36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. május 3. 02:42 | Link

LIAM BÁCSI
érkezés a pályaudvarra délelőtt | x

A King's Cross 7 és feledik vágányáról indult a vonatom. Az egyik nevelőm kísért el oda, a többitől elköszöntem az árvaházban. A társaimtól szintén. Liam bácsihoz tartok, aki különben igazából nem is a bácsikám. Rokonnak rokon, de hogy egészen pontosak legyünk, ő nem más, mint az anyai nagyapám fivérének a fia. Na várjunk csak... Az anyai nagyapám fiv... de, jól mondtam! Szóval igen.
A nevelőink nem csak új családokhoz adtak sok-sok gyereket az árvaházból, hanem közben azon is fáradoztak, hogy felkutassák a hozzátartozóinkat. Ez kinél könnyebb, kinél nehezebb. Nálam nehezebb volt, hiszen a nagyszüleim már a szüleimnél jóval hamarabb eltávoztak az élők sorából, apukámnak állítólag nem volt valami nagy családja, az anyukám pedig eléggé elszakadt az övéitől.
Ahogy robogok a vonaton, nem győzöm ámulni a tájat, meg az utastársaimat faggatni mindenféléről. Soha nem jártam még a külföldön. Oké, Nagy-Britanniában voltam Anglián kívül Skóciában meg egyszer kisebb koromban Írországban is, de ezzel ki is fújt. Nem voltam még semmi olyan helyen, ahol ennyire más minden.
Megérkezünk. A vonat befut és megáll. Az én kabinomban mindenkit megkérdezek, de még a szomszédos kabinban is pár varázslót, hogy ez biztos Budanekeresd-e. Mindig igen a válasz, ám én a biztonság kedvéért kidugom a fejemet az ablakon és minden környező Budanekeresd táblát elolvasok. Mintha minél többet olvasnék el, annál biztosabb lenne, hogy jó helyen járok.
Nem akarok fenn maradni persze, szóval lehalászom a csomagtartóról a bőröndömet és nekiállok levonszolni. Van már pálcám, de nagyon az elején járok a bűbájtanulásnak. Nem kockáztatnám a lebegtetést.
Leszállok és jól körülnézek. Liam bácsi elvileg tudja, hogyan nézek ki, fel kell ismerjen. Nekem annyit mondtak róla, hogy barna hajú és jó felépítésű, mert valami harcművészetet űz. Ha csak fele olyan menő, mint elképzelem, akkor is a legmenőbb ember, akivel valaha találkoztam. Két kézzel markolom poggyászom fülét és izgatott tekintetem lelkesen kutatja őt a tömegben, miközben nyakamat nyújtogatom.
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. május 3. 20:57 | Link




Nem fog jól végződni ez. A zsigereimben érzem. Egyes emberek nem arra vannak teremtve, hogy gyerekekre vigyázzanak. Egyes emberek arra sem, hogy önmagukra. Ha látták volna a lakásomat, ha megkérdezték volna esetleg Frankyt, rögtön elálltak volna az ötlettől. Őrült ötlet. Egyáltalán - miért nem ellenőrizték le, hogy hol lakok? Tudok-e nyugodt otthoni környezetet teremteni? Az egész egy rideg hangár, még egy kaktusz sincs a házban, mert az is olyan szintű felelősség, amire egyáltalán nem érzem késznek magam.
Mégis elvállaltam. Persze Agnest küldték. Ezeket az apácákat sem kell félteni azért, nem riadnak el egy kis lelki zsarolástól. A tervük bevált. Hogy is mondhattam volna nemet a saját nevelőmnek? Befogadtak s gondoskodtak rólam évekig. Szerettek. Agnes különösen. Nem mondhattam nemet… Csak remélni tudom, hogy jól döntöttem, ellenállva az ösztönös félelmemnek.

Le-fel sétálgatok a peronon, néha felrángatom a táskát a vállamra, máskor a nyakkendőmmel babrálok. Hogy elüssem az időt, a holnapi védőbeszédemet gyakorolom magamban. Holnap reggel nyolckor kezdődik a tárgyalás. Holnap reggel nyolckor már nem fogok egyedül élni. Már végig kell gondolnom, hogy mit fog addig csinálni Thomas, legalábbis egyelőre, amíg el nem kezdi a sulit. Meg hogy van-e ehető étel a hütőben, van-e nála kulcs, ha mégis el kell menjen valahova. Nem-nem, dehogy megy, nem is ismeri a környéket. Akkor veszünk egy mugli telefont s majd ír üzenetet, ha baj van. Csak akkor, ha tényleg baj van. Vajon tudja használni? Bár egy tizenöt éves varázsló, biztos tudja használni a mugli kütyüket. Majd ő fog tanítani engem. Majd elmegyünk egy boltba s kiválasztja azt, amelyiket szeretné. Majd… védőbeszéd. Ez nem a védőbeszéd. Két mondatot nem tudok összefüggően végigvenni.
 
A homlokomat dörzsölgetem a tenyerém élével, amikor felharsan a sípszó. Érkezik egy vonat. Közelebb lépek s kilesek a sínek fölött. A vonat. Kicsit visszalépek, zsebreteszem a kezem, majd ki is veszem onnan s inkább összefonom a testem előtt. A reggeli hideg kezd feloldódni s átadja helyét a kora-nyári melegnek. A zakóm már soknak bizonyul, inkább leveszem, aztán csak nézek le rá. A táskámba nem fér. Egyébként sem gyúrnám be. A kezemben sem maradhat, biztos van csomagja Thomasnak. Végül csak átvetem a táskán s hagyom, hogy lógjon ott. Remélem nem fogom elhagyni.
Élesen fékezve gördül be elém a szerelvény. Előveszem a zsebemből a képét, nem mintha nem néztem volna meg tíz perce, de nem lehetek elég biztos. Nem akarjuk, hogy egy idegen kölyköt vigyek haza s Thomas itt maradjon a pályaudvaron. Felnézek a képről s keresni kezdem a tekintetemmel a leszálló utasok között.

Ott van. Nem indulok meg rögtön, el is felejtem, hogy mozognom kéne. Mintha a testem megakarná akadályozni, hogy átlépjek egy másik életbe. Mert azt tenném. Végül mégis megmozdulok, integetve próbálom felhívni magamra a figyelmet, miközben kerülgetem az embereket felé tartva.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. május 3. 22:22 | Link

LIAM BÁCSI
érkezés a pályaudvarra délelőtt | x

Igazán érdekes egy dolog ez, mert ha valaki örökbefogadja az egyikünket, őket azért jó alaposan megnézik maguknak a nevelőink meg akár a Minisztérium emberei. Viszont, ha egy rokon kerül elő, úgy osztogatnak minket, mint a cukrot. Rendben, ez túlzás, ennél azért körültekintőbbek, meg kérnek hírt rólunk és idővel ránk is néznek. Elmondhatatlanul különös érzés, hogy mindez most velem van. Eddig mindig csak hallgattam, melyik társamnak hogy megy sora azok közül, akiket így vagy úgy, de elhelyeztek. Most meg rólam fognak hallani.
Nyaknyújtogatásom közben észreveszek egy elegáns, integető férfit. Közelít. Felém közelít? Nekem integet? Ő az? Ő az. Szerintem Ő az. Engem néz, idetart. A szívem a torkomban dobog, gyomrom görcsben. Nyelek egyet és lépek felé én is. Közben hátrasimítom kicsit a hajamat, legalábbis el a szememből. A rajtam lógó pulcsin is igazítok egyet. Észre se veszem, milyen meleg az itteni idő. Londonban még hűs volt meg a vonaton is. A pulóver alatt meg még inget is viselek. Enyhén túl vagyok öltözve. Azonban ez a legkevésbé sem foglalkoztat éppen. A közeledő varázsló annál inkább. Jókötésű tényleg. Meg igazán jól öltözött. Hát persze, mert nem csak harcművész, de ügyvéd is, ha minden igaz. Nem mintha minden ügyvéd ilyen fess lenne. Járt nálunk pár az árvaházban, na ők nem ilyenek voltak.
Ahogy odaérünk egymáshoz, nem teszek egyebet, mint idülten mosolygok, bőröndömet szorongatva. Olyan határozottsággal áll elém, hogy meg se fordul a fejemben, hogy rákérdezzek, Ő-e Liam bácsi, vagy hogy eláruljam, én ki vagyok. Talán egy vadidegenre pislogok éppen ilyen áhitatos képpel.
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. május 4. 13:00 | Link





Ő is észrevesz. Egy pillanatig nem indul meg felém, mintha nem lenne biztos benne, hogy neki integetek. De ő az. Biztosan nem fogok egy tök idegent hazavinni. Még megkerülök egy boldogan, csoportos ölelésben ácsorgó családot, aztán elé érkezem. Kicsit ijedt, de inkább kíváncsi szemekkel pislog fel rám. Valahogy… idősebb? Igen, talán ez az. A kép lehet nem volt a legfrissebb. Vagy csak az én fejemben élt egy rémült kiskölyök képe, akire a nap minden percében vigyázni kell, akit óvni kell a széltől is. Ahogy előttem áll bőröndjével, egyáltalán nem tűnik annak. Elmosolyodok.
- Vihetem? - kérdem s a csomagja felé nyújtom a kezem. Kivételesen nem hoztam magammal a fordítómat, így az eredeti akcentusomat hallhatja. A galwayi ír már kissé felvegyült a sok évnyi Londonban éléssel, de még mindig egyértelműen nem angol vagyok. Annak ellenére, hogy én mindig ezt hallom, most mégis olyan jó érzés. Mintha otthon lennék. Otthon alatt elsősorban Londonra gondolok, de mióta elköltöztem ide, egyre inkább összemosódott az egész s az otthon már csak valami távoli, megfoghatatlan hely, ami után örökösen honvágyat érzek. Thomas pedig egy darabka ebből a varázslatos helyből, hiába csak most találkozunk először, mégis érzem rajta, hogy ő meg én, mi ugyanonnan érkeztünk.

Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. május 4. 22:36 | Link

LIAM BÁCSI
érkezés a pályaudvarra délelőtt | x

Az a helyzet, hogy lehetséges, az eredeti elképzelése rólam közelebb áll a valósághoz, mint a mostani. Nem igazán éltem eddig a valódi világban és közel sem tudom, hogyan álljam meg a helyem. Hiába tűnik egy árvaház keménynek, akkor is egy zárt közegről van szó, ahol egészen más dolgokat tanulsz meg, mint odakinn. Ráadásul egyértelműen gyerekesebb és naívabb vagyok a velem egykorúaknál. Szóval bár megeshet, a széltől nem kell óvni, azonban az önállótól nagyon messze vagyok. Dehát ezek úgyis kiderülnek majd idővel. Ki tudja, a végén még meghökkendő dolgokra derülhet fény saját magamról és arról, mire vagyok képes.
- Ó... igen... köszönöm - nyökögöm válaszomat echte londoni angolommal, közben hálásan mosolyogva. Átnyújtom neki a bőröndöt. Hősködnék, hogy majd én viszem, csakhogy nekem kifejezetten nehéz, rajta meg úgy látom, számára nem okozhat gondot egy ekkora súly, ráadásul neki azért biztos nem esik nehezére megejteni egy lebegtető bűbájt, ha úgy találja jónak.
Miután átadtam a csomagomat, derűsen karba teszem a kezem.
- Milyen messze laksz innen? - teszem fel a megannyi, fejemben cikázó kérdés közül az egyiket, miközben leengedem inkább kezeimet és zsebre dugom őket. Nehezen döntöm el, mit kezdjek velük. Meg magammal. Úgy érzem, ki tudnék ugrani a bőrömből. De nem akarok túl sok lenni. Állítólag sokszor vagyok az a kérdezgetéseimmel, a hozzáfűzéseimmel, márpedig nem akarnék már az első percben az idegeire menni. Nem akarom, hogy visszaküldjön. Mondjuk nem hiszem, hogy lehet olyat csak így, azonban az ezen való aggódásom erősebb annál, minthogy ezt képes legyek végiggondolni. Meg igazából nem csak azon aggódom, hogy visszapasszol-e, hanem hogy egyáltalán kedvelni fog-e. Mert én már most kedvelek. Jó, én mindent és mindenkit hamar megkedvelek, de őt meg aztán főleg.
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. május 10. 09:59 | Link





Átveszem a bőröndjét. Én is ennyivel indultam neki a világnak. Akkor sokkal nehezebbnek tűnt az enyém, valahogy úgy, ahogy most neki tűnhet. Remélem neki könnyebbé fog válni idővel, így, hogy már nem kell egyedül cipelnie.
- Elég közel - méregetem a fejemben a távolságot. - London után picinek fog tűnni Budanekeresd. De otthonosabb és biztonságosabb is talán. - Mindenesetre igyekszem tenni az utóbbiról. Az előbbihez viszont lehet, hogy a segítségére lesz szükségem.
Látom rajta, hogy még annyi mindent kérdezne, de visszafogja magát. Hasonlóan érzek én is, csak kettőnk közül neki kiváltsága és joga ez. Nekem felnőttnek kell lennem, legalábbis azt a látszatot kéne keltenem. Végtére is nem volna tanácsos elijesztenem már első nap. Agnes megölne - és nem átvitt értelemben, mert ha elbaltázom Thomas egyetlen lehetőségét, nem fogja érdekelni a nőt, hogy a Mennybe kerüljön. Lehet, hogy nagy szívességet tenne a világnak, de inkább ne próbáljuk ki. S nem csak ezért ne. A fiúért sem akarom elrontani. Többet érdemelne nálam, de ez jutott neki, én, meg a kaotikus életem, amit most valamiképp gyerek-baráttá kell alakítanom.
- Szereted a palacsintát? - választom ki végül ezt a kérdés-áradatból. Nem amolyan ismerjük-meg-egymást kérdőív része, hanem tényleg tudni akarom, mivel van egy remek palacsintázó hely a pályaudvar és a lakásom között. Teli hassal majd könnyebb lesz minden.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. május 11. 23:47 | Link

LIAM BÁCSI
érkezés a pályaudvarra délelőtt | x

Néha körbenézek kicsit körülöttünk, de minden alkalommal gyorsan visszakapom kiskutya tekintetem a bácsikámra. Csak hát muszáj figyelnem, mi történik a környezetemben. Ez egy részt a kiváncsiság, másrészt a megszokás. A társaim mindig képesek voltak bárhonnan rám támadni a legválogatottabb tréfákkal, amiktől ugyan rettegtem, mert mindig halálra rémítettek, de aztán velük nevettem saját magamon. Úgy előbb szabadultam, meg legalább én is élveztem. Hiszen ami először csak látszat volt, végül valóság lett.
- Igazából nagyon keveset voltam a városban. Csak néha kirándultunk el valamerre, különben viszont nem igazán hagytuk el a birtokot - ered meg a nyelvem, hiszen az se jó, ha kuka vagyok. Mondjuk birtoknak talán erős nevezni a kerítéssel körbevett régi árvaház épületet meg azt a közepesen tágas udvart, ami hozzá tartozott. Dehát nekem nagynak tűnt. Tény, London maga még nagyobbnak. Minden alkalommal lenyűgözött, amikor alkalmam volt az utcáit járni.
- Tetszik itt. Mármint, amit eddig láttam belőle - nézek körbe a pályaudvaron és hát igazából eddig ennyihez volt szerencsém Budanekeresdből. Azonban mivel megvan az a - sokak számára végtelenül idegesítő - tuajdonságom, hogy oda meg vissza tudok lenni nagyjából mindenért, ezért nyugodtan megelőlegezhetjük a bizalmat, hogy a település többi része is tetszeni fog.
- Persze - vágom rá széles mosollyal, csillogó szemmel. Lehet, ha Liam bácsi azt kérdezte volna, hogy szeretek-e gallyakat rágcsálni, arra is ugyanígy reagáltam volna ebben a pillanatban, azonban ez az őszinteségemen mit sem változtat. Meg az izgatottságomon sem. Szóval közel lakik. Vajon otthon palacsintát fog nekem sütni, azért kérdezte? Otthon. Én hívhatom vajon így? Az a baj, hogy szerintem így fogom. Már most így hívom magamban, pedig még nem is jártam ott.
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. május 15. 16:24 | Link





El is felejtettem, milyen árvaházban élni. Nem léphetsz le, hogy helló, jövök majd tízkor, nincsenek pizsamapartik a barátoknál, nincsenek családi kirándulások, sem nagyilátogatás valami távoli kisvárosban... Ezek nekem se voltak meg, csak hallomásból ismertem őket, pedig én sokáig apával éltem, aztán meg az öreggel. Sokáig... nem tűnt az soknak, de Thomashoz képest mégis fényévekkel többet volt családom. Valahogy az idő kitágul, amikor egyedül vagy.
- Remélem, a többi is tetszeni fog. - A többi alatt magamat, a lakást, az életünket értem. Mindent. Kicsit még a város helyett is aggódok, mintha vizsgáztatás előtt állna, én meg az aggódó szülő lennék. Aki azért büszke is, meg tudja, hogy jó lesz. Hogy a saját vizsgámon átmegyek-e, azt már nem tudnám állítani ilyen meggyőződéssel. A helyzet az, hogy nem számít, mennyit aggodalmaskodok most, hamarosan úgyis eldől.
- Remek - mosolygok rá, s mutatom is az irányt kifele az állomásról, ami közben kiürült, csak mi maradtunk a peronon.
- És még miket szeretsz? - kérdezem tőle, remélve, hogy ettől kicsit felszabadultabban fog beszélni. Mindenki örömmel beszél olyasmiről, amit szeret, nem? Minden, amit mond, hasznos lehet a jövőre nézve. Például most jól megjegyeztem, hogy meg kéne tanuljak palacsintát sütni. Vajon nehéz? A kulináris tehetségem valahol a melegszendvicsnél ér véget. Ott is kezdődik. Általában a hűtőm nem is nyújt egyébre lehetőséget, nem mintha nem én tartanám üresen. Most kivételesen tömve van mindenféle jóval, amiről úgy gondoltam, hogy egy funkcionális, boldog család hűtőjében lenni szokott. Még kiderül, hogy tudok-e kezdeni velük valamit, vagy majd kínait rendelünk.
Közben már fel is tűnik a palacsintázó vidáman csalogató épülete az út túloldalán. A stopnál ácsorogva várom, hogy meséljen magáról, vagy kérdezzen, vagy amit csak szeretne.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. május 15. 19:52 | Link

LIAM BÁCSI
séta a palacsintázó felé | x

- Biztos vagyok benne - vágom rá a reményére, mosolygón bólogatva, aztán torkot köszörülök és lesütöm kissé a szemem, meg nézek ide-oda. Tudom, hogy vissza kéne fogjam a lelkesedésemet, csak ez tényleg nagyon nehéz, ebben a pillanatban főleg.
Ahogy elindulunk ki az állomásról, eleinte nem nagyon tudom, mit csináljak a poggyász nélkül maradt kezeimmel. Először zsebre teszem őket, de eszembe jut, hogy az egyik nevelőm ezért mindig rám szólt, hogy illetlen, szóval utána kiveszem és csak lógatom őket magam mellett. Meg néha a bő pulcsimat igazgatom.
- Ó, hát öm... - áll meg bennem kicsit az ütő a kérdésére. Nem mintha ez egy nagyon durva vagy zavarbaejtő kérdés lenne elvileg, csak nálam az kicsit. Oké, nagyon. Az oka végtelenül egyszerű.
- Igazából mindent - mosolygok fel Liam bácsira, ahogy rám tör az őszinteség. Pedig nagyon jól begyakorolt válaszaim vannak a mi a hobbid meg a mi kedvenced kérdésekre, azonban nem érzem úgy, hogy neki hazudni szeretnék. Rendben van, hogy jó benyomást akarok tenni rá, de megjátszani nem akarom előtte magam. Végülis ő nem fog se kigúnyolni, se megverni. Remélhetőleg.
- Úgy értem... - lohad le a mosolyom, ahogy ráeszmélek, hogy sikerült vele megosztanom az igazat, amely igazsággal viszont nehéz bármit kezdeni.
- Nincs olyan dolog, amit jobban szeretnék a másiknál - húzom fel a vállaimat, és bár a kis magyarázatommal a bácsikám valószínűleg továbbra sincs kisegítve, viszont ezzel sajnos most nem érek rá foglalkozni, hiszen nagyon sok inger ér, egy egészen más ország hangulata, ráadásul megpillantom a palacsintázót. Szóval idehozott. Felragyogó arccal nézem a vidám épületet. Hát ezért kérdezte. Érdeklődő, derűs ábrázattal mosolygok fel rá, jól gondolom-e.
- Miért, te miket szeretsz? - kérdezek vissza, megemelt szemöldökkel. Közben indulhatunk is át az úton. Teljesen ki vagyok hegyezve Liam bácsi tempójára, mozdulataira, azokhoz igazodom most.
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. május 16. 10:19 | Link





A lelkesedése ragadós - ha már a magabiztossága annyira nem is. Jó lesz ez. Este majd küldök egy baglyot Agnesnek, hogy minden rendben van. A baglyot kötelező elküldenem, de eddig rettegtem tőle, mert hazudni nem akartam, az igazság meg lehet, hogy azzal végződne, hogy az apáca az ajtómban terem. Félek a mugli, öreg apácáktól, jó? Veszélyes jószágok.
A válasza nehezen érkezik, de türelmesen várom, hogy bökje ki. Aztán kiböki, én meg egy pillanatig csak nézek rá pislogva. Mindent? Az ő életével mindent szeret? Hirtelen az egész fejem mosolyogni kezd - ez olyan énes dolog. Amikor szívből mosolygok, akkor szerintem a marslakók napszemüvegben nézhetnek csak a Föld felé.
- Jófej srác lehetsz, már most látom - jegyzem meg derűsen. Nem akarom én itt borzasztóan zavarba hozni, de ez a releváció olyan örömmel töltött el, hogy mindenképp szerettem volna megosztani vele. Az ő korában én mit feleltem volna? Biztos csak morogtam volna valamit, aztán kibököm, hogy szeretem a könyveket és az ökölvívást, de azt is duzzogva. Mindezt a kolostor előtti időkben, amikor még relatív normális életem volt. Utána? Szeretném azt hinni, hogy megváltoztam s kedvesebb lettem utána, de attól tartok, az még csak később jött.
A kérdése kicsit meglep s visszarángat a nosztalgiából.
- A munkámat - felelem. - Vagyis a munkáimat. Szeretek ügyvéd lenni. Megvédeni az embereket és börtönbe juttatni azokat, akik rászolgáltak. És tanár, edző. - Vajon mennyire hangzok elcsépeltnek, mint egy rossz reklámszöveg? Komolyan gondolom, amit mondtam, még akkor is, ha kicsit cenzúráznom kell magamat. Szeretem feltakarítani az utcákat, hogy az emberek kicsit nyugodtabban aludjanak. Szeretem az adrenalin lüktető áradását, amikor tetőkről ugrok le, amikor egy rablást állítok meg, amikor áldozat és támadó közé állhatok. Szeretem a bot ismerősen durva érzését a tenyeremben. Szeretem látni a diákjaim arcát, amikor felcsillan a szemük, amikor a katatonikus szomorúságból vagy nemtörődömségből kiemelkednek és bátran állnak a félelmeikkel szemben.
- És… úgy gondolom, szeretni fogom a kis életünket is.
Oké, hivatalosan is a cornyság királya vagyok, beismerem.
Ebben a nagy őszinteségben fel se tűnt, hogy közben átértünk az út túloldalára, csak a lábaim vittek, Thomas meg követett. Felnézek a palacsintázóra s belököm az ajtaját. Előre megyek, megtartva az ajtót neki, s kiválasztom az ablak melletti legjobb asztalt.
Belül is jópofa a hely, kifejezetten gyerekeknek meg gyereklelkű felnőtteknek tervezték, én csak a kajáért jártam eddig ide. Minden színes, 50-es évekbeli amerikai étkező piros kis fülkékkel, pasztell színekkel, rock&rollal a háttérben. Épp csak a konyháról ki-be lebegő tányérok, az önjáró seprű, a magát mosó pult jelzi, hogy máguslokálról van szó. Még mi is szeretjük Elvist.
Becsúsztatom az asztal alá a bőröndöt s beoldalazok utána az egyik ülésre. Rögtön elénk érkezik két étlap és egy kancsó limonádé. Mondtam, hogy király a hely.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. május 16. 22:10 | Link

LIAM BÁCSI
érkezésem után a palacsintázóban | x

Egy hosszú pillanatig, amikor csak pislog a feleletem után, talán vissza is fojtom a lélegzetem, ám ahogy rám mosolyog, csak mosolygok vissza rá, mint egy vadalma. Hát még amikor kijelenti, hogy jófej srác lehetek. Nem kezd hitetlenkedni, sem gúnyolódni, nem áll neki faggatni, hogy na, de ugyan, mondjak már valamit, hanem egyszerűen csak tetszik neki a válaszom. Őszintén tetszik. Ilyen pedig... nos azt hiszem, még nem fordult elő velem. Az emberek vagy megpróbáltak rávenni, hogy válasszak valamit, vagy azt hitték, hazudok, vagy elkönyvelték, hogy nincsen önálló gondolatom, önálló véleményem, ennél fogva gerinctelen és elvtelen vagyok és legjobb lesz valahogy megszégyeníteni. Meg is tették.
Csak figyelem őt, zavartan kissé, ahogy próbálom felfogni, hogy túljutottunk a beszélgetés ezen pontján anélkül, hogy megint a szokásos történt volna velem, ám megszakítom az ezen való erőlködést, hogy elérjen a tudatomig a felelete. Áhitatosan csillogó szemekkel hallgatom a felsorolást, egy percre sem próbálva leplezni, hogy mennyire lenyűgöz.
Aztán jön a kegyelemdöfés azzal, amit a kis életünkről mond. Mosolyom elhalványul, ám csak azért, hogy gyermeki arcom amolyan örömtelin elképedtbe fordulhasson. Automatikus mozdulatokkal követem őt, sétálok be a viruló palacsintázóba, tátott szájjal nézve körbe a színeken és formákon, majd helyet foglalva. Behúzódom az ülésre. Érkezik elénk a limonádé meg az étlap. Rámosolygok kicsit a tárgyakra, aztán a velem szemben leülő bácsikámra nézek.
Azért tudok hányattatott sorsom dacára mindent szeretni és mindennek örülni, mert egyszerűen ilyen a természetem és mert végtelenül naív vagyok. Hiszem, hogy mindenki jó és csak jót akar, egészen addig a pillanatig, míg azon nem kapom magam, hogy bántanak. Hogy félresöpörnek, hogy megaláznak. Olyankor meg összetörök. Viszont düh vagy bosszúvágy ekkor sincs bennem, csak mély szomorúság. Azonban mindig hamar kimászok belőle és folytatom, ahol abbahagytam, hogy aztán megint a padlón végezzem. Nem tanulok a hibáimból, lelkesedésem lankadatlan és minduntalan hiszek a jóban. Most azonban eszembe jut néhány rossz emlék, pár sérülés, a magány, a kirekesztettség és az értetlenség érzése. Hogy nem értem, mivel szolgáltam rá arra, amit kaptam. Hogy miért bánnak így velem. Erre most itt van Liam bácsi, aki nem hogy nem bánt, de mintegy szeretettel fordul felém és a közös kis életünkről beszél.
Szám megremeg, torkom összeszűkül, fiatal tekintetem könnyel telik meg. Gyorsan megragadom az étlapot, kinyitom és magasan arcom elé emelem, hogy elfedjen. Szipogok egyet és sűrűn pislogok. Fejem kicsit lehajtom és egyik kezem arcomhoz vonom, hogy gyorsan megpróbáljam eltüntetni az egy-két legördült könnycseppet. Nagyot nyelek. Lábaimat rázom a pad alatt. Össze kell szedjem magam.

* * *
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. május 25. 19:32 | Link





Kicsit összefacsarodik a szívem, ahogy látom felragyogyni az arcát. Az öröm mögött a meglepetést, a hitetlenkedést. Nincs hozzászokva az ilyen válaszokhoz. Az elfogadáshoz.
Kifakul egy pillanatra a mosolyom, s félrefordítom az arcom, így talán nem veszi észre. Forrón buzog a düh a felszín alatt, alig-alig sikerül elfojtanom. Nehéz szem előtt tartanom a teljes képet. Hogy gyerekek bántották. Ugyanolyan gyerekek, mint ő. Árvák, magukra hagyottak. Az sem kifogás - de mégis, ha valaki megérdemli, hogy elnézőbb legyen vele a világ, akkor ez egy ilyen gyerek. Még akkor is, ha bánt másokat. Viszont ha felnőtt is volt… Visszanézek Thomasra és nincs az az önfegyelem és pókerarc, ami eltudná takarni a fejemben tomboló gondolatokat.
Szerencsére ő is épp próbál elbújni az étlapja mögött, úgyhogy én is inkább a kezembe veszem az én példányomat. Aztán le is teszem, hiszen mindig ugyanazt kérek, fölösleges bámulnom a kínálatot. Inkább a limonádéból töltök magamnak s azt kortyolgatom, miközben tapintatosan - nem csak az ő érdekében - az ablakon bámulok kifele.
Nem tudom kiverni a fejemből az egészet. Az agyam automatikusan generálja a legrosszabb forgatókönyv-változatokat, mint egy horror szerző karrierjének csúcsán. Szeretném az agyamat jól képen törölni, ugyanakkor meg nem tudok nem rá figyelni. Elhiszem minden rémképét. Csak rémeket látsz... Nem csak! De, ha már vannak: látom őket is. Mondaná a smartass alteregóm. Mentálisan megforgatom a szemeim. Tudod, hogy igazam van.
A fene nagy helyzet az, hogy tényleg így van. Lehet, hogy csak képzelgek és Thomast nem bántották szisztematikusan, nem bántották felnőttek, csak gyerekes csínyek áldozata volt - bármennyire is borzalmas tud az lenni, mert a gyermeki kegyetlenségnél olykor kevés rosszabb van. De… mi van, ha nincs így? Ha a képzelgéseim közel járnak az igazsághoz?
És mi van, ha telitalálat? Úgy igazán - mi lesz akkor? Nem mehetek Londonba, hogy majd rendet teszek. Nem indíthatok egy bosszúhadjáratot. Addig mi lenne Thomasszal? És mi lesz azután vele? Mi lesz a diákjaimmal, a dojoval, az ügyfeleimmel? Holnap reggel börtön várna egy emberre, ha ma eltűnök. Sok másra is.
De mi lesz, ha nem teszek semmit?

Éles fájdalom zökkent vissza. Lenézek az asztal alatt összeszorított jobb öklömre. Vékonyka vöröslő csík buggyan elő az ujjaim közül. Nehezen szétfeszítem őket s feltartva megnézem a tenyerem. Sikerült sebet vágnom a saját kezembe. Remek. Gyorsan letörlöm a nadrágomban, a sötét anyagon nem lesz feltűnő. Már rég nem hordok világos ruhákat.

Valaki mellénk lép, én meg felnézek a pincérre, aki mosolyogva várja a rendelésünket. Thomasra pillantok kérdőn.
- Egy banános-almásat kérnék, kevés fahéjjal - adom le a magam részét, s várom, hogy a fiú is kérjen valamit.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. június 1. 00:02 | Link

LIAM BÁCSI
érkezésem után a palacsintázóban | x

Ó, ha tudnám...
Ha tudnám, mik járnak bácsikám fejében, egy részről gyorsan megnyugtatnám, hogy semmi olyasmit nem tettek velem, amit a törvény büntetne vagy amit az emberek ne intéznének el amúgyis egy vállrándítással. Csak nagyon sok volt, folyamatos és ok nélküli. Még szerencse, hogy a feléről nem is tudok. Nem figyeltem rá. A nevelőim meg nem bántottak. Mármint persze, néha talán túl szigorúak voltak vagy a megjegyzéseikkel csak adták a seprűt a többiek alá, azonban ennél több panaszom nem igazán lehet. Gondolom.
Más részről, ha tudnám, mik járnak bácsikám fejében, biztos nem tudnám ilyen ügyesen abbahagyni a bőgést... jó, nem bőgés, csak könnyezés, de ha szabadjára engedném, bőgés lett volna... szóval biztos nem tudnám ilyen ügyesen abbahagyni a könnyezést. Hiszen ölre menne értem. Már most olyan érzelmekkel viseltet irántam, amiket még soha senki nem tanúsított felém. Oké, a szüleim kisbaba koromban. De az régen volt és nem lesz már soha.
Valami történik Liam bácsival, azonban nem igazán tudom meg, mi, hiszen érkezik a pincér. Merlin szakállára, nekem fogalmam sincs, mit kérek! Csak alibiből volt előttem az étlap. Mivel egyáltalán nem vagyok egy zseniális cselszövő, máris kapom vissza magam elé, totálisan nem foglalkozva vele, hogy lebuktatom magam. Nem mintha ne lett volna világos, hogy takarásnak használtam csupán.
Szemöldököm szépen az égbe szökik, mikor bácsikám megszólal. Kikandikálok rá az étlap mögül. Ez magyarul volt? Vajon mit mondott? Rendelt magának? Tekintetem egyikükről másikukra jár. Úgy tűnik, rám várnak. Gyorsan kinézek magamnak valamit. Oké, a kínálat is magyar. Mármint gondolom, hogy ez magyar. De a vaníliát azért csak megértem. Még jó, hogy szeretem is.
- Vaníliás. Én... egy vaníliásat kérek szépen - közlöm bácsikámmal angolul, hátha fordítani szeretné, de közben a pincérre is felsandítok azért, ha esetleg megértette volna ő bármiféle tolmácsolás nélkül is. Ha nekem átjött, mi van odaírva, neki is világos lehetett a rendelésem.
Tényleg, így hogy fogom megérteni a többieket a tanodában? Bár elvileg nemzetközi iskola. Több nyelven tanítanak vagy fordítóbűbájokat használnak? Kicsit elkalandoznak errefele a gondolataim, és szórakozottan törlök még a szememen egy keveset, az asztalra engedve a menüfüzetet.
Utoljára módosította:Thomas Middleton, 2018. június 14. 21:11
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. június 11. 19:39 | Link




Beszélni fogok Agnesszel. Ha tudna valamit, elmondta volna - pontosabban már indulásból nem hagyta volna megtörténni -, de lehet, hogy vannak sejtései. Félelmei. Vagy nincsenek, s akkor talán megnyugtathat. Ha a legkisebb esély is van rá, hogy igazam van, akkor nem fog hazudni. Sőt, majd nekem kell visszatartanom őt. Igen… így fogok tenni. Még ma este elküldöm a baglyot. Holnap már tudni fogom. Ma pedig nincs mit tegyek úgysem. Csak legyek itt.
A pincér kicsit mindkettőnket visszarángat a jelenbe, s elmosolyodom Thomas zavarán. Csak ezután esik le, hogy nincs fordító nála. Biztos bűbájt sem szórtak ki rá indulás előtt, hisz nem is lett volna, ki megtegye. Nálam sincs talizmán most, de én értek és beszélek már annyira magyarul, hogy elboldoguljak, főleg hogy nem először rendelem itt ugyanazt.
Már nyitnám a szám, hogy gyorsan felsoroljam, mi kapható, vagy esélyt adjak a pincérnek, hogy angolul is elmondja a kínálatot, amikor Thomas választ egyet, amit még ő is megértett. Angolul szólt, de a pincér mosolyogva bólint és sarkon fordulva elsiet, hogy leadja a rendelésünket.
- Van valamim számodra - mosolygok a fiúra, s közben előveszem a pálcám. Ráirányítom a táskámra s előhívok belőle egy dobozt. Megkereshettem volna kézzel is, de tértágító bűbájjal van ellátva a táska, órákig is kajtathatok benne, mire meglelem, amit keresek.
A doboz pici, sötétkék, semmi különös nincs rajta, én mégis végtelenül zavartan nyújtom oda a fiúnak. Ha kinyitja, egy nyakláncot talál odabent egy pici ezüst kereszttel. Nem hivalkodó, póló alatt észre se lehet venni, mégis aggódok, hogy mit fog szólni. Nem akarom ráerőltetni a hitemet, úgy is felfoghatja, hogy a kereszt engem szimbolizál, nem kell túlgondolni.
- Fordító talizmán, érteni fogod vele, ha magyarul szólnak hozzád, illetve a magyar szöveget is eltudod olvasni, mintha angol lenne, s téged is ugyanúgy megértenek majd - magyarázom az arcomat vakargatva. Majd otthon megláthatja, hogy nekem is hasonlóm van, csak az én keresztem nagyon régi és jóval nagyobb. Átméretezhetném, de én így szeretem. Ilyen volt mindigis, még amikor édesanyámé volt, meg még azelőtt, amikor az ő édesanyjáé volt. Fordító-képessége már újkeletűbb, de szerintem találó.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. június 14. 21:58 | Link

LIAM BÁCSI
érkezésem után a palacsintázóban | x

Nagyon jó. A pincér megértett, minden a legnagyobb rendben van. Elégedetten becsukom a menüt és lerakom az asztalra, aztán meglepetten és érdeklődőn pislogok bácsikámra a bejelentése nyomán. Izgatottan figyelem, ahogy elővarázsol valamit a táskájából. Egy kis kék doboz. Elképzelésem sincs, mi lehet benne. Ez vajon valami ajándék? Még egy? Nem mintha kaptam volna a szó szoros értelmében vett ajándékot már tőle, azonban én teljesen úgy érzem, mintha ez a sokadik lenne. És még csak alig egy órája ismerem!
Kinyitom a kis dobozt és eltátom kicsit a számat. Ez egy nyaklánc. Ha valaha is viseltem ékszert, az valami zsinórból font karkötő volt, vagy mondjuk virágokból eszkábált korona. Ez viszont egy fém holmi. Talán egyenesen nemesfém. Ezüst? Rajta meg egy kereszt. Kiveszem a dobozból, ujjaimon pihentetve, nézegetve, majd kérdőn pillantok Liam bácsira. Koránt sem felelősségrevonóan, sokkal inkább megilletődötten és a magyarázatot várva bármiféle előítélet nélkül. Eszembe sem jut, hogy bármit rám akarna erőltetni, arról nem is beszélve, hogy ha akarná, itt helyben megkeresztelkednék és minden vasárnap mennék a templomba.
- Váo - kerekedik el a szemem, miközben kicsúszik véleményem, miután elmondta, mi is ez pontosan. Számat csücsörítve emelem feljebb, hogy jobban megnézzem magamnak, aztán nyakamba akasztom, és rögtön fel is kapom a fejem, ahogy érteni kezdem, amit a palacsintázó népe beszél. A pincér is megjön nemsokára a finomságainkkal és immáron úgy köszönöm meg neki, hogy érti, ő pedig úgy szól hozzánk, hogy már értem én is.
- Köszönöm - fogdosom még a keresztet szórakozottan a nyakamban, bácsikámat nézve. Ez fantasztikus! Mintha hallottam már volna ilyen megbűvölt tárgyakról, azonban dolgom nem volt még velük. Most meg már van nekem is! Így aztán nem lesz gond a suliban. Noha egy percig se hittem, hogy  gyámom pácban hagyna.
Jóízűen látunk neki palacsintáinknak, amik valami isteniek. Ahogy ez az egész nap. Nem bírom abbahagyni a mosolygást. Sem, amikor végzünk, sem, miközben beszélgetünk még az asztalnál, sem, amikor elindulunk ki az étteremből. Nagyon nagyon nagyon boldognak érzem magam.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek