszi, a nyakában függő kulcsot figyeli folyamatosan a másik. Leveszi hát, hogy átnyújtsa.
- Köszönöm - valóban szép tárgy, Krisz számára pedig sokkal, de sokkal fontosabb, mint azt el tudná képzelni. Majd egyszer - a nem túl távoli jövőben - rájön ő is, lehetőleg azelőtt, hogy megőrülnie.
- Szerintem nem nyit semmit. Ha mégis, nem tudok róla - megvonja a vállát és egy pillanatra eltöpreng a kérdésen. Nincs olyan zár, amibe illene náluk, de  mégis kell lennie magyarázatnak erre. - Lehet, hogy a szívemet - drámaian emeli égnek tekintetét, kezeit szívére szorítja, mintha valóban így lenne. Kár, hogy aztán elneveti magát. - Nekem most mennem kell vissza, jobbulást - kinyújtja kezét a láncért és miután visszakapja, kissé zavartan tűri füle mögé egyik hajtincsét, hogy aztán félszegen intve visszamenjen a terembe. Krisztián pedig egyedül marad a gondolataival, amik bizony vannak. Itt volna az ideje, hogy felkeresse Kriszta lakását és körülnézzen. Nem szép dolog, de a szükség...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=560194#post560194][b]Mesélő - 2016.01.02. 13:39[/b][/url]

A kívülről lepusztult ház nem sok jót sejtet azt illetően, ami bent fogadhatja az embert, de merőben kellemes csalódásban van része mindenkinek. A folyosók tiszták, látszik, hogy pár hónapja festették a falakat, minden katonás rendben áll, ahogy lennie kell. Ugyan nem ez a muglik álomháza, de bőven beleesik a jó kategóriába.
Krisztián, elérve a nő lakásához nem ütközik méregdrága biztonsági zárba, csupán egy akár kis erőbefektetéssel is betörhető ajtóba. Belépve sem fog különös luxust találni, pici kis kuckóról beszélünk. A nappali, az étkező és a konyha egybenyílik, a hálószoba pedig elég pici. Nem különbözik ettől a mosdó és a mellékhelyiség sem, az egész akkora, hogy egy ember még épp kényelmesen elfér. Nincs rendetlenség, de kifejezett rend sem, a reggeli kávésbögre még a mosogatóban pihen, noha az ágy már be van vetve. Törölköző szárad, jelezve, hogy a ház úrnője reggel zuhanyzott. Ruhái rendben sorakoznak a hálószobai polcokon, a tegnapi edények a mosogató szélén lévőn szárítón vannak, immáron teljesen szárazon. Ami már elsőre szemet szúrhat, az a két kutyás fekvőhely és a rengeteg étel, amit szintén nekik készítettek elő.
A lakásban honoló csendet egyszer csak két felé rohanó apró kutya ugatása töri meg. Az egyik Kormos, a kissé korosodó, de még ereje teljében lévő mopsz, a másik pedig Vacak, a kölyök németjuhász. Csóváló farokkal rontanak ki a nappaliból, ahol szokásos helyükön addig pihentek és ugrálnak fel Krisztián lábára, folyamatosan ugatva. Ez egy ilyen kutyadolog. Először Kormos nyugszik meg, ő már sokat tapasztalt és nem is fél kifejezetten az idegentől, főleg ha kap egy kis buksisimit. Vacakot ellenben nem ilyen könnyű lekenyerezni, ő továbbra is Krisztát várja, hogy megérkezzen és megvédje a nagy és csúnya idegentől. Ez kicsit megnehezíti a srác dolgát...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564286#post564286][b]Mesélő - 2016.01.19. 10:25[/b][/url]

Kormos persze azonnal reagál a simogatásra. Az ő korában már illik tudni, hogy a túl sok befektetett munka nem feltétlenül térül meg, ellenben a gyors megenyhülés kellemes fülvakargatást vonhat maga után. Így a koros mopszok bölcsességével hunyja le szemeit, míg megkapja a maga kényeztető simogatását, részéről Krisztián így már maradhat.
Nem úgy Vacak. Ő még fiatal és eleven, úgy gondolja bárkit elűzhet, hiszen ha majd egyszer nagy lesz, olyan házi ebbé válik, hogy még a legádázabb embereket is elkergeti. Ahogy Krisz tehát leguggol még inkább ugatni kezd, aztán csak annyi ideig függeszti fel a dolgot, míg meghallgatja a fiú mondandóját. Most legyen lesimogatható...? Végtére is Kriszta nincs most itt, hogy kényeztesse, szóval nem olyan nagy bűn, ha engem ennek a szörnyű erőszaknak. A felé nyújtott kezet figyeli, ami meg akarja simogatni és hát kölyök, hogy állhatna végül ellen? Közelebb merészkedik Kriszhez és hanyatt vágja magát, hogy a hasát is, meg a fejét is, meg az oldalát, meg a mit nem?
Így pedig, hogy a két véreb megnyugodott, Krisznek végre lehetősége van körbetekinteni és felmérni a terepet úgy igazából. Mehetne egyenesen, belépve a konyhába, vagy jobbra a nappaliba, a hálószoba azonban balra található és hol őrizne valaki egy ilyen értékes medált, ha nem ott? Minden bizonnyal ott érdemes megkezdeni a keresést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564298#post564298][b]Mesélő - 2016.01.19. 11:15[/b][/url]

Krisztián kiváló helyen keresgél - no nem a fehérneműkre célzok, ott valóban nem talál semmit. Az éjjeliszekrény egy egyszerű fatákolmány, kihúzható gombos fiókkal és egy nyitható ajtóval, semmi érdekfeszítő nincs. Rajta ébresztőóra, egy éjjeli lámpa, leginkább olvasáshoz és, ha már olvasást említünk, ott hever a Büszkeség és balítélet is. Teljesen átlagos, viszont a fiókban biztos talál valamit Krisz, ami segíthet neki.
Ha úgy dönt - és a fehérneműk után miért ne döntene úgy? -, hogy kihúzza a fiókot, akkor rengeteg ékszert talál ott, bizsukat, de eredetit is, meg persze hajba valókat, mindenféle női dolgot. Talán fel is adná a kutakodást, ha nem csillanna meg a fény valamin. Bizony, merthogy az ezüst kulcs ott lapul, ez pedig az igazi. Forgathatja, nézheti, de kétség sem fér hozzá, hogy ez bizony hamisítatlan, de akkor mi lehet Kriszta nyakában?
Akárhogy is legyen, most már a végére kell járnia, így nincs más hátra, mint megszerezni a lánytól azt a fránya láncot és kicserélni a jóra. Sietnie kell, ugyanis a tanítási idő hamarosan lejár és nem biztos, hogy jó lenne, ha Kriszta a küszöbön lelné meg Kolf uraságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564303#post564303][b]Mesélő - 2016.01.19. 11:48[/b][/url]

Valóban elkésett némileg, azonban pánikra semmi oka. Nyugodtan elindulhat az épület belseje felé, méghozzá egyenesen a tanáriba. Eközben persze számtalan Krisztával találkozik, akik mind kifelé igyekeznek, hogy végre maguk mögött tudhassák ezt a hosszú tanítási napot. Krisznek bizony nyitva kell tartania a szemét, hiszen fogalma sem lehet róla, melyik a valódi.
A tanárihoz érve számtalan Kriszta sétál ki és be, Krisz pedig minden bizonnyal rendesen el van keseredve. Mintha tűt keresne a szénakazalban. Isteni szerencse, hogy a nő épp kifelé indul, méghozzá rengeteg csomaggal megpakolva, amik mögül ki se lát. Noha nem szép dolog, Krisz pont az útban áll meg, ahol Kriszta egyenesen belé rohan, elejtve minden papírt és jegyzetet, nem kevéssé megtántorodva. Remélhetőleg a fiúba szorult annyi lovagiasság hogy elkapja az ingadozó hölgyet, ez pedig talán alkalmat adhat arra, hogy a láncot elcsenje, de csak óvatosan! Ha lebukik, nagy bajba is kerülhet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564310#post564310][b]Mesélő - 2016.01.19. 13:07[/b][/url]

Kriszta érzi, hogy hamarosan csúnyán el fog esni és nincs még annyi ideje sem, hogy valamibe vagy valakibe belekapaszkodjon. Hirtelen rémület ül ki arcára, aztán megérzi Krisz kezét a hátán, ami erősen tartja. Szinte azonnal megkapaszkodik felsőjében a mellkasi résznél és csak a fülében dobogó vért hallja, a varázslat szavai elsuhannak mellette. Nem is nagyon érzékeli, hogy a fiú éppen varázsol, de ha érzékelné sem hinné el. Egyelőre örül annak, hogy a talpán áll és foglalkozik azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy a fiú a karjaiban tartja.
Továbbra is Kriszbe kapaszkodva néz fel rá és igen, valóban csak pár centire vannak egymástól. Alsó ajkát beharapja önkéntelenül, érzi a fiú illatát, ez pedig a gyomrában lévő lepkékre azonnal hat. A vér csak úgy száguldozik az ereiben, pulzusa megemelkedik, légzését is nehezen tudja egyenletesen tartani. Szeretne reagálni, de egyetlen hang sem jön ki a torkán. Amikor épp úgy döntene, hogy esetleg kezdeményezhetne, megjelenik a titkárságról jól ismert Márta. Krisztina a nő éles hangjára szinte ugrik egyet és rögtön szétrebbennek a fiúval.
- Látja fiam, erről beszélek, most szépen szedje fel és holnapig ne is lássam! - zsörtölődve áll tovább az öregasszony, ismét kettesben hagyva őket. Kriszta azonnal a papírokért nyúl, hogy összeszedje őket, a nyakláncot megpillantva pedig gyorsan a nyakába akasztja ismét. Biztosan a papírok beleakadtak, azért eshetett le.
- Ne haragudj, figyelmetlen voltam - szabadkozni kezd, mert hát valóban nézhetett volna a lába elé. El sem tudja képzelni, hogy a fiú lehetne a ludas.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564313#post564313][b]Mesélő - 2016.01.19. 13:44[/b][/url]

