Kemény heten vagyunk túl a csoporttársakkal, ugyanis a tanáraink megrögzötten ZH-kat írattak a héten. Nem volt olyan tárgy, amiből ne lett volna, így nem volt életem az elmúlt időszakban. A tanulás mellett természetesen ott volt Stromboli is, akire nagyjából annyi időm maradt, hogy leápoljam és napi fél órát dolgozzak vele. Tele van energiával és tűzzel, érzem rajta, hogy már nagyon menne, így van mit visszafogni mikor rajta ülök. Aztán jött a péntek és megíródott az utolsó ZH is, ami felért egy… nem is tudom mivel. Zoéval fénysebességgel beszéltük meg, hogy ezt a hetet ki kell buliznunk magunkból. Szombat délután három volt, mikor egy sejtelmes üzenetet kaptam tőle, miszerint olyan helyre visz, ahol még nem jártam. Ismerem Zoét, mint a rossz pénzt és tudom, hogy sokszor még nálam is elvetemültebb, így megvolt az okom az aggodalomra. Ennek ellenére engem se abból a fából faragtak, hogy bármitől is megriadjak, így izgatottan és iszonyat kíváncsian sétáltam ki a vasútállomásra. Zoé már ott várt teljes harci díszbe, egy üveg pezsgőt emelgetve a magasba, amiből pár korty már hiányzott. Hoppanálhattunk is volna, de valamiért ez így sokkal feelingesebb, haza pedig úgyis majd úgy jövünk. A vonatút alatt legalább van időn megalapozni a hangulatot. Aztán eltelt egy kis idő én pedig ott találtam magam egy sztriptíz bár bejáratánál.
- Na nem! – ráztam meg a fejem. - Arról volt szó, hogy bulizunk és nem pedig vetkőző nőket nézegetünk. - konstatáltam a tényt Zoénak, aki erre csak ennyit reagál, hogy nem kell őket nézni, inni itt is lehet és legalább sok a szingli pasi. Én tökre értem, hogy ő most nagyon szingli és nagyon magányos, de azért ez már eléggé elkeseredett tervnek tűnik. Hiába próbáltam lebeszélni, megragadott a karomnál fogva és berángatott. Szerencsére a pezsgő már adott egy alaphangulatot, melyre megérkezésünk után azonnal rásegítettem egy jó kis tequilaval. A következő italt már egy idegen férfi fizette, akivel Zoé gyorsan megtalálta a közös hangot. Én feleslegessé váltam, így egy gin toniccal felszerelkezve kezdtem el sétálgatni a bárban. Bevallom őszintén, hogy a kíváncsiságom oda vonzott a pódiumon vonagló lányokhoz. Az italból aprókat kortyolva vizsgálgattam őket, a testüket, a mozdulataikat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=810781#post810781][b]Nádassy Norina Iza - 2020.06.07. 16:28[/b][/url]

Kemény heten vagyunk túl a csoporttársakkal, ugyanis a tanáraink megrögzötten ZH-kat írattak a héten. Nem volt olyan tárgy, amiből ne lett volna, így nem volt életem az elmúlt időszakban. A tanulás mellett természetesen ott volt Stromboli is, akire nagyjából annyi időm maradt, hogy leápoljam és napi fél órát dolgozzak vele. Tele van energiával és tűzzel, érzem rajta, hogy már nagyon menne, így van mit visszafogni mikor rajta ülök. Aztán jött a péntek és megíródott az utolsó ZH is, ami felért egy… nem is tudom mivel. Zoéval fénysebességgel beszéltük meg, hogy ezt a hetet ki kell buliznunk magunkból. Szombat délután három volt, mikor egy sejtelmes üzenetet kaptam tőle, miszerint olyan helyre visz, ahol még nem jártam. Ismerem Zoét, mint a rossz pénzt és tudom, hogy sokszor még nálam is elvetemültebb, így megvolt az okom az aggodalomra. Ennek ellenére engem se abból a fából faragtak, hogy bármitől is megriadjak, így izgatottan és iszonyat kíváncsian sétáltam ki a vasútállomásra. Zoé már ott várt teljes harci díszbe, egy üveg pezsgőt emelgetve a magasba, amiből pár korty már hiányzott. Hoppanálhattunk is volna, de valamiért ez így sokkal feelingesebb, haza pedig úgyis majd úgy jövünk. A vonatút alatt legalább van időn megalapozni a hangulatot. Aztán eltelt egy kis idő én pedig ott találtam magam egy sztriptíz bár bejáratánál.
- Na nem! – ráztam meg a fejem. - Arról volt szó, hogy bulizunk és nem pedig vetkőző nőket nézegetünk. - konstatáltam a tényt Zoénak, aki erre csak ennyit reagál, hogy nem kell őket nézni, inni itt is lehet és legalább sok a szingli pasi. Én tökre értem, hogy ő most nagyon szingli és nagyon magányos, de azért ez már eléggé elkeseredett tervnek tűnik. Hiába próbáltam lebeszélni, megragadott a karomnál fogva és berángatott. Szerencsére a pezsgő már adott egy alaphangulatot, melyre megérkezésünk után azonnal rásegítettem egy jó kis tequilaval. A következő italt már egy idegen férfi fizette, akivel Zoé gyorsan megtalálta a közös hangot. Én feleslegessé váltam, így egy gin toniccal felszerelkezve kezdtem el sétálgatni a bárban. Bevallom őszintén, hogy a kíváncsiságom oda vonzott a pódiumon vonagló lányokhoz. Az italból aprókat kortyolva vizsgálgattam őket, a testüket, a mozdulataikat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811191#post811191][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.06.11. 21:14[/b][/url]

Vannak olyan napok és pillanatok, amikor a hétköznapi életem mosódik egybe az éjszakával. Nincs időm váltásra, nincs meg az a pár óra nyugalom, amíg a lelkem és az agyam is átválthat arra, akire éppen szükségem van. Az óra kínkeserves lassúsággal ütötte el az este 8-at, majd 9-et, és bensőmben valami megrezzent. Elkések. A megbeszélés 5-kor kezdődött, teljesen feleslegesen és indokolatlanul ültem az asztal egyik végében, míg ment a szócséplés. Szemüvegemet igazgattam meg orrnyergemen, amikor mindenki sietősen elhagyta a termet. Komótosan lépkedtem ki az épületből, kabátomat eligazgatva magamon indultam el, hogy felvegyem a mosolyt, amiben mindenki a szívtelenséget látja. A bárban, mint ilyenkor mindig, az ismerős arcok már fellelhetőek, a lányok dolgoznak, a fiúk a pultban teszik a dolgukat, néhány ismeretlen társaságot is észreveszek. Szemöldököm rebben meg, ahogy a lány megáll az egyik színpad előtt és méregetni kezdi az én lányaimat. Egy halvány mosollyal ajkaimon intek az embereknek, hogy maradjanak csak, megoldom, szemüvegemet tolom fel ismét, tincseimet tűröm hátra egy könnyed mozdulattal, miközben a tőlem nem éppen megszokott, esetlen lépésekkel indulok el a lány felé, hogy szándékosan ugyan, de kívülről teljesen véletlennek tűnő mozdulattal botoljak meg és lökjem meg hátulról a vállát.
- Bocsánat, ne haragudjon! - nyomom vissza félig lelógó szemüvegemet orromra, megilletődött kékjeimet emelem a lányra. Tekintetem elidőzik arcán, már-már zavarba ejtően sokáig fürkészem a kislányos vonásokat, végül kis pírral arcomon fordulok el tőle. - Ne haragudjon, ügyetlen voltam és figyelmetlen. Az itala kiömlött? Hadd kárpótoljam... Sajnálom - szégyellős mosolyt eresztek meg felé, majd mint aki észbe kap tűröm hátra rakoncátlan tincseimet ismételten. Mint aki most kelt, mégis tökéletesen állnak a fürtök fejemen, a mosolyom sem lankad, ahogy kékjeim esnek vissza a lány arcára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811312#post811312][b]Nádassy Norina Iza - 2020.06.13. 13:26[/b][/url]

Fénysebességgel jövök rá, hogy én ezt ne tudnám csinálni. Figyelem az előttem táncoló lányt és elfog valami különös érzés. Annyi idős lehet nagyjából, mint én, sőt meg merem kockáztatni, hogy pár évvel talán még fiatalabb is. Gyönyörű arca van, hosszú barna haj keretezi arcát, de szemeiből nem sugárzik semmi. Monotonitás, rutin, unottság, közömbösség…. nem tudom minek is nevezzem.  A körülötte ücsörgő férfiak ebből mit sem vesznek észre valószínűleg, mivel nem a szemeivel vannak elfoglalva, hanem sokkal inkább minden más testrészével. Figyelem a másik nem képviselőit, ahogy szinte nyálcsorgatva nézik őt. Sokuknak akár a lánya lehetne.   Újra a lányra pillantok és összeakad tekintetünk, nem tart sokáig de minden benne volt abban a pár másodpercben. Iszok egy újabb kortyot, miközben azzal nyugtatom magam, hogy biztos okkal teszi, amit tesz, biztos szüksége van arra a pénzre, amit itt kap. Sajnos el tudok képzelni pár olyan élethelyzetet, ami erre kényszerít egy nőt, de én inkább meghalnék, mintsem, hogy így kelljen dolgoznom. Egy nagy sóhaj tör fel belőlem, s érzem, hogy nekem itt nem sokáig lesz maradásom. Már fordulnék vissza drága barátnőm irányába, mikor érzem, hogy valaki meglök. A pohár tartalmából egy kevés a földön landol, ahonnan is egy kevés felfröccsen rám. Odafordulok a „támadóm” felé és egy nem éppen ide illő férfi áll előttem. Egyik szemöldököm a magasba szökik, majd elmosolyodom.
- Ugyan, semmi gond. Megesik az ilyesmi! - válaszolok neki, s kezemmel egyet még legyintek is. Több is veszett már Mohácsnál, szóval nem fogok ebbe belehalni. Látom, sőt érzem is, hogy feltűnően nem veszi le rólam a tekintetét, s ha olyan típus lennék, már biztos bele is pirultam volna, de én nem ilyen fából lettem faragva. - Egy kevés löttyent csak ki, szóval nem olyan hattttttalmas a veszteség. Még bőven maradt belőle… - kicsit megemelem a poharat, megvonom vállaim, de a mosolyom töretlen. Belekortyolok ezzel is megerősítve az elmondottakat, miszerint van még benne. A pohár fölül pislogva figyelem a férfi vonásait, szemét, kócos de mégis rendezettnek ható haját, öltözetét, és nem tudom összetenni a képet. Keresztbe fonom karjaimat a mellkasom előtt és oldalra biccentem fejem.
- Annyira nem illesz ide… Furcsa. - közlöm vele, miközben fejemben próbálok valami sztorit összetenni, hogy mi keresnivalója lehet ebben a kócerájban. - Fogadás? Szakítás? Szüzesség elvesztése? Ha utóbbi, akkor hidd el nem kell ilyen szintekre süllyedned. - utóbbit félig viccnek szántam, de félig komolyan is gondoltam. Végigmérve őt, nem tűnik egy szoknyapecérnek. Az igaz, hogy különleges az arca, van egy furcsa kisugárzása, de nem tudom elképzelni róla, hogy a nők csak úgy dobálnák utána a bugyijukat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811400#post811400][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.06.14. 15:17[/b][/url]

A nyúlványok lassan, de biztosan érzékelhetők agyamban. A lány gondolatai úgy szállnak át az én fejembe, mintha én olvasnám őket, nem pedig közvetetten hallanám csak. Megilletődött tekintetem és zavarom ugyan nem enyhül, mert fenn kell tartani a látszatot, de fejemben rögtön megfogalmazódik a gondolat, hogy mégis milyen szemtelenséget enged meg magának. Az én lányaimnak és fiaimnak a legjobb dolguk van itt, mert mindent megkapnak, amit csak szemük-szájuk kíván, talán éppen ennek tudható be, hogy amint a lány meglát szemei csillannak fel és újult erővel áll neki táncolni. Somolyogva integetek neki a zavart mosollyal ajkaimon, csak pár tizedmásodpercre pillantok rá, mert a szabadkozás után csak nem kellene egy másik nőre koncentrálnom, amikor a kiszemelt áll előttem, éppen ezért időzik el tekintetem rajta tovább, mint illendő lenne, de hamar el is kapom kékjeimet róla. Legyintésére szegezem a földre tekintetemet, felfelé sandítva figyelem a reakcióját, végül megemberelve magam egyenesedem ki, jobb kezem ujjaival szánkázok végig tincseim között ismét, és mosolygok szélesen rá.
- Én... ha nem bánja, én azért szeretném kiengesztelni. Tényleg nagyon sajnálom - a korty valóban meggyőző, hogy van benne még, az üvegpoháron keresztül is látom, hogy tényleg így van, azonban minél messzebb viszem innen, annál jobb. Az emberek legtöbbje nem azért jön ide, hogy a lányok kedélyállapotát vizsgálja, így amikor ez megtörténik, már-már sértésnek élem meg, mint a hely tulajdonosának a jobb keze. A bárpult felé pillantok, ahol kékjeim találkoznak a pultoséval, aki szintén csillogó tekintettel integet felém. Zavartan intek vissza egy őszinte mosoly mellett, kékjeimet a pult környékén pihentetem, mintha nem érezném a lány fürkésző pillantását magamon. Ismételten meglepettségtől csillogó kékjeimet emelem rá, miközben felé fordulok, és hatalmas önuralom kell ahhoz, hogy végül a zavart mosoly kerüljön fel ismét ajkaimra, a pír jelenlen meg arcomon, ahelyett, hogy torkát ragadnám meg és vinném hátra, amiért van pofája kócerájnak hívni a mindenségemet. Ajkaim formáznak ó betűt, ahogy ismételten elfordulok tőle és a bár egyik messzebbi pontját szuggerálom. Zsigerből jövő tegezés. Harmadik rossz pont.
- A tulajdonos jobb keze vagyok - ha lehetséges, akkor a pír arcomon kissé elmélyül, mielőtt folytatnám, és őszinteségtől csillogó tekintetemet emelném a lányra. - Besegítek mindenben, amire neki nincs ideje, mint például a beosztások, a bérek, új lányok vagy fiúk felvétele - elengedem a fülem mellett a szüzességre irányuló részt, főleg az utána jövőt. Ilyen mélyre? Ennél feljebb nincs, és ez is csak azt mutatja, hogy a lány mennyire ostoba és tudatlan. Még hogy ilyen mélyre süllyedni! A feltételezés tőrt szúr a szívembe, és a gondolat, hogy megbüntessem egyre többször és többször bukkan fel elmém legsötétebb részéből, azonban a negyedik rossz pontot nem írom fel. Még bármi történhet, még bármi megeshet, ami arra késztet, hogy meggondoljam magam. A mindenségemet szidni éppen előttem? Megbocsájthatatlan, az meg, hogy nem tudott róla, aligha mentség. Szégyenteljes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811422#post811422][b]Nádassy Norina Iza - 2020.06.14. 17:10[/b][/url]

Az előttem táncoló lány szeme felcsillan, mikor meglátja az engem fellökő férfit. Azonnal nagyobb lelkesedés jeleit mutatja, s őszinte mosolyt küld felé. A boldog mosolyból én is kapok egy keveset, mikor rám pillant, majd a korábbi komolysága tovatűni. Nem tudok hirtelen mit kezdeni ezzel a dologgal. Nem tudom, hogy most egy kihívást lát a férfibe és azért lett hirtelen ilyen lelkes, vagy egyéb más oka van neki. Kicsit megrázom a fejemet is, hogy tényleg jól látom-e, amit látok. Felfoghatatlan számomra, hogy ez a nő szereti azt, amit csinál, szereti kitenni magát lenge kis öltözetben a nagyközönség elé, és szeret egy színpadon vonaglani a nyálukat csorgató férfiak előtt. Valahogy az én világlátásomban nem áll össze ez a kép. Ennek ellenére kénytelen vagyok elfogadni azt, hogy vannak nők, akik ezt szeretik és élvezik. Mert most egészen konkrétan ez látszik rajta. Tekintetem egy távolabbi leányzóra vándorol, aki szintén úgy tűnik élvezi a dolog, majd egy újabb dolgos hölgyet keresek pillantásommal. Egy mély sóhaj tör fel belőlem… Hát jó, ha nekik ez megfelel, akkor ki vagyok én, hogy felülbíráljam őket. Megvonom vállam, majd újra teljes figyelmemet a férfinek szentelem, aki nem enged abból, hogy kiengeszteljen, pedig aztán tényleg semmi szükség nincs rá. Nem tudom mire vélni a viselkedését, az esetlenségét, a furcsaságát. Azzal sem tudok mit kezdeni, hogy ennyire erőlködik. Hirtelen valami kellemetlen érzés fog el, amit nevezhetünk akár rossznak is. Nem tudom miért, de valami nagyon nem oké. Amikor intenek egymásnak a pultos sráccal, azonnal feldolgozom az információt, miszerint ő nem először tartózkodik ezen a helyen. Így a korábban tett kérdéseim és megjegyzéseim alaptalanok voltak. Kezd bennem felülíródni az egész eddigi kép. Mikor vázolja, hogy ki is ő valójában, akkor végképp elfog egy kellemetlen érzés. Valószínűleg nem kicsit tapostam a lelkébe a korábbi kijelentéseimmel. Azonban az előttem állót továbbra se tudom itt elképzelni. Olyan kis esetlennek tűnik, aztán benyögi, hogy ő itt a Jani. Bakker! Nyelek egy nagyot.
- Hát akkor bocsánatot kérek! Ha tudnék azonosulni ezzel, akkor biztos nagyon tetszene a hely. - megvonom vállaim és egy bocsánatkérő mosolyt küldök felé. Nem tudom, hogy tudok-e javítani a helyzeten, vagy pedig hamarosan repülök innen szó szerint. - Én személy szerint nem tudnám ezt csinálni. Nem tudom elképzelni azt az élethelyzetet, ami miatt idegen férfiak előtt táncolgassak egy pici szoknyában és melltartóban. De az én vagyok… Ők meg úgy festenek, hogy még el is vannak ezzel a munkával. - elkezdhetném ecsetelni neki mélyrehatóan a véleményemet erről az egészről, de nem fogom. Nem fogom, mert 1000%, hogy nem egyezne a véleményünk.
- Ha már sikerült megsértenem, akkor viszont szeretném én meghívni egy italra… - mivel nagyon komoly és kimért volt végig velem szemben, így jobbnak láttam visszaváltani magázódásra. Na meg az sem elhanyagolható, hogy ő itt a főnök, vagy valami olyasmi. Megiszom a poharam tartalmát, majd a pult felé fordulok és teszem meg az első lépést felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=813690#post813690][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.07.19. 20:53[/b][/url]

Mások nem érthetik meg azt, hogy a lányok és fiúk, mit miért tesznek a bárokban. A legtöbb élete sínylődés volt, mielőtt találkozott volna velem, szüksége volt a pénzre, és a feltételek rögtöni elfogadása, pár táncóra után már mehetett is a rúdhoz, ha alkalmas volt rá. A felvett táncosok nem csupán csak táncolnak, hanem élvezik azt, amit csinálnak, és amikor a közelükben vagyok, ez az élvezet fokozódik, ami számomra is érthetetlen. A biztonságot nyújtom nekik a munkájukért cserébe, amit mások nehezen, vagy éppen egyáltalán nem érthetnek meg, de ezért nem hibáztathatom őket, még akkor sem, ha egy másik nézőpont elfogadása nem egy eget rengető feladat. Mindig eszembe kell jutnia, hogy olykor túl sokat várok az emberektől, pedig nem tudnak többet nyújtani, mint amire teremtették őket. Ítélkezni mások felett, vitákba bocsátkozni, csak azért, hogy neki legyen igaza, egymás eltaposása és megalázása, mintha mi sem lenne természetesebb. Fájdalommentesebb és sokkalta egyszerűbb lenne a létezés maga is, ha az emberi faj eltűnne a Föld színéről, azonban sajnálatos módon, erről nem én döntök.
Arról viszont igen, hogy az előttem álló szemtelensége mégis mikor lépi át azt a határt, amit én húzok meg azoknak a lelkeknek, akik belépnek ide. De az álca nem hullik le, a pontok csak agyam egy rejtett zugába kerülnek felvésésre, és a szende arcomon a kellemes mosoly mélyül el, ahogy zavart tekintetemet emelem fel rá, majd szakítom el róla másodpercek alatt, hogy legalább a zavarom ne mélyülhessen el. Szavai késztetnek arra, hogy a mosoly szélesebb legyen, és miközben hallgatom óvatosan lépek mellé, ha már ő is, lassan ugyan, de arra indult, teljesen vörös arccal simítom hátára kezemet, hogy immár ketten elindulhassunk a pult felé. Nagyot nyelek, a zene ellenére is félő, hogy meghallja a mellettem álló, de szükséges. A zavart elnyomni nem lehetséges, ezért nem pillantok a nőre sem, előre szegezett tekintettel válaszolok.
– Ha az élet olyan akadályokat gördít eléd, amiket egyedül nem tudsz megugrani, akkor minden munka megfelelő – szégyellős mosollyal veszem el kezemet hátáról, mosolyogva lépek a pulthoz, ahol már kérés nélkül keverik az italokat. – A legtöbb itt dolgozó szorult helyzete miatt jött hozzánk, hogy bárminemű munkát adjunk neki, ha módunkban áll, én pedig álltam rendelkezésükre. Elfogadom, hogy nem mindenkinek megfelelő ez az eljárás mód, de a kétségbeesés nagyúr egy ember életében – a snassz és silány szavak úgy folynak ki ajkaim közül, mintha én tényleg erre lettem volna teremtve. Hogy az élet nagy bölcsességeit szórjam szét a tudatlanok között, nyissam fel a szemüket és okítsam őket arra, hogyha egy ember kétségbeesett, akkor embert ölni sem rest. Elfogadom, sőt, el kell fogadnom, hogy nem egyezhet a véleményünk, mégis, ahogy kékjeimet járatom körbe a bárban, az elégedettség legerősebb érzése járja át minden porcikámat. Büszke vagyok, és ha mások kétségbeesésükben, akkor én a bárokért vagyok képes ölni.
– Nagyon kedves, de ezt hagyd rám, kérlek – türelmes tekintetemet emelem a pultosra, aki abban a pillanatban csúsztatja a nő elé az italát, elém pedig a megszokott aranyló whiskyt. Nem kerülte el figyelmemet, hogy a tegeződés úgy veszett oda, mintha soha nem létezett volna, de ha már beleléptünk ebbe a mocsárba, akkor ennyire egyszerűen nem fogunk kijönni onnan. Ha rajtam múlik, akkor biztosan nem. – Egészségedre, és még egyszer ne haragudj, amiért figyelmetlen voltam. Ilyen még nem fordult elő velem… – hangom elcsuklik, szinte hallhatatlan, zavarom palástolása érdekében emelem poharamat ajkaimhoz és kortyolok egy jókorát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815741#post815741][b]Nádassy Norina Iza - 2020.08.16. 16:52[/b][/url]

Értetlenül állok a hátamra simuló kezeket megérezve. Nem esik jól a férfi érintése, sőt igazából ez az egész beszélgetés kellemetlen számomra. Olyannyira, hogy legszívesebben még a szórakozóhelyet is elhagynám. Arcomra akaratom ellenére ül ki ez az egész érzés, melyet tovább fokoz az is, hogy egy picit sem érzem őszintének a férfi viselkedését. Valami belső kis hang, nevezhetjük bármilyen érzéknek vagy megérzésnek, valamiért azt súgja, hogy jobb lenne távol maradni tőle. Lehet nem lenne ennyire kellemetlen a dolog, ha nem mindjárt úgy indítunk ahogy tettük. Fene se gondolta, hogy pont a nem megfelelő embernek fejtem ki a véleményem. Bár nem is tudom, hogy mit gondoltam, hisz aki ide letéved – engem leszámítva – mind szórakozni jönnek, s magasról leszarják, hogy kivel mi van. Hallom a férfi szavait, fel is fogom, de csak vállvonással tudok rá reagálni. Most mit is kellene ezzel kezdenem? Az élet nehéz, sőt a legtöbbször hatalmas sziklákat görget elénk, de ezeket vagy megmásszuk és tovább haladunk, vagy hagyjuk az egészet a fenébe.  Mélyen a mellettem lévő szemébe nézek, majd úgy reagálok végül az elhangzott monológra.
- Értem, azt is értem amit próbál ezzel képviselni, de nem kell egyet is értenem vele. Nekem is vannak elképzeléseim, ahogy Önnek, neked is… ami különbözik és ennyi. – megvonom vállaim, majd tekintetem csak ekkor engedi el az övéit. Nem tudom, hogy most akkor tegeződünk vagy magázódunk, így ezt is azt is beleszőttem, aztán majd eldönti melyik a szimpatikusabb számára. Az elém csúsztatott pohárra pillantok, majd azt megemelem a férfi felé, végezetül iszom egy kortyot. A szájából kifolyó szavak annyira sablonosak, annyira átlátszóak és annyira unalmasak. Mindez valami beetetésnek tűnik számomra, aminek ha van is valóság alapja, valamiért mégiscsak sántít. Féloldalasan felülök a mellettem lévő bárszékre, a pultra könyökölök és beletúrok hajamba, így támasztom meg fejem. Egy újabb nagyobb kortyot iszok az italomból, majd újra az ismeretlenre pillantok.
- Na és mi a te történeted? Ha lehet, akkor az eddigi színjátékot hagyjuk el, én a valódi tulajra lennék kíváncsi… mert az eddig látott alak tuti nem te vagy. – egy kissé gonoszkás, de mégis édes, amolyan Izás mosoly kúszik arcomra, s oldalra biccentett fejjel vizsgálom a férfit. Elegáns, olyan igazi úriemberes a kinézete, de a szemei. A szemeiben van valami… nem tudnám megfogalmazni, hogy mi, de piszkosul érdekel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816371#post816371][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.08.30. 18:54[/b][/url]

Ha két világ között mozogsz úgy, mint gyors folyású folyó a medrében, akkor a sziklákat és a vízbe dobott egyéb objektumokat olyan játszi könnyedséggel kerülöd ki, ahogy én leszek kockázatelemzőből bártulajdonos. A sötétség és a fényesség párhuzama, amikor egyik nem létezhet a másik nélkül, mikor az egyik kiegészíti a másikat. Tökéletes párhuzam a két világ között, a két énem között, akik úgy élnek egymás mellett, mióta az eszemet tudom, hogy már elképzelhetetlenek egymás nélkül. Az éles ellentét az, amely csodálatossá varázsolja a bennem tomboló tűzzel vegyített nyugalmat. Különös kapcsolat ez kettejük között, amit senki más nem érthet, de olykor-olykor előfordulhat, hogy az egyik visszahúzódik, míg a másik átlép a határvonalat, előretör és nem ad más lehetőséget. Mi szokott előrelépni? A tűz. Ahogy most is csak tolja kijjebb és kijjebb a határvonat, amit meghúztam neki, azzal, ahogy a nő reagál. Vállát vonogatja nekem, legszívesebben tarkójánál fogva kényszeríteném térde magam előtt, hogy tudja; a szavakkal és a testbeszéddel is okosan kell bánni, különben minden elveszhet.
- Természetesen nem várom el, hogy bárki is ugyanazon nézeteket vallja, mint én. Álszent lenne ráerőltetni valakire azt, amivel nem ért egyet - mosolyodom el óvatosan, féloldalasan, de kékjeimet le nem veszem a pultosról, aki aprót biccentve felém teszi elénk a poharakat. Szégyellősen pillantok oldalra, amikor érzékelem, hogy elveszi a nő a poharát a pultról, majd pillantásomat a pultra vezetvén mosolyodom el és bólintok egyet. Kissé remegő ujjakkal nyúlok a pohárért, aminek hidegsége azonnal kitisztítja elmémet. Aprót kortyolok én is, a pulton halkan koppan a kristálypohár, miközben oldalvást fordulva emelem tekintetem a nőre, akinek szavai szúrják bele a tőrt újra és újra a szívembe. Szemüvegem mögött kerekednek ki szemeim, ajkaim elnyílnak egymástól.
- Hogy... én... micsoda? - sütöm le tekintetemet azonnal a földre, miközben a tűz lépegeti át a határt folyamatosan. Kitartóan. - Nem én vagyok a tulaj, én csak dolgozom neki... kockázatelemző vagyok eredetileg - hangom remeg meg, miközben a szavak elhagyják számat, és mint szégyellős tini nem merek felpillantani a nőre, aki a vesztem lehet. Legalábbis ő ezt hiszi magáról, de egyelőre nem törjük le a szarvát, éppen játékos kedvemben vagyok, mert; mindkettő én vagyok, kedvesem. Húzz párhuzamot, vonatkoztass el, és láss bele többet, mint amit engedni láttat, hogy mégse láss semmit végül.