36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 23. 19:28 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. július 27. 17:59
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 23. 19:46 | Link

Édes bátyus Love
Ruha

Itt állok. Óráknak tűnő percek óta, hallgatom, ahogy bent tétlenkedik. Hallom a felforró teavizet, elmosolyodom arra a változásra, amit az elmúlt kétszáz nap okozott. Kétszáz nap. Sok minden történt ez idő alatt, voltak jó és rossz napjaink.
A táskám szárát erősen markolom, érzem, ahogy görcsbe rándulnak már az ujjaim, izzad a tenyerem, és magamban fohászkodom, hogy ne vegye észre. Ma este ne. Ez ma az ő napja. Felforrt a teavíz, és ha nem kopogok be, azt hiszi, bajd van, kijön megnézni, hogy nem vagyok-e itt, és ha így történik, tudom, hogy elsírom magam. De nem fogok sírni. Ma este semmiképp.
Megrázva magam, határozom el magam, egy rakoncátlan tincset a fülem mögé tűrök, ahogy végül odalépek az ajtóhoz, és bekopogok, majd belépek. Nem udvariaskodom, tudom, hogy bent nem lesz semmi kompromittáló, hiszen vár engem, szóltam, hogy jövök. Egy nagy pakkal méghozzá. Olyan vagyok, mint egy vásári bazáros.
- Ne csukd be, van még!
Kiáltok vidáman a tortát magam elé emelve. Most még rejti a doboz, de hamarosan remélem, leleplezzük. Én sütöttem. Nem akartam erre a napra bolti tortát hozni. Szülinapokon jó, de most nagyon személytelennek éreztem volna. A tortán egyetlen mű cucc van, az az egyik gyerekkori fényképünk, amit nagyon szeretek. Egy gitárt próbálok megszólaltatni, ő pedig segít benne. A cselló másnap lett a szerelmem. Mosolyt villantok Colera, őszinte mosolyt, miközben kiszaladok az előtérbe, és behozom a lufikat. Eléggé giccsesek, mert ezek nem csak azok a nagy ezüst számok, hanem olyanok, amikben mindenféle apró labdák is vannak még. Az egyes rózsaszín, a két nulla pedig kék.
- Csak babazsúros boltban volt ekkora. Nem is értem, miért árulnak nullát, olyan szülinapja az embernek nincs is.
Felpillantok Colera, és az alsó ajkamat beharapva, zavartan pillantok rá.
- Túl sok, ugye?
Pedig, ha tudná még mennyi minden van! Ó igen, kicsit mindig sikerült túlzásba esnem.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. július 28. 13:27
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 24. 19:03 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. július 27. 18:00
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 24. 19:52 | Link

Édes bátyus Love

- De, kellett!
Ne is mondjon olyat, hogy nem kellett, mert kellett. Gyönyörű eredményt ért el. És ilyen lesz a következő ötven és száz, és ötszáz is. Mindegyik egy gyönyörű eredmény lesz.
- Minden pillanatot úgy kell megélned, hogy győztes vagy, és nézd, győztes vagy.
Mutatok a lufikra, mielőtt megölelne. Mélyen szívom be az illatát, örülök, hogy Cole jól vagy, hogy jó az illata, hogy teát főz, hogy velem van, hogy él. Meghoztam egy nehéz döntést úgy másfél éve, aztán ő is meghozott egy nehéz döntést, amikor kizárt, és most itt vagyunk, túl megannyi nehéz döntésen. Nem volt könnyű egyik sem. Nem volt könnyű beszélni arról neki, hogy szerelmes vagyok Adrianbe, nem volt könnyű időt kérni tőle, nem volt könnyű elmondani, hogy még mindig szerelmes vagyok, azt sem, hogy együtt szeretnék vele lenni. Nem volt könnyű neki, hogy kizárt, nem voltak könnyűek az első találkozásaink, és amikor már minden a helyére került, én visszatértem a rajtvonalhoz: Szerelmes vagyok a fiúba, de nem én vagyok a megfelelő Fisher. Ma viszont, ma legalább ünnepelünk.
- Várj, előbb nézd ezt meg.
Kapom el a kezét, és húzom vidáman magam után a pulthoz, hogy kibonthassam a dobozt végre, csak reménykedni tudok benne, hogy nem nyomódott meg, és nem! Tökéletes!
- A tortát én sütöttem, de ezt az ostyanyomásos dolgot ezt úgy rendeltem, mert ilyet nem tudok.
Vagyis nyomtatott ostyát, de mindegy, nem számít most. Viszont remélem, örül neki, és miközben ő a tortát nézi, felé fordulok, és újra megölelem, mélyen belebújva a felsőtestbe, abba reménykedve, hogy állhatunk így hosszan. Kétszáz nap. Kétszáz napja küzd, és tudom, hogy ez egy nagyon nagy küzdelem a részéről, éppen ezért tisztelem az eddigieknél is jobban, már ha az egyáltalán lehetséges. Nem is jobban, csak még bővebben azt hiszem. Még egy pont, ahol tisztelem, a kitartása és a küzdőszelleme.
- Annyira örülök neked, Cole.
Nem tudom szavakba önteni, minden szó olyan felesleges és nem jó leíró. Bárcsak át tudnám neki adni az érzéseimet, bárcsak meg tudnám neki mutatni, hogy mennyire gyorsan ver a szívem, és mennyire szerencsésnek érzem magam, amiért ő a testvérem. Felpillantok rá, csillogó szemekkel, széles mosollyal, de nem engedem el, szorosan tartom. Mélyen a szemébe nézek.
- Te vagy a példaképem, Colton.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. július 28. 13:28
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 24. 20:17 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. július 27. 18:00
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 24. 20:44 | Link

Édes bátyus Love

- Igen, én eszem meg a fejedet, te meg megeheted az enyémet. Mondjuk te jársz jobban.
Nekem nagyobb fejem volt, mint neki, sőt, nekem most is nagyobb fejem van. Oké, fogytam, de nem vagyok vékony, nem is leszek, és nem is akarok az lenni. Jelenleg tökéletesen jól érzem magam a bőrömben, és ez éppen elég. Nekem így jó, és én büszke vagyok arra a kiscsajra is, aki a képen van, mert vagány gyerek volt, bármennyire is nem voltak olyanok a körülmények. Az a kislány mind a kettőnknek példa lehet a mai napig, hiszen én magam sem tudom, hogy honnan gyűjtöttem össze annyi bátorságot.
- Ugyan.
Kedves meg aranyos? Ugyan, tényleg, én ilyen vagyok. Szeretem Cole-t, mindent megteszek érte, mindent megteszek vele, és szeretnék vele egy közös úton egymás mellett haladni. Szeretném, ha az az út végtelen hosszúságú lenne, és sosem maradnánk le egymástól, sosem kellene azon aggódnunk, hogy merre van a másik, mert elég lesz csak oldalra pillantanunk. Mosolyogva nézem őt, és örülök, igazán örülök, hogy valóban láthatom, hogy a szemembe néz, hogy ott vagyunk egymásnak. Olyan vagyok, mint amilyenek a lányok az apjukkal szoktak lenni, gyerekként is kicsit szerelmes voltam belé, nem, nem családon belüli erőszak értelemben, hanem, mint mikor a kislányoknak az apukájuk az első szerelmük, hozzá mennek majd feleségül. Én mindig Cole-hoz szerettem volna, és most is azt érzem, hogy ha egyedül is vagyok, sosem leszek igazán egyedül, mert ő velem lesz az úton.
- Felálltál Cole, mert volt egy célod, és elérted. Most kitűzhetsz egy újabb és egy újabb célt, láthatod, hogy a holnap sokkal szebb, mint a tegnap.
Én hiszem, hogy a holnap sokkal szebb, mint a tegnap, és rá is át szeretném ragasztani. Megsimogatom az arcát, majd ellépve tőle a bögrémért nyúlok.
- Igyunk teát, és meséld el, milyen volt a kétszázadik napod.
Nem akarom egész este a konyhapult mellett állva ölelgetni, szeretném ha beszélgetnénk is, ha megtudnám, hogy hogyan érzi magát, milyen volt, hogyan élte meg. Mindent tudni szeretnék.
- Olyan finom illatok vannak, farkaséhes vagyok.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. július 28. 13:28
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 24. 21:10 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. július 27. 18:01
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 24. 21:51 | Link

Édes bátyus Love

- Szerintem hörcsög, de ők eléggé okos állatok.
Tényleg hörcsög, nincs ebben semmi bántó, kivéve, ha az anyám mondja, akkor van, de amúgy tényleg mindig olyan voltam, mint egy hörcsög, szóval nem igazán tűnik ez a kép másabbnak, és a hörcsögök kicsik, puhák és cukik, pont, mint én.
- Egy függő mindig függő marad, egy kövér lány sosem lesz igazán vékony, aki egyszer meleg volt meleg is marad, és az emberek imádják magukat skatulyába zárni, mert akkor nem kell azon gondolkozniuk, hogy mit csináljanak a világban a jelzőjük nélkül.
Még bólogatok is a nagy megmondásomra, mert nagyon érzem én ezt a dolgot, ó de még mennyire. Érzem a magam részéről is, érzem Adrian részéről is, mert persze, hogy amikor hazamentem, hosszú percekig álltam a tükör előtt meztelenül, és vizsgáltam azt, hogy mi változott, hogy miért nem volt jó, amit adtam, nyilván egy valaha kövér ember az alakjával kezd. És jöhetünk azzal, hogy nem voltam kövér, de én annak láttam magam a tükörben, csak nem tudtam olyan drasztikus lenni, mint Rosie. Megforgatom a szemem, és kicsit széttárom a karom.
- Attól még, hogy te örökre egy függő vagy, én örülhetek az elért eredményeidnek.
Nem akarok mindig arról beszélgetni, hogy ő egy függő, mert nem kell mindig kimondanunk, nyilván nem tervezek kirándulást egy opiátültetvényre és gyógyszer lopni se Cole-lal mennék. Inkább bosszúsan felkelek, és veszek magamnak egy adag salátát, hogy a kellő pillanatban tele tudjam tömni a számat vele.
- Reggel megpróbáltam futni, de még mindig nagyon fáj a térdem a múltheti esés miatt. A kislányokkal elterveztük, hogy a következő tanévben ellátogatunk egy állatfarmra, illetve mindenkinek kell gondolkoznia két új szabályon, ami szeretné, hogy jövőre meglegyen az osztályban. Délután aludtam egy nagyot, aztán most itt vagyok, hogy hajnalig beszélgessünk, de ha tovább bosszantasz, akkor tekerek egy cigit és elszívom az összes füvedet.
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 25. 12:41 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. július 27. 18:01
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 27. 11:44 | Link

Édes bátyus Love

Mint akkor, most is elnevetem magam azon, hogy nem vagyok olyan szőrös, mint egy hörcsög. Ott a pont, mert valóban nem vagyok annyira szőrös, kivéve a hajam. Ember, szerintem senkinek nincs annyi haja, mint nekem. A fésülködés egy külön program, olyan, amire az ember felkészül, amit halogat, de aminek meg kell történnie. Van, hogy egy sorozat két részét is meg tudom nézni, miközben bontogatom a hajam. Nem panaszkodom, persze, inkább több, mint kevesebb. Csak azért ha már hörcsög, legalább valahol hozzam a papírformát. A kacagásom őszinte, mint gyerekként. Cole képes egy pillanat alatt feledtetni velem, hogy a jelenlegi életem egy szeletében, egy nagyon nagy szeletében mennyire szomorú vagyok. Nem akarok most ezzel a szelettel foglalkozni, és az ilyen megjegyzései pont azt váltják ki, amire vágyom, boldogságot. Ma van a kétszázadik nap, ma ünnepelünk, ma vidámak vagyunk.
- A hörcsögök olyan bénák, nem tudják mi a jó.
Pedig a hús, na az nagyon is jó. Rendben, elismerem, Adrian mellett odafigyeltem arra, hogy olyat egyek, amit mind a ketten meg tudunk enni, de amikor nem volt ott Adrian, akkor olyat ettem, amit mellette nem szerettem volna, mert nem szerettem volna azt éreztetni vele, hogy bezzeg én, bármit megehetek. Furcsa, de boldogabb ember voltam azoktól az ételektől, amikre miatta szoktam rá, és azt hiszem, a bűnözéseimet megtartom bűnözésnek, és nem változtatok az étrendemen. Viszont a hús, az szent és sérthetetlen, mindegy, hogy milyen állatból van. Kövezzetek meg, de imádom a húst.
- A tények azért vannak, hogy megdöntsék őket, de ha neked kényelmes ott, akkor rendben, én akkor is örülni és örömködni fogok.
Nem fog eltántorítani, és ami a legfontosabb, soha többet nem veszítjük el egymást. Nem mondom ki neki, hogy akkor is mellette leszek, ha megint visszacsúszik, mert ott leszek, de nem akarom, hogy azt érezze, azt üzenem neki, hogy király ez a kétszázas, de nyugodtan térj vissza ahhoz, aki kétszázegy napja voltál, mert akkor is itt leszek. Azt szeretném, ha a testvéremnek lenne jövője. Látva Rosie fejlődését, azt, hogy Ervin milyen jó hatással van rá, hogy mennyire emberivé vált, hogy mennyire képes már elfogadni magát, bár még mindig egy klinikán van, de küzd, szeretném, ha Cole is eljuthatna ide, hogy azt mondjam, túlél majd engem is. Szeretném, ha jó élete lenne, ha a sok trutyi után, boldog lenne, ha mind boldogok lennénk. Nem voltak jók az alapok, de lehet jó a folytatás.
- Kedves vagy, hogy gondolsz rám, de meg tudom oldani Cole, tényleg.
Tényleg meg tudom, hiszen nem először másznék ki, és ezt ő is tudja. Kijöttem abból a szarból is, amit saját magamnak generáltam azzal, hogy szerelmes lettem Adrianbe, hát kijövök bármi másból is, mert ki kell jönnöm. Nem vagyok a híve annak, hogy ülök a kupac alján és látványosan szenvedek, mert az életem egy rakás kaki. Keresek mást, amivel ki tudom űzni magamból a rosszat. Anno, a rúdtánc, mint sport volt, most a tanítás. Nagyon szeretek tanítani, és ha éppen lelki bánatom van - ó igen, helló my old friend -, akkor kétszer annyit fektetek bele a tanításba.
- Én is szerencsés vagyok, mert nem nagyon jó csapatot kaptam. Aranyosak. És már tudom, hogy jól csinálnám, ha egyszer úgy alakulna, hogy lesz gyerekem. Mondjuk nem tudom, hogy a fiúkkal is ennyire jól bánnék-e, de a lányokkal nagyon könnyen megvan az összhang.
Bár ez is biztos helyzetfüggő, hogy milyen lenne, ha fiam születne.Egyszer majd biztosan fog, nem tudom még, hogy kitől és hogyan, de lesz gyerekem, és akkor legyen fiú vagy lány, mindegy, de megkapja azt a törődést és szeretetet, ami egy rendes anyától megjár. A saját anyám sosem tántorított el attól, hogy saját gyerekem legyen. Pontosan tudom, hogy mit kell másként csinálnom.
- Szerintem vicces lenne. Sosem próbáltam még, biztos vicces hatással lenne rám. Majd egyszer.
Nem, tudom, hogy a mostani bennem lévő állapotban, nem tenne jót, és mivel nem is akarom lebuktatni magam, inkább csak nevetek, és tovább tömöm a majmot.
- Ez isteni lett, komolyan mondom.
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 27. 14:50 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. július 27. 18:02
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 27. 19:42 | Link

Édes bátyus Love

Elnevetem magam, amikor azt mondja, hogy nem vagyok béna. Valóban nem vagyok, Cole? Én ezt nem hiszem. Ha nem lennék béna, nem lett volna a hasam tele vágásokkal, nem tűrtem volna Valery bántalmazását. Ha nem lettem volna béna, nem jártam volna fiú ruhákba, nem szégyelltem volna magam. Ha nem lettem volna béna, nem szeretek bele Adrianbe, nem kínozna ennyire az, hogy nem voltam elég jó neki. Mondaná a világ, hogy majd leszek másnak, de pont nem érdekel más. Bárcsak akkor sosem kaptam volna meg.
A fejem a támlának vetem, nézem a plafont behunyt szemmel, és csendesen elmélkedem ezen, az arcomon mosoly van, belül vérzik a szívem, és nagyon örülök neki, hogy Cole se nem gondolatolvasó, se nincsen semmiféle átérző képessége. Nem akarom, hogy tudja azt, ami bennem van, hogy mennyire béna is vagyok valójában. Minden, ami bennem van, saját magamnak is illúzióromboló. Erősebbnek és felnőttebbnek hittem magam ennél a hisztinél, ami a lelkemben van. Elnevetem magam, amikor a csoportokról beszél, és nem szégyellem, hogy nevetek ezen. Édes Cole, de komolyan.
- Szerinted, Cole, miért tanulok pszichológiát, miért tanítok önismeretet? Járok én eleget csoportokba. Ötszázkilencvenhárom napja megvan a csoporttagságom, ha gondolod, jövőhéten megünnepelhetjük a hatszázasomat.
De még mennyire, hogy járok. A külön töltött év alatt eljártam egy csoportba, eljárok most is, minden kedden és csütörtökön. Van pszichológusom, minden megvan ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni a tényt, a bátyám függő. Mindent megtettem, és pont ezért tudom kezelni a helyzetet. Belőlem sokan nem néznek ki sok mindent, pedig megteszem ezeket a dolgokat, mindennek utánanéztem, mindent megkérdeztem. Már az iskola alatt is, kötelezően pszichológushoz jártam, mert apa ezt akarta.
- Nem várhatod el tőlem, hogy a függő léted megelőzze a tényt, hogy a bátyám vagy. Ha a saját hányásodba fetrengsz és egy tű áll ki a karodból, akkor is, elsődlegesen a bátyám leszel. Az voltál, és az leszel.
Végig a szemébe nézek, és nagyon remélem, hogy megtisztel azzal, hogy fenntartja a szemkontaktust, mert érzékeltetni akarom vele, hogy komolyan így is gondolom a dolgot.
- Nem akarom, hogy az emberek ez alapján ítéljenek meg. Én sem úgy mutatkozom be a világnak, hogy: "Helló, Millie vagyok, aki lefeküdt a bátyja expasijával, neked mi a hobbid?" Attól még, hogy tudok róla és elfogadom, nem kell, hogy ez határozzon meg. Nem tagadom, hogy függő voltál, függő vagy, illetve hogy baromságokat csináltál, attól még, hogy nem mondom ki, nem tagadom. De a világ nem csak fekete és fehér, Cole.
Nem tudok ennél nyomatékosabb lenni, nem tudom ennél szebben elmondani neki, hogy csak mert nem a "függő" az első jelző, amit rá használok, attól még nem hunyok szemet a történet felett. Volt egy időszaka, amikor gyenge volt, a drogok tették gyengévé, és nekem is volt egy időszakom, mert Adrian tett gyengévé. Úgy hatott rám, mint egy drog, mintha nem tudnék nélküle létezni. Én is számolom a napjaimat, a külön töltött napokat, én is jövök le a szerről, csak nekem nincs semmi, ami segítene, nincs szerváltás, és nem is tudom, hogy mikor fog ez az egész elmúlni. Hogy mikor lesz ennek vége. Egyelőre csak azt tudom, hogy eszméletlenül fáj a szívem, szinte hallom, ahogy minden vele kapcsolatos gondolatom után reped egyet. Szeretem, szerelmes vagyok belé, és így még rosszabb a helyzet, mert nem tudok, nem rá gondolni. Viszont képes vagyok nevetni, és ennek örülök, az arca, az őszinte arckifejezése pedig indokolttá teszi, hogy megint nevessek.
- Nem vagyok, és nem is hiszem, hogy mostanában leszek terhes, szóval emiatt ne aggódj.
Hozzátenném, hogy az alapfeltétel nem teljesül, mégpedig, hogy ahhoz férfi is kell, inkább csak elrötyögök magamban, miközben tovább tömöm a fejemet. Legalább kaja van, ez a lényeg, legyen valami boldogság is az életemben.
- Szeretek másokról gondoskodni.
Bólintok egyetértően, nézem, ahogy felkel, és elsétál az ablakhoz, ahogy kinyitja, és kifelé fújja a füstöt. Jobban van, határozottan jobban. Még most is látom a művészt benne, látom a megtört embert, de látom, hogy mennyire próbálkozik egyenesbe hozni az életét. Édes Cole, könyörgöm, sikerüljön. Semmi mást nem kívánok, csak, hogy boldog légy. És nem leszek szomorú akkor sem, ha ez Adriannel lesz, akkor sem, ha nem. Azt szeretném, hogy tapasztald meg, az élet mennyire csodálatos. Most nem kívánom, hogy cseréljünk életet, mert most te szenvednél jobban, és azt nem tudnám elviselni. Nem mondom ki, de titkon együtt gyógyulok majd veled. Te leszel a társam, aki átsegít ezen a mostani élethelyzeten. Miattad erős tudok lenni, miattad látom a színeket az életben. Azért, mert te élsz, és egyre élénkebbé válsz. A mosolyom az arcomról alakodat, élő lényedet látva levakarhatatlan. Benned van minden boldogságom, és te vagy az én örömöm. Beléd kapaszkodom, és te belém, együtt magasabbra jutunk majd.
- Arra gondoltam, hogy lehetne egy közös tetoválásunk. Te megterveznéd, és megkérhetnénk Dávidot, hogy csinálja meg. Valami, ami ránk emlékeztet, akármikor ránézünk.
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 27. 23:33 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül | tovább a hszhez (katt)
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. július 27. 23:34
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 28. 10:40 | Link

Édes bátyám Love

A nagy csendre kinyitom a jobb szemem, és kicsit megemelve a fejem nézek rá Cole-ra. Szerintem jobban megdöbbent, mint amikor azt mondtam neki, hogy rúdtáncolok. Szegény Cole, tényleg hosszú volt az a külön töltött év. Tényleg nagyon hosszú, hiszen kicsit olyan ez az egész most, mintha újratanulna engem. Persze sok mindenben változtam, másabb lettem, de alapjaiban ott maradtam én, ott maradt Emily.
Egyre inkább érzem azt, hogy vissza kell térnem ahhoz, aki voltam, azt érzem, hogy megint szeretnék láthatatlan lenni, ugyanakkor szeretném, hogy lássanak. Kicsit most meg van borulva a lelki egyensúlyom, és szeretnék kilépni a világomból. Ha gazdag lennék, ami nyilvánvalóan nem vagyok, akkor egy szigetre mennék, egy évig csak a homokos parton sétálnék, vagy talán örökre. Innám a kókusztejet, élvezném a napfényt, és mondjuk együtt úsznék a delfinekkel. Megtalálnám a lelki békémet, azt a mindent, amit azt hittem, Adrian mellett megleltem. Pontosabban megleltem, de nem fogtam elég erősen, mert ahogy őt, úgy a békémet is elveszítettem.
- Igen, de attól még, hogy tudom, nem kell egyetértenem minden pontjával. És nem is értek egyet.
Nem vagyunk egyformák, nem lehet egyformának mondani az embereket, és mindenkire máshogy hat egy ilyen esemény. Én nem szeretem a korlátokat, érzékenyen érintenek eleve, most meg azt hiszem, csak még inkább. Legszívesebben lenyúznám a bőröm, kilépnék önmagamból, amiért annyira ostoba voltam, és annyira sokra tartottam magam, hogy azt hittem, elég leszek. Olyan ostoba voltam, mint mindenki egy kapcsolatban. Terveztem, jövőt építettem, és annyira elmerültem a vágyódásban, hogy észre se vettem, a másik kifelé tekinget. Hogy mennyire nem tudom, megadni neki, amire vágyik. Óhatatlanul is vizsgálom Cole-t. Mármint, pontosan tudom, hogy mi a különbség kettőnk között, a legalapvetőtől az egészen apróig tudom, de mégis vizsgálom őt, ahogy a fejem felemelve nézem, ahogy dohányzik. Akaratlanul is féltékenységet érzek, mert legyen bármi a jövőben, az egész valahogy miatta történt. Nem hibáztatom, sem őt, sem Adriant, talán magamat sem, bár ebben nem vagyok annyira biztos, de nem tudok nem féltékeny lenni, hiszen én még most is szerelmet érzek. Nem tudok kiábrándulni olyan könnyen, mint egyesek. Mielőtt még túl feltűnő lenne a nézésem, hunyom le a szemem ismét, és fektetem vissza a fejem a támlára.
- Én sem tudom.
Felelem teljesen őszintén, mert valóban nem tudom. Nekem annyit mondott, hogy ne csináljak hülyeséget, és nem tudom, hogy mire mondta, hiszen ha valami távol állt tőlem, az a hülyeség. Nem tudom, hogy miért feltételezte ezt rólam, nem kérdeztem rá, csak megígértem, hogy nem fogok. Talán aggódik. Az egyik gyereke azért fekszik egy klinikán, hogy ne haljon meg, mert kínozta magát éveken át, a másik gyereke azért jár mindenféle gyűlésekre, hogy tiszta maradjon, és ne halljon meg, és akkor itt van a harmadik gyereke, aki biztos, hogy szintén nem él normális életet, csak még nem jött rá, hogy hogyan.
- Ez akkor is tény, Cole.
Nem csinálhatunk úgy, mintha nem történt volna meg. Megtörtént, számtalanszor, és a szívem, a lelkem még mindig vágyik rá, hogy megtörténjen még számtalanszor. Az eszem tudja, hogy valószínűleg nem fog, de akkor is.
- A többi pasidnak inkább ne mutass be, mert olyan kisugárzásom van, mindet lecsapom a kezedről.
Egy csábos mosolyt és egy kacsintást is küldök felé, de inkább csak elnevetgélek. Hát ha így volna, apánk joggal mondhatná, hogy megkért, ne csináljak hülyeséget. Felkelve az üres tálat a pultra teszem, kell egy pár másodperc, amíg nem látja az arcomat. Mintha maszkot viselnék, és elcsúszott volna, úgy állok ott, hogy megigazítsam. Visszafordulva a pultot támasztom, úgy nézek rá.
- Nagybácsi lennél, nem keresztapa. Mondjuk nem hiszem, hogy egy boszorkány gyerekét olyan célszerű lenne megkeresztelni, de ez az egész gondolom függ majd attól is, hogy az apa milyen háttérrel rendelkezik. Kár, hogy nem lehet ilyen szinten a jövőbe nézni, hogy lássam a gyerekeimet, annyira érdekelne, hogy milyenek lesznek. Megnyugtatna. Nem is a hajszínük, vagy ilyesmi, csak, hogy minden rendben van-e. Hogy mondjuk jó apát találtam-e nekik, vagy, hogy feltör belőlem a feminista, és megoldom egyedül.
Szusszanva mosolyodom el, tudom, hogy nem kellene még, hogy foglalkoztasson a családalapítás, de most, hogy így magam maradtam, azt hiszem, elkezdett ketyegni a fülemben a biológiai órám. Csak azt hallom folyamatosan, hogy kattog, mint valami őrült. A múltkor még egy kis babaruhát is meg kellett vennem, mert olyan cukor volt, de gyorsan el is ajándékoztam, mielőtt még baj lesz belőle, és hülyeséget csinálok.
- Mellettem lennél, ha úgy döntenék, szeretnék gyereket?
Fogalmam sincs, honnan jött ez most így hirtelen, de azt hiszem, egyedül mégiscsak félnék ebbe belevágni, viszont, ha Cole mellettem lenne, azt hiszem, nem félnék egy kicsit sem. Tudom, hogy elméletileg meg tudom oldani a dolgot, de az elmélet, gyakorlatilag jó lenne, ha biztosra mehetnék. Ha mellettem lenne a testvérem.  Elmosolyodom arra, hogy úgy érzi, mindenkinek jobb, aki körülöttem van. Annyira szeretném, ha ez igaz volna, ha tényleg így lenne. Szeretnék valami jót hátrahagyni a világban.
- Tényleg? Ez csodálatos! Annyira szeretem a képeidet, már nagyon várom, hogy láthassam az új kiállításodat.
Teljesen felvillanyoz mindig. Sosem lesek bele előre, mert egyben szeretem látni azt a bizonyos összképet, amit az adott kiállítás üzenni szeretne. Mindig imádom az első benyomást, amit a képeitől kapok, akkor is, ha az nagyon szomorú, és akkor is, ha lélekölő. Vágyom ezekre a benyomásokra, mert utána nagyon sokat tudok gondolkozni, ami kifejezetten jó.
- Egy volt eridonos. Nagyon szép tetoválásokat csinál. Nézd.
Közelebb lépve hozzá, kibújok a pántokból, és a ruhámat lehúzom egészen a csípőmig. Cole a testvérem, nem nagyon zavar, hogy egyetlen melltartóban állok előtt, a lényeg úgyis a hasamon van. A korábban rejtegetett hegeket nem láthatja, ha minden jól megy, sosem derülnek ki, hiszen Adrian eltüntette őket. de a tetoválást meghagytam. Halvány, fehér tetoválás, ami egy lótuszvirágot ábrázol. Korábban színes volt, de már nem indokolt, hogy eltakarjon, viszont ez a fehér tetoválás, ez valami gyönyörű, nem akartam eltüntetni.
- Szerintem nagyon szépen dolgozik.
És nem volt rossz egyáltalán, pedig ez nem egy fél perces művelet volt, és még mindig hiszem, hogy nagyon megérte. Elgondolkozva simítok végig a sebein, hiába hegedtek be, ott vannak. Lehajolva apró csókot nyomok rájuk.
- Vagy meg is kérhetsz valakit, hogy tüntesse el. Tudom, hogy nem akarsz Adriannel találkozni, de megkérheted mondjuk Willt, vagy Cath-et. Valakit, akiben megbízol.
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 28. 14:21 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül | tovább a hszhez (katt)
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 28. 15:36 | Link

Édes bátyus Love

- Én nem, lefoglalom magam.
Vonom meg a vállam teljesen természetesen, aztán egy pillanatra megállok, és szusszanok egyet, végiggondolva, hogy mit is mondtam.
- Nem úgy értettem. Annak nem örülök, hogy emiatt járok el, de ez nem veled kezdődött, hanem...Valery-vel.
Nem nézek a szemébe, amikor kimondom a húgunk nevét, és ennek nagyon jó oka van. Bár már nem látszik egyetlen vágás sem, amit ejtett rajtam, az élmény, az emlékeke bennem vannak. A tény, hogy nem a félelem, hanem az élvezet tükröződött a tekintetemben, akárhányszor a sarokba szorított, hogy örömmel vállaltam be Cole helyett rengeteg sebet, nem olyan dolgok, amik az embert büszkeséggel töltik el. Viszont ezzel kezdődött az egész, miatta jártam el először egy anonim csoportba, utána jött Rosie, majd Cole. Mindannyian hozzátettek valamit a maradáshoz és a csoporttagságaim bővüléséhez.
Vállat vonok arra, hogy nem tudja elviselni Adrian jelenlétét egy beszélgetésben. Akkor én mit érezzek? Itt ülök, és próbálok normálisan kommunikálni, de ehhez az is hozzátartozik, hogy Adrian az életem része, vagy legalábbis pár nappal ezelőttig az volt, olyan értelemben, ahogy egykor neki, és bár nem mondta ki, de biztos vagyok benne, hogy Cole miatt lett vége, mert rajta nem tud túllépni.
Mégis, mikor a szemembe néz, van benne valami, amiben nagyon sok minden benne van. Leginkább az, hogy ha még egy alkalommal az ő felségterületére lépek, akkor nem lesz hajlandó visszafogadni, akkor nem fogja túltenni magát, ahogy igazából most sem tette. És hirtelen csak az az egyetlen gondolat kerül kimondásra a fejemben, ami pár napja már bennem van: Hiba volt visszajönni.
Hiba volt. Ellenkeznem kellett volna, halasztani egy fél évet, elmenni máshova, dolgozni, cserediáknak lenni. Bármit megtehettem volna, de nem lett volna szabad visszajönnöm, nem lett volna szabad visszatérnem. Vagy csak ide, ebbe az egyetlen házba, és nem a Bagolykőbe, nem Bogolyfalvára. Csak ide, csak, hogy Cole-t lássam. Lehorgasztom a fejem, ahogy elfordítja a tekintetét, de, amikor kérdez, felnézek, és megrázom a fejem.
- Nem működött. Én...
Mit is mondhatnék, ami leírná a helyzetet? Hogyan is fogalmazhatnám meg ezt jól? Hogyan a legérthetőbben? Végül csak elmosolyodom, halványan, és megvonom a vállam, mintha nem számítana, pedig számít, Istenem, de még mennyire, hogy számít.
- Én nem te vagyok, Cole.
Ez volt a legnagyobb probléma, biztos vagyok benne. Csak mert Fisher vagyok, nem tudom megadni azt, amire Adrian vágyik. Én nem titkoltam őt sosem, kimondtam, hogy a páromként tekintek rá, terveztem, és sosem tekintettem másra. Talán ez volt a baj, hogy nem úgy bántam vele, talán más. Az égiek sem értik talán, hogy mi.
- Köszönöm.
Pillantok rá hálásan, mert rendben, most egy kicsit aggódom, hogy mi lesz akkor, ha ennyi volt az én nagy párkapcsolatos életem, de megnyugtató, hogy nem feltétlen kell egyedül léteznem, ha arról van szó, mert Cole mellettem van. Biztos vicces lenne, ha mi ketten együtt nevelnénk gyereket. Persze ez nem most lesz, majd a tanulmányaim végén, amikor már dolgozom, amikor meg tudom teremteni a babának az anyagi biztonságot. Szeretnék anya lenni, és nem tagadom, hogy Adriantől szerettem volna ezt, vele szerettem volna családot alapítani, de az élet nem mindig azt adja, amit kitalálsz.
- Nem baj, ha nem lesz. szerintem furcsa is lenne, ha az volna. Te, ahogy pillangókat festesz... merész.
Kuncogok, ahogy hozzám ér, ahogy megsimítja a tetoválást. Igen, szép munka, szép alkotás, Dávid nagyon érti a dolgát, és mindig gyönyörű, amit alkot. Szeretem a munkásságát. Elpirulok arra, amit Cole mond, a jellemzésre, amit rólam mond. Hogy szépnek lát és határozottnak. Igazán örülök.
- Szépek, kicsit elnagyzolt pár helyen, de gondolom a drámai hatás kedvéért alakult így.
Egész közel hajolva pillantok végig rajtuk, és csak, ahogy kiegyenesedem, húzom vissza a ruhámat. Megigazítom, majd felpillantva rá, elmosolyodom.
- Jó gondolat. Viszont én eszek még, mert tényleg éhes vagyok.
Vagy, csak végre megkönnyebbültem, hogy kimondottá vált a tény, hogy megszabadultam a titoktól, ami eddig bennem volt. Ellibbenek a pult felé, és nem vagyok rest, szép nagy adagot szedek ki.
- Te nem ennél? Tök bunkónak érzem magam, hogy itt egyedül tömöm a majmot.
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 28. 17:10 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül | tovább a hszhez (katt)
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 28. 17:59 | Link

Édes bátyus Love

Összehúzom egy kicsit a szemöldökömet, nem szeretem, ha valaki káromkodik. Néha én is szoktam persze, kicsúszik, mert mondjuk annyira ideges vagyok, de sosem a lételemem a káromkodás. És ami azt illeti, amikor káromkodok, akkor szörnyen zavarban is vagyok, és nagyon kellemetlenül érzem magam, amiért ez megtörténik. A gyerekek előtt viszont soha, ott nagyon figyelek, hogy miként kommunikálok velük.
- Persze, én, jól vagyok.
Zavaromban a szám belső felét harapdálom, olyan nehéz elmondani, hogy mit is jelent ez. Én nem éreztem magam soha annyira rosszul, mint talán kellett volna, azért, amit Valery csinált. Azt sokkal jobban sajnálom, hogy az anyánk olyan, amilyen, látva Rosie-t és Valery-t, és tudva, hogy Sydney bármilyen lehet, hiszen nála van. Cole-t is bántotta. Ezt az egyet nem tűröm el egyikőjüktől sem igazán, hogy bántsák Cole-t. A bátyám a mindenem, nála jobban nem szerettem soha senkit, és nem tudtam elviselni, hogy neki ártanak. Hiszen ő egy csodálatos ember.
Állom a tekintetét, meghatottan nézek rá, amikor azt mondja, hogy nem haragszik rám, hogy sosem haragudott. Nem éreztem ezt. Nem feltétlenül mondanám, hogy haragot érzett irántam, talán inkább csalódottságot, vagy árulást. Nagyon féltem, hogy árulónak tart azért, amiért beleszerettem Adrianbe, vagy azért, mert együtt voltunk. Elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy elfogadja, hogy Adrian az életem része, és magamban fohászkodom azért, hogy valóban így legyen, hogy Adriant még az életem részének mondhassam. Én tényleg nem haragszom rá, és szeretném, ha ő ezt megértené, és elhinné nekem. Nézzen belém akármilyen mélyen. DE nem akarok egy üres asztal mellé ülni a tanáriban, nem akarom, hogy ne ebédeljünk együtt, vagy, hogy ne beszélgessünk. Hogy ne hallhassam a hangját. Korábban is szerettem őt, ő tudta, és képesek voltunk békésen egymás mellett élni. Képesek voltunk barátok lenni. Szeretnék még most a barátja lenni. Amikor azt mondja, "együtt vagyunk", mégis megremegnek kicsit az ajkaim, bár előbb mondta volna el ezt, hogy nem haragszik, hogy elfogad minket, talán akkor... nem, akkor is így alakult volna, de akkor nem pont most mondaná, amikor a témára a legérzékenyebb vagyok. Megígértem, hogy ma nem mondok erről semmit, mégsem tudtam nem kimondani, hogy mindaz, amit mond, már nem érvényes.
- Ne haragudj, nem akarom elrontani a kétszázadikat. Mesélhetnél inkább a tetoválásaid jelentéséről. Például Jézusról, Mr. Éljen az ateizmus Fisher!  
Tényleg nem akartam, és félek, hogy mégis sikerült. Inkább próbálom lefoglalni magam, és próbálok valami mást csinálni. Tortázzunk, nézzünk meg egy béna filmet, bármit, csak ne legyünk szomorúak. És akkor megölel, megadja nekem azt az ölelést, amit akkor és ott a szobámban reméltem, amikor azt vágytam csak, hogy ne nevessen, hanem azt mondja, nem lesz semmi baj, hogy megoldjuk. Hozzábújok, és még mindig erősen győzködöm magam arról, hogy ez nem egy olyan este, ahol sírni kell, ez nem arról szól most. A kérdésére nem felelek, nem tudok felelni, mert nem tudom, hogy hogyan is érzem magam. Hálás vagyok, amiért nem úgy viselkedik, mint akkor, hálás, amiért ölel, amiért mellettem áll, amiért nem azt mondja, hogy ő megmondta, hogy ez hiba lesz. Hülye voltam? Talán. De azt nem bánom, hogy ilyen sokáig Adrian mellett lehettem, mert boldog voltam, igazán. Csak azt sajnálom, hogy ő nem így érezte, és reménykedek abban, hogy nem az elejétől, hanem csak a végén nem, hogy nem szenvedett mellettem.
- Oké.
Felelem végül csendesen, és a konyhába lépve, terveim szerint, mint a kettőnknek merítek, azonban csak nézem a salátát, és nem megy a mozdulat. Ellépek a pulttól, mielőtt összekönnyezem a salátát, és a szám elé kapva a kezem, nézem a homályos képet. Nem vagyok jól. Nem tudom megjátszani magam, nem tudom azt mondani, hogy minden jó, ahogy van. Nem jó. Nem tesz boldoggá. Nem gondolkozom, csak cselekszem. Ellépve a pulttól, Cole-hoz szaladok, és szorosan hozzábújva már nem is titkolom, hogy mennyire szomorú vagyok.
~ Csak ne beszéljünk, csak engedd meg, hogy sírjak egy kicsit. Csak ölelj meg újra Cole, kérlek.~
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 28. 18:30 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este hét körül | tovább a hszhez (katt)
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 28. 20:05 | Link

Édes bátyus Love

Zokogok. Nem tudok nem sírni, nem tudok nem könnyeket ejteni. Fáj, minden egyes gondolat, minden egyes mozdulat. Napokkal ezelőtt történt, de amikor Cole azt mondta, nem haragszik, akkor értettem meg igazán, hogy mi is történt velem. Elvesztettem a szerelmem. Éppen abban a pillanatban, amikor a bátyám azt mondta, azt üzente, hogy képes lenne megbékélni a helyzettel, amikor az egyetlen félelmem is szertefoszlott, akkor érkezett meg az agyamba is az, amit a szívem már tudott, vége. Igazán vége.
Cole bőrébe vájom a körmeimet, hiába a tökéletes lakk, egy pillanat alatt képes vagyok tönkretenni, és most is ez történik. Soha életemben nem sírtam még ennyire hevesen, pedig annyi minden miatt sírhatnék, és én Adrian miatt teszem. Ő a legnagyobb veszteségem, ő az első igazán nagy veszteségem. A szívem hevesen ver, minden egyes lüktetésével egy darab leszakad beőle, hogy lejjebb induljon meg, és a fényessége megfakuljon, feketévé válik a gyász miatt. Érzem, ahogy hullanak a darabjai.
Mégis, ahogy sírok, ahogy a feszültség, ami napok óta bennem van, a könnyeim által távozik, felszabadítja a lelkem, mintha megtisztulna, mintha minden, ami rárakódott volna, feloldódna, és eltűnne. Mintha kisírnám magamból a sok fájdalmat, ami nem mertem megpiszkálni, mert nem akartam, hogy valóság legyen. Nem akartam kimondani még magamnak sem, csak ignoráltam a problémát, mintha azzal megszűnt volna létezni. Pedig nem szűnt meg, a probléma igenis létezik.
Az agyam nem kattog most, nem keres alternatívákat, amikkel lefoglalhatja magát. Ostromol, az összes emlékünkkel, ostromol mindennel, amit Adriannel éltem meg. Amikor a kanapén csak ültünk egymás mellett, egymás kezét fogva, némán, amikor az ebédlőben mellettem ült, és elpirultam, mert a combja az enyémhez ért, amikor az erdőben pálcát szegeztem rá, amikor felpillantottam, és azért éreztem, hogy otthon vagyok, mert a kastély ablakából ő nézett rám, amikor az unikornis az ujjamhoz ragadt, és ő leszedte, de el is tette, mint szuvenírt, amikor élvezettel nézte, hogy féltékeny vagyok az évnyitón. Minden csókunk, minden ébredésünk, minden ölelésünk egyszerre rohamoz meg.
Szorosabban bújok Cole meztelen felsőtestéhez, nem akarom, hogy lássa az arcom, ahogy a sírástól egyre gusztustalanabbá válok. Annyira hálás vagyok, hogy nem húzta vissza a pólóját, hogy tisztán hallhatom a szíve dobbanását, hogy érezhetem a meleg bőrét. Érzem, ahogy fázom, ahogy a sok sírástól egyre jobban remeg a testem, ahogy szépen lassan, kihűlök. Talán nem normális? Nem tudom, sosem éreztem még ennyire furcsát. Zsong az agyam, fáj a testem, mintha egész nap futottam volna.
- Kérlek, ne bántsd őt. Kérlek.
Tudom, hogy bántani akarja, tudom, hogy azt hiszi, az a megoldás, hogy bántsa, de nem az. Szeretném, ha elfognának a könnyeim, hogy tudjak beszélni, a lélegzésem szakadozik, a gombóc a torkomban még nem oldódott fel, még mindig van, ami ki akar jönni belőlem. Hideg kezeimmel még jobban ölelem őt, és közben magamban fohászkodok, hogy ki tudjam mondani.
- Adrian... bát...bátor volt, mert ki.... kimerte mondani... Nem hazudott... Ne...Ne bántsd.
Nem akarom, hogy bántsa, tudom, hogy Adriannek is rosszul esik, hiszem, hogy nem boldog ettől. És tudom, hogy nem hitte, akkor és ott egyáltalán nem hitte, hogy egyetlen válasza elég lesz, hogy rájöjjek, nem teszem boldoggá. Egyetlen emlékkép elég volt.
- Ne haragudj.
Fogalmam sincs, hogy miért kérek bocsánatot, hiszen azt mondta, nem haragszik rám, de én haragszom magamra, amiért így történt, nagyon haragszom, és gyűlölöm magam ezért. Azért, hogy most ennyire elszúrtam mindent. Tényleg elrontottam mindent.
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 30. 14:06 | Link


Budapest VIII. | Műhely | × Fiction × | tovább a hszhez (katt)
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 30. 14:42 | Link

Édes bátyám Love

- Utálom ezt a szót.
Jelzem neki csendesen, nem mintha ne tudná. Igyekszem, vagyis nem akarom megtenni, csak hidd azt, hogy erőlködöm. Nem szeretem, ha valaki azt mondja, igyekszik, de próbálom minél kevesebb alkalommal kijavítani az embereket, meg próbálok minél kevesebb agyérgörcsöt kapni attól a ténytől, hogy valaki egyáltalán nem próbálkozik. És nem, ez nem olyan dolog, amivel rosszat feltételeznék Cole-ról vagy bárkiről, pusztán csak olyan sok negatív tapasztalatom volt ezzel a szóval, hogy nem szeretem.
Adriant viszont szeretem. Nagyon szeretem, és most nem csak a nyálas értelemben gondolt szeretetre kell gondolni, ami miatt sírok, hanem szeretem őt, mint embert. Szeretem, mint gondolkodót. Szeretem, mint küzdőt. Szeretem a lénye kellemes és kellemetlen vonásait is. Őszinte szeretettel viseltetek iránta, és pont ezért nem szeretném, hogy bántsa, hogy bármilyen baja legyen. Hozott egy döntést, ahogy én is hoztam, mikor újra találkoztunk. Nem ígért a világ garantált happy end-et. Szerettem volna, hogy az legyen, nyilván, hiszen nem úgy vágsz bele egy kapcsolatba, hogy az bukás lesz úgyis. Nem igaz? Viszont én nem tudok haragudni, talán genetikailag kimaradt belőlem, mint a vörös haj, meg a nádszál alkat. De nem bánom egyiket sem. Én Emily vagyok, és amikor a tükörbe nézek, magamat látom.
- Ez jobban hangzik.
Mosolyodom el. A könnyeim még mindig folynak, de már nem sírok. Viszont tudom magamról, hogy gusztustalanul nézek ki, hogy egyszerűen undorító vagyok jelenleg, és nem akarok éppen ezért felnézni Cole-ra sem. Csak maradjunk így, örökre. Olyan jó, hogy ringat, hogy érzem őt, érzem a bátyám szeretetét. És éppen ezért érzem a bűntudatot is, amiért az volt az első gondolatom, hogy hiba volt idejönni, hogy hiba volt visszatérni ebbe a világba, hogy a saját - amúgy tökéletes - világomat feladtam, ezért. Hogy Cole kétségbeesetten öleljen magához, miközben én egy fiú miatt zokogok, aki lényegében éppen miatta hagyott el. Nem lett kimondva, de tudom, hogy így van, hogy ezért nem működött.
- Fáradt vagyok, lehet inkább aludnunk kellene.
Tényleg elrontottam a bulit. Se nosztalgizázás, se tortázás, csak az, hogy mennyire szánalmas vagyok, és mennyire könnyen össze tudok omlani egyetlen pillanat alatt. Mert ennyi volt, egyetlen pillanat. Cole kedves volt, elfogadta a kapcsolatunkat, és akkor összeomlott minden, mert nincs olyan már, hogy kapcsolatunk. Ez az egyetlen mondat összedöntötte a kártyavárat.
- Nagyon jól csinálod, Cole.
Bújok hozzá szorosabban, de remélem, hogy nem okozok neki fájdalmat. A szemeim még mindig lehunyva, csak élvezem azt a kis burkot, amit az ölelése és a ringatása jelent nekem. Egy kis szigetnyi béke, más nem is kell.
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. július 30. 14:57 | Link


Budapest VIII. | Műhely | × Fiction × | tovább a hszhez (katt)
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 30. 15:17 | Link

Édes bátyus Love

- Magunknak.
Mosolyog a hangom. Hallottam a többit is, de ami igazán számít, az ez az egyetlen szó. Magunknak. Mert mi, történjen bármi, bármikor és bárhol, mi testvérek vagyunk, nem fél testvérek, hanem olyan igazi, örökké összetartó testvérek, akik akkor is itt vannak egymásnak, ha a világellenük van. Mi együtt vagyunk erősek, egymás nélkül nem tudnánk ennyire kitartani, ennyire jól kezelni a dolgokat. Ő meg én. Mi vagyunk azok, akik közösen alakítjuk a sorsunkat. Régebben is mondtam, már, és most is tartom, hogy egy kicsit szerelmes vagyok Cole-ba. Nem úgy, mint Adrianbe, hanem máshogy. A kapcsolatunkba, a bátorságunkba, abba, akik egymás mellett lettünk. Egy kicsit szerelem ez, olyan, ami nem tud elmúlni, ami nem hamis.
- Ne, kérlek erről ne. Ebben nincs több. Ez ennyi volt.
Megmakacsolom magam, a szemem, a szívem. Nem sírok és nem vérzek amiért Adrian elhagyott. Nem akarok szomorú lenni, nem akarok szenvedni. Nem veszítettem el őt, nem drámázok. Adrian a barátom elsődlegesen. Adrian olyan, mintha lenne még egy testvérem. Régebben is ezzel nyugtattam magam, most is ezzel nyugtatom. Egy kicsit más volt, egy kicsit, néhány hónapig a szerelmem volt. De attól még, hogy már nem a szerelmem, a barátom. Egymás mellett ülünk a tanáriban, és csak ő képes kiolvasni azt a kacifántos írásképet, ahogy Cath ír. Szépen ír, csak nekem kacifántos, neki meg a tanársegédje. Szükségem van rá, hogy ki tudjam olvasni, amit leírt, és szükségem van rá, mert a szívem egy szeletét évekkel ezelőtt neki adtam, és csak úgy tud a szívem dobogni, ha minden része megvan.
- Örülök, hogy meghallgattál.
Tényleg, hiszen most hallgatott, nem nevetett ki, nem nevetett rajtam, a helyzeten, hanem figyelt, észrevette a rejtett utalást, és felelt nekem. Igazán figyelt rám, és ez különbözteti meg a mostani helyzetet a korábbitól.
- Muszáj megmosnom az arcom, mert nagyon csúnya lettem.
Neki se ártana a mellkasát lemosnia, mert azt is összekentem egészen.
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. augusztus 26. 17:58 | Link


Budapest VIII. | Műhely | × Fiction × | tovább a hszhez (katt)
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. augusztus 28. 22:34 | Link

Édes bátyám Love

Szeretem ezt a szót. Magunkat. Fontosnak és elengedhetetlennek tartom, hogy ez a szó jellemezzen minket. Fontos, hogy legyen kapocs közöttünk, hogy mi ketten örökök vagyunk egymásnak. Nem akarom elveszíteni Cole-t, soha. Ahogy nem akarom elveszíteni Adrian-t sem. Sokan talán ferde szemmel néznek rám ezért, de engem egyáltalán nem érdekel. Én túl tudok lépni a tényen, hogy Adrian és én többek voltunk egymásnak, mint csak barátok. Lényem egy része úgy néz rá, mint élete első szerelme, az akinek a szüzességét adta, egy másik része, mint barátot köszönt, kivel az évek folyamán egyre bizalmasabb kapcsolatot épített ki. Adrian a legjobb fiú barátom. Harmadrészben pedig Adrian a testvérem, akit védek és aki véd. Akivel olyan mély és szoros a kapcsolatunk, hogy azt senki és semmi nem befolyásolhatja. Nem tudom, hogy ő valaha szerelmes volt-e belém, szeretném hinni, hogy igen, és szeretném hinni, hogy a szerelmünk nem múlik el, csupán átalakul, mély szeretetté. Megerősíti a baráti és a testvéri szeretetet. Adrian nekem mindenben az első, és az is marad.
Cole és én harcosok vagyunk. A magunk eszközeivel, a magunk hitvallásával, de mind a ketten harcosként élünk. Küzdünk, és győzünk, és ha olykor el is bukunk, hát tanulunk belőle, újra nekiveselkedünk, akár százszor is, de nem maradunk a földön. Ez a kétszáz nap ékes bizonyítéka ennek. Most jön az én harcom, megküzdeni az új helyzettel, jól fogadni a tényt, ha Adriant mással látom. Jól fogadni, ha Adriant Cole-lal látom. Talán ez lenne a legnehezebb része, az agyam és a szívem mégis tudja, hogy statisztikailag erre megvan az esély. Látom a lehetőséget benne, hogy úgy alakuljon, hogy akár csak rövid időre, de lehet, hogy egy életre egymás mellett kössenek ki. Ha ez bekövetkezik, boldog leszek, hiszen mind a ketten fontosak nekem, mind a kettejüket szeretem, és tisztelem. Örülnék a boldogságuknak. Jó ne szaladjunk ennyire előre, csak a szakítás miatti bánat beszél belőlem, de azért örülök, hogy csak Adrian legilimentor, és ő most nincs itt.
- Az emberek hibáznak és csalódást okoznak. Ha nem így volna, akkor ne lenne miért küzdeni, miért reménykedni a felfelé ívelésben. Unalmas, egysíkú semmik lennénk.
Doktor Emily rendel. Ujjaimmal viszonozom a szorítását, és egy biztató mosolyt is küldök felé. Nem akarom, hogy más legyen. Jó, nyilván szeretném, ha ez a kétszáz nap kétezer nap lenne, és még annál is több, de nem akarom, hogy ne legyen önmaga. Fessen, élvezze az életet, legyen a testvérem. Nem kérek tőle mást, csak, hogy maradjon életben. Hogy ne kelljen nekem eltemetnem őt. Ne most, ne ennyire fiatalon, ne ennyire távol az időskortól. Azt kérem, hogy maradjon velem, ne csak a lelkemben, ne csak a szívemben, hanem úgy, hogy a nap bármely pillanatában átölelhessem, érezhessem bőre melegét, az illatát. Lássam a szemét, arcának minden rezdülését. A kérdésre, hogy mondhat-e valamit, bólintok.
Azt hiszem, jobb lett volna, ha inkább a fejemet rázom, mert ahogy felhozza az emléket, amikor elmondtam, hogy szerelmes vagyok, a képpel együtt az összes érzés is felszínre tör. Negatív, rossz emlékek. A testem megfeszül, figyel arra, amit mond. Nem akarok beszélni róla. Nem akarok válaszolni. Mindegy, hogy mi volt, az a lényeg, hogy most mi van. Azon, az akkori érzéseken nem tudunk változtatni, nem tudok rajta változtatni. Lehet ez másnak megy, de nekem nem. Ha szóba kerül, emlékszem mindenre. A gitárra az ölemben, a nevetésére, hogy ő omlott össze, holott az én lelkem volt terhes, nekem lett volna szükségem rá. Hiába mondjuk, hogy nem úgy volt, ha betörsz egy ablakot, az ablak be lesz törve. Foghatod a szélre, arra, hogy a világ összeszövetkezett ellened, de az ablak betörve marad. Szemeimet lehunyom, az arcomat nem láthatja, teljes nyugalomba próbálom helyezni magam. Nem fogok veszekedni, nem fogok feszülten vibrálni. Semmi ilyet nem teszek. Nem akarom ezt a témát, de mondja ki, ha szeretné. Nem úgy volt, rendben. Megértem, de nem vagyok képes elfogadni. Egyszerűen nem megy. Nekem az a pillanat életem egyik legmeghatározóbb pillanata volt. A nevetése miatt később sem közeledtem senkihez.
- Értem.
Felelem csendesen, és nem nyitom ki a szemem, mert tudom, hogy folytatni fogja. Olyan, mint amikor kezdődik a migréned. Lehunyod a szemed, és reméled, hogy ez egy téves riasztás, csak kicsit zsong, csak nincs levegőd, csak fáradt vagy, és ezért érzel hányingert. Elkezd lassan bekúszni a fejembe a zsongás, de igyekszem tartani magam. Csak a végét várom. "El vagyok baszva." Itt nyitom ki a szemem, és engedelmesen ismétlem meg a korábbi szavamat:
- Értem.
Ez lesz a vége. Még egy pár mondat, és véget ér. Kimondta, az ő lelke megnyugszik, én pedig, szomorú tudom, de nem érzek semmit. Megfosztom magam attól, hogy bármit is érezzek, mert tudom, ha éreznék, veszekednénk, és az egyikünknek sem hiányzik. Nem mondom ki, hogy megértem őt, mert megértem, de elfogadni nem vagyok képes. Nem tudom elfogadni ami akkor és ott történt, széthullottunk mind a ketten, de ő nevetett. Az a nevetés a legrosszabb nekem. Arra emlékszem a leginkább. De mindjárt vége. Tudom, ismerem már. Ismerem Cole mondatainak felépítését, de amikor habog, felpillantok rá, és elmosolyodok arra a bizonyos szóra.
- Én is szeretlek. És tudom, hogy sajnálod.
Tényleg tudom, de ez már nem segít. Az a nap több, mint két éve volt. Két éven át egyszer sem hozta fel, egyszer sem mondta azt, hogy sajnálja. A lényem egy része bűntudatot érzett a mai napig Adrian miatt, és ezek szerint az egész felesleges volt, mert ő nem úgy gondolta. Haragszom rá. Mert sosem mondta. Hálásnak kellene lennem, hogy most mégis, de nem megy. Most nem. A mai napon nem. Egy nap majd talán.
- Csak maradj életben Cole, az elég sokat segít a dolgon.
Ezt szeretném, őszintén. Hogy éljen, hogy érinthessem, hogy a bátyám az élők sorában tudjam. Ő nekem a legfontosabb, és nem akarom elveszíteni semmi szín alatt sem. Majd enyhül a düh, amit most érzek. Majd elmúlik szépen lassan. Beszélt róla, és remélem, hogy többé nem szeretne.
- Köszönöm Cole, hogy elmondtad.
Tudom, hogy nem volt könnyű neki sem. Tarkóját simítom, oldalra fordítom a fejem és apró puszikat nyomok a hajába, hogy érezze, itt vagyok. Elmosolyodva vigasztalom.
- Élned kell Cole, mert kell majd valaki a gyerekeimnek, aki elrontja őket. Extra csokidara szórással és cukorkákkal.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek