Nem mindig volt hangulatom a társasági élethez, sőt, sok esetben szerettem visszavonulót fújni, és a szobám magányát élvezni egy jó könyv társaságában. A kötelesség azonban kötelesség volt, s ha az apám valamit a fejébe vett, akkor arra általában nem lehetett nemet mondani. Így volt ez azokban az esetekben is, amikor olyan kötelezettségeknek kellett eleget tennünk, mint például egy születésnapi rendezvény.
Félreértés ne essék, nem magával az ünneppel volt bajom, szerettem a születésnapokat, a tortákat, a díszeket, de amikor "ismeretlen" emberek közt kellett jópofáskodást művelnem, az mondhatni távol állt tőlem. Egyáltalán nem voltam oda azért, hogy kedvesen mosolyogjak apám barátaira, fogadjam a kérdéseiket, válaszolgassak úgy, ahogyan azt tőlem elvárják.
Még csak nem is hittem azt, hogy jól fogom magam érezni, tekintve hogy velem egykorú gyereknek sem volt se híre, se hamva ebben a társaságban. Szinte megfulladtam, úgy feszengtem az ünnepi ruhában, miközben apám ismét meglengette a hatalmas ajtó művészien megmunkált kopogtatóját.
- Nem lehetne, hogy átadjuk az ajándékot, és hazamegyünk? - megpróbáltam a tőlem telhetőt is megtenni, apám azonban azonnal szigorúan pillantott rám, anyám pedig helyette szólalt fel.
- Karola, ne szemtelenkedj. Bolivar és Laura már régóta a barátaink, és téged is kedvelnek - persze, persze. Ez volt a beetető szöveg, pedig le merném fogadni, hogy csak az apám miatt voltak velem kedvesek. Polo-ról nem is beszélve, ő többnyire észre sem vett, mintha egész más világban járnánk.

- Szervusztok, gyertek beljebb! Nahát Karola, hogy te mennyit nőttél! - Laura néni mosolyogva, két nagy cuppanóssal köszöntött, sorban anyámék után, s néhány perc múlva máris a gyönyörű Crawford rezidencián találtam magunkat. El kell ismernem, igazán jó ízléssel áldotta meg őket a sors, az otthonuk nagyon tetszett.
- Beszélgessetek csak, mindjárt jövünk, csak beengedjük az újonnan érkezőket- számomra úgy tűnt, hogy elég nagy a nyüzsgés, elgondolkodtam azon, hogy nem ártana szublimálni, vagy keresni egy csendesebb sarkot, mert ezen a napon tényleg fáradtnak éreztem magam. Nem is maradtam ülve, ehelyett a hatalmas nappali helyiség részeit kezdtem alaposabban is szemügyre venni, főként a kandallóra helyezett fotók keltették fel kíváncsiságomat, ahol még egy-egy gyerekkori fotó is feltűnt az ifjabb Crawford generációról.

Miközben a képeket nézegettem, akaratlanul is megütötte fülemet az a beszélgetés, amit apám folytatott az anyámmal Archibaldról, meg a muglik ostoba és életveszélyes életéről. Nem igazán értettem, hogyan is merülhetett fel egyáltalán ez a téma köztük, mindenesetre nem hagyott nyugodni ez a történet, amiről már az ideérkezésünkkor is fecsegtek.
- Igen, mostanában volt az évfordulója.
- Szörnyű tragédia.
- Nem tragédia, felelőtlenség. Én mindig is elleneztem mindenféle mugli használati tárgyat, mert azokkal csak a baj van. Ostobaság volt attól a fiútól, és nem is szabadott volna vele barátkozni. Még szerencse, hogy Lauráék fia nem ült mellette.
- Igen, ez igaz, szerencsére a mi Karolánk soha, de soha nem kerülhet majd ilyen helyzetbe - bármennyire is halkan csiviteltek anyámék, elég jó hallásom volt ahhoz, hogy meghalljam, ami érdekel, de amikor észrevették, hogy én is a helyiségben vagyok (még mindig), gyorsan témát váltottak. S addigra a többi vendég is felsorakozott, a nappaliból pedig kezdett elfogyni a levegő.
- Egy kicsit levegőzöm - köszönés után szóltam apáméknak, majd már jól ismerve az útvonalat, kisétáltam a teraszukra, majd onnan kezdtem kémlelni a tájat. Olyan jól esett kint lenni a csöndben, távol a zsongástól, hogy azt sem vettem volna észre, ha valaki netán kisétál az erkélyre, vagy tán már ott tartózkodik.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=777565#post777565][b]Bossányi Karola - 2019.10.08. 21:42[/b][/url]

Nem mindig volt hangulatom a társasági élethez, sőt, sok esetben szerettem visszavonulót fújni, és a szobám magányát élvezni egy jó könyv társaságában. A kötelesség azonban kötelesség volt, s ha az apám valamit a fejébe vett, akkor arra általában nem lehetett nemet mondani. Így volt ez azokban az esetekben is, amikor olyan kötelezettségeknek kellett eleget tennünk, mint például egy születésnapi rendezvény.
Félreértés ne essék, nem magával az ünneppel volt bajom, szerettem a születésnapokat, a tortákat, a díszeket, de amikor "ismeretlen" emberek közt kellett jópofáskodást művelnem, az mondhatni távol állt tőlem. Egyáltalán nem voltam oda azért, hogy kedvesen mosolyogjak apám barátaira, fogadjam a kérdéseiket, válaszolgassak úgy, ahogyan azt tőlem elvárják.
Még csak nem is hittem azt, hogy jól fogom magam érezni, tekintve hogy velem egykorú gyereknek sem volt se híre, se hamva ebben a társaságban. Szinte megfulladtam, úgy feszengtem az ünnepi ruhában, miközben apám ismét meglengette a hatalmas ajtó művészien megmunkált kopogtatóját.
- Nem lehetne, hogy átadjuk az ajándékot, és hazamegyünk? - megpróbáltam a tőlem telhetőt is megtenni, apám azonban azonnal szigorúan pillantott rám, anyám pedig helyette szólalt fel.
- Karola, ne szemtelenkedj. Bolivar és Laura már régóta a barátaink, és téged is kedvelnek - persze, persze. Ez volt a beetető szöveg, pedig le merném fogadni, hogy csak az apám miatt voltak velem kedvesek. Polo-ról nem is beszélve, ő többnyire észre sem vett, mintha egész más világban járnánk.

- Szervusztok, gyertek beljebb! Nahát Karola, hogy te mennyit nőttél! - Laura néni mosolyogva, két nagy cuppanóssal köszöntött, sorban anyámék után, s néhány perc múlva máris a gyönyörű Crawford rezidencián találtam magunkat. El kell ismernem, igazán jó ízléssel áldotta meg őket a sors, az otthonuk nagyon tetszett.
- Beszélgessetek csak, mindjárt jövünk, csak beengedjük az újonnan érkezőket- számomra úgy tűnt, hogy elég nagy a nyüzsgés, elgondolkodtam azon, hogy nem ártana szublimálni, vagy keresni egy csendesebb sarkot, mert ezen a napon tényleg fáradtnak éreztem magam. Nem is maradtam ülve, ehelyett a hatalmas nappali helyiség részeit kezdtem alaposabban is szemügyre venni, főként a kandallóra helyezett fotók keltették fel kíváncsiságomat, ahol még egy-egy gyerekkori fotó is feltűnt az ifjabb Crawford generációról.

Miközben a képeket nézegettem, akaratlanul is megütötte fülemet az a beszélgetés, amit apám folytatott az anyámmal Archibaldról, meg a muglik ostoba és életveszélyes életéről. Nem igazán értettem, hogyan is merülhetett fel egyáltalán ez a téma köztük, mindenesetre nem hagyott nyugodni ez a történet, amiről már az ideérkezésünkkor is fecsegtek.
- Igen, mostanában volt az évfordulója.
- Szörnyű tragédia.
- Nem tragédia, felelőtlenség. Én mindig is elleneztem mindenféle mugli használati tárgyat, mert azokkal csak a baj van. Ostobaság volt attól a fiútól, és nem is szabadott volna vele barátkozni. Még szerencse, hogy Lauráék fia nem ült mellette.
- Igen, ez igaz, szerencsére a mi Karolánk soha, de soha nem kerülhet majd ilyen helyzetbe - bármennyire is halkan csiviteltek anyámék, elég jó hallásom volt ahhoz, hogy meghalljam, ami érdekel, de amikor észrevették, hogy én is a helyiségben vagyok (még mindig), gyorsan témát váltottak. S addigra a többi vendég is felsorakozott, a nappaliból pedig kezdett elfogyni a levegő.
- Egy kicsit levegőzöm - köszönés után szóltam apáméknak, majd már jól ismerve az útvonalat, kisétáltam a teraszukra, majd onnan kezdtem kémlelni a tájat. Olyan jól esett kint lenni a csöndben, távol a zsongástól, hogy azt sem vettem volna észre, ha valaki netán kisétál az erkélyre, vagy tán már ott tartózkodik.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=778994#post778994][b]Archibald Napoleon Crawford - 2019.10.25. 10:51[/b][/url]

Technikailag tökéletes lépés volt Harry botrányáról egy születésnapi partival - szigorúan az a hivatalos, formális fajta, dögunalmas emberekkel - elvonni a figyelmet. A csalfa tökéletesség alatt rothadó személyünk ugyan gennyes sebként hasadt most fel lényegében a világ előtt - hiszen a szennylapok bulvártitkai minden országban képesek kiterjedni a külpolitikára, ha az elég zaftos - a megfelelő lépésekkel, a megfelelő időpontokban még képesek lehetünk semmissé tenni. Hiszen Crawfordok vagyunk - amit mondunk, az úgy történt.
Legalábbis ez anyám hitvallása.
Néha csodálom, néha pedig egész egyszerűen ostobának tartom őt azért, mert még ennyi idő elteltével is képes ránk építeni egy, a családunk jó hírnevét helyreállító terv alapjait. Ő a legintelligensebb nő, akit valaha láttam - ugyanakkor, ha a gyermekeiről van szó, a naivitása egyenesen negatív tartományokba sodorja.
A Blair születésnapját ünneplő kosztümös szépelgéshez például elengedhetetlen részese lenne maga Blair - aki, ugyan, az első fél-egy órában isteni tehetséggel bűvölt le mindenkit a lábáról, amint megunta, ugyanezzel a lendülettel dizolválódott, feltehetőleg egy, a figyelmét jobban lekötő helyre. Egy részem meglehetősen gyűlöli ezért, hiszen így már képtelen leszek egész nap ezek között tetszelegni, egy másik részem viszont mélységesen megérti őt. Ha nem rám esett volna a felelősség, hogy apánk kövessem, már én is megtettem volna.
A tükörsimára fényezett, kivételesen nem antik, de nagyon szép és elég értékes üveglapú asztalról leemelek egy pohár pezsgőt, balom zakóm zsebébe süllyesztve ellenőrzöm le, hogy nálam van-e a cigarettám és a vele járó gyújtó, majd, a tökéletesen mozgó-rendezkedő anyám felé fordulva, mutató- és középső ujjam ajkaimhoz érintve jelzem, hogy csak egy szálra megyek ki.
A terasz pár fokos márványlépcsőjének alján ülök le, háttal az egész puccarádénak. Felpattintva az új doboz karton tetejét hunyom le egy pillanatra szemeim, míg ujjaim közé csípek egy szálat - ezt kihúzva fordítom meg, s csúsztatom vissza dohánnyal felfelé, megszokás - majd a mellette fekvőt már rendeltetésszerűen ajkaim közé szorítom. Térdeimre könyökölve kissé előre dőlök, szemöldökeim szigorú ívbe húzva tartok balommal takarást a gyújtóból fellobbanó lángnak, s ahogy megszívom a fehér halálrudat, annak vége vörösen izzik fel.
Futólag az óra számlapjára pillantok, kellemetlenül oldalra húzódó ajkaim között fújom ki a füstöt, majd jobbom ujjai épp csak a kissé már megkopott anyaghoz hozzáérve simítanak végig a bőrkarkötő anyagán. A mögöttem neszelő léptekre megemelkedik szemöldököm, slukkolva fordulok hátra, hogy lássam, ki az, majd megállapítva, hogy annyira nem fontos, vissza is térek a természetes testhelyzetembe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=780138#post780138][b]Bossányi Karola - 2019.11.05. 18:13[/b][/url]

Az ilyen események alkalmával mindig rá kellett döbbennem arra, hogy testvérek nélkül mennyire szívás az élet, s hogy mennyivel jobban érezném magam Crawfordéknál, ha mondjuk lenne egy húgom, vagy bátyám, akivel elüthetném az időt. Ennek hiányában azonban nem maradt nekem más, mint hogy vagy odabent hallgassam anyáék néha túlzó, olykor fárasztó csacsogását, vagy egymagam lötyögjek ide-oda, s kínomban a tájat kémleljem. Mert a táj olyan szép, gyönyörű és csodálatos...elsőre. De amikor sokadszorra sem marad hátra más program, olyankor már szörnyen unalmas. S ilyenkor aztán korholhatom magam, amiért nem jutott előbb az eszembe, hogy leemeljek a polcról egy könyvet, és magammal hozzam erre a fantasztikus szülinapi partira.
Sóhajtva húztam össze magamon a kardigánomat, mert kissé hűvös szél fújdogált odakint, s már lassan sarkon fordultam, hogy visszasétáljak, amikor orromba kúszott a bűzös cigarettafüst.
Azonnal megéreztem az oda nem illő szagot, ami szúrósságával irritálni kezdte a szaglójárataimat. Nem volt kérdés, hogy ez bizony bagó, az már sokkal inkább, hogy ki az, akit eddig nem vettem észre. Közelebb sétálva a korláthoz, ki is szúrtam a harmadik lépcsőfokon ücsörgő, ifjú Crawfordot.
- Neked is szia Archibald - ha már ő nem köszönt, én azért megillettem ezzel, hisz ismertük egymást, a szüleink révén nem egy parti alkalmával kerültük meg ugyanazt a svédasztalt. Bár igazság szerint nem lepett meg a közömbössége, szerintem ő is hasonlóan állhatott ehhez az egész felhajtáshoz, mint én. Valószínűleg unta, kötelezettségnek tartotta, s feltehetően nem túl sok kedve volt jópofizni a jöttment társaságunkkal.
- Nem is tudtam, hogy dohányzol - jegyeztem meg, miközben lejjebb lépdeltem a lépcsőfokokon, majd a legalján megállva, szembefordultam a sráccal. Nagyon nem tetszett az, hogy dohányzik, és nem csak azért, mert a füstje zavarta az orromat. A cigarettának rengeteg negatív hatása volt, bűzt hagyott maga után a bőrön és a fogakat is sárgította. Neki mondjuk még szép fehérek voltak.  
- Mi a helyzet, te is unod ezt a partit? - gondoltam, ha már mindketten kivetődtünk a teraszra, akkor mégis csak szóba elegyedek vele, már csak azért is, mert rettentően untam magam, s még mindig jobb volt hozzá beszélni, mint hogy újra megszámoljam, hány fenyő látható az erkélyükről ebben a szögben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781588#post781588][b]Archibald Napoleon Crawford - 2019.11.23. 19:39[/b][/url]

Az egyke gyerekek sajátja a figyelemért való harc. Sok mindent képesek megtenni ezért a nemes célért, egyesek okoskodnak, mások elkezdik a teljes neved használni, hogy sokkal érettebbnek és megfontoltabbnak tűnjenek önmaguknál - mindezzel pedig egyetlen egy dolgot érnek el: kibaszott. idegesítőek. Hűvös, keserédes mosoly törleszkedik szét arcomon, ahogy meghallom azt az Archibaldot - kifejezetten jó ez a név, ha túlzó fellengéssel szeretnéd kimondani, a szótagok között megbúvó ívek megfelelő hajlítása egészen felnőttes tónust képes adni egy gyerek szájába is. Látod látod, megmondtam.
Mert Karola határozottan gyerek, még ha ezt próbálja tagadni is. Azért bólintok, miközben kifújom a füstöt - teljesen feleslegesnek érzem, hogy hozzá hasonlóan megjátszodjak egy ennyire klisés megmozdulást. Nincs rá szükségem, és vele ellentétben, én nem akarok tőle semmit.
- Talán mert nincs is közöd hozzá - szemöldököm finoman megemelkedik, ahogy kissé felszegve fejem nézek rá - majd mérem végig. Elfelejtettem, mikor kellett volna tizennégy éveseknek magyarázkodnom az életemről. Előbbi komor vonásaim a pillanat törtrésze alatt válnak kámforrá. Bizalmasan görbülnek fel ajkaim, hasonlóan személyeskedő gesztusokkal hajolok előre. Könyököm megtámasztom térdeimen, ahogy kissé eltartom a cigarettát, intek neki, hogy ha szeretne, hajoljon közelebb - De ha éppenséggel tudni szeretnéd, akadnak sokkal károsabb szokásaim is - suttogásnak ugyan aligha lehetne nevezni, de a mondat maga súrol némi fojtott élt, ami épp csak arra jó, hogy mindenkinek tiszta legyen:
épp hülyére veszem Karolát.
Vannak dolgok, amiket nem vagyok képes tolerálni - a kioktatás közéjük tartozik. Kioktatás egy neveletlen, elkényeztetett gyerektől? Még rosszabb.
- Tudod - hüvelykujjammal végigsimítok homlokomon, csak, hogy húzhassam az időt. Pedig én igazán szerettem volna idegtúrák nélkül elszívni ezt a cigit. - A dohányosok életében időnként felbukkan a nikotinhiány de - ujjaimon igazgatni kezdem a drága ezüst gyűrűket, majd, mikor úgy érzem, tökéletes rendben helyezkednek el, felnézek rá - a szakértelmed biztosan erre is kiterjed.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=789681#post789681][b]Bossányi Karola - 2020.01.18. 13:51[/b][/url]

Miért is vártam azt, hogy majd Archie Crawford száján kicsúszik egy kedves szó, ha korábban sem vett rólam tudomást. Félreértés ne essék, nem okozott ezzel traumát bennem, legfeljebb egy kicsit rossz kedvre derített az, hogy még csak vele sem tudtam váltani néhány szót. Gyűlöltem ezeket a partikat, s ilyenkor anyáékat is, amiért magukkal rángattak.
Szemeimet megforgattam, hallva a srác flegma válaszát, s közben azon morfondíroztam magamban, hogy vajon miért is ennyire bunkó velem. Fiatalabb voltam, igen ez igaz, viszont tudtommal korábban sem okoztam neki fejfájást, s most sem volt a célom ez. Talán csak nem érezte jól magát valami miatt, vagy lehet, hogy egész egyszerűen utált minden emberi lényt, vagy legalábbis a kisebbeket?
- Hopp, bocsánat. Látom, érzékeny témát érintettem. Szívd csak, nem azért mondtam - vállat vontam, igazából nem izgatott az, hogyan teszi tönkre magát a büdös bagóval, egyszerűen csak meglepett. Nekem anyáék mindig azt mondták, hogy tartózkodjak a cigarettától és az alkoholtól, s gondoltam, ha ők ennyire szigorúak, akkor feltehetően Polo szülei is így foghatják őket. Persze az is lehet, hogy csak az én családomban voltak ilyen vasszigorral, s lehet, hogy Archibald és a testvérei kényük-kedvük szerint tehettek bármit.
Már kezdtem feladni a reményt, hogy a beszélgetésünk ennél a pontnál folytatódhatna, amikor a fiú, mintha elmosolyodott volna, s még közelebb is intett magához. Fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretne mondani, de közelebb léptem hozzá, mert azért a kíváncsiság csak fúrta az oldalamat.
-  Tényleg? - egy kicsit meglepetten pillantottam rá, nem tudtam, hogy mire gondolhat, viszont eszembe jutott anyáék beszélgetése odabentről, így már elkezdett bennem motoszkálni egy újabb kérdés.
Polo eközben csak egy-egy gondolatot osztott meg velem, miközben hol a homlokán simított végig, hol meg az ujjain lévő gyűrűket birizgálta. Az ezüstön meg is akadt a pillantásom, nagyon ízléses ékszereket viselt a srác, bár számomra ez is szokatlan volt, mert a fiúkra, akiket ismertem, nem volt jellemző az, hogy ennyi gyűrűt hordjanak.
- Nincs szakértelmem, még soha nem dohányoztam, csak olvastam erről, meg hallottam néhány dolgot anyáéktól. Onnan tudom, hogy árt az egészségnek és a fogaknak, de nem tudom, hogy milyen hiányt okozna az neked, ha nem szívnád, meg amúgy is, mondtam már, hogy szívd nyugodtan. Nem akartam kötekedni, csak meglepett, hogy dohányzol, nem számít - már azt hittem, hogy majd valami újdonságot hallok tőle, ám úgy tűnt, hogy a fiú valóban zokon vette a korábbi megjegyzésemet.
- Engem inkább az érdekelne, ha már a rossz szokásaidat említetted, hogy mi volt az a tragikus autóbaleset, amiről odabent az előbb beszélgettek veled kapcsolatban? - kíváncsian fúrtam a pillantásom a tekintetébe, mert tényleg érdekelt ez a dolog, hisz nekem soha senki nem akart elmesélni semmit. De csak azért, mert fiatal voltam, még kiváló hallással rendelkeztem ahhoz, hogy meghalljam, ami érdekelt. Ez pedig mindennél jobban érdekelt, hisz ha apáék ilyen rossz véleménnyel voltak Poloról, akkor a fiúnak egész biztos, hogy valami nagy meggondolatlanságot kellett tennie.