Őszintén, ennyire lelkesen még sose mondtam igent egyetlen fotózásra sem. Egyszerűen nem tartottam.... tartom magam akkora számnak, hogy bizonyos helyeken szerepeljek, de erre most teszek rá. Az utóbbi napok annyira nehezek voltak, hogy a lelkemet eladtam volna, csak hogy egy kicsit elszabaduljak a fojtogató falak közül. Persze az előzetes egyeztetés megtörtént, mert azt végképp nem szeretném, hogy a szüleim az igéző címlapjáról tudják meg, most nem csak rólam készül kép. Emiatt kicsit izgulok is, mert ha a társam is olyan lesz, mint az a vakarcs, aki az elmúlt napjaim aranyozta be, nem biztos, hogy tudom kelteni azt a látszatot, amit kell.
A megjátszás része nem tetszik, de mégis csak én vagyok Elisabeth Shanes unokája, és a világért sem hagynám, hogy miattam legyenek rossz véleménnyel róla, főleg, hogy mint már párszor kiderült, még hasonlítok is arra csupa szív nőre, akit talán egy egész világ imádott, és siratott meg, mikor megkondult a harang. Ezért is a felhajtás. Aput is próbálták rávenni furcsa dolgokra, csak vagy ő hajtotta el őket, vagy az anyám. Az előbbi elég illemtudón, az utóbbi meg elég érthetően küldte el őket a fenébe. Én meg... most miért ne alapon beadtam a derekam, főleg mikor annyiszor eszembe jutott, hogy mikor együtt mentünk valahová a nagyival, ő milyen büszkén mutogatott. Ennél sokkal, de sokkal többel tartozok neki, és bárcsak lenne még alkalmam törleszteni...
A hiánya nem múlt el, talán az életben nem is fog, de most már könnyebb rágondolnom, most már nem akar valami annyira kiszakadni onnan bentről. Ijesztő volt, mert még hasonlót se éreztem soha, s többé nem is akarok.
Leszállva a vonatról egyből a megadott cím felé veszem az irányt, s csak mikor odaérek, szembesülök vele, hogy ez bizony szabadtéri.
- Charlotte Felagund - mutatkozok be a biztonsági őrnek, aki aztán elvezet az öltözőm felé. Emlékszem, mennyire a falnak tudtam menni attól, ha valaki Charlotte-nak hívott, és a nagyi szerettette meg velem, vagy szólított Lizinek, mikor látta, nem hatnak a szavak.
Most meg.... röhejes lenne Charlieként bevonulni a köztudatba, azt hiszem, a Charlies korszakot letudtam, mondjuk kissé nehézkesen.
Sürögnek, forognak, ruhákat adnak, majd újabbakat. Festenek, a hajam csinálják, és én baromira nem élvezem ezt, főleg, hogy mikor végeznek velem, és a tükörbe nézek, fogalmam sincs, ki az, aki visszapillant rám.
- Mehetsz - kapom meg a vezényszót, s szorul össze a gyomrom. Próbáltam én puhatolózni, ki lesz az, de hát... nekem nem mondtak semmit, csak a motyogások, hogy még így is fiatalnak tűnik, jól fognak kinézni és hasonlók alapján következtettem, de aztán, ahogy meglátom, már le is esik mennyire rosszul.
Nehéz visszafogni azt a rajongósdit, amit most produkálnék, hisz ki ne ismerné fel őt. Mostanában mindenhol vele fut össze bárki. Plakátok, újságok, de még az internet is, és hát... senki nem tudja teljességgel azt állítani, hogy nem nézegeti szívesen, de - s utoljára figyelmeztetem magam, mielőtt elérhető távolságba kerülök - nem ezért vagyok itt.
- Ő Charlotte, és gondolom őt nem kell bemutatnom - pillant rám a fotós, és nagyon szeretném tudni, mi lehetett a mondat eleje, de helyette csak mosolyogva nyújtok kezet.
- Örvendek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=770944#post770944][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.09.03. 19:26[/b][/url]

Őszintén, ennyire lelkesen még sose mondtam igent egyetlen fotózásra sem. Egyszerűen nem tartottam.... tartom magam akkora számnak, hogy bizonyos helyeken szerepeljek, de erre most teszek rá. Az utóbbi napok annyira nehezek voltak, hogy a lelkemet eladtam volna, csak hogy egy kicsit elszabaduljak a fojtogató falak közül. Persze az előzetes egyeztetés megtörtént, mert azt végképp nem szeretném, hogy a szüleim az igéző címlapjáról tudják meg, most nem csak rólam készül kép. Emiatt kicsit izgulok is, mert ha a társam is olyan lesz, mint az a vakarcs, aki az elmúlt napjaim aranyozta be, nem biztos, hogy tudom kelteni azt a látszatot, amit kell.
A megjátszás része nem tetszik, de mégis csak én vagyok Elisabeth Shanes unokája, és a világért sem hagynám, hogy miattam legyenek rossz véleménnyel róla, főleg, hogy mint már párszor kiderült, még hasonlítok is arra csupa szív nőre, akit talán egy egész világ imádott, és siratott meg, mikor megkondult a harang. Ezért is a felhajtás. Aput is próbálták rávenni furcsa dolgokra, csak vagy ő hajtotta el őket, vagy az anyám. Az előbbi elég illemtudón, az utóbbi meg elég érthetően küldte el őket a fenébe. Én meg... most miért ne alapon beadtam a derekam, főleg mikor annyiszor eszembe jutott, hogy mikor együtt mentünk valahová a nagyival, ő milyen büszkén mutogatott. Ennél sokkal, de sokkal többel tartozok neki, és bárcsak lenne még alkalmam törleszteni...
A hiánya nem múlt el, talán az életben nem is fog, de most már könnyebb rágondolnom, most már nem akar valami annyira kiszakadni onnan bentről. Ijesztő volt, mert még hasonlót se éreztem soha, s többé nem is akarok.
Leszállva a vonatról egyből a megadott cím felé veszem az irányt, s csak mikor odaérek, szembesülök vele, hogy ez bizony szabadtéri.
- Charlotte Felagund - mutatkozok be a biztonsági őrnek, aki aztán elvezet az öltözőm felé. Emlékszem, mennyire a falnak tudtam menni attól, ha valaki Charlotte-nak hívott, és a nagyi szerettette meg velem, vagy szólított Lizinek, mikor látta, nem hatnak a szavak.
Most meg.... röhejes lenne Charlieként bevonulni a köztudatba, azt hiszem, a Charlies korszakot letudtam, mondjuk kissé nehézkesen.
Sürögnek, forognak, ruhákat adnak, majd újabbakat. Festenek, a hajam csinálják, és én baromira nem élvezem ezt, főleg, hogy mikor végeznek velem, és a tükörbe nézek, fogalmam sincs, ki az, aki visszapillant rám.
- Mehetsz - kapom meg a vezényszót, s szorul össze a gyomrom. Próbáltam én puhatolózni, ki lesz az, de hát... nekem nem mondtak semmit, csak a motyogások, hogy még így is fiatalnak tűnik, jól fognak kinézni és hasonlók alapján következtettem, de aztán, ahogy meglátom, már le is esik mennyire rosszul.
Nehéz visszafogni azt a rajongósdit, amit most produkálnék, hisz ki ne ismerné fel őt. Mostanában mindenhol vele fut össze bárki. Plakátok, újságok, de még az internet is, és hát... senki nem tudja teljességgel azt állítani, hogy nem nézegeti szívesen, de - s utoljára figyelmeztetem magam, mielőtt elérhető távolságba kerülök - nem ezért vagyok itt.
- Ő Charlotte, és gondolom őt nem kell bemutatnom - pillant rám a fotós, és nagyon szeretném tudni, mi lehetett a mondat eleje, de helyette csak mosolyogva nyújtok kezet.
- Örvendek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771048#post771048][b]Emir Mahfud - 2019.09.04. 17:30[/b][/url]

Ma ismét fotózásom van, amit most annyira nem vártam valami miatt. Reggel nyúzottan ébredtem, egész éjszaka csak forgolódtam, így pocsékul is festettem reggel. A magamba öntött kávé sem segített a helyzeten, ami már komoly gond. A reggeli edzésemet  azért megcsináltam, mivel anélkül nem indulhat egy nap. Egy gyors zuhany, majd egy újabb adag kávé társaságában indultam el az első helyszínre, ahol első körben pár új szemüveget fotózunk egy katalógus számára. Várhatóan pár héten belül egy-két üzlet kirakatában lógó plakátról is  fogok mosolyogni a sétálókra. Eleinte ez annyira jó, de közben furcsa érzés is volt, aztán idővel ez elmúlt és hétköznapivá vált, mint a kifutón való megjelenés is. A szemüveges fotózás után át lettem küldve egy újabb helyszínre, ahol egy újság számára lövünk pár fotót egy gazdag család pici lányával. Eredetileg az is ott lett volna, ahova reggel mentem, de végül külső helyszínre pakolták át, mondván, hogy nagyon jók kint ma a fények. A megérkezésemkor a leányzót már nagyba tették össze a dologra, fél pillanatot vetettem rá titokban, de túl nagy jelentőséggel nem bírt. Nem ő az első ilyen lány, aki mellett pózolnom kell… Az öltözőmbe lépve egy szűkebb farmer és egy egyszerű fehér Gucci ing vár rám, melyekbe gyorsan bele is bújok. Az inget egyelőre nem gombolom be, mivel még úgyis smink igazítás lesz, aztán nem kéne, hogy összekoszolódjon. Kilépek az épület igen méretes udvarára, ahol már a sminkes és fodrász betárazva vár rám, egy kis igazítás itt és ott, majd készen is vagyok. A leányzó is hamarosan befut, addig pedig elütöm az időt egy kis beszélgetéssel, illetve az ingem begombolásával, aminek a végére ő is odaér. A fotós bemutatja, mire először csak biccentek egyet, de ekkor a lány keze lendül felém. Gyengéden megfogom kezét és óvatosan megrázom picit.
- Szintúgy! Volt már ilyenbe részed? – kérdem tőle némi hátsószándékkal, mivel így kiderül, hogy mennyire kezdő ebben a dologban. A fotós közben már útnak is indult a helyszín felé, ami nem messze van a tónál. A többiek már ott várnak minket teljes harci díszben.
- Izgulsz? Felkészültél?– kérdem tőle miközben én is elindulok. Általában erre a kérdésre mindig igen a válasz, szóval meglepő lesz, ha nemlegesen reagál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771371#post771371][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.09.06. 13:49[/b][/url]

Pedig még volt egy kósza pillanat, mikor elhatároztam, mégsem kellene ezt. Aztán több dolog is eszembe jutott. Eddig egész oké volt, hogy nem láttak, vagy kaptak lencsevégre lépten-nyomon egy pasival, elvégre az teljesen ideális, hogy a tanuláson járt inkább az eszem - ami a jegyeimen abszolút nem látszik meg -, de ha ez idén sem változik, akkor bizony már lesz min csámcsogni. Pedig határozottan állíthatom, nem vonzódok a saját nememhez, a lányok is ugyanúgy ki tudnak borítani, mint a kastélyban lakó pasik többsége. De erről egyszerűen nem tehetek. Nem tudok csak azért valakivel lenni, hogy legyek vele, mert ha nem, akkor az ciki, így azt se tudom elmondani, hogy ha idén se változik az életem ezen része, teljesen kétségbe fogok esni. Majd az az idő is eljön.
Az viszont nem várt meglepetés, hogy olyas valakivel kell fotózkodnom, aki keltett bennem némi szimpátiát. Persze azok csak képek, és fogalmam sincs, milyen ő valójában, mindenesetre már annak is nagyon tudok örülni, hogy nem fog elkapni a viszolygás, ha rá kell néznem. Mert a Vajda gyerek is milyen jó pasi állítólag, nekem meg minden alkalommal felfordul tőle a gyomrom, na.
- Mármint fotózásban? Mostanában elég sűrűn, mióta a nagyi meghalt, ezek szerint hasonlítok kicsit rá - mutatok az előttünk lévőkre, és megvonom a vállam, mert én ezt nem igazán vettem észre.
- Párosban már kevésbé, egyedül az öcsémmel volt, az meg szerintem teljesen más... tök szűz vagyok - harapok az ajkamba, és a lábam elé nézek, mert bár tudok magassarkúban járni, mégis idegen, és nem akarok elbotlani meg ilyenek. Én inkább az a tornacipős csaj vagyok.
- Persze, hogy izgulok, nem szeretném elvenni egy életre a kedved a modellkedéstől, de azért, légy egy kicsit elnéző, rendben? Nekem ez tényleg az első ilyen - és a kérdések se nyugtatnak meg, inkább csak fokozzák az izgalmat.
- Egyébként tudod, milyen fotózás ez? Engem nem avattak be, mert már rájöttek, nem szabad előre elmondani. Mikor utoljára felkértek egy fehérneműsre, elküldtem őket a francba - mert biztos, hogy nem fogom magam mutogatni, nem érdekel, mekkora csekket lengettek előttem, nem vagyok rászorulva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771404#post771404][b]Emir Mahfud - 2019.09.06. 16:40[/b][/url]

A kérdésére bólintok egyet, ezzel jelezve, hogy igen, a fotózásra gondolom. A sejtésem beigazolódott, mikor megkapom a választ. Ahogy kiejti száján a nagyi szót, már biztos vagyok valamiért abban, hogy egy gazdag családi csöpp lányáról van szó… ismét. Az esetek túlnyomó többségében mindig egy hasonló hátterű lánnyal kellett fotózkodnom, szóval nem új számomra ez az egész dolog.
- Értem! Részvétem a nagymamád miatt! – egy kisebb mosolyt küldök felé, ami ilyenkor még talán belefér, de a nagyis dolgot nem tárgyalnám inkább tovább. Tudom milyen érzés, mikor valaki elveszíti a nagymamáját, ez velem is sajnos megeset, és eddig életem legrosszabb napja voltak a halála után. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy milyen érzés, mikor te találod meg a szeretted. Senkinek sem kívánom! Kissé összeszorul a gyomrom, de próbálom elhessegetni a gondolatokat és mellettem lévő lányra fókuszálni, összehangolódni vele. Ugyani utóbbi igen fontos egy fotózásnál véleményem szerint. A fotóst ismerve biztos, hogy lesznek olyasmi képek, ahol elég közel kerülünk egymáshoz, így kell ehhez egy alap, mondjuk ez leginkább a leányzónak lehet lényeges.
- Hát valóban teljesen más lesz ez most,mint az öcséddel…. – egy sokat sejtető mosolyt küldök felé –  A legfontosabb, hogy engedd el magad és ne izgulj. Én már eléggé rutinos vagyok ebben, szóval bízz bennem. Ha valami kellemetlen, vagy túlzottan átlépi a határaidat és az intim szférádat, akkor szólj. Nem kell mindent engedned csak mert ő a fotós, te meg a modell jelen esetben. – adom az instrukciókat és reménykedem benne, hogy valóban szólni fog, ha valami már sok számára.
- Ha jól tudom, akkor valamelyik magazin készít egy cikket rólad és a családodról. Nem mondták, hogy a fotózás után egy újságíró is vár rád? – nézek rá kérdő tekintettel. Nem is értem, hogy mehetett bele ebbe, mikor semmit nem tud róla.  – Ja és egyébként meztelenek leszünk… De nyugi! – közlöm vele fapofával, de végül elröhögöm magam. Menet közben meg is érkezünk a helyszínre, ahol már löknek is minket a megadott helyre, állítgatják a fényeket, mindenki hirtelen sürgölődni kezd körülöttünk, majd kiadják az első „parancsot”, miszerint álljak Charlotte mögé és fogjam meg a derekát, így odalépek és egyik karommal félig a derekát fogom át, míg másik kezemet farmerem zsebébe süllyesztem. Charlotte is megkapja a saját beállási útmutatóját, majd kattogni kezd a fényképező.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771408#post771408][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.09.06. 16:56[/b][/url]

- Köszönöm - tényleg hálás vagyok érte, mert az emberek többségétől maximum ennyit várok. Mondjuk sokkal jobban esne, ha tudomásul vennék és csend, de gondolom ők meg nem akarnak bunkónak tűnni, szóval ennyi belefér. De a másik véglet, mikor drámaian eladják a sztorit egy olyan emberről, akit csak a médiából ismernek, na az kiveri nálam a biztosítékot, és hamar eltűnik az a cseppnyi báj belőlem, ami maradt.
- Nekem ez az egész egyébként nem tetszik. Mármint kiragadni, csak mert van egy nevem, meg egy hátterem, ami miatt eladhatják az újságokat.... de részben szülői ráhatás, részben meg a nagyi valamiért imádott velem mutatkozni, csak... én nem vagyok ilyen - tárom szét a karom, kellően megmutatva, mit takar az "ilyen" szócska.
- Úgyhogy nem ígérem, hogy a munka végére senkit nem fogok elküldeni a bánatba - valamiért azt érzem, felesleges a látszatot keltenem, meg ha tényleg kell az alap, akkor az a minimum, hogy úgy beszélünk, ahogy alapból bárkivel megtenném, és nem kezdek el úrihölgyként viselkedni, mert baromi árulkodó lenne, hogy közöm nincs hozzá.
- Na basszus, az a része egyáltalán nem megy... eljössz velem? - próbálok szépen pislogni.
- Komolyan, az egyik suliújságos egyszer elkapott, mire végzett a kérdésekkel, csupa kelés volt az arca, mert nem értette meg, hogy nem fogok válaszolni olyasmire, ami nekem kényes. Mint például a pasi téma. Mostanában elég sokszor előkerül, nekem meg hát még nem volt, nem azért, mert a lányokat szeretem, hanem mert vagy idióta a nagy többség, vagy az, aki bejön, félpszichopata, vagy a saját kapujába játszik - fakadok ki, hisz ez már nyomaszt egy ideje, és hát akkor alapozzunk.
- Szóval, ha ilyen kérdések lesznek, és tuti, hogy ilyenek, akkor.... nem megyek el az interjúra - döntöm is el, aztán egy apró percre teljesen lemerevedek, de mikor röhögni kezd, én is megkönnyebbülök kicsit.
- Ez... nem volt vicces - marad ennyi a mókázásból, mert hamar a derekamra kerül a keze, én meg át kell hogy karoljam a nyakát, olyan... hát igyekszem nem megfojtani, miután felhívják rá a figyelmem, és eleinte, még akadnak nehézségeim, amikkel megmosolygtatom a velünk dolgozókat, de hamar belejövök ebbe, persze főleg, mert Emir tényleg nem hagy magamra, és segít ahogy tud.
Az utolsó kép a szünet előtt, mikor a nyakába kell fúrnom az arcom, és akkor szembesülök azzal, milyen jó illata van, a szemem pedig már azelőtt lehunyom, mielőtt szólnának.
- Szünet... - hallom meg, majd egyből el is szakadok, próbálva leplezni, hogy ez nem is volt olyan rossz, mint amilyenre számítottam, sőt.
- Iszunk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771427#post771427][b]Emir Mahfud - 2019.09.06. 17:51[/b][/url]

Charlotte eléggé belelendül a mesélésbe, én pedig nem szakítom félbe. Kicsit nehezen tudom elhinni, hogy ő nem olyan lány, mivel eléggé olyannak tűnik valami miatt. Bár ahogy mesél róla, mennyire nem érzi magáénak ezt a terepet, féli meddig el is hiszem. Sajnos nem tud meggyőzni, mert ha, nem lenne olyan lány, akkor nem lenne itt, szülő nyomás ide vagy oda. Tehát szerintem valamilyen szinte ő élvezi ezt a fennforgást, ami miatta van. Azonban ezt nem osztom meg vele, csak bőszen bólogatok, mikor ő mondja a magáét. Amikor felhozza, hogy a fotózás végére, lehet valaki rossz szájízzel fog távozni, csak felnevetek. Kicsit a bors de erős…?
- Azért azt ne tedd! Nem tudhatod, hogy mikor kell újra velük dolgoznod, és szerintem te se szeretnél előnytelen fotókat látni magadról egy-egy újságban. De végül is a te dolgod.- vonom meg vállaim. Igazából ki vagyok én, hogy megmondjam neki, mit is csináljon, de azért szeretek tanácsokat adni. Megfogadja, akkor megfogadja, ha meg nem akkor nem. Mikor megkér, hogy kísérjem el az interjúra, akkor kissé felszöknek a szemöldökeim.
- Tessék? – kérdezek vissza, mivel lehet rosszul hallottam. Ilyen kéréssel még sose volt dolgom, így váratlanul ért. Fejben már rakom össze a választ, hogy nehogy megsértsem majd a leányzót. Jó fej pasi vagyok, de azért ezt nem érzem egy túl jó ötletnek.
- A végén még azt fogják lehozni, hogy együtt vagyunk… Nem tartom ezt túl jó ötletnek. De azért szeretném megvédeni a férfi nemet… Nem mind idióta vagy félpszichopata vagy meleg. – nyögöm ki végül, majd egy bocsánatkérő mosolyt küldök felé, ami végül egy széles mosollyá alakul a komoly dilemmáját hallva. Nem értem, hogy nem talált eddig magának egy épkézláb pasit, mivel csinos, gazdag, valamit elég normálisnak is tűnik. Amikor megpillantom a rémült arcát, még jobban nevetni kezdek.
A beállások követik egymást, az elején még eléggé lightosak, de a végén azzal zárunk, hogy Charlottenak oda kell bújnia hozzám. Nekem ez nem gond, nem vált ki belőlem semmit, de ő olyan sebességgel szakad el tőlem, mintha éppen kínozták volna az előző percben. Szünet, hangzik el a varázsszó. A lány kérdésére csak biccentek egy, majd az asztal felé indulok, ahol ki van rakva pár üveg víz és kávé. Az egyik mentes vízért nyúlok, amit kinyitok és meghúzom, végül a fél liter fele le is csúszik.
- Gyorsan igyál és menj WC-re ha kell, mert a fotósunk nem sok időt szokott adni. – közlöm vele, majd kissé kigombolom ingem, mivel irtó melegem van benne, minőség ide, feltűrt ingujj oda.
- Remélem tudod, hogy ez csak a bemelegítés volt, és most jön csak a fekete leves. –  nézek rá kérdő és érdeklődő tekintettel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771433#post771433][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.09.06. 18:11[/b][/url]

- Jó igazad van, lehet elkezdem komolyan venni, és felcsapok modellnek - mosolyodok el. Nincs a terveim közt egyébként, de miért ne? Igen, ez életem második dilemmája, hogy hogyan tovább, elvégre végzős leszek, és fel kéne mutatnom otthon egy épkézláb jövőtervet, de hát... ez nem olyan egyszerű.
- Gondolod? Mondjuk egy probléma ezzel legalább le lenne tudva, megmondom őszintén, ezt is csak azért vállaltam el, mert eddig soha nem láttak pasi közelében, így a negyedik év végéig ez rendben is van, elvégre a suli az első, de most már végzős leszek, és nagykorú vagyok, furcsákat gondolnának rólam, ha még ezután se lenne, nem? - fel kell pislognom rá, mivel némivel magasabb nálam, és ő azért már csak képben van a média árnyoldalával is.
- Mármint te is tuti azt hinnéd, hogy valami gáz van, nem? - vagy lehet, hogy ezt csak én aggódom ennyire túl? Mindenesetre, ez most jól jön, még ha papíron akár képek miatt is össze leszünk boronálva, engem ez a része nem érdekel.
Aztán a gondolataimat már teljesen más foglalja le, és azon kapom magam egyszer csak, hogy én ezt tulajdonképp élvezem. Mikor egyedül voltam, nehezen viseltem, hogy szó szerint úgy kellett táncolnom, ahogy ők fütyültek, most hogy látom, valaki más ezt könnyedén, minden dac nélkül megteszi, már nekem se okoz akkora problémát.
Azért a szünet jól esik, komolyan, kell hogy kicsit kitisztuljon a fejem, és csak biccentek egyet, majd szót fogadva szépen rendbe is teszem magam, meg hát ruhát kell cserélnem.
- Mármint? Fekete leves? - most lényegesen kevesebb rajtam a smink, ahogy visszatérek, látszanak a tengerkék szemeim, és az arcom sincs tele vakolattal, pedig nem hisztiztem, egyszerűen ők jöttek rá, hogy felesleges.
- Jól áll ez az ing - vagyis, nem tudom, hogy kell-e ilyenkor dicsérni, én csak reflexből mondom, miközben igazítok egyet a ruhán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771434#post771434][b]Emir Mahfud - 2019.09.06. 18:29[/b][/url]

Elnevetem magam, mikor közli, hogy modell szeretne lenni. Valamiért ő tipikusan olyannak tűnik, akinek ez nem való. De végül visszafogom magam, nyelek egyet és abbahagyom, mivel sose lehet tudni, lehet komolyan gondolta.
- Ahogy érzed… reagálok neki rá, majd lehajtott fejjel mosolygok tovább. Aztán újabb meglepetés, mikor közli, hogy igazából nem is lenne gond, ha összeboronálnák velem. Egy kissé keserű mosoly jelenik meg arcomon, de ez fénysebességgel el is tűnik. Ezt utálom abban, hogy ennyi ember ismer, mindenki csak kihasználna valamilyen formában. Ha a mellettem álló tudná, hogy mennyi nővel lettem már összehozva egy-egy cikkben rövid vagy hosszabb időre, akkor valószínűleg nem szeretne ő lenni 222.. Sajnos ezt a békát le kell nyelnem és mára már egész jól kezelem is, de azért néha kellemetlen tud lenni.
- Miért hinném? – értetlenül pislogok rá, mivel nem tudom felfogni, hogy miért ad ennyire mások véleményére. – Meg egyébként is, mit foglalkozol vele? Nem teljesen mindegy, hogy másik mit hisznek. A lényeg, hogy te tudod, hogy mi a helyzet… - mosolygok rá bátorítóan, majd Charlotteot a stylist el is ragadja mellőlem, aztán mikor visszajön, mintha kicserélték volna. Menet közben én is átöltöztem, immár egy fekete öltöny feszül rajtam,  a sminkes igazít egy kicsit, ahogy a fodrász is, majd Charlotte is megérkezik immár földig érő piros ruhában.
– Majd meglátod…  Kössz! kacsintok rá, majd a fotós jelzi, hogy folytatás. Átsétálunk egy másik helyszínre, egy fal elé, melyet teljesen benőtt a borostyán, illetve egy igen mutatós lépcső is található itt. Először a lépcsőre állít fel minket, majd újabb instrukció: ismét a lány mögé kell állnom, míg elő ferdén balra néz, nekem oda kell közel hajolnom a füléhez, miközben jobb lábánál fel kell húznom a szoknyáját combig.
- Szóltam… - suttogom fülébe. - Jó illatod van… – közlöm vele, de végig komoly arccal szenvedélyes tekintettel nézek rá, amit tudom, hogy elvár a fotósunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771439#post771439][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.09.06. 18:48[/b][/url]

- Ne érts félre, nem úgy értettem. Nem foglak, és nem is akarlak kihasználni semmilyen formában, tudom, hogy így is megsínyli a magánéleted ezt az egészet, én nem rúgok beléd még egyet. Csak... az kevésbé érdekel, ha összehoznak valakivel, mint az, ha azon csámcsognak, miért nincs senkim, gyanítom, mert az utóbbi a valóság... - megvonom a vállam, és tényleg rosszul érzem magam. Mindig tudom, hol az a pont, amikor be kellene fogni a szám, de valahogy rendszeresen át is lépem.
- Igen, egy ideig ezen a véleményen voltam, de... most már nem áltatom magam, mert igenis fontos, mit gondolnak mások, ezt a nagyi halála óta tudom, tudod... sokkal másabb ha fél világ gyászol, mert annyira szeret, mint az, hogy vállat vonnak, és azt mondják, na végre. A szüleim meg a látszat köré építettek egy egész életet, hogy senki egy pillanatra se lásson a függöny mögé, de ez... bonyolult - hisz minden hivatalos dokumentum arról árulkodik, hogy a Felagund családdal az égadta világon semmi probléma nincs, hogy minden rendben, és ha csak egyetlen rés keletkezne, apámat kirúgnák a minisztériumból, mert hamisít, anyámat meg jó eséllyel a Zengőbe küldenék, mi meg maradnánk magunk.
Nekem ez a majd meglátod nem tetszik, és ez hamar be is igazolódik, mert kezd rajtam úrrá lenni a zavar. Rengetegszer ráz ki a hideg, és leszek libabőrös, amit szerencsére betudhatunk a kissé feltámadt szélnek is, de a zavart az arcomon Emir premier plánban nézheti végig, még annak ellenére is, hogy serényen próbálkozok. Állom a tekintetét, azzal nincs akkora gond, de nyelek egy nagyot, mert én nem tudok rá úgy nézni, ez így parancsra nem megy, főleg mert sose éreztem még olyat. Csak némán, a tekintetemmel kérek tőle segítséget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771451#post771451][b]Emir Mahfud - 2019.09.06. 19:25[/b][/url]

Nem vagyunk egy nevezőn vele, de pont az a jó, hogy az emberek különbözők, így nem unalmas az élet és egy-egy beszélgetés sem. Engem nem érdekel mások véleménye, őt igen. Hosszasan tudnánk erről győzködni egymást, de ez most nem az a hely és idő. Ha tudná, hogy engem már hányszor mondtak melegnek, csak mert modell vagyok és adok magamra. Huh… nem is számolom már! De ha ezeket fennakadnék, akkor már nem csinálnom ezt, pedig szeretem. Őszintén szólva magasról…. arra, hogy ki mit gondol. Biccentek egyet mikor befejezi a családjáról mesélést, és egy mosolyt is küldök felé.
Amikor beállítanak az első pózba látom Charlotte arcán, hogy nem nagyon tud most ezzel mit kezdeni. Ha jól sejtem zavarba jött, illetve a sok apró kis szőrszála is égnek áll. Egy önelégült mosoly fut végig arcomon, mivel ezt betudom a magam érdemének. Kérlelően néz rám, szeméből sugárzik, hogy szüksége lenne egy kis segítségre.
- Nézz oldalra, komoly arccal, merev tekintettel. A komoly, határozott nőt akarják látni benned. – suttogom ismét fülébe, remélve, hogy ezzel kicsit segítek neki, de nagyon merev még mindig. E fotós lő azért pár fotót, de azért nem túl kedvesen fejezi ki nemtetszését. Amíg csóró lány kapja az íveket én kissé hátrébb lépek, és megigazítom a zakómat. Miután a kioktatás megvolt újabb instrukció. Menjünk inkább a borostyán elé, álljunk egymással szembe és annyi a feladat, hogy nézzünk egymásra. Na ez Kristóf szerint könnyű, de én tudom mennyire nehéz valakire úgy nézni, hogy abba benne legyen, amit a nagyközönség elvár.
- Bejövök neked? – kérdem, de igazából tudom a választ, a libabőr elárulta. – Ha igen, akkor most könnyebb dolgod lesz. Nézz rám úgy, mintha itt és most nekem akarnál esni. Sugározzon a tekintetedből a vágy, nézz rám úgy, mintha el akarnál csábítani. Ez a fa**fej ezt akarja látni. – suttogom neki segítségképpen a következőket, miközben közel araszolok hozzá, orrunk szinte összeér. Jobbommal óvatosan megfogom a derekát és közelebb húzom magamhoz. Világoskék szemeim csak úgy rikítanak, és minden bennük van, amit most látni akar Kristóf. Remélem, hogy a segítségemnek hála Charlotte lelazul, mert ha nem, akkor sokáig itt leszünk ma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771454#post771454][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.09.06. 19:39[/b][/url]

A segítség jön, és így már legalább van valami fogalmam arról, hogy kell viselkedni, és ez a rész így már nem is nehéz. Bár nem tetszik, hogy a világ engem így fog látni, de legyen. A fotósnak nem tetszik, és ahogy belelovalja magát a kioktatásomba, nekem úgy szűkül össze a szemem, és eljön az a pont is, mikor teszek az előnytelen képekre meg a többire, nemes egyszerűséggel sétálok oda hozzá, ragadom meg a felsőjét, és ügyelve arra, hogy más ne hallja, halkan viszont jól érthetően magyarázom el neki, hogy akár közelebbi viszonyba is kerülhet a gépével, ha ezt nem fejezi be. Igazából látszik rajta, hogy nem sűrűn történik vele hasonló, de én nem is vagyok olyan, akiket fotóz, ha akarnám, most rögtön megmutathatnám a középső ujjam és itt hagyhatnék mindent a francba, de nem szeretném, és miután biccent, úgy gondolom, ő is felfogja, így már nyugodtabban sétálok a borostyánhoz, rámosolyogva bájosan Emirre, mintha mi sem történt volna. Igen, talán hallgatnom kellett volna rá, de... én sajátosan oldom meg a problémáim, és mint látszik, ezt a mögöttünk lépkedő fotós is értékeli, mármint miután felocsúdott van a tekintetében valami, ami eddig nem volt. Persze, tudom, ahogy Emir, ők is egy örökösnőre számítottak, aki most rivaldafényben élhet, és élvezi a felé irányuló figyelmet, vagy akár még el is várja. Nem egy ilyet látunk szinte minden nap, és nem fenyegetőztem, leszámítva a gépes dolgot, nem hivatkoztam apámra, vagy bárkire, csak közöltem vele valamit.
- És ha nem? - persze, ez felesleges kérdés, hisz árulkodó jelek voltak már, de az csak a testem. Ennek ellenére boldoggá teszek mindenkit, és a tekintetemmel próbálom ténylegesen elcsábítani, még az ajkamba is harapok, mikor egy kósza pillanatra én elfelejtem, hogy ez csak a kamerának szól, és nem a valóság, tény hogy sokkal, de sokkal könnyebb minden, ha ő mondja, mit tegyek, és nem magamtól kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771614#post771614][b]Emir Mahfud - 2019.09.07. 11:19[/b][/url]

Nem kicsit lepődök meg, mikor a gazdag család csöpp lánya elviharzik mellőlem, és meg sem áll a fotósig, aki elég szépen rendbe tesz. Csak nagy, meglepődött szemekkel nézek rá, közben pedig mosolygom a látottakon. Hát ilyennel se találkoztam eddig túl sűrűn. Volt már rá példa, de általában az ilyen fiatal lányok csak csendben tűrik. Hát Kristóf most rossz lóra tett! Mikor visszatipeg hozzám, széles mosollyal fogadom és elsuttogok egy „Szép volt!”-ot. A munka folytatódik, felteszem a kérdést a lánynak, akitől vicces választ kapok. Felvetek rajta kissé. Odahajolok közel a füléhez és gyengéden végigsimítok karján.
– Ha nem, akkor miért vagy tiszta libabőr? – suttogom, majd egy kissé önelégült mosollyal állok vissza az eredeti pozícióba. A leányzónak jót tett az előző balhé, mivel sokkal jobban hozza az elvárt figurát, mint előtte. Segítek neki, mondom mikor mit csináljon, hogy álljon, stb. Ügyesen megy neki és a fotózás vége felé, már úgy tűnhet, mintha ellazult volna. Az utolsó beállítás, amit kitalált Kristóf szerintem már végképp belegázol Charlotte intim szférájába, ami nekem annyira nem jön át. Tipikusan arra irányul, hogy eladjuk a kiscsajt… Hátrébb húzódok Charlottetól, majd a fotós felé fordulok. Hozzá intézem a kérdésem, miszerint nem –e érzi úgy, hogy erről esetleg a lányt is meg kellene kérdezni. Nem tudom, hogy hány éves, de eléggé fiatalnak tűnik, így nem értem, hogy miért kell tovább húzni a dolgokat. Ez eddigiek is éppen eléggé átléptek rengeteg határt, de ki vagyok én, hogy szembe szálljak bárkivel is. Pláne úgy, hogy a mellettem álló egy rossz szót se szólt értük. Kérdő tekintettel nézek a fiatal leányzóra, hogy ő mit szól ahhoz, hogy lenyomjunk itt egy szenvedélyes csókcsatát. Nekem eléggé egyértelmű, hogy arra megy ki ez az egész, hogy bebizonyítsák, nem a lányokat szereti, hanem a férfiakat, amiből később majd szaftos pletykákat lehet szülni. Az is már eléggé furcsa, hogy pont egy 28 éves férfit választottak mellé, pedig ránézésre ő nem lehet több 18 évesnél. Értem én, hogy nagykorú, de azért 10 év az 10 év…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=771650#post771650][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.09.07. 13:32[/b][/url]

Kicsit tartok attól, társam, mit szól a kis jelenetemhez, de amint meglátom a vigyort az arcán, én is megkönnyebbülök. Már érett amúgy is a pasinak, és én tényleg eltűrök mindent, egy bizonyos fokig, és most jól esik, hogy ha gondoltak is rólam olyasmit, ami abszolút nem állja meg a helyét, mostanra talán kicsit megváltozott a rólam kialakult képük.
Nem válaszolok a kérdésére, elsőre poénos volt, de tagadni a nyilvánvalót,- már pedig az apró érintés hatására újabb libabőrök keletkeznek - ostobaság lenne már. A fotózás utána már gördülékenyen megy, jól érzem magam, és Emir előtt is le a kalappal, így tudom, hogy a rólunk készült képek is olyanok lesznek, mint amiket elvárnak. Már azt hiszem, túl vagyok a nehezén, de a következő fergeteges ötlet hallatán rájövök hamar, mekkorát tévedek.
Pedig itt a lehetőség, hülye lennék szökni hagyni, mert lehet ez az utolsó. Kit érdekel, hogy idősebb, jól néz ki, mindenki ismeri, és egy csók, nem nagy szám, de minden problémám meg lenne oldva. Ránézek Emirre, és ahogy az arca vonalai a retinámba égnek, úgy vagyok egyre biztosabb abban, hogy kit érdekel, ha ez csak a kamerának szól, én akarom azt a csókot. Az övét.
- Nem - mondom mégis hirtelen, majd fogom magam, és leszarva a de..de.. kezdetű mondatokat, meg a hadakozást, hogy ez változtatná meg az életem, meg franc tudja, miket beszélnek még itt hirtelen. Ott hagyok mindenkit és konkrétan futok az öltözőig.
Igen, pancser vagyok, mert nem éltem a lehetőséggel, mert nem vagyok képes rá, de... Életem első csókját nem így akarom. Na meg Emirre is roppant jó fényt vetne, hogy egy nála tíz évvel fiatalabb lánnyal látnák együtt. Meglenne a világunk újabb sugar daddy-je. Ezt én nem akarom, nem így, és nem érdekel, hogy most ő is egy kislánynak hisz, nem érdekel az sem, a körülöttünk dolgozók mit szólnak ahhoz, hogy több órás munkát vágtam egyetlen szóval tönkre, mikor a hajamba túrva a tükörbe nézek, rájövök, jól döntöttem. Mert nekem a pénz nem számít, és biztos vagyok abban, hogy Emir karrierjét sem ez fogja lehúzni.