[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746541#post746541][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.14. 21:16[/b][/url]

Idegesen, ráncokkal tele igazítottam meg a zakó gombját a tükörben önmagammal nézve szembe. Egy fél órával ezelőtt ért véget a megbeszélés és a képek utolsó átnézése a tárlatvezető hölggyel én pedig egyre csak az órámra néztem. Nem voltam oda az ilyenekért, ez mostanában egyre jellemzőbb volt rám. El kellett jönnöm és egyedül. Bíztam benne, hogy a Majáékkal esedékes nagy vacsorán gyorsabban esik át Cel, mint illene neki, hogy még időben hazaérjen az ágyon hagyott ruhájához és ideérjen kezdés előtt. Elzárva a csapot megtöröltem a kezem majd a hajamba túrva kisétáltam a helyiségből egyenesen a hátsó bejárat irányába. Még oldalt biccentettem a szervezőmnek, hogy aztán kilépve nézelődjek a kivilágított utcafronton a hoppanálási pont felé. Szerencsére nem volt messze, ezért is mertem ilyen könnyen belemenni ebbe az egészbe. Abba már kevésbé, mikor a nő ki akarta kötni, hogy jobb az üzletnek a magányos művész. Én nem vagyok az.
A képeim beszélnek helyettem. Azok is, amiket még az a bizonyos csoda az életemben sem látott eddig. Erre voltam kíváncsi, arra ő mit fog látni. Nem a kritikusokra, a Modern Boszorkány újságírójának abszurd kérdéseire, vagy a szakmában sosem jártak nagyívű "ez valami elkenődés?" érdeklődéseire.
Zsebre vágott kézzel néztem tovább rendületlenül előre, mintha attól jobban szaladnának a percek és még az sem zavart, hogy egészen mínuszba hajlott a hőmérséklet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746570#post746570][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.14. 22:45[/b][/url]

Sosem szerettem ezeket az estéket, bizonyosan nem ma fognak a gondolataim jobbról balra állni, hogy széles mosollyal bájologjam át az éjjelbe magam. Aki tényleg idejön, nem ezért teszi, aki meg nem ezért jön, szóra sem, nem még megjelenésre érdemes. Polgárpukkasztó és pénznyelő az egész, valahol a művészet tisztaságát is néha kétségbe vonom, aztán rájövök az értékére. Arra, ami a materiális javak felett áll. Az elégedettségére, ami most is eltölt, ahogy mosolyogva emelem a tekintetem fel meghallva a gyorsuló koppanásokat. Készültem. Mindig fel vagyok erre, különben már belerokkantam volna fizikailag, ez egész biztos.
- Na nem mondod babydoll? - nevettem el magam, ahogy a kontyából kiszökött tincseit eltűrve néztem rá. A tenyereim az arcára simultak, ahogy viszonoztam a csókját, egész könnyedén, és kedvesen téve mindezt. - Mehetünk?
Szerintem mindketten tudtuk, hogy én oda nem teszem be a lábam egyedül, akkor inkább lelépünk együtt, de az én idegeim túlkorosak a bájolgó, 30as nőkhöz, akik az okkersárgát és a citromsárgát se tudják megkülönböztetni, majd bemutatkoznak mint okkult művészeti lapvezetők. Impozáns, mint egy Afrikát promózó jegesmedve.
- Szeretnék mutatni valamit, mielőtt elkap a tömeg - jegyeztem meg a füléhez hajolva, ahogy az ajtót kinyitva beljebb is tessékeltem, majd utána lépve becsuktam mögöttük. Mutattam is az irányt, de a bejárathoz vezető folyosó helyett a kerülőre kanyarodtunk, ami a leghátsó teremhez visz. - Van még úgy négy percünk. - Ugyan evvel a mondatlendülettel be is fogtam a szemeit, ahogy kiléptünk a terembe. A bal kezemmel a könyöke alá nyúltam, a cipője és a navigálási készsége sötétben nem egy biztosítási alap.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746574#post746574][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.14. 23:51[/b][/url]

Öregszem, valóban. A szemeim forgatva ingattam meg a fejem és egy mély sóhaj után néztem rá lefelé, mert nem, egyáltalán nem vicces, a hallásom is remek, mint egyéb kondícióim. Nem, még nem is a hátam áll be reggelente. Vagy a térdem. Inkább a tettek mezejére léptem, meg túlestem azon, hogy megfázzon, összeszedjen plusz vírust és tüdőgyulladással kelljen otthon fetrengjen. Még baj lesz, jobb a békesség.
- Nem, leginkább semmit - közöltem elhalkulva, igencsak több őszinteséggel, mint azt illene. Olyan házigazda vagyok, vagy hogy mondják erre, engem mégsem köt le az egész, ha tehetném aláírnék pár előre megírt választ - ezeknek úgysem számít, sablonos és művészetileg értelmetlen szarságok, amiket kérdeznek - , majd nagy kanyarral indulnék haza. Vagy el innen, az biztos.
- Nem, és ha sokat csacsogsz, és megtorpansz még kétszer, már csak kettő fog maradni - búgtam a fülébe már az egyik kezemmel eltakarva a szemeit. Azért rá nem szorítottam, mert tudom milyen, mikor egy arc néz vissza rád hála annak a feketének a szempillájáról meg a csillámos szemkencének. Hagyjuk is.
- Shh, várd ki - csitítottam, még kicsit jobbosan húzva meg nem álltunk, hogy aztán elvéve a kezem ellépjek egyet balra, majd pedig mellé. Én őt figyeltem, neki ott volt a kép. Tudom, hogy még nem látta, még csak darabjaiban sem. Ez sosem járt a kisházban vagy a nagyban, ez máshol készült, de túl rég, hogy ne kerüljön be valahova. A festmény nem beszélt, akárkihez biztosan nem, én csak vártam, nem tettem fel a kérdést, egyet sem, felesleges volt, ha beszélnie kell róla, fog. Tud. Akar. Én is azt szeretném.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746591#post746591][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.15. 12:59[/b][/url]

Azzal, amit terveztem. elvigyorogva néztem magunk elé, de nem szóltam semmit. Se megjegyzés, se javítás, semmi. Volt már rutinunk a közösen töltött megnyitókkal, de most tényleg szerettem volna, ha haladunk, az egyetlen dolog ez volt, amiért hajlandó voltam megint belemenni ebbe az egészbe. Neki is itt akartam megmutatni.
Türelmetlen. Nem változott, és sosem fog, nekem ezt senki ne próbálja meg beadni, igazából abban sem vagyok biztos, hogy nála bármit ennek nevezhetnénk, amit kivárással töltött. De édes volt, így, mindezzel együtt. Most is, ahogy a letakart szemei után a szája nagyobbra nyílt.
- Figyeld meg a sarokban kötsz ki és vége az estének, ha csúnyán beszélsz - az elején nagyon halkan mondtam magam elé, de a vége készségesen érthető hangsúlyt kapott, ahogy lassan megálltunk. Egy pillanatig hezitáltam, de elhúztam a kezem kilépve mellé és a zsebembe csúsztattam. Álltam, néztem és vártam. De én nem a képre, hozzám nem az kellett beszéljen, ő az én szócsövem volt én meg hallgatom magam eleget ha úgy vesszük. Hónapok vannak a kép mögött. Egy első emlék. Az új első. Előttem van, ahogy megkérdezi a cukrászdában, hogy megölelhet-e. Az, hogy nem tudta hogy fogjon hozzá, mégis úgy tette mint az előtt évekkel utoljára. Aztán mégis a feketére színek jöttek. Csillogóak.
- Szüksége volt a színekre - jegyeztem meg egy féloldalas mosollyal, de  a kérdésre csak elgondolkodva meredtem a képre, mintha nem tudnám behatárolni. - Régi, az egyik elsője ennek a kiállításnak - emeltem rá a tekintetem - talán több, mint egy éves.
Nem csak valószínű, egészen biztos. Júniusban valami furcsán újraindult, de nem tudtam még mennyire. De tik-tak. Hallottam azokat az ingerült, sűrű lépéseket, ahogy egy magassarkú kopogott felénk a kis folyosóról. És meg is jelent a nő meglepve és mintha felháborodva is miért vagyok itt és miért nem egyedül.
Kezdünk.
- Babydoll. Mehetünk a sáskák közé?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746612#post746612][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.15. 18:27[/b][/url]

Elég régen ismertem fél gondolatokból is, mik jutnak az eszébe, a kimondott szavai pedig egyáltalán nem voltak árulkodásmentesek, én meg ezt kicsit sem bántam. Szerettem, hogy a nő rezdüléseivel tudok és akarok kelni meg feküdni, sokkal egyszerűbb volt vele, mint nélküle. Nem lehetett megmagyarázni, de éreztem, különben annyi év után nem történik ez. Belebotolhattam volna és hagyhattam volna egy kis érdeklődés után, mégsem tettem. Csak láttam ahogy ücsörög és hallani akartam, azt szerettem volna ha beszél, én meg értem azt is, amit nem mond ki. Persze ez sosem megy rögtön. Fordítva meg pláne, de nekem erre voltak itt a képeim.
- Ebben biztos vagyok - bólintottam aprót minden egyéb megjegyzés nélkül, ahogy a hangomra mintha megremegett volna a képen pár pont a ritmusából kilendülve, de végül újra örvényleni kezdett a víz hullámzását idézve. Minden képem ilyen volt. Élt benne az erő, a víz. Nem volt eltörölhető, elszívható, elapadó. Több élet volt egy négyzetcentijébe, mint a kiállításra járók nagyrészében.
- Tudom - reméltem is, de azt hiszem bár megvolt a maga kritikai érzéke, azokra, amiket neki szántam, még sosem tett megjegyzést se. Hogy ráérzés, vagy komoly-e, azt már ő kell csak tudja. - Nézheted még eleget. Ez innen nem megy máshova. Ez hazamegy.
Komolyan is mondtam, a kiállítás útjára indításának két feltételt szabtam. Összesen két megnyitón kelljen megjelennem, és ez a kép csak a legelsőn, itt az országban lesz ott. Magántulajdon, és máshol nem megtekinthető. Nem volt egyszerű, de elintéztük.
A csókra elvigyorodva ingattam meg a kezem végigsimítva a hüvelykujjammal a pofiján, hogy aztán finoman a kezére szorítva vezessem ki.
- Ha minden jól meg, húsz perc és itt sem vagyunk - közöltem szórakozottan, de egyelőre semmi konkrétummal nem szolgálva, ugyanis azzal a lendülettel jött oda egy férfi gratulálni, Celnek meg udvarolni. Én csak bemutattam, majd húztam is a nőt inkább magam után. - Szeretnéd az első három képet egyedül meglesni, még lerendezem a beszélgetősöket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746779#post746779][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.18. 18:15[/b][/url]

- Érzed? - kérdeztem kicsit meglepve. Nem hiszem, hogy mióta tisztában van vele, mi zajlik a szervezetében, szóba kerültek volna a technikáim, vagy az, amit eleve én művelek a vízzel. Szóval igen, meg voltam kicsit döbbenve, de a jó értelemben, még egészen meg is mosolyogtam magam elé piciket bólintva. - És, mit mesél, mi az a plusz?
Nem voltak értelmetlen vagy direkt kérdéseim, mind inkább formáló volt, mozdította az embereket vélemény felé, őt is. Legalábbis reméltem, ahogy átkaroltam a derekát hátulról és még a nyakába nem csókoltam. Pár perc, ennyi volt az egész, amit a festmény előtt csendben tölthettünk. Ma.
- Dobozban, jól elcsomagolva. Milyen kérdés ez? - vontam fel a szemöldököm, bár tisztában voltam vele, hogy inkább arra a jellegre lenne kíváncsi, hogyan voltam képes és mégis miért. Mondjuk azt, én sem tudom mindig, mindenre a választ, de tudok adni egyet, ami kielégítő. Valahogy így működött az a szerep, amit mellette éltem, és ezt láttam sokszor Maján és Lewyn is, meg egyre többet másoknál is.
Megjött a tárlatvezető is én meg egy sóhajjal néztem az órára, majd a csók után meg is indultunk. Nem igen szólt hozzánk, amit tudtam értékelni.
- Nem az én dolgom a megnyitó. Három nyilatkozat és az első kép bemutatása, meg pár fotó. Semmi egyebet nem írtam alá - ezúttal elég tüzetesen átnéztem mindent. Elmúltak azok az idők, mikor bármit aláírtam, csakhogy jussak valamire, hogy utat találjak a sok szarból, ami körülvett. Volt ilyen is, gyakorlatilag sokszor engem is eladtak a képekkel. Ilyen a művészvilág, dolgozol megrendelésre és legszívesebben felgyújtanád az összeset, amit ezért készítettél.
- De ez nem az első, ha mégis, eljövünk egy másik napon is, amikor mindent nyugodtan végignézhetsz, hm? - néztem rá, de ahogy ő se, már én se voltam ott. Illantunk is, ő biztosan én csak lomhán, merev tekintettel bámultam szembe a pasassal, aki a képeket nézve képes volt azzal indítani "és miért lett művész?". Legszívesebben letéptem volna az arcom. Viszont képtelen voltam nem Őt figyelni. Ahogy állt a kép előtt, hiába kerülgették, vagy néztek rá, mással törődött. Elmosolyodtam, ezek meg azt hitték ők viccesek. Mindenesetre 18 és fél perccel később léptem mögé és karoltam át.
- Nem végzel úgysem - imitáltam a korábbi párbeszédet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=747573#post747573][b]Dustin Axel Westwood - 2019.01.27. 00:41[/b][/url]

Az ajkaim lassan görbültek felfelé, majd az ív szélesedésével egész fogkrém reklámos lett a dolog, ahogy befejezte a válaszát. Nem különösebben vártam tartalmi jelzőket, azt sem, hogy tényleg belefog egy leírásába az érzésnek, hiszen mi a lényeg: te is érzed-e. A legtöbb képem nem a kézzel fogható vagy fizikailag feltétlen látható elemeitől volt különleges, persze a nézőközönség ebben találta a magáét, ebben fedezte fel a saját élete darabját, ezért is vittek haza otthonokba, családokhoz, társnak műveimet. Ez  kiállítás azonban annyira máshogy sikerült, mint mondjuk az elmúlt kettő, hogy egyszerűen nem éreztem megfelelő értékberuházásnak túladni rajtuk. Ezért is lehetett, hogy egy már jön is haza a mostani bemutató két hét után.
- Tudom. Úgy, hogy ezt kértem, az a tiéd, és mivel te is ott élsz - nyomtam meg az utolsó szót, mert talán ebben már nem is csak a kép volt a lényeg. Elégedetten viszonoztam az utolsó csókot még azelőtt, hogy kézen fogva átvezettem volna oda, ahol rám még némi munka is várt. Sajnos, nem sajnos, de vannak kötelezettségek is, amiket ha nem is mindig viseltem jól, pontosan tudtam mennyit ártanak vagy használnak.
- Csak óvatosan - még finom az oldalára is szorítottam, hogy aztán ellépve a pasashoz sétáljak, aki már a fényképezőt félig az arcomba tolta, hogy na akkor kezdhetjük-e. Juhu, persze. A lelkesedésem konvergált Orionéhoz, mikor egyedül kell otthon lennie Tess-szel.
Csak kattogtak az óra mutatói a falon, én pedig elégedett sóhajjal léptem ki az utolsó kép műpózából, majd még kezet fogtam egy idősebb úrral, aki talán az egyetlen értelmes megjelenő volt a ajtó részéről. Vele tényleg lehetett érdemi eszmecserébe bonyolódni, a többi megjelentet nem is értettem. Mindenesetre éppen elcsíptem a korombeli, vagy fiatalabb nőt, amint megjegyzi, hogy valami kopogós kislány milyen neveletlen. Kénytelen voltam elvigyorodni, majd megköszörülve a torkom átvágtam az emberek közt, hogy azt a bizonyos fiatalkát átkarolva búgjak a fülébe.
- Ez sértés a karamellákra - adtam csókot az arcára finoman, majd ellépve kicsit magam felé fordítottam. - Mehetünk? Szeretnék valamit megbeszélni veled, de nem itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=749693#post749693][b]Dustin Axel Westwood - 2019.02.12. 19:19[/b][/url]

- Megválaszoltam a feltett kérdést - emeltem meg a kezeim megadóan, majd csak elkomorodva ingattam a fejem. Azt mondja nekem Westwood. Már egy pillanatra be is úszott elém a kép, ahogy Cesare beáll elém és éppen számon kér valamit. Neki szokása ez a megszólítás, és gyanúsan sokat lógtak együtt régebben is, tartok tőle az a beszélő viszony nem halványult, de ezt egyelőre nem erőltetem vizsgálgatni.
Utáltam a legtöbb részét, ami a marketing részével járt egy-egy bemutatónak, nem különösebben azt, mikor számomra igen egyértelmű dolgokat kellett ismételgessek, hogy értsék, vagy közelítsenek a tényekhez. Meg olyan kérdéseket tesznek fel persze, amitől csak falnak mennék, hogy jó ég, te hallod magad? Mindenesetre vége lett. Előbb is, mint hittem, aztán ahogy valami pincérlány majdnem leborított megtorpantam, majdnem a ruhám bánta, damn it.
- Mert szeretnél mesét is nézni? - érdeklődve úgy téve, mint akinek elképzelése sincs. Igazából egy hozzá hasonló lány mellett sosem lehet tudni. Kellett nekem már éjfélkor hajat fésülnöm, pólóra mintát vasalnom és csillámproblémát is elhárítanom. Meg sem tud lepni. - De ezt időzítsd későre, még dolgunk van.
Nem vagyok ma valami bő beszédű, de mindent a cél érdekében. Aprót bólintottam a kérdésére, majd a karja alá nyúlva visszavezettem hátra és miután már ketten voltunk még magam felé fordítva őt egy csók erejéig eléggé lefoglaltam, kissé a folyosó falának is nyomva őt, majd egy vigyorral megigazítottam magamon a zakót és kivezettem hátra, ahol már várt a taxi.
- Babydoll, csak utánad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=758399#post758399][b]Dustin Axel Westwood - 2019.05.13. 22:18[/b][/url]

Milyen szépen fogalmaz, már egész széles az a mosoly az arcomon, de végül csak elengedem, ahogy azt is, hogy még megpróbált megsértődni. Azért vannak helyzetek, mikor át tudom érezni mit élnek át a többiek, mindennek az elején. Van, amiben előfordul velem is, hogy oda kerülök. Helyzetek, terepek, nem minden ismerős és járt út. Hogyan is lehetne. Ne emlegessem, de azért csak vannak évek, amiket elvesztettem önhibámon túl, és örülök annak, amim ennek ellenére most van. Mert sínen vagyunk, azt hiszem eléggé.
De ha rajtam múlna mindez nem itt lenne ma, mert leginkább a hideglelés kerülget mindenkitől, aki a pénz és név miatt betopogott, de leginkább azt sem tudja milyen évet írunk, és hogy nem egy fotókiállításon van. Igen, az előbb belefutottam egy női hangba aki megjegyezte milyen jól lencsevégre kaptam egy párt. Jó ég. És ezek veszik a műveim.
- Beiktatható - közöltem egy csók kíséretében, ami tényleg futó volt, de mindent beleadtam, amit engedett az időm. Mert ha sokat strázsálunk itt, egészen biztos valaki megtalál, és utána nincs vissza út. Képek, beszélgetés. Mutasd meg ezt, mondd el azt, erről mesélj még, beszélhetnénk egy túráról, ismerd meg a partnerem. Csak semmi humorom most ehhez, erre van a menedzsmentje az egésznek, és a szervező nő,a ki ma vezeti a megtekintőket.
Ezért is léptünk le szó- és könnymentesen, miközben a taxi is csak ránk várt. Van némi tervezési képességem és most viszonylag jól is sikerült. Végigsimítva a hátán hagytam, hogy bemásszon, majd még körülnéztem mielőtt beülve mellé biccentettem a taxisra, aki megpróbálta a Westwood nevet helyesen kiejteni. Nem bonyolult, tényleg, de nem ment neki. De jeleztem, hogy jó helyen jár, majd egy sóhajjal el is indultunk. Megadtam előre a kérésem, így csak várnunk kellett, hogy megérkezzünk.
- Világgá - vigyorodtam el hátradőlve, ahogy az arca egyik oldalából eltűrtem a haját. - Gyönyörű vagy, tudod?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=760907#post760907][b]Dustin Axel Westwood - 2019.06.10. 13:07[/b][/url]

Eszem ágában sem volt nevetni, még csak a figyelmet felhívni se kifelé a folyosón igyekezve, mégis kénytelen voltam a lelkes hitetlenkedésén, amivel visszakérdezett. Teljesen belefér, amúgy sem akarom az idejét rabolni, azaz az időnket. Ez az egész se fog sokáig tartani, de ha már itt kell lenni, inkább töltöm vele az időm ezeken a flakon kívül, mint máshol. Megéri, én tudom és reméltem, hogy ő is hasonlóan érez, bár ezt láttam rajta és imádtam látni az arcán, a megmozdulásain vagy éppen a gesztusain.
- Van egy kis spórolt pénzem - néztem rá sokatmondón, mintha ha ez lenne a vágy, megoldhatatlan lenne. Ami azt illeti a világban bárhová és mindenhová is szívesen mentem volna vele. Na nem ma este, sőt, azt nem is egy napra tenném, de ez egyelőre legyen a jövő zenéje. Nagy dolgokra jutottam, magamhoz képest biztos és semmi kedvem nem volt ezt hazavinni, mert egyszerűen bár elfogadtam, még magammal se értettem teljesen egyet a dologgal. - Butaságokat beszélsz. Ha a sportcipődben jössz, pulóverben meg egy farmerban ugyan így távozunk, mintha ilyenben, ettől még köszönöm - és nem a kiöltözést vagy azt, hogy büszkévé akar tenni. Ezzel azt hiszem ő is tisztában van. Nem várnám el senkitől az életben, hogy minden szarban mellettem vagy mögöttem álljon, ismerem magam, kiállhatatlan tudok lenni, ő mégis ugyan olyan lelkesen jött velem a kötelezően megjelenni való dolgokra, amikor még csak szépet se tudott nézni vagy közünk nem volt a kiállításokhoz, mint ki a konyhába, mikor főztem.
- Akkor nincs nálam önzőbb ember - vontam vállat még nevetve is, ahogy éreztem a lassuló kocsit, majd a sofőr hátra is nézett. - Megjöttünk, babydoll - azzal átnyújtottam a pénzt és kiszállva tartottam az ajtót, mert fogadni mertem volna, hogy úgyis utánam mászik ki, mit neki másik ajtó.
Miután a taxi elment és már ő is kint volt megcsókoltam a homlokát közelebb húzva, majd megfordítottam a másik irányba, éppen a part irányába. Oda megyünk, de előtte még a megrendelt kis dobozért beugrottam a záró félben lévő cukrászdába.
- Van rajta külön glitter - mosolyodtam el kinyitva a fánkos dobozt, ahogy megszereztem. - Alkut akarok kötni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771502#post771502][b]Dustin Axel Westwood - 2019.09.06. 22:06[/b][/url]

Azt mondja nekem, nyugdíj-alap. A szemem durvábban már nemigen tudtam volna forgatni, ahogy vettem egy nagyobb levegőt, mait világi sóhaj kísért. Értettem, hogy viccelődik, a vigyor nem is távozott az arcomról, ettől még nem kívántam reagálni rá, ami éppen elhangzott. Csendesen, már amennyire mellette lehet, ültem és a kezét fogva figyeltem, ahogy haladunk lassan, de biztosan a célunk felé. Nem tudom jól meggondoltam-e. De igyekeztem. Talán az volt  a legnehezebb ebben az egész estében, hogy magamat is meg kellett győzzem róla, ez egy jó ötlet. Legalábbis ezen az állásponton voltam.
- Semmi meglepő, de én is - nyomtam gyorsan csókot az arcára, aztán még ő a hajával babrált és érdeklődött volna tovább, csak elnevettem magam. - A meglepetés attól az, hogy nem tudod, babydoll - közöltem nemes egyszerűséggel, majd további infó hiányában lezártnak tekintettem egyelőre mindent, ami a jövőre utalt. Itt volt ez a helyzet, a pillanat és az este. Ami mind a miénk, még ha van egy átmeneti sofőrünk is, de szerencsére a fizetés után minden kérdezés nélkül állt tovább, mi meg ott voltunk az estében. Azaz pár percig ő egyedül én meg a doboz édességért siettem el.
- Adj egy időpontot, Szépségem - mosolyodtam el, mert bár még mindig így álltunk, ezt továbbra is úgy éreztem az ő döntése. Ha eddig nem is mondtam, sugalltam, amit nem viselt különösen jól. De az élet döntésekkel jár, fontosakkal.
- Véglegeset - nevettem el magam, aztán a közeli padhoz irányítottam, felkészülten egy pléd volt már ott, mondjuk úgy vannak aggályaim a ruhája és az időjárás miatt, de egyelőre megteszi. Víz, hangulat és semmi pucc vagy hangzavar. Olyan volt, mint mikor csak elvonulok festeni. Békés, de közben belül nekem is szakadozott ez a nyugalom, mert elő akartam hozakodni azzal, amire jutottam.
- Tudom mennyire akartad ezt a tetkódolgot ismét. Nem mintha az előző kellett volna - néztem a karja felé sokatmondóan. - De azt mondom kapsz egy évet, a mai naptól. Ha aznap még akarod és ott a lehetőség, hát ámen - mosolyodtam el felé nézve, bár úgy éreztem lenne kérdése.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786496#post786496][b]Dustin Axel Westwood - 2019.12.28. 22:59[/b][/url]

- Nem tudom - vallottam be el is nevetve magam, de kénytelen voltam egy rövid időre levenni róla a kezem és a szemeim is, még elhoztam azt a bizonyos dobozt, minek tudtam, hogy örülni fog. Nem igazán akartam semmit ettől a naptól annyira, mint a végén a nyugalmat így vagy úgy. Ki tudja ezzel melyikünket próbáltam volna megnyugtatni, de abban biztos vagyok, hogy rosszat nem akartam. A dátumokkal sem.
- Babydoll - néztem rá le kicsit szigorúbban. Nem azt kértem, hogy menjen egyedül be egy rakás kígyó közé, vagy éppen azt, hogy hívja meg az anyját. Ne essünk túlzásokba. Csak szerettem volna, ha ezt ő mondja meg. Az első fontos dátumunk véletlen volt, a másodiknak talán a karácsony előttit mondanám, az meg én voltam, teljesen. Itt az ideje megosztani ezt a feladatot úgy, mint az életünket. De szerettem volna, ha tudja, hogy ezt nem áttestálom, hanem inkább egyszerűen kérem és várok rá benne.
- A veszély tökre a középső nevem - tártam el a kezeim mielőtt még felfedtem volna a teljesen ehető, de csodásan glitteres süteményeket előtte. Volt többféle, és olyan kis méretűek, hogy egynél ne álljon meg az ember. Érti a hely a marketinget, és nem is hibáztatom őket érte. Kivettem egy egyszerűbb kéket magamnak, aztán figyeltem a nőt. Az üres kezemmel eltűrtem a haját mielőtt a vízre néztem volna, ahogy elővezettem mi az, ami ide hozott.
- Nézd, nem ezen van a hangsúly. Legyen az a hét, vagy tudod mit, az a hónap. Csak nincs olyan, ami miatt 30 egész napon át az én hibám - mutattam is magamra még a fél fánkkal a kezemben, hogy aztán nevetve egyem tovább. Nem a mai nap volt nekem a lényeg, csak egy időtáv. Érdekelt a kitartása, a jövőnk is. Ezzel kicsit már azt éreztem okunk van hinni, hogy itt leszünk egy év múlva, ha azért, hogy összevesszünk kicsit, azért. Az élettel jár és azt jelenti mellettem van.