Enyhe pír ül Krisztina arcán, ahogy szedegeti össze a papírokat csendesen. Ugyanazt érezte, amit a fiú is, ez nem kétséges, de biztos, hogy ezt nekik szabad? Persze talán egy évvel, ha idősebb Krisztiánnál és tulajdonképpen nem tanítja, nem lehetne ebből probléma. A gondolatra megint elvörösödik, hiszen szóba sem került bármiféle kapcsolat, csak ő fantáziálgat itt összevissza. Az átnyújtott iratokat átveszi és magához szorítja, aztán pedig csak úgy állnak, mint két szerencsétlen. Mielőtt még ennél is kellemetlenebbé válna a szituáció, úgy dönt, időt nyer.
- Nekem ki kell mennem a mosdóba, ha megvársz, akár mehetünk együtt is egy darabon - kedvesen mosolyog Kriszre, aztán a választól függően csomagokkal, vagy azok nélkül indul meg a női szakasz felé. Isteni szerencse ez, így Krisztiánnak lehetősége adódik jobban megvizsgálni a kulcsot, ami bizony nyitható. Van benne valami, ami lötyög, minden bizonnyal bájital. Már csak az "idd meg" felirat hiányzik róla. A fiú nyilván gyanakvó lesz ezzel kapcsolatban, de ennél rosszabb már úgysem lehet, így megissza azt. A hatás szinte azonnali: szédülni kezd, megtántorodik, s le kell hunynia szemeit pár másodpercre. Körülbelül két percig tart ez a borzalmas rosszullét, aztán ha körülnéz voilá! Eltűnt a milliónyi Kriszta, csak egy maradt, aki éppen felé közeledik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=750904#post750904][b]Mesélő - 2019.02.25. 19:08[/b][/url]

A Vajda kislány, Eszterke
Édesapád otthon vár, a dolgozószobában

A férfi még órákkal ezelőtt - pontosan akkor, mikor a lányának szánt rivallót útnak engedte - köszönt el feleségétől, és vonult be dolgozószobájába. Egyébiránt arról nem szólt a nőnek, hogy Eszterke ma várhatóan hazajön, így Nóra abban a hitben ment el otthonról találkozni néhány új modell lánnyal, hogy férje estig dolgozik. Az utóbbi időben egyébként sem csinál mást.
- Eszter! - szólal meg mély, bársonyos hangján, amely bár negédes, a lányában azonnal rossz érzést kelthet. A férfi halvány mosolyra húzza vékony ajkait, és a whiskey-s poharat finoman a irattartókomód szélére téve ellöki magát a fától, és a nehéz tölgyajtón bebújó lányához sétál. Megáll előtte, és a lány puha arcát gyengéden kezei közé fogja. Mindennél jobban szereti az őrá, mint Istenre felnéző gyermekét. Soha nem mondja, de titkon Eszter a kedvence mind közül, és őt tartja legértékesebb kincsének. Fejét kissé oldalra tartva simít ki egy tincset lánya szeméből, aztán elengedi őt. A mosoly leolvad az arcáról, mintha soha nem is lett volna. Eszter a legnagyobb kincse - egy csiszolatlan gyémánt.
Neki pedig még sokat kell rajta dolgoznia.
Richárd keze gyorsan mozdul; hűvös lendület és tenyere máris hangosan csattan a lány jobb orcáján. A fiatal, hófehér bőr élénkvörösre színeződve kezd lüktetni. Biztosan nagyon fáj. Ég, feszül a pofon kimelegedett helye. A férfi szigorú tekintettel mered lányára, majd mosolytalan arccal becsukja mögötte az ajtót, és baljával elegánsan az ablaknál álló asztal felé int.
- Örülök, hogy hazajöttél. Foglalj helyet, kérlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=750909#post750909][b]Mesélő - 2019.02.25. 20:12[/b][/url]

A Vajda kislány, Eszterke
Édesapád otthon vár, a dolgozószobában

Lelkiismeretfurdalás vagy bűntudat? Amiért kezet emelt a lányára? A férfi nem ismeri ezek jelentését. Ő pásztorként ügyel családjára, vigyáz a világban mostanra már szétszéledt, de még így is hozzátartozó bárányok épségére - és nyitott szemmel figyeli minden egyes léptüket.
Richárdot élete során nem egyszer próbálták meg hülyének nézni, hazudtak a szemébe úgy, hogy ő végig ismerte az igazságot, azonban, míg a másik mesélt, ő ártatlan, mi több, csillogó szemekkel bólogatott, ha kellett nevetett, és senkinek egy szót sem szólt arról, amit tudott. A megtorlás minden esetben váratott magára.
A férfi jeges pillantása némán követi Eszter asztalhoz vezető lépteit, és csak miután lánya leül, indul el ő maga is. Útja először a komódhoz vezet, ahol elidőzve megáll, és mutatóujjával újra meg újra körbesimítja a szélesszájú pohár száját.
Mereng.
Tekintete ujjának lassú, körkörös mozdulatait figyeli, és az jár a fejében, hogy mikor a gyermekei kicsik voltak, ő mennyit ült a háttérbe húzódva, és nézte a szeme fényeit azzal a leírhatatlan büszkeséggel, amit csak egy szülő érthet - az olyan szülő, akinek az értékítélete megegyezik az övével. A fiai és az egy szem lánya utópiával kecsegtették, és olyan világot jósoltak, amilyet csak tudatos odafigyeléssel lehet megteremteni. Elsőszülött gyermekének halála megtörte. Azóta is minden nap vele van, szól hozzá, és ha egyedül marad a házban, olykor visszatér egy-egy megfakult emlékükbe. Évek teltek el, mire megértette, hogy Gergő fia halála nem változtatott meg semmit. A még életben lévő, és az életet tanuló gyermekeinek szükségük van rá, és a tanításaira. Ők még nem ismerik a világ szabályait, őnélküle veszendőek. Pislant, csendesen nyel.
Három ujjával ráfog a pohár szájára, és míg lassan az asztal felé sétál, azt maga mellett húzza a bútor tetején. A pohár alja hangosan súrlódik. A kellemetlen, karcos hangra Eszterben egyre erősödik a félelem, borsódzik a háta.
- Nem ebben állapodtunk meg - szólal meg halk csevegőhangján Richárd, és a lánya mellett elhaladva a pohár alja már a tömör, nehéz faasztalon koppan. - Eszterke, miért nem bízol bennem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=750918#post750918][b]Mesélő - 2019.02.25. 22:11[/b][/url]

A Vajda kislány, Eszterke
Édesapád otthon vár, a dolgozószobában

Eszterrel szemben, az asztal másik oldalán támaszkodik meg. A horizonton már lefelé ívelő Nap halvány fénye körülragyogja a férfi alakját, sötétségbe vonva őt magát; a fény bevonja széles vállait, megcsillan őszes szőke haján, hozzásimul a tölgyfán pihenő kezén, a vastagon kirajzolódó ereken. Mintha munkáskezet látnál - egy élet munkájának lenyomatát. A ti életetek lenyomatait. A férfi keze titeket formált, téged és az öcsédet. ...és a gyümölcs lassan elválik ágától, majdan pedig felvágva kiderül, rohadt-e belülről.
Richárd arca nem látszik, csak a szeme csillan meg, miként rád néz. Annyira szeret, a szíve alighanem túlcsordul.
Szavaidra csalódottan ejti le fejét, és halk, rugalmatlan és száraz hangján felnevet, a vállai megrázkódnak alatta. Hát nem érted.
Végül felemeli a fejét, és vonástalan arcát feléd fordítja. A szeme nyugalmat sugároz, téged valamiért mégis megrettent.
- Nem haragszom - feleli halkan, és kezei merev tartásán engedve székébe ereszkedik. - Nem tettél semmi rosszat. Csak nem tudom hogy kerültél megint erre az útra. Ismét ugyanabba a helyzetbe..., ugyanabba. Talán még nem tanultad meg a leckét. Vagy az is lehet, hogy...
A férfi merengő pillantása visszatér Eszterhez, és mikor a két tekintet találkozik, Richárd hangja elhal, egyébként is lassú szavai a semmibe vesznek. Egyszerre megértés csillan a szürke szempárban.
- Melyik Ombozi fiú volt? A kicsi vagy a nagy? - kérdezi látszólag a semmiből, de számodra ez csak megerősítés abban, hogy tudja. Az apád tényleg mindenről tud, és te nem bújhatsz el előle. Nincs hely, ember vagy hatalom, ami biztonságot adhat. Mert te már biztonságban vagy, itthon, mellette. A tekintetét már nem találod, az ugyanis az ujjai között tartott whisky-s poháron telepedett meg. Mintha mosolyogna, mintha derűs volna. De nem az. Két családtól próbált téged mindig is óvni. Payne és Ombozi.
A pohár halkan fordul a kezében, és ő végül rád néz. A tekintete sötét, a szeretete nem ismer határokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=751213#post751213][b]Mesélő - 2019.03.03. 12:46[/b][/url]

A Vajda kislány, Eszterke
Édesapád otthon vár, a dolgozószobában


- Nem - búgja halkan, még fejét is megcsóválja, hogy Eszter ne csak hallja, de lássa is, édesapja azt, ami történt, nem tulajdonítja az ő hibájának. Persze gondol mást is; a férfi gyengének tartja a lányt, amiért ennyi idő után is olyasmi után vágyik, ami az ő szemében nem méltó hozzá - mint a fia is teszi, ez már azonban egy másik történet -, és könnyűszerrel hagyja magát csábítgatni, a rossz felé vinni.
Tudja, hogy nem Eszter vezetett. Azt is tudja, hogy mi került a szervezetébe, mert a vizeleteredmény még akkor hajnalban, éppen az ő asztalán landolt. Azon, amelyen most gyengéden végigsimít, és a mozdulat végeztével felpillant lányára. Az túlontúl hallgatag.
Vajda úr hátradől, imaformára fűzött ujjait lazán ölébe teszi, és mosolygós arccal, türelmesen kezdi fürkészni a szemben álló fotel rabját. Nem kíván megszólalni, nem akar kiabálni vele, vagy öklével rávágni az asztalra. Most csak gyönyörködni szeretne.
A lánya élete csodája, élethossznyi munkásságának ékköve, az élete legszebb eredménye. Ő az élet. Őt tudja felmutatni. És fiát, természetesen. De harmadszülött gyermekével mindenekelőtt beszélgetnie kell, és csak azután mutogathatja. Ricsi letért az útról. A gyermekei elcsábultak. Csalódott is lehetne, de örömmel mondhatja, hogy nem az. Mindez csupán annyit jelent, hogy neki itt, ezen a ponton még nem ért vége a dolga. A dolga velük.
- Mesélj nekem róla - szólal meg a férfi kedvesen, és fejét enyhén jobbra billentve mosolyog át az asztal fölött lányára. - Hogy érezted vele magad? Kedves volt? Megkérdezte, mit szeretnél csinálni azon az estén, vagy tartogatott neked meglepetéseket? Mesélj, drágám, mert minden érdekel!
És valóban. A férfit minden érdekli. És mikor végül Eszterke beszélni kezd arról a kedves estéről, és az emlékei szépen lassan előtolulnak, és azok már-már homloklebenyében sorjáznak, ő szótlan nézi végig mindet. Aprólékosan. Miközben hallgatja a beszámolót, és mosolyog, és nevet, ha kell, aztán két ujjával álla alá nyúl, szemeit lehunyva szórakozik, elhitet bármit gyermekével, de közben... közben látni fogja a valóságot.
Nem azért, mert nem bízik Eszterben.
Azért, mert ő az élete.
És azt még a bárgyú is tudja, hogy egy józan ember félti az életét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=770264#post770264][b]Mesélő - 2019.08.31. 20:13[/b][/url]

Épp csak hazaért a munkából, amikor egy bagoly hatalmas sebességgel repült neki ablakának. Csak a koppanásra lett figyelmes és azonnal odasietett, hogy egy üzenetet találjon a tollasnál. Bár elgondolkodik azon, hogy ma már nem olvassa el, ha ilyen későn érkezik, bizonyára fontos lehet.
Így esik meg, hogy most már az ELME kapuit lépi át, ugyanis a legrosszabb rémálma sem lehet szörnyűségesebb a hírnél, amit kapott. Az ikrét megtámadták, ispotályba vitték, azonban, mivel ott nem adhattak neki szakszerű segítséget, így átszállították az ELME-be. Ő, aki mindig talpraesett, könnyedén éri el céljait és magabiztos, most egyszeriben egy kisfiúvá válik, aki nem tud semmit a testvéréről és kétségbe van esve, vajon mi lesz most. Az üzenet rendkívül szűkszavú volt, nem derül ki pontosan, mi történt Ophelia-val és miért kellett egy Elmegyógyintézetbe vinni, így Orpheus jogosan gondolhatja, hogy nagy a baj. Szinte vibrál körülötte a levegő, ahogy a kórterem ajtajához ér. Épp egy gyógyító lép ki rajta és barátságosan rá mosolyog.
- Üdvözlöm uram, Ön bizonyára a hölgy hozzátartozója - mivel a férfi megszólalni nem tud, így csak biccent egyet bátortalanul és hol a nőre, hol a szobaajtóra pillantgat. Mikor mehet már be? - Kérem, egy pillanatot még várjon. Tudnia kell, hogy a testvérét támadás érte, jelenleg úgy tűnik, minden emlékét elvesztette - a férfi vállai megrogynak a hír hallatán és csak azért nem ül le rögtön, mert már úgyis felesleges. - Számítania kell rá, hogy Önt sem fogja felismerni, ha pedig így alakul, türelmesnek kell lennie. Hamarosan visszajövök - egy újabb szolid mosoly és már tova is libben a kecses alak a folyosón. Orpheus, bár maga is gyógyító, neki közel sem szakterülete az emlékezetvesztés. És egyébként is, ki tette? Hogyan? Végleges a helyzet? Semmit sem tud, a fejlemények hallatán pedig már kissé fél belépni az ajtón, mégis megteszi. Nem veszítheti el Ophelia-t.
Kopog hármat és belép a szobába, ahol egy ágyon találja a nőt. Külsérelmi nyomokat nem lát rajta, így feltételezi, hogy alapvetően jó egészségnek örvend, leszámítva a tényt, hogy nem emlékszik semmire. Beljebb lép, azonban csak lassan, megfontoltan. Semmiképp sem szeretné megijeszteni. - Szia Ophelia - halvány mosolyt erőltet arcára, de nem tudja, mire számítson. Bár tehetne valamit!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=770488#post770488][b]Mesélő - 2019.09.01. 09:13[/b][/url]

Látja a teljes ürességet a nő szemében, ami megrémíti. Hiszen az egy dolog, hogy Orpheust nem ismeri fel, de Önmagát sem? Ilyen nagy lenne a baj? Igyekszik leplezni érzéseit, így ismét egy halvány mosolyra húzza a száját. Testvére mindig kissé távolságtartó volt az idegenekkel szemben, így Orph úgy dönt, nem húzódik túl közel. Egy széket vesz el, hogy leülhessen rá, tisztes távolságban az ágytól, melyben ikre fekszik.
- A testvéred. Kétpetéjű ikrek vagyunk, Orpheusnak hívnak - tudja, hogy mit sem jelent ez a másiknak és még akár azt is hiheti, hogy valami szélhámos át akarja verni, épp ezért igyekszik minél türelmesebb és nyugodtabb maradni. Hiszen ő együtt rezeg testvérével, minden gondolatuk egy és az esetek többségében megérzi, ha gond van. Most miért nem tette? Talán azért, mert akármit is tettek a nővel, az befolyásolta a kapcsolatát mindenkivel, így ikrével is. Furcsán hangozhat, de Orpheus már nem érzi annyira ikrét, ami pedig még ijesztőbb és magának sem meri bevallani, hogy igazából már egyáltalán nem érzi. Retteg. - A te neved pedig Ophelia. Ophelia Donovan - lehet nem az ő feladata volna ezeket az információkat megosztani testvérével, elvégre ő nem orvos. Illetve de, de mondjuk a sebészet az amnéziával nem igen függ össze, nem tudja, mivel tesz jót és rosszat. Pánikot sem szeretne kelteni azzal, hogy túl sok mindent oszt meg a beteggel.
- Emlékszel egyáltalán valamire? Bármire? - csak egy kis reménysugár kell neki. Egy aprócska fénycsóva, hogy igen, ott van még benne a régi Ophelia és egyszer visszatér hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771985#post771985][b]Mesélő - 2019.09.09. 09:47[/b][/url]

Összefacsarodik szíve a ténytől, hogy a nő egyáltalán nem emlékszik rá. Csak abban reménykedhet, hogy az ikervér sokkal erősebb, mint az a valami, amit beadtak neki. Akárki is tette, alattomos és aljas volt, egy védtelen aurorra támadt, ráadásul hátulról. Ha nem így történt volna, akkor Ophelia könnyedén megvédte volna magát, a férfi biztos ebben. Csak arra tud gondolni, hogy ez a helyzet egy előre kitervelt, legkevésbé sem fair "párharc" eredménye.
- A teljes neved Ophelia Chloe Donovan - egy pillanatra halványan elmosolyodik. Ezek szerint valami csak dereng neki... Pedig a második nevét nem is szokta használni, ha bemutatkozik is mindig csak az Ophelia-t említi... Nem baj, ez már haladás, egy jel, hogy minden rendbe jöhet, igaz?
Csak ezután kezdenek el záporozni a kérdések, végül pedig nem is olyan halk zokogásban tör ki testvére. Orpheus hirtelen nem tudja, mit csináljon. Normál esetben biztosan odamenne és magához vonná, hogy megnyugtassa, szívverésüket újra összhangba hozza, majd lassanként elcsitítsa a kétségbeesett sírást. De ez most nem egy normál eset. Tétovázik, s csak akkor születik meg benne az elhatározás, mikor Ophelia ráemeli zavart tekintetét és bocsánatot kér. - Tudom - megfogja székét és közelebb húzza, hogy ujjaikat össze tudja kulcsolni. Bár segíthetne rajta! Arcán egy megnyugtató, kedves mosoly ül, bár mélyen belül forr benne a düh és a bosszúvágy. Bármit megadna azért, hogy előkerítse azt a mocskot, aki ezt tette ikrével, mégis tehetetlen, hiszen akárki is volt, nyoma veszett még azelőtt, hogy bármilyen bizonyítékot hagyhatott volna maga mögött.
- Sajnos nem tudom, hogy pontosan mi történt. Mielőtt elvesztetted az emlékeidet, auror voltál. Valószínűleg megtámadtak a lakásodon és akkor csináltak valamit, ami miatt minden emlékedet elvesztetted - tényleg nem tud többet, de egyébként, ha tudna se biztos, hogy elmondaná. Az orvosoktól ugyan nem kapott semmilyen utasítást, hogy mit mondhat és mit nem, annyi józan paraszti esze neki is van, hogy tudja, nem boríthat rá mindent a nőre. - Az a legfontosabb, hogy pihenj és azt tedd, amit mondanak Neked. Én is minden nap itt leszek veled és segítek majd emlékezni - már el is határozza, hogy előkeresi a régi fotóikat és megmutatja. Bár ez nem szakterülete, úgy hallotta, az ilyesmi segíteni szokott. Ha el is felejtett mindent és újra meg kell tudnia, hát legyen. Orpheus arról és annyit fog meséli, amiről Ophelia szeretné. Hiszen annyira szereti Őt!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=821993#post821993][b]Mesélő - 2020.11.26. 15:49[/b][/url]

Dr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen.
Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni.
A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett.
Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822077#post822077][b]Mesélő - 2020.11.27. 17:20[/b][/url]

Elmondhatatlanul sok szörnyűség van a világban. Sokszor olyan mélységek, melyekre az ember gondolni is képtelen, mivel olyan lélekkel született, mely képtelen befogadni a borzalmakat. Veronika, bár gyengének tűnik, mint a harmat, gyengédnek, mint egy puha takaró, mégis erős asszony, olyan, aki vizuálisan látja maga előtt a rémeket. Hajszál híján nyomozó lett, helyszínelő, aki vallomások alapján rekonstruálja a helyszíneket és ezáltal fedez fel ellentmondásokat. Majdnem a helyszínelést választotta, a szülei azonban féltették tőle, így lett végül pszichológus.
Sokan azt hiszik, hogy ez nem más, mintcsak egy alibi szakma, ugyanakkor ez hatalmas tévedés. Sokkal több annál. Emberek életét befolyásoló minden kérdés. Elég egy rossz szó, és másnap az, aki megoldást vár, holtan esik össze, önnön keze által. Veronika szerint nincs olyan, hogy alibi szakma, szerinte mindenki egyaránt fontos, hiszen így működik jól a világ. Halvány mosollyal az arcán, maga elé tekintve állapítja meg, hogy a kukásokat és a szobalányokat vagy takarítónőket szereti a legjobban. Miattuk nem lepte még el az emberiséget a mocsok. Ebbe az idültségbe érkezik a kopogást, és ad engedélyt a belépésre. Nem éri váratlanul az érkező, elvégre időpontra érkezik. Szokás szerint pontosan. Kiváló.
- Üdvözlöm, kérem, foglaljon helyet.
Mutat a már jól megszokott kanapéra, miközben ujjai közé veszi, majd a nyakába akasztja, mélykék, szinte fekete keretes szemüvegét. Mostanra a munkához, a kötéshez muszáj viselnie, illetve akkor is szokta, amikor receptjei között bogarászik. Felkelve lelapítja a szoknyáját, közelebb lép, és helyet foglal a fotelben, bokáit fonja keresztbe, a jegyzetfüzetet ölébe fekteti.
- Teát?
A maga részéről iszik, egy kellemes gyömbéres-narancsos átmelengetőt, a mostani idő, az itteni hely, megkövetelik, hogy extra melegséget juttasson a szervezetébe. Amennyiben a hölgy is kér, neki is készül, bármely ízből, amit megkíván. Jegyzetfüzetét a megfelelő üres oldalon kinyitva, felhelyezi orrára a szemüveget, aztán felpillant a nőre.
- Hogyan telt a hétvégéje?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822406#post822406][b]Mesélő - 2020.12.03. 20:40[/b][/url]

Ráfókuszál. Nem feltűnő, szeme szinte észrevétlen zizzen, de figyeli az árulkodó jeleket. Minden ott van előttünk, ha jól látunk. Ő pedig lát. A testbeszéd a kedvence, az, ahogy a másik fél viselkedik, ahogy fokozatosan változik, ahogy lassan már nem idomul, hanem önálló személlyé változik. Veréna, ha jól látja, válaszút előtt áll, már közel a szabadság, de még nem áll szilárd talajon. Még nem. Vajon fog?
- Kinek sütné meg őket?
A kérdéshez halvány, kedves mosoly, csevegő hangszín társul. Egy történet, ahogy már az elején elmondta neki, csak akkor kerek, ha minden apró részletét megismerjük. Egy házasság, nem csupán az, amit a harmadik fél lát, legyen az jó vagy rossz, egy házasság rétegelt, jó és rossz dolgok épülnek egymásra, miértek hadakoznak az azonbanokkal, ember feszül embernek. Egy jó házasság sosem jó és egy rossz sosem rossz. Az aspektusok adják a zamatát. Azokból lehet tökéletesen következtetni a végkifejlet tragédiájára. Mert minden házasság végén, tartson náhány hónapig, évig, vagy az élet végéig, egy tragédia várja a benne főszerepet játszókat. Az ő házassága is törékeny, a nehéz napok elviselhetetlen kínjára azonban gyógyír férje türelme, gyógyír a sok kedves pillanat, melyeket szívesen idéz fel. A házasság, a társas kapcsolatok nem csupán feketék és fehérek, megannyi szín lobban bennük lángra az érzelmek behatásának hála.
- Kérem, hunyja le a szemét, ürítse ki az elméjét. Amikor ez megvan, bólintson egy aprót.
Miközben a nő így tesz, ő maga jegyzetel, fél szemmel figyelve a pillanatot, mindegy, hogy gyorsan vagy lassan jön el. Figyeli a rezdüléseit, várja a folytatás engedélyét.
- Képzelje el egy napját. Ne olyat, ami megtörtént, hanem, ami megtörténhetne, ha most itt lenne a huszonnégy óra. Ha most kezdődne. Hogyan nézne ki?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822456#post822456][b]Mesélő - 2020.12.05. 06:27[/b][/url]

- Milyen gyakran látogat vissza oda?
Sem a pszichológus, sem a pszichiáter nem sugalmazhat dolgokat, nem javasolhat, és nem mondhatja el, hogy ő maga mit tenne. A pszichológus és a pszichiáter csak kérdez. Lényeges és lényegtelen kérdések követik egymást, meghatározhatatlan sorrendben, mintha ne volna értelmük, pedig van. Az, hogy akitől kérdeznek, felismerjen és belegondoljon olyan dolgokba is, melyekre korábban nem volt érkezése. Így beszélgetve, a földhözragadt, ám mégis, bizonyos fokig végtelenül idealista és naiv Szakács Veronika azt javasolná, menjen végig a rögös úton, és vegyen magához két gyermeket, hiszen a mágusvilág sokkal elfogadóbb az egyedülálló vagy azonos nemű szülőpárosokkal, mint a muglik. Ha nem azonnal, de pár hónapon vagy éven belül lehetne családja. Csakhogy, a múltjában ott virít már a férje megölése, így csak valami olyannal áltatná, amivel valószínűleg sosem következne be. Milyen kár érte.
Ahogy a nő lehunyja a szemét, és elhangzik a kérdés, a feleletre csak fél füllel figyel, sokkal jobban érdekli a megannyi apró gesztus és mozdulat, melyeket az ember öntudatlan tesz mesélés közben. Itt ez a nő, aki nem árt a légynek sem, ahogy beszél, amiket mond. Egy egyszerű ember életét élné, kicsit talán túl ideálisnak is van elképzelve ez az élet azzal, hogy este ő főz arra, aki egész nap főzött, mégis, összességében nem túlzó és nem lehetetlen. Olykor elmosolyodik, nem feszeng, a testtartása élénkebb, mint korábban. Nincs színjáték a szavai mögött. Nem kéri azonnal, hogy nyissa ki a szemét, mert ha így történne, elárulná magát, azt, hogy meghatotta őt. Egy pillanatot megenged magának is, hogy hosszabban tartsa lehunyva szemeit, majd kinyitva rendeződik minden arcvonása, mintha mi sem történt volna. Talán csak kék szemei árulkodóak, de inkább mondhatjuk a benne lévőket megfejthetetlen érzelmeknek.
- Ön más területeken dolgozott eddig. Fél valamitől ezzel kapcsolatban?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=822620#post822620][b]Mesélő - 2020.12.07. 11:48[/b][/url]

- Most, hogy már nincs, gondolt rá, hogy esetleg visszatérne oda?
Érdekes tanulmány az, ahogy egy ember hozzáállása és emlékei átalakulnak egy másik ember megjelenésének hatására. Amikor úgy érezzük, hogy el akarunk adni egy lakást, mert a volt szerelem jelenlétét képtelenek vagyunk kitörölni belőle, vagy, amikor már nem úgy megyünk be a korábbi iskolánkba, mint annak előtte, mert tudjuk, hogy szörnyűség történt ott. Érdekes, hogy valami, ami egykor fontos volt, átváltozhat-e kellemetlenné egy olyan férj miatt, aki nem ott vált rossz szereplővé, de mégis járt ott, ráadásul azzal, akinek a hely fontos volt.
- Miért gondolja, hogy nem mehet vissza?
Tisztában van vele, hogy ez a hely reményvesztetté képes tenni az embereket, még akkor is, ha csak átmenetileg kényszerülnek arra, hogy itt éljenek. Mert amíg a tárgyalások le nem zajlanak, amíg megfelelő szakorvoslat nincs, addig muszáj védeni az ártatlanokat valakitől, aki már követett el élettel össze nem egyeztethető kárt egy másik fél javára. Hogy ebben az állam, az illetékes szervek, az elhunyt mennyire hibásak, az nem tartozik rá, rá csak és kizárólag a nő és az ót körülvevő események és gondolatok. Ki kell zárnia azt, hogy miként vélekedik az erőszakról családon belül, hogy mennyire ért egyet vagy ellenzi a domináns-alárendelt szerepköröket egy házasságban. Saját magát és a gondolatait ki kell zárnia, és szilárdan, a tények fényében megállapítani, hogy a jelenleg vele szemben ülő mennyire veszélyes a társadalomra. Vizsgálja a gesztusait, a hangleejtését, a szavait. Nem az a lényeg, amit mond, hanem, ahogyan mondja. Sokan nem képesek kiszúrni a veszélyes egyedeket, ő azonban nem véletlenül az egyik legkiválóbb pszichiáter, nem véletlenül enged meg neki szinte mindent az ELME vezetése, csak, hogy ne akarjon innen elmenni.
- Mindannyian együtt élünk életünk döntéseivel, a szerencsésekkel és a szerencsétlenekkel egyaránt. Kérem gondolja végig, hogy ön, hogyan látja magát jelenleg, és képzelje el, hogy egy ismerős, egy ön számára kedves illető, majd egy ismeretlen, aki most látja először, miként vélekedik önről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=823088#post823088][b]Mesélő - 2020.12.14. 20:16[/b][/url]

Bólint egy aprót a közszolgálattól való eltiltásra, ezek szerint már tud róla, így legalább ez a folyamat is kezdetét vette nála. Lassan, de haladnak, ő pedig néha szavakat, máskor mondatokat vet a papírra, amíg hallgatja a másikat. Sok kérdés merül fel benne, nem feltétlen olyan kérdések, melyeket a nő meg tudna válaszolni, de számos olyan, mely aggodalomra ad okot. Furcsa, hogy fiatalkorában nem alakított ki kötődést, mert, ha nem is szeretünk egy helyet, ha otthonunknak nevezhetjük, kötődünk is hozzá. Vannak tárgyak, illatok, emberek, melyek odakötnek. Érdekesnek találja, hogy ő maga mégsem tett ilyenre szert, ez mindenképpen olyan, amit jobban meg kell majd vizsgálniuk egy másik alkalommal, mert jelenleg vészesen fogy az idejük.
- Tehát az útelágazódás maga az akadály?
Miközben kérdez, a papírra is jegyzetel, azonban oda se figyelve, hideg kékjeit a nőn tartja. Mert az érdekli, amit mutat. A kötődés hiánya, a gáz, az, hogy nincsen, aki meglátogatná. Furcsa. Ő maga úgy gondolja, hogy ha megölne valakit, a férje gondolkodás nélkül meglátogatná, a rokonai, és kedves barátnői szintúgy. Számos kapcsolatot alakított ki az évei előrehaladtával, mégis, ha most fordított helyzetben lennének, tudná, hogy egyik látogató a másikat érné, és ez megnyugtatja. Szörnyű lehet az igazi magány, szörnyű, ha az ember képtelen kapcsolatokat kialakítani.
- A gyilkosságon van a hangsúly vagy azon, hogy elveszítettek egy embert, aki számukra létezett? Nem lehet, hogy a nevek, akik felvillantak a kérdésre, egy gyászfolyamatot visznek végig, annak érdekében, hogy elbúcsúzhassanak attól, akiként olyan sokáig élt?
Egyetlen esetet nem elég egy vagy kettő szemszögből megnézni, többnyire a valósághoz négy-hat aspektus megvizsgálása szükséges, csak úgy kaphatjuk meg a teljes képet. Ő maga nem a gyilkossággal foglalkozik, mint már korábban kifejtettem, hanem a nővel. Verénát vizsgálja, azt, ahogyan ez a különleges asszony felépült apró darabokból. Vizsgálja a darabjait, környezettanulmányt folytat a darabok körül. Meg akarja érteni a megérthetetlent. Nem véletlenül Szakács Veronika ül abban a székben, ha valamihez ért, akkor ehhez mindenképpen. És élvezi az órákig tartó merengést, egy-egy ritka eset felett. Úgy vélem, ez most sem lesz másként.
- Miért fontos az ön számára, hogy a világ tisztában legyen azzal, amit tett? Miért kell úgy alapoznia, hogy a jövendő kapcsolatok erősen feltételezve, eleve elítélésből induljanak?
Ahogy az utolsó szó is elhangzik, az utolsó homokszem is átfut, az óra fenti feléből az alsóba, és a szobában apró csilingelésszerű hang jelzi, lejárt az idő. Az arca megváltozik, derűs mosoly költözik rá, és egy kis szín is.
- Köszönöm, hogy ma is eljött hozzám, a kiértékelésem után ismét beszélünk majd, a folytatással kapcsolatban. A meg nem válaszolt kérdéseken szeretném, ha elgondolkozna. Találkozunk a következő alkalommal.
Oldalra nyúlva egy gombot nyom meg, mely kint jelzi, hogy végeztek, és a vendég visszatérne az új életterébe. Gondolkozniuk kell mind a kettejüknek erről az érdekes beszélgetésről.