Nagyokat sóhajtozva indultam el teljesen céltalanul. Mindent a táskámba söpörtem, ami csak kellhet, mert ebben a mérhetetlen csendben, ami mindig rám telepszik, amikor a házi néni elmegy az unokáihoz, nem lehet megmaradni. Szóval a nagy pakk dolgozatot is valahogy belevarázsoltam a táskámba majd csak elindultam. Sokáig álltam az utca legelején, hogy berobbanok Korihoz egy üveg borral, de végül lebeszéltem magam róla, mert legutóbbi találkozásunkkor kiderült, hogy Jack végre visszatalált hozzá valamelyest, így aligha lehetne pofám szétrobbantani őket. Örülök nekik, nyilvánvalóan nem rúghatom rá barátnőmre az ajtót, hogy azonnal csináljon valamit, különben nekem itt és most végem van. Normális esetben megtenném, de az ő boldogsága sokkal fontosabb, mint az én nyűgöm.
Túl korán van még, a Nap is az égen jár bőséggel, amikor belépek a bár ajtaján. Rajtam kívül a pultos tartózkodik csak bent, így mosolyom rögtön őszintébb lesz, amikor már a férfi is rám pillant. Mosolyogva intek neki egyet, majd a pulthoz lépkedve helyezem magam kényelembe táskámat magam mellé téve. Hamar belelendülünk a beszélgetésbe, a kikért limonádé is gyorsan fogy, az idő meg csak telik, nekem meg eszembe sem jut, hogy a dolgozatokkal foglalkozzak. Mintha újra tini lennék - Merlinre, de régen volt - olyan felszabadultan beszélgetek az idegen pultossal, de ahogy a Nap megy lefelé, és besötétedik a végére már úgy érzem, mintha évek óta ismernénk egymást. Időközben a bárt is volt alkalmam megfigyelni alaposabban és ahhoz képest, hogy kívülről milyen aprócskának tűnt első látásra, meg kell mondjam, ha az ember belép, kellemeset csalódik. Tágas és hangulatos, van itt minden, ami szemnek és szájnak ingere, ahogy elnéztem még egy aprócska emelvény is van azoknak, akik belevetnék magukat a karaoke világába.
Kékjeimet vezetem vissza Arnoldra, amikor folytatja a történetet a nőről, aki a legutóbb a pulton táncolt, mert sajnos már nem csak én vagyok vendégként jelen, így a beszélgetésünket megbocsájthatatlan módon szakítják meg párszor. A másik pultosra még várhatunk 1 órát, ha jól emlékszem. Mintha már én is itt dolgoznék. Akaratlan kuncogok fel, majd tenyerembe helyezvén államat figyelem Arnoldot, aki a második koktélomat keveri nekem. Fogalmam sincs mi ez, mit tesz bele vagy mit sem, de finom, én meg rábíztam magamat. Van az a mondás, hogy ökör iszik magában, azonban ne felejtsük el, hogy nekem itt van Arnold, akinek sörös poharához koccintom sajátomat, majd kortyolok belőle.
- Inkább azt mondd meg nekem, hogy nem esett le tűsarkúban a pultról, amikor össze-vissza ugrált - nagyon-nagyon elgondolkodtató kérdés. - Mármint én tudok mindent csinálni magassarkúban, de berúgva egy lelakkozott pulton... necces - szemöldökömet ráncolom, miközben latolgatom magamban a felmerülő lehetőségeket, miközben tekintetemmel követem, ahogy Arnold ismét magamra hagy. Komolyan kezdek megsértődni, még akkor is, ha csak a munkáját végzi. Nagyot szusszanva esik vissza pillantásom a koktélra, amiből kortyolok is, majd siklik tovább a táskámra, amiben a halom dolgozat pihen. Elhúzom a számat, és mintha észre sem vettem volna őket fordulok a nyitott tér felé a székkel, háttal a pultnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811745#post811745][b]Ophelia Carolina Brown - 2020.06.17. 12:45[/b][/url]

Nagyokat sóhajtozva indultam el teljesen céltalanul. Mindent a táskámba söpörtem, ami csak kellhet, mert ebben a mérhetetlen csendben, ami mindig rám telepszik, amikor a házi néni elmegy az unokáihoz, nem lehet megmaradni. Szóval a nagy pakk dolgozatot is valahogy belevarázsoltam a táskámba majd csak elindultam. Sokáig álltam az utca legelején, hogy berobbanok Korihoz egy üveg borral, de végül lebeszéltem magam róla, mert legutóbbi találkozásunkkor kiderült, hogy Jack végre visszatalált hozzá valamelyest, így aligha lehetne pofám szétrobbantani őket. Örülök nekik, nyilvánvalóan nem rúghatom rá barátnőmre az ajtót, hogy azonnal csináljon valamit, különben nekem itt és most végem van. Normális esetben megtenném, de az ő boldogsága sokkal fontosabb, mint az én nyűgöm.
Túl korán van még, a Nap is az égen jár bőséggel, amikor belépek a bár ajtaján. Rajtam kívül a pultos tartózkodik csak bent, így mosolyom rögtön őszintébb lesz, amikor már a férfi is rám pillant. Mosolyogva intek neki egyet, majd a pulthoz lépkedve helyezem magam kényelembe táskámat magam mellé téve. Hamar belelendülünk a beszélgetésbe, a kikért limonádé is gyorsan fogy, az idő meg csak telik, nekem meg eszembe sem jut, hogy a dolgozatokkal foglalkozzak. Mintha újra tini lennék - Merlinre, de régen volt - olyan felszabadultan beszélgetek az idegen pultossal, de ahogy a Nap megy lefelé, és besötétedik a végére már úgy érzem, mintha évek óta ismernénk egymást. Időközben a bárt is volt alkalmam megfigyelni alaposabban és ahhoz képest, hogy kívülről milyen aprócskának tűnt első látásra, meg kell mondjam, ha az ember belép, kellemeset csalódik. Tágas és hangulatos, van itt minden, ami szemnek és szájnak ingere, ahogy elnéztem még egy aprócska emelvény is van azoknak, akik belevetnék magukat a karaoke világába.
Kékjeimet vezetem vissza Arnoldra, amikor folytatja a történetet a nőről, aki a legutóbb a pulton táncolt, mert sajnos már nem csak én vagyok vendégként jelen, így a beszélgetésünket megbocsájthatatlan módon szakítják meg párszor. A másik pultosra még várhatunk 1 órát, ha jól emlékszem. Mintha már én is itt dolgoznék. Akaratlan kuncogok fel, majd tenyerembe helyezvén államat figyelem Arnoldot, aki a második koktélomat keveri nekem. Fogalmam sincs mi ez, mit tesz bele vagy mit sem, de finom, én meg rábíztam magamat. Van az a mondás, hogy ökör iszik magában, azonban ne felejtsük el, hogy nekem itt van Arnold, akinek sörös poharához koccintom sajátomat, majd kortyolok belőle.
- Inkább azt mondd meg nekem, hogy nem esett le tűsarkúban a pultról, amikor össze-vissza ugrált - nagyon-nagyon elgondolkodtató kérdés. - Mármint én tudok mindent csinálni magassarkúban, de berúgva egy lelakkozott pulton... necces - szemöldökömet ráncolom, miközben latolgatom magamban a felmerülő lehetőségeket, miközben tekintetemmel követem, ahogy Arnold ismét magamra hagy. Komolyan kezdek megsértődni, még akkor is, ha csak a munkáját végzi. Nagyot szusszanva esik vissza pillantásom a koktélra, amiből kortyolok is, majd siklik tovább a táskámra, amiben a halom dolgozat pihen. Elhúzom a számat, és mintha észre sem vettem volna őket fordulok a nyitott tér felé a székkel, háttal a pultnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811797#post811797][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.17. 22:32[/b][/url]

- Hülye görcs – röhögi szembe az alacsony alakot, aki éppen azon van, hogy kiköhögje a lelkét. A könyök, amely a gyomrába csapódott, talán nem épp kellemes közlésmódja annak, hogy vegyen vissza az arcából. Noha nem olyan rég sétáltak ki a levegőre, hiszen előtte amazok elvoltak a maguk kis bajaival, ő pedig szokás szerint keveredett erre, most olyannyira vágynak vissza a zárt térbe. Neki szüksége van az egyik arcra, hogy egy-két apróbb információt egyeztessenek, illetve, ő előtte kint volt a helyen, a telken, amelyre építeni kívánja ha nem is a várát, hanem csak a kis illúzióját, amelyről ezeknek nemigen van fogalma. Az az egy arc is csak annyit, hogy érdeklődik, mik az újdonságok, ki merre ül a szemétdombján és lemaradva tárgyalták éppen, mikor a köpcös tolakodott oda, hogy elálló füleit hegyezze, ezek miről diskurálnak. Az ilyet még viccből sem tolerálja, mégis, mondhatni kegyes volt, hogy csak ennyivel, de honorálta a kíváncsiságát. Szívesen ütötte volna tovább is, de nyílt terepen az ilyesmi nem okos dolog, meg elvileg nem is illendő azonnal a féktelen agresszióval válaszolni arra, ami történik, elvégre, annyira titkos dolgok amúgy sem hangzottak el, azokról ők mit sem tudnak. De a tenyere akkor is viszket.
Le kellene legalább a másik kettőt rázni, azonban nem úgy néz ki, hogy sikeresen könnyen kivitelezhető a kellemetlen emberi attitűdök nélkül, mint a sértődés és a még hangosabb tagadás. Hosszú sóhaj, ilyenkor mindig megbánja, hogy megpróbálja legalább a látszatát adni annak, hogy ő csak csinál ezt és azt, semmi komoly és nincs semmi gond az emeleten, nincsenek fura gondolatai, amikor a vicsornak is elmenő vigyor megint feltűnik az arcán, amint a tag kiegyenesedik, majd ugatásszerű röhögést hallat. Remek. Úgy néz ki, lett még egy barátja? Menten boldog is lesz tőle, fordul inkább az értelmes felé, aki jó lenne kéz alá dolgozni, azonban van lelke és nem hiszi, hogy egy napnál tovább bírná abban a világban, ahol nem csak az orrból szivárog némi vér, hanem szöveteket szaggat át és a puskapor illata megszokottabb a levendulánál.
- Igyunk inkább valami. Ránk esteledett – mintha valami végszó a napzárásra és kötelező eleme lenne egy-egy pohár valami. Nem tervezi magát az asztal alá inni, ennyi a biztos, minden más bizonytalan és nyitva hagyja az ajtót a lehetőségekhez. Nem teketóriáznak sokat, azonban a filléres ivó és a segédmunkások kedvenc helyeit kihagyva lépkednek egy kellemesebbnek tűnő bejárat felé, amelyről, elmondásuk szerint, csak jót hallani. Elsőnek jó lesz, mondja a legcsendesebb, aki szerinte biztosan egy kis köpcös, figyel mindent, majd adja is el jó pénzért, amit hall. Na persze, elsőnek. Már ha nem a hányásuk lesz az, mert ahogy tudnak inni...
Beérve indul a pulthoz, rövid körbetekintés, mire is számolhat itt, egy-egy alakot figyel meg jobban, ahogy végül megállva várja ki a sorát, aki egyelőre valami szőkével beszélget. Nem haragszik rá, a helyében egy ilyen szőkével neki is több kedve lenne beszélni, apró vigyorral pillant el tőlük az ajkán, mire a poharat végül sorakoznak előtte. Az első kör, a köpcös pedig siet oda, hogy segítsen.
- Megvan a hely, baszki! Gyere már, tele van fullos macákkal – gesztikulál is hozzá, olyan heves, majdnem felrobban. Aha, macák és ivás, mindjárt rávágja, hogy tudja miről beszél, de csak a szemét forgatja, ha bejön a tippje, nagyot fog röhögni. De végül szisszent. Ahogy felkapja a két poharat az a szerencsétlen és fordul, úgy fröccsen egy adag a pultra, ahol a táska is pihen.
- Te inkább arra figyelj, hogy ha leöntöd azt a táskát, keresheted is a kedvenc mahagóni árnyalatod. Na húzz már – majdnem felé is rúg, végül csak szusszan. Oké, eddig bírta. Neki ez nem. A táskára pillant, körbeöleli a folt, de nem eszi. Remek.
- Ezt inkább tedd a pultra, kedves, mielőtt a kis kopasz bele is borogatja az italát – pillant a nő felé, mintha amúgy nem lenne jobb dolga annál, hogy egy tök idegenre figyel, aki majdhogynem ki is osztja. - A következő kört én állom cserébe – mintha kárt kellene megtéríteni, ő meg még fel is ajánlja. Hát na, mondta ő, lenne a pultos helyébe, akinek végül odaszól, hogy azért mégiscsak törölje fel. Egész moderált ma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811853#post811853][b]Ophelia Carolina Brown - 2020.06.18. 20:46[/b][/url]

Hátamat a pultnak döntöm, jobb kezembe tartom a koktélt, amibe még mindig nem tudom mi van, elmondani pedig nem hajlandóak, így jobb híján csak kortyolgatom. Lábaimat keresztbe vetem, ahogy kékjeim járatom végig az egyre csak növő emberseregen. Akkor ennyit arról, hogy egy idegen férfival beszélgetem végig az éjszakát, pedig szemrebbenés nélkül sajátítottam volt ki magamnak Arnoldot, de ha dolgozni kell, akkor nincs más választása. Meg ugye, nekem is azt kellett volna, mármint eredetileg ezért jöttem, de Merlin mentsen meg, hogy most már neki álljak. Nem ment el az eszem még ennyire, és bármennyire el kell magam foglalnom valamivel, hogy tényleg ne zavarjam Korit, akkor sem fogok a dolgozatokhoz nyúlni. Megvallva az őszintét, nagyon is jól esik most csak beszélgetni, iszogatni és nem foglalkozni egyik kötelezettségemmel sem, pedig tudom, hogy ennek az elkövetkezendő napokban fogom meginni a levét, de akkor sem érdekel különösebben.
Kékjeim rebbennek az asztalokról az ajtó felé, amikor egy férfi társaság lép be rajta. Szemöldököm emelkedik meg, ahogy belépnek, gyors végig pillantás mindegyiken, majd már siklik tovább pillantásom, végül, ahogy Arnold visszatér hozzám én is a pult felé fordulok megint. Tovább hallgatom és nevetek a történeten, amit folytat, mert a nő bizony a végén végül leesett a pultról, csak annyi volt a szerencséje, hogy a pasik, akik rá csorgatták a nyálukat elkapták. Vidám estéje lehetett a nőnek. Ajkaim nyílnak szólásra, amikor mellém kerül a férfi, jön a haverja is, és fejemet kapom feléjük, amikor felszisszen, nekem pedig rögtön tűz lobban kékjeimbe. Megszólalni sincs időm, mert lerendezik egymás között, majd kékjeimmel pillantok a mellettem állóra, aki meglepően készségesnek mutatkozik aziránt, hogy kiengeszteljen, amikor semmi nem történt lényegében, és még ráadásul a haverja helyett is. Nem diszkréten pillantok végig rajta, majd a haverja után, és elég pár tizedmásodperc, hogy megállapítsam mennyire nem közéjük való. Valahogy más. Kifinomultabb talán, de lehet nem ez a megfelelő szó.
– Erre aligha lehetne nemet mondani – fordulok felé a bárszékkel, szemem sarkából látom, ahogy Arnold felém kacsint. Halkan kuncogok fel, majd kékjeimet ismét az előttem állóra emelem. – Csak arra kérlek, hogy a becézést mellőzük, mert a szívemhez kell kapnom tőle. Ophelia – kiiszom az utolsó kortyot, a pultra teszem az üres poharat, majd jobbomat nyújtom az idegen felé. A kézrázás után teszek eleget a kérésnek és helyezem másik helyre a táskámat, amit végül immár kedvenc pultosommá avanzsált Arnold fog meg és tesz be a pult mögé. Hálásan mosolygok rá, mert így legalább nincs vele több gondom, és a dolgozatokat sem látom.
– Nincs hozzá közöm, de muszáj megkérdeznem, hogy mégis hogy szedted össze a többieket? Valahogy, ha nem láttalak volna velük, nem tudnálak elképzelni mellettük – fejemet biccentem félre, egy tincset tűrök hátra. Kékjeimet nem veszem el a férfi arcáról, azokban is őszinte kíváncsiság csillan, mert tényleg érdekel, hogy mégis milyen oknál fogva keveredik össze egy ilyen kaliberű férfi a másik véglettel. Mert nekem a többi az másik véglet, valahogy a viselkedésüktől áll a szőr a hátamon, és a kérdés indiszkrétsége sem esik le. Lehet többet ittam a kelleténél.