36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. augusztus 31. 20:13 | Link

Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappal

Épp csak hazaért a munkából, amikor egy bagoly hatalmas sebességgel repült neki ablakának. Csak a koppanásra lett figyelmes és azonnal odasietett, hogy egy üzenetet találjon a tollasnál. Bár elgondolkodik azon, hogy ma már nem olvassa el, ha ilyen későn érkezik, bizonyára fontos lehet.
Így esik meg, hogy most már az ELME kapuit lépi át, ugyanis a legrosszabb rémálma sem lehet szörnyűségesebb a hírnél, amit kapott. Az ikrét megtámadták, ispotályba vitték, azonban, mivel ott nem adhattak neki szakszerű segítséget, így átszállították az ELME-be. Ő, aki mindig talpraesett, könnyedén éri el céljait és magabiztos, most egyszeriben egy kisfiúvá válik, aki nem tud semmit a testvéréről és kétségbe van esve, vajon mi lesz most. Az üzenet rendkívül szűkszavú volt, nem derül ki pontosan, mi történt Ophelia-val és miért kellett egy Elmegyógyintézetbe vinni, így Orpheus jogosan gondolhatja, hogy nagy a baj. Szinte vibrál körülötte a levegő, ahogy a kórterem ajtajához ér. Épp egy gyógyító lép ki rajta és barátságosan rá mosolyog.
- Üdvözlöm uram, Ön bizonyára a hölgy hozzátartozója - mivel a férfi megszólalni nem tud, így csak biccent egyet bátortalanul és hol a nőre, hol a szobaajtóra pillantgat. Mikor mehet már be? - Kérem, egy pillanatot még várjon. Tudnia kell, hogy a testvérét támadás érte, jelenleg úgy tűnik, minden emlékét elvesztette - a férfi vállai megrogynak a hír hallatán és csak azért nem ül le rögtön, mert már úgyis felesleges. - Számítania kell rá, hogy Önt sem fogja felismerni, ha pedig így alakul, türelmesnek kell lennie. Hamarosan visszajövök - egy újabb szolid mosoly és már tova is libben a kecses alak a folyosón. Orpheus, bár maga is gyógyító, neki közel sem szakterülete az emlékezetvesztés. És egyébként is, ki tette? Hogyan? Végleges a helyzet? Semmit sem tud, a fejlemények hallatán pedig már kissé fél belépni az ajtón, mégis megteszi. Nem veszítheti el Ophelia-t.
Kopog hármat és belép a szobába, ahol egy ágyon találja a nőt. Külsérelmi nyomokat nem lát rajta, így feltételezi, hogy alapvetően jó egészségnek örvend, leszámítva a tényt, hogy nem emlékszik semmire. Beljebb lép, azonban csak lassan, megfontoltan. Semmiképp sem szeretné megijeszteni. - Szia Ophelia - halvány mosolyt erőltet arcára, de nem tudja, mire számítson. Bár tehetne valamit!
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2019. augusztus 31. 21:23 | Link

Idegen itt minden


Fogalmam sincs, hogy kerültem ide...Vagy, hogy mit keresek én itt, és egyáltalán hol van ez az itt? Mintha fekete füst fedné el az agyamat és én nem látok se ki se be rajta. Nem tudok semmit. De tényleg semmit. Egy testnek, egy húsdarabnak érzem magam. Egy ágyon fekszem. De hol?...És miért? Olyan világos van. A fény ereje arra kényszerít, hogy lehunyjam a szemem, de akkor meg a zajok és szagok zavarnak. Hangok, amik idegenek, illatok, amiktől felkavarodik a gyomrom. Istenem, mi történik velem?! És Ki Vagyok Én???? Mi a nevem? Hiába erőltetem egyszerűen mindent sötétség fed el és ez ijesztő. Könnyek szöknek a szemembe és ordítani tudnék a kétségbeeséstől. Már épp elkezdenék segítségért kiáltani, amikor valaki kopog és be is lép egy ajtón, ami úgy hiszem a szobámé lehet. Odafordítom a fejem, hogy lássam. A szívem dobban egyet, de semmi mást nem érzek. Olyan ismeretlen az arca, mint eddig itt mindenki másé. A hangja is kivált belőlem egy apró reakciót, éppolyat, mint a látványa. - Ön kicsoda? - kérdezem lassan forgó nyelvvel. Nehéznek érzem a szavak formálását. A szám nem akar engedelmeskedni az agyamnak. Csak nézem a férfit és a név, amit kimond ott visszhangzik a koponyámban, de olyan üres és élettelen, mintha csak egy kő lenne, amit a vízbe dobnak. Nem tudom, hogy ismerem-e őt, aki hozzám beszél. Azt sem tudom, hogy az a név amin szólított az enyém-e egyáltalán. Foszlányok sincsenek meg még arról sem, hogy miképpen jutottam én ide erre az ágyra, ahol a kórház aromájú hófehér lepedők közt fekszem egy szál megkötős hálóingben.
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. szeptember 1. 09:13 | Link

Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappal

Látja a teljes ürességet a nő szemében, ami megrémíti. Hiszen az egy dolog, hogy Orpheust nem ismeri fel, de Önmagát sem? Ilyen nagy lenne a baj? Igyekszik leplezni érzéseit, így ismét egy halvány mosolyra húzza a száját. Testvére mindig kissé távolságtartó volt az idegenekkel szemben, így Orph úgy dönt, nem húzódik túl közel. Egy széket vesz el, hogy leülhessen rá, tisztes távolságban az ágytól, melyben ikre fekszik.
- A testvéred. Kétpetéjű ikrek vagyunk, Orpheusnak hívnak - tudja, hogy mit sem jelent ez a másiknak és még akár azt is hiheti, hogy valami szélhámos át akarja verni, épp ezért igyekszik minél türelmesebb és nyugodtabb maradni. Hiszen ő együtt rezeg testvérével, minden gondolatuk egy és az esetek többségében megérzi, ha gond van. Most miért nem tette? Talán azért, mert akármit is tettek a nővel, az befolyásolta a kapcsolatát mindenkivel, így ikrével is. Furcsán hangozhat, de Orpheus már nem érzi annyira ikrét, ami pedig még ijesztőbb és magának sem meri bevallani, hogy igazából már egyáltalán nem érzi. Retteg. - A te neved pedig Ophelia. Ophelia Donovan - lehet nem az ő feladata volna ezeket az információkat megosztani testvérével, elvégre ő nem orvos. Illetve de, de mondjuk a sebészet az amnéziával nem igen függ össze, nem tudja, mivel tesz jót és rosszat. Pánikot sem szeretne kelteni azzal, hogy túl sok mindent oszt meg a beteggel.
- Emlékszel egyáltalán valamire? Bármire? - csak egy kis reménysugár kell neki. Egy aprócska fénycsóva, hogy igen, ott van még benne a régi Ophelia és egyszer visszatér hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2019. szeptember 1. 18:46 | Link

Orpheus?


Az idegen leül mellém, vagyis nem egészen mellém, mert némi távolságot tartva húzza oda az ágyam közelébe a székét. Fél tőlem, vagyis inkább aggódik talán? Nem tudom eldönteni. Fáj a fejem, sajog ahogy egyre próbálok találni valami fogódzót, bármiről. - Az ikertestvérem? Orpheus? - ismétlem el lassan, tűnődőn amiket mond nekem. Tekintetemben tudattalanomból a felismerés fénye csillan meg, majd amilyen gyorsan megjelent úgy tova is illan. Hitetlenkedve nézek rá ezután és kicsit feljebb tornázom magam az ágyban. Azt minden esetre jó jelnek veszem, hogy a körülmények ellenére nem vagyok sem lekötözve sem leszedálva. - Engem Cholenak hívnak... - mondom ki és szemeim gyanakvón szűkülnek össze saját szavaimtól. Honnan vettem ezt a nevet? Egyáltalán mi az igazság? Az amit tőle vagy amit az előbb magamtól hallottam? Csak nézek rá, a szobára, saját magam elé és közben kínzom az elmémet egyetlen emlékfoszlányért, ami igazolja vagy cáfolja bármelyikünket, de egyelőre semmi nem jut eszembe. Eluralkodik rajtam a pánik - Semmire sem emlékszem! Ki vagyok én? Ki vagy te? Miért kerültem ide és miért nem tudom ezeket a dolgokat? - hangom előbb megemelkedik, majd elcsuklik, hogy keserves zokogásnak adja át helyét, ami már a torkomat fojtogatta egy ideje. Amikor behoztak ide kaptam szereket, bájitalokat, de mintha ezek csak még nagyobb sötétségbe taszítottak volna. Most sem tisztább a kép, pedig valahol a zsigereim mélyén érzem, hogy a mellettem ülő férfi igazat mond. Hasonlít rám. Férfias vonásai módosítanak karakterén, de a tekintete, a mozdulatai valahogy arra késztetnek, hogy próbáljak megnyugodni. - Úgy sajnálom, ne haragudj...Nagyon félek... - ösztönösen beszélek és váltok át tegeződésbe, sőt belsőséges hangnemre. Nem vagyok tudatában, hogy azt amit az elmém és a memóriám nem, azt a lelkem és a testem felismer. A vér, a gének kötelékét, az ikerség titkos rezgését, amit csak annak tagjai élhetik meg igazán.

Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. szeptember 9. 09:47 | Link

Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappal

Összefacsarodik szíve a ténytől, hogy a nő egyáltalán nem emlékszik rá. Csak abban reménykedhet, hogy az ikervér sokkal erősebb, mint az a valami, amit beadtak neki. Akárki is tette, alattomos és aljas volt, egy védtelen aurorra támadt, ráadásul hátulról. Ha nem így történt volna, akkor Ophelia könnyedén megvédte volna magát, a férfi biztos ebben. Csak arra tud gondolni, hogy ez a helyzet egy előre kitervelt, legkevésbé sem fair "párharc" eredménye.
- A teljes neved Ophelia Chloe Donovan - egy pillanatra halványan elmosolyodik. Ezek szerint valami csak dereng neki... Pedig a második nevét nem is szokta használni, ha bemutatkozik is mindig csak az Ophelia-t említi... Nem baj, ez már haladás, egy jel, hogy minden rendbe jöhet, igaz?
Csak ezután kezdenek el záporozni a kérdések, végül pedig nem is olyan halk zokogásban tör ki testvére. Orpheus hirtelen nem tudja, mit csináljon. Normál esetben biztosan odamenne és magához vonná, hogy megnyugtassa, szívverésüket újra összhangba hozza, majd lassanként elcsitítsa a kétségbeesett sírást. De ez most nem egy normál eset. Tétovázik, s csak akkor születik meg benne az elhatározás, mikor Ophelia ráemeli zavart tekintetét és bocsánatot kér. - Tudom - megfogja székét és közelebb húzza, hogy ujjaikat össze tudja kulcsolni. Bár segíthetne rajta! Arcán egy megnyugtató, kedves mosoly ül, bár mélyen belül forr benne a düh és a bosszúvágy. Bármit megadna azért, hogy előkerítse azt a mocskot, aki ezt tette ikrével, mégis tehetetlen, hiszen akárki is volt, nyoma veszett még azelőtt, hogy bármilyen bizonyítékot hagyhatott volna maga mögött.
- Sajnos nem tudom, hogy pontosan mi történt. Mielőtt elvesztetted az emlékeidet, auror voltál. Valószínűleg megtámadtak a lakásodon és akkor csináltak valamit, ami miatt minden emlékedet elvesztetted - tényleg nem tud többet, de egyébként, ha tudna se biztos, hogy elmondaná. Az orvosoktól ugyan nem kapott semmilyen utasítást, hogy mit mondhat és mit nem, annyi józan paraszti esze neki is van, hogy tudja, nem boríthat rá mindent a nőre. - Az a legfontosabb, hogy pihenj és azt tedd, amit mondanak Neked. Én is minden nap itt leszek veled és segítek majd emlékezni - már el is határozza, hogy előkeresi a régi fotóikat és megmutatja. Bár ez nem szakterülete, úgy hallotta, az ilyesmi segíteni szokott. Ha el is felejtett mindent és újra meg kell tudnia, hát legyen. Orpheus arról és annyit fog meséli, amiről Ophelia szeretné. Hiszen annyira szereti Őt!
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2019. szeptember 9. 22:28 | Link

Orpheus...

Furcsa dolog az emlékezet. Már ha van, persze. Ahogy az állítólagos ikertestvérem beszél hozzám, mintha megelevenednének a szavai. Orpheus segíteni próbál és úgy érzem nem hiába fárad. Villanások suhannak át teljesen ködös és káoszban kavargó agyamon, hogy élesen fájdalmas utat hasítanak maguknak. Még szemeimet is be-be kell hunynom a kín miatt. Egy-egy képre viszont rá tudok fókuszálni. Teljes nevem kimondásakor egy papírt látok, amin az elhangzott név szerepel géppel írt fekete betűkkel. - Ophelia Chloe Donovan - ismétlem meg a hallottakat ízlelgetve a szavakat és saját hangomat. Tetszik, szép a csengése úgy a névnek mint a hangomnak. Az előbbi pedig még a férfiéhez is illik, amit szívesen el is mondanék neki, de ismét elsötétül minden odabenn és ettől elfog a rémület. Kérdések szakadnak fel belőlem, ám megválaszolni azokat nem tudom. Eláraszt a kétségbeesés. Keserves sírásomra testvérem megfogja a kezem, mi több ujjainkat kulcsolja egymásba. Olyan furcsa érzés fut végig rajtam, hogy egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtek. Közben ő beszél tovább. Mire felfogom a szavak értelmét tán soknak is tűnik az idő, ami eltelik, de megértem, amit elárul és újabb érzelemhullám zubog át rajtam, ami egy csukott ajtónak zúdul elmémben. Nem tudom miért jelent meg ez az ajtó a képzeletemben, de tudom, ha kinyitom a mögötte lévő dolgoktól könnyebb lesz minden. Az érzet hirtelen tova illan, de kimondat velem néhány szót. - Okklumencia...Árnyék, meg kell etetni szegényt...Próbáltam valamit bezárni... - nincs értelme a szavaknak. Az aurorságom tényét sem tudom igazán még hová kötni, hiszen abban sem vagyok biztos, hogy az vagyok, akinek mond a mellettem ülő ikrem. Mintha egy libikókán állnék és keresném az egyensúlyomat csak itt a két oldalon a minden és a semmi van. Belenézek Orpheus szemébe és mintha a sajátomat látnám. - Fáradt vagyok, aludni szeretnék - mondom fátyolos hangon. Talán kezd hatni az a valami amit itt megitattak velem. Gondolom nyugtató vagy altató lehet. Egyre laposabbakat pislogok, míg végül elnyom az álom. Ott állok az ajtó előtt és felé nyújtom kezem, de nem érem el, mert ahogy én közeledem, úgy távolodik. Mintha egy láthatatlan erő húzná, hogy minden akaratom ellenére ne érhessem el ujjaimmal. Talán válaszokat rejt, talán csak képzelgés, de arra ösztökél, hogy csak azért is tovább próbálkozzak.
  
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2019. szeptember 11. 18:02
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek