36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 [2] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 12. 17:33 | Link

Márk, Masa és Bence

Hiába volt velem jófej Bence és Masa, lehettek kedvesek, de ez nem segített az idegességemen. Rettentően zavart az, hogy nem emlékeztem semmire az előző estéből, hogy feltehetően butaságokat is csináltam, s hogy talán csalódást okoztam másoknak a viselkedésemmel. Még csak azt sem tudtam, hogyan kerültem ebbe a házba, s bár Bence is igyekezett azzal nyugtatni, hogy Márk nem tenne rosszat, ettől függetlenül nem lettem jobban.
Az idegesség morzsolta belsőmet, s amikor visszatért Márk, nem is tudtam tovább ott maradni. Zavarban voltam miatta, meg azért, mert nem értettem, hogy miért is aludtam vele, sőt, saját magamat sem értettem vele kapcsolatban. Éppen ezért, a legegyszerűbbnek az tűnt, ha elmenekülök előlük, vissza a kastélyba, s ott magamra zárom a szobámat.
Sietve menekültem is előlük, ezzel majd fellökve a két fiút, s még Masa hangja sem késztetett maradásra. Az ő szemébe sem tudtam nézni, hisz ki tudja, hogy mit gondolhatott rólam.
A fürdőszoba jelenthette számomra az oltalmat, ott végre kiereszthettem magamból az érzéseimet, s nem kellett véka alá rejteni ijedt könnyeimet. Szörnyű volt és kínos minden belélegzett pillanat, vissza akartam tekerni az időt, hogy lebeszéljem magam arról a vacak ír italról. Miért is kellett nekem kóstolgatnom azokat a löttyöket.
Legjobb lett volna elhoppanálni a helyszínről, mindennél jobban vágytam vissza a kastélyba, távol ettől a családi háztól, ám csak a fürdőszobában döbbentem rá arra, hogy nincs nálam a pálcám, s amúgy sem tudnám kivitelezni ezt az egészet. Ahhoz még nem voltam eléggé gyakorlott varázsló.
- A francba...- csúszott ki számon a szó, s össze is rezzentem, amikor Márk bekopogtatott a fürdőszoba ajtaján. Nem akartam vele találkozni, sem pedig másokkal, de az igazságot csak ő tudhatta. Kicsit tartottam is tőle, s mintha talán még szégyelltem is volna magam a történtekért.
Először el akartam őt zavarni, de rájöttem arra, hogy annak semmi értelme sem lenne,mert ebből a házból máshogy úgy sem távozhatok, csak úgy, ha a bejárati ajtót használom. Az meg odalent volt, nem pedig idefent. Ráadásul még egy Márk is eltorlaszolta az ajtót.
Néhány másodpercig nem szólaltam meg, kellett egy kis idő , hogy rendezzem a gondolataimat, s eltöröljem arcomról a könnyeket. Nem akartam, hogy lássa azt, hogy sírtam, már így is szörnyen kínos volt ez az egész.
Mély levegőt véve, kicsit összekaptam magam, majd mégis csak kinyitottam Márk előtt az ajtót, de ahogy az kinyílt, hátrébb is húzódtam, s karjaimat védelmezően vontam a testem köré. Fájt a fejem, kicsit még szédültem és nem éreztem jól magam. Sem fizikailag, sem pedig lelkileg.
- Elmondod, hogy mi történt? Mit csináltam?..Mit csináltunk?-kérdeztem halkan, miközben pillantásom Márk tekintetébe fúrtam. Túl akartam lenni ezen az egész beszélgetésen.
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 12. 19:51 | Link

Karola

Miután Marisék elhagyják a szobám én is kénytelen vagyok a fürdőbe zárkózott Karolával foglalkozni. Pedig semmi kedvem nincs hozzá. Gondolom neki sincs sok, mert elég sokáig tart, mire motozást hallok bentről, de mivel nem akarok megint meztelenül rányitni, a fenyegetésem ellenére türelmesen várok.
Amikor végre kinyílik az ajtó megkönnyebbülten eresztem ki a levegőt, bár nem javít a hangulatomon a kérdés áradat, amit rögtön a nyakamba zúdít. Kinyitom a számat, hogy csöndre intsem, de meggondolom magam. Száj becsuk és csak bólintok. Aztán halkan teszem hozzá.
- De ne itt. - Fejemmel a szobám felé intek, és meg is indulok remélve, hogy követ. Ha igen, akkor leülök az ágyamra, és a párnákat közelebb húzom magamhoz. Az egyiket Karolának nyújtom. Bár nem tudom, hogy elfogadja-e vagy örül-e neki, nekem mindenesetre most úgy érzem szükségem van rá. Szóval magamhoz ölelem a sajátomat és ha Karola is elhelyezkedik, akkor a pálcámmal intve becsukom a ajtót, ezzel kivédve, hogy újra elszaladjon, vagy hogy Maris újból ránk törjön. Persze ahogy néztem Bence így is belenézhet mindkettőnk fejébe, de azt majd később rendezem le vele. Nem hiszem, hogy Karoláéban látna bármi értelmeset, amúgy sem.
- Vedd ezt be - nyomom a kezébe az aszpirint, aztán vizet varázsolok a tegnapi pohárba - Ööö... ismered a mugli gyógyszereket? - érdeklődöm még, mert nem is tudom Karoláról, hogy milyen származású, nem ám elkezdi nekem rágni vagy hasonló. A válasza alapján, ha szükséges elmagyarázom, hogyan működik a bogyó aztán kezdődhet a történet mesélés.
- Szóval... nem bírod az alkoholt - kezdem a történetet, a legfontosabb ténnyel, bár ezt nyilván ő is tudja. Aztán ha hagyja, akkor továbbra is csendesen a párnát gyömöszölve, tekergetve, csavargatva, és épp csak fel-felpillantva rá, egy-egy mondat között, megpróbálom elmesélni a tegnap este történteket. Azt a részt, hogy a bárpultban egyszer már azt hittem megcsókol, kihagyom. Ahogy azt is, hogy a szobám ajtajában meg is tette. A rellonosokat viszont megemlítem, mert velük még összefuthat va folyosókon és akkor nem árt, ha képben van. Elmesélem, hogy a könyvek miatt majdnem hagyta magát befűzni, hogy nem hagytam és emiatt haragudott rám amíg el nem magyaráztam. Hogy ezt követően rosszul lett és hányt. Azt hogy rám is, azt kihagyom, mert tudom, hogy nem direkt csinálta. Meg amúgy is. Kellemetlen egy helyzet volt. Elmondom, hogy bár először bealudt, a hányás miatt, jobbnak láttam ha fogat mos, utána viszont nagyon éber lett. A vetkőzést meg a zuhanyzós ötletét egyelőre kihagyom. De azt elmondom, hogy a szobában hátat fordítva vártam, amíg felöltözik, aztán a ruháit a székemre raktam és bár beletelt pár próbálkozásba, végül csak hajlandó volt csendben maradni és aludni. - És azért ide jöttünk, mert azt gondoltam, nem szeretnéd, ha az egész kastély tudná, hogy mit csináltál. Nyilván láttak így is páran... meg majd fecsegnek, de az más, mintha mindenki hozzá tud tenni egy darabot a történethez. Na meg... nem tudom. A szüleid sem örültek volna, ha az éjszaka közepén becsöngetek és te... hát olyan állapotban vagy, amilyenben voltál.
A történet végén felpillantok rá, de tovább gyűröm a párnámat miközben várom, hogy reagáljon valamit. Remélem tudja, hogy tényleg nem csináltam semmi olyat. Khm. Egy kicsit elpirulok. Gyorsan el is fordulok. Remélem betudja annak, hogy ez az egész nem álmaim karácsonya volt és kellemetlenül érzem magam a történtek miatt.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 12. 20:34 | Link

Márk

Nem szívesen beszélgettem Márkkal, de nem tudtam megmagyarázni ennek az okát, egyszerűen csak kellemetlenül érintett az, hogy mellette feküdtem, ráadásul azt hiszem, hogy ez még jó is volt. Éppen ezért voltam összezavarodva, hisz vele kapcsolatban eddig mindig minden olyan bonyolult volt.
- Rendben - mondtam egész halkan, beleegyezően, hisz tényleg nem volt túl jó választás a fürdőszoba ahhoz, hogy beszélgessünk. Még csak leülni sem lehetett normálisan, én meg még mindig szédültem, nem beszélve a fejfájásról, ami még mindig hasogatta az elmémet.
Márkot követve visszasétáltam a hálószobájába, de ahogy az ágyára, s a könyveire futott a tekintetem, mintha bevillant volna egy kósza emlékkép. Létezik az, hogy könyvvel a kezemben táncoltam? Nem, kizárt.
A zavarodottság nem tett jót a lelkemnek, még mindig zaklatott voltam, de ha már hellyel kínált, elfogadtam azt, s tisztes távolságban foglaltam helyet, miközben a felém nyújtott párnát is elvettem. Jó volt a párnába kapaszkodni, kicsit olyan volt, mintha védelmi falat nyújtana a fiúval szemben.
Míg az ajtót bezárta, kínos csend telepedett kettősünkre, csöndben fürkésztem őt, de aztán gyorsan el is kaptam róla a pillantásom, s feszengve mocorogtam az ágyon, míg kényelmesen nem ültem.
- Ez..mi? - kérdően pillantottam a fiúra, nem igazán ismertem mugli gyógyszereket, így volt bennem némi félsz, s csak akkor mertem bevenni a tablettát, miután elmagyarázta Márk, hogy mire jó, és hogyan kell használni. Kíváncsi voltam, hogy vajon tényleg elmulasztja-e a fejfájásomat, ami abban a percben eléggé meggyötört.
Aztán Márk mesélni kezdett, mondta és mondta, s ahogy mesélte a történteket, úgy olykor mintha egy-két emlékfoszlány is felelevenedett előttem. Néha a döbbenettől szaladt feljebb a szemöldököm, s előfordult az is, hogy a kezemet a szám elé kaptam, mert szörnyülködtem attól, ami történt. S még, ha csak ittam volna...a sztori a rellonosokról, arról hogy majdnem bedőltem egy ostoba szövegnek, s hogy csak Márkon múlt az, hogy most jól vagyok, ledöbbentett. Ahogy az is, hogy milyen kellemetlen helyzetbe hozhattam őt a rosszullétemmel, emiatt nagyon szégyelltem magam, éreztem is, ahogy kínomban vörösödni kezd az arcom.
- Ajh Merlinre...amiket mondasz....- nem is tudtam, mit mondhatnék hirtelen, nagyon szégyelltem magam a fiú előtt, s ezt ő is észrevehette rajtam a testtartásomból, vagy abból, hogy kínomban gyűrögettem a párna széleit.
- Márk, én ezt rettentően sajnálom, főleg azt, hogy a DÖK-ben ennyire kellemetlen helyzetbe hoztalak. Te jó ég...Mihail biztos nagyon mérges lesz rám. Pedig én nem szoktam így viselkedni - már nem a fiúra voltam mérges, sokkal inkább magamra, rettentően szégyelltem előtte minden tettemet, így bocsánatot is kértem tőle.
- Köszönöm, hogy segítettél nekem, és ha bármi olyat tettem, akkor ne haragudj rám. Ez annyira kínos...mert így is volt köztünk már konfliktus, és nem akartam, hogy megutálj - csak nem tudtam magam tartani, így el is eredtek előtte a könnyeim, de el is fordítottam a fejem, hogy ne lássa, s talán ezért fel sem tűnt, hogy neki pír borította az arcát.


Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 12. 21:53 | Link

Karola

Szerencsére követ és leülni is hajlandó. Látni az arcán, hogy sírt, de nem említem. Amúgy sem tudom mit kell síró lányokkal csinálni. Szóval csak a gyógyszert nyomom a kezébe, aztán kiderült, hogy nem tudja mi az.
- Ezt úgy hívják aspirin. Mugli orvosság. Beveszed, iszol vizet és lenyeled. Nem harapod, nem nyalogatod, mert szörnyű íze van. De elmulasztja a fej fájást. Kell neki egy kis idő... De fél órán belül jobban kéne lenned - magyarázom a lánynak, aztán figyelem, ahogy beveszi. Közben meg azon gondolkozom, hogy mit csinálok, ha véletlen allergiás, de csak nem. Nagyon remélem, hogy nem. Szóval ha túl vagyunk rajta, akkor elmesélem, nagy vonalakban az estét, a kínosabb részektől megkímélve őt. Biztos van olyasmi is, ami kimarad, pedig meg lehetne említeni de a fontosabb részek azért megvannak. Persze látom rajta, hogy nem örül annak, amit mondok, és emiatt kicsit örülök is, hogy kihagyom a még kellemetlenebb részeket, amikor arról kérdezett tetszik-e meg hasonlók. Mert azok annyira nem is fontosak. Tudom ám, hogy józanul eszébe sem jutna semmi ilyesmi. Sőt szerintem pofon is vágna.
- Semmi baj - motyogom halkan és beharapom a számat. - Te se haragudj, jobban kellett volna figyelnem rád - toldom még hozzá, de aztán megint az utálással jön és nem is tudom miért, de dühít, hogy így gondolja.
- Nem utállak. De ezt is mondtam má... - csöndben maradok. Nyelek egy nagyot - Szóval ööö.... ezt már tegnap megtárgyaltuk. Nem utállak. - bár a tárgyalás az túlzás, mert csak kijelentettem, amikor épp rájött a szomorkodás. De akkor hamar túl tette magát raja. Most nem tudom, hogy működik-e a dolog. Sírni kezd én pedig tanácstalanul ülök az ágyon. A párnát gyűröm és lázasan kattognak a kerekek, hogy mi ilyenkor a teendő. A filmekben, könyvekben ölelkezni szoktak, meg hasonlók, de az biztos nem olyasmi, amit most akar. Aztán a párnára nézek, meg a lányra, és akkor jön az ötlet. Párna felkap és puff. Nem ütök vele nagyot, épp csak meglegyintem. Aztán újra. Puff.
- Ne sírj - puff. Puff. - Nem mondom el senkinek - puff. - El is felejthetjük. - puff. - Tisztára mintha Alzheimerünk lenne - puff. Puff-puff. Az utolsó mondatra én elnevetem magam, mert nem tudom hányadszorra mondom neki, hogy felejtsük el. Pedig pontosan tudom, hogy soha nem fogom elfelejteni, egyik találkozásunkat sem. De közben mégis szeretnék úgy tenni, mintha csak egy normális lány és fiú lennénk, akik egy házba járnak. Remélem bele megy a játékba. A párnacsata az jó dolog. És biztos bele tudja ölni ő is a frusztráltságát. Szóval ha belemegy. Hagyom magam elgyepálni.  
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 12. 22:17 | Link

Puffos Márk

Még mielőtt bele kezdett volna a mesélésbe, megkaptam tőle azt a mugli gyógyszert. Korábban soha nem hallottam Aspirinról, soha nem is szedtem ilyen gyógyszereket, így volt bennem némi félsz, hogy mi lesz majd, ha bekapom ezt a tablettát. Az alkoholnak is káros hatásai voltak rám nézve, nagyjából a teljes estémet elfelejtettem, s csak homályosan villantak fel dolgok. Nem akartam ismét emlékezetkiesésben szenvedni, ezért még egy ideig bizonytalanul méricskéltem a tablettát, meg Márkot, s csak akkor vettem be, ha már valóban megnyugtatott arról, hogy ettől nem lesz semmi bajom.
Végül lenyeltem a szert, s ezután következett az igazság. Márk nagyon sok mindent elmesélt, amitől kiborultam, mert soha életemben nem viselkedtem úgy, mint amit mesélt.
Olyannyira lehangolt az igazsággal, hogy nem tudtam tovább magamban tartani az érzéseimet, a feszültség utat tört magának, s bizony eltört a mécses. Sírtam, mert szégyelltem magam, s valamiért rettegtem attól, hogy Márk megutált engem. Nem tudtam magam sem magyarázatot adni ezekre az érzésekre, meg arra se, hogy miért éreztem magam olyan hülyén a társaságában.
- De nem, erről nem te tehetsz...ha te nem vagy, ki tudja, hogy mit műveltem volna. Nekem kellett volna, hogy több eszem legyen, és hallgassak rád...- mondtam lehajtott fejjel, mert tényleg szégyelltem magam előtte, ráadásul a meséjének hála elindultak a fogaskerekek, s ahogy ismételtem magamban a fiú szavait, úgy villantak fel előttem az emlékképek. A pofátlan rellonosok, az a hülye liba a cuba libréjével, a vodkás üveg, a rosszullétem...
- Ne.. - sírtam tovább, próbáltam a kezemmel kivédeni a fiú támadásait, egyáltalán nem volt hangulatom ehhez a párnacsatához, ő azonban ezt még csak észre sem vette. Míg én próbáltam felidézni elmémben a történéseket, ő csak püfölt, és püfölt, mire egyre feszültebb lettem.
- Hagyd már abba Márk - csattantam fel kicsit erélyesebben, miközben még mindig potyogtak a könnyeim, aztán fel is pattantam az ágyról, s zavartan fordítottam neki hátat, hogy egy kicsit megnyugodhassak, s eltörölhessem arcomról a könnycseppeket.
- És akkor..más nem történt? Akkor azt a csókot csak képzeltem..és véletlenül aludtunk összebújva? - kérdően fordultam felé, mert az emlékeimben felvillant egy csók, de már nem tudtam hová tenni. Lehet, hogy az egészet csak beképzeltem magamnak, mert ezt akartam képzelni? Mégis mi történt velem?

 
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2020. január 12. 22:17
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 12. 22:34 | Link

Nem Puffos Karola Sad

- Ha nem hagyom ott a poharat, vagy az üveget, ha nem mással foglalkozom - kezdem magyarázni, hogy miért érzem magam hibásnak, de elhallgatok. Beharapom a számat. Miért akarom én védeni őt? - Nyilván. De nem volt... - mármint több esze, de azért még mindig nem gondolom, hogy teljesen igaz ez a helyzet. -  és és... én vagyok az idősebb, felelősséggel tartozom - magyarázom, mert igen. Marisért is mindig felelősnek érzem magam, de ő azért ilyesmit nem csinál. Legalábbis remélem. Előttem még nem csinált. Meg is kötöztem volna.
Karola viszont sírni kezd, én meg jobb ötlet híján párnacsatába kezdek. A próbálkozásaim azonban semmit sem érnek. Pedig vicces vagyok. Biztosan tudom, hogy az vagyok. De nem. Az első nemet nem hallom. A másodikat már igen és le is állok, de addigra már fel is áll és eltávolodik. Tehetetlenségemben újra magamhoz ölelem a párnát.
- De legalább megpróbáltam - motyogom a puha anyagba, mikor felcsendül az újabb kérdés, melynek utolsó szavaira én is felpattannék. - Milyen csó...? - pattannék, mert a bal lábfejem beleakad a takarómban és sikeresen a földre zúgok. Ma már megint. Érzem, hogy vörös leszek és lázasan gondolkozom, hogy mit is mondhatnék erre. Egyáltalán melyikre emlékszik? Amikor én csókoltam meg, már aludt. Igaz? Csak álmában beszélt és... A másikra kell emlékezzen. De azt is letagadhatom.
- Öhm... khm... álmodtad? - pillantok rá, miközben megpróbálok felállni de azért nem zökkenő mentes  a dolog - Amúgy nem tudom... Gondolom fordultunk az éjjel és... - megvonom a vállam. Ha Marissal alszunk, akkor is össze vagyunk gabalyodva bár esélyesebb, hogy az ujjai az orrlyukaimban vannak, mint hogy ölelkezünk. De őszintén szólva az utóbbi kellemesebb volt - Én... én mondtam, hogy az ágy másik oldalán aludj - mondom még mindig zavartan, a párnát gyűrögetve, mert azt még mindig nem engedtem el. Ugyanakkor kerülöm is a lány pillantását. Nem akarok a csókról beszélni. Nem és nem. Ma biztos nem. - Nem történt semmi. - Erősítem meg újra és most én fordulok meg, hogy ne lássa, ahogy esetlegesen megint elvörösödöm.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 12. 22:59 | Link

Márk

Miközben magamat hibáztattam, próbálta felvállalni a felelősséget, amit nem is igazán tudtam mire vélni, hisz csakis én felelhettem a saját viselkedésemért. Egy pillanatra döbbenten néztem a fiúra, mert tényleg nem értettem, hogy miért próbál kivédeni, amikor magamra vállaltam az egészet, s mi több, még tőle is bocsánatot kértem.
- Attól még én tehetek róla..- mondtam lógó orral, s mivel a szégyentől sehogy nem tudtam szabadulni, a gyötrő érzések könnyekben törtek ki belőlem. Nem tudtam megnyugodni, mert cikinek éreztem, hogy éppen előtte és vele történt meg mindez. Ha Beni lett volna velem, akkor kevésbé éreztem volna magam ennyire pocsékul, mert ő...mert ő a legjobb barátom volt. Márk viszont...őt hirtelen nem is tudtam hová sorolni, csak azt tudtam vele kapcsolatban, hogy nem kedvelt, s emiatt rémesen éreztem magam.
Olyannyira feszült voltam a történtek miatt, hogy Márk hiába próbálkozott a párnacsatával. Egyáltalán nem sikerült felvidítania, mi több, csak még idegesebb lettem, ráadásul néhány kérdés nem hagyott nyugodni vele kapcsolatban, s úgy éreztem, hogy meg kell tudnom, mi is történt valójában.
- Hát az, amikor..- éppen visszafordultam felé, hogy választ kapjak, amikor Márk elvágódott a földön minden előjel nélkül.
- Jól vagy? - kérdeztem némi aggodalommal, s még egy lépést is tettem felé, hogy felsegítsem őt a földről, ha szüksége volt rám, segítettem is. Ha nem, akkor csak megvártam, míg újra felegyenesedik. A válasza azonban nem éppen az volt, amire számítottam, s valahol rosszul is érintett.  
- Igen...akkor csak álmodtam - igaz, miért is csókolt volna meg egy idősebb fiú egy olyan lökött lányt, aki még csak azt sem tudta, hogy mikor akarják csőbe húzni. Ostobaság volt azt remélnem, hogy Márk ilyesmit kezdeményezhetett, azt meg pláne, hogy esetleg tetszettem neki. A csalódottság azonnal kiült az arcomra, hirtelen gombóc szorította a torkomat, s rossz volt végig hallgatni azt a közönyösséget, ahogyan az estéről beszélt. Pedig nekem olyan valóságosnak tűnt, de ezek szerint tényleg csak álmodtam az egészet, hogy is lehettem olyan buta, hogy azt higgyem, ez mind igaz lehet.
- Jól van,elsőre is értettem, amúgy is... Öhm...igen, én...felejtsd el, jó? Hülye álom, mert hát...semmi alapja sincs - ahogy ráeszméltem, hogy ostobaság volt felhoznom ezt a témát, sietve próbáltam magam kimenteni a helyzetből, s úgy tenni, mintha nem is estek volna rosszul a szavai. Karjaimat zavartan vontam össze magam előtt, s picit hátrébb lépve tőle, elfordultam az ajtó irányába.
- Vissza kellene mennem...a kastélyba. - mondtam szűkszavúan, nem vágytam másra, csak arra, hogy egyedül lehessek.
  
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 13. 07:26 | Link

Karola

Igen ő is tehet róla, de alapból onnan indult az egész, hogy én felelőtlenül magára hagytam, aztán kint hagytam mindent, hogy elérje. Én alapvetően azt képzeltem, hogy az alkoholt majd én intézem, minden mást ő. De persze ezt nem mondtam neki és hát... Most okolom magam, de úgy döntök jelenleg jobb, ha ráhagyom. Talán így legközelebb meggondolja kétszer is, hogy mibe iszik bele.
Azért még elhúzott szájjal, kissé bűnbánóan ücsörgök, egészen addig, amíg csókot nem említ. Megijeszt amikor csókot említ és emiatt sikerül ma már másodszor a földön landolni. Elsőre is fájt, és most sem jobb, de annyira a kérdése hatása alatt vagyok, hogy nem is foglalkozom a dologgal.
A csók. Melyik csók? Lázasan kattognak a fejemben a kereke, de úgysem fogom tudni, melyikre gondol, amíg nem mondja el. A segítő kezet egy pillanatnyi habozás után elfogadom, de amint felállok el is engedem, nem szeretnék emiatt is félreértéseket.
- Élek - felelem a kérdésére, mert amúgy a jól vagyok az nem lenne helyén való. Igaz nem az esés az, amitől görcsbe rándul a gyomrom, bár előbbi sem volt kellemes. - amikor...? - kérdezem, kissé bizonytalanul épp csak rápillantva, aztán megmozgatom kicsit a bal lábfejem. De aztán mielőtt válaszolna gyorsan kijelentem, hogy álmodta. Kissé engem is meglep a dolog, de rettentően félek, hogy utólag is felpofoz - és ha meg is érdemelném, azért mégis csak jobb lenne békében elválni. A gond csak az, hogy a várt megkönnyebbülés nem következik be nála. Sőt egy pillanatig majdnem biztos vagyok benne, hogy csalódott, hogy csak egy álom volt. De aztán inkább elfordulok, mert az egész gondolat menet, csak még zavarba ejtőbb. Az utolsó mondatomat pedig valószínűleg félreérti. Olyan mintha még mindig a csókon járna az agya, pedig én arra értem, hogy más nem történt. De nem is tudom, hogyan kéne ezt jól elmagyarázni. Mindenféle félreértések nélkül. Ajj Maris! Miért gondolod, hogy én ezt meg tudom oldani??
Aztán hirtelen kijelenti, hogy vissza akar menni a kastélyba én meg hirtelen nem is tudom, hogy mit csináljak. Az első gondolatom az, hogy elkapom és megkérem ne menjen, de ezt villámgyorsan elvetem. Helyette ismét leülök az ágyra. Könyökeimet a térdeimre helyezve támasztom meg a fejem a tenyereimben és túrok a hajamba.
- Mi van ha nem álmodtad? - siklik ki belőlem a kérdés, alig hallhatóan, de a szoba csendjében nekem rettentően hangosnak hat. Bűntudatom támad, mert nem szoktam füllenteni, mert nem akartam őt megbántani, és mert biztos vagyok benne, hogy nem kellett volna megtennem az éjjel, de volt egy gyengébb pillanatom, és hagytam a kísértésnek. Most már bánom, de vissza csinálni sem tudom.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 13. 18:44 | Link

Márk

Nem is értem azt, hogy miért reménykedtem abban, hogy tetszhetek a fiúnak annyira, hogy megcsókoljon, s igazából saját magamat sem értettem, hogy miért érdekelt ennyire ez a téma mostanában, s hogy mi volt az a megfoghatatlan valami, amit éreztem vele kapcsolatban. Nem tudtam ezt az egészet beazonosítani, hisz képes volt nagyon hamar kihozni a béketűrésemből, korábban is volt már egy heves vitánk, de ha csúnyán szólt hozzám, azt sokkal rosszabbul viseltem, mintha bárki más szólt volna hozzám úgy. Ráadásul még itt volt ez tegnap este is, amire még mindig csak foszlányokban emlékeztem, s az is összezavart. Az ébredésünk nem lehetett véletlen, de ha nem történt semmi, akkor én mégis mit műveltem?
Már a gondolattól is ideges lettem, hogy esetleg talán valami olyasmit mondtam neki, amit nem kellett volna, s talán most is leleplezett a csalódottságom. A francba! Miért kellett nekem összeinnom azt a sok vackot? Miért nem volt ott Benett, hogy megállítson? Miért?
Gondolataimban szidtam magamat, miközben próbáltam legyűrni magamban a rossz kedvet, amit a fiú kijelentése okozott. Rossz volt hallani, mert...azt hiszem, hogy megtetszett nekem, bár ezt saját magamnak is nehéz volt megmagyaráznom. Le kellett lépnem, minél előbb magam mögött akartam hagyni a Zippzahr rezidenciát, ám Márk valami olyasmit motyogott, amire felkaptam a fejem, s értetlenül fordultam vissza az irányába.
- Most mi van? Mit nem álmodtam? - kérdően pillantottam a tekintetébe, kezdett teljesen összezavarni, s már bizonytalan voltam mindenben.
- Márk...miről beszélsz? - tudni akartam, hogy mi ez az egész, egyáltalán nem tetszett az, hogy egyszer A-t, másszor meg B-t mond.
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 13. 19:34 | Link

Karola

Annyira bonyolult ez az egész. Kedvem lenne Marisért kiabálni, de közben azt is tudom, hogy rendkívül gyerekesen hatna, és sajnos akárhogy is nézem nem vagyok már kisfiú, hogy másoktól várjak segítséget egy szorult helyzetben. Mégsem tudom mi a helyes, mi a jó megoldás. Tudom, ez nem egy matematikai egyenlet, amihez elég egy formula. Ez annál jóval összetettebb és bonyolultabb nekem meg nincs semmilyen kapaszkodóm, hogy merre kéne elindulni. Valószínűleg csak a lelkiismeretem az, ami fel-feltámad és kimondat velem dolgokat, amikről mélységesen hallgatni terveztem. Ilyen a csók is. S bár először letagadom, érzem, hogy ez nem jó. Más lenne, ha nem emlékezett volna, de valami dereng neki, és sosem lehet tudni, mikor ugrik be neki ténylegesen, hogy mi történt. Nem értek hozzá, mert nem voltam részeg és emlékfelejtős még soha, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy előfordul. Ha pedig arra kerül a sor. Nem jó indítás, hogy letagadtam valamit. Ha nem mondom el az más. Akkor még hivatkozhatok arra, hogy az ő érdekében volt... De így. Így zavaró.
Igaz csak halkan suttogom a kérdést, de így is el jut a fülébe. Nem pillantok fel, a szőnyeget bámulom továbbra is.
- Milyen csókra emlékszel? - kérdezem el-elcsukló hangon. Mert jó lenne tudni, hogy arra emlékszik-e hogy ő csókolt meg, vagy hogy ébren volt-e amikor én tettem meg, azt gondolván, hogy alszik. Nem vagyok biztos benne, hogy válaszol, mindenesetre nyelek egy nagyot és a számat beharapva nézek fel rá, épp csak egy másodpercre de rögtön vissza is kapom a tekintetem a földre, mintha valami szörnyű bűnt követtem el.
- Te... te csókoltál meg az... az ajtóban... - kezdem kissé nehézkesen - nem sokkal azután, hogy hánytál... és hát... khm... - nem fejezem be, nincs szívem azt mondani, hogy bár élvezhettem is volna, azért a szag az íz, eléggé rontott a dolgon. Furcsa mód, nem volt annyira szörnyű, mint gondolnám. Nem kezdtem köhögni nem volt bennem késztetés, hogy azonnal fogat mossak vagy hasonló. De akkor sem volt rózsás a hangulat - Aztán fogat mostál. Mondtam, hogy aludj. De lehelgettél, hogy jó-e már a.... a leheleted... - magyarázom, mert hát valóban így volt, - de nem akartam veled foglalkozni. Szóval akkor békén hagytál. Aztán gondolom elaludtál... de... nekem nem ment... mert egy csomó minden járt a fejembe... mindenféle, amit mondtál este. Meg a korábbi dolgok - magyarázom és nem szándékosan de elég kuszán prezentálom magam. Már nem a földet bámulom, fel-felpillantok a lányra is - Aztán visszafordultam, hogy te vajon ébren vagy-e még. De úgy tűnt alszol és akkor... nem tudom miért, az jutott eszembe, hogy mennyivel jobb lenne, ha most... - nyelek egyet, a szemem is lesütöm újra, és érzem, hogy elpirulok, ma már nem is tudom hányadszorra. - Ha... most... csókolnál meg... de ugye aludtál... szóval én... én... de bocsánatot kértem! És azt mondtad nem haragszol! Szóval most sem haragudhatsz! - fejezem be nagyon sután, ki sem mondva, hogy én is megcsókoltam, de nyilván össze tudja rakni a képet. Ismét lehajtom a fejem és a hajamat túrom-tépem, na nem szó szerint, de jól belemarkolok, ha akarnám tépni is tudnám, így várva az újabb kifakadást. Vagy tudom is én mit.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 13. 20:02 | Link

Márk

Márk nagyon furának tűnt ott az ágyon, s amikor visszakérdezett, csak még inkább az volt az érzésem vele kapcsolatban, hogy itt valami nem stimmel. Mégis miért kérdezte azt, hogy milyen csókra emlékszem? Lehet, hogy...több csók is volt?
Gondolkodtam azon, hogy mit is válaszoljak, hisz csak foszlányokra emlékeztem, ráadásul abban sem voltam biztos, hogy álmot láttam-e, vagy mindez valóság volt. Márk viszont tovább mesélt, legalábbis nagy nehezen megszólalt, s ahogy meghallottam, hogy mi történt, hirtelen kaptam kezeimet a szám elé, s döbbenten pislogtam a fiúra. Ó te jó ég. Hát nem csak az az egy csók volt, amit tőle kaptam, hanem én csókoltam meg őt?? Mégis mit művelhettem még?
- Te...tessék?- nagyot nyelve kérdeztem vissza, mintha nem akarnék hinni a füleimnek, pedig elég érthetően nyögte ki, hogy én csókoltam őt meg. Ó de kínos ez az egész. Tehát akkor valószínűleg már tudta azt, hogy tetszik nekem, mert ha ezt megtettem, akkor egész biztos az, hogy még beszéltem is ezekről a dolgokról.
Márk viszont nem hagyta ennyiben a történetet, tovább mesélte az előző éjszakámat, mire már a fejemhez kaptam, s úgy éreztem, hogy teljesen elvörösödik az arcom a történtek végett. Ciki volt, hogy megcsókoltam, s az is, hogy hánytam. Ó basszus, tényleg. Ahogy mesélt, eszembe jutott a rosszullétem, s el is fintorodtam ezt hallva. Nagyon hülyén viselkedtem, ebben már egész biztos voltam, s azt hiszem, hogy ennél lejjebb már nem is süllyedhettem volna a szemében. Legalábbis én magam azt gondoltam, hogy Márknak már biztos ezek után kialakult rólam egy negatív irányba hajló véleménye.
- Jaj Istenem ez nagyon ciki...- csúszott ki a számon hangosan a saját magamról alkotott véleményem, miközben a döbbenet aggatta súlyok miatt le kellett telepednem az ágyának szélére. Onnan figyeltem tovább, miközben újra a szám elé kaptam a kezem. Legszívesebben ott helyben elsüllyedtem volna szégyenemben. Már kezdtem úgy érezni, hogy ez a történet csak az ostob tetteimről fog szólni, amikor elértünk ahhoz a ponthoz, hogy én elaludtam és..
- Ha most mi? Mi történt? - kérdeztem értetlenül, némi izgalommal a hangomban, arra viszont nem számítottam, hogy az történt, ami a következő másodpercekben hagyta el a száját.
- Mert...miket mondtam?-értetlenül ráncoltam a homlokomat, s a következő kinyögött szavára egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.
- Teeee...te is megcsókoltál?? - nagyon ledöbbentem azon, amit Márk mondott, s hirtelen azt sem tudtam, hogy örüljek-e ennek, vagy leszidjam, amiért visszaélt a helyzetemmel. Ekkor persze azonnal eszembe jutott, hogy ha ezt megtette, akkor ki tudja, hogy még mit, s nem is bírtam megfékezni az aggodalmamat.
- Mást is...csináltál? -kérdeztem egész halkan, miközben távolabb húzódtam tőle. Hirtelen nem tudtam, hogy mégis mit kellene éreznem ezzel kapcsolatban, talán haragudnom kellett volna rá, hogy míg aludtam, megcsókolt, viszont nem éreztem ezzel kapcsolatban semmi haragot. A kétség azonban továbbra is gyötört, hogy ha ezt megtette, akkor ki tudja még, hogy mit csinált?
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 13. 22:00 | Link

Karola

Ez az egész annyira kellemetlen, hogy legszívesebben belesüllyednék az ágyam matracába és eltűnnék. Biztos van erre is valami varázslat csak az ilyesmit nem tanítják. De ha nincs... most nagyon szeretném feltalálni. Szeretném, azt mondani, hogy az ő közbeszólásai, miszerint "ciki" javítanak a helyzeten, de nem. Mert nekem is az. És csak annyit tesz a dologhoz, hogy úgy gondolom, megértem őt. De ettől nekem semmivel sem lesz kevésbé kínos a dolog. De a legrosszabb az egészben tényleg az, hogy az éjjel egy röpke pillanatig élveztem azt az apró puszit és mint valami hülye kislány vigyorogtam bele a takarómba, azt gondolva, hogy ez életem végéig egy szép emlék marad, és alig telt el pár óra már úgy érzem jobb lett volna, ha világra sem jövök.
- Én... én... - próbálok gondolkozni, hogy mit válaszoljak a te is megcsókoltál-ra, de nem sok minden jut eszembe - Itt feküdtél mellettem, egy karnyújtásnyira - mutatok az ágyra, aztán a lányra - és olyan békésnek tűntél, mint soha... és... és... és... mosolyogtál... és nem tudom egyszer csak azon kaptam magam, hogy megtörtént - magyarázom nagyon bugyután - de bocsánatot kértem és azt mondtad nem haragszol, aztán elfordultam és aludtam... - jó egy képet is csináltam, de nem kell neki mindent tudnia. Mármint nem akarom, hogy ki akadjon még jobban - Sajnálom - motyogom lehajtott fejjel és ismét beharapom a számat. Főleg mert amúgy annyira nem sajnálom. Inkább csak azt, hogy most emiatt is csak a baj van.
- Mi?? Nem! Esküszöm, mindenre ami szent! Meg... meg Merlinre! Meg a húgom életére is! Nem nyúltam hozzád! - mert hozzá tényleg nem nyúltam és remélem, hogy tudja, hogy Maris a legfontosabb a világon és nem tudnék nélküle élni, mert ennél nagyobb esküt nem tudok tenni. Az meg hogy magammal mit csináltam a fürdőben már más kérdés. Mert ahhoz neki semmi köze. Az a magánügyem. Még ha be is villant róla egy-egy kép. Szóval nem. Nem nyúltam hozzád. - Tényleg nem - mondom elvékonyuló hanggal és nem is értem miért de könnyek gyűlnek a szemembe. Pánik tör rám, hogy nem fog nekem hinni, hogy senki nem fog nekem hinni, és Maris is valami rosszat fog rólam feltételezni meg az a hülye Bence is. Nem mintha utóbbi véleménye érdekelne, de mi van ha pletykálni kezdenek? Még a végén elveszik a friss prefektusi jelvényem, vagy ami még rosszabb, kicsapnak! Pedig csak egy nyamvadt puszit adtam egy csinos lánynak.
- Miért kell mindig csupa rosszat feltételezned rólam? Miért nem jut ez eszedbe, amikor valami rellonos hiteget? Miért mindig engem vádolsz? Miért? - fakadok ki végül teljesen elvesztve a nyugalmamat, törölgetve a könnyeket, amiket nem akarom, hogy lásson, de azt már úgyis benéztem. Pedig nem szoktam sírni. Nem emlékszem mikor sírtam utoljára. Furcsa is a dolog nagyon. Felkapom a párnát és a földhöz vágom, mintha az megoldana valamit. De semmit. Végül csak hanyatt dőlök az ágyon, és a kezeimmel eltakarom az arcom, így próbálva elrejteni, mennyire sok ez már, nekem is.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 13. 22:16 | Link

Márk

Sikerült totálisan összekavarni a gondolataimat, s persze ezer kérdés merült fel bennem a szavai kapcsán. Ugyanis, ha ő is megcsókolt engem, s nem csak én őt, akkor talán mégis tetszhettem neki? Vagy szimplán csak unatkozott, s kihasználta az adandó lehetőséget? De ha ezt megtette, akkor talán mást is?
A gyomrom is összeugrott az idegességtől, tudni akartam most már, hogy mégis mi történt, s ugyan nem kiabáltam vele, nem is estem neki, hisz nem volt rá okom, mégis csak tudni szerettem volna, hogy mi történt. Hangomban ezúttal nem volt él, mint legutóbb a téli kiránduláson, nem is vádoltam őt semmivel, egyszerűen csak kérdeztem, mert érdekelt. S amikor arról beszélt, hogy mosolyogtam, egy halovány mosoly azonnal az arcomra szökött, mert egy pillanat erejéig tényleg elhittem azt, hogy talán mégis tetszem neki. De Márk csak hebegett és habogott, s nem tudom, hogy a kérdésem zavarta-e meg, vagy a történtek, vagy netán mindkettő, de a bocsánatkérése után úgy felcsattant, mintha a bíróság előtt olvastam volna rá valamit a fejére.
Meg is lepődtem az indulatain, s csitítóan emeltem tenyereimet a magasba.
- Hé, nyugi nyugi Márk...bocsánat, oké? Ne haragudj, ostobaság volt ezt kérdeznem, csak...sajnálom. Nem akartam rosszat feltételezni, oké? - halk sóhaj hagyta el a számat, láthatóan sikerült őt kiborítanom a kérdésemmel, pedig én csak tudni akartam azt, hogy pontosan mi is történt.
- Mááárk...ajh, ne már. - el sem akartam hinni, hogy a szemeit törölgeti, bumm, hogyan is törjön össze előttünk álmaink hercegének a képe? Hát így.
Éreztem rajta a feszültséget, láttam is , hogy pánikol, ezért is láttam jobbnak azt, hogy közelebb lépjek hozzá, s megérintsem őt, mert úgy talán majd lecsillapodik. Legalábbis csak próbáltam őt megérinteni, ő azonban dühösen vágta a párnát a földhöz - még mindig jobb, mint hogy újra puffos játékba kezdett volna az arcomhoz csapkodva - s a következő pillanatban elvetette magát az ágyán.
- Merlinre..-sóhajtottam ismét, s nem is akartam elhinni, hogy nekem kell egy ilyen helyzetben összeszedettebben viselkednem. Pedig hisztizhettem volna, hogy álmomban megcsókolt, lett volna okom rá, de nem haragudtam rá, s egy percig sem bántam. Csak az zavart, hogy...soha nem lehetett vele semmit megbeszélni normálisan. Végül, letelepedtem mellé az ágy szélére, néhány másodpercig a Masatól kapott pulóver széleit gyűrögettem ujjaimmal, míg azon agyaltam, hogy most egy ilyen helyzetben mit kellene tennem. Aztán gondoltam egyet, majd odahúzódtam mellé, óvatosan eldőltem mellette, s kezemmel átkaroltam őt.
- Nem haragszom..hiszek neked, és sajnálom, nem akartam rosszat feltételezni-ismételtem újra a szavakat, remélve, hogy talán majd lenyugszik.
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 13. 22:36 | Link

Karola

Nem értem, hogy miért kezdek sírni, azt sem, hogy miért akaszt ki ennyire a kérdése. Mert végül is nem vágott a fejemhez most semmit sem. Bár azt hiszem ez egy sokkal régebb óta gyülemlő valami és egyszerűen csak most lett tele a pohár. Persze így még cikibb, de hiába próbálom megállítani, az érzések nem akarnak csak úgy megszűnni, a könnyek pedig jönnek és jönnek.
Hallom ám a bocsánat kérését, de nem tudok rá reagálni. Nem tudom a miértet, pedig az lenne a fontos. Hogy miért rólam feltételezi, hogy kukkolom, hogy bántom, hogy bármit csinálok, amikor csak segíteni akartam.
Kínomban végül a párnát vágom a földhöz és elterülök az ágyon. Bár eltakarom a szemeimet, érzem ahogy az ágy süpped, amikor mellém ül. Valamiért össze-összerezzenek. Fura az egész. Nem tudom hova tenni. Talán erre mondják, hogy rázkódik a sírástól. Fogalmam sincs. Aztán egyszer csak újabb süppedés, és mire elhúznám a kezem az arcomról, hogy megnézzem mit csinál, már egy kar ölel. Erre is összerezzenek, de aztán próbálok nagy levegőket venni és megnyugodni.
- Én nem... én nem... - szipogom, de nem túl jól - nem szoktam... sí...sí...sírni - próbálkozom még mindig menteni a helyzetet, de azt hiszem ez a legcikibb dolog, ami valaha történt velem. Meg is törlöm a szemeimet és a plafont bámulva nem is végig gondolva a dolgot helyezkedem úgy, hogy én is át tudjam ölelni Karolát. Mert ez jól esik. Mert most kell. Többet úgysem beszél majd velem. De talán nem is baj.

Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 13. 22:48 | Link

Márk

Nem gondoltam volna, hogy ezen a reggelen addig fajulnak majd el a dolgaink, hogy Márk zokogni fog. Pedig a nálam magasabb srácról soha nem gondoltam volna, hogy így el tud gyengülni, s egy picit meg is ijesztett a reakciója. Egyszerűen nem értettem, hogy mi történhetett, ami miatt ilyen érzések lettek úrrá rajta. Tudtam jól, hogy mondtam neki meggondolatlan dolgokat, s talán így utólag átgondolva a kérdésem is félreérthető volt, pedig nem akartam megbántani. Csak nem emlékeztem az estére, s talán ez zavart leginkább, hisz állítása szerint megcsókoltam. Viszont ha megcsókoltam, akkor egész biztos, hogy mondtam neki mindenféle hülyeséget, s ki tudja, hogy mit műveltem még, ami miatt végül ő is tett felém egy lépést. Nekem kellett volna szégyellnem magam, neki viszont nem kellett volna sírnia. De ennek komolyabb oka lehetett, hisz nem hiszem, hogy a kérdésem zaklatta őt fel ennyire, vagy talán mégis? Mit titkolhatott Márk?
Tényleg megesett rajta a szívem, amúgy sem szerettem, ha a közelemben sírnak, pláne nem fiúk. Lányokat már láttam sírni a barátnőim közül, s akkor tudtam is általában, hogy egy jó bonbon, egy csoki, vagy egy pletyka jobb kedvre deríthető őket, de egy fiúval ilyenkor mit kellett csinálni? Én nem tudtam bugyuta kviddicses vicceket, sem szőke nőkről szólóakat, és még csak egy sörre sem tudtam meghívni, mert nem volt nálam, meg amúgy sem hiszem, hogy képes lettem volna alkoholt inni. Nem, alkoholt soha többé nem!
- Márk..-ismét szólongattam, s ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy közelebb húzódok hozzá, s átölelem őt. Ez nekem is jól esett, s azt hiszem, hogy talán ez volt a legjobb módja annak, hogy megnyugtassam őt.
- Tudom...én sem szoktam inni - vallottam be, s még egy halovány kis mosolyt is küldtem felé, hogy jobb kedvre derítsem.
- Tudom, hogy néha tudok elviselhetetlen lenni, és azt is tudom, hogy az elmúlt időszakban sok hülyeséget feltételeztem rólad, mert mindig olyan félreérthető szituációkba keveredtél. De tudom, hogy nem akartál semmi rosszat, hallod? Csak én meg túl heves vagyok...meg, többnyire felzaklatsz - vallottam ismét őszintén, s a kezemmel gyengéden megérintettem az arcát, hogy ujjaimmal eltöröljek róla egy könnycseppet, s magam felé fordítsam őt, ha engedte.
- Mi a baj, elmondod nekem? - nem akartam vallatni, vagy zaklatni, de szerettem volna segíteni rajta, mert bevallom, egy kicsit megijesztett azzal, hogy sírni kezdett.
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 14. 09:17 | Link

Karola

- Cöh - cöcögök fel a nem iszik-re, de nem rosszindulatúan, inkább olyan "na ne mond" hangsúllyal, már majdnem nevetősen. Mármint ha nem sírásból próbálnék lenyugodni akkor biztos el is nevetném magam, így viszont csak egy pillanatnyi mosoly fér el a dolog mellé, aztán újra nagy levegőt kell vennem, hogy tovább nyugtassam magam.
Az ölelés rettentően jól esik. Pedig a fejemben egy kis hang váltig állítja, hogy ez nem kéne, főleg nem most, de elcsitítom. Mikor máskor, ha nem most? Karola tovább beszél, és bár nem szánja annak a megjegyzéseit, valahol mégis viccesnek tűnnek.
- Ezek szerint velem mindig a "néha" pillanataidban találkozol - mert eddig többnyire az elviselhetetlen kategóriába sorolnám a találkozásainkat. Az első alkalom végére persze már normálisnak tűnt, de a másodiknál rácáfolt erre és a tegnapi napban is elég sok nehezen elviselhető rész volt. Arra, hogy félreérthető szituációkba keveredek, meg felzaklatom csak hümmögök. Kedvem lenne közbe vetni, hogy nem direkt de inkább nem teszem. Egészen megnyugtató, hogy végre tudja, hogy nem szándékosan nyitottam rá az ajtót, és most sem akartam neki semmi rosszat.
Az újabb kérdésre szeretném rávágni, hogy semmi. De én is tudom, hogy ez abszolút hazugság lenne. Helyette, egy köztes megoldást választok, és időt kérek.
- Maradj egy kicsit csöndben, jó? - a hangom még csukladozik az előbbi sírástól, de sokkal nyugodtabban szól. Ha pedig megteszi, hogy egy pár percig csak fekszünk, mindenféle beszéd nélkül, akkor arra is van időm, hogy átgondoljam és kielemezzem magamnak a helyzetet. Lehunyom a szemeimet, így próbálom meg összekaparni a dolgokat.
- Nincs semmi baj. Már nincs - kezdek bele egy mély levegő után - Kicsit túl agyaltam a dolgokat azt hiszem... Egész este aggódtam, hogy mit fogsz csinálni. Eltűnték a pultból, majdnem elmentél egy idegennel, aztán rosszul lettél, és akkor még ott volt az, hogy mi lesz reggel... Mire fogsz emlékezni, mit fogsz gondolni... Mi van ha megint félreérted... mi van ha nem hiszel nekem... mi van ha... - nyelek egyet. Kell egy kis szünet. - Szóval túl gondoltam - fejezem be kissé sután, mert nem akarom az összes opciót felsorolni, ami eszembe jutott még, nem is vezetne semmire. Azt hiszem így is érthető, hogy egyszerűen csak rápörögtem a dologra, meg talán fáradt is vagyok még. Nem tudom.
Mindenesetre a gyomrom hangos lármázásba kezd.
- Öhm... Azt hiszem éhes is vagyok  - mondom kuncogva, immár teljesen megnyugodva - Köszönöm - súgom a lánynak, mert kedves tőle, hogy meghallgatott, annak ellenére, hogy azért érthetően neki is volt oka aggódni. - Amúgy, széljegyzet. Most is te öleltél meg. Szerintem az éjjel is te másztál rám - Jegyzem meg, mindenféle szemrehányás nélkül, miközben lassan kibontakozom az ölelésből. Nem azért mert nem jó. Tulajdonképpen nagyon is az, de mégsem kéne ezt csinálni. Felülök. - Megyek megmosom az arcom - mondom magam elé nézve, mert azért nem szeretném, ha másoknak is szemet szúrna, hogy bőgtem egy kört. Remélhetőleg Karola is megérti.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 14. 18:58 | Link

Márk

Egy kicsit tényleg megijesztett az, hogy Márk elsírta magát, mert bevallom, ezt nem néztem volna ki a srácból. Velem volt már bunkó nem is egyszer, legalábbis annak éreztem a legutóbbi találkozásunkkor, s éppen ezért soha nem hittem volna, hogy ennyire érzékeny is tud lenni. Ez kicsit meglepett, nem igazán tudtam, hogyan is nyugtathatnám meg, de azért próbálkoztam, s úgy gondoltam, hogy egy ölelés talán megnyugtathatja őt, meg persze néhány kedves szó, s talán egy bocsánatkérés. Igen, azt hiszem, azzal is tartoztam felé, mert mégis csak segített rajtam, s amiket elmesélt, azok alapján tényleg szörnyen viselkedtem.
- Igen, úgy tűnik - a kijelentésére elnevettem magam, mert tény, hogy valóban a hisztisebb énemmel találkozhatott, bár az is igaz, hogy nekem is volt okom arra, hogy félreértsem őt. Ezt viszont már kár lett volna firtatni, s amúgy sem akartam felhozni a dolgot, mert a cél az volt, hogy megnyugodjon a srác. Merlinre, pedig nekem kellett volna sírnom a történtek miatt...
Próbáltam azért megérteni Márkot, mert feltehetően csak rosszul esett neki a viselkedésem, de az is lehet, hogy valami komolyabb oka volt annak, hogy így reagált. Ezt szerettem volna megtudni tőle, finoman rá is kérdeztem, hogy megtudjam, mi lehet a baj, ő viszont csöndre intett engem. Erre sem számítottam, kicsit meg is lepődtem azon, hogy miért nem akar beszélni, de a kérésének eleget téve elcsöndesedtem, s csak csöndben öleltem, hagyva, hogy megnyugodhasson. Közben megfordult a fejemben az is, hogy megcirógassam a fejét, de a gondolatot gyorsan el is vetettem, mert...ki tudja, hogy akkor mit gondolt volna. Már így is kínos volt az, hogy megcsókoltam, hisz túl sok jogom nem volt hozzá.
A néhány perces néma várakozás úgy tűnik, hogy meghozta a gyümölcsét, ugyanis Márk végre megszólalt, s lassacskán tudtomra adta azt, ami a szívét nyomta. Legalábbis egy részét, mert aztán elharapta a szó végét.
- Ajj..sajnálom, hogy neked kellett ezt megélned velem, mert én nem akartam gondot okozni, tényleg. És..hidd el, hogy ezeket hallva nekem ez tök kínos, és már előre félek attól, hogy látott-e valaki ezekben a helyzetekben, és ha igen, akkor vajon mit fognak majd mondani, vagy gondolni...tényleg nagyon szégyellem azt, amiket tettem...- vallottam be őszintén, ha felém fordult, s a szemeibe nézhettem. Az is megfordult a fejemben, hogy a csók miatt elnézést kérjek, vagy hogy megkérdezzem, ő mit gondol erről az egészről, de nem mertem rákérdezni. Pedig nem lehetett olyan rossz, legalábbis ha az , amire emlékszem tényleg megtörtént, akkor az nagyon jól esett. S így belegondolva, elképzeltem egy pillanat erejéig, hogy milyen lenne, ha most csókolnám meg, józanul, emlékezve majd a pillanatra. A gyomrom azonnal görcsbe rándult, már csak a gondolattól is, de mégis, ott volt bennem az a kíváncsiság, mert egy részem akarta. Mielőtt azonban közelebb hajolhattam volna, hogy megtegyem, Márk gyomra megkorrant, ő meg nevetve terelte el a témát az éhségére, majd még egy zavarbaejtő mondatot is elsütött. Olyan mondatot, amitől hirtelen totálisan elvörösödtem, s sietve el is húzódtam mellőle.
- Én...nem emlékszem, lehet azt képzeltem, hogy egy nagy plüssmaci vagy...és...most meg...csak megsajnáltalak - mondtam zavartan, miközben ott ücsörögtem az ágya szélén, s azt figyeltem, ahogy felkel, s elindul a fürdőszoba irányába.
- Márk..én..- mondjam, vagy ne mondjam? Mondjam, vagy ne mondjam? Idegesen gyűrögettem a pulóverem szélét, miközben gondolatok ezrei kavarogtak az elmémben.
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2020. január 14. 18:59
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. január 16. 19:31 | Link

Karola & Márk & Bence
de most leginkább Bence :3

Halkan hümmögve figyelem a kibontakozó jelenetet, bajszom alatt somolyogva. Jó, persze, valószínűleg a többiek nem szórakoznak ezen ilyen jól, hiszen Karola ideges, Márk mérges, Bence meg éhes, de egészen kezdem egy dráma kellős közepén érezni magam. Vagy még csak félig álmodom? Az is lehet. Ott a két főhős, akik épp a tetőponton állnak vagy hol (nem, nem bővítettem ki a filmes ismereteimet a téli kiránduás óta), a nyugodt külső szemlélő aki lendíti előre a helyzetet, és én, a néző, aki közbe-közbe szól, de igazából kivonja magát a forgalomból, és csak hátradől.
A hoppanálásra csak elhúzom a szám, hiszen tudom ám, hogy nekem is időszerű lenne végre megtanulnom, a tanfolyamig el is jutottam, de a vizsga... na nem, előbb kapok E-t LLG-ből, mint hogy addig koncentráljak, hogy beleérkezzek abba a körbe. Persze hirtelen tök furán érint, hogy "nahát, Karolának is előbb meglett a jogosítványa mint nekem", de Márk szavai az én fejemben is világosságot gyűjtanak. Halkan dúdolgatva veszem át a kiürült bögrét a teli helyett, és miközben eldöntöm magamban, hogy oké, akkor mindjárt szépen lemegyünk és csinálunk még, ellentartok Bence dőlésének. - Nincs mit, nincs mit. - Hallhatja ahogy nagyon halkan, valami lassú, könnyed dallamot dudorászok, de nem vonom el vele a messzebb álló Márk figyelmét. A dallam megszakad, ahogy kedvenc bátyám megjegyzésére felhorkantok. Na a történtek után engem ne nézzen madárnak, többet egy szava se lehet ha összebújunk Bencével! Kéne fényképes bizonyíték.
- Lemegyünk reggelit csinálni? - intézem inkább jókedvű szavaimat a mellettem ülőnek, majd ha helyesel, magukra is hagyjuk a másik kettőt... de jó, hogy most nem én vagyok bajban, vagy nem velem van dráma, hihi.

- Csak csendben - lépek előre a lépcsőfokon, suttogva lopakodva lefelé - csak halkan - újabb lépcsőfok - hogy senki meg ne hallja - és így tovább egészen amíg le nem érek. Nagyon reggel van még, mondjuk ez lehet nálam nem igazán működő egy kifogás.
- Mit szólsz eeegy - nyitom ki a hűtőt, megfogva az ajtóban tárolt üvegeket (egy üveg fehérbor, málnaszörp, tökmagolaj, bodzaszörp), hogy ne csilingeljenek nagyon. Bekukkantok, tekintetem gyorsan végigsiklik a hétköznai hozzávalókon, hogy aztán felcsillanjon bennem az értelem... - nutellás pillecukros rántottához?
Mintha atomfizikus lennék, aki épp feltalálta az időgépet, olyan büszkén és izgatottan várom a helyeslést, hiszen milyen király ötlet ez máááár!! Összekutyuljuk és olyan lesz mint a palacsinta, csak kevesebb vele a macera. Vajon odafönt kiabálnak már? Semmit sem hallani. Na mindegy, ha nagyon eldurvulnak a dolgok azt úgyis észrevesszük, bejárati ajtó csak egy van a házban, éspedig nem az emeleten.
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 18. 18:12 | Link

Karola

- Egyszer küldj egy baglyot, ha jobb kedved van... - motyogom halkan, mert így belegondolva ez annyira mégsem tűnik jó ötletnek. Persze voltak jobb pillanatai múlt este, és most is tök normálisnak tűnik. Emlékszem arra is, hogy zártuk az első találkozást, szóval azt hiszem, szívesen megismerném jobban, de azt nyilván nem így kell kezdeményezni. Nem vagyok én ebben jó. Na mindegy.
Csendre intem, mert végig szeretném gondolni, hogy mi miért és hogyan történt, és ezek milyen hatással voltak rám. Azt pedig, hogy valóban csendben marad, bár kissé meglep, sokkal inkább vagyok hálás érte. Épp csak elfelejtem neki ezt megemlíteni, ahogy végül belekezdek a mesélésbe. Nem könnyű ezt megosztani vele... Nem szoktam az érzéseimről beszélni. Egyébként sem volt bennem ennyi különböző érzés eddig, szóval ez is elég új még nekem. De a lényeget talán sikerül átadni. Nem húzódik el, sőt még bocsánatot is kér, és észre sem veszem, de még egy mosoly is felkerül az arcomra.
Aztán ahogy a többieket említi, felé fordulok és felkönyökölök, hogy jobban lássam. Bár kisírt szemekkel nagyon szarul nézhetek ki, de hát mindegy is.
- Ne foglalkozz azzal, hogy mit gondolnak. Ha valaki egy este alapján akar megítélni akkor szíve-joga, de az csak azt az embert minősíti. Nem pedig téged - ez persze hülyén hangozhat pont tőlem, de nekem mondjuk már három alkalmam volt megállapítani, hogy nem százas. Mondjuk most épp rácáfol erre is. Szóval tényleg össze vagyok zavarodva. Még szerencse, hogy megkordul a gyomrom, mert amúgy érdekes gondolatok villannak be a fejembe, miközben őt nézem. Felállok és persze tisztázom a dolgokat, csak azért is, mert nekem kell, hogy kitisztuljon a fejem.
- Remélem jó plüss maci voltam - nevetem el magam - Bár nem hiszem, nem vagyok se puha se selymes - toldom még hozzá ezzel utalva rá, hogy nem annyira jó ez a kifogás, de nem biztos, hogy ezt érteni fogja. Ezután indulok el az ajtó felé, hogy megmossam az arcom, de megállít a hangja.
- Igen? - fordulok vissza, ahogy a nevem mondja, és ahogy a pulcsiját gyűrögeti csak egy dologra tudok gondolni - Oké, menj te előbb! - állok félre az útból, mert nem hiányzik nekem, hogy bepisiljen. Bár biztos nem tenné. De akkor is.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. január 18. 21:09 | Link

Márk

Talán csak nem figyeltem eléggé, vagy túlságosan is el voltam merülve a gondolataimban ahhoz, hogy meghalljam, netán értelmezzem a szavait, de nem figyeltem fel a motyogásában rejlő lehetőségekre, ahhoz túlságosan is el voltam kalandozva. Egyébként is, megzavart a közelsége, hogy öleltem is, miközben nem tudtam, mit is mondhatnék. Zavarban voltam, mert soha korábban nem kavarogtak bennem efféle érzések, és nem is tudtam ezeket hová tenni. Mégis mi a fene történt velem?
Választ még csak saját magamtól sem kaphattam erre a kérdésre, helyette csöndben voltam, míg Márk meg nem nyugodott.
- Jó, ebben lehet hogy igazad van, mert nem kellene másokkal foglalkoznom, csak...mindegy - halk sóhaj tört fel belőlem, fiúként neki talán könnyebb lett volna kezelnie az ilyen helyzeteket, de én aggódhattam amiatt, hogy vajon majd mit gondolnak rólam. Hiába mondta Márk, hogy ne foglalkozzak mások véleményével, ezt azért nehéz volt kezelni egy iskolában, ahol még a falnak is füle volt, s ahol képesek voltak durva pletykákat is terjeszteni, ha éppen ahhoz volt kedvük.
Hosszú percek teltek el, míg kicsit még beszélgettünk, Márk aztán valamiért megszakította ezt az idillinek tűnő pillanatot, megjegyzésével pedig újra zavarba hozott. Hiába igyekeztem kimagyarázni ezt a helyzetet, ő talán már sejtette, hogy mi a véleményem róla. Sőt, szinte biztos, hogy sejthetett valamit, hisz az előző este ittasan bármit mondhattam neki. Ki tudja, talán a felét sem mesélte el annak, ami történt, s talán olyat is mondtam, amit nagyon nem kellett volna. Bár magamat sem értettem, hogy miért is kellene titkolóznom előtte.
Ahogy felpattant az ágyról, s megindult a fürdőszoba irányába, magam is felkeltem, mert nem akartam, hogy elmenjen és csak úgy ott hagyjon. Valami belülről arra késztetett, hogy ezt nem lehet így annyiban hagyni, s ha már képes voltam annyi őrültségre, akkor miért is ne tennék pontot a történet végére?
A felsőm szélét gyűrögetve álltam, s vártam, hogy ha megfordul, akkor majd rázúdítom a gondolataimat, s így józanul is kimondom, ami jó ideje ott motoszkál bennem. Ám mielőtt felszólalhattam volna, Márk felszólalt, én meg értetlenül ráncoltam össze a homlokomat.
- Hogyan? Ajhh, nem - sóhajtva csóváltam meg a fejemet, majd mivel nem találtam a szavakat sem, csak éreztem, amit éreztem, ily módon sietve vittek a lábaim felé. Aztán megtorpantam előtte, kékjeimet az övéibe fúrtam, tenyereimet az arcára tapasztottam, majd szavak helyett hirtelen odahajoltam, s megcsókoltam. Mindez persze alig néhány másodpercig tartott, hacsak nem hajolt el, de ahogy felocsúdtam a pillanatból, úgy jöttem rá arra, hogy mekkora nagy ostobaságot műveltem.
- Ó nem, és nem! Ez...ez az egész a te hibád! - idegesen löktem egyet a mellkasán, majd sietve vetettem be magam a fürdőszobába, aminek az ajtaját újra magamra zártam. Hogy lehettem ennyire buta és ostoba? És egyáltalán miért csináltam ezt az egészet? Merlinre! Haza akartam menni, mert a közelében teljesen összekavarodtam.
Hozzászólásai ebben a témában
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. január 19. 10:43 | Link

Egy érdekes reggel /w Masa (Karola, Márk)

Eléggé bonyi a helyzet, de egye fene, megoldjuk valahogy. Szerintem Márkó nem béna, hogy elbírjon egy elsős lánnyal. Főleg, hogy nem csinált semmit, mégis az látszik, hogy ő van kínos helyzetben. Ejj, de bekukkantanék hozzá is, de Masára való tekintettel mégsem fogom megtenni. Amúgy is látszik, hogy zavarja, hogy van pasija a húgának, csak azt nem értem pontosan, hogy már vagy két éve járunk, és ezt miért nem lehet megszokni. Ha volt is panasz rám, szerintem azért olyan sokszor nem, és a mértéke sem volt túl nagy, és a vak is láthatja, hogy mennyire szeretem őt, az összes bolondságával együtt. Lehet, ha az átlaghoz mért normálisság lenne benne, akkor nem is jutunk el idáig, de ő egy igazi tündérmanómaki embertestben. Szóval, na, kicsit bánt néha, hogy Márk ennyire fúj rám, még ha ritkán is mutatja ki. De Masám mindig megvigasztal, elég ránéznem most is.
- Persze, ez ma eddig a legjobb ötleted a kakaó után. Habár, ha engeded, megnézném, hogy milyen fejet vágtak, amikor rájuk törtél, illetve… kedvesen ébresztetted őket. Rágondolnál? – vigyorom elég széles, és a többiek nem hallják, hacsak nem hallgatóznak felém. Ha kapok engedélyt, akkor megnézem magamnak az estet, nagyon fogok röhögni, tudom. Még az unokáinknak is ezt fogjuk mesélni, ha lesznek. Jó, ne menjünk ennyire előre, egyelőre még az utódok nemzéséhez való gyakorlás is odébb van. Kivárom.
- Csak halkan, – veszem fel a ritmust – hogy senki meg ne hallja – vigyorogva mondom a kis mondókát, csak ne nevetgélnék közben, rontja az összhatást. Végül megérkezünk a Zippzhar konyhában, és üresen találjuk, legalábbis szülők nélkül. Nem mintha bármiféle gondom lenne velük, eddig nagyon kedvesek voltak velem. Csak néha kapok pillantásokat „te ezt, hogy bírod?”, de csak egy „bárhogy” a válaszom, mást nemigen tudnék mondani. Masát ha elfogadod, szerintem nincs nála jobb társ/barátnő/maki a világon! Én pedig élvezem ezt a kitüntetett figyelmet, amit rám fordít és a szerelmét is. Na, mindegy, kezdek kicsit szentimentális nyálas lányba átmenni, de szerencsére a kajaötlete kizökkent a naplemente összebújós nézéséből.
- Oké, és mi mit eszünk? – nevetem el magam. - Annyira bírnám, ha mi valami olyat ennék, amire ők vágynak. Mi Márkó kedvence? Meg tudjuk csinálni? Ha nem, mi is ehetjük ezt a PiRá ala Masa-t – nevetek és nem tudok nem odamenni, megölelgetni őt. Még meg is pörgetem, és a végén adok neki egy apró, rövid répakakaós csókot.  Bármi is lesz, nagyon szívesen és lelkesen segítek neki az elkészítésében, szóval jáhá, kezdjünk neki!
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. január 21. 16:16 | Link

Karola & Márk & Bence
de most leginkább Bence :3

Cinkos vigyor szalad az arcomra, de ahelyett, hogy csendben megvárnám míg kileskelődi az eseményeket, mert olyan nagyon büszke vagyok a produkciómra (na, azért mégiscsak a lábujjaimmal nyitottam azt az ajtót), nem várok türelmesen, hanem én magam szambázok be gondolatai közé. De tényleg, hogy jelezzem, hogy érkezek, még azokat a rumbatököket vagy miket is lengetem, mintha azokkal akarnék kopogni az elméjén. Hallod már, hallod már? Itt jövök. Ha engedi, finoman bekukucsolok, de mielőtt igazán körbenéznék, szépen befűzöm az emlékképeimet közénk, így nem lesem meg az ő gondolatait. Elképzelem, hogy leülök vele szemben, kezemben egy képeskönyvet emelek fejmagasságba, aminek oldalain pörögnek le a történtek. Még halkan kommentálom is, hogy fülre vigyázz, mielőtt berontok ajtóstul a szobába. Márk arca, Karola kócos feje, aztán előbbi produkciója, ahogy sikeresen lezuttyan az ágyról, zseniális, én mondom! Hamár a táncoknál tartunk, ugye samba meg minden, elég szerencsétlenkén sikerült moonwalkkal köszönök el Bencétől, majd az odaképzelt – táncikáló – Masa csettintve hagy maga mögött ködfelhőt, és mint egy ügyes okos tökéletes ninja, én is kihátrálok gondolatai közül. Kész produkció!
Vigyorogva várom a reakcióját, nem régóta próbálkozhatok varázsige nélkül az efféle kirándulásokkal, szóval még nem megy minden a legbiztosabban, de egyre csak gyakorlottabb leszek.

Szívesen mondanám, hogy megfenyegettem mindenkimet, hogy csakis kizárólag kedvesek lehetnek Bencével, különben megismerik a haragomat és nem szólok hozzájuk és nem mosogatok többet, de még a szemetet sem viszem ki, de erre nem volt szükség, mert mindenki tündérbogár. Illetve Márk nem tündérbogár, de nála meg már nem használt volna a fenyegetés, mert ők ismerik egymást.
- Hát mi az, hogy mit eszünk, hát ezt, higyj nekem, imádni fogod – kampányolok csodás ötletem mellett, és tényleg amúgy, addig örüljön amíg nem jut eszembe belesütni már kockázott koviubit is. - Szerintem már amúgy annyira tönkretettem az ízlelőbimbóit, hogy válogatás nélkül mindent megeszik – mélázok el a kedvenc kaja kérdésen. Ha én is főzök neki valamit, már egy szó nélkül eszik, kérései sem szoktak lenni… vagy csak lehet, hogy nem meri rám bízni a kajáit, hogy ne tegyem tönkre az emléküket? Elmélázásomnak karjai vetnek véget, amik kiragnak a hűtő elől, hogy aztán meg is pörgessen. Így akarod velem elfelejtetni az ötletemet mi? Tudom ám, le akarsz kenyerezni, hogy normálisat reggelizzünk, mert nem hiszel te nekem, hogy ez finom lesz! Nevetve fogadom a csókot, ami aztán gyorsan véget is ér, hiszen se a hűtő nem csukja be saját magát, se a reggeli nem süti. Egy széles mosoly után fordulok vissza, és kezdem el kipakolni a szükséges dolgokat Bence kezébe. Tojástartó, ketchup, nutella, ketchup vissza, ööö, ja, egyszerre ennyi. Becsukom a hűtőt, mielőtt sípolni kezdene (idegesítő hangon pittyeg ha túl sokáig maradna nyitva az ajtaja, és még nem jöttünk rá hogyan lehet kikapcsolni, mert Lábatlan véletlenül szétrágta a user manualt), és neki is fogok a reggelinek. Senki se hinné el aki most lát, de na, az a cukrásztanfolyam azért nem hazudtolja meg önmagát, így bénázás nélkül kotyvasztok. Hát, legalább ez megy, torta is ment már, nem pont ez fog kifogni rajtam.
- Ööö ide tudod adni a pillecukrokat? - pislogok szépen Bencére, s fejemmel az egyik felső szekrény felé intek. Nos, olyan jól hangzik, hogy épp keverem ki a nutellás tojásokat, de igazából nem véletlenül van a ki sámli a konyha sarkában - jah, nem érem fel a pillecukor polcát. Jah, nem akarok felmászni. Jah, inkább alibizek. Ha megkapom amit kértem egy lábujjhegyes puszival köszönöm meg, és már pörgök is tovább, hiszen azért lassan kezdek aggódni a föntiekért is. Na persze nem a lábujjammal adok puszit, mert bár lehet (sőt, valószínű), hogy meg tudnám tenni azért az mégis bizarr lenne. Kinek a lábujján nőnek szájak? Egyszer ki kell próbálnom, hogy arcon tudok-e lábalni valakit...
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. január 22. 09:27 | Link

Egy érdekes reggel /w Masa (Karola, Márk)

Masában feltétel nélkül megbízom, ami nem csak nálam, hanem másnál sem feltétlenül van meg. Az emberek nem szeretik kitálalni legféltettebb titkaikat, így aztán a legilimentorok sok olyan dolgot megtudhatnak, amit a legilimentor alanya nem szeretne, hogy megtudjon más is. Nálam ilyen nincs, illetve biztos, hogy van, nem is kevés, de nem érdekel, ha Masa megtudja, legfeljebb elpirulna ezen-azon, ha megtudná néhány fantáziámat, ami tulajdonképpen róla szólnak, bizonyos helyzetekben. Tudna tudományos munkát végezni, ha nagyon akarna, hogy mi tetszik nekem, meg mi nem, milyen vágyaim vannak. Mondjuk, azt lehet, nem bánnám, mert akkor legalább megtudnám én is. Jelenleg attól parázok, amit már korábban a faházban mondtam neki… gőzöm sincs, hogy később mit akarok csinálni, csak annyit, hogy ő benne legyen. Majd lesz valami… viszont megérzem az kutató szándékát és nem állok ellen. Azonnal egy alacsonyabb perspektívába vált „kép” és látom, érzem, érzékelem, ahogy Masa bemegy Márk ajtaján és akkor meglátom őket. A kezem a számhoz kapom, ahogy röhögni kezdek, és utána még jobban, ahogy szegény Karola leesik az ágyról. A fal felé fordulva röhög, befogott szájjal hangosan, a kezeim viszont egész jól hangszigetelnek szerintem nem hallatszik. Még röhögnék egy sort, miután Masám távozik a fejemből – megjegyzem tökéletes volt a projekciója -, de megoldjuk azzal, hogy távozunk a helyszínről. Felveszem a Masmas ritmusát és leninjázunk a lépcsőn, majd jöhet a reggeli. A kajaötleteitől általában mindig félek, ne tudjátok meg, hogy milyen pizzákat szokott enni a Félszeműben. De mindig kérek kóstolót, és vannak olyan konstellációi, amik egészen meglepően finomak. De ő mindent megeszik, amit kitalált és soha sem panaszkodik… vagy legalábbis nem mondja. Szóval azért a pillecukor-rántotta nekem kicsit sok a répás kakaó után, de mivel Masa édesszájú, nem annyira csodálkozni való. Próbálkozom elterelni a gondolatait, mindenfélével, meg amúgy imádom is, szóval a kettőt összekötni nem egy bravúros dolog. Csak bólintok, úgyis ismer már annyira, hogy mennyire rajongok az ötletért, de én lennék az utolsó, aki egy kérés után le akarná beszélni. Hátha jó lesz… Kapom a nevetős-csókot, amit szintén nem cserélnék le semmire. Hú, Bence, te nagyon bele vagy zúgva ebbe a lányba! Megfogom az alapanyagokat, és bár felhúzom a szemöldököm a ketchupra, de szerencsére az visszakerül a helyére, így ő visszakapja a mosolyom. Odaviszem a pultra őket és várom, hogy mi lesz belőle, de nagyon nagy lelkesedéssel kezd bele.
- Ó, persze, hol… á, oké – mosolygok vissza a fejbiccentés-iránymutatásra és kikeresem a dobozkát. Elég magasan van, de szerencsére minden rendezett, így könnyedén emelem le polcról, majd teszem a keze ügyébe. Még puszit is kapok érte, szóval megérte.  Masmas mögé osonok és kibontom a pillecukor doboz tetejét és egy cukorkát belőle a drága szájába nyomok.
- Kell a kóstolás, nehogy romlott legyen – susogom a fülébe és hátulról átkarolom a derekát. Figyelem, ahogy ügyködik, egészen magabiztosan csinálja. Közben adok pár puszit a nyakába, ha nem hesseget el, én kiélvezem ezeket a pillanatokat, a vállát pedig nyakpárnának használom, amíg el nem készül a nagy mű.
- Végül is, nem is néz ki rosszul – mondom, majd beledugva az ujjamat, az ajkaira kenek egy kicsit, a maradékot pedig leszopogatom. Hát mit ne mondjak… nem rossz, de olyan édes, hogy még a szerelmünkön is túltesz. Látványosan tettetve esek hanyatt, a hasamra fogom a kezemet és Masám szemeibe nézek.
- Cukormérgezés, cukormérgezés – mondom nevetve és ha tudom,magamra rántom őt. Mindenesetre megpróbálom. Szóval meg kell gyógyítania valahogy, mert itt halok meg!
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. január 28. 07:33 | Link

Karola, Maris és Bence

Nem válaszol én meg nem erőltetem. Helyette inkább arról győzködöm, hogy nem kéne másokra figyelnie. Persze jön a csak... de nem derül ki miért csak. Így végül ezt is ráhagyom. Hiszen ő tudja. Ha neki mások véleménye a fontos, akkor foglalkozzon mások véleményével. Más dolgokról beszélgetünk még pár percig, egész kellemesen összebújva, amíg meg nem kordul a gyomrom, ezzel jelezve, hogy már igencsak kéne a reggeli. Ki is bontakozom az öleléséből, azzal a szándékkal, hogy megmosom az arcom, legalább ne legyen annyira egyértelmű, hogy sírtam, de ahogy az ajtóba érek megállít. Nem értem mit akar, így arra következtetek, hogy neki sürgősebb a fürdőszoba használat mint nekem, s mi mást tehetnék, minthogy előre engedem? Ez tűnik a leglogikusabb, leggálánsabb megoldásnak. Nem is értem a hirtelen reakciót, ahogy nemez, majd sietve felém közelít. Hirtelen jön, ahogy a kezei az arcomra simulnak. Egy pillanatra összeakad a tekintetünk és bár egy része tudja mi következik, teljesen lesokkol, ahogy ma már másodjára - ezúttal józanul - lehel csókot a számra. Nagyokat pislogok. Érzem, hogy mondani kéne valamit, de az agyam csődöt mond, csak a kellemes melegséget képes felismerni és felsokszorozni. Mire észbe kapok, már elhangzik, hogy az ez az én hibám, és Karola mögött ismét becsapódik a fürdőszoba ajtó.
Pár másodpercig még állok mozdulatlanul, aztán hirtelen újra képes leszek a gondolkodásra.
- Ezt most mi... - nem fejezem be a mondatot, mérges leszek, mert azt is érzem, hogy a melegség abból adódott, hogy elpirultam újra. Idegesen fordulok meg, nem akarok semmire sem gondolni vele kapcsolatban. A szekrényemből egy hátzsákot kapok elő, ebbe tuszkolom bele a székemen pihenő ruhaneműit, majd a pólóm szélével törlöm meg az arcom jobb ötlet híján és robogok le táskástól a konyhába.
A látványra egy pillanatra megakadok, mert Bence a földön fetreng, Maris meg rajta...
- Khm... - köszörülöm meg a torkom, miközben Marist felhúzom Bencéről. Nem érdekel mit csináltak, és az sem, ha látszik, hogy sírtam. Fontosabb dolgunk van. Mármint nekik. Nekem már nincs. - Nesze - vágom Bencéhez a táskát - Karola cuccai. Hazaviheted. A változatosság kedvéért a fürdőben van. - közlöm a tényeket, aztán a kaja felé veszem az irányt. Egy tényért veszek elő, és a serpenyő teljes tartalmát rápakolom. A hűtőből még előveszem a ketchupot és nyomok a rántottára abból is - Köszi, farkas éhes vagyok - mondom Marisnak valamivel vidámabban, majd miután becsukom a hűtőt egy puszit nyomok a húgom arcára. Ez sokkal jobb, mint... Áhh, gondolni sem akarok rá.
A megpakolt tányérral együtt felsietek a szobámba, kirakom a ne zavarj táblát és biztos, ami biztos alapon az összes lehetséges módon magamra zárom. S nem, nem jövök ki, amíg Karola és Bence el nem mennek s végre nyugalom nem lesz a házban.
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. február 2. 23:23 | Link

Karola & Márk & Bence
de most leginkább a fiúk :3

Na azért nem vagyok én boloooond, hát ki rakna ketchupot... jó igazából, én semmibe nem raknék, mert nem szeretem, de ezt úgyis tudja rólam mindenki. Szóval ahogy a megszentségtelenített paradicsompüré szépen visszakerül a hűtőbe, a lelkibékém is helyreáll.
Ügyesen készítem elő a kaját, és a kis segítségkérés jutalomköre után már a serpenyő is a láng fölé kerül melegedni. Váratlanul ér a pillecukor, reflexszerűen húzom hátra a fejem, kancsítva próbálva meglesni mit is akar velem megetetni. Ahogy felismerem az alakot, kinyitom a szám, hogy nyammoghassak a pillecukron. Elhümmögök egy köszönömöt a cukorért, nekem nincs olyan, hogy túl korán túl édes, sőt, nyálcsorgatva várom, hogy a reggelink is elkészüljön. Halkan visítva húzom be a nyakam a puszikra, az érzéstől ami egyszerre csikis és hoz zavarba, de mivel az az egyszerűbb, inkább a csikisségére koncentrálok.
- Hééé - igyekszem halkan tiltakozni, vörös arccal lépegetve ide-oda, nem tudva egyhelyben maradni. Ugrálnék is, de félek, hogy megütném valahogy, így inkább moderálom magam, de teljesen így sem sikerül.
- Pe- persze, hogy nem, ez a mesterművem - dadogom neki, megkóstolva a kutyulmányunkat, miközben próbálom egyszerre feldolgozni, hogy kész a massza, hogy meleg a serpenyő, hogy puszilgat, hogy kóstoltat, és... öö na azért a multitasking zavarba hozna akkor is, ha a fenti felsorolásból kettő már nem tette volna ezt egyébként is.

Most vagy soha alapon öntöm a serpenyőbe a nutellás pillacukros tojást, de megkeverése már elmarad, ugyanis megugorva pillantok magam mögé, az elpuffanó Bencére. Nem tudom megállni, hogy ki ne törjön belőlem a nevetés, de nem sokáig lehetek ilyen vidor, már nyúl is fel a kezemért, és ránt magára. A lépcsőn dobogó lépteket meg sem hallva tapasztom be a saját számat, ne röhögjek fel hangosan, és ebben a pillanatban nagyon sajnálom, hogy a csendharang bűbájt nem tetettük fel a ház minden részre. Mondjuk oké, akkor nem hallanánk azt sem, ha valaki kiabál, hogy kész a kaja... Oké, átgondoltam, tényleg nem kell a csendharang. Már épp nyomnék egy puszit a homlokára, hogy JÓ, CSAK ODABENT LEHET A HIBA, de ekkor megzavarodik a gravitációm, ahogy a mozdulat közepén emelnek fel Bencéről.
- Mi a - pillantok fel a tajtékzó Márkra, de arca láttán rögtön bennem is rekednek a szavak. Piros a szeme. Mi történt...? Már megint mit műveltek egymással? Megnémulva figyelem, ahogy megkéri Bencét, hogy vigye haza Karolát, de ahelyett, hogy rászólnék, inkább a háta mögül pislogok bocsánatkérőn Bencére, eltátogva felé egy légyszit. Fogalmam sincs mi történt odafent, de nem tetszik, hogy ez a bármi ennyire kibrította a tesómat. Később majd számonkérem rajta a durva bánásmódot, de most azt hiszem csak rontanék a helyzeten. Ami már így is elég rossz... Így hát ha Bence végül enged könyörgő tekintetemnek, szorosan megölelem ahogy elmegy mellettem, szavak nélkül kérve bocsánatot tőle. Márk helyett is.
- Várlak vissza - motyogom pólójába, majd elengedem mielőtt megint kényszerítenének rá. Igyekszem olyna halkan beszélni, hogy azt a bátyám ne érthesse, de... eh, nem tudom, nem tudok én már itt semmit. Míg én épp békefenntartót játszok, Márk bebúrja a reggelinket, és mintha csak tudná, hogy ha meglátom vissza akarnám szerezni, rögtön tele is nyomja ketchuppal.
- Fúj, nemár, hogy lehetsz ilyen, fúúúúúj, nem hiszlek el - akadok ki, hogy csak így elsétál, és ráadásul tönkreteszi amivel eddig itt mi dolgoztunk... KETCHUP?!
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. február 3. 20:57 | Link

Egy érdekes reggel /w Masa, Karola, Márk

Háhá, meglepem a nyakpuszikkal és olyan édesen ugra-bugrál, ahogy csak ő tud. Igaz, néha kapok egy-egy könyököst, ahogy próbálja magát tartani, de nem igazán fájó, ahogy lekoppannak a hasizmairól. Jó, nem egy nagy szám, de amióta kviddicsezek, egy kicsit figyelek rá, hogy jobban ne legyek nyeszlett, mint az elején.
- Ú, de jó lett, éhes lettem! - csak pislogok mögüle, majd benyúlok a tálba és lopok egy kóstát. Az ízlelőbimbóim felrobbanak, ahogy megérzem az émelyítő édes ízt, de be kell valljam magamnak, hogy meglepően finom. Igaz, nem sokat tudnék belőle egyelőre enni, de bízom benne, hogy ha kész lesz, akkor valamennyit veszít az édességéből. Viszont móka nélkül nem nagyon vagyunk meg, ezért eljátszom, hogy „cukormérgezést” kapok. Mindketten nevetni kezdünk, de nem hagyom ám, hogy csak úgy álldogáljon, amíg készül a csúcs szuper reggeli. Annyira édes, ahogy befogja a száját, viszont látszik, hogy szereti a szüleit, mert nem akarja felkelteni őket. Én is halkabbra veszem a figurát, pedig most akartam egy kicsit megcsikizni is addig, amíg nem fogja tudni visszatartani magát. Galád, galád, mit tegyek? Nos, nem sokáig kell ezen tovább törni a fejemet, hogy mit és hogyan vessek be a Masanevetésvisszafogó-kéz ellen, mert hirtelen elemelkedik rólam, nem túl természetes módon, miközben eljut az agyamig Márk hangja is utólag. Gyakorlatilag leszedi rólam Masát, amit biztosan meglepett pofával nézhetek, pont úgy, ahogy az áldozat, mert megmozdulni nem tudok hirtelen. Sem szó, sem mozdulat nem mozdít meg pár pillanatig, amíg a meglepettség dühbe fordul át. Felállok, a testtartásom fenyegetőbe megy át, amikor még tetőzik a baj… Márk hozzám vág egy táskát, amit még némi instrukcióval is ellát. Azért álljon már meg a fúrómenet!
- Ó, hogy a gurkó simogatna meg kétszer és... a szemeim szikráznak, mert ennél nagyobb gonoszságot ebben a helyzetben nem nagyon tudok elképzelni. Talán ha még meg is rugdosott volna, de azért Márk csak a tesója, szóval jobb lenne, ha észhez térne. Viszont megakaszt a mondatomban Masa arckifejezése, és eltátogott légyszije. Rendben, oké, de legközelebb biztosan orrba nyomom, és még Ő sem tud visszatartani. Az a szerencséje, hogy ő a házigazda és először vagyok itt, meg nem vagyok egy heves természetű. Valószínűleg bárki más már megtette volna, amit én is érzek, de nagyon lassan lenyugodni készülök. Fújok még egy nagyot, jobbra-balra csóválom a fejem csalódottan és mérgesen nézek Masára, majd elindulok az emeletre. Azért megállok mellette és szorosan megölelem, még a feje búbjára is adok egy puszit, és elmosolyodom. Ő nem tehet semmiről, de ez a srác kiakasztott, teljes testszélességgel.
- Ma már ne. Jó legyél és Boldog Karácsonyt – mosolyogok rá, és megsimítom az arcát, még egy rövid puszit is kap az ajkaira, ha hagyja, majd Márk felé tekintek, aki már rég eszik. Éppen ketchupot nyom az egészbe, méghozzá nem spórolva. Barbár. Ezt Masa is a tudtára adja, sajnálom is szegényt, hogy Márknak sikerült elrontani az egész reggelünket.
- Jó étvágyat – horkantok egy bosszúsat, majd felmegyek az emeletre, próbálva összeszedni magam a sokkból – Leszedte rólam ez a barom, hát normális? – dünnyögöm magam el, majd elmegyek és bekopogok a fürdőbe.
- Gyere kuzin, hazamegyünk a kastélyba – várok, amíg kell, majd szétnézek, hogy van-e valami cucca. Amint kilép, átadom neki a táskát, és biztató mosolyt próbálok felé küldeni. Hááát… úgy, ahogy sikerül is talán. -  Minden okés? Márk összepakolt és megkért, hogy vigyelek vissza. Nézd meg, hogy megvan-e mindened, aztán mehetünk. Ha el szeretnél búcsúzni… inkább írj neki valamit, nincs túl jókedvében – vonok vállat és megölelgetem a lányt, ha hagyja. Azért így elrontani a karácsonyom még senkinek sem sikerült, a fenébe!
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. február 4. 18:10 | Link

Bence (Masa & Mark)

Amilyen hirtelen ötlet volt az, hogy megcsókoljam Márkot, olyan hirtelenséggel, zaklatottan vetettem be magamat a fürdőszobába, s még a kulcsot is ráfordítottam az ajtóra, csak hogy felocsúdjak a sokkból.
- Hogy lehettem ilyen ostoba - motyogtam magam elé, miközben a sarokba vetettem magam, s lassan a földre csúsztam, hogy ülve gondoljam át a hülyeségeim sokaságát, melyekből adódott bőven. Utólag átgondolva ráébredtem arra, hogy ez a csók nem volt jól átgondolt tett, s mi több, csak most éreztem igazán, hogy mennyire hülye is vagyok.
Megtehettem volna azt, hogy szóba hozom neki a bálon történteket, utalhattam volna a vele kapcsolatos érzéseimre is, ám buta módon inkább csak letámadtam. Ez az egész feltehetően őt is megijeszthette, de engem egész biztos, mert magamra sem ismertem a történtek után. Mégis mióta lettem ilyen kis hülye, hogy letámadom a fiúkat? Korábban soha nem volt rám ez jellemző, Benit se támadtam be soha az életemben, erre fel Márkot meg csak úgy...
- Ostoba ostoba ostoba - ismételtem magam elé halkan a szavakat, miközben két kezem közé fogtam a fejem, s lehajtottam a földre. Úgy éreztem, hogy menten elsüllyedek a szégyentől, s nem mertem elhagyni a biztonságot nyújtó fürdőszoba ölelését. Ezután mégis mit kellett volna mondanom? Azt, hogy bocs, van egy ilyen hobbim, és ne törődj vele? Vagy vallottam volna be, hogy? Nem...honnan is tudhatnám? Egyáltalán arról sem volt fogalmam, hogy mi ez az egész, csak azt tudtam, hogy ha a közelében voltam, akkor nem tudtam épp ésszel gondolkodni.
- Csak nyugi, beszív-kifúj, beszív-kifúj - ismételgettem magamnak a nyugtató szavakat, s próbáltam is a légvételeimet rendezni, hogy ne legyek annyira zaklatott. Ekkor azonban kopogás hallatszott az ajtón, s a gyomrom is összeugrott ijedtemben. Márk hangja helyett azonban csak Bencét hallottam, ami egy fokkal talán jobb volt ebben a helyzetben, mintha maga a levitás lett volna az ajtó túloldalán.
Összeszedve magamat, alig néhány másodperc alatt felkászálódtam a földről, rendeztem a ruházatomat, majd egy nagy sóhajt követően nyitottam ajtót Bencének. A tekintetébe persze csak lopva mertem belenézni, mert nem tudtam, hogy Márk pontosan mit is mondhatott nekik, már ha mondott egyáltalán valamit. Az viszont nagyon meglepett, amikor azt mondta, hogy Márk összepakolta a cuccomat, s hogy ne is akarjak búcsúzni, mert nagyon mérges rám. Hát tényleg akkora traumát okozott neki egy francos csók? Azt hittem, hogy a fiúk ezt szeretik, erre meg kiderül, hogy ő nem? Ajh Merlinre!
- Igen, minden...- mondtam szűkszavúan Bencének, majd átvettem tőle a táskát, s csak egy felszínes mozdulattal ellenőriztem, hogy megvannak-e a cuccaim. Igazából ez annyira nem is érdekelt, így azt sem vettem észre, hogy a nyakláncomat ott felejtettem Márk éjjeliszekrényén.
- Nem...nem akarok elbúcsúzni, és levelet sem írni. Mehetünk - bólintottam Bencének, majd ráhagytam magam, hogy visszavigyen a kastélyba.

//köszönöm a játékot skacok  Love //
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek