36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
Budapest és környéke - Nemes L. Izabella hozzászólásai (25 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. szeptember 26. 15:27 | Link

Ádám bácsi
Szeptember 25., délután kettő; anyu; házikó

Hangosan felmorranva fordultam a fal felé, mikor anyu kopogott be a szobámba valami vendéget emlegetve, aki állítólag hozzám jött. Én viszont iskolakezdésig a családomon kívül senkit nem akartam látni, ezzel a mozdulattal pedig azt akartam jelezni, hogy küldjék el. Anyu viszont, miután látta hogy reagáltam a kedves szavakra, becsörtetett az ajtón, lerántotta rólam a takarót, mire Sassy felugrott a sarokból és rám vetette magát. Nyöszörögve igyekeztem a földre parancsolni a kutyát, úgy, hogy ne lökdössem semerre se nagyon, elvégre nem akartam én bántani. Végül aztán ő is megértette, hogy nincs kedvem játszani és összegömbölyödve elhelyezkedett az ágyam végén, míg én a falnak döntött háttal, nyakig felhúzott takaróval vizsgálgattam a kezem. Az ujjaim nem meglepő módon remegtek, ez az ominózus este óta így volt. Már csak azt tudtam remélni, hogy nem kell többet összefutnom azokkal az emberekkel. Akikről tulajdonképpen azóta nincs infója se apának, se anyának. Ez pedig kicsit aggasztott. Anya ekkor jelent meg az ajtónál, elhadart valami olyasmit, hogy egy tanár jött hozzám és a balesetről szeretne beszélgetni velem, aztán már el is tűnt. Kábán pislogtam a feltehetőleg a tornádó nőt követő tanárra, majd amint az belépett az ajtón, Sassy is felkapta rá a fejét.
- Jó napot! - végre hajlandó voltam másra is nézni a remegő ujjaimon kívül, amiket most az ölembe ejtve összefontam, ezzel próbálva megakadályozni a folytonos mozgást. Sassy még közelebb húzódott hozzám végig Merki bácsit nézve, én meg ebből jó gazdi módjára semmit sem vettem észre. Egyébként nem tett semmilyen fenyegető mozdulatot, még csak nem is morgott, mindössze abbahagyta a farokcsóválást és kicsit kinyújtózott, hogy ugrásra kész legyen.
- Anya azt mondta, beszélni szeretne velem.

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. október 11. 10:50 | Link

Zétény
Szeptember 19. szombat; házikó; ruha

Az idő kellemes, se nem túl hideg és se nem túl meleg, egyszóval majdnem tökéletes az egyik kedvenc filmem újranézéséhez. Hogy miért csak majdnem tökéletes az idő? Hát ez egyszerű: egész éjszaka esett az eső és mindenhol tócsák állnak, ettől függetlenül a hőmérséklet is jó helyen van ahhoz, hogy ezt kellemesnek lehessen mondani. Már csak a célszemélynek kell megérkeznie és teljes lesz a szett. Amíg viszont ez nem igen akart megtörténni, a szobámban ücsörögtem és hol a falra pillantottam az egyik Kapitányt ábrázoló poszterre, hol az előttem fekvő laptopra meredtem, majd gyakorlottként kerestem ki a letöltött filmek mappámból a megfelelőt. Még bele is néztem picit, természetesen a legjobb részbe: ahol Bucky is szerepel. Amint visszapörgettem az elejére és eltüntettem a pirítósom maradékát már csengettek is. A tányért felkapva siettem le a lépcsőn és a konyhába bedobva -nem szó szerint- a tálat már mentem is ajtót nyitni.
- Anyaaa...! - kiáltottam még vissza, miközben a kitárt ajtó előtt ösztönösen húztam össze a kardigánom, hogy azért ne fagyjak meg, míg Zétény méltóztatik befáradni. - Na, helló. Remélem villamossal jöttél a sok mugli között és nagyon jól érezted magad.
Nem tudtam megállni, hogy ne piszkáljam egy kicsit, az ajtót pedig rögtön csaptam is be, miután tényleg befáradt, aztán eltávolodva attól a lépcső egyik alsó fokára léptem. Anya pedig azon nyomban jött is elő a konyhából, bemutatkozott, megdicsérte a rellonos haját(?), majd miután megkérdezte mit kérünk, biccentve visszatért a konyhába. Még szerencse, hogy apámnak valami roppant fontos ügy miatt a parancsnokságra kellett mennie és nem veregethette meg Zétény vállát istenesen. De kár. Meg sem várva, hogy édesanyám alakja teljesen eltűnjön a konyhaajtó mögött ragadtam meg Zétény kezét és húzni kezdtem felfelé.
- Egy szót se szólj, majd fent - sziszegtem még hátra, mert természetesen én sem vagyok hülye és tudtam, hogy emlékszik a faluban történtekre, viszont nem akartam anyu és Vivien (a nővérem is valahol a konyhában lehetett) előtt vitázni a fiúval, így miután sikeresen feljutottunk az emeletre beterelgettem a szobámba és az ajtót halkan becsukva nekidőltem a fának.
- Csüccs - mutattam a fehér, puha, bolyhos takarómmal leterített ágyamra és én magam is helyet foglaltam a laptop előtt. Amiről kérdőn tekintettem Zétényre, nem voltam ugyanis biztos benne, hogy ismeri a gépet.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. október 12. 20:24 | Link

Zétény
Szeptember 19. szombat; házikó; ruha

Általában nem szoktam üvöltözni és amennyiben ez mégis megtörtént, csak kviddicsmeccsek közben vagy esetleg vendégek érkezésekor következhetett be. Mint például ahogy most is. Anya amúgy is meg akarta picit ismerni Zétényt, nekem pedig muszáj volt valahogy figyelmeztetnem, hogy megérkezett és mivel nem akartam össze-vissza rohangálni a lakásban, ez maradt csak. Szerencsére pedig egyikük sem szedte le a fejem, hogy "hát mi üvöltöl, kislányom?" .
  - Ilyen főbenjáró bűnt nehogy elkövess egyszer se - bólogattam a szavaira már alig várva, hogy mikor lép be az ajtón és szoríthatom ki a hideget annak becsapásával. Anya természetesen még elbeszélgetett vele, én viszont csak a szemem forgattam a rellonos bókjaira, aztán felráncigáltam magammal a szobámba. Ahol meleg volt. Mert fűtünk. Normális emberek módjára, szeptemberben fűtöttünk. Azt hiszem majd inkább még egyszer megfontolom azt a normális jelzőt... De egyelőre törődjünk Zéténnyel.
  - Igen, tudom. Vivien hasonlít is rá, asszem - vontam meg a vállam, miközben az ágyon elnyúlva kihúztam a fiókom és kotorászni kezdtem benne a megfelelő kábel után kutatva. Merthogy nekem elég lett volna, ha csak a laptopon nézzük, de semmiképpen sem akartam, hogy a fiú bármiben is hiányt szenvedjen. Na jó, talán van ami miatt szenvedhet. Amint megtaláltam a keresett eszközt, már fordultam is vissza a laptop felé, amikor a szavak eljutottak a tudatomig és egy pillanatra lefagytam. Hogy azután úgy tegyek, mintha nem is hallottam volna meg az utolsó siránkozást, és a gépet az ölembe kapva léptem oda az ágyammal szembeni szekrényre rakott tévéhez.
  - Ezen fogod látni majd, amint megcsináltam. Addig nézd a falat, a takarót, a párnát vagy mit tudom én. Van ott egy csomó plüss is, nem tudom tudod-e mi az, de éppen rajtuk fekszel - pillantottam hátra kicsit bosszúsan Zétény hátát méregetve, de inkább csak visszafordultam a tévé felé. Pár pillanat múlva - mert én egy zseni vagyok - már meg is jelent a film első négy másodperce a képernyőn, amit egy kattintással állítottam meg s a földön ülve néztem újra a fiúra.
  - Helyezd magad kényelembe, mindjárt kezdődik. És valamelyik takaróval dobj már meg, lécci. Elég hideg van itt.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Captain America: The First Avenger
Írta: 2015. október 13. 20:27
| Link

Zétény <3
Steve és Bucky <3

Csak a szemeim forgattam, mikor a rellonos a nővérem emlegette és már előre is kezdtem reménykedni benne, hogy a lány nem fog felbukkanni. Holott tudtam, hogy ez teljességgel kizárt, hiszen anyu tuti be fogja küldeni valamilyen indokkal, hogy ellenőriztessen minket. Mert azt hiszi, hogyha maga helyett beküld valakit, nem fogok rájönni milyen célja is van a benyitónak. Köszi, anyu, én is szeretlek.
  - Mindjárt megyek, várjál. De meg kell nézni nincs-e valami gebasz, innen könnyebben meg tudom csinálni, mert az ágyról fel kell kelni, ide kell mászni és érted. Szóval türelem - csitítottam Zétényt, aki közben a plüsseimmel is összebarátkozott már, majd amikor úgy láttam, elhelyezkedett és megfelelően vette a levegőt, elindítottam a filmet. Lélegzetvisszafojtva figyeltem az első pár másodpercet, aztán szépen lassan elkezdtem az ágy felé csúszni, amikor azonban megjelentek a Kapitányt megmentő katonák, lecövekeltem az ágy mellett s már csak akkor észleltem fel újra, mikor Norvégia következett.
  - Nagyon figyelj - suttogtam a fiú felé fordulva és betakarózva lehuppantam mellé az ágyra, hogy aztán mintha most látnám először, csillogó szemekkel és érdeklődve figyeljem a nagy képernyőjű tévét. Nem is kicsit voltam izgatott ahhoz képest, hogy már egy csomószor láttam a filmet. Mivel ugye pedig az év nagy részében a suliban vagyok, ahol hát nem igazán fellelhető internet, itthon a szünetekben nagyon sok mindent kell behoznom, ez a film viszont olyannyira megtetszett, hogy másik helyett ezt néztem meg még kétszer.
Halkan felsikkantottam a közben már Bucky-t mutató tévé láttán és egy pillanatra Zétényre pillantottam, hogy megbizonyosodjak abban, a fiú még mindig figyel és nem aludt be Bucky láttán. Mert azért harapok. Nagyon.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. október 15. 22:24 | Link

Zétény
Vivien

Mindig fellelkesülök, ha olyan filmet kell nézni amit szeretek és amennyire is húzta először a száját, annyira fog tetszeni Zéténynek a film. Egyszerűen nem lehet nem szeretni, ez tény és való, még a rellonosnak is bele kell törődnie és előbb vagy utóbb rá fog jönni, hogy tetszik neki a film, de persze biztos nem fogja bevallani, mert hát hogy egy ilyen mugli cucc tetsszen neki? Áááá... Az bizonyára nagyon nagy csapás lenne az életében, amit ugyebár kár lenne kihagyni. Mindenkinek kell egy-egy rossz nap, ez pedig lehetne az övé.
  - Tudom - suttogtam magam elé mosolyogva, talán Zétény meg sem hallotta olyannyira a plüsseimmel törődött, én meg ugye a gépet piszkáltam, volt egy kis háttérzaj. Háttérzaj. Az. Aztán végül mindent megoldottam, el is kezdődött, Zétény is többé-kevésbé érdeklődve figyelte, én meg aztán pláne. Még nem is mutatták Steve-t már rajongtam, amikor meg szegényt megverte az a gonosz bácsi és Bucky mentette meg, hát az valami fenomenális volt. Nagyon lelkesedtem, szerintem látszott is rajtam mennyire szerettem őket nézni. Még hogy hülyeség, chh... Ne viccelj már. Közben zajlottak ám az események, és mire észbe kaptam már Bucky meghalt de közben meg mégsem. Azt a jelenetet nem szerettem, habár a Kapitány feje nagyon aranyos volt, ahogy aggódott a barátja miatt és utána még meg is könnyezte. Imádom.
  - Sosem azt nézed, ami lényeges. Borzasztó - és ez lett a végszó, kopogtak s nyílt az ajtó, belépett rajta Vivien és ennek a rímnek itt vége szakad. Szóval Vivien belépett az ajtón, én pedig óvatosan még jobban magam köré húztam a takarómat, hogy a kinti hideg levegő ne érhessen annyira. Vivi letette az ágyra a tálcát, amit hozott, majd felegyenesedve végigmérte Zétényt, bemutatkozott neki és a filmre vetve egy pillantást kilibbent a szobából. Homlokom a felhúzott térdeimnek nyomtam, sóhajtva ráztam meg a fejem miután becsukódott az ajtó.
  - Szóval ő a tesóm.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. október 16. 21:24 | Link

Zétény

Ha nem ismerném, azt mondnám élvezte a filmet. Tetszett neki. Jól döntött, hogy eljött és megnézte. Ilyen filmes találkozót többször is csinálni kellene, legalább okosodna is egy kicsit, csak aztán nehogy balhé legyen belőle otthon. Azért nem vállalom a felelősséget, mert hát végül is ő maga ajánlotta fel, hogy akkor megnéz velem egy filmet és egyáltalán nem erőltettem rá semmit. A fő utcán szobrozó szöszi is a tanúm rá.
  - Steve a lényeg - csóváltam csalódottan a fejem. Ezek szerint Rogers nem érte el nála a kellő hatást, vagy én nem tudom, de ő volt a középpontban, rá kellett volna figyelnie. Az már más kérdés, hogy én "Bádival" voltam elfoglalva és őt néztem egészen addig, míg le nem zuhant arról a csúnya vonatról. Tényleg szerettem és miatta is érdemes volt nézni a filmet. Miatta is. Merthogy valóban Steve volt ennek az egésznek a központjában, őt szerettem a legjobban, de kettejük közül nem tudtam volna dönteni. Bocsánat, hármójuk közül. Ott volt ugyanis még Tony is, már csak az a szerencse, hogy ebben a részben még nem igazán akaródzott élni, pedig szívesen néztem volna a cuki babapofiját.
  - Hahaha, komolyan, nagyon vicces vagy. Nézd a filmet - csóváltam mosolyogva a fejem, miközben én magam is így tettem s a mozizás további húsz perce csendben telt el. Izgultam, ahol kellett, néha lopva a fiúra pillantottam hátha elaludt vagy rosseb tudja, szerencsére azonban ilyen nem történt. Talán még élvezte is Bádi és Sztív kalandjait. Hah, ez már majdnem szív. Milyen kis kreatív vagyok. Közben izgalmas részhez érkezett a történet, Peggy és Steve utolsó beszélgetése. Talán ez volt a legszomorúbb jelent az egész filmben Bucky halála után, meg is böktem Zétény lábát, hogy nagyon figyeljen rájuk. Nem vettem volna a lelkemre, ha lecsúszik erről a mélyenszántó és megható jelenetről. A végén még kimaradna az életéből, ezt meg ugye egyikünk sem akarja. A film pedig közben véget ért, ezt azonban csak a stáblista felénél vettem észre, addig is elhallgattam a zenét és alig észrevehetően ringattam magam az ütemére.
  - Naaaaaa? - álltam fel az ágyról, hogy a laptophoz sétálva megállítsam a filmet. - Hogy tetszett?
Direkt nem csak simán a "tetszett?" kérdést tettem fel, hiszen az alap dolog, hogy Zéténynek tetszett a film. Biztos levágta már ezalatt az iszonyú gyorsan elrepült majdnem két óra alatt, hogy igencsak kényes téma lehetett ez a tetszik nem tetszik dolog. Jól vigyázzon tehát, hogy mit válaszol... Amíg pedig ő a válaszon törte a buksiját, végleg bezártam a filmet és szétszereltem a gépet, majd a laptoppal az ölemben az ágyhoz vonultam s leraktam a fiú elé. Hadd ismerkedjen meg vele egy kicsit.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. október 18. 11:15 | Link

Zétény

Elég jól viselte a filmet, és tetszett is neki, amiért külön piros pont meg egy buksisimi jár. Tudtam én már a kezdetektől fogva, hogy biztos élvezni fogja a filmezést, de most nem arról van szó, hogy velem nézte vagy mert rá lett erőltetve, hanem tényleg azért élvezte, mert jó volt a film. Bárki bármit mondhat, a muglik is tudnak jó dolgokat csinálni, ezt pedig az előbb Zétény is beismerhette magának, akár hallottam akár nem. De biztos soha az életben nem fogom én azt hallani, hogy valami, amit a muglik csináltak jó. Így sosem fogja kijelenteni, de nem is várom el tőle. Elég, ha csak néha látom az arckifejezését. Az mindent elárul.
- Nem fogja felgyújtani a házat - ráztam mosolyogva a fejem tekintetem hol a laptopra, hol a fiúra emelve. Aranyos volt ahogy tartott attól a kis géptől, pedig semmi oka sem lehetett rá. Eddig még semmit sem gyújtott fel és biztos nem akkor akarja elkezdeni, mikor a rellonos is a közelben tartózkodik, hiszen, felgyújtani egy aranyvérű család leszármazottját milyen dolog lenne már...? Nagyon csúnya és gonosz, ezért is lenne jó elkerülni az ilyen helyzeteket.
- Nem kell elmenned - lehajtott fejjel válaszoltam, körmömmel a billentyűzet egyik gombját piszkálgattam. Kicsit zavart a kérdése, tudtam, hogy előbb vagy utóbb úgyis rá fog kérdezni arra, ami a faluban történt én meg nem akarok neki hazudni, de az igazságot meg amúgy sem fogja elhinni. Kerülni akartam a témát, de mást nem tudtam volna felhozni, hogy akkor azzal majd eltereljem a gondolatait más irányba. Zöldjeimmel a lassan elsötétedő képernyőre meredtem, és ekkor felpillantás nélkül is éreztem ahogy a fiú felállt az ágyról. Nem akartam magunkat ilyen kellemetlen helyzetbe hozni, de amíg ő nem gondol vissza a dologra, addig ez csak bennem okozhat némi lelkiismeret furdalást.
- Nem kell elmenned - ismételtem meg magam felpillantva. Zétény a polcomnál járt, és éppen a könyveimet vizsgálgatta, amiből volt egy pár.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. október 18. 21:58 | Link

Zétény

Rákérdezett. Szívem őrült ütemben kezdett el dobolni, azt hittem akkor és ott robban ki belőlem. Azt hittem a pillanatnyilag beállt csendben meghallja, mennyire zakatol bennem, így magam elé húztam a takaróm, hátha ezzel meg tudnám akadozni, hogy meghallja. Fejem tüntetőlegesen fordítottam az elsötétült képernyő felé, felhúzott térdeimre fektettem állam és úgy bámultam a laptopot. Percekig nem válaszoltam, csak hallgattam a könyvek lapjainak halk rezgését. Szinte komolyan láttam magam előtt Zétény bús arcát, ahogy kiejtette a szavakat. Szorosan lehunytam a szemem, élesen beszívtam a levegőt és végül feltekintve szipogtam egyet.
- Nem - mondtam semmi olyat, akartam még hozzátenni de végül ez lemaradt. Alsó ajkam beharapva tekintettem fel a fiúra. Szerettem volna többet mondani, de tudtam, hogy ezzel az egyik szóval is többet ártottam, mint használtam. Amikor láttam, hogy új könyvet vett le a polcról, újra lesütöttem a szemem. Amint kikapcsolt a gép, lassan lehajtottam a tetejét és a takaróm kezdtem el piszkálni. Olyan volt ez az egész helyzet, mintha minimum arról lett volna szó, hogy megcsalt valakivel... Úristen.
- Sétálunk egyet? - valahogy mindig nyugtatóan hatott rám, ha beszélgetés közben járhatott a lábam és nem kellett kínos csendben hallgatva egy bizonyos pontot néznem. Ott legalább tudok bámészkodni, és nem is kell a szoba fullasztó levegőjét szívni. Reménykedtem az igenlő válaszban, valójában most sokkal jobb lett volna mindkettőnknek, ha egy kicsit kiszellőztethettük volna a fejünket. Nekem legalábbis mindenképp használt volna, és azt hiszem benne is kavargott néhány ide nem illő gondolat. Főleg a válaszommal kapcsolatban. Biztos voltam benne, hogy érzett valamit, amit nem kellett volna. Tudom, hogy félreérthette volna. Tudom, hogy olyat érzett irántam, amit nem tudott letisztázni magában.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. október 20. 19:05 | Link

Zétény

Nagyon jól tudtam, hogy sehova sem tudja rakni a válaszom, és abban sem biztos, hogy ez akkor most jónak vagy rossznak számít-e. Én sem tudtam. Csak ültem az ágyon, hallgattam a könyvek lapjainak halk sercegését és próbáltam nem arra gondolni, hogy ezzel az egy pici, halkan kiejtett szóval akkor most elrontottam mindent. Talán ezzel az egy szóval tönkretettem egy több hónapos, több éves barátságot. Bele sem mertem gondolni mi lesz ezek után velem, vele, velünk. Nem akartam elveszíteni, ugyanakkor azt sem szerettem volna, ha hamis ábrándokat kergetne, és beleélné magát egy olyan helyzetbe, amely amúgy sem jönne létre még hosszú idő után sem. Nem akartam, hogy azt higgye köztünk lehet bármi, mikor az előbb még olyan választ adtam a kérdésére, amely simán jelenthette azt is, hogy igen, szeretnék tőled többet a barátságon kívül, felejts el mindent és foglalkozz csak velem. De nem ezt jelentette. Nem akartam, hogy ezt jelentse. Hiába volt rellonos. Hiába volt a srác, akit először még utáltam. Hiába akartam többször is leüvölteni a fejét, mert annyira irritált. Hiába lett volna száz meg egy lehetősége megcsókolni. Hiába tudjuk mind ketten, hogy mit érez. Hiába a legjobb barátom.
Egy percig sem akartam tovább maradni a kelleténél a szobámban, így miután beleegyezett, lesétáltunk a lépcsőn és felöltöztünk. Valahogy jobban esett most a hideg levegő, mint a benti kellemes meleg, és mintha a családom is megérezte volna a bajt, senki sem bújt elő a kérdéseivel. Hagyták, hogy csendben elhagyjuk a házat és kilépjünk a csípős hidegbe. Kint mindenütt pocsolyák álltak, az eső azonban egy időre abbahagyta s úgy tűnt, hogy a szép szürke felhők is mintha kicsit visszahúzódnának. De most nem érdekeltek a szép felhők. Nem érdekeltek a különböző formát öltő víztócsák, sem pedig a virágszirmokon és leveleken ülő vízcseppek. A közeli fán tanyát vert és dalba fogó madárka sem keltette fel az érdeklődésem. Csak csendben lépdeltem Zétény mellett, míg lassan kiértünk az előkertünkből az útra. Picit intettem a fejemmel, hogy merre is haladjunk tovább, de a kérdésére nem válaszoltam. Hangtalanul lépdeltem, magas sarkúm, ami csak pár centi magas volt, kopogása hallatszott csak a kihalt utcán. Szerettem volna elmondani neki, hogy mennyire sajnálom azokat a dolgokat, amiket néha dühömben a fejéhez vágtam, és amikért igazából utólag már bocsánatot is kértem, hogy azt szeretném, hogy minden olyan legyen mint régen, mikor még meg tudtuk volna egymást fojtani egy kanál vízben. Akkor talán nem kerültem volna ilyen helyzetbe, és akkor talán most ő sem lenne itt azon gondolkozva, vajon miért nem válaszoltam már. Nem akartam. Nem tudtam. Valójában fogalmam sem volt róla, hogy mit is kellene egy ilyen helyzetben mondani a másiknak. Igazából még abban sem voltam biztos, hogy ezek után még bármit is kellene mondanom. Hogy ezek után már csak búcsúzzak el tőle, sétáljak haza és felejtsem el, hogy bármi is történt köztünk. Hogy megcsókoltam. Hogy rákérdezett. Hogy nem válaszoltam neki. Hogy olyan helyzetbe hoztam magam, amilyenbe nem kellett volna. Hogy elmentem az iskolába, és tanulni kezdtem ott. Hogy mikor megkaptam tőle a levelet, én lementem a csárdába. Hogy milyen elutasítóan viselkedett, én mégis meghallgattam. És még akkor sem hagytam ott az italával együtt, mikor lehetőségem lett volna rá, mert olyan, számomra lekezelően beszélt velem. Hagytam, hogy megkedveltesse magát. Hogy tényleg megkedveltem. S most épp emiatt voltunk ilyen helyzetben…
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. október 20. 22:11 | Link

Zétény

Nem akarlak elveszíteni.
A szavai úgy visszhangoztak a fülemben, hogy azt hittem majdnem beleőrülök. Szívem a torkomban dobogott, ahogy begyorsított és elém került. Vártam. Kíváncsi voltam rá mi lesz a következő lépése, de közben meg nem akartam, hogy bármit is csináljon. Állhattunk volna ott egymás mellett, én a mellkasát nézem, ő pedig próbálkozik azzal, hogy felemeli a fejem. De nem tett semmit. Egyelőre. Nagyot nyelve próbáltam magamban megfogalmazni valami ide nem illő mondatot, aztán végül csak hagytam, hogy megemelje a fejem. Csillogó, kék szemeimet ráemeltem, arcomon tisztán látszódhatott a kétségbeesés és a szomorúság.
- Nem akartam ilyen helyzetbe kerülni – hangom elcsuklott, ahogy elfordítottam a fejem és a csuklóm kezdtem el nézni. Még az is jobb volt ennél. Hallottam a szavakat, amelyek csak jóval később jutottak el a tudatomig és észre sem vettem, hogy mikor hallgatott el. Egyszerűen nem voltam képes normálisan gondolkozni, és nem akartam, hogy tulajdonképpen egy vicc miatt ez legyen. Egy vicc. Nem volt más, mégis félre lehetett érteni, félreértette ő és én is. Néha még egy egyértelmű mozdulatot is félre lehet érteni, én viszont nem egy egyszerű mozdulatot tettem ott az utcán. Tökéletesen jól látszódhatott mindenki számára, nem csoda tehát a félreértés. De akkor miért éreztem ezt…?
- Te valószínűleg? – ujjaimmal végigszántottam a hajam, ahogy felemeltem a fejem, hogy újra Zétény szemeibe nézhessek. Nagyon reménykedtem a válaszában, közben meg nem is érdekelt annyira. Nem akartam hallani, amit mondott, nem akartam törődni a következményekkel, akkor és ott csak élni akartam. Nem tudom ez honnan jött, de hirtelen nagyon erős vágyat éreztem arra, hogy leugorjak valahonnan következmények nélkül. Csak zuhanni, miközben a föld egyre közelebb lesz hozzád, végül a levegőben tovább repülni. Gond nélkül. Mintha ezzel mindent meg lehetne oldani. Nem törődve az esetleges kérdésekkel, ujjaim az alkarjaira fonódtak, amitől bizonyára felém fordította az arcát. Pár másodpercig még picit oldalra döntött fejjel néztem a szemeit, majd áthidalva a köztünk lévő távolságot, megcsókoltam.
Zuhanni, és soha többé földet nem érni.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. október 21. 17:51 | Link

Zétény

Annyira idegennek tűnt, mintha csak most futottunk volna össze az utcán és éppen azt próbálnánk meg kitalálni, hogy melyikünk mozduljon előbb és melyik irányba. Kicsit sem úgy álltunk ott, mint két tizenéves varázsló, akik azt sem tudják hányadán állnak nem csak egymással, de még magukkal sem. Én legalábbis nem tudtam. Egy pillanatra elbizonytalanodtam azt illetően, hogy jó ötlet volt-e sétálni menni és nem kellett volna akkor és ott elbúcsúzni Zéténytől, hogy menjen amerre csak akar, meg hogy majd az iskolában találkozunk. Akkor nem lett volna ez, és nem kellett volna a szemeit néznem. A szemeit, amiben nem volt más a fájdalmon kívül. Tisztán láttam. Valamiért szenvedett, valamit ki akart mondani. Aztán ki is mondta. Először nem akartam figyelni rá, nem akartam hallani a szavait, csak arra tudtam gondolni, hogy élni akarok. Hogy nincs már semmi kötöttség, itt nem bánthat senki, és talán még felelnem sem kell a tetteim következményivel. Először meg sem hallottam, hogy mit mondott. Csak utólag jutott el a tudatomig a dolog, amikor is egy pillanatra lefagyva hirtelen estem kétségbe. Legszívesebben üvölteni tudtam volna, megragadni a kabátját és megrázni azt kiabálva, hogy ez nem történhet meg. De képtelen voltam. Helyette csak közelebb hajoltam hozzá, ő pedig rögtön mozdult is. Éreztem, ahogy ujjai végigszánják a hajam, másik kezével megragadta a derekam. De ezekkel nem törődtem. Hozzásimultam, kiélveztem minden egyes pillanatot, hogy aztán szomorúan csillogó szemekkel tekintsek vissza rá. Nem hagyott szóhoz jutni. Mire felocsúdhattam volna, újra magához vont, most viszont nem csókoltam vissza. Kezeimet a mellkasához téve finoman eltoltam magamtól, homlokom az ujjperceimnek döntöttem.
- Ezt nem kellett volna – motyogtam magam elé, a fiú talán meg sem hallotta. Végül inkább csak megráztam a fejem, és eltoltam magamtól Zétényt. Karjaimat összefontam magam előtt, ahogy tágra nyílt szemekkel és beharapott ajakkal néztem rá állva a tekintetét.
- Azt hiszem jobb lenne, ha most elmennél…és egy ideig nem találkoznánk - idegesen hátráltam egy lépést, közben pedig már tudtam előre, hogy ezért még nagyon kapni fogok. Nem csak a lelkiismeretemtől, hanem az előttem állótól is. Az biztos, hogy ezek után egy ideig nem akarok a szemébe nézni, nem is tudnék. Ismét olyat tettem, amivel az ellenkezőjét bizonyítottam az érzéseimnek. Azt viszont nem tudtam volna neki ott elmondani, hogy én nem viszonozom az érzéseit. Nem tudtam volna újabb kést döfni a szívébe a többi mellé. Egyszerűen képtelen lettem volna együtt élni a tudattal, hogy Zétény miattam szenvedhetne. És sajnos fog is. Méghozzá nagyon sokat…
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. március 26. 11:28 | Link

Adrian
- Budapest egyik kávézója

Mutatóujjamat végighúzom a csészém szélén, tekintetem a gőzölgő teámra siklik. Percek óta a köztünk beállt csendben ülünk, hallgatjuk a körülöttünk zajló eseményeket, de nem szólunk egymáshoz. A kávézóban különböző illatok kavarognak, az egyetemisták fáradt sóhajok kíséretében kérik ki szokásos rendelésüket, egy házaspár az egyik sarokban éppen a gyerekükről beszélget, két fiatal lány pedig minden második percben idepillantgat, és csak arra várnak, hogy egyedül álljak fel ettől az asztaltól, ők pedig végre valami nagyon átlátszó módon megismerkedhessenek Adriannal. Mindez, ami körülöttünk zajlik, viszont most nem fontos egyikünknek sem, csak ketten vagyunk, én pedig képtelen vagyok rápillantani egészen addig, míg meg nem hallom a hangját.
- Jól, köszönöm. Te? - felemelem a fejem, és így végre látom a hetek óta ilyen nyúzott arcát, érdektelen tekintetét, amely most nem csillog úgy, mint szokott. Tisztában vagyok vele, hogy hamarosan fontos meccse lesz, és készülnie kell rá, ezen kívül van még vizsgája, de ez így akkor sem mehet tovább. Bármennyire is fontos neki a sport, tönkre fogja tenni magát, ezt azonban még sosem mondtam neki. Sok mindent úgysem érhetnék el vele, ha ráveszem magam, hogy elmondjam a véleményem.
- Készülünk a következő idényre. Próbálok a lehető legjobb lenni - mutatóujjam az asztalon koppan, míg másik kezembe veszem a csészém, és a percek óta érintetlen teába kortyolok. A forró folyadék lecsúszva égeti a torkom, ujjaim görcsösen fonódnak a csészére. Gyűjtöm a bátorságot, hogy kimondhassam, megkérdezhessem tőle, amiről úgysem számítok jó válaszra. Látom rajta, hogy mennyire fáradt, hallatszik a hangján, az előttem ülő ember nem az az Adrian, akit én ismerek. Az előttem ülő ember csak egy rettentően elcsigázott, ideges Adrian, akinek nagyobb szüksége van most egy alvásra, mint egy jó erős kávéra.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. március 26. 22:34 | Link

Adrian
- Budapest egyik kávézója

Képtelen vagyok egy ideig másra figyelni a felfelé szálló gőzön kívül, ami olyannyira leköti a figyelmem, mint percek óta semmi más. Adrian szavai, és a válaszom után ismét kifogyunk egy időre a beszédtémából, így visszatérek az eredeti cselekvésemhez: bámulni a csészém, meg a teám. Hihetetlen, mennyire gondtalan tud lenni ez a fajta semmitevés, nem kell azon görcsölnöm, hogy mi lesz akkor, ha nem válaszolok a fiú kérdésére. Hogy mi lesz akkor, ha nem tudok tőle mit kérdezni, hogy mi lesz akkor, ha valami rosszat mondunk. Semmi sem jut most eszembe, csak a köztünk beállt csendet élvezem egy kicsit.
- Miből gondolod? Láttál már védeni? - bármennyire is szeretném, hogy a válasz igen legyen, azt hiszem Adrian még sosem jött ki egyetlen kviddicsmeccsre sem. Legalábbis én nem tudok róla, ha mégis. S bármennyire is lenne ez most nagyon jó téma köztünk, hisz ő is kviddicsezett már, én pedig még mindig, tudom, hogy ennek most nincs itt az ideje. Hisz épp most készülök egy olyan kérdést, vagy kérést felvetni, amit nem valami pozitív dologként fog felfogni. Így amikor feltesz egy újabb kérdést, nem tudok nem rápillantani. Ott a csillogás, aminek egyszerűen képtelen vagyok ellenállni. Nem megy, s bármennyire is akarok hallgatni, egyszerűen kiszakad belőlem.
- Adrian, ezt így nem csinálhatod tovább. Ez az egész tönkre fog tenni fizikailag és lelkileg is egyaránt, ha még nem tette meg. Napok, sőt hetek óta nem alszol rendesen, alig eszel, és azt a kevés időd is, amit nem fordítasz tanulásra vagy edzésre, nem pihenéssel töltöd, hanem valami mással. Figyelj rám, én nem azt akarom, hogy hagyd abba az egészet, mert tudom milyen fontos ez neked, csak... Te is nagyon jól tudod, hogy mennyi energiát fektetsz ebbe a dologba, de szerinted megéri? - vicces, én papolok erről aggodalmas tekintettel, lágy arcvonásokkal és remegő ujjakkal, mikor nekem is lenne mit átgondolnom. A prefektusság miatt nem alszom, a kviddicsedzéseken nem csak magamra, de a többiekre és a felszerelésekre is jobban kell figyelnem, a vizsgákra ugyanúgy tanultam sokszor éjjeleken keresztül, és ott vannak a Noel által csak állatseregnek titulált állatok is, mindezek után pedig még magammal is foglalkozzak. De hiába, rajta mégis többször és jobban meglátszik, mint rajtam.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. április 9. 16:33 | Link

Adrian
- Budapest egyik kávézója

Ott van a nyelvem hegyén a csípős válasz, könnyedén visszaszólhatnék neki ezzel kapcsolatban, mégsem teszem. Bólintok, aztán ismét a teámat kezdem fixírozni, hogy azért addig is csináljak valamit, míg ő kibámészkodja magát. És itt jön a feketeleves, tőlem szokatlan kertelés nélkül osztom meg vele a véleményem, holott pontosan tudom, ez őt mennyire nem fogja meghatni. Adrian nemcsak borzalmasan makacs, hanem még tökéletesen is játssza a szerepét, amitől egyszerűen kiráz a hideg. Nézem az érzelemmentes szemeket, közben nem tudok másra gondolni a legrosszabbnál, de nem hátrálok meg. Állom a tekintetét, miközben észre sem veszem, és körmeim már a tenyerembe vájnak. Nem tudom, mikor lettem ilyen dacos, de abban egészen biztos vagyok, hogy Adriant nem lepem meg.
- Én nem ezt kérdeztem. Shayleent szóba sem hoztam, nem is akartam - rázom meg a fejem, szemeimet még mindig az övéibe fúrom. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem ő fogja először elkapni a fejét. - Arról beszélek, hogy ez a rengeteg edzés, meg ide-oda rohangálás két kontinens között tönkre fog tenni. Lehet, hogy nem érzed magadon, de látszik rajtad, hogy megvisel.
Érzem, hogy a pulzusom egyre feljebb szökik minden egyes kiejtett szónál, körmeim hegye piroslik a véremtől. Kezem hirtelen húzom az ölembe, mielőtt még a makulátlanul hófehér terítő piros lenne, pilláim megrebbennek a mozdulat közben - de nem teszek semmi mást. Meg sem próbálom mély levegővételekkel lejjebb küzdeni az adrenalinszintem, csak hagyom, hogy a szívem majd' szétfeszítse a mellkasom. Nem, most valami sokkal fontosabb dologgal kell foglalkoznom.
Adrian elfordul, én pedig kétségbeesetten hunyom le pilláim a kelleténél is hosszabb időre, hogy aztán újult erővel kezdhessek el beszélni.
- Tudod, hogy nem így van. Szereted ezt csinálni, és amíg ez így lesz, addig nem fogod tudni meghúzni a határt. Sosem fogod tudni, hogy mikor elég, hogy mikor nem fogja megérni, hogy mikor állsz majd a szakadék szélén. Legközelebb már csak zuhanni fogsz, Adrian.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. április 25. 11:52 | Link

Adrian

Igyekszem mély levegővételekkel lejjebb küzdeni a pulzusom, miközben Adrian a másik oldalon épp a kávéja utolsó kortyait ízleli. Tartom a szemkontaktust, csak éppen az esik nagyon nehezemre, hogy körmeimet valahogy kivarázsoljam a tenyeremből, mielőtt még a kelleténél is mélyebbre vájhassanak a bőrben. Utána majd rohangálhatok bekötött kézzel mindenhova, és fájlalom a kezem, mert nem tudom még a kilincset sem megfogni.
Adrian visszakérdezésére az ajkamba harapok, de továbbra sem kapom el a tekintetem, végtére is nem esik nehezemre a rideg tekintetét, meg az érzelemmentes arcát nézni. Ez már mindennapos programnak számít nekünk, túráztatjuk egymást, aztán valamelyikünk csak feladja a végén. Egyszer, valamikor...
- Gratulálok - a kérdésére nem reagálva, történetét meghallgatva reagálok utóbbira, bár ezt az egy szót is inkább sziszegem, mint normális ember módjára közlöm vele. Nem kedvelem ezt a stílust, és őszintén, ha nem lennénk most ilyen helyzetben, ami ráadásul még miattam is alakult így, akkor már rég a másik nyakába borulva idegesítenénk egymást, azzal a kis, elenyésző különbséggel, hogy mosolyogva, boldogan tennénk azt. Nem így, gyilkos pillantásokat vetve egymásra. - Megvagyunk, tanulunk. A háztársaim nem szívesen mentek ki a házból, fontosabbak voltak nekik a vizsgák, minden idejüket felemésztette a magolás - ahogy egy jó levitástól a többiek megszokhatták, nem mozdulunk ki sokszor a házból, a vizsgaidőszakban pláne nem voltunk láthatóak. Nálam már vége mindennek, most már csak a csapatot próbálom felrázni, és bármennyire is utálnak miatta, rátértünk a kemény edzésekre, a hosszú futókörökre, az órákon keresztül tartó levegőben zajló játékra. Miközben a többiek a merényletemet szervezik egymás között, én próbálok újabb és újabb stratégiát kidolgozni, amivel nyerhetünk a többiek ellen. És hogy hogy vagyunk? Borzalmasan fáradtnak érezzük magunkat, még így, a vizsgaidőszak végeztével is. De ez még így is elenyészik amellett a tény mellett, hogy Adrian rosszabbul néz ki mindannyiunknál. Lehet, hogy ez mást nem zavar, de engem nagyon. Aggódom érte, na.
- Biztos minden rendben? - képtelen vagyok engedni neki és másról cseverészni, holott erre a kérdésre sem olyan választ fogok kapni, mint amilyenre számítok. Ennyire azért ismerem őt.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. április 25. 12:59 | Link

Adrian

Pilláim megrebbennek a mondata közepén, az egy ideje már combjaimon pihentetett tenyerem zavartan a másik kezembe rejtem. Egy kicsit sem érdekel most Adrian bőre, sem az, hogy ez neki mennyire semmit sem számít. Nem tudja rólam, sosem mondtam neki és mástól sem hallhatta még, de nálam ez a fázis már eléggé rosszat jelent. A vértől ugyan nem szoktam bepánikolni, de ha már a saját körmeimmel okozok magamnak fájdalmat, abból hamarosan tényleg ájulás lesz.
- Tényleg ez a legfontosabb most? - elhúzom a szám, mintha nem is akarnám elhinni, hogy ezt komolyan ő mondta. Hogy ez neki komolyan ennyire semmit sem számít, hogy tényleg nem vesz észre semmit, hogy ilyen makacs, hogy sorolhatnám még, mitől ugrál a pulzusom a nagyon magas és a nagyon alacsony között. Lehet lassan el kéne mennem orvoshoz.
Legszívesebben önmagam meghazudtolva az asztalra csapnék és üvölteni kezdenék vele, de miért is? Nincs jogom kérdőre vonni az életét, azt, hogy szabadidejében mit csinál, hol, és miért. Ha neki ez az állandó ingázás két kontinens között jó, úgy érzi, ezt tudja csinálni, akkor hagynom kellene. De nem, én vagyok a mindent túlaggódó barátnő, aki nem képes leállni még a vihar előtt. Ami már érkezik is. Adrian szavait rezzenéstelen arccal hallgatom végig, még akkor sem szólalok meg, mikor már a szakításról beszél. Összeszorul a szívem, és egyszeriben még a lélegzetem is elakad. Ajkaim elnyílnak egymástól, de mikor beszélni kezd, visszazárom őket, mintha mi sem történt volna. Körmeim ismét a tenyerembe vájnak, szívem a torkomban dobog. Nagyon szívesen sírnék most egy sort, a torkomat fojtogató érzés nem hagy rendesen lélegzetvételhez jutni - legalábbis így gondolom ezt én, holott a kettőnek semmi köze egymáshoz.
- Itt és most, hm? Ha tényleg így gondolod, akkor ezt nincs értelme tovább húzni - elcsuklik a hangom, és rögtön el is kapom a tekintetem. Percek óta most először. Kibámulok az ablakon, de az onnan besütő fény zavarja a szemem, na és ha ez még mind nem lenne elég, szédülni is kezdek. Nem ittam ma túlságosan sokat, az előttem lévő csésze is már csak kihűlt italt tartalmaz, ez pedig még egy ok a rosszullétre. Ép kezem visszarakom az asztalra, tekintetem Adrianra siklik, de már belőle sem látok sokat; látásom túlságosan gyorsan homályosul el, a tompa hangok megszűnnek. Az előbb az asztalra rakott kezem csúszás közben magával rántja a csészém, és csak az óriási szerencsén múlik, hogy mellettem törik szét a földön. De én ebből már mit sem érzékelek, ahogy az ijedten felkiáltó vendégekből, és Adrian reakciójából sem.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2016. április 25. 13:06 Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. május 2. 21:27 | Link

Adrian

Tippem sincs, hogy mennyi ideig fekszem eszméletlenül Adrian karjaiban, aki egy mondattal lerendezi a vendégeket, és elküldi az egyik pincérnőt vízért. Nem tudom, hogy hogy néz most rám, hogy aggódik-e egy kicsit az állapotomért, vagy dühös rám, mert ilyen helyzetbe hoztam, vagy esetleg azért, hogy nem is szóltam neki erről a dologról. Nem látom sem az arcát, sem a tekintetét, pedig nagyon is érdekelne, hogy milyen érzelmek tükröződnek most a szemeiben. Látni akarom, hogy hova néz, hogy mennyire ura a helyzetnek.
Adrian pofonjai nem segítenek a helyzetemen, a testem megmoccan egy kicsit, ahogy a finom ütések hatására mozog a fejem - ennek eredményeképp bal kezem lecsúszik a hasamról, egyenesen a fiú teste mellé, pontosan arra a helyre, ahova az előbb még a csészém zuhant. Kézfejem a szilánkokra esik, amik felsértik a bőröm.
A vízért hajtott pincérnő még mindig nem érkezik vissza a folyadékkal.
Tompa fájdalmat érzek a halántékom táján, és mikor rádöbbenek erre a tényre, a kezem felől is érkezik az a szúró, kellemetlen érzés. Szemem valami elcsépelt, borzalmasan sablonos romantikus filmet megszégyenítő lassúsággal nyitom ki, ép kezem közben lendül, hamarosan pedig Adrian karjába kapaszkodom. Kell pár pillanat, hogy hozzászokjak ehhez a fényhez és a tompa lüktetéshez a homlokom és halántékom környékén.
- Francba - nyögöm ki végül, mikor sikerül felnéznem a fiúra. Igyekszem jó képet vágni, és nem éreztetni vele, hogy mennyire nem vagyok most éppen a toppon, nem mintha ezt nem vághatná le csak az arcomra pillantással. Lehunyom pilláimat és igyekszem másra gondolni a lüktető fejfájáson kívül, de miután ez nem megy, felhúzom másik kezem is és ujjaim a homlokomra szorítom. - Ne haragudj. Nem akarok erről többet beszélni. Vigyél haza, kérlek - ismét a felkarjába kapaszkodom, előredőlök és próbálok felülni az ölében, most pedig még az a tény is teljesen hidegen hagy, hogy Adrian milyen izmos, ergo elmarad a pirulás is. Csak arra koncentrálok, hogy minél előbb felülhessek és eltűnjünk innen.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. március 26. 15:02 | Link

Bálint
kinézet

Cipőm sarka hangosan kopog a budapesti forgatagban, vállam nekiütközik egy szembejövő nőének. Sietősen kérek elnézést, majd folytatom utam az egyik hoppanálási pont felé. Mióta nem járok már haza a szüleimhez, Budapest nem tartozik éppen a kedvenc városaim közé. Szeretnék gyorsan hazakeveredni, mielőtt a nagy város ellenére is megtalál valamelyik szülőm. Még mindig nem sikerült rendezni a kapcsolatunkat, de az idő elteltével szerintem ez már így marad, mert se én, se ők nem hajlandóak arra, hogy normális emberek módjára leüljünk és megbeszéljük a dolgot. Anyám tudom, hogy teljesen kifordult önmagából, én pedig nem akarok kedve szerint ugrálni.
A nővéremmel találkoztam, akit azért jó volt látni ennyi idő után, vele még mindig tartom a kapcsolatot. Hiába kértem, hogy jöjjön inkább Bogolyfalvára, ami nekem is közelebb van és távolabb a szüleinktől, hajthatatlan volt, így most kénytelen vagyok átverekedni magam a délutáni tömegen, hogy hazajuthassak. És közben muszáj rájönnöm, hogy miért is nem rajongok annyira a nagyvárosokért: a tömeg miatt. Még mindig ki nem állhatom a tömeget.
Felpillantok az egyik kereszteződésnél, a túloldalon pedig ismerős arcot vélek felfedezni. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a férfi az-e, akinek én hiszem,  de ha meg igen, akkor azt hiszem örülnöm kellene, hogy újra láthatom. Hunyorítva pillantok felé, majd amikor elfordul, elindulok felé. Próbálom tartani vele a lépést, és nagyon remélem, hogy tényleg az, akinek gondolom.
- Bálint! - utánakiabálok, hátha ezzel többet érek el, mint a szimpla követéssel, pedig lehet, hogy egy tök idegen pasas után üvöltözök. Még mindig nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy azt a férfit követem, akivel én olyan sok időt töltöttem gyerekkoromban.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. április 2. 13:56 | Link

Bálint

Fogalmam sincs, hogy egyáltalán megismer-e még, vagy tényleg a jó ember után kiabáltam. Nem akarok túlságosan sok időt tölteni Budapesten, ezt az időt meg pláne nem úgy szeretném eltölteni, hogy idegen emberek után üvöltözöm az utcán. Abban sem vagyok biztos, hogy tudja, ki vagyok. Mármint jó, nyilván ha bemutatkozom, talán majd megismer vagy tudom is én. Az mindenesetre egy jó pont, hogy a neve hallatán megáll. Akkor olyan nagyot mégsem tévedhettem.
Közelebb sietek hozzá, közben dobok egyet az alkaromon fekvő kabátomon, hogy ne csússzon le. Végigpillantok a férfin és meg kell állapítanom, hogy nagyon sokat változott tizenéves kora óta. Szerintem legalábbis sokat változott. Aztán mielőtt még bármit mondhatnék, megszólal, nekem pedig megugranak szemöldökeim. Zavartan rázom meg a fejem, ajkaim elnyílnak egymástól.
- Nem, én öhm... Drávecz Bálint, ugye? - A biztonság kedvéért inkább rákérdezek, hogy mégse érjen meglepetés. A végén még kiderül, hogy csak egy random Bálint állt meg a neve hallatán, aztán semmi köze sincs ahhoz, akit én látni véltem. Amennyiben megkapom az igenlő választ, biccentve felpillantok rá. - Nemes Izabella. Nem tudom emlékszel-e még rám - kérdőn keresem a tekintetét, hogy lássam az arckifejezését, amikor leesik neki, hogy ki vagyok. Vagy rosszabb esetben tovább állunk egymással szemben értetlenül, míg le nem esik neki. Én végül is ráérek még pár percig, annak az esélye úgyis kevés, hogy pont most és itt futok össze valamelyik szülőmmel, ez a város mégis elég nagy és távol vagyunk a minisztériumtól. Azt hiszem.
- Még évekkel ezelőtt találkoztunk, a szüleink nagyon jóban voltak és sok közös programot szerveztek, néhányon mi is ott voltunk - kezdek bele a magyarázásba újra. Az meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg magázzam, bennem az a Bálint képe él, akivel olyan látványosan unatkoztunk, amíg a szüleink többnyire egy gyerek számára unalmas dolgokról beszélgettek.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. április 15. 20:45 | Link

Bálint

Ajkaim halvány mosolyra húzódnak a férfi felismerését követően. Mikor kihúzva magát emelkedik még jobban fölém, elkeseredett sóhajtással lépek egyet hátra. Nem rajongok ezektől a túlzott magasságkülönbségektől, még abban az esetben sem, ha amúgy pártolom ezt „a férfi legyen magasabb” dolgot, nem vagyok elragadtatva azoktól az esetektől, mikor valaki szánt szándékkal akar magasabbnak tűnni nálam. Valamiért frusztrál és ilyenkor akaratlanul is elutasítóbb leszek a kelleténél. Ösztönösen akarok hátrálni, mint ahogy ebben a helyzetben is teszem, holott nincs mitől tartanom, nem fog bántani. Egy régi ismerőst még sem szokás bántalmazással üdvözölni.
- Izabella, de igen. – Nem tudom miért szólít pont Liliennek, mikor annyi minden lehetnék. Mióta ismerem nem hajlandó azt a nevemet használni, amit amúgy mindenki használ és én is jobban preferálnék, de akárhányszor szóltam rá, továbbra is a középső nevemen szólít. Szinte ösztönösen javítom ki, én magam már lassan észre sem veszem, a szavak maguktól csúsznak ki a számon. – Köszönöm – pirulok bele azonnal a bókba, majd engedelmesen megpördülök a sarkamon, hogy végignézhessen rajtam. Azt nem teljesen értem, mi szükség van erre itt az utca közepén a legnagyobb forgatagban, de csak hagyom, hadd csinálja. Amíg nem okozunk ezzel problémák másoknak, felőlem legyen.
- Miért olyan meglepő, hogy Budapesten vagyok? – Elvégre a szüleim is itt laknak tenném még hozzá, de egyelőre csak visszakérdezek. Homlokráncolva pillantok fel rá és mintha egy kis megrovó él is lenne a hangomban, bár ez utóbbit meglehet, csak beképzelem magamnak. Nem mindig egyértelmű, hogy mit akarok kifejezni, olyankor meg is kell erősítenem magamban. Megvárom, míg Bálint válaszol valamit a kérdésemre, majd én is megszólalok. – Egyébként a nővéremmel találkoztam. Vivien, nem tudom rá emlékszel-e még – mondom halkan, karjaimat összefonva magam előtt. Bár ha rám emlékezett, akkor nyilván rá is fog, Viviennel nagyon jóban voltak akkoriban és szerintem a nővéremnek tetszett is a fiú, bár ezt soha nem vallotta volna be magának, vagy nekem.
Mikor Bálint ismét megszólal és majdhogynem esdekelve kéri a segítségem, szemöldökeim lassan a homlokom közepéig kúsznak fel meglepetésemben. Zöld szemeim hatalmasra nyílnak csodálkozásom közepette és még akkor is csak pislogok rá nagy szemekkel, mikor elhallgat. Aztán észbe kapok és a torkomat köszörülve rendezem vissza az arcom abba a kedveskedő formába, majd el is mosolyodom.
- Gratulálok a kislányhoz. – Hát nyilván kislány, ha fiú lenne, neki tudna mit venni, elvégre ő is férfiból van. Arról egyébként nincs fogalmam, hogy nem övé a gyerkőc, de ha zavarja, majd úgyis kijavít. – Én ékszert javasolnék, az mindig nyerő és nem is kell olyan sokat vacakolni vele. Na, gyere – indulok el végül hangos kopogással, jobbról kikerülve a férfit. Lendületesen sétálok, a kviddics miatt megszoktam a gyorsaságot, na meg gondolom minél előbb végzünk, neki is annál jobb.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. április 26. 21:56 | Link

Bálint

Az előttem álló úriemberrel ellentétben nekem nincs ínyemre valamelyik szennylap címlapjára kerülni egy bizonyítékok nélküli cikk keretében, így sajnálatos módon, de ki kell hagynom azt a bizonyos Drávecz – Nemes sztorit, ami hatalmas port kavarna körülbelül mindenhol, ahol csak ismerik egy kicsit is kettőnk családját. Kedves szüleim elmúlt hónapos tevékenységei alapján pedig úgy érzem, egyre többen kezdik felismerni őket a varázsvilágban, ami engem egészen addig teljesen hidegen hagy, míg nem kevernek bele semmibe, ebbe pedig sajnos az a bizonyos címlapsztori is beletartozik. Meg gondolom, Norbi sem repdesne éppen az örömtől, ha olvasná.
A családom még mindig nem tartozik éppen a kedvenc témáim közé, mert azon kívül, amennyit a nővérem baglyiból néha megtudok, fogalmam sincs, most éppen mi van a szüleimmel meg a nagy aranyvérűségükkel, amit olyan bőszen igyekeznek helyreállítani. Még azt sem tudom, hogy ez a jó szó-e arra, amit művelnek.
- Mhm, most vagyok végzős mestertanonc, idén végzek – válaszolok a fel sem tett kérdésére, amit csak így magamnak kreáltam unalmamban, mert mi mást is csinálnék.
Bálint persze emlékszik Vivienre, amit csak egy halvány mosollyal nyugtázok. A nővérem a mai napig is ugyanolyan sziporkázó, mint fiatalabb korában volt, nem is értem miért nem talált még magának valakit, akivel aztán sziporkázva élheti tovább az életét. Vagy inkább hagyja az egészet a fenébe és majd a szüleink találnak neki valakit, mert miért is ne, aranyvérűéknél ez így megy ugyebár. Csak kár, hogy az előre elrendezett házassággal elkéstek pár évet, kétlem, hogy a nővérem belemenne bármilyen érdekházasságba.
- Korollnak? – Szemöldökeim egészen magasra emelkednek, zöld szemeim hatalmasra kerekednek, mikor kiejtem a számon az ismeretlen férfi nevét. Hamar kiderül, hogy valami nagyon drámaiba tenyereltem éppen bele, így le is hajtom a fejem. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy bölcs döntés lenne ezt a témát tovább feszegetni, inkább segítek neki valami ajándékot keresni, abban talán még jobb is vagyok, mint a párkapcsolati drámák kivesézésében. Wardnál sem jött be.
- A kislánynak nem feltétlenül kell ékszer, neki vehetsz akármit. Plüsst, társast, tiarát, tütüt, mini pónit, és persze rengeteg édességet, mert hidd el, semmi más nem fog számítani - vetek rá egy jelentőségteljes pillantást, ezzel pedig meg is magyaráztam mindent. Én is voltam három éves, akkor mindenkinek a rózsaszín tütü, a póni és a csoki a legfontosabb, egy kislányt pedig igazán bűn lenne megfosztani mindezektől.
Érzem Bálint ujjait a karomon, mire meglepődve lassítok le és fordulok felé, de mielőtt bármit kérdezhetnék, ő már válaszol is rá. Némán kérek elnézést egy vállvonással és némi pislogással, nekem ez teljesen természetes tempó és valószínűleg nem lesz olyan könnyű most majd itt lassan sétálgatni, mintha olyan sok időm lenne. Pedig van, ma már az ég világon semmi dolgom sincs.
- Megszoktam, hogy sietnem kell ide-oda, nem tehetek róla - vonom meg a vállam, és én ezzel el is intéztem a dolgot. Folytatom utam a kiszemelt bolt felé, majd a kirakat előtt lecövekelve ha szükséges bevárom Bálintot - bár mentségemre szóljon, igyekszem visszafogni magam - és fejemmel az üveg mögött csillogó ékszerekre bökök. - Mit gondolsz?
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. december 17. 19:51 | Link

Jamie
XII. Országos Gyógyítói Konferencia

Egy tömegből különösen kitűnő, göndör, vörös hajkoronát keresek, de minden egyedül eltöltött perccel egyre jobban kétségbeesve. A kezemben az elveszett illető táskáját szorongatom fehéredő ujjakkal, és ráadásul még a rossz helyen is állok, a büfébe vezető boltív közepén megállva ugyanis eléggé megnehezítem a ki-be járkálók dolgát. De hát igazán nem tehetek róla, minden a szobatársam hibája. Először is elrángat ide azzal a céllal, hogy majd jól bevágódik valami orvosnál, majd se szó, se beszéd, nálam hagyja a táskáját minden értékével - köztük a pénztárcájával és a telefonjával - benne. Nekem pedig még annyit sem mond, hogy visszamenjek-e az egyetemre vagy itt várjam meg. Végül az utóbbi mellett döntök, mert ennél a lánynál sosem lehet tudni.
Miután nem sikerül elkerülnöm egy eléggé rosszalló pillantást, amiért még mindig az útban állok, úgy tíz perc után igazából sikerül beljebb lépdelnem és magamhoz képest még elég sikeresen el is vegyülni az emberek között - vagyis levágódok egy szabad székre és felcsapom mindkét táskát az asztalra, hisz' csaknem viszi el senki... Most még kifejezetten bajom sincs ezzel a sok emberrel egészen addig, míg meg nem találom a barátnőmet. Azután majd szépen visszatérek a tömegutálatomhoz, hogy a mai napom is természetesen teljen el.
Már éppen kezdenék jobban belemerülni a szobatársam táskájának átkutatásába, hátha esetleg mégis elvitte magával a mobilját valamilyen csoda folytán, mikor valaki megszólal mellettem. A hangot nem, de felpillantás után az arcot azonnal felismerem és a mosoly láttán még el is pirulok.
- Jamie - barátságosan biccentek először neki, majd a velem szemben álló szék felé. Mégse álldogáljon már itt szegény. - Ó, hát én... Igazából nem az előadások miatt vagyok itt, de biztos vagyok benne, hogy mind nagyon érdekes. Nyilván mindenki azért rohant ide be, hogy minél több kajával tankolhasson fel a még ez után kezdődőekre. Bírni kell.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. december 17. 21:03 | Link

Jamie
XII. Országos Gyógyítói Konferencia

A férfival ellentétben én nem kapom el a tekintetem; továbbra is az ő arcát fürkészem kedves mosollyal az arcomon, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Habár nem ismerem túlzottan, mégis jó egy ismerős arcot látni egy teljesen vadidegen helyen, merthogy őszintén be kell vallanom, fogalmam sincs, mi történik körülöttem. Addig még eljutottam, hogy konferencia van, meg szünet, de hogy pontosan miről is szól, na arra a kérdésre már nem tudnék választ adni.
- Habár őszintén szólva fogalmam sincs, kiről beszélsz, kitartást az elkövetkezendő… egy órához? Másfélhez? Kettőhöz? Mennyi ideig tartanak ezek az előadások? – tanácstalanul pislogok a férfira, számat bocsánatkérően húzom el. Nyilvánvalóan nem erre a rendezvényre érkeztem, most meg már abban sem vagyok teljesen biztos, hogyan engedtek minket ide be. Ennek nem valami zárkörű eseménynek kellene lennie vagy valami? - Miért hívják meg folyamatosan, ha olyanról beszél, ami már elavult? Nem kellene újakat keresni, akik még talán fenn is tudnák tartani az érdeklődést? – Nem, most egyébként természetesen nem a nyúzott arcára gondolok, amit oly serényen igyekszik eltüntetni halvány mosolyával. Túlságosan fáradtnak tűnik, ennyire pedig még ez a megáldott konferencia sem lehet unalmas.
- Én és a képességem, köszönöm szépen, megvagyunk. Semmi olyan sérülés nem ért volna, amiből ne tudnék felépülni. Nem ez volt az első, hogy eltalál egy gurkó, és nagyon valószínűleg nem is az utolsó – olyan könnyedén beszélek az esetről, mintha ez nekem egy teljesen mindennapos dolog lenne, és akik jól ismernek, azok tudják is, hogy tényleg az. Nem akarom annak az ellenkezőjét bebeszélni magamnak, ami úgyis tudom, hogy meg fog történni, de semmi maradandó sérülésem nem lett, akkor meg minek ennyit rágódni rajta. - Eléggé, hát hogy is mondjam, rossz állapotban voltam még pár napig, hogy hazaengedtek, főleg az elemem miatt, de egy jó alvás és egy-két órával több gyakorlás mindent helyrehozott. – Azt meg hozzá sem teszem, hogy két héttel később már ismét seprűn voltam. Még ha nem is az orvosom, inkább megkímélem a jó hírektől.
- Öhm, van arra esetleg valami esély, hogy találkoztál egy feltűnően vörös hajú, körülbelül 165 centiméter magas, nagyon hangos és nagyon vidám lánnyal?
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. december 17. 22:25 | Link

Jamie
XII. Országos Gyógyítói Konferencia

- Figyelj, a leghátsó sor mindig jó lehetőség arra, hogy elszórakoztasd magad bármi mással, ami nem kapcsolódik ahhoz, amire figyelned kell, vagy mondok jobbat: alvásra. Főleg ha sötét van, akkor meg a kutya nem veszi észre, ha lecsukódik néha a szemed – egészen ártatlanul vonom meg a vállam, majd hátradőlök a székemen, mint aki jól végezte a dolgát. Imádom kisegíteni az embereket ilyen szempontból, mert biztos vagyok benne, hogy senki nem nézné ki belőlem, pedig nekem sem olyan szent a lelkem, mint azt hiszik.
- Muszáj volt. A terromágiával nem lehet csak úgy viccelni. Meg amúgy is, elvileg gyógyító lesz belőlem, ha össze nem töröm magam útközben még egyszer, szóval még az is megeshet, hogy a következő konferencián már én is itt leszek. Mármint… Úgy leszek itt, hogy eredetileg is ide készültem, nemcsak úgy idetévedtem – a végére magam is kissé belezavarodok a mondanivalómba, de végül csak sikerül kinyögnöm, hogy mit akarok. Igazán nem esett nehezemre a beszéd, ha leküzdöttem a kezdeti nehézségeket, de az már akkor megvolt, mikor kedves barátnőm volt szíves egyedül hagyni egy folyosó kellős közepén egy rakás idegen között.
Jamie válaszára konkrétan elsápadva pislogok a férfira, majd arcomat a tenyerembe temetve nyögök fel.
- Merlinre, csak azt ne! – a kezeimbe fújtatva rázom meg a fejem a férfi kérdésére, mert most legszívesebben letagadnám a lányt, csak hát elég furcsán venné ki magát, hogy az előbb még róla kérdezősködtem. Lassan elhúzom a kezeim az arcom elől és szőke tincseimbe túrva dőlök ismét hátra a széken. - Sajnos vele, igen. Minden szenvedésem okozója az a lány, úgyhogy ha bárhol találkoznál vele, csak tegyél úgy, mintha nem is látnád. Hidd el, jobban jársz – vetek rá egy elkeseredett pillantást, de teljesen komolyan gondolom, amit mondtam. Mindenkinek csak jobb, ha távol marad attól a lánytól, hiába szeretem nagyon, az emberiséget mégis jobban meg akarom védeni.
- Szerinted mennyi esély van arra, hogy a doktor három másodperc múlva lélekszakadva rohan vissza ide és hazarángathatom a vörös hercegnőjét? – érdeklődve vetek egy pillantást a boltíves ajtó felé, de igazából magam se hiszem el, hogy mindebből bármi is bekövetkezhetne, pláne nem három másodperc múlva.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2017. december 19. 17:02 | Link

Jamie
XII. Országos Gyógyítói Konferencia

Még ha nem is gondolnám teljesen komolyan, amit megosztok vele, egy kis igazság ettől függetlenül van benne. Nem szoktam én rossz vagy értelmetlen dolgokat mondani, általában tőlem csak jót lehet hallani, és főleg hasznosat, mert a hasznos az jó és így végül is körbeért a kör. Csak hiába jártatom a szám, az esetek nagy részében senki sem fogadja meg a tanácsaim, de legalább figyelni figyelnek. Az is valami, azt hiszem.
- Hát úgy terveztük, igen – esetlenül rántom meg a vállaimat, pedig erről bőven lehetne még mit mesélni. Meg tudnám vele osztani, hogy az elemem mennyire a segítségemre lehetne benne, hogy hogy jutottam el ehhez a döntéshez és honnan indultam, hogy miért nem valami más munkát keresek magamnak, hogy egyáltalán dolgozom-e már vagy még iskolába járok. Ha nem is én lennék, még egy kellemes beszélgetés is kerekedhetne ebből, de én csak lezárom ezt a témát ennyivel, ekkor viszont Jamie felteszi az egymillió galleont érő kérdését. Tanácstalanul rázom meg a fejem és veszek egy nagy levegőt, mielőtt belekezdenék a válaszba – ami ezúttal sem valami hosszú, de hát próbálkozom.
- Hát látod, ez az a kérdés, amit minden nap felteszek magamnak… - Itt egy kissé összezavarodom, mert Jamie természetellenesen kedvesen kezd el mosolyogni, amitől meg kell állnom a beszédben, és kell egy kis idő, amíg rájövök, hogy amúgy biztos van valaki a hátam mögött és mindez nem nekem szól. - Ugyan, nem probléma. Szóval… Nem tudom, mit akartam mondani. De már nem tudom, miért nem a kviddics mellett döntöttem. Valószínűleg köze lehetett hozzá annak a rengeteg sérülésnek, amit nyolc év alatt sikerült összegyűjtenem. – A mai napig bizonytalan vagyok a döntésemben. Minden felkérést visszamondtam, ennek pedig köze volt az iskolai bajnoksághoz is, Norbihoz is, a családomhoz is, voltak problémáim az elememmel, és akkor jött a gyógyítás is, mint lehetséges opció.
- Vagyis sosem szabadulok innen. Remek – utóbbit már csak morgolódva teszem hozzá, közben a táskák mellé dobott telefonomra pillantok. Nagyon jól tudom, hogy annyi idő biztosan nem telt még el a kockázatmentes lelépésemhez, bár talán ezt kellett volna tennem abban a pillanatban, hogy elvesztettem a tömegben Liza vörös fejét. Már rég otthon lehetnék.
- Hogy micsoda? – majdhogynem meg sem hallom a férfi ajánlatát, amire csak meglepetten pislantok fel. Értetlenül bámulok rá, egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam, másrészt abban is kételkedem, mennyire gondolja ezt komolyan. - De… Azt el kell mondanom, hogy én nem legálisan vagyok itt, Liza csempészett be mindkettőnket, bár azt sem igazán tudom, hogy van-e itt valamiféle biztonsági… Szervezet...?
Szál megtekintése

Budapest és környéke - Nemes L. Izabella hozzászólásai (25 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek