Miután leszállt a vonatról tegnap, ODA ment. Egész éjszaka fent volt, órákon keresztül csak a ház körüli tömböt mászkálta körbe. Egyszerűen képtelen volt megtenni, mégis muszáj volt neki. Gondolatai közben többször el-elkalandoztak egy bizonyos barna hajú lány irányába, de aztán mindig visszatértek a rideg valóságba. Végül felment, de csak az előszobáig. Évek óta először tört rá az a szívszorító, hosszú sírás.
Valamikor napkeltekor nyugodott meg. Továbbra is a bejárat mellett ült a földön. Zsebre dugta a kezét, és megtapintotta a kis szívecskét. Kivette, hogy elolvassa a feliratot, majd a kottát. És akkor villant át a fején az ötlet, amiért most az iskola folyosóját rótta.
Pontosan nem tudta, hogy Rarát mikorra hívták be, de éppen elegendő harc volt kiderítenie, hol van pontosan a terem - nem is beszélve az iskoláról, aminek csak a nevét tudta.
Mikor azonban megtalálta az előadótermet, az egyik hátsó sarokba beült, és olyan picire húzta össze magát, amennyire tudta. Nem akart feltűnést kelteni, pláne nem azelőtt, hogy meghallgatta volna milyen is a lány igazi játéka.
Emberek jöttek egymás után, Zsombor pedig egészen elaludt már, mire meghallotta azt az édesen csilingelő hangot. Azonnal kipattantak a szemei, és hirtelen felült a székben. Még szerencse volt, hogy a zsűrik felett nem sokkal foglalt helyet, így nem figyeltek fel rá. De az, aki vele szemben állt, sokkal inkább igen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=800741#post800741][b]Csonka Zsombor - 2020.03.25. 20:06[/b][/url]

Még hogy ezek a gondolatok. Az összessel baja volt. Ha éppen nem öt csapták be, akkor valaki mást. Arra lett kitalálva az elméje, hogy mindenkit átverjen, és megkárosítson. Főleg Zsombort.
- Ezt inkább hagyjuk most jó? - kérdezte a fiú, és ha a hangja nem súgta volna meg a másik kettőnek, hogy mennyire nem akar erről beszélni, akkor az arca tutira.
- Rendben. Még a végén elmegy a kedved az evéstől - nevetett Jimmy, ezzel is azonnal oldva a feszültséget.
- Az képtelenség, hogy én ebből ne tudjak enni - jelentette ki magabiztosan Zsombor, és előbbi búja mintha rögtön tovaszállt volna. - Ha minden nap ezt kéne ennem egy hónapig, akkor se tudnám megunni - mosolygott, és bekapott egy nagy falatot a szájába. - Inkább mesélj, hogy halad a felújítás. Kell segítség? - kérdezett vissza, hogy továbbvigye a társalgást.
- Áhh.... nehéz mindent újrakezdeni. Lassan mennek a dolgok, fogalmam sincs hogy lesz még fiam. De neked most a sulira kell koncentrálnod, szóval ne velem foglalkozz - legyintett.
- Az iskolával jól haladok, szóval csak szólj. Én meg megoldom a többit - vont vállat Zsombor, és kiette a tányérját. - Ez nagyon jó volt, majd igyekszem meghálálni.
- Vezess listát, mert már sok mindennel jössz nekem, ejj? - cukkolta a fiút Big Jim.
- Nem is tudom ki öklözött bele az eredeti Csonka Zsombor festményembe - vigyorgott. Hát igen, nem volt pont annyira könnyed az ismerkedésük, mint amennyire most az tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=800791#post800791][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.25. 21:29[/b][/url]

Kissé ijedten pislantott a fiúra, valamiért úgy gondolta, ő szúra el a hangulatot, pedig amúgy meg sem szólalt. Inkább csendben belapátolta a még tányérján lévő ételt és telehassal hátra dőlve hallgatta a másik kettő felszabadult beszélgetését. Visszatért a jó kedve, ahogy a hangulat újra felfelé ívelt. Ha már a témához nem tudott hozzászólni legalább nem próbált meg úgy tenni, mint akinek van fogalma az aprócska utalások valódi jelentésétől. Miután a fiú is befejezete az evés elégedetten állt fel az asztaltól.
- Köszönjük szépen, ez tényleg csodás volt. Segítsünk esetleg elmosogatni? Bár lehet akkor egy épp tányérod sem marad - tolta be a székét kuncogva és a háttámlára támaszkodott. Szüksége volt egy kis testhelyzetváltoztatásra, túl sokat ült egyhelyben. Amennyiben a férfi válasza nemleges volt finoman jelezte a göndörnek, hogy lehet ideje lenne menniük, s ha ő is így gondolta érzékeny búcsút vettek újdonsült barátjuktól.
Ahogy kilépett a szabadlevegőre a napfény és a friss levegő szinte arcon csapta. Hunyorogva igyekezett hozzászokni a kint uralkodó természetes világossághoz, majd miután barna íriszei megszokták a változást a fiúra nézett.
- Terveztél még valamit, vagy ennyi volt mára? Így hogy nem megyünk esküvőre - csóválta vigyorogva a fejét. Még mindig elvetemült ötletnek tartotta, de örült volna ha élvezheti még egy kicsit Zsombor társaságát. Persze, azt is meg tudta érteni, hogyha más tervei vannak, amik között ő nem szerepel. Miért is szerepelne, alig két napja ismerik egymást. Gyorsan elfojtotta magában a reménykedést, kérdése inkább tárgyilagos volt, megpróbálta nem beleélni magát a dolgokba. Ha reménykedik és utána mégsem teljesül be, akkor csalódni fog és nem akart negatív élménnyel elválni a fiútól. Bár nem gondolta, hogy a másik tudna bármit tenni, ami miatt hirtelen homlokegyenest véleménnyel lenne róla, de ő maga sem akart azért tenni, hogy ez bekövetkezzen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801099#post801099][b]Csonka Zsombor - 2020.03.27. 00:07[/b][/url]

Rara mozdult, erre pedig úgy érezte neki is kell. Feltápászkodott a székből, és miután Jimmy biztosította őket, hogy a zene elég volt neki, mint segítség, egy öleléssel elbúcsúztak. Nehéz volt újra elhagynia a férfit, mert habár eleinte nagyon ellenségesek voltak, mostanra olyanná vált számára, mint egy apafigura.
- Hát, az esküvő még mindig opció... - incselkedett a lánnyal Zsombor, de aztán csak megvonta a vállát. - Igazából ezek közül egyik sem volt tervben. Sőt. Pest sem, így... tudod, csak vagyok - mosolygott rá. - Ellenben neked, még lehet valami terved. - Igen, ez egy kérdés volt. Zsombor módon. Kicsit furán, kicsavartan, mint amilyen a fiú is volt.
- Figyelj... - kezdte, ahogy megállt a járda szélén. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy is folytassa. - Mikor elmondtam a nevem, abban a pillanatban tudtam, hogy hallottál már rólam - tisztázta a nyilvánvalót. Próbált úgy tenni, mintha semmi lenne az egész, de Jimmynek igaza volt. Ideje szembe néznie a múltjával. És azok után, hogy a lány követte ma Zsombort az egyik legelhagyatottabbnak tűnő helyre, az a minimum, hogy elmesél neki mindent, amit tudni akar. Vagyis hát... egy szebbik verzióját. A lényeget. Na szóval értitek. Amit muszáj.
- Biztos vagyok benne, hogy hallottál ezt-azt, kábé egy fél éve, amikor visszatértem. Szóval gyerünk, elő velük - tárta szét karjait színpadiasan, mintha csak várná a golyót a szívébe, mellyel örök nyugalomra tér. Másféle bizalmi játék volt ez, mint amit a többi ismerősével próbált, de volt valami Rarában, ami miatt nem hagyhatta úgy elmenni, hogy ne ismerné legalább egy kicsit, milyen is valójában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801142#post801142][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.27. 09:49[/b][/url]

- Ha hajlandó vagy a továbbiakban is rám pazarolni az értékes idődet, akkor lehet, hogy van egy tervem - vigyorgott rá Zsomborra. Az igazság az volt, hogy több terve is volt, de úgy döntött, majd sétálás közben eldönti, mi legyen a nap további részében a program. Attól függően, hogy merre irányítja a sétát szóba jöhetett egy aprócska park, egy régi, elhagyatott játszótér, egy tündéri kávéház esetleg egy nagyobb sétával még a Dunapart is. Ez persze nagyban függött a fiú válaszától.
- Igen? -pillantott a másikra kérdőn. Nem tudta, mit akarhat a másik. A mondat második felét egy bólintással nyugtázta. Hát persze, hogy hallott már róla. A fiú, aki megjárta az ELMÉT. A fiú, aki ön- és közveszélyes. A fiú, aki valójában fiúk. Nem lehetett megmondani, hogy valójában ezek közül mi volt igaz. Szinte mindenkiről terjengtek gonoszabbnál gonoszabb szóbeszédek.
- Nem hallottam részleteket. Annyit mondtak, hogy valószínűleg igen komoly segítségre szorulsz, mert küzdesz ilyen-olyan problémákkal. - Ez azért a valóság sokkal szebben megfogalmazott, kissé sarkított változata volt, de azért nem akarta megbántani a fiút azzal, hogy esetlegesen olyan szavakat ejt ki a száján, amiket nem kellene. Ő is tudta milyen sérüléseket tud okozni egy-egy rosszul megválasztott szó egy hasonló kényes helyzetben és semmiképpen sem akart fájdalmat okozni Zsombornak.
- De azt tudnod kell, hogyha ezek igazak is... - tekinteté a fiúéba fúrta, drámai hatásszünetet tartott. - Engem nem érdekel. Mindenkinek vannak problémái. Nekem is, neked is, sőt annak a néninek is - mutatott a túloldalon elhaladó hetven év körüli hölgyre. Komolyan gondolta a szavait, az ő szemében ettől nem lett kevesebb a fiú. Sőt, inkább felnézett rá, hogy hajlandó volt szembe nézni velük és küzdeni ellenük. Erről persze nem szóltak a pletykák, de ha nem így történt volna, most valószínűleg nem állnának itt, ezen a csendes utcán együtt. Akkor nem ismerte volna meg, amit igazán sajnálna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801441#post801441][b]Csonka Zsombor - 2020.03.29. 12:29[/b][/url]

Nem válaszolt a felvetésre. Nem mert igent vagy nemet mondani. Nem, ameddig nem tisztázott dolgokat a lánnyal. Minél több időt töltöttek együtt, annál jobban megismerték egymást, és valaki régen volt ennyire az agyában, mint ahogy Rara tette az elmúlt két napban. Azzal pedig vigyázni kellett, mert az még számára is egy csapdákkal teli hely.
Nem is próbálta a lány takargatni, hogy hallott róla. Nem mondhatni, hogy meglepetésként érte ez Zsombort, de valahogy jobban szerette volna ő elmondani. És habár a lány azt mondta semmi konkrét, ezt azért nem merte biztosra venni.
Zsombor elmosolyodott a lány szavaira. Közelebb lépett, és egy hajszálat a lány füle mögé tűrt.
- Én... szeretnék most tiszta lapokkal játszani - mondta ki, bár olyan volt, mint akinek nehezére esett megadni a jogot. Mert így is volt. Ő egy kaktusz. Mindenki, aki közel akar hozzá férkőzni, megszúr. Eleinte tudatlanul, de mióta vannak ezek a dolgok, már direkt. Hogy ne bánthasson másokat. És most ugyanezt tervezi Rarával. Elmondja neki, hogy a lány is tudja mennyire veszélyes. - Én nem az a néni vagyok. Nem is te. Egy folytonos játszmát vívok a saját elmémmel. Néha én vagyok előnyben, néha viszont ő - nézett mélyen a lány szemébe, hogy megértse, lássa, mennyire is fáj neki kimondani ezeket a szavakat. - Nem szeretném, ha ott lennél, amikor veszítek. Senkit sem szeretnék magammal rántani.
Hüvelykujja a lány arcbőrét simogatta, és vetett rá egy huncut mosolyt Zsombor, melyet olyan sokszor szokott. Csakhogy ebben volt valami szomorúság. Valami keseredettség. Kezével előrebillentette a lány fejét, és egy puszit lehelt a homlokára.
- Elmegyek, hogy megvédjelek. De ezt itt hagyom neked - nyúlt a nyakához, és levette onnan azt a láncot a gitárpengetővel. Amit mindig hordott, amely nélkül soha nem ment. És most a lány kezébe ejtette. - Azért, hogy emlékezz, hogy te lehetsz a legjobb és leghíresebb zongorista a világon, csak bíznod kell magadban. Úgy, ahogy bennem bíztál az elmúlt két napban - zárta be a lány ujjait, és meg is fordult, hogy elmenjen. Nem fog visszanézni. Erős lesz. Addig menti meg, amíg tudja. Amíg nem késő, és önerőből képes rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801522#post801522][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.29. 18:35[/b][/url]

Mikor a fiú nem válaszolt, már tudnia kellett volna. Már éreznie kellett volna, hogy valami olyan fog következni, amire egyáltalán nincs felkészülve.
Figyelmesen hallgatta a másik szavait, eleinte nem igazán tudta, hová fognak kilyukadni. Annyi mindent nem értett és most még Zsombor is összezavarta. Felfogta, hogy mit mond neki a fiú, de elhinni nem akarta.
- Nem lehetsz annyira önző, hogy mindenkit ellökj magadtól. Hagyd meg nekünk a döntés jogát, hogy ott akarunk-e lenni veled - válaszolta meglepően nyugodtan, bár tudta, hogy minden szó hiába, a göndör hajthatatlan. Hiába is próbálta volna győzködni, úgysem sikerült volna, de mindenképpen tudatnia kellett a fiúval, hogy ennyivel nem fogja megúszni. Nem fogja feladni, csak azért, mert Zsombor megpróbálta ellökni magától. Neki ez többet ér annál, minthogy ennyi után visszavonulót fújjon. Ha akar valamit, azért meg kell küzdenie. És meg akarta ismerni a fiút, teljes valójában végre. Nem csak így, felületesen, mint amit az elmúlt két napban látott belőle. Tudni akart róla mindent és bármit.
- Ha így akarsz megvédeni... - befejezhette volna a mondatot, de inkább csak szomorkásan elmosolyodott és hagyta, hogy a fiú kezébe helyezze a nyakláncot. Lassan a saját nyakához emelte az ékszert és bekapcsolta, így már az ő nyakában lógott a pengető. Megigazította, hogy tökéletesen rásimuljon mellkasára. Nagy, szomorú szemekkel nézte, ahogy a fiú sziluettje eltűnik a távolban. Csak állt ott némán és egyedül, majd mikor már nem látta a másikat ő is elindult hazafelé. Arcán végigfutott egyetlen, magányos könnycsepp, amit egy határozott dühös mozdulattal tűntetett el. Nem volt oka sírásra, hiszen nem örökre búcsúztak el és Zsombor egy kis része most már mindig az övé. Megérintette a medálként függő aprócska tárgyat és könnyek helyett apró mosoly költözött arcára.