[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=1271#post1271][b]Dolánszky Alex - 2012.10.01. 23:57[/b][/url]

Gróf Wickler György
a 2012. őszi tanév előtt

- Szalagot nem akarsz a hajamba? - kérdezem bosszúsan anyámtól, aki miután zoknit cseréltetett velem, mert az előzőt túl elnyűttnek találta, aztán az ingem mintáját képező kockákat is igyekezett kisimítani rajtam, most a fejem felé közelít egy fésűvel.
- Hagyjááááál - kiáltom, miközben kézbirkózásba kezdünk, hogy ne tudja még jobban lenyalni a hajamat. Szerintem így is tökéletes.
A megmentőm - feltehetőleg gróf Wickler György igazgató úr, akit amúgy "Az Öregnek" szoktunk hívni a suliban, de csak kedveskedve, mert nagyon jó fej - kopogása az én javamra döntötte el a küzdelmet. A séróm maradt, anyám vörös fejjel simogatja le ünnepi szoknyáját, miközben az ajtó felé halad futólépésben.
Nyert. Az Öreg áll az ajtóban. Megkönnyebbülést érzek, hogy ha már az egész élet felfordult körülöttem egy éve, legalább ő a régi. Anyu üdvözli és betessékeli a vendéget.
- Csóko... - anyám szúrósan rám mered.
- Jó napot kívánok? - kérdezem a házi sárkányra pillantva, aki alig láthatóan biccent egyet. Hirtelen belém hasít, hogy arra sem emlékszem, hogyan kell szólítani az igazgatót. Gondolom professzornak, de inkább kihagyom a címzést, mert anyámnak még mindig vörös a feje az izgalomtól, és nem szeretném, ha eldurranna. Amúgy laza nő, csak néha valahogy megbolondul. Pedig ha valaki előtt, az Öreg előtt sosem kellett vigyázba állni meg tisztelegni.
Anyám még mindig zavartan simogatja a szoknyáját, és ülőhellyel meg házi süteménnyel kínálja látogatónkat.
- Mit hozhatok inni?
Én szintén közelebb gurulok az asztalhoz és veszek egy sütit, hogy legyen indokom arra, miért is nem szólalok meg. Mit is mondhatnék? "Légyszi, légyszi, hadd?" Bár az igazgató már megírta a levelében, hogy visszavesznek, de anyámnál nagyon borotvaélen táncolok, alig bír elengedni. Azt remélem, hogy ez lesz az utolsó lökés neki. Ha minden előkészül arra, hogy visszamehessek a Bagolykőbe, már nem mondhat nemet. Türelmetlen vagyok a dologgal kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=1273#post1273][b]Dolánszky Alex - 2012.10.01. 23:58[/b][/url]

Anyu eltisztult a konyhába. Nem tudom, mi van vele, de ahogy elnézem, most jó ideig nem látjuk viszont, mert háromszor fogja lefőzni azt a kávét, hogy igazán tökéletes legyen. És a varázspálcáját is el fogja felejteni használni, úgyhogy még szerencsétlenebbül fog menni az egész. Kicsit sajnálom őt, de most nem követhetem, hogy segítsek neki, mert nekem kell szórakoztatni a látogatónkat. Nem tudom, hogy kezdeményezhetnék beszélgetést. Miről cseveg az ember egy felnőttel? Az ilyesmit mindig ők kezdik. Úgy látom, ezt az Öreg is tudja.
- Én sosem adom fel! - válaszolok harcos tekintettel. - Csak nagyon dühös voltam...
Nem is folytatom. És azt is elhallgatom előle, hogy mennyire nagyon feladtam akkoriban. Milliószor megfordult a fejemben, amikor az ágyamban feküdtem éjjel, vagy amikor segítségre szorultam, mint egy szánalmas, tehetetlen pólyás, hogy inkább a fejemet kellett volna abba az elfuserált zsupszkulcsba dugnom, és akkor rögtön ott is halok meg, mert ez az élet nem élet.
Az már régen volt, és én tudom, hogy meg fogok gyógyulni. Akkor pedig majd ugyanott folytathatom az életemet, ahol abbahagytam egy évvel ezelőtt. Mindent bepótolhatok, azzá válok, amivé csak akarok. És ha a gyógyítók tehetetlenek, majd én segítek magamon a mágiával.
Ezekre a gondolatokra még mindig érzem magamban a fellobbant elszántságot, no meg a türelmetlenséget.
- Most már jól vagyok. Mit kell tennünk? - próbálok a tárgyra térni. Vagy ezzel csak azt érem el, hogy kétségbeesettnek lásson? Ehh, ez is anyám hibája. Átragasztotta rám az idegességet. Pedig már egyenes utam van a suliba. Hiszen letettem az osztályozó vizsgát! Épphogy, de ez nem meglepő. Egy éves kihagyás után azért ez is szép teljesítmény. Nem tudom, ki találta ki, hogy az iskolán kívül tilos a varázslás. Én a őszi szünet alatt képes voltam mindent elfelejteni kémiából, félévkor majdnem meg is húztak belőle. Akkor egy év mit tehet az emberrel? Az elején még egy egyszerű lebegtető bűbájjal is meggyűlt a bajom.
De túl vagyok rajta, és amíg azzal foglalkoztam, hogy varázslatokat próbálgattam és a varázslények besorolásait magoltam, nem is értem rá azzal foglalkozni, hogy vajon miféle előkészületek kellenek a visszatérésemhez, és hogy mit fogok csinálni hetekig az iskolában, még mielőtt a többi gyerek megérkezne oda. Végül is mindegy, csak kerüljek távol itthonról. Anyu aggodalmas beszédeit hallgathatom majd akkor, amikor megvásároljuk a sulis cuccaimat, és azután is minden iskolaszünetben.
Az emlegetett pedig épp most toppan be két csésze kávét egyensúlyozva egy kis tálcán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=1275#post1275][b]Dolánszky Alex - 2012.10.02. 00:00[/b][/url]

Mondom, hogy nagyon rendes az igazgató. Mintha belém látna. Szúr a szemem - valószínűleg allergia -, de nem törődöm vele, az Öreg szavai elfújják az idegességemet, önbizalmat adnak.
Egészen addig, míg a segítségre nem terelődik a szó. Nekem nem kell segítség - mondanám rögtön, de van annyi eszem, hogy most, hogy célegyenesben vagyok, ne viselkedjek rögtön úgy, mint egy komplett idióta. Óvatosan próbálok fogalmazni.
- Nem szeretnék másnak gondot okozni - most már emlékszem, milyen az igazgató szokásos kedvessége és elnézése, és ez felbátorít, hogy őszintén beszéljek vele. - Tudja, elég nehéz lesz úgy barátot szereznem, aki egyenrangúként kezel, ha folyton engem kell pátyolgatnia. Az elsős haverjaimmal nem tartottam a kapcsolatot az utóbbi egy évben, nem tudom, jóban vagyunk-e még, és nem is kérnék tőlük ilyet.
Elgondolkodom egy kicsit a másik eshetőségen. Látom magam előtt, ahogy egy kis konyhai manó lohol utánam a folyosón. Ez egyből meghozza a döntést.
- És azt sem szeretném, ha mindenhová egy manóval kéne mennem. Félre ne értsen, nagyon aranyosak és rendesek... - Már amelyik, alig egy hónapja voltam a suliban, mikor leejtettem egy üvegcse halfarokdarát az egyik lépcsőfordulóban. Az illető manó, mintha csak erre várt volna, ott termett, és elszidott engem is meg az anyámat is mindennek. Gyorsan felszívódtam, amikor már a dédszüleim ócsárolásánál tartott, mert éreztem, hogy ez egy végtelen folyamattá kezd válni. Ezt persze nem említem az Öregnek, elvégre az ő dolgozóiról van szó.
- Csak szóval... elég gáz lenne egy házimanóval menni mindenhová. Közröhej tárgya lennék, pedig azért annyira nem indokolt a napi huszonnégy órás felügyelet. Tudja, elég jól el tudom látni magam. A lépcsőkkel lesz az egyetlen gondom.
- Repülő kocsi? Királyság - tetszik az ötlet. - De... nem lehetne valami, khm, férfiasabb? Repülő szegecsek, vagy mittudomén - megeresztek egy vigyort a tanár felé.
A visszatérő anyám rosszallóan hümmög a megnyilvánulásomra. Látom az arcán a "hálátlan pimasz" című kifejezést. De nincs ideje hangot adni nemtetszésének, mert az igazgató bá' épp zavarba hozza heves segíteni akarásával. Úgy látom, azért jól esik neki a dolog, talán most már ő is felenged. Én meg hálát adok az égnek, hogy Wickler professzor elég bölcsnek és megnyugtatónak látszik, nem úgy, mint a mugli sulim igazgatója, aki akkora humorherold, hogy senki sem veszi komolyan. Így nőnek az esélyeim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=2193#post2193][b]Dolánszky Alex - 2012.10.06. 18:00[/b][/url]

Hát ki vagyok én ahhoz, hogy felülírjam ennek a bölcs öregembernek a gondolatait? Értem, amit mond, de akkor sem hiszem, hogy egy év alatt olyan jó barátokat szereztem volna a Bagolykőn, mint mondjuk itt Pesten kiskorom óta. Na, ők megértenek engem. Segítenek, ha bénázom, de nem átallanak jól megszívatni, amikor csak alkalmuk adódik, ahogy persze én sem kímélem őket. Semmi sem változott a balesetem óta. Nem éreztetik velem folyton azt, hogy szánandó nyomorék vagyok. Biztosan segítenék a bagolykövesek is, meg örülnének nekem meg minden, de nem akarok rájuk szorulni. Menni fog ez egyedül is. Ha meg nem, néha-néha megkérek valakit. Kis családias csoportban az emberek segítőkészek, csak a nagy budapesti tömeg olyan, hogy ritka az elnéző járókelő. Elhessegetem a gondolatot. Eddig nem aggódtam annyira azon, hogy mit szólnak hozzám a többiek a suliban, de most már kezdek.
- Főnix! Az Eridon ház megsárgulna az irigységtől! - röhögök a gondolaton. A szemem sarkából látom, hogy anya is elmosolyodik, ami szerintem csak a betetőzése annak a mozdulatnak, ami akkor indult a szája szegletében, amikor az Öregtől meghallotta a "gáz" kifejezést. Szerintem is vicces volt, vagyis inkább szokatlan, de mégsem röhöghetek szembe egy tanárt, úgyhogy vágtam a fapofát. Meg aztán díjazom is az igyekezetét.
Anyám egész eddig nem szólt bele az egyezkedésébe, de már várom, mikor közli velem, hogy ne osztozkodjak, hanem köszönjem meg szépen a bácsinak, hogy ennyi energiát pazarol rám.
- Oké - egyezem bele az utolsó verzióba. - Jöhetnek a láthatatlan szárnyak. Így, hogy sokáig ragoztuk a témát, kicsit cikinek érzem az ódzkodásomat a szárnyaktól, de már mindegy, ezt elszúrtam.
- De ne szóljon senkinek róluk, jó? - teszem még hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=3607#post3607][b]Dolánszky Alex - 2012.10.12. 22:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=200365#post200365][b]Dolánszky Alex - 2013.11.15. 23:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=206048#post206048][b]Dolánszky Alex - 2013.11.28. 22:28[/b][/url]

- Á, nem olyan nehéz megjegyezni őket. Mindig egymás után jönnek. Az öt után a hat és a nyolc után a kilenc, érted? - magyarázom két kézzel. Bár nem olyan nagy baj, ha nem megy neki, mert nekem megy.
- Én csak akkor tudom leírni a nevemet, ha valaki előbb leírja és én lemásolom - ismerem be. - Van benne apa-betű és az nagyon nehéz.
- Neked miért van két neved? A szüleid nem tudták eldönteni? - kérdezem tőle és nem értem, akkor most hogyan hívjam mégis.
- Alexnek hívnak és öt éves vagyok - mondom meg neki én is.
- Jó, megfoghatod. Gurulhatsz is vele, most tankoltam, nem fogy ki a gázolaj - mondom neki büszkén arra, hogy hétvégén megtudtam, mi az a gázolaj, és most már az én autóm is azzal megy. Sokkal jobb is azóta szerintem.
- Én nem szeretem a könyveket, de néha anyu megveszi a Pókember képregényt, és akkor abból olvas nekem. És az állatos matricás könyv is megvan. Ti gyűjtitek? Még hiányzik a százharminchármas meg a száznyolcvanötös meg a tízes, de van cserénk.
Azt mondja játszunk, és mivel otthon nem autózhat, ami szerintem elég sanyarú sors egy gyereknek, megfogom a kezét, úgy húzom oda a kosárhoz, amiben a kocsik vannak, de a sajátomat zsebre rakom, hogy ne keveredjen közéjük. Majd elővehetjük, ha kipakoltunk talán.
- Gyere, itt van sok autó, kitehetjük mindet, építhetünk egy parkolóházat nekik sorompóval.
Fogom a kosarat és az autópályás szőnyeg mellé térdelek, ott kiborítom az egészet. Nagyon szeretem a hangját, ahogy csattognak és koppannak, amikor kiborul az egész. Majdnem olyan jó, mint a legó hangja, amikor szétszóródnak otthon a padlón.
- Ez olyan, hogy ha hátrahúzod a földön, magától megy - emelek fel egy másik zöld autót, nem olyat, mint az enyém. Szilvi szerint ennek libafoszöld színe van, az enyém meg csak simán rikítós zöld. Meg is mutatom, mit tud. Jól hátrahúzom, de amennyire csak tudom, és elengedem hogy épp a lány felé guruljon. Nagyon gyors! Apa mondta, mi ennek a neve, valamilyen olyan kereke van, amitől így tud menni, ha hátrahúzzuk, de elfelejtettem, ezért ezt nem tudom elmondani a lánynak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=214306#post214306][b]Dolánszky Alex - 2013.12.14. 21:27[/b][/url]

- Miért haragudtál rá? A humán beállítottságú csúnya szó?
Az ő anyukája egy másik országból jött és ez szerintem nagyon izgalmas. Nekem csak a nagypapám volt másik országban, de aztán ő is visszajött. Úgy tűnik, ez a Magyarország jó hely, mert mindenki ide jön végül.
- Ai - mondom ki a nevet és így már világos, mert megmondta, hogy kell hívni.
- Az én mamám messze lakik, egy Győr nevű városban és az apukám meg sokat dolgozik, ezért ő nem olvas. A nővérem meg hülye.
Az autózás nem tart nagyon sokáig, mert aztán ebédidő lesz és el kell pakolnunk. Amikor visszaszórjuk őket a kosárba, akkor is jól csörögnek.
Ebéden ülhetünk Ai-jel egymás mellett, és krumplileves van és mákos tészta, amit mindkettőt szeretem. A krumplilevesben például az a jó, hogy olyan, mint a gulyásleves csak nincs benne husi. Az asztalunknál én töltöm a kancsóból a vizet, és már ügyes töltő vagyok, mert sosem megy mellé a pohárnak. Ezt szerencsére Ai-nek is bemutathatom, mivel ő is ott ül. És egy csepp sem ment mellé. Egy csepp sem!
Ebéd után még el lehet menni pisilni, de aztán csendes pihenő van, ami rém unalmas és ezért nem szeretem. Bár mióta anyuék vettek rá saját kispárnát, kicsit jobb, annak a csücskét lehet kapargatni, amíg le nem telik az idő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=396257#post396257][b]Dolánszky Alex - 2014.10.01. 10:20[/b][/url]

From The Window Of My Room

Az egész napos léhűtés igényes művelését tökélyre fejlesztettem. Ezen dolgoztam a napokban, és mondhatom, előre nem látott fejlődést mutatok. Nem dolgozom, nem tanulok. Az eső is esik, ezért lefújtuk a kutyasétáltatós bandázást Noéékkal.
Amikor már a számítógépet is unom, és könyvet is lusta vagyok olvasni, az ágyban fekszek és meredek a semmibe. Kami a gazdájára ütött, itt döglik a szőnyegen ő is.
Nem vagyok cseszegetve, mert igazából egész eddig tanultam, és most ez az érettségi utáni megérdemelt nyugim. A tétlenség azonban úgy látszik, a káromra van: túl sokat gondolkodom. A gondolataim pedig kivetülnek elém; az előbb a vízcseppekkel és szemüvegtelenségemmel homályosított ablakom előtt elsuhant egy Mókus.
A hátamra gördülök, szemrevételezem a plafont is. Mondjuk csukott szemmel.
Ez vagy tíz másodpercig működik, mígnem a szemeim a csengő éles kerregésére kipattannak. Anyu és apu dolgoznak, úgyhogy enyém az ajtó. Úgyis valszeg Noémi elégelte meg kínzó hiányomat, és jött behajtani a Pandemic-partit, ha már esőnap van. Füleim mögé gyűröm a szemüvegem, és kikászálódom az ágyból, feljebb rángatom a farmerem. A házőrző a szőnyegről felpislog rám, és szusszan egyet.
- Ne terheld túl magad, anyuskám - cukkolom a kutyám, és néhány krákogással rég nem használt hangomat is leakasztom a szögről.
Az arcomba életet dörzsölök, miközben kilépek a folyosóra. Néhány napos döglés - néhány napos borosta... De legalább fürdök.
Kitárom az ajtót, és egy pillanatra meglepődöm a jövevényen. Kicsit megváltozott az arca, de attól még tényleg Lin az a fekete esernyő alatt. A kezem előbb mozdul, mint az agyam, ő pedig széttárt karjaimba omlik. Így szorítom, nem tervezem elengedni, míg maga ki nem bontakozna az ölelésből. Számolatlan mennyiségű Missisipi után lazul a fogása rajtam, hát eleresztem én is.
Nem mondom, hogy nem reméltem sosem ilyesmit, de azért váratlan volt, hogy tényleg megtörténik. Alig enged el, máris visszahajol egy egészen pici csókért, ami - nem akarok telhetetlennek tűnni, de - határozottan nem ütötte meg az elégséges szintet.
Már úgyis megtörtént, így nem vállalok nagy kockázatot azzal, hogy újra magamhoz húzom őt azt prezentálandó, hogyan kell egy tisztességes csókkal köszönteni az egy éve nem látott 'soha nem merült fel, hogy köztünk lehetne több is' barátot.
Azért még megtorpanok, ahogy arcunk egészen közel kerül egymáshoz, kiélvezve azt a pillanatot, amikor a barátságból átlépünk a 'valami más' kategóriába. Ezer éve velem van, és mégis csak most... "Mi lesz ebből?"-ökkel már nem akarom elrontani a percet. Mindig túl sokat agyalok. Szóval miután beszívtam az összes köztünk lévő édes leheletet, és hagytam kellemesen eltompulni az agyam, letesztelem, épp olyan puha-e a lány csókja, mint ahogy képzelem.
Lassan válunk el, és most jöhetnek, a "Mi lesz ebből?"-ök. Mielőtt belelovalhatnám magam, meglátom mögötte az elhagyott esernyőt a betonon. Eloldalazok a szűk ajtóban Lin mellett, ki az esőbe, felkapom az ernyőt, és mire visszalépek, már össze is van hajtva. Semmi helyénvaló nem jut eszembe, amit mondhatnék. Inkább, amikor már bent vagyok, felé nyújtom a kezem, szavak nélkül invitálva beljebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=399877#post399877][b]Dolánszky Alex - 2014.10.06. 23:20[/b][/url]

"Látom, hiányoztam" - sütnék el egy tréfát a nem várt köszöntésre, de valami megállásra késztet. Még tanulom, mikor helyén való humorizálni, és mikor nem. A viaskodás Lin arcán hallgattat el. Viaskodás! Esküszöm, fejlődöm!
Amúgy lételemem a pofázás - látjátok, most is marhaságokon járatom az agyam, pedig épp itt kéne lennem a szobámban, a testemben, ezzel a csodálatos lánnyal... ehelyett totálisan el vagyok tévedve az agyam idegesítően bonyolult útvesztőiben, miközben... hallgass már el! - könyörgök magamnak.
Az okklumencia alaptételét gyakorlom - próbálom elcsitítani a fejemben frusztrálóan kavargó, mit kavargó: őrült örvényként koponyám korlátait ostromló gondolatokat. Aztán már nincs erre szükség, mert az, hogy megszólal, segít az összpontosításban. (Uram atyám, egészen eddig a saját fejembe voltam zárva? És csak álltunk?! Fantasztikus házigazda vagyok!)
Közel bújik hozzám, így lehajthatom fejemet, hogy az orrommal cirógassam feje búbját, míg beszél. Figyelek én arra is, amit mond, de... jó, fogalmam sincs, miről beszél, csak foszlányokat kapok el, mert közben olyasmikre gondolok, hogy de jó az illata, vajon mindig ilyen alacsony volt-e, mintha vékonyabb lenne, mint mióta utoljára láttam, és hogy hmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm.
Szóval vágom, mi volt a téma, de csak az újabb szeretleknek sikerült ténylegesen eljutnia hozzám. De úgyis ez a lényeg, nem? Nyomok egy puszit a feje búbjára, majd felemelve az állát, a szájára is. Milyen képtelennek tűnt volna ez korábban... fura. Most pedig olyan egyszerűen jön. Azért kicsit zsong a fejem.
Minden beszélgetésindító kérdésem hülyének hangzik még így kimondatlanul, pedig rengeteg dologról szeretnék tudni. Hogy mi történt vele, mióta legutóbb beszéltünk, miket élt át, hogy mi változott... És azt is röhejes lenne megkérdezni, hogy kér-e inni, igaz? Ó.
- Öhm... kabát... - kezdjük az alapvetővel. Mostanáig nem tűnt fel, hogy még mindig rajta van, hát szótlan lefejtem róla, és a számítógép előtti szék támlájára dobom.
- Hely... - motyogom, mintha számot vetnék, mit kell biztosítani egy vendég számára. Leülök az ágyra mögöttem, és nyújtom felé a kezem, hogy foglaljon helyet ő is.
Végül nem úszhatja meg. Zavartságomat kénytelen vagyok viccel elütni.
- Nem sikerült felfognom, amit az előbb mondtál azzal kapcsolatban, hogy szeretsz. Elismételnéd? - vigyorgok rá játékosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=419540#post419540][b]Dolánszky Alex - 2014.11.11. 23:25[/b][/url]

Háhá, nevet! Én pedig oldódom, mert a köztünk néhány pillanatra feszülő egy év rohamosan halványodik. Nézzétek, máris olt.
- Iiigen? Piha! - óvatosan kihúzom a vállam a feje alól, és felpattanok az ágyról.
- Olyan szendvicset csinálok neked...! - fenyegetőzöm, és már kint vagyok a folyosón, aztán bent a szemben lévő ajtón át a konyhában.
- Olyan szendvicset csinálok neked, hogy már az esküvőt fogod szervezni a második harapás után! - kiáltom be a szobámba, és előveszek egy tálcát.
Lehajolok a hűtőhöz, összeszedve belőle mindent, ami egy "lejártam a lábam" utazás után dukálhat.
- Nézz körül! - tartom szóval közben kintről, bár azért remélem, feltalálja magát, míg nem vagyok ott.
Egy NX-9-es hamburgerhez most nincs idő, marad a margarin-Sága Selyem Sonka-sajt kombó. Paradicsom, só, jaffaszörp (utóbbi külön a paradicsomtól és a sótól), és tíz perc múlva már indulok is vissza a szobámba a megpakolt tálcával.
- Na jó, az alapanyagoknak híján voltam - kezdem fogalmazni védőbeszédem. - De azért így is finom lesz.
Lerakom a szendvicsekkel teli tálcát az ágyra, és mellé ülök én is. Udvariasan megvárom, míg vesz (már egy fél kenyér az arcomban van, mire egyáltalán szemügyre veheti a felhozatalt - csak hogy ne szégyellősködjön), ha pedig nem éhes (2:0 a rossz házigazda kárára), majd én jól felfalom az egészet.
- Ez az édes - bökök az egyik narancsszörpös pohárra -, ez meg a nem annyira édes - bökök a másikra.
Vacsora közben pedig várom a mesét arról a sok mindenről, ami vele történt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=439377#post439377][b]Dolánszky Alex - 2014.12.20. 23:34[/b][/url]

Kopognak. Meg sem próbálok osztozkodni a nővéremmel, nyissa ki ő az ajtót, akkora munkában van éppen. Kiballagok az előszobába, és feltárom a bejáratot a lábtörlőnkön álló jól beöltöztetett hóembernek. Aki Lin, de ezt nem rögtön, csak egy kis segítséggel sikerül megállapítanom, ugyanis kábé semmi sem látszik belőle. Két tálcával és más csomagokkal egyensúlyoz, úgyhogy legelőször is megszabadítom a holtsúlytól.
- Helló! - vigyorgok rá meglepetten, de nagy örömmel. - Bújj be!
Nyúlok a két tálcáért, és jobb híján belépek a folyosóról nyíló első helyiségbe, a szobámba, és egyelőre ott teszem le őket az ágyra.
Amíg karácsonyi meglepetésem lefejti magáról a ruharétegeket, a folyosó falának dőlök, és mikor végez, végre megölelhetem őt. - Hát te? - kérdezem lehajolva a hajába bújva. Még egy puszi is jut az arcára.
De nem vagyok irigy, a többieknek is adok belőle. Behívom a konyhába, ahol nem sok változott, mióta ott hagytam családom tagjait.
Szilvi a konyhaasztal fölé hajol, előtte egy szakajtónyi fehér habbal díszített mézeskalács, mellette még íratlan formák. Az én helyem mellette volt, rendes öcsként segítek ugyanis idén a mézeskalács-gyártásban. Vagyis a gyúródeszka felém eső részén kissé szerencsétlenebb, illetve széttrollkodott darabok nyugszanak, de azokat minden szeretetemmel csináltam, tényleg.
Anyám a konyhapultnál franciasalátát kever holnapra. Huszonnegyedikén az egész napos programja halászléfőzés és halsütés, úgyhogy ilyenkor előkészül az ebéddel, amennyire lehet.
Apám szintén a konyhaasztalnál ül, ő nem veszi ki a részét a kreatív munkából, amikor kimentem, épp a politikán morgolódott.
- Nézzétek, kit találtam a küszöbön! - tolom a derekánál fogva finoman beljebb Lint a konyhába.
- Megtarthatom? - pislogok sűrűn angyali mosollyal anyukámra.
- Szia Lin! - köszön anyám.
- Üdv! Nem lesz Camaro féltékeny? - kommentálja kérdésemet apám.
Nővéremet a legkönnyebb meggyőzni, felnéz, és integet barátosnémnek a kezében lévő  fehér habbal teli nejlonzacskóval.
- Ha jön mézeskalácsot díszíteni! Még vagy ezer van vissza - morgással vegyes sóhajtást produkál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=439627#post439627][b]Dolánszky Alex - 2014.12.21. 21:05[/b][/url]

A szokásosnál hosszabban ölelem a lányt. Olyan rég találkoztunk, bár legalább a levélváltásaink sűrűbbek, mióta a Bagolykőre is jár. Tanítani! Ez annyira fura. Ő tanár. Én meg tavasszal érettségizem.
Meghökkenek magamon, de sikerül nem lefagynom, ahogy félredöntött fejjel lehelek egy puszit az orcájára. Visszaadja, és leesik, hogy ez igazából normális köztünk. Csak nekem volt másmilyen.
Napirendre térek a dolog felett, és betolom magam előtt a lányt a konyhába, ahol a család közvetlenül fogadja - persze. Egy nyaraláson már túl vagyunk együtt, és azóta gyakran kérdezgetnek is Linről.
- Nem kérsz előbb valamit enni, inni? - szakítja félbe anyám Szilvi önmegváltó tervét barátomhoz címezve a kérdést.
- Kamit lekenyerezzük majd - válaszolok én meg apámnak vigyorogva, és nővérem fölé állok, hogy megnézzem, hol tart. Már előre látom, jövőre fele ekkora adag mézeskalácstésztát fog begyúrni.
- Nem kell ám most nekiállni - ajánlok fel menekülési lehetőséget Linnek magam mögé, a szobám felé bökve. - Be is mehetünk.
Ha mégis feláldozza magát, Szilvi könnyen megoldja a zacskókérdést: a kezébe nyomja az én elhagyatott darabomat. Mindenkinek jobb lesz ez így. Az én kalácsaim nem nyernének versenyt.
Addig nekem eszembe jutnak a hozott sütemények, hát behordom őket a konyhába.
- Ezeket Lin hozta - leteszem anyu mellé a pultra, és le is vámolom a csokisabbikat afféle munkadíj gyanánt.


De macerás ennyi ember irányítaniiii. >.< Képzeld úgy, hogy normálisan reagáltak rád.:D

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=440710#post440710][b]Dolánszky Alex - 2014.12.23. 20:00[/b][/url]

Lin nem él a neki dobott mentőövvel, és valahol kicsit büszkén is gondolok rá: miért is húzná ki magát a kreatívkodás lehetősége alól? A keze arany. Még ha a lehetőség a karácsonyi répa, karácsonyi gomba, karácsonyi csiga, karácsonyi macska és ilyesmi sütiformák cukorhabbal való kidíszítésére is korlátozódik. Igen, a mi mézeskalácsformáink kissé rendhagyóak. Szeretjük a változatosságot. A kedvencem a karácsonyi medve a bojtos farkával, illetve a karácsonyi répa igazából hal, csak én festem mindig répának, mert tökre úgy néz ki, és sokkal viccesebb. Vannak helyénvaló mintáink is amúgy: mikulás, angyalka, szívecske, harang meg ilyenek. Túl sok szó a sütemények formájáról, ugye? Bocs.
Nem tudja a lány még, mibe vágta a fejszéjét. Egy ideig a székére támaszkodva hajolok át a válla fölött, nézem, ahogy dolgozik. Anyám közben megköszöni a süteményeket, apám pedig érdeklődik, mizu otthon náluk, a munkával és a Bagolykőn. Én leginkább hallgatok, mert ezt a sztorit már ismerem, egy kis idő múlva pedig el is tűnök a szobámban. Az öreganyó, Camaro kipurcanva fekszik a szőnyegemen, megdögönyözöm a lábammal, és leülök a géphez. Amikor megunom és visszatérek a konyhába, már csak egy-kettő mézeskalács van hátra.
- Na, kéremszépen - nyúlok Linke megcsappant habos zacskójához, és magam elé húzva egy csillagot "összefirkálom" kacskaringós vonalakkal.
- Absztrakt - magyarázom, ha bárki kételkedne abban, hogy ez díszítésnek minősül. Aztán meglátom Szilvi karja mellett  a féltucat további díszítetlen formát.
- Aaargh - morgok, és további festegetés helyett lezuttyanok az idő közben eltűnt apám helyére. Karomra támasztott állal szenvedem végig a maradék pingálást, és felpattanok, mikor végre tényleg az utolsó darabok készülnek el. Nem értem, Linnek hogy van még kedve nevetni az idegőrlő meló után (csináltam én ezt tavaly is, és egyáltalán nem vicces, mikor már a tizedik bárányformára próbálod a tizedik különböző mintát kiagyalni).
- Szuper, menjünk - lelkesedem, és kiterelem a lányt a konyhából - végre - a szobámba.
- Tettem ágyneműt a székre! - kiált utánunk anyám.
Az első utam a gépemhez vezet, kattintok egyet a jobb alsó sarokba, és meg is jön a válasz hangosan fel nem tett kérdésemre.
- Letöltöttem A beavatott című filmet, megnézzük majd? - kérdem és ott hagyom az egeret, lehuppanok a kanapészerepet is betöltő ágyamra.
Néhány napja nem váltottunk már levelet, így a legfrissebb eseményekről még én sem vagyok naprakész. Igazából egy dolog, ami igazán érdekel.
- Milyen volt a karácsonyi bál? Lecsapott már a kezemről egy jóvágású mestertanonc úriember? - mosolygok feszülten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=443271#post443271][b]Dolánszky Alex - 2014.12.28. 03:19[/b][/url]

Olyan szerényen ül az ágy szélén, mintha kényelmetlenül vagy feszélyezve érezné magát.
- Érezd magad otthon - bátorítom, ahelyett, hogy rákérdeznék, van-e valami baja. Kicsit talán más itt, mint a Bagolykőn, ahol tényleg mindketten otthon voltunk. De már máskor is volt itt, úgyhogy nem egészen értem a tartózkodást.
A film zöld utat kap. Ennek örülök, mert lelkes filmfaló vagyok, másfelől csak magamat fogom kínozni a közelségével a sötétben. Amúgy pedig egy barom vagyok, amiért nem akartam tönkretenni a barátságunkat, most ennek ellenére mégis tönkremegy, csak nem annyira direktben, mint ahogy akkor menne, ha egyszerűen közölném vele, hogy mi a helyzet.
- A filmezés a két dolog közül az egyik, amiben a Bagolykő elbukik az itthonnal szemben - bököm ki elkalandozásom miatt egy kicsit hosszabb ideig késve a reagálással, mint az indokolt lenne.
Nem egészen az a válasz jön a báltémára, mint amire számítottam. Vagy inkább reméltem. Állkapcsom megfeszül nevezett Anthony említésére, és Aileen hiába próbálja elmismásolni, elhatározom, hogy bagolyfordultával kiszedem Bálintból az infókat róla.
Vagy mondjuk most szépen befejezem a hőscincérkedést - hűtöm le magam, mielőtt jobban felfújódnék olyan dolgon, amihez vajmi kevés közöm van.
Hátamat a falnak döntöm, próbálok közömbösnek tűnni.
- Semmi extra, szokásos. Kockulás, kutyasétáltatás, lógás Noémiékkel. A karácsonyi szünetre engedélyeztem magamnak a tankönyvek félretolását, de járok külön tanárhoz is, hogy felkészítsen az érettségire - megvonom a vállam.
Indiszkrét kérdésem alatt feszülten figyeltem Lin arcára, ezért kerülhette el a figyelmem, de most, ahogy lefelé nézek, észreveszek a csuklóján egy mozgó valamit, ami elsőre karkötőnek tűnt. De nem az. Odanyúlok, és magam veszem magam elé.
- Hát ez meg? - hőkölve nézek fel a lányra, nem is tudom, mit mondjak, annyira nem jellemző rá. Vagy csak nem hittem, hogy jellemző, de mit tudok én?
- Nem gondoltál rá, mit mondasz majd az unokáidnak a... - itt jönne a szöveg a szottyadt bőrről és az aszott pillangókról, de tőlem nem várt módon időben kapcsolok. - És különben is, ezek meg hogy tudnak mozogni?
Ámulva hajolok még közelebb a csuklóhoz, és azon a szárnyukat lebegtető lepkékhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=443974#post443974][b]Dolánszky Alex - 2014.12.29. 01:16[/b][/url]

- Az itteni barátaim - felelem a kérdésére, mi a két dolog közül a másik, amiben a Dembinszky-lakás veri a Bagolykövet. - Egészen jól el tudja feledtetni velem az ottani brigád, de most, hogy itthon vagyok, azért örülök, hogy velük is lehetek kicsit. Most meg persze te...i hiányoztok.
Lin eztán mit sem sejtve kérdez rá az unokákra. Ő akarta, szinte követeli, hogy előrukkoljak a mániámmal. Mosom kezeimet. Höhö.
- Amikor majd szottyos bőrű nagymama leszel, és arra nevelnéd őket, hogy ne drogozzanak, ne lövessenek piercingeket és ne tetováltassanak... na ezzel nem leszel hiteles - magyarázom holt komolyan.
Nem értem őt, engem tuti nem varrhattak volna össze. Ha valaki odajön ezzel hozzám, megmondom neki, hogy hülye vagy. De nem akarom sokat firtatni ezt a dolgot, úgyhogy csak hümmögök, mintha megérteném, pedig nem.
Az azért viszont tényleg menő, hogy tud ilyet csinálni.
- És kidekorálod majd a diákokat a BK-n? - kérdem nevető szemekkel. Mondjuk amúgy is van ott már egy pár elvetemült kisgyerek, aki széttetováltatja magát, nem kell nekik bátorítás. - Aztán indítják a fegyelmi eljárást a "pank" tanárnő ellen. Hehe.
Közben rájövök, még van kérdésem. Az egyik némileg aggasztó, ugyanis azt hallottam, ha valaki tetováltat egyet, onnantól nem tudja abbahagyni. Élvezik, vagy nem tudom. Noén igazolódni is látom ezt. Az Alice csodaországban macskával kezdte az egyik alkarján, aztán került Tim Burton - Jack a másikra, azóta a vádliján is van már egy, és készül a lábfejére a következő, közben meg szárnyakat tervez a hátára... jó, hozzá mondjuk úgy-ahogy illik. A nagymamás moralizálást meg már ő is megkapta. Így hát aggódva kérdezem:
- Tervezel még többet is...?
Még forgatom kicsit a csuklót.
- És meg van oldva, ugye, hogy a muglik ne lássák mozgónak?
Teljesen kifaggattam a telefon... tetoválástémáról. Bocs, megzavart, ahogy váratlanul megsimított. Reflexből nyúlok a leejtett keze után és visszateszem a helyére, az arcomra, amit amúgy nem tennék meg, ha épp nem ment volna szünetre az agyam, de valahogy a szemei fogva tartják az enyémeket, és olyan, mintha a szivárványhártyámon átsurranva egészen a fejem belsejébe jutna, és lekattintotta volna a főkapcsolót, minek okán egy egyre hosszabb értelmetlen mondatot fogalmazok belül, amit most jobb is lesz, ha befejezek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=453351#post453351][b]Dolánszky Alex - 2015.01.15. 19:20[/b][/url]

"Hogy micsoda?!" - Na, tessék, most magamnak csináltam a bajt. Sejtem, mit kutat, így szolgálatkészen hátradőlök a kispárnámért, és a keze ügyébe helyezem, hogy fejbe vághasson, vagy amit akar.
Deehogyis. Lovagiasan eltakarom előle a kispárnát, amit a képembe nyomhatna, és közben keresem azt a fokozatát a vigyorgásnak, ami kifejezi, milyen jól szórakozom, de nem teszi sértővé, hogy az imént szottyos nagymamáztam le. Nehéz pálya.
Elgondolkodom amit mond arról, hogy a tetoválás azért nem lépcsőfok a drogok felé. Igaza van, és talán mostanság már annyira nem nagy szám, ha valakinek tetkója vagy piercingje van. Mégis, ha az én gyerekemnek lenne... ugyanúgy kiakadnék, mint az én famíliám, ha Szilvi vagy én állítanánk haza ilyennel. Bár Szilvi... ki tudja... valami titkos helyen... simán el tudom képzelni róla.
- Na jó, a rózsaszín hajat megnézném - adom a lovat a punk tanárnő tervei alá. - Egy Trullus és el van intézve.
De azért titkon reménykedem, hogy nem tervez megválni a mostani hajszínétől. (Lehet, hogy én vagyok nagypapa! Már most!)
A tetoválásveszély nagyjából elhárult, de a beszélgetés amúgy is valami egészen váratlanba torkollt. Valahol. Igazából már nem tudom, mi volt az utolsó, amit mondtunk...
El sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik - miután kikavarodom a fura örvényből, és visszatérek a jelenbe -, de az arcunk egyre közelít egymáshoz. Ez tényleg megtörténik!
Á nem. Pont mikor elszántam magam, hogy beveszem az utolsó centiket, és meg fogom csókolni. ROHADT ELEFÁNTOK CSÖRTETNEK A FOLYOSÓN!
Elmúlt a pillanat. Hallom, hogy az említett elefánt a nővérem szobájába igyekezett, mivel csak egy fal választ el minket egymástól. Lin töri meg a csendet.
- Nézzük meg a filmet! - improvizálok, és mintha rugóról pattannék, felállok, hogy odamenjek a gépemhez, hogy benyomjam a lejátszóba A beavatottat.
Anyám kopog.
- Holnap karácsony, és még mindig nincsenek felkötve a szaloncukrok! - sopánkodik és törtet be az ajtón egy kis szünet után. - Szilvi is kapott egy zacskóval, tiétek ez a kettő. Vágtam cérnát.
Letesz két tescos zacsit tele szaloncukrokkal, a következő pillanatban pedig már itt sincs.
- Nálunk ilyen a karácsony - magyarázom bocsánatkérőn, vállat vonva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=465929#post465929][b]Dolánszky Alex - 2015.02.21. 10:47[/b][/url]

Ha előbb kezdjük, hamarabb túlesünk rajta. Így nem annyira sikerült koncentrálni a filmre, de a szaloncukrok ütemesen készültek, ahogy összeérő karokkal, combokkal egymás mellett ülve csomóztuk a cérnákat.
Aileen kérdése eszembe juttatta, hogy kis koromban duplán is kötöttük a szaloncukrokat, de már olyan régen, hogy alig emlékszem rá. Így most úgy egyeztünk meg, hogy ő duplákat köt, én meg szimplákat. Egybe öntöttem a két zacskót, hogy változatosabbak legyenek a színek. Olyan uncsi, amikor két csomag piros szaloncukrot kell egyhuzamban, végeláthatatlanul kötözgetni.
Még a szakadékos megmerénylős résznél sem jártunk, amikor elkészültünk a rabszolgamunkával. A kész szatyrot az ágy végébe raktam, a robot közben levámolt szaloncukrok papírjai a kukába kerültek. Innentől nyugiban (és zavarba ejtő közelségben) nézhettük meg a film hátralévő részét.
A stáblista végére már benne jártunk az estében, szóval elvetve az éjszakai séta gondolatát, inkább elszállingóztunk fürdeni. Egyenként, mármint. Pedig anyám - próbálta nem mutatni, csak szarul - majdnem sokkot kapott, mikor megkérdeztem, szabad-e a fürdő, mert mennénk zuhanyozni, lol.
Az éjszaka további felében válogatott Pop Cap játékokat játszottunk a gépen. A legnagyobb sikert a tárgykeresős aratta, amikor a felsorolt tárgyakat kell egy nagyon zsúfolt helyiségben megtalálni, de szállítottunk pizzát, lövöldöztünk kulcsokat egy hajóról Velencében, és visszavertünk kerti növényekkel zombitámadásokat is, szóval fárasztó egy éjszakánk volt.
Tervben volt, hogy felfújom magamnak a matracot, de csak pillanatnyi elmezavar lehetett, mert aztán Lin rávilágított, hogy a BK-n is képesek voltunk egy ágyban aludni, és azok az ágyak sem voltak szélesebbek. True. Ő talán nem vette észre, mennyivel más most az egész. Talán csak az én fejemben.
Most itt fekszünk az ágyamban két takaró alatt, és nem jön álom a szememre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=472269#post472269][b]Dolánszky Alex - 2015.03.08. 00:37[/b][/url]

Igyekeztem annyira kihúzódni az ágy szélére, hogy egy kicsit se kelljen hozzáérnem. Lehet, hogy mégis keskenyebb ez az ágy egy kicsit, mint az azerothi. Ott mintha jobban elfértünk volna. Mondjuk ott félig egymáson feküdtünk, tudjátok, pusztán helytakarékossági célzattal. Höhö.
De hogy most átöleljem, hozzám bújjon, összegubancolódjunk? Nope. Kényes helyzetet szülne, ahogy a fülembe szuszogna minden lélegzetvétellel megbirizgálva a pihéket a nyakamon...
Bűnös gondolataimért elnyerem a méltó büntetést, a következő pillanatban a fejemet irtózatosan bevágva a éjjeli szekrénybe landolok a földön. Nagyon fájt.
Kótyagos fejjel fekszem kiterülve, a koponyámhoz nyúlok, ömlik-e a vérem, de fura mód nem. Viszont ha hozzáérek, csak rosszabb. Meghalok. Készvége. Aztán máris érkezik Aileen - nem számolom, de - két centivel elkerülve legérzékenyebb pontomat egyenesen beletérdelve a combomba, ami majdnem annyira jól esik, mint az előbbi "ne is kezdj disznó gondolatokba, Alex" büntim. Egy mély torokhanggal üdvözlöm a fájdalmat, ami legalább eltereli a figyelmem a lüktető fejemről. - Pont eddig, ameddig ezt ki nem jelentettem. Összerándulás közben karjaim elérik Lin derekát, így lepakolom magamról, és visszahanyatlok a földre.
Egyébiránt nem szitkozódom, nem szólok semmit. Most már senki nem esik lejjebb - bár még ránk dőlhetne a szekrény -, nem mozdulok, próbálok magamhoz térni.
Aileen ellenben propellergyorsaságban kezd bocsánatkérésekbe, míg én a csillagokat nézem elsuhanni a szemeim előtt, vúú, vúúú. Sajnos a lánynak még várnia kell néhány percet, míg meg merem kísérelni, hogy felemeljem a fejem a földről. Felülök és háttal fordulok az ágynak, oda támaszkodom. Fájok.
- Na jó, mit szólsz hozzá, ha felfújom a matracot? - kérdezem mély hangomon, éjjeli időponthoz mérten halkan, bár az előző akcióval ha anyámékat nem is, Szilvit valszeg felvertük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=472729#post472729][b]Dolánszky Alex - 2015.03.09. 00:37[/b][/url]

Nem sejtettem, hogy egy matrac említése ilyen erővel fog hatni. Mindenesetre higgyétek el, egy síró lány szépen meg tudja ölni a korábbi hangulatot s a tiltott gondolatokat. Ez éppen kapóra jön, mert ha ideiglenesen is, áttöri a gátat, ami miatt nem érhettünk egymáshoz... nos, a majdnem csókunk és a pillanatot buldózerként leromboló anyám óta, aki szerintem csak örökbefogadott, mégpedig azért, hogy azt az egy életeseményemet tönkretegye. Nagyon agyafúrt, anyu.
A besütő hold kevés fényénél éppen látom az ezüstös csillogást az arcán, ami megerősít abban, amit a hangján amúgy is látok hallok: sír. Hogy miért? Halvány fogalmam sincs. Kis híja volt, de azért nem haltam meg, nem kell temetni. Tán csak feltolult benne mindenféle gond, ami úgy a nőkben általában. Imádnám megérteni Aileent, elvégre ő Noé és Bálint mellett a legjobb barátom, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem ez a jó alkalom arra, hogy megértsem, miért van ez a kitörés.
- Na - csitítónak szánt hangon, már alig lüktető fejjel tárom ki a karom, amiből fogalmam sincs, mennyit lát a sötétben, így inkább megérintem egyik kezemmel a vállát, hogy magamhoz vonjam. A szokásos fegyveremhez nyúlok:
- Tudom, mindenki velem szeretne aludni, de te ezért ne sírj. Megnyerted.
Simogatom a haját, és azon gondolkodom, mennyire képtelen ez az egész helyzet. Romantikus filmekben megy el az ilyen, és ezen a ponton, a szőnyegen ülve, az ágynak dőlve szentül megfogadom, hogy ha hasonló jelenetet látok legközelebb egy filmben, nem fikázom, hogy milyen durván mű.
Egy puszit is nyomok a feje búbjára, és megint visszatér a kellemetlen érzés, hogy tilosban járok. Már majdnem ott tartok, hogy fckit, megcsókolom most, este van, besüt a hold, minden milyen békés (ha Szilvi nem most hívja ránk a TEK-et), ilyenkor jobbak az esélyek. De aztán Lin megszólal, én pedig - bebizonyítva, hogy hidegvérem van - nem rándulok össze, mint akit rajtakaptak. Kicsit helyre rázom a gondolataimat azért, mielőtt válaszolok tündérlényemnek.
- Enyém a megtiszteltetés - mosolygom a feje búbjába. - De mit szólnál, ha ezúttal egyből a földön indítanánk?
Az ötlet hamar elvetődik, szőnyeg ide vagy oda, nincs elég takaró és hálózsák a szobámban, hogy kényelmessé lehessen varázsolni - igen, ez nem jutott akkor eszünkbe - a talajt. Visszacihelődünk hát az ágyra, ezúttal összeér az oldalunk. Persze nem hagyom, hogy ő feküdjön a szélén, de mert nem szeretnék még egy kupán verést, beljebb teszem magam én is. Lapjával fekszem, tenyerembe támasztott fejjel, amíg beszélgetünk. Valami vidítóról, hogy felszáradjanak a könnyei, például, hogy hogyan fogom levakargatni az Aileen-matricát a falról, amivé reggelre válik, meg ilyenek.
Aztán elcsendesedünk lassan. Engem pedig nem hagy nyugodni a gondolat a holdról és a békéről meg az esélyekről. Ebben az állapotban még az is egészen hihetőnek tűnik, hogy a filmezés és szaloncukrok előtt mind a ketten ugyanarra gondoltunk. Már nem aggaszt, hogy kényelmetlen helyzetet teremtek, olyan természetesnek tűnik, hogy a közvetlenül előttem, a hátán fekvő barátosnémnek hintsek egy csókot az arcára. Aztán felfelé, halántékára, homlokára, lefelé a csukott szemére és a másik orcájára. A szája sarkára, csak úgy próbaképpen, vajon mi történik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=478287#post478287][b]Dolánszky Alex - 2015.03.17. 23:29[/b][/url]

Lassan haladok, és lesem a reakcióit, ám azok jobbára elmaradnak. Az arca békés, kedves, de lehet, csak képzelem, mert az ablakon beszüremlő kevés fényt is takarom. Viszont nem alszik, hallom a légzésén.
Se tiltakozásra utaló jelek, de különösebb biztatás sem történik. Már az éppenhogycsak a száját érintő csók is afféle megkönnyebbüléssel tölt el. Itt vagyok, végre!
Nyilván nincs így, de abban a másodpercben úgy érzem, megőrültem volna, ha csak egy pillanatig is tovább kell színlelnem, hogy Aileen csak a barátom, és úgy szeretem, mintha a húgom volna. Várok kicsit, de néhány pillanat múlva beteljesítem a célt: ajkaimmal az övéit célzom, olyan puhán, ahogy csak lehet. Nem akarok túl heves lenni, pedig az agyam egy zugában egészen más elképzelések is vannak erről a jelenetről. De nem siethetem el: még nem eldöntetett, hogy rendben van-e ez így, vagy a következő pillanatban fejbe vág-e egy bendzsóval.
Egy lassú csók után hamar eltávolodom tőle, és a csekély megvilágításban kutatom, mit szól a történtekhez. Bennem van a félsz, hogy rosszul sül el, de egyelőre nem gondolok erre. Még van egy percem, mielőtt elvesztem a magabiztosságom, és elkezdhetek agyalni a mentőötleten. (Nincs olyan. Vagy majd... azt mondom, alvajárok.)