[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=787414#post787414][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.01.03. 19:21[/b][/url]

Karola & Márk & Bence

Halkan szusszanva sodródok az ébrenlétbe, fülemig húzott takaróm alól, összegömbölyödve pislogva ki a fényre. Beletelik jópár pillanatba mire úgy nagyjából magamhoz térek, és realizálom melyik végtagom a szélrózsa melyik irányába áll, de miután ez megtörténik, már elég éber vagyok ahhoz, hogy anélkül pakoljam le karjaim-lábaim Bencéről, hogy ő ebből bármit észrevehetne. Nagyon igyekszem ám nem felkelteni, hiszen én sem szeretem ha felzavarnak (erre a mondatra gondoljatok vissza a hsz végén). Elpirult fülekkel simítok ki egy tincset az arcából, majd úgy döntök kihasználom, hogy ilyen korán még senki sincs ébren rajtam kívül. Kelletlenül mászom ki a takaró alól, felszisszenve a hideg padló tapintására, s úgy igyekszem odalopakodni a szekrényemhez, hogy ne reccsenjen meg a parketta. Folyamatosan Bencén tartva a szemem nyitom ki a nyikorgó szekrényajtót, hogy kilophassak magamak egy pulcsit és egy puha zoknit pizsim fölé. Hajamat a pulcsinyak alatt hagyva surranok ki a szobából, figyelmetlenségemben résnyire nyitva felejtve az ajtót. Odalent aztán a lehető legkevesebb zajjal ügyködök össze három bögre répás kakaót (igen), bár határozottan... csalogat kipróbálni milyen is lenne ha a savanyú káposztából is raknék bele... Hmm, na ezt talán majd máskor. Miért a három? Hát Márk volt olyan drága és az este során egyszer sem nyitott ránk őrjöngve, szóval ez mindenképp jutalmat érdemel nem?
Magam után kupit hagyva (még reggel van, nincs kedvem elpakolni na) ügyeskedem vissza magam az emeletre, a bögréket kezemben egyensúlyozva. Ahogy felérek a felső szintre, és átlépem a csendharang vonalát, már nyugodtabb vagyok, hiszen így legalább szüleinket nem keltem fel. A fiúk meg úgyis kiengesztelődnek ha kapnak kakaót... szóval...
- JÓ REGGEEEELT - kurjantom el magam, ahogy lábujjaimmal benyitok Márkhoz. Az ajtó gyorsan csapódik ki, de megfogja a mögé tett plüssállat (nem ez volt az első ilyen mutatványom, na), így nem koccan neki semminek. Azonban a látvány ami a szemem elé tárul eléggé megdöbbent, így egy pillanatra csak nézem ahogy Márk nem is egyedül ébredezik az ágyban. - Miiiiiiiiiii?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=787753#post787753][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.01.05. 05:30[/b][/url]

Karola & Márk & Bence

- Nem te mi, én mi mi - folytatom a döbbent sápítozást, és hirtelen naaagyon boldog vagyok, hogy Anyáékkal feltettettük a csendharangot a szobáinkra IS és az elmeletre IS. Nem azt mondom, hogy gyakori ebben a házban az, hogy Márkkal visítva nyúzzuk egymást, mert ezt leginkább már a Bagolykőben tesszük, de most ismét bebizonyosodott, hogy magunkról teljesen megfeletkezve tudunk mi sápítozni ha valami nem tetszik. Azaz nem is úgy fogalmaznék, hogy nem tetszik... egyelőre szimplán nem tudom hová tenni a bátyám mellől kimászó Karolát. Karo-mi? - Miiiiiii? - és jön egy újabb hitetlenkedés, ahogy a lány arcának is kiveszem vonásait. Mindeközben Márk annyira megijed tőlem(?), hogy egészen ágyának végéig hátrál, és puffanva földet is ér. Behúzom a nyakam a hangra, de valahol hízeleg az egómnak a dolog, ezek szerint egy nagy, félelmetes és tekintélyt parancsoló nővére van. Raaawwwwwwrrrrr. Húga, akarom mondani húga. Tuti rituálisan halálra csikizne ha rájönne, hogy az öcsémként gondoltam rá egy pillanatra.

Mi az hogy azt mondta, hogy a másik oldalon aludjon? Ó te jó ég? Csak kapkodom a fejem ide-oda köztük, miközben kezemben már remegni kezdenek a bögrék a heves fejforgatástól. Mint ahogy a macskák nézik a ping-pong meccset ide-oda-ide-oda, huhh, szédülök. A kakaókat inkább elővigyázatosan Márk asztalához viszem, és az esetleges kupit lelkifurdi nélkül arrébb tuszkolva helyezem biztonságba az italokat.
- Mi az hogy mi történt, mi történt a ruháival, miért van rajta a te pólód, miért van Karola a házban, egyáltalán hogyan került ide, és miért alszotok ti összebújva - kezdem el sorolni én is a saját kérdéseimet, beszállva ezzel a hangzavarba. Mint egy naaagy, boldog, lármás olasz család csapjuk a perpatvart már itt korán reggel, csak éppen jelenleg egyikünk sem boldog, olasz, vagy család... illetve nyilván, különböző mértékig deee... de. Nem ez a lényeg na!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=787971#post787971][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.01.06. 04:21[/b][/url]

Karola & Márk & Bence

Oké, lehet, hogy túlreagálom a dolgot, és valaki másnak tök normális lenne, hogy ha felébred és átslattyog a szemben lévő szobában alvó bátyjához, akkor az éppen egy lányt ölelget, de... nekem nem az. Mármint csak gondoljunk bele még egyszer kiről, kikről is van szó. Itt van Márk, aki szerintem akkor mert utoljára lányhoz közeledni amikor főzőpartnert kellett választani Bájitaltanon, egyébknt meg bezárta magát a könyvek-szorgalmik-kviddics háromszögébe, és azt hittem, hogy legalább egy évig nem tör még ki onnan; aztán Karola, aki már csak az én tudomásom szerint kétszer keveredett meztelen (vagy majdnem meztelen) helyzetbe a bátyámmal, és... Ez itt most két egymásnak tök ellentmondó információ, amit csak tetőz, amikor mindketten meglepődnek egymáson, sőt, talán meg is rémülnek. Főleg Karola. Hogy kerül két ember egy ágyba úgy, hogy egyikük sem emlékszik rá? Ez itt az ötmillió dolláros kérdés. Csak azért, hogy meglepettségemek és értetlenségemnek hangot adjak utánozom (egyébként tök élethűen, büszke is vagyok magamra) egy légvédelmi sziréna monoton sípolását (tudod, MIII), majd ahogy már kezd egyre zavarosabbá válni  a helyzet, kérdéseim is kiszakadnak belőlem. Áradatuknak végül Bence érkezése vet véget, fél szemmel követem ahogy mellém sétál, majd beledőlök az ölelésébe. Immár üres mancsaimat az övéire simítom, majd behunyt szemmel egyszerűen csak próbálom túltenni magam azon az érzésen, hogy fogalmam sincs ki vagyok, hol, miért, és mióta. Király, mindenkinek ezt kívánom reggeli ébresztő gyanánt.
- Öhm, biztos, izé, egyelőre csak kakaót hoztam fel, de azt neked is ha kérsz - próbálom fejben lerendezni, hogy Bence - talán a szobában egyedül normális emberként - épp tök hétköznapi dolgot kérdezett, nem azt hogy mit keres ott ahol van, vagy miért nincs ott ahol nincs.
- Itt aludt. Mondtam, csak nem figyeltél - nyújtom ki a nyelvem testvérem ideges kérdéseire, s talán még enyhén vállat is vonok. Oké, kezdem érteni miért könyörgött Márk a múltkor exmemoriamért. - Naa - szólok halkan a fiú után ahogy nekünk jön, bár valahol megértem azt is, hogy ez így egyszerre túl sok lehet neki. Kérésére csak bólintok, persze, ruha, de az értelme csak akkor realizálódik bennem amikor Karola is rám szól. Mi? Ja! Ruha! Igen, bocsi, nagyon reggel van még, Merlin szent bokacsizmájára. Finoman kibontakozok Bence öleléséből, egy puszit nyomok a szájára, majd egy kis mosollyal a szám sarkában sietek át a szobámba. Nadrág, póló, pulcsi, zokni (zsenília!), öö mi kell még... bugyit nem adok, az fura lenne, bocsi Karcsi. Nagyjából egy fél percig vagyok távol, hiszen csak szembe kell átmennem, s már sietek is vissza a kettesben hagyott Bencéhez és Karolához. Remélem meg tudja nyugtatni valamennyire... legalább, hogy ne idegeskedjen ennyire. Mesélték már az uncsitesós sztorit, szóval engem nem igazán lepett meg, azok után meg pláne nem, hogy úgy egyáltalán milyen helyzet közepén találtam magam.
- Itt vagyok - jelentem be magam, hamár ajtónállónk nincs, s leszórom a kért ruhadarabokat a lány mellé az ágyra. - Mond, hogy kerültök ti mindig ilyen fura helyzetekbe? - nevetek fel hitetlenkedve, miközben lecsüccsenek az ágy szélére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=788608#post788608][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.01.11. 17:01[/b][/url]

Karola & Márk & Bence

Feljegyzem magamban, hogy hamarosan valami kaja után is kell majd néznünk a jelek szerint, bár azt nem tudom megjósolni, hogy meddig marad még az infó a fejemben. Egy vagy két percig esetleg? Mire odérek a szekrényekhez és elkezdem keresni mit akarok vinni Karolának valószínűleg már hatszor elfelejtem a témát... ööö, jah. Mire is akartam emlékezni? Na hátha szóba kerül még, vagy beugrik.
- Nem tudom mi történt, de bízhatsz benne - bólintok egyetértően Bence szavaira, ahogy visszalépek a szobába. A kezemben tartott holmikat Karolához viszem, s mellé telepedek. Karola hálálkodására csak vállat vonok, elvégre nem tesz semmit.
- És kényelmes is - vigyorgok Bencére, miközben a sárga, vigyorgó napocskákkal telenyomott pólót szemléli. Ahogy Karola a takarót felém emeli, értően biccentek, és már tartom is elé. Még én is elfordítom a fejem, Bence irányába, na nem mintha a múltkor ne láttam volna a lányt sokkal kínosabb öltözetben (=semmiben), de most már ígyis mindene tele lehet velünk. Jó, mondjuk ha úgy ébredsz fel valahol hogy fogalmad isncs mit keresel ott, és valaki rádordít, kakaóval a kezében akkor ha ismered, ha nem, meg fogsz kicsit illetődni. Óóóh, lehet én is túl durva voltam? Hm, majd legközelebb akkor suttogva osonok közelebb és... nem, ha a füledbe suttognak alvás közben az lehet még rosszabb.

- Gyere - szólok ki Márknak, amint Karcsi elrendezgeti magán a ruhákat, és a feltartott takarót is leengedem. Épp azt hajtom össze, mert gondoltam jófej leszek, amikor a lány elsuhan mellettem, és jó szokásához híven beveti magát a fürdőszobába. - Karcsi nemár, megint? - nyöszörgök az ég felé pillantva, s a répás kakaók fölött pislogó fiúkra pillantok. - Most nem én megyek utána! - emelem fel karjaimat azonnal, s jelentőségteljesen Márkra pillantok, hogy érezze - itt lenne az ideje, hogy a kezébe vegye a dolgokat. És a dolgok alatt most nem Karolát, hanem kettejük kis akár átok akár nem problémáját értem.
- Megfogom neked - nyúlok ki bátyám kakaója után, remélve, hogy átadja, és amíg a lányt próbálja majd kibékíteni, én sunyiban megihatom az ital végét. Tudom, hogy van egy harmadik bögre is, de azt majd hátha kéri még a lány... Maximum csinálunk még. Úúú, CÉKLÁSAT! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Bencére pillantok, s igyekszem sugallni neki, hogy győzködje Márkot, ha eddig nem ment volna bele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=789441#post789441][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.01.16. 19:31[/b][/url]

Karola & Márk & Bence
de most leginkább Bence :3

Halkan hümmögve figyelem a kibontakozó jelenetet, bajszom alatt somolyogva. Jó, persze, valószínűleg a többiek nem szórakoznak ezen ilyen jól, hiszen Karola ideges, Márk mérges, Bence meg éhes, de egészen kezdem egy dráma kellős közepén érezni magam. Vagy még csak félig álmodom? Az is lehet. Ott a két főhős, akik épp a tetőponton állnak vagy hol (nem, nem bővítettem ki a filmes ismereteimet a téli kiránduás óta), a nyugodt külső szemlélő aki lendíti előre a helyzetet, és én, a néző, aki közbe-közbe szól, de igazából kivonja magát a forgalomból, és csak hátradől.
A hoppanálásra csak elhúzom a szám, hiszen tudom ám, hogy nekem is időszerű lenne végre megtanulnom, a tanfolyamig el is jutottam, de a vizsga... na nem, előbb kapok E-t LLG-ből, mint hogy addig koncentráljak, hogy beleérkezzek abba a körbe. Persze hirtelen tök furán érint, hogy "nahát, Karolának is előbb meglett a jogosítványa mint nekem", de Márk szavai az én fejemben is világosságot gyűjtanak. Halkan dúdolgatva veszem át a kiürült bögrét a teli helyett, és miközben eldöntöm magamban, hogy oké, akkor mindjárt szépen lemegyünk és csinálunk még, ellentartok Bence dőlésének. - Nincs mit, nincs mit. - Hallhatja ahogy nagyon halkan, valami lassú, könnyed dallamot dudorászok, de nem vonom el vele a messzebb álló Márk figyelmét. A dallam megszakad, ahogy kedvenc bátyám megjegyzésére felhorkantok. Na a történtek után engem ne nézzen madárnak, többet egy szava se lehet ha összebújunk Bencével! Kéne fényképes bizonyíték.
- Lemegyünk reggelit csinálni? - intézem inkább jókedvű szavaimat a mellettem ülőnek, majd ha helyesel, magukra is hagyjuk a másik kettőt... de jó, hogy most nem én vagyok bajban, vagy nem velem van dráma, hihi.

- Csak csendben - lépek előre a lépcsőfokon, suttogva lopakodva lefelé - csak halkan - újabb lépcsőfok - hogy senki meg ne hallja - és így tovább egészen amíg le nem érek. Nagyon reggel van még, mondjuk ez lehet nálam nem igazán működő egy kifogás.
- Mit szólsz eeegy - nyitom ki a hűtőt, megfogva az ajtóban tárolt üvegeket (egy üveg fehérbor, málnaszörp, tökmagolaj, bodzaszörp), hogy ne csilingeljenek nagyon. Bekukkantok, tekintetem gyorsan végigsiklik a hétköznai hozzávalókon, hogy aztán felcsillanjon bennem az értelem... - nutellás pillecukros rántottához?
Mintha atomfizikus lennék, aki épp feltalálta az időgépet, olyan büszkén és izgatottan várom a helyeslést, hiszen milyen király ötlet ez máááár!! Összekutyuljuk és olyan lesz mint a palacsinta, csak kevesebb vele a macera. Vajon odafönt kiabálnak már? Semmit sem hallani. Na mindegy, ha nagyon eldurvulnak a dolgok azt úgyis észrevesszük, bejárati ajtó csak egy van a házban, éspedig nem az emeleten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=790085#post790085][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.01.21. 16:16[/b][/url]

Karola & Márk & Bence
de most leginkább Bence :3

Cinkos vigyor szalad az arcomra, de ahelyett, hogy csendben megvárnám míg kileskelődi az eseményeket, mert olyan nagyon büszke vagyok a produkciómra (na, azért mégiscsak a lábujjaimmal nyitottam azt az ajtót), nem várok türelmesen, hanem én magam szambázok be gondolatai közé. De tényleg, hogy jelezzem, hogy érkezek, még azokat a rumbatököket vagy miket is lengetem, mintha azokkal akarnék kopogni az elméjén. Hallod már, hallod már? Itt jövök. Ha engedi, finoman bekukucsolok, de mielőtt igazán körbenéznék, szépen befűzöm az emlékképeimet közénk, így nem lesem meg az ő gondolatait. Elképzelem, hogy leülök vele szemben, kezemben egy képeskönyvet emelek fejmagasságba, aminek oldalain pörögnek le a történtek. Még halkan kommentálom is, hogy fülre vigyázz, mielőtt berontok ajtóstul a szobába. Márk arca, Karola kócos feje, aztán előbbi produkciója, ahogy sikeresen lezuttyan az ágyról, zseniális, én mondom! Hamár a táncoknál tartunk, ugye samba meg minden, elég szerencsétlenkén sikerült moonwalkkal köszönök el Bencétől, majd az odaképzelt – táncikáló – Masa csettintve hagy maga mögött ködfelhőt, és mint egy ügyes okos tökéletes ninja, én is kihátrálok gondolatai közül. Kész produkció!
Vigyorogva várom a reakcióját, nem régóta próbálkozhatok varázsige nélkül az efféle kirándulásokkal, szóval még nem megy minden a legbiztosabban, de egyre csak gyakorlottabb leszek.

Szívesen mondanám, hogy megfenyegettem mindenkimet, hogy csakis kizárólag kedvesek lehetnek Bencével, különben megismerik a haragomat és nem szólok hozzájuk és nem mosogatok többet, de még a szemetet sem viszem ki, de erre nem volt szükség, mert mindenki tündérbogár. Illetve Márk nem tündérbogár, de nála meg már nem használt volna a fenyegetés, mert ők ismerik egymást.
- Hát mi az, hogy mit eszünk, hát ezt, higyj nekem, imádni fogod – kampányolok csodás ötletem mellett, és tényleg amúgy, addig örüljön amíg nem jut eszembe belesütni már kockázott koviubit is. - Szerintem már amúgy annyira tönkretettem az ízlelőbimbóit, hogy válogatás nélkül mindent megeszik – mélázok el a kedvenc kaja kérdésen. Ha én is főzök neki valamit, már egy szó nélkül eszik, kérései sem szoktak lenni… vagy csak lehet, hogy nem meri rám bízni a kajáit, hogy ne tegyem tönkre az emléküket? Elmélázásomnak karjai vetnek véget, amik kiragnak a hűtő elől, hogy aztán meg is pörgessen. Így akarod velem elfelejtetni az ötletemet mi? Tudom ám, le akarsz kenyerezni, hogy normálisat reggelizzünk, mert nem hiszel te nekem, hogy ez finom lesz! Nevetve fogadom a csókot, ami aztán gyorsan véget is ér, hiszen se a hűtő nem csukja be saját magát, se a reggeli nem süti. Egy széles mosoly után fordulok vissza, és kezdem el kipakolni a szükséges dolgokat Bence kezébe. Tojástartó, ketchup, nutella, ketchup vissza, ööö, ja, egyszerre ennyi. Becsukom a hűtőt, mielőtt sípolni kezdene (idegesítő hangon pittyeg ha túl sokáig maradna nyitva az ajtaja, és még nem jöttünk rá hogyan lehet kikapcsolni, mert Lábatlan véletlenül szétrágta a user manualt), és neki is fogok a reggelinek. Senki se hinné el aki most lát, de na, az a cukrásztanfolyam azért nem hazudtolja meg önmagát, így bénázás nélkül kotyvasztok. Hát, legalább ez megy, torta is ment már, nem pont ez fog kifogni rajtam.
- Ööö ide tudod adni a pillecukrokat? - pislogok szépen Bencére, s fejemmel az egyik felső szekrény felé intek. Nos, olyan jól hangzik, hogy épp keverem ki a nutellás tojásokat, de igazából nem véletlenül van a ki sámli a konyha sarkában - jah, nem érem fel a pillecukor polcát. Jah, nem akarok felmászni. Jah, inkább alibizek. Ha megkapom amit kértem egy lábujjhegyes puszival köszönöm meg, és már pörgök is tovább, hiszen azért lassan kezdek aggódni a föntiekért is. Na persze nem a lábujjammal adok puszit, mert bár lehet (sőt, valószínű), hogy meg tudnám tenni azért az mégis bizarr lenne. Kinek a lábujján nőnek szájak? Egyszer ki kell próbálnom, hogy arcon tudok-e lábalni valakit...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=791442#post791442][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.02. 23:23[/b][/url]

Karola & Márk & Bence
de most leginkább a fiúk :3

Na azért nem vagyok én boloooond, hát ki rakna ketchupot... jó igazából, én semmibe nem raknék, mert nem szeretem, de ezt úgyis tudja rólam mindenki. Szóval ahogy a megszentségtelenített paradicsompüré szépen visszakerül a hűtőbe, a lelkibékém is helyreáll.
Ügyesen készítem elő a kaját, és a kis segítségkérés jutalomköre után már a serpenyő is a láng fölé kerül melegedni. Váratlanul ér a pillecukor, reflexszerűen húzom hátra a fejem, kancsítva próbálva meglesni mit is akar velem megetetni. Ahogy felismerem az alakot, kinyitom a szám, hogy nyammoghassak a pillecukron. Elhümmögök egy köszönömöt a cukorért, nekem nincs olyan, hogy túl korán túl édes, sőt, nyálcsorgatva várom, hogy a reggelink is elkészüljön. Halkan visítva húzom be a nyakam a puszikra, az érzéstől ami egyszerre csikis és hoz zavarba, de mivel az az egyszerűbb, inkább a csikisségére koncentrálok.
- Hééé - igyekszem halkan tiltakozni, vörös arccal lépegetve ide-oda, nem tudva egyhelyben maradni. Ugrálnék is, de félek, hogy megütném valahogy, így inkább moderálom magam, de teljesen így sem sikerül.
- Pe- persze, hogy nem, ez a mesterművem - dadogom neki, megkóstolva a kutyulmányunkat, miközben próbálom egyszerre feldolgozni, hogy kész a massza, hogy meleg a serpenyő, hogy puszilgat, hogy kóstoltat, és... öö na azért a multitasking zavarba hozna akkor is, ha a fenti felsorolásból kettő már nem tette volna ezt egyébként is.

Most vagy soha alapon öntöm a serpenyőbe a nutellás pillacukros tojást, de megkeverése már elmarad, ugyanis megugorva pillantok magam mögé, az elpuffanó Bencére. Nem tudom megállni, hogy ki ne törjön belőlem a nevetés, de nem sokáig lehetek ilyen vidor, már nyúl is fel a kezemért, és ránt magára. A lépcsőn dobogó lépteket meg sem hallva tapasztom be a saját számat, ne röhögjek fel hangosan, és ebben a pillanatban nagyon sajnálom, hogy a csendharang bűbájt nem tetettük fel a ház minden részre. Mondjuk oké, akkor nem hallanánk azt sem, ha valaki kiabál, hogy kész a kaja... Oké, átgondoltam, tényleg nem kell a csendharang. Már épp nyomnék egy puszit a homlokára, hogy JÓ, CSAK ODABENT LEHET A HIBA, de ekkor megzavarodik a gravitációm, ahogy a mozdulat közepén emelnek fel Bencéről.
- Mi a - pillantok fel a tajtékzó Márkra, de arca láttán rögtön bennem is rekednek a szavak. Piros a szeme. Mi történt...? Már megint mit műveltek egymással? Megnémulva figyelem, ahogy megkéri Bencét, hogy vigye haza Karolát, de ahelyett, hogy rászólnék, inkább a háta mögül pislogok bocsánatkérőn Bencére, eltátogva felé egy légyszit. Fogalmam sincs mi történt odafent, de nem tetszik, hogy ez a bármi ennyire kibrította a tesómat. Később majd számonkérem rajta a durva bánásmódot, de most azt hiszem csak rontanék a helyzeten. Ami már így is elég rossz... Így hát ha Bence végül enged könyörgő tekintetemnek, szorosan megölelem ahogy elmegy mellettem, szavak nélkül kérve bocsánatot tőle. Márk helyett is.
- Várlak vissza - motyogom pólójába, majd elengedem mielőtt megint kényszerítenének rá. Igyekszem olyna halkan beszélni, hogy azt a bátyám ne érthesse, de... eh, nem tudom, nem tudok én már itt semmit. Míg én épp békefenntartót játszok, Márk bebúrja a reggelinket, és mintha csak tudná, hogy ha meglátom vissza akarnám szerezni, rögtön tele is nyomja ketchuppal.
- Fúj, nemár, hogy lehetsz ilyen, fúúúúúj, nem hiszlek el - akadok ki, hogy csak így elsétál, és ráadásul tönkreteszi amivel eddig itt mi dolgoztunk... KETCHUP?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=840989#post840989][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.12.26. 23:53[/b][/url]

Zippzhar-család alias Zippzhárka (zárka, érted)
Egyikünk sem siettette a találkozás dolgot különösebben. Henrik valószínűleg nem szerette volna erőltetni, én biztos, hogy nem szerettem volna erőltetni, meg hát aztán naptártól szokatlan gyorsasággal telt az idő, mialatt mi technikailag még mindig csak ismerkedtünk és csiszolódtunk össze, úgyhogy nem hiszem, hogy bárkin is túl nagy lett volna a nyomás. Kísérlet, ó, kísérlet volt rá, és talán ez a legröhejesebb: valamilyen rajtunk kívül álló ok miatt mindig meghiúsult az otthoni látogatás. Egyszer anya hívott, hogy benyaltak valami jó kis hányós hasmenős vírust, mi lenne ha nem mennénk, ha egyszer két wc-re nem jobb az öt ember három helyett; másszor én kaptam büntetőmunkát (TUDOM, hogy ez valahol azért mégiscsak az én hibám, de elaludtam na); harmadszor... lassan nem is emlékszem. Ja, de, akkor volt az, hogy elindultunk, de valami zavargásba keveredtünk a budanekeresdi hopponton, és az aurorok hazaküldtek? Azt hiszem. Egy ami száz és száz ami egy: most már a célegyenesben vagyunk. Talán. Az előzmények ismeretében nem merek inni a medve bőrére.
- Írtam anyának, hogy pár perc és érkezünk - zárom le mobilomat, ahogy kifordulunk a hosszú utcából. Innen már csak pár rövid perc a házig, de azért kényelmes tempóban fűzöm felszabaduló ujjaimat Henrik tenyerébe, ráérősen lóbálva meg magunk között. - Márk majd csak holnap jön, együtt karácsonyoznak valahol a városban.
Ez sem volt eddig teljesen egyértelmű, az utolsó pillanatban ismét egy betegség volt az, ami változtatott a dolgokon, de meglep ez már az eddigiek után? Nem, valóban, a legkevésbé sem. Meg sem próbálom elrejteni, tenyerem azért kicsit síkosabb az idegességtől a szokásosnál, de próbálom nem túlaggódni. Úgyis mindenki cuki lesz és a végén tök jól sül el, de na. Fontos, mivel fontos. Ezt jól megaszondtam. - Remélem elhoztam mindent amit akartam - fújok ki egy meleg párafelhőt magam elé, ahogy mélázva tekintek az égre. Mindent becsomagoltam, az biztos, de végül eljutottak a táskáig? Rejtély, ami csak akkor oldódik majd meg, amikor már úgyis túl késő lenne javítani.