36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
Budapest és környéke - Aileen Aurora hozzászólásai (22 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 14. 21:42 | Link

Alex és Lin egy alternatív univerzumban 2. rész

Budapest - Egy tetszőleges óvoda
 
- Apuuu, muszáj bemennem? - Reménykedve pillantok fel apukám arcélére az anyósülésről, hátha meggondolta magát, és mégsem kell óvodát váltanom. Már épp sikerült megszoknom a régit, nem akarok újat. Ő azonban hajthatatlan, és sokadszorra is elmondja, hogy így sokkal jobb lesz, mert közelebb leszek hozzá. De ez nem is igaz, mert csak a munkahelye van közelebb, őt egész nap nem is fogom látni, és nekem meg egész nap az oviban kell lennem, de én nem akarok.
Közben megérkezünk, és apu kézen fogva bekísér, aminek nagyon örülök, mert szeretek vele kézen fogva sétálni, de azt nem akarom, hogy itt hagyjon az ismeretlen nénivel, aki olyan ijesztően néz ki a furcsa kontyával.
- Apucii, ne menj el! - szólok utána, mikor a kezemet elengedve a kijárat felé indul, de ő csak visszanéz, integet, és megkér, hogy legyek jó. Ez nem igazságos, miért kell nekem mindig jónak lenni?
Közben a néni megfogja a kezem, és bekísér az egyik szobába, ahol segít átöltözni. A benti cipőm már itt van, meg még egyéb cuccaim is, mert már tegnap is jöttünk, akkor mutatta meg apu az ovit, de én már akkor sem akartam itt maradni.
A szám kezd sírásra görbülni, de ekkor a néni észreveszi, hogy valami bajom van, és megsimogatja a fejem. Feléled bennem a remény, hogy talán rendes lesz, és visszavisz apuhoz, de sajna nem ez történik. A néni ugyanis csak annyit mond, hogy a jókislányok nem sírnak. Ez pedig nem is igaz! A mamám is mondta, hogy sírni mindenki szokott, és nem kell szégyellni, de azért nagyon sokszor sem szabad, mert akkor bőgőmasinának fognak nevezni.
A néni ezután bekísér egy másik szobába, ahol sok másik gyerek van, és mindenki engem néz, és ez engem nagyon zavar, ezért inkább lehajtom a fejem, hogy ne lássam őket. Az óvónéni kéri, hogy mondjam meg a nevem, de én még haragszom apura is, meg rá is, ezért nem szólalok meg, úgyhogy kénytelen ő megmondani a nevem. Persze a magyar nevemet mondja, mert azt könnyebb megjegyezni, meg kimondani. Mert nekem van ám magyar nevem, meg angol nevem is. Az angol nevemet az anyukámtól kaptam, aki azonban már meghalt, és én nem is emlékszem rá igazán, de apu szokott róla esténként mesélni.
A néni azt mondja, hogy menjek oda a többiekhez játszani, de én nem akarok. Nem is ismerem őket, és különben sem akarok itt lenni. Úgyhogy direkt olyan helyre megyek, ahol kevesen vannak, leveszek az egyik polcról egy furcsán mosolygósnak tűnő plüsspingvint, és leülök vele az ablakhoz. Az a tervem, hogy itt maradok addig, amíg apu értem nem jön. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönni fog, és elvisz innen, mert ő sem akarja, hogy olyan helyen legyek, ahol nem akarok. Szóval biztosan hamar itt lesz. Egészen biztos vagyok benne.


Kinézet
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. november 15. 14:51 Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 27. 23:49 | Link

Hiába ülök az ablak előtt már nagyon-nagyon hosszú ideje, apu csak nem akar feltűnni. Ez nagyon nem szép dolog tőle. A kezemben fogott pingvint kezdem nézni, mert kint csak az üres udvart látni, és az kicsit sem izgalmas. A pingvin ellenben aranyos, mert nagyok a szemei, és a csőrével furcsán mosolyog. A feje tetején meg van egy kis fehér pihe, ami olyan, mintha a haja lenne. Amikor lesimítom a kezemmel, úgy marad. Elmosolyodok, mert vicces a kinézete így.
Újra kinézek az ablakon, de apu még mindig nem jön, így hát sóhajtva visszafordulok a szoba felé. A többiek játszanak, és nagyon vidámnak tűnnek, én mégsem akarok velük játszani. Igazán nem. Többet nem is nézek rájuk, inkább a pingvinnel foglalkozom, ami nagyon-nagyon cukinak tűnik.
Ekkor valaki megszólal a közelemben. Egy fiú az, akinek egy kisautó van a kezében. Először arra gondolok, hogy elfordulok tőle, hiszen én nem is akarok itt lenni, de a mamám arra tanított, hogy nem szabad udvariatlannak lenni, és nagyon mérges lenne, ha megtudná, hogy csúnyán viselkedtem valakivel.
- Én nem szeretem a számokat. Sokkal nehezebb megjegyezni őket, mint a betűket. Viszont már tudom az ábécét, és le tudom írni a nevemet - vágom rá nem kicsit büszkén, amit rögtön meg is bánok, mert a mamám szerint nem szabad hencegni, mert azzal meg lehet sérteni a többi embert. Remélem, hogy én nem sértettem meg a fiút, mert eddig nagyon kedvesnek tűnt.
- Aileen a nevem - válaszolok a kérdésére, majd rájövök, hogy nem is jót mondtam. - De szólíthatsz Ilonának is, mert az is a nevem, és mától ide fogok járni.
Majdnem kicsúszik a számon, hogy én nem is szeretnék többet jönni, de visszafogom magam, mert nem akarom megbántani a fiút, aki biztos, szereti ezt az ovit.
- Neked mi a neved? Szép a kocsid, megfoghatom? - nyújtom ki a kezem a kisautó felé.
- Nálunk otthon nincs sok autó, én mindig babákat, meg plüssöket, meg könyveket kapok. Nem játszunk valamit? - kérdezem, mert bár biztos vagyok benne, hogy apu vissza fog jönni értem, addig sem lenne jó unatkozni, és a fiú nagyon rendesnek látszik.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 28. 23:37 | Link

- Értem - bólintok a magyarázatra -, de nekem akor sem megy. Apukám szerint én humán beállítottságú vagyok, de sajnos ez nem tudom, hogy mit jelent, mert ezt tegnap délután mondta, és mielőtt rákérdezhettem volna, szólt, hogy ma ide fogunk jönni oviba. Utána meg haragudtam rá, és azért felejtettem el megkérdezni.
Egy pillanatra ijedten nézek a fiúra, mert valami olyasmi csúszott ki a számon, amit lehet, nem kellett volna mondanom. Nem szeretném, ha megtudná, hogy nem szeretem az oviját.
- Először én is úgy csináltam - bólogatok. - Nekem mindig a mamám írta le a betűket, aztán én lemásoltam, de most már tudom egyedül is.
A nevem miatt kicsit elbizonytalanodok, mert mindig mikor magyarázok valahogy a felnőttek sosem szokták érteni elsőre, és ezért nem igazán szeretem elmondani, mert akkor mindig el kell mondanom másodszorra is. A mamám szerint azért, mert nem fogalmazok elég világosan, de én meg nem tudom, hogy azt hogyan kell, úgyhogy a legtöbbször inkább nem szoktam elmondani.
De ez a fiú kedves, úgyhogy megpróbálkozom vele, lehet, hogy csak a felnőttek nem értik meg.
- Az én anyukám nem ebben az országban született, és tőle van az angol nevem, de azt le lehet fordítani magyarra. Igazából csak egy nevem van, de azt többféleképpen lehet mondani. Hívj Ainek az rövid, és a régi ovistársaim is úgy szoktak nevezni!
Erről eszembe jut, hogy hiszen én nem is akarok itt lenni, de közben megtudom a fiú nevét, és ez meghozza a kedvem a játékhoz. Végül is ma érezhetem magam jól, aztán holnap meg majd visszamegyek a régi ovimba. Csak sikerüljön meggyőzni aput.
- Nekem sok szép mesekönyvem van. Gyönyörű képek vannak benne, és a mama vagy apu szokott belőlük felolvasni esténként. Vannak bennük hercegnős történetek, meg szomorúak, meg az egyiknek az elején egy aranyos cica is.
Közben Alex felém nyújtja az autóját, amit megfogok, és megcsodálok. Nagyon tetszik, be is vallom neki, hogy nekem otthon nincs ilyenem, sőt másmilyen autóm sincs. Ekkor elindulunk játszani, de előtte még visszaadom a kocsit neki. Ő megfogja a kezem, és ez jó, mert az övé meleg, és mert tudja, hogy merre kell menni. Mindig apu szokott vezetni engem, ha olyan helyen vagyunk, ahol nem tudom, merre kell menni, ezért most furcsa, hogy Alex után megyek. Furcsa, de jó.
A fiú kiborítja egy kosár tartalmát, amiben rengeteg kisautó van. Felveszek egy piros színűt, tetszik, hogy nincs teteje, olyan vicces. Esőben biztosan megáznának a benne ülők. Alex felém gurít egy autót, de olyan érdekesen, hogy igazából maga felé húzza, de a kocsi felém jön.
- De jó! - nevetek fel, és felkapom a zöld kiskocsit, majd úgy, ahogy Alex mutatta visszajuttatom hozzá.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. január 29. 22:03 | Link

Nem akarom megbántani őt azzal, hogy nem szeretem az oviját, de hazudni nem szabad, ezt a mama gyakran mondja, ezért elmondom neki.
- Tudod, én a régi ovimban akartam maradni, és azért haragudtam rá, mert ide hozott. De most már annyira nem haragszom, mert itt vagy te, és már nem érzem annyira rossznak ezt az ovit sem - rámosolygok Alexre, majd, ha már így elkezdtem, folytatom a magyarázást. - Nem tudom, de nem hiszem, mert az apukám nem szokott csúnyán beszélni. Szerinte csak azok káromkodnak, akik nem ismernek elég szót, és a csúnya beszéddel helyettesítik.
Tetszik, ahogy kimondja a nevem. A mamám sosem szokott azon a néven hívni, ő mindig Ilonának nevez, de nekem az annyira nem tetszik. Azt mondja, hogy meg kell szoknom, mert ez Magyarország, és itt nem lehet angol nevem. De ezt nem értem, mert ha nem lehet, akkor nekem miért van?
Alex mesél, én hallgatom és közben játszunk. Egyre jobban tetszik ez a hely, az óvónénik is kedvesnek tűnnek. Ebédnél ülhetek Alex mellett, és ez jó, mert most még csak őt ismerem itt, és mert nagyon rendes. Ráadásul vizet is önt nekem, aminek örülök, mert én biztos melléöntöttem volna. Én még nem tudok ilyen szépen önteni, mert a kancsó túl nehéz, és mindig remeg a kezem miatta.
Ebéd után aludni kell, ami jó, mert teljesen elfáradtam, bár furcsa is, ismeretlen helyen nehéz elaludni. Szerencsére nem is kell sokáig ott feküdnöm, mert megjön apu. Azt mondja, hogy korábban eljöhetett a munkahelyéről, ezért engem is korábban hazavisz. Az óvónéni megengedi, mert ez még csak az első napom. Mielőtt elindulnánk, én még odamegyek Alexhez elköszönni:
- Szia! Holnap találkozunk.
Azt hiszem mégsem olyan nagy baj, hogy ovit kellett váltanom.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. február 10. 17:43 | Link

Téli szünet valamelyik napja, 15 óra körül - Misi

Miután egész délelőtt a nagymamám tirádáját kellett hallgatnom, amit néhol apám aggodalmas megjegyzései szakítottak félbe, úgy érzem, hogy megérdemlek néhány órányi pihenést, ezért nem sokkal ebéd után elindulok körülnézni a városban. Igazából azonban úticél nélkül bolyongok a főváros utcáin mélyen gondolataimba temetkezve.
Ilyenkor általában a sötétebb eszmefuttatásaim szoktak előtérbe kerülni, de ma valahogy nem tudom beleringatni magam a halál közelségének félelmébe. Fáradtnak érzem magam, talán kicsit nyűgösnek is. Kerülöm az embereket, amikor csak tudom, így jutok el egy eléggé kihalt városrészbe. Mire feleszmélek már rég olyan helyen járok, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Megtorpanva körülnézek, de semmi nem tűnik ismerősnek a látottakból.
Azt, hogy mágikus helyen vagyok, egyből kiszúrom, és az is leesik, hogy nem kéne itt lennem. A legtöbb ember az utcában talárt visel, és furcsán bámulnak rám. A házak sötétek, graffitik díszítik őket, falukról hámlik a vakolat. Sietve elindulok valamerre, de csak azért, hogy ne álljak az utca közepén kukán, fogalmam sincs, hogy jó irányba megyek-e, és hogy itt van-e egyáltalán jó irány.
Nem tűnik fel, hogy mikor kezdek el gyorsabban menni, csak azt veszem észre, hogy szinte már futok. Az egész hely ijesztő és nyomasztó, a gyomrom görcsbe rándul azoktól a képektől, amiket a fantáziám vetít elém. Valahol mélyen gúnyosan felnevet bennem egy hang, és igaza van: egész eddig attól pánikoltam, hogy kilenc év múlva valószínűleg meghalok, de ha így folytatom, akkor a holnapot sem érem meg.
Futás közben hátrapillantok a vállam felett. Nem kellett volna. Csupán azt sikerül leellenőriznem, amit úgyis hallok: követnek. Egyre nehezebben veszem a levegőt, és továbbra sem tudom, hol vagyok. Soha életemben nem féltem még ennyire, valójában soha nem tapasztaltam még olyat, hogy valaki tényleg bántani akart volna. Egy éles kanyarban  befordulva, még egyszer hátralesek, és közben sikeresen nekimegyek valakinek. Lendületemnek hála mindketten a földön kötünk ki, bár én jobbára rajta fekszem.
Hallom, hogy üldözőim utolérnek, de nincs erőm tovább menekülni. Reménykedem benne, hogy legalább az általam letarolt illető nem egy kannibál. Ránézek az arcára, és megpillantom az ismerős zöld szempárt. Hát végülis nem egy kannibál. Azt hiszem...
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 3. 11:22 | Link

Téli szünet valamelyik napja –Misi

Nincs időm azon csodálkozni, hogy Mihaelnek milyen áthatóan rémisztő aurája van - másképp hogyan tudta volna egy egyszerű pillantással elkergetni üldözőimet -, mert a srác kíváncsi arra, hogy mit keresek itt. Erre nincs túl jó válaszom, elvégre csak elbambultam, és mentem amerre láttam vagy éppen nem láttam, de az biztos, hogy nem nagyon figyeltem az utat. Teljesen a véletlennek köszönhető, hogy pont itt mellette kötöttem ki, de azt hiszem, hogy akár szerencsének is nevezhetném, legalábbis az én részemről.
A srác egyébként lassan elmehetne divattanácsadómnak is, mert ő az egyetlen ismerősöm, akiről mindig eszembe jut, hogy számbavegyem az általam éppen viselt ruhadarabok milyenségét. A legtöbbször találomra öltözöm, vagy azt húzom fel, ami éppen a kezem ügyébe akad, ez ma délután is így történt. Sötétkék, a bal térdénél és a jobb csípőrésznél erősen koptatott, majdnem lyukas farmerom szerintem hidegen hagyja, és a magamra kapott fekete színű, néhány szegeccsel díszített bőrkabátom sem hiszem, hogy különösebben zavarná, az alatta hordott rövid ujjú, sötétzöld felsőt pedig nem is látja. Hollószín, szegecses csizmámat is leltárba véve meg kell állapítanom, hogy ezúttal sikerült a legkevésbé sem Barbiesan felöltöznöm, az egyetlen, amit esetleg kifogásolhatna, az a nyakamban lógó, zöld kövekkel kirakott békás nyaklánc.
Persze biztos vagyok benne, hogy velem kapcsolatban nem csak a gyakran látott rózsaszín irritálja, de azért az talán jelen esetben pozitívumnak számíthat, hogy nem viselek semmit, ami az utált színt reklámozná. Válaszom azonban így sem tűnik olyannak, ami miatt érdemes másokat letarolni, ezért egy bocsánatkéréssel kezdek, elvégre megmentett vagy mi a szösz.
- Sajnálom, hogy neked rohantam, nem igazán figyeltem, hogy merre megyek. - Nem zavar különösebben, hogy úgy tűnik, mintha elengedtem volna a fülem mellett a kérdéseit, inkább veszek egy mély levegőt, mert tartozom neki még valamivel. - Köszönöm, hogy segítettél, pedig nem volt semmi okod rá. Eléggé megijedtem, nem szoktam ilyen helyeken járkálni.
Körülnézek a lepusztult házak, a szemetes sikátorok és a sötét kocsmák határolta utcán, és továbbra sem értem, hogyan sikerülhetett pont ide betévednem.
- Gondolom, lenne jobb dolgod is, mint nekem testőrködni, de, ha nem bánnád, akkor veled maradnék addig, amíg valami olyan helyre nem érünk, ahonnan már hazatalálok. Melletted biztonságban érzem magam.
Az utolsó mondat, bár van benne igazság, végül is csak az egójának szól. Ha másért nem, talán büszkeségből nem rugdos el maga mellől. De, ha ez megtörténne, akkor is van még egy ötletem, amit megcsillanthatok, viszont erre csak akkor támaszkodnék, ha már minden más csődöt mondott.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. május 26. 14:02 | Link

Téli szünet valamelyik napja – Misi

Fogalmam sincs, hogyan sikerült eltévednem, és pont ide kilyukadnom. Nem tudom, hogy miért nem mondjuk egy kedves kis parkban, vagy egy kellemes illatokat árasztó étterem előtt eszméltem fel, de most már mindegy is. Bár Mihaellel nem jövünk ki túlságosan jól az iskolában, azért mégis megnyugtató, hogy olyan ember van a közelemben, akit némileg ismerek. Egyébként is úgy látom, jobb kedvében van, majdhogynem olyan, mint mikor korcsolyáztunk, de azért a stílusán dolgozhatna még egy kicsit.
- Ezt most úgy mondod, mintha baj lenne - húzom el a szám, mikor megjegyzi, hogy számára egyértelmű volt, hogy nem ilyen környéken nőttem fel. Viszont eszembe jut, hogy jelenleg csak rá számíthatok, így a goromba megjegyzésemet, miszerint rajta meg pont az ellenkezője látszik, megtartom magamnak, és inkább a lényegre térek: megkérdezem, nem-e maradhatnék mellette.
Nem igazán hiszem, hogy bármivel rá tudnám venni, hogy pesztráljon még egy ideig, ezért felkészülök az azonnali, a fellebbezés lehetősége nélküli, elutasításra. Eléggé meglepődök, amikor erre nem kerül sor, sőt helyette a kezembe nyom egy zacskót, és még azt is elmagyarázza, hogy mi az, és mit kéne vele csinálnom. Már-már meghatódnék attól, hogy hirtelen milyen rendes lett, amikor váratlanul megfogja a kezem, és maga után húz. Szeretnék beszólni valami csípőset, elvégre nem hiszem, hogy kézen fogva kéne mászkálnunk, még akkor sem, ha sokkal nagyobb biztonságban érzem magam így, de végül mégsem teszem. Nem tudom, miért, de talán az fogja be a szám, hogy felismerem, itt és most nem lenne célravezető, ha tudtára hoznám vonakodásomat. Akkor sem, ha kissé kényelmetlenül érzem magam, hiszen így most teljesen úgy tűnik, mintha a barátnője lennék. Elvörösödő arcomat előrehulló hajam mögé rejtem, és egyszerűen csak megyek mellette, hagyom, hogy vezessen.
Kérdése váratlanul ér, ezért felnézek az arcára, és arckifejezése alapján úgy gondolom, hogy valójában nem érdekli a válasz, talán inkább csak kényelmetlennek érezte a csöndet. Vagy nem, és más oka van rá, de ezt úgysem fogom megtudni. Agyalás helyett válaszolok neki, elvégre addig is telik az idő, és legalább nem csak némán sétálgatunk.
- Félvér vagyok: édesapám magyar, valójában Hajnal Ilonának hívnak, illetve hát hívhatnának így is, de még Londonban születtem, épp ezért Aileen Aurorának is vagyok anyakönyvezve, meg hát jobban is szeretem ezt a nevet, szóval ezt használnom hivatalosan. - Régen volt már, amikor ezt el kellett magyaráznom valakinek, már egészen el is felejtettem, hogy mennyire furcsállni szokták ezt az emberek. Mostanában nem igazán ismerkedem, így aztán bemutatkoznom sem kellett, ráadásul a suliban sok a külföldi diák, nem igazán tűnök ki ott a nevemmel.
Viszont kérdéséről nekem is eszembe jut egy: Ő mit keres itt? Elvégre szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy francia a srác, szóval mit is keres a szünetben Budapesten, miért nem otthon van? Már éppen rákérdeznék, bár nem hiszem, hogy válaszolna nekem, amikor a semmiből feltűnik előttünk egy ember. Elég sokszor láttam már apámat hoppanálni, hogy tudjam ez az ember varázsló, de még további két másodperc kell, hogy rájöjjek, ismerem őt.
Olyan hirtelen húzom ki a kezemet Mihaeléből, hogy ezzel a reflexszel akár híres fogó is lehetnék, bár nem vagyok olyan erős, mint a fiú, szóval, nem biztos, hogy sikerül a művelet. Mindenesetre én megpróbálom, sőt kicsit odébb is lépek tőle. Nem mintha hirtelen valami nagy bajom lenne vele, mármint azokon túl, amik már eddig is voltak, csak éppen az elénk hoppanáló úriember az édesapám.
- Ai, annyira aggódtam - szólal meg, amint meglát, majd közelebb is lép, miközben láthatóan ügyet sem vet Mihaelre, szerintem észre sem veszi, hogy ott áll mellettünk a fiú, ami azért igencsak nagy teljesítmény apámtól, hiszen bár ő legalább tíz centivel magasabb nálam, a srácnál így is sokkal alacsonyabb.
- Mi...mit keresel te itt? - nyögöm ki végül az egyetlen mondatot, ami eszembe jut. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Az egyik tanítványom apja látott téged bejönni ebbe a negyedbe nem sokkal ezelőtt, és azonnal szólt nekem. De nem ez a fontos, inkább az, hogy mégis te mit csinálsz itt? Nem tudod mennyire veszélyes ez a hely?
Na, igen, a kiterjedt ismerősi hálózatáról elfelejtkeztem. Apám a mugli szomszédok megtévesztéséül, és mert állítása szerint imádja a munkáját, egy mugli középiskolában biológia tanár, ugyanakkor bűbájos diplomája is van, és sok máguscsaládnál magántanárkodik Magyarországon és a környező országokban is. Eközben apám folytatja az engem féltő és egyben leszidó aggodalmas monológját, amiben hiába vannak kérdések, egyikre sem vár igazán választ. Mióta tudomást szerzett a betegségemről folyton ezt kell hallgatnom, mindentől óvni akar, és túlfélt. Emiatt azonban egyre inkább elüldöz magától, most sem bírom sokáig hallgatni, de mielőtt leállíthatnám, észreveszi végre a mellettem álló fiút.
Látom tekintetében az értetlenkedést, de mielőtt odafordulhatna Mihaelhez, megelőzöm.
- Ő egy ismerősöm, a suliból. Csak összefutottunk. Én eltévedtem, aztán ő jött, és éppen haza akart kísérni. - Csak kis hazugság, de végül is senkinek sem ártok vele. Mihaelnek jobb, ha apám azt hiszi, hogy tényleg a küszöbünkig vigyázni akart rám, és édesapám is megnyugodhat, hogy végül is nem keveredtem semmi vészesbe. Az üldöző egyének meg remélhetőleg nem fognak szóba kerülni. Mihaelhez fordulva épp elköszönnék, amikor megérzem apám kezét a vállamon, és látom, hogy a fiú karját is megfogja.
- Gyerekeknek nem kéne ilyen helyen egyedül mászkálniuk - mondja még, aztán megérzem a társas hoppanálásra jellemző furcsa érzést, és mire újra kitisztul a kép, már mindannyian a házunk nappalijában állunk.
- Hát ez... remek - motyogom magam elé, és nem tudom, hogy minek "örüljek" jobban. Annak, hogy apám egészen konkrétan elrabolta Mihaelt, annak, hogy a fiú a saját személyes- és életteremben áll, vagy annak, hogy a következő néhány perc vagy óra várhatóan egyikünk számára sem fog mókával és kacagással telni.

Nappali
Édesapám
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Alternatív(?) dimenzió
Írta: 2014. szeptember 30. 23:19
| Link

Alexem <3

2015. nyara igazán csapadékosra sikerült. Most is éppen esik, bár csak olyan bágyadtan, cseppenként hull alá a víz, akárha az ég szemének könnycseppjei lennének. Budapest egyik csöndes utcáján az esőcseppek mellett valami más is kopog: egy fiatal, szőke nő halad végig a járdán, fekete esernyőjével óvva haját, ruháját a nedvességtől. Léptei először sietősek, majd lelassulnak, végül a lány megáll célja előtt, aztán csak nézi a ház ajtaját mozdulatlanul.
Nem úgy tűnik, mintha várna valakire, talán csak az elhatározás hiányzik belőle. Tétován közelebb lép a nyílászáróhoz, majd vissza a járda szélére. Ernyőt tartó keze remegni tetszik, valószínűleg nemcsak a hidegtől. Arckifejezése pillanatonként változik, gondolatai átsuhannak rajta, szemei izgatottságot, és talán némi bizonytalanságot tükröznek. Ajkába harap, homlokát ráncolja, kék szemeit le sem veszi a kilincsről. Végül elindul, érezhető a pillanat, amikor végre elhatározásra jut.
Két lépéssel megteszi az ajtóig tartó távot, majd becsönget a lakásba. Várakozás közben lesimítja nadrágját, hátradobja hosszú haját, próbálja rendbe szedni arcizmait. Egyszer csak éles fény vetül rá a lassan szélesedő ajtórésből, amit szinte azonnal egy fiatal férfi alakja takar el. A nő hirtelen mozdul, hiszen szemei látják, agya azonnal felfogja a szemüveg lencséi mögül kérdőn rátekintő, hihetetlenül kék szemeket, a rövid barna hajat, az ismerős termetet. Karjait széttárja, szája mosolyra húzódik és a következő pillanat már a férfi nyakában találja őt. Az esernyőt feledve - háta mögé dobva - szorosan hozzábújik az eddig látni vágyott alakhoz, élvezi közelségét, beszívja kellemes, megnyugtató illatát.
Olyan régen, több, mint egy éve már, hogy látta őt, emiatt lehet, hogy a találkozás öröme annyira magával ragadja, hogy végül terveit, melyek biztosan voltak, sutba dobva megcsókolja a férfit. Ajkaik éppen csak összeérnek, mikor a nő ráeszmél arra, mit csinál. Hirtelen hátrébb lép, elhúzódik, fejét elfordítja, talán magában átkozódik is. Nem egészen így kellett volna történnie. Mármint persze, be akarta vallani, el akarta mondani, mit érez, de nem szerette volna így letámadni a férfit. Bár egy kis része nem is bánja, hogy így alakult: ha végül a válasz "nem" lesz, ez a pillanat már akkor is az övé és élete végéig kincsként fogja őrizni. Most hát csendben áll és vár, hogy történjen valami, miközben ajkain még érzi Alex csókjának ízét.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. október 3. 23:56 | Link

Sosem gondoltam volna, hogy az élet lehet ennyire egyszerű és magától értetődő. Persze ahhoz, hogy rájöjjek, kellett egy bölcs görög útmutatása, egy belga fiú szeretete, egy rakásnyi kaland és tapasztalat, hogy végül egy ausztrál srác rajongása ráébresszen arra, hol és kivel is szeretnék lenni igazán. Mennyire klisés azt mondani, hogy az utam ott ér véget, ahol elkezdődött, és, hogy mindig is ott akartam lenni, ahonnan elmentem? Már ért bennem az elhatározás, hogy ideje hazatérni, nem is csak Alex miatt. Nemrég olvastam valahol az alábbi sort, és mintha csak rólam szólna a szöveg: "Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük."
Egyszerűen az utam a végéhez ért: elsajátítottam, amit másoktól megtanulhattam, már tudom értékelni önmagamat és cselekedeteimet, végre nem mások szemével. Azt hiszem valahol találkoztam önmagammal és megbékéltem vele. Olyan vagyok amilyen, és van olyasmi, amin nem is akarok változtatni magamban, amin pedig érdemes volt, az a változás magától bekövetkezett.
Annak ellenére, hogy tisztán láttam, már nincs miért távol maradnom, csak akkor indultam el ténylegesen, mikor rájöttem, hogy van értelme hazajönnöm, van célom, van valaki, akiért érdemes visszaindulni. Mikor Thomas, arcán azzal a félszeg mosollyal, kicsit elvörösödve randira hívott, gondolkodás nélkül visszautasítottam. Aztán csak álltam ott, és nem értettem magamat. A fiú kedves volt, helyes, bírtam a személyiségét, nem voltak taszító tulajdonságai és még a hobbijaink is egyeztek, mégis az, az elutasítás reflexszerűen jött, mintha teljesen abszurd lenne a dolog. És az is volt. Hiszen én nem őt szeretem. És csak ott, abban a pillanatban jöttem rá. Pedig egész nyáron őt festettem. Néha órákig merengtem azt a képet bámulva, amit még a ballagásunkon kértem tőle. Róla álmodtam éjszakánként, és ábrándoztam nappal.
De csak ott, egy másik férfit visszautasítva jöttem rá, hogy én azért nem mondhatok neki igent, mert Alexet szeretem. Annyira egyszerű és magától értetődő, hogy bárki megmondta volna, és én mégis ilyen lassan jöttem csak rá. De akkor azonnal csomagoltam, és indultam is haza, most pedig itt vagyok, és csak remélni merem, hogy nem álmodom, de, ha mégis, ez a legszebb álom, amiben valaha részem lehetett.
Érzem Alex ajkait a számon, karjait a derekamon, fejemből pedig kiszáll mindenféle gondolat, hogy csak annyi maradjon: soha többé nem akarom, hogy elengedjen. Erősen kapaszkodom belé, míg vége nincs a csóknak, aztán csak állok és várok, nem tudva, most mi lesz. A fiú közben behozza az esernyőmet, majd a karját nyújtja felém, én pedig gondolkodás nélkül szorítom meg ujjait és követem őt a ház belsejébe.
Beszélnünk kéne, talán előbb nekem, és lenne is mit mondanom, elvégre nem tegnap váltunk el, mégis valahogy nehéz megszólalnom. Talán az öröm némít el, hogy végre mellette lehetek, vagy a félelem, hogy vége lesz, vagy egyszerűen csak a rengeteg mondanivaló bennem nem tudja eldönteni, melyikük is a legfontosabb, mivel is kéne kezdenem. Pedig aztán ez is annyira egyszerű és magától értetődő:
- Szeretlek - bukik ki belőlem, majd közelebb lépve hozzá homlokom a mellkasára simítom. - Nem tudom, mióta, hiszen mindig is fontos voltál nekem, de egyszer csak azt vettem észre, hogy fontosabb vagy, mint bármi vagy bárki más. Hogy veled akarok lenni, látni az arcodat, hallani a hangodat. Hiányoztak a vicceid, a kedvességed, az, hogy hozzád bújhatok, ha baj van. Egyszerűen nem volt jó nélküled. Ezért vagyok most itt, és azért, hogy elmondjam, szeretlek.
Utolsó szavam előtt felemelem a fejem, hogy lássam arckifejezését, szemének csillanását, és kiolvassam belőle a jövőt, hogy létezik-e ilyen formában közös jövőnk.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. október 28. 14:29 | Link

Elmondom neki, min gondolkodtam az utóbbi időben, mit érzek, bár igazából ez csak mindennek az összefoglalója, a teljes verzió túlságosan hosszú és helyenként igencsak kínos lenne, vagyis nem éppen villanyfényes élőszóban előadandó változat. Beszéd közben hozzábújok, jólesik megérinteni. Érzem, amikor kapok tőle egy puszit a fejbúbomra, majd belefeledkezhetek csókjába is.
Végül Alexnek eszébe jut, hogy talán kényelmesebb lenne kabát nélkül, netán ülve, bár igazság szerint engem az sem zavarna, ha bundában kellene egész nap mellette ácsorognom. Nyálasan rózsaszínen hangzik, de igaz. Mosolyogva figyelem őt, majd megfogom felém nyújtott kezét, ujjaiba fűzöm ujjaimat, tekintetemmel megkapaszkodom az övében, majd leülök mellé.
Kicsit furcsa a helyzet, szokatlan, mert bár sokszor ültünk már így egymás mellett, azért mégsem egészen így. Más volt az érzés, a hangulat, más gondolatok száguldottak elménkben. Alex is észleli az egyre feszélyezettebb közérzetet, szokásos eszközéhez, a humorához nyúl ennek javítására. Egy pillanatra sem üt szíven, hogy nem figyelt, nem hallotta mondandóm, hiszen láthatóan a lényeg eljutott hozzá, de azért egy pillanatra megdöbbent a közlés. Végül felnevetek, fejemet a vállára hajtom: még sincs akkora különbség a régi és a mostani csevegések között. Hiszen akkor is szerettem, ha nem is egészen ebben a formában.
- Persze, szívesen. Éppen azt ecseteltem, hogy odakint pocsék az idő, lejártam a lábam, mire ideértem, és, hogy szörnyű házigazda vagy... - mondom, de hallhatja a hangomon, hogy közben vigyorgok - Én ennek ellenére valamiért mégis szeretlek.
Kimondom, még szép, hogy ki, elvégre eddig magamba fojtottam, nem engedtem tudatosulni az érzést, most pedig végre elereszthetem magam. Annyiszor mondom el neki, ahányszor csak szeretné. Mostantól mellette maradok, vagy legalábbis vele leszek. Elvégre hazajöttem. Hozzá jöttem haza.
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2014. október 28. 14:30 Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 10. 00:34 | Link

Alexem - zárás Kiss

Nevetve hagyom, hogy Alex elinduljon szendvicsvadászatra, nem mintha bármi is nevetséges volna, hanem mert a helyzet ismerősen meghitt. Felállok az ágyáról és körbenézek a szobában. Nem voltam itt sokszor, sőt lehet, hogy még sosem? Ez azért elég kiábrándító képet mutat rólam. Évek óta a legjobb barátom, egy városban lakunk, és nem tartom valószínűnek, hogy tartózkodtam már nála. Bár azért a teljesség kedvéért hozzátenném, hogy nyáron ritkán vagyok a magyar fővárosban. Olyankor apám sem tanít, szóval utazgatni szoktunk, vagy a mamámnál dekkolok, de hát azért mégis... Mindegy, most majd bepótolom az összes elmulasztott lehetőséget.
Közben Alex a konyhából beszél hozzám, és mennyire szép dolgokat.
- Úgyis van egy esküvői ruhám feleslegbe, végre lesz alkalom, amin viselhetem - kiáltok vissza kissé élcelődve, bár nem célom, hogy egész idő alatt, amíg vele vagyok cukkoljam őt. Csak úgy adta magát a helyzet. Egyébként tényleg van ruhám, bár nem egészen az enyém. Az anyámé, meg a nagyanyámé, meg valami ősrégen meghalt rokoné... Komolyan, mintha mindenki azt várná, mikor házasodom meg. Én meg szépen gyűjtöm őket a szekrényemben, és a végén egyiket sem fogom viselni. Amúgy sem értem, miért adja valaki oda másnak a menyasszonyi ruháját. Bár, nagymamámat ismerve, valószínűleg nem volt elég hely a szekrényében.
A látnivalókkal gyorsan betellek, így hát visszahuppanok az ágyra, becsukom a szemem és veszek egy mély lélegzetet. Imádom Alex illatát, igazából elég régóta. Csak ilyet azért mégsem hoz az ember a legjobb barátja tudomására. Iszonyatosan furcsán hangzana. Nem mintha most hirtelen el akarnám neki mondani. Az lenne aztán az igazán szokatlan bejelentés.
Nem kell sokáig nélkülöznöm a fiú látványát, hamarosan visszatér a szendvicsek társaságában. Amint lehet el is veszek egyet, elvégre tényleg régen ettem már, de a vallomás előtt nem akartam teleenni magam, nem is tudtam volna. Elveszem az édesebbik szörpöt rejtő poharat és belekortyolok, kiszáradt torkom mennyeinek érzi az amúgy gondolom csak szimplán finom narancslét.
- Húú, annyi minden történt nem is tudom, hol kezdjem...
Aztán mégis sikerül és mesélek mindenről. A görög mesterről, aki felismertette velem önmagam és az érzéseim fontosságát; a brazil srácról, aki megtanított tetoválást készíteni; Ausztráliáról és a színészetről; még a fiúról is, aki miatt most itt vagyok. Elmondok mindent, hagyom, hogy közbekérdezzen, nevetek és úgy érzem, régen nem voltam olyan boldog, mint most, Alex mellett.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 16. 13:46 | Link

Karácsony és Egyetlen

A karácsonyi bál másnapján mentem haza. Meglepő módon több hely kellett az ajándékoknak, mint a saját cuccaimnak. Azt hiszem az utazgatás közben megszoktam, hogy kevés holmit cipeljek magammal.
Hazaérve aztán meséltem, mindenről, ami velem történt, hogy hogyan vagyok, mit tervezek, milyen a munka, mind a kettő... Közben nagymamámnak segítettem a konyhában, majd apámnak a nappali feldíszítésben. Idén ugyanis kisebb bulit tart: barátaival, kollégáival tervezi eltölteni a karácsony előtti estét. Nekem arra a napra más terveim voltak, illetve hát erre a napra, hiszen a nagy karácsonyi készülődés közepette gyorsan telt az idő. Én pedig most itt állok két tálca sütivel és néhány kisebb ajándékkal Alexék háza előtt.
Fogalmam sincs, hogy ők mivel ütik el a karácsony előtti napot, de remélhetőleg lesz annyi idejük rám, hogy odaadhassam azt, amivel készültem. Jó, mondjuk terveim szerint szeretnék itt is aludni, elvégre nincs kedvem hazamenni a hangos társaságba, és ami jóval fontosabb: szeretnék négyszemközt beszélni Alexszel.
Sóhajtok egy nagyot, a kiáramló levegő fehéren gomolyog az orrom előtt. Kezdek fázni bár annyira fel vagyok öltözve, hogy még én sem ismertem magamra otthon a tükörben. A nagy, pufi kabát, a szemig húzott sál és a fél arcot eltakaró csuklya nehezítheti a felismerést még akkor is, ha kéklő szemem és néhány kósza, aranyló hajtincsem próbálkozik is felhívni a figyelmet magára.
Újabbat sóhajtok, majd elsétálok az ajtóig és bekopogok. Most már nincs is már dolgom, mint várni és imádkozni, hogy Alexék itthon töltik a karácsonyt és nem mondjuk Ausztriában forrócsokiznak egy hegy tetején. Valami kellemesen meleg nekem is jól jönne most. Finoman vacogva toporgok a küszöbön, várva arra, hogy beengedjenek.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 21. 14:08 | Link

Szerencsémre Alex nyit ajtót, így megúszok egy esetleges magyarázkodást, amit a szüleinek adhatnék elő arról, hogy mit is keresek itt. Ő nem kérdez semmit, bár láthatóan először őt is megtéveszti az álcám. De ezen nem is csodálkozom. Ha nem apám előtt öltöztem volna fel hóembernek, szerintem még ő is megkérdezte volna, hogy ki a fene vagyok.
- Szia! Köszi - lehelem, miközben átadom neki a tálcákat és belépek mellette a házba. Végre megszabadulhatok a nyolcezer rétegnyi ruhától: a vastag kabáttól, a két méter hosszú sáltól, a kesztyűimtől, a rózsaszín kardigánomtól. És csodák csodájára emberi kinézetem van alatta. Kapok egy ölelést is, amit elnyújtok addig, amíg csak lehet. Államat Alex vállára estem, hozzásimulok, karjaimmal kapaszkodok belé. A puszit is viszonzom, és közben úgy mosolygok, mintha ma lenne karácsony, én meg öt éves lennék.
- Apám bulit tart, nem akartam láb alatt lenni, na, meg hiányoztál - hangzik válaszom, majd hagyom, hogy átkísérjen a konyhába. Vicces bemutatása - és keze a derekamon - megdobogtatja a szívem, kicsit elvörösödök, de úgyis kipirultam a hidegben, szóval nem valószínű, hogy bárkinek is feltűnik.
- Jó napot! - köszönök zavartan barátom szüleinek, majd tesója felé fordulva egy "sziát" is kinyögök. - Persze, szívesen beszállok a munkába.
Bólogatok, majd Alexre nézek kérdően, honnan is szerválhatnék zacskót, hogy aztán én is beállhassak díszíteni.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 22. 12:23 | Link

Alex családjának tagjai kedvesek mint mindig, legalábbis eddigi tapasztalataim szerinti mindig. Karácsonyi készülődésük meghitten hangulatos, vagy csak nekem tűnik annak. Nálunk a nagy családi ünnepek mindig kicsit lehangolóak, mert olyankor óhatatlanul kettesben maradunk apámmal, és valahogy mindig ott van az érzés, hogy valami - vagy sokkal inkább valaki - hiányzik. Talán ezért is tart most apám nagy összejövetelt az ünnep előtt: megpróbálja kitölteni azt az ürességet, amit mindketten tisztán érzünk, bár talán ő fájóbban, mint én.
- Oh, köszönöm nem. Majd talán később - hárítom el a kedves kínálást, és már fogom is meg a felém nyújtott zacskót. - Á, szívesen segítek. Ráadásul ráérünk még. Úgy terveztem, hogy sokáig maradok, de csak, ha nem zavarok - pislogok gyorsan körbe, elvégre ez nem volt túl udvarias kérés. Sőt még csak kérés sem. Inkább a sütidíszítésbe temetkezek, hogy mielőbb készen legyenek.
Lassan telik az idő, én örülök Alex közelségének és a kellemes karácsonyi hangulatnak, ami bevallom, egyébként ritkán kap el, de a fiú mellett minden olyan egyszerű, és valahogy sokkal, sokkal jobb, mint egyébként.
Nem kevés idő múlva kissé sajgó derékkal és elgémberedő ujjakkal sóhajtok rá Alex testvérére, akivel szinte egyszerre végzünk, s ez valamiért vicces számomra, így ránevetek a lányra. Segítek még amiben lehet, illetve segítenék, de azért látom, hogy finoman hessegetnek már, elvégre mégiscsak én vagyok itt a vendég, nem kéne kivennem a munkát a kezükből.
- Hát akkor azt hiszem, megnézném a szobádat - lépek Alex mellé, és már-már megfogom a kezét, amikor rádöbbenek, hogy talán mégsem kéne. Nekem magától értetődőnek tűnik, de mintha korábban nem jártunk volna kézen fogva, az nem a barátok, hanem a párok kiváltsága... Hangyányit vörösebben indulok el Alex szobája felé, mint terveztem.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 27. 23:44 | Link

Alex "végigszenvedi" a díszítéses procedúrát, én meg néha bocsánatkérően pislogok felé, de amúgy egészen kedvelem az ilyenfajta időtöltést, nem számít, hogy sok a feladat. Hiszen rajzolni kell, bár éppenséggel nem portrét, de a tetoválószalonban sem Mona Lisát kellett mindenkire festeni. Az ott szerzett tudásomat azóta már többször is kamatoztattam, most is rengetegféle minta az eszembe jut, bár a legtöbb nem karácsonyias, de ez a legkisebb gondom.
Az utolsó darab befejezése után végre Alex szobájában kötök ki, le is ülök rögtön az ágya szélére.
- Persze, megnézhetjük. Mostanában úgysem volt lehetőségem filmeket nézni - bólogatok egyetértően. Hát igen, a varázslónegyedekben ritkán találni televíziót vagy internetet, pedig aztán szerintem igazán hasznos mugli eszközök is vannak, amiket nem ártana a varázslóknak használatba venni.
A fiú mellém ül, én pedig nyelek egyet. Régen nem hatott így rám a közelsége, ebben biztos vagyok. Azonnal túl melegnek érzem a szobát, szerencsére van még mit levennem, mielőtt ahhoz a réteghez érnék, ami már megbotránkoztatná a jelenlévőket. Lerángatom magamról a pulcsimat, alatta rövid ujjú, lila pólót viselek. Csuklóm körül rögtön megélénkülnek a pillangók, kicsit feljebb szálldosnak, rezegtetik szárnyaikat. Én már egészen megszoktam őket, mozgásuk egyáltalán nem zavar, Alex kérdése viszont megmosolyogtat.
- Valódi szőke herceg - mondom Anthonyra gondolva, majd felkacagva oldalba lököm a srácot. - De csak a diákom, semmi egyéb. Ne felejtsd el, már tanár vagyok, még, ha nem is nézek ki annak! Anthony általában aludni szokott az óráimon, viszont kedves volt tőle, hogy kísérőmnek jelentkezett. Hangulatos estém volt, de semmi különös.
Én is szívesen feltennék egy hasonlóan puhatolózó kérdést, de nem tudom, mire fel. Én nem tudok egy eseményre vagy alkalomra vonatkozóan tapogatózni a témában. Simán rákérdezni meg nem akarok, az olyan esetlenül hangzana.
- Na, és veled mi újság? Mit csináltál abban a pár napban, amíg nem hallottam felőled? - mosolygok, de közben némán korholom magam: "Gyáva vagy."
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 28. 18:13 | Link

Kicsit úgy tűnik, mintha Alex lélekben máshol járna, de nem feltűnően bambul el, és láthatóan figyel rám, szóval nem teszem szóvá, és nem is aggódom különösebben miatta. Bizonyára fáradt, elvégre ő kezdte a díszítést.
- És mi a másik? - kérdezem, mert hirtelen nem jut eszembe semmi. Mármint azon kívül persze, hogy ott minden nap láthattam Alexet, és többet vele lehettem, mint itt. Az nagyon is számít, de azt úgyse mondanám el neki. Legalábbis nem így hoznám a tudomására.
Mikor szóba kerül a bál és Anthony, érzem, hogy a hangulat kicsit nyomottabbá, hm... nem, talán csak kicsit feszültebbé válik, és nem értem, miért. Felvont szemöldökkel nézek a fiúra, de végül mégsem kérdezek rá. Lehet, hogy rosszul érzem, és nincs is semmi baj, akkor meg inkább jobb nem piszkálni a dolgokat, mielőtt teremtődik egy.
Kérdésemre egyszerű válasz érkezik, nem is érzek mögötte semmi elhallgatást, úgyhogy meg is nyugszom rögtön. Azt észrevenném, ha Alex találkozott volna az igazival. Mármint észrevenném, nem? Csak feltűnne. Remélem.
Aggodalmam közepette egy pillanatra nem figyelek oda, a másikban meg már a fiú kezében van a kezem. Hirtelen felnézek, érintése kellemesen melengető és tűzforrón égető egyszerre. Elvörösödök, pedig mellette nem szoktam.
- Oh, ez? - nézek én is a most már riadtan odébb rebbenő és felszárnyaló lepkékre. - Ajándékba kaptam a mesteremtől, aki Brazíliában tanított. Nem fogadott el nemet válaszul arra a kérdésre, hogy festhet-e rám.
Halkan felnevetek, mert eszembe idéződik a fickó, és hát hihetetlen egy figura. De sokat tanultam tőle, hálás is vagyok neki, nem csak művészként, de emberként is.
- Az unokáimnak? - kapom el a mondattöredéket, majd hitetlenkedve felnevetek. Még mindig nem hiszem, hogy fogok addig élni, hogy unokáim legyenek. - A titok a festékben van, illetve a különféle krémekben, amit előtte a bőrre kennek. Nagyon izgalmas egyébként látni, ahogy elkészül egy ilyen. Én csak egyszerűbb formákra vagyok képes, de már az is büszkévé tesz, hogy egyáltalán meg tudom csinálni.
Nagyon élveztem a Brazíliában töltött időt, lelkesen is mesélek róla, bár sok mindent már levélben is megírtam Alexnek, hiszen folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Beszéd közben azonban feltűnik, hogy milyen közel van az arca a kezemhez. Szinte lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy a lepkéimet tanulmányozza, majd egy hirtelen ötlettel megsimogatom az arcát. Aztán hagyom karomat visszahullani a kezébe. Fogalmam sincs, hogyan fog reagálni rá.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. január 15. 19:12 | Link

Szóval az itteni barátok. Bólogatok, mintha érteném. Valójában azért van is róla fogalmam, milyen az, amikor a szíved több felé húz, de én a kastélyban szereztem az első barátaimat. Eléggé antiszociális gyerek voltam, ráadásul csendes, magának való, nem igazán feltűnő. A rajztehetségem miatt a tanárok néha kivételeztek is velem, emiatt pedig még nehezebb volt barátokat szerezni. Most, hogy már jártam több helyen a világban és ismeretségekre tettem szert, kezdem érteni ezt az érzést egy kicsit jobban. A brazil vagy éppen görög ismerősökhöz az ember nem tud csak úgy leruccanni, akkor sem, ha éppen boszorkány az illető.
- Hogy micsoda?! - nézek rá vészjósló szemekkel, és kezem már valami párnaszerűség után kutat, amit hozzávághatok, de közben mosolygok. Valójában nem érzem ilyen nagy tragédiának a dolgot. Valószínűleg úgysem leszek... hogy is mondta? Szottyos bőrű nagymama. A betegségem még mindig gyógyíthatatlannak minősül. Valójában ezen a téren semmi nem változott. Illetve valami mégis: én és a hozzáállásom. Már nincs kedvem összegömbölyödni a sarokban és sajnálni magam. Helyette mosolygok, amin csak lehet, megyek tovább, addig, amíg megtehetem. Ha holnap összeesek, és mindennek vége, legalább elmondhatom, hogy nem rettegve vártam a halált. Még tetkóm is lett. Nem királyság?
- A drog és a tetkó két külön dolog. Engem nem zavarna, ha az unokám úgy érezné, szeretne ilyet. Tiltsa neki az anyja! - nevetek fel, és leteszek arról a szándékomról, hogy megdobáljam a fiút, lehetőleg valami kevésbé keménnyel.
- Persze - csillan fel a szemem. - Jövőre rózsaszín hajjal fogok hazaállítani, miután minden rellonosra rápingáltam egy sárkányt.
- Nem tudom, hogy lesz-e, de egyelőre nem tervezek. Ez sem előre megfontolt szándékból született, egyszerűen ajándék volt, amit nem utasítottam vissza. - Kedvtelve nézegetem én is a szép szárnyú pillangókat, amiket lehetetlen megérinteni, legalábbis nekem még sosem sikerült. Folyton odébb rebbennek. Pedig szívesen megsimogatnám a szárnyukat, hogy lássam hímporos lesz-e a kezem tőle. Annyira valódinak tűnnek a számomra. Na, persze a mester egy valóságos művész, én a közelében sem járok annak, amire ő képes.
- Nem tudom, hogy a muglik mit látnak, lehet, hogy egyáltalán nem látják - vonom meg a vállam. Még senki nem nézett kimeredt szemekkel a karomra, szóval úgy gondoltam, akármit is észlelnek, az nem lehet túl gázos.
Közelségétől megrészegülve, szinte transzban emelem fel a kezem, hogy hozzásimítsam arcbőréhez, majd ejtem vissza a tenyerébe, ő azonban szinte azonnal vissza is emeli a fejéhez. Ekkor veszem csak észre, hogy egy ideje már nem veszek levegőt. Biztos, emiatt vörösödtem el, elvégre mi más lehetne rá a magyarázat? Közelebb hajolok vagy csak hirtelen úgy tűnik, mintha közelebb lennénk egymáshoz. Megbűvölve nézem a fiú száját, szeretnék még közelebb húzódni hozzá. Hirtelen zajt hallok a szobán kívülről, ami megzavar, és az ajtó felé fordítom a fejem. Végül megköszörülöm a torkom, és zavartan felnevetek.
- Öhm, kérdeztél valamit? Vagy...ööö - Jah, nem vagyok képben, látszik.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. február 16. 21:52 | Link

Punkosításom ötletét teljesen kitárgyaljuk, még, ha igazából fikció is az egész. Nem tudom elképzelni magam ártatlan - na, perszeee, röhögnöm kell - rellonosokat kikötözve és tetkósítva, sőt igazából rózsaszín hajjal sem. Bár ez utóbbi még elmenne valamilyen jelmezbálon vagy farsangkor, esetleg egy nap viccből, de hosszabb ideig biztosan nem csinálnék magamból szivárványpónit. Misi már így is olyan sokáig hívott Barbienak, hogy erős a gyanúm, a tanulóim nagy része is így nevez a hátam mögött. Kíváncsi lennék, hogyan reagálnék, ha valaki szemtől szembe szólítana így... de nem, annyira azért nem vagyok kíváncsi.
Aztán áramszünet következik. Valaki lekapcsolta a lámpákat a fejemben, a szívem a fülemben zakatol, a tüdőm pedig üres, Alex arca pedig már szinte csak centikre van, amikor egy a szoba előtt gyorsan elhaladó személy megtöri a pillanatot. Zavartan próbálok kilábalni a helyzetből, miközben csalódottnak érzem magam, amiért végül semmi nem történt. Kedvem lenne közelebb bújni a fiúhoz, de nem vagyok az a leteperős típus. Ráadásul fogalmam sincs, hogyan reagálna, ha rámásznék. Várjunk csak! Az előbb ő is észrevett valamit a csókközeli állapotból, vagy csak annyit látott, hogy bambán bámulok rá? A fenébe! Annyira elmerültem a saját kis világomban, hogy nem tudom felidézni a reakcióit. Pedig az most kifejezetten fontos lenne. Végül is nem hátrált el, nem röhögött ki, szóval nagyon rossz véleménye nem lehet, de az is előfordulhat, hogy csak nem vette észre. Miért nem tanultam legilimenciát? Na, nem mintha használnám rajta. De legalább a jósképességem erősebb lehetne. Na, nem mintha minden jóslat igaz lenne.
Amíg én ilyen gondolatok között tipródok Alex igyekszik kilábalni a kínossá váló szituációból és filmnézést kezdeményez, ami ellen nem is szólalok fel, elvégre a sötétben könnyen közelebb lehet bújni a másikhoz, sőt, ha ijesztő a film, akár még a kezét is megfoghatnám... khm... Akarom mondani biztosan nagyon izgalmas a film, szóval érdemes lesz megnézni. Illetve érdemes lenne, ha nem lenne ilyen közel a karácsony, és nem kéne készülődni rá. Alex anyukája újabb feladattal lep meg minket, ami nincs is annyira ellenemre, bár a filmes összebújást többre értékelném jelenleg. Na, de hogy a legtöbbet hozzam ki a helyzetből magam elé kapok egy zacskónyi szaloncukrot, és igyekszem vele Alex közvetlen közelében elhelyezkedni.
- Nálunk is hasonló - nevetek fel. - Sőt a buli miatt annyi hópelyhet vágtam ki, hogy a végén már nem éreztem az ujjaimat. Na, de apámért és a bulijáért bármit.
Beszéd közben a kezem is mozog, egy cérna segítségével kettőt felkötök, majd egy pillanatra megtorpanok, és Alexhez fordulok segítségért:
- Ti kettőt vagy egyet szoktatok egyre kötözni? Mi is-is, de nem tudom... - nézek bizonytalanul, pedig ennél aztán csak nagyobb problémáim lesznek ma. Hiszen még mindig nem mondtam meg neki, pedig lett volna alkalmam rá. Most így két szaloncukor között csak nem vethetem oda neki, az milyen lenne már. Ahjj, ha így folytatom vénlányként fogok meghalni.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. március 6. 22:28 | Link

Alexem <3

Az egész nap úgy röppent el, mintha nem is órákból, csupán percekből állna, és mire észbe kaptam már EBBEN a helyzetben találtam magam. Nem mintha rossz dolog lenne, csak hát... De csak magamat hibáztathatom, elvégre, ha nem szólok rá a fiúra, most alhatnék a matracon, nem kevesebb szokatlan gondolattal, de némileg talán kényelmesebben. De hát én mondtam, hogy aludjunk együtt, mint régen. Végül is teljesen logikus, valószínűleg őt is ez győzte meg a gondolat helyességéről. Csak hát...
Édes istenem! Hát hogy lenne ez logikus meg helyes? Az egy dolog, hogy egy egyszemélyes ágyat nem véletlenül hívnak EGYszemélyesnek, de az akkorihoz képest igencsak megváltoztak az érzéseim. Nem mondanám pálfordulásnak vagy száznyolcvan fokos fordulatnak, de régen Alex számomra a legjobb barátom és fogadott testvérem volt. Nem volt abban semmi kínos, hogy mellette aludtam néhanapján. De most csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó az illata és, hogy még csak ki se kéne nyújtanom a kezem ahhoz, hogy megérinthessem.
Én ezt nem bírom! El kellett volna neki mondanom, mielőtt lefeküdtünk. Mármint aludni, értitek... Talán most, hogy sötét van és csend könnyebben el tudnám neki motyogni a mondandómat. De lehet, hogy már alszik... Oh, hallom a légvételeit. És ez annyira awhh... Na, jó, több értelmet kérünk, ennyire nem vagyok csöpögősen rózsaszín. Nem, és kész! Nem vagyok Barbie! Többé már nem, sőt soha többé! Miért van az, hogy valahányszor szerelmes leszek valakibe, agyatlan liba lesz belőlem?! Talán el kéne felejteni ezt az egészet... De nem tudom! Kész, vége, agyhalottnak nyilvánítom magam.
Puffogva, hirtelen mozdulattal fordulok az ágyon, egészen elfelejtve, hogy ez csupán egyszemélyes, sőt azt is, hogy nem ártana figyelnem arra, hogy ne lökjem le a mellettem feltehetően már alvó fiút. A csattanás elkerülhetetlen hangjára megáll a szívem is egy pillanatra, majd turbó sebességgel keresni kezdem az ágy szélét - és lepottyant, lelökött Alexemet -, vagy a lámpát vagy valamit, de csak azt érem el, hogy tapogatózásom közben az ágy mellé nyúlok, hogy aztán elveszített egyensúlyomat a földön és Alexen szedjem össze.
- Áucs - nyögök, majd rémülten megpróbálok lemászni a fiúról, elhessegetve az olyan gondolatokat miszerint nem is olyan rossz ez a testhelyzet, és azonnal bocsánatkérés-lavinát zúdítok rá. - Sajnálom, annyira, de annyira... bocsi, én ezt nem így akartam, illetve nem is akartam, teljesen véletlen volt. Jól vagy? Hol van itt valami fény? Jézusom, én annyira hülye vagyok. Bocsi, ugye nem esett semmi bajod? Vagy legalább semmi komoly. Én annyira...
Kezdenek könnyek szökni a szemembe, leginkább a dühtől, amit magam iránt érzek. Most komolyan, ennél jobban hogyan lehet bármit is elrontani? Mindegy, mihez nyúlok, totál béna vagyok. Maradnom kéne a vásznaim és ecseteim között, azokban legalább nem teszek kárt. Egyszerűbb lett volna egy festett szívet küldeni a srácnak, bár azzal lehet nem tisztult volna ki egészen a közölnivaló, de akkor legalább megúszta volna az esést, meg engem. Sokkal jobban járt volna.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. március 8. 18:35 | Link

Ez nem is annyira rövid. Cheesy <3

Bocsánatkéréseim után olyan sokáig húzódik a csend, hogy félek, Alex többé nem is fog hozzám szólni. Meg is érdemlem amilyen béna vagyok. Némán térdelek a közelében és ajkaimat beharapva átkozom az ostoba fejem, de hiába ostorozom magam, valahogy nem érzem jobban magam tőle.
Mikor megszólal, először elönt a megkönnyebbülés. Na, azért mégiscsak hozzám szól, talán nem is haragszik nagyon, hogy összetörettem a fejét és még rá is estem. De, amit mond, attól megkörnyékez a kétségbeesés. Én nem akartam, hogy ez legyen a vége.
Érzem, hogy könnyek szöknek a szemembe, nem igazán a szomorúságtól, inkább dühkönnyek ezek. Utálom magam. Végre itt vagyok vele, a közelében, vele is alhatnék, erre mindent elszúrok. A cseppek végigfolynak az arcomon, majd lezuhannak ölemben tartott karjaimra, és én csak rázom a fejem.
- De én szeretnék veled aludni - sírom, megpróbálva halkan cselekedni ezt, elvégre semmi kedvem Alex szüleinek magyarázni, hogy miért próbáltam meggyilkolni a fiúkat. - Én csak... Sajnálom. Nem tudom, mi van velem.
~Hazug liba. Még szép, hogy tudod, mi a gond, csak gyáva vagy és nem mered bevallani. És ezzel most mindent tönkreteszel.~
Könnyeimet megpróbálom letörölni a kezem hátával, de csak arra tudok gondolni, hogy milyen gáz, hogy elbőgtem magam. Nem vagyok már kisgyerek, és mégis úgy viselkedem. Ez annyira... szánalmas. De mit tehetnék? Amióta tudom, mit érzek Alex iránt, valahogy már semmi sem olyan, mint régen.
- Ha megígérem, hogy nem mozdulok, alhatok melletted? - kérdezem csendesen. - Majd én fekszem kívül, és akkor legközelebb csak én esem le.
Szipogva emelem könnyes tekintetem a fiúra, szemeimben némi könyörgéssel. Én tényleg nagyon szeretnék mellette maradni.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. március 12. 23:06 | Link

Awhh, megölelt. Igen, igen, tudom, hogy már máskor is történt ilyen, de ez egyáltalán nem csökkenti a jelenlegi élvezeti értékét. Sőt! Összehasonlítva a régebbiekkel, ez most klasszisokkal jobban esik, hiszen régen nem gyorsult fel ennyire a szívverésem csupán egy ölelésétől. Bár úgy sejtem, számára egyáltalán nincs különbség, engem mégis megmosolyogtat a gondolat.
Na, meg Alex humora! Belenevetek a fiú vállába, ujjaimmal a felsőjébe kapaszkodom, és maradni akarok. Mostantól nagyon-nagyon sokáig. Persze nem tarthat örökké a dolog, elvégre könnyeim lassan felszáradnak - vagy a továbbiakban Alex ruháját nedvesítik -, aludni meg azért csak kéne. Hiába ajánlom fel, hogy alszom kívül, Alex nem megy bele.
Felmerül, hogy alhatnánk a padlón, de kényelmetlenségi okokból, ez sem kerül megvalósításra, helyette visszatérünk az alapfelálláshoz, ami bevallom, kicsit se kényelmesedett azóta, hogy lelöktem a fiút az ágyról. A változás csak annyi, hogy most már meg sem merek mozdulni. Az első tíz percben olyan mereven fekszem, mint egy darab fa, és később is csak azért lazítok, mert úgy nem lehet röhögni, Alex viszont mindent elkövet, hogy azt is elfelejtesse velem, valaha sírtam.
Közel van hozzám. Közelebb, mint korábban, és bár ez izgalmasan felzaklató, de ugyanakkor mélységesen megnyugtató is. Jó érzés a közelemben tudnom őt. Olyannyira ellazulok, hogy már-már elalszom ebben a korántsem kényelmes, de annál kedveltebb helyzetben. Vagy már el is aludtam?
Finom, puha, "aligérintést" érzek az arcomon, majd a halántékomon, a homlokomon... Nem is olyan rossz ez az álom. Érzem, ahogy felfelé görbülnek a szám sarkai, ugyanakkor meghallom az ágy rugóinak halk hangját. Érzem, ahogy mellettem az ágy kicsit besüllyed, mintha valaki jobban támaszkodna arra a részére. Érzem is az okát: egy csókot az arcom másik felén.
Viszont akkor... nem alszom? A következő csók, már érinti a szám sarkát, én meg bármilyen boldog is vagyok, teljesen kétségbeesem. Most akkor mi van? Ez most tényleg megtörténik? Mit kéne tennem? Öleljem át a nyakát, és húzzam magamhoz (magamra?) a srácot, amíg van rá lehetőségem? Vagy szóljak neki, hogy ne tököljön már ennyit? Mi van, ha "alvajár"? Mondjuk, nem tudok róla, hogy hajlamos lenne ilyesmire. Játsszak kivárásra vagy lépjek valamit? Vagy inkább szólaljak meg?
Tépelődésem következtében végül nem teszek semmit, teljesen a Alexre bízom magam.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. március 26. 18:37 | Link

Finoman bizsereg a bőröm ott, ahol Alex ajkai érintik. Olyan... édes érzés. És mégis egy kicsit keserű, hiszen ezt végül is vehetem még baráti gesztusnak is, nem? Jó, hát eléggé a határon van, de már együtt is aludtunk, szóval a mi esetünkben még csak nem is olyan nagy szám. Illetve hát, jajj dehogynem! És mégis, ez még nem jelenti azt, hogy egyformán és ugyanazt érezzük. Az is lehet, hogy Alex alvajáró. Elvégre honnan tudhatnám, hogy éjszakánként nem szokott-e elmászkálni mellőlem? Elég mélyen alszom ahhoz, hogy nyugodt szívvel le is lökhetne róla, az se tűnne fel.
De aztán megcsókol, és velem fordul egyet a világ. Vagy én repülök? Igazából mindegy is, a lényeg, hogy Ő velem van. Aztán... Nem folytatja... Elrontottam? Vagy mi van? Csak így abbahagyja? Azért ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem. Most, hogy már biztos lehetek abban, hogy érzéseim viszonzásra leltek, szorosan hozzábújva, a karjaiban szeretnék maradni, amíg csak lehet.  
Hirtelen mozdulattal közelebb hajolok, és hevesen szájon csókolom. Sejtem, érzem, tudom, mit érez irántam, bár még ötletem sincs, mi lesz velünk ez után. Más lesz, és bár nem tudom, jobb-e, bízom az érzéseimben, az övéiben, és őbenne. Soha többé nem akarom befejezni ezt a csókot, de figyelembe véve, hogy az embernek levegő is kell a túléléshez finoman eltávolodok tőle, de csak annyira, hogy fejemet a mellkasára helyezhessem. Hallgatom dübörgő szívverését, ami legalább olyan gyorsan zakatoló, mint az enyém, és bár percekkel korábban azt gondoltam volna, hogy ez a döbbenettől vagy a félelemtől van, most már hiszem, hogy ez az öröm jele.
Bal kezemmel átkarolom a fiút, és bár kedvem lenne megszólalni, mégsem teszem. Vajon kellenek még egyáltalán a szavak? Mondatokba tudnánk foglalni az érzéseinket? Nem elég, hogy tudom, itt van mellettem, s, hogy én mellette maradok, amíg csak lehet? Mindenesetre, ha mondani akar valamit, az ő térfelén van a labda, neki kell nyilatkoznia, én ugyanis bizonytalan időre megnémultam a boldogságtól.
Szál megtekintése

Budapest és környéke - Aileen Aurora hozzászólásai (22 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek