[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=390579#post390579][b]Mácsai Mina Izabella - 2014.09.23. 20:27[/b][/url]

Nem vagyunk bent olyan nagyon régóta, de egyszerűen már nem tudok nyugton maradni. Szeretném, ha az ítéletet kimondanák. Tudom, hogy anyának azért egy kicsit fáj, hogy inkább apa nevét szeretném viselni, ám nem ellenkezett egy pillanatig se, sőt, mindig mosolygott, kedvesen érdeklődött. Amikor velem erről az egészről beszélgettek a szüleim, olyan volt, mintha egy család lennénk. Tudom, furán hangzik, és tudom, hogy ilyen már sosem lesz, és talán sosem volt, de mégis jó volt. Nem veszekedtek, korrekten kommunikáltak velem. Felkészítettek arra is, hogy mi várható, hogy ne legyek biztos semmiben, hiszen apa életvitele nem éppen olyan, mint például egy könyvelőé. Mindkettejük meghalhat egy lépcsőfok miatt persze, de amíg a könyvelőt a számok támadják, addig apát minden halálos, és ezt valószínűleg az ítéletet hozók is tudni fogják. Ott ülve mégis szörnyű érzéseim vannak. Nem tudok nyugton maradni.
Amikor kihívtak, hogy engem is meghallgassanak, tudtam, hogy szépen, érthetően, és lényegre törően kell beszélnem, mégsem sikerült. Áradoztam. Mostanában sokat áradozok a szüleimről, de nem tehetek mást, hiszen tudom, hogy mindent, ezt is, főleg értem teszik. Csak mondjátok már ki, had mehessünk innen. A szoknyám szélét piszkálom idegességemben, remélem, hogy leköt annyira, hogy ne számoljam magamban a másodperceket, a perceket, amíg bent vagyunk. Végre ítéletet hirdetnek, hihetetlen, hogy ennyit kell szöszmötölni, hiszen mindent átbeszéltünk otthon, hogy ne tartson sokáig. Apa még meg is fürdött, és egész szépen felöltözött, hogy lássák, nem rossz ember ő.
Hatalmas sóhaj hagyja el az ajkaimat, rosszabbra számítottam, ám mégis a lehető legjobbat kaptuk. Nem bírom ki, odaszaladok, és megölelem apát, aztán persze anyát is. Ennek így kellett lennie. Az ujjaim már teljesen elgémberedtek attól, hogy keresztbe tartottam őket, annyira drukkoltam a sikerért. Sikerült. Széles mosollyal lépek ki a Minisztérium épületéből a szüleim előtt, és a kivételesen szép időben még pördülök is a tengelyem körül, mielőtt elkapnám apa és anya kezét. Tudom, hogy a tizenhárom évesek már nem nagyon mászkálnak a szüleikkel kézen fogva, de hát ez a nap más, ez a nap ünnepnap lesz most már örökké.
- Eszünk egy sütit? Vagy kettőt? Én fizetek!
Még jó, hogy tettem el a zsebpénzemből, most először fogok költeni belőle, mivel eddig mindig eltettem, így mostanra már csinos kis vagyonnal rendelkezem, amit anya a ház vásárlásakor nem fogadott el, így aztán itt az ideje, hogy én is hozzájáruljak valamivel – még ha csak ennyivel is – a költségekhez.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=391767#post391767][b]Mácsai Mina Izabella - 2014.09.25. 10:15[/b][/url]

A néni nagyon kedves, minden bugyuta kérdésemre válaszol, olyanokra is, amelyeket kimondva én is butaságnak gondolok, de legalább biztosra megyek. A nyál már összefutott a számban a gondolatra is, hogy milyen finomat eszünk majd, és bevallom a szívem hevesebben dobog arra gondolva, hogy milyen jó lesz majd úgy beülni ide, mintha egy család lennénk. Nem is olyan sok, ugye?
- Meglepetés.
Mosolyogva pillantok fel anyura, aki mögém áll, majd apára, aztán megint anyára. Egy percre váltam el tőlük, hogy megtaláljam a legjobb helyet a környéken, erre tessék. Ennyi is elég volt. Miért? Miért pont az én szüleim?
- Már megint veszekedtetek? Min? Miért nem lehet csak egyszer, egyetlen egyszer egy normális napunk együtt? Különben is, ha annyira utáljátok egymást, miért foglalkoztok mindig egymással? Azt mondtátok, ez az én napom lesz.
Nem kiabálok, hogyan is tenném? Hiszen ők a szüleim. Apára egyszer kiáltottam rá, mert azt hittem elmegy, és elhagy, pedig csak annyit akart elmondani, hogy van valaki az életében, akit ráadásul szeretek is. Mi lett volna, ha rosszabbat mond? Most pedig itt állunk, a néni jobbnak látta, ha megnézi a készülő süteményeket, melyek finom illata ide is kiér, és melyek miatt kordul is egyet a gyomrom. Akkor se.
- Inkább menjünk haza. Nem akarok veletek lenni.
Bár szinte azonnal megbánom, hogy ilyet mondtam a szüleimnek, nem gondolom meg magam, inkább elindulok arra, amerről reggel jöttünk. Csak menjünk haza, ennyi. Nem utálhatsz valakit annyira, hogy a saját gyerekedért meg ne tennél mindent. Anya mindig ezt mondta, mindig. Ezek szerint hazudott nekem, ami majdnem annyira fáj, minthogy a szüleim utálják egymást. Mondjuk még mindig az viszi el az első helyezést, hiszen folyton tönkretesz mindent.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=627356#post627356][b]Warren Mina - 2016.10.11. 20:48[/b][/url]

Nem olyan vészes ez az év, persze még csak két hét telt el belőle, ilyenkor még minden szép és jó, aztán ez szépen átfordul kibirhatatlanul rosszba, majd a kínok után jön a felszabadulás. Addig azonban még sokat, egy egész tanévet végig kell aludni, és ez nagyon nem könnyű, ha az ember tervez és már most látni akarja, hogy hol lesz egy vagy két év múlva.
A mostani hétvégén anya és Sean az oviban valami programon vesznek részt, ami nagyon is kapóra jön, hogy egy kicsit kettesben legyek apával. Mostanában sokat voltunk hármasban, olykor négyesben, de kettesben ezer éve nem, pedig szükségem van a véleményére, a tanácsaira, arra, hogy segítsen eldönteni néhány fontos kérdést.
Ahhoz azonban, hogy nyugodtan beszéljünk, tudom, hogy ennie kell, ezt anya mondta mindig, így most bevetem ezt a "cselt", és a drága atyámat elcsalom a Spílerbe, amit akkor fedeztem fel, amikor Isabelle - ék meglátogattak. Igazából akkor merült fel bennem az is, amiről apával beszélni akarok.
- Azt kérsz, amit csak akarsz, én fizetek.
Igen, így kezdődnek a megvesztegetések, és igen, meg is akarom vesztegetni. Először azzal, hogy ne beszéljen erről a beszélgetésről anyával, aztán pedig azzal, hogy mégiscsak utaljon rá vagy legalábbis álljon mellém, amikor ezt prezentálom neki is, mert azt tudom, hogy anya ki fog kattani, nem is kicsit.
A mai beszédemet nagyon szépen megterveztem. Felépítettem, hogy mit szeretnék mondani, és azt is, hogyan nézzek ki. Először kislányosra vettem a figurát, de ahogy a tükörbe néztem, rá kellett jönnöm, hogy pont ezzel fogok veszíteni. Még a végén mélyebb apai érzéseket hozok fel, ha lófarokba fogom a hajam, és rózsaszín, gyerekmintás ruhát húzok. Egy fekete nadrág, ujjatlan, kék selyemblúz, farmerkabát összeállítás mellett döntöttem. Erre jött az anyától kölcsönvett fekete kabát, és egy nem túl magas, de felnőttes fekete cipő. A hajam kiengedtem, és még sminkeltem is, így egészen felnőttesnek hatottam, ahogy  beléptem mellette a helyre.
- Üljünk mondjuk oda hátra.
Mutatok egy viszonylag csendes sarokra. Remélem nem futunk össze senkivel, mert most aztán tényleg szükségem van az apukámra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=627379#post627379][b]Warren Mina - 2016.10.11. 21:34[/b][/url]

- A steak burgonya miatt?
Apró és nagyon is átlátszó hazugság, azonban mégis, ennék én burgonyát is, még akkor is, ha kissé nehezemre esik majd a beszéd és a gondolatok miatt. Viszont az illatok azért beindítják a gyomrom fantáziáját, és szerencsére apukám ételkapacitását örököltem, így a főzés - terápiás anyukám sosem csinál túl nagy adagot, mert ha ő annak is gondolja, nem az. Egy nap ezt egészen biztosan megbosszulja majd a természet, de egyelőre ez még nem érdekel.
- Gondolkoztam a továbbtanulásról, és először veled szeretném megbeszélni.
Ahogy ezt a mondatot kimondom, és ránézek a velem szemben ülőre, tudom, hogy menni fog. Nem is tőle tartok, hanem anyától. Ez pedig még ha nem is tűnik annak, eléggé ijesztő. Alapvetően mindent meg tudunk beszélni, ám ez a döntésem nem biztos, hogy olyan jó lesz.
- Most egész jóban vagy anyával nem?
Egész hamar előbújik a szög a zsákból, hiszen a kijelentés és a kérdés összetevése egyértelműen arra utal, hogy a dolog fejben úgy folytatódik, hogy: "mert neked is beszélned kellene majd vele". Ez lesz a dolog nehezebb része, nem is az, hogy itt most megtárgyaljuk, vagy hogy belemegy, abba, hogy segít nekem, hanem a tény, hogy anyám miként reagál. Egy kicsit tartok is tőle, hogy majd azt fogja hinni, apától jött az ötlet, pedig nem, saját döntés, teljes egészében.
- Szóóóval, arra jutottam, hogy az alapképzés után nem jelentkezem mesterképzésre a Bagolykőbe.
Most, hogy kimondom, egy húsvér embernek sokkal, de sokkal könnyebb a lelkem. Nem csak a tükörnek, nem csak elsuttogva, hanem kimondva, szépen összefüggően, normál hangerővel, miközben a másik szemébe nézek. Nem tanulok tovább a Bagolykőben. Ezt már nagyjából egy éve vívom magammal, mindenféle érvekkel és ellenérvekkel küzdve, így kimondva azonban pecsét kerül rá, nem lehet visszavonni, és nem is akarom.
- Ez a könnyebbik része.
Teszem hozzá egy kis grimaszt vágva, de a tekintetemet le se véve apáról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=627384#post627384][b]Warren Mina - 2016.10.11. 22:24[/b][/url]

- Szintén, de én sok steak burgonyát szeretnék hozzá.
Meglepődve hallgatom, hogy apukám magához és a makacsságához képest milyen jól elvan a magyarral. Hihetetlen, hogy mire képesek az évek, meg az őt körülvevő nők, mert van egy olyan sejtésem, hogy nő van a dologban.
- Apukám.
Gyanakvóan fürkészem, miközben a lány továbbhalad, én pedig nem felelek elsőre a tényre, hogy úgy értette, nem akarok tovább tanulni. Azért egy alapképzéssel meg egy mugli érettségivel, mert nekem az is ott van, nem sokra megy az ember.
- Mondd csak meg nekem. Amikor az én édes, kedves anyukám magyarul mondja el a véleményét neked, mielőtt cenzúrázott angollal felelne, te érted a magyart is?
Mert ezek szerint igen, és így bizony anyukám minden azonnal felmerülő gondolatát ismeri az én édes apukám. Így viszont kezdem azt gyanítani, hogy ezek ketten megint kavarnak, vagy afelé haladnak, hiszen anyámnak rosszabb napjain tud olyan stílusa lenni, hogy még én is megfojtanám. Persze ritkán van rossz napja, de ez nem segít a tényen.
- Amúgy nem azt mondtam, hogy nem tanulok tovább. Azt mondtam, hogy nem a Bagolykőben.
Azon kívül van még más iskola is, ha azt nézzük, ott van Pécs, vagy az auror képző, bár utóbbiba biztos nem mennék, mert csak átokfogónak lennék jó, és akkor még jól meg is vernének.
- Azon agyaltam, hoooogy visszamegyek az államokba, hogy ott folytatom.
Amíg ezt kimondom, erős késztetést érzek arra, hogy az asztallapot bámuljam, a mondat végén azonban felpillantok az apukámra, és egy pillanatra, még ha nem is akarom, tudom, hogy előbújik a mimikámban az a tízéves tejfogait hullató poronty, akit anno megismert.
- Ez viszont nem biztos, hogy emészthetőbb lenne anya számára, mint, hogy nem tanulok tovább. Te mit gondolsz a dologról?
Alapvetően a véleménye miatt hívtam ide, aztán eszembe jutott a másik, hogy talán ott lehetne, amikor anyukám is megtudja. Átokfogónak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=627482#post627482][b]Warren Mina - 2016.10.12. 20:40[/b][/url]

Őszintén szólva nem szép, de reméltem, hogy azok a piszkos anyagiak nem kerülnek elő, mert hát valljuk be, nem egy olcsó dologról beszélünk, az a kint töltött nyári időszak se volt éppen leányálom pénzügyileg, még akkor sem, ha egy részét a pályázattal támogatták. Szóval pontosan tudom én, hogy miből akarom ezt finanszírozni, csak reméltem, hogy a dolog akkor merül fel, amikor már a bőröndjeimmel állok, az elérzékenyült szívekkel, a búcsú pillanatában, és igazából akkor, amikor már nincs visszaút. Nos, nem éppen így lett. Túl gyorsan tértünk rá erre a dologra.
- Nos. Egy részt ott van az, amit a cukrászdában kerestem az elmúlt három évben. nem sokat költöttem belőle. Másrészt ott van az az alap, amit anya és Kriszta a születésem után indítottak, a múltkor kaptam egy levelet, hiszen már hivatalosan is az enyém a pénz. Az is egy jó összeg.
Itt egy kicsit megállok, megérkezik a rendelésünk, ami időt enged arra, hogy két sült krumplit elnyammogjak, valami hihetetlenül kínos lassúsággal. Végül aztán úgy gondolom, hogy egyszerűbb kimondani a dolgot.
- Meg hát gondolom tőled is lesz örökségem.
Ez mondjuk elég rosszul hangzik, ahogy kimondom, úgy vörösödik el a kezem, és zavaromban felemelem a kezeimet magam elé, tenyereimet apa felé fordítva, és amúgy is rendellenesen nagy szemeim még ki is gúvadnak kissé.
- Mármint nem arra gondolok, hogy meg kéne halnod, mert nem kéne, csak hát mondjuk, akár oda is adhatnád most.
Ajj, ez így sem jó, mert ez meg így olyan nagyon pénzéhesnek tűnik. Apa nem áll rosszul anyagilag, hiszen gond nélkül kifizetett egy fél házat, és tudom, hogy rendesen fizet anyának is, holott anya sosem kérte. Szóval ha mondjuk nekem adna egy nagyobb összeget, vagy átutalná azt, amit anyának ad, akkor már beljebb lennék, de ez így nagyon rosszul hangzik. Zavaromban a tenyereim közé teszem az arcom, a könyökeimet az asztallapon támasztom meg, és esdeklően nézek apára.
- Nem így terveztem ezt a részét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=627490#post627490][b]Warren Mina - 2016.10.12. 21:27[/b][/url]

- Hát te nem azt mondtam, hogy meg kéne halnod!
Csattanok fel ijedten. Ennyiszer még sosem mondta ki a halált, pláne nem úgy, hogy a saját haláláról beszélt. Ez ijesztő, és valami olyan, amit egyszerűen nem akarok elfogadni. Az én szüleim nem halhatnak meg. Igen, alapvetően tudom, hogy de, meg fognak halni, de nem most, majd akkor, amikor öregek lesznek.
- Miért van az, hogy ti ketten ha egyetértetek valamiben, az nekem rossz?
Kérdezem lejjebb halkítva magam, mert nem kellene, hogy azt nézzék mások is, hogy milyen jót veszekszünk a hamburgereink fölött. Ez aztán igazi magyarság, eljövünk enni valahova és hangoskodunk. Mivel én magam is ítélkezek magunkról gondolatban, ezért van egy olyan sejtésem, hogy azok, akik nálam sokkal elítélőbbek, már ránézésre megjegyzéseket tesznek. Apa és én jelenleg ég és föld vagyunk. Sokkal inkább hasonlítok jelenleg anyára külsőleg, aki igyekszik mindig tiptop lenni, és beolvadni a környezetbe, mintha mindig is oda született volna.
- Tudod mire költhetnéd a pénzed?
Kérdezem úgy, mintha apám éppen most kért volna tőlem befektetési tanácsot. Pedig nem pont úgy néz ki, de hát hogy is szokták mondani? Addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Eddig sosem voltam olyan igazán pofátlan, de most egyszerűen árad belőlem.
- Vehetnél egy farmot oregonban.
Ezt úgy mndom ki, mint egy nagy titkot, amit eddig nem árultam el senkinek, de bizony ez a tuti, a biztos és nagyszerű. Igazából azonban nem, de nekem nagyon tetszene a dolog. Végre eljutok én is addig, hogy felveszem a hamburgerem, és egy nagyot harapok belőle, de gyorsan megrágom és le is nyelem a falatot, mintha azzal, hogy nem teszem ki magam a fulladás lehetőségének, lemaradnék valamiről.
- Élhetnénk ott. Együtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=627590#post627590][b]Warren Mina - 2016.10.13. 12:46[/b][/url]

- Eddig folyton az volt a baja mindenkinek, hogy nem vagyok elég gyerek, most meg az, hogy legyek felnőtt?
Ezt a részét őszintén nem értem. Sosem jó nekik semmi, amit csinálok, de azért büszkék rám. Felnőttek, nem, köszönöm, de én ezt a káoszt, ami náluk van, nem kívánom átélni, mert még a végén teljesen kikattanok. Közben persze fogy a kajámból is, de amikor azt mondja, hogy nincs gyerektartás, akkor bizony muszáj a megakadt falatot leöblítenem.
- Úgy érted, hogy nem is fizetsz? Azt nem addig kell, amíg tanulok?
Oké, ezzel a dologgal nem számoltam, és anya sem említette, hogy esetleg kevesebbet kapna apától, mint eddig, pedig a havi költségvetésnél mindig, minden knútra nagy figyelmet fordít.
- Igazából te.
A kapálás nem éppen szerepel a terveim között, én csak a farmot képzeltem el, meg azt, hogy elhagyjuk Bogolyfalvát, hátrahagyva mindent és mindenkit, és elkezdünk egy új életet, de ilyen részletkérdésekbe nem nagyon gondoltam bele.
- De akár Sean is. Lehetne ilyen apa – fia farm, állatokkal.
A hangom még számomra is túl csevegő, mintha mi sem lenne természetesebb, mint, hogy veszünk egy farmot, átköltözik az egész család az államokba, csak mert én oda akarok járni iskolába. Persze, pont, mint a mesékben.
- Viszont etetném én az állatokat. Meg anya, őt sem hagyhatjuk itthon. Dolgozni ott is tud, ha akar.
Bár szerintem pont nem kellene dolgoznia, inkább csak otthon kéne lennie, mint ahogy a mugli filmekben lenni szokott. Elképzelve elég ideális és bejövős a dolog, de tudjuk, hogy a gyakorlat sokszor mást mutat, viszont ezt még csak fel se szeretném vetni. Pozitívan kell hozzáállni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=629018#post629018][b]Warren Mina - 2016.10.17. 20:51[/b][/url]

Muszáj elmosolyodnom azon, amikor azt mondja, hogy még fizet, annak ellenére, hogy már nem kellene. Felidéződik bennem egy igen kellemes emlék.
- Emlékszem az első gyerektartásra. Velem küldted el, mert anyával éppen nem beszéltetek. Amikor anya meglátta, rendesen elsírta magát.
Akkor amúgy is rossz passzban volt, szerintem nem sok kellett volna neki, hogy bármi miatt elsírja magát. Viszont azok a könnyek, örömkönnyek voltak. Egyrészt nem hitte el az összeget, másrészt elég sok mindenből kihúzott minket. Nehéz időszak volt, és anyukám akkoriban rengeteg áldozatot hozott. Otthagyni egy jól működő praxist, csak, hogy én több időt tölthessek apával, akinek a közelsége számára kínzó volt, főleg abban a sebezhető időszakában... nos, ez olyan áldozat, amit én nem biztos, hogy képes lennék megtenni, és bevallom, emiatt bűntudatom is van, nem is kevés.
Elég sokszor gondolom azt, hogy nagyon sok minden az én hibámból történt. Közöttük is. Alapjaiban rontottam el a dolgokat, amikor még csak kósza gondolat voltam, és ki tudja, lehet, hogy most egy egyszerű, boldog kis parasztlányka lennék. Persze ez elképzelve jól hangzik, de lehet, hogy a valóság nagyon mást mutat.
- Nem tudom apu.
Amikor ott vagyunk, a nagyi nagyon rendes, a nagyapa meg, hát nála érzem a távolságtartást. Elbeszélgetünk, de nem megy a dolog gördülékenyen, én inkább kerülöm a társaságát, mert egyszerűen érzem, hogy csak a háromnegyed részemet tudja elfogadni. Ezzel pedig nincs egyedül, és ez így nagyon zavaró is, mert pontosan tudom, hogy mit érez, én is gyűlölöm a dolgot, hát akkor ő, akinek a családja erre volt beállva. De ezt kimondani is borzalmas.
- Nem biztos, hogy jó ötlet, a tudod mi miatt.
Nem is nagyon tudom. Ezt a részét sosem beszéltük meg anyával. Ő nem volt hajlandó beszélni velem róla, kerülte a témát, mintha valami szentségtörés lenne, én pedig pont emiatt magamban elkönyveltem bűnnek a dolgot. Erre aztán jött a családom múltja, mind a két oldalról.
- Már valahogy nem is tűnik olyan jó ötletnek, hogy oda menjek, jó lesz valami itt. Kérsz kávét?
Terelem a témát, felvéve az itallapot, és elrejtőzve mögé kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672262#post672262][b]Warren Mina - 2017.04.03. 20:15[/b][/url]

A szüleim elég sojáig húzták a gyógyulást, még most sincsenek rendben igazán. Én közben levizsgáztam, majd el is kezdtem a tanulmányaimat az egyetemen, méghozzá Elektromágikus kommunikáción. Eddig tetszik, de hát ez a pár nap épp csak a berendezkedésre volt elég, meg arra, hogy egy kicsit ismerkedjek a hellyel. Az időm nagy részében az egyetemen szeretnék inkább lenni, de ez nem jelenti azt, hogy elhanyagolom a családomat, vagy, hogy nem látom azt, amit a szüleim között folyik. Ráadásul anyám hangulatából ítélve, apám már megint csinált valamit. Mindig olyankor fancsali, ha nagyobb veszekedésen vannak túl, a kisebbeket már fel se vesszük.
Ennek okán hát, és némi hátsó szándékkal látogattam meg az én drága és egyetlen édesapámat, és csaltam el, hogy egy kicsit szívjon friss levegőt, mert bár nincs jól, de ha csak bent döglődik a levegőtlen lakásban, akkor nem is lesz. Apa - lánya program. Szoktunk ilyet csinálni, kajálunk vagy videojátékozunk, elvagyunk. Szeretem ez ilyen időt, mert ilyen sok anya nincs itt, sem Sean, és apa csak az enyém.
- Jobban vagy már azért?
Érdeklődöm, miközben egy kókuszos kürtöskalácsot veszek át éppen, amibe karamellaöntetes vaníliafagyit kértem. Imádom ezt a keveredést, és hogy a kedvenc édességeimet így vegyítették, Most nem kell már gondolkoznom, hogy mit is ennék, mert lehet egyesíteni őket. Imádom az ilyen ötleteket. Apát is kérdezem, nem tudom mennyire bírja a gyomra a kaját, kicsit úgy tudom elképzelni, mint az "üres pirítós, tea" mantrát, amint a háziorvosok gyakran ellőnek, ha érzik, hogy csak lógni akar a mihaszna kölyke.
- Voltam bent anyánál is. Elég rosszul van. Te látogattad?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672285#post672285][b]Warren Mina - 2017.04.03. 21:25[/b][/url]

- Szerinted mit hisznek?
Mivel eléggé parás gyerek voltam, mármint tele megfelelési kényszerrel meg mindenféle szorongással, ezért észreveszem, ha néznek. Nem csak úgy, hogy bemesélem magamnak, hogy jaj, mindenki engem néz, hanem úgy tényleg, rendesen. Most is néznek, megbámulnak engem, majd az apámat is. Tekintve, hogy az én arcom inkább olyan, mint egy játéké, nem biztos, hogy azt hiszik, hogy az apám. Hasonlítok rá, vonásaimban, nem a normálisnál nagyobb méretű ajkaimban, meg a guvadó szememben, melyek mindig is túl feltűnőek voltak, hanem minden másban, csak ezt jelenleg tisztességes mennyiségű seb és hámlás takarja most. Legalábbis nála, én csak békaként nézek ki, ami igazából nagyon vicces is tud lenni, számos öniróniás megjegyzést kísérleteztem ki az évek alatt.
- Ajj. Biztos, hogy tudnom kell?
Nem vagyok benne biztos, hogy ez szerencsés, mármint én valahogy mindig megtudok mindent, de annyira nagyon nem vagyok most benne biztos, hogy ezt is meg akarom tudni. A kérdés viszont inkább csak morranás, nem is biztos, hogy érthető, főleg, mivel ezt a mondatot magyarul mondtam ki, és apám számos alkalommal meglep, amikor megérti és akkor is, amikor nem a mordulásaimat.
- Az egy ideig azt mondja, hogy már nem teszed, az meg, hogy tudnom kell valamit, azt jelenti, hogy dráma van.
Engedelmes gyermekként leülök és a sárga műanyag kanalamra pörgetek a vastag karamellből egy tisztességes adagot. Játszok vele még egy kicsit, majd végül a számba veszem és nyammogok rajta egy kicsit.
- Na mi a szitu édesapa? Szakítottatok?
Mert legutóbb az volt, hogy együtt vannak, de nem úgy, de mégis, de ez ilyen félhivatalos. Ergo apám anyámat a tulajdonának tekintve határozottan jelezte, hogy az övé, anyám meg úgy pillogott rá, mint szende szűzlány. De nem volt hivatalos, csak voltak. Innen két út van, vagy hivatalos lesz és oltárhoz vezeti vagy kidobja őt. Az egy ideig alapján és az alapján, ahogy anyám depizik, megint szakítottak, kábé nyolcvanadszorra. De persze ki számolja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672317#post672317][b]Warren Mina - 2017.04.03. 22:27[/b][/url]

- Izéje.
Ismétlem a szót nem kevés ellenérzéssel. Fogalmam sincs, hogy mizéje volt, de nem hangzik túl jól. Az izé, sosem jó. Ha valakinek izéje van, akkor az általában negatív. Ám, amikor apa kimondja, hogy mizéje is volt, egy pillanatra lefagyok, és nem csak a vaníliafagyi miatt. A fogaim csattannak a kanálon, és bár csak műanyag, mégis rendesen fáj.
- Oh. Szerencsétlen.
Amikor kimondja, hogy gyereke volt, szinte érzem, ahogy átalakulnak a vonásaim, mintha éppen most, itt élő adásban egy plasztikai sebész átalakítaná az arcomat. Szinte fáj, ahogy megfeszül az egész arcom.
- Ne bántsd emiatt. A gyerekkérdés olyan nála, mint nálad Amerika.
Nem hangzik ez túl jól, de kábé így tudom a legjobban megfogalmazni. Szerintem ennél jobb hasonlat egyszerűen nincs rá. Viszont ez szerintem mindent lefed, és ha apa eddig nem is értette, hát most már tutira ő is fogja. Én is ezen a példán keresztül értettem meg. Mármint a példát én találtam ki, de rájöttem, hogy ezt a két dolgot így lehet jól egymáshoz mérni. Én pedig ezáltal megértettem mindkettejüket. Legalábbis azt hiszem.
- Ugyanúgy áll ki értünk, bármelyikünkért, mint te a hazádért. Biztos van ennek valami konkrét neve is biztosan van ennek.
Manapság már mindent elneveznek valahogy, úgyhogy ennek is biztos, hogy van neve, csak nem tudok még róla.
- Akkor ez most kényes helyzet. Mi lesz, ha kijöhet a kórházból? Választanunk kell kettőtök között?
A kérdés jogos, hiszen a necces helyzetekben mindig elég bénán tudnak reagálni. Azt hiszem ez az egész családunkra igaz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672431#post672431][b]Warren Mina - 2017.04.04. 21:47[/b][/url]

Nem változik semmi. Ilyet se hallok gyakran. Felnézek rá, kutatóan, ilyenkor tudom, hogy pont úgy nézek, mint anya. Ezt tőle tanultam, én is figyelem az emberek vonásait, és igyekszem következtetéseket levonni, de persze nem úgy, mint ahogy az anyu. Szóval felpillantok az én apámra, és azt látom, hogy őszinte. Komolyan mondja, hogy nem változik semmi. Úgy értem, hogy rendesen az arca igazi, nem látom rajta, hogy kamuzna.
- Felnőttetek?
Kérdezem bujkáló mosollyal. Amióta egy helyen vannak a szüleim, azóta értem, hogy miért nem maradtak együtt. Anya sosem mondott egy rossz szót sem apára, akármikor és akárhányszor kértem, hogy meséljen róla, mindig szépen beszélt, sosem szidta, nem hibáztatta, amiért nem veszi ki a részét a nevelésemből. Tudtam, hogy nem azért nincs itt, mert gyűlöl minket, hanem sokkal mélyebb dolgok miatt, és amikor láttam végre együtt őket, akkor megértettem, miért.
- Apa, ő egy nő. Mármint durván nő. Mit vársz tőle?
Az én anyám nem az a fajta, aki csak úgy továbblendül a problémákon. A múltkor látott egy letépett virágot az úton, felvette, hazahozta, és addig ügyeskedett a pohárral, amibe állította, míg a világ emberien nem nézett ki. Bár elszáradt pár nap múlva, anyukám közölte, hogy legalább szép halála volt. Na most ezek után ki csodálkozik, hogy összeomlott?
- Én megértem őt, amikor Seant várta, megkérdeztem, hogy miért tartja meg, hiszen semmi sem szólt mellette. Ő pedig azt mondta, hogy egyrészt mert a te gyereked, másrészt pedig azért, mert ennek így kellett lennie. Ha megfogant, okkal tette.
Engem is ebben a szellemben nevelt, bár realistább vagyok, mint ő, értem a veszteségét. A kalács széléből letépek egy nagyobb darabot, és azt egyensúlyozom be a számba.
- Csak legyél mellette, szerintem. Majd én beszélek vele, te csak legyél jelen. Át fog lendülni. Maximum összehoztok egy másik gyereket.
A végét már csak vicceskedve mondom, és el is mosolyodok hozzá, hogy érezze, nem kell megfeszülnie, én nem kötelezném rá erre, de anya... na az jó kérdés. Ő lehet belefügg ebbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672447#post672447][b]Warren Mina - 2017.04.04. 22:24[/b][/url]

- Biztos nem kérsz? Tök finom ám.
Mondjuk a kürtöskalács kifejezetten téli íz, a fagyi meg nyári, így hát a tavaszi találkozás nagyon is ideális. Mondjuk a kókusz és a karamella, plusz hozzá az erős vanília íz nem éppen nyerő, de kit érdekel, most bármi elférne a bendőmbe. Imádom keverni őket. Bírom a csípőset, a kínait, a túlcukrozott teát. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi mehet a gyomromba, mert az biztos, hogy komolyan kiakad néha szerencsétlen. Amúgy is, bármikor tudok enni.
- Hát de ha tudatosan gyártotok egy kicsi Warrent, ami tudom, ijesztő mind a kettőtöknek, már, hogy tudatosan csináljátok, akkor csak nem fog kiborulni. Most rossz, aztán majd jó lesz.
Nem azt mondom, hogy legyen, de megértem anyát és megértem apát is, tényleg, én sem tudom, hogy mi tartja őket egyben, és lám, mégis van valami. Furcsa, de én is erre vágyom, hogy legyen valami, ami így valaki mellett tart engem. Beszélhetőnk kötődésről meg vérről, de hiszem, hogy náluk van valami mélyebben, amit talán maguknak sem ismernek be.
- Jobb, mármint örülök neki, hogy így gondolod. Én is örülök, hogy te vagy az apám.
Nem is tudnék mást elviseli. Tamás párszor megpróbálta játszani az apát, hogy anyánál jó pontot szerezzen, de utáltuk egymást, mert ő nem volt az apám, és soha nem is lehetett volna az. Akkor is, ha akkor még nem ismertem őt, tudtam, hogy egy nap, ha lehetőségem van rá, akkor meg fogom ismerni az apámat és meg fogom őt szeretni, és lám, most itt ülünk, ő éppen levedli sárkánybőrét, én meg kínzom a gyomrom.
- Örülök nektek, támogatlak titeket. Ezt pedig jobb, ha te tudod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672511#post672511][b]Warren Mina - 2017.04.05. 14:46[/b][/url]

- Nem rossz ember ám. Ráhel. Én kedvelem őt.
Tudom, hogy mi a baja, vagyis sejtem. Egyrészt Ráhelhez vér szerint nincs köze, másrészt anyám megint önhatalmúlag cselekedett. Megesik nála, szerintem egyszer az önfejűsége fogja a vesztét is okozni.
- Nem kéne, hogy ez befolyásoljon. Szereted őt, nem? Az összes hülyeségével együtt. Ez is egy ilyen, anyához tartozik. Ha elveszed, a következő gyereknél már csak fog szólni.
Humorizálok a kedves apámra vigyorogva. Így most vicces a jelenet, de elhiszem neki, hogy élőben azért nem volt olyan vicces, amikor berobbant a szöszke lány az életébe. Engem mondjuk nem zavar, amúgy is olyan a házunk, mint valami átjáróház, hát most az, hogy hivatalosan is ott alhat vagy csak pizsipartinak nevezzük oly mindegy már. Viszont ez a „gondoltam rá” nagyon romantikusan hangzik, tipikus apa.
- Akkor jó sokáig nem jössz arra, de szerintem kár lenne. Ő nem akar neked útban lenni. Ahogy én kivettem a szavaiból fél tőled.
Nem biztos, hogy fél, de nekem ez jött le. Fél és nem akar útban lenni, közben meg végre olyan helyen van, ahol az emberek nyitottan és normálisan fordulnak hozzá. Az apja eléggé flegmán kezelte a nevelését, és ott nem volt egy olyan ember, mint nálunk anyu, aki azért szinten tartotta a dolgot. Én teljesen megértem, hogy miért tette ezt, lehet én is ezt tettem volna, mondjuk nem feltétlenül hagytam volna ki a pasimat – mert nem tudom, hogy apám akkor éppen milyen minőségben volt jelen anyám életében – a dologból.
- Ne morogj, vedd el! Szeretnék koszorúslány lenni. Egy apa igazán teljesítheti az ő kis hercegnője kívánságát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672579#post672579][b]Warren Mina - 2017.04.05. 20:09[/b][/url]

- Elég sok mindenkivel kellene együtt élned.
Mutatok rá az igazságra. Mert hát nem csak Ráhel van ott, hanem a nagynéném is a kislányával. Az egész ház lakott, tele van emberekkel. Olyanok vagyunk, mint egy nagy olasz család.
- Miért nem költöztök be a szomszédba? Az egyik ház eladó, mert a férj valahol Bécsben vagy hol kapott minisztériumi munkát, és ingázás helyett inkább kiköltözött a család.
A mágusoknál nem ritka az ingázás, nem úgy, mint a mugliknál, hiszen a hopphálózatban való közlekedés hopp pontok meg minden ilyesmi, megoldják a problémát, de valószínűleg ők ennyit sem vállaltak be. Vagy lehet, hogy később a feleség is ott tervez élni.
- Egybenyithatnánk a két telket. És akkor bár egy helyen marad mindenki, mégis külön lennétek.
Később pedig az egyik házat megkaphatnám, de ezt már nem teszem hozzá, mert még a végén pofátlannak tartana. Anyám meg, ha megtudná, egyből elkezdene kombinálni, és nem, erre nincs szükségem. Csak jó lenne, ha mondjuk az egyetem végén meglepnének egy házzal, ehelyett azonban apám lep meg egy hírrel, méghozzá egy nem is akármilyen hírrel.
- HOGY _ MI _ VAN?? Úgy érted, hogy Amerikába? Mármint persze, hogy oda, de Jézus...
Csak nézek rá és hápogok, mint egy kacsa. Ezt nem hiszem el. Mármint, én menni akarnék, azonnal, de rögtön, úgy is, hogy elfogadtam, nem járhatok álmaim iskolájába. Én vágyok arra, hogy ott legyek, és ezért képes lennék bármit megtenni.
- De ha hazamennél, hazavinnéd anyát is? A nagypapa nem igazán kedveli és szerintem a nagyi sem.
Még ha nem is mondják ki, érezhető, hogy nem tetszik nekik vele kapcsolatban valami, vagy éppen sok minden. Túl önfejű, gondolom.
- Szeretnél hazamenni, ugye?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672636#post672636][b]Warren Mina - 2017.04.05. 21:51[/b][/url]

- Tőőőőled tanulta. Anya. Ezt a szemforgatást tőled tanulta. Mert nem csak szemforgattok, de pofavágás is meg közben.
Egész életemben ott volt ez a rejtély. Fogalmam sem volt, hogy anya honnan vette át ezt a szokást, mert bizony a többi rokona nem ilyen stílusban csinálja ezt, de annyira egyértelmű, hogy ezt tőle tanulta el. Láttam mindid, mind a két szülőmnél, de csak most állt össze az egész, tudtam, hogy tudom, csak nem láttam át. Most viszont a nagy rejtély összeállt, innen már csak egy lépés, hogy az univerzum legtitkosabb kérdései is összeálljanak.
-  Miért gondolod, hogy nem menne? Egész életében veled akart lenni.
Már öt évesen is felfogtam, hogy apát akarja, akkor is, amikor Tamás felesége volt, láttam rajta. Gyerek voltam, de nem hülye, na meg, ahogy beszélt róla mindig, annyira egyértelmű volt. Voltak osztálytársaim, akiknek a szülei ölték egymást, akár házasok voltak, akár elváltak. Ennek ellenére anyám sosem szidta apámat. Aztán persze összekerültek, és akkor már nehezebben bírt magával, apa pedig meg sem erőltette magát, hogy ne szidja őt, de akkor sem értem, hogy miért gondolja.
- Apa, boldog lennél itt?
Az utolsó falatot még a kérdés előtt bekapom, gyorsan megrágom és lenyelem, de a kérdésre már felpillantok rá, miközben megtörlöm a számat. Néha nagyon meg tud lepni apa, mert azt hittem, hogy az első ilyen alkalommal már becsomagolva, készen állva arra, hogy búcsút intsen mindennek, közli velünk, hogy lelép. Ehhez képest képes lenne maradni, miattunk. Ez egy olyan dolog, amitől már megint leesik az állam.
- Ha úgy érzed, hogy nem, akkor inkább kérdezd meg őt. Menjünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672936#post672936][b]Warren Mina - 2017.04.07. 22:41[/b][/url]

- Nem annyira? Még a végén megszereted az itteni létet.
Pedig bizony azt hittem, hogy az én apámat semmi és senki sem tarthatná itt, hogy az első adandó alkalommal búcsút intene, és erre azt mondja, hogy nem annyira rossz itt. Ez valljuk be, nagyon is meglepő.
- Sorsomra hagynál?
Felnőtt vagyok, de azért annyira mégsem. Sokáig voltam a szétcsúszott anyám mellett felnőtt, én előbb voltam érett és felelősségteljes, és csak valahol Ombozi Noel agyamba férkőzése idején lettem bohó és gyerek, csak akkor engedtem el magam és csináltam gyerekes dolgokat. Az pedig nem volt olyan nagyon régen, nem voltam még eleget gyerek.
- Tudod jól, hogy szívesebben élnék ott.
Ez kegyetlenül hangozhat, de én úgy vagyok vele nagyon sokszor, hogy szeretnék kitörni innen, nem akarok beleragadni ebbe az egészbe, nem akarok itt maradni. Túl sok az emlék, és még túl frissek a negatív emlékek. Talán, ha elmennék egy időre, akkor ami rossz volt elfakul, ami meg jó, az felerősödik. És amikor visszatérek ide, akkor csak boldogságot érzek. A múltkor pont ez történt, és a múltkor jó volt, amikor ez történt. Miután hazajöttem, sokkal boldogabb voltam.
- Viszont, ha nem akarod, hogy menjek, mert nem illenék oda be, akkor azt mondd.
Jegyzem meg csendesen, nem pillantva rá, a szalvétával játszok egy kicsit, elszakad, így csak összegyűröm és leteszem az asztalra. Görgetem, mint egy macska, végül azonban csak sóhajtok egyet.
- Indulunk lassan? Be akarok még menni anyához, hátha kicsit felvidul.