36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] 2 3 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 5. 17:41 | Link

A  NŐ
 Otthon

#kiscsalád #idill #idióták #megoldom

Mondhatni, hogy az elmúlt pár hét számára szokatlan idillben, illetve kettős életben telt. Néha muszáj volt hazudnia a nőnek, voltak olyan találkozásai, amelyeknek nem örült volna és semmi esetre sem kívánt belegázolni a lelkébe. Felállított egy jó kis rendszert, amelynek köszönhetően nem ütötte egymást a munka és az Aurórával, illetve Hannával töltött idő. Valami okból kifolyólag nem tudott elszakadni tőlük, sőt már nem is akart, azonban ennek a barátai nem kifejezetten örültek. Többször is hangot adtak nem tetszésüknek, amelyet Bálintnak eddig mindig sikerült hárítani, azonban a mai estét hatalmas dörömböléssel zavarják meg.
A férfi komótosan kel fel a kanapéról és nyugodtan lépked az ajtóhoz, amit csak résnyire tár ki. Esze ágában sincsen beengedni az alkoholtól bűzlő férfiakat, ezért kilép a folyosóra és ott áll le velük beszélgetni, ezzel Aurórát és Hannát magára hagyva a lakásban.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 5. 17:43
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 5. 19:40 | Link

Te
Nálad


#bolondok #megválotztál #őkistudják

Az utóbbi időben probált egészséges balanszot tartani, úgy tűnt, tényleg valamiféle kapcsolat alakult ki közöttük, így igyekezett ezt a lehető legmegfelelőbb mértékben fenntartani. Egyrészt ott volt neki az egyetem, Hanna, és Bálint, az édesapja, a családja Törökországban, akik szomjazták a híreket. Szeretett volna munkát találni, tovább lépni és egy kicsit önálló lenni. Eddig sikerült mindenkit boldoggá tenni, de még nagyon az elején vannak. Mai este a második, amit itt töltenek, mind a hárman, együtt. Hanna szeretett itt lenni, mert fel s alá rohangálhatott a lakásban anélkül, hogy lépcsőt kellett volna másznia, ráadásul hatalmas televízión unásig nézhette a meséket. Rora a kanapén elnyúlva olvas, próbálva kizárni a mese szereplőinek idegesítő hangját. Beadandót kellett volna írnia, de egyelőre még a megfelelő témát sem találta meg, úgyhogy minden alkalmat kihasznált arra, hogy kutathasson. Ez pedig ezen kevés alkalmak egyike volt.
- Ugye nem?
Felvonja a szemöldökét, miközben az ajtó felé pillant. A könyvet maga mellé rakja és közelebb vonja magához a kislányát. Eszében sincs odamenni, tudta kik állnak az ajtó másik oldalán, úgyhogy hagyta, hogy Bálint elintézhesse őket. Soha nem kényszerítette volna arra, hogy válasszon közte és a barátai között, de most nem magára, hanem Hannára kellett gondolnia, nem gyerekfülnek való.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 5. 19:41
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 5. 19:49 | Link

A  NŐ
 Otthon
#bocs #megoldjuk


A bent lévők kintről csak azt hallhatják, hogy mindenki hangosabban beszél a kelleténél, de szavakat nem lehet érteni. Bálint éppen próbálja megértetni a két barátjával, hogy nem a legjobbkor érkeztek és legyenek olyan kedvesek menjenek el. Ők pedig egy régi ígéretre hivatkozva érvelnek amellett, hogy maradhassanak. A férfi kénytelen belátni, hogy ilyen állapotban nem engedheti tovább őket, főleg, hogy Káté jóformán állni is alig tud.
Fejét idegesen vakarva nyitja ki az ajtót, Auróra felé bocsánatkérő pillantásokat küld. Kátét támogatva lépked a vendégszoba felé, Ádámról teljesen megfeledkezik, aki ezt kihasználva célirányosan Aurórához lépked.
Feltűnően méregeti, szemei nem örömről árulkodnak, kérdés nélkül huppan le mellé a kanapéra és szinte belemászva az arcába kezd el hozzá beszélni.
- Szóval neked köszönhető ez az egész. Igazán eltűnhetnél már.
Szaggatottan beszél, azt se tudja mit, de képtelen megállni hogy ne szóljon a nőhöz.
- Tönkre teszed ezt az embert, mennyi pénzt kérsz, hogy eltűnj? Megadjuk a kétszeresét is, csak takarodj már el az életéből.
Csak mondja és mondja, nem érdekli mit, nem érdekli hogyan, azt se veszi figyelembe, hogy a kislány a közelükben van, löki a hülyeséget.
Bálint eközben Kátét beteszi egy hideg zuhany alá, csupán baráti szeretetből, ezért nem tudja, hogy mi történik kint a nappaliban.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 5. 20:10
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 5. 20:05 | Link

Te
Nálad


Összecsukja a könyvet, ahogy a férfiak belépnek az ajtón, de azzal nem fogalalkozik, hogy kicsit rendbe szedje magát, a lábai továbbra is szabadon vannak, csak egy short van rajta. Inkább azon van, hogy Hanna megnyugodjon, próbája elterelnj kislány kívácsi tekintetét, ez nem neki való műsor. Mikor Ádám elindul felé, kicsit kihúzza magát, és a válla fölött átveti a haját.
- Azt hiszed pénzen mindent meg lehet venni igaz?
Lesajnálóan elmosolyodik, majd arra néz, amerre Bálinték eltűntek, reménykedve abban, hogy a férfi nem hallja a beszélgetést, mert olyat fog mondani, amit nem biztos, hogy szeretne hallani.
- Szeretem Bálintot, bármilyen meglepő. De, hogy a te nyelveden is elmondjam...nincs annyi pénzed, hogy távol tudj tőle tartani, senkinek nincs.
Nem fél tőle, kicsivel más lenne a helyzet, ha Bálint nem lenne itt, de szerencsére maximum egy ajtó választja el őket egymástól.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 5. 20:05
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 5. 20:09 | Link

A  NŐ
 Otthon
#őrület #hoppá #mikinemderülnek


Ádám nevetésben tör ki, mikor meghallja Auróra szavait. Számára minden és mindenki megvehető, hiszen ő ebben a világban nőtt fel, ezt látta mindenhol.
- Ha annyira szereted, akkor miért engeded neki, hogy esténként más-más nővel legyen?
Bevet mindent és még igazat is mond, annyira pedig tudtánál van, hogy megkavarhassa azt a bizonyos idillt, amit kialakulóban lát.
Kabátja zsebéből elővesz egy csekket, amire csak az aláírás helyét tölti ki.
- Annyit írsz rá, amennyit akarsz, hidd el jobban jársz.
Odaejti a nő ölébe, majd diadalittas mámorban, szédelegve, majdnem az üvegasztalra esve, felkel és elindul a barátai után.
Bálint közben már az ágyba dobta a szenvedő Kátét és idegesen fordul az érkező barátja felé. Kioktató szavakkal közli vele, hogy takarodjanak el reggel, amilyen gyorsan csak tudnak, majd rájuk vágva az ajtót lépked vissza a nappaliba.
- Ne haragudjatok, tesókódex, vagy mi a fene- erre muszáj innia egyet, a bárszekrényhez lépdel, tölt magának egy pohár whiskyt, majd visszalépked a kanapéhoz és leül a két hölgyhöz.
- Minden oké? - tudja, hogy ez felesleges kérdés, mert már a kopogás és óbégatás éppen elegendő ok arra, hogy ne legyen minden rendben. De látja Aurórán, hogy itt más is lapul, ennyire nem ostoba. Már ismeri annyira a nőt, hogy minden egyes mozzanatából tudja, hogy éppen milyen a hangulata.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 5. 20:10
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 5. 20:23 | Link

Te
Nálad


Meglepődik, még szép. Minden ízében elönti az elkeseredettség, a féltékenységről nem is beszélve. De nem mutatja, a szeme sem rezdül. Sőt, még egy lesajnáló mosolyra is futja, pedig legszívesebben betörné Ádám orrát. De nem teheti, egyrészt mert itt ül mellette a lánya, másrészt nem az a fajta, aki fizikai erőszakhoz folyamodik.
- Túl snassz ez a szöveg, nem gondolod?
Hanna nyüszög egy picit, egyáltalán nem neki való ez a téma. Nagy szemeket mereszt Ádámra, aztán gyorsan visszahúzódik az anyja mögé.
- Undorító vagy.
Sziszegi neki, és az ölébe ejtett papírt figyeli. Nem akar hozzáérni, úgy tesz, mintha valami halálos fertőzés lenne rajta. Még akkor is megkövülten bámulja, mikor Bálint leül mellé.
- Nem....nem oké. A haverod megpróbált lefizetni, hogy tűnjek el az életedből.Még mindig az ölében lévő csekket bámulja, a többit inkább nem is meri mondani, mert fél, hogy mi lesz ennek a következménye, na neg az igazságtól is tart.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 5. 20:25
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 5. 20:34 | Link

A  NŐ
 Otthon
#megölöm #elintézem #neveddkomolyan


Idegesen néz a nő ölében heverő csekkre, majd dühösen ragadja meg azt. Ha Hanna nem lenne itt, akkor a két srác nagyon rosszul járna, de most inkább visszafogja magát. Széttépi a papírt, majd az asztalra dobja egy visszafogott káromkodás kíséretében, ezután  Auróra felé fordul.
- Miket mondott neked?- Muszáj tudnia, minden szót hallania kell, ami elhagyta a félkegyelmű száját. Ezt még nagyon meg fogja bánni, abban biztos lehet. Szereti, ha nem támadják hátba, főleg azok az emberek, akiket elvileg a legjobb barátainak képzel. Már pedig a szobában fekvő két részeg, számára olyanok, mint a testvérei. Azonban az ilyen húzásaikkal nagyon el tudják rontani az életét, mint például most is. Muszáj lesz ezt velük komolyabb körülmények között megbeszélnie, mert a végén még meg kell válnia tőlük, mind az üzletben, mind az életben.
- Ne hagyj ki semmit. - Hangja követelőző, mégis békés. Nem a nő felé irányul a haragja, s nagyon reméli, hogy Auróra is tisztában van ezzel.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 5. 20:35
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 5. 20:41 | Link

Te
Nálad


Hát ezek után ha akarná se merné eltitkolni mi történt. Keserű képet vágni, kiejteni sem nagyon akarja a szavakat, tekintve, hogy Hanna ott ül mellette, úgyhogy kicsit felhangosítja a televíziót, hogy a kislány figyelme inkább arra irányuljon. Mivelazegyetlen veszélyes tényező most már csak Báint, tőle meg Hanna nem tart, így kicsit megnyugszik.
- Hát megkérdezte mennyit kérnék, hogy eltűnjek, azt mondtam neki, hogy szeretlek és nincs annyi pénz amivel engem el tudna innen üldözni, azt mondta hogyha szeretlek, akkor miért engedem, hogy más nővel is legyél aztán meg idedobta a csekket.
Több dolog is tudatosul benne. Az egyik, hogy pontosan mit mondott neki Ádám, a másik pedig, hogy elárulta, hogy érez. Annyira hadar, hogy fel sem tűnik neki mit mondott, csak később esik le neki, és rögtön csöndbe burkolózik inkább, a hajába túr és köhintve a tv felé pillant.
- Nem hiszek neki. Tudom, tudom hogy nem...te...
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 5. 20:41
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 5. 20:50 | Link

A  NŐ
 Otthon
Koncentrál minden egyes szóra, amit a nő hadarva ad a tudomására. Eléggé összeszedetlenül beszél, de a lényeget ki tudja venni. Ádám arra ment rá, hogy megmérgezze az idillt és látva Auróra reakcióját eléggé betalált a szavaival. Idegesen beletúr a hajába, tekintetét Hannára vezeti, majd az anyjára.
- Ez annál komolyabb dolog, minthogy Hanna is itt legyen - megissza a whiskyt és elindul egy újabbért. Slamasztikában van, aminek a vége nem lesz jó, s bár a kislány láthatóan nagyon jól elvan és nem igazán figyel oda rájuk, biztosan megérezné, hogy gond van, ezt meg most kihagyná inkább. Megvárja, amíg Auróra összeszedi kisebbik kiadását és elviszi a szobájába, aztán amikor újra visszatér, lassan emeli fel rá a tekintetét.
Feszülten áll a nővel szemben, kezében az italt szorongatja. Elterelhetné a témát, pedzegethetné azt, hogy mi volt ez a szeretlek kirohanás, de úgy érzi tartozik ennyivel a másiknak.
- Meg akarom kerülni az apámat, ezért mostanában több vacsorán voltam, igen nőkkel is. Ahhoz, hogy sikerüljön, amit szeretnék pénz kell, de nem használhatom fel az örökségi alapom. Szóval muszáj hízelegni, bájologni, tenni a szépet olyanoknak, akiket , amúgy elkerülnék - miközben beszél végig a nőt szemeibe néz, nem hazudik, nem sarkít, minden egyes szava igaz.
- De nem léptem túl semmilyen határt se, még akkor se, ha tudtam, hogy ez kellene ahhoz, hogy támogatást kapjak. Miattad nem -  megköszörüli a torkát, a kezében lévő poharat elkezdi forgatni. - A srácok is benne vannak a dologban, ezért vannak ennyire kiakadva, mert tudják, hogy most más lapokkal kell játszani- mondandója befejeztével eltünteti az italt. Nem tudja, hogy mennyire tiszta a nőnek az, amit mondott. Ő nem fog romantikus szavakkal és gesztusokkal dobálózni. Kicsire nem ad, úgy érzi elég sokat tett, azért hogy a másiknak ne legyen oka kételkedni benne. Ugyan kiad egy nőnek lakáskulcsot, ha közben félre akar lépni?
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 5. 20:50
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 5. 20:58 | Link

Te
Nálad


Megijed, azt hitte, hogy egyből jön a tagadás, megnyugodnak, maximum Bálint elhordja a barátját mindennek amiért ilyeneket állít, aztán ennyi. De csalódnia kell. Nagy szemeket mereszt a férfire, majd Hannára siklik a tekintete, ki az egészet végighallgatta. Talán tényleg igaz amit mondott Ádám? Nem hitt neki, de látva Bálintot elbizonytalanodik. Felveszi Hannát, és elindul vele a szobába, lerakja a ágyra, megvárja amíg elalszik, majd behúzza rá az ajtót. Így nyugodtabb a helyzet és bár a lánya még nem akart aludni, ebben nem ismer tréfát.
- Szóval?
Kellően távol helyezkedik tőle, miközben összefűzi a kezeit, kész arra, hogy elhiggyen mindent.
Ahogy tudatosul benne miről is van szó, enged a pózból, leül a kanapéra és úgy hallgatja. Gusztus kérdése a dolog, de nincs feltétlenül ellenére.
- Nem történt semmi, egyikkel sem...
Nem feltétlen kérdés, inkább csak muszáj, hogy magában is tudatosítani.
- Miért nem mondtad el?
Nem hisztériázik, inkább csak értetlen egy picit. Ha nem tesz semmi rosszat, miért nem mondta el neki?
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 5. 20:59
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 6. 20:29 | Link

A  NŐ
 Otthon

- Nem, egyikkel sem - határozottan ejti ki a szavakat. Nem állítja azt, hogyha Auróra nem lenne a képben, akkor egy-két esetben nem lett volna hajlandó átlépni a határt. Mert megtette volna, mindenféle szégyenérzet nélkül. Mert ha egyszerűen erre van szükség, akkor muszáj így cselekedni. De így, hogy képben van, képtelen rá.
- Úgy gondoltam jobb kihagyni belőle téged -odalép a kanapéhoz és, ha Auróra engedi leül mellé.
- Nem tudtam hogyan reagálnál rá, nem akartam felesleges vitát, így is olyan nehezen jutottunk el a nyugalomig - felsóhajt, mert tudja jól, hogy ennek még nagyon sokáig nem lesz vége. Már régen be kellett volna avatnia Aurórát, de nem tudta, hogyan is kezdhet bele az ember egy ilyenbe. Mert a legtöbb nő az ilyet egyből hisztérikusan fogadja, amelyből nincsen visszaút. Ő pedig ezt mindenáron el szerette volna kerülni. Gyakorlatilag egy féléves tervnek a kellős közepén botlottak egymásba és a dolgok olyan gyorsan történtek, hogy már képtelen volt követni.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 6. 20:29
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 6. 20:53 | Link

Te
Nálad


Valamilyen furcsa okból kifolyólag hisz neki. Az utóbbi időben sokat változott, számára bizonyított, így nincs oka kételkedni benne. Ettől függetlenül az ajtó mögött alvó két ember roppantul zavarja, úgy érzi, most már soha nem fog tudni nyugodt maradni a környezetükben. A poén az, hogy ma mindannyian itt alszanak, legalábbis úgy áll a dolog.
- Értem.
Bólint, próbál normálisan hozzáállni, de ahhoz most kell neki egy kis szünet, amíg összeszedi a gondolatait. Nem haragszik rá, aggódik. Mert mi van akkor, ha egy nála szebb láyt fog találni, akiért érdemes őt elhagyni. Aki okosabb, és befolyásos a családja, vékonyabb és megnyerőbb. Nem hülye, tisztában van az adottságaival, de egyúttal azt is tudja, hogy mindig van jobb. Gondolatainak hála akaratlanul nekiáll a szája szélét rágcsálni.
- Azért elmondhattad volna, nem haragszom...nincs miért.
Engedi, hogy melléüljön, kezével a háttámlára könyököl úgy figyeli a férfit, de a gondolatai még mindig lefoglalják.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 6. 20:54
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 6. 21:06 | Link

A  NŐ
 Otthon

Közelebb csúszik hozzá, egyik kezével megfogja a nő hozzá közelebb eső kézfejét, a másikat az oldalára helyezi. Kezdetben nem tudja mit mondjon. Keresi a megfelelő szavakat, nem szeretné ezt elrontani, most mégis sikerült neki. Tekintetével a másikét keresi, szeretne látni benne valamit, ami reményt és biztonságot ad, amitől nem érzi magát ennyire szar alaknak. Azonban a szemek helyett szavakat kap, amelyek sokkal többet érnek. Eddig is tudta, hogy nagy szerencséje van, de most még inkább így érzi.
- Sajnálom. Csak akkor akartam elmondani, amikor sikerrel járok- felsóhajt, közelebb hajol, hogy magába szívhassa Auróra mámorító illatát, amely mindennap elvarázsolja, amelyért megéri felkelni, amit ha csak fél napig nem érez, már epekedve hiányolja.
- Nem akartam, hogy egy lúzerként néz rám, ha nem sikerül. Micsoda imidzs rombolás lesz az - nem távolodik el, fejét továbbra is a nő vállába fúrva pihenteti.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 6. 21:07
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 6. 21:26 | Link

Te
Nálad


Nem húzódik el, szomorú pillantásokkal méregeti. Bele sem gondolt eddig, hogy vajon a mellette ülőnek milyen érzés lehet az apja árnyékában élni. Természetes, hogy szeretne onnan kitörni. Pontosan ezért nem haragszik rá, ésszerű határokon belül meg kell tennie mindent a siker érdekében. Auróra feladata pedig az, hogy elnézze neki mindezt, s bár nehezen megy, de felül kerekedik önmagán.
- Nincs ezzel baj. Megértelek. Nem mondom, hogy könnyű, de ez a szükséges rossz.
Felsóhajt, végül is nem a világ vége ez, csak furcsa egy kicsit. Halvány mosollyal az arcán karolja át, miközben a hátát és a tarkóját simogatja. Próbál vslami megnyugtatót mondani, de semmi nem jut az eszébe. Talán azt kellene mondania, hogy bízik benne, szereti és támogatja. De fél, hogy Bálintnak túl sok lenne egyszerre, hiszen hadilábon áll az érezlmekkel.
- Tudok neked valamiben segíteni esetleg?
Mondjuk, bármiben. Ha kell szívesen beszáll a dologba, felveszi a legcsinosabb ruháját, előveszi a legcsábosabb mosolyát. Csak egy szavába kerül.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 6. 21:29
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 8. 12:39 | Link

A  NŐ
 Otthon

Lassan emeli meg a fejét és egy reménykedő mosollyal az arcán néz a nőre.
- Azzal eleget segítesz, ha elviselsz - nem szeretné belekeverni ilyen dolgokba ezt a nőt. Talán ha másról lenne szó, akkor könnyedén vinné bele a játékba és bedobná az adottságait egy-egy vénségnél. De Auróra ennél sokkalta többet jelent neki, így esze ágában sincsen ezt elrontani egy ilyennel.
- Szóval térjünk csak vissza valamire - nyom egy csókot Auróra arcára, közelebbi kezét megfogja és finoman simogatni kezdni. - Hát hogy szerethettél bele egy ilyen emberbe? - teljesen komolyan teszi fel a kérdést. Nem emlékszik rá, hogy hallotta-e már ezt a szót a nőtől, s bizony nem siklott el felette, csak várt még egy kicsit, mert emésztgetnie kellett. Korábban nem volt ilyen mély és tartós kapcsolata. Talán tizenévese egy plátói szerelem, amelynek vége sem lett, mivel nem volt kezdete. De életvitele és az utazásai, amúgy sem adtak volna esélyt arra, hogy egy komolyabb dologba belelépjen, még akkor sem, ha ezt akarta volna.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 8. 12:40
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 9. 21:11 | Link

Te
Nálad


Csak bólogat. Talán most először életében nem tud semmit mondani a kialakult helyzetre, véleménye persze van, de azt megtartja magának. Lenyeli a békát még skkor is, ha egyébként jelenleg baromi nehéz dolga van ezzel kapcsolatban. Veszekedni nem fog, nem akar. Érti ő a motivációt, tudja, hogy Bálint mire képes ha valamit el akar érni.
- Hát nem is tudom.
Zavartan túr bele a hajába, miközben lesüti a szemeit és próbálja kivágni magát a szituációból. Kivárja, amíg a férfi kiélvezi a helyzetet, majd egy rövid beszélgetés után úgy döntenek a legjobb lesz, ha ennek a napnsk a végére érnek, úgyhogy lefekszenek aludni.
Hanna koráb ébreszti. Apró kezével az arcát paskolja, kócos haja az anyja arcát csikalndozza. Közöttük alust a kislány éjdzaka, szerette volna maga mellett tudni így, hogy társaságuk volt. Mivel azonban a férfi még békésen aludt,  ő pedig egyedül nem mert kimenni úgy döntött itt az ágyon játszanak, ejtőznek még kicsit, amíg a ház ura fel nem kel.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 9. 21:12
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 9. 21:43 | Link

A  NŐ
 Otthon

Egy gyönyörű nő karjaiban hajthatta álomra a szemeit, bár az édes képzeletvilág most elmaradt. Eléggé nyugtalanul aludt, sokat pörgött feleslegesen az agya és majdnem óránként volt fent. Ennek köszönhető, hogy még mindig alszik, különben már rég a konyhában dolgozna.
Arra ébred, hogy valaki bújik hozzá, de ez a bujás merőben más, mint amit megszokott. A kicsi kezek ahogy hozzáérnek ajkai egy apró mosolyra húzódnak. Szemeit lassan nyitja ki és az első, amit meglát az a bájos Hanna.
- Jó reggelt babáim- megdörzsöli a szemeit, ha a kislány hagyja ad az arcára egy puszit, majd felül és Auróra szájára nyom egy csókot.
- Miért vagytok még itt bent? - Értetlenül néz rájuk. Tudja , hogy itt a két fiú, de ők aztán nem fognak kijönni a szobából, hacsak ő maga be nem megy értük. Tudják, hogy el kéne ásniuk magukat.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 9. 21:43
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 9. 21:51 | Link

Te
Nálad


Mosolyogva figyeli ahogy a kislány érintésére Bálint kinyitja a szemeit. Furcsa volt látni, hogy ilyen nyugodtan tűrik egymást, sőt mi több, szuperül elvannak. Azonabn tény, hogy sokáig nem bírta visszafogni az apróságot, Hanna Bálint figyelmére vágyott, úgyhogy addig piszkálta, ameddig fel nem keltette. Bűnbánó mosollyal az arcán figyeli a jelenetet,Hanna győztes mosolyával együtt.
- Jó reggelt édes.
Nem szokta becézgetni, most először csúszott ki a száján, s mikor csókot kap jön rá, hogy egész komolyan gondolja. Hanna visszadől a puszi után, szorongatja a plüss unikornist, és csöndesen hallgatja a felnőtteket. Innentől a többi már nem az ő feladata, a nehezét az anyjára hagyja, neki kell megmagyarázni miért vannak még bent.
- Nem akartam velük találkozni.
Fintorba szalad az arca, vádlón bök a fejével az ajtó felé. Ki tudja mit csináltak ott éjszaka odakint. Nem ismeri őket, s a tegnapiak után nem is akarja. Így azzal sem lehet tisztában, hogy mikor kelnek, azt sem tudja, mennyi az idő.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 10. 08:07
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 10. 08:48 | Link

A  NŐ
 Otthon

A körülményeknek köszönhetően lassan fogja csak fel mi is a helyzet. Szemeit fáradtan megdörzsöli, majd egy sóhajtással egybekötve lassan kimászik az ágyból és az ajtóhoz lép, hogy kinyissa.
- Nézd drágám ez így működik. Megmutassam még egyszer? -  a választ meg sem várja, újra prezentálja, hogyan kell egy ajtót kinyitni, közben persze telibe röhögi Aurórát. - Amíg be nem megyek értük, nem fogják kitolni az arcukat. Szóval nyomás kifelé- eláll az útból, hogy a két nőszemély elindulhasson a nappali irányába. Hogy a művelet minél gyorsabban sikerüljön még a pipi terelő mozgást is beveti, amelyet láthatóan csak Hanna élvez, az anyukája már nem annyira.
- Nem fognak bántani. Ígérem- ad egy csókot a mellette elhaladó arcára, aztán komótos léptekkel követi őket a konyháig. Tesz fel kávét és Hannának készít kakaót, de a többit inkább Aurórára hagyja.
   
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 10. 08:48
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 10. 10:11 | Link

Te
Nálad


Fintorogva figyeli a jelenetet, tényleg ennyire nagy probléma lenne, hogy bent maradtak? Unottan emeli égnek a tekintetét, nem akarja még csak látni sem, hogy Bálint kicsúfolja.
- Örülök, hogy ilyen jól elszórakozol.
Összefonja a kezeit maga előtt. Hannának tetszik a dolog, az anyjának már kevésbé és mindez kiül az arcára is.
- Nem félek tőlük...undorom.
Mégis ki beszélt itt félelemről? Fél pillanat alatt szétátkozná őket ha arra kerülne sor. Nem akar ellenkezni, úgyhogy miután Bálint elindítja a csapatot ő is felkel, majd Hannát maga előtt tolva kimennek a konyhába. Felkapja a kislányt és leülteti a magasított székre és nekiáll valami reggelit csinálni, de a tekintete folyton a zárt ajtóra siklik, persze csak alig láthatóan, nem feltünően méregeti. Egyszerűen idegesíti a jelenlétük, a gondolat, hogy tegnap pénzt akartak neki adni. Úgy dönt palacsintát csinál, míg a férfi a kávét csinálja ügyesen kerülgeti, hogy még csak véletlenül se akadályozzák egymást. Összeszedi a hozzávalókat és nekiáll méricskélni. Elővigyázatosságból nem használja a pálcát, ki tudja alapon.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 10. 10:12
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 11. 10:26 | Link

A  NŐ
 Otthon

Persze, hogy szórakozik, felettébb mókásnak tartja ilyennek látni a nőt. Főleg azért, mert eddig mindig csak a határozott, anyatigris énjét mutatta, amivel levette őt a lábáról. Most pedig amellett, hogy ez a védelmező anyuka itt van, még a feszültség, a zavar és az idegesség apró szikrája felcsillan. Ez pedig lenyűgözi, mert egyszerűen elképeszti, hogy valakiben ennyi érzelem és személyiségjegy megjelenjen. Imádja a dolgot.
Levesz két bögrét, amelyekbe önt a kávéból, majd elkészíti mindkettőt úgy, ahogyan isszák. Hanna elég odarakja a kakaót, a kislányt pedig felteszi a székébe. Auróra italát leteszi a pultra, majd odalép mögé.
- Utoljára mondom, engedd el, nem fognak kijönni onnan, nyugalom - hangján is érezni lehet a változást. Ha a nő nem engedi el egy kicsit magát, akkor a reggelük még vitával is indulhat két idióta miatt, ennek a gondolata pedig nem igazán nyeri el a tetszését.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 11. 10:26
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 11. 10:47 | Link

Te
Nálad


- Jól van, felfogtam.
Megadóan felemeli a kezeit, majd a kávéért nyúl és belekortyol. Keserű, de nem a cukor hiánya teszi. Hihetetlen, hogy mindezek után még ő a rossz pusztán azért mert rosszul érzi magát. Nem tud nyugodt lenni a tegnapi után, bármennyire is szeretne. Soha nem bántották még meg így, ez pedig nyomot hagy az ember lelkén. De innentől kezdve egyáltalán nem foglalkozik az ajtóval, hátat fordít, nem törődik vele. A reggeli viszont nem készül el magától, és ha nem csal egy kicsit, akkor rövid úton mindannyian éhen halnak. Palacsintát tervezett, de nincs kedve összemaszatolni magát, úgyhogy a pálcája lendítésével intézi a dolgot. Gyors és hatékony, néhány egyszerű mozdulat után a tálban összeáll a massza, pont ahogy az édesanyja tanította. Sütni viszont pálca nélkül szeretné, hogy jó vaskosak legyenek a palacsinták. Nem csinál sokat, ő biztos, hogy nem eszik, neki bőven elég a kávé. Mikor kész van, felszeli a Hannáét, rak rá egy kis szirupot, szel mellé gyümölcsöt, majd Bálint elé is lerakja a tányért, csak azután foglal helyet a bögréjével.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 11. 10:48
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 11. 12:31 | Link

A  NŐ
 Otthon

Elmosolyodik, de ez korántsem annyira őszinte, mint lenni szokott. Valami feszültséget érez kettejük között, amely nem igazán nyeri el a tetszését, főleg, hogy önhibájukon kívül estek bele ebbe a történetbe. Nézegeti még pár pillanatig, majd ő is a kávéjáért nyúl, hogy egy kortyot igyon belőle.
- Óvatosan bánj vele, mert ők muglik- csak halkan jegyzi meg ezt az információt és fejével a pálca felé bök. Bár tudja, hogy nem fognak belefutni ebbe a helyzetbe, de azért jobb az óvatosság. Bármi kitelik ezekből az őrültekből, tapasztalták már sajnos mindketten.
Elveszi a tányérját és leül a kicsi családhoz enni.
- Köszönöm - küld egy mosolyt mindkettőjüknek és bár tudja, hogy undorító szokás, muszáj a reggelivel összekötnie az új információk begyűjtését, így miközben eszik figyelmét a hírekre szenteli.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 11. 12:32
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 11. 13:30 | Link

Te
Nálad


Nem eszik, de azért lop egy szeletet Hannától, csak hogy letesztelje a művét. Csokisziruppal elötnve tényleg egész ehető, bár az ő ízlésének túl tömény, a kislánya oda van érte. A konyhabéli teljesítményének azonban nem ad hangot, nem szereti dícsérni a főztjét, mert a teljesítménye nagyon sok mindentől függ. Most jó kedve van, boldog, hát jól főz, de van amikor még egy vizet felforralni is képtelen. Olyankor inkább rendel valamit és nem gyújtja fel a konyhát.
- Ouh...oké. Ezt nem tudtam.
Gyorsan el is rakja a pálcát bár hirtelen viszketni kezd a tenyere a gondolatra. Tehát muglik. Gyerekes csínyek jutnak az eszébe de elveti mindet. Felül elemkedik rajta, többet jelent neki a férfi, mint a saját büszkesége.
- Igazán nincs mit.
Hannával foglalkozik, beszélgetnek egy kicsit, míg Bálint magához veszi a reggeli információt, amire szüksége van. Úgy tűnik ez valamiféle rutin, egész tűrhető, idilli.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 11. 13:31
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 11. 13:38 | Link

A  NŐ
 Otthon


Néha gondterhelt arccal néz egy-egy oldalt, néha pedig önelégülten vigyorogva. Van, ami kifejezetten kedvező számára, de hangot ennek nem ad. Egy-egy téma elolvasása után odapillant a lányokra és küld nekik egy mosolyt, majd újra elmerül a hírek világában. Le kell szoknia erről a mocskos rutinról, mert inkább a körülötte lévőkkel kellene foglalkoznia. Miután mindennel végez zárásképpen megissza a maradék kávéját és türelmesen megvárja, hogy a hölgyek is a reggeli végére érjenek.
- Milyen terveitek vannak mára?- érdeklődve fordul Hanna felé, eddigi tapasztalatai szerint elég nagy szava van abban, hogy mi legyen a napi program. No meg nem szeretné, ha úgy érezné, hogy ki van zárva a felnőttek világából, mert erről szó se lehet.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 11. 13:39
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 11. 13:48 | Link

Te
Nálad


Lassan ő is befejezi a kávéját, most már csak Hanna van hátra, aki nagyokat pislogva eszik, még nincs egészen ébren, de azért próbálkozik, de folyamatosan elvonja a figyelmét az, mikor a férfi felnéz, vagy lapoz. Egy-egy képet megnéz az újságban, de hamar ráun, mert nem sok van benne, úgyhogy bekapja az utolsó falatot is és leöblíti a kakaóval. Még csak reggel nyolc óra, de már magába diktált egy jó adagnyi cukrot, ami egész napra kitart. Mikor Bálint megszólítja, lassan felé fordítja a tekintetét és törökül felel.
- Azt mondja nagyon fáradt...
Néha muszáj fordítani, csak úgy melléesen teszi, miközben elpakolja a tányérokat és nekiáll mosogatni. Hamarosan már nem ledz ennyire nyugodt, úgyhogy még addig kell rendet pakolnia, míg Hanna nyugton van. Közben már azon gondolkodik, hogy mit csináljanak ma. Ha Báint dolgozni fog, akkor csöndbe kell maradni, ami egy ilyen csöppséggel nem nagyon megy, nem bámulhatja egész nap a televíziót, úgyhogy bajban van.
- Nem tudom, nem nagyon szeretnénk zavarni, amíg dolgozol.
Legfeljebb addig elmennek valamerre, ha végez akkor csinálhatnak valamit együtt.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 11. 13:49
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 11. 15:57 | Link

A  NŐ
 Otthon

Nagyokat pislogva tekint a kislányra, próbálja kivenni a szavakból, hogy miről is van szó, de ez teljesen reménytelen. Muszáj lesz megtanulnia törökül, hogy könnyebben szót értsen vele.
- Hát, akkor mit szólnátok, hogy miután kidobtam a két vendégünk, nem csinálnánk ma semmit?- ez a legjobb ajánlata mára. Itthon marad, megunta hogy úgy ugrál, ahogy fütyülnek. Ráadásul sosincs igazán ideje Hannával és Aurórával normális, tartalmas időt együtt lenni, ma talán ez is sikerül. Tányérját és bögréjét ő maga viszi a mosogatóhoz, majd megfogja Auróra kezét.
- Atyaég, mit művelsz - elzárja a csapot és eltolja onnan a nőt. - Itt ilyenre nincs szükség - megrázza a fejét, és a csap illetve a nő közé áll. Tekintetét mélyen a szemébe fúrja, elmosolyodik és nyom a homlokára egy csókot. - Szép vagy - ad még egy csókot a homlokára, majd ellép mellőle, hogy Hannát kivegye a székéből és útjára engedje.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 11. 15:57
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 11. 16:44 | Link

Te
Nálad


Jót vigyorog a lányán, milyen kicsi és már most tudja, hogy kell a férfiakat csőbe húzni. Már épp mosogatna, mikor megállítják. Bálintra pillant, próbálja kikerülni, de a férfi közé és a mosatlan közé áll, így kénytelen hitetlenkedve felnevetni. Nem hiszi el, hogy tényleg nem mosogathat.
- Úristen ne már, én szeretek mosogatni. Nem fog letörni a kezem azért mert elmosom.
Halál komolyan néz a férfira, de mivel tudja, hogy nincs esélye nem fog kardoskodni. Majd ha odafér akkor elmosogat. Szereti befejezni, ami elkezd.
- Ez a világ legjobb ötlete. Ránk férne már egy kis pihi, amikor nincs program.
Egész napos ágyban fetrengés, még szép, ezt senki nem tudná elutasítani. Főleg, hogy ahogy rápillant a párosra. El sem tudja képzelni, látott-e már valaha ennél cukibbat. Bálint, aki korábban gyereket csak messziről látott, a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy reggeli után elengedi a kislányt, aki egy gyors 'köszönöm' után vigyorogva szalad a nappaliba.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 11. 16:45
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.

Drávecz Bálint
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 720
Írta: 2017. április 11. 17:34 | Link

A  NŐ
 Otthon

Önelégülten vigyorogva néz le a szőkeségre. Eddig még nem volt ennyire kiütköző gondjuk a különböző életvitel miatt, bár nem érzi azt, hogy majd ezen fog múlni kapcsolatuk további kimenetele. Tény, hogy mindketten másképpen nevelkedtek és másképpen élnek, de eddig is sikerült megtalálniuk a középutat, remélhetőleg nem egy mosogatás fog keresztbe tenni az életüknek.
- Itt viszont nem kell ilyesmit csinálnod - felsóhajt, inkább nem kezd el vitába szállni a nővel, mert látja a mozdulatain, hogy ez veszett ügy.
Miután leteszi Hannát, hogy had menjen amerre akar,  odalép Aurórához és magához vonja egy csókra.
- Ha szeretnéd elintézem, hogy lehessen egy ilyen csajos napotok, amin jönnek ezek az izék, akik megcsinálják a hajatok, meg ilyenek- zavartan vakarja meg a fejét, nem ért ezekhez a női dolgokhoz, de ha kell utána néz. Szeretné, ha jól éreznék magukat a hölgyek és ő ezzel tud csak szolgálni. Rossz szokása, hogy mindent a pénzzel mozgat és mindig annak használatával keres megoldást. Egyelőre még képtelen arra, hogy eltekintsen ettől, túlságosan beszippantotta már ez a világ.
Utoljára módosította:Drávecz Bálint, 2017. április 11. 17:35
Hozzászólásai ebben a témában
Egressy Auróra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. április 11. 18:24 | Link

Te
Nálad


#hercegnőleszeklassan #drágacipő #semmimunka

- Tudod...ha ezt a nagybátyám hallaná, biztos megpróbálna meggyőzni arról, hogy elment a józan eszed.
Nevetve karolja át a nyakát, neki igazán nem nagy dolog három tányért elmosni. A török szokások merőben mások, ott a nők dolga tisztán tartani a saját konyhájukat, ahogy rendben tartják a családfőt is. Ez pedig Rora szerint teljesen rendben van így, otthon is ezt látta, de soha nem szállna vitába a férfivel emiatt, ha nem, hát nem. Többek között ez is neveltetés, de nem elhanyagolható Bálint dominanciája se. Vannak helyzetek, ahol nemet tud mondani és vitázik, de az esetek többségében hagya érvényesülni.
- Én azt szeretném, ha egy kicsit lazulnál, felesleges elkényeztetned.
Végigsimítja a felkarját, majd megnyomkodja egy kicsit a vállát.
- Nincs munka..meg ideg, csak ülj le és csinálj valamit amihez kedved van.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. április 11. 18:33
Hozzászólásai ebben a témában


Birinin seninle bi problemi varsa, unutma ki, o onun problemi, senin degil.


Oldalak: [1] 2 3 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek