Budapest

Dimi
viselet

Minden ünnepet szeret, az adott témához illő díszeket készít saját kezűleg és ha ajándékozós, akkor a meglepetéseket is kézzel csinálja. Elpepecsel az apró virágokkal, a színekkel. Minden pillanatát élvezi. Aztán pedig az ünneplését.
Ez a nap nem az a nap amikor bármiféle kedvességgel kellene készülnie. Ez az a nap, amikor a nagypapája már korán reggel az éjjeliszekrényére helyez egy kaspó virágot, melyet később elültetnek az anyjával és a nagymamájával közösen. Egészen kicsi kora óta így megy ez, el sem tudná képzelni a nagypapa köszöntése nélkül a nőnapot.
Szabad napocska lévén napját a városban tölti, elnézi a kirakatokat teli virággal és ilyen-olyan köszöntőkkel, na meg a plakátokat, melyek az esti bulira invitálják a hölgyeket. Van, ami szigorúan tizennyolc év felettiek számára van. Pont olyan, amire bár szívesen bemenne, valószínűleg arcának pirossága elárulná; semmi keresnivalója a lenge ruhás férfiak között.
Mosolyogva fordul sarkon és pillantja meg a férfit, aki virágkoszorút oszt és a távozó néni után pillant. Mosolya kiszélesedik, szökellve indul meg a férfi felé. Úgy érzi, egyáltalán nem idegen számára ő, mindenféle zavar nélkül szólíthatja meg.
- Ön készítette a koszorúkat? - pislog Dimire érdeklődve. - Mert ha igen, engem is megtaníthatna rá. Szeretem a virágokat a hajamban.

Dimi
viselet

Nem ismeri a férfit, de ez nem tántorítja el attól, hogy barátkozásba kezdjen. Zselyke sosem volt olyan típusú ember, aki visszariadt volna a kapcsolatok kialakításától. Teljesen normálisnak tartja, hogy amikor valaki szimpatikus számára, azzal megpróbál kapcsolatba lépni. Már egészen kicsiként is ilyen volt, pusziosztó cukorfalat.
Most pedig cukiságával és kíváncsiságával a koszorús férfit támadja le, aki nagy szerencséjére nem reagálja rosszul le a dolgot. Sőt! A lányka széles mosollyal nézi meg magának a karján tartott koszorúkat, majd a pólójára is vet egy pillantást. Halkan kuncog fel.
- Azok a legszebbek - mutat az ő általa készítettekre és nagy büszkén húzza ki magát amint a fején landol egy ilyen kicsit csálé, de ettől tökéletes alkotás. Minden formában, színben, fajtában imádja a növényeket, így elképzelhető, hogy virágkoszorúval a fején fog addig járni, amíg le nem hervad onnan.
- Nekem is így menne ilyen hamar? - csodálkozik el. Lelkesen emelkedik lábujjhegyre egy pillanatra. Vigyorog ott magának még úgy is, hogy a mellettük elsuhanó idegenek furcsa szemmel néznek rá. Nem értik a boldogságot.
- Jaj! Egyébként Zselyke vagyok és köszönöm a virágot - pillog a férfira mikor az visszafordul felé. Kezet is nyújt, úgy hivatalos. Hiszen új ismeretséget kötöttek.

Dimi

Kiszélesedik a mosoly arcán. Kezeit összefűzi maga előtt és egy kissé felhúzza a vállát. Sejtette, hogy nem véletlenül találkozott ma a férfival. Feldobta a napját már azzal, hogy ott ácsorgott és koszorút osztott, az ilyen emberek sosem lehetnek rosszak. Zselyke pedig imádja az ilyeneket, minden egyes találkozás hozzátesz valamit a boldogságához. Boldogságmanója a fejében örömtáncot jár.
- Hűha, neked aztán szép a kezed - elcsodálkozva, résnyire nyitott ajkakkal figyeli a férfi kezét és húzza vissza két kezével fogva. Vékony ujjait végighúzza a bőrén, majd egy kis idő után elengedi. Fel sem tűnt a lánynak, hogy letegezte az egyébként láthatóan nála jóóóval idősebb férfit. Nem számít. Ha mégis, majd szól.
- Azta! Persze - felcsillan a szeme amint meglátja, mennyi koszorú vár még kiosztásra. Most már nem az az elsődleges, hogy megtanítsa a készítésükre, sokkal inkább a közeledő lányok, akik elé már be is perdül. Édes mosollyal köszön rájuk és kérdezi, hogy elfogadják-e ezeket a szépségeket. Elég megnyerő tud lenni, nem túl rámenős, de ahhoz eléggé, hogy elérje; mindannyian színes virágokkal a fejükön nevetgéljenek tovább.
Zselyke büszkén kihúzva magát, fején a koszorút félkézzel megigazítva reppen vissza Dimihez és újabb adagot helyez a karjára. Beáll mellé és nézi, kinek adhatnának.
- Van feleséged? Ha nincs, lehetne ő. Szép az aurája - mutat az ujjával a közeledő, csinos szőke nőre. Határozottan el tudná képzelni a medvemancsú mellett.

Dimi

Zselyke egy kis álomvilágban él, mégsem egy elvarázsolt hercegnő. Csak örül mindennek, ami olyan hatással van a fejére. Ilyen például a férfi, meg a kezei. Sok mindent elárul az emberről a keze, egyből rengeteg gondolat fogalmazódik meg a lány buksijában arról, vajon mivel foglalkozik Dimi.
Elengedi a férfi kezeit, nem is igazán veszi a lapot. Általában csak azzal csinál ilyet, akivel azonnal megtalálja az összhangot, szóval tessék, Dimitrinek van egy új kis barátja Manócska képében. Persze ki tudja, talán csak néhány percre, néhány órára amíg virágot osztogatnak.
- Hajrá - súgja utána amikor a nő közelebb ér és most a kisasszony helyett maga a készítő teszi a fejére a koszorút. Ő meg csak ott áll és vigyorogva nézi őket. Drukkol neki, mert a nő a mosolyából ítélve is egy igazi, emberré vált tündér.
Integet a nőnek amint elsuhan, aztán kíváncsian felvonva szemöldökét fordul szembe Dimivel. Elgondolkodva pillant a hosszú, lebegő hajzuhatag után.
- Tavasztündér volt. Ha jobban megnézed, látni fogod a szárnyait, figyelj - mutatóujjával a távolodó nőre mutat és körberajzolja a képzelt szárnyait. - Miért nem mész utána? Én osztogathatom tovább a koszorúkat. El fogod szalasztani, ha nem sietsz - a férfira pislog és már oda is ugrik a ládához, hogy újabb alkotásokkal repdessen a közeledő hölgyek elé.

Dimi

- A szerelmet keresi. Biztosan nem talált rá tündérként. Hogyha egy tündér emberré szeretne válni, elveszíti a szárnyait - kissé szomorkásan sóhajt fel, de közben mosolyog. Hiszen a szárnyáért cserébe szerelmet kaphat. Ha pedig ő ehhez hozzásegítheti a nőt, akkor meg fog tenni ezért mindent. Például utána küldi a virágos férfit, Zselyke érzi, hogy nem lehet rossz vége.
- Elszalasztanád? Azt hittem, te nem olyan vagy - elhúzza a száját miközben egy kicsit talán ezzel akarja rávezetni a férfit a helyes útra. Nem is kell sokáig küzdenie érte, nagy vigyorral az arcán figyeli, amint Dimi meglódul a nő után.
A lányka szemei követik, épp csak annyi időre néz máshová, amíg egy koszorút nagy vidáman felrak egy babakocsit tologató anyuka vörös fejére. Jól állnak neki a kék virágok. Majdnem annyira, mint a tavasztündérnek, akinek a mosolya még így a távolból is elvarázsolja Zselyt.
Figyeli az eseményeket. Megesküdne rá, hogy az ellibbenő tündérnek egy pillanatra a szárnyait is látta. Dimitri pedig diadalmasan mutatja neki a telefont, melyben a megszerzett zsákmány most a nő telefonszáma. Zselyke vigyorogva öleli át a férfit, talán meg is bökdösi a virágokkal.
- Remélem megtalálja a szerelmet a Tündér - huncutság csillan a szemében amint felpillant az ölelésből a férfira.

Kolos
csiniben
gramofon

Tésztás fakanalat tart a szájához és bár nincs egy gramofonból szóló énekesnő hangja, kívülről fújja a dalszöveget, melyet énekel is Ardai nagyi nagy örömére. Mármint tényleg, mosolyog és nevet rajta miközben a lány ott pörög és forog a konyhában két tésztakavarás között.
Itt-ott lisztes a haja, maszatos a keze és a szája szélén is csokikrém maradék van a kóstolásból, de ez nem gátolja meg semmiben. Abban főleg nem, hogy a legnagyobb dívának érezze magát a második nagyijával egy sima sütisütés közepette.
- Sweet sugar candyman - énekli tovább, majd egy perdüléssel visszatér a tészta utolsó keveréseihez. Továbbra is táncol, de már a tál fölé hajolva teszi mindezt, hogy megszagolja az alkotást. Hümmög, behunyja a szemét, lassan pedig előkerülnek a muffinpapírok. Ő válogatta és hozta a nagyinak meglepetésül. Szép színesek, van szívecskés is és olyan, amin ananászok vannak. Sokfélét vett, hogy sokat készíthessenek, mindeninek jut majd aki csak szeretne egy igazi Nagyi-Zselyciféle muffint. Vagy inkább cupcake-et, hisz a lány feltett szándéka szép színes díszítéssel ellátni minden egyes sütit.

Kolos
csiniben
gramofon

Rázza a fenekét, rázza a haját, amit egyébként még a sütés előtt felkötött kontyba, de a sok tánctól a fele lehullott és a nyakát csiklandozza. Világjárása alatt szerzett rengeteg olyan zenét, melyek mugliktól származnak és ez már eleve különlegességnek számít, hát még az olyan énekesnő hangja, mint a jelenleg Zselykével éneklőé.
Idő közben az első adag sütit a nagy kiveszi a sütőből és tálcára kerülnek, ahol majd a lány szépen díszítgetheti kedvére. Addig még azonban ki kell hűlniük és a második és harmadik adagnak is be kell kerülnie a sütőbe.
Teljesen lefoglalja, hogy ujjával lehúzza a fakanálról a krémet, majd lenyalja és ízre is megnézze, mit hoztak össze. Szemét behunyva a hirtelen oldalról jövő hangra összerezzen és halálra rémülve, hatalmas boci szemekkel kapja fejét Kolos felé, akit ezzel a lendülettel egy csíkban össze is ken a kezében szorongatott fakanállal. Szerencse, hogy a legtöbb csoki nem azon, hanem a száján van.
Ha nem lenne Kolos az ő első és egyetlenje, akkor most talán megmondaná neki, kit ijesztgessen legközelebb. Így azonban néhány pillanattal később felcsillan a szeme és elvigyorodik.
- Segíthetsz feldíszíteni, jó? De még várni kell, forró. Jaj! - észbe kapva kézbe vesz egy kanalat és a következő adagot kezdi el kimérni a színes papírokba. Sejtése szerint Kolos nem hozzá jött - hisz nem is tudhatta, hogy ott van -, ezért csendben lefoglalja magát ezzel amíg ő a nagyival...csinál bármit.
- Ó a cica bajszát - szisszen fel valamivel később, amikor a forró sütőbe saját kezűleg rakja be a muffinsütőt, az ujja pedig egy pillanat alatt hozzáér a fémhez és megégeti magát. Talán nem volt jó ötlet a nagy nélkül csinálnia.

Kolos
csiniben
gramofon II

Nem is tudja már, hány nap, vagy hány hét telt el azóta, hogy utoljára találkoztak, de régen volt. Épp ezért most néhány pillantással próbálja bepótolni a kihagyott időt, issza a látványát, na de hát a süti fontosabb most, mint holmi fiúk.
- Férfiak - néz össze a nagyival és megforgatja a szemét. Olyan, mintha ő is háziasszony lenne, éppenséggel Kolos felesége és rendszeresen eljátszanák ezt. Az asszony segítséget kér, de a férj csak beül a foteljába és elvárja, hogy invitoval minden az ölében landoljon.
Zselyke tenné a dolgát, ügyeskedik, de a készítés és díszítés inkább az ő asztala, nem pedig a forró dolgokhoz való nyúlkálás. Az ujja bánja, igaz, nem súlyosan. Miközben ajkaihoz emeli a kezét el is mosolyodik a fiú segítségén, aztán odébb lép, mielőtt még más testrésze is találkozna a forró dolgokkal.
- Vigyázz - vonja össze a szemöldökét kissé bizalmatlanul engedve, hogy Kolos a kezébe vegye övét és megvizsgálja. Kicsit olvadozik, mint tejben a vaj, ezt azonban csak a szája szegletében ülő mosoly jelzi. Talán a gyógyítója nem is veszi észre, de a nagy igen, aki megsimogatja Zselyke vállát és úgy tesz, mintha fáradt lenne, ezért átadja a terepet a fiataloknak. Zsely pedig tudja, hogy igazából csak kettesben akarja hagyni kettejüket. Ők ketten még hisznek...a tündérekben.
Bólint, majd ujjáról a virágokból fonott gyűrűjét leveszi mielőtt a csap alá dugná a kezét egészen csuklótól lefelé. Szabad kezével megtámasztja a fejét, tekintetét pedig a folyó vízre szegezi. Türelmetlenül sóhajt fel úgy egy perc után és kikapja a kezét.
- Meggyógyult! - vigyorog Kolosra és felé mutatja a rendesen működő mutatóujját. Ezután a következő dalra mozgatva a csípőjét táncol vissza a kihűlőben levő muffinokhoz, ahol a száját eltátva, lassított felvételben fordul a másik irányába. - Te nem vártad meg, hogy feldíszítsem? Kolos! Ezért most... Lecsap rád a haragom - azzal felkapja a lila habbal megtöltött díszítőt és közeledni kezd felé.

Kolos
csiniben
gramofon II

A gyűrűt még visszahúzza az ujjára miután a ruhájába törli vizes mancsát. Kicsit még érzékeny az elégetett ujja, Kolos gyógyító ereje azonban sokat javított a helyzeten. Nem a víz, természetesen.
Egész idáig azzal volt elfoglalva, hogy az ujja ne essen le a helyéről, szóval sokként éri a dolog. Egy muffinnak lába kélt. A nagyi nem lehetett, Kolos pedig le sem tagadhatná úgy, hogy még éppen az utolsó darabot majszolja. A lány háborút indít és egészen sérti az egóját a Törpilla megnevezés.
- Megbánod, hogy így neveztél, te...te...te mamut! - sűrűn pislogva találja meg a megfelelő jelzőt a fiúra, aki előbb lendül támadásba nála. Ám Zselykének meg sem kell mozdulnia ahhoz, hogy Kolos csúfosan elbukjon. A lábai előtt ér földet a rózsaszín csík. Nézi, nézi, fél szemöldöke felemelkedik és vigyorogva néz az ellenségre.
- Semmi baj Kolos, én is félnék a helyedben magamtól. Nem baj - maszatos fejét ingatva lépi át a földet ért krémet, majd az asztal szélére rakja a kezében tartott fegyvert. A gramofonból szóló zene szövegét kezdi el először csak dúdolni, majd énekelni Kolosnak, és ha ő vevő a dologra, akkor el is kapja mindkét kezét és megtáncoltatja a sütiben úszó konyha közepén. Ide-oda forog, pörög és ezzel együtt külön előadást tart a partnerének. Néhol lábujjhegyre állva lehúzza magához és puszit nyom az arcára, egy-egy résznél pedig a pólójánál fogva húzza magához közelebb. Csak egy szokásos Zselyke, akitől Kolos már elszokhatott, ám...a végére tartogatja a meglepetést. Az utolsó sornál megkapaszkodik a fiú nyakában, majd hátradől, ahogy azt a táncosok szokták. Remélhetőleg Ardai megtartja őt és nem koppan a feje. Ha pedig rendes befejezést kap a dal meg a tánc, Zselyke a tervei szerint lekapja az asztalról a lila krémmel megtöltött díszítőt és megnyomja a közepén Kolos arca felé tartva.

Kolos
csiniben
gramofon II

Nehéz felhúzni Zselykét úgy, hogy annak valami következménye is legyen. Mondjuk sikítson, vagy elküldje melegebb éghajlatra az embert. Ez mondjuk Kolossal nem is fordulhatna elő, ahhoz túlságosan oda meg vissza van érte... Inkább tánccal, mókával vezeti le, hogy a fiú nem hagyja szó nélkül a méreteit. Ha pedig már azt mondta, nem tudja összekenni, hát csak azért is meg fogja tenni.
Élvezi, nagyon is azt, hogy így ugrabugrálnak ketten, kívülről tudja a dal szövegét is, amit nagy beleéléssel énekel is neki. Ilyenkor szerencse, hogy picike és amikor hanyatt dől, táncpartnere és élete hercege könnyedén meg tudja tartani. Zselyke pedig beveti a tehetségét és miközben a fiút leköti a fiússága, ő fegyvert ragad, amit egy diadalittas "há" felkiáltással nyom a másik arcába. Széles vigyor rajzolódik ki arcára, ott kuncog a karjai közt az üres kinyomóval. Azzal viszont nem számolt a tervezés közben, hogy ha Kolos megtartja, akkor utána nem tud majd menekülni.
- Csudába - csúszik ki a száján magasabb, halk hangon miközben egy álma válik valóra és Kolos felpakolja őt a pultra. Annak ellenére, hogy tudja, bosszú következik, csillognak a szemei és mosolyog. Hát még a szíve hogy pörög, hisz a herceg olyan közel kerül hozzá hirtelenjében, ahogy még talán nem is látta. Hisz Zselyke nem emlékszik szinte semmire a buliból, aminek a végén még egy csók is elcsattant. Nyel egy nagyot, állja a másik tekintetét egészen amíg ő el nem lép előle.
Szemeivel a bosszúhoz szükséges eszközöket keresi, ám mire felfedezi, hova igyekszik Kolos, már látja a dőlő mozdulatot és érzi a rántást, amivel ő maga is földre kerül. Azaz egyenes a hideg, cukorhabos járólapon kiterülő Ardai fiúra, akit ezzel a lendülettel sikerül le is fejelnie egy picit.
- Ahhahuuhuuu - nyaffan a homlokát fogva, ami találkozott a másik állával. A fájdalomnál azonban nagyobb a vidámság és mikor a tenyere alatt meglátja az eddig is lila, de most még maszatosabb arcot, nevetni kezd, hogy abba belerázkódik mindene. Elcsukló hangon dől el teljesen a matracul szolgáló fiún, arcát a nyakába temeti. Akaratlanul is magába szívja az illatát.
- Most már kvittek vagyunk szerintem - szólal meg a nevetésből visszatérve a valóságba. Fél kezével félig feltámaszkodik, a másikkal pedig Kolos arcához nyúl. Mutatóujjával szed le valamennyi lila habot róla, aztán megkóstolja, milyen. - Mmmhmmm - bólogat - tökéletes.

Kolos
csiniben
gramofon II

- Sok danoninot ettem - jelenti ki büszkén, nevetve, amikor már nem fáj a feje. Ha gyorsabban kapcsolna, akkor ezért gyógypuszit kérne, mert nem az ő hibája volt ez az aprócska baleset, hanem a kemény állú Ardai fiúé.
Együtt nevetnek fetrengve a maszatban, meg a káoszban, amit pillanatok alatt okoztak. Hiába Zselyke volt előbb a konyhában és kelte össze az arcát, a haját és úgy nagyjából mindenét csokimasszával, Kolos még nála is többet visel magán a sütikből.
A felül fekvő bozontos nem csak a süti illatát szereti, hanem Kolosét is, így persze, hogy utóbbi bódítja el kissé, nem a sütőből szálló illatok. A nagy táncolásban teljesen megfeledkezett arról az adagról, amire kicserélte az ujját megégetőket. Talán ideje lenne kivenni, ennél azonban még van fontosabb dolga. Méghozzá meg is kóstolni az élő, lélegző, cukormázas sütijét.
- Maradj így, megeszlek és kvittek leszünk, te sütilopós szörnyeteg - rávigyorog immár az ölében ücsörögve, majd könnyedén előre hajolva kidugja a nyelvét és egy csíkban lenyalja az arcáról a díszítést. Ujja segítségével törli le szája széléről a maradékot amikor már mindkettejük orrába beférkőzik a süti enyhén égett illata. A lány szemei kikerekednek, aztán nagy lendülettel próbál felállni. Így félúton felfelé még talán kétszer át is esik Koloson, háromszor belerúg és ágyékon térdeli, mert elakad a ruhája. Utóbbi egyébként nem olyan könnyű eset, mielőtt elérné a sütőt visszarántja valami, amibe beleakadt az anyag alja. A lendülettől Zselyke fenékre ül nem messze a leendő férjétől.
- Szedd ki! Odaég! - kétségbeesetten néz a másikra, aki az előbb is egy pálcaintéssel megoldotta a helyzetet. Valószínűleg az életmentő, vagyis sütimentő lépés után kap a nyakába egy lelkes tanítványt a bozontos személyében, hogy megtanítson neki olyan varázslatokat, amiket ő már rég tud és megkönnyítik a mindennapi életet.

Kolos
csiniben
gramofon II

Élvezi ő bárki társaságát aki elviseli minden bohócságát, de valahogy Kolosét még jobban. Ez legfőképp azért van így, mert nem emlékszik a buliban és utána történtekre, legalábbis a nagy részére nem. Arra igen, hogy táncoltak, meg mintha érezte volna magát már ennyire közel a fiúhoz, de semmi másra.
Hiába nyávog Kolos, Zselyke élvezettel eszegeti az Ardaikrémet. Talán ez az első és egyetlen alkalom rá, hogy megtegye, főleg, ha azzal a néhány ütéssel-rúgással amit pillanatokon belül rámér, még ki is nyuvasztja szegény embert.
Nagy mákja van, mivel a férfias szenvedésen kívül nagyobb baja nem esik Kolosnak, annál inkább a sütinek, meg az ő fenekének amint rácsüccsen a ruhája okán. Szegény nagy arcát jó, hogy Zselyke nem látja. Háttal van neki és még oda is tartja a kezeit a szeme elé, mintha akkor ő is és az odaégett sütemény is eltűnnének.
- Sajnálom Nagyi - biggyeszti le ajkát szomorúan a kicsi lány a nőre nézve. Aztán miután ő mindent helyrerak - na, talán honnan tudja ilyen jól a varázslatokat? - a hölgyemény odakúszik először az asztalhoz, ahonnan kiszabadítja a ruháját, majd Koloshoz. Bűnbánóan mereszti rá zöld szemeit. Nyúl felé, de nem is tudja, hol kellene megsimogatnia, hogy a fájdalma eltűnjön.
- Hát most már biztos nem kéred meg a kezem - sóhajt fel a vállait felhúzva.

Kolos
csiniben
gramofon II

Tényleg nem akarta tönkretenni Kolos testrészeit, főleg a beporzórendszerét nem. Ez világosan látszik az arcán is, bűnbánóan és szomorúan néz férjjelöltjére, akit ezzel a húzásával meggyőzhetett arról, hogy jobb, ha inkább az utcán összeszedi az első lányt, csak ne Zselyke álljon majd az oltár előtt.
Felkapja a fejét a nagyapa említésére. Ő sem látta azóta, hogy elvitték. Annak ellenére, hogy nagyon szereti az Ardai nagyszülőket, meg sem fordult a fejében, milyen lehet bemenni a bácsihoz. Öreges, furcsa szagú helyet képzel el, ahol gyógyszerekkel tömik, ezt pedig nem akarja látni. Megérti Kolos reakcióját teljesen, sőt. Apró koruk óta ismerik egymást, szinte félig-meddig a lány is Ardai, látta, hogy néz a fiú a nagyapjára.
- Mehet máskor a nagyapához Kolos, Nagyi? Már terveztünk valamit együtt mára - hirtelen gondolkodás nélkül, a legangyalibb arcával fordul a nénihez, hogy hátha megesik rajta a szíve és mivel annyira hisz az ő szerelmükben, elengedi vele Kolost. Igaz, nincsenek tervei, de sebaj, majd lesznek. Vagy valami fedősztori, a fiú úgysem akar vele lenni, csak a nagyi elterelésére van szükség.
- Megígérem tiszták leszünk. És a sütiket is befejezzük. Várj! - felpattan a földről és a kissé zilált állapotában odalép a pulthoz, ahol még van pár díszítő eszköz és színe hab. A sütikből kettőt maga elé pakol és kicsit elszöszölve vele szép színes díszítést varázsol a muffinok tetejére. Az egyiken egy Zs, a másikon egy K betű rajzolódik ki. - Ezt küldjük neki.

Kolos
csiniben
gramofon II

Zselyke valódi tündér, kedvességével és cukiságával siet mások megmentésére elég gyakran és soha nem vár érte köszönetet. Olyan személyekért pedig főleg mindent megtesz, akik fontosak számára.
Csendben hallgatja a nagyi és Kolos beszélgetését. Ő ennél többet nem tud tenni, talán a legközelebbi alkalomra már a fiú is összeszedi magát eléggé hozzá, hogy a nagyapja elé tolja az orrát.
Mosolyog a nagyira, a sütiket pedig odaadja neki mielőtt Kolos kirángatná a konyhából. Valójában még szerette volna befejezni a sütiket és mielőtt bárhová is menne, minimum átöltözne, na meg megmosakodna. Erre viszont esélye sincs, mint egy utánfutó, rohan a nála két-három fejjel magasabb hercege után egészen az udvarig.
- Szaffi! - a lány nagy vigyorral az arcán hosszú lépésekkel terem a macska előtt, aki nyávogással üdvözli és hagyja, hogy a rég látott ismerős emberféle megszeretgesse.
- Az enyém? - pislog fel a fűből a fiúra. Hümmögni kezd, aztán a kezét nyújtja a másiknak. Nem akar felkelni, Kolost akarja lehúzni maga mellé, vagyis inkább némi húzóerővel rávenni, hogy lehuppanjon mellé. - Menjünk le a Balatonra. Vagy a strandra. Fürdeni szeretnék - csillogó szemekkel dől előre ha a fiú egy szintbe került vele, az sem zavarja, ha ezzel a másik intim szférájába tolakodik bele. Zselyke gátlástalanul mereszti tíz centiről rá a szemeit.

folyt.