37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
Budapest és környéke - Várffy-Zoller Róbert hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
Írta: 2013. július 17. 11:44 | Link

III. forduló

Ma, reggeli után megkezdődött a harmadik forduló. Túl gyorsnak találtam, hogy máris következik az újabb megmérettetés, fizikailag még abszolút messze voltam a csúcsformámtól a sérüléseim után. Egy hét azért kellett volna legalább, de mindegy, nem tehettem semmit. Feladni eszem ágában sem volt, a győzelem reménye kellő motivációt jelentett, hogy folytassam.
Zsupszkulccsal - mi mással - jutottunk egy lakótelepszerű helyre. Kiderült, hogy az Edictum szerkesztőségébe kell bejutnunk, ahol külön-külön emeleteken haladhatunk. Majd meg kell írnunk egy cikket, és végül a nyomdába küldenünk. Mindezt a lehető legrövidebb idő alatt. Nagyon gagyinak tűnt a feladat első hallásra, már el is kezdtem gondolkozni, hogy miről fogok írni, hogy ezzel se ott menjen az idő. Mau bá annyit azért mondott, hogy nem szívesen látnak itt idegeneket, de nem tudtam komolyan venni a figyelmeztetést. Egy kis példányszámú szennylap szerkesztőségéről volt szó, mégis miért lett volna itt olyan fene nagy védelem? Észre se fogják venni, hogy bejöttem, legfeljebb majd eljátszom, hogy gyakornok vagyok, vagy valami hasonló.
Jókedvűen indultam neki a lépcsősornak. Szívem szerint már az első emeletnél megálltam volna, de Kati megelőzött, és a második, harmadik, negyedik emeletnél is későn reagáltam. Az ötödik emeletet viszont már sikerült kisajátítanom. Igyekeztem lazának tűnni, mintha csak egy lennék az itt dolgozók közül. Már csak egy kávé hiányzott a kezemből, hogy még hihetőbb legyen a szerepem. Lehet, hogy akad is majd itt egy kávéautomata.  
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
Írta: 2013. július 18. 17:04 | Link

III. forduló

A harmadik emeleten azért reagáltam későn, mert egy lány leszólított. Külsőre még be is jött, de agyilag zokni volt, az a tipikus üresfejű szőke liba. Csak azt tudta hajtogatni, hogy mennyire tetszik neki a hajam, a járásom, egyszóval mindenem, ráadásul még idióta kérdésekkel is bombázott, például hogy szeretem-e az állatokat. Szorgosan jegyzetelte a válaszaimat, de tudtam, hogy mást is szeretne, mint minden női rajongóm. Ha nem szorított volna az idő, meg is kapta volna tőlem, amit akar, olyan igazi, egyszer használatos típus volt. De miután a negyedik emeletről is lemaradtam, már elegem lett belőle, kikaptam a kezéből jegyzettömböt meg az íróeszközt, hogy megpróbáljam lekoptatni.
- Visszakapod, ha megteszel egy szívességet. Lemennél a földszintre megnézni, hogy ott vagyok-e? - tűnt annyira ostobának, hogy bevegye ezt az orbitális baromságot, vagy legalábbis gondolkodóba essen, amíg lelépek. El is tűntem az ötödik emelet folyosóján. A lazáskodást mégis inkább hanyagoltam, gyorsan benyitottam az első ajtón.
Nem volt valami jó ötlet, teljesen sötét volt, az ajtó pedig bezáródott.
- Finite! - próbálkoztam a varázslattal, hiába. Úgy döntöttem akkor már megírom itt a cikket, így vesztem a legkevesebb időt. Itt legalább nem zavart senki, és majd utána ráérek kijutni.
- Lumos! - kiáltottam, hogy fény gyúljon a sötétségben. A helyiség kongott az ürességtől, a munkához nem voltak éppen ideálisak körülmények. Nem érdekelt, letelepedtem a padlóra az ajtó elé, és elővettem a lánytól szervált papirost.
- Nox! - újra sötétség lett, de nem tehetem mást, szükségem volt a pálcámra.  
- Cicero! - mondtam el egy újabb varázsigét, így már csak le kellett diktálnom a szöveget, az íróeszköz magától tette a dolgát.


Tisztelt Edictum!

Hosszú vívódás után döntöttem úgy, hogy a nyilvánosság elé tárom a birtokomban lévő információkat. Alább olvashatják beszámolómat, használják fel belátásuk szerint.
Hazánk, de talán egész Európa legnagyobb kviddicsreménységének, Yarista Palarnnak a legközelebbi barátja vagyok. Barátja, legalábbis ezt hiszi mindenki. Valójában régen több mint barátság, ami köztünk van. Első látásra egymásba habarodtunk, azonban érzéseinket titkolnunk kellett, ugyanis Yar szülei ellenezték volna a kapcsolatunkat kétes származásom miatt. De nem voltunk elég óvatosak, engedtünk a féktelen szenvedélynek, teherbe estem. Alig múltam 16 éves, amikor kiderült, hogy gyereket várok. Yar bátor lépésre szánta el magát, és úgy döntött, a szülei elé tárjuk az igazságot, és összeházasodunk. Egy hétvégén meg is hívott a kastélyukba, ahol megtetettük a bejelentést. A Palarn szülők azonban durván léptek fel, Yart megkínozták, engem pedig kényszeríttettek, hogy vetessem el a gyereket. A felejtésátkot csak azért nem vetették be rajtunk, mert féltek, hogy maradandó károsodást szenvedne az ő szeretett kisfiúk. Ha így szeretnének a szüleim, inkább világra se jöttem volna! Mindenesetre megfenyegettek, hogy vége az életemnek, ha beszélek.
Mostanra azonban eljutottam odáig, hogy inkább meghalok, csak érjen véget ez a szenvedés, amit napról-napra, óráról-óráról, percről-percre átélek. Az én imádott Yaricsom a szülői akaratnak eleget téve más lányt ölel, más lányt csókol, én pedig csak lopva részesülhetek a szerelmében. Nélküle nincs értelme az életemnek.

Egy reményvesztett lány:
Turnman Katalin


Megfogalmaztam egy kamu vallomást Kati nevében, erre rá fognak harapni. Szinte biztos, hogy valamilyen formában el fog jutni a pletyka a nyomdába, míg ugyanez egy száraz cikknél sokkal bizonytalanabb lenne. A duplázó bűbájjal igyekeztem másolatokat készíteni, úgy gondoltam, hogy több példányt is szétszórok az épületben. Csak előbb ki kellett jutnom.
A Finite az imént nem jött be, benyomtam azért egy Alohomorát is, bár biztos voltam benne, hogy mágikus úton zárták be az ajtót. Ismét kudarc. Több zárnyitó varázslatot nem ismertem, pedig ez lett volna a leggyorsabb és leghalkabb megoldás. Maradt a nyers erő, de egy Lacarnium Inflamare segítségével azért még megpróbáltam megolvasztani a feltételezett zár környékét, hátha lazult így a szorítás. Egy jól irányzott rúgással, szükség esetén nekifutásból, vállal is megkíséreltem betörni az ajtót. Sikeres kijutás esetén megfogtam az imént másolt papírokból egy köteget, és szétterítettem őket az emeleten távtaszító bűbáj segítségével. Most jól jött, hogy az ötödiken vagyok, lefelé menet az útba eső szintekre juthatott egy-egy köteg. Miután végeztem, igyekeztem kimenni az épületből a találkozási ponthoz.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Budapest és környéke - Várffy-Zoller Róbert hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek