Budapest

Tanulmányi kirándulás
Budanekeresd
December 6.

Thaihasy tanerő sietősen sürgeti a szakkörös diákocskákat, hogy szaporázzák meg lépteiket. Ármin már biztosan ott várja őket az óra alatt, Viko pedig nagyon nem szeret késni, dehát nem számolt azzal, hogy ennyi embert kell összeszednie. Kipirosodott orrát igyekszik belebújtatni a sáljába, a havazást igazán nem számította bele az utazásba. Ő halad elől, a többiek mögötte, időnként hátrapillant, hogy mindenki megvan-e (közben eszébe sem jut, hogy így bárminek nekimehet), aztán vissza is fordul és picit rágyorsít. Kék utazótalárban van, a szép kék süvegével, mint ahogy egy igazi aranyvérű hagyományokat tisztelő tanárnőnek kell. Tanárnő. Brr, ez még mindig fura. Annyira szép most ez a kis város, be van borítva hóval, és a boltok kirakataiból melegen mosolyog ki az ünnepi díszítés és világítás. Hatodika ma, a mugliknál és náluk is ma jön a nagy szakállú bácsi, aki behoppanálva a gyerekek szobájába ajándékkal halmozza el a kicsiket. Meg a nagyokat is.
- Már mindjárt ott vagyunk, ne aggódjatok. - leheli hátra, mikor ismét a diákok felé fordul.


//A szálazásra kérlek titeket, hogy figyeljetek oda! A másik, hogy ne írjatok kisregényt, elég most kb annyi, mint amennyit én írtam, hogy haladjunk, mert sokan vagyunk. Kérem a Prefektusokat, vegyék ezt figyelembe és ne szidják meg ezért a szakköröseimet. Az első körből Ármin kimarad, a következőre már velünk lesz ő is.//

- belváros, valahol a nyugati közelében, vizsgaidőszakos hétvége

Ruha

A bogolyfalvai vonat ebben a percben érkezik be a nyugati pályaudvar elrejtett vágányába, Viko pedig enyhe gyomorgörccsel száll le a vagonból. Nem igazán szereti Budapestet, a legutóbb is ellopták a táskáját, ő meg csak hebegett-habogott a tolvaj után. Pálca használata nélkül nem sokat tehet a muglik között és még öltözködni se igazán. A mágusok divatja manapság egyre inkább közelít a muglikéhoz a fiatal generáció miatt, de ő aranyvérű révén gyerekkora óta őrzi a hagyományokat, az iskolában is kék talárjába megy be, ha tanítani kell, így egy kicsit meg van lőve, vajon mennyire fogják kinézni a varázslatanok az utcákon. Mindenesetre egy jó erős epres szettel lépett ki az otthonából, és mivel még mindig nem állhat neki a hoppanálási tanfolyamnak, kénytelen vonattal járni-kelni.
Kicsit idegesen igyekszik ki a pályaudvar forgatagából, páran meg is nézik a majdnem teljesen pirosba öltözött fiatal, húzott szemű nőt, de a muglik közönyösségéhez nem sok fogható, mennek is tovább, hogy űzzék a saját kis mókuskereküket. Van még egy kis ideje, még mielőtt továbbmenne a budanekeresdi boltjába, addig szét szeretne nézni egy kicsit a városban. Akármilyen aggályai is vannak az itteni emberekkel szemben, viccesnek tartja a muglikat és az apró gondjaikat, jókat szokott mulatni rajtuk, úgyhogy hátha egy kicsit megváltozik a véleménye a múltkori balhé óta. Füle mögé tűr egy tincset és a körút felé veszi az irányt. Nem sokat ért a forintféle pénzekhez, de azt azért tudja, hogy drága itt a közlekedés, majd ráér akkor költeni rá, mikor a hév felé veszi az irányt. Addig meg legalább sétál egy jót. Táskáját ezúttal alaposan magához szorítva lép ki a koszos utcára, verekedi át magát a villamoshoz igyekvő embertömegen és fellélegezve halad tovább az (oktogon) egyik irányba, csak úgy véletlenszerűen. Ámulva megy el a különböző éttermek, hotelek, boltok és kirakatok előtt, néha meg-meg perdül a tengelye körül, hogy forogva is jól megnézhesse magának ezt a hatalmas várost, aztán ugyanilyen lendülettel és halvány mosollyal megy is tovább az utcán.

- belváros, valahol a nyugati közelében, vizsgaidőszakos hétvége

Az egyik kávézó csábítóan próbálja őt egy nagy, epres finomságra invitálni, de legnagyobb bánatára nincs nála mugli pénz, csak éppen Budanekeresdre valónyi. Nagyot sóhajtva megy tovább a rengeteg ember között, mikor valaki megböki az oldalát, ő meg a váratlan érintéstől felsikkant és egyből lendíti a tenyerét, nehogy megint ellopják a táskáját. Amikor viszont a kolléga arcát felismeri, még idejében állítja meg a kezét, így az szerencsére nem ér célba. Picit megremegnek ajkai a hirtelen jött ijedtségtől, aztán elmosolyodik és bocsánatot kér.
- Hű, szia, ne haragudj... izé, reflex. Jaj hát én őő... Budanekeresden lesz majd dolgom, de csak nemrég jöttem fel pestre és még van időm. De te? Itt? - igen, még csak most fogja fel, hogy gyakorlatilag ebben a hatalmas városban, a sok ember között ők itt ketten összefutottak és a kolléga még ki is szúrta őt. Mondjuk igen, elég feltűnően pirosban van, dehát izé... ez náluk, a mágusvilágban nem is lenne olyan feltűnő. Csak a muglik öltözködnek ilyen szürkén és borongósan.
- Hogy éttermet? Fogalmam sincs, én nem szoktam errefelé járni... éééés a muglik között amúgy se nagyon ismerem ki magam. - a mondat második felét halkabban mondom, nem akarom mindenki előtt mégjobban felhívni magamra a figyelmet. Meg aztán, nem akarom magam annyira leégetni a professzor előtt olyan hülye kérdésekkel, hogy mit is esznek a muglik, úgyhogy inkább csak körbenéz.
- Ööööö nem tudom, talán valahol amúgy is ki van írva, hogy étterem. - gratuláljunk együtt Vikonak és a fantasztikus logikájának. Jár a taps!

- belváros, valahol a nyugati közelében, vizsgaidőszakos hétvége

A professzor a lendülő tenyérre reflexszerűen reagál, mintha világ életében nők pofonjai elől menekült volna, de szerencsére ez a kis jelenet hamar helyre jön és semmi kellemetlenséggel nem zárul, Viko meg ezt az észrevételét meg sem említi.
- Ó nem, nem sietek sehová. Nem tartasz fel, ugyan. - mosolyog a férfira könnyeden, hogy is tarthatná fel, hiszen ő se tudja éppen, merre is menjen hirtelen. Csak egy kicsit jobban meg akarta ismerni ezt a várost, mindig úgy parázik tőle, ő a kis vidéki boszorkány 'menedékből... Lopva végigpillant Attilán, aki elég elegánsan van felöltözve ahhoz, hogy inkább ő siessen valami tárgyalásfélére, de azt is kénytelen beismerni, hogy sokkal jobban tud muglisan öltözködni nála. Micsoda szégyen ez egy nő számára... A kérdésére viszont nem kapott választ, hogy a férfi mit is keres errefelé Budapesten, de sebaj, nem fog rámenősen kérdezősködni. Az étterem keresgéléséről viszont pillanatnyilag letesz, ez némiképp megkönnyebbülés, mert tényleg nem tudott volna ebben segíteni.
- Köszönöm jól, az üzlet kicsit döcög ugyan, de Nekeresden kezd beindulni, a tanítás meg nem vészes, alig van diákom, ők viszont nagyon lelkesek. Ez az időszak meg így tanárként nem vészes. Diákként sokkal stresszesebb volt. - kuncog fel egy kicsit, egy pillanatra visszaemlékezve arra, hogy hányszor is kellett egy bizonyos osztályt megismételnie, na meg az az ötödéves záróvizsga...
- Te hogy vagy és hogy telik ez az időszak? Nem lehet könnyű, a Bűbájtan alaptantárgy és sokan vizsgázhatnak belőle.
Nem is tudja elképzelni, hogy ő ennyi diákot vizsgáztasson egyszerre, kicsiket és nagyokat egyaránt... belegondolni is szédítő.
- Hüm... amúgy te most sietsz valahová? - érdeklődik és tekintetével finoman Attila öltözékére utal.

- belváros, valahol a nyugati közelében, vizsgaidőszakos hétvége

Na igen, kevés diákkal könnyű a vizsgáztatás. Gyakorlatilag egy délután megvan az egész, ezért is örül annak, hogy csak nagyokat tanít és marad ideje intézni a bolt ügyeit. Lassan másik városkába is terjeszkedni akar, úgyhogy ilyen téren van dolga bőven. Most azonban a véletlen úgy hozta, hogy egy viszonylag szabad napján összefutott egy amolyan ismeretlen ismerőssel. Nem sokat tud Szikszai professzorról, nem is igazán beszélgettek még ennyinél többet, mint most, pedig jó lenne megismerni pár kollégát, így, hogy lent tanít a faluban, kívülállónak érzi magát.
- Tolmács? Azta. - döbben le, mondjuk nem kéne ennyire meglepődnie, elvégre egy ilyen sok diákot tanító tanárnak érdemes tudnia idegen nyelveket, mert ha jól tudja, angolul is megy náluk az oktatás.
- Na igen, te legalább jószívűen osztályzol. - csak eszébe jut egy pillanatra régi bájitaltan tanára, aki még most is a bagolykőben tanít és ki is rázza a hideg. Egy rakat kérdést feltenne a tanítási módszereivel kapcsolatban, de úgy érzi, kicsit fura lenne itt bűbájokról és különféle jutalmazási varázsédességekről beszélgetni a nyílt mugli utcán, meg hát amúgy se ismerik olyan jól egymást, hogy ilyen praktikákról kérdezgesse. Aztán, mintha csak a gondolataiban olvasna teszi fel kérdését a férfi, Viko pedig pár értetlen pislogás után önkénytelenül mosolyogni kezd zavarában.
- Persze, miért ne? - ugyanezen gondolkodott végülis ő is, de hogy nézett volna az ki? Mintha csak randira hívná az amúgy elegánsan kiöltözött kollégát. Na, így legalább még egy probléma áthidalva.
- Csak én tényleg nem vagyok erre ismeretes, szóval fogalmam sincs, merre menjünk. - mondjuk pont látott erre egy kávézót, ami mellett elsétált, de most annyira zavarba jött, hogy nem jut eszébe azonnal.

- belváros, valahol a nyugati közelében, aztán Budnekeresd, vizsgaidőszakos hétvége

Nem nagyon csodálkozik azon, hogy másodállást kell némely tanárnak vállalnia... de mondjuk az egy kicsit meglepi, hogy pont egy ilyen alaptantárgynak számító oktatónak is elkél a mellékes. Persze az is lehet, hogy csak a kalandvágy vezérli Szikszait, egyfolytában ugyanazt az anyagot oktatni megterhelő lehet.
- Aha, értem. - vet egy "na persze, persze, tanár úr" pillantást Attilára, amolyan kicsit pajkosat, valahogy nem tudja kinézni belőle, hogy olyan borzasztóan szigorú lenne. A nekeresdi kávézó ötletére felcsillannak szemei és széles mosolyra húzódnak ajkai, egyből bólogatni kezd.
- Igen, igen, ismerem! Nagyon jó kis hely, de... - elhallgat, van ugyan oda jegyrevalója, de innen messze van, vissza kéne menniük a sárga, síneken járó járműhöz, aztán a hídtól meg fel a zöld vonatra... De Szikszai a karját nyújtja, amit először Viko nem is ért és fülig vörösödve esik csak le neki, hogy létezik hoppanálás is a világon, egy bűbájtan tanárnak pedig biztosan van rá jogosítványa. Persze, végülis ez a legkézenfekvőbb, elvégre mágusok volnának, vagy mik... Itt viszont túl feltűnőek lennének, úgyhogy pár percnyi séta és egy kihaltabb utcán körülnézés után már érzi is, ahogyan felkapódik a köldökénél fogva és érkezik meg gyomorforgató utazásukból Budanekeresd macskaköves főterére, a kávézó elé, orrát jó alaposan beverve az utca kövezetébe. Lehetne valami ennél is cikibb? Kicsit könnyező szemekkel próbálja kerülni kollégája valószínűleg értetlen pillantását. Orrát is próbálja takarni, aztán kitapogatja, hogy nincs is annak semmi baja, csak kicsit beütötte. Az hiányozna még, medimágust hívni egy egyszerű kávézáshoz... érzi, hogy ezt az iméntit meg kell majd magyaráznia, de inkább újra csak zavarban lévő mosolyt erőltet arcára, mintha mindez direkt lett volna és megszokott dolog lenne. Nem is mer belegondolni, hogy a már itt fogyasztó vendégek vajon mit szólhatnak ehhez a jelenethez... valószínűleg halkan próbálnak nem röhögni. Követi Attilát az egyik kétszemélyes, kinti asztalhoz, leül, de még mindig nem igazán mer a másik szemébe nézni.
- Egy Epervarázst és egy Pudingos-epres kosárkát, ha valami igazán finom sütit szeretnél, ez utóbbit nagyon tudom ajánlani. - neeeeem mintha annyi időt eltöltött volna itt, hogy tudja. Amikor kiérkezik a pincér, le is adja a kis rendelését, majd mégegyszer megtapogatja az orrát és csak most néz fel lopva Attilára.
- Öööööööööööéééésamúúúúúgy te gyakran jársz ide? - hót átlagos kérdés, dehát valamivel el kell indítani a beszélgetést egy ilyen kínos jelenet után.