[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=775416#post775416][b]Ombozi Bertalan - 2019.09.26. 14:14[/b][/url]
m y r a
Tagadhatnám, és a létező összes platformon világgá kürtölhetném, hogy mekkora kemény legény vagyok, akinek
mivel nincsenek érzései of course, ezért aztán nem is fájhat semmi, rá aztán nincs hatással egy nő sem, egy szakítás meg aztán pláne nem, főleg, hogy gyakorlatilag egyszer sem lett kimondva:
te meg én. Hát, úgy tűnik, ha nem is mondtuk ki, bennem azért sikerült nyomot hagynia.
Aztán legurult az első pohárka feles, még otthon, Ricsi legnagyobb örömére, amit követett néhány másik, később meg inkább átzúztam a bátyámhoz, ahol terülj, terülj asztalkám fogadott, pedig az égvilágon semmit nem mondtam neki. Akkor még. Hát ja, nem villanyozódtam fel a veszteségtől, de arra sem vágytam, hogy a baráti kör ilyenkor szokásos
szidjuk együtt a másik felet rituálét tartson. Tök felesleges.
A hangos zene nem csak a szórakozóhelyet tölti be, jótékonyan engem is egészen tompává tesz - mondjuk ilyen alkoholelőzménnyel, amire ma este szert tettem ez nem is egy lehetetlen küldetés. Még megiszom az utolsó korty whiskymet, majd megrázva magam elindulok befelé, az emberek sűrűjébe. Menet közben az addig ujjaim között hintázó szélesszájú pohár - hupsz - az egyik félreeső asztalon koppan, ahonnan ugyan mintha hallani vélnék valami anyázásra emlékeztető megjegyzésféleséget, eszemben sincs visszafordulni.
A kedvenc zenéim sorban váltják egymást, és hol lehunyt szemmel egymagam nyomom a denszt, hol meg a rám bukkanó csoporttársakkal csapatom. Kisebb kört alkotva engedjük ki magunkból az állatot; a gondolatok mostanra már rég kiszöktek a fejemből, nincs semmi, ami bántson, semmi, ami aggaszthatna. Az egyetlen problémám, hogy nincs nálam cigi, és már nagyon szívesen elszívnék egy szálat.
Félig felemelt kezekkel, kimelegedve mulatok. Ajkaimat beszívom, szemöldökeimet összehúzom, és színészeket meghazudtoló, komoly arccal követem a ritmust. Egyik pillanatban még a velem szemközt csókolózó lányoknak játszom az eszem, a következőben meg ott hagyva mindenkit, táncolva indulok vissza a pulthoz, hogy ha már cigim nincs, legalább a szomjamat oltsam.
Részeg vagyok. Érzem is, hiszen megállás nélkül forog velem a világ, zsibbadnak a lábaim és egyetlen tiszta pillanatom sincs, viszont akármilyen homályosan is látok, felnézve aztán félredobban a szívem. Nem állok meg, minden mozdulat folytatódik, csupán a pillanat törtrészéig hiszem, hogy valaki mást látok. Talán a ruhája vagy a hajszíne, talán a közel azonos magassága, az is lehet, hogy az egész megjelenése teszi, fogalmam sincs. A tekintetemet viszont képtelen vagyok levenni róla; csak az arcát figyelem, a pillantását keresem, míg másodpercről másodpercre közelebb táncolom magam hozzá. A vonásaim komolyak, a szememben koncentráció és fókusz csillan, még a számat is olyan szigorúan tartom, hogy ha rámnéz, nevetnie kelljen. Direkt mozdulok hülyén, és mint általában, úgy most sem veszem magam komolyan - habár az arcomról épp nem ez olvasható le.
