[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=689139#post689139][b]Maja Bojarska - 2017.07.09. 16:07[/b][/url]

Hinni akartam neki, hogy ő bizony tényleg nem olyan fiú, aki majd két perc múlva meggondolja magát és átvált bunkó és bántó figurába. Nem akartam hogy olyan legyen, nem azért, mert félnék, hogy tényleg mondjuk meghúzza a hajam, vagy éppen csúnyát mond, de így olyan rendes volt és kedves és ez sokkal jobb. Ez így nagyon jó, tényleg.
- Elhiszem, hogy betartod ám, nem rossziból mondtam. Én is be fogom, megígértem, és azt meg kell tartani. - Erősítettem meg a dolgot még egyszer, aztán fejeztem be az örülést is az ígérete terén. Ilyet azt hiszem csak a nagyfiúk mondanak a nagylányoknak, nem csak ígérgetéssel, hanem amúgy. Pont ezért elég különlegesnek, meg kicsit furinak éreztem. De nagyon szélesen mosolyogtam. Igazából még arra se kértek soha rendesen, hogy valakinek a barátja legyek, nem még esetleg sok-sok év múlva én legyek a nagylány, akivel majd együtt játszik, néz mesét meg jár eszizni, meg amiket még szoktak. - Én azt nem mindig tudok, de szoktam gyakorolni. Múltkor kivártam még hazaér anya, mielőtt bekapcsoltam a mesét! Te szereted őket, ugye? Az unokatesóim mindig azt mondják fúúúúj…
A szemeim is megforgattam, ahogy kifiguráztam a lehurrogásukat, amit rendszeresen kapok. Ezt úgy utálom, pedig nincs ezekben semmi rossz, sőt, aranyosak és okos dolgok is vannak benne. És viccesek! Közben inkább felajánlottam neki, hogy nasizhatna velem, ilyet se csináltam soha, aztán kicsit csalódottan hümmögtem és rántottam meg a vállam, hogy hát ha nem akar, nem muszáj. A papi majd hamizik velem, ha meglesz. - Van sós is.
Azért nem bírtam ki, hogy ne próbálkozzam kicsit, nem esett jól a lelkecskémnek a dolog, de a mondandója jórészén csak áttipegtem fejben. Meg azon voltam, hogy ne nagyon fogdossam és érjek hozzá, az olyan nagyon fuuuuuri volt. Azt mondta egyszer a mami, hogy majd a férjemet, ha nagyon nagy leszek és lesz, simizhetem, addig jobb, ha nem, asszem igaza van, addig tök izés.
- A kabalám…óóó! PAPIIIIII! - Erős visítás mellett hívtam fel a figyelmet magunkra, nem mintha ne szegezte volna már amúgy is ránk a szemeit, mintha mérges lett volna, én is hasonlóan néztem rá, aztán megvártam, hogy az új pajtim letesz-e vagy így odamegyünk, de amint közel kerültünk hozzá, jól leszóltam, ahogy Kincsecskézett nekem. - Te jól elvesztél, most mi lett volna, ha nem talállak meg? Ne csinálj ilyeneket, papi!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=689196#post689196][b]Maja Bojarska - 2017.07.09. 19:59[/b][/url]

- Következő találkozás? Lesz olyan? És mikor? - Azt hiszem indokolatlanul lekesedtem a semmiért, nem sok ember van, akikkel összejárnék az ovin kívül, leginkább a rokonok járnak csak át hozzám játszani is, szóval ez meglepet, de olyan kellemes volt. Persze azért csak hallgattam inkább, mert nem akartam megijeszteni azzal, hogy majd így ráragadok, mint a hajamra múltkor az epres. Nem szomorodtam el, hogy nem annyira mesés, nem lehet mindenki ilyen, de azért örültem, hogy ő nem úgy csinált, mint a többi fiú. Van aki ezért kicsúfol, vagy azt mondja, hogy baba vagyok. Pedig nem is, már náluk sokkal nagyobbra nőttem. Meg járni is tudok és szebben beszélek. A nyálam sem folyik mindig!
- Dehogy zavarnál, hát miért hívnálak akkor? De ha van jobb dolgod, nem tartalak fel, menj nyugodtan. Csak megérdemled, segítettél megtalálni a vidrákat meg a macikat is. - Meg a papust is, ami ezt követően derült ki számomra, de annyira bebambultam, hogy fáziskéséssel szálltam le és szaladtam a papi elé. Nem volt boldog, határozottan nem.
- Mit beszéltél meg anyáddal? Hogy mindig fogod valaki kezét, nem császkálsz el és nem állsz szóba idegenekkel, igaz? Szervusz, fiam! - Szomorú is volt, láttam rajta, ettől én is rosszul éreztem magam, leszegtem a fejemet és a kavicsot piszkáltam a lábaimmal, mikor hallottam az új pajtim köszönni. Felnéztem rá, aztán meg a papára, aki kezet nyújtott neki, meg megkérte, hogy ne csókolomozzon.
- De én... ő megfogta a kezem ne legyen baj, és nem beszéltem idegennel, ő Levi. Ő meg a papa. - Ami asszem a Levente becézése, ezt mondta, nem? Mindegy is. Igaz akkor ismertem meg, de mire megfogta a kezem és beszéltünk már nem volt idegen! Azt hiszem ha hazamegyünk nagy bajban leszek. Nagyot sóhajtott, úgy nézett minket, aztán összefonta a karjait.
- Anyádnak ezt inkább ne meséld el, és mit fogunk most csinálni, kisasszony? - Én erre bólintottam párat, aztán a fiúra néztem, hogy akkor hogy is áll a nasival, már le is vettem a hátim a kezeimbe fogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=689348#post689348][b]Maja Bojarska - 2017.07.10. 01:33[/b][/url]

- A Balatonnál? - Mert ugye az messze van, én is onnan jövök, tudom, soookat kell vonatozni, de megéri, pláne ilyen állatokért. Egyébként szeretek utazni, lehet kinézni az ablakon, szendvicset enni, szoktunk kártyázni, bár sose tudom mit csinálunk, én csak rakosgatom a lapokat. De a papi szokott szólni, ha nyertem és vége. Sokszor nyerek, szerintem béna a nagypapám. De mindig örülök és boldog leszek, és azt mondta azt szereti. Ellenben azzal, mikor rossz vagyok, és elveszni olyan, azt tökre sajnálom.
- Tábor? Te is szoktál? Edzőtáboros? Engem nem engednek még el az ott alvósba, majd talán jövőre, este haza kell mennem minden nap… - Nem tudom miért mesélem el, de úgy gondoltam mért ne. Szeretem a táncis dolgainkat, csak furi, hogy a nagylányok pizsipartizhatnak, értem meg mindig jön valaki, elköszönök és csak reggel pont kezdésre érek vissza. De már várom, hogy hat éves legyek, mert akkor maradhatok rendesen azt ígérték. Közben hagytam, hogy a papi meg ő nagyfiúskodjanak, én csak álltam köztük és mellettük nézve egyikre, majd a másikra.
- Azt mindjárt gondoltam, mi volt a sláger? Párduc? Teve? - Ez szégyenletes, emlékezhetne, hogy reggel óta a vidrákat akartam látni, meg a macikat is. Csúnyán is nézek rá és rázom a fejem, hogy rosszul gondolja. - Tessék? Hát fiam, sok sikert, a házasság nem könnyű, de a jó lánykáért megéri. Azokból nem lesz sárkány csak királylány.
Aztán csak nevetett a papi, még a hasát is megfogta, nem értettem, de vicces volt a jelenet, így én is ezt tettem vele, miközben lehuppantam a fűbe törökülésbe. A tatyóm az ölembe húztam és elkezdtem kipakolni. - Van chipsem, ropim, vaníliáskarikám és nápolyim, karaizé, ez cukorka, az mindegy, és keksz. Mit szeretnél?
Úgy jöttem el otthonról, mintha költöznék a mami szerint, de ez sose baj, éhen halni sehol nem jó, nem az állatkertben akartam elkezdeni. A papinak odanyújtottam a nápolyit, tudom, hogy azt szereti, én meg szürcsöltem az iszim, még kibontottam a vaníliás karikáim. - Kééépzeld, felvett ám magasra, és láttam miiiindent. És neki nem fáj ám a háta, nem mondta, hogy sózsák vagyok.
A nagy beszámolómat persze nem tartottam meg, csak ilyen kis apróságokat mondtam, ami jól megragadt a buksimban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=689541#post689541][b]Maja Bojarska - 2017.07.10. 22:16[/b][/url]

Hát nem jött be a tippem, pedig egy picurit reménykedtem, hátha ő is onnan jön, mint mi a papival. Akkor lehettünk volna barátok, vagy valami. De mindegy, annyira nem fontos, gondolom. Jó, azért de, de elengedtem a dolgot. Figyelni próbáltam, honnan jött, de csak azt jegyeztem meg, hogy nem édes helyről. Meg valami poloskát magyarázott. Nem értettem mi köze a büdibogaraknak ahhoz, ahol lakik. Nem piszkáltam érte, aranyos volt, biztos nem szeretné ő sem.
- Gondolhattam volna, hogy a szőrös dolgok találóak… És viselkedett a kishölgy? - A papi asszem most magában motyogott, majd a pajtimhoz beszélt, még én csak röhögcsélni kezdtem, nem rosszból, csak mókás volt, ahogy a jegesmacikat kimondta. Én azért még lesegettem a nyakam nyújtva a macik felé, ahogy néha elfogyott a tömeg még rájuk lehetett innen is látni. A legszupibb csücsihely volt. A nasiktól meg csak még jobb lett. Mikor visszakérdezett lelkesen bólintottam és felszakítva a zacsit a felét sikeresen az ölembe borítottam, de azért meg tudtam a többiből is kínálni.
- Igen, szereted? Mást is kérsz? - Azt se sajnáltam tőle, ami a lábaimon volt, csak anya azt mondta, hogy magunkról meg a szánkból senkit nem kínálgatunk. Nem értem néha mi baja, mintha ezt csinálnám. Jó, de csak néha fordult elő!
- A te korodban még én is szívesebben cipeltem szép lányokat, ma már kapnék egy nyaklevest a mamától érte. - Rám nézett én meg cinkosan nevettem vele, bár nem értettem lehet mindent. Szeretem a nagyszüleimet, tulajdonképpen ők a második szüleim. Vagy lehet az elsők, nem is tudom néha. - És mik a terveid az unokámmal?
- Papiiiii, csss, egyél. Azt mondta messze lakik, szóval nem is lehetünk barátok. Lehet többet nem is látjuk. - Ezt már kicsit szomorúan közöltem még mielőtt ránéztem volna Lewyre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=689582#post689582][b]Maja Bojarska - 2017.07.11. 00:20[/b][/url]

- Azt mondtad hercinő? - Hatalmasakat pislogtam a vaníliás karikám kóstizása előtt, széles vigyorral. Ezt is csak a papi mondta eddig nekem maximum. Ők úgy olyan hasonló fiúnak tűntek, mármint jó, Lewy fiatal volt, és nem öreg, meg cukibb és inkább pajti volt, mint olyan apuka forma. De mindkettő vicces volt és rendes. Én csak utóbbit produkáltam a bénázással erőteljesen, de amíg ő karamellázott, én visszamertem a zacsiba a maradékot és kettőnk közé tettem, hogy hozzáférjen. Sőt, egyet én is kibontiztam és az egyik karika után nyammogni kezdtem rajta. Kicsit ragacsos, meg egyszer benne maradt majdnem a fogam, az azóta is mozog. Elég szerencsétlen dolog. De lehet ha ma fog nélkül megyek haza, többet tényleg nem jöhetek el.
- Tényleg? Fini is, én reggel inni szoktam karamellástejet, az is az. Mondjuk ma reggel kakaó volt, de majd holnap. - Vigyorogva meséltem persze mindezt, aztán a macikra koncentráltam leginkább. Egy néni jól megnézett minket, nem értettem a dolgot, így csak oldalra dőltem, hogy mellette ellássak. Igen, tulajdonképpen látványosan kikerültem. De hát kicsoda ő, hogy rá figyeljek? Mindegy is. Inkább a papira nézegettem, aki nagyon mosolygott rám és mutogatott. Nem értettem mit akar.
- Legalább megköszönte neked a sétát? Egyébként meg, nagyon rendesnek tűnsz, de azért ne hitegess majd túl sok lányt, ha itt vár rád. - Ó, hogy ezért, már a megköszönés, a többi nekem annyira nem volt egyértelmű. Erre a homlokomra csaptam, még csattant is. Értelmet nyert valamennyire a bámizás. - Köszönöm szépen, a nyakiba cipelést is, az tetszett.
Persze közben kicsit aggályosan kifejtettem, mit gondolok, ő pedig aranyos volt és próbált javasolni. - Nem azért mondtam ám, biztos te se tudsz repülni, hogy bárhol ott legyél, mint senki. De majd egyszer, mondjuk ha majd nagyok leszünk, azért találkozhatunk tényleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=689597#post689597][b]Maja Bojarska - 2017.07.11. 02:28[/b][/url]

Megint valami fura szó, de most se nem édes, se nem sós. A fejemet oldalra biccentve lestem őt, hogy tessék? De aztán ezen is túl tudtam lépni, főleg mert tele volt a pofim a nasival. Azt hiszem talán tényleg vissza kéne magam fogni, de miért? Annyira jó enni, szeretek, főleg finomakat és sokszor. Igaz, hogy azt mondják, nagy lesz a popóm, meg a combom és a pocim, de nézzük meg a néniket. Nekik ez már mind nagy. Nekik nem szólt senki? Mondjuk szerintem éppen eleget pörgök bemelegítéseknél és a szabad koreográfiákban ahhoz, hogy ne legyen erre gondom. Bár furi, hogy a többi lány milyen kínosan figyel, mit eszik. Én meg ülök mellettük a hamburgeremmel és csúnyán méregetnek a legtöbbször.
- De azért tényleg jó volt. - Jegyeztem meg a papi szavaiba vágva, még kicsit lekonyult a szám hallva, hogy azért nem bízik nagyon a dologban. - Az lehet, hogy mindenre nem fogtok emlékezni, de ha megígérte, igyekezni fog.
Nem értettem miért kezeskedik értem, mondjuk egyébként is a papi emlékeztet engem mindig, mindenre. Erre is biztosan fog, hogy mikor és hogyan, azt nem tudom. De tutira a mi titkunk marad, mert ugye azt is megígértem, hogy anyuéknak otthon egy szót sem szólok. De nem bírtam azért magammal, rossz érzésem lett, azért feltérdelve közelebb csúsztam az új pajtimhoz. - Hé, figyusz, én sokszor elfelejtek dolgokat, de mindig segítenek emlékezni, és nem akarom elfelejteni ezt. Azt mondtad, nem vagyok buta lány, akkor biztos tudni fogom, mikor kell, mit ígértem.
Eléggé halk voltam és sutyorgós, de leginkább csak azért, mert nem szeretem reklámozni, hogy az ovis csoportunk aranyhala is jobban emlékszik arra, mi történt tegnap az oviban. De tényleg igyekezni fogok, majd valahogy. Aztán persze visszaültem a fenekemre és csak nyammogtam, aztán elmosolyodtam a nózim alatt. Azt hiszem bíztam abban, hogy ez tényleg így lehet. Miért ne? A meséknek is van eleje, egy kicsit nehéz közepe, aztán egy nagyon szép egymásratalálós vége. Azért nem minden hercinőt szeretek, de legalább az életük szép.
- Lehet addigra jó nagy fejem lesz, szóval… - Elhúztam a számat, mert ki tudja, lehet meglát és inkább elsétál máskor mellettem. Mi lesz, ha kiesnek elől a fogaim, mert ugye majd cserélődik, ezt már tudom, és nem lesz szép mosolyom. Szóval azért vannak bukfencek. De ne legyen igazam. - Téged nem fognak keresni, amiért itt csücsizel velünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=689647#post689647][b]Maja Bojarska - 2017.07.11. 14:47[/b][/url]

Már egészen elhittem, hogy tényleg ennyire rendes fiú ő, szóval teljes szívvel-lélekkel köszöngettem meg neki a segítséget és komolyan is gondoltam azt. Ahogy a bizonygatással is így voltam, nem akartam, hogy azt gondolja én majd bizony nem tartom be a szavamat, vagy meg se próbálom. Az emlékezés más tészta, de erre van például az a ragacsos papírka, amit anyu mindig hagy a hűtőn is. Igaz rendszeresen leszedem és színes szíveket meg virágokat csinálok belőle, és annak annyira nem örül, de úgy szebb. Néha le szoktam tépkedni a fontos infókat, az meg nem túl jó. Szomorú lesz tőle ő is, én is és ezt nem kívánom senkinek.
Nagy sóhajjal kínálgattam tovább a nasit a macikat lesizve, aztán mivel nyomta a popóm meg a combom a kőrengeteg a zsebemben, kicipzároztam, hogy átmerjem a táskám pici zsebébe szépen és ügyesen. Két pirosat elől hagytam, aztán a markomba szorítva emelkedtem el a sarkaimról Lewy felé dőlve. A keze után nyúltam, hogy a tenyerét felfelé fordítva belepottyanjon a két kis piroska.
- Tessék, ezeket neked adom. Akkor majd emlékszel, és én is, mert tudni fogom, mi hiányzik. - Nagy határozottan bólogattam, mert a holmiimra és játékaimra mindig jól figyeltem, nem szerettem, ha valamim nincs meg. Most tudom, miért nem lesz, és az pont jó azt hiszem.
- Te is eltévedtél? És nem lesz baj? Neked nem kell sarokba állni ilyenért? - Nagy szemeket meresztettem rá, ahogy kérdeztem. A nagyoknak ilyen előnyei is vannak? Én is akarok ilyen nagy lenni, akkor talán elenged anya a táborba is, és nem lesz baj, ha egyedül próbálom megnézni az állatokat. Meg lehet nem dobja ki a cuki, kicsi gyíkomat, amit a fürdőbe vittem. Elég nagyot sikított tőle… A papi asszem rám hagyta a fecsegést mert csak nagyon vigyorgott az orra alatt, ahogy figyelt. De azért megkérdeztem meddig szabad maradni inkább.
- Nekünk mikor van menszi? - Nézegette az óráját, aztán azt mondta még maradhatunk kicsit a vonatig, én pedig boldogan estem neki még pár vaníliáskarikának Lewy orra alá is tolva a dobozt. - Ez nagyon jó ám, biztos neeeem kérsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=689878#post689878][b]Maja Bojarska - 2017.07.12. 02:08[/b][/url]

Észre sem szoktam venni, ha dúdolgatok, de most is ez történt addig, még pakolgattam a dolgaim. Éppen az egyik mese dala ment a buksimban, és bár a szöveget sokszor elrontom, a dallamra elmozgatom a buksim teljesen pontosan. Mire nem jó egy kis táncos tudás, örültem, hogy ez megy, szeretem. De addig élt csak ez bennem, még fel nem emelkedtem az utolsó két kaviccsal és át nem ruháztam az új pajtimnak. Rámosolyogtam, aztán csak nyugisan nézelődtem. Az emberek annyira nem érdekeltek, sok volt és elég mogorván tudtak nézni, de mivel kitakartak állatokat néha rájuk pillantottam, akkor meg jól megbámultak. Brr, ettől a hideg is kirázott. Inkább a pofim tömtem a nasimmal.
- Ahhhaaam. Nem szereted a szilvás sütit? Uh, olyan bleh lehet, mint a gesztenye akkor. - Annál rosszabb dolog a földön nincs, de nálunk télen rendszeresen sütibe, magában, ételekhez ott van az asztalon én meg még a szagát sem kedvelem. Azt szokták mondani válogatós vagyok, pedig nem is, csak olyan undi egy kaja. Hallottam nagyjából a többit is, amit elmondott, csak követni nem sikerült.
- Nem bizony, nagyon vanis és nyami. Igen, mindig sihuhuzunk, megyünk vele majd haza. Régen mesélték, hogy buszoztak is erre, de anyu nem bírta, és leszoktak róla. Ha meg ő nem ér rá, akkor nem jöhetünk kocsival. - Nem tartottam furcsinak, hogy mindezeket elmesélem, sőt, a papi csak megsimizte a hátam, én meg tudtam, hogy örül. Nem nagyon szoktam így beszélgetni, ő meg mindig erre biztat, azt hiszem most ügyes voltam, de ezt majd otthon megkérdezem tőle. Ő közben nem volt lusti és fotózgatott minden dolgot, én meg elfoglaltam magam a nasival. - Lassú? Miért, neki van űrhajója, amivel tök gyorsan tud menni? Úúúúú, kísérleti lényetek nincs?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=689937#post689937][b]Maja Bojarska - 2017.07.12. 16:04[/b][/url]

- Miért? Te mennyi sok éves vagy most? - Érdeklődtem meg nagy lelkesen, én se közöltem mondjuk, hogy hány ujjamat kell már felmutatni, mikor számolni tanulunk az oviban és megkérdezik, a korunkat. De ha szeretné, neki megmutatom, csak ebbe bele se gondoltam, még én fel nem tettem a kérdést. Ő már elég nagyfiúnak tűnt, biztos menő és iskolás, de azért annyira nem nagy, mint a papi, abban biztos vagyok. Közben fintorogtam pár kört még a gesztenye említésén, sokan szeretik, de én nem tartozom közéjük. Előbb eszem meg a répát meg a sütőtököt, ami sokak szerint rosszabb, pedig legalább édesek és finomak.
- Tényleg? Pedig vicces, egyszer végighorzsoltam az eeeegész karom, mert fékezett én meg felnyaliztam a padlót. Nem is sírtam ám, ügyesen viseltem. - Vagyis de, egy egészen kicsit, vagyis a papi éppen nevetgél, mert akkor is azt mondta anya, hogy úgy hisztiztem, hogy más országokban is hallani lehetett. Ezt viszont nem reklámozom, csak hogy hősiesen túléltem, az a lényeg. Aztán a fényképezéskor elfordult, én meg csak néztem rá, hogy mi a baj? - Nem akarsz velünk képen lenni?
Kicsit értetlenül billentettem meg a fejem, mielőtt még továbblendültem volna számomra oly kedves témához. A visszakérdésre jól elkerekedett a szám meg hűháztam, aztán a Papi kezét rángatva elkértem az albumaim, amik bizony minden hova jönnek velem. Volt itt illatos, púpos, simis, csillogó, matt és fényes matrica is. Szóóval tényleg minden. Gyorsan átlapoztam az első pár oldalt, ahol csak macik, nyuszik meg egyéb állatok voltak, majd a nagy Stitchel kezdődő oldalnál hangosat szusszantam és jó kezel ülve hozzá toltam félig az ölébe. - Szóóóval. Igen, van a mese, a Lilo és Stitch. A kislány, meg az ő kísérleti lénye, aki egy űrlény, és kék, és négy keze is van, és nagyon cuki. A koffeintől tökre bepörög és grrr rombol, amúgy is rombolós, de jó is ám. Mert ugye mindenkiben van egy csomó jó.
Ahogy mondtam a magamét mutogattam, meg a neveknél rámutattam egy-egy matricára, de mire az alapsztorin végig értem, szépen kezdhettem a lényekre térni. - … és Jumba nem csak 626-ot készítette ám, sorban vannak, az első a 000, és az utolsó lény pedig a 629, aki Stitch naagyon gonosz és még rosszabb ikre. Ő is itt van. Jaj, látod őt itt, ő például ilyen szirénás, jelzi, ha van más lény a közelben. Ő meg ott, tök idegesítő, tudja, mikor hazudnak az emberek és jelzi. A puszilkodós rózsaszín meg Angel, ő Stitchnek aaaa… hát ő, ők ilyen boojibook. Nézd meg a mesét, tök jó ám!
Szerintem még alig meséltem el valamit, a sorozatból pláne, éppen megsimiztem a púpos Stitchet, amin készül lerombolni a világot, jól elvigyorodtam, aztán lapozgattam egyelőre céltalanul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690036#post690036][b]Maja Bojarska - 2017.07.12. 23:32[/b][/url]

Jól elképedtem, mikor számolni kezdett, úgy, ahogy én is szoktam. Mármint, ezt azt hittem, csak nekünk kell, később, aki nagyobb, annak már nem. Aztán ezek szerint mégis, vagy nem is tudom én már hogyan van, lehet nem is fontos. Észre se vettem, ahogy a gondolatomra legyintettem. Mintha valami társalgáshoz szólnék hozzá. Aztán észrevéve magam kínos mosollyal visszahúztam a kacsóm. Hallottam a számot is végül, bár a macihoz hasonló volt. Mintha olyat csinálna, aminek nem tudom a nevét, de anya szokta mondani a beszédben hibás csoporttársaimra. Ő a tanárnéni, ért hozzá. Közben a fénykép dologra elvigyorodom, aztán szépen én is odahajolok és úgy nézek a gépbe, aztán a kép után visszatérek a kis nasiimhoz átmenetileg.
- Szerintem nem nézel ki hülyén… csak nem vagy ugyan olyan, mint a többiek. Az mért baj?
Na anyu a tanárkodáshoz, papi a képekhez, Lewy meg a nagyfiús dolgokhoz azt hiszem ért. Én csak ahhoz, hogy miként törjem össze magam, vagy éppen nevettessem ki magam, nem csillogok általában sajnos. Kivéve, ha Lilo és Stitch a téma. Meg is érződik, mert nem nagyon sikerül abbahagynom, és kicsit úgy érzem, ennyire azért nem érdeklem a fiút. Így mikor rávágja, hogy hát persze, majd egyszer megnézi, visszacsusszanok a táskámhoz, becsukom a matricáim és visszateszem a táskába, az enyémbe sajnos nem fér már bele, ami szomorú.
- Azt jól teszed, tényleg megéri, nem olyan hercegnős meg uncsi ám, tényleg. - Nem tudtam eldönteni szükség van-e meggyőzésre, avagy sem, én egy kicsit azért próbálkoztam még. Na, ezért a meséért még akár a kulacsom is elajándékoznám, pedig nagyon szeretem.
- Kísérjünk el egy darabig majd mielőtt megyünk? - A papi kedvesen érdeklődött én meg közben a kulacsom szürcsöltem és a lábikóim kinyújtva és ingatva dőltem hátra. Éppen valami etetés lehetett, vagy csak késői tízórai, de valamit kaptak a macik és kezdett a tömeg gyűlni, el is vesztettem a látványt. Hiába nyújtóztam, szóval csak szomorúan figyeltem, hogy mára vége a mókinak úgy tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690048#post690048][b]Maja Bojarska - 2017.07.13. 01:17[/b][/url]

Áhh. Látványos és hanghatással ötvözött megvilágosodásom volt, miközben választ kaptam, mi is volt a gond a képekkel. Igazából nem szeretheti mindenki, ezzel nem is vitázom, de nem rossz dolog az. Segít megőrizni a szép emlékeket, és a vicceseket is. Van egy képem, amin a nagyira ráugrott az udvarban az egyik pipi és lelopta a kendőjét. Az nagyon mókás darab, de nem szabad reklámoznom, így most se példálózok vele.
Inkább törődtem a mesékkel, ami bár nem aratott osztatlan sikert, én nagyon értékeltem, hogy kivárta a végét. Nem pisszegett közbe, intett le, vagy szólt be, ha éppen összeakadt a nyelvem. Mert ugye velem az is megesik.
- Tényleg? Az én uncsitesóim nagyon undokok. De bezzeg egyszer láttam, hogy a 101 kiskutyán az egyikük pityergett, bár tagadja. - Nagy büszkén meséltem el, mintha legalább valami szuper-hiper-mega titkos kémkedés eredménye lenne, amire büszke vagyok, mert sikeresen véghez vittem. Pedig csak hangosak voltak evés közben és felkeltem, aztán kisétáltam hozzájuk és bumm. Megtörtént.
- Mehetünk együtt. Vagy gondolom ti nem sihuhuztok arra, de azért egy darabig biztos szabadna! - Kicsit jobban örültem, az új ismeretségnek, mint lehet illene, a papi össze is borzolta a hajam, amire grimaszoltam egyet. Aztán a táskám összeszedve belekapaszkodtam a felajánlott kézbe és talpira álltam, pont a fiú előtt. Összekulcsoltam magam mögött, a táska alatt a kezeim és szépen néztem fel rá.
- Leeeeewy. Köszönöm szépen. - Úgy tanultam, hogy így illik, én meg tudok ilyen kislány is lenni, magamtól is eszembe jut, no. És hogy mégis mit? Hát sétáltunk, segített megtalálni mindent és mindenkit, meg még piknikeztünk is. Úgy mindent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690197#post690197][b]Maja Bojarska - 2017.07.13. 18:29[/b][/url]

Kicsit megnyugtatott, hogy nem csak az én ohanámban vannak fura szerzetek, mármint nálam is érdekesebbek. Az meg azért elég durva, szerintem érezte, hogy nem vagyok olyan általános, vagy mit mondanak? Átlagos, az lesz az. Csak bólogattam a megállapítására, mert amíg valaki meg nem nézi a legtöbb mesét, nem mondhatja, hogy ezt vagy azt utálja, meg fúj. Nekem is van, ami nem tetszik, de legalább már láttam és meg tudom mondani, miért rossz.
- Okos vagy, ez jó dolog. - A megállapításom nem biztos, hogy csak a meséknek szólt, de azt hiszem már kijárt. Beszélgetett velem, tudott olvasni meg számolni, ő nem veszett el és gondolkodott bután, mint más fiúk. Szóval igen, ő biztosan nagyon okos. A papi nevetve bólogatott mellettem. Reméltem, hogy egyetértően, és nem azért mert szerinte nagyon pozitív vagyok.
Összepakoltam és talpra ügyeskedtem magam kis segítséggel, hogy aztán a hátim felvéve szépen megköszönjem. Mikor válaszolt büszkén elmosolyodtam aztán mellé sétáltam a táskám pántját szorongatva. Mikor felajánlotta a kezét néztem egy kicsit a kézfejét, aztán a papit, aki beleegyezett, én meg a tenyerébe csúsztattam a sajátom, hogy megszorítva induljak el kifelé.
- A gyűrűsfarkú makik felé megyünk ki, ugyeeee? - A kérdésem talán mindkettejüknek szólt, de persze én csak szófogadóan követtem őket, mára nem terveztem többször elveszni, más barátot se akartam ezzel keresni, megfelelt ez így nagyon. Kicsit szökdécseltem is, aztán mikor észrevettem magam, meg azt hogy kicsit húzom erre-arra a fiú kezét, abbahagytam. Nem akartam én rosszat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690323#post690323][b]Maja Bojarska - 2017.07.14. 02:30[/b][/url]

Tudok nagyon bután nézni, meg annál is butábban, meg úgy, mintha egy bagoly szemeit nagyítóval néznéd, mikor oldalra dönti a fejét értetlenül. Na pont ez utóbbi fázis ért el, mikor azt a fura szót mondta. Percekig pislogtam, aztán leesett, hogy nem külön dolog, hanem utána fordításként mondta a köszönetet. Na, eleve nem értettem, ezt miért kell megköszönni. Csak elmondtam, mit gondolok róla igazából, másfelől meg... ez majdnem olyan mókás, mint Stitchék saját nyelve.
- Mi az a szó vagy mi, amit mondtál? Ez milyen országban van? - Sikerült elég jól, nem, csak Majásan megkérdezni, de talán megértette. Jobban leragadtam ennél végül, mint azon, hogy miként reagált az okosságára. Tényleg az, hát beszél ilyen más nyelvet is a többi ügyessége mellé, nekem senki ne mondja, hogy nem.
Közben sikerült egymás kezeit tapicskolnunk, mert hát a papi most meg is engedte, meg ő is rendes volt és akarta. Ilyen amikor minden szép és jön a happy end, nem? Csak ugye általában a hercegek és hercegnők együtt élnek boldogan, még meg nem halnak. Mi meg... lehet hogy nem is lesz több séta. Ami egy kicsit azt hiszem rossz lenne, mármint úgy érzem a pocimban, hogy egy ilyen hír nem tenne boldoggá. De ugye ezt nem dönthetem el egyedül.
- Meeenjünk. Csak egy kicsit meglessük, aztán kéész. - A papa nem volt ennyire lelkes, de végül belement, így jobbra fordult, nem pedig balra én pedig lelkesen figyeltem a nyakam nyújtogatva, hol jönnek már. Igazából nem tudtam merre vannak, csak láttam a térképen a ház felé rajzolva a képüket. A házikó meg az, ahol ki lehet menni, azt mondták. - Biztike? Amúúúúúúgy, ha majd egyszer, talán, esetleg, megint találkozunk... az biztos jó lenne.
Közben elértünk azokhoz a bizonyos makikhoz, én meg egy kicsit közelebb settenkedve figyeltem őket jó lassan ballagva. Ketten a rácsokhoz sétálva kapaszkodtak fel, én meg felnevettem, ahogy a jobb oldali visszaborult. De sajnos a kijárat és az idő is közeledett. Ettől pedig lefelé görbült a szám sarka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690339#post690339][b]Maja Bojarska - 2017.07.14. 09:55[/b][/url]

Egyszerre volt kicsit zavaró és mókás, hogy nem értettem minden szót meg, amit kimondott. Eddig azt hittem, hogy elég speciális, hogy Stitch annyit motyog a mesében és hol rendesen beszél, hol a sajátján. De eddig így rendeses élőben még nem volt ilyenhez szerencsém. Szegényt jól megnéztem, mikor pedig válaszolt, akkor kicsit elfordultam, ne legyek már még furább a nézéssel. Bólintottam párat, mintha megértettem volna, aztán a papi közel volt, hogy a pólóján rántsak egyet, mikor megálltunk és győzködtük őt.
- Hol van az a Lengyelország? - Butának éreztem volna magam, ha Lewyt kérdezem, de gondolom úgyis hallotta, de azért én igyekeztem. Az, hogy pár perc vagy óra, még én megnézek egy állatkát sok dologtól függ, leginkább attól, meddig szabad. Most mondjuk tényleg nem akartam olyan sokat, tudtam hogy már sietősbe vagyunk. De most hagytam volna ki, ahogy lehuppan a popójára a maki, majd összeveszik a társával? Na nem, azt nem szabad, olyan jót nevetgéltem, hogy mutogattam, hogy oda ni, mi történik. A papit nem nagyon kötik le az állatok, ő csak nézett be mereven és szerintem várta, hogy elmúljon. Még álltunk, addig se ugrándoztam, így senkinek nem kellett elnézni ezt nekem, bár a kezet nem engedtem el, szépen és ügyesen szorítottam, bár nem akartam undin összeizzadni, észre sem vettem.
- Az állatkertibe? Szoktál ide máskor is jönni? Vagy fogsz? Papiii, mi is jöhetünk még, ugye? - Egyébként is szeretem ezt a helyet, meg mindent, ami állatos, így nagyon jól hangzott volna, ha jövök egyszer, ő meg itt van és megint megnézhetjük. Vagy még sokszor. Nem vagyok olyan telhetetlen, csak ez úgy , azt meg ki nem szereti? - Remélem, hogy lesz majd még ilyen.
Aztán láttam, hogy int nekem a nagyapa, hogy ideje menni kifelé, mert ha lekéssük a sihuhut, akkor bizony anya fel fog robbanni, bumm, mint a lézerpisztolytól bármi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690548#post690548][b]Maja Bojarska - 2017.07.14. 23:01[/b][/url]

Sokszor van velem, hogy reggel nem vagyok hajlandó felkelni, de most nem is kívántam ilyet tenni. Ha tudnék napot ugrani, már megtettem volna. Nem mondanám, hogy nyuszi lennék, de sem az orvosokat, főleg az ismeretleneket, se a vizsgálatokat nem szeretem. Ijesztőek, néha fájdalmasak és kellemetlenek is, semmi jót nem tartogatott a nap, ráadásul délután volt csak a nagyobb így fél nap semminek tűnt. Bár Lewy azt mondta megoldjuk. Elhittem neki, mire kiimádkozott az ágyból és hajlandó voltam felöltözni is rendesen. Szépen, és viszonylag időben indultunk el, hogy felérve Pestre, a klinikát megtalálva bejelentkezzünk. Nem éreztem magam túl jól, de leginkább mert ideges voltam. Amikor pedig felvilágosítottak, hogy mindez egy vérvétellel kezdődik reggel, hát eléggé lesápadtam. Lecsücsültettek, aztán úgy megcsapoltak, hogy reménykedtem benne, hagytak valamennyi vért bennem is, azt hiszem az egy szükséges alkotóelemem. Zavartan lóbáltam az ágyról lelógó lábaim, nem nagyon sikerült odanéznem, mit csinálnak. Csak, mikor megszabadítottak a kis eszköztől és kiengedtek lélegeztem fel. Szegény férjecske kezét addigra szerintem pici mazsolává szorongattam.
De ennek a rémálomnak is vége lett, ehettem is végre, amitől legalább morcos nem voltam. Aztán kiderülhetett volna, hova is készülünk, még várni kell. De ez úgy tűnt várat még magára.
- Addig mit fogunk akkor csinálni? Mármint, én eleszegetek itt, de az sokba kerülne, és úgy kéne visszaguríts oda. - Mutattam a nagy épületre, ami majd még egy csúnya körben érdeklődik irántunk. Széles mosollyal bújtam hozzá, aztán kicsit fintorogva hajlítottam be a kezem, hogy még a bucit oda szorítsam, ahogy mondták. Ugyan oda ragasztották a kezemhez, nem tudtam, hogyan is jó. De még nem mertem kidobni.
- Szerinted mire visszamegyünk, már megmondják az eredményt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690562#post690562][b]Maja Bojarska - 2017.07.15. 01:14[/b][/url]

Várakozóan pillantgattam a papára, közben kicsit türelmetlenül meg is köszörültem a torkom, de nem nagyon lett válaszom. Vagy nem hallotta, vagy nem is akarta. Aztán már le is mondtam volna róla, mire Lewy megszólalt. Egy kicsit elmosolyodtam, mert próbált válaszolni, én meg komolyan érdeklődtem és aranyos volt tőle. Még a mutogatás is.
- Ó, az jó sok. És te hogy tudsz ilyen sokat mindig végigülni, bármilyen járműben? Én a vonaton is mindig felkelek, amiért leszúrnak, de nem lehet ennyit csücsizni. Megfájdul a popsi.
Látványosan próbáltam a saját fenekemre nézni, de hiába vagyok hajlékony, megkerülni tudnám csak ezzel magam, meg ott a tasim is. Szóval befejeztem a nézelődést és szépen fogtam a kezét, amíg csak lehetett mosolyogva.
- Az anyukád intézi nálad is ezeket? Nekem is mindig ő dönt, vagy néha hagyja, hogy a papi meg a mami, de máskor erre is mérges. De az állatkertbe biztos elengednek téged is, meg te már nagy vagy.
Nem igazán lehetett szerintem követni engem, de az egyértelmű volt még nekem is, hogy mintha arról győzködném, hogy ő is akarjon ide többször jönni. Akkor akár még tényleg össze is futhatunk egyszer. Persze lehet soha sem, ezt is el kell fogadni. Azért én úgy gondolom a kövecskéim biztos helyen vannak. - Ühhüm, az jó lenne.
Nem figyeltem nagyon, de azt hiszem a papi se ellenkezett és bizony közeledett az a kapu. Egyre lassabban lépegettem, amit a papi karba font kézzel figyelt a kijáratnál megállva. Elhúztam a számat, nem akartam menni, hát most na. Megálltam, aztán felnéztem a nagyfiúra, majd vigyorogva meglóbáltam a kezünket és csak utána engedtem el.
- Köszönöm szépen a sétit. - Aztán a papához szaladtam, hogy még integessek befelé, de kövessem őt, mert nekem haza kell menni sajnos. Ilyen a még kisnagylányok élete.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690594#post690594][b]Maja Bojarska - 2017.07.15. 12:52[/b][/url]

Sokkal jobb így, hogy már részben túlestem a nehezén. Még mindig tiszta libabőr vagyok, ha belegondolok a tűszúrásba, meg ahogy kipaszírozták majdnem a lelkem is egy üvegcsébe. Azt hiszem dicséretnek vehettem a nővérke megjegyzését, annak kapcsán, hogy nem ájultam el vagy lettem rosszul. Azt hiszem nagyobb volt a félelem, mint a tényleges gond. Nagyot szusszantama  mondandóm közepén a két utolsó falatom felett, mikor visszakérdezett pislogtam rá kicsit, aztán megettem a hamit és csak utána beszéltem.
- Jóó, majd szépen riszálom. Minden okés, Szívecske? - Közben megráztam a fejem még meg is simizve a hasam, hogy totál tele vagyok éppen. Általában ebédig nem is szokott gond lenni velem, a reggeli lendülete kitart. Bár nem ettem valami normálisan az elmúlt időben, mert mindig vagy volt valami, vagy idegeskedtem, vagy nem is volt étvágyam és így, csak muszáj lenne megint rendesen csinálni, mert bárhogy is lesz, nem fognak edzésen megdicsérni. - Szeretek sétálni, menjünk. Amúgy sem tudok itt ücsörögni olyan sokat még történik valami. Ééés végeztem is.
Azt hiszem jól leírja a türelmességi képességeim abban, ami nagyon leköt, hogy mennyi időt hagyok szerencsétlen férjemnek, miután hazaesik a letámadásom és az első otthon levegővétel között. Nem sokat. Vagy semennyit. Változó. Az ölelésre nagy vigyorogva simultam hozzá, aztán a kezem kinyújtogatva elhúztam a szám, mert ahogy mindig, most is bepirosodott és kékült meg lilult az a csúnya folt. De legalább már nem fájt.
- Akkor biztos jók, azért remélem a délutáni se lesz vészes. - Lehet egy picit féltem, szerintem nem akart senki megijeszteni, de mikor elkezdte ecsetelni az adataim felvétele után a nénike, hogy miket meg hogyan fognak megvizsgálni, megállt bennem az ütő, és úgy éreztem magam, mint mikor a prérifarkas a gyalogkakukkban lefagy a zuhanás előtti pillanatban. Tudja, mi van odalent és hova tart, de még kapaszkodna vissza, hogy inkább valami más módon halna meg, ha lehet, és nem most. Azt hiszem a nagy gondolkodásba elég fura fejeket vághattam, így csak lehunyt szemmel hozzábújtam mielőtt felkeltem és összeszedtem a táskámat. - Merre sétálunk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690659#post690659][b]Maja Bojarska - 2017.07.15. 17:27[/b][/url]

Sokkal jobb programnak éreztem az evős ücsörgést, mint a nap kezdetét és azt hiszem, ezért senki nem hibáztathatott. Bár azért a rossz érzésem nem nagyon akart múlni a dolgokkal kapcsolatban, egy kicsit megmaradt az a félsz még a délutánihoz, csak átmenetileg nem ütközött ki rajtam. Sóhajtottam egyet és összeráncoltam a homlokom, majd ingatni kezdtem a fejem a kis viccére. Persze, pont ilyen kis műsoron gondolkodtam éppen. Nem akartam kiriszálni a popóm a szoknya alól csak úgy. Aztán válaszolt és nem értette a kérdésem, ami annyira nem lepett meg.
- Csak… nem tudom. De akkor jó.
Megrántottam a vállam, aztán a hosszas szemezés után leszedegettem a csúnya ragtapaszt a bucival együtt, majd egy zsepibe csomagolva kihajítottam a közeli kukába. Kicsit megsimiztem a beszínesedett könyökhajlatom, aztán visszafordultam felé, hogy jól megszeretgessem, vagy én legyek megszeretve. Ez nem volt tiszta számomra, de jól esett, így nem is gondolkodtam túl.
- Furik, kórház szaguk van és némelyik nagyon morci is. - A megjegyzésemnek hitelt adni sem kellett, ezek olyan átlagos meglátások szerintem mindenkitől, aki futott már mogorva bácsiba. Azért azt nem mondanám, hogy kihagynám a mai muszáj vizsgálatot mert valahol eléggé izgatott voltam és már szerettem volna hallani, mi is a helyzet pontosan. De az állatkert elterelte a figyelmem aprót vinnyogtam örömömben, aztán vigyorogva indultam meg elé kerülve, hogy kimenjünk az utcára és elinduljunk. Még kicsit piszkálva a megjegyzéséért meg is ráztam a popsimat, csak aztán léptem ki és fordultam vissza, hogy megfogjam a kezét. - Szeretem ezt az állatkertet, úúú, ugye megyünk a macikhoz, megint?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=690820#post690820][b]Maja Bojarska - 2017.07.16. 01:44[/b][/url]

- Persze, nem is fáj már, csak jó csúnya lett. Pedig szorítottam rendesen…
Igyekeztem betartani, amit kértek tőlem. Behajlított kar, a buci jól hozzányomva a kis sebhez, elszorítva a vér útját, meg akkor elvileg annyira nem is kékül be. Hát, én rosszul lehetek akkor összerakva, mert ez olyan, mintha körbepuszilta volna a kezem egy gurkó. Mondjuk volt is olyan érzésem, mikor megszúrtak az első percekben. És azt hiszem lesz is, a tapizós vizsgálatrésznél még. Mire visszaértem a kukától, már minden teljesen flottul ment, gyakorlatilag a táskám hiányzott rólam, meg a férjem ölelése, aztán a kezei, amit szorongathatok séta közben remélhetőleg.
- Valószínűleg, bár aki a vérvételhez nézegette a kezem, ő rendes volt. - A nővérekre nem lehetett panaszom, mosolyogtak, meg tényleg segíteni igyekeztek, hogy gyorsan végezzünk és a legkevesebb kellemetlenség érjen. Csak hát ettől még, hogy ők ott rendesek voltak, a beszélgetős bácsi még nem volt az. Ilyen ez. Egy sóhaj után mosolyodtam csak el és indultam meg kifelé, picit riszálva csak azért is módon. Otthon legalább csinálhatom rendesen.
- Ahham, jeges-smacik. - Vigyorogva fordultam felé, ahogy a szót újratagolva megismételtem. Nagyon kis aranyos volt így, de mulatságos is, ezt nem lehetett tagadni. A nevetést azért elfojtottam, majd kicsit szomorúan bámultam a földet. Már feleség vagyok, meg ki tudja még mi leszek pár hónap múlva, így már nem is jár a cipelés. Ez szomorú. Bár tényleg többet látok, mint régen, meg a topogóimon lévő pipellő is dob pár plusz centit nekem. Ettől még nem az igazi, na. Szépen és okosan követtem, ahogy a szoknyámon átkötött masnit piszkálgattam.
- Meleg van, és nyár. Szerintem szépen felöltöztem, nem tetszik? Majd legközelebb jövök, ahogy alszom. - Grimaszolva jegyeztem meg, egyrészt, mert úgy én se szeretnék libegni bárhol, hiszen nem vagyok oda a túlöltözött alvásért sem, másfelől most tényleg nem értettem, hogy nem tetszik neki a rucim meg én, vagy csak viccel. Ezeket nem díjaztam annyira, mert jobban szerettem, ha azt gondolja esetleg, hogy csinos vagyok, mintha azt, hogy nem, ma nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=691108#post691108][b]Maja Bojarska - 2017.07.17. 00:38[/b][/url]

Különösebb bemozdulás nélkül hagytam, hogy a karom után nyúljon, közben pedig csak azt figyeltem, hogyan reagál rá. Nekem sem tetszett, de azért így utólag már nem volt olyan tragikus a helyzetem, talán magamhoz képest is egy kicsit túlizgultam a reggelt, de egyelőre ez nem nagyon akart elmúlni. Szóval csak egy mély levegő kíséretében megszabadultam a bucitól, majd az éttermet is magam mögött akartam hagyni némi risza kíséretében. A többit meg megtartottam későbbre, nem jó az összes energiát eltáncikálni már így a nap kezdetén, hát, hogy jut majd a nap végére, mikor túlélőként végre hazamehetünk Volthoz és újra együtt lehet a család.
Zavartan mosolyodtam el a bókra, aztán csak kicsit közelebb húzódtam, mikor megfogta a kezem. Nem volt szándékomban megbántani, de az az apró kis elszólás eléggé élt a fejemben ahhoz, hogy ne hagyjam csak úgy.
- Jól van, smackó, befejeztem. Még itt maradnánk a végén a melegben és kiolvadnak a jégkockák, ha folytatom.
Egy kicsit úgy érzem most, nem bírtam a szájacskámmal, mert nagyon ki kellett ezt mondanom, ha már ilyen jegesben tapicskoltam. Persze egyből megtorpantam, hogy egy nagy, békülős puszi után soroljak csak be mellé újra, végre viselkedve is. Bár a kedvem hamar csökkenő tendenciába ment, mikor felmerült, hogy bizony két lábikóval a földön kell maradni, mert már nagy vagyok. Éreztem, hogy az elszomorodásom adta a löketet, így nem villanyozott fel úgy hirtelen az ajánlat, hogy de mégis. Ha nem szeretné, hát sétálunk. Merthogy én mit akarok? Még mindig nem lettünk nagy barátok a szóval. - Talán, majd meglátjuk bent.
Egyelőre jobbnak láttam ennyiben hagyni, így is bőszen a ruhámmal babráltam ahelyett, hogy visszanéztem volna rá. Amikor viszont szóba került a ruhám, akkor már felfigyeltem. Megnyugtató volt, hogy szerinte is szép vagyok így.
- Hm? Miért? Nem is értem.
A fejemet elég látványosan ráztam meg ahhoz, hogy érthető legyen, tudom a problémát. Persze én sem masíroznék egy sál semmiben sehol, de akkor is, nem ér beszólni erre, nem hosszú ruha, legalább meg sem sül benne az ember ropogósra. Meg a szoknyákban nem látszik nagynak a fenekem, az sem hátrány. - Hát, úgy körülbelül ide és ide, itt meg egy kicsit be kell tűrni magam alá. Elől meg, hát, napellenző neked?
Igazából beszéd alatt végig járt a kezem, mutogattam felfelé pár centit mindkét oldalamon, meg hogy rá kell csücsizni és nem lóg ki a popóm se, aztán elől meg. Mókás lenne, ha a szoknyám alatt lenne a buksija, azt teljesen viccnek szántam. De ahogy méregetett, arra csak összeráncoltam a homlokom. Nem olyan csúnya a lábikóm, hogy baj legyen, ha kilóg.
- Hozol térképet? Melyik irányba menjünk? Ééés, mennyi időnk lesz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=691116#post691116][b]Maja Bojarska - 2017.07.17. 04:13[/b][/url]

- Az nagyon helyes, az a sok hideg egészségtelen, mondtam már. Még megfázol, aztán mit csinálunk? Nem játszunk ilyennel.
Nem mintha lett volna válaszom saját magamnak, hiszen egy kis betegség bárkinél becsúszhat, de nem szándékos önpusztítástól mondjuk. A sport miatt tett erőfeszítéseket meg engedjük szépen el, az külön lapra tartozik ezt én is tudom. Szívesen vagyok ápolónénin, ha az a szükséges, de jobb, még egészséges a családocska és boldog. De legalább ennek köszönhetően a piszkálást abbahagytam, és aranyos maradtam. Általában ez az alapállapot, így minden rendben is szokott lenni. Még a szomorkodásom is képes vagyok vele egyszer-egyszer ellensúlyozni, de ma láthatóan ebben nem voltam a toppon.
- Eldőlt? De én… - Nem hagyott időt, vagy esélyt, hogy komolyabb okot felszedjek megint a hárításon kívül, így csak becsuktam a számat végül. Persze szerettem volna, de nem mindenáron, az milyen csúnya dolog már. Viszont úgy tűnt, megint életbe lépett az én nem jutok dűlőre, Lewy meg elhatározta magát opció. Ezzel igazából én eléggé ki voltam békülve, szerettem, ha úgy mennek a dolgok, ahogy neki is jó, ebben meg úgy voltam vele, akkor lehetek biztos, ha tudom, hogy dönt. Vagy eleve a végső szót a férjem mondja ki.
- Sejtettem, de azokat a jól összerakott szetteket megtartom otthonra, ha nem baj.
Nagyon szépen tudtam rá nézni, mikor érdekelt, hogy éppen mi lehet a gond pár dologgal, ami nekem elsőre nem volt egyértelmű, eddig ezzel is így álltam, persze tudtam, hogy nem szereti, ha mások nézegetnek. Táncversenyes tapasztalatból okulva, én sem szeretném. Közben a rögtönzött illusztrációm is célba ért, és úgy tűnt megegyeztünk, hogy a ruhám is csini, és baj sincs vele egy esetleges nyakiba ülés esetén se.
- Ahham, az nem baj. Csak ne csináld sokat, mert a piros nem annyira megy a ruhámhoz. - Tudom, hogy ha sokat néz, előbb utóbb nagyon zavarban leszek, és azt nem szeretném most. Ami az alakom illeti, leszámítva miféle evéseket csinálok a tábori koplalás óta, jól megvagyok az eredménnyel, bár kellettek a plusz körök és felülések. Fúj. Viszont, ha úgy áll a helyzet és estére ezt már pontosan fogjuk tudni, akkor csak most. Még egyelőre, aztán ki tudja, milyen leszek.
- Vidrááák, igen, arra a játszótér felé menjünk, utána mehetünk a fókás-pingvines részhez, onnan meg egy köpés a medvék. Meg útba esik egy csomó másik is.
Figyelmesen szemléltem a térképet, hogy mi és merre van, a számok csak zavartak, inkább a képeket figyeltem meg mi és merre. A három szabad óra jól hangzott, bár a gyomrocskám kezdett mogyoróvá zsugorodni, hogy még ennyi. Jó is meg rossz is. Ennek ellenére a mosolyom egyre szebb lett, ahogy elindultunk befelé a vidrákat megkeresni.
- Úgy szeretnék látni egy párt aludni a vízben, akik fogják egymás mancsiját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=691201#post691201][b]Maja Bojarska - 2017.07.17. 21:38[/b][/url]

Nem tudtam elképzelni, hogy ő betegen fekszik a takaró alatt a kanapén, én meg mellé fekszem és valami olyan filmet nézzünk, mait eddig maximum a lányokkal vagy anyával ültem le, és még engem sem kötöttek le. Lehet nem voltam teljesen tökéletes ízléssel rendelkező, de inkább valami olyanra voksoltam volna, ami le is köt, vagy vicces, esetleg izgi.
- Szívesen csinálok neked levest, az nem csak zacsisan megy ám! De a film… hát, ha olyat szeretnél.
 Nálam se csak a mesék léteznek, hiába azt favorizálom. Például volt egy időszak, mikor sokat voltam beteg, akkor végignéztem a legtöbb szuperhősös csodát, amit Isten nekünk hagyományozott elsőre képregény, majd sorozat vagy film formájában. Azt hiszem a Szerelmünk lapjai és a Pókember csatáját, egyértelműen a pók csípte fiú nyerte, ilyen ez. Bár belegondolva, van olyan, ami ilyen romcsis és egész szerettem, de ezeket gyorsan félre szoktam tenni.
Annyira elkalandoztam ebben, hogy hirtelen nem is értettem, hogy fordultunk a nem kéne úgy öltöznömből addig, hogy ha én szeretném, nem kell kijönni benne. Értetlenül pillogtam rá kicsit, aztán megráztam a fejem.
- Majd húzok fel nagykabit, és reméljük, hogy nem sülök meg, mint a grillpipik forgatás közben - mondtam neki vigyorogva, de persze ráztam a fejem. Megértettem ám a dolgot, csak néha fel kell fognom, hogy nem ugyan azt látjuk egy-egy dologban. Azt hiszem ezért is nem ő az első, aki a fellépőruhák próbáit látja. Lehet pár már akkor le lett volna szavazva, mikor még rám se alakította a varrónő.
- Nem azzal van a baj. Mármint. Nincs semmivel gond, csak…  Szeretem, de mégse, de mégis.
Magamban nagyon nehezen megy, hát még kimondva a döntés. Nem tudtam megmondani, hogy nagyon jól esik a lelkecskémnek, és édes is, meg olyan, mikor komolyabban méreget, mintha cukorból lennék és éppen jól karamellizálni készülnének. Olvadozós. Csak ilyenkor elég furin reagálok, akaratlanul is. Van ami nem változik, például amiket kivált belőlem, pedig szeretnék viselkedni a legtöbbször.
- Terv? Hát olyanom sem sokszor van. Deee, legyen ez akkor - helyestem, miközben újra összefűzve az ujjainkat soroltam be mellé, egyből fordulva is balra, a játszótér irányába, arra a leggyorsabb a kis cukikhoz, ezt a érképen is láttam. Onnan azért majd lehet nem nekem kéne navigálni, de az odébb van.
- Hát, így elmondva az, tényleg. De okosak ám, azért. Tudod mikor nem fogságban élnek, olyan vizekben vannak sokat, ahol erős sodrás van, legalábbis számukra. Így mikor a vízen alsziznak, hogy ne sodródjanak el egymástól, így össze szokták akasztani a mancsukat. Ami tök cuki és mintha fognák egymás kezét, mert nagy szeretet van.
Ezen fontos infó pedig már évekkel ezelőtt kiütötte mondjuk a tíztől felfelé lévő számok szorzótábláját a buksimból, de megérte. Miközben beszéltem, mutogattam is, például a kezeinket megemelve, ahol éppen az övét szorongattam be is mutattam, hogyan kapcsolódnak össze a kis cukik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=691372#post691372][b]Maja Bojarska - 2017.07.18. 14:17[/b][/url]

Megérkezett a határozottan nem halk és nem is túl diszkrét nevetésem, mikor a filmdolog felmerült, nem is tartott sokáig, hogy az undizás is előkerüljön, ami pláne ezt okozta volna. Újra kellett gondolnom, hogy ha mi ehhez az állatkerthez többször jövünk, biztos lesz-e valami undizás a jövőre nézve még, vagy egyszer elfogy-e. Mikor végre beszédképes lettem, akkor néztem rá nagy szemekkel, majd ráharapva picit a számra komoly kérdést tettem fel neki. - Akkor most meg sem nézed velem Az 50 első randit? Pedig már azon gondolkoztam meg van-e DVD-n.
Próbáltam látványosan elszomorodni, de annyira az most nem ment, nem is nagy baj ez. Igazság szerint más ilyen filmet lehet nem is tudok, ezt láttam is és egész aranyos volt, de azt hiszem becserélném inkább az X-Menre, ha lehet.
- Persze, és egyből becsavarhatnál még egy takaróba is, vagy nagy poncsóba, hogy úgy érezzem magam, mint egy burrito. Biiiztos jó lenne - megráztam a fejem, hogy mindezt inkább el se képzelje. Nem akartam így csücsikélni otthon a kanapén Volt meg közte. Már amikor ez lehetséges, mert ugye a kis drága szeret középen lenni, vagy valamelyikünkön heverészni ilyen „enyém, nem adom” hozzáállással. Azt hiszem lehet ő nem annyira örülne, hogy valaki négy végtagon mászizna mellette a télen már. A kérdésére eközben csak megrántottam a vállam, mert, ha mondta is, nem nagyon emlékszem. Sosem voltam szerintem valami rendben, bár nem ilyen értelemben csak.
- Mondtam, hogy okoskák, csak cukik is közben, az meg vuuu, be-le-halok olyan kategória. Mint a Gruban. Ami mondjuk jó furcsa mese, de mindegy.  - Őszintén szólva rendesen kirázott a hideg, mikor elsőre láttam, és a koporsóbacsukós jelenetnél folyt a piros lötyi alul… hála isten csak a szőlőlé vagy mi volt. De juj. És azt mondják, ez mese! - Ühhüm, hát szeret ott aludni. Bár lassan egyedül elfoglalná az ágyat. Nem lehet, hogy az övé túl kicsi és ezért is lóg annyit ott?
A kérdésem jogos is lehetne igazából, de pontosan tudom, hogy ennyire kis ragaszkodó. Én is szeretem a gyerkőcöt, még akkor is, ha reggel a számba rakja a mancsát „jó reggelt” üdvözletként. Közben lassan hagytuk el a gyerekkacagós játszót és befordulva én már láttam is, ahova tartunk. Szerencsére nem voltak kétmillióan, hála a hét eleji napnak.
- Naga, nem fértek el a táskában ma - húzom el a számat, aztán vigyorogva nézek rá. - Hiányoznak? Ígérem, nem veszek el és fogdosom más kezét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=691629#post691629][b]Maja Bojarska - 2017.07.19. 15:12[/b][/url]

Sokáig nem tudott kitartani a szomorkodásom, kénytelen voltam elnevetni magam, pláne a visszakérdések hallatán. Aprót rántottam közben a vállamon, mert a legtöbb filmről, ami nem volt a kedvenc kategóriában, vagy nem mese, nem volt különösebben kiforrott véleményem. Ez is véletlen ugrott be a repertoárba az egyik tánctábor alatt.
- Az nem baj, ha az Aranyhaj  Örökkön örökét nem láttad volna, na az már az lenne. - Nekem biztosan, én szeretem azt a mesét, és ez egy sürgősen pótlandó dolog lenne. - Hát olyan romcsis, mint amilyet mondtál az ápolás mellé. És olyan vegyes, én nem tudtam eldönteni, hogy szomorú-e a vége vagy sem. Asszem nem olyan mesés happy end a vége és ez megzavart.
Belegondolva tényleg nem, mivel én azt várnám, hogy minden meg is oldódik, nem csak a szerelem teljesül be. Persze szép párocska, elhajóznak, mindenki ott van, akit szeretni kell, de a lány ígyis ugyan azon a napon él, minden tudás nélkül újra és újra. Összességében elég furika, de most nem tudtam más példát hozni, na.
Közben fejben már áteveztem a burritokra, ami máskor nem lett volna baj, most viszont éppen nem erősítette a kedvenc ételeim listáját, így csak húztam a számat egy kis grimasszal. Én sem értem mi bajom, hogy nem akarok élő kajatekercs lenni a melegben. Ami azt illeti az, hogy finom vagyok-e nem az én megítélésem kérdése, nem kóstizgatom magam, lehet már nem lenne meg a karom másként, amennyit régebben is nasiztam.
- Nem bizarr. Egyenesen félelmetes, én már ott majdnem sírtam - igazából pityeregtem az első közeli után Gruról, aztán sírtam is bizonyos jeleneteknél - hogy a koporsós-becsukós-üdítőelfolyós rész volt. Még a szemem is eltakartam inkább, csak ne.
Ha az embert ki tudja rázni egy gondolat többször is, nekem ez sikerült most, kétszer jutott eszembe ez az elmúlt percekben és nem volt jó érzés. Felüdülés volt ezután Volt helyezkedését tárgyalni. Szerettem azt a nagy babát, akkor is, ha mostanság mikor fel akar ugrani, hogy felvegyem, inkább ő tudna engem. Nem kis darabka életkém. - Előfordulhat, lehet egyedül érzi így magát. Tudod milyen szomorúan néz, mikor véletlenül nem jöhet be a szobába, vagy ki, vagy hasonló… olyan bánatos.
Nagyon aranyos tud lenni a szőrmók, múltkor például felraktam rá a pórázt, aztán mire kettőt pislogtam a szájban volt és elindult elvinni magát sétálni mert lassan szedtem össze a cuccaim hozzá. Kis önálló. Bár nem lep meg, az lepne, ha amennyire szeretjük, nem ilyenné tenné. Jó kutyi, csak nem mindig.
- Naga? Nukasha. Ha tudtam volna, hogy jövünk ide, lehet elrakom, de valaki ezt reggel a „muszáj menni” és a „ne akard, hogy én vigyelek” között kihagyta. Lehet gyorsabb lettem volna pedig - mondtam neki kicsit dünnyögve mindezt. A kérdésekre csak zavartan babráltama nyakláncot a korláton támaszkodva. Azt a szívecskét nem szoktam levenni még nem nagyon-nagyon muszáj, többet volt velem már, mint a kavicsaim egyhuzamban. - Tudod jól, hogy a legnagyobb trükköm az, hogy egyedül el tudok tüntetni egy eeegész pizzát. Nem tudom, hogy szednélek fal, vagy mi. Hogy csináltam elsőre?
A vállamnak döntöttem a buksimat, úgy fordultam felé, egészen jól viseltem ezeket, de lehet csak azért mert ezen a téren nem is nagyon akartam virítani. Sokáig nem érdekelt egyáltalán, ahogy a buta fiúk sem, aztán meg lassan, de biztosan, szükségét vesztette számomra, hogy ilyet keljen kitalálnom. Inkább leülnék valahol sírni, még megtalál. Mondjuk a maciknál, ha odataláltam. Közben észrevettem, hogy figyel, vagyis inkább a pocimat, egy pillanatra én is lenéztem, de aztán a vidrák felé mosolyogtam.
- Pedig lehetnél még orvosi csoda, ha kiderülne, hogy igazából odabent van baba - böktem meg a hasát, miközben egy gyors puszit adtam az ajkaira. Még mindig nehezen tudtam elhinni és tudtam, hogy hallanom is kell biztosra. Érzésnek fura volt, hogy bizony, lehet odabent már lakik valaki. Már nálam, nem nála.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=691744#post691744][b]Maja Bojarska - 2017.07.20. 02:12[/b][/url]

Ha mesékről volt szó, akkor lehetett velem egy lapon említeni a kívánságokat, ugyanis azok terén akadtak ilyenek. Volt kedvencem, olyan is, amit legalább heti négyszer tuti meglestem, vagy ha nem volt idő, hétvégén pótoltam, egy nap alatt. És az örök szerelmek, azok, amik kihullajtották a hajam, ha utalok valamire, azt például életem szerelme nem érti meg. De nagyon-nagyon szerencsés lány vagyok, olyan, aki elmondhatja, hogy a férje nem horgászni viszi büdi halak közé vagy éppen valami uncsi baráti társaságba, ahol hangosak és mindenáron beszélgetni akarók az emberek. Nem bizony, az én Boojiboom a legjobb. Nézhetünk mesét, PS-ezhetünk, nincs baja a tánccal, mondjuk addig biztosan, még csak én űzöm, a kviddics meg amúgy is közös szerelem Volt mellett. Ezek után az, hogy hasonlóan nem nyerte el valami romantikus film nézésének ötlete a tetszésünket meg sem lepett. El is engedtem a dolgot elég hamar, és még a Grut is próbáltam nézelődve, hátha út közben is látni állatkát, nem csak combközépig érő és szaladó totyogókat. Akiknek próbáltam nem útban lenni, mert ők nem vettek észre, pedig hozzájuk képest kicsi se vagyok!
- Nagyon ügyes és okos bizony, de már nem is baba. Már vagy nyolc hónapos, lassan kipotyognak az első fogai, ha még nem hagyta el a tudtunk nélkül az elsőt valahol. Mi van, ha lemaradtunk?!
Eddig bele sem gondoltam jobban abba, mennyire nagyfiú a kis drága, de most sikerült. Kicsit aggodalmasan néztem magam elé ezen agonizálva, meg a reggelünkön.
- Felkeltem volna…. Valamikor. Csak nem lennék képes egy egész napot ágyban tölteni - illetve de, képes lennék. Ezt viszont már megtartottam magamban, azt hiszem így is nyilvánvaló. Tűről volt szó, orvosokról, vizsgálatról és amúgy is már reggel forgott tőlük a hasam és gombóc volt a torkomban. Inkább csak somolyogva igyekeztem odafigyelni a kis odaszúrásokra. Néha megijedtem egyik vagy másik miatt, talán mert komolyan vettem a vicc helyett, de sosem neheztelek rá ezekért. Tudom ilyenkor is, hogy mennyire figyel rám, ami pedig nagyon édes.
- Igen? Keve egyszer azt mondta, hogy csúcs, de ijesztő is mennyi be nem fér a számba. Nem is értem - ráztam meg a fejem kicsit értetlenül, aztán nevetve fordultam az irányába.
- Nem dobtam, kipotyogtak véletlenül, te meg… hát ott álltál, nem tudtak tovább gurulni máshoz! De látod, most mi lenne, ha lennének, és más lábához gurulnának? Én azt nem szeretném - a fejem ráztam nyomatékosítva, hogy nem, ez szörnyű lenne. A kacsintásra felkacagtam, aztán meg megpróbáltam elképzelni, hogy a hasában a zöldteát vizsgálják. Bizarr lenne. Gondolom olyan ultrahangosan csinálnák, mint amivel a szívet is szokták sportorvosin. A lötyi egyáltalán látszana?
- Ühm. Mert én az lennék? - Kicsit belém szorult minden más mondanivalóm éppen egy sóhaj kíséretében. A mosolyom ugyan nem távozott, de be kellett valljam, hogy eddig igazán át se gondoltam ezt. Hogy nincs kviddics, és….a tánc. Szófogadóan fordultam vissza a vidrák felé, hogy figyeljem, ahogy páran egész közel merészkedtek hozzánk így leguggolva a korlát alatt figyeltem őket szembe. Kis cukik, sajnálom, hogy nem lehet simizni őket még mindig. - Menjünk a fókához, pingvinekhez meg a macikhoz? Vagy másfelé megyünk tovább?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=692032#post692032][b]Maja Bojarska - 2017.07.21. 01:10[/b][/url]

Nagyon kell igyekeznem, nehogy rossz helyre lépjek folyamatosan, mert mintha a lábam alá került volna minden tipegő. Az egyikre rámosolyogtam, mert éppen nagyban ette a fagyit és jobban megijedt tőlem, mint én tőle. Szerencsétlen. De a fagyija az elég jól nézett ki.
- Bizony, elég nagy fiúcska már. Olyan gyorsan megnőtt… eddig fel tudtam emelni, most már négyszer kell nekifutnom, mire rendesen ölbe tudom venni. És úgy se túl könnyű - jegyeztem meg, bár nem volt vele gondom, csak elég vicces helyzeteket teremtett. Ettől én még nem adtam fel és ugyan úgy megdögönyöztem néha a kis drágát, pedig lassan már nem leszünk egy súlycsoportban megint, csak nem az én javamra. Jól megértjük egymást, ő is szeret lustizni és aludni, én is, meg játszani a kertben és dolgozunk a víz szeretete dolgon is.
- Ez valami lengyel izé akkor, vagy csak mert ő is fiú? - Nem tudtam eldönteni egyelőre, hogy a kérdésem bután hangzik-e vagy csak értékelni kell benne az őszinteségem és érthető. Éppen ezért túl is lendültem hipi-hopi rajta. - Az a vörös, az… azt még mindig nehezen sikerült megérteni. De nekem az is tetszett ám, nem volt vele baj - ráztam meg a fejem is mellé, mert tényleg így gondoltam. Azon csak jót mosolyogtam magam elé, amit utána mondott, de ennek is szólhatott volna. Nem voltak elvárásaim, vagy szerettem volna bármit behajtani. Én megkaptam már elég régen azt a bizonyos kérdést. Nem olyan volt, mint a filmekben meg mesékben, de ez miért kéne zavarjon? Olyan Lewys volt, ami nekem tökéletesen megfelelt. Igazából pár napig utána még azt sem igazán fogtam fel, hogy ezt nem csak úgy mondta. Most meg? Ott van az a bizonyos jegygyűrű is az ujjamon. Akaratlanul is arra siklik a tekintetem, aztán a földet nézegetem, miközben felegyenesedem a guggolásomból.
- Szeretlek, és azt hiszem az sem zavarna, ha még nem gondolnád úgy, hogy jó lennék. Majd igyekszem az lenni mikor kell és nem lehet baj, nem? - fordultam felé, majd a keze után nyúltam, ahogy még utolsó pillantásokat vetettem a kis szőrös tüneményekre.
- Ühhüüüüm. Mehetünk tovább, biztos nincs más, amit szeretnél megnézni? Most nem hoztam nasit piknikhez, azt szalasztanunk kell…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=692072#post692072][b]Maja Bojarska - 2017.07.21. 16:08[/b][/url]

A kutyánk valahogy úgy, ahogy az apukája is mintha kicsit ott tartanának még, ahol mondjuk a tanév elején voltunk. Mikor pici volt, a négy mancsa elfért az egész ebbel együtt egy ölelésben és kis könnyűke volt. De megnőtt, gyorsan és kíméletlenül. Még mindig iszonyúan édes persze, de ez nem segít a megoldandó gondokon, mint a miként tudunk örülni egymásnak, meg azon, hogy megszokta a napirendet, amit kicsit kinőtt.
- De milyen szomorú lenne már akkor! Meg még én is. Különben ez is meg szokott történni, de ettől még, ha véletlenül én érek haza előbb felmentve őt az egész napos egyedüllét okozta kínokból, ugyan úgy rám veti magát, mint rád szokta - vagy szoktuk. Nézőpont kérdése a tény, szóval csak vigyorgok egy kört inkább és nem fejezem be a mondat ezen részét, csak gondolatban. Ami Volt viselkedését egyébként illeti, túl sok dolgot tanult el tőlünk. A legtöbb emberre, aki séta közbe beszél hozzám, ha ketten vagyunk morog, állandóan enne és a meséket tűri, minden máson legtöbbször alszik. Nem is értem kiktől tanulhatott.
- Háát igen, akad pár, akik már kicsit furin vékonykák, van, aki szép, de az azért más - picit grimaszoltam mellé, de nem volt bajom, csak olyan volt az egész téma, amilyen. Láttam már seprűn is ülni ilyen embereket, na az az igazán ijesztő szerintem.
- Nem szereted a kéket? Pedig a hupikék törpikék még pont menők voltak abban az időben - haraptam be azzal az alsó ajkam, hogy ne nevessek nagyon fel azon, ahogy ezt elképzeltem. Ami a szülős részt illeti, én inkább azon voltam, hogy ne legyen rám senki se mérges, pláne anya, ha már szinte csak vele találkoztam minden nap, meg a nagyiékkal, ha éppen ott ebédeltem, mert ő nem volt otthon az iskolai dolgai miatt. Mindezek ellenére, meg lázadozás és hasonlók, nem hittem, hogy bármivel tartozna nekem, eg tulajdonképpen már teljesült ígéret nyomán. Mert így van. Itt van velem, szeretem, szerethetem. Ő nem bunkó és buta, én meg nem undizok… Olyan sokat, azt gondolom.
- Tudom, mert szuper vagy, ebben is - mosolyogtam rá, hogy aztán a kezünket figyeljem. Engem nem különösebben bántott az, ha furán néznek, az igen ha sokan figyelnek, de most úgy el voltam foglalva, ha így is volt, ezt nem vettem észre, másként lehet kicsit rosszul érezném magam, arra meg most semmi szükség.
- Jó, ők is nagyon édikék, menjünk oda is. Ühhüm, hát jó, vigyázol a kockákra, értem én - bólintottam párat nagy meggyőződéssel, hogy ez így van rendjén. Nekem se ártana néha ráülni a kezemre, mikor éppen nyúlok az otthoni édesség felé, vagy készülök repetázni a spagettiből. Belegondolva ez életem örök problémája. - Az, elég meleg van, ilyenkor an az, hogy kimész a napra és vagy leégsz, vagy úgy jössz vissza az árnyékba, mintha bekentek volna étcsokival. Nem finom leszel, csak elég barna - magyaráztam kicsit talán túl is a dolgot, de a fejem időközben megráztam, nem vagyok szomjas éppen, abban biztos voltam. És amennyit bereggeliztem a pocim se háborgatnám többel egyelőre, akkor se, ha van, amire nem mondanék nemet. Közben elindultam, hogy megkereshessük a többi cukiságot, meg amúgy is, ha jól emlékszem ott van ilyen fagyis-üccsis, ha mégis kéne valami. - Taaaalán kééésőbb fagyizhatnánk, az esetleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=692148#post692148][b]Maja Bojarska - 2017.07.22. 01:27[/b][/url]

Szeretem Voltot, szóval már a mondat azon szakaszában, hogy tudom-e, ha megnő a pocim, hogy kell viselkedni szomorúan sóhajtottam fel és bólogattam is. Nem, igazából csak sejtettem, de ez most egy és ugyan az. Sok dolog lesz azt hiszem még, amit nem illik vagy egyenesen tilos lenne csinálni és ettől azért előre félek egy picit. Nyilván ezzel jár, de azért, ha kiderül, hogy minden elfogy körülöttem, mit fogok csinálni? Nem lóghatok Lewyn sem állandóan és nem tudom, biztos megoldom, d ez nem olyan felvillanyozó része az egésznek sajnos.
- De azért még bírom, csak lehet, nem? Egyelőre még biztos, bárhogy is van, ugye?
Nem tudtam eldönteni, hogy reménykedem, vagy csak szeretném, hogy így legyen, mindenesetre a tény elfogadásával még nem lesz számomra kedvesebb a dolog. Most kénytelenek leszünk a napi programot napozásra több napozásra és hempergésre cserélni. Olyankor legtöbbször én borulok rá szegénykére. El is eveztünk róla, mint témáról, hogy aztán megkapjam azt a bizonyos szemforgatást, amit mindig szinte, ha lassan esik le valami, vagy értetlen vagyok. Jogos persze, de hé, én eddig sok ilyenből kimaradtam. Sosem dicsérgettek, örültek úgy nekem, mint ő, vagy hát úgy minden, szóval nehéz volt a felfogásom, igen. Úgy, hogy azt észrevetted volna? Úgy valóban nem tették veled.
Csak mosolyogtam egyet aprót rántva a vállamon, mintha ez mindegy is lenne, pedig amúgy nem volt az, örültem neki és boldog voltam tőle, hogy ez így jó neki és szereti.
Nem volt baj a pumukli hajjal, ahogy a Papa mondta, csendese vigyorogtam rá a Drágára, mert azért halványan rémlik, hogy ezt a megnevezést még hallottam az eset után párszor. Lehet nagyapának jobban beakadt a „focista”, mint hittem.
- Jó, ha ilyen vagy, akkor majd megtartom magamnak - dugtam ki azzal a nyelvem rá, még kicsit össze is ráncolva a homlokom és a nózim. Én szeretek vele kedves lenni és nem az egóját bizergálom, csak szeretném néha, ha tudná, hogy én így tartom őt a legjobbnak, akkor is, mikor néha előjön, hogy szerinte ezt meg azt ő sem csinálja jól. Inkább csak bandukoltam előre, és hamar sikerült a fókák közelében lévő pingvineknél kiszúrnom a tömeget. Meg tudtam érteni őket, a kis öltönyös madarakat én is imádom. Meg Lewyt is kockákkal is, meg szerintem anélkül is szeretném, bár így azért helyesebb, tény.
- A pockok is cukik, de nem tudom, furán. Bár a kispapáknak nem lesz pocija?
Igen, ebben a pillanatban remekül sikerült elfojtanom a vigyorgásom és egész komolykás fejjel pillognom rá, mintha halálosan komolyan kérdezném, hogy majd ő is növeszt-e, ha ez a sorsocskánk. Aztán ahogy kifejtette, hogy mindig leég, mert tényleg ez a helyzet vele, elnevettem már magam. Én jól elvoltam, én csak csinin szoktam barnulni, bár az zavaró, ha ott marad a bikini helye, de ezt már megtanultam orvosolni ügyesen. Most sem látni sehol pánthelyet, nem igaz?
- De még nem tudooooom ám, most sokat ettem úgy is, menjünk inkább nézzük a fókát, már mindjárt jönnek a smaciid is úgy is - közöltem nevetgélve, ahogy felgyorsítva befodultam elé, és óvatosan hátrálva húztam végig rá vigyorogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=692153#post692153][b]Maja Bojarska - 2017.07.22. 05:51[/b][/url]

Jobban is reagálhatnék talán, vagy nem is tudom, hogyan kellene. Nem akarok ebből az ilyenek mellett sem valami negatívat kanyarítani, mert igazából bármennyi lemondással is jár az, ha két embernek az ohanájába kisbaba költözik, megéri azt mondják. Én meg elhiszem nekik, csak furcsa, hogy ami eddig olyan jól elfért, arra oda kell figyelni. Azt meg jól tudja a Drága is és bárki, hogy ebben néha nem jeleskedem. Szóval erőt vettem magamon és nem hagytam, hogy nagy búba másszon a pofim és én sem.
- Tuuudom. És rendben van, majd az okosok megmondják, gondolom.
Bíztam benne azért, hogy nagy baj ebből nem lehet. Én sem akartam, hogy baj legyen, semelyikünkkel, pláne a békucinkkal, ha odabent van már. De azt hiszem, még ott tartok, hogy csak kezdem kapizsgálni mi is kezdődött el, az meg sosem egyszerű.
Picit el is vesztem a témáink között, mire eszméltem, addigra meg már ott tartottunk, hogy én csak nagyban nyunnyogtam grimaszolva, ő pedig még ki is nevetett. Szépen vagyunk.
- Pontosan tudom, de ettől még dünnyöghetek, hogy miért ne legyezgethetnélek... - mondtam kicsit morcosabb hangon, de ez egészen hamar elmúlt szerencsére, inkább nézelődtem, nem akartam megsértődni, csak nem szeretem, hogyha nem lehetek kedves, mert úgyis mindegy alapon. Ez olyan kicsit, mintha azt mondaná, úgyis tudja, hogy szeretem, nem kell mondogatni. Bármennyire is éles példa. Meg különben is. Csinálja inkább más? Borzalom. És most nem az állatkákra célzok.
Természetesen nem gondoltam komolyan, hogy majd jól kipocisodik, hiszen nem vagyunk csikóhalak, de ahogy láttam jól elgondolkodott, ami nem tudtam mennyire jó.
- A pocok pockok feltétlenül azok, a pocakos bácsik meg nem tudom, nem ismerek túl sokat, hogy ezt megmondjam - gondolkodtam el kicsit a kérdésen jobban. Alapból nem sok bácsit vagy férfit ismerek, így nem volt bonyolult átszaladni az ismeretségi körömön fejben, kivel és mi a helyzet, de semmire nem jutottam. - A zsánerem? Mármint te pocival?
Kicsit hunyorogva csóváltam a fejem, mert nem tudtam erre mit mondjak, pedig nem akartam kikerülni a választ, csak annyira elmerültem, hogy nem fogtam fel asszem mit kérdez, de a válaszom is jól mutatja, hogy nem nagyon gondolkodtam soha senki másban. Mivel előtte azt sem tudtam, hogy ilyennek kéne legyen.
- Biiizony, őket is várom már nagyon. De előbb a fókák, pacsival vagy anélkül - integettem kicsit felé a szabad kezemmel a széles fogkrémreklámos vigyorom mellé, aztán befejeztem a mini műsorozást, mikor valaki rám nézett és még észre is vettem.
- Naaaagaaa. Miért? Ha csak nincs még egy Lewy, aki focista, azt hiszem erre nem sok esély van… van még egy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=692159#post692159][b]Maja Bojarska - 2017.07.22. 07:52[/b][/url]

Mondhatnám biztos, hogy nem, nem így van, de nem akartam belemenni abba, hogy én ettől még nem tartom őt annak. Inkább csak a szemem forgattam, még kicsit lóbáltam a kezeinket majd oldalra lépve a vállának koccantam kicsit vigyorogva. Láttam, hogy megint a hajában jár és kényszerem lett volna visszaturizni, mert olyan furin előre állt, mai amúgy cuki volt és csini, de nem az igazi. Észre se vettem, hogy milyen sokáig bámultam a haját, mielőtt a lábam elé néztem volna végre inkább. Most szerencsére nem volt térdmagasságban lévő törpe, akin áteshettem volna.
- Ühhüm, abban nem kételkedem, hogy ők rendesek. De féltékenyek? Ha szeretnek pockok lenni, akkor meg minek?
Sokszor bonyolult és magas nekem néhány ember. Ha szeret az lenni, miért irigyel bármit. Ha meg nem szeret, miét nem tesz ellene? Én sem szeretném, hogy akkora legyen a popsim, mint egy ház, ezért is csinálom rendesen az edzős gyakorlatokat, hiába hámizok néha sokat.
- Hát nekem mindegy mikor és hogyan, vagy éppen milyen leszel, csak te maradj meg nekem.
Nem tudom azt sem, és nem is vagyok elég bátor elképzelni, hogy mi lesz velem mondjuk 5 év múlva, nem még arra tíz évre rá. Kicsit távolinak tűnt, talán túl utópisztikusnak is, mert hát minek járjunk a jövőben, ha a jelenben is szép dolgok vannak? Mint az ohanánk. Szeretem ezt a kis családot és nem akarok semerre az időben mozdulni tőle nagy ugrással. Éppen ezért is örültem, mikor a fókához értünk. Rendes irányba fordultam, aztán a kis noszogatásra egy nagyon jó kis helyre kerültem, ahonnan tök szépen látszott minden.
- Örülök, és arra az egyre meg igényt tartanék, ha lehet - néztem hátra rá a vállam felett, kicsit nekidőlve a hátammal a mellkasának. Csak az állított most meg ebben a bújós mindenemben, hogy túl meleg van és őt se, meg magamat se kéne még forralni és tovább termelni a hőt az ölelős dolgokkal. - De, biztos, nem is szeretik a napfényt annyira, árnyékban szoktak úszni és nem is meleg vízben. Gondolom nyáron sűrűbben cserélik a pancsivízet is.