36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. június 14. 11:58 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám
Robinson Restaurant Budapest


Pontosan négy nappal ezelőtt, Kimoriah egy hatalmas csokor fekete tulipánt kapott kézhez egy futártól, akit ő kért fel rá, hogy juttassa célba azt, tökéletesen akkor, amikor otthon is van. Ez volt az első lépés, és mivel már minden gond és baj lehúzódott, mindent túlélt és idegei simák, eljött az idő, hogy szórakozzon, noha, nem idegekkel. Egy vacsora kellemes dolog, egyedül is szívesen elkölti, mégis, mikor eszébe jut az arc, amit akkor vágott, mikor szinte követelte azt, aki az utolsó, legmagasabb licitet tette rá a közelmúltban, arra a döntésre hozta, hogy ezt most így kell megcselekednie. Sőt. Mosolya megint kissé gonosz volt, amikor felbukkant benne, hogyan is vitelezi ki. Mert már akkor is közölhette volna, vagy most is, ez azonban nem olyan egyszerű. Ő nem egyszerű, közel sem. Eleve eltelt már igencsak sok idő február óta, nem mintha bánná, volt elég dolga, hogy azt elrendezve csak most tudhassa igazán megérettnek a pillanatot. Négy nap biztosan elég volt ahhoz, hogy lenyugodhasson, hogy kitombolja magát vagy csak felfogja, hogy mi is történik. Nem vitte túlzásba, mégis, a csokor mellé illő volt mellékelni némi infót arról, hogy mégis hol találkozzanak, ha elmenne érte, nagyobb az esély, hogy az ajtót csapja rá, és hamarabb lepleződik le. A téren maximum csak nem jelenik meg, ő meg majd vállat von és folytatja tovább az estét egyedül, nem fog összetörni. Mégis, a fekete szirmok között pihent a kártya, amelyre kacskaringós betűkkel rótták a sorokat arról, hogy fogja várni a kellemes, hétvégi estén. Ő elintézte a foglalást, a hely maga sokkal jobb, mint a pizzéria és egy percig se lett volna hajlandó arra, hogy oda menjen és egyen, mert na, nem egy ajándékkártyán múlik a boldogsága, illetve, hozzá ez a megoldás sokkal jobban illik hozzá, vagy épp sokkoló lesz, fogalma sincsen. Az ötlet maga hirtelenebb volt, mint annak tűnik, tűnhet majd. Ahogy sikerül.
Összekészülve simít végig öltönyén egy utolsót, tincseit rendezi el, majd mindent a zsebeibe rejtve indul meg. Nem késik és nem is siet, kellően hét előtt ér oda és gyújt rá egy cigarettára, míg várakozik. Szabad ujjai között valóban ott az egy szál tulipánt, tekintete a járókelőket vizslatják. A csikket eltaposva, mentolos cukorkát kap be és fogyasztja el, mintha mindennek tökéletesnek kell lennie ma, pedig ez csak a pont, ahonnan ő tovább kíván menni. Karját felemelve pillant az órájára, majd ejti vissza, egy nő amúgy is mindig késik, ez a hitvallásuk, hogy nem érkeznek időben, mert a tökéletességnek idő kell, kiválasztani a ruhát, a frizurát, tudja ezt, csinált már ilyet, csak ő kevésbé romantikus alkat. Távol áll tőle, de ha kell, tud és olyat mutat, ami elhiteti. A hely pedig bőven kárpótolja majd az időért, amit húzott és csavart, ha meg nem, a szándék megvolt. Nem írta ugyan oda, hogy elegánsabb öltözettel illesse majd a vacsorát, valahogy azt nem hiszi, hogy a mamuszát fogja ma elővenni. Ha mégis a pizzára készül és valami nem kerek, maximum korrigálja, ha akarja. Ahogy esik. Elpillant a távolba, ujjaival a levelet piszkálja a száron. Ma teljesen úgy néz ki, mint aki normális, emberi életet él. De ez csak egy pillanat.
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. június 14. 14:41 | Link

Weiss Arion
;aValentinommal ;erőteljesmeglepi ;me, myself & I

Teljesen átlagos napnak indult. Talán számíthattam volna valami meglepőre, mert túlságosan is normális volt, de nem számítottam, hanem naivan elhittem, hogy ennek így kell lennie. Amikor kopogtak, kicsavart testtel és orrom alatt morogva szuggeráltam az ajtót a kanapéról, hogy biztos csak képzelődöm, de nem így volt, ami meglepő. Feltápászkodtam, kitártam az ajtót a legcsövesebb szerelésben, amit ember el tud képzelni, és a pasi a kezembe nyomott egy istenes fekete tulipán csokrot. Felette kukkantottam ki kérdő tekintettel, hogy ez mégis mi, de a futár addigra sehol nem volt. Fekete tulipán. Nem köztudott, de a kedvenc virágom, évek óta szeretnék szerezni belőle gumókat is, erre a konyhaasztalon szemez velem franc sem tudja hány szál. Alsó ajkamat rágcsálva méregettem a csokrot, amikor feltűnt a kis üzenet. Rövid volt, lényegre törő, mégsem tudtam meg semmit azon kívül, hogy a Valentinom küldte. Akit elnyelt a föld február óta. Komolyan van pofája ennyi idő elteltével felbukkanni? Perceket toporogtam a csokor előtt dúlva és fúlva, kezemben a levéllel, és nem akartam elhinni. Nem is hittem igazából, egészen addig, amíg egyik reggel eljött a naaaagy nap.
Teó már a hetedik szettre húzta a száját, és még ő sem akarta elhinni, hogy ennyi idő elteltével bukkan fel a Valentinom, akinek az instrukció igen egyértelműek voltak. - Elmondanám neked, hogy ezzel rohadtul nem segítesz ám! Mit szólsz ehhez? - magam elé tartottam az egyszerű vörös ruhát, és komolyan majdnem könnybe lábadt a szemem, amikor bátyám rábólintott. Sietve kaptam fel magamra, igazgattam meg a tükörben, majd álltam neki a sminknek. Egy egyszerű tusvonal, szempillaspirál és egy bordó rúzs mindig a legjobb kombináció, még a pizzériába is. Csak nem megyek egy randira csövesként. Bár ki tudja... lehet a mamuszom kényelmesebb választás lenne, mint a fekete magassarkú. Hajamba lágy hullámokat csináltam, utolsó simítások, majd letéve a telefont nézegettem magam a tükörben még egy ideig, hogy rájöjjek, ez a szett sem az igazi, azonban amikor az órára néztem összesen 5 percem maradt, hogy a helyszínre érjek. A konyhába rohanva szinte letéptem az egyik székről a blézeremet, majd rohantam ki az ajtón. Végszóra érek a térre, kissé a szélén megállva szuggerálom a tömeget, táskámat magam előtt szorongatva. Igyekszem visszafogni magam, hogy az izgalom hatására ne harapjak alsó ajkamra, mert akkor vége a tökéletes rúzsnak, de olyan nehéz... Barnáim akadnak meg egy ismerős alakon, könnyed léptekkel, hajamat vállam felett dobom hátra és kezdek el óvatosan integetni.
- Arion! - csillannak fel szemeim vidáman, mert én nyertem. A Valentinom felbukkant, és Arionnak nem volt igaza. Ahogy közelebb érek pillantom meg a fekete tulipánt kezében, lassítok lépteimen, kezem esik vissza mellém, ahogy arcát fürkészem. Fekete tulipán. Éppen abban az időben, amit a levél is írt. Kiöltözött. - Ó, ne. Ugye nem azt akarod mondani, hogy... neeeeem! Az nem lehet! - ajkaim nyílnak el egymástól, közvetlen előtte torpanok meg. Könyörgő tekintettel pillogok fel rá, hogy mondja azt ez egy vicc, és ő másra vár. Hogy nem ő az én Valentinom.
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. június 14. 15:35 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám
Robinson Restaurant Budapest


Továbbra sem biztos semmi sem, de ha hamar mégsem illik csak úgy feladni, bár az vicces, ha őt nézve bármi szóba kerül, hogy mi illik és mi nem. Ő tökéletes példa arra, hogy hogyan szarja telibe az illemet és most mégis tovább ácsorog, a padra sem ül le, amely nem olyan messze pihen tőle és nem olyan rég hagyták ott. Jár erre mindenki, bár ismerős arcot nem lát, ez annak a kára, hogy kevésbé ismerkedik, mint a jó szomszédok szoktak, sőt mi több, ha lehet, még el is kerüli. Nincs nagyon sok fogalma sem arról, hogy kik laknak mellettük, annyit tud, hogy ártalmatlanok rájuk nézve, fordítva is, mert a bűbájok semmi olyat nem engednek láttatni, még az ablakon befele bámulva sem, akárhogy áll oda vagy történik bent valami. A ház amúgy sem a központ, nem nagyon van ott semmi sem, de életnek telivel kell látszódnia, hogy ne valami szellemtanya, vagy épp gyanúsan csendes közeg legyen. Most mégis az, egyedül volt, mikor eljött és ez így van jól, nem kell mindig sem valami akció, mert a látszat tökéletessége ezt kívánja meg. Házon kívül, aki akar valamit, kopogtat, választ meg nem kap. Ilyen egyszerű.
Lehet, hogy ő sem kap semmi választ, benne van a pakliban, ahogy zsebébe süllyeszti egyik kezét és keresgél. Elhozta a kártyát, elhozott mindent, ami kellhet, a mobilját veszi elő végül és feloldva néz körbe. Senki olyan nem kereste, aki ne érne rá később, mégis, ideje van, hogy lepötyögje a válaszokat, miszerint egyelőre elfoglalt bármi mókához és ha nem változik semmi, akkor marad is, ha nem, akkor meg majd jelet ad arról is. Noha nem hiszi, hogy amúgy pozitív lesz az egész, elvégre, ha meglátja és le is esik neki a dolog, akkor bizonyára koppanni is fog és lehet nem a földön, hanem az ő fején. Mindenre fel van készülve, nem vett eddig sem sok mindent a lelkére, nem ma fogja elkezdeni, még ha akadtak is kellemetlen pillantok nem is olyan rég. Nem forgatták ki, visszatért magához, a tökéletes megjelenéshez, a játékokhoz, most pedig a nőhöz is, akinek érkezését várja éppen. Még pár szó, majd már rejti is vissza a készüléket a zsebébe, nincs egyelőre szükség rá, nem az az alak, akinek mindig a tenyerében pihen, többet idegesíti, mint kellene, igazából. Szerencsére sikerült úgy rúnáztatnia, hogy bemérhetetlen legyen, a másik, amelyet „civil” megmozdulásaira használja, otthon hagyta, de mégis, kell egy olyan is, hogy lássák, él és mozog, nem csinál semmi olyat. Mindegy. Súlypontját helyezi át egyik lábáról a másikra, amikor az ismerős hang csendül mögüle. Ajkaira cinkos mosoly húzódik, ahogy fordul felé, csendben várja ki, míg közelebb érve a kezdeti lelkesedés leolvad az arcáról és végül eltűnve áll meg előtte. Nos, rosszabbat remélt, még a végén megsérti a dolog, hogy ennyire szörnyű a tény, hogy ő váratta eddig, nem valaki ismeretlen fél. Ciccegve csóválja meg a fejét.
- Nem akarok én semmit sem mondani – mégis, megint a kabát zsebébe nyúl és előhúzza a kártyát, amelyet akkor kapott és ami a biztosíték arra, hogy bizony, mégis lehet. A tulipánt fogó ujjai közé tűzi, és mint valami bizonyítékot nyújtja felé. - Beszéljenek ezek, nemde? - billenti kissé oldalra a fejét, a mosoly, amelyet ereszt, most nem talán csak kedves, hanem épp az a tipikus, aki élvezi a helyzetet, nagyon is. Tuti most fog megfordulni és visszamenni oda, ahonnan jött. Ő megpróbálta.
- Valóban sok minden jött közbe, amely miatt nem lett volna alkalmam kellemes élményt nyújtani, de most itt vagyok. Én vagy a Valentinod, hiába nézel így rám – tárja szét karjait, hogy nos, ez jutott most. Oké, hagyja levegőhöz jutni, vagy amíg keres valamit, amit hozzávághat, addig ő, amennyit lát, azt felméri. Eddig egész jó a látvány, nem tagadja.
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. június 14. 17:04 | Link

Weiss Arion
;aValentinommal ;erőteljesmeglepi ;me, myself & I

Rohadtul nem akarom elhinni azt, ami most történik. Nem csak azért, mert Arion, hanem mert tényleg van arca arra, hogy ennyi hónap után feltűnjön, mint a Valentinom és villogjon itt nekem azzal a rohadt kártyával, meg fekete tulipán csokrokat küldjön a randi előtt, mintha ennél természetesebb dolog nem is lenne. Egyáltalán honnan tudja, hogy a fekete tulipán a kedvencem? Ez azért annyira nem volt lényegi információ kettőnk között a beszélgetéseink alkalmával, nem is emlékszem, hogy említettem neki, de... baszki! Nem ez a lényeg! Arion áll előttem, mint a Valentinom és ki is jelenti, én meg érzem, ahogy a pumpa megy fel az agyamban, lassan de biztosan, főleg, amikor megemlíti a kifogásokat, mert a Mr. Elfoglaltnak, csak most volt erre ideje, ami rendben van, még el is tudnám fogadni, de agyam folyamatosan pörög. És bármilyen meglepő, annyira nem vagyok ostoba, mint azt sokan hiszik rólam, így a képkockák elég hamar a helyükre kerülnek. Elveszem a felém nyújtott tulipánt és a kártyát, de nem pillantok Arionra, csak a kezemben tartott tárgyat szuggerálom, míg a virágot másik kezembe veszem. Ujjaim között forgatom azt, és ahogy visszapörgetem az eddig történt eseményeket, egyre nagyobb bizonyosságot nyer, ami csak fel-felbukkant bennem. De ez már nem csak valami felvetés, ez valóban így van, és az agyam még jobban kezd elborulni, ahogy az utolsó részlet is a helyére kerül.
- Az első találkozásunk... - barnáimat emelem a kártyáról Arionra, valami megmagyarázhatatlan tűz lobban fel bennük. - Az első találkozásunkkor te már tudtad, hogy itt vagyok, mégis játszottad a hülyét! Eljátszottad, hogy véletlen találkoztunk és fel sem ismertél! Most meg van pofád idehívni engem és benyögni, hogy te vagy a Valentinom, akire hónapokat vártam?! - hangom a végére válik kissé fojtottá, de nem szégyellem kiengedni a hangom, azonban még így sem olyan erős, mint amit alapvetően kiváltana belőlem ez most. - Közöltem veled az elején, hogy nem leszek a játékszered - csalódottság csillan barnáimban, ahogy Arion kezébe nyomom a rózsát és a kártyát is. Nem tudom mit hisz, nem tudom mit akar, de ez most nem egy olyan helyzet, amit tudni szeretnék kezelni. Hónapok teltek el, és bármennyire is tudom milyen, mert volt alkalmam megtapasztalni nem egyszer, az, hogy ennyi hónapon keresztül, sőt, még az első találkozásunkkor is úgy csinált, mintha... ez már valami másik szint. Nem szeretnék részt venni a játékaiban, nem szeretnék a játéka lenni, aki rögtön ugrik, ha szól neki. Nagyot szusszanok, barnáimat szakítom el róla és pillantok el egy másik irányba, amíg lenyugszom, mert minden érmének két oldala van, és ezt nem hagyhatom figyelmen kívül. Elfelejthette volna, hogy ő nyert, elfelejthette volna a kártyát, és ezzel együtt a randit is. De nem tette. Hónapokkal később ugyan, de felbukkant és meg kell hagynom, hogy megadta a módját. Lehunyom tekintetemet, végül visszapillantok rá, elkapom kékjeit.
- Induljunk. Nem szeretném, ha miattam késnénk el - komoly arccal és tekintettel forgatom meg ujjaim között a tulipánt, amit visszavettem tőle, végül halvány mosollyal tűröm hátra fülem mögé hajamat és fűzöm be tincseim közé a virágot. - Köszönöm a csokrot - választ sem várva indulok el lassú, hosszú lépésekkel a pizzázó felé, mert csak nem illik elhagyni a randipartneremet, bármennyire is azt kellene tennem. Felbukkant, nem felejtett el, hiába telt el ennyi idő. Itt van. És ezt értékelnem kell, még akkor is, ha a szívem ugrik ki mindjárt a helyéről.
Utoljára módosította:Bajnóczi Kimoriah, 2020. június 14. 17:06
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. június 14. 20:45 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám
Robinson Restaurant Budapest


Lehet nem ártana megtanulnia, hogy az emberek nem úgy működnek, ahogy ő és nem mindenkinek jó és helyes, sőt, kényelmes az, ahogy neki igen. Mert való igaz, hogy rohadt felszínes és nem törődöm ember, aki mégis ügyel és figyel és ha van alapja, oka annak, hogy figyeljen, akkor igenis tud, még ha nem olyan értékekkel, mint a normális emberek. Sőt, közel sem, mert mondhatni, ahova adnak, onnan el is vesznek. Az énközpontú felfogás pedig nem ad mást, csak azt, hogy a világ nehezen tűri meg és tolerálja, hogy füttyög és táncra hív bárkit, akit csak akar. A csapattal sem teljes, sőt, igencsak sok helyen nem ügyel másra, mint magára, mégis, ott teljesen más, hiszen vannak felette, van, aki dönt és irányít, ott nem mindig az ő akarata érvényesül. És akkor most itt van ez, amikor megint ő dönt, pedig dönthetett volna előbb és mégsem, mert úgy érlelte, mint más a bort szokta a pincében. Türelmesen – vagyis magához mérten – várja ki, míg átveszi a kártyát, mintha ellenőrizni kellene, hogy valóban igazi-e, vagy csak valami hamis, hasonló darab, amivel csak szívatni akarja, mint ahogy az első, hitetlen szavai sem. Oké, ezt megint a nő veszi komolyabban, mint kellene? Lehet? Vagy ez a normális? Nem, ő ezeket annyira nem ismeri, akinek az élete nagyrészt felszínes kapcsolatokból áll, az nehezen tud az igazi részletekre felfigyelni, akaratán kívül. Végül megszólal, fejét fordítja felé, mert épp az órájára pillantott, de bőven van még idő hüledezni vagy épp bármi másra. Szusszan egyet, mikor közli az összerakott darabokat, amelyekre, ő igazából csak addig ügyelt, ameddig tartott, hiszen azóta már folytak tovább az események, találkoztak is, nem voltak relevánsak. De tessék, pontosan jó példa arra, hogy mennyire másképp működnek az emberek, mint ő és igenis, egyeseknek meg is ragadnak a tettei, meg azok következménye, súlya akármije. Megrágja a szavait, mielőtt bármit is mondana.
- Nos, hát... igen – kezd bele, miközben visszapillant rá. Nem látszik rajta, hogy frusztrálja a dolog, vagy épp bűnbánó éppen, sőt, de talán igen, hogy elgondolkodik. Tud olyat. - Amikor ledobtam a licitet épp elmenőben voltam, szóval az tényleg rohadt véletlen volt. Nem is néztem kik vannak, de valljuk be, olyan ritka neved van, hogy tudtam, ez csak te lehetsz. De aztán el is mentem a dolgomra, utólag tudtam meg, hogy senki nem licitált fölém, pedig simán megvolt az esélye – von vállat, mert nem tudta, mennyire van a végén dolog. Sőt, ha tudta volna se várta volna meg a végét, jelenése volt. - Nem a hülyét játszottam, azt, hogy hol laksz és ilyenek, tényleg véletlen találtam meg. Utólag szóltak erről a vacakról is – mutat a kártya felé, amelyet eljuttattak hozzá végül és azt is, hogy lehet menni a randira. De hát nem ment, sőt, utána sem és még aztán sem. Szóval ez tényleg az ő sara, el is ismeri, nem fog erről most vitát nyitni és veszekedni, hagyja, hogy köszörülje rajta a nyelvét, ameddig szükséges. Hiába mond bármit, tudja, úgysem ér el a célig, vagy nem úgy, ahogy az ő közli. Az mondjuk erős, hogy fel sem ismerte, mert na, fel lehetett bőven, csak a helyzetet nem, hogy ott a kertben, háttal művelve mit csinált. De ezeknek már tökre mindegy, azért mégis, a pofátlanságra mordul egyet.
- Volt hát. Ha már valami van, akkor legyen is meg. Tudom, tudom, hogy hónapok, de most jött ki úgy, hogy jó is legyen, ha nem harapod le a fejem – forgatja meg a szemeit, mert ha így folytatódik, el se kell talán indulni. Rendeződött a türelme, nem kéne megint addig nyújtani, ameddig az ő hangja is megemelkedik, holott aztán nincs mit kitöltenie rajta. Valahol, igaza van, de be nem fogja vallani, ahogy túl büszke. Túlságosan. Sóhajt egy nagyot, karjait tárja szét kissé, majd csapódik az oldalának, ahogy elengedi. Igen, emlékszik erre, tudja, megjegyezte.
- Ki mondta, hogy ez játék? Attól, mert annak tűnik, nem az. Mulatunk, ennyi – nem azért a retkes öt galleonért, amit meg sem érez. Mehetne a kútba, és valóban, el lehet gondolkodni azon, hogy ha mást nyer meg, azzal ez történt volna-e? Vajon akkor is, kihagyással de eszébe jutott volna-e? A nő a múltból, mégsem érez kötelezettséget se semmit, mégis, vissza-visszatér hozzá és ha játszik is, de történik valami. Ezzel szemben valami új ismeretségű pipit is felkeresett volna vajon? Lehet nem. Lehet, az nem számított volna, de ő akkor miért számít? Fogalma sincs, talán néha tényleg képes arra, hogy kapcsok legyenek abban az életében, ami nem sötét. Fura ez, inkább elengedi. Jobb, ha elengedi, mert semmit sem ért. Zavarják le vagy hagyják a francba, és annak tűnik, ahogy visszaadja a cuccokat. Megvonja a vállát, hogy akkor felőle oké, lehet így is, mulat majd egymagában. Már épp szavakba öntené, amikor mégis visszaveszi tőle a tulipánt és a hajába aggatja. Jó, ez meglepi, de a szeszélyesség nem. Számított erre ugye, csak nem épp így, így lehet, hogy a következő két pislogása kissé meglepett. Elküldik finoman a francba majd mégis menjenek? Hát rendben.
- Nincs mit. Teó segített – mert azt is felhívta, dumált vele, csak kérte, ne emlegesse, mert meglepetés lesz. Ez a szó mindig jó kulcs a hallgatáshoz, meg az is, hogy vele is összefut majd, hogy a legutóbb beszélt incidenst lerendezze. Emlékezett, hogy fekete valami, de a rózsa volt az első blikkje, tévesen.
- Te merre mész, amúgy? Nem a pizzériába megyünk. Ha már ennyi idő telt el, azt gondoltam, kicsit jobb hely kell hozzá és az nem itt van. Szóval, így is? - tartja a karját, hogy karoljon csak bele, hogy majd elsétálhassanak a hoppanálási helyre, onnan pedig a cél felé. Mert miért is lenne ő egyszerű?
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. június 17. 19:47 | Link

Weiss Arion
;aValentinommal ;erőteljesmeglepi ;me, myself & I

Úgy érzem magam, mint egy átvert kislány. És ezzel igazából nem tudtam volna vitatkozni, mondjuk 8 évvel ezelőtt. Tökre meg is állta a helyét akkor, amikor gyerekek voltunk és Arion szervesebben az életem része volt, ahogy a játékaink sem voltak olyan komolyan véve, mint akár akkor, amikor először felbukkant az új életemben. Kölyök voltam én is, és ő is, a szájalások egymással inkább történtek dacból, mintsem komolyságból, hiszen egyikünk sem volt az, azt sem tudtuk, hogy kell annak lenni. Szóval gyerekek voltunk, és amikor elhívott magával az első – és utolsó – randinkra, nagyon félve mondtam igent. Jogos a kérdés, hogy egyáltalán miért volt igenleges a válasz, ami amúgy nagyon egyszerű; mert kíváncsi voltam. Valahogy ugyanúgy viselkedett velem mindig, mint másokkal, mégis másképp, és ezt nem tudom megmagyarázni. Ugyanúgy kaptam az alpári poénokat, a nem éppen burkolt és diszkrét célzásokat, mint a többi lány, de valahogy soha nem jutott el odáig, hogy be is vágja magát annyira, hogy sikerüljön bejutnia oda, ahova akart. Vagy nem akart, ez már részletkérdés igazából, és már nem is releváns, azonban ha akarnám sem tudnám elfelejteni azt az estét. Tényleg olyan csodálatos volt, mint ahogy az első alkalommal visszaadta az illúzióval, ha nem csodálatosabb, mert akkor valahogy tudtam Arionra úgy tekinteni, mint emberre, és nem egy kanos pöcsre. Az az este volt az a pont az életemben, amikor elhittem, hogyha ebből több is lenne, akkor nem bánnám meg, de rá pár napra Arion eltűnt. Szó nélkül, se puszi, se pá eltűnt és senki nem tudott semmit. Nem lehetett elérni, egyszerűen felszívódott, és olyan mérges voltam rá, mint még soha senkire. Akkor kívántam azt, hogy soha többet az életben ne találkozzak vele, mert nem érdemli meg, míg én igenis megérdemlem a nyugodt életet nélküle. Tartott, ameddig tartott, mert most megint egymás előtt állunk. És randizni készülünk, pedig én nem szeretnék erre randiként tekinteni. Nem érdemli meg, még akkor sem, ha az, ami történt, évekkel ezelőtt volt, mert még egyszer nem hagyom, hogy olyat tegyen vagy mondjon, amitől elhiszem azt, hogy én valóban más vagyok. Mert nem vagyok.
Csalódottságtól csillogó barnáimmal figyelem, ahogy beszélni kezd. Arcomra semmi nem ül ki, semlegesen hallgatom végig, hogy ő mennyire véletlen licitált rám. Elhiszem neki, mégis eléggé szkeptikusan állok ehhez az egészhez, és baszki, rohadtul nem róható fel nekem! Sőt, ha nem csatos cipő lenne rajtam, simán megcsapkodtam volna vele, még utána is hajítom, ha nagyon szükséges, de nem tettem, úgyhogy nagyon ügyes vagyok. Meg felnőtt nő, aki az Eridont vezeti, de ne menjünk bele mélyebben. És tényleg ő a Valentinom. A kártya, a tulipán, az, hogy kiöltözött, hogy itt van az időpontban, amit nekem írt le a kártyára. Merlinre, tényleg ő az. Akaratlan harapok alsó ajkamra, amikor közli, hogy hiába tűnik játéknak, egyáltalán nem az. Valóban így lenne? És higgyem is el neki, hogy valamiért rohadtul játéknak tűnik, amit annyira, de annyira szeret űzni mindenkivel, de ez most véletlenül sem az? Elég vékony jégen táncolok, mégis beljebb megyek, hogy elindulhassak a helyszín felé, immár a hajamba tűzött tulipánnal. Meg kell értenem. Nem felejtett el, hanem itt van, és be szeretné tartani azt, amire a licitet tette. Rendben, csináljuk. Vagyis…
Óóó, oké – fordulok vissza felé kis pírral arcomon, majd a felém nyújtott karra pillantok. Nagyot szusszanva karolok belé, hogy elindulhassunk a bárhova is. – Csak abban reménykedem, hogy a kiválasztott helyhez nem öltöztem alul vagy túl. Most ezen fogok izgulni, amíg ki nem derül, hogy hova viszel – elhúzom számat, de ajkam szegletében bujkál a mosoly, ahogy felpillantok Arionra. Könnyedén lépkedek mellette, majd a hopponálási ponthoz érve, kissé közelebb araszolva hozzá és pontosan követve az utasításait érkezünk meg Pestre. Legalább az már biztos, hogy az országot nem hagytuk el, ami plusz pont. Ha esetleg balul sülne el a mai este, mit tudom én, Bécsből például, sokkal nehezebb lenne a hazajutás.
Most márt tényleg elmondhatnád hova megyünk, mert kezdek nagyon izgulni – felszegett állal, egyenes háttal, éppen megfelelő hosszúakat lépkedve mellette közlöm a tényt. Hangom bársonyosan cseng, mint egy felnőtt nőnek, pedig szívem ugrik ki a helyéről lassan, mert elképzelésem sincs hova tartunk, de kitartóan, karjába karolva követem őt, és a bennem tomboló tinilányt igyekszem elnyomni. Szerintem elég jól megy eddig.
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. június 17. 22:27 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám
Robinson Restaurant Budapest


Nem lehet ennél őszintébb, ez tény. Mindig is úgymond ködösített, vagy sem, most ennyire lehetett mégis, de a teljes sem lenne talán elég. Mindig is egy lelketlen paraszt volt, ez nem újdonság, még a közös pontok ellenére nem olvadt meg a jég, vagy már beton, vagy az sem, fogalma sincs, milyen metaforával lehetne azt illetni, ami odabent van és még szofisztikált is marad mellette. Nehéz, ha kellene szintet adnia neki, ilyet azonban ő nem tesz, így hát, nem is kell kifejtenie, csak hagyni, hogy vagy kiakadjon a nő, vagy lehiggadjon. Mindkettőnek teret enged, ha itt lenne a csokor, lehet azt csapkodná épp a zakójához, miközben saját maga meg röhögne, mint a régi szép időkben és akkor ne mondja senki, hogy nincs időutazás. Persze, elég sarkalatos lenne, tekintve, hogy már egyikük sem abban a korban jár, ki hogyan, a maga módján komolyodott, vagy legalább érett meg, más nem a szám a plasztik kártyán, amely igazolja mivoltát. Igen, volt már egy randi, felötlött benne már akkor, amikor szóltak neki, hogy megnyerte a mostanit, csak épp az ennek a közelébe sincs, a saját mércéje szerint. Az illet a tinikhez, akkor másképp gondolkodott, agya sokalltabb lágyabb és szegényesebb megoldásokkal oldotta meg a dolgokat, közelében sem volt annak, ami épp a nőt figyeli, arcát, tartását, hogy mégis mi lesz a következő lépés. Mert ha menni akar, engedni fogja, felfedte magát, az apró, játékos álcát, amelyet talán senki nem vett olyan komolyan, lehetséges, hogy azok csak egy kellemes kajálásokban merültek ki és ennyi. Itt viszont van alap, lehet rombolni, építeni, a lényeg, hogy nem két ismeretlen áll szemben egymással és csak úgy, minden háttér nélkül akad ki az egészen. Tény, elhúzódott, de itt van és mindig az a lényeg, ami megtörténik, nem amit csak ígérnek, az idő nem mindig számít. Nem volt határidő, vagyis volt valami a kártyán, meddig lehet beváltani, de annyit nem akarta az időt húzni, hogy írásos emléknek számítson az, ami a kártyalapon szerepel. A hangos szavak azonban elmaradnak, őszinte hála is csillanhat tekintetében talán, mert végképp nem kíván a nyílt utcán vitázni és beleállni, hogy aztán ez a rohadt kis közeg azon csámcsogjon, hogy miket éltek meg. Meghallgatja, amit mond és ennyi. Semmi. Még szinte meg sem rezdülnek a nő arcizmai, ajkai sem, ami mondjuk egész ügyes, de talán aggasztó is. Oké, hát akkor puffogjon magában, nyíltan, még el is indulna a pizzázó felé, mint valami drámai alak, hogy jó, oké, felcsesztél, majdnem elvesztettem a fejem, de mégis megengedem, hogy elvigyél enni. Remek. Ha így folytatódik az este, talán megbánja, hogy nem az olasz étterembe foglalt asztalt, ahol az őshonosoknak egy heves vita otthoni környezet lenne. Hah. Ha valaha megint elvinné enni, tuti meglépi, ki tudja, még talán mókás is lenne.
- Nem, nem öltöztél egyik irányba sem, tökéletes lesz – bár nem lát mindent, egyelőre ennyiből is leszűri, a sminkből, a cipőből, a többiből, hogy nem csak felvett valamit, hanem ki is választotta. - Hamarosan kiderül, nem kell sokat várni rá – nem titokzatoskodik, viszont ha mond egy címet, nevet, akkor lehet, hogy bután néz, hogy „az mi?” és még jogos is lenne, hiszen nem köteles mindenkinek ismernie a főváros helyeit betéve. Ő maga sincs így, de mire való a net, ha nem erre? A ponthoz érve áll meg és az imádott mágia előnye, hogy már ott is vannak szinte és mégsem, elvégre, a biztonságos landolás mindig fontos. Irányba fordulnak és már lépked is tovább, a takarásból, ahova érkeztek, hamar kilépnek. Egy kicsit séta, de nem sok.
- Étterembe. Mármint, nem falatozóba, meg ilyen gyors valamibe. A Városligetben van – árul el nem sok titkot, mert ezt inkább látni kell. Maga az étterem a tó szigetén pihen, kilátás a vízre, kacsákra, fényekre, mindenre, amire csak lehet. Nem egy nagymama falatozója adagot tolnak az ember elé, de ahogy nézte, mégsem az összevacakolt tányért fogják csak nézni, értetlenkedve. Ez neki is új terep, ha csalódnak, együtt fognak és keresnek mást. Egy ideig némán lépkednek egymás mellett, nem húzza egyelőre elő az udvarias dolgokat, azzal ráér ott, a hangulatban, még mindig hagyja emészteni, úgy nézi, egészen jól összekapta magát, már-már el sem hiszi, hogy tényleg az a Kimoriah lépked mellette, aki mamuszt akart rá adni. Érdekes.
- Nézd, ott van – mutat előre, ahogy végül megközelítve rálátni az épületre, amely valójában a szigeten pihen, körülötte a tó és így, ahogy a nap indul lefele, úgy gyúlnak lassan a fényei. Kíváncsian pillant a nő arcára, hogy ugyan még teljesen ott nincsenek, de már teljes méretében és mivoltában láthatja, hogy mivel dobta fel a dolgot, ha már tényleg késett.
- Nos, megfelel az öltözékedhez?
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. június 18. 20:48 | Link

Weiss Arion
;aValentinommal ;erőteljesmeglepi ;me, myself & I

Bármennyire is azt tartanám a legjobb és legkönnyebb megoldásnak, ha jól megcsapkodnám, majd ott hagynám, hogy menjen el magával enni, nem vagyok rá képes. Azt érdemelné, de három szempontom is van, ami miatt nem tudom megtenni. Először is az egyik legfontosabb, hogy bár valóban hónapokat vártam rá itt van, másodszor, hogyha már ennyire összeszedtem magam és igenis kitettem magamért, ráadásul nem is késtem, nem hagyhatom kárba veszni. A harmadik, és a legfontosabb mind közül; éhes vagyok. Merlinre, tényleg az vagyok és nem foszthatom meg magam egy jó evéstől. Soha nem is tettem, és nem most akarok neki állni, bár kár lenne tagadnom, hogy valóban kitettem magamért ruhaválasztás szempontjából is, plusz szerintem tök jól nézek ki ma, úgyhogy hadd mutogassam végig Pest utcáin, ahogy azt kell. Ne felejtsek el majd küldeni képet Beliánnak, hogy megerősíthessen abban mennyire jól nézek ki, és ne nézz így rám, mert te is ezt tennéd, és tudom, hogy jól esne a lelkednek a pozitív visszajelzés. Nem feltétlen Beliántól, de a lényeg szerintem így is meg van és tökre érthető is.
Valóban nem túloz, tényleg hamarosan kiderül, hogy az öltözékem megfelel-e majd a helynek, de én akkor is képes vagyok ezen izgulni, amíg oda nem fogunk érni. Nőből vagyok, és ezek nagyon fontos szempontok, mert a levél, amit írt, annyira nem tért ki arra, hogy mégis hogyan öltözzek, mert például a pizzériába, ha Belián dolgozik, akkor simán átbattyogok a mamuszomban és teljesen csövesbánatban, mert ő Belián. Valószínűleg fog látni rosszabbul is, ha egyszer eljutunk odáig, hogy sikerüljön elrángatnom vásárolni magammal, mert valamelyik nap megint a lakótársa pólójában billegett be az üvegházba. Komolyan kikészít ezzel, bár azért vicces. Barnáimat emelem fel Arionra, amikor elhagyja ajkait a falatozó szó és halkan kuncogok fel. Rendben, tehát étterembe megyünk, amihez éppenséggel a ruha lehet, hogy kicsit kihívó vagy éppen tényleg alul öltözött, de ezen már aligha változtathatnék, maximum úgy, ha gyorsan beugrok valahova venni valami göncöt. Amiből mindenki tudja, hogy nem lenne a végére vacsora, szóval csak elmondok magamban egy imát, hogy jó legyek így. Először Arion arcára pillantok ismét, majd az irányba, amerre mutat. Ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy meglátom az éttermet, lépteim automatikusan lassulnak le kicsit, de végül összeszedem magam és ismét mellette lépkedek, mintha mi sem történt volna. Tekintetem csillan fel, ahogy egyre közelebb érünk és nem győzöm mindenfelé kapkodni barnáimat, hogy mindent magamba szívjak. Baszki, utoljára anyámmal voltam hasonló étteremben, Kolumbiában.
Zavartan húzom lejjebb magamon a blézert szabad kezemmel, valahogy furcsa érzés kerít hatalmába az egész randival – ami nem is randi igazából – kapcsolatban. Nem kellene itt lennem, mert olyan életidegen a helyzet azokhoz képest, amiket átéltünk már együtt, hogy valahogy nem tudom kezelni. Innen már aligha lehetne betolni egy hátraarcot, szóval Arion karjába kapaszkodom kissé erősebben és felszegett állal követem az étterembe, ahol rögtön eligazítanak minket és a teraszra vezetnek, hogy elfoglalhassuk az asztalunkat. Zavartan toporgok pár perc erejéig az asztal mellett, végül nem bírom tovább és csillogó pillantásomat emelem – mély sóhaj – a Valentinomra.
Erre megérte várni Arion – mosolyodom el óvatosan felé. – Nagyon szépen köszönöm, igazán kitettél magadért és ne haragudj, amiért az elején kicsit… kiakadtam – azért annyira nem kell komolyan venni azt a kiakadást, mert ha nem emberek között lettünk volna, valószínűleg tényleg megcsapkodom, így még visszafogott is voltam. Blézeremet gombolom ki, táskámat a székre teszem, majd könnyed mozdulattal veszem le magamról. Hajamat dobom át vállamon, nagyon figyelve arra, hogy a tulipán véletlenül se essen ki belőle, majd óvatos mosollyal ajkaimon teszem a széktámlájára. Esélytelen, hogy fellógassam, mert meggyűrődik, szóval be kell érnem ennyivel. Előre esett tincset tűrök fülem mögé, végül teljes valómba felegyenesedem és Arionra pillantok.
Kicsit jobban belegondoltam, és egyébként tökre megérdemeltél volna egy nagyobb kiakadást is – szemtelen mosolyt villantok felé, majd helyet foglalok. Akkor kezdhetjük a randit a Valentinommal. Készen állok. Gondolom.
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. július 15. 22:41 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám
Robinson Restaurant Budapest


Hálás, hogy nem kap hisztit, csak egy picit, ahhoz ma nincs türelme, amúgy sincs, szerinte felesleges, mert nem oldaná meg a dolgot, mert hiába az eltelt idő, akkor is meglett, meg van és már mindjárt oda is érnek. Akkor lesz majd kíváncsi arra, hogy az előbbi puffogásból mennyi marad meg benne, hogy na tessék, nem valami koszlott pizzéria, vagy gyorsétterem, ami manapság divatos, vagyis egyszerű, mert a randik nagy része kimerül abban, hogy szexre keresnek társat, ahhoz elég egy hamburger és mehet a menet. Olcsó is volt és megérte. Nem hazudna, ha azt mondaná, ez után nem folytatná úgy és csendesebb helyen, avval viszont bőven tisztában van, hogy egy kaja miatt nem fogja megváltoztatni a véleményét és szétpakolni a lábait, hogy tegyen azt, amit csak akar. Gyerekes ábránd lenne, amit nagyon régen gondolt és remélt, amiért ott koslatott és eleve ment oda, hogy na, történjen meg, csak a dolgok másképp alakultak, már akkor kemény dió volt és makacs, nem adta magát és ő sosem kapta meg. Ennek ellenére van itt, mint valami tök hűséges akárki, mert aztán rá ez a jelző nemigen süthető a kapcsolatok ezen terén, mégis, még mindig nem a sliccét húzza lefele, hogy na, álljanak csak félre. Annyira nem is állatias és valamelyest már szelídült a tempója, nem tini, akit csak az irányít, van más, rosszabb, még rosszabb, de abba most jelenleg bele sem gondol, mert felesleges és nem való ide. Nem is tud róla, semmit sem mesélt arról, hogy merre járt, mit tett, fel sem jött témának, ami érdekes, mert jöhetett volna, de inkább ment minden úgy tovább, mintha el sem telt volna idő és csak a betelt oldalt folytatták volna. Mondjuk, jobban is kedveli a helyzetet, hogy nincsenek kínos kérdések. Sokkal jobban.
- Meddig válogattad a szekrényed? - ejti meg vigyorogva a keresztkérdést, hiszen tény ami tény, ha a randi akármely formája kerül szóba, jön a végtelen ötletek tára, a túl slampostól elkezdve a túl kirívóig, vagy ami már kicsit szűk, vagy épp túl bő és a többi. Párszor nézett végig ilyet, amikor épp valaki epizódszereplő hirtelen királylánynak hitte magát, mert nem valami szakmunkás életébe került bele és volt miből válogatni, mert az előtte lévő trófeák is megtankolták eléggé és rájött, ha még egyszer végig kell néznie, azzal a ruhával fogja magát felakasztani, amit először dob le. Nem. Elvonul, teszi a dolgát, majd jön alapon hagyja ott, itt is kimaradt belőle, hiszen eleve névtelen volt, de névvel írva se állt volna a háló ajtajában, türelmet imitálva, mert akkor most kevésbé lenne békés azzal, mit rejtett a blézer alá. Az is hamar kiderül. Elmutat a hely fejé, majd vár, kezét leengedve sandít rá oldalról, hogy mégis milyen reakciót vált ki belőle a látványt. Még a saját szemeinek is olyan hely ez, amire azt mondja, „ez igen”, pedig nem romantikus alkat, messze nem, csak tudja, mit kell eladni a nőnek, hogy pontosan úgy nyíljanak el az ajkak és pislogjon előre, ahogy a nő teszi mellette. Somolyog csak, szép haloványan, ahogy igazítja lépéseit és lelassul, majd felveszi ismét a tempót.
- Na? - mintha türelmetlen lenne a választ illetően, holott nem. Megvette most ezzel, legalábbis arra biztos, hogy tényleg ne akadjon ki ma már és rájöjjön, ez volt a jobbik ötlet, nem a pizza. Meg hát, ő, nem valaki más. Önzőség vagy sem, tudatosan építette fel a dolgot, valahogy amúgy is érezte, hogy ez a tavas, megvilágított hely tetszik neki, bár, az is igaz, meglepni könnyebb, mint megbékíteni, maradjunk annyiban.
Beérve mondja a nevet, amire az asztalt foglalta, pár pillanat, ahogy végül már indulnak is az asztalhoz, amely a kilátások közül is az egyik legszebb, mert nem fog a konyhabejárat melletti szinten kuporogni, a levegő itt jár, kellemes szellő és illatok, ritkásabb asztalokkal. Megállva engedi el, lazítja ki a zakót magán és felé pillant, mert érzi, hogy most már biztos meg fog szólalni, ha eddig rágta is magát. Megbánta vagy sem, utálja, vagy épp imádja, fogalma sincs, nála nem tud értelmeset tippelni.
- Hű – meglepetve figyeli, ahogy végül kimondja mi gyűlt fel benne és hogy hiába várt sokat, megérte. Egoját simogatja a tény, mégis, illedelmes arcán mosoly ül meg szintén, ahogy biccent felé, hogy köszöni az elismerést. - Nem haragudtam akkor sem. Igazából számítottam rá, azért ez a hely, eredetileg egy olasz vendéglő lett volna – no az sem utolsó, sarki valami, de kellett a nagyobb „hűha” faktor és lám, hatásos is volt. Fene azt, hogy mindenre gondol. - De csak igyekeztem. Kész öröm, hogy beletrafáltam – figyeli, ahogy végül leveszi a blézert és ha nem is alpárias, mégis halk füttyentést enged arra, amit sikerült magára húzni. Talán kicsit merész ide, ha csak körbelesne – de nem teszi, mert nem hülye -, neki mégis jobban tetszik, mint egy másik verzió. Csendben lépked oda, hogy kihúzza neki a széket majd, ha leülne, egyelőre azonban figyeli. Nos, ezt nem vetkőzi le, ahogy finoman de láthatóan méri végig.
- Most mondjam azt, hogy te is kitettél magadért? - kapja el a pillantást, a másik íriszeit, amint ismét felé néz. - Csodálatos vagy ma. Ragyogsz – az is igaz, hogy így valóban nem látta és valóban tetszik neki, arca nem hamis mosoly vagy épp ami szokott lenni. Hát na, szereti a szépet és ha olyat lát, akkor értékeli. Még mielőtt leülne, mozdulna, finoman fog rá a kezére, emeli meg, hogy lágy kézcsókot hintsen rá, hogy aztán a széket végül tényleg kihúzva engedje leülni. Helyet foglal saját maga is, a széktámlának dőlve engedi meg magának a nevetést végül.
- Ugyan, miért? Sosem voltam jó a naptári napokban, de a memóriámmal semmi gond nincs. Bár... nos, szólni szólhattam volna előbb is, de úgy véltem, így jobban jön ki – emeli meg az itallapot, hogy belekukkantson. - Ó, és kérlek, ne szerénykedj salátával meg a vízzel, az nem állna jól. Csak ami jól esik.
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. július 19. 16:17 | Link

Weiss Arion
;aValentinommal ;erőteljesmeglepi ;me, myself & I

A kérdésre minimálisan ugyan, de azért megráng a szemöldököm. Mi az, hogy meddig? Nyilvánvalóan nem fogom bevallani, hogy sokkal többet készültem erre a randira, mint az indokolt lett volna, mert azt hittem, hogy egy idegennél kell bevágódnom, így érthető, amiért odatettem magam. Rendben, bevallom, hogy ez most eléggé úgy hangzott, hogyha tudom, hogy Arion a Valentinom, akkor nem teszem magam oda ennyire, de… igazából így van. Mármint ő Arion, látott már mindenhogy, bár talán ennyire nőiesnek még sosem, mégis úgy érzem, hogy előtte és neki nem kell úgy odatennem magam, mint másoknak, hiszen elég sok mindenben részt vettünk már együtt, és ha nem is éltünk át hiper fontos dolgokat egymással, akkor is az életem része volt nagyon sokáig, így nem hiszem, hogy tudok neki újat mutatni. Bezzeg ő tud, ahogy az étterem felé lépkedünk, és automatikusan lassulok le, mikor meglátom, mert egyszerűen nem akarom elhinni, szavakba is öntöm a meglepettségemet, és csak reménykedem abban, hogy az egója most kimarad ebből, és nem kell ezt hallgatom egész este, hiszen Weiss Arion a tökéletesek tökéletese ismét beletrafált abba, hogy hogyan nyerje el egy nő tetszését. Meglepő lehetne ez a tény, csak nem az. Ennek még egy olyan megedzett nő is – főleg Arionnal szemben –, mint én, sem tudna ellenállni, és sajnos el kell ismernem, hogy valóban beletrafált. Mosolygok, csillogó tekintettel pillantgatok ide-oda, amíg az asztalunkhoz vezetnek minket, az izgalom járja át minden porcikámat. Ami nem jó. Egyáltalán nem. Nem kellene izgatottnak lennem, ez egy egyszerű vacsora egy régi ismerőssel, nem egy randi. De mégis minden sejtemet az izgalom járja át, és amennyire nem akartam elhinni, hogy végig ő volt az, most annál jobban kezdek neki örülni, és csak hagyni akarom, hogy az este vigyen oda, amerre akar. Lehet még a végén jól is fog elsülni az egész, és a legvidámabban fogom elcsevegni Beliánnak a telefonba, hogy mi történt a randin. Ami nem randi. Csak egy vacsora. Egy a biztos, hogy a gondolataim az izgalom hatására valószínűleg, de megint csaponganak ide-oda, nem is akarom őket megállítani, csak akkor szakadok ki belőlük, amikor meghallom Arion hangját, aki tutira mondom nektek, hogy nekem beszél. Gyermekien csillogó barnáimat emelem fel rá, szélesen elmosolyodom, de még mindig annyira a hely hatása alatt vagyok, hogy érdemleges választ aztán hiába vár tőlem. Mindössze annyi telik tőlem, hogy blézeremet levegyem, és amikor ismét meghallom a férfi hangját, arcomra pír kerül. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy felpillantok rá, miközben ő kihúzza a széket nekem, de nem bírok megmozdulni, csak figyelem az arcát, és hallgatom a szavait. Pár másodpercre veszek el csupán az engem figyelő kékekben, de ez a pár másodperc hosszú éveknek tűnik, az idő is mintha lelassult volna, mikor végre összeszedem magam annyira, hogy elszakítsam róla barnáimat. Aprót köhintek, majd mozdulok, hogy leüljek végül, ám ő kézen csókol, kihúzza a széket, és kell egy kis buffering idő, amíg fel is fogom, hogy mi történt, majd végre helyet foglalok. Ez az este egyre különösebb, én pedig egyre jobban izgulok valamiért. Végül megemberelem magam, fejemet emelem fel, hogy elkapjam pillantását, amikor ő is leül.
Köszönöm a bókot, jól esik – mosolyodom el halványan. – Adtál okot legalább arra, hogy felhúzzam ezt a ruhát – alsó ajkamat harapom be, amikor eljut a tudatomig, hogy mit is mondtam, mert ismét előbb járt a szám, mintsem átgondoltam volna a mondandómat. Ez most teljesen úgy jön le, mintha csak miatta vettem volna elő, ami végül is így van, de én meg nem tudtam, hogy ő a Valentinom, szóval nem értheti félre, nem? Megint csak én gondolom túl? Valószínűleg, de még mindig zavar, hogy az izgalom fel-felcsap bennem, ahogy a nevető Ariont figyelem, aki velem szemben ül. Valamiért nem akarom elhinni, hogy valódi. Lehet hozzá kéne vágnom valamit, és ha átmegy rajta, akkor nyilván nincs itt, ha meg nem… na igen. Egy ilyen helyen lehet ezt mellőzni kellene. Mélyet sóhajtok, lábamat vetem keresztbe az asztal alatt.
Tényleg szólhattál volna előbb. Ha ez a… bármi, nem is történik meg előbb, de legalább tudtam volna, hogy te vagy – fogalmam sincs miben lett volna egyszerűbb, vagy könnyebb, de legalább tudtam volna, ami meg jól esik a lelkemnek. Mindig jól esik, ha valamit tudsz, nem? – Te csak ne aggódj miattam Arion, ha már eddig várattál, akkor az a minimum, hogy kieszlek a vagyonodból. Még ha ez lehetetlennek is tűnik, ami késik az nem múlik, szóval kösd fel a gatyád! – szemtelen vigyort villantok, majd halkan nevetek fel, miközben magamhoz veszem a másik itallapot, másik kezemmel igazgatom meg a tincseim közé fűzött tulipánt.
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. július 20. 01:31 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám
Robinson Restaurant Budapest


Persze, hogy nem válaszol, mert nos, bizonyára nem öt perc volt, de ezt bevallani nem menő, mert hát ugye, mindig csak öt perc az a smink és ruha, közben pedig térdig ér a szakálla, mire odaér tényleg és még meg is lepődik, hogy mire ez a türelmetlenség. Nevet egyet, hogy persze, engedje csak el a dolgot, ha már egyszer megtörtént, tudja, hogy nem tudta ki az, aki üzent neki, így aztán az első benyomásra kellett hagyatkoznia, hogy az jó legyen, kellemes, megnyerő, ha már ismeretlenek, legyen egy képe, kivel is van dolga és a többi. Aztán nem kapott semmi ismeretlent, semmi újat, csak azt, akit ismer, akit talán abban a pillanatban elküldött volna a Pokol legmélyebb bugyrai közé, vagy még azon túlra is. És ezzel szemben, az ismeretlen elvitte volna a pizzázóba, de mivel nem az idegen, hanem ő Ruben, nem fog ilyesmi helyekre beülni, ha van alternatíva, jobb ötlet. És amely mégiscsak jobban tetszik annak, akivel a ma estét tölteni akarja. Átlagos, ismeretlen nőnek talán még ő is szerényebbet választott volna, itt azonban volt benne rizikó, főleg abban, hogy felfedi magát, hogy ismeri, hogy talán mégsem ismeri azt a felét, amit láttatni enged magából, mert az sem mindegy ugyebár, mit és hogyan, mennyire. Volt benne egy szint, már a tervezési szakaszban, amit meg akart ütni és lám, sikerült is, mert látni az arcán, hogy nem közömbös, hogy nem unott, hanem valóban tetszik neki és talán meg se bánta, hogy engedett a dolognak a téren és nem haza ment mondjuk puffogni. Lehetne ezt mondani ezerrel, lehet arra is készül, hogy most majd verni fogja a mellkasát, hogy na, milyen csodás amit tett, és azért a saját vállát gondolatban megveregette, de hangot ennek a továbbiakban nem ad. Már azért sem, mert látja a nő arcát, ahogy a szemeit forgatja csak a szavakra, így inkább más módban működik tovább, folytatja és marad abban a lenyűgözés szerű valamiben, amiben eddig, ha már a hely, akkor amennyire elegáns, úgy válik azzá ő is. Persze, van benne mímelés, van benne valóság is, a mérték nem számít, ha egyszer történik és az valós.
Kicsit mintha elveszítené a nőt, mert nemigen szól semmit sem, nem is ellenkezik, de semmit mást sem tesz, félő, hogy talán kisütötte az agyát a mai estére, ami nem lenne jó dolog, elvégre, nem némán kellene ülni egész este, vagyis, hát nem úgy szokott. Rég volt ilyesmi vacsorán, ez tény, hiszen csak mímelni tudja, de nem épp a romantika embere ő, szóval ma kimaxolt mindent, de nem azért, hogy egy életre sokkolja a másikat. Rég volt, nem is emlékszik már kivel, miért, de azt tudja, hogy messze volt innen, még odahaza, szóval itt meg lesz ami lesz.
- Ugyan, semmiség. Megleptél, mert, nos, egyszerűbbre számítottam. De soha rosszabb meglepetést – kacsint rá, hogy igen, ő valami farmer és felső kombóra gondolt, elvégre az csak a pizzázó meg random ember, de tessék, sikerült olyan képet alkotni, ami még őt is valóban meglepte. Ez az este fura, de még mindig tartja, hogy a dolgok után kell egy kis lazítást, annak pedig ez az egyik módja, a másik már kicsit mélyebb vizekbe gázol, a féktelen buli és találni valakit, akit maga alá gyűrve a feszültséget is kiadja, már egy totál más téma. Ahhoz nemigen kell szép ruha, igazából ruha sem, vélhetőleg akkor kaparná ki a szemét a másik, ha most ő itt dobná fel az asztalra, hogy essenek egymásnak. Nem, nem hülye, nem felejtette el, mit mondott neki a nő. A hiedelemmel ellentétben, tudja használni az eszét is. Néha. - Valóban? Már megérte ez az egész. Jól nézel ki benne, vagyis túl jól igazából – ráncolja is kicsit a homlokát hümmögve, aztán hagyja a dolgot, elvégre ezeknek a ruháknak ez a dolga, jól mutat, eleget mutat és mégsem mindent, mert az meg már túl sok lenne. Annyit nem kaphat csak a látásért, a többiért tenni kell vagy a fantáziát használni.
- Bármi? Nyertem, ez a randim – azért is kiemeli, mert érzi, ezzel megint kizökkenti. Nagyon el van varázsolva, amire nem tud nem vigyorogni, csak olyan haloványan, szóval nem enged ebből, az biztos. - Miért, ha szólok akkor mi lett volna? Ha épp fújsz rám, el se jössz. Vagy nem így. Nem. Ennek így kellett lennie – elvégre lehet, hogy a normálisabb fele tudta kire vár, mire vár, de ő nem normális, így aztán eltérhet tőle és megoldhatja úgy a dolgokat, ahogy neki kényelmes. Meg a meglepetés ereje, akkor is látni rajta, ha épp elrejti. Figyeli ahogy ténykedik, ahogy a tulipánt igazgatja. Felnevetve dől hátra a székben és kezeit tárja szét. Hogy is mert olyat gondolni, hogy saláta? Már-már mintha valami káromkodás lenne.
- A vagyonomból? Oké, ha tényleg meg bírsz ennyit enni, akkor örömmel gatyásodom le. Nem aggódok akkor, máris megnyugodtam – engedi le a kezeit és átfutja az itallapot. Hát ide csak nem vizet fog rendelni, annyi biztos. - Felkötöttem. De amíg várunk arra, hogy az egész menüt végigfalatozd, inkább keressünk valami kellemes témát. A bor remélem jó lesz amúgy – mert közben jelzett a pincérnek, akik melléjük lépve felveszi az első adagot, ahol a ház borából rendel, a jobbik fajtából, aztán fordul a nő felé, ha valami időközben kellene neki, akkor azt is felfirkanthassa. Fogalma sincs, hogy mit eszik, nem is nagyon az evés a lényeg, ráér majd azzal is.
- Beszéltem a testvéreddel, de nem sokkoltam le rögtön azzal, hogy tudom a nő témáját. Haladtál vele? - mintha csak tényleg egy átlagos este lenne és miközben az étlapot nyálazza át, könnyedén beszél. Pedig nem az, a fények a tavon tükröződnek vissza, kellemes muzsika szól, minden klappol, pedig ebben a helyben nincs mágia sem.
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. július 24. 16:59 | Link

Weiss Arion
;aValentinommal ;erőteljesmeglepi ;me, myself & I

Egyszerűbbre. Ez mégis mit jelent? Mi az, hogy egyszerűbbre? Már tényleg elnézést kérek, de bármilyen hihetetlen, még ha ő nem is tapasztalta eddig, vagy nem ilyen formában, de nő vagyok, aki igenis ad magára és szereti a divatos ruhákat. Eddig nem érdemelte ki, hogy meglássa ezt az oldalamat, de nehogy már egyszerűbbre számítson. Normális esetben sértődötten vágnék valamit a fejéhez, ami zsigerből jön, de a helyzet egyáltalán nem normális, így lemondok erről, még arra is képes vagyok, hogy arcomra ne üljön ki az elégedetlenség, így a szemöldököm sem szalad ráncba. Fejlődőképesnek mondanám magam. Sőt, most büszke is vagyok.
Jól esik a lelkemnek, hogy sikerült meglepni – egy halvány mosolyt eresztek meg neki, pedig a bögyömben van a megjegyzése elég erőteljesen, és még az sem javít a helyzetén, hogy kacsintgat. Komolyan úgy érzem, hogy valami párhuzamos világba kerültem, ahol Arion normálisan viselkedik. Valami nem stimmel, de még nem jött el az ideje annak, hogy rákérdezzek, esetleg valami tudatmódosító hatása alatt áll-e, és azért ilyen elviselhető jelenleg, vagy más áll a háttérben. Mert, ha más, és az, amire gondolok, akkor azon nyomban megszakítok minden kapcsolatot vele. Felnőttünk, ne menjünk már csak a szexre ennyi év elteltével is, mert tényleg sírva fakadok. Ám sírás helyett, szemeim kerekednek ki, ahogy Arionra emelem őket, mert az elhangzott mondat, valahogy… életidegen. – Túl jól? Mi az, hogy túl jól? – nevetek fel zavartan, barnáimat szakítom el róla, félre is nézek inkább, mintha a másik asztalnál lévő, kiskosztümös nő valami borzalmasan érdekes dolgot csinálna azzal, hogy egyszerűen ül, és eszik. Nem jöttem zavarba, most kivételesen nem pirultam bele a mondatba, csak nem tudok vele mit kezdeni. Mint mondtam; életidegen. Nem tudok rá reagálni érdemben, semmi értelmeset nem tudok rá reagálni, így marad a visszakérdezés, mintha először nem értettem volna meg, pedig nagyon jól hallottam, amit mondott.
Hívd, aminek akarod – pillantok vissza rá orromat ráncolva. Számomra akkor sem randi, képtelen vagyok eltitulálni annak. Hivatalosan az, mert így volt meghirdetve, erre nyert meg, de akkor is… nehogy már! – Az fontos, hogy akkor nem így – forgatom meg szemeimet rosszallóan. – És valószínűleg megjelentem volna, de csak azért, hogy megdobáljalak, kiabáljak veled, hogy mekkora bunkó voltál velem, majd otthagytalak volna. De végül is, igazad van, majdnem ugyanaz lett volna a forgatókönyv – mosolyodom el szélesen felé. Valószínűleg az egész a meglepetésre ment ki, ez rendben is van. De miért is volt olyan fontos egyébként, hogy tutira megjelenjek? Mármint, ha nem jelenek meg, mert bunkó volt, akkor az miért olyan nagy baj? Valószínűnek tartom, hogy másodperceken belül talált volna valakit, aki beugorhat helyettem, csak vacsora helyett, az asztalra dobálta volna fel. Kinek mi minősül randinak, ugye.
Csak egy müzlit reggeliztem, hogy annyi pizzát tudjak enni este, amennyi belém fér, szóval… simán megeszem a nadrágodat is – határozottat bólintok, mert ezen aztán ne múljon a hasam boldogsága. Taktikusságnak hívják ezt, mert nem kockáztathattam meg, hogy pont pizzából ne tudjak annyit enni, amennyi belém fér. Részletkérdés, hogy totálisan más lett a vége, mint amire számítottam, de a meglepetés ereje. Talán még mindig tart. – A bor tökéletes, ha száraz vörös – emelem fel mutatóujjamat, majd Arion leadja a rendelést közben az asztalunkhoz lépő pincérnek, én pedig elégedetten mosolyodom el. Száraz vörösbor. Tökéletes választás, ha le akarsz varázsolni a lábamról. Még jól is fog esni, mert ezt az estét aligha bírnám ki narancslével. Mondjuk azt is innék most, de szigorúan 100%-osat. Baszki, most ezt miért kellett?!
Ez lenne a kellemesebb téma? – ráncolom szemöldökömet. – Pedig lehet azzal kellett volna letámadnod már az elején, mert még mindig teljesen kretén. Nem tudom, mit tudnék vele még kezdeni. Mindent elmondtam neki többször is, de tényleg egyik fülén be, a másikon meg ki. Nagyon bosszantó – fújtatok egyet mérgesen, mielőtt folytatnám. – Pedig látom rajta, hogy felfogja a szavaimat és érti is őket, mégsem tesz semmit – hangom halkul el a végére, mert tényleg nem értem, és rossz így látni a testvéremet. Észre sem veszem, de jobb kezem mozdul, hogy megigazgassam a tulipánt, mintha attól félnék, hogy elhagyom, még úgy is, hogy egyáltalán nem is mozgunk.
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. augusztus 25. 23:01 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám
Robinson Restaurant Budapest


Érdekes este ez, annyi szent. Ha szórakozni akart, a békésebb formában, az már meg is van, és ez még csak az eleje, ha nem jön közbe semmi és nem sikerül olyat mondania, amitől egy pohár italt kap az arcába és kalap-kabát. Az a „gond”, hogy ezt is simán el tudja képzelni, mint folytatás és befejezés.
- Ritka alkalom, valóban. Még a végén belejössz – persze, nem kell túlzásokba esni, nem lesz ebből bevett szokás, ő még mindig ugyan az, aki, aki már sok mindent, majdhogynem tényleg mindent látott és a hűha faktor elég magasan van. Bár tény, egy hasonló látvány, az igencsak az, szereti a szépet nézni, minden formában, textillel fedve vagy anélkül, de ha erre utalna, akkor robbanna, így is rezeg a léc, hiszen már eléggé lesokkolta és felpiszkálta azzal, hogy végig rejtegette és úgymond még magát is szidta, hogy mekkora seggfej, amiért nem jelentkezett és nem vitte már el. Megtette volna, nem nagy kunszt asztalt foglalni és elmenni, csak az élet szólt közbe. Kicsit. Ez van, erre nem tud jobbat mondani, mert ha az igazat mondaná el, vagy kiakad és menekül vagy pedig nem hiszi el, és úgy véli, ezzel akarja átvágni és lekoptatni. A női agy kész rejtély, meg kell fontolni néha, mi az, amit kiengedhet és mi az, amit nem. Ezt kellett és apró vigyor ül a szája szélében érte.
- Túl jól. A jó tetőzése. Most mit mondjak erről, hát tetszik amit látok – ha képes lenne emberi kapcsolatokra, most ő lehetne a féltékeny fél, aki leveszi a zakóját és körbetekeri vele, hogy senki se lásson többet, mert sokat mutat így is. Mivel azonban azt úgymond csak tanulja, próbálja, minden nyugalommal pihenteti rajta a tekintetét, még bókol is, csessze meg, hát nem is érti a kérdést. Jó. Vehetett volna fel olyat, mint két asztallal odébb; egy inget és egy kosztümnadrágot, az is oké, elegáns, de nem a túl jó kategória. Az igaz, hogy nem ide készült, lehet kicsit kihívó ide, de csak próbálja meg valaki ezzel zavarni őket.
- Randinak. Majd jól beleírom a naplómba, hogy randiztunk, ennyi év után – vigyorog rá, utalva, hogy annak idején amit ő randinak nevezhetett volna, se tette meg. Most megtette, pedig licit volt, játék. – Gondoltam, hogy nem – szusszan. Annyira rossz dolog ez? Mármint, vitt már el sokakat enni, nem is hívta sehogy. Szusszanva támasztja meg állát tenyerében és úgy néz rá, mintha épp bánatos kiskutyaszemeket akarna mereszteni.
- Megdobálj és kiabálj. Miért is voltam bunkó? – emelkedik meg a szemöldöke. – Van egy olyan érzésem, hogy te nem szívesen töltöd velem az időt – sóhajt egy nagyot, mint akinek épp törik össze a szíve, de a meglátás jogos és valós, vagy gyűlöli, vagy nem, de most ezen nem tud kiigazodni jelenleg. Kezét leeresztve dől hátra és tárja szét kissé karjait.
- Felőlem. De kicsit rágós. Inkább desszertet rendelj helyette – hát nem fog azon vitázni, hogy mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlnia, vagy épp felezik-e a számlát, mert ilyenről szó sincs. Majd rendezi, ha esetleg hangosak lesznek és vitázók, majd nagyobb jattot ad a kényelmetlenségért. Biccent csak, amint leadja a borrendelést, ha azt kéri, érkezik, sok mindenhez illik, ha meg nem, majd a pincér ajánlj mást. Nem rossz hely ez, azt olvasta, szóval reménykedik, hogy nem kell csalódnia.
- Elsőnek. Igyekszem – kinek mi. Neki nem zavaró, csevej szint, amelyet próbál megütni, ha már nem veszekednek és nem dobál semmit. Aprót bólintva hümmög párat. – Akkor majd elmegyek vele egy sörre és megpróbálom én. Na? – talán nem annyira drasztikus lépés, nem? Fogalma sincs, ujjaival a szalvéta sarkát piszkálja, most légy okos gondolattal, de ő meg a normális beszélgetés. Hát…
- Túl sok az időm, keresnem kellene valami munkát – vált hangja is csevegőre, egy próbát megér, nem? Papíron van elég, de ténylegesen csak azt teszi, amiről nem tudhat. – De fogalmam sincs, mi kéne. Neked hogy a francba jött az, hogy az iskolában akarsz? – ha eddig nem akasztotta ki, ez a fele már tuti. Pedig amúgy létezik, mélyen, elásva, valahol a sötétben az igazi, amire minden mocskot épített.
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. szeptember 20. 16:28 | Link

Weiss Arion
;aValentinommal ;erőteljesmeglepi ;me, myself & I

Azért azt kötve hiszem, hogy belejönnék bármibe is, ami Arionhoz köthető. Szinte már a mellette való létezésről is lemondok, amikor a közelemben van, mert fogalmam sincs, melyik pillanatban fog annyira felidegesíteni, hogy hozzávágjak valamit, majd mint egy díva, felszegett állal tudjam ott hagyni. De ma más. Valami nem stimmel, de ha fegyvert tartanak a fejemhez sem tudom megmondani, hogy mi az. Talán minden túl hétköznapi? Nem megszokott tőle, sőt… Merlinre, egyáltalán nem megszokott, hogy valami hétköznapi legyen, ami Arionhoz köthető, így szerintem érthető is, hogy a hirtelen felvillanó gondolat hatására pár másodperc erejéig szuggerálom összeszűkült szemekkel. Rendben, ez igazából annyit jelent, hogy fel kell készülnöm lelkileg arra, hogy diszkréten, mégis hatásosan, nőiesen, de határozottan küldjem majd el melegebb éghajlatra, amikor bunkózni kezd. Mert tuti el fogja kezdeni, csak idő kérdése, és én leszek olyan kedves, hogy kivárom. Ám egyelőre csak megforgatom szemeimet, amikor nagyon kedvesen elmagyarázza nekem a túl jól kifejezés jelentését. Haláli édes vagy, Arion, komolyan.
- Nem mintha megérdemelnéd, hogy velem menj el randevúra - igencsak királynős mozdulattal dobom hátra barna fürtjeimet vállam felett. Kissé előredőlök, könyökömön támaszkodom meg, ahogy összekulcsolt ujjaimat támasztom állam alá. Egy szemtelen, féloldalas mosoly kerül ajkaimra, miközben le nem veszem barnáimat Arionról, mondhatni, hogy elveszek a kék tekintetében, de mindenki tudja, hogy hazudnék. Sokkal több kellene ennél ahhoz, hogy ne úgy tekintsek Arionra, ahogy eddig tettem.
- Arion… - komolyodom el azonnal, az eddig ajkaimon pihenő mosoly azonnal eltűnik, ahogy elkapom kékjeit és nem eresztem őket. Most tényleg el akarok veszni bennük. - Szeretek veled lenni, de mindig tartok attól, hogy mikor rontod el. Bírom a társaságod, csak soha nem tudom éppen milyen passzban vagy és hogy álljak hozzád. Valamikor belefáradok a klimaxos hangulatingadozásaidba - és mostanában, ahogy a semmiből megint az életem része lett, csak még jobban nem tudok rajta kiigazodni. Nem, nem kell félreérteni, szeretem, hogy kiszámíthatatlan, hogy soha nem tudom mit fog tenni vagy mondani, de valamikor az embernek jól esik a pihenés, és nem arra vágyik, hogy azt hallgassa, amit éppen a másik talál benne hibát. Mert mindig van valami olyan, ami nem jó. Könnyedén legyintek a desszertes megszólalásra, mert bizony most elkaptam, és nem vagyok hajlandó leakadni a témáról, amíg meg nem beszéljük.
- Nehogy félreérts - emelem fel tenyeremet felé állam alól. - Kedvelem, hogy állandóan meglepetést okozol, egyszerűen nem akarom, hogy megismétlődjön az, ami évekkel ezelőtt. Még akkor sem, ha mindketten változtunk - csillogó barnáim árulnak el, hogy mégis mennyire őszintén beszélek most vele. Lehet, hogy neki csak egy voltam a sok közül, de én tényleg elkezdtem iránta érezni valamit, ami elég hamar csapott át utálatba, majd semlegességbe, de akkor is elindult az a valami. Amit nem akartam, és nem akarom, hogy most újra megtörténjen, mert valamiért Arion köré úgy gyűlnek a lányok folyamatosan, és olyan gyorsan kezdenek el érezni iránta valamit, hogy az szinte már fájdalmas. Talán azért, mert olyan elérhetetlen? Fene sem tudja, de nem fogok ugyanabba a hibába esni.
- Áldásom rá - szusszanva dőlök hátra. - Lehet tényleg arra van szüksége, hogy egy régi jó barátja mondja el neki a tutit - aprót biccentek is, ahogy a pincér, asztalunkhoz érve, rögtön neki áll kitölteni a bort. Egy halk köszönöm után fordulok vissza Arion felé. Gondolkodás nélkül koccintom poharamat az övéhez, megtartva végig a szemkontaktust, majd szinte csak belenyalok az italba. Lehunyom szemeimet pár másodpercre, ahogy kiélvezem az ízt, majd felpillantok.
- Nem tudom, egyszer csak beütött a krach és még a lehetőség is nyitott volt, szóval éltem vele - vonom meg vállaimat óvatosan. - Menj egy táncosnak. Mint a Magic Mike-ban, tudod, basszusos zenére vonaglani, miközben vetkőzöl és megmutatod a tökéletesen kidolgozott izmaidat - mielőtt kitörhetne belőlem a nevetés, csak egy visszafogott mosolyt takarok el a pohárral, ahogy kortyolok belőle. Barnáim is mosolyognak, de ennél jobban eszemben sincs elrejteni, hogy mennyire jól szórakozom.
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. szeptember 20. 22:00 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám
Robinson Restaurant Budapest


Vagy nem akarja érteni a nő értetlenségét, vagy nem is érdekli. Tény és való, hogy nem könnyíti meg neki a helyzetet, sosem, semmivel, de ő is emberből van – még ha ezt sokszor le is tagadja – akkor is hangulatai vannak, amik be tudnak zavarni, mégis, legtöbbször azért, mert ő egy ilyen ember, egy szemét, mondják sokan, de ez már semmit nem változtat a tényen, hogy majdnem mindig más. És mégsem, mert inkább a szituáció és ahhoz alkalmazkodik. Sokszor mulat az indokolatlan felháborodáson, kiakadáson, pedig sokszor valóban nem is tesz semmit. Lehet a létezése is elég hozzá? Már most is méricskéli, ő pedig majdhogynem ártatlan tekintettel bámul vissza rá. Elhozta vacsorázni, egy randira. Szóval, semmi rosszat nem tett.
- Miért is nem? Szépen felöltöztem, virágot is küldtem – mintha csak ez lenne a kulcs, bármihez. Virág, szép ruha, szép szavak és minden tökéletes. A fenéket. Ha őt nézi, akkor semmi sem egyszerű, még ezekkel sem. Nem lehet lefizetni, ami jó, mert az olcsó húsnak elég az, ha valami csillog és már rá is csaphat, közben szétnyílnak azok a combok. Azokban nincs kihívás, még ha van, amikor szükséges, mert lazítani akar, azon a módon is. Nem szent, nem kell annak is lennie, sehova sem köti semmi és nehéz is lenne. Mégsem minden éjjele azzal telik, hogy valakit hajt, volt olyan is, az államokban bőven kiélhette magát, ha akarta, amikor valóban éhes fenevadként vadászott éjjelente, miután a nő életéből úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna és mégis. Mert elvehetett volna minden morzsányi emléket, de nem tette, csak itt-ott nyúlt bele, mégis, mindent hagyott. Azóta sem érti, miért így tett, sosem leli meg rá a választ, még így, ennyi év után, ennél az asztalnál sem, amikor vörös ruhában ül előtte és épp komolyabban beszélgetnek. Ahogy elkezdi, ő sem vigyorog, előrébb dőlve hallgatja a másikat.
- Nem is klimaxolok – húzza fel az ajkát, mintha sértett lenne, de egy vigyorral engedi ki a levegőt. Nem veszi a lelkére, mert tudja, ez így van. – De megnyugtatlak, ma jó napom van és nem tervezem elcseszni sem. Bár ez attól függ, te mit érzel annak, ami rossz. Én ilyen vagyok, te meg heves. Kevés nőnél viselem ezt, vagyis… aligha. Ez így fair – mintha annak kérdése lenne és nem is. Mind a ketten erős személyiségek, akiknek van egy közös pont, de amúgy megvan a maguk jelleme és néha nem fér el egymás mellett. Aztán ott van a munka, amiről sosem ejt szót, hiszen a Hold sötét oldala és arról nemigen beszél senki sem. Mert nem is lehet. De az is sokat nyom a latban, a legtöbbet, ezt fogja inkább egy változó, valahol kiállhatatlan személyiségre. Könnyebb is, pedig amúgy, mindenféle kinkjét tekintve eléggé szarik bele az élet dolgaiba és majdhogynem, ebben nyugodt is.
- Ami évekkel ezelőtt. Akkor még taknyos voltam és eltűntem. Most már bőven nem és maradok. Jobb volt annak, hogy vége volt, mert annyira se lettem volna őszinte, mint most. De értem, mire célzol – bólint és valóban, nincs kötekedő él a hangjában. Hogy tényleg így gondolja, se nem sértett, se nem dühös. Elfogadja, mert neki akkor itt volt dolga, habzsolta az életet, mit érdekelte, ki zúg bele. Most is furán veszi ezt, mert nemigen érzelgős, mégis, tudja, hogy ezért nem is hagyja, hogy játszadozzon vele. Még ha egy éjszaka után is minden olyan lenne, mint előtte.
- Meglátjuk. Ritkán teszek ilyet, de nem hagyhatom, hogy mint valami pióca, totál leszívja szerencsétlen. Van nekem is lelkem, néha kell egy kis jó – bár eléggé rohad és sötét, elég szívás, ha valakit csak arra tartanak, hogy jól éljenek. A bor is megérkezik, koccintva kortyol belé, elégedett arccal teszi le a poharat végül, jót kaptak. Mondjuk, nem is várt olcsó tablettásat. Nem, mintha akkora ivó lenne.
- A krach. Ez aranyos, írd bele az önéletrajzodba, ha váltasz. Önzetlen segítség a szarban – röhög egy sort, majd hamar abbahagyva vonja fel a szemöldökét. Hogy mi? Tudja miről beszél, felhorkant, mert elképzelni is szörnyű. Az az italmennyiség se létezik, amitől ő táncolna, így. Vetkőzni tud, de ahhoz nem kell se zene, sem ringó csípő. Más csípője már más tészta.
- Hogyne. Pont arra vágyom. Meg lehet azt nézni anélkül is, de az utolsó dolog lesz, hogy kivénhedt negyvenes pináknak rázzam a valagam. Fúj. Inkább nyitok valamit, beülök egy székbe és felpakolva a lábam dirigálok – iszik még egy kortyot, a fejét csóválja. – Honnan jönnek neked ezek, de komolyan – pillant végül rá, de már ismét vigyorogva.
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. szeptember 21. 15:37 | Link

Weiss Arion
;aValentinommal ;erőteljesmeglepi ;me, myself & I

Ja, mert a virággal mindent meg lehet oldani. Még akkor is, ha fekete tulipán volt ráadásul, amit annyira szeretek. Nem, akkor sem ez a mérvadó abban, hogy mégis mennyire cukin oldotta meg a randevúra hívást, mert egy ilyen kedvesség nem feledteti el velem az ezeket megelőző sok bunkóságot, amit valamikor szó nélkül, valamikor kicsit hevesebben fogadtam. Nos, maradjunk annyiban, hogy talán már képes voltam olyan jellemfejlődésen átmenni, ami megakadályozza, hogy itt is lekapjam a magassarkút a lábamról és hozzávágjam Arionhoz. Mert felnőttem. Plusz, ma mindenképpen csodálatosnak kell lennem, hogyha ennyire jól haladtam eddig a meglepetésekkel, akkor ne most rontsam el. Szóval a terv az, hogy én is igyekszem elnyomni a heves reakcióimat bizonyos helyzetekre, mert az egyikünknek sem lenne jó, főleg nem nekem, amikor éppen egy erős, határozott, magabiztos és felnőtt nőt kellene alakítanom. Vagyis… nem is alakítanom, mert az vagyok. Tehát, mint egy igazi felnőtt nő, csak megforgatom szemeimet, aprót kortyolok a borból, de mást nem reagálok neki. Még csak azt kéne.
- Már bocs, de a múltbéli viselkedésed miatt, még mindig neked kell a bocsánatomért esedezned, nem fordítva, szóval… - éppen hogy előre mozdulva fekszem rá jobban kicsit az asztalra. - Szedd össze magad és ne csak ma legyen jó napod - kacsintok rá, majd kecses mozdulattal ülök vissza. Bal kezemmel nyúlok a tulipánhoz, kicsit hátrébb igazgatom, majd hátradőlve kortyolgatom tovább a bort, mintha mi sem történt volna. Szemöldököm rebben meg a pohár fölött, ahogy kijelenti, érti, mire célzok. Na már most, ezzel kapcsolatban akadnak fenntartásaim, de tényleg őszinteséget látok az arcán, ami két dolgot jelenthet. Egy, borzasztóan jól tud hazudni, vagy kettő, tényleg őszinte velem és most nem próbál meg átrakni a palánk túloldalára. Mint minden, ez is ki fog derülni előbb vagy utóbb, én pedig megvárom. Erre megéri várni.
- Felőlem az asztalt is ráboríthatod, hogy felfogja, amit mondasz neki - vonom meg könnyedén vállaimat, miközben az asztal alatt jobb lábamat lendítem át a balon. Nekem már teljesen mindegy, hogy ki és milyen módszerrel próbálja meg bemagyarázni annak a kreténnek, hogy csináljon már valamit, csak legyen hatása, és történjen meg, mert ez így tarthatatlan, és rossz érzés ilyen kiszolgáltatott helyzetben látni a bátyámat. Tényleg ilyen sok mindent képesek elviselni az emberek a szerelemért?
- Krach nélkül is szoktam segíteni - már, ha kérnek belőle. Ha nem… akkor is hajlamos vagyok rá, de általában, ha a türelmem engedi, akkor megvárom, amíg segítséget kérnek és nem nyomom magam mások arcába idő előtt. Halkan nevetek fel Arion reakcióján. Pedig lássuk be, nagyon megnézném táncikálás közben, miközben dobálja le magáról a ruhát. Olyan életidegen lenne, simán megérné.
- Mit szólnál ahhoz - dőlök előre hirtelen, barnáim csillogása, valamint ajkaimon pihenő féloldalas és huncut mosoly elárulhatja, hogy valami teljesen máson pörög már az agyam, mint amiről eddig beszéltünk. - Ha a lábaid felpakolása helyett fognánk magunkat, hagynánk a vacsorát és csinálnánk valami izgit? - meglepő lehet, hogy nem tudok megülni a seggemen, de igazából egyáltalán nem az. Az a csoda, hogy eddig bírtam a véremmel, és semmi barom ötlet nem jutott eszembe. Oké, egészen eddig, de egész jó arány, ahhoz képest, hogy rólam van szó.
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. szeptember 21. 18:52 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám
Robinson Restaurant Budapest


Nem szól semmit, nem ellenkezik, de nem is támasztja alá, és még hozzá sem vág semmit sem. Haladás? Bár szívesen meghallgatná az ő véleményét, vagy bármit is, de nem fogja erőltetni, mert látni abban a szemforgatásban, hogy ennyi volt felőle a téma és ha nem akarja valóban elérni azt, amelytől eddig meg lett óvva, jobb, ha ő is elengedi. Ilyenkor lenne jó a legilimencia, mert ő aztán totál gátlástalanul művelné ebben a pillanatban is, azonban még mindig nem volt hozzá annyi szorgalma, hogy akár az alapokat elkezdje, pedig megfogadta, hogy jó dolog lenne, le is kötné és hasznos is, de… mindig van valami, ami miatt nem ér oda. De most már mindegy is. Fejét dönti kérdőn oldalra, ahogy belekezd a mondandójába, nem szól közbe azonban, figyelve bólintgat párat, hogy igen, volt viselkedése és nem is tagadja, nincs mit tagadni és sosem volt, még a jelenben sem. Ez már csak ilyen, nem tud rajta változtatni, mivel az a múlt, de csak a nők képesek ezen évek múlva is pörögni és felhozni, újra és újra. Mindent megjegyeznek, főleg, ha az rossz és hibás.
- Szó se volt róla, hogy fordítva – bár fel tudná hozni, hogy azért a heves kitörések is eleget tettek azért, hogy úgy viselkedjen, ahogy, a végére pedig már direkt is csinálta, húzta, mert jól szórakozott. Most már türelmetlenebb valamivel, vagy nyel egy nagyot és csendben hagyja, hogy na, akkor csinálja, tegye, majd lehiggad. Általában mindig bejött, kivéve, amikor egyszerűen valakit már csak ez a sztoikus nyugalom húz fel. – Egészen jó napjaim vannak, de majd észben tartom, mint motivációt – mert az, ahogy előre dől, nos, nem épp unalmas látványt hoz magával, a mélyen dekoltált ruha így csak jobb belátást enged, de persze arcára koncentrál, viszont nem vak, egy kicsit le és elégedett a vigyora. Nem akarja folytatni? Igencsak kár érte, a belátás valóban motiváló, másra is, de most nem csinál semmi olyat. Még mindig a hajában a virág, mintha elengedhetetlen kelléke lenne az estének, ő maga is a bort kortyolgatja, egyelőre még nem jutottak addig, hogy ételt válasszanak, az majd a következő körben. Érdekes lenne, hogy addig az éhgyomorra ivó nő becsiccsentene, de csak nem.
- Azért annyira nem vagyok drasztikus – dehogynem, csak nem éppen ilyen és ehhez hasonló helyzeteket old meg vele. Azért ahhoz több kell, hogy ilyesmit meglépjen, de majd megkeresi és első körben beszél. Mindig azt teszi, meg fel is kell mérni, hogy mégis mennyire van benne az állapotban. Mélyről kiszedni nehezebb és a szavakból, a múltkori sztoriból úgy sejti, a legmélyén van.
- Jó, de most mint munkatapasztalat volt szó – bár fogalma sincs, mi a szar lehet akkora krach abban, hogy egy iskolában megüresedik egy állás, de nem is fogja, a tanoda létezése se érdekli, ő már letette, elég volt, a diákok között pedig nincs érdekelt semmiben, nem az ő asztala. Szóval, ennyit erről. Inkább nevetteti a nőt a tiltakozásával, pedig igaz, nem olyan ő, aki táncol. Persze, tud részeg lenni, könnyebben is, mint az átlag, de táncolni, így táncolni sosem. Esik-kel, agresszív, vagy csak harsány, de sose táncos.
- Nevess csak, de tényleg nem – issza ki a bor maradékát a pohárból és már dől is vissza, de megáll a mozdulatban, ahogy a nő hangja üti meg a fülét. Már épp pincérért intett volna, tekintete kíváncsian villan felé. Aztán szép lassan, arcára egy széles vigyor ül ki.
- Nos… - dől ő is előre, tekintetét fúrja a másikéba. – Nem tudom, mire célzol, mint izgalmas, de egye fene, ha kibírod a kaja nélkül, már itt sem vagyunk – azzal zsebébe nyúl, kifizeti a bort, bőséges jattal együtt teszi le az asztalra és feltápászkodik. Ha valóban menni akar, most van rá az alkalom és még a blézert is felsegíti rá. Amilyen gyorsan jöttek, úgy távoznak, és nem, nem tudja kiverni a fejéből azt a mosolyt. Kíváncsi és izgatja a fantáziáját, de érzi, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Sőt. De nem a romantikus étteremben ülő vacsoraember ő, mikor mondott nekem az izgalomra? Még ha érzi, szívni fog.
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. szeptember 21. 19:49 | Link

Weiss Arion
;aValentinommal ;erőteljesmeglepi ;me, myself & I

És mekkora szerencséje is van, hogy nem volt szó arról, hogy fordítva. Meg is lepődtem volna, ha az egészet visszaforgatja, amikor pontosan tisztában van vele ő is, hogy azért repült felé nem egyszer pár tankönyv, mert egy bunkó volt. És a legrosszabb, hogy a végefelé már tudtam, mennyire élvezi ő ezt, már direkt húzta fel az agyamat, de én meg nem gondolkodván adtam meg neki mindig azt, amit akart. Hogy kiakadtam és ki is mutattam. Ennek így semmi értelme nincs, mert el kell engednem a múltbéli sérelmeket. Régen voltak, mindketten megváltozunk, és mantrázom ezt magamban rendesen, mert ha nem teszem, csak visszakerül belém a félsz, hogy mikor ismétlődik meg az, ami akkor. Bár erre igen kicsi esélyt látok, mert jó reggelt kívánok, bármennyire is hihetetlen, tényleg felnőttem. Vannak olyan emberek, akik mellett nem kell felnőttként viselkednem, és ezt ki is használom, de az egyetemen, a klinikán megkövetelik tőlem, hogyha a fehér köpenyt viselem, akkor méltó is legyek rá. Pedig egyébként az csak egy fehér köpeny, semmi extra, és valahogy automatikusan van kórház illata. Szeretem.
- Remek motivációs tréner lennék - bólintok egy határozottat, miközben halvány, mégis elégedett mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy Arion nagyon-nagyon próbálkozik a szemembe nézni, miközben előrébb dőlök, és ügyes fiú, mert félig-meddig sikerül is neki. Büszke vagyok rá, még akkor is, ha ennél indiszkrétebben nem is tudta volna megbámulni a melleimet. No nem mintha ez a ruha olyan rengeteget takarna, kicsit alulöltözöttnek is érzem magam, de üsse kő, simán belefér, főleg, hogy a terv lassan, de biztosan kezd körvonalazódni kusza gondolataim között.
Halkan kuncogok fel, mert valószínűleg ő sem hiszi el, hogy ennyire nem drasztikus. Sokat változott ő is, bevallom, de vannak olyan dolgok, amik nem változnak egy emberben, és ahogy Arion megtartotta a drasztikusságát, úgy a türelmetlenségét is. Csak arra várok körülbelül, hogy mikor fog kirobbanni belőle az, mennyire utálja ezt az egészet, és takarodjunk innen. Ám ehelyett ismételt halk kacajt engedek meg magamnak, hiszen akaratlan kúszik be a gondolataim közé a kép, ahogy Arion a Magic Mike zenéjére vetkőzik. Az a legnagyobb bajom ezzel, hogy leveszi a pólóját és vége, mert látod? Ennyire lehetetlen elképzelni a pasit ezt megcsinálni. Még az én fantáziámnak sem megy, de nem is kell neki sokáig próbálkoznia, mert a már kiteljesedett ötlet egy szeletét dobom fel Arionnak, aki kapva kap az alkalmon. Elégedett vigyorral fogadom a felém nyújtott blézert, hagyom, hogy vállamra hajtsa, eligazgatom azt, majd felpillantok rá.
- Kéne venni út közben bort - indulok el kifelé elnyújtottabb léptekkel, mint ahogy jöttünk. Vállam felett pillantok hátra, szinte már csábosan Arionra. - Meg egy szelet pizzát, mert attól még, hogy feldobom az estéd, még éhen halok - és ennyit a csábosságról. Szemtelen vigyorral ajkaimon surranok ki az étteremből.
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. szeptember 21. 20:15 | Link

Kimoriah - az a bizonyos licites randi - nézz rám - már az étteremből kifelé


Legjobb lesz akkor elengedni a múltat, már azt a részét, amire mindig hivatkozva van? Neki oké, könnyedebben megy és ment mindig is, mert minek is görcsölt volna rá, persze, eszébe jutott, hogy újra találkoztak, megtudta, hogy itt él, majd meg is látta. Aztán ennyi volt, nem merengett rajta, hiszen vége volt ott és nem azt vette elő újra. Mert se nem ő, se nem a másik nem tini már, nem úgymond gyerek, akik aztán ismét dobálóznak meg röhögnek, csak az a gond, hogy a nő képes rá, ugyan úgy, ahogy ő is röhögni, de akkor ne menjenek bele most a végletekbe, amik könnyen jönnek, de könnyebben is mennek, lévén, hogy távol tartja magát a  nő attól, amit akkor érzett. Fogalma sincs, érzi-e most, érezné-e, nem arra ment ki eddig semmi sem. Kicsit játszanak egymással, bár tény, a kezdeti hév hamar meg lett válaszolva.
- Nos, ebben biztos vagyok – bólint egyet. Ezt már ismét szemébe mondja, nem kocsányon lógnak a szemei, mint a legtöbb kiéhezett kannak, akik ha mellet látnak, mint a Pavlov kutyája, már csak nyáladzanak. Jó, a legtöbb akkor látott mellett, amikor az anyja előkapta, szóval abszolút érthető, de röhejes. Visszadől hát, fogyasztanak még némi bort, és miután vázolja, hogy a nyugodtabb módon fogja megközelíteni a testvére esetét, a másik kapcsol és valami teljesen másban gondolkodik. Már hol emlékszik ő a kretén táncra, vagy, hogy épp bizonyára azon kuncog, hogy elképzeli, ahogy vonaglik, mint akit az áram ráz vagy éppen azt imitálja, mit fog perceken belül tenni, ha behajol elé. Na nem, erre már nem is kíváncsi, arra már annál inkább, hogy mégis mi az, ami ezek mellett az eszébe juthat még. Vagy amiért inkább megszakítja a vacsorát, amire ennyit várt, amiért ennyire kiöltözött és majdnem le is cseszte istenesen, hogy eddig húzta, titkolózott. Ha ezeket ennyire simán adja fel, akkor valami van a dologban és nagyon kezdi piszkálni az agyát.
- Ha így itt hagyod a lehetőséget, akkor megint csak meglepsz. Ne csináld – mintha akkora gond lenne, majdhogynem fel is horkant, de szája szegletében vigyor lapul. Hamar felveszi a lány lépéseinek tempóját, neki pedig könnyebb, ahogy kiérnek, úgy gyújt rá, elvégre van még táv a pontig, ahol megjelentek. Kicsit nem figyel, mert megzavarja a pillantás, amit felé intéz. Hogy mi? Most játszadozik vele? Csalogatja? Ó, ebből még baj lehet.
- Ó, hogy bort – akkor arra kell menni, ahol az italtboltok vannak, de az kicsit messzebb. – Séta, vagy a könnyebb út? – attól függ, mennyi ideje van, majd válaszol, neki a séta is jó, annyira nincsenek messze a civilizációtól. Más nem, jó lesz egy taxi is. Mégis, először csak felröhög. – Mégis csak a pizza? – mert ugye eleve azért indult a dolog, hogy a pizzázóban kelljen a vacsora, elhozta egy puccos helyre, ehelyett pedig azt akarja mégis enni. Hihetetlen. Hát komolyan nem hiszi el.
- Legyen, megkapod azt a pizzát, ha ennyire szükséges. Aztán… - lépked közel hozzá, szabad karjával öleli át derekát lágyan és húzza be maga mellé. – Mivel is dobod fel?
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek