Budapest

- Azt hiszem én inkább lelépcsőzöm - szorongatom Levi kezét mint egy kis gyerek a szüleiét. Ahogy egyre kisebb a sor és vészesen csillogtatja előttem a jövőt, hogy bizony itt le kell csúszni, én viszont minden pillanattal egyre jobban parázom. Lehet inni kellett volna, vagy beszedni pár nyugtatót és akkor sokkal lazább lenne a helyzet. - Kérlek, bármit megteszek neked, csak ne kényszeríts be oda - mutogatok a fekete lyukba, amelynek ki tudja hol a vége. Alulról jó mókának tűnt, aztán ahogy jöttük felfelé, ráébredtem, hogy a bátorságomat reggel otthon felejtettem. A kisebb csúszdákkal, meg a hullámmedencével nyilván nem volt gond. De hát ezt itt, hiába nem egy óriás, mégiscsak baljós sejtelemmel néz rám. Imádom az extrém helyzeteket, viszont ez a szabadesés dolog még nekem is sok. Hogy egy kicsit húzzam az időt és felkészítsem magamat, elénk engedek néhány fiatal suhancot és szörnyülködve veszem tudomásul, hogy ezek a kis szarzsákok milyen könnyedén indulnak meg. Kezdem cikinek érezni magam.

Egész fer ajánlat. Bár megnézném, hogyan tuszkol ő bármit is, khm. De, visszaevezve a történethez, szóval még a lábaim is remegnek. Tényleg be vagyok tojva, amit még magam sem hiszek el. Egyre jobban szorongatom a kezét, csüngök rajta, mint egy szerelmes tini aztán az egyik mondatára, enyhülni látszik beszariságom. Engedek a szorításon és nagyokat pislogva, komoly arccal nézek rá.
- De hát nekem nincs is.. vagyis otthon van, de abban határozottan nincs vér - ártatlanul pislogok felé. Nem szeretném ezt túl magyarázni. Egyszerűen magas volt a labda, amit le kellett csapni. Az pedig, hogy komolyan beszéltem-e, hát biztos, hogy az én titkom marad.
Egy ideig húzom a számat, aztán ráébredek, hogy ja, mi nem is a szabadesés sorában ácsorgunk, hanem szépen kettecskén is lecsusszanhatunk. Hát így már mindjárt már, de azért ha már eddig kérettem magamat, egy kicsit még lányoskodom. Nézem őt, ahogy várakozóan pillant rám, s már éppen tenném bele magamtól a lábacskáimat, amikor ő megfog és csak úgy belepakol. - Hééé - nevetek, miközben gyengén egyszer vállba ütöm. Hát, ha már ki lehet használni az alkalmat, én biztosan nem mondok ellent. Szeretem, ha cipelik a hátsómat, meg nem is vagyok olyan nehéz, hogy egy Levi fajta ne bírna el. Na, de ülök elől, türelmesen kivárom, míg neki indulunk, aztán visítok egészen leig, mint egy újévi kismalac. A vízbe hatalmas puffanással érkezem, mert hát persze vagyok olyan szerencsétlen, hogy kiessek a matracból még ideje korán. Nagyokat hápogva érkezem fel a vízre, hajamat hátra dobom és tekintetemmel egyből Levi után kutatok. - Háhh, mégegyszeeeeer -  megjött a bátorság, a végén még ki se tud innen szedni.

---

Leugrottunk egyet lazítani, mivel holnap kivételesen nem kell beállítani korán az apám irodájába, így megengedhetem magamnak. A fesztivál szezon közepette, sajnos én nem élhetem a gondtalan egyetemisták és tinik életét – lévén az már nem is vagyok -, szóval most egy kissé vissza kellett vennem. Így a társaságomat is alaposan jól megválasztva a kulturáltabb példányokkal jöttem el mulatni, máskülönben már valamelyik sarokban adnám el a helységet, talán még az asztalon is táncolnék a hamisan éneklő fiatalok által szolgáltatott zenére. De mivel ez az állapot elmaradt, így a pultnál vagyok kénytelen ücsörögni és hallgatni a hatalmas sztorikat, melyek nem másról, mint szerelemről, családról és munkáról szólnak. Nekem ez nagyon unalmas, így kihúzok a társaságból, nem tudom, hogy ezt vette-e észre a srác, vagy azt, hogy már hosszú percek óta figyelem tevékenységét, mindenesetre valamelyik csak bejött. Egy fél percig csak nézem őt, az arcán játszó mimikát próbálom megfejteni, miközben ő leteszi a poharat én csak a provokálás végett is megérintem a kezét, ahogy érte nyúlok.
- Óóó, köszönöm – egy mosolyt villantok a pult mögött álló felé, amely hamar el is illan az ital láttán. Megnézem jobbról, meglesem balról, még felülről is belekukkantok, hogy jobban szemügyre vegyem. Aztán szemeimet visszatáncoltatom a srácra és összeráncolt homlokkal tekintek rá. – Mi a trükk benne? – hogy az italban vagy abban, hogy idetolta elém, mint a ház ajándékát, döntse el ő. Megfogom inni, ha kapok valamelyikre némi magyarázatot.

---

Kissé megzavarodva nézem a mosolyt, melyet érintésem váltott ki belőle. Látom benne a csibészt és a gyermeki ént is, amelyet nem vártam. Állíthatnám, hogy lehengerel, de ez még nem az, több kell némi bájos mosolynál. Inkább megnyerő, még ha az ötéves unokaöcsém is jut róla eszembe, akkor is az, legalábbis a mellettem ücsörgőknek biztosan. Az egyik majdnem mellé ül a széknek, ahogyan nézi a srácot, hát ez fenomenális produkcióvá válhat még, ha tovább figyelem.
- Hát, akkor mi a te asztalod? A bájos pofi és egy fogsort villantós mosoly? – halk kuncogásba kezdek. Nem feltételeztem tudatmódosítószert az italban egészen addig, míg meg nem említette. Most már még gyanúsabb a dolog, s szemeim kis kínai üzemmódban összeszűkülnek, így vizslatom tovább az italt és a benne lévő arany színnek a hívogató táncát.
– Hmm, egyszer élünk – megvonom a vállamat. Nem tudom eldönteni, hogy a különböző alkoholok említése vagy éppen a beszédstílus és a mellé társuló szép pofi győzött-e meg, de valami biztosan, hiszen elkezdem pusztítani az italt. Arcomra némely kortynál fintor ül ki, hisz a torkomat marja az alkohol és kifejezetten nem az én ízlésemnek tetszelegnek. De aztán jön a gyümölcsös is, mely enyhíti undorom, ez pedig meg kell hagyni nem is olyan rossz ötlet.
Fejemet közben arra fordítom, ahova a pultos figyelme irányul. Éppen ahhoz a két lánykához érkezett, amelyeket már említettem. Kedvem lenne meglökni egy kicsikét, az egyiket, hogy ’Hé ne nyáladdz már annyira, mert tök gáz vagy!” helyette, azonban inkább csak külső szemlélőként veszek részt a műsorban és poharamat szorongatva, egész testemmel fordulok arra, hogy mindent lássak. Egyelőre. Cuki viháncolás, szempilla rebegtetés, egy kis ajak csücsörítés, minden van itt, kérem szépen, a srác örülhet, hiszen a női praktikák széles tárházát sorakoztatja fel elé a két lány. Már csak az hiányzik, hogy mellkasukat megvillantva közöljék vele, hogy akkor fizethet. Komolyan kezdem sajnálni,bár megjegyzem nem tűnik egy elveszett báránynak, de azért úgy döntök, a magam módján kimentem. Az ital maradékát lehúzom, feltornászom magamat a pultra, aztán át a másik oldalára. Látom ám én, hogy a másik pultos tátogva mutogat felém, hogy kapjanak már el, de ezzel sem igazán törődök. Elindulok csini pofi felé, a lányokra vetek egy szánakozó pillantást, majd két kezem közé fogom a srác arcát és nyomok az ajkaira egy olyan csókot, amelytől még én is elszégyellném magam, ha kívülről kéne néznem.
– A műsorért nem számítunk fel felárat, de a két italt fizessétek csak ki – elválok a sráctól és a két lányka felé fordulok, hogy hűvösen közöljem velük a szomorú tényt, miszerint ma hiába is vágyakoztak az ingyen körre, az nem mindenkinek jár.

---

Az ital elfogy, az arcomon mimikája pedig érzelmek sokaságát tárja azok felé, akik éppen véletlenül rám pillantanak. Hogy ízlett-e az ital egyelőre nem tudom megmondani. Még várok az utóízre, meg arra, hogy visszatérjen hozzám az ember és a kérdőívet elém vágva megbizonyosodjon arról, hogy mi a véleménye a vendégeknek az újításról. Bár tudom, hogy ez nem így megy, de azért maga a szituáció biztosan vicces pillanatokat hozna.
Unott fejjel nézem a produkciót, s bár biztos vagyok benne, hogy a srác hiúságát simogatja legalább egy picikét az, amit lát, engem az egész csak elszomorít. Ezért is kerülök oda mellé és hívom táncba a nyelvét, amelyet meglepetésemre még viszonoz is. Testemmel szorosan hozzásimulok, legfőképpen azért, hogy tartást adjon, mert hiába indítottam el én a dolgot, bizony még az én lábaim is elgyengülnek. A csuda vigye el, jól csinálja és én erre nem voltam eléggé felkészülve.
Tekintetemet le s fel jártatom a két lányon, méregetem őket, mint egy kiéhezett vad a prédáját, Közben jobb kezemmel végigsimítok a srác arcán, mintha tényleg azon gondolkoznék, hogy vajon melyikük lenne a jobb választás. – A bögyösebb jöhetne – adom meg végül a kegyelemdöfést egy mosoly kíséretében. Kíváncsi lennék, hogyan mennem tovább ez a játszma, ha tényleg belemegy a lányka, de sajnos ezt ma sem tudom meg. Az italuk gyorsan elfogy és a pénz is hamar előkerül, én pedig ellépek a pultosok gyöngyétől és nevetve széttárom a karjaimat.
– Van az, az állapot, amikor igen – vállam fölött hátra pillantok, még mindig nem tetszik másoknak, hogy a pult ezen oldalára kerültem, így feladom a dolgot és visszamászok a korábbi helyemre. – Fájdalmas volt nézni, amit művelnek –lassan helyezkedek vissza a székre. – Tudom, hogy te megszoktad és biztosan még élvezted is, de na – nem tudom befejezni a mondatot, mert talán nincs is jó vége.  Meg az olyan rosszul hangzana, hogy ki akartam sajátítani legalább egy kis időre a figyelmét, hiszen nincsen ilyesmire jogom.
- Szóval az ital, amit elém toltál... - kell valami más téma, bár nem érzem magam kellemetlenül a helyzet miatt, mégis úgy érzem szükséges egy kis mentés. - Azt hiszem nem is volt olyan rossz, bár ha kapnék még egyet, könnyebb lenne a döntés - angyalian mosolyogva nézek rá. Kifizetem én, ezen nem múlik, tényleg csak a helyes válasz érdekében döntenék magamba még egyet.

---

Hmm, mind a ketten? Szóval a drága így szereti? Elismerően hümmögök párat, nekem ugyan nincsen ellenemre, el tudok lenni én bárkivel, ha éppen olyanom van. Vigyorogva nézem a két lánykát, akiknek a mi szórakozásunk nem tetszik annyira. S nem is szánok árjuk több időt, hiszen különös mód azt kell érzékelnem, hogy ez az idegen, nem hogy eltolna magától, de még ő is élvezkedik. Mosolyogva nézek rá, nyomok az arcára még egy puszit éppen a szája sarkába, amelyet akárminek is vehet. Én egy kimondatlan ígéretnek szánom, amelyben meglengetem a folytatás lehetőségét ennek a kis játéknak. Élvezném, nagyon is.
- Lehet nem tetszettem nekik eléggé, mert nagyon úgy tűnt, hogy csak veled bevállalták volna – nem tör le a dolog, nekem csak jót tettek azzal, hogy lekoccoltak, mert így nem kellett őket szép szavakkal leépíteni. Popsimat kicsit megmozgatom, hogy tökéletesen el tudjak helyezkedni a széken, közben figyelmesen hallgatom a szövegét. Teljesen olyan, mintha valami betanult szöveget nyomna itt nekem, ezt én meg nem szeretem. Tény, hogy a mosolya lehengerlő, de azért tudom én is, hogy nem emiatt fizetik. Azoknál a libáknál talán ezzel befutott volna, de nálam többet kell villantania.
– Ne aggódj. Olyan értékelést, véleményt és elemzést fogsz kapni, hogy azt kívánod majd, hogy bárcsak ne elém tetted volna le azt a poharat – hogy miről kapja majd azt nem mondom meg. Nem éppen az italra gondolok, mást sokkal inkább szeretnék megvitatni vele, ez csak egy jó lehetőség volt arra, hogy a figyelmét még tovább fenntartsam. Néha nekem is be kell vetni egy-egy ilyen női praktikát.
– Melyik sztorit szeretnéd hallani? – kicsit előre dőlök, mintha egy olyan sztorit akarnék eladni neki, melyet mások nem hallhatnak meg. – Az egyiknek már a közepe környékén azt fogod kívánni, hogy bárcsak elcipeltél volna oda - egy ajtó felé mutatok, amely mögött fogalmam sincsen mi rejtőzik. – A másiknak csak a végén jutunk el erre a pontra – vigyorogva adom elő a dolgot. Nem az italnak köszönhetően vagyok felbátorodva, én szeretek a pillanatnak élni, s meg kell hagyni, hogy ott a pult mögötti az nagyon is bejött. A srác pedig nem úgy viselkedett, mintha nehezére esett volna, hogy a karjaiban tartson és finom érintésekkel próbáljon elvarázsolni. Megjegyzem bejött, felpezsdült tőle a vérem és szívesen feszegetem a határt, hogy meddig szeretne elmenni. Kifejezetten élvezem a cicázását, pedig legtöbbször szeretek a lényegre térni.

---

Nem olvadok a kezébe azért, mert egy bókszerűséget ejt meg. Kedves, meg cuki, de ennél azért több kell, ahhoz, hogy a tényleg olyan helyzetbe kerüljünk amerre haladunk. Azt hiszem szerencsém van, hiszen pont azt az embert fogtam ki, aki nem kezdett el hápogni azért, mert kapott egy csókot, mennyire gáz lett volna a helyzet.
– Kinőttem már abból, hogy így nyilvánuljak meg – bár van az italnak annyi mennyisége, miután lealacsonyodok erre a tini szlengre és ugrálva, vigyorgok, miközben szupcsinak és mencsinek titulálom magamat. Hála az égnek, ma nem vagyok ezen a szinten, nem ittam annyit, mivel gondoltam épeszű társalgásra fogok vetemedni azokkal, akikkel érkeztem. De hát már azt se tudom merre kóricálnak, meg hát a család, gyerek, párkapcsolat és monogámia téma nem az én asztalom, még akkor sem, ha az sulykolják belém, hogy ideje lenne. Hagyjuk már.
– Lehet egyben kéne kivenned jó pár tíz percet… – vigyorogva nyúlok az italért, melynek színe még mindig nem győzött meg. Bár tudom, már mit hoz, mégis ugyanazzal a kétkedéssel indulok neki, mint elsőre. Szürcsölök egy nagyobbat, arcomon az érzelmek széles tárháza lejt piszkos táncot. Valószínű úgy festhetek, mint aki éppen strokeot fog kapni, kellemetlen. Éppen ezért próbálok egy mosolyt villantani, a közelebb került pultosnak, hát nehogy már véletlen egy ital miatt elijesszem itt.
- Szóóval a rövid sztori.. – kihúzom magamat, közben az italban található gyümölcsöt igyekszem kihalászni a pohárból. – Zárdába vonulok holnap és szeretném kiélni az utolsó estémet – halál komolysággal állok neki, de a végére elnevetem magamat. Én, mint apáca? A legszörnyűbb rémálmok egyike, bár megérné csak azért, hogy lássam apám arcát, hogy éppen elveszíti az egyik pincsikutyáját. – Komolyra fordítva a dolgot, nem vagyok lekötve, szeretek élni, van egy noteszem, amiben húzom a strigulákat és nem villantok azért, hogy egy korsó sört dobj ide – beszédem közben végig fogva tartom a tekintetét, enyémbe egy kis ravaszság csillan meg. Nem hazudok, eddig sem viselkedtem egy visszafogott lányként, ezután se állok neki. – Ja és nem fogok sipákolva visszajárogatni ide, hogy az őrületbe kergesselek… Bár azt nem ígérem, hogy nem jövök még, mert jó a hely – elmosolyodom. Többször is voltam már itt, de nem szoktam nagy figyelmet fordítani arra, hogy ki van a pult mögött. Főleg azért, mert nem sokszor járok a környékén, ez is most egy kivételes eset, amit az elején még bántam, de most már azt hiszem, egyre jobban élvezem. – A hosszú sztori meg abból áll, hogy próbálok kiugrani a család által felállított morálokból és ezért lázadok, gyanútlan helyes pultos fiúkra vetem ki a hálómat, hogy találjak valami szórakozást – nevetve mondom a sztorit, ami nem igaz, nem csak a pultosok az áldozataim. Szerencsére felelőtlenül belemehetek az ilyen dolgokba, bár ezt nem kötöm senki orrára sem, elég ha csak én tudom, hogy nem lehetnek következményei az ilyen afféroknak.

---

– Hát ez nagyon jól hangzik – miért ne hangzana? Igaz nem terveztem, hogy addig maradjak, de ezt egy lehetséges ígéretnek veszem, ami pedig igencsak jó mókának ígérkezik. Ostoba lennék kihagyni ezt az ajánlatot. – Máris kibírom, ha nem veszel ki egyben több tízest – csábos mosolyt villantok felé, aztán eltűntetem azt a fránya italt, ha már annak köszönhetően keveredtem eme remek társaságba. Arcomra újfent fintor ül ki, sőt még ki is borsódzik a bőröm, azt hiszem ez a nedű, nem lesz az én kedvencem.
– Figyelj, én nem tudom mi ez a keserű ebben az italban, de az nem való oda – a poharat finoman helyezem vissza a pultra, ajkaimat lenyalogatom, hogy még az utolsó cseppeket is bejuttassam a szervezetembe. – Amúgy nem rossz, íz kavalkádnak tudnám mondani, a végén lévő keserűségre keresnék valami megoldást – keresek megfelelő szavakat, ez csak a felvezetés. Megígértem, hogy normális elemzést fog kapni, így be is fogom tartani a szavamat, nem kell azt hinnie, hogy nem vagyok szavahihető.
– Hát, ha te is így élsz, akkor ez Isten akarata volt… Látod, mégiscsak van valami ebben az apáca és zárda dologban – nevetve ejtem ki a szavakat a számon. Valami mégis csak van itt, ha ennyire egy hullámon van az életünk jelen pillanatban. Bár én nem igazán hiszek az ilyenekben, de nem vetem meg az olyan népeket, akik igen.
– Jobb is, ha nem tudja megmondani az ember, szerintem – elmosolyodom. Nem mintha érdekelne, hogy kivel volt vagy kivel nem. Ez nem az én ügyem, nekem nem kell róla beszámolni, ha képes velük együtt dolgozni, akkor pedig emelem kalapomat, én ezt nem biztos, hogy tudnám.
– Áhh, csak nem tennél ilyent, nem foszthatsz meg másoktól - komolyan nézek rá, még akkor is, ha tudom, hogy ő ezt poénnak szánta. – Na meg magadtól sem veheted el az újabb élményt – a viszontlátás öröme lehet akár még pozitív is, bár ugye én nem várok és nem is ígérek semmit.
- Hmm innen? Várjál.. – előkotrom a telefonomat és úgy teszek, mintha veszettül keresgélni kezdenék. – A lányokat is számoljuk? – angyalin mosolyogva pillantok fel rá. Csak kérdés, mindegy, hogy mit felel rá, nem akartam ezzel megijeszteni, vagy kiábrándítani. – Ja és csak ez a hely játszik? – ismét felé nézek, mintha tényleg számolgatnám az embereket, pedig közben csak a pofim minőségét ellenőrizem a kamerában. Na hát, nő vagyok és nincs kedvem kimenni a mosdóba ilyesmi miatt, így hát cselhez folyamodva kell megoldanom ezt az egyszerű mutatványt. – Hmm, hmm, – leteszem a telefont, a kijelzőjén egy gyermekkel vagyok látható, amint éppen elefántnak vagyunk beöltözve. Nem rejtem el, mert büszke vagyok rá, nem az enyém mégis aképpen szeretem, s megmutatja a világnak, hogy mennyire bolond is tudok lenni néha, ha éppen arról van szó. – A helyzet az, hogy szerintem még eggyel se.. Nem vagyok én ám olyan lány.. annyira.. – fogsorvillantós mosolyomat vetem be nála. Amúgy is olyan lány vagyok, hogy ami a szívemen az a számon, de így hogy már ittam is még inkább. Tényleg nem volt még pultos, ez pedig csak azért lehet, mert nem szoktam a pultnál várakozni, de ezt azt hiszem már részleteztem.

---

Két óra.. Mennyi minden belefér abba az időbe, a fantázia világom már életre is kelt, teljesen máshová visz, egy pillanatra el is veszek benne. – Talán nem lesz kevés.. – incselkedve nézem őt. Az elején még töprengtem azon, hogy vajon csak játszik-e és tesztel, meddig megyek, de most már, ha kényszerítenem kell, akkor sem fogom hagyni, hogy meghátráljon. Ó.. túlságosan is felkeltette az érdeklődésemet, a galád. Ködös vágyaim tengeréből egy idegen érkezése ébreszt fel. Nem csak fejemmel, hanem testemmel is felé fordulok, s mivel jó kedvem van még egy mosolyt is küldök felé. Különös egy szerzet, de nem tűnik annyira félelmetesnek. Látom az elhomályosult tekintetét, de mivel szavakat nem intéz hozzám, így teljesen hidegen hagy, hogy a továbbiakban mit művel. Nem vagyok egy félős alkat, s reménykedem abban is, hogyha véletlenül megindulna felém, akkor lesz, aki megvéd.
– Szegény ember, még ha iszik, se tud? Tudod, mint az Agymenőkben az indiai – erősen gondolkozom a tag nevén, de nem jut eszembe. Azt se tudom, hogy Ervin képben van-e azzal, hogy miről fecsegek, ha nem akkor majd legyintünk egyet a dologra, hiszen úgysem olyan fontos.
Kérdőn pillantok rá, először nem értem, hogy mit szeretne, de amikor meglátom az ujját, már minden világos. Megemelem a hátsómat, előre dőlök, szinte belemászom megint az arcába, s még mielőtt neki állnék, elidőzöm egy keveset a tekintetében. Aztán megint az elém nyújtott testrészre nézek, kicsit megdöntöm a fejemet és elhessegetem a mocskos gondolataimat.
– Öhm – ott az ujja előttem, én pedig nem vagyok a szégyenlős kislány, szóval bekapom és kicsit játszom is vele, mert hát miért is hagynám ezt ki. De persze még azelőtt elhúzom a számat, mielőtt még kínossá válna a szitu, bár én egyáltalán nem annak szánom.. –Igen, ez az, bár így az ujjadon…hmm – alsó ajkamat kicsit beharapom, szemeimben furcsa csillogás lejt táncot. Legszívesebben újra átmásznék a pult másik oldalára, de nem biztos, hogy megállnék egyetlen egy csóknál. Az már édes kevés lesz. Előre dőlésem közepette oldalra pillantok a férfira, akinek nem tudom, hogy a produkció vagy a fenekem tetszik-e, de egy pislogással legalább életjelet ad. Amíg nem indul meg felém, addig nem érdekel, hogy mennyire bámul, figyelmemet úgyis más irányába kell fordítanom.
- Ha tudtam volna, hogy valakinek ennyire megmozgatja a fantáziáját, magammal hozom - kajánul vigyorogva dőlök vissza a helyemre, s popsimat leteszem a székre. Vannak ám otthon ilyen beöltözős ruhák, bár abban nem vagyok biztos, hogy apáca szerkó is található a szekrény mélyén. De ezen ne múljon, ha szeretne egy ilyen showt, akár még össze is hozok neki, úgy egy fél órán belül.
– Óóóó, tényleg kíváncsi vagy? Semmi fújjolás, meg fintorgás és ilyenek? - meglepődve nézek rá. Hát ilyesmire nem számítottam, a végén még tényleg elő kell vennem azt a listát és elkezdeni összehasonlítgatni az övével. – Milyen vicces lenne a tiéden és az enyémen ugyanazokat a neveket megtalálni – egy másik helyen és időben ez még tényleg érdekelne is. Mert hát ugye vannak olyanok, akik jönnek a szöveggel, hogy ők aztán ilyet soha.. Aztán mégis.
- Hmm.. Ha azt mondanám, hogy az enyém az lendítené vagy visszavetné azt, ahova tartunk? – érdeklődve nézek rá. Nem mintha a válasza bármit is változtatna az enyémet, csupán kíváncsi vagyok. – Nem az enyém, de úgy szeretem, mintha az lenne – hangom a mondat végére kissé halkabbá válik. Az oka az, hogy én tudom, hogy sajtom soha nem lesz, de hát ezt mégsem kötheti az ember mindenkinek az orrára. Vetek még egy utolsó pillantást a képre , aztán visszacsúsztatom a telefont a zsebembe, s figyelmemet újra a szépfiúnak szentelem.
- Mennyi is van még a zárásig? – nem mintha sietnék, csak hát, na.. Olyan szép ígéret lebeg a szemem előtt, hogy mielőbb szeretnék hozzájutni.

---

Nem csak itt, kecsegtető, elgondolkodtató és vágykeltő ajánlat. Záróra gyere olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges, mert én bizony ezt már nem bírom sokáig.
– Igen, igen ő az, vagy valami ilyesmi. De jó vagy – küldök felé egy puszit örömömben. Apróságokkal is lehet nekem boldogságot szerezni, ez pont ilyen. Mert ezer százalék, hogyha ezt most nem mondja meg, akkor ezen kattogtam volna egy darabig. Az meg kinek lett volna jó? – Szép kis cél – mosolyogva vetek még egy pillantást az említett úriemberre, aztán a továbbiakban én már nem kívánok sokat foglalkozni vele. Van jobb dolgom, méghozzá egy elég jó.
Csak pár pillanatig játszadozom, de az olyan hatással van rám, hogyha nem könyökölnék a pulton, biztosan lefolynék a székről. Végignézem, az összes rezdülését jól megjegyzem. Állati, amit kivált belőle ez a kis játék, teljesen elvesztem tőle az eszemet, s ha most nem lenne itt más…
– Szerintem neked éppen ez tetszik most – kacéran mosolyogok rá. Lássuk be, ha póló felhúzós, nyáladzó tiniként jöttem volna, akkor szerintem most nem lennénk ebben a helyzetben.
Ujjaimat megmozgatom, így köszönök a főnöknek, akit látásból már van szerencsém ismerni. Nem zavartatom magam, pironkodni sem állok neki. Úgy gondolom, hogy látott ő már ennél meredekebb produkciókat is, szóval nem hiszem, hogy kivetnivalója lenne ellenem. Ja és mellesleg én legalább nem az italért csináltam, hiszen még fizettem is, azért amit én magam kértem, a csuda vigye el.
Míg társalognak, rendezem soraimat. Az ember jöhetett volna előbb, mert éppen egy olyan valaminek a kezdetét zavarta meg, amibe hosszas cicázgatás után, sodródtunk bele. Nagyon remélem, hogy ez nem fogja Ervint visszavetni, mert nagyon is kár lenne érte. Mikor a főnök távozik, ugyanazzal a kézmozdulattal köszönök el tőle, s nézem, ahogy férfiasan kirázza magát a klubból. Végül szemeim visszatérnek Ervinhez és nevetve hallgatom őt végig.
– Nem járna jól.. Túl sokszor tűnnék el, s lehet, vinném magammal egy régebbi alkalmazottját is – sőt biztosan, nem is egyszer. De szerencsére ilyennel nem kell törődni. Ha apám véletlenül csődbe megy, akkor majd keresek valami olyan állást, amit szeretek is. Hát, ha már egyetemi végzettségem van, csak felvesznek valami gyors kajáldába, nem?
– Komolyan mondom, elkezdek csak ezért vezetni egy listát – mosolyom nem tűnik el. Nincsenek feljegyezve a nevek, szerintem van, akiért nem is tudom. Erre pedig nem vagyok igazán büszke. Volt sajnos olyan időszak, amikor túlzásokba estem, manapság maximum a szám nagy, de cselekedés szintjén, nem vagyok a toppon. – Nem tudom, van aki ránézni se bír azokra, akik csak említés szintjén felhozzák ezt – megvonom a vállaimat, nem lényeg. Örülök, hogy ez nem hátráltat egyikünket se.
– Ahh, de cuki vagy. Hihetetlen. Komolyan nem néztem volna ki ezt belőled, ahogy beszélsz, hűű. Ide neked egy gyereket, de gyorsan – persze csak viccelek. Meg az is lehet, hogy már van neki, ezt nem tudom. Viszont azt teljesen komolyan gondolom, hogy cuki ahogy beszél. Jó hallgatni, manapság az ilyen férfi eléggé ritkaság számba megy.
– Sok – tíz perc jelenesetben rengetem, de majd talán gyorsan lefolyik a homokóra és jöhet az, ami már egy ideje itt lebeg. Milyen szívás lenne, ha éppen most ütne be valamelyik pia és kidőlnék. Isteni sugallat volt az, hogy kevés menjen e és ne is keverjem. Ó majd egy imádban, megköszönöm.
– Nem biztos, hogy túlélné – suttogom vissza szavaimat, majd megszüntetem azt a kevés távolságot is és egy apró csókot lehelek az ajkaira. – Vaaagy, ha jó bőr, akkor marasztaljuk – a majdnem meghitt pillanatból szélvész gyorsasággal váltok, s elbolondozom, ahogy mindig. Fel is pattanok a székből, körbeforgok egyszer, hogy szememet végigjártassam a kiürült helyen, majd újra visszafordulok a pult felé. Tekintetemmel elkapom az övét, közben lassan haladok egyre közelebb. Kezeimmel megtámaszkodok a pulton, szemeim még mindig nem szakítom el, mélyen a tüdőmbe szívok egy nagyobb levegő adagot, majd lassan adagolva engedem ki. Megveszek. Még jó, hogy ez a pult kettőnk között van, különben már ráugrottam volna.
Jobbom mutatóujját lassan végigtáncoltatom a pulton, majd újra mindkét tenyeremmel megtámaszkodom, hogy felnyomjam magamat, s lábaimat szépen átvessem az akadályon. Most azonban nem mászok le mellé. Leülök, lábaimat azon az oldalon lógatom le, ahol ő áll. Még mindig nézem. Egyetlen egy pillanatra sem szakadtam el a tekintetétől, teljesen rabul ejtett, vagy esetleg én őt? Nem tudom. Viszont egyelőre több lépést nem teszek, most ő jön. Bele akarok sétálni a csapdájába és elveszni, meglátni azt, hogy ő hogyan csinálja, hogy éri ezt el.

---

Cinkos vigyorral az arcomon nézem őt. Én sem bánnám, sőt mi több, biztosan élvezetes lenne úgy a munka, de hát ezek csak ábrándok és egy képzeletbeli játék. Nem hiszem, hogy valaha be fog következni, bár a hecc kedvéért az őrült elmém lehet, hogy még bejátssza ezt.
– Mi lenne, ha segítenék és hamarabb készen lennél? – tisztességes és fer ajánlat, még mulathatunk is közben és legalább nem mondják majd azt neki, hogy nem végezte el a munkát. Hogy ajánlatom komolyságát is bebizonyítsam, odanyúlok a rongyért, amivel törölgeti a pultot és a segítségére sietek.
– Nem gondoltam, hogy valaha, valakivel majd versenybe kell szállnom.. Főleg nem egy ilyen casanovával – mosolyogva magyarázom, hogy listám miért nincsen. Amúgy is, ki tudná bizonyítani, hogy tényleg igaz-e, ami rajta szerepel. Sok ember képes annak érdekében hazudni, hogy jobb színben tetszelegjen. Bár ez nekem nem stílusom, de azért jobb, ha nincsen írásos bizonyíték arról, hogy miket műveltem. Mindenkinek jobb ez így.
– Nem tűnsz egy hülye gyereknek – határozottan nem. Jó kiállású, veszi a hülye humoromat, nem kertel, főnyereménynek tűnik, s biztosan az is lesz egyszer valaki számára. Majd a mi kis közös ügyünk után, talán megsúgom ezt neki, de most inkább elvetem. Kár lenne egy ilyen témával kizökkenteni magunkat.
Tekintete megbabonáz, csábítóan hívogat. Ha akarnék, se tudnék szabadulni. A rongyot ledobom távolabb a pultra, lehet később még hasznát vesszük, főleg akkor, ha eddigi munkánk véletlenül kárba vész. Mert én nem garantálom, hogy ami következik, az finom és nőies énemet fogja megmutatni neki. Hosszú volt számomra ez a huzavona, bár felettébb élvezetes, teljesen elszédített. Közelségének köszönhetően újra megcsap az illata, melyet mélyen letüdőzök, miközben fejemet egy pillanatra a vállába fúrom, mielőtt kérdésére válaszolnék.
– Persze az egyik Csábító, a másik meg Dög – nevetve nézek rá. Annyira magas volt ez a labda, hogy bármennyire is próbálok komoly lenni, nem megy. Tetszik ez a fesztelen csevegés, hogy semmiféle következménye nem lehet annak, ami itt most történik.
Csókjai nyomán bőröm libabőrös lesz, s egy vágyakkal teli sóhaj szakad ki belőlem. A bohókás, az őrült és az energia túltengéses nőci lassacskán elillanni látszik. Helyére pedig letelepszik a komoly, a vágyakozó, a szerető, aki semmit nem vár el és semmit nem ígér.
Lábaim óvatosan kezdtek a csípője köré fonódni, finom lökéssel közelebb kényszerítem magamhoz. Kezeimmel finoman megcirógatom az arcát, majd egy újabb csókot lopok tőle. Ám ez most nem olyan elhamarkodott. Hosszasan élvezem ajkainak ízét, s játékosságot csempészve az érzéki pillanatba, gyengéden megharapom alsó ajkát. Jobb kezem ujjai, végigtáncoltatom arcán, egészen a hajáig, melybe beletúrok a csók alatt. Balommal pedig a mellkasán támaszkodom meg. Erre a pillanatra vártam azóta, hogy elkergettem a két kislányt, ezért biztos lehet benne, hogy nem eresztem olyan könnyedén.

---

Nem szeretem az őszt. Reggel fázom, délután meg neki kell vetkőzni és a kezemben cipelni mindent. Ma már az ébredéskor tudtam, hogy nem lesz ez egy jó nap, egy fúria hozzám képest kis angyal lehetett. Amibe lehetett belekötöttem, amit lehetett elrontottam, akit lehetett megsértettem. Igaz lett a mondás, 'bal lábbal ébredt'. Még az apámat is elküldtem melegebb éghajlatra, bár azt hiszem ez manapság nem olyan meglepő, az lett volna a csoda, ha vele legalább normálisan el tudok társalogni.
Ennek a csuda hangulatnak köszönhetően, úgy határoztam, hogy ma még előbb el kell lépnem a munkából, mint szoktam. Gondoltam legalább sétálok egyet, kiélvezem a napsugarak gyógyító hatását. Talán még kávét és valami pékárút is veszek magamhoz, így lesz lehetőségem lecsillapodni. De hát, amit én eltervezek az...
S csatt.
Nem figyeltem, körbe se néztem, s mi lett belőle? Egy taxi olyan szépen sodor el, ahogy az a filmekben lenni szokott. Annyi szerencsém van, hogy valamit érezhetett a sofőr, mert nem jött olyan gyorsan. De az ütközés elkerülhetetlen volt, s én csak kiterülve fekszem a földön, a kabátomat pedig úgy szorongatom, mintha az életem múlna rajta.

---

Legalább kényelmes lenne. Pihe puha, mint az ágyikóm, amelybe ha belesüpped a hátsóm, úgy ölel körül, mintha egész nap engem várt volna. De nem, ez kemény és hideg, poros és büdös.
Ráadásul valaki mozgat, mintha egy bábu lennék. Nekem pedig minden egyes mozdulat fáj és ezt nyüszögve, adom tudtára a jóakarómnak. Aki láthatóan egész jól megtanulta azt, hogy miképpen kell ilyenkor cselekedni. Ha majd feltápászkodom meg is tapsolom érte, mert a stabil oldalfekvést nagyon jól prezentálja.
- Az élet - lassan mozdulok, nem kívánok ebben a helyzetben fetrengeni, hiszen nem érzem, hogy bajom lenne. Ha meg mégis, akkor majd otthon rendbe teszem magamat.
- Ha továbbra is így hajolsz fölém, még azt hiszem, hogy valamit szeretnél - egy apró mosolyt erőltetek az arcomra. Igen, én az a fajta vagyok, akin akár az úthenger is átmehet, még utána is viccelődni fog.
A hőslovag teret ad, akkor lassan felülök és hatalmas szemekkel pislogok rá. - Köszönöm - ez a nap úgy látszik még tartogatott meglepetéseket. - Megleszek, menj csak tovább - majdnem hozzáteszem, hogy úgy ahogy a többi nép tette. De inkább lenyelem ezt a gondolatot, hiszen éppen hálálkodnom kellene, mert ő legalább idelépett.

---

Legalább nem fapofa, mekkora szerencsém van. Micsoda cudar világ lenne, ha nem értené a poént. - Legalább egy kávéra hívj meg előtte - mosolyom ott marad, a kávét komolyan gondolom. Mit meg nem adnék érte, talán a fejem se sajognak ennyire.
- Ahh köszi - engedem neki, hogy segítsen, mert hát nem vagyok olyan nő, aki elnyomja a férfiak lovagias vonásait. Maximum nem tudok mit kezdeni velük, bár ebben a helyzetben egyértelmű a dolog.
Kezemet odateszem, ahol a legjobban fáj, s szemeim is arról árulkodnak, amit szavaival intéz nekem. Tényleg vérzik. Elhúzom a számat, majd kezemet visszateszem a sebre és úgy pillogok az ismeretlenre.
- Megvagyok, nem olyan nagy gáz ez - ha használhatnám a pálcát, akkor még kisebb ügy lenne. Hmm, lehet el kellene kezdenem pánikolni, hogy normálisabbnak tűnjek?
Előre nyújtom a kezemet, meg is tapogatom a fejét, hogy érezze a törődést, meg lássa azt is, hogy még mindig tudok poénkodni. Lábaimat is megmozgatom, behajlítom, kinyújtom és forgatom, de nem érzek semmit.
- Azt hiszem egyben van mindenem - ha tört volna, akkor nem így állnának a végtagjaim. Cudarabb látványt nyújtanék, mint a vérző fej és szénaboglya hajkorona.
- Kórház? Ugyan, megoldom otthon - csak jussak addig el, anélkül, hogy ismét elcsapnak. Ennek érdekében, ha hagyja, lassan fel is kelek, s magamhoz veszem a táskámat, meg a kabátot. Ruhámat pár mozdulattal tisztítgatom és kisimítom, majd jobb híján a sálamat kezdem a fejemhez szorítani.
- Egyből hazakísérnél mi? Hát ez szép - halkan kuncogok. - Megleszek, ne aggódj - nézek rá immár komolyan. Nagy lány vagyok, volt már és lesz is még ennél nagyobb bajom.

---

– Persze, gondoltam tök menő lenne kamikázénak lenni – mosolyogva nézek rá. – Nem volt repülő, így meg kellett oldanom egy taxival – megvonom a vállaimat, miközben beszélek. Hogy én mennyi hülyeséget vagyok képes összehordani, hihetetlen. – Menő volt nem? – érdeklődve nézek rá. Nem kell komolyan venni, csak hülyéskedek. Tudom én, hogy ebben semmi figyelemreméltó nem volt.
– Örülök, hogy jól vagy. Nem érezném jól magam, ha hirtelen bajod lenne azért, mert vérzik a fejem – elhúzom a számat. Van, aki bizony nem bírja a vörösfolt látványát, teljesen megértem, én ezt. Szerencsére én magam, nem tartozom ezek közé az emberek közé, hát milyen gyógyító lennék, ha elájulnék a látványtól?
– Lennél a sál helyében, mi? – vigyorgok. Nem sajnálom, majd Lénának jó lesz, úgyis mindig lenyúlja a holmijaimat. Aztán kegyese halált ad nekik, a fogai által. De hát én nem tudok ezért haragudni rá.
– Van merszed? – elkerekedett szemekkel nézek rá, majd ismét kuncogok. Bár ezt jobb lenne, ha nem tenném, mert fáj, nem is kicsit. – Az előbb ütöttek el és még én csináljak kávét? – megcsóválom a fejemet. – Jöhetsz, de a kávét te oldod meg – ebből nem adok le. Nem fogok én kávét főzni, hát az én fejem vérzik, nem az övé. – De, ha meg szeretnéd ezt úszni.. Hazának van egy pékség, elég vacak kávé, de süti meg valami kaja is van – ha már nem enged a dologból, hát akkor legyen értelme elkísérnie. Otthon maximum sajt van, meg talán pár szalámi, esetleg kutya kaja, viszont ezen kívül. Semmi érdemleges.

---

Nincs rosszul, ez még jó is lehet. Legalább nem fogunk, felváltva összepottyanni itt az utcán. Az milyen kellemetlen lenne, meg vicces. Szerintem hirtelen nem is tudnám eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek.
Kissé meglepődve érzékelem, hogy belém karol. Ezt az arcomról is könnyen le lehet olvasni, s ha véletlenül onnan nem tudná, nem vagyok rest csendben maradni sem. – Kíséret nélkül már nem is tudsz haladni? Ennyire vén vagy? – nyilván nem mondom azt, hogy ’hé, engedj már el, ne vagyok szarul’. Drávecz Krisztina a nehezebb utat választja, s a maga módján igyekszik az ember tudtára adni, hogy eressze már el.
– Nem gondolod, hogy vérző fejjel beülök valahova ugye? – érdeklődve pillantok rá. Tény, hogy én lazán kezelem a szitut, s láthatóan ő is bírja a dolgot, de azért lehet, hogy nem kellene így tetszelegni mások előtt. Na, meg akkor mi lenne az amúgy is leáldozóban lévő imidzsemmel?
  – Elindulunk, szépen szerzünk kávét, meg harapnivalót és tovább megyünk. Én pedig megígérem, hogy ezen idő alatt maximum kétszer fogok összeesni – legalábbis megpróbálok. Mert hiába mutatom azt, hogy minden rendben, ez csak terelés. A saját gondolataimat igyekszem más felé terelni, azért, hogy ne kezdjek el pánikolni vagy összeesni.
– Az első dolog, hogy fognunk kell egy taxit, merthogy én nem fogok így vezetni az biztos. Vagy… – nagy szemekkel nézek rá. – Van jogsid? – ha nagyon muszáj átpasszolom neki a lehetőséget. Autó van, gyalogolni pedig nem fogok Budanekeresdig, ennyire nem koppant nagyot a fejem. – Ha nincs az se baj, de akkor viszont telefonálnom kell párat – legvégső megoldás  Bálint. A nagy és erős bátyó, kinek fejét elcsavarta egy némber. Annyi maradt benne, hogyha hívom, legalább felveszi és igyekszik segíteni. Tőle mondjuk kérhetnék egy autót, meg nyilván egy alapos fejmosást is. De jó lesz ez.
– Ja izé, Kriszta – a nevét meghallva már tudom, hogy a vezetéknevemet meg se próbáljam elmagyarázni. Veszett ügy, amibe beletört már a késem, nem is egyszer.

---

- Vénnek? Ha te annak, akkor én is - talán pár évvel idősebb. De nem hiszem, hogy ez eget rengető különbség lenne közöttünk.
– Amikor már baromira szédülök, akkor szerintem tök mindegy – elmosolyodom, majd mélyen magamba szívok egy nagyobb levegő adagot. – Mást nem, bele omlok a karodba – ahh, amilyen szerencsés vagyok, még azt is elvéteném. Az lenne ám csak a parádé, kétszer padlót fogni egy nap alatt…
– Remek ötlet, de beülni, nem fogok – annál azért jobban pánikolok a dologtól, még ha ez nem is látszik. Lassú léptekkel elindulok, hálás vagyok azért, hogy megértette, nem kell kísérgetni. Nem vagyok öregasszony, sem részeg, boldogulok én a támaszték nélkül is, csak nem annyira sebesen, mint szoktam.
– Gyógyító.. – nyelek egy nagyobbat, elhúzom a számat, majd gyorsan javítok. - Mármint ilyen ápolószerű vagyok papíron – igen, csak papíron. Nem dolgozok ebben a formában, s nincs is nagy valószínűsége annak, hogy valaha ez lesz a munkám. – Elég ciki lenne, ha rosszul lennék a vértől, vagy ilyesmitől – elmosolyodom. Láttam ennél szörnyűbbet, történt is már velem rosszabb. Kellett már bemennem a kórházba, hogy a bátyámat tegyem össze, s szerintem lesz is még ilyen. Meg amúgy sem vagyok egy hisztérikus nőszemély.
– Amúgy is kávéért és ennivalóért igyekeztem, szar egy nap ez a mai – megvonom a vállaimat. Itt nem az adrenalin a fontos, a kávé mindenek felett, még akkor is, ha a kórházban fekszem és éppen vénásan kötik be.
– Ahh remek, akkor el tudod az én kicsi kocsimat is vezetni – lazán odaadom neki a kulcsot. Ha soha nem látom majd többet a kocsimat, az sem érdekel. Majd veszek egy újat, elvégre Drávecz uraság ivadéka vagyok, sosem nélkülöztem. A szövegelés közepette, megérkezünk a kávéshophoz és én gondolkodás nélkül válaszolok a kérdésére.
– Lattet kérek, laktózmentes tejből és édesítőszerrel – a cukort már régen elhagytam, a laktóz pedig úgy döntött, hogy akárhányszor elcsábulok, becsap és megszívat. Így tőle is könnyesbúcsút vettem.
- Siettem? Nem sietek, ez a megszokott tempóm. Vagyis nem ez, amit most látsz. Hanem, ami még a tornagyakorlat bemutatása előtt volt – elnevetem magamat, majd mielőtt lehetősége lenne fizetni, megelőzőm.
– Nem hagyhatom, hogy te fizess – apró, ám őszinte magyarázat. Nem sétált tovább és még mindig nem tágít, nem vagyok olyan nő, aki hálátlan. Egyelőre ezzel a kávéval és pékáruval igyekszem ezt meghálálni.
– Mond csak, melyik országból származol? – ilyen névvel nem lehet magyar. Mi ez már, hogy mostanság a legtöbb ember, akivel összefutok külföldi? Valamiféle invázió van és nekem elfelejtettek szólni erről?

---

---

---

---

---

---

---

---

---

---

---