Budapest

[Csini]

Hosszú ideje nem látta már volt iskolatársát. Csak késve értesült róla, hogy Kristóf visszajött a katonaságból és Bogolyfalván telepedett le. Pletykálnak mindent, hogy fiatal lányokkal randevúzik, hogy a férfiakhoz vonzódik, de képet nem látott róla. Pedig nagyon kíváncsi rá, mi lett a magának való fiúból, akivel nagyon hasonlítottak anno.
Sok idő telt el azóta. Ő most a megbeszélt helyen, egy kávézóban üldögél. Jól szituált környezet, minőségi italok - azaz minden, amit a hölgy elvár. Még nincs előtte a rendelése, így csak a nyakláncával babrál, melyen az apró gyémántok tökéletesen csillannak meg.
Ablak melletti asztalt kért, már csak azért is, mert hozzá van szokva, hogy az emberek megbámulják és ezzel esélyt ad rá, hogy itt is megtehessék. Igen. Nézzék csak meg a makulátlan bőrét, a tökéletes sminkjét és öltözékét.
Néhány félmosolyt meg is ejt a férfiaknak, akik majdnem orra buknak befelé pislogva. Az egyik ilyennél a fejét is elfordítja, ez már túlzott ügyetlenségre utalt.

[Csini]

Imádja a reflektorfényt, ezt a cirkuszt, ami körülveszi. Míg ő teljes nyugalomban elbabrál ékszerével, a férfiak nem vak tagjai itt-ott változó tendenciával, de mind megbámulják és ő ezért kivételesen nem vár fizetséget.
A szokásos zajból könnyedén kiszűri Kristóf gondolatait. Még fel sem emeli a fejét, de már halványan elmosolyodik. Sokan nincsenek tudatában a képességének, ezért megszokta, hogy játszhatja a meglepődöttet.
- Kristóf! - emeli fel a fejét és kedvesen mosolyog a férfira. Két másodperc elég hozzá, hogy megállapítsa, nagyon jót tett neki a férfiasodás. Ezt ugyan nem tenné szóvá, határozottan futtatja végig rajta a tekintetét miután felállt. Könnyed mozdulattal helyezi jobbját a férfi karjára és puszit nyom arcának egyik felére.
- Nem akartál eljönni? - kérdez rá arra, ami számára nyílt titok így, hogy a fejébe lát. Kissé fel is húzza ezen az orrát. Mindössze egy csalódott fújtatást produkál, majd visszaül az asztalhoz.
- Rendeltem már egy kávét magamnak - bök a fejével a pincérre, aki közelít hozzájuk az itallal.

[Csini]

Eléggé elszomorítja az a gondolatáradat, mely Kristóf fejében cikázik ezekben a percekben, főleg az üdvözléskor. Csinszka csak kedves próbál lenni, a férfi pedig egyből kombinál és visszavonulót fújna.
- Megérzem az ilyesmit - vonja fel finoman vékony vállait. Elegáns és finom mozdulataival a pincért is lenyűgözi, a nő azonban csak annyi figyelmet szentel neki, míg megköszöni a kávét. Inkább Kristófra irányítja figyelmét, míg a cukrot és a tejszínt beleönti a kávéba.
- Nem, nem. Nincs baj a várakozással - mosolyodik el, pedig ó, de még mennyire, hogy zavarja a várakozás. Más esetben. Kivételesen nem, mert nem fizetős randit vár.
- Már megbocsáss, hogy mondod? - kissé hátra is hőköl a neki szegezett kérdés hallatán. Fekete szemöldökeit megemeli, néhány pillanatig nézi a másikat és csak a belső hangokra figyel. - Terhes vagyok és te vagy az apa. Leitattalak úgy, hogy ne emlékezz rá - válaszolja teljes komolysággal. Arcán nem látszik semmi, amiből azt lehetne gondolni, hogy hazudik. Nem véletlen, hogy olyan népszerű színésznő...
- Mégis mit akarnék? Olyan gazdag lettél, hogy a pénzedre utaznék? Ugyan, Kristóf, nézz rám. Te nem vagy gazdag, én igen. Elhívtam kávézni egy régi iskolatársam, olyan nagy ügy ez?

[Csini]

Kristóf nem érti, miért éppen ő, Csinszka nem érti, miért ne lehetne éppen ő. Kissé felsóhajt, hagyja tovább beszélni a férfit. Egyelőre váratja a válaszadással. Ezen a szép napon még magyarázkodnia kelljen? Hát nem fog, akkor inkább csak elfogyasztja a kávéját és távozik. Ilyen mértékben nincs szüksége egy régi ismerősre.
- Már mindent tudok. Katonaság, keresztlány... Óh milyen szép név, Anika - kissé oldalra dönti a fejét míg a szemébe néz. Oly módon teszi ezt, mintha így látna a fejébe, holott nem, csupán nagyon, de nagyon szereti az emberek reakcióját. - Hogy van a vállad? - cseveg tovább.
Idő közben édes mosollyal hátradől, csészéjét a szájához emeli és belekortyol. A tökéletes kávé. Erős fekete a legjobb kávészemekből, finom és kevés tejszínnel, alig édesítve.
- Mindig is kedveltelek, Kristóf. Tudom, hogy ez számodra felfoghatatlan - forgatja meg a szemét -, de így van. Ha nem akarsz látni, hát nem kell.

[Csini]

Egyszerűen csak próbált kedves lenni, de nem éppen azt kapta vissza, ezért most rátesz egy lapáttal. Noha ő maga is nagy szemétségnek tartja a mások fejében való turkálást, nem tehet róla, magától jön. Ő ebben igazán jó, de nem nagyon él vissza vele.
- Megfenyegetlek? Mi bajod neked? - őszinte hitetlenséggel néz a férfira. El sem tudja képzelni, honnan jön ez a fajta viselkedés, de egy biztos; nem kedveli ezért.
- Az imént mondtam el, de ha részletesen szeretnéd, legyen - mielőtt folytatná, belekortyol a kávéba, aztán visszarakja a csészét a tányérra. - Én csak most értesültem róla, hogy visszajöttél a katonaságból, hogy Bogolyfalván vagy. Az előbb pedig mondtam, hogy kedvellek. Nincs más oka, mint hogy kíváncsi vagyok rád, bongyi. Oh egyébként jó a hajad - mosolyodik el Csinszka.
Kivételesen teljesen ártatlan és nem is látszik, hogy lenne bármi más emögött. Színészkedés ide vagy oda, még mindig szeret korrekt lenni a barátokkal szemben.

[zárt]

Az új darab sikere után néhány barátnőjével a színházból úgy döntött, megünneplik magukat és egy finom ebédet követően kimennek a Csinszka lakásával szemben levő parkba kiélni művészhajlamaikat. Már ami a színházon kívülieket illeti, ugye.
Meg is nézték őket a nap nagy részében, sokan festékes autogramot kértek a hölgyektől, és ez így ment órákon keresztül. Végül a lányok elszállingóztak, a legilimentor maradt egyedül. Minek is sietne, ha az idő tökéletes a festéshez, neki pedig kivételesen nincs programja?
Kantáros farmersortját megigazítja magán mielőtt piros festékes ujjával feltolná szemüvegét az orrára. Egyáltalán nem zavartatja magát. Sok órát vett az évek során, melyek lazításra és gondolatai kikapcsolására szolgáltak, és most ezt alkalmazza. Dúdol és énekel, még a csípőjét is rázza néha az ecsetvonások között. A rádióban mostanában sokat játszott dalok sorra váltakoznak fejében, elnyomva a körülötte gondolataikkal zajongó embereket.

Nem fenékig tejfel az élete mostanság. Sok a stressz és a South körül legyeskedő auror sem épp egyszerű eset. Képben van a kapcsolatukról, mert ha akarja, ha nem, rendszeresen belenéz bátyja fejébe és próbálja ráébreszteni a dolgokra. Mert ez így nem jó. Le fogja az egész családot buktatni, a kettejük rokonságáról is régóta tud. Alig egy pengeélen táncol a hatalmas hazugságuk és fogalmuk sincs, mit is akar az a nő valójában.
El kell terelnie a figyelmét, nagy ritkán pedig a pihenés is kijár. Egy borozás, egy wellness, vagy épp festegetés a parkban. Semmi Picasso, semmi profizmus, csak az látszik, hogy élvezi és jól bánik a színekkel. Talán sokat adnának érte csak azért, mert Máté Csinszka alkotása.
Az őt szólító hangra kapja fel a fejét. Hirtelen kizökkenti a férfi, de szavait felfogja és értelmezi. Felvonja szemöldökét az ismerős arcot látva. Ha néhány évvel korábban lennének, most egy fülig pirult, zavarában elrohanó kislány után bámulhatna Yarista.
- Yarista Palarn, téged seprű nélkül is látni? - ajkai mosolyra húzódnak miközben lerakja a festőállványra eszközeit. Rég volt már az az idő, amikor teljesen bele volt zúgva, mint minden lány az iskolából. Azok az idők elmúltak, azt pedig nem is gondolja, hogy a csóklistás felismeri-e benne azt a furcsa kisegeret, aki régen volt.
- Tehát ott voltál az előadáson. Hogy tetszett? - érdeklődik kíváncsian. Festékes kezeit nedves rongyba törli, majd farmerját használja szárításra.

Érzi a reakciót, Yarista hamar lezárja elméjét a nő előtt. Félti a titkait és ez így van rendjén. Egyelőre Csinszkának sem jelent ez gondot, sőt, valójában örül, amiért végre van valaki, aki kellő időt fordított az okklumenciára, ami által több beszélgetésre kényszeríti őt.
- Valóban - nevet fel a színésznő, miközben tekintetét leveszi Yarról és felszabadítja kezeit. Varázslat nélkül hajtja végre a legtöbb dolgot, mint például amikor fest, hagyja, hogy a vászon magától száradjon meg. Ő már megszokta, hogy nem pazarolja erre erejét - hisz a pálcás varázslatok neki kevésbé mennek -, mások viszont néha furcsán néznek rá emiatt.
- Köszönjük. Ez egy fontos előadás - beszéd közben újra megigazítja szemüvegét, melyen keresztül felnéz az évek alatt valódi sportemberré nőtt csajozógépre.
- Valójában be akartam mutatkozni - nem rejti el szélesedő mosolyát, aztán már közelebb is lépdel a férfihoz. Még kissé maszatos jobbját nyújtja felé. Mindig furcsa, amikor olyan személyekkel találkozik újra hosszú évek elteltével, akiknek volt szerepük az életükben. - Máté Csinszka, egy évfolyammal jártam alattad a Bagolykőben - a nőtől jól megszokott, elbűvölő mosollyal nyújtja kezét Yarnak. Egy cseppet se jön zavarba, nem úgy, mint a színház előtt. Pedig egykori nagy szerelme nem épp a rossz irányba indult el az iskola végeztével. Ezt a vak is látja.
- Az... Káosz. Pacázásban tehetséges vagyok, de azt hiszem igen. Kizökkentettek, mára ennyi volt. Esetleg befizetnél erre a műsorra is?

Mosolyogva fogadja az udvarias kézcsókot, melyet mostanság a férfiak eléggé kezdenek elfeledni. Pedig ő hasonlóképp a sok évtizeddel korábbi nőkhöz, jobb szereti, amikor ahelyett, hogy megrázzák kezével együtt az egész karját, inkább kézcsókkal üdvözlik.
- Valóban - nevet fel a férfival, hisz az olyan mindennapos és jót tesz a szervezetnek. Korábban neheztelt azokra, akik csak az új, híres énje miatt kezdték el keresni, miközben az iskolában kiközösítették, ez mára azonban elmúlt. Tovább lépett és csak ez a Csinszka él néhány régi emlékkel.
Lassan, kíváncsian pillant fel szemüvegén keresztül Yarra és próbálja kitalálni, hogy a mikor és hol kell fizetni kérdése vajon komoly volt-e. A következő mondatából aztán rájön, hogy fogalma sincs a másik szakmájáról, így nincsenek ilyen rejtett utak a dologban.
- Ez jól hangzik, szívesen ennék itt - bólint mosolyogva és lassan elkezdi összeszedni holmiját. - De mi lenne, ha nem itt várnánk meg, hanem mondjuk beugranál hozzám egy kávéra?
Felegyenesedve a szemközti házra mutat, melyben napjait tengeti - már amikor nem a színházban tölti a nap nagy részét. Mindeközben érdeklődve figyeli a férfi arcát, kissé elkalandozva az ismerős vonásokon. Annyira más, mégis ugyanaz.
Amennyiben a válasz igen, már fogja is a holmiját amit kihordott és Yarra mosolyogva indul meg az otthona irányába.

- Elfogadom, köszönöm - bólint és a még meg nem száradt képet leemelve az állványról hagyja, hogy az üresen maradt háromlábút a férfi cipelje. A képpel és az eszközökkel könnyedén elboldogul Csinszka is.
- Megkereshetjük a legszebb részét. A tó másik felén például különleges virágok nőnek.
Sosem volt különösebben jó gyógynövénytanból, ezért nem ismeri, de szépnek találja azt a kis virágos kertet. Szívesen megmutatja Yarnak, de előtte szeretne átformálódni és persze a vacsora megrendelése sem utolsó szempont.
Hamar átérnek az út túloldalára, ahol némi kulccsal történő bűvészkedést követően be is vezeti vendégét a kis otthonába. Szerencse, hogy most South, azaz Máté nincs otthon. Amikor utoljára a fejébe nézett, azzal a kis szőke aurorral találkozott. Ez valami olyasmi, amiről nem tudja leszoktatni, bármennyire is igyekszik.
- Én is így gondolom. A legjobb környék - bólogat egyetértően. - Hát ez az otthonom. Kerülj beljebb.
Az előszobába érve a festékes dolgait a falhoz, valamint a szekrényre pakolja és megindul a nappaliba. Az a ház központja, egyben a konyhával és étkezővel. Pontosan tudja, hova kell nyúlnia amikor a konyhapult alól kivesz néhány szórólapot.
- Kérek öt percet, amíg átöltözök. Addig - azzal Yarnak nyújtja őket - válassz. Egyébként vegetáriánus vagyok, csak halat eszem.  

Szereti a vendégeket. Na nem mindig, csak ha kedve van és olyan a vendég, akit el is visel szívesen. Yarista szerencsére ebbe a kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy szíves örömest invitálja szépen berendezett, tiszta otthonába.
- Persze, jó lesz ott - legyint, hisz teljesen mindegy, hova kerül egyelőre az állvány, na meg a többi. Majd amikor úgy lesz kedve és ideje, rendet tesz - vagy épp a takarítónő csinálja meg.
Egy pillanatra furcsán néz Yarra, de inkább nem szól, hogy nem kell levennie a cipőt. Kényelmesebb lesz egyébként is anélkül.
Valószínűleg rossz vendéglátó, hisz a férfi nem nagyon mer lépni a házban. Eléggé hozzászokott Csin ahhoz, hogy a vendégei követik és elég intenie a helyfoglaláshoz.
- A legjobb éttermek - jegyzi meg pluszban, nehogy a szőke azt higgye, bármelyik is ócska falatokat szállít ki. Egyébként is, kívülről tudják, melyik házban lakik a hölgyemény és mindig csatolnak valami meglepetést a rendeléshez, vagy éppenséggel tíz perc alatt megkapja a vacsorát.
Már a lépcső közepénél jár amikor megtorpan és hátranéz az ácsorgóra. Értetlenül vonja fel szemöldökét és hajol kijjebb.
- Nyugodtan leülhetsz, nem harap a kanapé. Érezd magad otthon. Találsz bort az étkezőben - mosolyogva kéri szinte, hogy ne álldogáljon a falnál, mert ha a tusolást követően a mozdulatlan Yaristát kell látnia, talán még le is zuhan a lépcsőn.
- Sietek - azzal felrohan a szobájába. Valójában nem tart sokáig az átalakulás. Elhagyja szemüvegét, felfrissíti magát és csinosabb ruhába bújik. Csak mintha most lépett volna le a címlapról és vele együtt ki a mindennapokba.
Magassarkújának kopogása jelzi, hogy a lépcsőn tart egy bő tízperc elteltével és amint belép a nappaliba, vakítóan fehér fogai kivillannak vörösre festett ajkai alól.
- Sajnálom. Halálra untad magad, igaz? Sikerült választani? - miközben kérdez, már sétál is a kávéfőzőhöz. Ha már kávéra invitálta, nem hagyhatják ki.

Kinézet

Minden előadást ugyanannyira élvez, még azt is, amit ezredszerre játszanak el. Együtt él a darabbal, teljesen átlényegül a karakterévé. Nem véletlenül van tele a nézőtér, ahogy pedig hallotta, az utolsó jegyekért veszekedéseket rendeztek.
Felszabadultan, jó kedvvel búcsúzik a közönségtől és megy hátra, hogy visszaváltozzon Csinszkává. Kitáncolta, kipózolta magát. Az viszont biztos, hogy valakit le fog teremteni amiért dideregnie kell a folyosón, mert elfelejtettek befűteni.
Már az öltözőhöz közeledve megpillantja az őrt, az újat, akinek a nevét sem tudja, és ezzel együtt meghallja a gondolatait. Tudja, ki van odabent, és azt is, miért engedte be. Mielőtt a férfi megszólalna, felemeli kezét és csendre inti.
- Ki van rúgva - rá sem néz, úgy zavarja el onnan a férfit, majd belép az öltözőjébe. Első dolga, hogy a hátulra erősített tollakat lecsatolja magáról. Vet egy pillantást az asztalára helyezett csokorra, és csak azért, mert szeretne belemenni a játékba, beáll a fésülködőasztal és a paraván közé. Így hajol le, hogy megszagolja a virágokat, és a bújócskát játszó férfi kigyönyörködhesse magát.

Kinézet

Ha nem színésznő lenne, most elnevetné magát. Visszatartja, sőt, kifejezéstelen arccal szemléli és szagolgatja a virágot. Már várja, mi lesz abból a "támadásból", és egészen az elváltoztatott hang megjelenéséig hátsóját mutatja.
Lassan emelkedik fel, annyira nem szeretne az öltözőjében is szerepet játszani. Persze kíváncsian várja, mit fog vele tenni Yar, ezért belemegy a játékba.
- Megyek, megyek - feltartja mindkét kezét, és az utasításnak megfelelően a falhoz fordul. Szeme sarkából pillant oldalra, így persze semmit sem lát.
- Szeretnék még élni, nélkülem nem megy a műsor - jelenti ki leplezetlen jókedvvel a hangjában. Ez valójában így is van, Máté Csinszka a színház dívája és ezt ő pontosan tudja. Ahogy azt is, hogy szigorú óvintézkedéseket tesznek a védelmük érdekében.

Kinézet

Nincs az az egyszerű rajongó, akit beengedtek volna az öltözőjébe, főleg nem egy ilyen sikeres előadás után. Szerencséje van - bár néha utálja - a legilimenciával,  nem igazán érik meglepetések. Ami azt illeti, rendesen visszaél helyzetével, de Yar esetében nem adja elő a meglepettséget. Egyszerűen hagyja, hogy annak tudatában tegyen vele a tervei szerint bármit, hogy nem ijedt be igazán.
- Elnézést, de nem igazán értem. Most akkor elrabol, vagy eldönthetem, hogy megyek-e? - vonja fel szemöldökét és értetlenkedve megrázza a fejét. Valahogy az elrablás és az eljön velem vacsorázni nem ugyanarról árulkodik. Csinszka pedig szeret belekötni az apró részletekbe és jót szórakozik a kialakult helyzeten.
- Tudja...megválogatom az elrablóimat, tehát láthatnám az arcát? - ajkai széles mosolyra húzódnak, majd háta megfeszül a pálca hegyét érezve magán. Nem csiklandós egy fűzőn keresztül, de a férfi fejében megforduló csókra gondolva képtelen máshogy reagálni. Még szemeit is lehunyja, feljönnek benne az emlékek. Régen bármit megadott volna azért, hogy Yarista Palarn egyáltalán ránézzen, az pedig esténként többször is álomba ringatta, ahogy eljátszadozott a gondolattal, mit tudnának kezdeni egymással.