36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
Budapest és környéke - Béres Bárcián hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. április 5. 00:52 | Link

Leon

Legalább annyira szándékozott a tüntető tömeg közepére kerülni, mint amennyire Leon - semennyire. Kollégájához hasonlóan ő is csak pár dolgot szeretett volna venni, amikor egyszer csak arra eszmélt, hogy minden teljesen járhatatlan. Persze igazából megmenekülhetett volna az embertömegtől, ha nagyon meg akart volna - ő nem hoppanálva érkezett, így a csődület szélébe szaladt bele, nem a közepébe - de éppen ezért nem tette. Mivel továbbra sem folyamodott semmilyen hopp-hálózattal kapcsolatos eszközhöz, mióta az majdnem az életébe került, adta magát, hogy mindenhova lábon kell eljutnia. Márpedig neki a tömeg másik oldalán volt dolga. Tehát valahogyan át kellett jutnia, így megindult befelé, így került az egész közepére.
Persze hamar rájön, hogy ez hiba volt. Mégsem lesz ez az átjutás annyira könnyű, ő pedig kezd elveszni az embertömegben, léptei pedig olyan csigalassúságúvá válnak, hogyha át is jut, már minek?
Ekkor egyszer csak tompa puffanással landol valami a mellkasán. Pontosabban valaki. Pár másodpercen belül pedig az is kiderül, hogy ismerősről van szó. Kékjei elkerekednek meglepődésében, majd tekintete Leon mancsaira siklik, amelyeket egy röpke pillanatra rajta felejtett. Ezek szerint nem csak őt lepte meg a találkozás. A férfi persze azon nyomban szabadkozni kezd - erre mondjuk akár az éves fizetését is feltette volna.
- Helló - mosolyodik el, azt pedig nem is mondja, hogy semmi baj, mert teljesen egyértelmű. Úgy tűnik azonban, hogy valaki más nem így gondolja.
- Mit lökdösődsz, mi?! Te is egy rohadt minisztériumi eb vagy? - hördül fel a Berci mellett álló férfi, aki szintén kaphatott egy kicsit az iménti lökésből. Ha nem is Leonéból, de ugyanabból az adagból, ám láthatóan a gyógyítónak tulajdonítja az őt ért sérelmet. A fekete hajú, magas és izmos férfi kötekedőn taszít is egyet Leon vállán, azon nyomban megtorlást követelve, amiért fellökték.
- Szerintem ez szükségtelen - mondja Bárcián, megpróbálva a két férfi közé állni, és bevetni a mágiáját a feldühödött férfin, hogy kicsit megnyugodjon, ám lehet elkésett - a férfinek már a kezében van a pálcája. Nincsen könnyű dolga, hiszen ő is meglehetősen ideges a kialakult szituáció miatt, ilyenkor pedig az ereje is gyengébb. De talán elég erős. Hátha.
Szál megtekintése

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. április 5. 20:39 | Link

Leon

Nem gondolkodik, rögtön cselekszik. Tudja hogy baj lesz, de megállítani már nem tudja a férfi átkát, amely telibekapja Leont. A Carbunculus hatására Leonon égető kelések jelennek meg, Bárcián pedig felszisszen egy pillanatra, hiszen még a látvány is fájdalmas. Pálcája már a kezében, egyetlen pillanat alatt került oda - úgy tűnik ez a rutinos mozdulat még benne van a kezében. Pár pillanat alatt von egy Protego-t Leon és önmaga köré, amely hamar meg is gyengül, mivel a támadó nem adta fel, újabb átka pedig az imént pattant le a pajzsról.
- Morsosso! - mondja ki magabiztosan a varázsigét, amely hál' Istennek eléri a férfit, aki ennek hatására megtántorodva ejti el a pálcáját, kétségbeesetten kapva a csuklója után, értetlenül konstatálva, mennyire rémesen fáj az egész karja. A lábain is alig áll az átok által keltett fájdalomérzet miatt, azonban Berci nem bízza a véletlenre.
- Invito - ejti ki nyugodtan a varázsigét, látva, hogy a férfi már nem támadóképes. Az idegen pálcája a kezében landol, ő pedig elmormol egy gyors Finite-t, hogy megszüntesse a férfi fájdalmát, aki azóta már a macskaköveken térdel, segítségért kiabálva. A segélykiáltások abbamaradnak, a férfi azonban továbbra is a sokktól bénultan ül a földön.
A pálcát az egyik bámészkodó kezébe nyomja, ezzel valamennyi időt nyerve maguknak, elvégre addig sincs annál az idiótánál. A következő másodpercben azonban már Leon felé fordul, aki láthatóan nincsen túl jó állapotban. Segítségre van szüksége. Mivel Berci számára a hoppanálás nem opció, tudja, hogy minél gyorsabban le kell lécelniük innen, mégpedig lábon. A tömeg az egyik irányban már nem tűnik olyan végtelennek, így úgy dönt, arra fognak kijutni.
- El kell tűnnünk innen, utána meggyógyítalak - hajol közelebb Leonhoz, hogy az őket bámuló tömeg ne hallhassa, mit mond neki. Utána pedig megragadja a férfi kezét, és amennyire gyorsan csak lehetséges, igyekszik átverekedni magukat az embereken.
Szál megtekintése

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. április 5. 22:11 | Link

Leon

Ahogy eloszlik a tömeg, úgy száll fel az ijedtség Leonról is, akinek pillanatról pillanatra, szinte láthatóan tér vissza a lélekjelenléte. Mintha ólomsúly hagyná el a mellkasát, úgy könnyebbül meg Bárcián, látva, hogy a helyzet nem annyira súlyos, hogy a gyógyító teljesen elhagyta volna miatta önmagát.
Nem telik el sok idő, mire kiérnek egy viszonylag csendes térre. A távolban ugyan hallatszik a dühös tömeg kiabálása, mégis van valami nagyon nyugodt a légkörben az öreg budanekeresdi házak között. Ekkor jön rá, hogy még mindig fogja Leon kezét, így aztán egy bocsánatkérő mosollyal elengedi a férfi ujjait. Ő már láthatóan összeszedte magát kicsit, szerencsére. Sőt, éppen fájdalomcsillapító bűbájt tesz önmagára, Bercinek pedig átsuhan az agyán a gondolat, hogy ezt ő is igazán megtehette volna. Most már mondjuk késő bánat.
- Szerzünk! - vágja rá rögtön, tekintetével a bájitalbolt után kutatva, miközben törzsből is fordul kicsit, hogy megfelelően körülnézhessen. Ő is megpillanatja a boltot, ám hirtelen visszafordul és Leonra néz, mivel a férfi beszélni kezd. A férfi megjegyzésére leheletnyien halk kuncogás hagyja el Berci ajkait, majd kicsit közelebb lép, és kiszed egy falevelet a férfi hajából, ami még a dulakodáskor kerülhetett oda.
- Hát nem. - Kicsit talán túl őszinte, de közben végig kedvesen mosolyog. Nincsen ezzel semmi baj, tudja ő már régóta, hogy nem mindenki viseli hozzá hasonlóan jól az ilyesfajta helyzeteket. Mások vagyunk, ez már csak így van. Végül finoman megveregeti a férfi vállát, aztán megpördül a sarka körül, ám előtte még az alábbi szavakat intézi hozzá:
- Na gyere, eltüntetjük rólad ezt a borzalmat!
Szál megtekintése

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. április 12. 14:04 | Link

Leon

- Ó, hogy ez egy hasznossági verseny? - kérdez vissza félig-meddig nevetve, jól láthatóan remekül szórakozva. Neki még véletlenül sem jutott volna eszébe erre az egészre így tekinteni. Nem igazán szokott az emberekre úgy gondolni, hogy vajon mennyi hasznuk van egy adott szituációban, vagy mennyi nincs. Maximum csak akkor, hogyha egy fontos munkáját hátráltatják, de akkor is egyszerűen csak praktikussági megfontolásból.
- Semmi bajom - vonja meg a vállát, mert hát még ha lenne is, akkor is semmiség lenne Leon gondjaihoz viszonyítva, de még csak ennyiről sincsen szó. Igazán nem vele kell most itt törődni. Félreértés ne essék, ezt nem is hagyná.
Leon láthatóan átszellemül, miközben a munkájával foglalkozik. Ebben hasonlítanak ők ketten, jobban mint azt Bárcián gondolta volna. Csendesen figyeli az eseményeket, a férfit egy pillanatra sem zavarva, háttérbe húzódva. Látja, hogy szinte teljesen meg is feledkezik róla, ezzel viszont nincs is semmi baj. Türelmesen figyeli a folyamatot, majd Leon nyomában indul el kifelé a boltból, mikor már minden megvan.
Mit ne mondjak, Leon kicsit ijesztően vezeti fel a kérését, mintha minimum arra kérné majd, hogy takarítson kutyakakit zacskó nélkül, vagy a fene tudja. Így aztán egy pillanatra elbizonytalanodik, azon tűnődve, mégis mi a fenét akarhat kérni. No persze a legegyszerűbb megkérdezni, ugyebár.
- Na mesélj - mondja végül felvont szemöldökkel, várakozó tekintetét a férfi ábrázatán tartva. Elő a farbával, csak nem lehet olyan vészes.
Szál megtekintése

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. április 29. 18:33 | Link

Leon

Miközben a férfi válaszol Berci mosolya kicsit elhalványul, addigra pedig szinte teljesen eltűnik, mire Leon befejezi a mondatot. Kétféleképpen lehet érteni, amit mond: Nem versenyzem, mert nincsen rá szükség, vagy nem versenyzem, mert úgysem nyernék. A hangsúlyból és Leon korábbi megnyilvánulásaiból Bárcián erősen sejti, hogy itt az utóbbiról van szó. Persze tudja ő, hogy Leon nagyon máshogyan látja magát, mint ahogyan ő látja - ez nyilvánvaló is - mégsem egészen érti, hogy egy ilyen férfi hogyan gondolhat önmagáról ilyen keveset. Habár normális esetben itt vége lenne a beszélgetés ezen részének, Leon annyira elesettnek tűnik így sérülten, ezután a mondat után pedig végképp, hogy úgy érzi, mondania kell még valamit.
- Helyes, adj esélyt másoknak is! - mosolyog rá bátorítóan. Persze fogalma sincs honnan gondolja, hogy Leonnak pont az ő bátorítására lenne szüksége, de úgy van vele, minden kedves szó jól jöhet.
Úgy negyed óra múlva már egészen más szituációban állnak egymással szemben, ő pedig érdeklődve várja, mi lehet az a hatalmas szívesség, amit meg kell tennie. Meglepődve vonja fel a szemöldökeit a férfi kérésére, a szabadkozásra pedig végképp elcsodálkozik. Fel sem merült benne, hogy Leon ilyet fog kérni, elvégre az ilyesmit nem kell kérni. Tőle legalábbis biztosan nem.
- Eszem ágában sem volt ebben az állapotban egyedül hagyni téged - rázza meg a fejét határozottan, elvégre így igaz. Az este befejezése eddig is úgy élt a fejében, hogy a férfi otthonánál válnak el útjaik, bárhol legyen is az.
- Csak mutasd az utat.
Szál megtekintése

Budapest és környéke - Béres Bárcián hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek