Jó szokásomhoz híven az idei vizsgaidőszakot sem rendeltetésszerűen töltöm – míg az iskola apraja-nagyja a könyvtárban roskad az ősöreg kötetek felett, avagy álmatlanul forgolódik másnapi megmérettetésen görcsölve, jómagam épp a pulttól fordulok vissza a tömeg felé, mikor oldalról nekem jönnek, ezáltal egy jó nagy adagot kilöttyintve poharam tartalmából egyenesen a cipőmre, illetve a mellettem álló tagra. Morogva húzom fel ajkam, míg az incidens másik áldozata mit sem érzékel az egészből.
A terasz felé húzok, de már a friss levegő első molekuláit megérezvén rágyújtok; hiába, senki nem kezdte még bontani a rendet a beltéren való dohányzással, valakinek ezt is el kell kezdenie. Kioldalazok, a korlátnak dőlök, és a kiszűrődő zenére lábfejemmel ütve az ütemet lesek körbe – ilyen helyeken nem sokáig húzom anélkül, hogy ismerősbe ne botlanék, és a következő pillanatban már vigyorogva pacsizok le néhány sráccal. Rendkívüli izgalomfaktorral bíró sztorizgatás veszi kezdetét, nagy röhögések, stb.
Mire eljutnék odáig, hogy akkor most visszavergődöm magam a pultig, a társaság egy számomra ismeretlen tagja megérkezik az utánpótlással, és a kezembe nyom egy újabb poharat – gyerekek, így kell bevágódni, mindenkinek szimpatikus ez a morál. Lehúzom az utolsó kortyot, hogy az üres pohárba csúsztassam a frissen csapolt, jéghideg, habzó nedűt, majd balommal cigisdobozom a számhoz emelem, ajkaim közé csippentek egy újabb szálat, közben pedig szolidan vigyorgok a bajszom alatt, ahogy valamelyik korábbi bulink egyik ominózus pillanatát elevenítik fel a fiúk. Néha közbeszúrok egy-egy gondolatot, pláne, hogy az aktuális sztorinak kulcsszereplője is vagyok – hát nem hagyhatom, hogy néhány mámoros tévképzet akár egy icipicit is csorbítson a presztízsemen...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700526#post700526][b]Aiden Ward - 2017.09.10. 22:07[/b][/url]

Jó szokásomhoz híven az idei vizsgaidőszakot sem rendeltetésszerűen töltöm – míg az iskola apraja-nagyja a könyvtárban roskad az ősöreg kötetek felett, avagy álmatlanul forgolódik másnapi megmérettetésen görcsölve, jómagam épp a pulttól fordulok vissza a tömeg felé, mikor oldalról nekem jönnek, ezáltal egy jó nagy adagot kilöttyintve poharam tartalmából egyenesen a cipőmre, illetve a mellettem álló tagra. Morogva húzom fel ajkam, míg az incidens másik áldozata mit sem érzékel az egészből.
A terasz felé húzok, de már a friss levegő első molekuláit megérezvén rágyújtok; hiába, senki nem kezdte még bontani a rendet a beltéren való dohányzással, valakinek ezt is el kell kezdenie. Kioldalazok, a korlátnak dőlök, és a kiszűrődő zenére lábfejemmel ütve az ütemet lesek körbe – ilyen helyeken nem sokáig húzom anélkül, hogy ismerősbe ne botlanék, és a következő pillanatban már vigyorogva pacsizok le néhány sráccal. Rendkívüli izgalomfaktorral bíró sztorizgatás veszi kezdetét, nagy röhögések, stb.
Mire eljutnék odáig, hogy akkor most visszavergődöm magam a pultig, a társaság egy számomra ismeretlen tagja megérkezik az utánpótlással, és a kezembe nyom egy újabb poharat – gyerekek, így kell bevágódni, mindenkinek szimpatikus ez a morál. Lehúzom az utolsó kortyot, hogy az üres pohárba csúsztassam a frissen csapolt, jéghideg, habzó nedűt, majd balommal cigisdobozom a számhoz emelem, ajkaim közé csippentek egy újabb szálat, közben pedig szolidan vigyorgok a bajszom alatt, ahogy valamelyik korábbi bulink egyik ominózus pillanatát elevenítik fel a fiúk. Néha közbeszúrok egy-egy gondolatot, pláne, hogy az aktuális sztorinak kulcsszereplője is vagyok – hát nem hagyhatom, hogy néhány mámoros tévképzet akár egy icipicit is csorbítson a presztízsemen...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700540#post700540][b]Drávecz Krisztina - 2017.09.10. 22:56[/b][/url]

---

Hát, csak nem elkezdődött a muglik egyetemi időszaka? Ó, de bizony. Szerencsétleneknek az iskolapadban görnyedve, kell hallgatni az okos professzorokat, s harcba kell szállniuk azzal, hogy ébren maradjanak. Hogy miért kedvelem pár éve én ezt az időszakot? Mert ilyenkor napközben is lehet bulizni, na nem mintha nyáron nem lenne erre lehetőség, de ez így más. Sokkal, hmm, nem is találom meg erre a legmegfelelőbb szót.
A lényeg az, hogy ilyenkor azok is Budapesten tartózkodnak, akik nyáron nem és mindig tartanak visszatértünk bulit, meg milyen jó az új albérlet, stb.. Hát most éppen egy ilyenen veszek részt, az egyik ismerősömnek köszönhetően. Minden remek, jó a zene, nem kicsi a ház, nem vagyunk annyira sokan, hogy hering party legyen, italok se rosszak és még kaja is van, ami dicséretes. Egyetlen egy a bökkenő, senkit se ismerek, még látásból se. S ez általában nem zavar, de most valahogy elég kellemetlenül érint, komolyan még öregnek is érzem magam. Így nincs mit tenni, mint tengődni. Szerezni valami italt, talán egy kis nasit és körbenézni, hátha véletlenül csak egyetlen egy ember akad a kócerájban, akivel már köszöntük valaha egymásnak. Tényleg nem vágyom többre, de szerencsére kapok. Kifelé pislogva meglátok valakit, akit nem neveznék jó ismerősnek, mert nem sokat tudunk egymásról, de határozottan tudom ki. Így hát megörülök, s a kezemből minden letéve, sebes léptekkel haladok kifelé, majd vetődök.
– Héééé, sziaa – és kezeim már a nyaka köré fonódnak, állam pedig a vállán támasztom meg. Hogy érdekel-e a többi srác reakciója? Ha egy kortyot se iszom, akkor sem. Legalább egy percig el sem engedem, én kifejezetten örülök annak, hogy itt van. Azonban az ő reakciója nem igazán erről árulkodik. Mintha ölelése elég suta lenne, s ahogy elhajolok és arcát kezdem vizslatni, azon sem éppen azt a reakciót látom, mint amire számítottam. Karjaimat lassan leeresztem, felveszek egy olyan alaptesthelyzetet, majd elhúzom a szám szélét. – Hmm, ahogy látom, ez elég kínos – szám szélét kicsit megrágcsálom, míg körbenézek, majd barnáimmal visszavándorlok Aiden tekintetébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=702136#post702136][b]Aiden Ward - 2017.09.17. 15:14[/b][/url]

Még azelőtt feltűnik a szőke lobonc, hogy megtörténne az incidens – nem tulajdonítok különösebb jelentőséget annak, hogy a lány elsőre kiszúr a teraszon összeverődött kisebb tömegben, hisz félelmetesen jól nézek ki, minden épeszűnek feltűnik ez az észveszejtő összkép; itt képzeletben végigmutatok tökéletes valómon, igen.
Szóval vetek a csajra egy ellenállhatatlan mosolyt, hadd örüljön, érezze egy kicsit különlegesnek magát, amiért a szexi srác észrevette, yapp; részemről ennyivel le is tudva a történet, napi jócselekedet is done, a karmámnak sem lehet oka panaszra.
Aha, csak arra nem számítok, hogy miután már szinte el is felejtettem, hogy mindez két perce megesett, a szőke fürtöket kis híján a számban találom, ahogy a nyakamba veti magát a nő. Egyik kezemben az itóka, másikban a cigi, lazán-értetlenül enyhén eltartva a törzsemtől – a végén még kilöttyen a serital, ez nem játék! Kérdőn felvonom szemöldököm, majd elpöckölve káros szenvedélyem tárgyát, lassan, kimérten végül azért mímelek valami ölelésfélét fél kézzel.
 - Szia..? – nem is igazán erőlködöm, hogy úgy tűnjön, mintha vágnám, mi a frász történik, és még csak emlékeim közt sem kezdek sebesen kutatni, hogy rájöjjek, honnan kéne tudnom, ki ez a csaj. Ellenben nem könnyítem meg a helyzetét; jómagam a legkevésbé sem érzem kínosnak a szitut, elég sokszor előfordul. Példának okáért a csapat legfrissebb tagjaitól a negyedik edzésen is megkérdeztem, hogy „és te, mégis mi a fittyfenét akarsz itt, he?”
A lány fölött elnézve keresem Tom tekintetét, hogy poharammal hadonászva mutatóujjal egyszer a szőkére, aztán magamra mutogassak, és hangtalanul formáljam a szavakat: „ő és én... tudod?”.
 - Nem? F*ck, kár. – Ezt már hangosan kimondva húzom el a számat; nem rossz, nem rossz, na, hát ha igen lett volna a válasz, lehet, most gyorsan úgy teszek, mintha érdekelne is, talán összejön még egy kör. Bár egy lánnyal kétszer, az már kapcsolat, úúúgyhogy...
 - Ritka szar az arc- és névmemóriám, rá se ránts; valami buliban találkoztunk, igaz? Rosszabb a helyzet, ha még ittam is. Kezdjük elölről, ígérem, most már menni fog – ejtek meg egy vigyort, közben valamelyest elfordulok a srácoktól, a korlátnak dőlök csípőmmel, könyökkel azon támaszkodom. – Szia, Aiden vagyok. Bár ez gondolom nem újdonság – húzom el számat, nyújtom a kezem. Karizmatikus én is ON, level over kilencezer; remélhetőleg nem a besérülős típus a nő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=702538#post702538][b]Drávecz Krisztina - 2017.09.18. 19:14[/b][/url]

---

Szokásom odamenni idegenekhez ez tény, de most lépteim nem olyan irányba visznek. Mosolya megtéveszt, hát az idegeneknek józan állapotban, normális ember nem küld ilyent. Ezer százalékig biztos vagyok abban, hogy ő is megismer. Hát kell ennél több? Nem.
Gondolataim messze járnak, az se tűnik fel, hogy az egyik libát úgy lököm el magam elől, hogy az nyakon önti a másikat. Pedig, ha észrevenném. Megállnék egyet nevetni, s csak azután mennék előre tovább. Így viszont kimaradok a buli ezen szakaszából, hallom, hogy hátam mögött szidnak, de úgy döntök, hogy nem fogok ezzel törődni. Aki nem ismer, nem váltott még velem egyetlen egy szót se, az ne ítéljen már meg, mert rühellem az ilyent. Nem direkt toltam odébb a lányt, hát mit tehetek én arról, hogy ő éppen köztem és Aiden között állt? Semmit, vessen magára vagy adjon le pár kilót, hogy elférjenek mellette.
Visszakanyarodva a rellonoshoz. Szép kis társaság veszi körül, kedvem lenne mindet végigölelgetni és elbeszélgetni velük, de ugyebár az én figyelmem csakis egy alfa hímre irányulhat, aki láthatóan úgy fogadja érkezésem, mintha a világvége jött volna el. Na szép. Sírva azért nem fakadok, halkan nevetek egyet a saját szerencsétlenségemen, majd lenyúlom a hozzám legközelebb eső emberke poharát és megiszom a sörét. – Kösz – az üres poharat visszanyújtom, s barnáimat Aidenre táncoltatom.   – Aiden? Hűűű, ultragáz – szemöldököm felszalad, egy kisebb lépést teszek hátra, jobban végigmérem. – Azt hiszem összekevertelek valakivel – ó nem. Tudom én, hogy kicsoda, pontosan emlékszem rá, meg arra is, hogy mennyit kellett segíteni neki. De jó fej csaj lévén nem fogom ezt felhozni, hátha az egójáról akkorát zuhanna, hogy a végén nekem kellene őt felmosni. – Kriszta vagyok, egyébként – megfogom a kezét, mélyen a szemébe nézek, még mosolyt is küldök neki. – Nem mintha meg tudnád jegyezni – vetem oda félvállról, majd kiállok a kör közepéről, és a korlátnak támaszkodom én is.
- Bocs a nyakba borulásért, máskor nem fordul elő - még akkor se, ha véletlenül ő is felismer. Komolyan mondom a női hiúságomat megsértette, legalább a nagy loboncom beugorhatott volna neki, hát mindenki erről képes csak beazonosítani.
- De ha már így alakult, iszunk valamit? - látom, hogy ő igen, de az enyém elfogyott. Na meg nem szeretném megint lenyúlni valaki másét, nem vagyok biztos abban, hogy értékelné a kis társaság.