Ahogy belép, mindenki rögtön felé pillant, majd gyorsan egymásra s mintha mind kicsit egyenesebben tartaná magát. Másként. Úgy lengi be az aurori kisugárzás, mint vizes kutyát az a tipikus szag. Nem lehet összetéveszteni. Örökké résen lévő, elemző, kutató fellépése feszélyezi a legártatlanabb embert is.
Mióta áthelyezték Dániába, megváltozott. A kiképző tisztje rövid pórázon tartja, s már álmából felverve is rögtön belehetne dobni a mélyvízbe. Ami igazából már meg is történt. Szó szerint. Nem egy egyszerű ember a kiképző tisztje.
A pultnál leadja a rendelését - pulled pork szendvics és kávé -, majd leül középtájt, arccal az ajtó fele s kihúz a táskájából egy könyvet - dán büntetőjogi szakkönyv -. Úgy tartja, hogy fölötte elnézve rálátása legyen a bejáratra. A többi vendég olykor még vet felé egy pillantást, de minden külső jel azt sugallja, hogy nem dolgozni, hanem ebédelni jött, s senki jelenlévő nem érdekli. Pedig már felmérte őket alaposan - két középkorú boszorkány, akik valószínűleg az év csúcspontjának tartanák, ha valami szaftos rendőri ügybe keveredhetnének, egy unalmas egyetemi tanár a ruhájából, fáradtságából és az előtte tornyosuló könyvekből ítélve, két művészlélek az ablaknál, s végül a pultos. Senki, aki érdekelhetné. Aki érdekli, az viszont késik. Pedig szólt, hogy délutánra vissza kell érnie, ami a hopp-hálózattal gyorsan megoldható, de ha nem ér oda időben, hétvégén is behívja majd a felettese - igazából nem is annyira felettese, partnerek, de mégis úgy kell táncolnia, ahogy az zenél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=806265#post806265][b]Eördögh Lars Tobias - 2020.04.20. 14:08[/b][/url]

Ahogy belép, mindenki rögtön felé pillant, majd gyorsan egymásra s mintha mind kicsit egyenesebben tartaná magát. Másként. Úgy lengi be az aurori kisugárzás, mint vizes kutyát az a tipikus szag. Nem lehet összetéveszteni. Örökké résen lévő, elemző, kutató fellépése feszélyezi a legártatlanabb embert is.
Mióta áthelyezték Dániába, megváltozott. A kiképző tisztje rövid pórázon tartja, s már álmából felverve is rögtön belehetne dobni a mélyvízbe. Ami igazából már meg is történt. Szó szerint. Nem egy egyszerű ember a kiképző tisztje.
A pultnál leadja a rendelését - pulled pork szendvics és kávé -, majd leül középtájt, arccal az ajtó fele s kihúz a táskájából egy könyvet - dán büntetőjogi szakkönyv -. Úgy tartja, hogy fölötte elnézve rálátása legyen a bejáratra. A többi vendég olykor még vet felé egy pillantást, de minden külső jel azt sugallja, hogy nem dolgozni, hanem ebédelni jött, s senki jelenlévő nem érdekli. Pedig már felmérte őket alaposan - két középkorú boszorkány, akik valószínűleg az év csúcspontjának tartanák, ha valami szaftos rendőri ügybe keveredhetnének, egy unalmas egyetemi tanár a ruhájából, fáradtságából és az előtte tornyosuló könyvekből ítélve, két művészlélek az ablaknál, s végül a pultos. Senki, aki érdekelhetné. Aki érdekli, az viszont késik. Pedig szólt, hogy délutánra vissza kell érnie, ami a hopp-hálózattal gyorsan megoldható, de ha nem ér oda időben, hétvégén is behívja majd a felettese - igazából nem is annyira felettese, partnerek, de mégis úgy kell táncolnia, ahogy az zenél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=806678#post806678][b]Martin Romberg - 2020.04.22. 23:02[/b][/url]

Egyetlen kivétellel szoktam késni - ha rajtam kívül álló okokból tartanak fel. A munkahely vitathatatlanul ilyennek számít. Elhúzódott egy ügy, és máris rohanhattam, hogy a megbeszélt talákozónkra pontosan megérkezzek. Mert végre sikerült találnunk egy időpontot, amikor mindketten ráértünk, igaz erősen keretek közé szorítva. De legalább ez is valami. Mostanában sokat volt távol, és ha futólag tudtunk is találkozni, akkor láttam rajta, hogy nincs valami jó bőrben. Nem tudom megmondani, miért éreztem így. Azt hiszem, rosszul állt neki a túl nagy nyomás, nem illett hozzá ez a pörgés, vagy csak én tudtam nehezen elfogadni, hogy rögtön a visszaérkezésem után el kellett válnunk, holott egészen frissen kezdtük újra a kettőnk közötti furcsa kapcsolatot.
Sietősen loholtam be a bejáraton. Némi másodpercig torpantam csak meg, amíg biccentettem egyet a pultos irányába, közben viszont végig Őt kerestem a tekintetemmel, amíg ki nem szúrtam a jelenlévők között. Derűsebb arccal ültem le mellette, amíg kifújtam magam. Bár látszott rajta, hogy a szokásosnál komorabb a kisugárzása, ezúttal próbáltam erről tudomást sem venni. Egyelőre. Ahogy a rendelést se fontoltam még meg, pedig kötve voltam a szünetemhez. Kiment a fejemből. Annyi elég volt, hogy újra lássam, és máris kizártam a minisztériummal kapcsolatos teendőket.
- Ne haragudj, volt egy kis gond. Régóta vársz? - mondhatta volna, hogy formaiságból kérdeztem, de a hangomból tényleg érződött egy kis aggódás. Szigorúan végignéztem magunkon, aztán a kínálatot kezdtem el böngészni. - Rendeltél már? - próbáltam felvenni a fonalat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=806961#post806961][b]Eördögh Lars Tobias - 2020.04.26. 14:36[/b][/url]

Cseng a bisztró ajtaja, Tobias felpillant s a könyve becsukásával tudomásul veszi ebédpartnere érkezését. Feljebb tolja orrán a szemüvegét, s az asztalon fekvő kezét nézi, amíg Martin odaér az asztalához.
- Nem... tíz perce - feleli őszintén, mert végülis nem rég ez. S tudja, hogy a másikat jobban zavarja, hogy késett, mint őt. Lihegésén, fáradt külsején végigtekintve végül megenged egy gyorsan tovatűnő mosolyt. Mégiscsak jönni akart. - Mennyi időd van?
Mint aki órára fizet, úgy mérik közös perceiket. Különös, nehezen behatárolható ez az egész. Mióta a fiú újra felbukkant, óvatos, tojás-táncukat járják. Sebészi precizítással kerülgetik azt, amire mindketten örökké gondolnak. Ami volt s ami lehetett volna. Elveszített lehetőségeiket.
Mint ma is, a normalitás burkában rejtőzködve élik meg ritka találkozásaikat.
- Egy pulled pork szendvicset, nagyon jól készítik itt - biccent a pult fölött lógó menűre. S mint aki csak erre a jelre várt, felbukkan a felszolgáló az ebédjével, egy csésze forró kávéval, egy pohárral s egy kanna friss vízzel. Tobias hátrahúzódik a széken s várja, hogy Martin is adja le a rendelését.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=807167#post807167][b]Martin Romberg - 2020.04.29. 18:44[/b][/url]

Vetettem egy gyors pillantást az imént becsukott könyvére is. Csalódottan állapítottam meg róla, hogy valami szakkönyv volt. Azt gondoltam volna, hogy munkán kívül kedvtelésből olvas, de úgy tűnt, mintha nem tudott volna kiszakadni a mókuskerékből, még a velem való találkozása előtt sem. Talán teher voltam, hogy bezsúfolt a napjába, de ezt nem vethettem a szemére. Nem vagyok gyerekes, nem fogok hisztizni. Csendben tűröm, ami jutott nekem.
- Akkor jó - könnyebbültem meg véglegesen. Tíz perc, az nagyjából tényleg annyi kellett legyen, még ha nem is bíztam teljesen az időérzékében. - Elég ahhoz, hogy együnk - épp azért késtem, hogy végezzek mindennel. Visszafelé úgyis gyorsabban megyek. Így mondhatni nyertem egy kis időt, hogy ha szűkösen is, de végre vele lehessek. Fejben viszont állandóan csak számoltam. Átjárt egy furcsa érzés. Rég nem olyan kényelmes így, mint ahogy anno elképzeltem. Az egész teljesen máshogy alakult, s még jó valahol, hogy nem terveztem túl előre. Ez van, ezt kell szeretni alapon próbáltam élvezni az együttlétet.  
- Én is azt fogok - jelentettem ki határozottan. Talán azért, mert idő szűkében éreztem magam, és ez volt a legkevesebb, amin gondolkodni akartam. Dicsérte, épp ki is hozták, tényleg guszta volt, így hát ilyet kértem a személyzettől, hozzá ásványvízzel. - Szóval... eljöttünk. Milyen a munka? - kerestem a szavakat. Nem vagyok jó ebben, de tudtam, hogy neki sem az erőssége. Ahogy azt is, hogy nagyon kényelmetlen ez így, de nem érdekelt..

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=807786#post807786][b]Eördögh Lars Tobias - 2020.05.05. 20:35[/b][/url]

Észreveszi a csalódott pillantást, amit Martin a könyvére vet, s tudja, nem tartja pozitív alakulásnak, hogy az eddigi sztahanovista munkamorálja Tobiasnak egyenesen megszállottsággá kezd fajulni. Nem fog kifogásokkal jönni, nem védi magát, tudja, mennyire egészségtelen az egész hozzáállása, de nem most szeretné megvitatni. Csak ebédelni szeretne a társaságában. Még úgy is, ha közben nem tud lekattanni a munkáról.
Ha emiatt nem is érzi magát bűnösnek, amiatt már kissé igen, hogy nem tudják megtalálni azt a régi hangot. Valami elveszett. Nehezen kerül egyébként is közel másokhoz - empátiája pont ellentétes eredményre vezet, mint amit egy ilyen képességtől elvárna az ember. A világ könnyedén bebújik a bőre alá, ezért önmagát messze űzi. Most viszont jó volna, ha a világot is szivesebben fogadná be, s önmagát is otthon tartaná közben, hogy találkozhassanak. De nehezen megy.
A kérdésére szusszanós-nevetősen prüszköl egyet a kávéja fölött, majd befejezi a kortyot, s kézfejével megtörli a száját.
- Nem akarod, hogy a munkámról beszéljünk - megrázza a fejét, s kezébe véve a szendvicset, vet fölötte egy pillantást a fiúra.
- Már nagyon közel vagyok a végéhez, érzem. - Lehet, hogy Martin nem akar a munkáról beszélni, de Tobiasból kikivánkozik. Egy ennyi pedig talán még fontos is lehet. Vagyis hogy tényleg már nincs sok s lezárhatja azt az ügyet, ami miatt mostanában enni is csak akkor szokott, ha valaki leülteti és belé diktálja. Vagy közös ebédet beszélnek meg.
Kimerültsége ellenére lelkesedéstől csillog az arca, amint az ügyet említi. Groteszk, de ő már csak ilyen. Hevesebben kezd verni a szíve, ha sorozatgyilkosokat hajkurászhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=808912#post808912][b]Martin Romberg - 2020.05.19. 16:47[/b][/url]

Sehogy se volt igazán jó. Először a helyre gyanakodtam. Talán mégsem kellett volna hagynom, hogy ő válasszon. A környezet, az emberek, vagy az idő szűke tette ezt velünk? Mintha mindenre rá akartam volna kenni, hogy miért éreztem magam kényelmetlenül a társaságában, csak arra nem, aminek már jóval több köze lett volna a valósághoz. Tudtam ugyanakkor, hogy nem lenne célszerű kirobbantani egy vitát. Mire átrághattuk volna magunkat egymás álláspontjain, elszaladt volna az értékes idő. Evés közben egyébként sem jó veszekedni. Eme nyomott napon nagyon is ragaszkodni akartam ahhoz, hogy legalább az ebédemet kiélvezhessem.
- Csak próbálok alkalmazkodni hozzád, ritka dolog tőlem - vallottam be, ahogy elmosolyodtam. Nem annyira őszintén, inkább kínosan és zavaromban. Lesütött szemekkel, a rendelésem megérkezését várva. Nehezen vettem a levegőt, ahogy a megfelelő téma megtalálásával is gondban voltam. Éppenséggel tudtam volna mit mondani, de abból féltem, hogy szemrehányás lesz, vádaskodás. Próbáltam elrejteni magamban a féltékenységet, eloszlatni az önzőséget. Mégis, ilyenkor nagyon nehéz. Csak gyűlik az emberben, és kérdés, hogy mi lesz az utolsó csepp a pohárban. Talán éppen a szakkönyv? Vagy egy meggondolatlan megjegyzés? Féltettem őt, de ha belegondoltam, mindig is jól bánt a szavakkal. Érezte és tudta, hogy min mentem keresztül, mégse szólt semmit. Hagyott vergődni az érzelmeimben. Nem tudtam rá emiatt szívből haragudni, csak egy kicsikét. Mert ilyen vagyok...
- És bírni fogod ezt... évekig? - fordultam felé lassan. Lehetetlenség volt nem kihallani belőle a célzást a túlhajszoltságtól való féltésemre. Lehet, hogy beleélte magát, de azt hittem, átmeneti időszak lesz ez az életében. - Fáradt vagy - szembesítettem őt azzal, amit láttam, de ő talán túl vak volt hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=810004#post810004][b]Eördögh Lars Tobias - 2020.05.31. 19:34[/b][/url]

Martin fészkelődő, zavart nyomottsága szürke felhőként ücsörög asztaluk fölött, s Tobias úgy próbál nem venni róla tudomást, mintha egy méretes szálka szúrná a szemét, de ő a könnyein keresztül is úgy tesz, mint akinek semmi baja. Pedig általában nem rejtőzik el a konfliktus elől. Munkája és személyisége is megköveteli, hogy szembeálljon azzal, ami zavarja és ami fontos - ez a kombináció ugyan ritka, de most ez a helyzet állt elő.
Tudja, mi a baja Martinnak. Persze, hogy tudja. Egy ekkora szálkát pont ő ne érezne? De ez nem azt jelenti, hogy tudja a helyes módszert az eltávolítására. Nincsenek válaszai. S amíg nincsenek válaszai, nem meri kimondani a kérdéseket. Pedig előbb-utóbb valamelyiküknek ki kell őket mondani, ha nem akarják, hogy elfertőzödjön az ímmel-ámmal forradásnak indult seb, amit a kettejük közti távolság hasított ki.
Tobias a tányérjára lepillantva piszkálgat egy krumplihasábot.
- Köszönöm - mondja a krumplinak halkan, mélyen. Végül felpillant s tekintetét Martinon hagyja ezúttal. - Köszönöm, hogy próbálsz.
Tekintete őszinte, de van egy enyhe lejtés a hangjában, a próbálszban, ami azt sugallja, hogy lehet ennyi nem elég, de azért dícséretes a próbálkozása. Viszont ő nem akar a futottak még-kategóriába esni. Nem akarja, hogy ez az egész elhaljon.
Hát ha válaszai nincsenek is, egy ennyit tud. Ezért próbálkozik ő is. Kétséges eredménnyel.
- Én... - kezd neki kicsit hevesen, de elhallgat. Nem szokott énnel mondatot kezdeni - nem szokott annyira magáról beszélni. Majdnem kiszaladt a száján, hogy én csak így tudok élni, de hamar rájön, hogy ez impulzív-válasz s egyáltalán nem igaz. Hányszor elábrándozik, hogy inkább elvonul a világ elől, valami nevenincs kis faluba, s majd csónakokat javít vagy kutyákat gondoz vagy beáll erdésznek. Fene tudja, csak valami egyszerűt. Ne kelljen hullákat néznie naphosszat és elmebetegeket hajkurásznia egy kontinensen keresztül. Amennyire nem ő választotta a személyiségét, úgy mintha az egész életéről sem ő döntött. Képességei folytán oda keveredett, ahol a legjobban tud érvényesülni, mégha ez éppenséggel tönkre is fogja tenni.
- Valakinek meg kell tennie - feleli végül, egyáltalán nem meggyőzően. - Ez akár én is lehetek.
A nap végén mindig ezzel nyugtatja magát. Ha ő csónakokat javít az isten háta mögött, akkor ki fogja megtalálni az elveszetteket, ki fogja kézre keríteni a gyilkosokat? Lehet, hogy minden másodikat sikerülne nélküle is, de ez gyenge vígasz. Így legalább a világ egy kicsit jobb hely lesz általa.