[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=705234#post705234][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2017.10.08. 19:44[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=706980#post706980][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2017.10.29. 19:57[/b][/url]

Lucifer a neve ellenére túlságosan is barátságos eb, ami azt illeti. Csak akkor válik igazi fenevaddá, ha valaki kezet emel rá, de egyébként hajlamos bárkinek hagyni, hogy megsimogassa, ha az illető megfelelő módon közeledik hozzá, sőt gyakorta barátkozik is össze mindenféle emberekkel. A szomszéddal is sikerült már neki példának okáért, meg a kutyájával is, úgy jár át lassan, mintha csak hazajárna. Most is leragad a lánnyal, aki engedi, hogy megszaglássza a kezét. Eleinte ugyan kissé bizalmatlan, alaposan körbeszaglássza, de aztán engedi megsimogatni magát, barátságosan még vakkant is, mire a gazdája meg lemondóan sóhajt egy nagyot.
- Na remek. Ez kellett csak már, te szőrcsomó - dünnyögi és a kezeit csuklóig rejtve el a nadrágja zsebeiben visszasétál, hiába érte volna be a maga részéről akár válasz nélkül is.
- Lucifernek hívják. Borzoj - közli röviden, velősen, hogy mit is kell tudni a kutyáról. - Hat éves, kan - folytatja még az információk rövid, tömör sorát, mielőtt elhallgatna, hogy szemét forgatva ácsorogjon el a kutya meg a lány kettőse mellett lábait egymás elé téve keresztbe. Már csak a fütyörészés hiányozna a teljes képhez, de arra egyelőre nem áll szándékában rázendíteni.
- Hát ami azt illeti, nem úgy nézel ki. Ahhoz jóval rövidebb ruhákat szokás felvenni, asszem... - válaszolja végignézve a lányon, megvonva a vállát.
- Azé' áruld már el, miért pont krumpli. Ennyi erővel egy zsák hagyma is lehetne vagy cékla, vagy mittudomén - fejtegeti. Száját húzva pillant aztán a kutyára, aki láthatóan továbbra is élvezi a simogatást. Esélytelen, hogy mondjuk öt percen belül rá is un. Ismeri már ennyire.
- Lucifeeer - szól rá azért próbálkozásképpen, hátha mégis hallgatna rá az eb, de hiába, semmi hatása a szónak. - Eh... jesszus... ha Budanekeresden laksz, csatlakozz. Megúszod, hogy leszólítsanak, én meg hazajutok hajnal előtt, mert különben itt rostokolhatunk addig. Mindenkit kedvel, aki megsimogatja - mondja kelletlenül szusszanva, de azért még megsimogatja a kutya fejét. Akármennyit is morog, szereti őt, és ez a mozdulatából is látszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723831#post723831][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.23. 22:21[/b][/url]

Lilla

- A pizsamádon kérődzött egy padlásszörny? Vagy inkább egy jeti volt a tettes - teszi fel köszönés helyett a kérdést, amint belép a szobába. Ismeri már a járást, ide s tova legalább fél éve alszik már itt időnként. Mint kiderült, három utcányival lakik odébb a nővére, akinek a lakásán az ideje nagy részét tölteni szokta, amikor épp nem az iskolában intéz valamit, úgyhogy csak átsétál, mellőzve, hogy fél szóval is elmondja Zenkőnek hová megy és miért. Kezeit nadrágja zsebeibe mélyesztve ácsorog még egy pillanatig az ajtóban, szája sarkában éppen csak észrevehető mosollyal, míg az lassan csukódik be mögötte - megadta neki még hozzá az imént a kellő lendületet -, aztán hátizsákját a földre engedi, és előbb a jobb lábán lévő bakancs sarkára lép rá a bal lábával, hogy némi erőlködés árán lehúzhassa anélkül, hogy rátenné a kezét, majd ugyanezt a műveletet fordítva is megismétli.
- Most mondanám, hogy kipróbálom a direkt vasalásra fejlesztett bűbájomat, de tegnap sikerült úgy kikeményíteni is egyúttal vele az egyetlen fehér ingemet, hogy letörtem a gallérját - közli megemelve a vállát kissé, rövid időre elhúzva a száját, aztán a fekete bőrkabátjától is megszabadul, hogy az egyik szék karfájára helyezze. Süthet hét ágra a nap, vagy eshet a hó, lehet negyven fok pluszban is, mínuszban is, anélkül sose teszi ki a lábát a házból, már csak azért sem, mert remekbe szabott kis hőszabályzó bűbáj van rajta. Tesz pár lépést a lány felé, és közelebb is hajol hozzá, mint aki puszit akar adni üdvözlésként, ezt mégis mellőzi, csak az arcát érinti az övéhez egy másodpercre.
- Cső - köszön végül, már amennyiben ez annak minősíthető, a következő pillanatban pedig már a térdénél szakadt fekete farmertől is megszabadul, hogy aztán a táskából előszedett kockás pizsamanadrágot húzza magára helyette. Valamikor akkor kezdte el hordani, amikor Lilla is a pizsama mellett döntött. Alkalmazkodott. Talán egyfajta elhatárolódás is volt, de ezekbe inkább azóta sem gondol bele, csak abban biztos, hogy egyébként az elmúlt két hétben hiányzott a lány neki. Megszokta. Kicsit túlságosan is. Kényelmes az, ha ott van a közelében, szinte már jó, ez viszont még mindig ijesztő is.
- Hiányoltad már, hogy velem menekülhess, mi? - kérdezi, amint ledobja magát az ágyra, úgy húzva fel maga elé a lábait, egy tornász ügyességével hajlítva, hogy a lótuszülést egy jógi sem kifogásolhatná. - Egy hete elkaptak amúgy. Egy labirintusban voltam, ami folyton változott. Azóta is szivárványszínű a fél oldalam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723837#post723837][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.23. 23:52[/b][/url]

Lilla

- Letört gallérral már aligha - jegyzi meg egy eléggé nemtörődöm vállvonás kíséretében. Nem mintha egyébként nagyon hordta volna, csak a tanévnyitókor erőltette magára, mert még mindig kisebb érvágásnak tűnt, mint a dísztalárt felvenni arra a tíz percre, amíg elhangzik az igazgatói beszéd - öt percig bírta különben, aztán lelépett -, a tanévzáróra viszont biztosan nem vesz már másik inget. Jó lesz valamelyik kevésbé elnyűtt pólója is, ha egyáltalán tiszteletét teszi az egész rendezvényen. Leerőlteti a lábáról a bakancsot közben anélkül, hogy egy ujjal is hozzányúlna, majd végre rendesen üdvözli is a lányt. Van ebben a pár mozdulatban még számára is valami megnyugtató, hiába tagadta nagyon sokáig kitartóan. Már nem emlékszik, mikor is szokott rá erre, melyik egzakt pontján annak a közel egy évnek, amióta belecsöppent a lány is az álmaiba, de lassan éppen olyan természetes lett, mint az, hogy időnként együtt alszanak. Csakis az álmok miatt. Kizárólag. Noha, meg kell hagyni, ha nagy ritkán belegondol, nem tudja eldönteni, hogy nincs-e annak is legalább egy sóhajnyi pozitív hatása a rémálmaira, hogy ott van a közelében a lány, hiszen egyedül még mindig akad alkalom, amikor nem boldogul velük. Pedig már ismeri a technikákat, mint a tenyerét, mégis becsapják néha az álmai, amilyen ádáz teremtményei az elméjének. Maga elé pislog, amíg a lány öltözik, nem érez rá késztetést, hogy megbámulja, hogyan cseréli a gyűrött pizsamára a farmert például, inkább megfogalmazni igyekszik addig is magában, mit is meséljen el abból a rémes álomból. Végül úgy dönt, nem részletezi túl, csak nagy vonalakban foglalja össze az egészet.
- Naaa... lassan a testtel, kiváncsifáncsi - dől kicsit hátrébb, amikor a lány nagy lendülettel terem mellette, hogy megtapogassa az oldalát, de azért a következő pillanatban önként húzza fel a pólóját félig kibújva belőle, hogy megmutassa a bőrét tarkító színes foltot. Múlóban van már, de még látni, hogy szép kis esés kellett hozzá.
- Zenkő már elkezdte feszegetni a kérdést, hogy nem akarok-e comingoutolni vagy valami, ahányszor lelépek szó nélkül éjszakára. A szüleid nem fognak kiselőadást tartani méhecskékről meg virágokról? Vagy az már megvolt? - kérdezi nehezen tartva vissza a nevetését egy hosszú percig, de aztán csak kitör belőle. Elvégre mi mást lehetne gondolni erről, ha egyszer azt nem igazán osztják meg senkivel, hogy tulajdonképpen álmokat igyekeznek irányítani. Annyira abszurd, hogy amúgy is ki hinné el? Ő meg sem próbálja elmagyarázni még a nővérének sem, pedig ő meg tud is arról, milyen különösek tudnak lenni az álmai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724006#post724006][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.26. 17:19[/b][/url]

Lilla

- Majd csak megtalálom a megfelelőt. Vagy nem. Annyira nem fáj a szívem azért az ingért - válaszolja ismét csak a vállát vonogatva. Ezen nem múlik semmi, különben sem szeret ingbe bújni, roppant kényelmetlen viselet, na meg gyűrődik, könnyen koszolódik, főleg ha fehér, szóval csak a baj van vele. A póló néha ugyan elszakadnak, elnyúlnak, de legalább kevés gond van velük és még jól is érzi bennük magát, és ha bárki szemét is szúrja a dolog, az megtarthatja a véleményét magának.
Percekkel később aztán már az ágyon ülnek, ő pedig első pillanatban reflexből húzódik el, amint Lilla megpróbálja megnézni, hogyan is néz ki az oldala. Szó sincs róla, hogy félne megmutatni, zavarba jönne tőle, hogy a lány látja, leginkább csak túlságosan megszokta az évek alatt, hogy ezeket elrejtse mások elől vagy éppen úgy viselje, mintha egy eldurvult ökölharcban szerzett trófeák lennének, Lilla viszont tudja már, hiszen a saját szemével látta, hogy mindez annak köszönhető, hogy áldozata az álmainak. Nem gondol magára ugyan áldozatként, de mégis nehezen viseli, ha netán aggodalmasan vizslatják, ahogy Zenkő is szokta, amikor meglátja egy újabb monoklival, aztán olyan anyáskodva igyekszik megtapogatni az arcát és hetven kérdése van, de már a hangjából is tudni, hogy szomorú és szeretné, ha ez jobb lenne, de azt is tudja, hogy nem sokat tehet érte, és ez pontosan egyike azoknak a terheknek, amiket elviselhetetlenül nehéznek érez. Nem akarja bántani a nővérét, ahogy Lillát sem, de közben meg attól is óvakodni próbál, hogy aztán egyszer ki ne csússzon úgy a talaj alóla megint, mint amikor közölték vele, hogy az anyja meghalt. Azt nem engedheti meg magának, ennek pedig ára van. Mindig is volt. Pár másodperccel később azért mégis megmutatja az oldalát, amint rájön, hogy ez meg most Lillának nem biztos, hogy éppenséggel jólesett. Nem kell hozzá nagy empátia, hogy tudja, és ugyan nehezére esik kicsit, de hadd lássa. Nem lesz belőle világvége. Pont olyan lehetetlenül nehéz vele is lassan ez a távolságtartósdi, mint Zenkővel. Kénytelen legalább magának elismerni lassan, hogy fontos neki. Persze csakis a szó szerint közös álmaik miatt.
- Mhm - válaszolja, aztán a sajnálom hallatán megrebben a szeme, ha még állta is azt előtte, hogy milyen közel volt hozzá a lány, hogy az elszíneződött bőrfelülethez érjen. Szinte már érezte is, mielőtt elhúzta volna a kezét ujjai ökölbe szorítva. Maga sem tudja eldönteni, hogy most akarta-e legalább kicsit, hogy ha már olyan közel volt, végigsimítson rajta, hátha eltűnik nyomtalanul az egész véraláfutás, de a józan esze tudja, hogy nem lenne így. Szája sarkát balra húzva, szemöldökét megemelve egy pillanatra enyhén megrázza a fejét. Nem kell. Ugyan.
- Amíg kviddicseztem, volt rosszabb is - közli, mintha semmiség lenne, megrántja a vállát is hozzá, és inkább témát vált.
- Már azt hittem, a méhecskéket. Na és mit mondtál nekik? Én lettem a legjobb meleg barát a leltárban?  - kérdezi és még el is vigyorodik most ezen a feltételezésen, mielőtt nagyot ásítva dőlne el az ágyon teljesen váratlanul. - Ehh. Fáradt vagyok. Egész nap azok után az undok kis eridonosok után takarítottam, miután mézeskalács meg cukorvilágot csináltak a társalgóból - morogja a hátára fordulva. Nem volt kellemes eltakarítani utánuk és csak reméli, hogy nem kell a hammelni patkányfogó segítsége is még utólag. Persze elaludni annyira mégsem könnyű, még pislog a mennyezetre, néha pedig a lányra sandít. Vajon milyen álom vár ma rá vele?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724033#post724033][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.26. 20:59[/b][/url]

Lilla

- Nem, de attól se lesz jobb, ha aggódsz - válaszolja kissé behúzva a nyakát. Ebből a kérdésből nem akar vitát esetleg, egyszerűen csak szükségét érzi kijelenteni, hogy nincs erre szükség. Ha sikerül valahogy megtalálni a módját, hogy legyűrje álmában a szörnyeket, akkor majd jobb lesz, addig meg elég csak tudomásul venni, hogy még mindig ez van. Ő is ezt teszi. Tényként elraktározza, hogy ezen még dolgozni kell, attól csak rosszabb lenne, ha rágódna. Szerencsére az újabb téma egész jó figyelemelterelésnek bizonyul. Majdnem el is neveti magát a lány válaszát hallva, de végül csak egy nevetős szusszanás meg egy horkanás meglehetősen egyedi egyvelege jön össze a vigyor mellé.  
- Ami a kontyokat illeti, különösen profi vagyok. Csak rám kell nézni... - közli végighúzva a tenyerét nem túl hosszú haján, ha már van éppen. Közel két hónapja volt már, hogy utoljára kopaszra nyíratta, talán lassan ideje lesz ismét egy látogatásnak a borbélynál.
- Nem állítom, hogy nem volt benne pár navinés keze is. Nem olvastam névsort, csak az egyik lányról biztosan tudom, hogy eridonos. Többször kaptam már rajta, és szerinte remek szórakozás összefesteni a falat a folyosón, ugrálóvárat csinálni az erkélyen, elárasztani a fürdőt, csak én nem élvezem annyira - válaszolja. Van néhány ilyen notórius bajkeverő a kastélyban, akikkel időnként meggyűlik a baja, aztán meg rendesen megdolgozhat azért, hogy mindent helyreállítson. A végén még meggondolja, hogy inkább tovább tanul, csak ne kelljen ezekkel foglalkoznia huzamosabb ideig, vagy valaki pórul fog járni. Egyelőre azonban tartja magát ahhoz, hogy nem az intézményes keretek között folytatott oktatásra van szüksége az életben való boldoguláshoz.
- Nem lenne rossz - dünnyögi még, de ezzel be is fejezi a beszélgetést. Eddig egyetlen ritka alkalommal tényleg nem álmodott semmit, viszont már annak is örülni tud, ha Lilla felbukkan az álmaiban, mert olyankor egyre kevesebb alkalommal ébred zúzódásokkal. Azok az álmai, amelyekben a lány is jelen van, szinte már érdemesek lennének a jó melléknévre is, már persze az ő viszonyítási alapjához mérten. De akkor is. Nem olyan rémesek. Az oldalára fordul, aztán újra a hátára, mocorog még, mielőtt elaludna, semmi esetre sem húzódva közelebb a lányhoz, noha ez még nem jelenti, hogy álmában nem fog. Megesett már, hogy arra ébredt, úgy szorongatja Lillát, mint ötéves az alvós plüssét. Lassan azonban sikerül elaludnia, és már kezdődhet is a kaland. Sötét világ ez, amely mintha megrekedt volna a napnyugta és az este közötti rövid, szürkébe boruló átmeneti időszakban. Sehol a nap, de még a hold sem, és legfőképpen sehol egy szín. Néha Lillát színesben szokta álmodni egyébként, de most még őt is a szürke millió árnyalatában látja, ahogy mellette áll és a kezét fogja. Különös, ahogy ujjaik összekulcsolódnak, és noha egy réten állnak éppen, a maga kecses mozdulataival tesz is néhány lépést, húzva őt is magával. Hol vannak a lények? Körbepillant, de nem lát egyelőre egyetlen dementorszerű teremtményt sem, csak az iskolát a távolban, az erdőt körülöttük. Az erdőt, ami hirtelen életre kel. Ágaikat a fák úgy nyújtogatják, mintha a karjaik lennének, és közelebb kúsznak lassan, mintha körül akarnák venni őket, fogságba ejteni, de az ösvény még szabad.
- Fuss - kiabálná, de nem jön ki hang a torkán, csak holmi suttogás, ahogy tátog, hát inkább elindul, rángatva őt magával. Sosem bocsátaná meg magának, ha a lánynak baja esne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724064#post724064][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.26. 23:53[/b][/url]

Lilla

- Amennyiben hasonlót szeretnél az enyémhez, azt bármikor szívesen - válaszolja még mindig kamaszos, pimasz mosollyal a szája szegletében. Ez bizony megoldható könnyedén, a kontyot ilyen lazán már mégsem vállalná be. Különben is, amilyen szép haja a lánynak van, kár lenne érte, ezt azonban hangosan már nem hajlandó kijelenteni semmilyen körülmények között sem.
- Jahm - mormogja még, mielőtt eldünnyögne egy "jó éjt" is, hogy aztán még egy ideig mocorogva próbáljon elaludni, mielőtt tényleg sikerülne is, és belecsöppenne egy máris kellemetlennek ígérkező álomba. Még jó, hogy nincs benne egyedül. Vagy éppen ez lenne a baj? Nem akarja, hogy a lány is megsérüljön esetleg miatta. Alkalom volt már rá, noha ő sose ébredt még zúzódásokkal, de mi van, ha egyszer valamitől megváltoznak a feltételek. Annak a legkevésbé sincs tudatában, hogy közben nyugtalanul mocorogva húzódik közelebb öntudatlanul is a lányhoz, átölelve, mert öntudatlanul is az a gondolat motoszkál benne, hogy csak baja ne essen. Álmában pedig menteni próbálja, átjutni igyekszik vele mielőbb az ösvényen, tartva tőle, hogy az is összezárul előbb vagy utóbb, elnyeli az életre kelt erdő, akár a rétet. Azt már nem is látja, ahogy válla fölött futólag hátrapillant. Egyre gyorsabban szalad, mégis az az érzése, mintha lassított felvétel lenne az egész, ahogy menekülni próbál, és az erdő már nem is egyszerűen erdő, hanem maga a sötétség, ami mindent elnyel és felemészt. Most nincsenek őt üldöző lények egyelőre, hanem az egész tömény, sűrű, alaktalan sötétség kúszik a nyomában, hogy elnyelje a lánnyal együtt. Nem akarja elengedni a kezét. Nem akarja, hogy bármi is történjen itt vele. Nem fényes páncélú lovag, soha nem is volt, még az illemtan órákat is sorban ellógta, de ez kicsit sem jelenti, hogy nem lehet neki valaki annyira fontos, hogy meg akarja menteni a saját elméje szülte szörnyektől. Egyre közelebb kerül hozzájuk ez a valami, ami ott terjeng a levegőben, betöltve a teret, akár a köd, hiába szalad, húzva maga után Lillát is, az ösvény pedig végtelennek tetszik. Csak nem kerülnek közelebb a kastélyhoz, és a levegője is elfogy lassan, kapkod utána kifulladva, pálcája után kotorászva, amit ráadásul nem talál.
- Megpróbálom feltartani, te pedig menekülj - javasolja, de hangján hallani, hogy nem igazán tűr most ellentmondást. Nehezére esik közben elengedni a lány kezét, mégis megteszi, és egy pillanatig ignorálva a közelgő veszélyt a füle mögé tűri a haját és puszit nyom az arcára. - Fuss.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724075#post724075][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.27. 13:16[/b][/url]

Lilla

Megpróbálja rávenni a lányt, hogy meneküljön. El is köszön tőle, azzal a szándékkal, hogy ő majd marad, és addig is, amíg ő szembenéz a sötétséggel, a lánynak éppen elég ideje lesz elszaladni. Végtére is ez az ő álma, őt akarja ez a monstrum, nem Lillát. Különben máskor ilyenkorra már realizálni szokta, hogy álmodik, meglehetősen sokat gyakorolták ezt a lánnyal, most azonban mindez elmarad, hiába van ott mellette. Az álom ebben a pillanatban nagyon is valóság számára, és egyre elkeseredettebben néz a lányra, aki csak nem hajlandó menekülni, miközben mindjárt eléri őket az a sűrű, gomolygó valami, ami mindent felemészt maga körül.
- Menj már, szépen kérlek. Ne kelljen könyörögnöm, Lilla. Nem akarom, hogy bajod essen - igyekszik meggyőzni valahogyan, hogy mégis megmozduljon, de csak nem akar ez összejönni. A lány marad, és ismét a kezét fogja, ami valahogy egyszerre ejti kétségbe - hogy mégis mi fog most vele történni, mert erről aztán halvány fogalma sincs -, és ad okot valami meglepő, különös örömfélére is, amiért minden kérés és utasítás ellenére nem hagyta egyedül. Viszont éppen abban a pillanatban, amikor végül feladja a próbálkozást és inkább összekulcsolja az ujjaikat ismét, hogy ha már ez van, ketten nézzenek szembe azzal a nagyon is közelgő valamivel, megpillantja a lányt a fák között is. A gyűrött pizsamanadrágot viseli, meg a szürke felsőt, amiben ébren is volt. Álmodik. Most már biztosan tudja, hogy álmodik, ahogy eszébe jut, hogy milyen nap is van, aztán az is, hogy tulajdonképpen ő most ott alszik a lány mellett a budanekeresdi lakásban, és fel is ébred, amint az is tudatosul benne, hogy most éppen rajtakapta a lány tulajdonképpen, hiszen aki mellette áll, akinek a kezét fogja, az az elméje teremtménye és nem az igazi Lilla. Körülveszi a sötétség még álmában, elnyeli, mert az álmot irányítani most nem sikerült, de nyomban fel is pattan a szemhéja. Légzése is árulkodóan rendszertelenné válik. A lányt öleli, amire volt már példa nem is egyszer, és Lilla is belesimul ebbe az ölelésbe, most mégis nagyon zavarban érzi magát hirtelen ettől is, nem csak az álomtól, amely elárulta, hogy igenis fontos lett neki az együtt töltött idő alatt és már nem mondhatja azt, hogy csakis azért, mert belelát az álmaiba. Behunyja a szemét, reménykedve benne, hogy talán ő még alszik, még nem ébredt fel, és akkor nem kell megmagyaráznia, mi is volt ez az egész álom, és még inkább pontosan mi is van mögötte.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724111#post724111][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.27. 21:52[/b][/url]

Lilla

Kényszeríteni próbálja magát, hogy nyugodtabban, rendszeresebben vegye a levegőt, de nem sikerül megzaboláznia a légzését. A mellkasa is elszorul kissé, ahogy a szíve hevesebben dobban, mintha csak összezavarodott volna hirtelenjében, pedig olyan jól ment az, hogy ütemesen működjön, noha meg sem közelíti a lány nagyon gyors és hangos, legfőképpen pedig árulkodó szívverését, amely még az ő mellkasában is visszhangot ver. Talán csak erre próbált rezonálni a sajátja hirtelenjében. Egy egész kicsit közelebb húzza magához még ösztönösen, mielőtt rádöbbenne, hogy mit is tesz, majd a felismerés beletörődő halvány mosolyt rajzol szája sarkába - bár ezt a sötétben úgyis aligha látni - és kinyitja a szemét. Fölösleges tovább játszania, hogy alszik, hiszen mindketten tisztában vannak már vele, hogy a másik ébren van. Nyert ugyan még ezzel pár pillanatot, hogy ne kelljen elengednie őt, hogy még mélyen beszívhassa az illatát, amely már így is megragadt az orrában, és emlékezetébe vésse, milyen érzés is, ahogy az ölelésébe simul, de most már abbahagyja a színlelésre tett próbálkozást. Amúgy sem volt túlságosan sikeres. Aprót szusszan, egy fél pillanatig még figyeli a lány körvonalait a sötétben, aztán már egy határozottabb, hallhatóbb sóhajjal engedi el és fordul a hátára megköszörülve a torkát. Jobb tenyerét a homlokára simítja, megdörzsöli azt, majd végigsimít a haján és végül fejét kissé megemelve tarkója mögé csúsztatja a karját. Szeme sarkából így kicsit jobban látja Lillát most, hogy már kezd hozzászokni a szeme a jelen fényviszonyokhoz.
- Khm... - kezdi újabb torokköszörüléssel, aztán újra elhallgat szája szélét rágva. Mégis mit mondhatna. Olyan egyértelmű volt szerinte az álmából, hogy mennyire sokat jelent neki, hogy vonzódik hozzá, annyira, hogy még áldozatokat is képes hozni érte, hogy le sem tagadhatja. Tulajdonképpen ezért sem nagyon igyekezett utóbb túlságosan gyakran jönni, hiszen előfordult már, hogy álmodott a lánnyal úgy, hogy ténylegesen nem volt benne az álmában. Nem ez az első alkalom. Előfordult már az is, hogy ébren kalandoztak el a gondolatai felé, mielőtt még észbe kapott volna, csak erről éppen nem nagyon akart beszélni, mert mi van, ha netán túl közel kerül aztán hozzá a lány, annyira, hogy már nem fogja tudni elengedni, annyira, hogy az már félelmetes lesz, és veszélyes is, mert nem is fogja akarni elengedni. Most viszont már rajtakapta Lilla. Zavarban is érzi magát ettől, feszeng.
- Ez... ez kínos - nyögi ki végül megtörve a csendet, noha még mindig fogalma sincs arról, hogy mit is mondjon. Felé fordul inkább, mocorog még kicsit az időt húzva, aztán tekintetét lesütve szólal meg, természetesen egy vállvonással tetézve az egészet, mintha nem lenne annyira jelentőségteljes az egész, mint amennyire pontosan az. - Mit mondhatnék? Elég fontos lettél nekem...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724138#post724138][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.27. 23:16[/b][/url]

Lilla

Nem megy ez könnyen. Cseppet sem egyszerű megfogalmaznia és kimondania, mi is jár a fejében, hiszen még magának is alig vallotta be. Az azért segít valamelyest, hogy a lány megrázza a fejét, ezt a heves mozdulatsort nehéz lenne nem észrevenni, hiszen a körvonalait nagyon is látja már, és ettől kicsit meg is könnyebbül. Az a benyomása támad, hogy nem csak ő van ebben benne nyakig. Kár, hogy sosem figyel e tekintetben semmilyen apróságra, amely mások részéről egyértelmű jele lehet annak, hogyan is viszonyulnak hozzá, hiszen a legtöbbször nem foglalkozik ezzel, sőt úgy általában senkivel sem. Annyival egyszerűbb tud lenni az élet mindenféle viszonyok és kapcsolatok nélkül, kevésbé félelmetes és jóval kevesebb veszteséggel, megrázkódtatással meg hasonló gyötrelemmel jár. Erre viszont nem volt felkészülve és ráadásul tehetetlen is volt ellene, hiszen ha az időd jelentős részét egy emberrel töltöd, nem nehéz megismerni és megkedvelni, hát még ha az álmaidba is betekintése van. Pontosan tudja, hogy Lilla olyat lát belőle, amit senki más nem, és valahogy ez olyan elemi szinten kapcsolta össze őket, ahol szinte már lehetetlen volt kivédeni, hogy fontos is legyen neki. Csak hát ezt meg akarta tartani magának, mi több, még magának is tagadta többé-kevésbé sikeresen, hogy bármit is érez, egészen mostanig.
- Akkor...? - kérdez vissza végig sem gondolva, akarja-e tudni a választ, de gyorsan el is felejti azt is, hogy kérdezett, amikor megérzi a lány ujjait a kezén. Nem húzza el a karját, engedelmesen kulcsolja az ujjait az övéi közé, majd nagyra nyílik a szeme, amikor Lilla az arcához húzza a kezét. Szabad tenyerére támaszkodva igyekszik felülni az ágyon, még ha nem is ígérkezik teljesen egyszerű műveletnek, de pár pillanaton belül összehozza, maga alá húzva a lábait, hogy aztán másik kezét is a lány arcára simítsa.
- Lilla... - szólal meg. Rég érezte magát ennyire esetlennek és védtelennek, sebezhetőnek, mint ebben a pillanatban, most sehol sincs a maga kis tornya, amiben olyan kényelmesen elrejthet mindent, amit érez, vagy gondol, noha a sötét legalább jótékonyan veszi körül. Már az is valami. Nagy levegőt vesz, igyekezve nyugalmat erőltetni magára, de nem nagyon megy ez ma, majd előre hajol, közelebb a lányhoz. Már majdnem összeér az orruk, annyira közel van hozzá, amikor még egy végtelennek tetsző pillanatra megáll, de aztán csak nem gondolja meg magát, még előbbre hajol és futó csókot nyom a lány ajkaira, már ha ez csóknak nevezhető, ahogy tőle meglepően gyengéden ér hozzá pár másodpercre, hogy aztán el is húzódjon. - Jó ha tudod, elég béna vagyok ebben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724240#post724240][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.28. 22:12[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724340#post724340][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.29. 22:49[/b][/url]

Lilla

Különös érzés számára ez az egész, és talán leginkább az a különleges benne, hogy olyan mindennapi. Nevethetnéke támad, ha eszébe jut, hogy mások a gyomrukban repkedő lepkékről beszéltek - ki az a hülye, aki lepkéket zabál, hogy tudja, milyen érzés az -, mindent felperzselő vágyat és hasonló, szerinte fellengzős metaforákat vagy akármit, amiből semmit sem tapasztal a maga részéről. Megszokta Lillát, biztos benne, hogy innen kezdődött ez az egész helyzet. Megszokta, megismerte és észrevétlenül az élete része lett olyan mértékben, hogy hiányoznának a közös pillanatok, az együtt alvás, az álmai, amelyek Lillával nem is olyan szörnyűek, egymás ugratása, az aggódás a másikért, és ha ezeket végiggondolja, tudja, hogy már most kisebb világvége lenne elveszíteni őt. Furcsa, de élhetőbbé tette a mindennapjait. Neki köszönhető, hogy rendesen alszik már huzamosabb ideje, ahogy az is, hogy nem csak dühöt érez az egész világgal szemben, amely összeesküdött ellene minden bizonnyal, hogy elvegye a számára legfontosabb embert. Most pont ez a világ adott helyette egy másikat. Észre sem veszi, hogy szája sarkában mindvégig halvány mosoly bujkál, már amikor éppen nem az foglalja le, hogy a lányt csókolja, és ez most nem az a mosolya, aminek a láttán mindenki azt kívánja, bár lenne szoborszerűen kifejezéstelen az arca, úgy kevesebb okot adna később rémálmokra. Ez most inkább egy olyan mosoly, amiről ő maga is azt hitte, hogy a múltban maradt az emlékekkel, és amely azt jelenti, hogy nagyon is maradni akar. Átfut az agyán, hogy ez ugye nem valami álom ismét, amely aztán rosszra fordul, de ahogy Lillára pillant, tudja, hogy tényleg nem csak az agya játszik vele ismét. Alkarjára támaszkodva húzódik közelebb a lányhoz, belefojtva a szót, amíg csak Lilla úgy nem dönt, a maradék józan eszétől is megfosztja. Felmordul válaszul, ösztönből, de aztán rájön, hogy pont annyira nem tudja, hogyan tovább, mint az oroszlán, amelyet szabadon engednek a szavannán, miután még világra is egy állatkertben jött. Mégis az minden vágya, amikor a lány a pólójába kapaszkodik, hogy lekerüljön róla. Hirtelen nem is tudja, mikor kezdtek el ragaszkodni a pizsamához, hiszen eleinte nem egyszer aludt egy szál alsóban a lány mellett. Most soknak is érzi, úgyhogy végül ő szabadul meg tőle kihúzva magát arra a fél pillanatra, hogy aztán ott folytassák, ahol abbahagyták. Lehet, hogy mégiscsak kellett volna az a beszélgetés a virágokról meg a méhecskékről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724793#post724793][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.06.02. 22:17[/b][/url]

Lilla

Madarak csivitelnek valahol távol, hallja őket, de ettől még igazán tudna pihenni csukott szemmel, valami alváshoz közeli állapotban. Sokkal inkább attól ébred fel úgy igazán, hogy Lilla kimászik a takaró alól. Úgy dönt, nem nyitja ki a szemét még, türelmesen végigvárja, amíg lány a matracon egyensúlyozva becsukja az ablakot, hátha aztán ismét visszabújik még mellé a takaró alá, de ez elmarad. Pedig embertelenül korán van még, állapítja meg gondolatban magának, amint résnyire nyitja a szemét, hogy aztán újra becsukja. Nyújtózkodva fordul az oldalára, majd kezét előre nyújtva a lány csípőjére simítja a tenyerét.
- Minden rendben? - kérdezi meglehetősen álomittas hangon annak ellenére, hogy tulajdonképpen nem igazán aludt. Nagy levegőt vesz, majd megdörzsöli a szemét abban a reményben, hogy attól talán csak éberebb lesz, és alkarjára támaszkodva néz végig a lányon egy elnyújtott hümmögés kíséretében, mintha legalábbis annyira sokat ivott volna például az este, hogy ne emlékezzen rá, mi is történt pontosan. Pedig emlékszik, nála legfeljebb annyi kérdéses, hogy mennyit álmodott belőle és mennyi volt valóság.
- Szóval... mi most... mi... voltak már érdekes álmaim, de ez nem az volt, ugye? Nem mintha nem lennél azoknak is része, de egy szörnyetegre se figyeltem fel az elmúlt... öööö... egy órában vagy kettőben - magyarázkodik, mintha még mindig egy olyan álomban lenne félig, amelyet nem igazán irányít. Normál esetben mostanra már magára öltötte volna azt a maszkot, aminek köszönhetően nem sokat lehet tudni róla, még a közelébe kerülni is képtelenség tulajdonképpen olyankor, de most mindegy. Így is, úgy is tudja már a lány.
- Maradj még... - kéri végül, megfogva a lány kezét. Úgy érzi, ettől valahogy helyreállni látszik kicsit a világa, és bármennyire is fél attól, hogy így ismét kiteszi magát egy komoly veszteség lehetőségének, tényleg nem akarja elengedni Lillát. Végtére is most is elég komoly veszteség lenne, ami azt illeti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724999#post724999][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.06.04. 23:48[/b][/url]

Lilla

- Ugyan - jegyzi meg önmagához teljesen hűen rövidre fogva, egy kurta vállvonással. Amúgy sem aludt igazán, mondhatni csak közel járt hozzá, valahol az alvás és az ébrenlét mezsgyéjén egyensúlyozott néhány percig, de az már múlt idő. Belegondolva különben is évekig billegett ezen a határon, néha nem is tudva, mikor is van ébren és mikor álmodik, talán már csak ennek a tapasztalatnak a birtokában lenni is elég ahhoz, hogy most is megkérdőjelezze, hogy az elmúlt pár óra minden történése valós volt-e vagy csak a képzelete szüleménye, na meg a soha ki nem mondott, de láthatóan az utóbbi időben egyre inkább természetesebbé váló vágyaié. Már csak ezért is van miről beszélniük, márpedig azt ébren egyszerűbb. Igaz, hogy az álmait nem szokása elfelejteni - nehéz is lenne, amennyire nyomasztó a többségük úgy általában, még akkor is, ha nem marad esetleg nyomuk -, és Lilla is részük, de mégiscsak, ezt most jó lenne nem az álmokra hagyni. A lány azért hamar felmutatja a perdöntő bizonyítékot, miszerint nagyon is úgy tűnik, hogy egyáltalán nem álmodták az egészet. Észre sem veszi, hogy egy pillanatig elfelejtette kifújni a levegőt, önkéntelenül is visszatartotta, amíg válaszra várt, most pedig megkönnyebbült sóhajra hajaz a szusszanás, ahogyan kiengedi tüdejéből végre.
- Azt jobb ha nem, szóval... nem álmodtam... tunk. De ennek örülök - dünnyögi nehezen érthetően, félig inkább maga elé mormogva az orra alatt, semmint a lánynak, habár ő is hallhatja. Nem annyira titok. Különben is biztos benne, hogy kellőképpen tudtára adta, hogy nincs kicsit sem ellenére ez az új helyzet, sőt. Panaszra az égvilágon semmi oka. Már csak azzal kell valamit kezdenie, hogy ne munkáljon benne az örök paranoia, hogy mi van, ha a következő percben már volt Lilla, nincs Lilla. Ez azonban nem ennek a pillanatnak a gondja, hanem egy jövőbelié, most ugyanis az minden problémája, hogy miért is van olyan messze a másik, amikor még igazán pihenhetnének, vagy legalábbis tehetnének úgy, vagy valami. Ez az első ilyen reggele, de valahogy így érzi jónak. Kell az még. Máskülönben nem is kérné, ha nem érezné úgy, hogy ettől valahogy kerek marad a világ. Át is öleli őt, amikor visszamászik mellé, majd fél pillanatig meglepetten pislog, mire leesik neki, hogy arról a régi véraláfutásról beszél a lány. Már majdnem azt hitte, hogy most is beszerzett egy újabbat, ami még nem tűnt fel, de hiába néz végig magán, nem lát újabbat.
- Az már régi, csak az első reggel éreztem, de amúgy meg is lehet ám szokni. Tudom, hogy aligha akarod ezt hallani, de volt már sokkal rosszabb is - válaszolja, majd nyom egy puszit Lilla tincsei közé, remélve kicsit, hogy félreteszik ezt a kérdést.
- Nem a te hibád, hogy egyedül nem megy olyan jól ez a tudatos álmodás - teszi még hozzá. Biztos, ami biztos. Ő nem lát bele a lány gondolataiba, de nem szeretné, ha ilyesmi még csak eszébe is jutna.
- Már így is... százszor jobb, mint egy évvel ezelőtt. Különben, ha már kérdezed, de, mint a farkas. Fel tudnék falni egy fél lovat, azt hiszem - válaszolja, ám egyelőre még nem mozdul. Még egy fél percig marad, mert jó ez így valahogy, mielőtt még úgy döntene, hogy elengedi a lányt és magára húzza a ruháit, amiket annyira fölöslegesnek ítélt korábban, hogy a földön végezték.
- Szóval mit is eszünk? Most szólok, hogy salátára továbbra se vagyok vevő. A legelés nem az én műfajom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=725108#post725108][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.06.06. 23:31[/b][/url]

Lilla

- Jókat kérdezel - válaszolja egy pillanatra megkísérelve, hogy ismét felöltse a maga kis megszokott álarcát, de aztán mintha csak túl fáradt lenne ebben a pillanatban még hozzá, lemond róla. Mi értelme is van tulajdonképpen? Tagadja, amit már elárult az imént félig-meddig? És különben is, igazán nem titok már ez a titok, amit még magának sem igazán volt hajlandó bevallani sokáig, hogy érez valamit. Ezen a ponton ez már a napnál is világosabb, semmi szükség rá, hogy megőrizgessen magának részleteket, amelyekről úgyis legalább sejtése van már Lillának is, hiszen nem hülye. Szemét forgatva számolja össze gondolatban, hányszor is fordult már vele elő ilyesféle álom, hangtalanul mozog hozzá az ajka is, aztán a már-már természetes velejárójának tekinthető kurta vállvonás közepette megszólal.
- Kétszer - vallja be, majd nevetős szusszanással rázza meg a fejét az újabb kérdést hallva, és tenyerével végigsimít a lány hátán. - Nem tudom. Az túl egyszerű lenne... és különben is, úgy nézek én ki, mint aki bárányokkal és unikornisokkal álmodik? - kérdezi az orrát ráncolva, miközben megnevezi ezeket a mesébe illően békés és az ő imidzséhez semmiképpen sem illő állatokat.
- Igazából... még kerítésen átugráló bárányokkal is gyerekként álmodtam utoljára, amikor kelletlen kényszerűen addig számoltam őket, hogy elaludjak, hogy álmomba is követték. Aztán meg persze, amennyire emlékszek, én is átugrottam a kerítésen utánuk, csak elszámoltam, így orra érkeztem és monoklival ébredtem. Tessék, még abban is képes voltam megsérülni - meséli már egészen kedélyesen, miközben a lányt öleli. Ebben a pillanatban még ez is annyira természetesnek tűnik hirtelen, hogy egymásba szőtt káromkodások és morgás helyett ilyet mesél, és még reméli is, hogy azért ez inkább megmosolyogtatja a lányt, semmint aggódásra bírja. Így is tudja, hogy aggódik eleget miatta, meglehet, hogy többet is, mint kellene, hiszen ezek az álmok csak zúzódásokat okoznak. Jó lenne, ha azt sem tennék, de még mindig jobb, mint ha esetleg töréseket is át tudna hozni például. Nem is válaszol inkább arra a kurta válaszra, csak egy puszit nyom a lány homlokára, elfojtva közben a késztetést, hogy sóhajtson esetleg egyet. Neki volt ideje megszokni ezt az egészet, és bár sosem volt erőssége az optimizmus, inkább reálisan szereti a dolgokat, alkalmanként némi pesszimista árnyalással, úgy van vele, hogy sokkal jobb már most is, mint ahol esélyesen egyedül tartana. Akárminek is köszönhető, hogy Lilla belecsöppent az álmaiba, hihetetlenül sokat segített neki.
- Annyira béna voltam, hogy csak az alvást? - kérdezi meg aztán pimasz vigyort villantva a lányra, noha érti, mit is szeretne mondani éppen, még ha kicsit bele-bele is zavarodik azokba a mondatokba. Gonosz módon egészen jól szórakozik azért ezen a szenvedős magyarázkodáson, miközben magára húzza a ruháit. Elgondolkodik aztán a felsoroltakat hallva, mielőtt megszólalna egy ásítást követően, nyújtózkodás közepette.
- A péksüti jó lesz, meg egy fél liter kávé... intravénásan.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=725422#post725422][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.06.12. 00:17[/b][/url]

Lilla

- Mondtam én egy szóval is, hogy nem? - kérdezi meg teljesen komoly arcot vágva, kissé megemelve a szemöldökét, amint megemlíti a lány, hogy a lényegre is válaszolhatna. Tulajdonképpen arra is válaszolt, úgy véli, hiszen hallgatás beleegyezés, vagy mi a szösz, de ha már szóba kerül, akkor ezúttal is kérdéssel teszi meg. Megvonja aztán a vállát is.
- Különben is csak azért nem ragaszkodtam utóbb hozzá, mert többször álmodtam veled akkor is, amikor nem voltál ott, de most, hogy már tudod... nem sok értelme lenne - közli maga elé pislogva, száját kissé elcsavarva balra, de aztán halvány mosollyal jelenik meg a szája szegletében, ahogy felpillant és ismét kurtán vállat von. Nem tehet róla. Ez van, és most, hogy már lebukott, tényleg nincs értelme mentegetőznie vagy magyarázkodnia sem. Még a lány után pislog fél percig akkor is, amikor Lilla már sehol sincs, mert reggelit vadászik (habár ez a szó szoros értelmében inkább gyűjtögetésnek minősül antropológiai értelemben, ez azonban teljességgel mellékes a lényeg szempontjából), majd addig is, amíg visszatér, elücsörög az ágyon elgondolkodva a történteken. Még emésztenie kell kicsit, habár most már legalább felfogta, hogy tényleg nem csupán egy újabb álom volt az egész. Na persze az az öt perc nem elég hosszas filozofálgatásra, ami amúgy sem éppen a kedvenc elfoglaltsága, csak most jólesik kicsit még elnyúlva az ágyon elmerengeni ezen, mondhatnánk álmodozni, csak hát neki ez a szó nem feltétlen pozitív töltetű, ami valószínűleg érthető is. Feltápászkodik, amint Lilla visszatér, nem kell kétszer mondani neki, és úgy lép bele a bakancsaiba, hogy nem köti be a fűzőt, hagyja csak úgy lógni. Át csak nem esik rajta, ha meg mégis, akkor így járt. Követi a lányt a kerten át a nagy ismeretlenbe, merthogy itt még sosem járt, hiába jár amúgy ide meglehetősen hosszú ideje, még mindig csak a lány szobáját ismeri, azt viszont lassan úgy, mint a tenyerét. Kicsit olyan, mintha hazajárna, annyira megszokta igazából. Körbenéz hát éppen ezért, hogy mégiscsak lássa, merre is haladnak pontosan, mielőtt még megállna felmérni a kilátást a lépcsőn felérve, a gerendákon is túl (ahol a kurtafarkú malac éppen nem túr, de túrhatna igazából).
- Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még üveges szemekkel aludtak a boltok, s lomhán söpörtek a vad kővidék felvert porában a vicék, mint álmos dsinnek, rosszkedvű koboldok. Ez most pont olyan... - szólal meg pár pillanatnyi csend után, ezúttal minden szarkazmustól mentesen. Inkább rácsodálkozik erre a kilátásra, ami valahogy pont olyan, mint a versben, amit mellékesen nagyon szeret. Meg úgy általában Tóth Árpád roppantul melankolikus verseit, amit talán senki még csak nem is feltételezne róla egyetlen pillanatra sem. Meglehet, még azt is nehéz elhinni, hogy egyáltalán olvasni tud, pedig megy az neki.
- Fogjuk rá. Azért kösz - mondja nemsokára a lány felé fordulva, és leül ő is végre. - Sokszor jársz ki ide?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=726878#post726878][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.06.28. 22:16[/b][/url]

Lilla

Lilla lassan lopta be magát az álmaiba. Igaz, hogy hirtelen, teljességgel váratlanul és minden bejelentés nélkül csöppent bele először, saját és Álmos akarata ellenére egyaránt. Mai napig nem is tudja, hogyan és miért történt, hogy hirtelen túl vékony lett a határ álom és valóság között, könnyűszerrel átléphető. Ami lassan történt, az az a folyamat volt, amelynek során Lilla úgy lett része az álmainak, hogy ténylegesen már nem volt mégsem részese, hanem csak az ő agya teremtette újra álmaiban. Ez fokozatosan történt, szinte alig vette észre persze, leginkább pedig tagadni igyekezett és elnyomni még akkor is, amikor már végképp tudatában volt annak, hogy ez amolyan kivetülése a legmélyebb, sokáig még önmaga elől is titkolt vágyainak és érzéseinek. Megkönnyebbüléssel tölti el utólag már a gondolat is, hogy minden igyekezete ellenére fény derült a titkára és most tulajdonképpen holmi, szinte már szürreális boldogságféle érzés tölti el, amely tőle szokatlan módon mosolygásra készteti példának okáért. Szinte biztos benne, hogy ha most valaki látná, aki amúgy morcos, antiszociális énjével volt szerencsés csupán találkozni, azt hinné, hogy biztos valami bájital vagy bűbáj hatása alatt áll. Mindebből persze csak azt fogalmazza meg, hogy tagadni már nem látja értelmét, hogy álmodik a lánnyal, ennél többet már jó eséllyel csak tudatmódosító szer hatása alatt ha mondana, hiszen még ez is jóval több, mint amennyit általában beszél.
- Tóth... Árpád - jegyzi meg, két részletben, amint rádöbben a vezetéknév közlését követő pillanatban, hogy ez bizony nem egy olyan, mint a Petőfi vagy Kosztolányi, akik valahogy híresebbre, ismertebbre sikerültek, mint ez a szerencsétlen, túlságosan hétköznapi és széles körben használt Tóth. Hozzá is teszi a keresztnevet is így hát, miközben még mindig a kilátást bámulja. Igazán kellemes látvány és pont olyan, mint a versben. Mindjárt jön az az ominózus lila nyakkendő is, biztos benne.
- Aha - dünnyögi a válasz hallatán. Ezt mondjuk meg is tudja érteni. Neki is van ilyen, például az erdő, ahová szívesen megy ki, ha már teljes mértékben elege van mindenből és mindenkiből a kastélyban. Nem is ritkán, ami azt illeti. Az eridon és a navine diákjai sűrűn eszik az idegeit, de még a levita is, illetve némelyik tanárnak sem kell a szomszédba menni ötletért, mivel kergetheti őrületbe.
- Jó étvágyat - közli aztán ő is, tekintetét a lányon felejtve, közben pedig vakon nyúl bele némi tapogatózást követően a tasakba, amiben a péksüti van. Bízik annyira Lillában, hogy tudja, biztosan sós az, amit hozott, hiszen az édeset legfeljebb ritka alkalmakkor jut eszébe választani, akkor is elvétve. Valahogy nem különösebben szokott rá vágyni. Most is inkább a sós gondolata vonzza, szinte már az ízét is elképzeli, amikor az első harapás után megérzi a nyelvén szétáradó édes ízt. Nyel egyet, majd fintorra húzódik önkéntelen is a szája. Az már túlzás lenne, hogy esetleg fújolni vagy köpködni kezdjen tőle, hiszen annyira nem vészes, de mégis belepillant a tasakba, a kezében lévő sütit is megszemléli, majd megállapodik a tekintete Lillán.
- Ez most... sósnak kellene lennie. Te szórakozol velem? - kérdezi. Most inkább kíváncsi erre, mintsem haragudna. Lillára különben sem igazán tudna, úgy érzi. - Vagy ez valami nagyon fura süti, hogy a virslinek vaníliaíze van... meg... ez cseresznye és vanília? Uhh, nem rajongok azért ezért az ízvilágért. Hogy csináltad?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=727999#post727999][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.07.08. 23:32[/b][/url]