28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 382
Írta: 2019. március 23. 23:23 | Link

Rileyra várva
Hanna lányommal a lakásomban Budanekeresden

Ez a nap is eljött: a nagy találkozás. Oké, nem kell neki ekkora feneket keríteni. Vagyis elvileg nem kéne, gyakorlatilag viszont minden fél izgatott. Főleg szerintem azok, akik még nem ismerik egymást. Engem meg az izgat, hogyan fognak reagálni egymásra életem női. Remélem, jól. Szerintem jól.
A konyhában tobzódunk, készülve a vendég érkezésére. Repkednek a hozzávalók, az edények és valami tini rockbanda szól a rádióból, a kiscsaj mostani kedvence. Elég jól lehet rá mozgolódni különben.
- Mármint "százfűlé"? - kérdezek vissza, mikor elárulja nekem az együttes nevét.
- Nem, apa, 100fülé. Száz darab fülé, érted - magyarázza a szójátékot.
- Ah, szóval zene mind a száz fülemnek. Világos! - bólogatok táncikálva, mire csak megforgatja a szemét és lapoz egyet a szakácskönyvben. A nagyanyjától szerezte meg úgy egy éve és azóta sorra elkészíti a benne lévőket, a hasam legnagyobb örömére, ugyanis Merlinnek hála az én főzési és sütési tudományomra ütött, nem az anyjáéra.
- Hé, fékezd a tojásaidat! - lököm el a felém száguldó hozzávalókat egy pálcasuhintással és hagyom őket körözni Hanna feje fölött. Mondtam neki pedig, hogy amikor már útjukra indítja az egyes darabokat vagy kimért adagokat, ne a könyvét bújja, mert ezek közben elszabadulnak.
- Kedves tőled, hogy el is mosogatsz majd, ha végeztél - fordulok a mosogatóban gyűlő koszos edényhalom felé, mire valami a hátamon landol. Azt hiszem megdobtak egy guriga törlőpapírral. Mint akivel mi sem történt, elnézek az óra felé. Idő van lassan. Nemsokára érkezik Riley. Addig is felveszem a konyha padlójáról a gurigát, hogy vállon trafáljam vele a lányom.
- Nagyon gyerekes lenne, ha megint visszadobnád - közlöm vele, rámutatva.

# # #
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 384
Írta: 2019. március 26. 23:45 | Link

Anton
#mistakesweremade #ooops

Korán érkeztem, állapítom meg telefonomra pillantva - túl korán ahhoz, hogy csak úgy betoppanjak, hiába sandítok fel vágyakozva az épületre a sarkon állva. Azt hiszem, csúnyán benéztem otthon az órát, de már nincs kedvem hazamenni, szóval téblábolok egy kicsit, aztán sétára indulok. Nem fog ártani ennyi mozgás, amilyen izgatott vagyok, hiába nem kellene; dobol bennem a türelmetlenség, s igencsak pórázon kell tartanom a képzeletem, hogy ne hajszoljon különféle ábrándokba. Mintha nem okozott volna már pont elég galibát...
Helyette nézelődök, az utcákat, kirakatokat és embereket figyelve. Még mindig újszerű a város, bár már ismerősebb, rengeteg eddig észrevétlen maradt részletet találok, macskaköves útvesztőjében csavarogva. Esteledik és nem sokan vannak idekint, alig pár lézengőt és elvétve nyitva tartó árust látok, s bár nem terveztem vásárolni, az egyiküknél mégis megállok és szóba elegyedek. Ahogy beszélgetünk, lassan elillan a bizonytalanságom és a hölgy segítségével válogatok, majd fizetek.
Még egyszer ránézek a telefonomra - most már egy kicsit kések, de épp csak pár percet. Feltrappolok a lépcsőkön, végig a kis folyosón, s toporgok egy-két lélegzetvételnyit a lábtörlőn, mielőtt bekopognék, meg sem merve tippelni, ki nyit majd ajtót. Jobb híján a balomban tartott dobozt szorongatom, hogy nehogy kárt tegyek a másik kezemben egyensúlyozott, hátam mögé rejtett, gondosan csomagolt csokorban.
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 382
Írta: 2019. április 1. 12:57 | Link

Rileyra várva
Hanna lányommal a lakásomban Budanekeresden


Nem dobja megint vissza a gurigát, van neki jobb dolga is ennél. Például kviddicsjátékosokat megszégyenító reflexekkel hajol el az olyan hozzávalók elől, amiket én puszta szenyázásból néha felé intek pálcámmal, letérítve őket pályájukról. Már hozzá van szokva, hogy amennyit segítek, ugyanannyit hátráltatok is. Szeretem megőrizni ezt a kényes egyensúlyt.
Kopogtatnak. Éppen csak elnézek a hang irányába, mikor a lányom mindent hátrahagyva, máris rohan a bejárat felé, arcán széles mosollyal, mely egy részt izgatottságát jelzi, másrészt diadalát, mert már most látja, hogy semmiképp nem fogom tudni beelőzni. Igazából nem is próbálom. Vállat vonok és ráérősen baktatok utána. Ő meg, amint odaér, már tépi is fel az ajtót, melynek huzatja meglebbenti a tincseket, amik kiszabadultak a hajgumi szorításából arca mellé lógva. Amint meglátja a várva várt vendéget, még jobban elszélesedik a vigyora, száját kissé eltátva pillant végig rajta.
- Azta, te gyönyörű vagy - közli vele, bármiféle üdvözlés helyett. Mit mondhatnék? Apja lánya. Nem teketóriázok. Egy hosszú másodpercnyi csodálás után félreáll az ajtóból, és int neki, hogy jöjjön csak be, közben rugózva lábán kicsit.
- El a kezekkel! - förmedek a kedvesemnek udvarló Hannára.
- Helló drága - simítok a szépség vállára és hajolok egy csókot adni az arcára. Utána meg pislogok a dobozra és arra, hogy a másik keze rejtve van. Közben a kis csitri becsukja mögöttünk az ajtót, aztán sasszézik vissza a konyhába, nehogy valami odakozmáljon, azonban arra mindig van egy pillanata, hogy visszanézzen ránk, élénken érdeklődve. Repdes még egy-két holmi a pult felett, azonban egyre kevesebb, ahogy lassan elkészül a vacsora.

# # #
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 384
Írta: 2019. április 22. 22:00 | Link

A Rothman-klán
#blush #whodoesshetakeafter

Ezek a másodpercek megmagyarázhatatlanul hosszúra nyúlnak, szinte visszatartom a lélegzetem az izgalomtól, holott nincs rá különösebb okom, mégis a cipőm orrát vizslatva toporgok. Annyira szeretném, ha minden jól sikerülne. A kiszűrődő dübörgésből úgy ítélem, egy kisebb dinoszaurusz-csorda tart épp felém - aztán az ajtót mégsem egy velociraptor tépi fel, hanem egy kicsit másfajta... szörnypalánta. Az arc a képekről, ugyanazzal a zabolátlan csillogással szemeiben, csak most már hangot is tudok hozzá társítani.*
-Szia, H...-*köszönnék, de belém fojtják a szót. Az a bizonyos alma meg a fája, nem is tudom, miért ér váratlanul a rendhagyó üdvözlés; talán mert teljesen őszinte és hátsó szándék nélkül tett bók. Aztán valami megmozdul bennem.*
- Köszönöm,-*sütöm le a szemem, nem is annyira szégyenlős, inkább csibészes mosollyal.*- Borotválkoztam.-*Mert az első benyomás rengeteget számít, ugye. Az intésre köszönömöt biccentek és belépek, mielőtt azonban túlságosan belemelegednénk játékunkba, Anton is befut és elhessegeti újdonsült udvarlómat.*
- Micsoda fogadóbizottság!-*el vagyok kényeztetve, de el ám - tekintetem kedvesemre nevet, szinte el is feledve a pillanatokkal ezelőtt érzett szorongást. Puhán viszonozom a puszit, s közelsége egyszerre megnyugtató és bolygat fel mindent.*
- Nasit hoztam, ha már ti főztetek,-*billentem meg a dobozom, Anton kérdő pillantása láttán (bár a többesszám csak feltételezés). A pontos tartalma egyelőre hagy maradjon meglepetés, mert előbb a másik ajándékomat szeretném odaadni; le is teszem hát egy pillanatra egy közeli bútorra az édességet.
- Neked!-*bűvölöm elő egy mozdulattal a csokrot, kicsavarva az azt oltalmazó papírból. Hozzám mérten visszafogott - szó sincs óriás, bohém színekben tobzódó virágcsodákról, bár nem is a klasszikus tucat vörös. Van benne illatos rózsa, de bogáncs és apró réti virág is, néhány levélnyi eukaliptusszal megbolondítva; kusza, tarka, vad és elsőre nem is gondolná az ember, hogy összeillenek. Mégis.
Kérdés helyett csak csendben lesem, remélve, elnyeri tetszését. Egy egészen kicsi félsz ül csupán pilláim árnyékában, mert nem vagyok biztos benne, nem allergiás-e valamelyikre.
Utoljára módosította:Dr. Riley Meyers, 2019. május 4. 00:04
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 382
Írta: 2019. április 26. 21:12 | Link

Riley és Hanna lányom
a lakásomban Budanekeresden

A kis fruska nevet egyet ezen a borotválkozás dolgon, hiszen érti. Mármint akkor is vicces lenne, ha ezt simán egy lány mondja neki, azonban a körülményeket ismerve még mókásabbnak találja, a rétegek és mélységek miatt. A fogadóbizottság az bizony nem semmi, dehát egy ilyen vendégnek ez a minimum. Daliásan kihúzom magam... legalábbis én úgy képzelem, hogy ez daliás. Aztán érdeklődve nézek le az előkerülő dobozra, ám az még megvárat kicsit, előbb más jön. Mondjuk a rejtett kéz úgyis jobban izgatott. Van sejtésem, mi lapul a háta mögött, és be is bizonyosodik, mikor a csokor előkerül. Szemöldököm megemelve mosolygok, nézegetem az összeállítást.
- Virágot a virágnak? - kérdezem, választ viszont persze nem várok. Naná, hogy!
- Szívem, virágot kaptam! - emelem lendületesen a gyermekem felé, eldicsekedve, amitől valami levél le is repül róla, azonban elég strapabíró a csokor, készült rám a kedves. Állnia is kell a hadonászásom.
- Aaawh - olvadozik Hanna nagy szemekkel a konyhából.
- Hozok vázát! - hagy ott mindent és illan el a nappaliba. Addig én megnézegetem még a virágaimat, megszagolgatom, ami szagolgatni valónak tűnik. Nem vagyok allergiás egyikre sem. Hálám jeleként odahajolok és ezúttal szájon csókolom röviden, mélyen a szemébe nézve utána.
- Szerintem még soha nem kaptam virágot - ráncolom a homlokom. Közben a lányom visszalibben a képbe, szinte kikapja a kezemből az ajándékom és már rakja is a vázába, amit egy célzott varázslattal vízzel telít, a pult közepére rak.
- Mindjárt kész a vacsi! - kurjant Hanna, mire hanyagul intek párat pálcámmal, a tányér és evőeszköz hadsereg pedig megindul a konyhaszekrényből az étkezőasztalra. Nyúlok aztán a szépség vékonyka kabátjáért, hogy lesegítsem róla és felakasszam neki, aztán beljebb jöhetünk.
- Spagettipite lesz és pöffeszkedő puding - spoilerezi el a kínálatot a kölyköm lelkesen, miközben sürög össze-vissza. Ezzel kiderül az is, hogy egyébként mi is készültünk nasival.
- Ja, de cukorból sosem elég - biccentek a rejtélyes doboz felé.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 384
Írta: 2019. május 4. 01:10 | Link

Antonnal, majd Hannástul

Felszabadult és felszabadító nevetés; beljebb tessékelnek, mintha hivatalosan is átestem volna az első próbán. Ahogy Hanna magunkra hagy, én is kihúzom magam - részben azért, hogy daliám nehogy idő előtt a hátam mögé lásson, részben mert önkéntelenül felelek a mozdulatára, enyhén felszegett állal. Kíváncsi, s bár én legalább annyira türelmetlenül várom, hogy odaadhassam ajándékom, mégis húzom egy kicsit az időt.
- Szépséggel adózom a kedvesnek,-*felelem, bár így belegondolva, igaza van - a bogáncs és fenyőgallyak közt megbúvó rózsák kicsit olyanok, mint ő. Szeret szurkálódni, megvannak a tüskéi, mégis lenyűgözőek színei.
A repülő levél láttán nem pánikolok - sejtettem én ezt, amikor egy kis varázslattal is megerősítettem a kötést, de ennyire futotta tőlem. Mégsem pálmalegyezőnek volt ez szánva, lengetés ide vagy oda. A leányzó viszont ahogy jött, el is viharzik vázáért. Semmiféle elismerést sem várok, ám szép csendben dobol bennem az öröm, hogy kedvét leli a csokorban, nézegetve-szaglászva, kicsit talán meg is feledkezve magáról. Csókot kapok s kapok rajta, kortynyi közelségén, belemosolyogva a néma köszönöm-be néma szívesen-nel. Ahogy foglyul ejti pillantásom, szavai is belém ivódnak, átitat a pillanat és tekintetének kékje.
- Bevallom, kicsit reménykedtem is benne,-*simítok arcára, hogy megcirógassam derengő borostás állát, majd szusszanós nevetésfoszlánnyal óvatosan ledörgölök egy sárga foltot az orra hegyéről, játékosan rákoppintva.*- És a szirmaikat sem kell tépkedned.
Hanna is megérkezik a keresett porcelánnal, olyan rutinossággal varázsolva, amit szerintem kevés korabelitől láttam; elismerő pillantással és felvont szemöldökkel adózom rutinjának, majd Antonra sandítva meg kell állapítsam, pont olyan hanyag mozdulatokkal használja a pálcáját, mint az apja.
Lesegítik a kabátomat, ami alól búzavirág-színű ruha bukkan elő - inkább elegáns, semmint kihívó, de szükség esetén seperc alatt tudom transzfigurálni, úgyhogy a pálcám a kezem ügyében tartom.*
- Pompás! És az illata is!-*kontrázok, ahogy a dobozzal hármasban elindulunk a konyha felé, s ki-ki elfoglalja a helyét. Ahogy ülök, tétlenül - mert evidens, hogy csak útjában lennék a röpködő tárgyaknak - ismét rám tör egy kicsit a szorongás. Nagy levegőt veszek és lassan kifújom, majd egy hosszú, szürkésfekete szőrszál vonja el a figyelmem, amit lecsippentek a vállamról.*
- Freud üdvözletét küldi,-*állapítom meg, felmutatva a bűnjelet. Ha macskamenta szagom van, arról is ő tehet, s ez a gondolat segít lazítani. Önmagamat akarom adni.*- Nos, örvendek a találkozásnak és itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy rákérdezz az összes pletykára, amit rólam hallottál,-*dobom fel a labdát, bepótolva a küszöbön belém fagyott üdvözlést és gyakorlatilag szabad kezet adva Hannának.
Azt sosem állítottam, hogy bölcs döntéseket hoznék.
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 382
Írta: 2019. május 7. 12:28 | Link

Riley és Hanna lányom
a lakásomban Budanekeresden

Szívesen elenyelegnék még itt a szépséggel a bejárat közelében toporogva, virágokról, meg nagyjából akármiről eszmét cserélve, dehát ez most nem az az este. Hagyom, hogy a hölgyek intézzenek engem, az egyik törölget, a másik az ajándékomat rendezi.
- Ez pazarlás - közlöm azért még az eltávolított virágporral kapcsolatban.
- Legközelebb legalább dörzsöld be - érintem meg a száját a rémes, drogos viccem közben, utalva arra, hogy ha már nekem nem hagyta beszippantani, legalább ő az ínyére kenhette volna. Mielőtt viszont akárkinek is leeshetne, miről beszélek és nekiállhatna kombinálni, miért dumálok én ilyen könnyedén és derűsen erről; annyit mondok, hogy azért, mert én én vagyok, más részt pedig már perdülök is el a kedvestől, terítéket varázsolni az asztalra, meg segítem le szépan a kabátját, akkor már végig is simítva a karján és miután a ruhadarabot elhelyeztem, alaposan végignézek rajta és csak sóhajtok egyet. Mindig megállapítom, mekkora, égbekiáltó hülye vagyok, hogy még mindig nem invitóztam az ágyamba. De most foglalkozzunk a vacsorával! Ledobjuk magunkat az asztalhoz, ahogy minden megérkezett. Persze, én az asztalfőre, a csajok meg a két oldalamra. Hanna mindenféle udvariaskodást mellőzve bámulja a vendégünk csinos ruháját, szép haját és babrál kicsit saját, helyes kócával, rendezgeti magát, mintha csak a tükör előtt bíbelődne. Utána pedig már kéri is tányérjainkat, hogy szedjen nekünk a spagettipitéből.
- A cicád - jelenti be közben, hogy tudja ám, ki az a Freud. Aztán hallgatjuk a továbbiakat. Mikor az én tányérom is tele, hálásan bólintok a kis fruskának, aki egy picit eltátja a száját, mikor Riley a szavai végére ér. Nem annyira meglepődése jeleként, semmint a felszólításnak eleget téve, csak éppen még nem találta ki, mit kérdezzen, vagy mondjon. Szóval így széttárt ajkakkal néz egyikünkről a másikunkra.
- Egészségünkre - emelem poharam így közbevetőleg, hogy aztán nekikezdhessünk. Éhes vagyok. A lányom egy kicsit ezzel kizökkentve, de szintén fogja az italát. Talán egy korty jót is fog tenni, hogy beinduljanak az agytekervények. Pedig tök sok kérdése volt.
- Tényleg tudsz jávorszarvassá változni? - áll elő az elsővel.
- A munkában... szóval terápián vagy ilyesmin használod az átalakuló képességedet? - folytatja az interjút, én meg rámarkolok a villámra és békésen elkezdek enni egy elmormolt jóétvágyat után.
- Vérfarkas is vagy? - dobja csak így be ezt is, hiszen bőven akadnak eféle szóbeszédek is, tekintve, hogy holdtölte környékén gyakran el szokott tűnni.
- Jaj, apa... nem igaz, hogy nem érzed! - ragad meg egy szalvétát méltatlandkodva, aztán meg az én államat, hogy letörölje róla a paradicsomszószt. Csücsörítek kicsit meg ráncolom az orromat közben, csak hogy még idétlenebbül nézzen ki.
- Pedig képzeld, hogy nem! Majd, ha lesz neked is borostád, megtudod. Ő tudja - mutatok a most egyáltalán nem szakállas kedves felé, tovább robogva ezen az arcszőrzet vonaton, amire még ő váltott nekünk jegyet a betoppanásakor.

# # #
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 384
Írta: 2019. május 23. 00:00 | Link

Hanna, Antonostul
#typical

- Nem vagyok elég zakkant így is?-*vonom fel szemöldököm, cseppet sem ütődve meg a viccen; bájitalfőzőként és a meglévő családi hátteremmel alaposan fel vagyok vértezve. Azt tanították, inkább menjen pocsékba, mint kárba...
Lesegítik a kabátomat, érintéssel és pillantással egyaránt cirógatva. Nem bírom megállni, hogy játékos kacérsággal ne perdüljek egyet könnyedén tengelyem körül, fodrozódó mosolyom gyerekes örömömről árulkodik. Szeretek tetszeni.
Épp ezért nem zavar Hanna vizslató tekintete, meg sem kísérelek elbújni előle, bár nem is kelletem magam. Aranyos, ahogy a tincseivel babrál, össze-összenézünk és önkéntelenül is elárul a tekintetem.*
- Nem cica. Makka!-*javítom ki vigyorogva, még ha a professzor úrnak édesmindegy is, melyik titulusát használják. Ha az átlagreakcióból indulok ki, szerintem azt hiszi, ÚRISTENMEKKORA a neve.
Megköszönöm a tányéromra púpozott adagot, az illatától pedig szinte azonnal összefut a számban a nyál. Állatkínzás, hogy ennyire forró; figyelmem elterelendő a kajáról beszélgetést kezdeményezek, bőség zavarába hozva a leányzót.*
- Egészségünkre!-*visszhangzom Anton köszöntőjét, kortyolva egyet. Jólesik, s így legalább több esélye hűlni az ételnek - nekem pedig nem égetni össze a számat.*
- Yup. Terepjávorrá, pontosabban. Képi bizonyítékkal szolgálhatok, de itt nincs elég hely egy bemutatóhoz,-*körbeforgatom a fejem, kapásból kiszúrva vagy féltucat tárgyat, amit biztosan levernék, ha mégis megkísérelném. Aki az elefánt a porcelánboltban kifejezést alkotta, biztosan nem volt soha összezárva szarvasfélével.*
- Szoktam. Gyakran hasznos, bár néha csak vicces,-*a következő kérdés is ehhez kötődik, s a legkevésbé sem lep meg, hogy ilyen híremet keltik. Lehetne igazából ennél sokkal meredekebb, lásd az egyetemi botlásomat.*
- Nem, de vérfarkasokkal is dolgozom - ezért lettem animágus. Szóval holdtöltekor általában nem alszom,-próbálom dióhéjban összefoglalni, miért is megyek végig kicsit hasonló cikluson, mint a likantrópok, akiknek segíteni igyekszem. Ha az ember megfejeli mindezt pár transzatlanti hoppanálással, máris beszerezhet néhány olyan táskát a szeme alá, ami garantálja az elvegyülést.
A szerepcserés (köz)játék láttán kuncognom kell, lemondó szusszanással figyelve a grimaszparádét. Műsoros vacsora.*
- Fájdalom, de inkább bokros teendőim bozótjáról beszélünk, semmint valódi borostáról. Sajnos csak halovány fogalmam lehet az általad átélt szenvedésekről,-*hát igen, az arcszőrzetem javarészt kamu és koppintás, hogy enyhítsem az amúgy is elkerülhetetlen tejfelesszájú benyomást. Mondjuk nem hiányzik, a hideg tud rázni tőle, ha valaki szívogatja a szószt a bajszáról vagy rágcsálja azt. Viszont elérkezettnek látom az időt, hogy én is hozzáfogjak az evéshez, ha kisebb falatokban is; nem kell csalódnom.*
- Ez nagyon jól sikerült, hódolatom a szakácsnak,-*emelem a villámon egyensúlyozott adagot, küzdve azzal a rossz szokással, aminek hála óriáskígyóként étkezem.*
- Ezek mind szabadon köröző pletykák vagy nyomoztál is kicsit?-*kíváncsiskodom, játékosan megpercintett szemöldökkel. Elvégre apja lánya.
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 382
Írta: 2019. június 9. 21:50 | Link

Riley és Hanna lányom
a lakásomban Budanekeresden

A gyerekemen látszik, ahogy lelki szemei elé kerül az irdatlan méretű jávorszarvas. Nekem ugyebár volt már szerencsém hozzá. Elég megkapó látvány, az fix. Kifejezetten aprónak érezheti tőle magát az ember. Én mondjuk nem igazán. Nekem az egész életem az, hogy apró vagyok és hogy ez nem érdekel. Ettől még persze hat rám a jelenléte. Tekintélyt kölcsönző.
- Aaa, így már világos - ámuldozik Hanna, mikor kiderül, honnan erednek ezek a vérfarkasos pletykák. Sejtette ő, hogy nem ilyen egyszerű ez. Meg hát, ha bármi jót örökölt tőlem (a szépségén kívül), az az, hogy nem nyel be csak úgy mindent vakon. Szeret megbizonyosodni, utánajárni.
Engem meg nem védenek meg, így járok. Dehát mire számíthattam? Hát már hazudni se hazudnak az emberért, hogy igenis borostával nem érezhető, hogy egy fél tányér van az arcodon? Milyen dolog ez? Szépen vagyunk. Meg is rázom a fejem, mintha most végtelenül csalódtam volna benne, aztán persze egy pillanat múlva már nyoma sincs megrökönyödésemnek.
A spagettipite osztatlan sikert arat. Mélyet biccentek, amikor a kedves tetszését fejezi ki, ezzel egy időben a lányom is büszkén mosolyog. Utána persze kapok pár megróvó pillantást, amiért én próbálom bezsebelni az érdemet. Pedig tényleg csapatmunka volt! Oké, az arányok billennek erre-arra, de na.
- Csak úgy hallottam őket - von vállat a sarjam a pletykákat illetően. Valóban apja lánya és mint olyan, ijeszően odafigyel mindenre és olvas a sorok között. Képzeljük el, ha még nyomozna is! Veszélyes.
Folytatódik a kedélyes beszélgetés, amibe én néha persze beékelek valami szemtelenséget meg némi önfényezést. Sokszor kombinálva a kettőt. A főétel után pedig következik a puding, ami hasonlóan fenomenálisan sikerült.
- Akkor most alszunk? - kérdezem pár perc múlva, mikor végeztem a desszerttel. Hátradőlök a székben, egyik kezem hasamra pihentetve.
- Ha elmosogattál, aludhatsz - közli Hanna egyszerűen.
- Látod? - nyújtom ki a kezem, rámutatva a pimasz kölykömre, miközben Rileyra nézek. - Látod, hogyan bánik a drága jó édesapjával? - tartom felé még mindig ujjam, amit persze a kiscsaj próbál eltolni az arcából, de nem hagyom neki.
Mikor végül mindenki szépen befejezte és üldögéltünk még kicsit, asztalt bontunk. Repkedhet minden a mosogatóba és együttes erővel varázsoljuk tisztává az edényeket, asztalt, rakunk szépen rendet. Hogy ne punnyadjunk el, Hanna rak fel egy kis zenét. Nem is sejti, mit hoz ezzel a fejére. Jó, persze, mellettem nem is lehet úgy élni, hogy mindig azon agyalj, vajon mit hozol a fejedre a következő lépéseddel. Éppen csak ellép a lemezjátszótól, már ragadom is magamhoz, hogy megpörgessem kicsit. Nevetve kapaszkodik belém. Hagyja magát vezetni, gyakran odamosolyog Rileyra. A szám végén aztán elengedem, pukkedlizik nekem, én pedig kezem nyújtom a következő, káprázatos delikvensnek. Ugye nem hitte, hogy ő kimarad?

# # #
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 384
Írta: 2019. június 10. 00:49 | Link

Hanna & Anton
#flashdance #carefulwiththemusic

Amennyire izgultam az este miatt, annyira könnyedén találok közös hangot és illeszkedem be, pedig tartottam tőle, hogy olyasmit próbálok megbontani, ahol már nincs hely számomra. Szoros a kapcsolatuk, elég néhány pillantást vetni a falakat díszítő képekre vagy hallani, ahogy Anton beszél a lányáról; Hanna pedig nem gyerek már. Mégis, egy pillanatig sem érzem, vagy éreztetik velem, hogy ne kapcsolódhatnék be játékaikba, tréfáikba vagy távolságot kellene tartanom. Tekintetemmel néma köszönömöt intek kedvesemnek - eszem ágában sincs leállni hálálkodni, ám kivételes este ez számomra.
- Ügyes. Csodálom, hogy semmi vadabb nem kapott még szárnyra, már vártam, hogy elhíreszteljék, vérjávorként bolyongok éjjelente az erdőben,-*jegyzem meg hanyagul, mert tavasszal van, hogy rámtör a salátagörcs és legelészésre adom a fejem. Futottam már össze sötétedés után diákokkal, akiket kicsit már tekintetben kerített hatalmába az évszak. A rózsaszín köd mámorából pedig jávor-rám térni magukhoz... Fogalmazzunk úgy, emlékezetes.
A puding után tényleg tudnék egy jót szundítani, ami egyrészt jóllakottságomnak, másrészt a napi második kávém időszerűségének tudható be. A jelenet láttán szinte ösztönszerűen megvakargatnám Anton hasát, mint az elégedetten terpeszkedő macskákét szoktam. Azonban ebben a háztartásban spártai szigor az úr.
- Ahogy nevelték?-*kockáztatom meg egy sunyi vigyorral, bár ékes példája vagyok annak, hogy a leggondosabb és -körültekintőbb munka sem mindig hozza meg gyümölcsét. Vagy egy kicsit bogarasabbra sikerül a tervezettnél.
A mosogatásban keveset tudok segíteni, nem merem én röptetni a dolgokat, így csak törölgetek és pakolászok, nevetve figyelve az apja-lánya páros, ahogy két (immár) tiszta villákkal ádáz kardpárbajt vívnak a levegőben. A zenét kifejezetten jó ötletnek tartom, gondolkodás nélkül kezdem dúdolni az ismerős dallamot, amíg az utolsó darabok is a helyükre kerülnek és kezemet a konyharuhába törölve bevégzettnek nyilvánítom a munkát. Éppen időben ahhoz, hogy ne maradjak le a táncról, amit kuncogva-vigyorogva nézek végig, még tapssal biztatva is a párost. Aztán engem is felkérnek és boldogan teszek eleget a kérésnek, meg sem kísérelve visszafogni magam és felhőtlen jókedvemet. Sőt, hogy teljes kört írjunk le, én is felkérem Hannát, a ruhámat is átváltoztatva az összhatás kedvéért.
Aztán valahogy úgy elrepül az idő, hogy már csak arra eszmélek, a sötétben állunk a küszöbön, búcsúzófélben. Nem akarok még elindulni, s egyik kezemmel kezét cirógatva nyújtom a pillanatot, mielőtt ruhájába kapaszkodva magamhoz húznám egy csókra. Sóhajízű mosollyal engedem el, lecsattogva a lépcsőn és az udvarban még megtorpanok, hogy felnézve csókot dobjak, pár lépéssel később halk pukkanással köddé válva.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek