36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kékessy Arabella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 128
Írta: 2017. október 2. 19:32 | Link

Hannah

szeptember 20. | egy belvárosi modellügynökségen
* kinézet *

A mai napom kicsit másabb mint a többi, egy új dologba vágom a fejszém. Vegyes érzelmekkel, ám de annál lelkesebben indultam neki a napnak. Éppen a megérdemelt szünetemet töltöm, mielőtt elkezdődne az első mestertanonci évem. Rögtön az első napon a városban jártam, és ekkor történt az, ami miatt itt vagyok. Ugyanis megtalált egy kedves úriember, egy úgynevezett fejvadász, és megkért, hogy vegyek részt egy castingon a modellügynökségnél ami foglalkoztatja. Először nem akartam elfogadni a kérését, hiszen épp pár pillanatra találkoztunk az utcán, ahol a kezembe nyomott egy kártyát és már rohant is tovább. Az utolsó mondata hogy "Remélem tényleg eljössz, még sokra vihetnéd nálunk!" a következő napokban is a fejemben visszhangzott. Korábban sosem éreztem késztetést erre, pedig olyan helyen nőttem fel, ahol akár lett is volna rá lehetőségem. Most mégis úgy döntöttem hogy miért is ne?, így ma itt vagyok. Habár sokszor nem jártam a városban, szerencsére egyszerűen idetaláltam. Nagyon kedvesen fogadtak mikor beléptem, és elmondtam miért is jöttem, és felvették a legfontosabb adataimat. Ezután kényelmes székekhez vezettek, ahol várakozhatok, amíg majd szólítanak. Most már az előtérben üldögélek rengeteg szép lánnyal körülvéve, akik közül van aki láthatóan ideges, van aki pedig teljesen nyugodt. Én leginkább csak izgatott vagyok, a szerencse nyakláncomat babrálva várom, hogy a nevemet halljam valahonnan.
Hozzászólásai ebben a témában

A mosoly az a kulcs, mely valamennyi ember szívének zárját nyitja.
Hannah Schwarz
INAKTÍV


Blondie° | Német Barbie°
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 352
Írta: 2017. október 3. 18:58 | Link


- IMG Premier Models, Budapest -
#ootd


Néha úgy érzem nincsenek teljesen képben Magyarországon azzal, hogy egy németnek milyen dolga is van szeptember végén, és miért otthon. Azon túl, hogy szokásos módon segítettük az oktoberfest promótálását, csak kiélvezni is mentem volna az egészet a barátokkal, illetve, ha összejön Sebbyvel, de egy nap még visszaszólított a kötelesség. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jövök ide szívesen, de most kicsit fejfájással és koordinálatlan napirenddel érkeztem a már jól ismert épület elé késve. Ez az, amit sosem engedek meg magamnak, de ezer szerencse, hogy a sok lány és az esetleges csúszások miatt rengetegen felejtik el ki és mikor érkezik, így még azt is hitte a recepciós lányka, hogy korán érkeztem. Persze már ahogy meglátott fülig ért a szája, megdicsért, aztán a kezembe adott pár jelentkezési lapot, akik még mentorra várnak,amennyiben tovább jutnak, nézegessem. Egy sóhajjal gomboltam ki egyet a blézeremen, majd éppen átsétáltam volna a hölgyek tömegén, mikor megtorpantam.
Pár lány fotót kért volna, ha nem kapcsolja le őket Cathy, én azonban nem miattuk, inkább az ismerős arc láttán kellett kicsit elgondolkozzam. Halvány mosoly ült ki az arcomra, aztán megköszörülve a torkom léptem a barna lány elé.
- Kit látnak szemeim, szia - köszöntem Bellának, majd nem telt el sok idő, hogy nyíljon az a bizonyos ajtó. Kiintett nekem a színes hajjal megáldott férfi, majd én vissza neki, és bőszen mutogattam a levitás hölgyre előttem, akit így be is invitáltak. - Hogy keveredtél a válogatásra?
Elindultam befelé, mutatva neki is az utat, - mire nem jó a protekció ugye, még a nem várt is - közben rá-rápillantottam, hogy a válaszát megtudhassam. Odabent már négy személy ült tűkön ülve, hogy megcsodálják a következő jelentkezőt és ki is faggassák egy kicsit. Egyből meg is kérték Arabellát mutatkozzon be, én pedig oldalt egy székre ültem még ez a beszélgetés lezajlik és eléjük vonul.
Hozzászólásai ebben a témában

Kékessy Arabella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 128
Írta: 2017. október 4. 16:13 | Link

Hannah

szeptember 20. | egy belvárosi modellügynökségen
* kinézet *

Nem is telt el sok idő, és máris a nevemet hallottam. Azonban nem onnan, ahonnan vártam. Hannah lépett elém, akit már nagyon régen láttam. Az édesapám és az ő anyukája ismerik egymást időtlen idők óta, mi így ismerkedtünk meg évekkel ezelőtt. Mindig is felnéztem rá, de évek óta nem találkoztunk. Szégyen, nem szégyen, de azt sem tudtam, hogy itt összefuthatok vele. Azonban most nagyon örülök hogy látom, ami abból is látszik, hogy mikor megpillantom elmosolyodom, és úgy válaszolok neki.
- Szia! Nahát, ezer éve... Nem gondoltam volna, hogy pont itt találkozunk! - amikor látom, hogy egy intésére engem is hívnak következőnek, megörülök. Gondolom amúgy elég sokat kellett volna várakoznom a hölgyek számából ítélve.
Elindulunk befelé, előttem megy, ezzel is mutatva az utat, és újabb kérdést tesz fel. - Itt jártam Pesten egy pár napja, és a cég egyik fejvadásza leszólított az utcán. Én meg úgy voltam vele, hogy akár ki is próbálhatnám a dolgot, így eljöttem. Amúgy nagyon köszönöm, hosszú várakozástól mentettél meg! - mondok köszönetet egy utolsót visszapillantva a zsúfolt előtérre, majd még hozzáteszem mielőtt elérnék az ajtót, ami vészesen közeledik - Mivel már nincs idő előtte, azt utána elmeséled te miért vagy itt?
Épp hogy befejezem a mondatot, be is lépünk egy helyiségbe, ahol négyen várakoznak ránk. Miközben Hannah leül oldalt egy székre, engem meg is kérnek, hogy mutatkozzak be. - Kékessy Arabella vagyok, 18 éves, miskolci lakos. Egyik munkatársukkal összefutottam az utcán pár napja, aki biztatott hogy jöjjek el ide. Megtetszett a gondolat, ezért vagyok ma itt. Habár lehet előreszaladok, de úgy gondolom, ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy el tudjak kezdeni pénzt keresni. Szeretnék regisztrálni Önökhöz, mi a teendőm? - bemutatkozom, és azonnal a tárgyra is térek. Nem tudom hogy mennek ezek a dolgok, remélem nem bénázok el itt mindent. Lehet jobb lett volna, Hannah-tól ezeket megtudakolni, mielőtt bejövünk, de minden olyan gyorsan történt. Mondandómat befejezve várom a továbbiakat, miközben egy ideges mosolyt eresztek meg a szőke lány felé, hogy azután visszaforduljak "vallatóim" felé.
Utoljára módosította:Kékessy Arabella, 2017. október 4. 16:14
Hozzászólásai ebben a témában

A mosoly az a kulcs, mely valamennyi ember szívének zárját nyitja.
Hannah Schwarz
INAKTÍV


Blondie° | Német Barbie°
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 352
Írta: 2017. október 7. 12:25 | Link


- IMG Premier Models, Budapest -
#ootd


A magassarkúim ütemesen kopogtak a hall padlóján, ahol a rengeteg hol reményteli, hol teljesen lesápadt lányka várakozott. Az arcomra hamar mosoly kúszott, hogy egyiket meg másikat jobban megnéztem köztük lavírozva, na, ekkor szúrtam ki a barna lánykát is. Jóval őszintébb mosollyal ajándékoztam őt meg, mint bárkit szoktam, hiszen a szakma és a munkám sem erről szól, de itt egész más szál idéződött fel bennem. Még az érdeklődésem sem felszínes volt.
- Ó, biztosan Barni volt, a legtöbb lány az ő meghívottja, ha úgy tetszik. Az az ember imádja a szépet - közöltem kissé elvigyorodva. Annak ellenére, hogy túlzásokba esett néha a férfi, kedveltem és egyáltalán nem volt rossz ízlése, de ugye a külső nem minden, ez az egész hely egy szűrő, hogy van-e valami a csinos kobakok mögött. Közben némi jelzés után behívásra került Bella, én pedig csak bólintottam a kérdésére, hogy persze, beszélhetünk utána.
A teremben keresztben átvetett lábakkal figyeltem a vég képviselőit előbb, majd a lánykát. Elég határozottnak tűnt az újdonság varázsa mellett is, ráadásul nem kertelt ez pedig eléggé plusz pont szokott lenni. Azzal tisztában vagyok, hogy szintén a kékeket erősíti, vagy épen erősítette, ahogy annak erején én a Bagolykő falai között, így abban sem kételkedem, hogy megvan az esze. Közben Kata feláll, kikeresi a kint rögzített adatlap alapú jelentkezést és kér két beleegyező aláírást Bellától. Megvárom ezt, még őt felvilágosítják nagy vonalakban, hogy ez még nagyobb kötelességekkel nem jár, de egy hónapon belül egy portfóliót készíteniük kell együtt. Utána gyakorlatilag a negyed órás kis eszmecserét követően útjára is engedik. Biztatóan figyelem, majd ahogy elindulhat én is felállok, leteszem a magam kis papírjait, amiért itt vagyok, gyorsan pár puszival elköszönök a többiektől, aztán Bellánka intve a másik kijárathoz vezetem, ami az utcafrontra vezet majd minket.
- Tetszettél nekik. Ritka, hogy a lányok a nevükön kívül bármit tisztán és érthetően el tudjanak mondani, vagy, hogy annál többet is tudjanak - jegyeztem meg kétkedően. Régóta vagyok a szakmában hozzá, hogy elég sok buta, hezitáló és alkalmatlan lányt ismerjek már. - Sietsz valamerre?
Hozzászólásai ebben a témában

Kékessy Arabella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 128
Írta: 2017. október 8. 20:22 | Link

Hannah

szeptember 20. | egy belvárosi modellügynökségen
* kinézet *

A következő percek gyorsan eltelnek, hirtelen azon kapom magam hogy alá kell írnom a papírokat. Akkor jó, úgy látszik hiába voltam kicsit rámenősebb, bejött a dolog. Tudatják velem, hogy ez nem jelent még kötelezettséget, és hogy portfóliót kell majd készítenünk egy hónap múlva. Lelkesen bólogatok, miközben aláfirkantom a két papírt, közben oldalra pillantva Hannah felé is megeresztek egy mosolyt. Alig várom, azt hiszem ez valami jónak a kezdete, ilyen lelkes régen voltam. Ezek után utamra is engednek, így elindulok, azonban végül tétovázva megállok,  hogy merre is menjek. Idő közben Hannah is elindul, és miután elköszön a többiektől egy másik ajtóra mutat, mint amin bejöttünk, így elindulok utána. Az ajtón az utcára érkezünk, a verőfényes napsütésbe.
- Örülök, hogy tetszettem nekik! Én is izgultam, de ez szomorú! Pedig első ránézésre ezt egyik várakozó társamról se gondolnám.
Olyan utcákon haladunk most, melyet nem ismerek, de Hannahban bízom. Éppen azon gondolkozom, hogy meg kellene kérdeznem, hol tudunk még egy kicsit beszélgetni, amikor arról érdeklődik, hova megyek ezután.
- Nem sietek sehova, én is éppen mondani akartam hogy menjünk még el valamerre. Van valami ötleted? - kérdezem, de azt még hozzáteszem - Úgy is ki szeretnélek faggatni arról is, mi van veled mióta nem találkoztunk!
Ez a város olyan nagy, és én annyi részét nem ismerem még. De a mellettem haladó lánnyal szívesen eltöltenék még egy kis időt.
Utoljára módosította:Kékessy Arabella, 2017. október 8. 20:22
Hozzászólásai ebben a témában

A mosoly az a kulcs, mely valamennyi ember szívének zárját nyitja.
Hannah Schwarz
INAKTÍV


Blondie° | Német Barbie°
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 352
Írta: 2017. október 11. 21:51 | Link


- IMG Premier Models, Budapest -
#ootd


Ugyan nem vagyok túl türelmes, ha látványos távozóra foghatom, de onnantól, hogy megláttam a Kékessy leánykát már egészen érdeklődő lettem. Nem munkaként, inkább kíváncsiságból vonultam be vele és foglaltam helyet oldalt. Odafigyeltem fél füllel rá természetesen, egyszer még fel is néztem elkapva a tekintetét, amit felém fordított. Elég talpraesett volt, ez pedig nem csak az én tetszésem nyerte el. Még ő a papírokkal és az infókkal törődött a kapott kupacból kiemeltem a négy lányt, akik meggyőzőnek tűntek, és elköszönéskor a többiek elé csúsztattam a többi lap meg ment egy másik asztalra. Süllyesztő. Nem mindenkinek válhat valóra az álma, kemény szakma ez. De a legtöbbnek tényleg nem a külsőjével akad probléma, bár én az 170 cm alattiakat meg sem hallgatnám. Más kérdés, hogy van, aki így is beválik.
- Valóban nem, az első pár ilyen bemutatkozón csodálkoztam is, ha valaki leakadt, azt hittem izgulnak, de az évek alatt kiderült, hogy ez több annál - jegyeztem meg, ahogy kiérve lévén elég érzékeny a szemem egyből feltoltam a napszemüvegem a táskámból kivéve. - Vehetnénk egy kávét vagy teát, nem is tudom, mit innál? Utána igazából cipőket indultam nézni, abból sosem elég, velem tarthatnál, ha gondolod.
Meglepően kedves voltam, ha az elmúlt időszakot nézem, talán mostanság többet voltam az egyetem miatt gyakorlaton kisgyerekekkel és kezdtem hozzászokni, hogy moderáljam magam tényleg. Állítólag javamra válik.
- Ez az egyik ügynökség, akikkel nekem is szerződésem van, bár velük csak, mint mentor. Modellként velük már nem dolgozom, csak 21 év alattiakkal foglalkoznak - adtam választ még egy korábbi kérdéses foltra, aztán elmosolyodva fordultam le balra megvárva őt a zebránál, hogy aztán átmenjünk a kávézóba.
- Kérdezz bátran, erről imádok mesélni. Még mindig járom az országokat és kontinenseket, nincs megállás, a kifutó valahogy nem akar rólam lemondani - közöltem felnevetve, aztán Bellát figyeltem.
Hozzászólásai ebben a témában

Kékessy Arabella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 128
Írta: 2017. október 12. 09:50 | Link

Hannah

szeptember 20. | Budapest
* kinézet *

A napsütés vakítóbb, mint akkor volt, mikor idefelé tartottam. Nem igazán érzékeny a szemem, de azért lehet nem ártana a napszemcsi. De mindegy is, emlékszem, ahogy ma kipakoltam a tatyómból, hiszen borongós időt jósoltak. Így próbálok nem hunyorogni, miközben egymás mellett haladunk az utcán.
- Érdekes... - Nem tudok egyebet hozzáfűzni a témához, így lógva hagyom a levegőben. Nem is igazán akarok más lányokról beszélni, hisz mindenki a maga sorsának kovácsa, nemde?
- Szívesen meginnék egy kávét! És a vásárlás is remek ötlet, nekem se ártana pár új cucc. Főleg a közelgő fotózás miatt! - Szívesen töltök vele még időt, mindig is kedveltem. A köztünk lévő korkülönbség miatt, mindig is felnéztem rá, mint egy példaképre. És érdekes módon, most valóban úgy hozta a sors, hogy ebben a szakmában tényleg példaképem lehet.
- Az lehet, hogy már nem dolgozol náluk modellként, de egy biztos: adnak a véleményedre. Ez a mai nap után számomra is világos! - Aztán egy gondolat suhan át a fejemen, így nem is habozok feltenni a kérdést ezzel kapcsolatban: - Akkor esetleg lehetne arról szó, hogy kicsit a szárnyaid alá veszel a kezdetekben? Elég magabiztosnak érzem magam, élveztem ezt a pár perces beszélgetést, és nagyon várom a fotózást. De egy nálam tapasztaltabb segítsége jól jön, mivel teljesen új vagyok ezen a területen.
Idő közben egy utcasarokra érünk, ahol balra fordul, így követem, majd egy zebrához érünk. A szemközti oldalon egy igen hangulatos kávézót látok meg, igazán aranyos hely. A zebrán átérve helyet foglalok a helyiség előtti asztalok egyikénél, a napernyők árnyékában, és várom, hogy Hannah is csatlakozzon.
. Akkor ezek szerint elég keresett modell vagy! Most éppen magyarországi vagy külföldi ügynökség foglalkoztat téged? - temérdek kérdés jut eszembe, de csak szépen sorjában - És mit csinálsz még a modellkedés mellett? - Remélem nem sok kérdés ez egyszerre, próbálom magam kicsit moderálni, így hátdadőlök a székben és a szőkeség arcát figyelem.
Hozzászólásai ebben a témában

A mosoly az a kulcs, mely valamennyi ember szívének zárját nyitja.
Hannah Schwarz
INAKTÍV


Blondie° | Német Barbie°
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 352
Írta: 2017. október 14. 20:56 | Link


- IMG Premier Models, Budapest -
#ootd


Nem különösebben szoktam az időjáráson aggódni, mert annyit mozgok akár egy héten belül is éghajlatok között, hogy hozzászoktam, jobb, ha bármivel számolok. Júliusban is jártam olyan helyen, ahol éppen hóembert építettek a gyerekek, másnap meg bikinit fotóztunk a spanyoloknál. Elengedtem, csak úgy, mint a lányka az átlagos beszámolót a szép lányokról. A javaslatomra úgy tűnt elég lelkesen tart velem, így elégedett mosollyal tipegtem tovább.
- Igen, mindenképpen. Jártál már valaha fotózáson? Azaz leszámítva az ilyen tabló és hasonló kötelezőket - fordultam felé, miközben érdeklődtem. Ugyan engem elég hamar belevittek a mély vízbe, így időm se volt sok dologra magamtól rájönni, hiszen gyakorlatilag végig fogták a kezem, elég lányt mentoráltam az utóbbi időben ahhoz, hogy tudjam, sokszor van szükségük iránymutatásra vagy éppen magyarázatokra. Ezt a részét a munkámnak nagyon élveztem, talán így keveredtem pedagógusnak is. Ennek ellenére nem szerettem túl sokat tölteni más mentoráltakkal, később mégis csak konkurencia lesz és ha túl sokat tanulnak el, az nekem üthet be. De egy kezdő pályája egészen más.
- Igen, a szakmában már eleget tettem le az asztalra ahhoz, hogy bizalmuk legyen a döntéseimben - mondtam neki, de jól látta a dolgokat egyébként. Talán kivételes helyzet is az enyém, mert tényleg nem a semmiből kezdtem ismerve a családi hátterem, de mégis magam jutottam idáig. - Gyakorlatilag onnantól, hogy beültem az is lettem, ők is észrevették, nem szokásom senkit kivárni.
Nem kívántam hiú ábrándokat hagyni körülötte, hogy ezt bárkivel megtenném, akit felismerek, vagy hogy különösebben jó bárki meghallgatását végig várni. Tényleg csinos lány, és van esze is. Veszélyes és sikerhez vivő kombó lehet. Közben beértünk a kávézó utcájába is, majd a kávézó teraszán szintén leültem. Az itallapra pillantottam, de szinte azonnal ott termett egy pincér.
- Egy pascuccio, sovány tejhabbal, cukor nélkül, étcsokival - szinte a kérdése előtt soroztam a kívánságaim, mert általában elég egyedi szokásaim vannak rá. Aztán Arabellára pillantottam, hogy mit is szeretne, és amint kikérte és a pincér bevonult érte kezdtem csak beszélni.
- Igen, hetente átlagosan két-három munka van, és az anyaügynökségem otthoni, német. De többel is szerződésben állok profiltól függően - adta meg a választ, inkább velősen, mint magyarázóan, egyelőre inkább hagytam, hogy ő kérdezzen konkrétan, élveztem is, hogy ilyen érdeklődő. - Most éppen tanulok a Pécsett lévő egyetemen, pedagógiát. Amúgy kicsit mindenbe szeretek belekóstolni. Ingatlanpiac, ruhatervezés, egyszer két napra a menedzsmentet is megnéztem magamnak anyáék vállalatánál. A kozmetikum se áll messze ugye tőlem - vontam meg a vállam egy pillanatra. Anya részéről ebben utazik a család, a mágikus szépség. Hisznek benne, hogy bárkinél jobbak, nekem akkor is úgy tűnt ott nagy a káosz néha.
Hozzászólásai ebben a témában

Kékessy Arabella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 128
Írta: 2017. október 20. 12:39 | Link

Hannah

szeptember 20. | Budapest
* kinézet *

A pincér amint leültünk, szinte azonnal ott is termett. Hannah nem habozott rendelni, én meg csak hallgattam nagyokat. Nem vagyok valami nagy kávéivó, nem is tudom mit kért. Én nem szeretnék belezavarodni mindebbe így pillanatnyi habozás után én is rendelek.
- Én egy cappuccinót kérek édesítőszerrel, köszönöm!
A pincér távozik, így felytathatjuk a beszélgetést, amit nagyon élvezek. Gyorsan válaszolok is a kávézóba érésünk előtti kérdésére. - Hát, azokon kívül csak egyszer voltunk családilag profi fotózáson. De azt nagyon élveztem, remek képek készültek! - nevetem el magam, visszaemlékezve a sok bolondozásra. Az még azelőtt volt, hogy kiderült testvérem lesz. Nem is ártana elmennünk újra, most már hugival együtt...
A továbbiakban figyelmesen hallgatom mennyi mindent csinál egyszerre, igazán bámulatos. A távolban hallom a kávéfőző hangját, ahogy ontja magából a fekete nedűt. A levegőben is remek illatok vannak, az embernek nehezére esik nem elcsábulni egy-egy finom süteménynek a kávé mellé.
- Hűha, akkor nálad nincs megállás! Én pedig elsős mestertanonc leszek a Bagolykőben magizoológusként. De én is elgondolkodtam a tanári pályán, tudod Anya miatt. De még nem tudom...
Egyébként tényleg sok mindenbe kóstolt bele, és ez egyáltalán nem rossz. Jó, hogy sok lehetősége van. Én nem tudom elképzelni ugyan magam egyikben sem, de mind érdekesnek hangzik. Viszont még van pár kérdésem, így nem is habozok őket feltenni. - A fotózás után amúgy hogy fog kinézni a dolog? Mennyi idő lehet, míg megtalálnak valamilyen munkával?
Nem vagyok én türelmetlen, csupán érdekel minden, mivel ismeretlen az egész dolog. Közben a háttérben már nem hallom a kávégépet, lehet lassan itt lesz a kávénk is. Hannah szép arcát figyelem a válaszra várva.
Hozzászólásai ebben a témában

A mosoly az a kulcs, mely valamennyi ember szívének zárját nyitja.
Hannah Schwarz
INAKTÍV


Blondie° | Német Barbie°
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 352
Írta: 2017. november 12. 14:52 | Link


- IMG Premier Models, Budapest -
#ootd


Sosem voltam az a kifejezetten habozós típus, ha el is gondolkodom, pontosan tudom merre van az arra és azt, mit is akarok. Most sem volt másként, elég határozottra sikerült a rendelésem, majd a hozzám képest kissé habozó Arabellára pillantottam egy halvány mosollyal, hogy kivárjam, ő mit szeretne. A pincér ezután el is vonult, hogy majd visszatérhessen az italainkkal. Idő közben kiderült, hogy mi is a helyzet vele és a profibb fotókkal, amire bólintottam párat, hogy értem a dolgot, mindenki kezdte valahol. Én nem a kamera előtt lettem szerelmes, de sokak tudom, hogy igen.
- Ez nem hangzik rosszul, az egyik legnehezebb dolog azt hiszem a munkámban együtt dolgozni másokkal. Itt most ne feltétlenül a többi lányra vagy fiúra gondolj - legyintettem elvigyorodva. - A fotósok, menedzserek, ügynökök és modellügynökségek fejvadászai olyanok, mint a kiéhezett, havibajos cápák. Ölni tudnának azért, hogy az legyen, amit ők elterveztek.
Nyilván indíthatnék a cukormázzal, de sosem tettem ezt a mentoráltaimnál, ezért is vitték valamire. Sokkal könnyebb lenne beleszerettetni őket, hogy aztán csak oldják meg, de ha valamirevaló embereket akarnak a cégek - márpedig ők igen - lelkileg kell készen álljanak. Kifognak egy paraszt fotóst, ne adj isten valami erőszakosabb menedzsert és az álmaik darabjaiban fürdőzhetnek könnyek között. Erre pedig itt nincs idő, ha azt a bizonyos végleges papírt aláírja majd.
- Magizoológus? Van konkrét terved is vele? - érdeklődtem tőle, kicsit szokatlanul kíváncsian. Igazából jó volt hallani, hogy vannak a korosztályában olyanok, akiknek vannak céljai, bármilyen irányú. Ez kiveszni látszott a diákokból ahogy tapasztaltam. A tanárságra csak somolygok magam elé, ez esetemben én magam sem tudom hogyan merült fel, de nem érzem rossz döntésnek, és csak bátorítani tudom azt, akit érdekel is. Közben megérkeztek az italok, a pincér pedig újra magunkra hagyott minket, csak ekkor feleltem neki.
- Általában, amit leadsz portfóliót, azt gyakorlatilag aznap szét is küldik. Kampányszervezőkhöz, magazinokhoz, tervezőkhöz és nagyobb kifutóra készítő ügynökségekhez. Amint valaki azt mondja, hogy igen, ez a lány nekünk kell behívnak a képviselőddel, ha nincs saját ügynököd, akkor a cég majd küld valakit, és a meghallgatás után akár kezdheted is az elsőt.
Változó, de, ha meggyőző lesz az első héten jöhetnek visszajelzések, viszont mivel nincs erre általános idő, egyelőre pontos választ nem adtam. Aztán csak azon múlik már minden, mennyire tudja jól végezni a feladatokat.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek