egy szép tavaszi napon a szünetben
még a Lau-lak előtt várva ... destination unknown
 x |o
 

Végre itt a szünet, amit bizony már nagyon vártam. És még most is nehezen hiszem el, hogy túl vagyok az egészen, és még át is mentem simán. Ugyanis hát persze, hogy túlvállaltam magam de úgy érzem, hogy megérte. Majd most, ma kiderül, hogy mennyire érte meg a pihenésre fenntartott időmet is gyakorlással és gyakorlással és gyakorlással tölteni.
Előre-hátra hintázva álldogálok a kapum előtt, kényelmes farmerba bújva, zöld pólóba, meg egy kis vékony dzsekiben, vállamon átvetve a hátizsákom szíja. Látszatra – és érzetre – olyan, mintha csupán egy-két dolog lenne benne, de ez csalóka ugyanis rengeteg mindent rejt magába. Hiába, ezek a tértágítóbűbájjal ellátott tatyók igazán praktikusak.
Néha fel-felpillantok az ablakba, ahol Benito tanyázik, durcásan pislogva néz le rám. Ő sajnos ma kénytelen otthon maradni, túl feltűnő jelenség lenne. Márpedig ma muglinak kell tűnnünk, mindenféleképpen. Ennek megfelelően a pálcám is jól el van pakolva a táskába, mert itt azért csak nem hagyom, sose lehet tudni, hogy kell-e valami miatt. Izgatottan nézelődöm körbe, várva hogy megérkezzen Thomas, akinek nincs valami sok fogalma arról, hogy mégis mit terveltem én ki. Napokkal ezelőtt csak annyit kérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve kirándulni jönni velem, piknikezéssel egybekötve, hiszen annyira szép idő van meg minden. Azt is hozzátettem, hogy persze Herceget is szívesen látom ám, nyugodtan hozza magával ha úgy gondolja, de Beni kimarad a buliból. Nem árultam el neki erről többet, hogy hova és hogyan tervezem a kirándulást. Megbeszéltük a mát, megbeszéltünk egy kora délelőtti időpontot és most majd’ kiugrik a szívem az izgatott idegességtől, hogy mit fog szólni ha beavatom teljesen. Oké, most már nem csak izgatott vagyok, de kicsit parázni is kezdtem. Mi van akkor ha nem fog neki tetszeni az ötlet? Basszus, lehet, hogy fel kellett volna készítenem rendesen, hogy tudja mire vállalkozik. Nyugi, Laura, nyugi. Ne fesd a falra az ördögöt, nyugi. Nem lesz gond, maximum újratervezés lesz. Jaj, jöhetne már…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799355#post799355][b]Juhász Laura - 2020.03.19. 19:06[/b][/url]

egy szép tavaszi napon a szünetben
még a Lau-lak előtt várva ... destination unknown
 x |o
 

Végre itt a szünet, amit bizony már nagyon vártam. És még most is nehezen hiszem el, hogy túl vagyok az egészen, és még át is mentem simán. Ugyanis hát persze, hogy túlvállaltam magam de úgy érzem, hogy megérte. Majd most, ma kiderül, hogy mennyire érte meg a pihenésre fenntartott időmet is gyakorlással és gyakorlással és gyakorlással tölteni.
Előre-hátra hintázva álldogálok a kapum előtt, kényelmes farmerba bújva, zöld pólóba, meg egy kis vékony dzsekiben, vállamon átvetve a hátizsákom szíja. Látszatra – és érzetre – olyan, mintha csupán egy-két dolog lenne benne, de ez csalóka ugyanis rengeteg mindent rejt magába. Hiába, ezek a tértágítóbűbájjal ellátott tatyók igazán praktikusak.
Néha fel-felpillantok az ablakba, ahol Benito tanyázik, durcásan pislogva néz le rám. Ő sajnos ma kénytelen otthon maradni, túl feltűnő jelenség lenne. Márpedig ma muglinak kell tűnnünk, mindenféleképpen. Ennek megfelelően a pálcám is jól el van pakolva a táskába, mert itt azért csak nem hagyom, sose lehet tudni, hogy kell-e valami miatt. Izgatottan nézelődöm körbe, várva hogy megérkezzen Thomas, akinek nincs valami sok fogalma arról, hogy mégis mit terveltem én ki. Napokkal ezelőtt csak annyit kérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve kirándulni jönni velem, piknikezéssel egybekötve, hiszen annyira szép idő van meg minden. Azt is hozzátettem, hogy persze Herceget is szívesen látom ám, nyugodtan hozza magával ha úgy gondolja, de Beni kimarad a buliból. Nem árultam el neki erről többet, hogy hova és hogyan tervezem a kirándulást. Megbeszéltük a mát, megbeszéltünk egy kora délelőtti időpontot és most majd’ kiugrik a szívem az izgatott idegességtől, hogy mit fog szólni ha beavatom teljesen. Oké, most már nem csak izgatott vagyok, de kicsit parázni is kezdtem. Mi van akkor ha nem fog neki tetszeni az ötlet? Basszus, lehet, hogy fel kellett volna készítenem rendesen, hogy tudja mire vállalkozik. Nyugi, Laura, nyugi. Ne fesd a falra az ördögöt, nyugi. Nem lesz gond, maximum újratervezés lesz. Jaj, jöhetne már…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799369#post799369][b]Thomas Middleton - 2020.03.19. 20:14[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt a Lau laknál | #hereiamGIF



Szinte harapni lehet a tavaszt. Semmi kabát, simán pulcsiban lépek ki a kandallóból a hivatalban és bandukolok barátnőm felé. Hiába szeretem a sulit meg a benti bandát, mindig nagyon elfárasztanak a hétköznapok és tök nagy igényem van a sima otthonlétre. Nem is igazán járkálok el sehova úgy, mint a többiek, akik beülnek még ide-oda, vagy lófrálnak együtt valamerre. Részemről csak egy-egy barátommal kerekedek fel néha napján, viszont ez semmiképp sem gyakori program, még csak heti sem mindig. Mondjuk Rileyhoz azért pár naponta beugrok. De az más. Elég az hozzá, hogy vártam már a szünetet, főleg a sok-sok vizsga után. Idén már kevésbé sikerültek fényesen, mint tavaly. Amivel mondjuk nincs nagy gond, apa se neheztel semmi ilyesmiért. Csak szokásom ostorozni magam ezeken. Pedig semmi értelme.
Herceg nem jött el velem. Bár egy kicsit most bánom, mert már most hiányzik. Biztos boldogan futkározna itt körülöttem. De gondoltam, szoktatom ahhoz, hogy egyedül otthon legyen. Annyi óra sok lenne, amíg suliban vagyok, viszont most nem leszek távol olyan hosszan, meg lehet, Liam bácsi hazaér hozzá közben.
Ahogy meglátom barátnőmet, kihúzom egyik kezem farmerzsebemből és mosolyogva integetek neki, majd tűrök kicsit szürke pulcsim ujján.
- Szia! Tök jó ez a póló - nyitok egy derűs dícsérettel. Szerintem nem láttam még ezt a darabot, de irtó szép színe van, nagyon kiemeli a haját, a szemeit. Felpillantok az ablaka felé, mert olykor arra sandít. Elvigyorodom a csodacicát észrevéve.
- Awh Benito - sóhajtom arra fordulva és figyelem kicsit, aztán visszafordulok a lányhoz. - És? Merre megyünk? - érdeklődöm a piknikünk helyszínéről, ellesve táskája felé. Részemről ennyire nagyon lazán vagyok, mindössze mobilom lapul a zsebemben, zsebkendő, a pálcám, valami cukorka, fájdalomcsillapító gyógyfiola, sebtapasz, szőlőzsír... jah mert persze a zsebemen is van némi tértágítás, úgyhogy kívülről nem dudorodik ám semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799384#post799384][b]Juhász Laura - 2020.03.19. 21:01[/b][/url]

egy szép tavaszi napon a szünetben
 még a Lau-lak előtt
x |o
 

Az izgatott meg néha ideges várakozás közben dúdolgatni kezdek, csak úgy önmagam megnyugtatására. Nem egy konkrét dal, csak mindenféle random dallamok, amik csak úgy jönnek, majd elhalnak a fejemben, feledésbe merülve. Valamennyire hatásos a dolog ugyanis nem kezdem el csavargatni a hajamat, vagy rágcsálni a szám szélét.
Hamar felfigyelek a felém közeledő fiúra, arcom rögtön felderül és széles mosoly költözik rá. Mint mindig, ha meglátom. Amíg közelebb ér addig bőven van alkalmam megszemlélni az öltözékét, és azt, hogy mennyire lazán van. Kíváncsian szalad fel a szemöldököm, hiszen látszólag nem hozott semmit sem. Hm. És Herceg sincs itt. Ettől egyszerre önt el a megkönnyebbülés és valamiféle szomorúság, mert tudom, hogy mennyire élvezte volna a kutyus az úticélt. De talán így könnyebb, jobb lesz.
- Szia! Köszi – valahogy sikerül megállnom, hogy ne piruljak el egy egyszerű dicsérettől. Oké, végül is a ruhámat dicsérte na. Amit valószínű, hogy még nem látott, elég ritkán veszem fel, pedig szeretem. Kivételesen nem bókolok vissza, egyszerűen csak újra végigfuttatom rajta a tekintetemet, a napnál is világosabban kifejezi ez is a véleményemet.
- Nos, ő most fog totál kiakadni – mondom magam is felpillantva az ablakhoz. Még pont vethetek egy pillantást a megforduló cicáról, majd eltűnik szem elől. – Mondjuk talán annyira nem fog besértődni, mert Herceg nincs itt.
Az biztos betenne neki, hogy őuraságának itthon kell maradnia, de a kutya az bezzeg jöhet. Majd kiengesztelem, most van ennél sokkal sürgetőbb dolgom is. Például, hogy ne kezdjek el újfent parázni a kérdések miatt, amik elhangzanak. A gyomrom így is bukfencezett már egyet. Megköszörülöm a torkomat párszor, hogy eszembe jusson mindaz, amit már milliószor elmondtam magamban.
- Arra gondoltam, hogy … szóval a suli környékén már elég sok mindent felfedeztünk, de messzebb nem igazán voltunk és … - veszek egy nagy levegőt megszakítva az elhadart szavaim áradatát. Nyugi. – Szeretnélek elvinni az Anna-rétre. Hoppanálva – mondom ki végül az úticélt és az általam tervezett utazási módot is határozottan. Rövid szünetet tartva fürkészem a vonásait, hogy vajon mit szól hozzá. Azt tudom, hogy utazott már így mással, de velem még soha. Társashoppanálásra nem vállalkoztam azonnal, ezt tudta, azt is, hogy Benitot kezdtem el így utaztatni ide-oda a faluban. Amit viszont nem árultam el, hogy elkezdtem gyakorolni a társast is. Meglepetésnek szántam, hogy majd egyszer csak elutaztatom így valahova. Rengetegszer hoppanáltam oda egyedül is, a segítőmmel is, amíg teljesen ezermilliószázalékos nem lettem abban, hogy nem lesz baj. Oda-vissza simán menni fog. – Budapesten van. El tudlak. Nem lesz semmi gond – teszem még hozzá, aztán csak várok a reakciójára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799391#post799391][b]Thomas Middleton - 2020.03.19. 21:22[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt a Lau laknál | #imreadyIF



Kiakadni? Miért akad ki Benito? Jaaa, hogy nem jöhet. Ó. Szomorkásan pislogok fel megint az ablakra. Vagyis ház főleg együttérzően. Szegény cica.
- Nincs - húzom el a számat, de aztán gyorsan elmosolyodok. Dehát ha akarnám se tudnám letagadni, hogy hiányzik. Amióta megvan a kutyusom, kicsit félembernek érzem magam, amikor nem sündörög körülöttem. De most ez van. Úgy tűnik, nem csak Herceget kell szoktatni a különlétre, hanem engem is. Persze, a suliban sincsen ott velem, viszont az nem ugyanaz, hiszen ott nem is lehetne. Itt lehetne. Mindegy. Elengedem a dolgot, amennyire tudom. Figyelem barátnőmet.
Megemelt szemöldökkel várom, hogy elmondja az úticélt, ám mikor kiejti, azután is maradok úgy. Elgondolkozva nézek aztán ide-oda. Kéne ez a helyszín mondjon nekem valamit? Beszélt már róla nekem?
- Hm. Jól van - bólogatok mosolyogva, miközben kezeimet csípőre teszem. Az a helyzet, leragadtam ennél az Anna-rétnél és az le sem esik, hogy olyasmire készül most, amit még nem csináltunk. Túlságosan hozzá vagyok szokva, hogy mások hoppanálnak el engem valahova és nem nyilall belém, hogy ez itt most egy első alkalom. Valami persze motoszkál bennem, csak nem tudom megfejteni.
- Oké - folytatom tovább a nagy egyetértésemet, és kicsit rugózok lábaimon, meg lóbálom kezeim. Részemről indulhatunk. Menjünk! Bár vicces, hogy én pont most jöttem Budanekeresdről, és most a szomszédban termünk, dehát ez a mi közlekedési módjainkkal lényegtelen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799557#post799557][b]Juhász Laura - 2020.03.20. 19:19[/b][/url]

szép tavaszi napon a szünetben | itt is - ott is
 x |o
 

Most én nézek együttérzően, csak éppen én a barátomra és nem az ablak felé. Tudom, hogy mennyire szeretné, ha állandóan mellette lehetne a kutyusa, meg hogy jót tesz nekik, ha szokják a szeparáltságot nem iskolaidőben is. Inkább nem is említem ennél jobban dolgot, nem szeretném ha szomorkás lenne egész nap, ha nehezebben tudná elfogadni meg megszokni, hogy ma nincs mellette.
Látom rajta, hogy nem tudja hová tenni a mondandómat. Hogy miért lényeges a hely pontos megnevezése például. Soha nem említettem neki azt a helyet, ugyanis nem olyan rég még azt sem tudtam, hogy van ilyen. Azt tudom, hogy ott van a Normafánál, az meg Budán van és körülbelül ennyi. Miért olyan fontos mégis az, hogy kihangsúlyozom a helyszínt? Semmiért. Egyszerűen így sikerül. Hoppanáláskor megszoktam, hogy nagyon határozottan az úticélra gondolok, néha ki is mondom a hely nevét, biztos ami biztos alapon. Megnyugtat kicsit most a tudat, hogy teljesen biztos vagyok abban, hogy hova akarunk menni. Még az érkezési hely képe is megelevenedik előttem.
- Oké – felelem kissé kérdő hangszínnel. Ez túl könnyen ment, vagyis hát na, egyértelmű, hogy én parázok jobban ettől. De talán ez természetes is, mert bár fel se merülne bennem, hogy így utazzunk ha nem lennék biztos abban, hogy nem lesz gond, mégis valahol bennem van a kis mondatocska, ami úgy kezdődik, hogy de mi van akkor ha… . A helyválasztásom pedig tényleg viccesnek hathat, csak éppen a földrajz és én sose voltunk jóban, az hogy a két hely talán nincs is olyan messze egymástól az nem igazán tudatosul bennem. Igaz, ha tudnám akkor is így mennénk, innen. Mert bár el tudnék kandallózni Thomasékhoz, és onnan hoppanálni, de … szóval először szeretném úgy csinálni, ahogy megszoktam. Az pedig a faluból való indulást jelenti, mint ahogy a faluba való visszaérkezést is. Bár lehet, hogy most majd megpróbálkozom azzal, hogy hazafuvarozzam a fiút és majd úgy hazajövök, meglátjuk.
- Túl messzire még nem tudok társhoppanálni, sajnos az rengeteg gyakorlással jár, hogy növeljem a távolságot és mondjuk valami külföldi helyre tudjak úgy menni. Arról a helyről meg jókat hallottam, és … - vonom meg a vállamat befejezésképpen. Az a hely volt a legszimpatikusabb és kész. Mindeközben igyekszem ellazulni, de látszólag nem készülök sehogy sem a nagy utazásra.
- Akkor, mehetünk? – teszem fel még a kérdést majd megkapva a pozitív választ a barátom keze felé nyújtom az enyémet. Akár egymásba is kapaszkodhatnánk, de menni fog így is a dolog, szóval rajta áll, hogy belémkarol-e vagy sem. Mindenesetre én veszek egy mély levegőt, amit lassan engedek csak ki, kiürítve közben teljesen az elmémet úgy, hogy semmi más ne maradjon benne csak a kívánt úti cél. Majd belevetem magam a semmibe. Én mindig így érzem. A felfoghatatlanul rövid idő alatt is végig erősen, határozottan tartom Thomast, remélem, hogy azért nem fájdalmasan, elvileg nem. Majd kivet magából a semmi, előtűnik a hatalmas nagy zöld rét, az erdő, a helyes kis fa asztalkák a padokkal. Mi kicsit távolabb érkezünk, a kápolnától nem túl messze landolunk elegánsan.
- Minden oké, jól vagy? – fordulok azonnal a barátomhoz aggodalmasan, végigmérve, hogy egyben van-e vagy nincs-e rosszul, ilyenek. Nem vagyok gyakorlott társas hoppanáló, Liam bácsival meg Rileyval lehet hogy sokkal simább ez a fajta utazás neki. Csak lassan kezd el terjedni bennem az öröm, hogy megcsináltam, itt vagyunk és látszólag minden oké.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799577#post799577][b]Thomas Middleton - 2020.03.20. 21:37[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #amireadyGIF



A kérdő hangsúlyát nem nagyon tudom hová tenni a leokézásánál. Talán nem is akarom. Nem gondolkozom rajta. Csak várom, hogy mondja, mit csináljak, hova álljak, hogy legyen. De előtte még ecsetelgeti, miért ezt a helyet választotta és... ekkor áll össze a kép. Neki ez új. Neki ez egyáltalán nem mindennapi dolog, hanem egy nemrégiben elsajátított tudás. Zavart kis mosollyal bólogatok magyarázatára, miközben a pulzusom emelkedik némileg. Azonban úgy döntök, nem hagyom ezt eluralkodni magamon. Megbízom a lányban. Minden rendben lesz. Mehetünk! Megfogom a kezét. Ennyit teszek, majd mélyet lélegzek, nagyjából vele együtt. Aztán pukk! Mi persze nem egy szimpla pukknak érezzük, hanem minden porcikánkat áthatja a sok, átugrott kilométer. Mintha szertefoszlanánk, aztán újra összeállunk. Ahogy megérkezünk, egy hosszú pillanatig csak állok barátnőm előtt, kb. ugyanúgy, mint nemrég még a lakjánál. Kérdésére pislogok kettőt és csak most, kisvártatva érzem meg testem, ami mintha most termett volna körém. Lehunyom a szemem és kiadósakat lélegzek. Nem engedem el kezét. Viszont aztán kinyitom inkább a szemem. Rémesen szédülök. Másik kezem is utánanyúl, karjába kapaszkodik. Mármint tényleg kapaszkodom. Isten látja lelkem, nem akarnék így a lányra nehezkedni, viszont most nem nagyon tudom szabályozni. Nem érzem, mennyire rá támaszkodom. De talpon maradok, csak kell egy kis idő nekem. Úgyhogy egyelőre még arra egyáltalán nem futotta, hogy körbepillantsak, hova kerültünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799586#post799586][b]Juhász Laura - 2020.03.20. 22:04[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Igen, nekem ez új. Hogy mással együtt hoppanálok, hogy én viszek valakit. Valakit, aki nem tud. Ha gond lenne, ha tök máshova lyukadnánk ki, akkor annyi, kész vége lenne. Egymásután többször hoppanálgatni, nos nem éppen bölcs dolog. Nekem még nem. Kell némi idő a kettő között, amíg összeszedem magam, mert hát azért kimerítő dolog. Furcsa érzés még mindig. Egyre kellemesebb, de attól még furcsa. Mást vinni meg még nagyobb erőfeszítés, mint egyedül. Reménykedtem abban, hogy esetleg csak pár méterrel rontom el a célt, ami még belefér, mármint direkt olyan helyen bukkantunk fel, ami védett a mugliktól. Fogalmam sincs, hogy miképp van megoldva, pedig mondták, de talán mindegy is. A lényeg, hogy itt nem lepleződhetünk le. Amputo-bigyótól sem tartottam. Kevésbé elegáns landolástól, na attól igen. És ebből adódó sebesülésektől is. Azzal viszont nem számoltam, hogy másféle gubanc is lehetne, például hogy a barátom rosszul lesz. Basszus.
Nagyon nincs jól, hiszen becsukja a szemét és továbbra is fog, kapaszkodik belém. Immáron két kézzel. Igyekszem stabilan állni és tartani őt, sőt még közelebb is lépek hozzá, hogy ha úgy van akkor a vállamra hajthassa a fejét, vagy ha dőlni kezdene előre vagy hátra, akkor jobban tudjam majd tartani. Finoman megcirógatom a kezét kedveskedően, alig érezhetően, nehogy ez a kis mozdulat rontson az állapotán. Azt semmiképpen nem szeretném. Lassan lélegzem, talán segíteni próbálom őt ezzel a ritmussal és várom, hogy kicsit enyhítsen a fogásán, hogy jobban tartsa magát. Nem azért mert fájna, vagy mert túl nehéz lenne, erről szó sincs. Hanem mert akkor tudnám, hogy kezd jobban lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799958#post799958][b]Thomas Middleton - 2020.03.22. 21:54[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #ughGIF



Forgatom szemem, jelentőseget pislogva, ahogy rendeződni próbálok, és mintha kezdene is alább hagyni ez az émelygős forgás. Bólogatok kicsit, jelezve, hogy alakulok és kapaszkodásom is enyhül. Rámosolygok barátnőmre, egy zavart kis nevetés közepette és végül el is engedem. Szusszanok egyet. Nem vagyok még teljesen jól, szédülésem viszont eloszlik mostmár.
- Anna-rét - közlöm, körbepillantva. Szóval ez volna az? Vajon Budapesten belül merre lehetünk mégis? Ezt próbálom talán behatárolni valahogy, majd... - Milyen helyes épület! Mi ez? Egy kápolna? - indulok is meg felé, mintha az imént mi sem történt volna és zökkenőmentesen huppantunk volna ide. Visszafordulok aztán Lau felé. Tökre furdall már a kiváncsiság, miért olyan különleges ez a hely vagy miért pont ide jöttünk, de direkt nem állok neki kérdezgetni, hiszen úgyis ki fog derülni nemsokára, gondolom. Nem türelmetlenkedem. Nem szoktam.
- Van valami innivaló nálad esetleg? - kérek tőle így pár korty valamit. Mivel piknikre hívott, valószínűleg kell lennie nála valami folyadéknak, nekem pedig nagy szükségem lenne most rá. Ki vagyok tikkadva hirtelen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799991#post799991][b]Juhász Laura - 2020.03.22. 22:39[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Az én aggódásom egy szemernyit sem csökken, hiába a bíztató mosoly, meg hogy megáll egyedül a saját lábán. Bocsánatkérőn mosolygok hát vissza, hiszen most miattam van rosszul, de egyelőre nem kérdezgetek a dologról. Úgy tűnik, hogy ő sem kíván magyarázatot adni arra, hogy ez most mi is volt. Hogy szokott-e ilyen lenni, vagy ha szokott is akkor ez most rosszabb volt-e vagy úgy egyáltalán, hogy mi van.
- Igen, ez a Szent-Anna kápolna. Ha jól tudom, akkor ő volt Szűz Mária anyukája – bólintok miközben lassan követem a fiút a kápolnához. Egy keveset utána olvastam ennek, de nem túl sokat, mivel inkább a klassz rét az ami miatt erre a helyre esett a választásom. – A Normafa mellett vagyunk amúgy, a libegő is közel van, meg a kisvasút is – kissé megemelem a szemöldököm miközben ezeket mondom, nem tudom, hogy ezek mondanak-e neki valamit. Hogy tudja-e mi az a libegő például. A kisvasút – gyermekvasút hivatalosan – az nyilván stimmel neki. Viszont semmi különleges nincs ebben a helyben. Szép, amerre a szem ellát mindenhol rét meg fák, a levegő tiszta. Tökéletes helyszín piknikelni. – Vannak ilyen tipikus helyek, ahova mennek az emberek tavaszolni, mint a Margit-sziget, vagy a Városliget; de nem szerettem volna annyira a városba menni. Viszont a fővárostól messzebb még nem tudok társashoppanálni. Sok gyakorlással majd egyre messzebb fogok tudni, majd külföldre is menni fog de egyelőre csak ennyi megy.
Ennyi. Nem különleges a hely, az alkalom az. Hogy már képes vagyok arra, hogy el tudjam őt vinni rövidebb utakra és hogy jó úton vagyok afelé, hogy messzebb is eljussunk. A világ bármelyik pontjára. Milyen pompás egy gondolat, egyszer csak gondolunk egyet és hopp, irány Afrika, vagy megnézzük a pingvineket a déli sarkon. Tudom, várhattam volna amíg valami tényleg igazán menő helyre tudom elvinni, vagy akár elmehettünk volna valami moziba is, de szerettem volna minél előbb megosztani vele ezt.
- Persze, minden van nálam. Innivaló, mindenféle harapnivaló, pléd, minden – tanár úr kérem én készültem vagy mi a szösz. Elő is kotorom a táskámból az egyik üveg limonádét és már nyújtom is át neki mosolyogva. Visszazárom a táskámat és ismét a hátamra veszem, hiszen csak nem a kápolna mellett fogunk letelepedni. – Keresünk valami klassz helyet? – indítványozom a napsütötte rét felé pislogva. Kicsit megint kezdek izgatott lenni, ám továbbra sem tértem napirendre az érkezésünk okozta rosszulléte felett. De egyelőre fontosabb, hogy letelepedjünk és harapjunk valamit, biztos kell neki az energia azok után. Nekem nagyon az biztos, farkaséhes vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=800986#post800986][b]Thomas Middleton - 2020.03.26. 20:38[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #letsgoGIF



- Akkor innen a rét neve? - teszem fel költői kérdésem, hiszen hát tökre valószínű, hogy igen, azért hívják így a helyet, mert a kápolnát is így hívják. Amikor elmeséli, mik vannak közel, egyedül a kisvasútra nézek valamivel értelmesebben, mert legalább sejtésem van róla, mi az meg milyen lehet; a többire vagy homlokráncolok, vagy csodálkozva pislogok kicsit.
- Libegő? Mi libeg? - kérdezek is rá erre. Érdeklődő hümmögőn bólogatok, miközben megtudom, mi ez a hely. Ilyen szemmel is körbenézek. Szóval ez a muglik közkedvelt kirándulós, kiülős környéke. Szép is, az már az igaz.
- Ügyes vagy nagyon - susogom ezt egy kissé halkan, félszegen. Fogalmam sincs, van-e szüksége bármilyen megerősítésre vagy hogy egyáltalán érdekli-e valakinek a véleménye, aki még egy magában sem tud hoppanálni, nem hogy valakit vinni magával. Oké, biztos érdekli a véleményem, csak ez most olyan... áh, mindegy. De ez tényleg nem semmi és én csak lassan fogom fel, hogy komolyan barátnőm hozott el ide. Durva.
Hálásan veszem át az innit és már kortyolok is nagyokat. Jó ég, ez szörnyen kellett! Máris jobb. Kicsit leiszom magam, szusszanó nevetéssel törölgetem az állam, aztán visszaadom neki a palackot. Felpillantok a kápolnára, amikor említi.
- Keressünk, csak belesek előbb - intek az épület felé és odaballagok, ujjaimat a rácsra fűzöm és úgy skubizok befelé az ajtón. Figyelem a szent képeket és eszembe jut valami. Miközben elmerengek, ösztönösen keresztet vetek pár laza mozdulattal, majd ellépek onnan, barátnőm elé állva, nagy mosollyal, így jelezve, hogy tőlem mehetünk.
Miközben elindulunk, megmasszírozom kicsit a mellkasom meg a fejem, mert érzem őket picit. Azonban ez sem túl tudatos, eléggé el vagyok gondolkozva azon, ami az imént beugrott és most azon agyalok, hogyan hozakodjak elő vele. De aztán kicsit magamra szólok, hogy inkább törődjek most azzal, ahol vagyunk meg hogy együtt vagyunk. Amit meg ki akarok bökni, vagy bökjem ki, vagy tegyem most félre. Mindig ezt csinálom. Annyit készülődöm lélekben még a legapróbb bejelentésekre, kérdésekre, megtennivalókra is, hogy közben nem figyelek mindarra, ami körülvesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801010#post801010][b]Juhász Laura - 2020.03.26. 21:13[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Bólogatok, bár tudom jól, hogy már meg is kapta a választ a kérdésére. De attól én még helyeslek. Végül is lehetne akár úgy is, hogy nem. Hogy valami Anna hercegkisasszonynak volt ez a kedvenc helye és emiatt nevezték el így a rétet. A kápolna meg csak később jött. Hm, jobban belegondolva halvány lila gőzöm sincs, hogy melyik volt vajon előbb, na mindegy.
- Öhm, az egy ilyen drótkötélpálya ami a hegy tetejére vezet az aljáról. Vannak ilyen padszerűségek rajta, amikre fel lehet ülni és úgy visznek fel. Majd ha van kedved sétálgatni a környéken, akkor látni is fogod – megint bajban vagyok, hiszen olyan dolgot próbálok elmagyarázni amit én sem értek teljesen. Tudom milyen, láttam már, de még soha nem ültem rajta. Azt se tudom, hogy pontosan hogyan működtetik. Amit tudok, de azt biztosan, hogy eléggé para gondolat, hogy a hegy felett tök magasan, egy padon ücsörögve haladjak, miközben egy vékony korlát választ el attól, hogy kizuhanjak. Ja és azt ki is hagytam, hogy meg se áll az a vacak, hogy kényelmesen, nyugodtan ki-be tudj szállni, nem, úgy kell felpattanni meg lepattanni róla. – Fogalmam sincs, hogy miért pont libegő a neve – teszem még hozzá. Remélem nem azért, mert ide-oda lengedezik az a vacak. Az biztos, hogy egy fél másodpercig sem búslakodnék ha nem akarnánk kipróbálni.
Szükségem van a megerősítésre, és naná, hogy érdekel a véleménye. Hiszen pont azért gyakoroltam annyit, hogy ne lehessen – nagyon – rossz tapasztalata, hogy jó benyomása legyen a velem utazgatásról. Szóval nagyon is jól esnek a szavai, halványan el is pirulok tőlük.
- Köszönöm, nagyon igyekeztem – felelem szinte suttogva, lesütve a tekintetemet. Csoda, hogy nem fájdult meg a fejem a nagy koncentrálástól, annyira nagyon igyekeztem. De nem, teljesen jól vagyok, sőt mi több, madarat lehetne velem fogatni örömömben. Hatalmas vigyorral figyelem hát a szomját oltó fiút, a félrement limonádé maradékát, ami megúszta a letörölgetést, pedig amennyire tudom elpárologtatom. Aztán amíg ő a kápolna belsejében gyönyörködik addig én elrakom a palackot. Nagy puffanással landol a táska alján, gondolom, hogy ott és hangból ítélve az egyik doboznak ütközött.
- A hoppanálás okozta? – teszem fel a kérdést lassan lépdelve a fiú mellett magam elé meredve. Még mindig foglalkoztat, hogy ez mindig előfordul-e vele, vagy csak most. Lopva pillantok rá a fiúra, aki úgy néz ki mintha eddig ő is a saját gondolataiba lett volna mélyedve, majd körbepillantok és megtorpanok. – Szerintem itt jó lenne, szerinted? Van egy kis árnyék is ha túl meleg lenne, és elég egyenletes a talaj.
Mutatok rá a kis fára, ami mellett épp elhaladni készültünk. Csupán egy szavába kerül a fiúnak és már elő is kerül a táskámból a pokróc, le a fűre és telepedhetünk is le.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801266#post801266][b]Thomas Middleton - 2020.03.27. 21:47[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #whatdoyousayGIF



Próbálom elképzelni, amit mond.
- Akkor az a pad libeg - fordítom le magamnak, elgondolkozottan bólogatva. Tudom, hogy a muglik szeretnek ilyen köteleket meg drótokat meg ilyeneket használni arra, hogy tárgyakat emeljenek, mozgassanak a magasban. Itt meg akkor azért teszik, hogy feljussanak a hegyre és közben nézelődjenek.
- Mit? - kérdezek vissza, mielőtt még egyáltalán hagynám magamnak, hogy felfogjam, vajon miről érdeklődhet. - Jaaa - jövök persze rá magamtól, mielőtt még felelhetne. A szédelgést, feltételezem. Azt meg észre se veszem, hogy most is még masszírozgatom mellkasom. - Hát... igen - vallom meg csöndesen. - Bár már rég volt ilyen különben - teszem hozzá, aztán kicsit ijedten fordulok barátnőm felé - Mármint... gondolom, idővel zökkenőmentes lesz. Első pár alkalom persze, hogy rázós még - állok neki rögtön bíztatgatni őt, nehogy már lelombozzam itt azzal, hogy igen, bizony attól lettem rosszul, ahogy idehozott. Hiába ez a helyzet, ez tényleg így van rendjén szerintem, hogy eleinte még nem megy flottul minden. - Mikor Riley először hoppanált engem, az elég kemény volt. Aztán kezdtem megszokni - mesélek kicsit erről.
- Klassz - véleményezem a kiválasztott letelepedő helyet és hamarosan terül a pokróc, helyezkedhetünk el. Lekapom cipőmet is, és törökülésbe vetem magam a plédre. Kellemeset sóhajtok. Tök jó, hogy már kezdenek ilyen enyhe, napos idők jönni. Mélyen magamba szívom a tavaszillatot.
- Lau? - szólítom meg aztán, segítve neki a holmik kipakolászásában. Amit a kezembe ad, azt elhelyezem közénk, bár látszik rajtam, lélekben kicsit máshol vagyok. Hamarosan megvagyunk a rendezkedéssel. Nagy levegőt veszek. - Szeretnélek meghívni a keresztelőmre - bököm ki azt, amit már hetek óta tartogatok. Amíg nem volt meg az időpont meg helyszín meg minden, addig valahogy még nem akartam előhozakodni. Meg ugye már megint bejött az, hogy amíg nincs valami kézzelfogható a dologgal kapcsolatban, addig még hajlamos vagyok félni tőle, hogy nem is lesz meg. Pedig hát miért ne lenne?
- Megkeresztelkedem - közlöm a nyilvánvalót, mert úgy érzem, magyarázattal tartozom (és ezzel most aztán mindent megmagyaráztam) és mert jól esik kimondani. Megilletődötten mosolygok a lányra, közben szórakozottan morzsolgatva a pokróc bolyhait. Érzem, hogy már áradna belőlem tovább az, hogy hogyan jött ez, mit jelent, hogy lesz, meg minden, de visszafogom még, hiszen meghívtam őt, inkább a hasznos infókat kéne szórnom rá először.
- Két hét múlva szombat délelőtt lesz a szertartás a templomunkban - szolgálok is hát pár érdemi tudnivalóval ahhoz, hogy meghozhassa döntését, végiggondolhassa, ott tud-e lenni. Rázom picit törökülésbe rakott lábaimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801372#post801372][b]Juhász Laura - 2020.03.28. 20:47[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Igen, libeg. Tök magasan a föld felett. Egy pad. Egy vékony korláttal. Nem nekem való és pont. Egyelőre úgy tűnik, hogy a barátomat sem hozza lázba túlzottan a dolog, legalábbis nem csap le rá rögtön. Hál’ Istennek.
Nem tudom, hogy miért így kérdeztem. Hogy miért ezt kérdeztem. Hiszen tudom, hogy a hoppanálás okozta. Azt nem tudom, hogy mindig ez van-e. Talán … talán félek megtudni a választ. Talán ezért ezt a kérdést tettem fel. Egy aprócska esélyt, reményt adva még magamnak, hogy másról lehet itt szó. De nem. Hát persze, hogy nem. Tehát rosszul van a hoppaná … oh. A jókedvem okozta fejem felett lebegő láthatatlan lufi egy pillanat alatt pukkad ki, olyan hangosan, hogy cseng tőle a fülem. Vagy a talpam alatt lévő levegőréteg, amin eddig méterekkel a föld felett lebegtem olyan váratlanul tűnt el, hogy a hirtelen földet éréstől süketültem meg egy pillanatra. Persze ezek nyilván a képzeletem szüleményei, ám az tagadhatatlan, hogy a fiú hangja olyan most számomra, mintha valamiféle rossz rádióból szólna. Már nem szokott vele ilyen lenni. Most van, amiatt hogy idehoztam, amiatt ahogy idehoztam.
- Sajnálom – mondom neki elhúzva kicsit a számat. Nem akartam, hogy rossz legyen neki, pont ezért … áh mindegy. De gyakorolhatok én akárhogy, meg igyekezhetek teljesen zökkenőmentessé tenni az egészet, ki nem tudom védeni az ő szervezetének reakcióját. Ezek szerint legalábbis, hiszen Rileyval is ilyen volt, márpedig ő biztos, hogy nagyon gyakorlott hoppanáló. De még ha nem is rajtam múlik, akkor sem szeretném, ha szenvedne. – Szóval, először mindenkivel rossz? – kapaszkodok ebbe, mint valami fuldokló a mentőövbe. Akkor, akkor nem voltam nagyon ügyetlen? Ugye? A bizonytalanság szinte sugárzik a tekintetemből, ahogy végre ránézek és felhagyok a lábam tanulmányozásával.
Hamarosan el is készül a piknikezőhelyünk, kényelembe is helyezzük magunkat és némi töprengés után kibújok én is a cipőmből. Nem engedek annak a fura késztetésnek, hogy a zoknimat levetve hagyjam, hogy a fűszálak a talpamat csiklandozzák. Ahhoz még nincs elég meleg. Így marad rajtam a mókás cicamintás zokni.
- Hm? – kérdezek vissza szorgosan adogatva a különféle felvágottakat, sajtokat, zöldségeket tartalmazó ételtartókat. És persze előkerülnek a házi zsömlécskék is, Kati néni jóvoltából. Ez az utolsó, amit kiveszek a táskából, ám le már nem teszem, megállok a mozdulatban. Csodálkozón nézek Thomasra. Keresztelőjére? Azta. Valamiért én eddig tökre abba a hitbe éltem, hogy meg van keresztelve, de rájövök, hogy ha meg lenne akkor most nem lenne neki ilyenje. Meg, hogy ugye Liam bácsi vezette be a vallásba, mentek együtt templomba satöbbi, szóval talán emiatt lett ez a kavar a fejemben. A csodálkozás széles mosollyá alakul és öröm csillog a szemeimben.
- Hiszen ez fantasztikus! – állok neki rögtön lelkesedni vele együtt örülve. Merthogy ő örül ám, tudom én azt, hogy tiszta zizgés belül. Határozottan bólogatok, amikor mondja, hogy mikor és hol lesz az esemény, pedig őszintén szólva fogalmam sincs, hogy aznapra hogy vagyok beosztva. De teljesen mindegy, mert szerencsére olyanok a kollegáim és főnökeim, hogy ütközés esetén simán át tudom variálni a beosztásom. Mázlista vagyok, na.
- Köszönöm a meghívást, mindenképpen ott leszek! – ütök meg egy kicsit hivatalos hangot, de csupán azért, mert millió dolog – főleg kérdés – van most a fejemben. – És, hogy lesz? Lesznek keresztszüleid? És fú, Liam bácsi biztos borzasztóan boldog! Azta! – ennyit a hivatalos hangról, már hadarok is lelkesen. Majd finoman elmosolyodom, nem akartam én letámadni őt, meg hát úgy is elmond mindent magától is. De, akkor is, ez fantasztikus!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801582#post801582][b]Thomas Middleton - 2020.03.29. 21:20[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #ohgreatGIF



Csak mosolyogva megrázom a fejem. Nincsen semmi baj, már sokkal jobban vagyok. Szinte teljesen. Meg különben sem tehet róla. Vagyis hát tehet, csak nem úgy. Nem direkt csinálta és ez ilyen.
- Nem - vonom össze a szemöldököm, mert először nem is értem, hogy érti a kérdését. - Csak maga az első alkalom volt rossz. Mármint meg utána még a továbbiak is kicsit, de aztán hozzászoktam. Szerintem, amikor már Liam bácsi vitt magával, nem volt bajom - felelem őszintén, ecsetelgetőn, nem veszem ugyanis észre, hogy mennyire ostorozza magát. Látom ugyan, hogy amolyan szomorkás, csak azt hiszem, hogy ez azért van, mert még mindig miattam aggódik vagy nem tudom. Úgyhogy szegénynek lazán elmondom azt, amit pont nem akart hallani.
Szemezek kicsit a lábáról visszanéző cicákkal, miután elkényelmesedtünk a pokrócon. Aztán meg izgatottan várom, mit szól a meghíváshoz. Szinte ragyogok, ahogy rögvest lelkesedik meg elfogadja a meghívást és kicsit jobban kiengedem én is a zsizsgésemet.
- Csodás! - bólogatok is hevesen, letörölhetetlen vigyorral.
- Igen, Riley lesz az - kezdek el felelgetni, közben kicsit izegve-mozogva ültömben. Picit rugózom néha, meg ide-oda nézek, nadrágszáram birizgálom, ilyenek.
- Az. Nagyon boldog - csillog még jobban szemem, ha ez egyáltalán lehetséges. - Tudod, az úgy volt, hogy öm... - kezdenék neki nagy lendülettel a mesélésnek, aztán eszembe ötlenek a körülmények és kicsit visszafogottabbá leszek. - Szóval éppen a talárszabászatban voltunk és ő megkérdezze, mindkét vezetéknevemet be akarom-e hímeztetni. És hát ugye arra utalt, hogy fel akarom-e venni az ő nevét is és hát... én... - kezdek még jobban akadozni. - Tök rég gondolkoztam már ezen, mert hát irtóra szeretném, csak... olyan... nehéz - nyögöm az utolsó szót, szinte fájdalmas tekintettel és úgy döntök, nem magyarázom ezt tovább. Nem is menne talán és nem is akarok erre gondolni most. Arra, hogy nem voltam képes erre.  - Ő meg... úgy elszomorodott. Láttam rajta, hogy megbántom - mesélek még ennyit erről tovább, szívszorító pillantással, idegesen masszírozva bokámat. Hiszen annyira féltem ettől. Hogy ez fog történni.  - De megállapodtunk, hogy nem kell ezt most kitalálnom és azt mondta, nincsen semmi baj, nem ettől leszünk család - folytatom feloldódón, meghatottan. - Aztán erről eszembe jutott, hogy már régen szerettem volna megkérdezni tőle, megkeresztelkedhetek-e és... annyira örült - fulladnak felszabadult sóhajba szavaim, hiszen ez felülírta mindazt, ami előtte történt. Ábrándos kis mosollyal az arcomon nézelődöm, ahogy megelevenedik előttem ismét a beszélgetés és átjár ugyanaz a megkönnyebbülés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801600#post801600][b]Juhász Laura - 2020.03.29. 22:44[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Végül is, lehetett volna rosszabb is. Érhettünk volna földet úgy, hogy eltörik a lába. Vagy hogy hiányzik egy ujj a kezéről vagy akármi. Nem, nem érhettünk volna. De na. Oké, hogy nem tehetek róla, de ha nem így hozom ide, akkor meg aztán tényleg pláne semmi baja nem lenne. A fáradtságot leszámítva, amíg ideutazgatunk muglimódon.
Felelni kezd a kérdésemre, én pedig újra a földet szemlélgetem, ezúttal már harapdálva a szám sarkát. Nem mindenkivel rossz. Liam bácsival például nem. De, ezek szerint akkor kellemetlen lesz neki mindig velem jönni, csak … hozzászokik? Oké, én ezzel most nem tudok mit kezdeni. Nem akarok most ezzel mit kezdeni. Teljesen biztos vagyok abban, hogy mindent a szokásos módon csináltam, tehát nem ronthattam el semmit sem … de mégis én okoztam azt a rosszullétet. És nem egy egyszeri dologról van szó, hiszen innen még haz … ó. Lépteim lelassulnak, arcomból egy pillanatra kifut az összes szín. Aztán döntök.
Majd rendezkedek a pokrócon, játékosan megmozgatom a lábujjaimat a zokniban, ficánkolásra késztetve ezzel a cicusokat. Átlendültem a korábbi szomorkodáson, noha nem felejtettem ám el, csak sokkal fontosabb, hogy arra koncentráljak, hogy együtt vagyunk ezen a csodaszép helyen. Na meg az örömhírre, amit az imént osztott meg velem a barátom.
- Riley? Az nagyon klassz! Tökre el tudom őt képzelni keresztszülődnek! – jó, nem is tudok másról, aki annyira közel állna Thomashoz, vagy Liam bácsihoz, mint a doki. Figyelem az izgatott mozdulatokat, csoda, hogy egyáltalán még képes egy helyben ülni. Örömömbe belevegyül a kíváncsiság ahogy mesélni kezd, ami a félrebiccentett fejtartásomban mutatkozik meg. Tekintetembe már nem fér bele több érzelem egyszerűen. De valami nem oké a sztorival, mármint nem az a felhőtlen nagy boldogság érzetű.
- Oh – hagyja el torkomat némán ez a szó. Mindkét vezetéknév, értem már. Az nem olyan egyszerű. És sejtésem be is igazolódik, amikor kifejezi ezt. – Megértem és biztos vagyok benne, hogy ő is megérti. Persze, örült volna ha rögtön azt mondod, hogy felveszed a nevét, de … igaza van, nem ettől vagytok család – fejezem be kicsit sután a dolgot. Nem vagyok benne biztos, hogy most nyugtatgatnom kéne, hiszen már megint változott a hangulata, ahogy újabb dolgokat elevenít fel a beszélgetésből. Imádom benne ezt, hogy az egyik pillanatban még végtelenül szomorúnak hat, a következőben meg madarat lehet vele fogatni. Szeretetteljesen rá is mosolygok a barátomra.
- Ő vezetett be a hitbe – viszem fel kicsit a hangsúlyt, pedig nem is várok megerősítést. Jól emlékszem, hogy így volt. Mármint ilyesmit mondott a barátom. – Biztosan nagyon büszke rád.
Elég csak elképzelnem, hogy mennyire nagy dolog lehet ez a férfi számára, hogy a fia követi azon az úton, meg ugye Thomas izgatott, meghatott vonásait és máris vékony könnyréteg lepi el a szememet. Ez tényleg fantasztikus hír!
- Szokás vinni valamit, vagy szokott lenni a ceremónia előtt vagy után valami összejövetel? –teszek fel újabb kérdéseket próbálva visszatartani azokat a fránya könnyeket. Nincsen könnyű dolgom valljuk be őszintén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801808#post801808][b]Thomas Middleton - 2020.03.30. 22:00[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #sogreatGIF



Mikor apa megkérdezte, kit szeretnék keresztszülőnek, egyértelmű volt a válasz. Kedvelek sok más felnőttet is mind Liam bácsi ismerősei, barátai közül, mind a suliban, környezetemben, de a jámborszarvast már jó ideje családtagomnak érzem. Most a keresztségben azzá válik, ő maga hiába nem vallásos.
Pici szomorúság azért még ott játszik tekintetemben arra gondolva, hogy nem vagyok képes felvenni a Laoiseach nevet. A porcikáim egy része másra se vágyik, míg a másik felük hevesen, borsózva tiltakozik a változás ellen. Az ellen, hogy többé ne Thomas Arthur Middleton legyek. Vagy csak Thomas Middleton, ahogy a legtöbben ismernek. Sok okból nem megy ez nekem, de tényleg ezer szerencse, hogy bácsikám ezt teljesen megérti. Ettől még neheztelek magamra érte és remélem, egyszer felülemelkedek az ilyen berögződéseimen. A saját érdekében főleg, hogy ne szabjak gátakat magamnak. Bár nem tudom, megvan-e bennem a képesség.
- Gondolod? - kérdezek vissza szinte lélekszakadva, várakozó mosollyal. Mintha nem láttam volna rajta és ne fejezte volna ki felém, hogy büszke rám. Talán csak arról van szó, hogy egyszerűen nem tudok betelni azzal, hogy ezt ismét halljam. Hogy ismét gyökeret verjen bennem ez az érzés újra meg újra.
- Jól vagy? - nyúlok oda, térdére rakva kezem aggódón, ahogy meglátom a könnyeket.
- Hát... mármint mit vinni? - vonom össze a szemöldököm.
- Lesz összejövetel, igen, nálunk otthon. Egy kis ilyen beszélgetős evés-ivás - mesélem a terveket boldogan. Végtelen izgatott vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801945#post801945][b]Juhász Laura - 2020.03.31. 19:45[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Fura dolog ez a névváltoztatás, van akinek könnyen megy eldobni az addig megszokott családnevet, van akinek nehezebben. Thomasnál az utóbbi az érvényes. Nem csupán a hirtelen változás miatt – bár biztos gondolkodott már rajta -, hanem szerintem azért is, mert nem sok mindenre emlékszik a szüleiről, de mégis tőlük kapta a legfontosabbakat. Azt, hogy él és a nevét. Talán úgy érzi, hogy az emléküket sérti meg ha megválna a nevétől, vagy módosítaná. Talán. De persze nem tudhatom hogy pontosan mik vannak a háttérben, csupán tippelgetni tudnék. A lényeg mindenképpen az, hogy ahogy én is, úgy Liam bácsi sem kerít túl nagy feneket az egésznek. Egyelőre a fiú nem áll készen erre és ennyi. Elfogadjuk, megértjük, nem faggatjuk.
- Hát persze, biztos vagyok benne – nyugtatom meg szelíd mosollyal az arcomon. Ezt ő is tudja nagyon jól, de szívesen ismételgetem neki, ha erre van szüksége, hogy ne eméssze magát vagy hogy tele legyen repdeső pillangókkal legbelül az örömtől. Én is tele vagyok velük, olyannyira, hogy kis híján itt kezdek el zokogni, amit hát persze, hogy észrevesz.
- Pe-persze, csak … nagyon meghatódtam, és … nagyon örülök a hírnek – sütöm le kicsit a szememet, jobbommal az arcomhoz nyúlva, hogy a szökni igyekvő cseppeket letöröljem. Na szép, örömömben sírok, ez annyira rám vall. Balomat a térdemen nyugvó kezére helyezem, finoman megszorítva azt, ezzel is nyomatékosítva, hogy rendben vagyok, de tényleg.
- Úgy tudom a mugliknál kis korban valamiféle aranyékszert szoktak adni a kislányoknak a keresztelőjükre, a fiúknak … öhm, na azt látod nem is tudom – felelem elgondolkodva. Biztos vagyok benne, hogy szoktak kapni valamit a gyerekek keresztelőjükre. De nem a muglik között vagyunk, és fogalmam sincs, hogy a varázslók között ez mennyire szokás-e. Viszont a kérdés kissé megváltozik bennem, amikor kiderül, hogy lesz náluk utána valami.
- Oda lehet vinni gondolom valami finom sütit, vagy akármit? – kérdezem izgatottan, már azt tervezgetve, hogy milyen finomsággal fogok betoppanni. Azt el is felejtettem megkérdezni, hogy lesz-e más is ott vagy csak ilyen kis szűk körű lesz, de igazából teljesen mindegy is. Így is úgy is nagyon jó lesz a hangulat. – Kell előtte valamin részt venned? Ilyen felkészítőn vagy bármin?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801985#post801985][b]Thomas Middleton - 2020.03.31. 21:30[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #ermGIF



Újra felhőtlenül mosolygok, mikor kiderül, barátnőmnek semmi baja, csak... meghatódott. Awh. Így is nézek rá, hogy awh. Megsimogatom hüvelykujjammal a térdét, miközben ő megszorítja kezemet. Finoman visszahúzom aztán és körbetekintek kicsit a pokróc szétpakolt tartalmán.
- Ó... ja, hogy nekem? - lepődöm meg. Pedig hát tudok róla, hogy szokás keresztelőkör ajándékot adni, csak valamiért egyáltalán nem hoztam össze azzal, hogy most akkor én is fogok kapni talán dolgokat. - Hát öm... - kezdem el és aztán kicsit vállat vonok. Rájövök, nem tudok mit felelni. Mármint azt tudnám mondani, hogy szokás, viszont az meg teljesen olyan, mintha azt mondanám, hogy: igen, kötelező hoznod nekem valamit. Most kicsit igazából nem is értem, miért kérdezte ezt meg tőlem vagy milyen választ vár. Mert én ilyet nem akarok adni.
- Persze - mosolyodom el a zavart elgondolkozásom után. Naná, hogy jöhet a finomság! Lesz ott ugyan minden, ami kell, viszont a sütikből soha nem lehet elég.
- Igen, kell mennem. Már voltam egyen. Lesz még egy előtte. Volt egy kis beszélgetés meg átvettük, mi fog történni. Következőre azt gyakoroljuk - bólogatok, rázva kicsit a lábam. Izgulok emiatt, nehogy elrontsak valamit. Ugyan az atya azt mondta, nincsen akkor sem semmi baj, ő kisegít, ez nem valami felelés vagy színházi előadás. Nem a memóriámról meg a magabiztosságomról kell számot adnom, hanem a hitemről. Közben elkezdek összekészíteni magamnak valami harapnivalót, meg adom Launak is, ami közelebb esik hozzám és neki talán szüksége lenne rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802530#post802530][b]Juhász Laura - 2020.04.01. 19:13[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Követem tekintetét és egy pillanatra összeszalad a szemöldököm. Lehet, hogy egy kicsit túlzásba vittem volna a csomagolást? Lássuk csak: van itt szalámi, sonka, szalonna, kétféle sajt, paradicsom, paprika, retek, uborka, házi zsömlék, persze van egy kis adag vaj meg kés is akad. Kiraktam már a gyümölcsöt is, meg az innivalót, egy kis linzert … oké, határozottan sok mindent hoztam, bőséges a felhozatal.
Elég furcsán jön ki, hogy arról kérdezgetem, hogy kell-e neki ajándékot vinnem a keresztelőre. Valljuk be őszintén, hogy nem gondoltam bele úgy igazán ebbe, amikor megszólaltam. Persze én azonnal eldöntöttem, hogy fogok adni valamit a fiúnak, akár szokás akár nem, szeretem meglepni mindenfélével. Legyen az valami különleges vagy egy apró kis semmiség, mint most ez a piknik. De az, hogy vajon a varázslók közt is dívik ez a keresztelőkor ajándékozós módi az viszont érdekel. Mindenesetre ahogy a válaszát kezdi már zavarba jövök, mert nem akartam ilyen helyzetbe hozni. Ujjaimmal a pokróc mintáját kezdem el követni, csak hogy valamivel leplezzem – vagyis inkább egyértelművé tegyem – zavarom.
- Sose tudom, hogy milyen ünnepi hagyományok vannak csak a mugliknál, meg csak a varázslóknál. Lehet, hogy kéne keresnem egy könyvet ezzel kapcsolatban. Érdekesnek találom a különbségeket, meg az azonosságokat – adok magyarázatot arra, hogy miért kérdeztem rá. Szerencsére a süti téma viszont visszahozza a jó kedélyállapotot. Ezt sem tudom, hogy miért kérdeztem meg, hiszen mindenképpen vinnék. Úgy néz ki ma a felesleges kérdések napja van nálam.
- Biztos nagyon szép lesz. És milyen klassz már, hogy az első ilyen templomos élményem pont a te keresztelőd lesz – mosolygok rá sugárzón. Megfordult már a fejemben, hogy elmegyek valamiféle istentiszteletre, csak hogy tudjam mégis hogy zajlik egy ilyen. De persze nem jutottam még el. Szóval izgalmas lesz. Körülbelül úgy fogok rácsodálkozni mindenre mint … mint … mint, ahogy Thomas szokott. Ő azonban a szokásos jeleket mutatja éppen, persze nem tudatosan, így, így picit komolyabbra veszem a dolgot. – Nagyon jó, hogy előtte tudod is gyakorolni. Hogy mikor hova kell állnod meg mikor mit kell mondani, meg ilyenek. Rendes tőlük, hogy erre odafigyelnek és nem úgy mész oda, hogy fogalmad sincs mi lesz. Fel tudsz készülni egy kicsit, hogy minden zökkenőmentesen menjen a nagy napon.
Mondhatnám szimplán azt is, hogy minden rendben lesz, ne aggódjon. De fontosnak tartottam rendesen kifejteni. Közben felvágom a zsemlémet, megkenem egy kis vajjal, aztán pakolok bele sonkát, meg sajtot, meg retket.
- Oh, tányérokat nem hoztam. Pedig próbáltam rendesen felkészülni. De várj, azt hiszem van itt valahol szalvéta – rakom le a kész szendvicsemet az egyik doboz tetejére, majd vállig beletúrok a táskába. Majd diadalmas mosollyal rakom le elénk a vidám virágmintás szalvétákat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802548#post802548][b]Thomas Middleton - 2020.04.01. 19:57[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #morepreparedquestionmarkGIF



Azt hiszem, túl is lendültem már ezen az ajándékozós témán. A magyarázatával végleg.
- Az első lesz neked? - emelkedik meg szemöldököm. Mármint... tudtam, hogy nem hívő, nem templomba járó, viszont valamiért azt nem fogtam fel, hogy egyáltalán nem volt misén sem meg semmi. Pedig valószínűleg egészen pontosan tudtomra hozta már ezt, csak valamiért nem voltam képes befogadni. - Elég klassz - mosolygok elmerengőn. Ez csodálatos, ha először eképpen fog részesülni egy katolikus szertartásban. Jó ég, nagyon izgulok! Persze, végtelenül kellemesen. Alig tudom elhinni, hogy ez a nap is eljön.
- Aha, szerintem is. És tényleg nagyon rendes az atya. Mindig nyugtatgat - nevetek bele kicsit mesélésembe, hiszen rám is fér a nyugtatgatás. Viszont már egyre inkább azt érzem, hogy tényleg nem lesz itt semmi baj. - De oké lesz minden - közlöm is barátnőmmel. - Végülis a szeretteim körében leszek. Nem tudok felsülni - fejtem ki és remélem, érti, hogy értem. Mert persze, belezavarodhatom majd, elronthatom, viszont nem lesz ott senki, aki előtt emiatt kellemetlenül érezném magam vagy aki ne megértően állna ehhez.
- Rendesen felkészülni?? - kérdezek vissza hitetlen vigyorral, kissé túl hangosan. Persze, én ezt nem veszem észre. Csak annyira ledöbbent, amit mond. Körbenézek a tömérdek ennivalón, amivel ellátott minket, aztán visszapillantok rá, hogy... mégis hova akart még ennél jobban felkészülni? - Minek tányér, ha ilyen szép szalvétánk van? - veszem át a csinos virágos törlőmet, ami most alátétként is üzemel majd. Folytatom én is a szendvicsem összeállítását, aztán jólesően állok neki falatozni, közben körbenézelődve a vidéket. Most éppen úgy ülök, hogy egyik lábam még mindig törökülésbe hajtva, viszont a másikat térdem felhúzva, talpam lerakva a plédre, egyik kezemen támasztom magam, a másik karomat térdemen pihentetem, amikor éppen nem harapok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802571#post802571][b]Juhász Laura - 2020.04.01. 20:40[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Lehetséges, hogy ezt nem hangsúlyoztam ki túlzottan. Egyszer, régen beszéltünk arról, hogy nem voltam még. Azóta pedig nem is került elő a téma, tehát akár végül is megtörténhetett volna már a dolog.
- Igen, az első. És nem is igazán tudom, hogy mire számítsak. Mármint, biztos nagyon jó lesz, csak tudod – fejezem be sután, magamban folytatva tovább a töprengést. Vajon milyen érzés lesz, fog-e tetszeni maga a mise, a hangulat, a pap bácsi mennyire tud majd úgy szónokolni, hogy megérintsen vele. Nem hiszem, hogy unottan fogok ott ücsörögni, de szeretném ha … ha minden jól alakulna na.
- Hát persze, hogy nem – értek vele egyet. Tényleg minden rendben lesz, és akár belezavarodik akár nem, egyszerűen fantasztikus élmény lesz neki is, nekünk is. Szerintem mi észre sem fogjuk venni ha elront valamit, tuti annyira meg leszünk hatódva.
- Aha, igen – mondom kicsit elszontyolódva. Határozottan bosszant, hogy otthon hagytam a tányérokat, pedig még ki is készítettem őket. Tényleg szerettem volna, ha minden tökéletesen sikerül ma. Halványan elmosolyodom a rögtönzött szalvéta-tányér láttán, igazán aranyos és kedves tőle, hogy ilyeneket mond. Egy icipicit javul is a kedélyállapotom, de látszik rajtam, hogy nagyon elgondolkodva eszegetem a szendvicsem. Pár falat után lerakom inkább a szalvétámra, veszek egy kis paradicsomot, de nem harapok bele.
- Tudod, már hetek óta gyakorlom a társashoppanálást. Meg is kértem a suligondnokot, hogy segítsen, mert ő nagyon sok helyen járt és tényleg profin tud hoppanálni. És szeretném, hogy a fontosabb helyismereteim meglegyenek. Ha … ha egyszer mondjuk külföldre szeretnénk látogatni, akkor könnyen és gyorsan odajussunk. Megtehettem volna, hogy nem izélek ezen, és simán társashoppanálok a közelben, de … biztosra akartam menni, hogy nem lesz gond – árulom el neki szégyenlősen, hogy mennyi munkám van abban, hogy most éppen itt vagyunk. Hogy azért vállaltam mindezt, hogy tényleg a világ bármely pontjára elmehessünk, ha éppen ahhoz lenne kedvünk. – Szóval kitaláltam a pikniket, meg ezt a helyszínt. De azt már nem tudom, hogy a tányér miért volt annyira fontos. Egy pikniken – csóválom meg a fejemet felnevetve. Csoda hogy ezüst evőeszközt nem hozok meg ilyesmit. Egek, Laura.  
– Mit szólnál ahhoz, ha evés után kicsit ejtőznénk, eget bámulnánk ilyesmi, aztán szétnézhetnénk. Megmutathatom, hogy is néz ki a libegő. - fordulok vidáman Thomas felé, lábaimat törökülésbe húzva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802898#post802898][b]Thomas Middleton - 2020.04.02. 21:18[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #excusemewhatGIF



El-elréved tekintetem, ilyenkor főleg a keresztelőn merengek, meg azokon, amiket gyakoroltunk meg még gyakarolnunk kell. Meg azon, ahogy elképzelem, ahogy ott üldögélnek majd a templomban a barátaim meg a családom. Szerintem így soha nem is voltunk még együtt. Nem, biztosan nem. Túl fogok csordulni, ez biztos.
Barátnőmre vonom figyelmem, ahogy mesélni kezd és ettől kicsit belassulok az újabb zsemle összeállításában, sőt, végül meg is állok. Lerakom csak a szalvétára és hallgatom, hallgatom. Éppen csak egy picit elmosolyodok a tányéros hozzáfűzésen, főleg azért, mert felnevet rajta. Aztán csak nézem őt tovább elég kivehetetlen tekintettel.
- Öm... tessék? - rázom meg lassan, kérdőn a fejem, mintha olyan nyelven szólalt volna meg, amit nem értek - ami elvileg úgy van, de rajtam a keresztem, szóval na-, noha az igazság az, hogy csak egyszerűen megesik, hogy kimaradnak nekem szövegrészek, főleg, ha közben nagyon megrekedek valahol. Vagyis igazából akkor.
- Ja, hát... persze, igen, mehetünk - bólogatok, amikor a visszakérdezésem ellenére kiderül, hogy mégis hallottam és értettem, amiről érdeklődött, csak éppen vissza kellett játszanom. Lenézek a zsemlémre és elég beletörődötten pakolgatok rá tovább.
- Érdekel, milyen a libegő - nyilatkozom kicsit bővebben is, immáron őszintébb mosollyal, viszont sok erő befektetésembe került, hogy felülemelkedjek magamon. Majdnem zsigerből válaszoltam mindenféle mérhetetlen ostobaságot a társashoppanálásos történetre, azonban pontosan emlékszem, mi volt utoljára, amikor csak úgy kinyögtem, amire gondolok olyankor, amikor éppen ilyen nyugtalan állapotban voltam. Nyugtalan? Nem tudom, mi a jó szó arra, amilyen vagyok. Vagy hát milyen voltam. Próbálom legalábbis magam mögött hagyni.
- Komolyan nagyon ügyes vagy - tudok végre kibökni valamit ebben a bizonyos ügyben is, amitől olyan gondban vagyok most. De nem lehetek gondban. Fontos a lánynak, hiszen most mondta el, mennyit készült. Értékelnem kell. Nem nehéz ez, bőven van mit. Ám koránt sem vagyok olyan lelkes, mint azt tökéletesen megérdemelné. Istenem, Thomas, ne legyél már ekkora hülye! Lau végre önfeledt megint, eddig olyan visszafogott volt. Ne rontsd el!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802904#post802904][b]Juhász Laura - 2020.04.02. 21:48[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Nem értem a visszakérdezését. Vagyis a szavait értem, persze, csak azt nem, hogy mire vonatkozik. Az ötletemre, hogy mi legyen miután ettünk, vagy még a korábbira, hogy mégis milyen megfontolásból kezdtem én neki a társas hoppanálásnak. Az biztos, hogy eléggé el van merülve a gondolataiba. Lehetséges, hogy nem is hallotta rendesen, hogy miket mondtam?! Nem is lenne baj igazából.
Nem tudom hát, hogy mit válaszoljak neki, de nem is nagyon kell ezen agyalnom, mert vagy felidézi magában az utolsó mondataimat vagy fogalmam sincs, de választ ad rájuk. A megkönnyebbülés hullámokban áraszt el és arcomra egy mosoly költözik.
- Szuper! Azt nem garantálom, hogy fel is szeretnék rá ülni. Eléggé … ijesztő. Nem igazán nekem valók ezek a dolgok, de nézni más – világosítom fel a helyzetről. Nehogy meglepődjön, hogy bizonytalankodom amennyiben ő ki is szeretné próbálni. Lehet, hogy felülnék rá vele, de valószínűbb, hogy nem. Már ha szeretne egyáltalán. De ezen minek is töprengek így előre? Ja, igen, tudom már. Hogy eltereljem a gondolataimat a rossz irányból. A gond csak az, hogy az újabb dicséret is arrafelé sodor. És főleg az, hogy Thomas kicsit furcsa. Nem az igazi az öröme, a lelkesedése. A libegővel kapcsolatban sem. Nem nehéz rájönni, hogy a hoppanálással van összefüggésben ez az állapot nála. Előtte tök jól volt ugyanis.
- Ártani nem árthat ha tudok. Még ha esetleg nem is fogom használni ezt a tudást soha. A lehetősége megvan, hogy ha mégis szeretnék, vagy szeretnénk akkor nincs ilyen téren akadálya a dolognak – rántom meg alig láthatóan a vállamat. Bízom benne, hogy érti ennyiből, hogy ez nem olyan elképzelés nálam, hogy csináljuk és kész. Hogy megyünk, hoppanálgatunk összevissza. Nem, dehogy is. Ha nem lett volna rosszul sem úgy működne. Ha nem szeretne így utazgatni, vagy ha nem is szeretne utazgatni akkor nem tesszük. És ennyi, ilyen egyszerű a dolog. Nem fog rosszul esni, nem fogok megbántódni, csak … próbálok felkészült lenni arra az esetre ha mégis. Így hogy rosszul lett már koránt sem tartom annyira fergeteges ötletnek, vagy valószínűnek hogy valaha is elugorjunk mondjuk Kanadába. Messze van, fárasztó, időeltolódás … biztos totálisan kikészülne.
Miközben beszélek végig a vonásait figyelem, hogy vajon emiatt olyan furcsa-e. Hogy ő esetleg nem szeretné, vagy tart tőle csak nem szeretne most lelombozni, mert úgy örülök hogy sikerült. Vagy valami más zavarja-e. Visszafogom a nyelvem hegyére tolakodó szavakat, kivárok inkább. Ha nem változik az arckifejezése majd megkérdezem akkor, hogy mi a baj. Ó, az is lehet hogy most tökre nem is akar ilyenekkel foglalkozni, mert annyira a keresztelő körül forognak a gondolatai. Ez eddig nem is jutott az eszembe!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803110#post803110][b]Thomas Middleton - 2020.04.04. 21:44[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #butwhywouldntGIF



Picit megrázom a fejem, hiszen nem várom én el, hogy libegjünk is azon a libegőn. Noha nem garantálhatom, hogy nem kapok kedvet, ha meglátom. Hiába nem vagyok nagy seprűlovagló, szeretek repülni. Bár lehet, akkor se most pattanék fel rá, hanem beütemeznénk valamikorra.
- Dehát miért ne használnád? - bukik ki belőlem a kérdés. Hiszen eddig itt áradozott, hogy miket akar majd megvalósítani, mire fel volt ez a sok gyakorlás, már azon felül, hogy most itt lehetünk, ami... szintén nagyon megtisztelő, hogy engem hozott el ide ezzel a kemény munkával megszerzett tudással először. Minden esetre valószínűleg kérdésemből is kisül, hogy nincsen gondom azzal, ha utazgatunk. Úgyis tudom, hogy az nem úgy lenne, hogy hirtelen beállít hozzám és elvisz valahova, hanem gondosan megtervezzük. Ettől még mondjuk tartok kicsit úgy elmenni idegen helyre, hogy csak mi vagyunk ott, de nyilván kitalálnánk minden részletet. Mármint a szükségeseket.
Beleharapok újonnan összedobott zsemlémre, azonban ezt már nem eszem olyan elánnal. Eleve már csillapítottam éhségem nagyját, különben pedig nehezebben csúsznak a falatok. Tény különben, hogy eléggé a keresztelőm bűvöletében vagyok, ám ez csak annyiban befolyásol, hogy így talán egy picit még inkább oda kell figyelnem arra, amit ténylegesen fel akarok fogni vagy a helyére tenni magamban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803240#post803240][b]Juhász Laura - 2020.04.05. 18:41[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Jaj de jó! Határozottan megkönnyebbülök attól az icipici reakciótól, amit a szavaimra kapok. Akkor nem valószínű, hogy fel kell valahogy másznom arra az izére! Talán majd egyszer kipróbálom. Az biztos, hogy előbb szánom rá magam, mint hogy a kandallóba lépjek. A kandallótól változatlanul a tűzre asszociálok és nem mondhatnám, hogy túl jó viszonyt ápolok az ellentétes elememmel. Finoman kifejezve.
Meglepetten nézek rá, ahogy felteszi a kérdést. Valamiféle hümmögésre vagy valami ’hát jó’ szerűségre számítottam inkább. Esetleg arra, hogy a visszakozásomat hallva elmondja, hogy ő nincs oda az ötletért. De ehelyett valamiféle értetlenkedést hallok csak.
- Nem tudom – felelem bizonytalanul. Nyilván fogom használni, és nem csak a falun belül fogok hoppanálgatni, vagy esetleg át Budanekeresdre. De messzebbre, főleg külföldre … nem tudom na. – Főleg a társas részére gondoltam – bököm ki végül a fejemet az ég felé emelve. Ó nahát, de szépek a felhők! Jaj, de most a hoppanálásról van szó. – Fogok hoppanálni, persze. Eddig is tettem rövid távra. Most majd menni fog a távolabbi helyekre utazás is, szépen lassan. De … ez a része amúgy is jönne magától idővel, ahogy egyre többet és többet hoppanálok. Csak … ha mondjuk neked egy távolabbi helyszínre hoppanálás az már inkább nem férne bele, vagy ilyenek … - harapom el a mondat végét továbbra is a tovakúszó felhőket nézegetve. Mégis ki mást akarhatnék én magammal vinni társas hoppanálásra? – Tök hasznos lehet, ha mondjuk kitaláljuk hogy leruccannánk megnézni valami várjátékokat Visegrádon, vagy a Balcsin a tűzijátékot. De … - ajj fogjam már be. Ez kezd egyre szánalmasabb lenni. Nagyon érdekelnek a különféle kultúrák, szeretnék utazgatni, de nyilván nem teljesen spontán, hogy na most akkor irány. Jaj de hogy is. És szeretném ha részese lehetne ennek az élménynek a barátom. De … hogy gondolhattam én azt, hogy ennek ő tökre örülni fog, amikor tudom, hogy neki idő kell, hogy eljusson oda, hogy valami nagyobb változás legyen a megszokott dolgokban. És ez mennyivel nagyobb dolog már, mint egy nálam alvás. Istenem de buta vagyok.
- … majd kiderül mi lesz, úgyse mostanában valósulhatna meg ezekből valami -vonok vállat végül, jelezve, hogy hagyjuk. Nem fontos ez az egész most. Nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát. Kicsit odébb csúszom, ki a pokróc szélére majd az ülő helyzetemet fekvőre cserélem. Kezeimet a hasamon nyugtatom, lábaim térdben felhúzva. Fejemet oldalra fordítom, a barátom felé, apró kis mosolygáskezdemény jelenik meg a szám sarkában. - Szépek a felhők - jelentem ki, mintegy megmagyarázva a helyzetváltoztatásomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803322#post803322][b]Thomas Middleton - 2020.04.05. 21:31[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #idontunderstandGIF



Bólogatva hallgatom felhőnéző fejtegetését, noha olykor összevonom kicsit szemldököm. De nem akarok a szavába vágni. Bár azzal talán megspórolhattam volna neki sok mindent. Csak azt hittem, hozzá akar még tenni valamit az eddigiekhez vagy ilyesmi. Nem baj, így legalább megismerem terveit, miközben majszolgatok. Egyikre-másikra fel is csillan a szemem. Klasszul hangzanak.
- Okés - felelem az egészre, azonban kilométerekről leríhat rólam az értetlenség, ugyanis nem igazán tudom hova tenni azt, miért beszélt most erről ilyen hosszan. Semmi gondom nekem az elképzeléseivel. Nem jutottam én még el oda, hogy ilyen mélyen belegondoljak, mit is fog jelenteni ez a gyakorlatban. Egyáltalán nem erről van szó. Nem emiatt vagyok görcsös. De ő elkönyvelte magában, hogy igen. Pedig... csak azért, mert vannak bizonyos ismérveim és reakcióim, az még nem útmutató hozzám. Az nem fog törvényszerűen mindig úgy történni. Minden esetre bennem persze nem áll össze, miket feltételez.
- Igen - pislogok el az ég felé, amikor a felhőket méltatja. Nézegetem őket kicsit, aztán eleszegetem az utolsó falatot, megtörlöm a számat, iszom pár kortyot, eközben végig a plédünk mintájában gyönyörködve.
- Mikor gyakoroltatok a gondnokkal? - teszem fel végre valahára a kérdésemet, amivel kiadhatom magamból azt, ami feszít, noha már ekkor zsibbadni érzem picit a számat. Meg is dörzsölgetem futón, mintha attól elmúlhatna. - Meg hogy... hogy jött ez így? Mármint hogy találtad meg őt ehhez és mió... mióta tanultok? Meg hol? - kezd neki hebegésem is, ahogy belelendülök az érdeklődésbe, meg közben el-elnézek a távolba, csak olykor pillantok heverésző barátnőmre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803555#post803555][b]Juhász Laura - 2020.04.06. 16:30[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Abba kéne hagynom a gondolkodást, mert már lassan tényleg mindent, az ég egy adta világon mindent beleveszek ebbe az egészbe, hátha valamiféle magyarázatot, megoldást találok, hogy most mégis mi is a gond. A jelek szerint csak arrafelé nem irányulnak a gondolataim amerre kéne. Maradnak annál, hogy a kellemetlen hoppanálás élmény okoz itt valamit, meg az, hogy totál hirtelen álltam én elő ezzel az ötlettel.
Mindenesetre már épp elég idő ment el arra, hogy valahogy megpróbáljam érthetően kifejezni magam és egészen hiábavalónak tűnik. Thomas nem oldódik fel, rontani meg nem akarok a helyzeten. Talán az lenne a legjobb, ha csöndben maradnék egy darabig, aztán majd továbblendül a dolgon, vagy felhoz más témát vagy nem tudom. A felhőket nézegetem hát, mígnem meghökkenve nem pillantok rá a kérdezgető barátomra. A gondnokkal gyakorlás hogyan és mikéntje a gond? Ez zavarja? Hát de … hát de … oké, na erre nem is gondoltam. Pedig hát nagyon úgy tűnik, hogy ez a helyzet. Egy aprót biccentek csak, jelezve hogy már kezdem kapizsgálni a dolgot.
- Ajánlották. Mármint, szóba került a lányokkal, hogy milyen klassz az utazgatás, és akkor az egyikük említette, hogy tökre irigyli Mr. Selwynt, merthogy ő rengeteg helyen járt, és nagyon profi ebben az egész hoppanálósdiban – kezdek bele lassan az elejéről. Azt hogy miért érdekelt a társas változat és a sok helyszín már tudja, azt már elmondtam, azt most nem keverem bele már megint. – Egy kicsit beszélgettünk róla, vagyis hát én csak hallgattam őket. Úgy voltam vele, hogy á, inkább megkérdezem-megkérem majd Rileyt, mert őt ugye ismerem. Bár Mr. Selwynnel is többször összefutottam már járőrözés közben, de az ugye más. Aztán előkerült egy pletyka, ami nem is pletyka mert igaz, emlékszem rá hogy én is olvastam az újságban. Szóval … tőle nem kell tartanom – állok meg egy pillanatra ismét ránézve a barátomra. Nem tudom, hogy sejti-e mire utalok, de ha nem az sem baj. A lényeg, hogy Sethtől nem kell félnem. Hiába felnőtt férfi, hogy úgy mondjam tökre ártalmatlan rám nézve. Nem is kezdtem el pánikolni. – Úgyhogy megkerestem, hogy legalább valami tanácsot adjon, hogy kezdjek egyáltalán neki az egésznek. De végül az lett, hogy elvállalta, hogy segít. Kb két hete, egy-két alkalommal órák után hoppanáltunk. Először a falun belül összevissza, külön-külön, majd társasba, majd ide. Ő vitt először, ami nagyon fura volt. Nem ijesztő, de nem is épp kellemes. Megszokható – torpanok meg ismét, ahogy visszaemlékszem arra az érzésre. Nem pánikoltam be attól, hogy most meg kell fognom a kezét, és csak annyira volt gyomor összeugrasztó, hogy még simán tudtam koncentrálni a feladatra. És mindig csak addig tartott az a fizikai kontaktus ameddig kellett, soha egy pillanattal tovább. Fürkészve nézem tovább Thomast miután végigmondtam – reményeim szerint érthetően – az egészet. Keresem a jeleket, hogy feloldódik-e vagy még mindig van-e benne feszültség, hogy megnyugszik-e attól, hogy tényleg nem kell féltenie Sethtől, ő tényleg nem veszélyforrás. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy rossz döntés volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803629#post803629][b]Thomas Middleton - 2020.04.06. 20:42[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #imnotokayGIF



Fészkelődöm kicsit és hallgatom barátnőmet, ahogyan kifejti, miként talált rá a gondnokra, mint társashoppanálás oktatójára. Nagyon figyelek, nagyon összpontosítok, mert hiába én kérdeztem, azért ez talán egy kicsit részletes nekem, nehezen megy át rajtam, de még tartom a fonalat. Aztán eljutunk egy részhez, ami erős homlokráncolásra késztet. Nem kell tőle tartania? Mi az, hogy nem kell tőle tartania? Mégis mit jelentsen ez? És miért rándult görcsbe a gyomrom ettől? Talán kissé kétségbeesetten nézek a lányra, miközben megtámadnak ezek a kérdések, rosszsejtelmek. De próbálok felülemelkedni rajtuk, mert koncentrálnom kell. Bólogatok tovább, egy nehéz sóhaj közepette, hogy folytassa csak. Viszont a folytatás sem hoz felüdülést. Mert most jövök rá, hogy ehhez az egészhez egymáshoz kellett érniük. Azt hiszem, elsápadok kicsit. Pedig szegény Lau teljesen rosszul hitte továbbra is, egyáltalán nem arról van szó, hogy féltettem őt. Eddig ilyenek nem jutottak eszembe. Eddig.
- Tu-tudom, hogy öhm... - kezdek neki rekedten, szóval megköszörülöm a torkom, a plédre sütött szemmel, megint törökülésbe helyezkedve. - ... mármint, gondolom meg... meg... meglepetést akartál - folytatom eltökélten, pedig nem nagyon megy most a beszéd és egy merő ideg vagyok. Viszont akkor is el akarom mondani, ami első körben nyomasztott. Azóta már sok minden nyomaszt, viszont azokat még megemészteni sem volt időm. Itt fojtogatnak. - De le-lehet, hogy... lehetne, hogy... szóval legközelebb inkább elmondanád? - kérdezem, a végére elvékonyuló hanggal. Nem nagyon tudom most szabályozni a beszédemet. - Mert sajnos sokszor van... van az velem, hogy ha utólag tudok meg valamit, ami úgy volt és én nem tudtam, mert én máshogy hittem, máshogy képzeltem, akkor nem tudom utána hova tenni. Nem tudom valahogy beépíteni - érintgetem össze kezeimet, mutatva az összegyúrást, összerakást. - Megértem persze, ha nem. Hiszen én meg tök gyakran csinálok ilyet, hogy csak akkor mondom el, ha már biztos valami - jövök elő azzal, hogy tisztában vagyok vele, hogy olyasminek az elhagyását kérem tőle, amit én meg notóriusan megcsinálok. Nekem mondjuk az szokott lenni az okom, hogy aggódom érte, hogy ideje előtt elkiabálom. De ha kiderülne, hogy a lányt is zavarja ez bármiért, megpróbálhatnám én is mindig akkor elmondani, amikor történik. Minden esetre örülök, hogy sikerült ezt valahogy a tudtára adnom, annak dacára, mennyire zaklatottnak érzem magam, immáron egészen más dolgok miatt. Viszont azokat egyszerűen elnyomtam most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803640#post803640][b]Juhász Laura - 2020.04.06. 21:20[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Ha tudatná valahogy akkor nem fejtegetném itt ennyire az egészet. Lerövidíteném valahogy. Nyilván nem tőmondatokra, mert azoknak olyan hülye hangzása tud lenni. Olyan érzetet kelthetne, hogy nem akarok beszélni róla. De mivel nem adja jelét annak, hogy túl sok mindent zúdítok rá egyszerre így próbálom a lehető legjobban megértetni vele, hogy volt ez az egész.  Hogy nem csak úgy random találkoztam össze egy emberrel hanem megelőzte ez a … ez a … nem is tudom mi. Ha nem tudtam volna meg róla azt, amit, akkor eszembe se jutott volna felkeresni őt. Hogy nem veszélyes rám nézve, kizárt dolog, hogy bármit is akarjon tőlem, hogy úgy nézzen rám amitől bepánikolok.
Látom az értetlenséget a barátomon, de nem kérdez közbe semmit sem, csak folytatásra ösztökél. Így is teszek hát, majd legfeljebb jobban kifejtem azt amire visszakérdez. Már ha visszakérdez, mert mintha kezdené összekötni az egészet. Olyan … más lesz az arca, kezdek határozottan aggódni. És hiába várok a feloldódására az már világos. Helyezkedik, nekem pedig összeugrik a gyomrom és továbbra is olyan gondolatok vannak bennem, hogy valami rosszat csináltam, hogy ez hiba volt. Ülő helyzetbe tornászom magam, nem fog menni ez a nyugodt fetrengés. Hiszen minden vagyok csak nyugodt nem.
Bólintok egyetértésem jeleként, igen, meglepetésnek szántam. Az egészet. Mindent. Csak katasztrofálisan sült el. Nyelek egyet, picit lejjebb hajtva fejemet a zoknim mintáját nézegetem és hallgatom őt tovább. Ne tegyem, ne csináljak ilyen meglepetéseket. Mert rosszat teszek vele neki. Mármint nyilván nem azzal, hogy ide jöttünk és piknikezünk, hanem azzal, hogy nem tudott arról, hogy ezt mi előzte meg. Hallgatásba burkolózom pedig már abbahagyta a beszédet, és nyilván valamiféle válaszra vár. Az viszont … nem … egyszerű. Kicsit azt hiszem leblokkoltam most, hogy elkerüljek bizonyos gondolatokat. Kizárva ezzel minden mást is. Lehunyom lassan a szememet, jobb kezem ráakad pár fűcsomóra, amit erőteljesen tépegetni kezdek.
- Nem … nem zavar, ha te ilyet csinálsz. Értem miért teszed, és a megfelelő időben úgy is megtudom – válaszolom alig hallhatóan. Soha nem éreztem negatív dolgot ezzel kapcsolatban. Hiszen nem arról van szó, hogy ne lenne fontos, vagy ne akarná elmondani vagy ilyesmi. Én sokkal jobban tudom kezelni az utólag kiderülő dolgokat. Ő nem.
- Sajnálom - fűzöm még hozzá, amivel még mindig nem válaszoltam a kérdésre. Miért olyan nehéz beszélni most? Lopva Thomasra pislogok, majd csak úgy magam elé meredek és bevillan pár dolog. Nem sok olyan dolog volt, amit később mondtam el neki. De voltak olyanok, és mindegyik beszélgetés ilyenné vált. Én pedig nem szeretném ha ez megismétlődne.
– Nem csinálok többet ilyet. Kö-köszönöm, hogy elmondtad mit érzel – mondom végül aprókat bólogatva. Értékelem ezt, tényleg, hiszen nem lehetett egyszerű. Szóval inkább mondjam el ezentúl hm? Legyen hát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803654#post803654][b]Thomas Middleton - 2020.04.06. 21:48[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #imnotokayatallGIF



Jaj ne. Csak ilyen ne legyen. Teljesen lelomboztam őt. Még ha csak lelomboztam volna. Mindig ez van. Elmondom, ami bennem van, aztán meg baromira megbánom. Abban a pillanatban, amint látom rá a reakcióját. Amint látom, mit okozok vele. Minek kell nekem mindent elmondanom? Miért nem vagyok képes inkább egyszerűen megbirkózni ezekkel? Nagyon bánom, hogy elmondtam. Nagyon bánom. Mindent elrontok mindig. Ő készül nekem mindenfélével, én meg unos-untalan fennakadok valamin. Remek vagy, Thomas. Hallgat csak egy ideig még. Borzalmas ez a csend. Mindig úgy érzem ilyenkor, hogy tönkretettem őt kicsit. A válasza így hiába egyetértő és elvileg nyugtató, amilyen magába roskadva, elhalón közli, attól pont hogy nem nyugszom meg. Nem éri meg ez az egész. Inkább kűzdök meg magamban mindennel. Azt hiszem, most elhatároztam, hogy mostantól így teszek. Noha megköszöni, hogy elmondtam. De én nem bírok hálás lenni magamnak. Csak elhúzom kicsit a számat.
- Áh, nem, felejtsd el... - rázom meg a fejem, a kérésemre utalva. Sírhatnék van, dehát nekem mikor nincs olyanom, nem igaz? De nem fogok sírni, már csak az hiányozna. - Nem érdekes. Komolyan - erősítem meg és pontosan tudhatja, hogy nem mondanám, ha nem így gondolnám. - Hülye vagyok, ennyi - vonok vállat, aztán kinyújtom kicsit lábaimat, kezdenek elzsibbadni.
- Hogy értetted, hogy nem kell tőle tartanod? - kérdezek be hirtelen. Kicsit úgy érzem, hogy mostmár minden mindegy. Hazavágtam a barátnőm helyes meglepetését a kedvével együtt, megérdemlek mindent, amit a válasza fog okozni nekem.