Blo & Mona

A reggelem kissé nehezen indult. Mona természetesen nem akart felkelni, én pedig ugyan egyetértettem vele, mégis felébresztettem, amiért egész reggel passzív ellenállást tanúsított irányomba. Nagyon rosszul ment a hajnali kelés, pedig egy ideje már gyógyítóként dolgozom, ott meg gyakran kell korán felébredni és későn elaludni, szerintem ehhez hozzá sem lehet szokni, valaki vagy bírja ezt, vagy nem. Sajnálatos módon, Monával az utóbbi kategóriába tartozunk, így elég nehezen tudunk csak elindulni bárhová. Miután megsértettem a hercegnőt, ételt is adtam neki, de csak nézegette, csupán akkor falta be az egészet, amikor elmentem fogat mosni. A készülődés sem volt túl gördülékeny. Mona folyton a lábam alatt mászkált, mintha direkt arra várna, hogy elessek, miközben én egyre gyorsabb tempóban próbáltam végezni a dolgaimmal, mert a vonat biztosan nem fog ránk várni, akkor meg teljesen feleslegesen keltünk fel és vesztünk össze szavak nélkül. Annyi szent, a kutyám egy óriási hisztikirálynő, de én már hozzászoktam. Akik néha vigyáznak rá, mikor elutazom, sosem hiszik el nekem, hogy milyen egy állat, de aztán megtapasztalják a saját bőrükön is. Valószínűleg ezért van, hogy a legtöbb utazásom alkalmával új kutyaszittert kell keresnem. Amint készen voltam, Monára ráaggattam a pórázát, és kezembe vettem a hordozót, amit persze egyből kiszúrt és a vonatállomásig tartó úton rám sem nézett. A peronon lecsatoltam róla a pórázt, és beletuszkoltam a hordozóba, amiért kaptam egy csomó gyilkos pillantást. Úgy tesz, mintha a hordozó olyan rossz hely lenne. Tudom, nem valami tágas, de mindig kibélelem neki, vannak odabent játékai, kényelmesen tud benne aludni és még nézegetni is tud, ha azt szeretne. Bezzeg nekem cipelni kell azt, akkor is, amikor épp nincs benne kutya, úgyhogy szerintem kettőnk közül én jártam rosszabbul. Az egyetlen szerencsém, hogy kistestű állat, így a hordozója sem túl nagy, méghozzá egészen hasonlít egy táskára, így ha nagyon nem tudok mit kezdeni vele, akkor beleteszem az én minitáskámat, és úgy közlekedek. Az út nem volt olyan hosszú, mint amennyire számítottam, és Mona is tűrhetően viselkedett. A felénél rájött, hogy semmire nem megy azzal, ha mérgesen méreget, ezért elszundikált, és csak a végállomásnál ébredt fel. Azután már egy kicsit higgadtabban viselkedett, és nem akarta leharapni minden utas fejét, kezdve természetesen az enyémmel. A vonatról leszállva, összeszedtem a holmijaimat, majd elindultunk a peronon. Pár nappal ezelőtt kaptam egy levelet, egy egyetemi szaktársamtól, amiben leírta, hogy szeretné, ha elmennék hozzá, mert régen láttuk egymást. Ő még gyakorlaton van, és kérte, hogy a munkahelyére menjek be hozzá, mert ha a munkaidő végére odaérek, akkor meg tudja mutatni a várost. Viszonylag ritkán járunk Pesten, és mivel nincs túl jó időérzékem, előfordulhat, hogy a korábbi vonattal kellett volna indulnunk, számításaim szerint már így is késében voltunk. Mindenesetre, Monát kiengedtem és elkezdtünk sétálni a városban. Próbálkoztam előkeresni a levelet, amiben részletesen leírta, hogyan juthatunk el az ispotályba, de sehol sem találtam. Közben a kutyám felfedezett egy parkot a közelben, ahová lélekszakadva rohant, én pedig csak követtem. Amíg nem tudom meg, hogyan jutunk el a célállomásra, addig úgysem tudunk semmit tenni, legalább játszik egy keveset. Monáról lecsatoltam a pórázt, tudtam, hogy megbízható, akármennyire is nem tűnik annak, jártunk vele iskolába is. A személyisége mögött egy nagyon okos kutyus lakozik. Én leültem egy padra, és tovább turkáltam a táskámban. Sehol nem találtam a papírt, ezért elkezdtem kipakolni a tartalmát. Ott nem volt, így nekiálltam átkutatni Mona hordozóját, véletlenül oda is bekerülhetett. Idegesen pakoltam vissza a tárgyakat, de hiába, a levél nem került elő. Mona közben érezhette, hogy nagyon ideges vagyok, így a reggeli bosszúságát elfelejtve a lábamhoz dörgölőzött. Megsimogattam a buksiját, és újra rátettem a pórázt, bár arról sem volt fogalmam, hogy melyik égtáj felé kéne elindulni. Csak emlékfoszlányaim voltak az útról, azt nem olvastam olyan figyelmesen, hiszen arra számítottam, hogy úgyis nálam lesz a levél, és könnyen odatalálunk. Az emberek csupán lézengtek a parkban, néhány megszállott kutyást láttam, akik elfoglalták magukat a kisállatukkal, őket viszont nem akartam zavarni. Végül odamentem egy nekem háttal álló fiúhoz, és óvatosan megkopogtattam a vállát.
- Szia! Bocsi, nem akarok zavarni, csak rohadtul eltévedtem, és nem tudnád véletlenül elmondani, hogy hol van az ispotály? – kérdeztem tőle gyorsan, Mona pedig végszóként levágta magát mellém. A táskájából elővettem egy kis vizet majd a kezembe csurgattam azt és óvatosan megitattam. Mohón lefetyelte a vizet, nekem pedig hihetetlen lelkiismeret-furdalásom volt, hogy reggel óta elfelejtettem vizet adni neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746884#post746884][b]Blossom Miles - 2019.01.20. 09:46[/b][/url]

Blo & Mona

A reggelem kissé nehezen indult. Mona természetesen nem akart felkelni, én pedig ugyan egyetértettem vele, mégis felébresztettem, amiért egész reggel passzív ellenállást tanúsított irányomba. Nagyon rosszul ment a hajnali kelés, pedig egy ideje már gyógyítóként dolgozom, ott meg gyakran kell korán felébredni és későn elaludni, szerintem ehhez hozzá sem lehet szokni, valaki vagy bírja ezt, vagy nem. Sajnálatos módon, Monával az utóbbi kategóriába tartozunk, így elég nehezen tudunk csak elindulni bárhová. Miután megsértettem a hercegnőt, ételt is adtam neki, de csak nézegette, csupán akkor falta be az egészet, amikor elmentem fogat mosni. A készülődés sem volt túl gördülékeny. Mona folyton a lábam alatt mászkált, mintha direkt arra várna, hogy elessek, miközben én egyre gyorsabb tempóban próbáltam végezni a dolgaimmal, mert a vonat biztosan nem fog ránk várni, akkor meg teljesen feleslegesen keltünk fel és vesztünk össze szavak nélkül. Annyi szent, a kutyám egy óriási hisztikirálynő, de én már hozzászoktam. Akik néha vigyáznak rá, mikor elutazom, sosem hiszik el nekem, hogy milyen egy állat, de aztán megtapasztalják a saját bőrükön is. Valószínűleg ezért van, hogy a legtöbb utazásom alkalmával új kutyaszittert kell keresnem. Amint készen voltam, Monára ráaggattam a pórázát, és kezembe vettem a hordozót, amit persze egyből kiszúrt és a vonatállomásig tartó úton rám sem nézett. A peronon lecsatoltam róla a pórázt, és beletuszkoltam a hordozóba, amiért kaptam egy csomó gyilkos pillantást. Úgy tesz, mintha a hordozó olyan rossz hely lenne. Tudom, nem valami tágas, de mindig kibélelem neki, vannak odabent játékai, kényelmesen tud benne aludni és még nézegetni is tud, ha azt szeretne. Bezzeg nekem cipelni kell azt, akkor is, amikor épp nincs benne kutya, úgyhogy szerintem kettőnk közül én jártam rosszabbul. Az egyetlen szerencsém, hogy kistestű állat, így a hordozója sem túl nagy, méghozzá egészen hasonlít egy táskára, így ha nagyon nem tudok mit kezdeni vele, akkor beleteszem az én minitáskámat, és úgy közlekedek. Az út nem volt olyan hosszú, mint amennyire számítottam, és Mona is tűrhetően viselkedett. A felénél rájött, hogy semmire nem megy azzal, ha mérgesen méreget, ezért elszundikált, és csak a végállomásnál ébredt fel. Azután már egy kicsit higgadtabban viselkedett, és nem akarta leharapni minden utas fejét, kezdve természetesen az enyémmel. A vonatról leszállva, összeszedtem a holmijaimat, majd elindultunk a peronon. Pár nappal ezelőtt kaptam egy levelet, egy egyetemi szaktársamtól, amiben leírta, hogy szeretné, ha elmennék hozzá, mert régen láttuk egymást. Ő még gyakorlaton van, és kérte, hogy a munkahelyére menjek be hozzá, mert ha a munkaidő végére odaérek, akkor meg tudja mutatni a várost. Viszonylag ritkán járunk Pesten, és mivel nincs túl jó időérzékem, előfordulhat, hogy a korábbi vonattal kellett volna indulnunk, számításaim szerint már így is késében voltunk. Mindenesetre, Monát kiengedtem és elkezdtünk sétálni a városban. Próbálkoztam előkeresni a levelet, amiben részletesen leírta, hogyan juthatunk el az ispotályba, de sehol sem találtam. Közben a kutyám felfedezett egy parkot a közelben, ahová lélekszakadva rohant, én pedig csak követtem. Amíg nem tudom meg, hogyan jutunk el a célállomásra, addig úgysem tudunk semmit tenni, legalább játszik egy keveset. Monáról lecsatoltam a pórázt, tudtam, hogy megbízható, akármennyire is nem tűnik annak, jártunk vele iskolába is. A személyisége mögött egy nagyon okos kutyus lakozik. Én leültem egy padra, és tovább turkáltam a táskámban. Sehol nem találtam a papírt, ezért elkezdtem kipakolni a tartalmát. Ott nem volt, így nekiálltam átkutatni Mona hordozóját, véletlenül oda is bekerülhetett. Idegesen pakoltam vissza a tárgyakat, de hiába, a levél nem került elő. Mona közben érezhette, hogy nagyon ideges vagyok, így a reggeli bosszúságát elfelejtve a lábamhoz dörgölőzött. Megsimogattam a buksiját, és újra rátettem a pórázt, bár arról sem volt fogalmam, hogy melyik égtáj felé kéne elindulni. Csak emlékfoszlányaim voltak az útról, azt nem olvastam olyan figyelmesen, hiszen arra számítottam, hogy úgyis nálam lesz a levél, és könnyen odatalálunk. Az emberek csupán lézengtek a parkban, néhány megszállott kutyást láttam, akik elfoglalták magukat a kisállatukkal, őket viszont nem akartam zavarni. Végül odamentem egy nekem háttal álló fiúhoz, és óvatosan megkopogtattam a vállát.
- Szia! Bocsi, nem akarok zavarni, csak rohadtul eltévedtem, és nem tudnád véletlenül elmondani, hogy hol van az ispotály? – kérdeztem tőle gyorsan, Mona pedig végszóként levágta magát mellém. A táskájából elővettem egy kis vizet majd a kezembe csurgattam azt és óvatosan megitattam. Mohón lefetyelte a vizet, nekem pedig hihetetlen lelkiismeret-furdalásom volt, hogy reggel óta elfelejtettem vizet adni neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=747395#post747395][b]Egervári Zalán - 2019.01.25. 12:12[/b][/url]

Még volt pár napja a kezdésig. Úgy sétálgatott a városban, mintha semmi gondja nem lenne, és az egész világ minden perce az övé. A mostanában ismert karikák eltűntek a szeme alól, és a szokásos gondterhelt ráncok is kisimultak.
Éppen az egyik közeli parkon vágott át. Azon gondolkodott, hogy talán vesz egy buborékfújót húgának, a megmaradt fizetéséből. Elképzelte maga előtt, hogy örülne neki Léda. Körbeugrálná bátyját az előkészítő közepén, majd mindenkinek aki ott maradt, megmutogatja, hogy milyen király dolgot kapott. Sőt. Valószínűleg azonnal el is kezdené használni, hogy utána gyönyörködhessen a színes kis lufikban. Talán Zalán még egy varázslatot is küld rá, hogy ne pukkanjanak olyan gyorsan szét.
Felfigyelt a furcsa lány-kutya párosra, pedig alapjáraton nem lettek volna feltűnőek a parkban. Viszont egy szó igazán felkeltette az érdeklődését. Ispotály. Aggódva pillantott a mugli férfire, akinek szeméből értetlenkedés tükröződött. És hát, mentettem a menthetőt.
Odalépett a lányhoz, és megsimította a karját. - Semmi baj Luca, már itt vagyok, segítek - mondta olyan hangsúllyal, mintha a lány nem tudná felfogni épp ésszel. - Bocsi, kicsit beteg. Tudod hogy van ez, egy pillanatra nézel félre - suttogta a másiknak, majd megvonta a vállát. Az ismeretlen mindent tudóan biccentett, majd inkább arrébb állt.
- Ne haragudj, de valahogy ki kellett téged mentenem. Nem beszélhetsz itt ennyire nyíltan, lebuktatnál minket - kért elnézést a maga módján. Tisztán látszott, hogy a nő nincs tisztában azzal, hogy Budapesten bizony több a varázstalan, mint a mágus ivadék.
- Viszont tudok segíteni a problémádban. Ha gondolod, elvezetlek oda - ajánlotta fel lovagiasan a szolgálatait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=747412#post747412][b]Blossom Miles - 2019.01.25. 16:50[/b][/url]

Blo & Mona

Csak akkor jöttem rá, hogy sietségemben teljesen elfelejtettem, hogy Budapest nem Bogolyfalva, ahol mindenki egyértelműen tud a varázsvilág létezéséről, amikor a fiú odalépett hozzám. A szituáció kínosságából adódóan inkább csak lesütöttem a szemem és Monát néztem. Ő meg azzal a gőgös fejével pillantott vissza rám, mintha örülne annak, hogy sikeresen leégettem magam és könnyűszerrel  fecsegtem ki nagy titkokat.
- Ugyan, köszönöm szépen és bocsáss meg, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Általában figyelek mindenre, de ma egyszerűen nem bírok ésszerűen gondolkozni – feleltem a fiúnak. Kissé ismerősnek tűnt, de nem tudtam volna megmondani, honnan. Lehet, hogy csak valami sorozatsztárra hajaz, vagy csak elkezdtem hallucinálni a fáradtságtól. Este alig aludtam valamit, aztán mire álomba szenderültem, már csörgött is az ébresztőórám, amit legszívesebben kihajítottam volna az ablakon, de hiába az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Meg a titkokat is magamba kéne fojtanom, ami úgy látszik most nagyon nem megy.
- Amúgy Blossom vagyok, ő pedig Mona. Azaz törzskönyvileg Mona Lisa, de csak nagyon ritkán hívom így – próbáltam menteni a menthetőt. A kutyám, nevét hallva, felkapta a fejét, de aztán rájött, hogy nem ételt fog kapni, ezért csendben nézett egy másik kutyát. Kissé antiszociális, majdhogynem csak engem bír elviselni, de engem is csak azért, mert tőlem kap enni.
- Azt megköszönném. Volt egy levelem, hogy merre kellett volna mennem innen, ha nem hagyom otthon, valószínűleg nem kérdezek meg egy muglit, de nyilván a legfontosabb dolgot a faluban felejtettem – meséltem neki, miközben az órámra pillantottam. Úgy tűnt, már azelőtt elkéstünk, mielőtt elindultunk volna, de nem zavart különösebben, mert egyrészt a volt szaktársaim biztosan megszokták már, a bulikról is mindig késtem, másrészt pedig volt társaságunk és úgy tűnt, talán nem keveredünk el Pesten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=748618#post748618][b]Egervári Zalán - 2019.02.03. 16:09[/b][/url]

A férfi elmosolyodott. Remélte, hogy nem sértette meg a lányt a korholással, pláne, hogy egy gyenge kis él is volt a hangjában, amit csak nagyon ritkán alkalmaz. Legalábbis még.
- Ugyan, semmi nem történt. Addig biztos nem, amíg engem látsz. - Újabb nagy vigyor. - Egervári Zalán szolgálatodra. Blossom... - kezdett el gondolkodni. - Most egészen elbizonytalanítottál. Bagolykőbe jártál? - kérdezett rá, és miközben elmélázott ezen, tekintete a kutyára esett. Leguggolt, és kezét a kutya felé nyújtotta, mintha valami egészen veszélyes állatot közelítene meg. Csak akkor simogatta meg, ha a kutya is így akarta, ha viszont csak hátat fordított neki, akkor egyszerűen kinevette és felállt. - Mona Lisa. Tetszik. Egyedi - ismerte el a férfi, majd a lányra nézett.
- Gondolod, akkor indulhatunk is - tárta ki kezét jobbra, mintegy útmutatás végett. - Kicsit messze van, lehet húsz perc is gyalog. Nem akarsz inkább tömegközlekedéssel menni? Akkor egy tíz percet tudnánk rövidíteni - jegyezte meg Zalán, bár nem volt benne biztos, hogy a varázslók értettek az egész metro-villamos pároshoz. Azt meg pláne nem, hogy hogyan is viszonyulnak hozzá. Még jó, hogy neki minden életformából kijárt az okítás. Sarolt miatt nagyon értett mindenféle mugli dologhoz, az apja miatt pedig a varázslatokhoz. Bár ha őszinte akart volna lenni, akkor utóbbit inkább egymaga fedezte fel.
- Ha gondolod, akkor viszem a dobozt - ajánlotta fel, a kutyaketrecre mutatva. Elég lesz a lánynak odajutnia is, nemhogy még cipekedni is mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=749490#post749490][b]Blossom Miles - 2019.02.10. 16:05[/b][/url]

Blo & Mona

- Még jó, hogy itt voltál te, hogy megments minket – bólintottam mosolyogva. Valószínűleg egy idő után én is ráeszméltem volna, hogy Budapest nem egyenlő Bogolyfalvával, azaz nem fogja mindenki érteni, ha a varázsvilágról beszélek, de az biztosan beletelt volna egy kis időbe.
- Oh, de oda jártam. Eridonos voltam, a lány, aki gyakran bajba került – tettem hozzá. Ezek szerint ő is ugyanazon padokat koptatta, akkor innen volt ismerős az arca. Egervári Zalán, ismerős volt a név, annyi szent.
- Köszi. Az ő nevében is – húztam széles mosolyra a számat, amikor Mona kivételesen nem fordult el az emberektől, hanem hagyta magát megsimogatni. Szeretem, amikor őt dicsérik, néha már gyerekemként kezelem. Az ő dicsősége az enyém is. Mondjuk a nevét pont én választottam, de akkor is nagyon büszke voltam, amikor a kutyasuliban átugrott egy karikán.
- Jegyem az nincs, de mehetünk metróval, vagy akármivel ami erre jár – válaszoltam. Egyáltalán nem bánom, ha tömegközlekedéssel kell mennünk. Anyu által egész jártas vagyok a mugli dolgokban, ő sosem hagyta volna, hogy Sopronban akármilyen mágiát használjak. Még most sem szereti, jobban örül annak, ha amit csak lehet, a pálcám nélkül oldok meg. Kissé retteg attól, hogy egyszer elvesztem és utána el sem fogok tudni mosogatni magam után.
- Köszönöm szépen – mosolyodtam el a felajánlásra, de nem utasítottam vissza azt. Normális helyzetben nem engedném, hogy más cipelje a holmimat, vagy esetleg Mona dolgait, de a mai napból már most elegem volt, pedig még alig kezdődött el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=750405#post750405][b]Egervári Zalán - 2019.02.19. 20:17[/b][/url]

Meglapogatta a kutyus buksiját, aki erre eléggé elégedettnek tűnt. Mintha fellelkesült volna, mert valaki képes volt úgy örömet okozni neki, hogy közben még a bundáját sem túrta össze, ami gondosan be volt állítva.
- A Bagolykőben elég sok bajkeverő volt. Már emikor én oda jártam, de nem hiszem, hogy ez most nagyon másképp lenne. Az eridonosok meg a rellonosok meg pláne híresek erről - mosolyogta meg a tényt, ezzel is rávilágaítva, hogy a lány nem nagyon segített neki rájönni, hogy ki is ő tulajdonképpen.
- Akkor ajánlom a metrót, mert ott még jegyet is tudunk venni - tudatosította a másikban is a tervét, miközben átvette a hordót a lánytól.
- Milyen ügyben jöttél amúgy? Csak mert látszik, hogy nem vagy ide valósi - kérdezte a férfi, csakhogy előrébb vigye a beszélgetésük. Próbált semmi személyesbe belekérdezni, de azért mégsem sétálhatta egymás mellett negyed órán kersztül, mint két kuka. Blossom meg amúgy is nagyon beszédes embernek tűnt, és ezt most nem csak a varázslóvilág majdnem kikotyogása miatt értendő.
- Itt kell lemenni - nyitott ajtót, majd az automatához lépett. - Van forintod? Vagyis mugli pénzed? - kérdezte, és mosolyogva bólintott a mellettük lévő terminálnál álloknak. - Külföldi - tisztázta, mire az említett emberek inkább otthagyták őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=750509#post750509][b]Blossom Miles - 2019.02.20. 15:55[/b][/url]

Blo & Mona

- Rendben, akkor én voltam Felagund bácsi egyik kedvenc bájitaltanosa – válaszoltam, kissé feszengve, mikor rájöttem, hogy a jellemzésem nem volt elég pontos.  Nem szerettem tanár kedvenc lenni, mert az eleve unszimpátiát váltott ki a többi tanulóból, hát még a válaszom stílusa, ha valaki ezt emlegette nekem. Valóban a diákok akkor és most sem igazán kezelhetők, és bár nem szeretem a sztereotípiákat, a piros és a zöld ház tagjai elég sokszor kötnek ki büntetőmunkán. Még mindig el tudnám mondani, hogy nézett ki az Eridon házvezetői irodája, de ha egy kicsit megerőltetem magam, akkor az igazgatói iroda is menne.
- Rendben és köszi – húztam széles mosolyra a szám és köszöntem meg még egyszer, hogy cipeli helyettem a hordozót. Ha minden igaz, akkor a metró az a közlekedési eszköz, ami a föld alatt megy, legalábbis erre emlékeztem. Általában gyalogolok, Sopronban néha igénybe veszem a tömegközlekedést, de anyám szülőhelye nem olyan modern, mint a főváros, így általában a buszt használom.
- Gyógyító vagyok, és még a gyakorlatomon találkoztam egy lánnyal. Már mindketten munkába álltunk, de néha délelőtt végez az ispotályban. Ha meghív, akkor feljövök, elmegyünk ebédelni, beszélgetünk, néha továbbképzésekre is együtt járunk – meséltem a történetet, miközben próbáltam lépést tartani a fiúval, de még nálam is magasabb, pedig nem vagyok alacsony.
- Te helyi vagy? – kérdeztem vissza, mert azért nem szerettem volna, ha csak rólam szól a beszélgetés. Mona közben aranyosan lépkedett mellettünk, csak úgy kapkodta az apró lábait, amivel mindig megmosolyogtatott, amikor csak ránéztem. Megköszöntem a fiúnak és besurrantam az ajtón, amit udvariasan kinyitott nekem.
- Talán egy ezres - bólintottam, miközben újra nekiálltam elmélyedni a táskám mély bugyraiban. Egy női táska mindent el képes rejteni, még tágítóvarázslat nélkül is, én pedig biztos voltam, hogy maradt nálam egy kevés pénz, mivel nemrég látogattam meg anyát, oda mindenképpen kellett. Egyre idegesebben turkáltam a táskában, nem is vettem észre, hogy közben Zalán kezébe nyomtam egy csomó dolgot, hogy jobban belelássak a darab aljára. Mikor végül megtaláltam a pénztárcám és diadalittasan kihúztam belőle a százszor összehajtott, gyűrött ezrest, elnézést kértem tőle, amiért áldozatul esett a keresésemnek és mindent visszatettem a helyére.
- Ezt most hogyan is kell használni? - meredtem az automatára, kezemben a papírpénzzel és tökre nem értettem, hogy miért nem lehet egy kicsit érthetőbb utasításokat az oldalára írni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=752095#post752095][b]Egervári Zalán - 2019.03.16. 14:41[/b][/url]

Szinte megcsillant a férfi szeme, amint beugrott neki végre a lány. - Igen, erre már emlékszem. Akármilyen kérdést tett fel órán, mindig téged szólított fel, pedig nem is jelentkeztél. Olyankor mindig arra gondoltam milyen nehéz lehet. Az a sok tudás, ami ehhez kell nekem sose volt meg - hozta fel a kissé megkopott képet az egyik feledhető iskolai napról. Mégis, szinte biztos volt benne, hogy akkor is reménytelenül ücsörgött a padban, akár egy zsák liszt.
- Merre dolgozol? - tette fel a lánnyal egyszerre a kérdését. Zslán elnevette magát, és lehajtotta a fejét. - Aurortanonc vagyok a Sárkányölőben, de igen, Pesten élek - adta meg végül a választ. Egyszerűbb lenne neki Tatán maradni, de egyszerűen tudta, hogy Léda még nem áll készen arra, hogy ketté váljanak. Vagy talán ő nem az.
Meglepetésként érte, amikor a lány a legkülönbözőbb dolgokat kezdte el a kezébe pakolni. Nem csak összegyűrt papírok és blokkok voltak a kupacban, de tükörtől kezdve minifésűn át rágóig minden. Kész túlélőszett.
- Ugyan, semmi gond. Legalább most már azt is tudom, hogy ha világvége ütne be, akkor túlélném veled - adta vissza mosolyogva a motyókat.
- Először is válaszd ki a jegyet, amit szeretnél - hajoltak mind a ketten közelebb az automatához, hogy lássák mi is történik. Az eddigi távolságtartás valahogy teljesen eltűnt már. - Napijegy, igen ott - ütköztek egymásnak a kezeik, ahogy Zalán meg akarta mutatni pontosan melyik, a lány meg közben valószínűleg pont észrevette a megfelelőt. - Ha csak odaútra szeretnél, akkor egy, ééés kosárba. Aztán csak fizetni kell - magyarázta tovább a férfi az automatás jegyvásárlás rejtelmeit. - Oda, oda kell - mutogatta a papírpénzes adagolót, de a gép behúzta, aztán ki vissza is dobta. Ezt még eljátszották kétszer, kicsit kisimítgatták a pénzt, de továbbra is ugyanaz volt az adagoló válasza.
- Nah várj csak! - emelte fel mutatóuuját Zalán, és előkapta a pénztárcáját a zsebéből. Elkezdte bedobálni az apróit, és lássanak csodát, a gép elkezdte kinyomtatni a jegyet. Ha a lány ki akarta volna fizetni, akkor csak nemet intett volna a kezével, és félszegen hozzátette volna: - Legalább muszáj lesz még minimum egyszer találkoznunk.
- Akkor gyerünk - invitálta a beléptetők felé Blossomot vigyorogva. Bal szája sarkában megjelent egy kis gödröcske, aki mindig csak jelentős események alkalmával mutatkozik meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=752202#post752202][b]Blossom Miles - 2019.03.18. 15:11[/b][/url]

Blo & Mona

- Ez kétségtelenül rám vall - bólintottam, bár a pontos napra már nem emlékeztem. A bájitaltan tanár általában engem szólított fel az órákon, akkor is, amikor akadt jelentkező. Mindig úgy gondoltam, hogy csak azért kedvelt, mert én nem erőlködtem, hogy elnyerjem a figyelmét, csak ültem a padban és felelgettem neki. Már elsőben felfedezte, hogy van némi affinitásom a tantárgyához, onnantól pedig én lettem a sztár az óráján, holott erre nem igazán vágytam. Miután ő felfigyelt rám, a legtöbb diáktársam meglátta bennem a lehetőséget, és majdnem mindenkinek én tartottam korrepetálást, mert a világért nem vívtam volna ki Félagund prof ellenszenvét esetleges csalásokkal.
- Bogolyfalván, a rendelőben - mondtam gyorsan, miután kimosolyogtam magam a szituáción, aztán meghallgattam az ő válaszát is.
- Egy ideig én is aurornak akartam menni, de anyám valószínűleg kicsinált volna. Vagy mindennap sírna, ami még rosszabb lenne - nem kérdeztem rá, hogy akkor miért nem Tatán lakik, mert nem éreztem, hogy rám tartozott volna. Nem szeretek tolakodó vagy zavaró lenni, ami sajnos nem sok volt egyetemi szaktársamról nem mondható el. Igyekeztem is, hogy minél hamarabb eltűnjek arról a helyről.
- Az biztos, hogy túlélnéd velem, de nem csak a táskám tartalma miatt - mosolyogtam vissza. Az biztos, hogy rengeteg túlélési ösztön szorult belém, és ha szükséges lenne, akkor elő is tudnám szedni onnan, ahová anyám rejtette nevelésem során.  
Csak figyeltem, ahogy Zalán nyomogatja a képernyőt és próbáltam a lehető legkevésbé fogalmatlannak látszani. Az egyetlen mugli település, ahová gyakran járok az Sopron, ott viszont nincs metró, úgyhogy eddig az automatával való harcokat megúsztam. Mikor a fiú készségesen kifizette a jegyemet, rögtön felé nyújtottam az ezrest, de el is tettem, amint elutasította. A családomban rengetegszer játszották el, hogy ki fog jobban megsértődni, ha a másik nem veszi el a pénzt, ami engem mindig idegesített, így elfogadtam az ajánlatot, miszerint akkor majd máskor visszafizetem. Kikaptam a gépből a jegyemet és elindultam arrafelé, amerre a fiú mutatott. Minthogy még sosem metróztam, kissé esetlenül próbálkoztam a jegyem érvényesítésével. Annyiban legalább biztos voltam, hogy ezt meg kell csinálni, ebben egyezett a buszokkal. Mona kicsit ódzkodott a bejöveteltől, de valahogy csak sikerült berángantom. Csak mikor beléptünk, vettem észre, hogy kutyák szájkosárral szállhatnak fel. A mi dolgaink Zalán kezében voltak, ezért megálltam és felemeltem Monát, mielőtt valaki rálépne, vagy esetleg ő okozna sérülést valakinek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753080#post753080][b]Egervári Zalán - 2019.03.25. 19:07[/b][/url]

- Lehet jobb is így. Néha én is azt kívánom bár ne vágtam volna bele. Lehet még viszont látsz majd a rendelődben - viccelődött a férfi, de azért egy része igaz is volt. Most nem voltak rajta durva nyomok, de ha nem koncentrál eléggé, egy jól célzott találat akár két hétig is ott virít az arcán.
- Engem már meggyőztél. Hivatalosan is a túlélő társammá fogadlak - kacsintott a lányra, és ezt mind a kétféleképpen lehetett értelmezni. Mert lehet, hogy Blossom a túlélésbe nem vette be eleinte a fajfenntartás kérdését, de azután a sármos félmosoly után már az ő agyát is ellepheték a furcsa gondolatok.
Nagyon gyorsan elsodorta a lányt a tömeg tőle, alig érte utól. - Gyorsan tedd be - nyitotta ki a hordozó ajtaját Zalán, hogy ezzel is segítségére legyen a lánynak. Nem lett volna jó, ha egy ellenőr kiszúrja őket a kutyával a kezükben. Bár ki tudták volna magyarázni magukat, azért jobb volt biztosra menni. Közben az egyik oldalt pont befutott egy szerelvény, szóval a férfi a lány derekát karolva elkezdte az ajtó felé terelni.
- Sípol, gyorsan, még felérünk - sietette meg az utolsó lépéseket, és utánuk bezárult az ajtó. Szűkösen voltak csak a vagonban, fogódzkodni se nagyon tudtak. - Három megállót kell csak menni, esküszöm - próbálta nyugtatni a lányt, és a kosárkában fészkelődő kutyust is egyaránt. Úgy tűnt nem nagyon bírja az utazást. Vagy az embereket, pedig ő még nem is volt olyan rossz helyzetben, mint gazdája.
A vonat fékezni kezdett, és az utasok elkezdtek dölöngélni. - Kapaszkodj belém - karolta át fél kézzel a lányt a férfi, hogy bizotsan meg tudja tartani Blossomot. Csúnya lett volna elesni, miközben két másodperc, és elkezdenek kifelé áramlani az emberek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753250#post753250][b]Blossom Miles - 2019.03.26. 21:56[/b][/url]

Blo & Mona

- Ne - ez volt az első gondolat, ami eszembe jutott, én pedig egyáltalán nem arról vagyok híres, hogy először átgondolom a mondandóm és csak utána beszélek.
- Mármint nem mintha nem látnálak szívesen, de nem hiszem, hogy a betegem akarnál lenni - ráztam meg a fejem egy halvány mosoly kíséretében. A gyógyító szakmában az első dolgok között van, hogy az ismerőseidet nem akarod a munkahelyeden látni. Biztosan fájdalmas, és az érzelmeket is befolyásolja, ami nem túl előnyös, mikor dolgozol.  
- Szerintem jó csapat lennénk. Te megvédhetnél, én pedig tisztában vagyok a legtöbb harci sérülés kezelésével - fantáziáltam tovább, mivel már belemerültünk a témába. A gyakorlatomon láttam egypár csúnya sérülést. Akkor végleg eldöntöttem, hogy ha nem is jön be a gyógyítás, aurornak nem megyek. A külhoni képzésbe pedig anyám szíve is megszakadt volna, így egyértelműen ejtettem a dolgot, ám ez mégsem jelenti, hogy nem élnék túl egy világvégét.
- Meg is van - gyömöszöltem be szegény Monát a hordozóba, amitől láthatóan nem volt elragadtatva. Habár nem tudtam megállapítani, hogy a tömeg vagy a bezártság irritálta jobban, mindenesetre elég sértődötten méregetett minket odabentről.
Nem válaszoltam a kijelentésre, inkább csak követtem Zalán utasításait. A megállók számára is csak bólintottam. Erre még akadt hely, de az biztos, hogy egy klausztrofóbiás nem bírta volna sokáig a vagonban. Megfordult a fejemben, hogy valahogy megpróbálom nyugalomra bírni a kutyám, de nehezen értem volna el, olyan nagy problémát pedig nem okozott, csak csúnyán nézett mindenkire. Mona nem igazán nagyhangú kutya. Ő ahhoz túlságosan úrihölgy, inkább testbeszéddel jelzi az érzelmeit.
- Rendben - préseltem ki egy kis levegővel együtt a szót. A férfihoz közelebbi kezemet felemeltem és vagy három emberbe ütöttem bele, mire sikerült átkarolnom a a derekát. Még ez a testrésze tűnt a legegyszerűbben megfoghatónak, hiszen a vállához már kényelmetlenebb pózba kellett volna vágnom magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753285#post753285][b]Egervári Zalán - 2019.03.26. 23:57[/b][/url]

Elmosolyodott a lány válaszán. - Azért nem hiszem, hogy annyira rossz orvos lennél. Pláne, ha túl akarjuk élni a világvégét - nevetett, de természetesen nem gondolta komolyan a dolgot. Tökéletesen meg tudta érteni, hogy Blossom miért nem akarja a rendelőjétől távol látni.
A gyors beszállás, a kutyamizéria és a lányra való vigyázás teljesen lefoglalta a férfit, de igazából nem zavarta a dolog. Ott álltak a metrókocsiban egymást karolva, és a megállóknál az embertömeg hol kijjebb, hol bejjebb nyomta őket. Nem kellemes érzés csúcsidőben tömegközlekedést használni a fővárosban, még akkor sem, ha három percenként fut be egy-egy szerelvény.
Megérkeztek, és Zalán megfogta a lány kezét, hogy ne veszítsék el egymást, majd úgy próbált minél gyorsabban kijutni a tömegből.
- Megvagy? - húzta kicsit arrébb Blossomot a férfi. Nem volt benne biztos, hogy a lány is annyira értékeli a tömegnyomort, mint egy itteni. - Hidd el, ez még nem is volt olyan vészes - mosolyodott el féloldalasan. Körülöttük az emberek egy kicsit megfogyatkoztak, és már csak az újonnan felszállni kívánók ácsorogtak a peronon.
- Gyere, már mindjárt ott vagyunk - vette az irányt a mozgólépcső felé. Amint kiértek a metróállomás területéről, fogta a ketrecet, és kinyitotta, hogy a kiskutya újra szabadon lehessen. Óvatosan megfogta, majd Blossom felé nyújtotta. - Gondolom nálad könnyebben megnyugszik. Igazi kis túlélő, ezek után már a város nem is fogja zavarni - bizonygatta a férfi, majd amint úgy látta kutya és gazdája készenállnak, kivezette őket az utcára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753314#post753314][b]Blossom Miles - 2019.03.27. 17:25[/b][/url]

Blo & Mona

- Még senki nem panaszkodott. A világvégét viszont még nem próbáltam - vontam meg a vállam mosolyogva. Jó, az egyetemi tanáraimnak folyton volt valami kivetnivalójuk a munkámban, de elvileg nekik ez a dolguk. Még ha néha el is veszik az ember kedvét mindentől, egészen jól felkészítenek.
Sosem kedveltem igazán a tömeget, erősen kétlem azt is, hogy valaki kifejezetten igényli ezt, de a metró valahogy nem zavart. Nyilván kényelmesebb lett volna ülni, vagy kevesebben lenni, de megelégedtem azzal is, hogy van helyünk, és hogy Mona nem generált újabb problémát. Mindig bizonygatom, hogy okos kutya, csak néha túl sznob ahhoz, hogy ezt ki is mutassa. A harmadik megállónál hagytam, hogy a férfi megragadja a kezem és utat törjön nekünk az emberek tengerében.
- Meg. Nem tudom elképzelni, mennyi idő lehet ebbe beleszokni - válaszoltam, miközben a várokozókra pillantottam. Természetesen akkor kezdtek fogyni, mikor leszálltunk, ilyen a mi szerencsénk.
- Köszönöm - vettem át a kutyát és rácsatoltam a pórázt. A táskából kiszedtem egy jutalomfalatot, majd leguggolva odaadtam neki. Mikor felálltam, leporoltam kicsit a nadrágom és elindultunk.
- Szerinted melyik az a hely Pesten, amit mindenképp ki kell próbálni? - pillantottam fel Zalánra, miközben egymás mellett gyalogoltunk. Ritkán járok a fővárosban, túl sok okom sincs arra, hogy felvonatozzak, de szívesen megyek új helyekre. A kérdés pedig adta magát, hiszen biztosan tud valamit, miután itt nőtt fel. Én is sorolhatnám a jó helyeket Sopronban napestig, még London-ból is tudnék ajánlani. Bár tény, hogy szülővárosom óriási és közel sem voltam még a legtöbb helyen. Listám is van arról, hogy következő látogatásom alkalmával hova kell bemennem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753451#post753451][b]Egervári Zalán - 2019.03.29. 16:51[/b][/url]

Elindultak a metrótól, elöl lépkedett Mona. Lábait kecsesen rakta egymás elé, mintha az egész világ az övé lenne. Utána Blossom és Zalán mosolyogva és beszélgetve.
- Hát attól függ mire érted. Ha bulizni lenne kedved, akkor mindenféleképpen az Akváriumot ajánlom, mindenki szerint az az egyik legjobb hely Budapesten. Igaz, én nem nagyon voltam ott, nem vagyok az a partizós fajta - vont vállat a férfi. - De ha egy igazán szép helyre vágysz, akkor mindenféleképpen menj el a Szimpla Kertbe. Hidd el, megéri - bizonygatta. Rengetegszer vitte már el Lédát is oda, de leginkább akkor szerette azt a helyet, amikor egyedül volt ott.
Elértek a Budai Vár bejáratához és a férfi megállt. - Itt is volnánk. Már csak be kell menned, és át a kandallón. Ott lesz az ispotály - mosolygott, és nyújtotta a kutyahordozót, hogy a lány átvehesse.
- Örülök, hogy összetalálkoztunk. Remélem innen már megleszel. És visszafelé uyanazon az útvonalon menj, bár a vasútállomásra már egy mugli is el tud majd igazítani - kacsintott rá, utalva kis kalandjuk elejére. Még megsimogatta a kutyust búcsúképp, és útnak engedte őket. Ő maga nem szándékozott bemenni, ott sokat felismerhették volna, netán még az apjáról is megkérdezik. Nem akart kockáztatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=755551#post755551][b]Blossom Miles - 2019.04.16. 10:21[/b][/url]

Blo & Mona

Csak mentem, amerre Zalán irányított. Nem is igazán rémlett a környék, pedig már biztosan járnom kellett erre. Szerettem Budapestet, valahogy mindig meg tudott lepni, és akár a legszűkebb utcácskákban is találhattál lenyűgöző helyekre.
- Igen, az Akváriumról már hallottam a kollégiumi szobatársaim révén, de aztán az időpont egybeesett a vizsgánkkal, úgyhogy ez ugrott. A kertről még nem hallottam, de utánanézek, köszi - mosolyodtam el a válaszára. Simán továbbsétáltam a bejáratnál, s csak két-három lépés után vettem észre, hogy a fiú már megállt. Gyorsan visszalépkedtem és figyelmesen végighallgattam az instrukcióit.
- Köszönöm szépen - vettem át a hordozót és megvártam, amíg Mona is elbúcsúzik kísérőnktől. Aztán megfordultam és belöktem az ajtót, hogy megkeressem a kandallót és átjuthassunk az ispotályba. Nem igazán akartam még egyszer elveszni.