[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=427906#post427906][b]Almásy Léna - 2014.11.28. 22:45[/b][/url]

Csendben kullogtam mellette, kezeimet a kabátom zsebébe mélyesztettem. Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Az utóbbi hónapok ebben a kínos bizonytalanságban teltek és a közös munka miatt nem igen tudok szabadulni ettől. Nyilván mindenki ismeri azt az érzést, amikor szigorú diéta van és folyamatosan ott a kísértés, a torta, a csoki, a cukor és nem tudjuk figyelmen kívül hagyni... rohadt egy helyzet.
Én is szemügyre vettem az elsuhanó villamost, bár nem igen kötött le a látvány. Tekintetem először Dwayne-re, majd ismét a lábam elé vándorolt.
 - Ma sem mehettem veletek...
Egy ártatlan megjegyzés, egy egyszrű összegzés, amivel mostanság a napjaimat zárom. Én naiv kislány azt gondoltam, hogy majd a lehetőség az ölembe pottyan és én végre élhetek vele. Az egyetlen probléma az, hogy a lehetőség tényleg megvan, csak épp valakik nem akarják, hogy teljesen magamévá tehessem azt és megmutathassam, amit a közelmúltban tanultam.
 - Én nem akarok nyavalyogni meg semmi, de kezd kicsit kínos lenni, hogy minden egyes alkalommal szinte bezártok az irodába egyedül, mintha ön- és közveszélyes lennék.
Belefúrtam az arcom a sálamba, lehet, hogy csak novembert írunk, de a téli hideg már rég megérkezett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=429377#post429377][b]Almásy Léna - 2014.12.01. 20:11[/b][/url]

Hát persze. Minden egyes nap megkapom, hogy ez az egész nem játék, itt életek forognak kockán, és a többi, meg a többi. Körülbelül úgy kezelnek a felettesek és az állítólagos társak is, mintha értelmi fogyatékos lennék, csak azért, mert nőből vagyok. Pedig én is pontosan tudom, hogy mi vár rám, ránk odakint és hogy nem hibázhatok.
 - Tudom, hogy nem az. De ne aggódj, nem nyiratnám ki magam az első adandó alkalommal. Ennyire már ismerhetnél.
Hiszti vagy nem hiszti, összekulcsoltam a mellkasom előtt a karjaimat. Igazán nem akartam megint elkezdeni az engem nem ért meg senki című nótát, mégis igazán felnyomta az agyvizem a téma. Egyetlen dolog tart vissza attól, hogy ne rendezzek jelenetet odabent és az az, hogy nem akarom eljátszan ia lehetőségem. Nem tarthatnak mindig aranykalitkába, egyszer fel kell dobjanak, hogy megnézzék, tudok-e repülni.
 - És mi lenne, ha nem a te osztagodba kerültem volna? Akkor nem kellene felelned értem. Lehet, hogy már rég kint futkároznék a nagyvilágban az irodában kuksolás helyett...
Kicsit meghúztam a szám szélét és komoran a férfire pillantottam. Volt egy olyan érzésem, hogy ő áll a dolgok hátterében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=430464#post430464][b]Almásy Léna - 2014.12.03. 17:22[/b][/url]

Az a bizonyos eset óta többször is volt sárkányokkal kapcsolatos rémálmom és mindegyikből csurom vizesen riadtam fel. Dwayne egyik álomképben sem ért oda időben... Tudtam, hogy igaza van, mert ő az, aki a kezdetektől fogva vigyáz rám és mindig mellettem van, akárhová is sodor a munka. Talán ezért is volt akkora hiányérzetem Indonéziában is. Hiányzott, hogy ott legyen velem és együtt nézzünk szembe mindennel.
Most is velem van, de már nem úgy, nem abban a minőségben, mint régen. Ismét belémhasított az a szörnyű, kínzó igazság. Szorosabbra fontam a karjaimat magam körül.
 - Szerinted én nem vettem még észre? Mindenki más csak a melltartóm méretével és az éppen aktuális ruházatommal van elfoglalva.
Igencsak meglepett Dwayne hirtelen és heves reakciója. Nem terveztem felhúzni agyilag, mégis meglepően könnyen sikerült. Szavai jelentése először el sem jutottak az agyamig, csak bámultam rá a hidegtől résnyira húzódott szemeimmel a sálam és a sapkám biztonságos rejtekéből.
 - Különben meg most mit ordítozol itt velem? Most komolyan ezért hívtál ide?! Hogy megint kioktass?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=430536#post430536][b]Almásy Léna - 2014.12.03. 18:42[/b][/url]

Egészen halkan mondta ki a szavakat, mégis kiváltak a budapesti este rideg zajából. A pulzusom már amúgy is magasabb volt a nyugalminál, de amikor kimondta azt az egy mondatot, amit titkon mindig is vártam, a vér egy ménes robajával dübörgött végig az egész testemen.
Nem tudtam mit mondani neki erre hirtelen. Sokszor játszottam már el a gondolattal, hogy kiböki, mégis velem szeretné folytatni, de arra, hogy én mit fogok mondani, ha ez tényleg megtörténne, nem készültem tervvel. Eleve veszett ügynek gondoltam már ennyi idő és veszekedés után.
Ujjaim felforrósodtak egy pillanat alatt a kabátom zsebében, ugyanúgy, mint ahogyan az arcom is. Éreztem, ahogy a zavar vörössége birtokába veszi az egész fejem, szinte melegem lett a csípős hidegben.
 - Hát...
Belemotyogtam a sálamba, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nem is értette ezt az aprócska szócskát. Tényleg soha nem voltunk a szavak emberei, mi mindig mással, egy szende félmosollyal vagy egy erélyes ajtócsapással adtuk a másik tudatára, hogy valami nem stimmel. Mindig is bénáztunk, ha valamit ki kell mondani és ha úgy nézzük, ez az egész, ott a rakparton, tulajdonképpen rendben volt így.
Egyetlen lépéssel leküzdöttem a köztünk lévő távolságot és szorosan magamhoz húztam. Átöleltem, mintha mi sem történt volna és az arcomat a nyakába túrtam. Pontosan úgy, mint azelőtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=430735#post430735][b]Almásy Léna - 2014.12.03. 21:33[/b][/url]

Teljes nyugalom árasztott el a karjai között, mint amikor valaki egy hosszú betegség után végre a gyógyulás útjára ér. Tulajdonképpen ezt az egész megcsalásos ügyet rég megbocsátottam neki, engem nem az bántott már, hanem hogy szeret, de mégsem hajlandó megválni Zójától. Ő mondta, elhittem neki és úgy gondoltam, jobb ez így mindenkinek. Aztán a napok múlásával rá kellett jönnöm, hogy ez így csak sokkal rosszabb. Nem akartam még egy átkéretési procedúrát a saját nyakamba varrni, így szenvedtem minden egyes nap attól, hogy mellettem van, de mégsem velem.
Pár pillanatig még élveztem az ölelése melegét, azt a tipikus Dwayne-illatot, amit ezer közül is felismernék, aztán kelletlen visszarángattam magam a Föld nevű bolygóra, a hideg városi estébe.
 - Hát akkor... akkor menjünk haza.
Még egy gyors puszit nyomtam az arcára, aztán megindultunk a rakparton Dwayne lakása felé. A hideg szél csak úgy karmolta az arcomat, de már nem érdekelt. Végre nem egyedül töltöm az estét otthon, az üresen kongó házban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=471388#post471388][b]Almásy Léna - 2015.03.05. 22:59[/b][/url]

Sietős léptekkel rótta a végtelen sokaságú métereket. Fejét leszegve kerülgette a varázstudók és muglik színes kavalkádját, szinte fel sem pillantott a talaj komor szürkeségéből. Szemei elé mindenféle undok jelenetek úsztak, amik makacsul ragaszkodtak hozzá a kiölésükre szolgáló mindennemű próbálkozás ellenére is. Nina látogatása, illetve az azt megelőző este történései valami ócska és megmagyarázhatatlan oknál fogva felkavarták erősödni látszó lelki békéjét és ezzel az érzéssel egyelőre nem igen tudott mit kezdeni. Utálta magát, amiért ilyen szerencsétlen és utálta a Nina-Dwayne párost is, amiért ezt képesek voltak megtenni vele. Zsák a foltját, ahogy azt mondani szokás. Lelke mélyén azonban hinni akart, bízni abban, hogy amit a legjobb barátnője a nagy vallomás után a fejéhez vágott, az igaz. Előbb vagy utóbb, de mindent meg lehet bocsátani.
Kezeit a kabátzsebébe süllyesztette, nyakát behúva a vastag, kötött sál rejtekéből tekintgetett ki a világra, ahogy a Váci utcának egy előre meghatározott pontjára érkezett. Egyáltalán nem tarott sokáig számára kiszúrni az üzletek között cikázó emberek között a csodálatraméltó daliás hátat, ami az ő egyetlen Konstantinjához tartozott. Sietett, ahogy tudott, mégis valamennyivel a megbeszélt időpont után érkezett meg a helyszínre. Arca kipirosodott a csípős koradélutáni levegőtől, gondosan fésült loknijait pedig kócosra borzolta a szél.
Egy apró, gyenge érintés a lapocka magasságában - első körben így, s nem szavakkal üdvözölte a férfit, akit bár körülbelül fél napja nem látott, de igencsak hiányolt a közvetlen környezetéből. Egyáltalán nem tudta, hányadán is állnak egymással, minden olyan egyszerű volt, mégis bonyolult a maga valójában. A hirtelen szintlépés és a közösen eltöltött gyönyörű este után -  aminek emlékeire teste még mindig képes volt ugyanúgy féktelen izgalomba jönni - a gyeplőt valahogy rövidebbre fogták, talán tudatosan vagy félig tudatalatt, de időt adtak egymásnak az ismerkedésre. Mindettől függetlenül átható tekintete akárhányszor Konstantin ajkaira téved, szíve kihagy egy ütemet és minden porcikáját elönti a forróság.
 - Szia!
Elé kerülve lábujjhegyre állt, hogy pipiskedve ugyan, de egy puszit nyomhasson partnere arcára. Ez talán kicsit közelebb sikerült a vágyott területhez, így zavarát leplezve esztelen magyarázkodásba kezdett.
 - Ne haragudj... Mármint amiatt, hogy késtem. Csak Nina átugrott egy percre, aztán... Hogy sikerült az ebéd?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=474878#post474878][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 16:13[/b][/url]

Szája szegletébe kislányos mosoly húzódott, akaratán kívül talán még alsó ajkát is lebiggyesztette kicsit. Szemei felcsillantak, mint mindig, amikor a férfit olyan közel tudhatja magához. Nem ismerték egymást olyan régen, mégis képes volt minden egyes pillantásából olvasni, természetesen a legilimencia használata nélkül is.
Csendesen pillantott fel Konstantin magas alakjára, jóleső forróság járta át a februári hidegben, ahogy a másik a derekára fonta karját. Karjait összefonta maga előtt, ahogy a szeles utcáról beléptek az antikvárium dohos helységébe. Már jó ideje nem járt ilyesfajta helyen, régen is csak azért, mert édesanyja nagy gyűjtő és mindennemű ünnepi alkalomkor valami régiségre vár, ő azonban nem tett már eleget ennek a követelésnek nagyon régen. Annyi kacatot hordott már össze drága jó anyja az idők során, hogy a lakást, amelyben felnőtt, már szinte meg sem lehet ismerni.
- Nem, itt még nem voltam, csak a polgármesterék boltjában a faluban. Anyám félelmetes módon imádja az ilyesmit - beljebb lépve tekintetét egy díszesen faragott komódra szegezte.
 - Én...? - pislogott párat, felpillantott a markáns arcra, majd vissza a bútorra. Soha sem viselte jól a bókokat, mindig zavarba jött, ha valaki a külsejére pozitív kritikát fogalmazott meg - Köszönöm. én... igyekeztem. Ez meg amúgy nagyon szép.
Lányos zavarában azt sem tudta hirtelen, fiú-e avagy lány, így a témát a kiszúrt bútordarabra terelte. Huszonnyolc éves létére még mindig nem nőtt be a feje lágya, holott ez már talán elvárható lett volna.
 - Sajnálom - hangjában őszinte megértés csengett - Anyám is folyamatosan ezzel nyaggat, akárhányszor meglátogatom. Éppen ezért nem mondok el neki semmit sem, mert képes lenne már a következő napra megszervezi az esküvőt meg az ásó-kapa-nagyharangot.
Ujját végighúzta egy körülbelül kétszáz évesnek tűnő hintaszék támlájának élén és nagy levegőt vett. Már-már azt hitte, hogy egy pillanatra ki tudja zárni a fejéből a témát, de aztán újra a szemei elé úsztak azok az undok képek, amik Nina látogatása óta kísértették.
 - Hát... határozottan idegesítő volt. Igazából rettentően felhúzott, ki is dobtam a házból. Végeztem vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=474926#post474926][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 17:39[/b][/url]

Az abszurd gondolatra horkantott egyet. Még hogy az ő anyja és egy másik hölgy! Amilyen aranyos és kenyérre kenhető nő volt kiskorában az édesanyja, most vénségére annyira házsártos és kibírhatatlan. Apja halála után egyedül maradt és drága lánya már csak azon csodálkozik vele kapcsolatban, hogy még nem szerzett be tizenöt macskát és egy jósgömböt.
 - Semmi kétségem afelől, hogy édesanyád egy tünemény, hiszen aki egy ilyen férfit nevelt... - majdnem kicsúszott a száján egy rakat bugyuta bók, amelyeknek amint észrevette, mibe is kezdett bele, rögtön gátat is szabott. Kissé belepirult mondandójába, kezeit mélyen belesüllyesztette a kabátja zsebébe és nyakát is belehúzta a sáljába, mintha az bármit is el tudna rejteni.
 - Anyám természete igen szeszélyes. Szegény nem viseli jól a magányt.
Nincs mit szépíteni rajta, a nő, akire nagyon sokáig felnézett, mára nem más, mint egy koravén asszony, akinek semmi sem jó és ha tehetné, elüldözne maga mellől mindenkit. Talán ez az oka annak, hogy a lánya is csak jeles eseményeken tiszteli meg jelenlétével, egyébként meg munkára és egyéb elfoglaltságokra hivatkozva soha nem ér rá. Szégyelli is magát rendesen emiatt, de ember legyen a talpán, aki kibírja, hogy folyamatosan a sárba tiporják mindennemű önbizalmát és törekvését.
Érdekes módon addig, amíg Konstantin szóba nem hozta, egyáltalán nem fordult meg a fejében a gyerektéma. Ő személy szerint még éretlennek és felkészületlennek érezte magát a feladathoz, hogy megszüljön és felneveljen egy gyereket, hiszen még egy normális párkapcsolatot sem tudott fenntartani gátlásainak vagy éppen jóhiszeműségének köszönhetően. Nem gondolta volna, hogy a férfi fejében ilyen gondolatok kavarognak, így hát meglepetten, szemöldökét felhúzva pillantott fel rá ismét az őket körbevevő bútorokról.
 - Nézd, szerintem ez teljesen természetes. Vannak, akik korán családot alapítanak, meg vagyunk mi, akik a harminc körül tengődünk és nem is gondolunk ilyesmire. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy idővel meggondolod majd magad a témával kapcsolatban.
Lehet, hogy meggondolatlanság a részéről, de egyáltalán nem játszott el a gondolattal, hogy mi lesz, ha. Tipikusan az a nő ő, aki nem mer előre tervezni semmit, pontosaz azért, mert az ördög mindig pottyant valamit a végén, így az őszinteségi kérdéssel kapcsolatos félelmein kívül minden ilyet félretett már.
Lágy mosolyra húzta ajkait, majd közelebb lépett Konstantinhoz és körbepillantott az üzleten. Valahogy ez túl intim téma volt számára egy ilyen nyilvános, ismeretlen helyhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=475002#post475002][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 18:54[/b][/url]

Számára a nyitott házasság, avagy együtt-, de mégis különélés teljesen idegen téma. A szülei - amíg édesapja élt, persze - imádták egymást, minden percük a boldog, meghitt családi élet körül forgott, így elképzelni sem tudja, milyen lehetett Konstantin gyermekkora.
Naivan azt gondolta, majd szépen elcsevegnek erről is, mint korábban bármi másról, de a férfi mondandója a könnyed invitálás után mondhati hidegzuhanyként érte. Még jó, hogy időközben leült és a keze ügyébe került a kanapé méregzöld kárpitja. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, csak azután nézett fel ismét az oldalán ülő férfire. Egyértelműen badarság volt számára, hogy ezzel az el nem hanyagolható problémakörrel nem foglalkozott. Túlságosan is a jelenben élt, nem tekintett előre és nem volt gondja a másik ilyesfajta gondolataira, igényeire és elveire.
 - Ha azt gondolod, hogy én ezeket igénylem, akkor még nem ismersz eléggé...
Szavait elhaló hangon, már-már suttogva ejtette ki a száján, egyetlen vizslató pillantás után tekintetét egy fix pontra szegezte valahol a távolban. Nyilván minden nőnek az az álma, hogy egyszer édesanyává válhasson és egy meleg családi otthont varázsoljon az amúgy néptelen és sivár házból, de benne ez az igény egészen egyszerűen még nem fogalmazódott meg.
Amúgy sem túl vidám vonásai egy szemhunyás alatt merevedtek meg. A szíve és az esze már megint két külön irányba indult meg a talán átgondolatlanul kiejtett szókapcsolatok nyomán, de ebben az esetben most a lehető legrosszabb értelemben fogta fel Konstantin mondandóját.
 - Szóval nem ígérsz semmit, de a szolgáltatásokat azért igénybevennéd.
Hangja most már határozottan csengett és ő maga sem tudta, honnan szedte össze hirtelen ezt a nagy keménységet. Egyetlen dologban volt biztos a köztük lévő viszonnyal kapcsolatban: akarta a férfit, de a kételyei és a fenntartásai, amiket olyan szépen sikerült a hivatalnoknak leépítenie, újra feléledtek.
 - Én nem az a nő vagyok, Konstantin. Ha arra vágysz, hogy valaki mindennemű kötöttség nélkül a partnered legyen, rossz ajtón kopogtasz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=475126#post475126][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 20:51[/b][/url]

Széleskörű kapcsolatainak és egyébként mindenre kiterjedő figyelmének köszönhető, hogy elég sok mindent megtudott már Konstantinról és szinte biztos volt benne, hogy ez az apró vonás kölcsönös. Sok dolgot hallott és látott, olvasott aktákban, amik egy karakán, tudatos férfi képét rajzolták le előtte, így tulajdonképpen nem lepte meg a nyíltsága. Eddig sem árultak zsákbamacskát egymásnak és valahol hálás volt, hogy ezt az egyelőre elhanyagolhatónak tűnő tényt közölte vele. Mindazonáltal nem értett teljesen egyet az egészzel; honnan tudhatná most a férfi, hogy mit fog akarni később? Hogy mire fog vágyni? Még könnyen lehet, hogy meggondolja magát az egésszel kapcsolatban és egy nap azzal áll valaki elé, hogy ő bizony be akarja népesíteni az otthonát.
 - Nem. Egyáltalán nem ilyen férfinek látlak, csak... - nagyot nyelt, hangja kissé elvékonyodott - ...párszor már megégettem magam. Az utóbbi szavaid meg kissé elbizonytalanítottak.
Megnedvesítette kicserepesedett ajkait, majd enyhén rá is harapott az alsóra. Egyáltalán nem így tervezte ezt a napot, mintha az égiek összeesküvést szőttek volna ellene és mindent megtennének azért, nehogy egy kicsit is jól érezze magát. Amilyen jól telt az előző este, annyira elkeserítő lett a másnap.
 - Igen. Vagyis nem, ne érts félre! - kétségbeesett pillantásokat lövellt a férfi felé - Nem kérek ígéretet, sőt semmit sem. Inkább ne ígérj meg semmit és így nem látja esetleges kárát senki sem.
Konstantin merev arcáról tekintete a saját ölébe vándorolt, ahol egymást tördelő, elfehéredett ujjai pihentek. Nem gondolta volna, hogy az első ilyen szituáció ilyen hamar beköszönt majd náluk és azt sem gondolta, hogy ez tőle fog származni. Talán az elmúlt időszak megsavanyította kicsit és ebből kifolyólag a bizalma is sokkal nehezebben épül fel, mint korábban.
 - Ne haragudj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=475224#post475224][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 22:01[/b][/url]

Kétségek mindig voltak és lesznek is. Egy nő soha sem lehet biztos a dolgában, hiszen általában ő az alárendelt fél. Az a fél, aki függ, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy azt, amit kap, vissza is adja. Csak talán egy kicsit más formában. Ő is pontosan ilyen: kap és ad, tűr és elfogad, aztán ha a feje fölött összecsapnak a hullámok, egyszerre ad ki magából mindent. A mai nap sem történt másként, a sérelmet, amit a legjobb barátnője és az exe kapcsolata miatt élt át, Konstantinra akarta zúdítani akaraton kívül. Ez a luxust azonban nem engedhette meg magának, főleg nem azzal ez emberrel szemben, aki összekaparta a padlóról. Fejében egyre inkább egyetlen gondolat cikázott, ahogy ő is mereven bámulta az utcán kavargó népséget.
 - Én tudom, mit akarok...
Nem kellett kimondania a mondat végét, ez a pár szó eléggé beszédes volt ahhoz, hogy Konstantin leszűrhesse belőle a lényeget. Ha nem gondolta volna komolyan az egészet, ha nem lett volna biztos abban, hogy ő tényleg ezt szeretné, akkor a bizonyos éjszaka után elbujdosott volna a világ, de leginkább a férfi szemei elől.
 - Tudom is - alsó ajkát elengedve egy szende mosolyt küldött a hivatalnok felé - És köszönöm.
Pár perccel korábbi énjének tökéletesen ellentmondva csúszott arrébb a kanapén, hogy leküzdje a köztük lévő minimális távolságot is. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bújt oda Konstantinhoz, fejét megtámasztotta annak vállán. Tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani, mégis megragadta az alkalmat, hogy ha csak egy kicsit, ha csak egy ici-picit is, de megragadjon maguknak egy kis meghittséget.
 - A gramofont a konyhában hagytam, szóval remélem készülsz mára is jó zenékkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=499088#post499088][b]Almásy Léna - 2015.07.22. 22:31[/b][/url]

Az elmúlt egy órában körülbelül tizenötször fogta össze a haját a csuklóján hordott kissé viseltes hajgumival, s ugyanennyiszer is szedte szét azt unalmában. Az idő egy éti csiga lassúságával vánszorgott előre, mindenféle különösebb történés nélkül. Utálja. A megfigyelés az egyetlen olyan dolog a munkájában, amit ki nem állhat. Egész este ülni egy autóban, pattanásig feszült idegekkel nézni ki annak mocsokkal és vízcseppekkel fedett szélvédőjén, várva a hatalmas áttörésre, ami sosem fog eljönni.
Egykedvűen, konokul bámult ki az ablakon. Agyát már rég hatalmába kerítette az a szörnyű zsibbadás, a fáradtság és az unalom keveréke, ami meggátolta abban, hogy a kínzó gondolatok és emlékképek hada megrohamozza. Egy-egy pillanatra zökkent csak ki ebből a furcsa, alfa-közeli állapotból Dwayne mocorgásának köszönhetően.
 - Hm?
Fel sem fogta igazán a férfi mondandóját. Fejét automatikusan a hang irányába fordította, de csak bambán nézett maga elé. Szinte biztos volt benne, hogy ha történne az este folyamán valami, a tíz percre duzzadt reakcióideje miatt holtan gurítanák be az ispotály azon bizarr részlegére, ahol azokat a cetliket akasztgatják a pórul járt delikvensek legnagyobb lábujjára.
Hülyén pislogott még párat, aztán fejét kissé megrázva próbált megszabadulni az agyát ellepő tejfehér ködtől.
 - Bocs, nem vagyok csúcsformában - tekintete a férfi szájából kilógó parázsló cigire kúszott - Én is kapok egyet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=509804#post509804][b]Almásy Léna - 2015.08.27. 13:28[/b][/url]

Túl szép vagy megdögleni.
Meghökkenve pillantott fel ölébe ejtett, aszottá vált kezeiről a férfi sötét arcára. Haja legalább három napja nem látott fésűt, körmeit tövig lerágta és még egy busman hernyószemöldöke is jobban mutatott az övénél. Szóval ja, a konklúzió: túl szép megdögleni.
Dwayne tulajdonképpen udvarlásnak is beillő elutasítására csak egy horkantással felelt, ami félúton volt egy csivava rendkívül agresszív figyelmeztető morranása és egy disznó boldog röfögése közt. Még ő maga sem tudta eldönteni, hogy ezt a mondatot pozitív avagy negatív érzésekkel raktározza el magában, így hát csak úgy félretette és tekintetét visszavezette az addig bámult pontra.
 - Nem. Ott rohadjon meg, ahol van.
Nemes egyszerűséggel köpte ki a szavakat. Ha ezt tizenéves fejjel az édesanyja mellett tette volna meg, akkora pofont kapott volna, hogy a fal adja a másikat. Teljesen magába fordult, már nem érdekelte, hogy néznek rá, hogy mennyire elitélik, amiért gyenge. Felőle pusmoghattak az emberek akármit. Attól még, hogy az esetek kilencvenöt százalékában nem reagál a környezeti ingerekre, minden egyes a háta mögött kimondott szót hall és minden szánakozó, lesajnáló pillantást lát. Éppen csak ereje nem maradt, hogy egy-egy jól irányzott visszaszólással elintézze a lepcsesszájú népséget egy örökkévalóságra.
Ami azt illeti, egyáltalán nem akart bunkó lenni Dwayne-nel. A saját kilátástalan helyzete és az órakáig való tétlen várakozás egyszerűen nem fért azon az egyetlen idegszálán, ami az utóbbi időszakban megmaradt neki.
 - Bocs... Izé... ugyanúgy áll az egész. Nem volt időm rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=509955#post509955][b]Almásy Léna - 2015.08.27. 22:35[/b][/url]

Dwayne szorító közelsége egyszerre volt számára megnyugtató és kínos. Megnyugtató, mert bár már rég nem volt közük egymáshoz úgy, még mindig, bármelyik pillanatban teljesen a férfire merte volna bízni az életét. Viszont kínos is, mert a közös történetük soha sem kapta meg a mondatzáró írásjelet. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan kötelék még ott, a cigifüsttől megkeményedett levegőjű autóban is lebegett a fejük fölött.
 - Most komolyan... Úgy nézek ki, mint aki havibajos?!
Külső szemlélődőnek, pláne egy férfinek: igen. Pontosan úgy. Idegbaj, testi és lelki nyomor, hangulatingadozások... Dwayne következtetése abszolút helytálló lehetett volna, ha nem tudja pontosan, mi történt az elmúlt pár hétben. Mindenki tudja. Az egész rohadt országban, kelettől nyugatig, a Minisztériumtól kezdve Budanekeresden át a kastélyig, s még azon túl is, Bogolyfalván is mindenki mindent pontosan tudni vélt a szerencsétlen, lábtörlőnek használt Almásy leány magánéleti problémájáról. Pedig a helyzet az, hogy senki még csak meg sem közelítette az igazságot. Sejteni egy dolog, tudni egy másik, bizonyítani pedig a legnagyobb.
 - Tudod, ez nem havibaj. Csak amikor az embert ilyen szinten pofára ejtik...
Ohh igen. Ő rájött már a turpisságra. Nem kellett mondania senkinek sem, rájött ő magától is a miértekre és a hogyanokra. Napokon keresztül agyalt, heteken keresztül agyalt és virrasztott, aztán elég volt csak egy hírmorzsa és összeállt a fejében a kép. Az ok, ami számára az egyetlen elfogadható magyarázat a dologra, még akkor is, ha nagy a sansz rá, hogy a fele sem igaz.
Maga elé bámulva, szinte suttogva folytatta mondandóját.
 - ... mondhatta volna. Elmondhatta volna, hogy ő kell neki. Hogy az a vastag aktás vámpír kell neki. Megértettem volna. Elmondhatta volna...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=513525#post513525][b]Almásy Léna - 2015.09.05. 14:43[/b][/url]

Az elmúlt időszakban egy időzített bombává vált, s már csak hetek, napok, órák vagy éppen percek kérdése hogy felrobbanjon és a világra zúdítsa mérhetetlen haragját. Ez talán kicsit túlzás így, de már attól idegbajt tud kapni, ha haja felgumizásakor kiáll egy kis pukli a fején vagy ha ismét talál egy karcot szeretett fürdőszobájának metlachiján. Elég egy apró kis szerencsétlenség, egy megbotlás vagy csak egy kihullott hajszál és sírásban tör ki, mint egy első trimeszteres terhes szamár... Szóval ezekhez mérten tulajdonképpen nem is akadt ki Dwayne teljesen átlagos viselkedésén, sőt még sokkal nyugodtabb is volt magához képest, amiért természetesen jár a keksz és mellé a gyár is.
Felvilágosulva pillantott fel ismét a férfi arcára, s az általa kimondott szavakat ízlelgette. Ajkai szinte egy pillanat alatt szorultak össze egy vonallá.
Tudta. Tudta és nem szólt. Tudott az egészről, előre tudta az egészet és nem szólt. Nem szólt. Mocskos áruló.
 - Tudtad. Ahha. Gondolom letört volna a kezed, ha ezt leírod pár szóban. Vagy lerohadt volna a szád, ha elmondod.
Fujtatva, de halál nyugodtan ejtette ki a szavakat a száján. Talán ott rontott el mindent? Talán nem kellett volna megbíznia soha. Soha senkiben. Mindegyik egyforma, az összes pasi egy büdös disznó, csak sokan nagyon jól titkolják a dolgot.
 - Te is egy p*cs vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=513555#post513555][b]Almásy Léna - 2015.09.05. 17:40[/b][/url]

Zuhanykabinok, négyfős pezsgőfürdős kádak és rózsaszínben pompázó, Playboy feliratú wc-k... Nem most volt, hogy ő bármit is vásárolt volna a lakásába, a felújítás vagy költözés ötlete pedig fel sem merült benne eddig. Eddig. Bár egymagára tökéletesen elég az erdei kunyhó, sőt egyre inkább antiszociálissá váló természetét is tökéletesen kiszolgálta az elszigetelt ház, mégis valami újra vágyott. Azt mondják, a szakítás feldolgozásának jeleit a nők külsőleges változásaiban lehet felfedezni, ám nála erről szó sem volt. Nem vágatta le a haját, nem festette feketére vagy épp hidrogénszőkére, nem váltotta le a ruhatárát, szóval megmaradt az eredeti, de sokkal tépázottabb Lencsének. Viszont ha nem magára, mi másra költheti el az ember lánya mindennemű pénzét nagy elkeseredettségében? Természetesen költözésre, felújításra és csempék, metlachik és mintás ülőkék hadára. A legnagyobb probléma ezzel csak az volt, hogy a házra, amire szívesen lecserélné jól bevált kis otthonát, még nem talált rá. De ami késik, az ugye nem múlik, szokták volt mondani és éppen ezért ugrott be munka után abba a nagy narancssárga mugli áruházba, amit már kifigyelt magának pár nappal korábban. Konkrét elképzelése nem volt, mit is keres, de igen lelkesen tologatta körbe-körbe nagy bevásárló kosarát, ámulva fogdosott végig pár igen tetszetős, függönynek való anyagot, belemászott egy hatalmas kiállított zuhanykabinba és még egy legalább háromszor három méteres ágyon is elterült.
Ezek azonban már a legutolsó dolgok lennének, így az alapvető building skill-hez tartozó osztályok felé vette az irányt.
Még egy kanyar volt előtte, aztán beesett a csempék mennyországába. Otthon most a fehér és a fa uralja a mindennapjait, de ideje valami mást is kipróbálni. Mondjuk egy...
 - Az menne a szemed színéhez - kocsiját a férfi mögött eltolva duruzsolta el mondandóját, majd két lépéssel arrébb megállt. Szíve majd kiugrott a helyéről, amikor megpillantotta, de a tények tudatában és saját érdekében elképzelte a párocskát az esküvőjükön, hogy aztán leforrázott érzéseit félretéve inkább tökéletes álcával az arcán hunyoroghasson fel Konstantinra.
 - Hmm, nem. Mégsem. Talán az - rámutatott aztán egy kicsivel visszább található mályvaszínű darabra, amihez orchideás díszcsempe dukál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=513577#post513577][b]Almásy Léna - 2015.09.05. 18:38[/b][/url]

Dwayne nem felelt első ízben. Ahogy a két ülés között matatott, akaratlanul is közelebb kerültek egymáshoz, ő pedig ahelyett, hogy továbbra is halál nyugodtan a szélvédőre fókuszálva bámult volna ki azon a két elgyötört lyukon a fejéből, inkább összehúzta magát, hogy még véletlenül se érjenek egymáshoz. Hiába tudta, hogy a férfi nem az ellenségei közé tartozik, abban a pillanatban meg tudta volna fojtani egy kanál vízben. Nem szólt. Ha szólt volna, most minden másképp is lehetne és talán most ő tervezgetné az esküvőjét a vérszívó helyett. De nem, Dwayne Warren túlságosan is felsőbbrendű cselekedetnek gondolta megosztani vele ezt az egészen elhanyagolható információt...
Aztán egy szendvics landolt az ölében. Egy igazán elgyötört, összenyomorgatott, kivasalt és szétfolyt szendvics.
 - Mert te harminc év múlva nem leszel elpuhult, impotens, fogatlan vén p*öcs? Akkora sörhasad lesz, hogy nem látod majd a saját becses testrészedet...
Talán nem akarta felfogni, amit Dwayne Katherine-ről mondott. Talán ennek a boldog életnek a lehetőségét mintha egyszerűen nem tudná elképzelni, pedig igenis eltudja. Lehet, hogy akkor ez vár majd rá, de addig az a harminc év... na az számít igazán.
 - Azt hiszed, téged nem fog utolérni a kor? Te sem leszel mindig az a fényes tenyészcsődör, mint most. Mindenkit utolér egyszer a vég...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=513597#post513597][b]Almásy Léna - 2015.09.05. 19:25[/b][/url]

Erre a kérdésre más körülmények között azonnal mélyreható vizsgálódásba kezdene napfényben, lámpafényben, félhomályban és mindenféle fényviszony között egészen addig, amíg pontosan le nem tudná írni Konstantin szemének színét. A férfi tekintete egészen beleégett a tudatába, soha sem tudná elfelejteni, még ha akarná sem.
 - Mindig másmilyen. Attól függ, hogy milyen a hangulatod - vállát megvonva és tekintetét direkt elvezetve hagyta ott kocsiját és a férfi közvetlen közelségét. Elég régen nem találkoztak, sírt is eleget, de mondhatni beletörődött a helyzetükbe. Ne sírj, mert vége lett. Mosolyogj, mert megtörtént.
 - Igen, utállak... és szó nélkül beépíteném a lakásodba, ha én vezetném a felújítást. Sőt még Én kicsi pónimos törölközőket is kiaggatnék, meg Hello Kittys lábtörlőt, hogy mindig, amikor átléped a bejárati ajtót, elröhögd magad.
Mondandója közepén lép ismét Kon mellé az említett csempe mellé, hogy még egy tüzetesebb pillantást vethessen rá. Ha már egy ilyen egészen pozitív élmény fűzi hozzá, talán meg is vehetné.
 - És ez különben sem lila. Ez mályva. De az a szálcsiszolt hatású fekete sem rossz - mutatott egy újabbra, amit esetleg el tudna képzelni a férfi otthonában. Közelebb botorkált össze-összeakadó lábaival és végigfuttatta az ezüstös karcolásokon ujjait. Jó. Határozottan jó. Ez meg talán egy előtérnek... vagy nappalinak.
 - Nem. Költözöm. Te meg...?
Mintha a pimasz mosolyt nem látta volna, úgy kapta el ismét a tekintetét, aztán keze ügyébe vette a kocsiját,  hogy azt továbbtolva a járólapok és egyéb fürdőszobai felszerelések felé vegye ismét az irányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=513621#post513621][b]Almásy Léna - 2015.09.05. 20:29[/b][/url]

Magával a szendvics tartalmával semmi baja sem lett volna, nincs neki gondja a túristaszalámival meg semmi mással sem, éppen csak a hangulata követelte meg, hogy mindenbe belekössön - még ha csak magában, akkor is - és legyen akkora paraszt, amennyire csak természete engedi. Az igazság viszont az, hogy ez soha sem ment neki... neveltetéséből és gyermekéveiből adódóan nem képes hosszútávon az ilyesfajta feszültségkeltésre, bármennyire is szeretne keményebbnek látszani. Ő örökre a viráglelkű auror marad, letört ambíciókkal az erdő elszigetelt lakójaként.
Kezei ügyébe vette a leharcolt csomagolású és formájú zsemlét, de nem nyitotta ki. Nem ment volna le a torkán egy falat sem.
 - Dehogynem - jelentette ki nemes egyszerűséggel. Még mindig hajlamos volt elfelejteni, hogy az egyik legveszélyesebb hivatás az övék és akármelyik pillanatban meghalhatnak. Éppen ezért egy pillantást vetett a célpontjukra, aztán szépen visszahordta tekintetét az ölében heverő túristás szendvicsre.
 - Még ha találsz is olyat, aki képes elviselni Zóját a közeletekben... - nem, a mondatot inkább nem fejezte be, inkább lenyelte azt az igen cifra végét, amit Dwayne sértegetésére szánt. Nem volt ő mazochista és nem akarta véglegesen felpiszkálni az alvó oroszlánt. Így is csodálta, hogy a férfi nem ugrott még a nyakának.
 - Ennek nem így kellett volna lennie. Miért nem szóltál?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=547004#post547004][b]Almásy Léna - 2015.11.25. 17:48[/b][/url]

Volt egy pillanat, amikor elhitte, Nándor bizony végig fogja rókázni az utcát, amint rövidre szabott utazásuk véget ér. Mélyet szippantott a nagyvárosok jellegzetes aromájú levegőjéből, barnáit pedig a férfire szegezte. Nagy örömére a korábban feltételezett rosszullétnek nyomát sem vélte felfedezni főnöke arcán, így megindultak a kijelölt célpont felé. Cseppet sem volt benne biztos, hogy jó ötlet az egész, hisz' nyilván a Révay család sarja nem ilyesfaja gyorséttermi - ám minden tekintetben finom - hulladékhoz van hozzászokva. Mint ahogyan ő maga sem. Ritkán akad olyan alkalom, amikor a saját készítésű vacsoráját helyettesíti holmi sajtburgerekkel és tisztességes, földből elővakart krumplit sosem látott sült burgonyával, ám ezen alkalmakkor valami oknál fogva mindig jóllakott óvodásként tér haza.
Még egy utolsó sarok, ami egy forgalmasabb utcára vezet...
 - Nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog... - ezzel belépett a sivár utcából tökéletesen kiemelt, éhes emberekkel jól megtömött étterem ajtaján - ...de azért próbáljuk meg.
Nem bizonyult túl egyszerű feladatnak a hároméves visítozó gyerekek és azok ordibáló szülei közti manőverezés, de rövidke harc és vagy ezernyi, arcába szemtelenül toluló McDonald's embléma után végre elfoglalhatták helyüket a kasszához vezető legkisebb sor végén. A gyors kiszolgálásnak köszönhetően nem sokkal később már a nyúzott ábrázatú pénztáros előtt álltak.
 - Én két sajtburgert szeretnék és fél liter kólát. Az úrnak pedig...? - félve pillantott annak arcára. Nos, maximum kap még egy hónap próbaidőt, amiért megpróbálta megmérgezni ilyen mugli badarságokkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=566389#post566389][b]Almásy Léna - 2016.01.25. 00:41[/b][/url]

Meggyötört, fáradtságról és bosszúságról árulkodó arc bámult vissza rájuk a pult mögül. Egy pillanatra kapta csak el a nő tekintetét, de ez bőven elég is volt ahhoz, hogy átragadjon rá annak frusztrációja. A tömeg, a zsivaj és az a tipikus rejtett agresszió, amivel a magyar nemzetiségű muglik embertársaikhoz viszonyulnak, bőven elegendőek volt ahhoz, hogy eldöntse: hétvégén soha többet nem teszi be a lábát ilyen helyre. Futólag Nándorra mosolygott, ahogy átadta neki a rendelés lehetőségét, de ahogy meghallotta annak kívánságait, mosolya erőteljesen visszafojtott kuncogásba torkollt. Erősen kellett koncentrálnia, hogy a feltett kérdésekre hangos röfögés nélkül tudjon válaszolni.
Nem sokkal később egy-egy nagy papírszatyorral a kezükben vágtak utat maguknak a lökdösődő emberek között, hogy valamivel tisztább terepre érhessenek. Csalfa kis vigyorral az arcán pillantott fel főnöke önelégült arcára. Szegény Nándi... Legalább kaphat egy szeletke gyermekkort így fénykorában.
 - Szerintem jobban járunk valahol kint - fejével a villogó bejárat felé biccentett - Hacsak nem részesíti előnyben az ölbe borult üdítőket és az alacsonyan szálló sültkrumplikat.
A két lehetőséget összevetve nagyon úgy tűnt, hogy az előbbi sokkal szimpatikusabb főnöke számára, így az ajtón, mint utolsó akadályon átjutva léptek ki újra a csípős novemberi éjszakába. Szájában összefutott a nyál, ahogy a zacskójában rejtőző szendvicskre gondolt, ám még egy apró elintéznivalója akadt királyi vacsorájuk elköltése előtt. Lépteit meggyorsítva próbált minél előbb egy mellékutcába érni.
 - Csak még egy hoppanálást! Esküszöm, utána ehetünk! - hatalmas, kérlelő szemeket meresztett Nándorra, ahogy kissé félénken bár, de átfűzte sajátját annak karján. Még egy utolsó pillantást vetett a kihalt utcára, aztán elnyelte őket a sötétség...
...a következő pillanatban pedig már nem közvetlenül a városban voltak. Sokkal inkább az fölött.
Bizony, a Citadelláról csodálatos a kilátás, főleg este, amikor minden fényárban úszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=567014#post567014][b]Almásy Léna - 2016.01.27. 17:11[/b][/url]

Nincs is annál jobb, mint nap végén mélyet szippantani a mugli autók bűzétől mentes friss levegőből. Pontosan ugyanezt szokta érezni, amikor a nagyvárost elhagyva megérkezik Bogolyfalva szűziesen tiszta környékére, ám most, csodák csodájára Budapest ajándékozta meg ezzel az élménnyel.
 - MĂ©g gyerek voltam, amikor utoljára itt jártam. Apám hozott fel ide mindig, de amiĂłta Ĺ‘ nincs... - nyelt egy nagyot, kezĂ©ben megcsörrent a papĂ­rzacskĂł, ahogy megadta magát ujjai szorĂ­tásának - SzĂłval gondoltam nem bánja majd.
Tekintete cikázott a kivilágított város és Nándor arca között, aztán megállapodott annak kétség kívül bugyihúzogató mosolyán. Nos, lehet, hogy a férfi kivételesen méretes önbizalommal rendelkezik, de meg kell hagyni, hogy nem ok nélkül. Válaszul ő is villantott egy suta mosolyt, ami pár pillanattal később szájpréssé, majd rejtett szájharapdálássá fajult. Almásy Léna, javíthatatlan vagy.
Gondolatai közül a férfi sürgető szavai rángatták vissza a valóságba. Úgy tűnt, a kezében fityegő papírzacskóról már réges régen elfeledkezett, annak tartalma nyilván már kis is hűlt, de ez nem igazán tudta felzaklatni. Sokkal inkább piszkálta a tudat, hogy ő bizony nem otthon tölti a péntek estét, hanem a szerelmesek kilátójában, egy hímnemű egyeddel, aki ráadásul a főnöke... Mindennapi, végül is.
 - Jaa.. igen, le - ezzel lehuppant a kukábĂłl avanzsált ĂĽlĹ‘alkalmatosságra Nándor mellĂ©. PapĂ­rzacskĂłját kinyitva elĹ‘halászta belĹ‘le a kĂłlás poharat, hogy a szĂ­vĂłszálat szakszerűen kibontva Ă©s belehelyezve benedvesĂ­thesse torkát nĂ©mi cukros ipari hulladĂ©kkal. Mert az, attĂłl fĂĽggetlenĂĽl, hogy imádja.
Szeme sarkából figyelte közben főnöke mozdulatait, s amikor az előhúzott a csomagjából egy lila, beazonosíthatatlan és rendkívül idiótán kinéző plüssfigurát, rátört a még a gyorsétteremben visszafojtott idétlen kuncogás. A jelenet fénypontja pedig Nándi teljesen komolynak szánt kijelentése volt, amely épp egy korty leküzdése közben érte... Az üdítőt és a szívószálat kis híján kiköpve tört ki köhögés és vihogás keverékében. Szegény, szegény Parancsnok.
 - Khmm... nem. Az egy Happy Meal, Parancsnok. Amit kĂ©rt... - nagy levegĹ‘t vett, hogy az Ăşjra feltörĹ‘ röhögĂ©sĂ©t vissza tudja tartani. Baljával a szemĂ©hez nyĂşlt, hogy letörölhessen egy kigördĂĽlt könnycseppet.
 - Ne haragudjon. Azt hittem, tudja.