Budapest

Merkovszky Ádám

 Lehet modortalannak vagy elutasítónak tűnik, hogy nem fogtam meg kezét sem az állomáson, sem itt és most, de nem annak szánom. Pusztán el szeretném kerülni a pletykákat és szóbeszédeket, amíg lehet. Tudom, hogy nem tart soká míg valaki megneszeli és szétkürtöli, hogy engem egy férfival látott, de ezt az estét még ennek a feszültsége nélkül szeretném eltölteni. Gondolataimból kérdése zökkent ki.

- Nos, be a kapun és fel az első emeletre, majd balra a bálterembe.

 Előrelépek és miután kinyitja számomra a bejáratot elzáró vaskaput belépek. Megvárom őt és amikor már nyugalomban érzem magam belé karolok. Karját erősnek érzem, magassága épp megfelelő kényelmes emelt sarkú cipős megjelenésem számára. Mondjuk az esetek kilencven százalékában lapos talpú topánkákat vagy csizmákat hordok, de a mai estéhez azok közül egyik sem illett úgyhogy mást választottam.
 Felérve az első emeletre balra fordulunk, hogy azután egy fehér ajtón keresztül jussunk be az előtérbe, letéve kabátjainkat egy újabb ajtón át érkezünk meg a "Nagyterembe". Néhány pár közül akik jelenleg egy keringő félére táncolnak azonnal felismerem Peti bácsit és feleségét, aki egyben a táncpartnere is. Odaintek nekik és ők viszonozzák gesztusomat.

- Megérkeztünk, esetleg belevetjük azonnal magunkat a tánc szenvedélyébe, vagy előbb leüljünk egy kicsit? Ön mit szeretne?

 Nézek fel a férfira ragyogó szemmel, amit a terem lámpáin túl a bennem felbuzgó vágyakozás és jókedv is csak erősít. Nagyon szeretek táncolni, még akkor is ha nem vagyok olyan jó benne. Főleg a lassú számokra való andalgás megy, illetve a modernebb zenére való nőiesebb, csípővel operáló mozgásformák.
 Ahogy így állok eszembe jut, hogy talán itt lenne az ideje, hogy megengedjem a férfinak, hogy tegezzen de, még talán kicsit korai, így várok vele legalább az első táncunk végéig. Furcsa görcs van a gyomromban. Mi lesz ha össze-vissza botladozom majd, vagy egyszerűen csak kellemetlen lesz az érintése? Az mondjuk talán nem , mert macskaként nagyon jól esett ahogy simogatott. Nyugtatom meg gyorsan magam, s arcomon a pillanatnyi pániknak nyoma sincs.

Merkovszky Ádám


 Azonnal táncba visz, méghozzá nem is akármilyenbe. Látszik rajta, hogy tényleg tud táncolni és nem csak szédítésből mondta ezt nekem. Egyik keze a derekamra siklik, s már ettől bizsergés kel bennem, amikor pedig odahajolok mellkasához és megérzem illatát úgy érzem elvesztem. Ringunk lágyan egy olyan dalra, amit minden bizonnyal Peti bácsi tetetett be mert tudja mennyire szeretem, ezzel köszönt engem ebben biztos vagyok és abban is, hogy még lesz ilyen szívküldi szívnek szívesen, ha rajta múlik.
 Lassan ringatózunk csendesen, némán lehunyom még néha szemeimet is, hiszen érzem partnerem jól vezet engem, s biztos kézzel tart. A következő szám alatt más kicsit felpezsdül a vérem, hiszen latinos a dallam. Ugyan félig spanyol vagyok nem tudok tökéletesen egyetlen latin táncot sem, de boldogulunk ennek ellenére is. Többször veszem észre, hogy Merkovszy úr a szemeimet nézi, s olykor nem tudom állni pillantását, mert tudom elárulnak lélektükreim, s felfedik fellobbanó vágyaim és szenvedélyem lángjait. Inkább most mint később megszólalok.

- Tegeződjünk, rendben? Az ismerőseim Artynak szoktak hívni.

 Remélem belemegy a dologba és nem érzi még korainak, mert én már nem. Egy újabb dal jön, ez sem gyorsabb mint az előbbi, de másképp perzseli véremet. Ezt is nekem küldték az az érzésem. Nem vagyunk sokan a teremben így lesz helyem a tánchoz, mert erre a dalra kidolgoztam magamnak egy saját, a rumba lépésein alapuló koreográfiát. Volt időm gyakorolni rá annyi szent, de most legalább olyannal táncolhatom el aki reagálni is tud mozdulataimra.
 A zene előhozza belőlem a démoni nőt és minden déli vadságomat beleteszem ebbe a néhány percbe. Azt akarom, hogy lássa kivel áll szemben, hogy nem naiv lányka vagyok, jó persze céda sem, hanem valaki a kettő határmezsgyéjéről. Aki élettel, s titokkal van teli és akit nehéz mégis oly könnyű rabul ejteni, ahogy ő is képes ugyanerre egy szempillantás alatt. Arcom kipirul a hevülettől, szemeim ragyognak, ahogy bőröm is a megvilágítás miatt, hajam és szoknyám lebben utánam, ahogy pördülök karjában.  

Ádám

 Beleegyezik a tegeződésbe, de neki nincs olyan frappáns beceneve mint nekem. Sebaj, nekem az Ádám így magában is tetszik, mert kellemes csengésű név, ami eredeti formájában is kedvesen hangzik.
 Lassan véget ér a dal, melyben megcsillogtattam nem létező tánctudásomat, s furcsa mód úgy éreztem az eddigi muzsikák alatt is, hogy tökéletesen összeillünk e tekintetben legalábbis biztosan. Mintha olvasott volna bennem, átható pillantásával ez nem is volna nehéz, érezte a lépéseimet vezetett úgy, hogy közben nem korlátozott.
 Ez számomra egyet jelent azzal, hogy ő valószínűleg az élet többi területén is teret enged társának és hagyja önállónak lenni, azt akinek erre igénye van. Ami egy rendkívül jó tulajdonság és számomra mindenképp imponáló. Utolsó pár taktusához ér a dal, amikor partnerem közelebb von magához mint eddig bármikor, majd érzem elemel a földtől pár centire, s közben pillantása bilincsbe zárja tekintetemet és úgy sejtem talán nem is ereszti el többé.
 Érzem mi következik lehunyom hát szemeim, játszottam a tűzzel, s lásd megégettem magam, de ez a láng édesebb és perzselőbb a legnemesebb bornál. Ajka az enyémhez simul, előbb óvatosan érint, majd egyre forróbban követeli jogos jussát. Lélegzetemet és lelkem páráját kéri, s én készséggel adom meg neki amit kíván, tudva, hogy ezzel olyan pontra értünk, ahonnan már nincs visszakozás.
 Talán ilyen a "Szerelem első látásra" illetve másodikra. Azt hiszem ez a legjobb szó rá, ami velünk most történt. Csókjától egy pillanatra még a szívem is elfelejt dobogni, s ezt a kihagyást egy hatalmas ütés formájában hozza be, amit ugyan jócskán megérzek, sőt talán még ő is, de nem törődöm vele. Amikor ajkaink elválnak kinyitom szeme és csak nézek rá némán mert mondani semmit sem tudok. Mi lesz ezután? Olvasható ki tekintetemből, mert szeretném hinni, hogy az iménti csók épp annyira szíven ütötte mint engem a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Ádám - (Kedvesem?)

 Nem szól egy szót sem, egy árva hang sem hagyja el ajkait, csak ismét finoman az enyémet érinti, majd újra táncolni kezdünk a felhangzó nagyon melankolikus szerelmes dalra, melyet egyik kedvenc együttesem ad elő. Óvatosan fejem odahajtom mellkasára, ajkamon mosoly suhan át, szemembe mégis könnyek szöknek.
 Ha boldog vagyok akkor is könnyezem, sőt akkor csak igazán. Ez az este pedig az eltelt éveim talán egyik legszebbjei közé sorolható. Egyik kezemmel gyorsan letörlöm az arcomon végiggördülő cseppeket, majd még szorosabban simulok Ádámhoz, hallom szíve vad ütemű dobbanásait, s lassan kezdek megnyugodni.
 Biztosan furcsállni fogja, hogy sírok amikor igazából nevetnem kellene, de azt hiszem az agyamban fordítva vannak bekötve a dolgok, ebből a szempontból. A muzsika végére összeszedem magam, méltóságommal és gondolataimmal együtt, majd kisvártatva megtöröm hallgatásom csókkal lezárt édes pecsétjét.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy leüljünk egy kicsit...

 Odasétálunk az egyik sarokban eldugott asztalkához, ami mellett a többivel ellentétben csupán két szék van, s egy mécses lángja vonja narancsos derengésbe. Helyet foglalunk mindketten és mivel kissé elfáradtak lábaim jól is esik leülni. Ádámmal pontosan szemben vagyok, kezeimet magam előtt az asztalra teszem és balommal jobbomat elfedem. Kicsit remegek, a gyomrom is és egész bensőm zilált, össze vagyok zavarodva teljesen. Csak nézem őt egy kis ideig majd ismét megszólalok.

- Mi lesz velünk ezután?

 Ez az egyetlen kérdés zakatol elmémben, mint vonat a végtelenbe futó síneken és nem tudom a választ megadni rá magamnak. Tőle is függ, rajta is múlik most minden. Szemeim riadtan néznek rá, tanácstalanul és törékenyen ülök előtte. Most ezt az arcomat is láthatja és remélni merem csupán, hogy ettől sem száll inába iménti csodálatos bátorsága. Eközben a párok mögöttünk már egy másik édes-bús melódia taktusaira táncolnak.
 Olvastam pár cikket róla tegnap, ám azokban nem ilyennek írták le. Nem, nem azt mondom, hogy hazug minden szavuk, de két ember egymáshoz való viszonyulásába nincs belelátása a kívülállóknak és így megítélni sem tudják, azt akiről a fám szól. Várom hát mit válaszol.

Ádám - Kedvesem

 Megfogja a kezem és szemeimbe nézve szólal meg. Pillantása rabbá teszi az enyémet, de most sokkal könnyebben állom tekintetét. Egyértelművé válik számomra, hogy nem csak románcra vágyik, hanem meg is szeretne ismerni engem. Szinte hallom ahogy szívemről leesik az a bizonyos nagy kő.
 Sokszor mondták ezt már nekem, sokan bele is fogtak, de egy idő után feladták, kiábrándultak belőlem, s volt olyan is akiben én láttam többet, mint amennyi valójában benne lakozott. Ezt a hibát még egyszer nem követem el újra, ahhoz már eleget csalódtam. Ennek szellemében válaszolok neki arra a bizonyos rejtett kérdésre.

- Egész kapcsolatunk egy tánc lesz, azt hiszem. Te vezetsz, s én követlek majd vagy épp fordítva, én mutatok irányt neked, s te jössz mellettem. Mindketten szabadok maradunk, mégis egymáshoz tartozunk Kedvesem. Nekem ez a Szerelem.

 Lélektükreim újra megtelnek tűzzel és fénnyel, fahéj szín íriszeim melegséget árasztanak és jelzik mennyire szeretek már most párjaként gondolni magamra. Ahhoz azonban, hogy ebből a szép estéből igazi tartós kapcsolat legyen sok időre van szükség, s még akkor sem garantált az örökkön örökké, ha már szinte mindent tudunk a másikról.
 Egyelőre több találkozás, egymás családjának megismerése, egymás szokásinak feltérképezése lesz a fő irányvonal és az, hogy megéljük a csodát amit Szerelemnek hívnak s, hogy közben míg a kémiai vonzalom időszaka tart megtaláljuk azokat az értékeket, melyek azután becsülhetővé és mélyen szerethetővé válnak számunkra a másikban. Ezt a gondolatot igyekszem megosztani vele, mert úgy érzem tudnia kell, hogy én is arra vágyom amire ő.

- Csodás volt ez az este és hiszem, hogy lesz még számtalan ehhez hasonló. Nagyon sok olyan dolgot szeretnék még neked mutatni ami én magam vagyok, kezdve a nemeskövek varázslatos világától, a Bagolykő Levitásain át egészen akár kedvenc időtöltéseimig, és rólad is szeretnék mindent megtudni például, hogy szereted-e a csípős ételeket, hogyan iszod a teát és pizsamában alszol vagy sem, de erre még rengeteg alkalmunk lesz. A rohanás sosem vezet jó útra, ezért időt kérek tőled és veled. Mára pedig még egy utolsó táncot, mert lassan indulnom kell.

 Felkelek ültömből miközben kezeim kihúzom az ő kezéből, majd kecses lépésekkel mellé sétálok és felé nyújtom jobbomat. Ezalatt felhangzik egy újabb számomra jól ismert csodás muzsika. Miután felemelkedett és karjaiba zárt lassan mozogni kezdünk a zene ritmusára és alig távolodunk el az asztaltól, teret hagyva az egyre gyűlő pároknak a parketten.
 Még a dal szövege is valahogy a mostani helyzetet jellemzi számomra: Nem Hétköznapi Szerelem. Teljesen belefeledkezem a pillanat múló gyönyörébe, s csak akkor térek vissza révületemből amikor ismét pár pillanatra nyüzsgő emberek hangjától lesz zajos a terem. Ezután elindulunk kifelé, útközben természetesen odaköszönök Peti bácsinak és feleségének, akik mosolyogva intenek búcsút nekünk.

Karácsony második napján, Ádám Szüleihez tartva

 Korán reggel, még napkelte előtt indultunk, szinte teljesen sötét volt és hideg, de engem átjárt a nyugalom melegsége, ahogy belekaroltam a férfiba aki mellettem sétált kifelé a Kastély kapuján. Ujjamon ott a békét hozó Ametiszt, kettő is. Szakmai ártalom, de ahogy tegnap kora délután hazaértünk és visszavonultam lakrészembe egy kézi nagyítóval, úgynevezett lupéval tüzetesen megszemléltem a köveket.
 Az egyikben csodaszép, a lila ásványra jellemző toll alakú zárványt, vagyis a kő belsejébe növekedés közben bezáródott levegő és víz megjelenési formáit találtam. A rávetülő fényt is érdekesen töri, színt változtat ami ritkán mutatkozik ennél a fajtánál, egyfelől levendula másfelől rózsába hajló az árnyalata. Beleszerettem, ahogy abba is akitől kaptam, teljesen és visszavonhatatlanul.
 Eddig nem kedveltem ezt a nemeskövet, mert arra emlékeztetett milyen szürkéslila, idegen szóval cianotikus voltam a betegségem miatt, de ez megváltozott tegnap délután óta. Olyan lágy a hangja ahogy megszólít, szinte simogató, mintha maga Ádám fogná vele a kezem, és lenne mellettem általa.
 Úton vagyunk. Fogalmam sincs ugyan hol laknak pontosan Vőlegényem szülei, annyit árult el csupán, hogy Pest környékén. Na szép ez azért elég tág fogalom, de nem türelmetlenkedem, hiszen a nehezén, az én díszes kompániámon már túl vagyunk és jó vége lett a dolognak.
 Az ő szülei nem lehetnek rosszabbak, ráadásul egyke így testvérekkel sem kell megbarátkoznom, mint neki az én három öcsikémmel. Szóval nyert csatába indul a bátor úrhölgy. Gondolom én, nem számítva arra, hogy esetleg egyik felmenője keményebb dió lehet mint az én családom összes tagja együttvéve. Nos mindez nem soká kiderül. Addig is naívnak tűnő nyugalommal a szívemben ballagok mellette és csak egy kicsit remeg a gyomrom attól ami vár.  
 

Ádám és a Szülei

 Egész úton házuk felé azon gondolkodám, hogy tud ennyit beszélni az én édes egyetlen Drágám. Hallgatom csendben néha bólintok, hangja olyan nekem mint a méz az égő toroknak. Lágy, kellemes és nyugtató gyógyír. Nem gátlom, gondolatmenetét meg nem szakítom, had mondja el mindazt, amit a gyermekkoráról és a családjáról szeretne. Jobb, ha nem én szólok helyette, hiszen nekem azért ennyi mondandóm úgysem lenne.
 Megtudom úti célunk hamar oda is érünk és már mire gondolataimat összeszedem, s egy lopott utolsó csóktól kipirul arcom az ajtóban állunk, mely hirtelen kinyílik magától, vagyis pontosítok Ádám apjától magától. Merkovszky úr morózus, hangja szigorral teli, szeme nem fürkész inkább pillantásomba váj, fahéj szín íriszem nem rebben, állom tekintetét. Bemutatkozásában kemény pattogók a szavak, mintha azt hinné nem értem nyelvét. Nos talán meglepem, talán nem tiszta magyarsággal mondom el én is a nevem, főleg mivel erre rá is kérdez.

- Igen, Artemisia Rubya vagyok, örvendek a találkozásnak Uram!

 A férfiú már indul is tovább útja elszólítja, nem sértődöm meg ezen, de az meglep, hogy még visszaszól fiának és láss csodát szája szegletén egy halvány mosolyféle suhan át. Arcom rideg marad, de magamban elteszem ezt emlékbe, és megállapítom, hogy Ádám saját mosolyát tőle örökölte. Ahogy az atyai szó is jelezte odabenn már várnak ránk, érzem a meleget mely nem csak a fűtésnek köszönhető.
 Két Hölgy repdes felénk és köszönt bennünket, kicsit leblokkolok, nincs mit tenni hiába szándék, ha a tudatalattim tiltakozik az ölelgetés és női csacsogás ellen. Udvariasságból persze viszonzom amit kell és mosolygok is szívből őszintén. Azonban azok után, hogy halálra cikizik szegény Szerelmesemet egy kissé megkeményítem lelkemet és vonásaimat egyaránt.

- Hogy valóban én volnék-e az aki értelmet ver belé? Nos azt erősen kétlem. Nincs rá ugyanis semmi szüksége, helyén a szíve és az elméje.

 Felelem és talán lélegzetnyit élesebben ejtem a szavakat mint az várható, nem szeretem ha ok nélkül aláznak meg embereket, még ha viccnek is szánják a beszólásokat az illető személyek. Ezt valahogy egy ilyen helyzetben soknak ítélem, az én lökött Öcséim is visszafogták magukat és ez náluk nagy szó. Eléggé érzékeny vagyok az ilyesmire így a Hölgyek enyhe mínusszal indulnak nálam, még a beharangozás szerint kemény szívű apához képest is. Azután Ádám bemutat engem Menyasszonyaként.

Ádám és Szülei - a vallatás

 Jó kicsit talán túllőttem a célon ez íjjal a kezemben ritkán esik meg, de az emberi kapcsolatok terén sajnos annál többször. Ennek okán állok most Vőlegényem mellett is, de az legalább jól sült el. Viszont most kivont karddal állnak előttem s arcukat a kedvesség csuklyája fedi el előlem.
 Rémeket látok, gyorsan megérintem gyűrűm két Ametisztjét, mielőtt még elborulnának gondolataim. Egy észrevétlen simítás és a nemeskövek azonnal énekelnek nekem. Kezdek lehiggadni, épp időben, hiszen állnom kell Ádám mostohájának pillantását, ami még hagyján lenne, ha nem akarna bevonni a "mézeskalács ház" készítésbe. Közben a gyűrűm is mustra alá kerül Gabriella részéről.

- Azt hiszem mindannyian jobban járunk, ha nem kontárkodom bele az építkezésbe, nagyon rossz a térlátásom, a kézügyességemről már nem is beszélve.

 Szabadkozom egy elodázó mosollyal és imádkozom, hogy a Családfő mihamarabb visszatérjen. rá nagyon  kíváncsi vagyok, mert olyan hűvös erőt éreztem felőle áradni, ami saját magamra emlékeztetett és a saját Apámra. Alig, hogy kimentem magam a sütésből Megint újabb szóáradat következik Kedvesem tanítójától, mire ő vehemensen mentené a menthetőt de hiába. Nagy a fölény, tehetetlen az "egyszem" a helyzet menthetetlen.
 Figyelemelterelése a lehető legrosszabb hatást váltja ki. Ramona asszony nekiáll kérdezni a megismerkedésünkről. Előtte azonban megjegyzi, hogy észrevette nem rajongok azért ha zsonganak körülöttem. Ez tény kár volna tagadni. Épp elég a saját Családom, őket is jobb távolról szeretni. De vissza a kérdéshez. Felelek, hiszen mi sem könnyebb ennél. Közben Ádámot elküldi mellőlem. Az oroszlánok közé vetett bárány érezheti így magát, azt hiszem.

- Nem sokkal év kezdés után történt, zsongott a fejem a sok újdonságtól, öt év távollét után tértem vissza a Bagolykőbe oktatni és rögtön felkértek az egyik, a Hollóháttal rokon ház vezető helyettesi posztjára. Kimentem levegőzni és mivel animágus vagyok állat alakomban tettem meg mindezt. A faluban lévő játszótéren kötöttem ki. Egy hintán aludtam épp amikor zajt hallottam. Felébredtem és megláttam közeledni Ádámot.
 Észrevett engem ő is, illetve egy hintázó apró fekete macskát. Odajött hozzám. Simogatni kezdett, az ölébe vett. Úgy éreztem ez nem helyén való ezért leugrottam karjai közül és deanimáltam. Látványosan szedegette az állát a földről, majd szó szót követett és nekem vissza kellett mennem a Kastélyba, de szerettem volna még látni. Ezért elhívtam táncolni a családom egyik jó barátjának és nejének táncstúdiójába, ide Budapestre kérésemet pedig egy arcára adott csókkal erősítettem meg. Végül ismét állat alakot öltöttem és elszaladtam. Röviden ennyi.

 Mesélem és kicsit megenyhülök, ahogy a kedves emlékek mind sorra bevillannak lelki szemeim elé. Még el is sikerül mosolyodnom és ez nagy előrelépés. Azonban tartok tőle történetem után megdől az "Én vagyok a komolyabb, a megfontoltabb, aki majd megzabolázza és vigyáz rá" hipotézis. Mit szépítsem néha nekem is lehetnek flúgos időszakaim és a KőSzív érző lelket takar.
 Más kérdés persze, hogy mit fog mondani a mese másik hőse, mert őt is biztosan megkérdezik azért, hogy mégis hogy gondolta ő ezt az idegen macska simogatósdit. Mert ugyebár lehet, hogy hebehurgyának hiszik mégis úgy látom Apja után ő a legmegfontoltabb és ez szerintem így van jól. A férfi legyen ilyen.  

Ádám és Szülei - Akkor jó az anyós, ha porhanyós, főleg ha kettő van belőle

 Megkapom az első "bókot" a kedves Mamától. Akárminek is szánta én csak egy boldog mosollyal nyugtázom, hogy emlékeztetem őt Merkovszky úrra. Legalább előre láthatóan egy tagnak Kedvesem családjából tetszeni fogok, mert ahogy Mentornője szavaiból kiveszem igencsak elástam magam mindkettejük előtt éles nyelvemmel.
 Ki tudja lehet az a gondja, hogy féltékeny? Ugyan hiszen idősebb jóval Ádámnál. De attól félhet, hogy elveszti a legkedvesebb "játékát" vagyis a sütés közben is engem védő Szerelmemet. Megismerkedésünk története tehát nem győzte meg őket. Valahogy ezt lelkem mélyén sejtettem. Elkerülte figyelmem, hogy több kérdés is elhangzott az előbb. Ebben a dupla támadásban az ember azt sem tudja hova kapja a fejét és ki mit beszélt.
 Mindegy ki kell köszörülnöm ezt a csorbát is. Ráadásul most is egymást kontrázva faggatnak tovább, szóval nagyon figyelek, míg beáll végre a régen várt csend. Mély levegőt veszek, bólintok egyet miközben ismét megérintem gyűrűköveimet majd megszólalok.

- Most gondolom azt várják, hogy a külseje és a hírneve lesz a válaszom. El kell keserítenem önöket, nekem ezek mit sem számítanak. Szörny csúfan és koldusszegényen is szeretném a Fiukat. Remek emberismerő vagyok és érzem, hogy Ádámból árad a jóság. A szeme tükörként mutatja meg mindezt, csak látni kell és olvasni belőlük.
 Miért lesz jó férjem? A válasz egyszerű, mert kiegészítjük egymást. Ami benne megvan az belőlem hiányzik, és fordítva. Egymás jobbik felei vagyunk. A kalandjai a múltja részei, ha minden este hozzám tér haza és a szemében lobogni látom azt a tüzet, amit idefelé és mióta megismerkedtünk minden nap, akkor nincs okom kételkedni benne.

 Tartok egy lélegzetvételnyi szünetet. Kimondom az igazat felfedem magam, kerül, amibe kerül, különben örök kétkedés lesz osztályrészem. Nem fognak hinni nekem, tudom, hiszen azt gondolják és ezt sugallja minden mondatuk, hogy ráakaszkodtam szeretett gyermekükre. Talán az én szüleimmel neki mégis könnyebb dolga volt, szerencsés flótás. Nem hittem volna, hogy így lesz, de ahogy látom ő sem erre számított. Eláraszt a kétség és a félelem árja, egy út vezet napvilágra. Folytatom tehát.

- Önnek nem kell féltenie Asszonyom, higgye el jobban féltem én őt saját magamtól és attól ami a velem való élettel jár. Mint láthatja nem vagyok tipikus korombeli nő, nehéz a természetem, ennek az az oka, hogy szívbetegen születtem s nőttem fel.
  A mellkasomat és a hátamat hegek szabdalják, amiket okkal nem tüntettem el, gyermekem szintén emiatt nem lehet a tudomány jelenlegi állása szerint. Rettegtem tőle, mit fog szólni Ádám ehhez a tényhez, de elfogadott úgy ahogy vagyok. Felnőtt férfi, ahogyan önök is mondták. Engem választott, s én áldom érte.

 Ahogy utolsó szavam elhagyja ajkaim becsapódik mögöttem a bejárati ajtó.  Rémülten kapom hátra a fejem. Vajon mióta van itt Merkovszky úr? Mennyit hallott ebből az egészből? Igen, ezzel eddigi összes párom családjában szembesülnöm kellett.
 Féltik a fiaikat az anyák egy olyan nőtől akit csak a sors kegye tart az élet tenyerén, aki védelemre és elfogadásra kárhoztatott halála napjáig, bármennyire erősnek is mutatja magát. Az apák pedig, a vérvonalat óvandó szólalnak fel keményen. Ez esetben pedig még a karrier is bejátszik a képbe, a hírességi státusz. Mit szól majd a világ? "A kviddics sztár és a kripli!" vagy ehhez hasonló szalagcímek.
 Menekülnöm kellene, kifutni innen, elrohanni, mindent hátrahagyni és eltűnni. Szívem nagyokat keményeket dobban érzem ahogy szinte a szegycsontom is beleremeg. Meg kell nyugodnom, intem magam és görcsösen szorítani kezdem a jegygyűrűmet, míg a Család ítéletére várok bűntelen vétkesként.

Ádám és a Szülei - amikor az Apai szív hívebb az Anyai szónál

  Némán, mint sírjába szálló lélek követem Merkovszky urat, akinek reakciója mindenkit megdöbbentett, legfőképp engem és Kedvesemet. A két Hölgy sem tudott hirtelen megszólalni sem, talán az általam mondottak, talán a férfi jelenlétének súlya forrasztotta torkukra a szót. Nem tudom, minden esetre nagyon megkönnyebbültem, hogy magam mögött hagyhatom őket. Mély lélegzettel engedtem el gyűrűmet és a kő dallamának rezgését, mint hegedű hangját hallva fordítok hátat a hármas kompániának.
 A férfi udvariasan enged be a lakás ezen részébe, ahol kellemes, csendes nyugalom és meleg fogad. A kandallóhoz legközelebb eső különálló fotelben helyezkedem el, míg vendéglátóm az íróasztalához sétál és elővesz belőle valamit, hogy ezután ezt átadja nekem. Egy ékszeres dobozka pihen kezemben. Értetlenül nézek fel a Családfőre, de hamar megtudom mit kell tennem. Kinyitom a dobozt és megpillantok benne egy ezüst láncra fűzött medált. Meghallgatom a hozzá fűzött szavakat, s csak ezután kezdek beszélni.

- Csodás darab, egy félbevágott kabosonra csiszolt Almandin gömb díszíti, a foglalata alul nyitott, hogy átjárhassa a fény.

 Egyelőre ennyit mondok, majd szemem elé tartom a medált és átnézek rajta. A kövön áthatoló vérszín fénysugár megfesti fahéj árnyalat íriszemet. Először csak halkan észlelem a kő hangját, zongorafutam formájában veszi fel velem a kapcsolatot, majd kellemes meleget sugároz, biztonságérzetet kelt. Elmosolyodom, közben Merkovszky úr tovább beszél hozzám ezért óvatosan visszahelyezem tartójába az ékszert, majd pillantásomat felemelve, ismét minden figyelmem neki szentelem. Minden rezdülését de főleg a szemeit nézem, melyekben megcsillan a szeretet és az aggodalom szikrája táncot lejt a pattogó tűz lángjainak tükörképével.
 A férfi nem idős, nem reszketeg apóka, élete teljében lévő férfi, aki olyan felelősséggel viseltetik szerettei iránt, mellyel azok talán nincsenek is tisztában igazán. Tiszteletreméltó. A legendát a kőről igaznak ítélem, de látom ő kétkedik hitének valóságalapjában. Miután nagyobb szünetet tart úgy érzem itt az ideje, hogy mint egy arra érdemesnek ismét kaput nyissak lelkemen és leendő apósomat beengedjem. Azonban még mielőtt megszólalhatnék felveti az elemi sakk ötletét. Elmosolyodom és elkezdek beszélni.

- Gránát van a medálban, ezt jól tudja. Sok legenda szól arról, hogy ez a nemeskő színe változásával jelzi, ha baj közelít ahhoz, akihez kötve van. Olyan varázslat ez melyet már évszázadok, sőt év ezredek óta alkalmaznak. Régebben sokkal többen voltak rá képesek. A középkorban még a muglik közt is elterjedt, hogy hölgy a lovagjának vagy vitéz szíve választott asszonyának ezt ajándékozza talizmán gyanánt. Ráadásul az ő világukban nem is fejti ki teljes valójában az erejét, csak azok birtokában, akiknek ereiben, legalább heted íziglen mágus vér csörgedezik. Ezt a különleges kötést manapság már csak egy igen képzett Gemmológus tudja létrehozni kő és ember között, ami elszomorító, tekintve, hogy a kövek ereje jottányit sem csökkent az eltelt idő alatt, mint azt ez a darab is bizonyítja. Sajnos, amint azt halhatta a továbbadása nem rajtam múlik, hanem az orvostudományon és higgye el minden alkalommal átkozom a sorsot, hogy elvette tőlem a gyermekáldás csodáját, de bízom benne, hogy egyelőre legalább én magam méltó legyek rá, hogy viseljem az ajándékát. Nagyon köszönöm, hogy megbízik bennem.

 Mondom, miközben lassan egy pillanatra megemelve és az égi erők oltalmába ajánlva felveszem a nyakéket, s ezzel együtt az Őrzőkő hatalmát elfogadva magamra veszem. A két dallam, az Ametiszteké és a Gránáté harmóniává olvad össze bennem, ekkor megértem mi is történik velem. Arra azonban nem fogok reflektálni, amit a Ádám apja a kő egyszeri elsötétüléséről és arról a nőről mondott. Megesküdtem Vőlegényemnek, hogy szülei előtt nem említem, tartom tehát szavam. Szerencsére megérkezik elénk a különleges sakktábla, figyelmemet most inkább erre összpontosítom.
 Telnek a percek és szokás szerint már megint vesztésre állok, nem vagyok jó sakkozó, ahogy Családomban senki sem az. Nálunk a kártya a divat, abban vagyunk szinte verhetetlenek. Ennek ellenére nem szégyenkezem, hanem megfelelve Merkovszky úr óhajának inkább a beszéddel terelem el figyelmét szánalmas játékomról. Nagyon jól esik, hogy rám kacsint és biztosít arról nem én voltam modortalan nebáncsvirág, már ami Ádám két Anyját illeti. Tehát átveszem ismét a szót és mesélek egy kicsit magamról neki, hálagyanánt.

-  Tudja igazából Gyógyító is vagyok a tanítás a másik szakom. Nem sokkal az után, hogy végeztem az egyetemen elhelyezkedtem a Bagolykőben, de nagyjából két évi oktatás után el kellett mennem, mert egészségügyi gondjaim nem engedték, hogy tovább maradjak. Ezután utazgattam és ápolónőként vagy épp gyógyítósegédként dolgoztam szerte Európában. Végül Prágában kötöttem ki, innen vezetett vissza az utam ismét a Bagolykőbe.
 Nagyon szeretek tanítani és gyógyítani is és szerencsére nem kellett soha választanom a két tevékenység között mert az élet mindig úgy hozta, hogy mindkettőbe belekóstolhattam és alkalmazhattam sokévi tanulásom eredményeit. Emellett persze számtalan dolgot csinálok még, ott van a Levita ház vezetőjének helyettesítése, a Levita Lovagrend szervezése és a legnagyobb szerelmem Ádám után persze, az íjászat.

 Elbukom, víz királyom mattot kap és párává válik mégsem szomorkodom egy percig sem, sőt jót nevetek mamlaszságomon. Teljesen feloldódtam és nyoma sincs a nem sokkal ezelőtti ideges merev görcsnek bennem. Hálás pillantást vetek apósomra és várom hogyan oldjuk meg a kintiekkel való újra találkozás kérdését, mert orromat megcsapja a kintről beszökő sült hívogató illata. Gyomrom is megkordul, bocsánat és tanácskérő arckifejezésem minden szónál többet mond. A férfitől kapott medált egy finom mozdulattal berejtem galambszürke V-nyakú pulóverem alá, amihez remekül illik a nagyon halvány kék farmer, valamint a pulóvernél két árnyalattal világosabb színű bő szárú, nőies vonalvezetésű, bőrcsizma. Ezeket viselem ugyanis ma. Nem túl ünnepélyes, mégis elegáns összeállítás, megfelelőnek érzem a bemutatkozáshoz, remélem nem lőttem mellé még ezzel is.