29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Tanári és képességoktatói pályázat reloaded, részletek a hírben!
Nagy baj van, kérem, riadó! Halló, halló, már megint egy Évnyitó!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
Budapest és környéke - Gryllus Matilda hozzászólásai (16 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 4. 19:21 | Link

Budapest, Jászai Mari tér
Május 4, 21:26


Még mindig az események különös alakulásán töprengek, ahogy átkelek a hídon. Mivel nem igazán ismerem ki magam a mugli főváros tömegközlekedésében, inkább csak simán átgyalogolok a túloldalról, hogy valami eldugottabb helyet keressek, ahonnét hopponálhatok. Habár este van, ettől sok helyen csak megélénkül az élet, az utcán sok-sok fiatalt látni, szóval túlzott óvatosság kerít hatalmába.
És egyébként is el vagyok kissé varázsolva. A levéltárban tett látogatás érdekesebbre sikerült, mint számítottam. Eredetileg csak néhány régi okmányért mentem, munkaügyben, de mikor odaértem, átnyújtottak egy levelet is, azzal, hogy már várták, hogy felbukkanjak itt, mert ezt jó pár éve őrzik nekem.
Csak akkor nyert értelmet a dolog, mikor megfogtam az első pillantásra már olvashatatlanná fakult régi, papírdarabot, mely amint a bőrömhöz ért, hirtelen megrázkódott, és a megsárgult papír kifehéredett, a szöveg pedig olvasható vált. És akkor megláttam az írást. Nagyapám betűi voltak. De csak betűk voltak. Illetve szavak, amik ugyan magyarul voltak, de még így se volt az égvilágon semmi értelmük együtt. A levél látszólag nem is nekem szólt, hanem egy Beának, és valami virág neveléséről szólt, de még csak nem is nagyapám szignója volt a végén, hanem egy álnév, mellyel valami Nóra néninek adta ki magát.
Átérve a hídon felpillantok az égre, mintha lepillanthatna onnét rám, mint az Oroszlánkirályban a nagy királyok, és öreg éveire kissé megbolondult nagyapámra gondolok, aki még így is a legnagyobb király volt a szememben. Hiányzott nagyon, főleg a hihetetlen történetei, és az, ahogy előadta őket, de most különösen örültem volna, ha mesél még valamit. Ugyanis fogalmam sem volt, mit akar ezzel az üzenettel.
Hogy fejtsem meg? Ugyanis nem kellett sokat törjem a fejem hozzá, hogy tudjam, azért nincs értelme az egésznek, mert valójában nem azt jelentik a mondatok, amit látszólag. De a kulcs nem volt a kezemben, csak a lakat a titkon. Nekem szánta, egyértelműen, ezt már a Bea névből is tudtam, ugyanis kiskoromban volt egy ilyen nevű babám. Nóra néni pedig az a mugli óvónő volt, akinek egyszer meggyújtottam a haját, mikor nem akartam aludni menni. Ekkor döntöttek a szüleim úgy, hogy jobb lesz nem muglik közé rakniuk.
Összehajtom a levelet, és bedugom az egyik könyv lapjai közé, melyet úgy mellesleg szereztem a városba látogatásom alkalmával. Egyszerű mugli regény volt, de én az ilyesmire is ki voltam éhezve. Most viszont már csak haza szerettem volna jutni, így elkezdtem nézelődni, hol is ejthetném meg azt a szörnyen gyomorforgató (szó szerint) mozdulatot, amivel is bagolyfalván köthetek ki, de elég sokan voltak még a parkban, és a híd alatt is nagy volt az autóforgalom. Itt nem fog menni, be kell menjek egy mellékutcába. Így aztán el is indulok csomagommal egyensúlyozva, mely azért most kivételesen nem olyan rémesen nagy, mint szokott. Mindössze négy könyv, meg két mappa mindenféle papírokkal az iskolának. Mindenesetre épp elég cucc ahhoz, hogy lekösse a figyelmem az el-nem-ejtésük, és ne vegyem észre, hogy az a pár ember a közelben, akik látszólag ilyen-olyan dolgokkal vannak elfoglalva, valójában engem figyelnek.
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 4. 22:07 | Link

Thomas


Olyan egyszerűen indult pedig ez a nap is. Eredetileg nem is lett volna semmi ilyenforma tervem, egy olyan városban barangolni, amit alig ismerek, de aztán kaptam azt a baglyot, és rá kellett jönnöm ismét, hogy könyvtárosnak lenni nem merül ki annyiban, hogy kedvemre olvasok a könyvtárban ameddig csak akarok és annyit, amennyit csak akarok. Sőt, néha még időm se jutott egyáltalán rá!
Na nem mintha igazán panaszra lehetne okom, hiszen bár jobban élvezem a világokat, melyeket olvasva látok a saját fantáziám által szőve, saját kis világunk felfedezése is izgalommal tud eltölteni, főleg ha ilyen szép régi templomok irattárába látogathatok.
Szerencsére nem vagyok az a varázslóféle, akik talárban, és olyan ódivatú ruhákban járkálnak, illetve annyi érzékük sincs a mugli öltözködéshez, mint egy elefántnak, így nem keltek feltűnést sehol sem. Vannak persze, akik utánam fordulnak, de nekik olyan gondolataik vannak, amiket nem illő emlegetni, szóval nem is részletezem.
De éppen ezért sem foglalkozom azokkal, akik most utánam fordulnak, azokkal, akik ráadásul nem is látványosan teszik, lehetőségem sincs foglalkozni. Összességében tehát csak megyek, és keresem azt a helyet, ahol senkinek nem szúrja ki a szemét egy kámforrá váló lány látványa. Ekkor azonban az egyik fiatal mellém szegődik, de csak abban a pillanatban tudatosodik a közelsége, mikor megszólít, sőt, még egy barátságos bökést is kapok tőle. Úgy hallom igen népszerű szokás manapság a másik böködése a mugli világban.
- Ó, szervusz - kapom felé a tekintetem kicsit meglepetten. Sötét van ugyan, de azonnal elfog az érzés, hogy láttam már az arcát. És biztos nem ma, a városban. Mintha korábban..
- Háát nem igazán vagyok ismerős a környéken - mondom egy szégyenlős mosoly kíséretében. Ami azt illeti még enyhén is fejeztem ki magam. Az pedig eszembe sem jut, hogy ez talán egy amolyan felszedős duma lett volna a sráctól. Az ilyesmi igazából sosem tűnt fel. Igaz, nem is sokszor próbálkoztak vele.
Mielőtt még valamit mondhatnék, váratlanul valami felvillan az orrom előtt. Odakapom a tekintetem, és azt látom, hogy egy étterem cégére díszeleg ott, ahol az előbb még biztosra venném, hogy semmi sem volt, csak egy bérház oldala. És még ajtó is van, mely az épület alatti szintre vezet.
Ha nem a mágusvilágban élnék, biztosan gyanúsnak tartanám, hogy ez csak így megjelent itt, de mivel abban élek, teljesen hétköznapi dolognak tűnik. De persze hiába ajánlanám, ha a srác nem láthatja mugli lévén, de meglepetésemre látom az arcán, hogy neki is feltűnik a hely.
- Tadaaa! Csak neked! - mondom egy vigyor kíséretében, mintha az én művem lenne az egész. - Azt mondjuk nem tudom, jó hely-e, de nézd csak meg.
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 5. 19:37 | Link

  Thomas


Miközben én a kiutat keresem a városból, valaki más engem, hogy rajtam keresztül egy éttermet, vagy egyéb hasonszőrű helyet találjon, ahogy ez a srác, amint mellémszegődve közvetlen módon leszólít. Velem azonban nem jár jól, mint azt mondom is neki, és én sem jutok közelebb ahhoz, hogy senki se lásson eltűnni, hiszen először nem tudhatom, hogy varázsló-e, de egyébként sem lennék oly udvariatlan, hogy csak úgy eltűnök mellőle. Kivéve, ha rablógyilkos. Akkor biztos eltűnök. De még nem tűnik annak.
Ellenben azt hallom a beszédén, hogy nem idevalósi, akcentussal, de elég jól beszéli a nyelvet, sőt, még talán többet is megoszt velem, mint kéne a pénzügyeiről. Jobban is megfigyelném, mert valóban ismerősnek tűnik, de akkor villannak a fények, és már meg is oldódott az ügy. Még mindig elégedetten mosolyogva nézek rá, miután bemutattam neki az éttermet, ami mintha csak neki nyílt volna meg, mikor karon fog, és finoman húzni kezd magával.
- Én.. igazából.. - makogom zavartan, mert igazából nem sok választásom van. Mondanám, hogy meg tudom védeni magam, de igazából még sosem kellett, szóval ki tudja valójában menne-e, de ha nem mondja, a sötét mellékutcák veszélye eszembe se jutott volna, amíg valaki hasonló módon meg nem közelít, mint ő az imént. Mindenesetre kitapogatom a pálcámat a zsebemben, amihez persze egy kézzel kell egyensúlyoznom a könyveimmel. De ebben már van gyakorlatom.
Habár magával húz, nem toszogál le a varázslatos módon felbukkant étterembe, így  van lehetőségem válaszolni. Igazából már indulnék inkább vissza a kastélyba, de nem biztos, hogy még ébren fogom találni a manókat a kései vacsorához, mire a faluból felcaplatok az iskolába, szóval lehet nem ártana ennem nekem is valamit. És egyébként is fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy miért ismerős ez a srác. Nem tűnik diákkorúnak, talán csak mestertanoncnak, de közülük még nem sokhoz volt szerencsém.
- Hát jó, rendben - rántom meg a vállam, és előre megyek, fejet behúzva, kissé tapogatózva lefelé. Valami különöset érzek, ahogy a lépcső aljába érek, mintha egy pókhálót szakítanék át, de mikor az arcomhoz kapok, és próbálom leszedni magamról azt, nincs ott semmi.
Az étteremben - mert valóban annak bizonyul - se sokan vannak, csak néhány alak itt-ott, bőven akad ülőhely. Letepedek az egyik asztalhoz, a könyveket és az iratokat magam mellé helyezem. A pálcámat pedig az ölembe. És ahogy leül a srác is, akkor kezdem el tudat alatt halványan érezni, hogy tulajdonképpen nem is miatta húztam elő a fegyveremet.
- Remélem van lasagne-juk - mondom körbekémlelve. Nem úgy tűnik, mintha olyan hely lenne, ahol van.
- Egyébként Matilda vagyok, és munkaügyben vagyok itt. Te viszont gondolom nem vagy idevalósi.
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 5. 23:31 | Link

  Thomas


Tényleg igen különösen alakul ez az este, nem gondoltam volna, hogy egy eldugott kis étteremfélében fogom magam találni este fél tíz körül valakivel, aki csak úgy felbukkant a semmiből (miközben én akartam eltűnni látszólag a semmiben). Akárcsak maga az étterem. De a srác legalább szimpatikusabb, mint a hely, ahová betévedtünk.
Engem is meglep kicsit, hogy milyen könnyen rávesz, hogy vele tartsak, de talán csak a kíváncsiság lehet a dolog mögött. Valahol láttam már, és ha valami elkezd motoszkálni a fejemben, mindenképp tudni akarom, mi az. Jelen esetben, hogy mégis hol láttam én már az arcát a most velem szemben helyet foglaló fiatal férfinak.
- Hát én azért nem ennék meg bármit, csak mert finom, kedves - mondom, a végét egy kicsit megnyomva, érzékeltetve, hogy előbb talán a nevemet jegyezze meg, mielőtt becézgetni kezd. De semmi gúny, vagy fennhang nincs benne, olyan, mintha a kiejtését javítanám csak ki, jóakaratból. Amivel egyébként nincs semmi baj annak ellenére, hogy nem magyar.
A nevemen egy kicsit elmerengve folytatjuk a beszélgetést, amit én némi bólogatással reagálom először le.
- Nem, nem véletlenül. Sőt, abszolút szándékosan - mosolyodok el, érezve, hogy ez így elég bunkón hangzik, ha nem veszi a tréfát, úgyhogy gyorsan folytatom is: - A dédnagymamámat hívták így. Ördögi egy boszorkány volt..
Rápillantok az arcára, miként reagál, de valami mást is megpillantok, méghozzá egy férfit mögötte, amint az újságja mögül felénk néz. Gyorsan felé fordulok, de talán csak rosszul láttam.. épp lapoz a napilapban, és egy intéssel jelez a pincérnek, hogy fizetne. Pedig meg mertem volna rá esküdni..
- Mi..? Ja, hogy a könyvek! - rántom vissza a tekintetem, és a gondolataimat társaságom felé. - Könyvtáros vagyok, és beszerzés volt, igen, semmi különös.. csak nem tudtam, hogy ilyesmit is kell csinálnom. Azt hittem egész nap olvashatok - nevetgélek kissé szégyenlősen.
Közben odalép mellénk egy pincér, és étlapot tesz elénk, majd újabb útra indul, hogy másoknak kivigye a rendelést. Úgy tűnik egyedül van, de nincs is sok munkája ennek ellenére.
- Éreztem én a kiejtéseden, hogy angol a véred - csóválom kicsit a fejem. A mágusiskolának hála meglepően sok európai mágus tudott nem csak hogy angolul, mely világnyelv volt a muglik közt is, de magyarul is. A muglivilág bezzeg nem sokra ment a gyönyörű magyar nyelvvel a nagyvilágban.
- Hogy északon? Egy faluban..? - pislogok rá, és végre beugrik, hol láttam már az arcát. - És mit dolgozol te olyan bőszen Bagolyfalván?
Nem beszéltünk még ugyan soha ezelőtt, de a faluban tett látogatásaim során láttam már. Csak most az nem ugrik be, ott pontosan hol. De ez majd talán kiderül, most azt kéne kideríteni, mivel töltsük meg a bendőnket.
- Van lecsójuk. A franciák imádják, csak persze nem tudják jól elkészíteni és nem így hívják, mert nem tudnák kiejteni - mondom csak úgy magam elé, miközben a menüt lesem.
Mikor végül kinézem magamnak a vacsorámat, leteszem az étlapot, és várakozó állást, illetve ülést veszek fel. A pincért keresem a tekintetemmel, és közben azon kapom magam, hogy körbekémlelve nem látok senkit se. Az a kevés vendég, akik még itt voltak, mikor jöttünk, szőrén szálán eltűntek. Ketten ülünk mindössze a vendégtérben.
- Mikor mentek el az emberek? - kérdezem kissé megütközve, és meglepetésemre még a pincért se látom sehol.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. május 5. 23:32 Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 6. 19:22 | Link

  Thomas


- Miért nem? - kérdezek vissza, ha már így belekezdtünk a faggatózásba a kaja okán. Igazából nem szívesen emlegetem fel, mert gyerekes a dolog, de hát mégse rángathatom a vállam, válaszra se méltatva vacsoratársam.
- Kiskoromban volt egy édes aranyos nyuszim.. nyulam. Szóval volt egy nyulam - kezdek bele a történetbe, és máris érzem, hogy elönt a pír. Gyorsan rövidre zárom a mesét végül: - És évekkel később tudtam meg, hogy milyen jóízűen megettem, mikor felszolgálták szegényt a tudtom nélkül.
Szörnyű história, igen. A kisgyerekek nem mindig tudják, honnan jön a hús, vagy hogy a simogatnivaló állat más célt is szolgálhat alkalomadtán. Én mondjuk tudtam, mert már öt évesen tudtam olvasni, de ettől még naívan hittem benne, hogy ez bármelyik állattal előfordulhat, de nem az enyémmel.
Végül zavaromat egy korgó gyomor hangja hessegeti el, mert ez szerencsére nem tőlem származik. Habár éhes vagyok magam is, olyannyira nem, hogy ennek pocakom hangot is adjon. Egy mosollyal konstatálom, amit a srác is megállapít. Ahogy azt is, hogy unalmasnak tartja a munkámat. Igazából nem lep meg nagyon a véleménye, sokan így vannak vele, nem értik miért is választottam ezt.
- Hát, az öreg nénik és bácsik is voltak fiatalok. Most én is épp fiatal vagyok. De még egyáltalán nem biztos, hogy ebbe a melóba öregedek bele - rántom meg a vállam. - Apám sem értette, miért akarom ezt, szerinte sokkal többre vagyok hivatott. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nagyon szeretem a könyveket. Az életemet jelentik.
Furcsán hangozhat annak, aki a változatos, vad életét éli, aki a kihívásokat kergeti, vagy aki egyszerűen csak nem tud megmaradni a fenekén, de számomra a legfelemelőbb érzések egyike ha gondtalanul leülhetek, felcsaphatok egy kötetet, és elmerülhetek benne.
Ezúttal azonban az ismerkedésben merülünk el, végre kiderül, hol is láttuk már egymást. Nyilván egyszer-kétszer elmentünk egymás mellett a faluban. Lakik ott elég ember ahhoz, hogy ne kelljen mindenkinek mindenkit ismernie, csak látnia, szóval nem nagyon bánt a dolog, de most már örülök, hogy fény derült a kilétére.
- A hotelban? - nézek rá érdeklődve. Elég fiatal ahhoz, hogy ne az legyen az első gondolatom, hogy konkrétan a tulajdonában áll a hely, szóval gondolkodás nélkül folytatom: - A recepción dolgozol? Vagy te vagy az az illető, aki felviszi a poggyászt?
Nem jut eszembe a neve a szakmának, csak tudom, hogy létezik, mert a mugli hotelekben, melyekből sokat látogattunk meg a családommal régebben, jellemző az ilyen alkalmazott, de varázsló szállóban még nem találkoztam vele. Talán nem a megfelelőekben jártam.
- Igen, én vagyok a Tudástár nagykövete - bólogatok kicsit lelkesebben a kelleténél. - Meglepően sok a munka néha, mint most is ez a kis kiruccanás, és alig jut időm az olvasgatásra, de azért így is nagyon élvezem. Te gondolom Roxfortba jártál, így nem tudhatod, de van ott egy titkos részleg is, csak még nem jöttem rá, hol.
Ezt most csak úgy mellesleg jegyzem meg, ahogy ő a forrócsokis vágyát, de utána figyelmünk elterelődik a finomságok mellől. Én ülve maradok, de azért rámarkolok a pálcámra.
- Nem tudom.. próbáld meg. Mi van, ha bezártak, és elfelejtették, hogy itt vagyunk? - kérdezem bizonytalanul, de máris egyéb alternatívákon töröm a fejem.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. május 6. 19:25 Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 22. 17:36 | Link

  Thomas (és némi kalamajka)


Ahogy beszélgetünk, és persze felőlem érdeklődik, csakhamar a könyvek témánál kötünk ki. Nálam ez egyáltalán nem furcsa, bárkivel állok le beszélni, rövidesen úgyis a könyvekről lesz szó. Ez az életem, nincs mit tenni, és ahogy arra a férfi rá is világít, a könyvek szerelmese vagyok. Csak arra kíváncsi, mennyire is vagyok az.
Persze lehet egyszerűen csak az a mindenre és mindenkire kíváncsi, mindig az újdonságokat, az érdekességeket hajszoló fiatal emberről van szó, de kérdezősködése egy szinten már kezd zavarni. Miért számít neki, mennyire szeretem a könyveket?
- Van más hobbim is - felelem neki, egy árnyalatnyi sértettséggel a hangomban, de nem térek ki rá, hogy milyen más hobbikra célzok. Lehet nincs is? Elmerengek ezen, de igazából nem érdekel annyira sem a srác, sem hogy mit gondol rólam.
Persze nem vágom be úgymond a durcát, és fordulok el tőle, próbálok kedves maradni, mert hát mégiscsak én vagyok az idevalósi (persze, csak nem a városba, hanem az országba) és nem akarok rossz benyomást kelteni benne a magyarokról. Így is lesz elég, akitől megkapja ezt.
- Ó nahát! - mosolyodom el, mikor kiderül, hogy a szálló ifjú tulajdonosával van dolgom. Már tudok róla egyet s mást, épp csak a nevét nem.
Ami azt illeti, úgy éreztem, mintha le akarna nyűgözni vele, milyen nagy vagyonos ember, hogy ilyen fiatalon már szállója van, úgyhogy nem nagyon firtattam más elismerő szavakkal a kérdést, a végén még oda lyukadnánk ki, hogy én meg nagyapám teljes, felbecsülhetetlen értékű műkincs gyűjteményének, és persze ismeretlen méretű vagyonának örököse vagyok. Arról nem beszélve, hogy a szüleim sem szűkölködnek éppenséggel. Az persze más kérdés, hogy könyvtárosként szinte alig keresek valamit.
Helyette inkább az itallapot emeltem fel, hogy mikor legközelebb meglátom a pincért, már tudjam mit kérjek szomjoltónak. Azonban erre nem került sor, és mint arra rá kellett ébredjünk, még ételre se nagyon számíthattunk a továbbiakban, vagy hogy villacsattogástól lesz hangos a hely.
- Nem történt semmi.. - motyogom a mellettem elhaladó nő után, és csak ezek után tűnik föl, hogy nem csak ő, de mindenki más is eltűnt. És csak miután egy férfi bukkan elő mellettünk a semmiből, fogom fel, hogy nem is tűntek el igazán. Az éttermet uraló sötétség gomolyogva szívódik föl körülöttünk, felfedve
a kijáratot, és a mellékhelyiségekbe, valamint a konyhába vezető folyosókat elálló alakokat, akik mind bennünket néznek. Az egyiknél pálca, egy másiknál kés. Egy pillanat töredéke elég, hogy megértsem, bajban vagyunk, ám fél perc is eltelik, mire ez igazán tudatosodik bennem, és levegőért kapok.
Dermedten fordítom tekintetem az asztalunkhoz lépő, legidősebbnek tűnő alakra, és érzem, egész testemen remegés fut végig. Összeszorult torokkal próbálok nyelni, és míg az ifjú szállótulajdonosnak nincs baja a beszéddel, nekem annál inkább. Csak az agyam pörög eszeveszettül, miközben ide-oda kezdem kapkodni a tekintetem, figyelve a többi embert, akik rajtunk ütöttek. A nő a késével, akit az előttem álló férfi meg is nevez Tinaként mögöttem áll. Érzem a tarkómon ahogy figyel, markában a hegyes, és persze éles fegyverrel.
- Micsoda? - ekkor fogom fel, hogy a férfi rám néz, és tőlem akar valamit. Ráemelem szemeimet, és végre érzem, hogy szavak tolódnak a nyelvemre. - Miről beszél? Semmi nincs nálam, csak iskolai anyagok!
A levél. A rejtjeles levél, amit nagyapám hagyott itt, hogy majd csak nekem átadják, ha ide tévednék. Ezek pedig vártak a pillanatra, hogy hozzám kerüljön az üzenet. Hát persze, hiszen semmi sem utal rá, hogy ez tőle származna, vagy hogy nekem szánták volna. De most, hogy nálam volt, már tudták, hogy ez az.. vártak rám. Várták az alkalmat, hogy ide csaljanak, és...
Várjunk csak! Hirtelen a velem szemben ülő férfira nézek. Hiszen ő volt az, aki idehozott. Ő is benne van! Ő intézte, hogy itt legyek, csapdában. De akkor miért fenyegetik őt is? Ő miért nem húz pálcát, és szegezi rám? Talán vésztervként megtartja még az álcáját? Mi folyik itt? Miért kell egyáltalán ezeknek az embereknek nagyapám levele?
Még mindig erősen szorítom az ölemben tartott pálcát, amit szerencsére úgy tűnt, még nem szúrtak ki. De nem tudhatom milyen ügyes ez a Tina mögöttem. Én ráadásul aligha vagyok harcedzettnek nevezhető.
- Jobban tenné, ha elengedne. Hét barátunk tart ide, tudják, hogy ide jöttünk, és páran közülük a Minisztériumban dolgoznak. Nem tart soká, hogy aurorok egész sorával találják szembe magukat. Őket egy alahomora és egy késdobáló nő aligha tartja majd vissza.
Igyekszem szavaimat megacélozni, amennyire tőlem telik a rettegésem közepette.
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. június 2. 12:12 | Link

  Thomas és Mesélő


Mintha valami álomba csöppentem volna. A kellemetlen, nyomasztó fajtába. Ha meg mernék mozdulni, lehet első dolgom az lenne, hogy megpofoznám magam, hogy ébredjek már fel. Ilyen nem történhet meg. Velem biztosan nem. Mi ez az egész? Miért történik? Nem csináltam semmit!
Dermedtem pislogok végig a brigádon, akik a szószólújukat, nyilván a főnöküket követve röhögni kezdenek rajtunk, egész pontosan azon, ahogy a férfi uralkodik felettünk. Mert láthatóan nem győzi hangsúlyozni lekicsinylő, és baljóslatú stílusával, hogy bizony itt ő diktál, mi pedig csak egyféleképpen dönthetünk, ami persze ezáltal nem is döntés.
Mielőtt bármi más eszembe jutna céltalan fenyegetőzésemen túl, a nő mögöttem megvillantja tudását, és megsebzi a velem szemben ülő férfit, demonstráció gyanánt. A hatás nem marad el, kísérőm láthatóan kétségbe esik, és egyaránt könyörögni kezd a fogvatartóinknak, és nekem is. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy az oldalukon áll-e, vagy valóban a lehető legrosszabb helyen volt a legrosszabb időben. Mindenesetre megrettenek a vér láttám. Ez nem álom. Ez nem vicc.
És ha ez így van, és ezeknek ennyire fontos megszerezniük nagyapám levelét, a legkevésbé sem lehet az övék. Akkor itt olyasmiről van szó, amit nem engedhetek ki a kezemből, aminek a végére kell járnom. Ugyanakkor ami az életembe is kerülhet, akár itt, és most. Talán attól függetlenül is, hogy átadom-e a levelet, vagy sem. Amint megkaparintják, nincs semmi ami megakadályozná őket abban, hogy véget vessenek a kalandomnak, de úgy teljes mértékben.
A rettegés, mely gombócba sűrűsödött a torkomban, lassan kezd felengedni, ahogy adrenalin kezd a vérembe áramlani. Ujjaim többször erősen rászorulnak a pálcámra. Csak egy megfelelő pillanat kell, semmi több. Nem bízhatunk abban, hogy elengednek, csak magunkban. És ahhoz cselekedni kell.
- Rendben van.. átadom - mondom végül kissé rekedten. Nyelek egyet, és felnézek a férfira. - De inkább én mondom meg, hogyan csináljuk.
Azzal, felkészülve, de rettegve attól hogy a hirtelen mozdulat talán azzal jár, hogy valami éles fúródik a hátamba, előhúzom a levelet a könyvkupacom közül, és egyúttal, remélve, hogy mindenkit a bal kezem, és a benne lévő boríték köt le, lassan aláemelem a jobbomban szorongatott pálcát is. Teljesen világos mire készülök, vagy legalábbis, hogy mit jelent a mozdulat. Elégetem az egészet egy pillantás alatt, ha kell.
- Engedjék el őt. Most! - bökök egy apró fejmozdulattal társam felé.
Nem tudom beválik-e. Nem tudom komolyan vesznek-e, és azt sem, hogy megkockáztatják, hogy gyorsabban lefegyvereznek, mintsem elégetném azt, amiért jöttek. Ha annyira kell nekik, mindenesetre nem fogják megpróbálni. Remélem. A lényeg, hogy időt nyerjek, míg kitalálom valamit. És hogy a mellém szegődött férfinek, ha netán mégsem ellenség, ne essen komolyabb baja. Hiszen ez nem az ő bulija. Bárcsak az enyém se lenne..
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. június 12. 18:54 | Link

  Thomas és Mesélő


Habár még mindig nem sikerül teljesen felfognom, mi is történik velem épp, sikerül nyugalmat, és némi bátorságot (vagy épp őrültséget) erőltetnem magamba.. talán éppen ezért sikerül, mert bár tudom, hogy valós a veszély, valahogy nem tudom elhinni, hogy a valóságot élem meg. Talán csak egy újabb regénybe mélyedtem bele túlságosan is, és ezúttal eggyé váltam a főszereplővel. És egy főszereplő legyen merész, bátor, és vegye a kezébe az irányítást. Vagy legalábbis próbálja meg. És ha az nem is megy egykönnyen, már az is egy fél siker, mikor ő diktálhatja a feltételeket. És ez most így történik.
Egy kézzel kihajtom a száját, és ujjaimmal benyúlva, a levelet megfogva lerázom a borítékot az asztalra. Nagyapám levele immár részben látható, de nem eléggé, hogy bármi használható kivehető legyen belőle. A pálcám pedig természetesen még mindig ott van alatta. Csak most fogom fel, hogy kijátszottam az ütőkártyámat, a pálcám többé nem hathat a meglepetés erejével, pedig először ez az opció is eszembe jutott: előrántani, és átkot küldeni a férfi szeme közé. Váratlanul érte volna, tehetetlen lett volna. Most már viszont nem leszek képes támadni. Így viszont a srácot, akivel érkeztem, talán biztonságba juttathatom, és ki tudja, talán még magamat is megmenthetem, mire véget ér az est. Csak nem szabad, hogy lankadjon a figyelmem.
- Nem vagyok a kicsikéje - mondom szárazon, miközben szemem sarkából figyelem, ahogy a srácot a Kémény nevű tag elvezeti. Persze nem akarom felbosszantani, a stílusától kiráz a hideg így is, szóval csak egész halk megjegyzés ez részemről. A további mondandómhoz igyekszem emelni a hangerőn, és a mögötte pislákoló határozottságomon is.
- És mégis hogyan garantálná, hogy tisztán fog játszani? - kérdezem. Ugyan látom rajta, hogy ahelyett, hogy felbosszantotta volna, mintha még tetszene is neki, hogy szembeszálltam vele, de nem tudhatom, mit forgat a fejében. Lehet, hogy szórakoztatónak találja a helyzetet, és amint beadom a kenyeret, unalmasnak talál majd, és inkább elintéz.
Megint hátrapillantok, oda, ahol Kémény eltűnt frissen szerzett ismerősömmel, akinek persze még a nevét se tudom, mivel nem mutatkozott be, szóval nem is tudom, ismerősnek tekinthetem-e. Vajon, ha egyáltalán kijut, és nem intézik el őt is, mikor már nem látom, szerez segítséget? Vajon tud rajtam segíteni, ha elég sokáig húzom az időt, illetve eszébe jut-e egyáltalán, vagy örül, hogy megmenekült, és már rohan is tova? Erre nem alapozhatok.. pláne, hogy ezek itt biztosan fel vannak erre készülve. Valószínűleg nem akarják tényleg elengedni.. mekkora bolond vagyok! Csak úgy mehettem volna biztosra, ha látom dehopponálni. Most már csak reménykedhetek, hogy állta a szavát. És hogy továbbra is fogja.
- Miért kell maguknak ez a levél? Semmire.. - majdnem elszólom magam, de aztán kapcsolok. A levél ugyebár nem nekem van címezve, nem nagyapámként írta alá, és az egésznek se füle se farka. Egész biztos úgy írta meg, hogy csak én tudjam átfordítani, hogy másnak pont olyan semmitmondó legyen, mint amilyennek tűnik. De ha azt mondom ezeknek a sötét alakoknak, hogy semmire se mennek vele, hogy semmit sem tudnak belőle kiolvasni, egyrészt vagy hisznek nekem, és leátkozzák a fejem a nyakamról, vagy nem hisznek nekem, és akkor még megúszom egy rövid ideig, amíg rá nem jönnek, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Vagy az is lehet, hogy tudják, hogy nem tudják elolvasni, de úgy gondolják, hogy majdcsak megfejtik.. akárhogy is, jobb óvatosan kezelni a dolgot.
- ...semmire se vágyom jobban, minthogy hazamehessek - fejezem végül be másként a mondatot. Továbbra is a levélre szegezem a pálcát, és a vacsoraajánlattal sem kenyerez le. Igazság szerint eleve nem voltam túl éhes, most meg aztán végképp elvették az étvágyamat.
- A tisztelet alapja a kölcsönösség. Nyilván tudja ki vagyok, ha ilyen specifikusan az én levelemre pályázik, de nekem fogalmam sincs róla, hogy maguk kicsodák. Tiszteljen meg pár részlettel, hogy megértsem, miért is kell megtiszteljem magát.
Ha nem szorongatnám görcsösen a levelet és a pálcát, most lehet lenne lehetőségem komolyan meglepődni magamon, és a szavakon, melyek elhagyták a számat. Az életemet fenyegetik, én meg harciaskodom. Mi ütött belém? Zsigerből jöttek a számra a szavak, csak remélhetem, hogy ezt is hasonlóképp reagálja le ez a rendkívül ijesztő férfi, mint a levél elégetésének lehetőségét.
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. július 2. 19:00 | Link

  Thomas és Mesélő


Nagyon nem tetszik, ahogy az eredeti társaságomat felváltó, annak helyére leülő férfi rám néz és méreget. Ne nevezzen a kicsikéjének. A levelet talán megkapja, de belőlem nem kap mást, mint fejfájást, azt garantálom. Gondolati szinten megy a dolog, magabiztosnak érzem magam, és erősnek, de hangom nem annyira tükrözi ezt vissza, és ha valóban úgy adódna, nem biztos, hogy ő járna rosszabbul, ha összeakasztanám vele a bajszom. Az egész emberből süt a veszély, a riasztó csak úgy üvölt bennem, hogy nehogy közelebb engedjem magamhoz ennél.
- Nem kérek inni - mondom erőtlenül, miközben úgy látszik "vendéglátóm" nem izgatja magát azon, hogy még mindig az azonnali elhamvadással fenyegetem a  tárgyat, amiért jöttek.
A Tony nevezetű máris fordul, hogy hozzon abból a kedvencből, de ez mit sem számít. Ha ennyire bolondnak néznek, az az ő bajuk. Leerőszakolni pedig úgysem fogják tudni rajtam, mert azzal az erővel akár ki is rángathatnák a kezemből a megfeketedett maradványait a levélnek, szóval esélytelen, hogy ilyesmire sor kerüljön. Túszuk pedig már nincsen, akivel rávehetnének, hogy azt tegyem, amit akarnak.
Ellenben én úgy tűnik továbbra is bírom az irányítást, vagy legalábbis annak látszatát, mert bár nem sokra megyek vele, ha itt hagyom a fogam, a társaság vezetője bemutatkozik, és társait is megnevezi. Szóval Dávid. Olyan furcsán hangzik egy teljesen hétköznapi, pozitív csengésű név egy ilyen alaktól. Azonban, hogy érzékeltesse, hogy az engedékenysége ellenére mégiscsak ő diktál itt, a nevek mellé azt is elsorolja, hogy az illető milyen páratlan módon tehet el láb alól, ha rosszul viselkedem. Tina pengéje megcsillan a gyér világításban, és valahogy el tudom képzelni róla, hogy olyan veszélyes, mint amilyennek Dávid beállítja. Kémény nevének említésére arra felé pillantok ahol az eltűnt a társammal. Még nem jött vissza. Nem tudom eldönteni, hogy ez mit jelenthet, de nem is akarom felhívni a figyelmet a felfedezésemre, helyette újra Dávid szeme közé szúrom saját pillantásom. Nyelek egyet, és összeszedem a gondolataimat.
- Miközben olvasok, elég nehezemre esne figyelni arra, hogy nem-e küldtök átkot az arcomba, nem gondolod? - kérdezem kicsit határozottabban. Kezd bosszantani, hogy ez az alak teljesen bolondnak néz. Persze azt is tudom, hogy ezzel együtt az ő béketűrése is rohamosan fogyhat, legutóbbi fenyegetését szinte már érzem is beteljesedni a bordáim közt. De amíg nem lankad az éberségem, biztos vagyok benne, hogy megmarad fenyegetésnek. Viszont előbb-utóbb elege lesz ebből, és akkor kockáztatni fog. Én pedig talán elszúrom a napjukat, de biztosan bele is halok. Ezt pedig valahogy szerettem volna elkerülni.
- Volna egy javaslatom.. - kezdem, pedig nem is igazán tudom még mindig, hogy mit tehetnék, ám abban a pillanatban megpillantok valamit a szemem sarkából. Visszajött! - bukfencezik egyet a szívem a gondolatra, és majdnem elmosolyodom örömömben. De megőrzöm lélekjelenlétem, és lesütöm a szemem, majd ismét a társaság vezetőjére emelem tekintetem.
- Hazamegyek.. és maguk is. A levelet pedig nem adom át, mivel.. az enyém.
Amint meghallom a szárnyak suhogását, én is mozgásba lendülök. Oldalra rántom magam, felborulva a székkel ültemben, de még a leérkezés előtt az asztalra szegezem pálcámat, és elkiáltom magam:
- Reducto!
Csak remélni merem, hogy az átok hatására felrobbanó asztal nagyobb fájdalmat okoz majd, mint a földre való leérkezésem. Nincs időm azonban ezzel foglalkozni, azonnal nyakamat behúzva, jobb kezemmel az alaposan beütött balt szorítva az egyik asztal felé kezdek rohanni, és közben még vaktában a vállam fölött magam mögé küldök egy hátráltató átkot is. Nem látom, hogy a segítségemre siető férfi hol van, és hogy a támadóink közül megsérült-e valaki, csak azt látom, hogy fordul egyet velem a világ, amint átesek a kiszemelt asztalon, felborítva azt, némi fedezék reményében. A levél görcsösen összeszorult ujjaim közül a földre hullik mellettem, én pedig levegő után kapkodva az asztallapnak dőlök. Hirtelen kiszaladnak a gondolatok a fejemből, és csak az adrenalin dübörög bennem. Nem félek, nem vagyok bátor sem, ösztönből cselekszem, a túlélésre játszom. Majd utólag végiggondolom az eseményeket, ha még lesz rá lehetőségem.
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 18. 19:08 | Link

Dwayne
/Mesélőmentes övezet!/


A szédítő pörgés váratlanul véget ért. Talpam, mely eddig a semmiben úszott, utcakövön csattant; zsigereim a helyükön voltak és egész testem sikeresen materializálódott, csak a hajam állt kissé szanaszéjjel.
És még csak meg sem tántorodtam, ami nálam a hoppanálás állandó velejárója volt, mert minden alkalommal megszédültem tőle. De most volt kibe kapaszkodnom, így biztos lábakon álltam a budapesti napsütésben.
Felpillantottam Dwayne, bizonytalanul elmosolyodtam - kissé émelyegtem még -, majd mikor már éreztem, hogy nem lesz baj, elengedtem a karját. Nem csak azért karoltam bele az utazás előtt, hogy a végén ne mutassak be neki egy újabb Tilda-féle borulást (Az a konyhás eset még mindig olyan kínos volt!), de így biztosabb is volt, hogy pontosan ugyanoda érkezünk meg a hoppanálásból. Márpedig nagyon nem szerettem volna, ha elkeveredünk egymás közeléből, hiszen ő miattam volt itt. Megkértem rá.
- Még egyszer köszönöm, hogy elkísérsz, Dwayne! - Körülkémleltem, hogy az óvatosságunk ellenére nem-e vett észre minket egy mugli, majd elindultunk az utcán. A belvárosban voltunk, két sarokra egy bizonyos antikváriumtól. Nem, ezúttal nem regények miatt, és a magam szórakoztatására jövök ide. Ha erről lenne szó, nem jöttem volna el idáig. És főként nem védelemmel.
Már nem is tudom, mióta nem hagytam el Bagolykő hegyét. Próbáltam megfeledkezni róla, arra fogni, hogy sok a dolgom, házvezető helyettes is lettem, meg minden, de akkor is ott volt az ügy. Az a bizonyos ügy Annabellel, nagyapámmal, és az egész rejtéllyel, melyet ő a nyakamba varrt. Annyira próbáltam róla tudomást sem venni, hogy hónapokig még csak nem is nyomoztam. De aztán váratlanul, és még csak nem is akarattal új nyomra bukkantam.
- Ez lesz az - mondtam, mikor végre megpillantottam az utcanévtáblát. Régi volt, olyan, ami nem illett a mugli utcaképbe, ami nem is volt véletlen, ők nem látták a sikátort se, melyet jelölt.
Csendes volt, és látszólag teljesen kihalt, a Nap csak kis részeken tudta sugaraival a macskaköves út sötét, kacskaringós folyamát megtörni. Az utca vége egészen sötétbe veszett.
- Ez gyanúsnak számít? A sötét? - sandítottam az aurorra bizonytalanul.
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 18. 21:04 | Link

Dwayne


Paranoia ide vagy oda, rendkívül hálás voltam a férfinak. Nem csak azért, mert hajlandó volt elkísérni a városba, de azért is, mert nem kérdezősködött. Pedig felkészültem több mesével is, kezdve a félek az utcakölyköktől a köröz az Interpolig mindennel, sőt, még az igazság kurtított verzióját is átpörgettem a fejemben többször is, ám Dwaynet nem érdekelte, vagy legalábbis nem adta jelét, hogy tudni akarná, miért van szükségem testőrre.
Pedig egyszerű: egyszer már megtámadtak itt. De ha ezt elmondom, felmerül a kérdés: miért?
Ráadásul az is szorosan követi, hogy akkor mit keresek itt. És erre nem is az, hogy nem akartam, de nem is tudtam volna felelni. Nagyapám szerint semmit sem kellett tennem, ő bebiztosította Annabell védelmét. Csakhogy eközben nem mulasztotta el többször törölni az emlékeimet. És ez nem volt jó így.
- Oké, bocsi, alkonyat, igen - bólogatok, és elszánt arckifejezést öltve indulok meg Dwayne után. Csak nyugi, velem van egy auror, a lehető legképzettebb harcos mágus, nincs okom tartani egy kis sötét, teljesen beláthatatlan utca miatt.
- Amúgy régóta vagy auror? Sokszor voltál életveszélyben, meg ilyesmi? Próbáltak már.. bántani?
Idegességemben, és hogy figyelmem eltereljem, természetesen fecsegni kezdek, és közben akaratlanul is a férfi mellé zárkózom, össze is akadunk majdnem.
- Hoppá.. - ahogy felé kapom a tekintetem, hirtelen észreveszem a keresett hely cégérét is. Az antikvárium kirakatán át gyér fény világlik ki, odabent látszólag senki sincsen.
Közelebb lépek, és belesek. Még az eladónak sincs nyoma.
- Talán hátrament a raktárba..? - tűnődöm. Az ajtón "Nyitva" felirat díszeleg.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. augusztus 18. 21:05 Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 19. 21:08 | Link

Dwayne


Igen, úgy értettem. Pedig nem ismeretlen az érzés, úgy értem, mikor legutóbb itt jártam, és az a kisebb csoport rám támadt, elég világossá tették, hogy meg fognak ölni. De valahogy nem fogtam fel igazán. Olyan álomszerű, és közben mégis annyira valóságos. Tényleg megtörténhetett velem mindez? És megismétlődhet?
Talán így nem, hogy Dwayne itt van, és vigyáz rám. De azért nagyon remélem, hogy a végén csak nevet rajtam egy jót, hogy ennél fölöslegesebb munkája még soha nem volt. Az lenne a legjobb. Nézzen inkább bolondnak.
- Értem. Ez igazán szép tőled.. mármint, szóval tényleg elkötelezett vagy a munkádnak - motyogom mosolyogva, és közben arra gondolok, hogy vajon ugyanígy megvédene-e engem is a Halálos Átoktól.
Elfog a bűntudat. Ha valami balul sül itt el, és miattam meghal.. nem, erre gondolni sem akarok. Nem lesz semmi baj, csak én reagálom túl a dolgokat. Az a szedett-vedett banda mostanra már biztosan börtönben van.
Ezt azonban igen erősen kell szugerálnom magamba, mert a teljesen üresnek tűnő bolt nagyon nem tetszik. Úgy érzem, mintha valaki riadót fújna a fejemben. Nyugi Tilda, csak a múltkori eset miatt van.. nem lesz semmi baj, biztos itt van a tulaj valahol.
Dwayne bezörget, válasz azonban nem érkezik. Nem mozdul odabent semmi. Ismét felpillantok a cégérre. Anguilla Antikvárium. Egész biztos, hogy innen kaptam a levelet.
- Menjünk be - indítványozom. Odabent legalább látni valamit, a sikátor viszont egyre inkább körülvesz minket a sötétségével.
Lenyomom a kilincset és belépek az üzletbe. Száraz dohszag, ismerős illat köszönt, olyan, ami a legtöbb könyvesboltot, könyvtárat jellemzi. A helyiséget körös-körül könyvek százai alatt roskodozó polcrendszerek, és egy kopott pult tölti ki, mely mögött ajtó simul a falba.
- Hahó! Van itt valaki?
Ekkor végre valami neszelésre leszek figyelmes, és egy pillanattal később magas, sötét hajú, keskeny arcú férfi lép ki a pult mögötti ajtón, és sietve be is csukja maga után. Kapkodva megigazítja magán kissé szűk ruháját, és üres mosollyal az arcán fordul felénk.
 - Szép jó estét, segíthetek?
- A tulajt keresem, bizonyos Merdhárt urat.
 - Ó, igen-igen, én volnék az. Hozott netán valami könyvet, Gryllus kisasszony?
- Ööö, nem, azt írta, ön adna nekem egyet. A nagyapámmal kapcsolatban. - Kicsit furcsálltam, hogy tudja a nevem, bárki más is bejöhetett volna a tulajt keresve. Felismerni meg honnét ismert volna?
 - Hát persze, igaz is.. a nagyapja.
A férfi szeme Dwayne-re siklott, majd vissza rám, és a hátam mögé az utcára, majd ismét az aurorra.
 - Egy pillanat, és hozom, ne menjenek sehova. - Azzal eltűnt az ajtó mögött.
Dwayne sandítottam.
- Mindjárt végzünk is.. bocsánat, hogy ilyen butasággal raboltam az idődet.
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 27. 22:02 | Link

Dwayne


Valami egészen furcsa, szokatlan érzés kerít hatalmába.
Nem először voltam pedig régi, porlepte könyveket árusító boltban, sőt olyanhoz is volt szerencsém, ahol már némelyik könyv is konkrétan porból állt, érintésre szétmálló szemét volt csupán. De akkor is csak bánat fogott el, hogy egy újabb könyv lett az enyészeté, és még csak a címét sem fogom soha megtudni.
Most azonban nem érzek ilyesmit, a szürke szemcsés ruhába öltözött helyiség baljóslatú, rossz érzést kelt bennem, úgy érzem, mintha.. mintha valami lesne rám.
Megőrültél, Matilda! Csak a félelem, az üldözési mániád beszél belőled, bemeséled magadnak, hogy veszélyben vagy!
Amíg várakozunk, Dwayne felé fordulok; a könyveket lesi. Zsebredugott kézzel, látszólag nem túl nagy érdeklődéssel bogarássza a sorokat. Kérdésére egy pillanatra elgondolkodom, majd közelebb lépek hozzá, és én is - szokatlanul érdektelenül - nézegetni kezdem a kötetek gerincét.
- Konkrétan őróla nincs könyv, de megemlítik néhányban a mai kori elismert mágusok között. Nem kimondottan híres, csak a területén belül. - A csodálatos történetekre gondolok, amiket kiskoromban mesélt nekem. Akkor úgy hittem, és még nem sokkal ezelőttig is, hogy ő a legnagyszerűbb mágus a világon.
- Régész volt, olyan mágikus tárgyak után kutatott, és olyan mítoszokat és legendákat vizsgált, melyekben még a varázstársadalom sem nagyon hisz.
Azt nem teszem hozzá, hogy mennyire is volt sikeres, és hányan tartották eszelősnek. Már nem akarok nagyapámról beszélni.
Ez az egész is miatta van. Egy könyv.. persze, tudta jól, hogy erre úgysem mondok nemet, mintha jós lett volna, és látta volna, mi minden fog történni, ha már ő meghalt. Pedig nem bonyolult a képlet. Egyedül az volt furcsa, hogy ha arra ösztökélt, hogy ne akarjak utánajárni ennek az egésznek, miért hagy mégis nyomokat hátra?
Gondolataimból váratlanul valami mozgás szakít ki, amit a szemem sarkából pillantok meg először csupán. Az üzlet előtt egy árny suhan el, majd rögtön egy másik. Valakik vannak kint.
- Dwayne.. nem tetszik ez nekem.
Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 31. 18:08 | Link

Dwayne


Nem félelmet érzek, legalábbis nem azt, amit a félelemként definiálnak a földbe gyökerező lábakkal és a görcsösen megdermedő tagokkal. Minden idegszálam reagál arra, amit látok, ösztöneim vadul életre kelnek, sebesen kapkodom a mozgó árnyak között tekintetem, ugrásra készen. Összerezzenek, ahogy a férfi megragadja a kezem, és maga mögé utasít. Hogy védjen, gondolom.
Előhúzom pálcámat, és felemelem Dwayne mellett. Talán így érti a célzást, kérdésére ugyanis nem tudom, mit felelhetnék. Megkértem, hogy kísérjen el. Mit gondolt, randira hívtam? A buta gondolat máskor pírt csalna az arcomra, most azonban feszülten meredek előre. Egyelőre semmi más mozgásra nem figyelek fel. Az odakint ólálkodó alakok vagy elmentek, vagy mozdulatlanul várnak.
- Ki kell jutnunk innen, és dehopponálni, amilyen gyorsan csak lehet - suttogom a férfi füléhez hajolva. - Sajnálom, nem lett volna szabad.. tudhattam volna, hogy csapda.
Hirtelen egy robbanással kivágódik mögöttünk a raktár ajtaja, melyet még két átok sugárzó fénye követ. Vadul ellököm magamtól a férfit, így mindketten egy-egy irányba tántorodunk, ahol pedig álltunk, lángok csapnak fel az porlepte könyvek között. Megrettenve bámulok rá a padlóról, és kis híján emelem a pálcám, hogy eloltsam a tüzet, de még időben észbe kapok. Most magunkat kell mentenünk.
Amilyen gyorsan csak tudok, a pultnak hátrálok-csúszok, túloldalán két belépő alakkal. Közben pedig a bejárati ajtó is nyílik, varázslatok reppennek be, és két másik alak ront be utánuk. Pálcámat az egyik könyvekkel teli szekrényre irányítom, és az útjukba rántom.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. augusztus 31. 18:10 Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 3. 18:44 | Link

Dwayne


Ez most más volt, mint a korábbi eset. Nem fenyegetőztek, nem szóltak egy szót sem, egyszerűen csak felállították a csapdájukat, én pedig belesétáltam. Vajon valós volt egyáltalán a tulaj üzenete, tényleg létezett az a könyv, ami egy újabb nyom lett volna, amit nagyapám hátrahagyott nekem? Vagy kitalálták az egészet, hogy előcsaljanak? Lehet, hogy sosem tudom meg.
Ahogy a tűz kezdett körülöttünk elharapódzani, és a por- és füstfelhő egyre több teret nyert magának az üzletben, kezdtem pánikba esni. Ennél rettenetesebb véget elképzelni sem tudtam volna: égő könyvek közt halni meg.
 - Az Warren! Egy auror, ti szerencsétlenek! - hallottam meg valamelyik támadónk kiabálását átkok becsapódása közepette. De ekkor már Dwayne ott kuporgott előttem, és durván a földre lökött, hogy ne legyek könnyű célpont. Nem mintha amúgy nagyon ugráltam volna.
Bólintottam, megért egy próbát. Bár még sosem csináltam ilyesmit, és megvolt az esélye, hogy nem is fog működni, ugyanazon okból, amiért dehoppanálni sem tudtunk volna innen. Továbbra is biztos voltam benne, hogy ki kell jutnunk a boltból, különben nincs esélyünk.
Gyorsan ráböktem a mellettem fekvő könyvre, mely ironikus módon egy útikönyv volt, és elmormoltam a Portus varázsigét. A kötet kék fénnyel felizzott. Már csak meg kellett fognunk, és elvileg Bogolyfalva főterén kötünk ki.
Ekkor ütött szöget a fejemben, hogy miért érdekes az, hogy a támadóink észlelték, hogy egy aurorral van dolgok. A varázslatok megváltoztak. Több irányból is a kábító átokkal próbálták eltalálni Dwayne-t, valaki pedig felejtésátkokat lövöldözött az egyik sarokból. Látszólag mindegy volt nekik, melyik talál előbb, az eredmény ugyanaz. Nem akarták, hogy egy minisztériumi dolgozó eltűnése feltűnést keltsen. Ha pedig nem is emlékszik rá később, hogy itt volt, az én eltűnésem sem fog egy darabig gyanút kelteni.
Furcsa módon ez kissé megnyugtatott. Legalább bármi is lesz, Dwayne-nek nem lesz komoly baja a hibámból. Az más kérdés, hogy velem mit terveznek.
  - Kész! - kiabáltam Dwayne-nek, de ekkor az egyik könyvespolc nyöszörögve dőlni kezdett felém, miután egy eltérített varázslat szilánkokká zúzta az alsó sorát, és kénytelen voltam kúszva-mászva eliramodni az útjából. A fojtogató, szürke füstben botorkálva, pálcámat szorongatva néztem vissza. A zsupsz-kulcsra ráborult egy másik rakás könyv. Ha működött is, igencsak nem számított jelenleg.
Ellenben ott, ahol a könyvespolc állt az előbb, szabaddá vált a falfelület, és rajta egy ablak, mely mögött a sikátor sötétlett. Ennek a túloldalán senki nem volt. Kezem összeszorult pálcámon, tekintetemmel Dwayne-t kerestem. Reméltem, hogy ő is látja, amit én.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. szeptember 3. 18:58 Szál megtekintése

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 6. 16:31 | Link

Dwayne


A réges-régi, roskadásig rakott polcok úgy ropogtak és sisteregtek az őket nyaldosó lángok alatt, akár egy kínlódó szörnyeteg. Nem adta könnyen magát, ha már pusztulnia kellett, magával rántott, akit csak tudott.
Láttam, amint az egyik támadóra egy lángruhába öltözött polc borul, és fülsiketítő reccsenéssel bekebelezi, és nekünk sem sokon múlt, hogy nem tudtuk elkerülni egy másikat.
Kizárólag a menekülésre koncentráltam, de még így is hallottam, hogy az előbbi férfi hangja ismét eldörren, és figyelmezteti társait, hogy nehogy eltaláljanak engem. A füst és por olyan koncentrációban kavargott körülöttem, hogy a torkomban éreztem a halál ízét, és valahogy nem tudtam elhinni, hogy nem azért vannak itt, hogy megöljenek. Pedig valahol tudtam, hogy mit akarnak. Illetve kit. Ahhoz pedig élve kellettem.
Aztán Dwayne is észrevette az ablakot.
Én vártam, megdermedtem, és nem mertem mozdulni addig, amíg ő nem látja, amit én, pedig rohannom kellett volna és kivágódni rajta. De én megvártam a férfit. Persze így se tartott néhány másodpercnél tovább, hogy ott teremjen, és a ruhámat megragadva rángasson oda.
A könyökével verte ki az üveget, fülsértő csilingelése beleveszett a fellobbanó lángok morajába. Valaki odabent felordított.
Én pedig jóformán repültem, ahogy Dwayne kipenderített. A földre zuhantam, majd gyorsan a hátamra fordultam, és felkászálódtam. Dwayne ott volt, tisztán látott engem. Nem vesztegethettem több időt, mert azzal az életét kockáztatom.
Dehopponáltam. A világ elmosódott, kavargó színtengerré vált körülöttem, benne Dwayne arcával, amely mellett egy zöld fénycsóva villant és süvített el, egyenesen felém.
A színek kivesztek a világból, és helyükbe sötétség költözött. És fájdalom.
Szál megtekintése

Lori Ann
Budapest és környéke - Gryllus Matilda hozzászólásai (16 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek