A Nap már lemenő félben, és a budapesti éjszaka egyre inkább kezdi összeszedni a bátorságát, hogy elinduljon hétvégi körútjára. Nem annyira új ez nekem. Harmincöt évem alatt igen sokszor megjártam már a fővárost, de most mégis olyan, mintha először járnék itt. Meghallom az emberek csacsogását, nevetését, veszekedését. Figyelek. Rengeteg minden el is terelhetné a figyelmemet, de mégis háttérzajként maradnak, hiszen most csak egy valakire összpontosítok; a nőre, aki előttem ül ezen az aprócska, szinte garázsméretű helyen, amit sikerült kiválasztanom. Nem akartam a forgatagba menni egy amolyan fancy helyre, ahol csak feszélyezve éreznénk magunkat, s ismételten viselkedni kellene. Mint ahogyan a Tanodában és környékén tesszük. A már lassan otthonommá vált Bogolyfalva sem tudja feledtetni velem a munkát, ezért kellett messzebbre jönnünk ma.
Természetesen ma is fehér inget húztam magamra, ám a megszokott zakó helyett most egy barnaszín mellényt párosítottam hozzá. Fekete, igényesen vasalt nadrágom sem az a fajta, amit egykönnyen hátra hagyok, ezért az alapdarabok megmaradtak. Mégis valamivel próbáltam kompenzálni merev, túlságosan hivatalos stílusomat.
Az étlapon dobolva jobb kezem ujjaival fürkészem az előttem ülő arcát, s a megszokottól sokkal többet mosolyogva várom a feltett kérdésemre a választ.
– Tehát – teszem fel újra, hiszen közben felvették a rendelésünket, és félbe maradt a beszélgetés. – Mi volt a legőrültebb dolog, amit valaha csináltál? – szeretném felmérni a terepet, mielőtt még engem is belerángatna valamibe. Nem titkolt szándéka, hogy kiemeljen engem a megszokottból, ami egyre több izgalommal tölt el. Eddig úgy éreztem, hogy tartanom kell tőle, most azonban szélesen mosolyogva cikáznak zöldjeim Jules szemei között. Kicsit előre dőlök, s hagyom, hogy körmeim helyett most az étteremben szóló zene adja alánk az ütemet. Összekulcsolom vastag ujjaimat az étlap kemény fedelén, és várom a nő válaszát.
Közben megérkezik az üveg fehérbor, amit először neki, majd nekem tölt ki a fiatal felszolgálófiú. Udvariasan biccentek egyet a srác felé fordulva, s amint tovább áll, újfent Jules kékjeibe fúrom lélektükreimet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811891#post811891][b]Szigethy Sándor - 2020.06.19. 12:23[/b][/url]

A Nap már lemenő félben, és a budapesti éjszaka egyre inkább kezdi összeszedni a bátorságát, hogy elinduljon hétvégi körútjára. Nem annyira új ez nekem. Harmincöt évem alatt igen sokszor megjártam már a fővárost, de most mégis olyan, mintha először járnék itt. Meghallom az emberek csacsogását, nevetését, veszekedését. Figyelek. Rengeteg minden el is terelhetné a figyelmemet, de mégis háttérzajként maradnak, hiszen most csak egy valakire összpontosítok; a nőre, aki előttem ül ezen az aprócska, szinte garázsméretű helyen, amit sikerült kiválasztanom. Nem akartam a forgatagba menni egy amolyan fancy helyre, ahol csak feszélyezve éreznénk magunkat, s ismételten viselkedni kellene. Mint ahogyan a Tanodában és környékén tesszük. A már lassan otthonommá vált Bogolyfalva sem tudja feledtetni velem a munkát, ezért kellett messzebbre jönnünk ma.
Természetesen ma is fehér inget húztam magamra, ám a megszokott zakó helyett most egy barnaszín mellényt párosítottam hozzá. Fekete, igényesen vasalt nadrágom sem az a fajta, amit egykönnyen hátra hagyok, ezért az alapdarabok megmaradtak. Mégis valamivel próbáltam kompenzálni merev, túlságosan hivatalos stílusomat.
Az étlapon dobolva jobb kezem ujjaival fürkészem az előttem ülő arcát, s a megszokottól sokkal többet mosolyogva várom a feltett kérdésemre a választ.
– Tehát – teszem fel újra, hiszen közben felvették a rendelésünket, és félbe maradt a beszélgetés. – Mi volt a legőrültebb dolog, amit valaha csináltál? – szeretném felmérni a terepet, mielőtt még engem is belerángatna valamibe. Nem titkolt szándéka, hogy kiemeljen engem a megszokottból, ami egyre több izgalommal tölt el. Eddig úgy éreztem, hogy tartanom kell tőle, most azonban szélesen mosolyogva cikáznak zöldjeim Jules szemei között. Kicsit előre dőlök, s hagyom, hogy körmeim helyett most az étteremben szóló zene adja alánk az ütemet. Összekulcsolom vastag ujjaimat az étlap kemény fedelén, és várom a nő válaszát.
Közben megérkezik az üveg fehérbor, amit először neki, majd nekem tölt ki a fiatal felszolgálófiú. Udvariasan biccentek egyet a srác felé fordulva, s amint tovább áll, újfent Jules kékjeibe fúrom lélektükreimet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811898#post811898][b]Julianne M. Ainsley - 2020.06.19. 13:28[/b][/url]

Nem igazán tudta, hogy milyen helyre fognak menni, azt viszont igen, hogy Sándor imádja a kék színt, mely a Levitára emlékezteti. Mi sem volt hát természetesebb, minthogy egy kellően visszafogott ruhát válasszon, mely teljesen alkalmas egy vacsorameghívásra akkor is, ha egy eldugott vendéglőben esznek majd és akkor is, ha valami szuper előkelő helyen. Ezen a tenger gyümölcseiről híres helyen pedig hálát ad az eszének, hogy így döntött, csak azt sajnálja, hogy nem rövid ujjút húzott. Ennek örömére épp feltűri azt kissé, hiszen a kagyló, amit rendeltek az előbb, nem kíméli az ilyen csinos kis ruhákat. Kifejezetten szabadosan és gusztustalanul illik a rákot is fogyasztani az ilyen helyeken: páncéltörés, utána evés. Kellemes, barátságos és nem merev.
- Szerintem meg fog lepni, mert nem gondolnád rólam - hamisan mosolyog, miközben megérkezik a felszolgáló és tölt a borból, melyet illedelmesen és egy kedves mosoly kíséretében meg is köszön. Nem meglepő módon a pincérfiú zavartan viszonozza a görbét, amit már nincs ideje tudatosítani, mert tekintetét Sándorra szegezi, hogy folytassa a sztorit, amit megkezdett.
- Szóval, ugye tudod, hogy Ainsley vagyok. Mindig is biztos volt, hogy egyszer én veszem át apáék vállalkozását, de nekem azért voltak más terveim is, ezért egyszer a legjobb barátnőmmel meglógtunk Amerikába és elmentem egy hivatásos kosárválogatóra, ahol be is választottak, de végül nem fogadtam el az ajánlatot - nos, valóban. Kiszökni és a barátnő szüleinek pénzéből elmenni egy ilyen komoly válogatóra, majd bekerülni, de végül kihátrálni... Lássuk be, mindegyikhez bátorság kell, nem is kevés, főleg annak fényében, hogy szülei a mai napig nem is sejtik ezt az egészet. - Az edzővel azóta is tartom a kapcsolatot, de már évek óta nem játszom - megvonja vállát, majd koccintásra emeli poharát, hogy kortyolhasson belőle. Innen származik a sport iránti szeretete, csodás vádlijai és kőkemény bicepsze is. Csak nem híreszteli, hogy nem a jóga teszi.
- No és veled mi a helyzet? Csináltál valaha őrültséget azon kívül, hogy nem tanár, hanem auror lettél? - szemtelenül vonja fel fél szemöldökét, ajka hamiskás mosolyra ível. Cukkolja ezerrel, nem vitás, de ez még talán épp belefér, máskülönben a férfi nem hívta volna el vacsorázni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811899#post811899][b]Szigethy Sándor - 2020.06.19. 14:05[/b][/url]

Kívülről csendesen, belülről tőlem szokatlan izgalommal várom a nő sztoriját. S amikor a felvezető szöveg elhangzik, miszerint nem gondolnám róla a történetet, a magasba ível jobb szemöldököm, és kissé megfeszülnek egymást markoló ujjaim. Kíváncsi vagyok. Persze, hogy az vagyok. Ha hidegen hagyna Jules, akkor bizonyára nem hívtam volna el magammal egy személyesebb találkozóra. S ha a személyesebb dolgoknál tartunk, akkor valóban itt az ideje, hogy én is engedjek kicsit magamból, hiszen az ismerkedés nem csak az általam feltett kérdésekből áll, hanem abból is, hogy én sem fogok kitérni egy válasz elől sem. A kékszín ruha összhatására elkábul egy másodpercre tekintetem, elvégre oly’ nagyszerű választás volt. Kiemeli a szőke hajat, a kék szemeket, amiket minduntalan bámulok. Arra, hogy tudom, melyik családból származik, csak egy kimért, ám mégis mosolygós biccentéssel válaszolok, egy pillanatra elválasztva két kezem ujjait egymástól, majd újra összekulcsom őket az apró mozdulat után. Vigyorom meglepett szájhúzássá alakul a történet előre haladtával, majd mikor végez mondandójával elismerően bólintok egyet. Ezt valóban nem gondoltam volna. A lány, akit családja bizonyára próbált volna minden erejével a családi vállalkozásban tartani úgy dönt, hogy barátnőjével egy messzi kontinensre mennek, hogy… kosárlabdázhasson.
– Wow – nyitom ajkaimat, hogy meglepettségemnek hangot adjak, majd fejcsóválva engedem ismét szabadjára ujjaimat. Hátra dőlök a számomra kissé kicsinynek számított széken, majd az asztal alatt jobb bokámat megtámasztom másik lábam térdén. Tenyeremmel jobb lábszáramon támaszkodom, míg szabadon marad kezemmel az üvegpohárért nyúlok. Elfogadom a koccintást, majd kortyolok egyet a fehérborból.
– Miért nem? – kérdezek vissza érdeklődőn. Hiszen ha már olyan messze elmentek ezért, végül mi lehetett az, ami miatt elutasította a csapatot.
Sejtettem, hogy vissza fog kérdezni, erre pedig szégyenlősen elmosolyodok, s ajkamat megnedvesítve nézek a pult irányába. Akkurátus mozdulattal fordulok vissza az asztal felé, majd a még mindig kezemben tartott pohár tartalmát megforgatom a pohárban. Egy újabb korty csúszik le torkomon, hogy ne száradjon ki teljesen.
– Az igazat megvallva – kezdem egy kisebb nevetéssel. – Rémesen unalmas vagyok ám – természetesen nem teljesen igaz ez, s amikor Jules arcára nézek megadom magam. Főleg azért, mert a már jellegzetes szemtelenségének nem tudok ellenállni. – Végzős voltam – kezdek bele. – „Bolondballagás” – teszem hozzá, majd az asztalra helyezem poharamat. – És indultam egy mugli rockballadák versenyen – itt elnevetem magam. – Amit később megnyertem – ezzel nem is lenne semmi baj, ugye. Bár emiatt is biztosan piszkáltak volna. – A baj csak az volt, hogy Janis Joplinként neveztem, ha ő mond neked valamit…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811900#post811900][b]Julianne M. Ainsley - 2020.06.19. 14:28[/b][/url]

Nyilvánvalóan nem számított egy ennyire meredek sztorira és nem véletlen, hogy Jules sem dicsekszik vele úton-útfélen. No nem mintha bármi szégyellnivalója lenne abban, hogy tárt karokkal fogadták volna a Lynx-ben, ha megkapja az ösztöndíjat - és higgyétek el, megkapta volna. A nő azonban, sokak prekoncepciója ellenére, egyáltalán nem az a típus, aki hátrahagy másokat vagy könnyelműen, önfejűen megy a maga elképzelései után. Persze, vannak dolgok, amikből nem enged, ez adódik személyiségéből és neveltetéséből, de sohasem volt egy önző, link alak.
- Mert én vagyok az egyetlen ember, aki tovább viheti a céget. A szüleim így is fiút akartak és én lettem, nem okozhattam több csalódást - noha mosolyog és szemei is csillognak, van valami keserédes szavaiban. Tudja jól, hogy apja és anyja tűzbe mennének érte és nagyon szeretik, de azt is tudja, hogy reménykedtek a gyermekáldásban, mely sohasem érkezett meg. E történések súlyát már csak az aranyvérű családok sarjai érezhetik igazán, akik kényszer házasságokat kötnek, vagy a vélák, akik vértisztításba kezdtek. Vannak az embernek kötelességei. Ez is olyasmi volt. Még úgy sem fogalmazna másképp, hogy végül nem bánta meg döntését, miszerint marad, mert nagyon szereti az országot és a munkáját - többek között ez is oka annak, hogy nem egy panaszkodó csitri.
- Ne terelj - kihívóan néz továbbra is Sándorra most, hogy túl vannak a saját kínosabbik részén. A családjának billogáról senki sem beszél szívesen, amikor azonban a férfi folytatja, Jules szemöldöke érdeklődve emelkedik meg. Érzi, hogy lesz egy csavar a sztoriban, így elfojtott görbével arcán várja a végkifejletet. Elvégre tök menő, hogy megnyert egy ilyen versenyt, nem...? És akkor elhangzik a név, szemei pedig elkerekednek, majd azonnal kibuggyan belőle a nevetés. Önkéntelenül dől hátra a széken és nem tudja abbahagyni, pedig nagyon igyekszik visszafogni magát. Kedves kacagása megtölti kis asztalkájukat, s még a konyháról is mosolyogva pillantanak ki a jókedv irányába.
- Szóval nőként jelentkeztél? - épp csak csendesedtek a benne lévő viharok, mikor ezt kimondja, azonban újabb nevetőgörcs helyett csak szélesen mosolyodik el és felkönyököl az asztalra. - Én egyébként nagyon adom a sztorit, tanárnő - csak nem gondolta senki, hogy kihagy egy ilyen ziccert? Ha az oviban lennének, Sanyi most minden bizonnyal jól megkergetné, hogy meghúzhassa a haját ezért a sok szemtelenségért, de mivel láthatóan nem bántani akarja ezzel, csak ártalmatlanul cukkolja, vélhetően nem veszi a szívére. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint Jules, hogy csak menő dolgokba keveredett - bár megnyerni egy rockballada versenyt azért nem semmi.
- Ezek után énekelned kell majd nekem, nem úszod meg! - szórakozottan emelkedik el az asztallaptól, miközben a pincér már meg is hozza a rendelt ételüket. Épp időben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811906#post811906][b]Szigethy Sándor - 2020.06.19. 19:23[/b][/url]

Érdekes, hogy emberek mennyire tudnak kapcsolódni aprócseprő dolgokban. Mármint azoknak tűnhetnek, mégis annak, aki megéli minden csak nem jelentéktelen az a bizonyos dolog. A történetén halkan hümmögök néhányat, és meglátom azt a keserédes tekintetet, amit én magamban is látnék, ha a családi „vállalkozásunkról” kellene beszélnem. Ugyan azzal nem vagyok tisztában, hogy pontosan milyen családi szálakról beszélünk, de a nő monológja arra enged következtetni, hogy nincsenek testvérei. Elvégre akkor a fiatalabb vagy idősebb testvér is megtehetné ezt.
– Testvér? Testvérek? – kérdem végül, hiszen nem szeretnék Jules-szal kapcsolatban tippelgetni és gondolatokra hagyatkozni. Meg szeretném ismerni őt. Hogy tudjam, milyen volt az élete. Hogy tudjam, milyent szeretne, milyen lehetne. – Nincsen más, aki átvehette volna a céget? – persze nem célom tovább rombolni a jó hangulatot, csupán érdeklődés szempontjából kérdezem mindezt. Azért, mert „ő az egyetlen, aki átveheti a céget” mást is jelenthet; a testvérei nem képzettek eléggé hozzá, vagy Merlin tudja. Tudom, hogy a varázstársadalomban millió meg egy fontos dolog van; vérvonal, a munkásság továbbvitele, de… ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy nem mélyítettük még el ennyire a kapcsolatot, ami kettőnk között van. S a mai este egy igazán jó alkalom arra, hogy jobban megtudjam; ki is az a Julianne Morticia Ainsley.
Ezek után nyílok meg a sztorimmal, ami nem is őrült, hanem inkább kellemetlen története az életemnek. Bár miután elmesélem, valamiért mégsem érzem azt, hogy ez valóban annyira gáz volna. Egészen addig, amíg Jules fel nem nevet. Szemet forgatva, apró mosollyal ajkaim szélén reagálok rá, majd amikor felteszi az első sztorimhoz kapcsolódó kérdést, erősen csóválni kezdem a fejemet, s az asztal fölé hajolva, jobb kezem mutatóujját rázva nyitnám szólásra szájamat, de ő folytatja, én meg ajkamba harapva fojtom magamba a szót. Tanárnő. Folytatja az incselkedést, amire ismét hátra dőlök inkább és túljátszott morcossággal csücsörítve bólogatok, hogy „You got me there”. – Mondom „bolondballagás” – artikulálok egy újabb álcázni kívánt mosollyal, majd folytatom. – Mi lehetne viccesebb, mint egy százkilencvenhét centis Joplin? – teszem fel a költői kérdést, mire akaratlanul én is elnevetem magam. A csilingelő nevetés, amit olykor Jules produkálni tud, az én, általában komor vonásaimat is azonnal meglágyítja. A választ egyelőre nem kapom meg, hiszen ebben a pillanatban kerül perifériámba a pincér, azonban még egy ígéretet kell tennem partneremnek.
– Nem azt mondtam, hogy tudok is énekelni – csóválom újfent fejemet. – Bizonyára csak a bátorságomat… butaságomat díjazták – teszem hozzá még mindig elfojtani kívánt mosollyal. Ekkor meg is érkezik a pincér, én pedig egy újabb biccentéssel, s egy halk „köszönömmel” figyelem a guszta tálat. Nyelek egyet, majd poharamért nyúlok. Egy nagyobb kortyot veszek belőle.
– Lehet, hogy inkább az volt a legnagyobb őrültség, hogy úgy hívtam el egy randevúra valakit, nem is kérdeztem van-e halallergiája – hadarom a mondatot, s a végén jut el agyamig, hogy kimondtam; randevú. Pupillám kitágul, s ha húsz évvel ezelőtt lennénk, még szám elé is kapnék. Azonban most nem ott vagyunk, és azt tanították; vállaljam a kimondott szó következményeit. Eddig is ilyen meleg volt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811914#post811914][b]Julianne M. Ainsley - 2020.06.19. 20:36[/b][/url]

A kérdésre csak megrázza fejét. Mindkettőre. El tudott volna képzelni valakit maga mellé, mondjuk olyan személyiségjegyekkel rendelkező lányt, mint Luca volt. Túl ritkán találkoznak és akkor sem elég időre. De nem hibáztatja érte, a nő már babázik otthon és boldog házasságban él, míg Julest vagy húsz vállalat könyvelése jegyezte el. Hogy bánja-e? Annyira nem, véleménye szerint teljes mértékben ráér a férjhez menetellel és a családalapítással egyaránt.
- Nem szeretném, hogy félreértsd. Szeretem a munkám. De volt egy másfajta álmom, amit ezért adtam fel. Nem vagyok tőle boldogtalan, de néha eszembe jut, mit lett volna ha, szóval én túllendültem ezen - megvonja vállát, jelezvén, hogy részéről a téma lezártnak tekintendő. Mármint persze, azért vannak itt, hogy megismerjék egymást, de erről nincs mit beszélni. Panaszkodni nem fog, mert nincs miért, a gyerekek többsége meg amúgy is kiskorában kukásautóval akar furikázni, aztán bölcsész lesz. Nagy ügy. Csak azt sajnálja, hogy abbahagyta a kosarazást, hisz az rémesen nagy hiba volt.
Elhallgatva Sándor sztoriját, azonnal maximumra kapcsol benne a cukkolási faktor és önkéntelenül is nevetésben tör ki. Mindenki számára mást jelent az őrültség, ez tény, de hogy ilyesmi történjen és erről Jules lemaradjon....! Hallatlan! Mikor végre képes kissé komolyabb hangnemre váltani, akkor fejezi csak be a férfi korábbi mondandóját. - Jól van, nyertél. Imádom - még mindig szórakozottan kuncog egyet, s látva a pincér közeledését gyorsan hozzáfűzi azt az ígéretet, melyet Szigethy Úrnak ma meg kell tennie. Ha nem is fog szerenádozni a nő ablaka alatt, egy ingyen koncert csak belefér... - Ugyan már, csak szerénykedsz. Majd én lezsűrizlek. Ha belehalok a nevetésbe, akkor neked volt igazad.
Miután rákacsint Sándorra, szemeit az érkező tálra veti és elismerően biccent. Ooooké, még ha ketten is eszik meg, ez nem kis adag. Miatta fog elhízni és gurulni, előre látja, vagy ami még rosszabb, rosszullétig eszik majd magukat és kipukkadnak. De egyszer élnek! Már épp kiszemelné első áldozatát, mikor a férfi újonnan megszólal. Kék íriszei arcára vándorolnak és megfejthetetlen mosolyra görbül ajka.
- Ne aggódj, ha nem halok bele ebbe a randiba, elvihetsz egy másikra is - valljuk be, remekül szórakozik a férfi zavarán, mi több, őszintén tetszik neki, ahogy ez a melák nagyon határozottan nem tudja, hogy éppen mit csinál. Ha őszintének kéne lennie, már idejét sem tudja, mikor ment el kettesben valahová férfival, mármint úgy, hogy udvaroltak és nem üzleteltek. Biztos nagyon ciki ez így épp csak huszonnyolc évesen, de néhány futó kalandon kívül olyan facér, hogy annál facérabb már nem is lehetne. Azt viszont nem tudja, hogy Sándor hogy áll e kérdésben. Annyi bizonyos, hogy komoly ember, minden bizonnyal nem az egy éjszakás kalandok és skalpok híve, de nem tudná megmondani, hogy valójában milyen.
- Szóval Mr. Hallal Gyilkoló, mesélj valamit magadról. Valami olyasmit, amit más nem tud - megvonja vállát, miközben egy falatot ejt szájába. Mennyei. Íriszeit a férfiéba fúrja és kíváncsian várja a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811922#post811922][b]Szigethy Sándor - 2020.06.19. 21:34[/b][/url]

Egyke. Noted. Mondhatnám, hogy sok mindent elárul, de annak ellenére, hogy van már tapasztalatom emberekkel, s a múltjukkal – azzal, hogy miért lettek azok, akik – mégsem tudom most megtenni. Egy újabb biccentéssel tárolom el magamban az információt, majd éppen reflektálnék a mondandóra, amikor érzem; itt a vége. Nem szívesen feszegetek most olyan dolgokat, amiket nem feltétlen kellene, ez most nem a munkahelyem. Sőt ez most a legtávolabb van attól, amiben a mindennapjaimat töltöm. Nem feszengek, nincsen kötelességtudatom. De mégsem vagyok egyedül. Többszörösen furcsa a történet. Mindenféle önzőség nélkül én vagyok a legjobb társaság magamnak. Hiszen ez nem is önzőség, ezek egy magányos ember tényei. Ha ennyi időt leélsz magadban, akkor az idő előre haladtával elfogadod, hogy csak te vagy. És senki más. Vannak szüleim. Vannak testvéreim. De nem vagyunk a mintacsalád, akiket minden sorozatban láthatsz, vagy akikről könyvben olvashatsz. Azonban találkozhatsz velük minden sarkon. Mert ugye arról senki nem beszél, ami a való élet.
– Ez nem… - szerénykedés. Tényleg borzasztó a hangom, de valamiért megnyertem. Valószínűleg azért, amit az imént is gondoltam. Ha a ma este mégis azt hozza magával, hogy valamit énekelni fogok, akkor azt köszönjük az üveg fehérbornak és annak, hogy túlságosan jól érzem magam ahhoz, hogy a megfeszült, minisztériumi dolgozót játszam. „Ha belehalok a nevetésbe, akkor neked volt igazad” erre szinte nyelvet nyújtanék, de inkább fejemet csóválom. Egy pillanatra térdeimre tekintek, majd ajkamat nyalva fúrom zöldjeimet ismét Juleséba. A kacsintásban meglátok valamit. Lehetséges, hogy beleképzelem, de… ott volt valami. Játékosság? Biztosan. Mégis furcsa érzés ezeket az impulzusokat kapni. Nem sokat randiztam. Nem mondom, hogy nem volt az ágyamban valaki, amikor bizonyos szükségletekről kell beszélni. De az ennyi volt. Az vesse rám az első követ, aki nem tett így valaha életében. Természetesen akkor sem értettem a nők nyelvén. Rúnatan? Számmisztika? Elbújhatnak egy nő tekintete mellett. Elbújhatnak Jules tekintete mellett. Az a csintalan kislány, aki benne lakozik, elveszi az összes létező érzést, amit felnőttként eddig megtapasztaltam.
Ezután következik a pironkodásom. Talán mindketten tudjuk, hogy ez egy randi. Azonban, amíg nem nevezed nevén a gyereket, addig Anonymus Junior marad. És Jules válasza a tág pupilláimat még tágabbá teszik – ha ez egyáltalán lehetséges.
– Örömmel – válaszolom még magamat is meglepve. Ezek után a tálra tekintve, s éhségtől remegve megfogok egy kagylót, egy kanalat, és a tálon lévő fokhagymás öntetből csurgatok rá pár cseppet. – Amit senki nem tud? – kérdezek vissza, majd beszívom a kagyló tartalmát. Ezt nem lehet gusztusosan csinálni. Mégsem érzem magam feszélyezve. – Nem akarok túl sejtelmesnek tűnni – kezdem, és valóban nem. – De ez a témakör a legtágabb – nem beszélek szinte senkinek semmiről. Hiszen eddig nem volt olyan, akivel megoszthattam volna. Elgondolkodón nyúlok ismét poharamért, amit üresnek találok, ezért visszahelyezem az asztalra. – Mivel is kezdjem? – teszem fel teátrálisan a kérdést. – Szeretnék valami igazán értékeset alkotni – tartok egy kevés szünetet. – Harmincöt éves vagyok – nevetek halkan. – Talán mégis rockbandát kellene alapítanom – viccelem el a végét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811924#post811924][b]Julianne M. Ainsley - 2020.06.19. 22:02[/b][/url]

Talán máskor majd elbeszélgetnek a családi nyomorukról, ahogy elhallgatta, Sándornak is van mit meggyónnia. Most viszont az a fontos, hogy jól érezzék magukat és olyasmivel üssék el az időt, ami mindkettejüket boldoggá teszi. Ez jelenleg egy könnyed hangvételű beszélgetés és egy íncsiklandozó vacsora.
Valószínűleg tényleg befejezné a mondatot, ha Jules hagyná, de nem hagyja. Egyszer, amikor csoportosan elmentek karaoke-zni, akkor bosszúból Carly Rae Jepsen Call Me Maybe című számáért Slipknotot kellett énekelnie. Mit énekelnie, hörögnie... Na azóta tudják, hogy mindannyian jobban jártak, hogy a nő nem metál énekes lett, mert az valószínűleg mindent megváltoztatott volna, amit addig a műfajról tudtak. Mondjuk könnyedebb, popos hangzású tingli-tanglikat egész jól elnyomott. Nem jobb az átlagnál, de abszolút tűrhető.
Az, hogy rögvest igent mondott egy még le nem zajlott randi után egy másik, nem kért randira, igen nagy merészségre vall. Simán lehetne, hogy Sanyi az est végén egyszerűen elmenekül és emigrál Üzbegisztánba, csakhogy elég távol legyen tőle. Mint említettem, valami riasztó lehet benne, mert évek óta nem volt egy tisztességes randija, mint például a mai. Mégis, noha incselkedésnek szánja, valamelyest meglepi az őszinte reakció. Örömmel. Kissé zavartan süti le szemét, hisz ezek szerint ugyanazon az állásponton vannak. Kár, hogy a rák hirtelen borzasztóan érdekessé vált, olyannyira, hogy azonnal enni kezdjen.
- Akkor ezek szerint ma rengeteget fogsz beszélni, értem - bólogat egy keveset, miközben azon morfondírozik, miért ennyire zárkózott a férfi. Elvégre csak rá kell nézni, hihetetlenül magas és helyes, sportos, ezen felül okos és lelkiismeretes, becsületesen végzi a munkáját és, ha az ember egy kicsivel több figyelmet fordít rá, könnyen rájöhet, hogy humoros is. Az esetlensége bizonyos dolgokban pedig egyenesen imádni való: noha ez alapvetően nem túl kedvelt jelzője egy megtermett férfiembernek, jelen kontextusban ez ezer százalékig pozitív csengésű. - Azt hittem a két méteres Janis Joplin letett a zenei karrierről - hamiskásan mosolyogva fejt le még egy falatot, majd belekortyol borába, hogy a poharat átnyújtsa Sándornak. Neki elfogyott, de amíg a pincér visszaér az utánpótlással, talán meg tudnak osztozni.
- Mesélj a hobbijaidról. Gondolom a négy fal között nem vagy olyan szigorú ellenőr. Legalábbis remélem, hogy nem tartod terrorban a szárítón csöpögő edényeidet - kifigurázásból jeles. A mindig komor arckifejezéssel, rigorózusan szemlélődő Sándor is szokott néha napján lazítani, hisz mindenki szokott. A kérdés csak az, hogyan?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=812103#post812103][b]Szigethy Sándor - 2020.06.22. 20:46[/b][/url]

Úgy érzem, hogy kezdek kicsit oldódni. Nem mintha nehéz dolgom lenne a nő közvetlen társaságában, de azért megvan az alap beszédképtelenségem. Kissé szánalmas, hogy ennyi idősen sem tudok rendesen – vagy eddig még nem sikerült – megnyílnom alkohol nélkül, de annyira belém nevelték a zárkózottságot, s az érzelmek elfojtását, hogy igen nehéz kibújnom abból az öltönyből, amit már harmincöt éve viselek. Olykor el-elmosolyodok, jól ápolt fogsoromat megvillantva Jules felé, szemeimben meglepően boldog csillogást vetve a kék szemekre. Engem is meglepett, hogy azonnal elígérkeznék egy következő randevúra – hiszen még ennek sincsen vége sőt, még csak most kezdődött – de szívesen töltök időt a nővel. Megtalálta a nyitját a beszélőkémhez, ami nem más, mint a provokáló kérdések és a huncutmód vibráló szemek.
A következőkben látom rajta, hogy ő is meglepődött hirtelen reakciómon, de nem azon a módon, ahogyan vártam. Nem feltételeztem semmit sem a randizási szokásairól, ám ha az igazat kellene megvallom, arra tippelnék, hogy volt egynéhány, de inkább olyannak ismertem, aki a munkájának él, mint én magam. Annyira különbözőnek tűnhetünk, mégsem érzem, hogy annyira távol lennénk egymástól.
A beállt, tizenéves pillanatok után én is egy újabb falatért nyúlok, majd hogy legyen mire fogni a beállt csendet, majszolgatni kezdem ugyanazt a fajta rákot, amit Jules is magához vett. A kellemes fokhagymás íz bejárja szájüregemet, majd amikor orromon kifújom az illatot, elégedetten sóhajtok egyet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó itt a kaja. Vagy csak elszoktam az igényes falatoktól, amióta… jó régóta. Hiszen egyedül élek, és alig van időm ételekkel foglalkozni; leginkább a zacskós tésztalevesek ízéhez vagyok szokva, ami ugyan jó egynek, de nem a legegészségesebb. Pedig régebben sok időt szántam erre. Amíg érdekelt, azonban az utóbbi időben nem ez a jellemző.
„…ma rengeteget fogsz beszélni, értem”, hallom Jules szavait, amire csukott szájjal, benne a rák utolsó falatjaival mosolyodok el. Ez az a rész, amikor újra beszélnem kell, különben elveszítem a már nagyjából megszerzett „jó hangulat” kitűzőt.
– Ne haragudj – mondom még mindig a szájam szegletében meglapuló mosollyal. – Nem jellemző, hogy lyukat beszélnék mások hasába – teszem hozzá már szinte zavarban érezve magamat. Tény, hogy jól működik az ő beszél, én pedig néha megszólalok, de nem ezen kellene alapulnia a további beszélgetéseknek.
A Janis Joplin megjegyzésre még felhorkanok sajátos módomon, majd elgondolkodok a feltett kérdésen. Hobbi. Hobbi. Hobbi. Találj ki valamit, Szigethy, mert nem áll jól a szénád. Most az egyszer ne ronts el valamit, amiben látsz fantáziát. Mégis oly’ nehéz megszólalni és elhitetni valakivel, hogy nem vagyok olyan unalmas, mint amilyennek beállítom magam, mert… ha én ezt gondolom magamról, akkor hogyan is várhatom el valakitől, hogy az ellenkezőjét gondolja rólam. Túl elszántam írom le magam.
– Egyen már rajta kaptál – felelem mosolyogva, s z anyagszalvétába törölve ujjaimat. Végül szájam elé emelem azt, és ott is megszabadítom magam az étel okozta károktól. – A testedzés az, ami a napjaim nagy részét kitölti – tartok egy kis szünetet, majd folytatom. – Nagyon vézna kölyök voltam. Körülbelül öt éve döntöttem úgy, hogy teszek ellene – és ezt a fizikumot fenntartani rengeteg munkával és lemondással jár. Kiemelkedő hobbijaim nincsenek. – Szeretem a természetet járni és néhány éve mugli fegyvereket kezdtem gyűjteni, de azokat elrejtettem egy időre – van egy bérleményem, ahol tartom őket Budanekeresden. – Tudom, hogy szereted a munkád, de… - itt veszem csak észre, hogy Jules felém nyújtja a poharát. Egy ideig hezitálok, majd elveszem és belekortyolok. Biccentve megköszönöm, de a pincér már látja is, hogy mit kell tennie; hozza a következő kört. – Mi az, ami a leginkább kikapcsol? Mit csinál Julianne Ainsley, amikor nem gazdasági igazgató?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=812116#post812116][b]Julianne M. Ainsley - 2020.06.22. 21:25[/b][/url]

Nem akarja erőltetni, hogy a férfi túlzottan sokat beszéljen. Ki fogja mozdítani a komfortzónájából - már amennyiben eddig nem sikerült -, de nem célja, hogy rosszul érezze magát. Éppen ezért feltett szándéka legalább annyit, vagy inkább picit többet csacsogni, mert bár nem az emberek szakértője, annyit még ő is le tudott szűrni, hogy Sándor jóval introvertáltabb, mint ő. Ebből kifolyólag, noha sok mindenben juthatnak közös nevezőre, bizonyos dolgokban változatlanul különbözni fognak - ami nem baj. Sőt, valószínűleg kitépné a haját, ha minden apró rezdülésükkel ugyanarra tartanának, mindig egy véleményen lennének. Persze fontos, hogy legyenek hasonlóságok, de azok az aprócska különbözőségek lesznek azok, amik segítenek összetartani a nagy egészet, teljesen mindegy, milyen kapcsolatról beszél az ember. Kell a magánszféra, az énidő, ha pedig mindent együtt és ugyanúgy csinálnak, előbb-utóbb ez elvész. Lucával is azért tudnak ilyen jól működni, mert bár sok mindenben egyformák, jó néhány dologban ég és föld a párosuk.
- Én nem mondhatom el ugyanezt magamról, de megfogadtam, hogy ma este jó kislány leszek és hagylak érvényesülni - hangjában vidámság cseng és a humor mögött érezhetően meghúzódik az igazság is. Bár sohasem ontotta magából az információt, Jules most különösen odafigyel az egyensúlyra: azért vannak itt, hogy megismerjék egymást, nem pedig azért, hogy a nő meséljen magáról. Bármily meglepő is legyen, neki is fontos, hogy megtudjon ezt-azt a másikról.
- Hű, akkor neked fegyvergyűjteményed van? Na ez a nem semmi - elismerően bólint, majd újabb falatot ejt a szájába. - És lőni is tudsz? - ez viszont már érdekesebb kérdés. Ez a hobbi nem olyasmi, mint mikor a létező összes bélyeget összegyűjtöd, ahhoz nem kell szakértelem. Azzal nem igen tudsz mit csinálni, legfeljebb örülsz neki, de a fegyverek már más lapra tartoznak, már csak azért is, mert ezek szerint Sándornak nincs kifogása a muglik ellen, mi több, valamilyen szinten rajong is értük. Maradjunk annyiban, hogy ezt nagyon sok varázsló a mai napig nem mondhatja el magáról, ami szomorú bár, mégis elfogadott.
A kérdésre hamiskásan elmosolyodik, mert biztos benne, hogy ez a válasz is kellően meglepő lesz. Mielőtt úgy döntene, hogy megszólal, hagyja, hogy a pincér ismét töltsön mindkettejüknek, majd bele is kortyol borába. - Nos, én imádok fürdeni - némi hatásszünet kedvéért nem folytatja, csak hagyja, hogy az első benyomás és az érzések megjelenjenek a férfi arcán, majd amikor meggyőződik róla, hogy már lenne kérdése, megelőzi. - Nem a reggeli vagy esti gyors zuhanyzásra gondolok. Van otthon egy hatalmas kádam. Általában a szélét körberakom illatgyertyákkal, bekapcsolok valami hangulatos zenét és egy jó könyvvel elmerülök a habokban. Én mondom, istenibb, mint egy hosszú alvás - szinte érzi, ahogy bőrét simogatja a meleg víz, orrát megtölti a vanília és a rózsa kellemes egyvelege, miközben fülét cirógatja a háttérben halkan zümmögő jazz. Vajon a férfi is elképzeli, milyen az, amikor ilyen kellemesen lazít? És vajon zavarba jön tőle? Ilyenkor bánja, hogy nem legilimentor. - De egyébként szeretek kimozdulni otthonról, társasági ember vagyok. Ja és imádom a sorozatokat, képes vagyok napokig ülni a TV előtt és nézni őket - széttárja karjait, amolyan "ki érti ezt?" stílusban, majd két kagylót pakol maga elé, hogy a lehető leggusztusosabban - lehetetlen - fogyassza el őket, de legalábbis nekik lásson.
- Arra gondoltam, hogyha ezt a sok mindent megesszük, sportolhatnánk valamit. A futás után most szívesen elvernélek például kosárban - huncut, szemtelen mosoly költözik arcára, szemében megcsillan a versenyzési vágy. Egy izzasztó próbatétel, hogy lemozogják ezt a rengeteg mindent, de legfőképp a bort. Mondjuk, ha igazán sokat isznak, egymást se fogják látni, nemhogy a palánkot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=812154#post812154][b]Szigethy Sándor - 2020.06.23. 12:12[/b][/url]

Tetszik, hogy csacsog. Valójában több okból is; az első egyértelműen az, hogy én kevésbé érzem a késztetést, hogy feleslegesen fecsegjek; a második ok pedig az, hogy szeretem hallgatni a csilingelő nevetést, és perverz módon az is tetszik, amikor csipkelődik és oda-odaszólogat nekem. Az emberek általában nem sok mindent váltanak ki belőlem, és érdekes, hogy amióta a kastélyba érkeztem, érdekesebb emberekkel találkoztam, mint az előző éveimben. Az előttem ülő és rákot csócsáló nő pedig a legérdekesebb mind közül. Főképpen ezekért a megjegyzésekért, mint ami most is elhagyja ajkait. Szemöldököm látványosan repül magas homlokom közepére hiszen, ha nem is szánta kihívónak, mindenféleképpen úgy sikerült. A szemöldökgimnasztika mellé természetesen sanda mosoly jelenik meg ajkaim szegletében, majd egészen fogvillantásig szélesedik, s végül alsó ajkamat megnyalva tekintek le egy pillanatra az asztalra. – Akkor, ha jól értem nekem kell ma a rossznak lennem? – kacagok, majd a homárollóért nyúlok. Igazság szerint ez az egyetlen, amit eddig még nem kóstoltam soha, de úgy emlékszem ehhez kellene valamilyen szerszám. Tányérom mellé nézek, ahol meglátom a diótörőhöz hasonlító tárgyat. Érdekesnek találom, így elgondolkodva veszem tenyerembe, s Jules felé mutatom. Apró mosoly jelenik meg szájam szegletében, majd megroppantom az ollót. Mivel a művelet sikeresnek mondható, elégedettséget sugárzó arccal teszem félre a törőt, és ujjaimmal kezdem lebontani a páncélt. Közben fel-felpillantok Julesra. Bólogatni kezdek.
– De bizony, hogy az van – felelem, miután lenyeltem egy hatalmas falatot. A maradék homárt a tányéromra teszem, majd kezeimet megtörölve nézek ismét a kék szemekbe. – Tudok, bizony – hanglejtésem vidám, direkt ismételve a „bizony” szót. Látszik, hogy örömmel tölt el a nő izgatottsága a gyűjteményemmel kapcsolatosan. Ahogyan Jules fejében is, így az enyémben is megjelenik a gondolat, hogy igen sajnálatos az, hogy vannak még boszorkányok és varázslók, akik megtagadják a mugli kultúrát. Pedig igenis lenyűgöző dolgokat tanulmányozhat az ember.
A pincér érkezésére kissé előre dőlök, s köszönetképpen biccentek felé egyet. Éppen ideje volt. A tengeri falatok könyörögnek minden egyes harapásnál egy korty után. Kiválóan passzol a Sauvignon Blanc az ételek ízvilágához. Egy ideig csak az asztalon pásztázik zöld szempárom, azonban éppen jókor tekintek fel partneremre, s a hamiskás mosolyra egy erősebb hideg hullám szalad végig gerincem mentén. Jóleső, mégis idegen, de legfőképpen váratlan érzés. Összeszűkített pupillákkal várom az után a bizonyos mosoly után a választ majd, amikor megkapom azt, újfent elmosolyodok.
Éppen kérdeznék, amikor Jules folytatja. Mintha kivárta volna. Ökölbe szorított kezemet nyomom ajkaimnak, amik megállás nélkül mosolyognak, miközben hallgatom őt.
– Mit meg nem adnék egy forró fürdőért – mondom kissé elkalandozva. A lakásom miniatűr fürdőszobája nem alkalmas ilyesmire. Az, ahogyan Jules leírja a tökéletes fürdőzést újra megcsap a gerincem mellett végig száguldó érzés. Az illatgyertyák, a könyv és a zene gondolata engem is a habok közé merít. De végül felrázom magam, és úgy tekintek Julesra. – Az utóbbi időben én is kimozdultam – vallom be. – Persze egyedül – teszem hozzá egy keserédes mosollyal. Sorozatok? A keserédes mosoly hirtelen szélesedni kezd, és bólogatva jelzem elismerésem a nő felé.
– Sportolni? – hangom meglepett, ám kíváncsi. – Hogy úgy – harapok mosolyogva ajkamba a kosárlabda gondolatára. Partnerem újabb szemtelenre sikeredett arcjátéka arra késztet, hogy azonnal rávágjam… - Legyen – érdekesen hangzik. A tányérra tekintek, ahol már igencsak megfogyatkoztak a résztvevők. – És mégis merre gondoltad? Amolyan Bronx-szerűen, valamelyik utcai pályán?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=812540#post812540][b]Julianne M. Ainsley - 2020.06.30. 11:26[/b][/url]

A kérdésre csintalan mosoly ível ajkaira, szemei élénken csillognak. Nem hiába: azon morfondírozik, milyen is lehet Sándor, mikor épp rossz? Bizonyára remek társaság és le merné fogadni, hogy kimondottan jól szórakoznának, ha elengednék magukat teljes mértékben. Sanyi, a rosszfiú. Tell me more. Eközben a férfi példáját követve maga is egy homárollóért nyúl, s mikor szabaddá válik a nyitó, rögtön kézbe is veszi, hogy egy gyors mozdulattal felszabadítsa íncsiklandozó ételét.
- És mondd csak, honnan ered ez az imádat? - láthatóan komolyan érdekli a dolog, hisz ilyen hobbival nem gyakran lehet találkozni. Sokat hallott már a sportlövészetről is egyébként, egy időben eljátszott a gondolattal, mennyire menő lenne, ha ő maga is kipróbálná, de végül a kosárlabdába szeretett bele. Nem bánja, de így el kellett engednie fantáziaképeit a hihetetlenül vagány fegyverektől.
Egy kicsit incselkedik, miért is ne? Ha már kimondottan randevún vannak, akkor igazán nem nagy bűn egy kicsit felforrósítani a hangulatot. Az már más kérdés, hogy egyetlen szava sem volt hazugság: tényleg imádja a hosszú fürdőket és egy jó könyv elől nehéz kirobbantani. Látván Sándor mosolyát, ő sem tudja visszatartani sajátját, bár nem is az a típus, aki ilyesmit tenne. Nem hitte volna az első pillanatban, hogy eljön az a nap, mikor ennyire fogja élvezni a másik társaságát, elvégre a könyvelés felett görnyedve sok mindenre gondol az ember, csak épp erre nem. - Sokkal jobb, mint a szokásos gyors zuhany - egyetértően bólogat, miközben elismeri, ő is elmerülne most a habokban. Ha akarna, hazamehetne és megmártózhatna akármikor, de amikor a férfi ismét szóra nyitja ajkait, valahogy ez a lehetőség elhomályosul. Miközben azon gondolkodik, hogy lehetséges, hogy még mindig egyedül van, mi több, nem is nagyon vannak barátai - nem lehet mindent a zárkózottságra fogni -, végre rátérnek az izgalmasabb részekre. Egy kagylóért nyúl, hogy roppant nőietlenül elpusztítsa, s szerencséje, hogy megteszi, mert az utcai gettó kosár dolgon fel kell nevetnie.
- Még szerencse, hogy nem vagyunk Bronx-ban - hamiskásan mosolyog, majd megtörölve kezét és száját kihívóan könyököl fel az asztallapra, hogy némiképp előrébb hajoljon. Íriszei elárulják, hogy most valami botrányosat fog mondani, de azt is, hogy szórakoztatónak tartja. - Van a közelben egy elég jó pálya, beszökünk és játszunk egy keveset - a hangsúly természetesen azon van, hogy valamilyen rafinált, egyébként törvénytelen módon bejutnak és használják majd a felszerelést, azonban Jules-nak szeme sem rezdül. Az más kérdés, hogy ő tudja nagyon jól, ha le is buknak sincsenek bajban, hisz tagsági kártyája van, ami feljogosítja a belépésre. De higgye csak azt Sándor, hogy valami irtó kemény dolgot fognak tenni.
- Persze, ha nem mered, azzal sincs gond, teljesen megértem...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=812548#post812548][b]Szigethy Sándor - 2020.06.30. 13:57[/b][/url]

Csintalan mosolyra csintalan mosoly a válasz. Összehúzott szemhéjjal figyelem, ahogyan az eddig ismeretlen fény megcsillan a másik tekintetében. Azonban nincsen elég időm kiélvezni – s leginkább megfejteni mivoltát –, hiszen Jules máris nyúl a félretett homártörőért, én pedig zavartan nyelek egyet, miközben hátra dőlök a székben. Annyira el tudok mélyedni a gondolataimban, hogy teljesen kizökkent, hogyha valami más megszakítja a fejemben tévelygő képzeteket. Jobb kezem ujjai közé fogom a fehérborospohár szárát, majd egyet-kettőt köröztetek a benne lévő itallal, miközben figyelem mennyire tapad fenn az üvegen. Szemem sarkából azonban észlelem, hogy Jules közel sem olyan sután áll neki a homártörésnek, mint ahogyan én tettem néhány perccel ezelőtt. Elismerő mosolyra húzódnak széles ajkaim, amik szinte már zsibbadnak a jókedvű kacagások tucatjától. Játékosan, már majdnem szórakozottan döntöm meg poharamat, hogy a benne lévő bort vizsgáljam néhány másodpercre, majd felkapom fejemet, amikor a fegyverekről kezdünk el beszélgetni.
– Minden kisfiú faágakkal játszik kiskorában, amíg nem kap pálcát – kezdem, majd kicsit előre dőlök, s a tányért is az asztal közepe felé tolom jelezvén; én végeztem. Egy újabb korty után felkönyökölök az asztalra, és bohókás vállvonással folytatom mondandómat. – A világ leghatalmasabb mágusa szeretne lenni – hangnemem szokatlanul közvetlenné válik, közben mosolyogva figyelem, ahogyan Jules megküzd a homárral. Egy idő után viszont a pult irányába tekintek, mert azért nem a legelegánsabb húzás evés közben ennyire figyelni őt. – Édesapám legjobb barátja varázstalan, ő mutatta be nekem a fegyvereket. Alig voltam tíz éves – mosolyom múltat idéző, miközben szenvedélyem eredetéről ábrándozok. István meg akarta mutatni nekem, hogy a mugli kissrácok mivel játszanak. Fakardok, fafegyverek. Majd végül a gyűjtött fegyvereit is bemutatta nekem. – Miután meghalt, én kaptam a gyűjteményét – teszem hozzá kissé jókedvet veszítve, de egyáltalán nem porba tiporva az eddigi jó érzéseket. Keserédes mosoly jelenik meg arcomon. Éppen annyira teszem ezt, hogy mindkét arcomon kirajzolódjon jellegzetes mosolycsíkom. Ezután inkább csendben maradok egy időre, így nem csoda, hogy szórakozási szokásaim – vagy éppen szokatlanságaim – Julest is elgondolkodtatják egy időre. S hogy mi az a zárkózottságomon kívül, ami valamiért eltaszítja az embereket? …
– Még szerencse – mondom kölyökmód vigyorogva, miközben ismét foglyul ejtem a nő tekintetét. Aztán hallom, hogy újabb mázli; van egy pálya a közelben, ahová… zöld szempárom ugyan inkább a meglepettségtől tágul, mint az ijedtségtől, de nem is Jules lenne, ha ezt nem használná ki egy „mered vagy nem mered” játékkal. Mosolyomat némi csücsörítéssel és szájhúzogatással próbálom leplezni, majd lehúzom a pohár tartalmát, és újfent előre dőlök az asztal felett. – Ezt megbeszéljük a helyszínen – kacsintok felszabadultan, majd egy finom mozdulattal kérem is a számlát.
Miután mindent elintéztünk az étteremben, és kifelé sétálunk a magunk kényelmes tempójában, karomat nyújtom Jules felé. Szemem sarkából tekintek felé, s ha elfogadja azt, egy elfojtott, ám kifejezetten elégedett mosollyal lépünk ki az ajtón. Biztosan a bor beszél belőlem, s a bizonyítási vágy, de; csapjunk bele.
Kifelé menet még visszaintek a pincérnek, majd az ajtó csilingelve záródik mögöttünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=813436#post813436][b]Julianne M. Ainsley - 2020.07.16. 15:12[/b][/url]

Érdeklődve, kíváncsian figyeli, ahogy Sándor arckifejezése folyamatosan változik, végül közvetlenné, szinte már gyermekivé válik. Ez érdekli igazán, milyen az igazi Szigethy felügyelő a maszkja alatt, amikor nem komoly és nem komor, amikor ugyanolyan emberi, mint bárki más. És az a helyzet, hogy ez a kicsit kölykösebb, elkalandozósabb jobban tetszik neki. Ahogy elpusztítja a maradékot, a szalvétával megtörli ajkait és tányérját maga is arrébb tolja, hogy aztán az asztalon támaszkodva partnere vonásait vizslassa. Talán illetlenség ilyesmit tenni, de nem tudja levenni róla a szemét, miközben beszél, hiszen igyekszik átlátni a páncélon, mely valamelyest lehullni látszik.
- Sajnálom a veszteséged - nem ejt könnyeket és nem is hal kínhalált az eddigi felhőtlen hangulat. Tekintetében se szánalom, se sajnálat nem tükröződik, egyszerűen csak egy őszinte részvét ez, amely pontosan addig tart, ameddig Sándor nem konstatálja, mert ezután a kedélyes mosoly újfent Jules arcára ível.
Mivel ellenvetése nincs a továbbiakban, így elrendezvén a kötelező köröket kilépnek az étteremből, a nő pedig különösebb tétovázás nélkül fogadja el Sanyi karját. Hát hogy is ne tenné. A ruhájából áradó kellemes, férfias illat jobb, ha beissza magát tudatába, hogy bármikor felismerhesse, ha megcsapja orrát. Az sem utolsó szempont, hogy a férfi nem kevéssé vonzó, ami csak újabb megerősítése annak, hogy ez az este pont jókor és pont a megfelelő személlyel zajlik.

- - - o - - - o - - - o - - - o - - - o - - - o - - -
A pályához érve persze felmerülhet bennük a kérdés, mégis hogyan jussanak be? A válasz igencsak egyszerű. Jules, a pálcáját előkapva emeli meg a kerítést, majd egy elegáns mozdulattal int, hogy menjenek be. Ha már mágusok és elvileg tilosban járnak, akkor csinálják rendesen. A hátsó bejárathoz érve egy Alohomora segítségével hatolnak be, hogy pár pillanat múlva már az öltözők előtt sétáljanak el. A felszereléseket sem nehéz összeszedniük, a biztonság kedvéért két kosárlabdát is kimenekít a helyéről, hogy a pályára lépve szinte azonnal megtorpanjon.
- Cipőt le - ő sem teketóriázik sokáig, két rántás és már engednek is fűzői, hogy lerúghassa magáról bakancsát és harisnyás lábával vehesse birtokba a pályát. Hajgumit nem hozott, ahogyan váltás ruhát sem, de hé, épp ettől lesz olyan izgalmas az egész. Gyorsan a terem széléhez sétál, hogy a falon kitapogassa a kapcsolót és felkattintva azokat fényárban úsztassa el a helyiséget. Végezvén befut, kezében a lasztival és sunyin mosolyogva néz Sándorra.
- Nos, itt foglak én téged ronggyá verni. Készen állsz? - elkezdi pattogtatni a labdát, majd nekiiramodik, hogy egy gyors csellel kikerülje a férfit és egy három pontost csont nélkül bedobjon. Talán nem szoknyában kéne ezt játszani, de majd vigyáz. Végül is, mi történhet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=814760#post814760][b]Szigethy Sándor - 2020.07.30. 11:31[/b][/url]

Néhány utcasarok és még néhány elnevetgélt mondat után meg is érkezünk a sportpályához. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ugrik meg kicsit a gyomrom, hiszen nem éppen jogosan tartózkodunk itt, ám az, hogy Jules milyen természetességgel tör be a helyszínre megmosolyogtat. Szám szegletében ott húzódik a vigyor és szemem környékén a nevetőráncok is megmutatkoznak, miközben követem őt, és átsétálunk a megemelt kerítés alatt. Halkan puffan mögöttünk, amire meg sem fordulok, majd figyelem, hogy micsoda természetességgel foglalja be a pályát. Egy szempillantás alatt veszi le magáról a bakancsot, és miközben zöldjeim a harisnyás lábra kúsznak, nyelnem kell egy hatalmasat. Hasonló érzéssel tölt el egy női harisnyába bújtatott láb, mint a csipkés ruhák és kiegészítők, ezért mélyet szippantok a jellegzetes pályaillatból, majd meglepett mosoly terül szét kreolszín arcomon. „Cipőt le”, hallom az utasítást, és tekintetemet Jules kék szemeibe mélyesztem. Feszengésem a pillanat töredéke alatt tűnik el valahova messzire, majd lehajolok, hogy lazán kifűzhessem én is cipőmet. Ugyan mozdulataim lomhák – nehéz ekkora testtel gyorsan mozogni a mellény szorításában – ám amikor felegyenesedek, máris kigombolom a felsőrészt, hogy megszabadulhassak tőle, és ezután már csak ingem ujját igazgatom bohókásan a kényelmes viselet érdekében. A félhomály ad egyfajta hangulatot a térnek, noha sokat segít az is, hogy Jules felkapcsolja a világítást. Meg-megremeg a lámpafény, majd bekúszik kettőnk közé, és édes bizsergéssel világítja meg az egész termet.
– Mintha újra tinédzser lennék – jegyzem meg mosolyogva, majd cipőm mellé hajítom az eddig vállamon tartott mellényt, és ujjaimat ropogtatva vizsgálom, hogy Jules mire készül. A lámpa felkapcsolásból máris egy labdával tér vissza, amit olyan természetességgel kezd el pattogtatni, mintha erre született volna. És bizonyára így is van azok alapján, amiket ezidáig megtudtam róla. Sunyi mosolyára egy visszafogott mosoly a válaszom, majd ajkamat megnyalva próbálom azt még inkább elrejteni. Amikor elindul felém sután védekezni iramodok, azonban ő olyan nemes egyszerűséggel cselez ki, hogy valóban azt kell gondoljam; valóban itt fog engem ronggyá verni.
– Na, várj csak – harapom be ajkamat a három pontos látványára, majd arcomba hulló barna tincseimen egyet-kettőt rendezve indulok el felé, hogy most én mutassam meg, mire is vagyok képes. Magasságom egyértelműen azt jelezhetné, hogy fekszik nekem ez a sport, azonban az igazság az, hogy nem igen gyakoroltam soha. Nekiiramodok. Látom a labdát kipattogni a pályáról, ezért gyorsítok, majd még mielőtt szem elől veszíthetnénk, megragadom hosszú karjaimmal, és néhányat pattogtatva fordulok Jules felé. A kibontott hajkorona, a formás, harisnyás lábak és a szoknya tökéletesen megfelel ehhez a játékhoz. Így lesz az izgalmas. – Csak vigyázz, mert azokban csúszhat a pálya – mutatok bal kezemmel lábára, s közben jobbommal pattogtatom a labdát.
Még néhány másodperc időhúzás, aztán nekiiramodok a pálya másik végébe. Nem szándékom mindenáron megnyerni a dobálgatást – nem is valószínű, hogy tudnám – de mivel ennyire kedveli a nő ezt a játékot, ezért bizonyítani szeretnék. Hogy miért? Egyértelmű; ez egy randevú, és szeretném, hogyha tetszene neki, amit lát. Ennek érdekében kerülöm picit a tekintetét, és mindent, ami elveszi a figyelmemet, s végül amikor a dobó zónába érek, lépek kettőt, s máris rádobok, miközben magasságomnak köszönhetően a gyűrűbe csimpaszkodok. Noha még így sem sikerült beletalálni. Olyan erővel dobtam rá, hogy az kipattan belőle, én meg szájamat húzva figyelem, ahogyan Jules irányába indul a labda. – Hát… ez rosszabbul nem is sikerülhetett volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815546#post815546][b]Julianne M. Ainsley - 2020.08.11. 22:24[/b][/url]

Ha tinédzserek lennének, akkor már a pályán fetrengenének és csókolóznának, gondolja Jules, mivel nem először próbálja az éjszakai kosarazást. Erik gyakran elkísérte és, bár nyílt terepen sohasem léptek át komolyabb határokat, azért csináltak már ezt-azt. Éppen ezért finoman beszívja alsó ajkát, ezzel egyidejűleg rá is harap nyelvére, nehogy valami meggondolatlanság csússzon ki száján.
- Te kamaszként se törtél be sehová - játékosan nyelvet ölt, majd egy gyors csel kíséretében már be is dobja első kosarát, hogy utána Sándor felé fordulva elégedett mosollyal arcán jelezze, hogy ő következik. Még szerencse, hogy a férfi is így látja és bizonyítani készül. A mellette elhaladó alak után fordul és most, hogy végre észrevétlenül megteheti, tekintete kedvenc felügyelőjének fenekére vándorol, hogy elismerően konstatálhassa: jó bőr. Ami azt illeti, eddig megfigyelte már a csodaszép szempárt, a markáns arcélt, a csókolózásra minden bizonnyal tökéletesen alkalmas ajkakat, no meg a kisportolt testet. A lökhárítóra sajnos ezidáig nem volt lehetősége, mivel jó eséllyel az ember nem két farpofával beszélget.
A megjegyzésre óvatosan szélesedik ki az arcán nyugvó görbe, hisz láthatóan nem véletlenül jegyzi meg. Mi tagadás, kimondottan jó lábai vannak, melyeket ezidáig a magassarkú hangsúlyozott ki, most viszont, hogy teljes mértékben talajmentén van, mintha mi sem változott volna.
Szótlanul figyeli a manővert, mely szemei elé tárul, amikor pedig Sanyi a palánkon lógva követi le a labda csúfolódó mozgását, muszáj ráharapnia ajkára. Nem nevetheti ki, hiszen nem tehet róla, hogy nem profi, meg hát Jules sem úgy kezdte, hogy egyből csont nélkül dobálgatott. Ettől függetlenül végül kibuggyan belőle és, miközben összekanalazza a labdát, meg is indul a férfi felé. - Az erő nem minden. Fontos a szög és a célzás. Mivel ezt a játékot bizonyos értelemben lukra játsszák, így ésszel és ügyességgel nyerhetsz - ha leszáll végre hozzá, akkor kedvesen fogja meg alkarját és csúsztatja végig rajta kezét, hogy végül magával húzza a zóna vonalához. Amikor odaérnek, irányba állítja és megáll mellette, úgy folytatja a magyarázatot.
- Kicsit rogyaszd a lábad, így fogsz elrugaszkodni. Az egyik kezedben, amelyiket ügyesebbnek érzed, fogd a labdát, a másikkal pedig tartsd meg, valahogy így - mutatja az alaptartást, majd a férfi kezébe nyomja a labdát és odalép hozzá, hogy segítsen neki. Bár e pillanat lehetne most abszolút meghitt és bensőséges, a finom, célzott érintéseken és a köztük vibráló feszültségen túl érezhetően tanító jellegű. Amikor segít felvenni az alapállást, akkor tengerkék íriszeit a férfiéba fúrja és újból elmosolyodik. - Most pedig nincs más dolgod, mint elrugaszkodni és bedobni - mondandója végeztével, mintha hezitálna, nem lép azonnal hátrébb, kínzóan sokáig marad ilyen közelségben, mielőtt úgy döntene, hogy hagyja a másikat érvényesülni. Pont addig marad Sándor személyes terében, hogy még ne legyen zavaró, de amikor eltávolodik, már érezze a hiányát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815561#post815561][b]Szigethy Sándor - 2020.08.12. 10:17[/b][/url]

Ha tinédzserek lennénk, akkor Jules rám sem nézne. Vézna, kedvtelen kölyök voltam, aki maximum azért került a sportpályára, mert oda rángatták az erősebbek, hogy egy elmés megjegyzése miatt jól megverjék. Azonban most nem ez a helyzet, és ahogyan a nő beharapja ajkait az egyre erősebbnek ható lámpafényben, kellemes bizsergés szalad végig testemen. Mindennek köszönhetően majdnem félrepattogtatom a labdát, ám szerencsére időben reagálok rá, így nem kerülök még kellemetlenebb helyzetbe. Tehát, itt is volt a válasz arra, hogy meglett férfi létemre, miért is küzdök ennyi komplexussal; egészen húszas éveim végig nem foglalkoztam a testemmel, hanem csak és kizárólag az elmémmel nyűgöztem le… saját magamat leginkább. S mikor a tanári után már az auror szakon tanultam, akkor kezdtem el eljárni az edzőterembe, és tettem szert erre a formára, amire – hazudnék, ha mást állítanék – igencsak büszke vagyok. Azonban ez a test sokszor még mindig a vékonyka srác lelkét tartja fogságban – többek között ezért is nagyon nehéz elhinni azt, hogy Jules eljött velem ide, és komolyan szóba áll velem. A kettőnk között egyre csak kibontakozó kémia hol az én elmémmel játszik, hol partneremével; erről a lopott pillantások árulkodnak leginkább.
A megjegyzésre csak sármos mosolyom a válasz, miközben fejemet csóválom, s máris nekiindulok a kosárpalánknak. Amit már ugye tudunk, hogyan végződik, így néhány másodperc elteltével szomorkás lajhárként lógok még egy kicsit a palánkon, amíg egy apróbb reccsenést nem hallok. Így el is engedem a gyűrűt vastag ujjaim szorításából. A padlón halk puffanással érkezem, kissé rogyasztva térdeimet, majd Julesre nézek. Ismét az az ajak harapás. A hideg éles kis körmeivel simítja végig hátamat, amire láthatóan megrázkódik felsőtestem, és egy nagyot sóhajtva indulok meg a nő irányába. – Azt vettem észre – kuncogok basszusomon, az erőre irányuló szavakra reagálva. Tarkómhoz emelem bal kezemet, és barna hajkoronám alját tépem meg kissé egy kelletlen sóhaj mellett. – Értem – bólogatok Jules tanácsaira. – Akkor már csak a technikát kell elsajátítani – mondom játékos hangnemben, hiszen mindannyian tudjuk, hogy esetemben ez nem is annyira egyszerű. Nagy vagyok, nehéz könnyedén és gyorsan mozogni. Éppen folytatnám is a mondandómat, amikor Jules kedvesen alkaromra fog. Így látványosan bennem marad a mondat, és szemeimet viszont-fúrom övéibe, hogy engedelmesen követhessem, miközben mögötte lépkedve a csinos, ringó derékra csúsznak zöldjeim. Szervezetem belső amfetaminja azonnal dolgozni kezd, és érzem, ahogyan eluralkodik rajtam a szaporább szívdobogás. Ám mielőtt még teljesen eltemetne ez a kellemes eufória, megállunk. Megállunk egymás mellett, s halkan hümmögve csinálok mindent, amit Jules mutat. – Így? – rogyasztok mamlasz óriásként, miközben ujjaim szorításába veszem a labdát is. Ekkor jelenik meg mellettem a nő, amire ismét megdobban a szívem, s érzem, ahogyan benn-bennakad a lélegzetem. Finom ujjai az én erősebb bőrrétegemhez érnek, és már nem tudok csak a labdára koncentrálni. Folytatom a hümmögést, majd lágyan elmosolyodok.
– Mindenkit így tanítasz? – hajolok kicsit közelebb, szokatlan incselkedéssel. S közben mélyen, gyermekmód reménykedve abban, hogy ez valami különlegesebb, mint általában volna. Ekkor látom a hezitálást a távolodást illetően, amire pupilláim kitágulnak, és egészen sokáig nem engedem a kék íriszeket. Végül fájdalmas sóhaj hagyja el széles ajkaimat, ahogyan megérzem az arrébb húzódást, s ezzel együtt a parfümillat távolodását is. – Elrugaszkodni és dobni – ismétlem. – Wish me luck – kacsintok játékosan, majd az instrukciókat szigorúan betarva kísérlem meg az újabb dobást, ami… betalál. Nem csont nélkül, egy pillanatra megijedhetünk, hogy kipattan, de végül átbújik a gyűrűn. – Ez az! Jules... sikerült – bokszolok a levegőbe, majd egy gyors pördüléssel Jules felé fordulok, kissé meghajlítom derekamat, és két hatalmas kezemmel a nő derekára fogok, hogy a magasba emelhessem, akár egy pihekönnyű pillangót; természetesen nem árt, ha megkapaszkodik vállamban. Julest a magasban tartva vigyorgok csillogó zöld lélektükreimmel, majd kissé lejjebb engedve akad meg bennem a levegő, miközben nagyot nyelek. – Sikerült – mondom boldogan suttogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815563#post815563][b]Julianne M. Ainsley - 2020.08.12. 12:01[/b][/url]

Nem akart goromba vagy sértő lenni, de mit tehetett volna? Az i-re a pontot az az apró reccsenés tette fel, ami végül arra ösztökélte a férfit, hogy elengedje a szerencsétlen karikát. Igen, mondjuk ki, kinevette, de még ez is inkább volt aranyos, semmint gúnyos vagy bántó. Nem ismeri még tökéletesen, de abban biztos, hogy annak idején rengeteg sebet szerzett, ezeket pedig sem feltépni, sem szaporítani nem akarja.
- Ne aggódj, ha egyszer ráérzel, onnantól könnyű lesz - ha valaki nem tudná, miről beszélnek, ezután a diskurzus után minden bizonnyal valami szexuálisan túlfűtött, erotikus, mindent elsöprő aktusra asszociálnia, amit épp megalapoznak. De nem, valójában ez csak a játékról szól, bár ki tudja, idővel, ha minden jól alakul, talán oda is eljutnak, hogy a húsnak húsnak feszüljön annak teljes, meztelen valójában. Na de hagyjuk most ezt, figyelmünket irányítsuk vissza hőseinkre. Ahogy ujjai végigsiklanak a karján, úgy érzi, mintha áramütés érné, azt viszont nem tudja, hogy eközben mire gondolhat Sándor, merthogy igencsak szótlanná vált.
- Igen, valahogy így - mosolyogva áll vele szembe, hogy aztán segítsen a labda helyes tartásában is, hisz a jó dobáshoz elengedhetetlen az erő és szög tökéletes együttese. Jules is éveken keresztül tökéletesítette híres három pontos dobásait, melyben nem igen akadt ellenfele. Nyilván számára is voltak gyengébb pozíciók, amik nem feküdtek neki, de nem lehetett már akkor sem mindenben profi. - Nem. Másokkal szigorúbb vagyok - sejtelmes, némiképp kacér görbére ívelnek ajkai, mielőtt úgy döntene, hogy megszakítja a szemkontaktust és engedi kibontakozni Sanyit. Keresztbe fonja karjait, ahogy a labda repülni kezd a cél felé és szinte visszafojtja lélegzetét, ahogy először megpattan. Tudja, hogy jónak kell lennie, látszik, mégis legalább annyira, ha nem jobban izgul az eredményért, mint partnere. Amikor végre valahára átesik a karikán és az azon lógó háló megrezzen, akkor a férfival egy időben emeli a magasba mindkét kezét.
Szívesen szólna, de nem marad lehetősége, mert Sanyi egyik pillanatról a másikra már a magasba is emeli, ő pedig ösztönösen sikkant egy aprót, hogy kezeit automatikusan az erős vállakra tegye és megkapaszkodjon bennük. Mosolya levakarhatatlan és nevetése is egyértelműsíti, hogy ez egy boldog pillanat, csakhogy utána... Utána úgy maradnak, a világ nem forog tovább, íriszeik pedig mélyen egymásba kapcsolódnak. Köszönhetően annak, hogy lejjebb engedik, a férfi lehelete megcirógatja arcélét, hogy egy apró, szinte jelentéktelen simítással nyakát is érje, Jules pedig, noha mindig tudja, mit kell tennie, most hirtelen elbizonytalanodik. Vágyik arra, hogy megcsókolhassa, de nem tudja, korai-e.
Mégis, ha valaki, akkor ő mindig a bevállalósabb típus volt, így jobb kezével támaszkodik, míg balja a barna fürtökbe vándorol és közelebb hajol. Pillái félárbocra ereszkednek, s csupán pár, apró, ám túlontúl jelentőségteljes milliméter választja el őket egymástól. Szíve majd kiugrik a helyéből, ám a döntést már meghozta. Nem törődve a következményekkel, hallgatva megérzésére megszünteti a kettejük között lévő távolságot és ajkát a férfiéra tapasztja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815571#post815571][b]Szigethy Sándor - 2020.08.12. 13:07[/b][/url]

Kezünkkel a magasban ünneplünk mindketten néhány pillanat erejéig. Csak Jules és én. Örömittasan mosolygok; fehér fogsoromat teljességében megmutatva a gyűrűnek, miközben gondolatban be is mutatok neki, hogy „ezt neked, sikerült”. Noha egyértelmű, hogy nem csupán az én érdemem a találat, mégis valamiféle büszkeség járja át a testemet, elvégre egyértelműen bizonyítani akartam Julesnak. Az másodlagossá válik, hogy segítséget kellett kérnem tőle ehhez. Így alakultak ezek a percek a ma este legszebbjeivé. A mérhetetlen boldogságlöketnek köszönhetően megpördülve fordulok a nő felé, aki majdhogynem olyan mértékű izgatottságot tud maga mögött, mint én, amikor megláttam, hogy talán kipattanhat a labda. De nem tette, így méretes tenyereim férfias erővel, s ugyanolyan finomsággal fognak a vékony derékra. Hüvelykujjam hasfalát támasztja, míg hosszú ujjaim fennmaradt része a derék hátsó részét érintik. Mintha érzékeim felerősödtek volna érzem még jobban Jules parfümjét, ami saját illatával párosul, szinte megbódít. Emellett a finom anyag érintése az, ami kissé elveszi az eszemet. Azonban egy dolgot nem tudunk; hogyan is kell viselkednem ezen a randevún. Ha egy jelentéktelen randi lenne egy ismeretlen nővel, akkor azt mondanám, hogy teljesen mindegy, hogy mit csinálok, mert nem érdekel. Csakhogy Jules társasága nem ezek közé tartozik. Hallom csilingelőn sikolyát, ahogyan a magasba emelem, amire még jobban szélesednek ajkaim. Közben követem tekintetemmel az ő arcát díszítő görbét, amire mosolyom megigézett fajtáját veszi elő lelkem egyik titkos fiókjából, és őszinte csodálattal figyelem, ahogyan vállaimra fog gyengéd ujjaival.
Lefelé engedem őt, mélyet lehelek a levegőbe, s figyelem, ahogyan tekintete visszavándorol az enyémbe. Ebben a pillanatban dől el az, hogy nem gondolkodok a helyzet koraiságán, vagy azon, hogy ez később hogyan fog lecsapódni kapcsolatunkra. Egyszerűen ösztönösen ezt szeretném. Eddig nem értünk egymáshoz, csak vágyódtam. Tudni akartam, de nem volt rá lehetőség. S most, hogy ebben a boldogság hurrikánban hirtelen úgy döntöttem a magasba emelem őt, majd előzőleg ujjait éreztem karomon, tudtam; ez nem csak a képzeletem szüleménye. Ez a vonzódás él és virul.
Jules balja elindul felém, és jólesően sóhajtva hunyom le szemeimet, miközben érzem tincseimmel való játékát a néma csendben. Lassan leengedem, éppen annyira, hogy lábujjai földet érhessenek. Kábán nyitom fel szemeimet, és látom, ahogyan a nő arca egyre csak közeledik felém. Amikor már csak az a bizonyos pár, apró, ám túlontúl jelentőségteljes milliméter választ el bennünket, szívem kihagy néhány ütemet. Számat érzelmektől bódultan nyitom meg, majd a pillanat töredéke alatt érzem meg finom puha ajkait az enyémen. Az enyémek megfeszülnek, ösztönszerűn eresztem derekát, hogy most már azt hátulról ölelhessem át. Aztán egy pillanatra elszakadunk egymástól. Leheletem szaggatottan csapódik Jules pilláin, miközben mellkasom egyre meg-megemelkedik. S amikor már azt hihetné, hogy valami rosszat tett, szenvedélyesen ajkaira fordulok, hogy folytathassuk, amit lágyan elkezdtünk az imént. Nem elég. Jobb karommal a derekán, balommal arca felé kúszva csókolom őt ismét. Ám karom mégsem kúszik fel teljesen az arcig, nyaka aljánál megállítom.
Nem vagyok a szavak embere, beszéljenek most tetteim. Nem ellenzem a helyzetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815592#post815592][b]Julianne M. Ainsley - 2020.08.12. 22:18[/b][/url]

Bolond lenne, ha nem hagyná, hogy a pillanat magával ragadja. Az egyik percben az őket letaglózó örömujjongás uralkodik felettük, míg a következőben, ahogy a monstrumnak ható test megáll és a hozzá képest törékeny, vékony alakot tartja, hirtelen lelassul az idő. Ezer és egy forgatókönyv következhetne akkor, amikor a férfi lejjebb ereszti, majd ahogy lábujjai a talajt érik. Elléphetne, összeszedhetné a kosárlabdát, de Jules sohasem volt ilyen. Érzi a belülről jövő késztetést, azt az elsöprő erőt, mely végigszáguld testén s folyamatosan Sándor felé löki. Nem rámenős, szereti, ha az erősebbik nem kezdeményez, de e pillanatban, az eddig tapasztaltak és jelenlegi helyzetük alapján tudja és érzi, hogy most övé a labda.
Ujjai finoman, szinte ráérősen siklanak a barna fürtök közé, alig észrevehetően masszírozván a tarkó és fej hátsó részét, miközben határozottan, mégis kínzóan lassan hajol közelebb. A szíve valahol útközben feladta és már nem követ ritmust: szabálytalanul dübörögve pumpálja ereibe a vért és az adrenalint, melyek megadják a végső lökést.
Ahogy ajkuk találkozik, villámcsapásként éri a pillanat, s noha lehunyja szemét, Sándor oly gyorsan válik el tőle, hogy még csak kiélvezni sincs ideje. Tán elrontott volna valamit? Ezt kérdezné koponyájának egy eldugott rejtekében suttogó hang, de mielőtt még a gondolatokat szavakká formálhatná, pilláin csapódik a forró lehelet és ismét összeforrnak, de ez most egészen más. Nincs benne semmi várakozó puhatolózás, mint az övében, mely egyértelműen azt kérdezte: szabad? Nem, ez teljesen egyértelműen közli: akarom. Ő pedig mámorittasan enged a férfinak, kezével ösztönösen markol bele a sötét tincsekbe, miközben jobbja kettejük közé, a férfi mellkasára siklik és finoman belekapaszkodik az ingbe. Egy dolog biztos: már akkor, mikor a tanoda könyvelése felett görnyedtek három napon keresztül, már akkor volt valami köztük. A rend szeretete, a munkamorál, a szemlélet. Aztán szép lassan, közel sem egyik pillanatról a másikra eljutottak idáig, s bár fejtegethetné, miféle út is kellett ahhoz, hogy éjszaka, illegálisan csókolózzanak egy kosárlabda pálya közepén, de képtelen másra koncentrálni, mint Sándor ajkaira. Nem marad más, csak az érzés, a perzselő, forró érzés, hogy aztán elválva tőle szinte jéghideg fuvallatként simítsa végig száját a köztük lévő távolság.
Nem lép el tőle, eszében sincs, csak annyi helyet hagy maguk között, hogy kényelmesen fel tudjon nézni az ő felügyelőjére. Ajka lassan húzódik mosolyra, miközben ujjai könnyeden játszanak a puha hajvégekkel. Mondana bármit, de lássuk be, még a szava is elállt. Ennek örömére balja elindul, hogy a fül alatt csúsztassa tenyerét a markáns arcélre és hüvelykjével megcirógassa Sándort. Nincs a mozdulatsorban sietség: ráérős, gondoskodó és figyelmes, csillogó íriszei mégis arról árulkodnak, hogy tudná ezt még folytatni naphosszat - vagy akár többet is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815603#post815603][b]Szigethy Sándor - 2020.08.13. 09:54[/b][/url]

Jules puhatolózó ajkai megadják a kellő löketet ahhoz, hogy előbújjon belőlem az a fajta szenvedély, amit már oly’ régen nem adtam meg senkinek. Az ismerkedő rész után beállt csendben nem sokáig húzom az időt; a lágy csókok édessége teljesen megrészegít. Még akkor is, ha egy pillanatra úgy is tűnt, valami nincsen rendben. Zilálva cikáznak zöldjeim a nő lélektükrei között, amikben azonnal meglátom az értetlenséget. Elgondolkodásom jeleként nyelvem jelenik meg ajkaimon, majd aprón beharapom azokat, s ezt követően, a bennem lakozó, minden létező érzelemmel fordulok Jules ajkaira. A szívem össze-vissza ver. Hol kimelegedek, hol pedig a hideg szalad végig hátamon. Szenvedélyem pedig nem marad viszonzatlan. Ahogyan erősebben érzem a tincseim közé gabalyodott ujjakat, lágyan belemosolygok a még mindig túlfűtött csókunkba. Ez ugyan csak egy pillanatig uralkodik rajtam, de egyértelmű jele annak, hogy őrülten élvezem a kialakult helyzetet. A kosárpálya csendjében csupán kettőnk szuszogását lehet hallani, illetve a csókcsata hangjai verődnek vissza a bizonyára meglepett falakról. Ki gondolta volna? Harmincöt évesen belógok egy sportcentrumba, aminek a kosárlabdapályáján történik meg az, amiről már olyan régóta fantáziálok. Nincsen ebben titok; Jules az első pillanattól több volt a szememben, mint az iskola gazdasági igazgatója. Csak – mint minden mást – ezt is elnyomtam magamban, hiszen ez milyen következményekkel járhat egyáltalán? Gondoltam volna ebbe még néhány perccel ezelőtt, azonban most, hogy teljesen átadtam magam az érzésnek, meg sem fordul a fejemben. Nincsen előzmény és következmény; csak a most van. Mi vagyunk.
Jules ujjai ingembe markolnak, így elengedem a nyaka alatti részt, és ráfogok a mellkasomon tartott kézfejre. Eközben jobbom finom óvatossággal indul meg a derékon. Egészen a nő csípőjéig, amire lágyan rámarkolok, miközben a csók lassulni kezd. Arca valamivel távolabb kerül tőlem, s én komolyan, őszinte vágyódással veszem továbbra is szaggatottan a levegőt. Tekintetét nem vagyok hajlandó engedni; látni akarom, hogy mit gondol, mi jár a fejében. Szóljon, vagy csak adjon egy jelet, hogy merre tovább. Mert én tudom, hogy mit akarok. Őt.
Elmosolyodik. Én továbbra sem engedem meg magamnak ezt a görbét; túlságosan kíváncsi vagyok. S habár a mosoly gyönyörű, hatalmasat kell nyelnem. Magától értetődő immáron, hogy elnyomott érzelmeim gaz játékának estem áldozatául. Akkor szakítom csak el tekintetemet Julesétól, amikor megérzem arcélemen az ujjait. Mélyet szippantok a levegőből, majd szaggatottan kifújom azt, szinte belebújok a finom tenyérbe, szemeimet is lehunyom egy pillanatra. A lassú mozdulat szinte kínoz, arcomra epekedőn fájdalmas grimasz ül ki, s szemeimet ugyanilyen kínnal nyitom fel, hogy szempárom újfent találkozhasson a kékekkel. A gondoskodó, figyelmes üzenetre, amit a szemek sugároznak görcsbe rándul a gyomrom. Nem emlékszem, hogy valaha kaptam-e ilyen jellegű viszonyulást akárkitől is. Nyelek egyet. Jobb kezem még mindig a csípőn pihen, ám balommal kettőt simítok mellkasomhoz szorított kézfején, majd a nyak felé indulok, hogy az ott lévő zipzárhoz érjenek ujjbegyeim. Közénk tekintek, végül hirtelen felemelem fejemet, és továbbra sem engedem el a kék íriszeket. Most én kérdezek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815607#post815607][b]Julianne M. Ainsley - 2020.08.13. 11:12[/b][/url]

Sankó
rendez-vous | love my style
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem először érzi ezt. A különbség pusztán annyi, hogy az akkori hévhez valamiféle rossz előérzet is társult, ami persze később beigazolódott, most viszont, ahogy Sanyival csókolóznak, még csak hasonlót sem vél felfedezni. Ezt vehetné egy jelnek, mely elrepíti őket a holtomiglan-holtodiglanig, csakhogy ő nem az az ábrándozó, rózsaszín ködös kislány. Pontosan jól tudja, hogy egyrészt a férfiakat halálra rémíti az elköteleződés gondolata - egyelőre jobbára őt is -, no meg túl korainak érzi, hogy igyon a medve bőrére. Éppen ezért nem is gondolkodik a holnapon, átengedi magát a pillanatnyi szenvedélynek és a férfi karjaiba burkolózik. Azt kívánja, bárcsak ne érne véget, mégis ő húzódik el.
Noha fogyasztottak alkoholt, egyáltalán nem érzi, hogy az a fejébe szállt volna és annak hatására cselekedne. Mi több, kimondottan józannak hat, ahogy tenyere az arcélre simul és lágyan cirógatja meg. Idejét sem tudja, mikor volt utoljára ennyire meghitten közel valakihez és végre nem érzi helytelennek. Tekintetük találkozásakor felismeri ugyanazt a szenvedélyt és vágyat, ami benne örvénylik, ettől pedig egy nem várt hatás alá kerül. A csípőjére markoló ujjak, a kézfején nyugvó kéz, a még mindig szapora pulzus arra ösztökéli, hogy tovább menjen. Itt azonban már az ő betyárbecsülete mondja azt, hogy nem hajlandó aranytálcán kínálni magát és rámászni partnerére, ám épp csak megfogalmazódik benne mindez, mikor az eddig kézfejét melegítő bal a cipzárjához ér, a kérdés pedig ott feszül kettejük között.
Hirtelen fogalma sincs, mit kellene éreznie, akaratlanul is elmosolyodik, ebben a görbében pedig benne van a kacér vágy és a vakmerőség is. Elvégre mégis csak egy kosárpálya közepén vannak! Lehámozza a fémről az erős ujjakat, hogy kihátráljon az ölelésből és kényelmesen hátat fordítva meginduljon a lelátók felé. Alsó ajkát beharapja, ahogy lassan, ringó csípővel távolodik, s amikor Sanyi már azt hinné, hogy túl messzire ment és mindennek vége, a beállt csendet kettéhasítja a cipzár hangja. A ruha enged feszességéből, s egyik pillanatról a másikra előbukkannak meztelen vállai, melyek felett átnéz vágytól csillogó kékjeivel. Továbbra sem áll meg, épp ellenkezőleg, mikor íriszeik találkoznak, nemes egyszerűséggel leveti magáról a selymes anyagot, ami így a pályán landol, s így már látni engedi a királykék, csipkés franciát, s szőke tincsein is átsejlik hasonlóan lukacsos melltartója. Amikor végre a lelátókhoz ér, könnyeden fordul meg, hogy mutatóujjával hívogatón csalogassa maga után Sándort. Még az is lehet, hogy nyelve finoman, érzékien siklik végig alsó és felső ajkán, hogy aztán előbbit ismételten beszívja. Azért fel kell tennem a kérdést: tudjátok, hogy milyen fába vágtátok a fejszéteket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815609#post815609][b]Szigethy Sándor - 2020.08.13. 11:57[/b][/url]

Szabályszegésre adtam a fejem már akkor, amikor Jules az étteremben incselkedni kezdett velem. S ez a csipkelődés vezetett rá arra, hogy eljöjjek erre a helyre, és megmutassam a nőnek, hogy nem csak egy nyakkendős felügyelő vagyok, hanem egy ember, egy férfi, aki igencsak kíváncsi rá. Megtudtam már róla ezt-azt, egészen sok időt töltöttünk már együtt a hónapok alatt – mással nem is voltam hajlandó sokszor ebédelni; ha Jules nem csatlakozott, akkor egyedül voltam. És ma este is egyedül lennék a Holdfény utcában, ha ő nem lenne. Ha nem húzná mindig az agyamat a jókedélyű nevetésével és oroszlán bajuszom sem bírná már a provokáló húzogatások nélkül. Nem vagyunk álmodozók, s ugyan Julesról nyilatkozni nem tudok ebben a témában, de én magam ettől függetlenül millió elfojtott szenvedéllyel vagyok tele, amit ő hozott ki belőlem. Senki más. A testi vágy egy dolog; az máskor is megjelent egészen más helyzetekben, másokkal, de olyat már az ég tudja mikor éreztem, hogy a test a lélekkel találkozna. A bor mintha soha nem lett volna távozik, azonban a részegségem oka most nem más, mint Jules ajkai, szemei és lehelete. A csók lecsengése után beharapom ajkaimat, és azokra egy vágyódó férfi grimasza kerül. Minden megszűnt körülöttünk, a visszhangzó terem pedig olyan, mintha mindig körbevett volna bennünket. Nem tartok most a kihágástól, attól, hogy esetleg rossz helyen vagyunk. Mert akármennyire is furcsán hangzik ez egy kosárpályáról; a lehető legjobb helyen vagyunk most. Távol az iskolától, ahol ez a jelenet nem történhetett volna meg. Távol a posztjainktól, amik megkívánnának egy bizonyos professzionalitást. Ezen a helyen viszont két ember vagyunk, egy nő és egy férfi, akik vágyódása tátongó hézagot vág az egyre forrósodó levegőbe. A helyzet akkor válik újra kissé hűvösebbé, amikor a zipzárhoz érnek ujjaim. Látom a hezitálást a kék szempárban, amire választ várva, kissé bambán nyílnak meg ajkaim. Nem szeretnék mondani semmit sem, mégis olyan, mintha szólni akarnék. Ekkor kisiklik ujjaim közül. Az eddig csípőm tartott kezem egy ideig megfagy a levegőben, és figyelem, ahogyan Jules távolodni kezd tőlem. Értetlen vagyok. Mégis kíváncsi. Leeresztem karjaimat, zsebre dugom őket, majd fejemet oldalra döntve figyelem a történéseket. A lassan ringó, formás csípő látványára hűvös forróság szalad végig egész testemen. Elrontottam volna?
A padlóra tekintek, és jobb kezemet elővéve zsebemből nyúlok tarkómhoz, hogy gondolataimat összeszedve vakarjam meg azt, amikor meghallom a zipzár hangját. Mint egy éhes eb gazdájának hívó szavára, úgy emelem fel hirtelen kreolszín arcomat Jules irányába. Minden lelassul. Látom, ahogyan a ruha elhagyja a felsőtestet, megjelennek a vállak, a mellkas, a csipkébe öltöztetett keblek, majd a has vonalán cikáznak végig zöldjeim, hogy végig száguldjak az alsó testen, combokon, harisnyán… végül a földre hullott ruhára tekintek. Mélyet sóhajtok, nagyot nyelek. És a következőkben jelenthetem ki, hogy hivatalosan is elvesztettem az eszem. A hívogató ujjakra nekiiramodok. Majd, amikor Jules előtt találom magam, azonnal a nő hajába túrok egyik kezemmel, másikkal derekán zongorázva falom az ajkait ajkaimmal. Hátrálni késztetem őt, amíg el nem érünk a lelátó első sorához. Megfordítom, hogy én tudjak leülni a padra, s közben el sem szakadunk egymástól. Szembe velem ültetem őt az ölembe, miközben elkezdem kigombolni az ingemet. Ha egy pillanatra is szünetel a csók, akkor sem engedem el tekintetét; kínzóan követem végig minden pillantását.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815623#post815623][b]Julianne M. Ainsley - 2020.08.13. 16:10[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815630#post815630][b]Szigethy Sándor - 2020.08.13. 17:00[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815738#post815738][b]Julianne M. Ainsley - 2020.08.16. 14:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815832#post815832][b]Szigethy Sándor - 2020.08.17. 19:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815878#post815878][b]Julianne M. Ainsley - 2020.08.18. 12:46[/b][/url]