[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=683097#post683097][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.05.28. 20:55[/b][/url]

Alapesetben nem szoktam én ide lejárni, főleg nem ilyen késői órán, de most úgy alakult, hogy a frissen elfogott barátunkat ide kellett hozni. Mivel a csapat legnagyobb része teljesen használhatatlan, és szinte azonnal az ispotályba küldték őket, így az én nagyszerű feladatommá vált lekísérni a férfit a cellájába. Én se vagyok a legjobb állapotba, ruhám több részen elszakadt, a nadrágom nagy részét vér borítja. Határozottan lépek, de érzem, hogy minden mozdulat kínszenvedés számomra. Nem mutatom viszont a gyengeségem, sosem engedek meg magamnak ilyesmit.  
A pólóm szinte lefoszlott rólam, a bőrkabát csak azért úszta meg, mert nem volt rajtam a harc alatt. Ez a férfi egyedül elbánt nyolc aurorral, és erre első körben ide küldik, két rémült kölyök szomszédságába. Nagyon elmés megállapítás.
- Van kedvetek szórakozni?
Mordul a lány felé, én pedig azzal a lendülettel nyomom a falnak, amiből érzem, hogy a hasfalam egy nagyobb lüktetéshullámba kezd. Ez a nyomorult megvágott, és hiába látták el hirtelen valamennyire, direkt megmondták, hogy ne csináljak hirtelen és felelőtlen mozdulatokat. De az a kölyök kábé annyi idős, mint a lányom, nem örülnék neki, ha egy ilyen alak a lányomhoz szólna, vagy csak rá nézne.
- Befelé.
Bár csak udvariasságból mondom, már rég befelé lököm. A keze és a lába is meg van kötve, mágikus bilincs védi, ám ennek ellenére meg kell várnom, amíg továbbszállítják. Remek. A sajgó hátam a hideg kőnek vetem, rápillantok a két gyerekre, de csak egy pillanatra, utána tovább is siklik a tekintetem a férfire, aki szintén akkor veszi le a tekintetét a szőkéről. Megrázom a fejem lassan, és, hogy érzékeltessem, mennyire nem kéne rá néznie sem, a bal hüvelyk ujjamat jobbról balra elhúzom a nyakam előtt. Csak okosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=683626#post683626][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.05.30. 20:05[/b][/url]

- Ártalmatlan, csak a szája nagy.
Felelem teljesen nyugodtan, csak egy fél pillanatra nézve a fiúra. Nem veszem le a tekintetemet a férfiról, aki csak mászkál a cellájában, időnként megnyalva a száját, a szőke lányt figyelve. Maximum majd elmegy a kedvük attól, hogy valami ostobaságot csináljanak, és itt kössenek ki megint. Amúgy se néznek ki úgy, mint a friss vendég, vagy én, ha már itt tartunk.
- Nem hiszem, hogy segíthetnék.
Felelem határozottan, de mivel elég zavaró, hogy a pasas ennyire nézi a kislányt, ezért megenyhülve, engedem magamnak, hogy a figyelmem egy töredéke mégis feléjük forduljon. Határozottan nem tűnnek olyanoknak, akiknek itt a helyük, szinte érzem, hogy valami félreértés lesz. Viszont olyan luxust, hogy belenézzek a fejükbe, most nem engedhetek meg magamnak, észnél kell lennem, ha az az elmebeteg csinál valamit.
- Miért hoztak be titeket?
- Ciccca, gyere át hozzám.
Nyomul egészen közel a rácsokhoz véres "kollégám", azonban a rácsok, ahogy érzik a közeledését, úgy taszítják vissza a tisztes távolságba. A mágia csodáig. Érte szerencsére jönnek, talán egy óra, és végre én is hazatérhetek. Nem igazán pártolom azt, hogy helyettesítek és még a ruhám is elszakad benne, főleg mert Alexandra otthon van, vagyis, ha meglát esetleg, biztos rájön, hogy vagy beszólna vagy túlaggódna egy kis semmiséget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=685988#post685988][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.06.17. 10:05[/b][/url]

