Sötétlila ajkai között mentával ízesített cigaretta lóg, a dohány enyhén fűszeres illata bejárja a helyiséget. Egy régi lemezjátszó olasz nyelvű, pörgős zenét játszik, a lemez szorgosan és kérlelhetetlenül rója a köröket a lemezjátszó tű alatt: egyiket a másik után. A zenében felcsendülő szöveget kívülről fújva énekel, miközben színes, kissé keleties jellegű, laza ruháiban a ruha szőnyegen lépdelve táncol a mediterrán ritmusra. Minden szélesebb mozdulatnál húzza maga után az illatos dohányfüstöt, mely lassacskás szétfoszlik a levegőben.
- E sep-pel-lire las-sù in mon-tag-na.. - ahogy a szöveg lassul, úgy az ifrit is minden szótagot hangsúlyosan, alaposan megnyomva halad hangról hangra. Szabad kezét megemeli, mint egy karmester, aki szigorú utasításokat ad a szimfónikus zenekarának.
- O bella, ciao! bella! ciao! bella! - fokozatosan gyorsít és a ritmus ismét vad és féktelen zakatolás lesz, akár egy őrült vonat, amely elhalad minden állomás mellett. - Ciao, ciao, ciao!
A szavak ejtése tökéletes, mintha csak anyanyelvi beszélő lenne, karja meglendül, minden újabb szóra határozottan és szinkronban lendül. Villás farka követi a mozdulatot, ahogy megpördül a tengelye körül.
- E questo è il fiore del partigiano, morto per la libertà!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=807096#post807096][b]Yezebel - 2020.04.27. 23:07[/b][/url]

Sötétlila ajkai között mentával ízesített cigaretta lóg, a dohány enyhén fűszeres illata bejárja a helyiséget. Egy régi lemezjátszó olasz nyelvű, pörgős zenét játszik, a lemez szorgosan és kérlelhetetlenül rója a köröket a lemezjátszó tű alatt: egyiket a másik után. A zenében felcsendülő szöveget kívülről fújva énekel, miközben színes, kissé keleties jellegű, laza ruháiban a ruha szőnyegen lépdelve táncol a mediterrán ritmusra. Minden szélesebb mozdulatnál húzza maga után az illatos dohányfüstöt, mely lassacskás szétfoszlik a levegőben.
- E sep-pel-lire las-sù in mon-tag-na.. - ahogy a szöveg lassul, úgy az ifrit is minden szótagot hangsúlyosan, alaposan megnyomva halad hangról hangra. Szabad kezét megemeli, mint egy karmester, aki szigorú utasításokat ad a szimfónikus zenekarának.
- O bella, ciao! bella! ciao! bella! - fokozatosan gyorsít és a ritmus ismét vad és féktelen zakatolás lesz, akár egy őrült vonat, amely elhalad minden állomás mellett. - Ciao, ciao, ciao!
A szavak ejtése tökéletes, mintha csak anyanyelvi beszélő lenne, karja meglendül, minden újabb szóra határozottan és szinkronban lendül. Villás farka követi a mozdulatot, ahogy megpördül a tengelye körül.
- E questo è il fiore del partigiano, morto per la libertà!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=807140#post807140][b]Weiss Arion Ruben - 2020.04.29. 04:56[/b][/url]

Egy erős remegés fut át rajta, lépései szinte dübörögnek fülében, pedig olyan puhák, mint egy macska óvatos járta, mintha vadászna. De attól már réges-rég messze van, messzebb, mint hitte. Tompított lüktetés a világ, most csak egy szürke közeg, semmi, nem is érdekli, hogy a világnak mely szegletében létezik. Hiába került hatalmasat, talán épp ez sem elég ahhoz, hogy a tudatában ülő dolgoktól minél távolabb és távolabb lehessen. Mert nagyon is a földön jár, rettenetesen rideg módon van jelen, nyers és szinte fáj. Fáj is, hiszen kézben, amely már csak ernyedten lóg mellette, éles érzetként pihen a penge csókja, a hevenyészett kötés átázva, de már feketéllve rejti el a csípős, éjszakai hidegtől. Ruhái, mind egész külseje most már zilált, ingén és zakóján foltok, a nyakkendőt rég letépte onnan, nyitott gombok árulkodnak arról, hogy levegőt sem kapott talán. Minden rideg és szürke.
Kerülve, gyalog éri el az épületet, a hopponálással meg sem próbálkozott, annyira érzi magában a mágiát, hogy jelenleg talán egy apró bűvésztrükkre sem lenne elég, az meg, hogy mit hagyna magából hátra, nem lenne a legjobb megoldás. Még ha jelenleg úgy is érzi, a vesztébe lovagol. Mert csakugyan, ahogy leültek a férfi szavai és a saját vihara, amely a józan esze és mindene ellensége, fagyos marokként szorultak bensőjére, mint felismerés, hogy talán akkor és ott rosszul, rosszat és rossz módszerben döntött. Vagy bármi. Minden. De nem menekülhet, mert annak kimenetele rosszabb lenne, mint bármi, amely ezidáig lejátszódott a fejében. Egy mély sóhaj, mellkasa is fáj, a levegő, mintha bordái törtek volna szilánkosra. A vihar odafent tombol, változatlan követelne áldozatokat, festene, alkotna, mozdulatai mégis lassúak, elcsigázottak, ráérősek. Jó vicc.
Azonnal kiszúrja a muzsikát, amely átjárja a helyiségeket, automatikusan lépked arra, egyelőre senki sem érzékeli, hogy itt van, csak a biztonsági rendszerek, falak azok, amelyeken átcsusszanva reagálnak személyére. A dallamot, majd az ismerős hangot követi, de most nem kúszik gonosz mosoly ajkaira, amivel kimulatná a szórakozást, semmi sem. Olyan, mintha megint faragták volna. Lassan megállva követi tekintetével lustán a forgó, ringó alakot, orrát tölti be a cigaretta illata, fülében a ritmus, amelyre ujja ráng meg. Állat felemelve, kihúzott háttal figyel, mert bár fejben felkészült arra is, hogy ez élete utolsó estje, felvonása, büszke és hiú arra, ami, feszes tartása a külseje ellenére is tökéletes. Könnyű, mint elbukni.
- Yezebel – szólítja meg végül és bár hangja halkabb, visszafogottabb, mint eleve harsány jellege általában, abban biztos, hogy eléri a füleket. Így kell hazavágni egy estét, ahhoz könnyen ért. A zenét nem kapcsolja ki, bár rettenetesen zavarja. Zavarja minden, még a szőnyeg mintája is, hiszen legszívesebben addig törni és zúzni, ameddig az egész világ nem tükrözi a benne uralkodó káoszt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=808369#post808369][b]Mester Adrián Dominik - 2020.05.13. 01:06[/b][/url]

Valami egészen furcsa nosztalgia tölti el az ifritet nézve, ahogy a felcsendülő ismerős dallamra a rá jellemző hanyag eleganciával mozogni kezd. Kedve támad ettől a képtől mosolyogva égnek emelni tekintetét, azonban elnyomja a gyermeteg késztetést, csupán az ajkaira kiülő görbének enged – aztán ellöki magát a kanapétól, hogy egy jól kiszámolt mozdulattal csatlakozzon Yezebelhez. Ujjai először a csuklóját érintik finoman, onnan simítja a tenyerébe, míg másik keze párhuzamosan a gerincén simít, hogy pár pillanat erejéig átvegye a tánc felett a vezetést. Nagyon sok idő telt el azóta, mikor először hallotta ezt a számot, de még mindig tökéletesen emlékszik rá, a szöveg minden egyes szavára, annak ellenére is, hogy az olasz nem az erőssége. Halkan neveti el magát, ahogy egy laza, de határozott mozdulattal megpörgeti az ifritet és ezzel el is engedi, újra teret adva neki a felhőtlen és emberi tapasztalatlanságban – jelen esetben túl merev táncmozdulatokkal – nem korlátozott szórakozásnak. Mert hát, hogy is vehetné fel a versenyt olyasvalakivel, akinek több évszázados előnye van… az egész családdal szemben. Összességében.
Csupán azért húzódik el, hogy a helyiség másik felébe lépdelve a cigarettájához jusson és előbb érzékeli a másik elme jelenlétét, mint ahogy meghallaná az érkező férfi hangját. Ruben teljesen kaotikus rezgései határozottabb jelzésként szolgálnak bármely ajtócsengőnél; és semmi jót nem sugallnak.
Kattan az öngyújtó, beleszív a szájába helyezett szálba, és ráérősen a lejátszóhoz sétál, hogy óvatos mozdulattal leemelje a lemezről a tűt, ezzel megszakítva a kedélyes, mediterrán dalt.
 - Mi történt? – emeli tekintetét az érkezettre. Hangja egészen érdeklődőn cseng, csupán egy leheletnyi számonkérés lapul meg benne. Valami nincsen rendben, szinte fizikailag érzi, ahogy bizsergeti a bőrét a Rubenből áradó zűrzavar.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=810090#post810090][b]Yezebel - 2020.06.02. 14:43[/b][/url]

Mester és Ruben

Szinte már megható a kis jelenetük a tánccal, a dudorászással, ah, igen, ilyenkor érzi, hogy a nevelése sínen van! Mindig is értett a gyerekekhez (haha), mit mondjon? Azt leszámítva, hogy a hajdani kis pártfogoltja mostmár a főnöke is egyben, mondhatni. Nagyon hivatalos értelemben fogalmazva. A ritmus pattan egyet, vele együtt Yezebel is fordul egy száznyolcvan fokot, szabad kezével még mindig Dominikot tartva. Legkevésbé sem zavarja a másik gyakorlatlan mozdulatsora, az ő szórakozása sosem a tökéletességben rejlett. A tökéletes dolgok zökkenőmentesek, minden meglepetést és váratlanságot nélkülöznek - egyszóval unalmasak.
Rázendítene a következő sorra, ám, ekkor érzi meg a védőmágiája rezdülését, amely azt jelzi, hogy valaki átlépte a ház küszöbét. Nem zavartatja magát, ennyire egyszerűen csak az jöhetett be, akinek a személyét felismeri és Yezebel hozzákötötte a rituálé elvégzésekor.
- Yes, my love? - a válasza gondtalan és derűs. Még annak ellenére, hogy legilimentornak sem kell lennie ahhoz, hogy lássa, milyen állapotban is van Ruben pontosan. Zilált külseje, feszült arckifejezése nyitott könyv lenne most bárki számára. A zene elhallgat, az ifrit pedig lehajtja a kezében tartott ital maradékát, s már csak a tánc közben eddig szájából kikandikáló illatos, ízesített dohányt tartja, miközben lustán elveti magát a kanapén és meglapogatja maga mellett a helyett. Csücs, csücs Ruben, mesélj mi a baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811084#post811084][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.10. 22:14[/b][/url]

Szédülés fogja el, a szoba forog vele, mert túl élénkek most a színek és a fények, pedig minden kellemesre és esztétikusra lett alkotva, ha minden rendben lenne, emlékezne a vitára is a fal színéről, vagy a kanapé mintájáról, de nem, most semmire sem. Olyan ez, mintha most ébredt volna  egy mély álomból, valahonnan egy sötét sarokból és ébredne rá arra, mit is tett, hol is van. Szinte zavartan néz körbe, hogy tényleg itt, tényleg most és így? Kissé zihál, pedig egy pillanatig sem futott. Sőt. Képtelen lenne rá. Minden tagja fásult és sajog, pedig csak egy pontot találtak meg és el, az egész kálvária meríti ki. Rég érezte, az elején, amikor utat kellett törni belé és amikor tanulnia kellett, akkor volt utolsónak az, hogy szinte megnyúzva érezte magát, pőrének, akinek eleven húsára sót szórtak. Áll, már-már mondhatni megszeppenten, mert ő csak az ifritre figyelt, holott végül nagyon is tudatosul benne, hogy nincs egyedül. Miért is lenne egyedül? Sosincs. Itt főleg. Most nem. Talán titkon remélte, hogy elsőnek mégis csak vele lehet, legalább annyira, hogy egy fokkal lejjebb ülepedjen minden is, de hazugság lenne, ha el is hitte. Mély, szaggatott sóhajjal húzza magát végül a fájdalmas és nyers valóságba. Tartása még mindig peckes, vállai egy centit nem süllyedtek, ahogy lassan, alig, de fordul a hang iránya felé.
- Mester... – leheli felé, ez több, mint egy egyszerű vezetéknév. Ez az, amely most talán az újra feltörő, belső borzongásnak az oka is. Mert mindenkinek van gyenge pontja, félelme, vagy csak egy tudat, amelyet meg sem akar közelíteni. Zilált tekintete keresi meg, az elhallgató zene után csend rosszabb, mint ezer vádló szó. Sőt. Szúrja, kaparja tudatát. Csak áll ott, pedig még a kanapéra is invitálják, fel sem fogja, hogy válaszokat várnak tőle. Pedig elméje nyitott a férfi felé, ez biztos, ahogy az is, hogy nem így várja a kérdés válaszát, ó nem. Ki kell mondania, szavakat kell formálnia, a sajátjait. Vallomás, gyónás, ki minek nevezi. Bukás. Fájó kezét emeli meg, pillant le rá, mintha azt is most érzékelné. Lassú minden pillanat, a már mocskos kötést illene cserélni, a szőnyegen ujjairól lecseppenő vércseppek éktelenkednek. Minden mocskos, mocskos lesz és véges. Lábai moccannak, ahogy lassan indul meg végül Yezebel felé. Egy hosszú út, hosszabb, mintha gyalog indulna a világ másik vége felé. Cipője orra, amelyet láthatóan húzott le valamivel menet közben, kissé a szőnyegen és végigszánkázik, mintha nem lenne ereje lépni sem. Tekintete zavaros, vállai megereszkednek, végül pedig, az ifrit és a másik látótere előtt áll meg, hullik a térdére, fájdalmas ütközet, ezt azonban nem érzi. Kezei lustán lógnak maga mellett, mintha az ifrittől várná a megváltást, és végül a másik kéztől azt, amit érdemel.
- Áttört a fal. Meglátott. Elcsesztem – tömör és rövid vallomás, de a kontextus is fontos, ami várat magára. Szavakat keres, értelmet és persze, hogy lássa, mi is történt valójában. - Azt hiszem átvertek és gyilkos módon. Az a rohadt klub... az a... elcsesztem. Túl közel engedtem a forráshoz... - indulat tör fel benne, valamit ujjai közé akar szorítani és halálig, törésig szorongatni. De csak elgémberedett ujjait szorítja ökölbe, azonnal elönti a vér és a fájdalom, amely gerincén fut végig, rángatja a valóságba. Végül ismét Yezebel felé pillant, tekintete nem kérlel, egyszerűen csak bámulja őt, lassan pislogva.
- Mit tettem? - súgja felé. Megbánás, harag, félelem. Mert tud félni. Mert most minden lehullott róla. Most a senki, aki nagynak akar látszani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=812192#post812192][b]Mester Adrián Dominik - 2020.06.23. 20:23[/b][/url]

Türelmesen kivár; szótlanul és rezignált nyugalommal nézi végig a feloldozás reményében tett vallomást, esdeklést, nevezzük bárminek. Nincs szüksége kimondott szavakra ahhoz, hogy kiderítse, amit tudni akar – könnyedén siklik a másik tudatába, nem próbál különösebben észrevétlen maradni, bár egy átlagos képességhasználónál midig néhány fokkal óvatosabb. Bejegyzetlen ugyebár, és mindenki érdekében jobb, ha ez így is marad. Míg a férfi térdre borulva kiprésel néhány összefüggéstelen információtöredéket, Dominik már-már lustán, hanyagul kerekedik felül az elméjében uralkodó zavaron, hogy megszerezze a hiányzó részleteket, hogy pontosan feltérképezze, mi történt. Mégis mit tett, ami arra készteti az egyébként egészen pökhendi alakot, hogy a lábaik előtt kússzon.
Félelem. Egy pillanatra úgy ráncolja orrát, mintha csak megcsapta volna a halálfélelem bűze, ami… Kiül a karjára a libabőr, ahogy az immáron teljessé vált kép mellett Ruben érzései és emlékei közt úszva megállapítja, teljes létjogosultságú a kétségbeesés.
Tekintetét Yezebelre emeli, szigorú vonásaiból aligha lehetne leolvasni bármit is azon túl, hogy megerősíti társuk habogását. Elcseszte.
 - Lebuktál, mint valami szerencsétlen amatőr. – Közli a teljesen nyilvánvalót, megválaszolva a halk, amúgy nem neki szánt kérdést. Hangja kissé nyers, de meglepően nyugodtan cseng, nem tükrözi feszültségét, azt, hogy legszívesebben helyben kitekerné a férfi nyakát. Összeszorítja állkapcsát és egy nagyot sóhajt, ahogy ellöki magát az asztaltól, amin eddig támaszkodott fél kézzel. Most elkezdhetné sorolni, mit tett kockára ez az idióta, hangsúlyozhatná, hogy már réges-rég túl vannak a piti zsebtolvajlás szintjén, hogy egy ilyen hiba becsúszhasson, hogy csak úgy átlássanak az álcán, csapkodhatna és ordíthatna dühében. Mégis mi értelme lenne? A megoldásra koncentrál inkább. – Alhazred csalódott lesz. – Szinte félvállról ejti el, mintha ez az egyszerű kis kijelentés nem olyasmi lenne, amitől mindannyian tartanak. Kizárt dolog, hogy a főnök egy ilyen szintű ballépésről ne kapjon információt, és az is biztos, hogy senki szaros életéért nem vállalja a felelősséget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=813230#post813230][b]Yezebel - 2020.07.13. 14:10[/b][/url]

Az elején istenre esküszik (már ha hinne benne), hogy jó hangulatban volt, az imént még táncikáltak, énekelgettek, kellemes hangulatos kis társasági életet éltek egymással, ifrit meg a nevelt fia.. főnöke.. ál-apja, hűha, ez egy bonyolult felsorolássá növi ki magát lassan. Erre tessék, alig telt el másfél perc, már majdhogynem feszülten ücsörög a szófán, azt várva, hogy Ruben kinyögje, miért olyan sápadt, mint aki csak a mai nap kétszer halt meg és tört ki a hullaházból. Megváltás nem érkezik felőle, csupán tűpontos figyelem, bohókás szokásai lemállanak róla, nem jár metronómként a villás farok ide-oda a háta mögött, és olyan mozdulatlansággal fürkészi Rubent, hogy a szarvára aggatott sűrű csecsebecsék össze sem koccannak, meg sem rezzennek. És ez nem változik akkor sem, amikor a férfi végre beszélni kezd.
Ebben a riasztó mozdulatlanságban nézi végig Ruben összeomlását, de érdemi reakció nem érkezik felőle hosszú percekig. Míg a Mester átnézi a másik emlékeit, amíg beszél, addig az ifrit csak ül egy helyben. Mit tett? Valóban, mit tett? Mennyire óvatlannak, felelőtlennek kellett ahhoz lennie, hogy gyakorlatilag kiadja őket? Mert ha valaki, Yezebel tudja, hogyan képes egyetlen apró esemény láncreakciók során elindítani, amelyek végzetes eredményben kulminálódhatnak. Számtalanszor fordult már elő a történelem során. Mit jelent ez a gazdájára? Mit jelent ez Alhazredre, és mit jelenthet ez rá nézve?
A vörös íriszek tompák és kifejezéstelenek, egyetlen furcsa dolog történik, és ez is nehezen megfejthető, hiszen nem emberi reakció. Ki tudja honnan, talán valahonnan a bőre alól fekete füst gomolyog elő, amely kizárólag az ifrit teste körül kering tovább és kénes, szulfuros utóillatot hoz magával. Ugyanaz, mint ami akkor jelenik meg, mikor alakot vált, azonban ezúttal nem történik hasonló. Ez az állapot a valóságban nem tart sokáig, ugyanakkor a hármuk között beálló feszült csendben egy örökkévalóságnak tűnik.
Végül lehunyja a szemét, ez az első mozdulat, amelyet a kígyószerű rendületlenség beállta óta tesz, s mire kinyitja, ismét van benne élet; visszatükröződik egyáltalán _valami_ a tekintetében. Hirtelen pattan fel, az elapadó fekete füst maradéka szétfoszlik a lendületben.
- Nos, hogyan öljük meg az illetőt? Gondolom megöljük… vagy legalábbis minimum kitöröljük az emlékeit, ha túlzottan fontos ember, hogy csak úgy eltűnjön a föld színéről.
Pattogós a hangja, valami nagyon hamis, disszonáns derű hallatszódik ki a szavai mögül. Nem kellemesen csilingelő, ez inkább hat törött üvegcserepek éles, bántó ricsajának. A mosolya és szórakozott hanglejtése ijesztően hamis és álságos benyomást kelt. Elgondolkodva megpöccinti az egyik szarváról lelógó arany ékszert.
- Majd ha azt elrendeztük, utána szólunk róla Alhazrednek. – Az, hogy KI fog neki róla szólni, egy külön kör lesz, mert ilyen üzenettel futárnak lenni nem éppen megtisztelő feladat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=813712#post813712][b]Weiss Arion Ruben - 2020.07.20. 01:30[/b][/url]

Hagyja, hogy a fejében lévő adattárban bármit is megtaláljon, a kavargó káoszban talán még így is a Mester lesz az, aki jobban utat talál, mint saját maga, aki most nemigen tudna rendet tenni odafent. Akadt már hasonlóra példa, de ott inkább saját magát engedte el, pörgette túl és volt szükséges a finomhangolásra, mert egy percig sem kell azt hinni, hogy ő azon kívül, ami és aki, egészséges elméjével megúszná azt, hogy valami sötét helyre dugják. Az évek csak rontottak és számára javítottak a helyzeten, ennek hozadéka pedig az, hogy most szétcsúszott, szinte látványosan tört úgy meg, mint az a gát, ami mögött ő olyan jól elrejti azt, amit földi ember jobb ha nem lát sosem.
- Le – készségesen vallja be neki, hogy valóban figyelmetlen volt, hogy az a férfi talán túl jó játékos és annyira kényelembe képzelte magát, hogy úgy hitte, nincs ebben az országban olyasmi veszély, amely miatt mindig készen kell állnia. Felkészült volt és alattomos, hogy csak megkapirgálta és megkapta, amit akart. Akit akart. De ennek nem kellett volna így lennie, sosem, soha és talán nem is lesz, mert most billeg a mérleg nyelve. A szőnyegre mered, majd saját vérére, a seb ismét szivárog, és arról még nem is beszélt, hogy a csapda része volt, az egy másik fejezet. Ha lesz még fejezet. Őszintén, nem csodálkozna, ha a padlóra kerülne, de nem kelne fel többé. A tartás most sehol, mert már az ajtó előtt tudta, ahogy elkergette az idilli este pillanatát, ahogy megjelent.
Tekintetét emeli fel rájuk, követi ahogy a férfi mozdul, vagy épp az ifrit semmit sem. Feszült pillanatok, ő pedig addig rendezi magát, legalább annyira, hogy ne egy krumpli értelmi szintjén legyen – egyelőre – és legalább mondatokat tudjon alkotni. Hátha. Nem magát akarja menteni, hanem azt, amit le tudna rombolni ezzel.
Talán órákig ül teljes csendben, eljut a tudatáig a csalódás, hiszen aranyifjúként vonult be, ha lehet így nevezni, olyannak, akit gyúrni lehet a használhatóra és most elcsúszott azon, amit maga épített és amiben hitt. Hogy persze, csak tökéletesség, csak jó megoldás lehet. Valóban, ő nem akart rosszat, csak a világ nem az övé és nem minden alakul úgy, ahogy ő azt akarja. Mert mindig beigazolódik, vannak nagyobb halak, mint ő, aki annak hiszi magát. Gerincén fut végig a libabőr és lehunyja a szemeit, de kényelmetlen, mert szédeleg, elég csak a vérveszteségre gondolni, csak aztán az állapotára. Végül Yezebel hangja csendül fel, tőle sem vár puha ölelést, megértést, senkitől sem, de beszéljen, az tartja a felszínen.
- Fontos. Van egy rakás egysége mindenhol – csak kiegészíti, hogy melyik út járható. - De sok embere volt ott, belőlük is ki kell. Azt tudja én ki vagyok, tovább nem jutott – hangjában nincs erő, csak mint valami gép, sorolja a tényeket. Nem, nem azért, hogy ettől lesz megváltása, csak mondja. Ha már képes beszélni. - De odaköt egy szerződés. Miért ne – ha már lehet tetézni a szart, amelyre nem is nagyon emlékszik, akkor már igencsak más állapotban volt. Ismét a kezére néz. A sebre. Már mindegy, nem? Milyen mélyre ássa magát. Mester felé pillant.
- Ha csak... engem lát, mint valami barmot... nem azt, aki lebukott... addig is van idő a sötétben maradni. Aztán eltűnök, ahogy lecsap Alhazred keze, mit számít. Bármi – nem könyörög, nem kér, csak közöl. - Legalább azt hadd bizonyítsam, hogy ha amatőr is, de áruló sosem... - mert annál alább nincs, annál férgesebb... mert ő olyan, amilyen, már tudják, de tett is bármit, az árulókat mindig megvetette. Legalább ezt tisztázza, minden más az ő kezében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816427#post816427][b]Mester Adrián Dominik - 2020.08.31. 12:46[/b][/url]

Mocsok egy helyzet ez. Egylőre úgy fest, nem állíthatják félre az idegen férfit, aki jócskán beleköpött a levesükbe, mert kellőképp sokfelé ér a keze, Ruben pedig aztán végképp… Sokkal nagyobb és értékesebb halacska ez a szerencsétlen félnótás, mint a piti bártulaj, aki miatt most sikálhatja fel a szart, amit okozott. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne csak a hullákat eltűntetni.
- Miért ne – ismétli a férfi szavait túlontúl negédes hangon. Egy pár pillanatnyi szünetet tart, megütközve a pofátlanul hanyag megnyilvánuláson; arckifejezését látva szinte már várná az ember, mikor köp egyet. Végül csak hitetlen-nevetősen fúj.
- Szedelőzködj – adja ki határozottan az utasítást. – Épp elég időt adtál a drágalátos szeretődnek az önsajnálattal. Miután megakadályoztuk, hogy még tovább terjedjen a probléma, nyalogathatod tovább a sebeidet – fordul el társaitól, és tesz is szavainak megfelelően. Egyetlen további pillantásra sem méltatja, hogy a másik kettő végül követi- e példáját; igazából megoldja ő Weiss segítsége nélkül is, hogyha muszáj, aztán majd felnyalatja vele, amit maga után hagy. A szó legszorosabb értelmében.
Igyekszik figyelmen kívül hagyni a röpke szorító érzést a gyomra tájékán, ami az Alhazrednek tett jelentés kapcsán ösztönösen elfogja. Előbb helyrehozzák a felfordulást, aztán ráérnek aggódni azon, mennyire lesz kellemes a főnökkel való találkozás egy ilyen húzás után.
Továbbra sem enged teret a dühnek, pedig Ruben minden soron következő szócséplése próbára teszi. Az érzelmek azonban elvakítanak. Ugye, kedves Háború?
- Áruló sosem? – csak úgy csöpög a gúnytól. – Hm, nem is tudtam, hogy ha szerződés köt valami legalja kreténhez, aki előtt még az inkognitódnak is annyi, tehát nekünk is annyi lehetne egy csettintés alatt, az nem árulás. – Magára kanyarítja szövetkabátját és a bejárat felé indul, ahonnan hoppanálhatnak a helyszín közelébe. – Feltétlenül fejtsd majd ki ezt az elméletet később, érdekesnek hangzik. Sikerül leszervezni a találkozót, vagy intézzük Yezebellel? – fordul a férfi felé. A szarkasztikus szórakozottból egy pillanat alatt vált komolyabbra a hangnem; utóbbi opció egyértelműen kevésbé kellemes megoldást jelent, kétségtelenül magasabb élvezeti faktorral az ifrit és legilimentor nosztalgikus gördülékenységgel együtt dolgozó kettősének. És szomorúbb befejezéssel a hűség megtestesítőjének.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=825252#post825252][b]Yezebel - 2021.01.25. 16:14[/b][/url]

- Csak azért, mert tehetős, nem lesz valaki feltétlenül fontos. – Jovális mosolyában nem sok őszinteség rejtőzik, a szája sarka ennyi erővel lefelé és görbülhetne. Ahogy hallgatja tovább a beszámolót, úgy kedvetlenedik el. Már amikor úgy gondolta volna, hogy végre valami izgalmasra van lehetőségük, kiderül, hogy csak egy újabb kiskirály, akit túl nagy macera lenne kirázni a trónjából. Lehangoló.
- Tudod Ruben.. – kellemes baritonján, dallamosan majdhogynem dúdolva ejti a férfi nevét. Van, hogy ebben játékosság csillan, kedveskedve tesz a másik kedvére, most inkább csak kényszercselekvés, hogy elfedje ki nem mondott gondolatmenetének csapásirányait.
- A régi időkben, sőt, bizonyos területeken még ma is, a pálca nélküli mágia volt az elterjedt. Amikor nem aranyos botocskákkal hadonásztatok ti mágusok, tudod, mi volt a mágia legelemibb komponense? Talán még nektek is triviális.. a kimondott szó. – Beszéd közben ellép a páros mellől és a komódon álló kis ládikához lép. Felnyitja a tetejét, s a benne rejtőző különféle ékszerek közül kezd szemezgetni. Kivesz néhány gyűrűt, fülbevalót, egy nyakláncot.
- Ma már nem veszitek komolyan az ígéreteket, pedig az ősi mágiák nagy része puszta ígéreteken alapult. „Kérlek, hozz esőt és jó termést, cserébe neked áldozzuk a következő esztendő első újszülöttjét.” Etcetera, etcetera. Az első varázslatokat nem rajzok, mozdulatok hívták életre, hanem szavak. – A dallamos, selymes férfihang fokozatosan ’torzul’ női altba, ahogy az ifrit alakját átveszi a vöröshajú Maeve sziluettje, amint az előkeresett ékszereket módszeresen felhúzza magára. A gyűrűket az ujjaira, a fülbevalókat komótosan bepattitja a fülébe.
- Valamiért ti ezt rendre elfelejtitek. És egy bizonyos fokig a feledékenységetek szórakoztató. Hogy aztán nagyon hamar sértő szemtelenséggé váljon. – Amint az utolsó mondatokat mondja, úgy veszik ki a szavai mögül a szórakozottság, a mesélő, anekdotázó él, annál inkább élesebbé és fojtottan indulatosabbá válik. Jezebel egész létezése, célja és rendeltetése a kimondott szerződéseken keresztül ígéreteken és ennél fogva szavakon alapul.
- Én is nagyon szeretem a szerződéseket, kedvesem, és tudod mit kérek értük cserébe? – Metszően rápillant Rubenre és szándékosan még egyetlen századmásodpercre sem hagyja elkalandozni a tekintetét Mester irányába. A következő két mondat szavai azt a kellemetlen benyomást keltik a két, őt hallgató varázslóban, mintha nem is egy személyről beszélne mostanra, hanem valami ízletes, de mostanra már előkészített, jól fűszerezett ételről.
- Mindent. És azzal, hogy a véredet adtad egy ilyen szerződéshez, a magamfajta mostanra már régen rajtad lakmározna. Nos.. – A nossal ismét pattogóssá és könnyeddé válik a hangszíne, és ezzel egy időben kanyarítja fel vállára a rókaprém bolerot. – Még szerencse, hogy csak egy ártalmatlan emberrel történt. Talán van olyan rituálé, amihez nem kell az összes véredet lecsapolnom. – Hogy ez neki miért hathat olyan viccesen, mint amennyire visszahallani a szavaiból, az jó kérdés. Némi kaján káröröm azért megfejthető a kijelentésből. A betyárbecsület sajnos csupán addig tart, míg mindenki tartja magát ehhez az egyességhez, pillanatnyilag pedig Ruben abba a kellemetlen helyzetbe hozta magát, hogy az eddig kényelmesnek és biztonságosnak hitt ’családi odú’ egyszeriben annak látszódik, ami valójában mindig is volt – és amit ők maguk mindig is megtestesítettek a tetteikkel, jelleműkkel, múltjukkal és céljaikkal -: egy folyton izgő-mozgó kígyófészeknek. Ha sikerül elrendezniük ezt a szituációt és megússza, egyvalamire azért mégiscsak jó lehetett mindez. Emlékeztetőnek, hogy a tétlen napok eseménytelen szelídsége csupán törékeny állapot, nem pedig valós természetük.