- Értem.
Nem igazán figyelek arra, amit mondanak, mert szépen lassan elvégzem helyette a szokásos menetet. Bár figyelek arra a szerencsétlen, véres idiótára, és bár tudom, hogy a rácsok megvédik a két fiatalt, azt nem szeretném, ha ennek ellenére olyat látnának, ami később kikészíti az elméjüket. Márpedig az ilyen idióta rabok képesek olyat tenni, nem nézve azt, hogy két kisgyerekről van szó. Rájuk nézve úgy tippelem, hogy a két gyerekem közötti korban vannak, és nem néznek ki bűnözőnek.
Tehát, az elmém kiürítem, és most az ösztöneim azt súgják, hogy jobb a lánnyal kezdeni, és nem a fiúval. Zűrös múlt, nem idegen a környezet neki, igen, ezt ránézésre is meg tudom állapítani, ahogy azt is, hogy ezen kívül nincs benne semmi rossz szándék, és ártatlan, láthatóan, érezhetően. Gondolom a fiú is, de azért biztos, ami biztos meglesem őt is. Na, ő meg éppen szerelmes, és a lányt akarja.
- Bagolykő?
Kérdezem, főleg a lányra pillantva, miután lezárom a kontaktust Kolossal. Nem nagyon lehet más, ennyi idősen az sem éppen normális, hogy itt csatangolnak, kezdek kételkedni abba, hogy az iskolában normális felügyelet van.
- Oda visszavihetlek titeket.
Nem mondhatom azt, hogy gyere haver, keressük meg a nőt, akiről nekem nem is kéne tudnom, egyelőre örüljön annak, hogy kiviszem innen. A visszaérkezőhöz fordulok, mondok neki pár mondatot, egész halkan, közben többször is mind a ketten a két gyerek felé pillantunk.
- Biztos, hogy így történt?
Határozottan bólintok, látszik, hogy hezitál, de végül csak megkeresi a megfelelő mágikus kulcsokat, melyekkel kiengedi a két kölyköt, akiket a válluknál fogva vezetek ki. Nem vagyok híve a megtévesztésnek, azonban tudom, hogy ha itt maradnak, az csak hátráltatja a fejlődésüket. Viszont ha azt hiszik, hogy ennyivel szabadok, akkor nagyon tévednek. Egy kihallgatóhelyiségbe viszem őket, és leültetem őket, majd én is leülök az asztal másik felére, lábaimat felpakolva az asztalra. Az arcom már húzódik a vértől, de legalább nem szivárog. Viszont muszáj vigyorognom, amúgy se hallgattam még ki kölyköket, akik tényleg ártatlanok. Ez jó móka lesz.
- Milyen a biztonság ebben az iskolában, hogy így kimászkálhattok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698855#post698855][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.08.31. 18:46[/b][/url]

Zsong a fejem, és nem attól, mert valami nyomja, hanem azért, mert napok óta és megállíthatatlanul hangok cikáznak benne. Nem gondolatok, vagyis nyilván gondolatok, de biztos vagyok benne, hogy nem a sajátjaim. Olyan ez, mint abban a filmben, amikor a férfiba belecsap egy villám, és elkezdi hallani a nők gondolatait. Én azonban nem csak a nők gondolatait hallom, hiszen vannak itt férfiak is. „Szerencsétlen pára”, „Pedig olyam masszívnak tűnik”, „Kimagasló életösztöne van.” Mintha egy lovardában lennénk, és egy egykoron tekintélyes csődör végszenvedését kellene végighallgatnom húsz különböző hangon. Agyon kéne ütniük szegény párát.
Meg akartam nézni a lovat. Érdekelt, hogy milyen. Vajon arany szőre van-e, vagy ébenfekete. Jó, az arany túlzás, tekintve, hogy a mágia csak dajkamese. Hosszú idő telik el így – öt nap is, bár az időt nem tudom mérni –, időről időre próbálom a szemeimet kinyitni, ám sikertelenül. Mikor végre megtörténik, hajnalodik. A hangok megváltoznak. Már nem a ló a téma, hanem az, hogy kinyitottam a szemem. Szerintem is szép eredmény, de nem értem, miért olyan nagy esemény ez. Aztán szépen lassan estére megértem. Kórházban vagyok. Lehet, hogy lovagoltam? Nem, nem ló volt az, motor.
A levegőt csak fájdalmasan tudom venni, marja a torkomat minden. A testem, ha megmozdulok, összerándul, a fejemen kötés. A hangok miatt zsong, de már nem olyan vészes. Mintha kezdenének kimászni a fejemből. Szerencsére, mert már attól féltem, hogy felrobban a fejem a sok idegen gondolat miatt.
Amikor éppen nem vizsgálnak, alszom, és van, hogy akkor is alszom, amikor vizsgálnak. Gyenge vagyok és zavart. Próbálom felidézni a nevem, a korom, a lakcímem. Kérdezgetnek, tárgyakat mutogatnak, játéknak tűnnek. Egy bot, egy igazolvány. Lehet, hogy van egy gyerekem, vagy egy unokaöcsém, akivel a baleset előtt játszottam. Lehet, hogy óvoda közelében dolgozom, sőt, az is lehet, hogy szatír vagyok, vagy gyerekrabló. Ennyi furcsa játékkal nálam. Különben is, mi az, hogy auror? Nevetséges egy szó. Talán bohóc vagyok. Nem tudom. A lemenő nap a szemembe süt, de nem zavar, élvezem, ahogy lassan újra alhatok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699039#post699039][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.09.01. 15:15[/b][/url]

Éppen csak elszundítottam egy kicsit, érzem, hogy szinte még csak most történt, mert nem vagyok se frissebb, se fáradtabb, mint az álom eljövetelének pillanatában. Álmomban hallok hangokat, most nem azokat, akik körülöttem sétálnak, hanem gyereknevetést, majd egy vörös hajzuhatagot, ami a következő pillanatban szőke, aztán éjfekete, majd hirtelen barna, és a végén a korábbi rézvörös helyett intenzív vörösként ér véget. Legalább háromféle gyerekhanggal. Talán ötször voltam nős, és mindenhol gyerekem is született? Lehet, hogy arab vagyok, vagy mi, ahol olyan sok neje lehet az embernek. Remélem szép háremem van.
Aztán az álomban, ahol mintha táncot lejtenének az öröm hangjai, vegyül valami más is. Mintha valaki belépett volna a szobába. Az álom szertefoszlik, a gondolataim kiürülnek, és helyükbe lépnek egy férfi gondolatai. Valakié, aki nem én vagyok. Csendesen várakozok, de olyan, mintha csak az állapotomat vizsgálná. Egy orvos. Az kell most nekem. Kinyitom a szemem, és felé fordulok. Köszön.
- Helló, doktor úr.
Feltételezem, hogy azért tapogatja a csuklómat, mert ellenőriznie kell, hogy jól vagyok-e. Azt nem hiszem, hogy romantikus értelemben közöm lenne hozzá, főleg nem az öt feleségről alkotott álomkép után, és valahogy azt is nehezen hiszem, hogy ekkora gyerekem lenne. Ha van is, szerintem nem több tíz évesnél, maximum tizenöt. Én is még csak negyvenhat vagyok. Ennyit mondtak, meg azt, hogy Norbert a nevem, de szerintem ez nem igaz. Nem érzem magaménak ezt a nevet.
- Mit gondol, megmaradok?
Lassan beszélek, mint aki minden szót megfontol, de igazából csak fáj, ahogy összeraktak. Nincs virág, se üdvözlőkártya vagy lufi, mint a filmekben, épp csak emiatt bizonytalanodom el, hogy van-e családom. Lehet aztán, hogy rossz ember vagyok, és elhagytak, hogy az öt feleségem azt várja, hogy kipurcanjak, és a vagyonomat – a játékbotot meg a játékigazolványt – szépen elmarakodhassák a másiktól. Megvallom, elég kellemetlen ez a bizonytalanság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=702068#post702068][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.09.17. 14:24[/b][/url]

A férfi a motoromra tereli a szót, ami érzékenyen érint. Nem sok mindenre emlékszem, de vannak érzések, amik elöntenek. Tudom, hogy például a motoromhoz nagyon ragaszkodtam, és nagyon fájt, amikor azt mondták, hogy minden, ami megmaradt belőle egy reklámszatyorban is elfér. Nem akarom viszontlátni, mégis tudom, hogy ha megengedik, akkor haza fogom vinni.
- Idejét se tudom, hogy mióta volt már a tulajdonomba, doki.
Tényleg nem, szó szerint. Nem emlékszem ugyanis rá, de az biztos, hogy régóta. Van viszont egy pár dolog, ami zavar, szintén emlékkép-szerű megjelenések, amikről nem tudom eldönteni, hogy valóban igazak-e, vagy csak az én túl élénk fantáziám szülte őket. Ha igazak, akkor valami nagyon nagy zűr van a világban, ha meg nem, akkor meg nagyon csúnyán beüthettem a fejemet. Nem is merem leírni azokat a különleges dolgokat, amik olyan természetesen szövik be az agyamat, mint a pók az ablakkeretet.
- Mikor mehetek haza innen? El kell intéznem pár dolgot.
Hogy mit, azt, nem tudom. Abban biztos vagyok, hogy állatokat kell etetnem. Rémlik egy nyáladzó kutya, ami természetes, elég sok embernek van kutyája. Egy csúnya, gonosztekintetű macska, azt mondom, ez is rendben van, meg egy páva, ami viszont nagyon nincs rendben. Mármint, ki tart pávát? Az ilyen gazdag majmok kiváltsága az, engem meg egy húsz éves, kopott bőrnadrágból vágtak ki, amikor ide behoztak. Minden bizonnyal én nem tartozom azok közé az úri népek közé, akiknek olyan hobbijaik vannak, mint a pávatartás.
- Nem mondanak amúgy semmit itt. Maga máshonnan jött, nem? Maga talán mondana is nekem valamit, ha már ők nem teszik.
Legalábbis nagyon remélem, mert nem rossz ez a fekvés, olyan, mintha a testem már sikított volna érte, de most már azért szeretném tudni, hogy mikor fogok emlékezni, mikor járkálhatok ki, és úgy egyáltalán, mi lesz velem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=705676#post705676][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.10.15. 09:37[/b][/url]

- Doriánt.
Nem tudom, hogy miért mondom ezt ilyen határozottan, de tudom, hogy így van. Sosem szerettem a Norbertet, nem volt hozzá közöm. Kaptam egy nevet, de még a szüleim sem hívtak így. Nem tudom, miért, de tudom, hogy nem. Én nem vagyok Norbert. Amióta itt vagyok, azóta tudom, hogy így van. Nem tartozom ide.
- Azt hiszem doki, egy kicsit most leállok a motorozással.
Azt mondják persze, hogy ha leesel a lóról, akkor az a legjobb, ha visszaülsz rá menten, mert különben kialakulhat a félelem valamitől, amit korábban szerettél csinálni. Hááát, nem tudom, belegondolva abba, mennyire fáj a bal lábam, nem most lesz az, amikor én visszaülök. Majd talán egyszer, de nem most.
- Honnan jött? Írországból?
Rángatom ki magam a gondolatmenetből, és fordulok érdeklődve a férfi felé. Azt tudom, hogy az ír vidék valami mesésen gyönyörű. Valahogy tudom, hogy valami fontos út vitt oda egyszer, de nem tudom felidézni. Viszont lehet, hogy ott élek, és azért volt fontos az út, mert akkor kezdtem új életet, amikor odakerültem? Nem tudom, de tudom, hogy visszavágyom oda. Maga a varázslatos szó nem igazán érint meg, nem úgy, ahogy az ember gondolná. Tudod, nem az a „Varázslat, kacsint, kacsint” féle megmozdulás. Számomra elég sok minden lehet varázslatos, az is, hogy még életben vagyok azok után, hogy a motorom elfér egy reklámszatyorban.
- Hogy igyak? Dehogy, ezek a nővérkék amúgy is arra mennek itt, hogy kiszáradjon az ember. Meg, hogy éhen haljon. Reggelire egy kicsi májkrémet kaptam két vastag szelet kenyérhez. Persze ez nem az ő hibájuk, nem költ a kormány szinte semmit az egészségügyre.
Hogy ezt honnan tudom? Nem, nem onnan, hogy ilyen politikus vagy aktivista, vagy bármely oldalhoz is tartozó lennék, hanem mert a szobatársam, aki most éppen mindenféle ellenőrzéseken van, folyamatosan hírekkel kapcsolatos adókat néz. Csak ezért tudom. Könnyedén elfogyasztom a narancslevet, pedig alapból nem szokásom elfogadni semmit. Munkaköri ártalom, most viszont, hogy azt se tudom, ki vagyok, nem igazán hat meg a gondolat sem, hogy bármikor megmérgezhetnek. Van jó oldala is a tudatlanságnak, csökkent az enyhe üldözési mániám, és ahogy a gyümölcslé a gyomromban landolt, mintha a fejemben cikázó sok hang elkezdett volna csökkenni, a helyére kerülni. Nem is értem.
- Ez egy fadarab doki.
Nézek rá gyanakodva, amikor felém nyújtja. Láttam már korábban is, de hozzá nem nyúltam, mert minek. Azt gondoltam, hogy valamimbe beakadhatott a balesetnél, aztán meg csak úgy bedobták a többi cuccom közé. Nagy ügy. Most viszont, mert a doki kéri, nem a többi, amelyik csak morgott valamit, és továbbment, hanem az, aki azt mondta, hogy hazamehetek, átveszem a fadarabot, és abban a pillanatban megtörténik az a varázslat, amit most szó szerint kell érteni.
Érzem, ahogy az egész testemet elönti a forróság, a szívem hevesebben ver, mintha az egész szoba fénybe borulna. Közben képek villannak be, olyanok, amik ott voltak eddig is. Gyerekként találtam egy csúf, sérült macskát, anyám ellenkezett, de apám szerint sok mindenre megtaníthat az ápolása, a gondoskodás róla, tudom, hogy ez a macska a mai napig velem van. Látok egy kisbabát, lila fejjel ordít, benne vagyok a jelenettel, a saját számmal ejtem ki, hogy ő lesz a feleségem, miután az érintésemtől megnyugszik. Látom, ahogy az iskolában próbálkozom a megszelídítésével, de esélytelenül, mert olyan önfejű. Látom a sikeres felvételi lapomat, az auror akadémiára. Látom azt, ahogy folyamatosan kitüntetéseket kapok a tanoncok között, mert olyan kitartó vagyok. Látom, ahogy a makacs nő végül igent mond, könnyek szöknek a szemembe, amikor meglátom őt az oltár felé lépkedve, látom, ahogy két barátom meghal azon az éjjelen, amikor a fiam megszületett, látom, ahogy a lányom megszületik, a vonásaiban, a bőre színében a két nagyanyját és magamat vélem felfedezni az első pillanatban. Látom a vérfarkast, amely megmarta Levit, látom, ahogy Kanadába megyünk, és látom azt a sok kegyetlenséget, amit azért követtem el, mert valaki bántotta a családomat. Érzem, hogy élveztem a bosszút, ami megrémít jelen pillanatban. Tudom, hogy ezt más nem tudja. Tudom már, miért hallottam gondolatokat, miért láttam emlékeket, látom a kislányt, akit véres-szétmarcangolt karjaimban hozva hazahoztam. Látom, ahogy növekszik, ahogy Levi féltő gonddal, Lexa irigykedve tekint rá. Látom a kutyákat, az ellopott pávát, látok mindent, és mindenkit. Kívülről talán csak egy perc, nekem viszont egy egész élet pergett le a szemeim előtt most.
- A családom Budanekeresden lakik, a szomszédaink Loveguardék és Kelemen Farkas, aki egy tó közepén lakik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=741763#post741763][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.11.27. 20:15[/b][/url]

Édes kislányom

A sötét karikák amik a szemem alatt húzódnak, kivételesen nem egy napok óta megoldatlan ügy miatt kerültek elő, hanem azért, mert egyszerűen képtelen voltam aludni az éjjel. Eleve későn feküdtem le, inkább kétszer is megsétáltattam a kutyákat, és megetettem még egyszer a macskát, sőt, végre sorrendbe raktam a köteteteket a polcon, mert egyszerűen nem akartam azt, hogy életem szerelme - akinek hatszor megkérem a kezét, az már tényleg az - elkezdjen a pácienseként kezelni. A férfi, ha megcélozza az ágyat, akkor ott kettő tevékenységet kíván folytatni, és nem, egyikbe se fér az bele, hogy: "Hogy érzed magad a holnap miatt?" Nem tudom, nem akarok gondolkozni, sem elméleteket gyártani, sem hinni, remélni, vagy nem remélni, aggódni és képtelen eseteket gyártani. Csak mert nem. Lexáról van szó, vagyis bármi, de tényleg bármi előfordulhat. Ezek után az ember gyereke nem akar kockáztatni. Tegnap éjjel a feleségem rám várt, én meg tökéletes nyugalommal pakoltam össze a svéd bútorcsodákat, de nem ám pálcával, szépen, mugli módon. Talán egyszer tettem még ilyet, bár azt nem tudja, hogy szándékosan intéztem úgy.
Hajnalra elkészültem az utolsó könyvespolccal is, így Eliza végre beköltözhet a vendégszoba helyén kialakított szobájába, vagyis Lexa visszakapja a birodalmát. Korán reggel autóba ültem, Warren engedélye után nyilván én is kértem magamnak, és így lettem egy 2009-es Honda Accord Tourer Type-S-es boldog tulajdonosa. Az egyetlen, amitől tikkel a szemem, az a színe, de ilyen az, amikor a feleséged is vezeti az autót, és a bordó az, ami megy a hajához, a körméhez meg a hangulatingadozásaihoz. Áldozatok, amiket férfiak hoznak a hőn szeretett nő boldogságáért. Szóval reggel, amikor a család még aludt, autóba ültem, és nekiindultam. Tudom, hogy mire visszaérünk, addigra a legcsodálatosabb ebéd vár majd minket, meg olyan tisztaság, mintha nem is ott élnénk, csak így belebegtünk volna kicsit ünnepelni.
Parkolóhelyet épp csak sikerült csípnem magamnak, de még időben érkeztem, így arra is volt időm, hogy virágot vegyek. A karikákat leszámítva azért adtam magamra, megborotválkoztam, és a kedvenc bőrdzsekimet egy sportzakóra cseréltem. A virágokat óvva léptem be hát a vonat tervezett érkezése előtt hat teljes perccel a Keletibe, és sétáltam el a kijelzőig, amin megállapítottam, hogy a vonat éppen oda fog beérkezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=742136#post742136][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.12.05. 08:59[/b][/url]

Kislányom, Lexa

Amikor egy férfi igyekszik annyit törődni a gyerekeivel, mint én, akkor a cipője koppanásáról is felismeri őket. Így van ez most is, bár az is elképzelhető, hogy a Keleti hangzavarába csupán csak én képzelem be, hogy hallom az ismerős lépteket. Lehunyom a szemem, az elmém kiürítése már nem vesz igénybe szinte semmi idő, olyan, mintha egy nagy ajtó lenne, amit egyetlen mozdulattal becsapok és a sok gondolat, a sok tennivaló mögötte marad. Viszont most nem keresem a gondolatait, szándékosan nem, az elmémet lezárom teljesen. Tiszta lappal akarok indítani, hiszen ő is ezért ment el, a tiszta újrakezdés reményében.
Ahogy a tekintetem előtt újra felbukkan a világ, a pályaudvarban rohanók, az egymást üdvözlők, az éppen elkésők és a hozzájuk kapcsolódó morajlás, ott van ő is. A csomagjait szorongató lányom. Más lett, mégis felismerem, ezer ember közül is. Megváltozott, de a vonásait nem tudja lecserélni. Az én lányom. A szépségét - szerencsére -, az anyjától örökölte, belőlem csak kevés van benne külsőre, de az jó elegyet képez. Mind a két gyerekünk szerencsés, hiszen ez az elgondolás igaz rájuk. Szeretem, hogy Annát látom bennük, mert ez is egy olyan dolog, ami közel tart engem hozzájuk.
Állunk. Egymással szemben, némán, esetlenül. Kellene egy következő lépés, egy mozdulat, ami elindítja a folyamatot. Szorongatom a neki szánt virágokat, mint valami szerencsétlen kiskamasz, és ha nem teszek valami határozott cselekedetet, akkor könnyen lehet, hogy a következő pillanatban elfutok. Nem is tudtam elképzelni, hogy ennyire nem készültem még fel a találkozásra, holott mindennél jobban vágytam arra, hogy újra a közelemben tudhassam.
Végül ez a gondolat motivál. Ha ő nem jött volna, én mentem volna, annak ellenére, hogy megígértem, nem teszem. Hogy hagyok időt és teret neki. Ő jött vissza hozzám, így most én következem. Előre lépek kettőt, a virágot a bőrönd tetejére teszem, aztán karjaim közé zárva, szorosan átölelem őt. Hiányzott az illata, az érintése, a hangja, még a mesteri ajtócsapkodása is.  Minden. És nem engedhetem meg magamnak, hogy előtte sírjak, hiszen én vagyok a férfi, a családfenntartó, a kemény exauror.
- Szeretlek, hercegnőm.