Cipőm sarka hangosan kopog a budapesti forgatagban, vállam nekiütközik egy szembejövő nőének. Sietősen kérek elnézést, majd folytatom utam az egyik hoppanálási pont felé. Mióta nem járok már haza a szüleimhez, Budapest nem tartozik éppen a kedvenc városaim közé. Szeretnék gyorsan hazakeveredni, mielőtt a nagy város ellenére is megtalál valamelyik szülőm. Még mindig nem sikerült rendezni a kapcsolatunkat, de az idő elteltével szerintem ez már így marad, mert se én, se ők nem hajlandóak arra, hogy normális emberek módjára leüljünk és megbeszéljük a dolgot. Anyám tudom, hogy teljesen kifordult önmagából, én pedig nem akarok kedve szerint ugrálni.
A nővéremmel találkoztam, akit azért jó volt látni ennyi idő után, vele még mindig tartom a kapcsolatot. Hiába kértem, hogy jöjjön inkább Bogolyfalvára, ami nekem is közelebb van és távolabb a szüleinktől, hajthatatlan volt, így most kénytelen vagyok átverekedni magam a délutáni tömegen, hogy hazajuthassak. És közben muszáj rájönnöm, hogy miért is nem rajongok annyira a nagyvárosokért: a tömeg miatt. Még mindig ki nem állhatom a tömeget.
Felpillantok az egyik kereszteződésnél, a túloldalon pedig ismerős arcot vélek felfedezni. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a férfi az-e, akinek én hiszem,  de ha meg igen, akkor azt hiszem örülnöm kellene, hogy újra láthatom. Hunyorítva pillantok felé, majd amikor elfordul, elindulok felé. Próbálom tartani vele a lépést, és nagyon remélem, hogy tényleg az, akinek gondolom.
- Bálint! - utánakiabálok, hátha ezzel többet érek el, mint a szimpla követéssel, pedig lehet, hogy egy tök idegen pasas után üvöltözök. Még mindig nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy azt a férfit követem, akivel én olyan sok időt töltöttem gyerekkoromban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=670358#post670358][b]Nemes L. Izabella - 2017.03.26. 15:02[/b][/url]

Cipőm sarka hangosan kopog a budapesti forgatagban, vállam nekiütközik egy szembejövő nőének. Sietősen kérek elnézést, majd folytatom utam az egyik hoppanálási pont felé. Mióta nem járok már haza a szüleimhez, Budapest nem tartozik éppen a kedvenc városaim közé. Szeretnék gyorsan hazakeveredni, mielőtt a nagy város ellenére is megtalál valamelyik szülőm. Még mindig nem sikerült rendezni a kapcsolatunkat, de az idő elteltével szerintem ez már így marad, mert se én, se ők nem hajlandóak arra, hogy normális emberek módjára leüljünk és megbeszéljük a dolgot. Anyám tudom, hogy teljesen kifordult önmagából, én pedig nem akarok kedve szerint ugrálni.
A nővéremmel találkoztam, akit azért jó volt látni ennyi idő után, vele még mindig tartom a kapcsolatot. Hiába kértem, hogy jöjjön inkább Bogolyfalvára, ami nekem is közelebb van és távolabb a szüleinktől, hajthatatlan volt, így most kénytelen vagyok átverekedni magam a délutáni tömegen, hogy hazajuthassak. És közben muszáj rájönnöm, hogy miért is nem rajongok annyira a nagyvárosokért: a tömeg miatt. Még mindig ki nem állhatom a tömeget.
Felpillantok az egyik kereszteződésnél, a túloldalon pedig ismerős arcot vélek felfedezni. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a férfi az-e, akinek én hiszem,  de ha meg igen, akkor azt hiszem örülnöm kellene, hogy újra láthatom. Hunyorítva pillantok felé, majd amikor elfordul, elindulok felé. Próbálom tartani vele a lépést, és nagyon remélem, hogy tényleg az, akinek gondolom.
- Bálint! - utánakiabálok, hátha ezzel többet érek el, mint a szimpla követéssel, pedig lehet, hogy egy tök idegen pasas után üvöltözök. Még mindig nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy azt a férfit követem, akivel én olyan sok időt töltöttem gyerekkoromban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=670377#post670377][b]Drávecz Bálint - 2017.03.26. 15:28[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=671843#post671843][b]Nemes L. Izabella - 2017.04.02. 13:56[/b][/url]

Fogalmam sincs, hogy egyáltalán megismer-e még, vagy tényleg a jó ember után kiabáltam. Nem akarok túlságosan sok időt tölteni Budapesten, ezt az időt meg pláne nem úgy szeretném eltölteni, hogy idegen emberek után üvöltözöm az utcán. Abban sem vagyok biztos, hogy tudja, ki vagyok. Mármint jó, nyilván ha bemutatkozom, talán majd megismer vagy tudom is én. Az mindenesetre egy jó pont, hogy a neve hallatán megáll. Akkor olyan nagyot mégsem tévedhettem.
Közelebb sietek hozzá, közben dobok egyet az alkaromon fekvő kabátomon, hogy ne csússzon le. Végigpillantok a férfin és meg kell állapítanom, hogy nagyon sokat változott tizenéves kora óta. Szerintem legalábbis sokat változott. Aztán mielőtt még bármit mondhatnék, megszólal, nekem pedig megugranak szemöldökeim. Zavartan rázom meg a fejem, ajkaim elnyílnak egymástól.
- Nem, én öhm... Drávecz Bálint, ugye? - A biztonság kedvéért inkább rákérdezek, hogy mégse érjen meglepetés. A végén még kiderül, hogy csak egy random Bálint állt meg a neve hallatán, aztán semmi köze sincs ahhoz, akit én látni véltem. Amennyiben megkapom az igenlő választ, biccentve felpillantok rá. - Nemes Izabella. Nem tudom emlékszel-e még rám - kérdőn keresem a tekintetét, hogy lássam az arckifejezését, amikor leesik neki, hogy ki vagyok. Vagy rosszabb esetben tovább állunk egymással szemben értetlenül, míg le nem esik neki. Én végül is ráérek még pár percig, annak az esélye úgyis kevés, hogy pont most és itt futok össze valamelyik szülőmmel, ez a város mégis elég nagy és távol vagyunk a minisztériumtól. Azt hiszem.
- Még évekkel ezelőtt találkoztunk, a szüleink nagyon jóban voltak és sok közös programot szerveztek, néhányon mi is ott voltunk - kezdek bele a magyarázásba újra. Az meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg magázzam, bennem az a Bálint képe él, akivel olyan látványosan unatkoztunk, amíg a szüleink többnyire egy gyerek számára unalmas dolgokról beszélgettek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=672373#post672373][b]Drávecz Bálint - 2017.04.04. 16:40[/b][/url]

Kissé megdöntött fejjel méregetem a zavarral küszködő szőke loknikkal rendelkező fiatal nőt. Arcvonásai nagyon ismerősek, mintha már láttam volna valahol. Emlékezetem azonban sajnos cserben hagy, nem tudom előkaparni, nem tudom megtalálni az archoz tartozó nevet, családot vagy bármi fokódzkodót, aminek köszönhetően a kínos érzés, amely itt kering körülöttünk csak úgy elillanna.
- Teljes életnagyságban – elvigyorodom és még ki is húzom magamat. Azonban ebből sajnos még mindig nem vagyok képes kihámozni a múlt ködös árnyait. Bár azt azért egyből levágom, hogy nem egy idegenről van szó, mert akik csak úgy random szoktak megszólítani az utcán, nem ennyire biztosak magukban. Ugyanis látom ám én ott az önbizalmat, bár egy kissé megbújik a kezdeti zavar mögött, de a szemek, azok sokkal többet mondanak ennél.
– Lilien? – nagyokat pislogok rá. Nem, nekem akkor sem és most sem és sohasem lesz Izabella. Már csak azért sem, mert mindenki annak nevezi, én pedig szeretem az egyedi megszólításokat. Szemeimet újra és újra fel-le futtatom rajta. Legutóbbi emlékeim róla azok, hogy kis szoknyácskában, két copfba kötött hajjal futkorászik az udvarunkon, mert éppen valami pillangót kerget. Most meg, itt áll. Gyönyörűen néz ki és már tudom is, hogy kire hasonlít ennyire. Hát az édesanyjára, na meg a nővére vonásait is felfedezem benne.
– Hű, de jó nő lett belőled – még mielőtt ellenkezhetne, megpörgetem őt magam előtt, hogy lássam teljes pompájában és elismerően hümmögök párat neki.
– Hát te mit keresel erre felé? – azért egy kis távolságot muszáj megtartanom, mert bár örülök ennek a találkozásnak, nem szeretném, ha valami idióta lekapna minket és olyan címlap sztorit kerekítene belőle, amit hónapokig nem tudok kimagyarázni.
– Szerintem a fentiek küldtek téged pont erre, mert éppen dilemmában vagyok, ajándékot kellene választanom egy 3 évesnek és egy 24 évesnek, de reménytelen vagyok ezen a téren – nálam ez a segélykiáltás és éppen szegény levitást találja telibe. Közben pedig tudunk még társalogni is, hát micsoda pompás ötlet ez így együttvéve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=674587#post674587][b]Nemes L. Izabella - 2017.04.15. 20:45[/b][/url]

Ajkaim halvány mosolyra húzódnak a férfi felismerését követően. Mikor kihúzva magát emelkedik még jobban fölém, elkeseredett sóhajtással lépek egyet hátra. Nem rajongok ezektől a túlzott magasságkülönbségektől, még abban az esetben sem, ha amúgy pártolom ezt „a férfi legyen magasabb” dolgot, nem vagyok elragadtatva azoktól az esetektől, mikor valaki szánt szándékkal akar magasabbnak tűnni nálam. Valamiért frusztrál és ilyenkor akaratlanul is elutasítóbb leszek a kelleténél. Ösztönösen akarok hátrálni, mint ahogy ebben a helyzetben is teszem, holott nincs mitől tartanom, nem fog bántani. Egy régi ismerőst még sem szokás bántalmazással üdvözölni.
- Izabella, de igen. – Nem tudom miért szólít pont Liliennek, mikor annyi minden lehetnék. Mióta ismerem nem hajlandó azt a nevemet használni, amit amúgy mindenki használ és én is jobban preferálnék, de akárhányszor szóltam rá, továbbra is a középső nevemen szólít. Szinte ösztönösen javítom ki, én magam már lassan észre sem veszem, a szavak maguktól csúsznak ki a számon. – Köszönöm – pirulok bele azonnal a bókba, majd engedelmesen megpördülök a sarkamon, hogy végignézhessen rajtam. Azt nem teljesen értem, mi szükség van erre itt az utca közepén a legnagyobb forgatagban, de csak hagyom, hadd csinálja. Amíg nem okozunk ezzel problémák másoknak, felőlem legyen.
- Miért olyan meglepő, hogy Budapesten vagyok? – Elvégre a szüleim is itt laknak tenném még hozzá, de egyelőre csak visszakérdezek. Homlokráncolva pillantok fel rá és mintha egy kis megrovó él is lenne a hangomban, bár ez utóbbit meglehet, csak beképzelem magamnak. Nem mindig egyértelmű, hogy mit akarok kifejezni, olyankor meg is kell erősítenem magamban. Megvárom, míg Bálint válaszol valamit a kérdésemre, majd én is megszólalok. – Egyébként a nővéremmel találkoztam. Vivien, nem tudom rá emlékszel-e még – mondom halkan, karjaimat összefonva magam előtt. Bár ha rám emlékezett, akkor nyilván rá is fog, Viviennel nagyon jóban voltak akkoriban és szerintem a nővéremnek tetszett is a fiú, bár ezt soha nem vallotta volna be magának, vagy nekem.
Mikor Bálint ismét megszólal és majdhogynem esdekelve kéri a segítségem, szemöldökeim lassan a homlokom közepéig kúsznak fel meglepetésemben. Zöld szemeim hatalmasra nyílnak csodálkozásom közepette és még akkor is csak pislogok rá nagy szemekkel, mikor elhallgat. Aztán észbe kapok és a torkomat köszörülve rendezem vissza az arcom abba a kedveskedő formába, majd el is mosolyodom.
- Gratulálok a kislányhoz. – Hát nyilván kislány, ha fiú lenne, neki tudna mit venni, elvégre ő is férfiból van. Arról egyébként nincs fogalmam, hogy nem övé a gyerkőc, de ha zavarja, majd úgyis kijavít. – Én ékszert javasolnék, az mindig nyerő és nem is kell olyan sokat vacakolni vele. Na, gyere – indulok el végül hangos kopogással, jobbról kikerülve a férfit. Lendületesen sétálok, a kviddics miatt megszoktam a gyorsaságot, na meg gondolom minél előbb végzünk, neki is annál jobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=674594#post674594][b]Drávecz Bálint - 2017.04.15. 21:13[/b][/url]

A szőke nők a végzeteim, s valószínűleg, ha egy nem birtokolná már a szívemet, csapnám is a szelet annak amelyik éppen itt pillog fel rám. Nem, még az sem érdekelne igazán, hogy kinek a fülébe landolna az információ. Én még mindig élvezem, ha sikerül megbotránkoztatni a nagy elitet, s biztos vagyok benne, hogy egy Drávecz - Nemes címlap elég jó pletykát indítana el. No, de Lilien szerencséjére jófiúvvá avanzsáltam pár hónappal ezelőtt, így szavak helyett csak hümmögéssel és elismerő pillantásokkal tudok neki szolgálni.
- Hát nem tudom, hogy mi van manapság a családoddal, rólad is azt hallottam, hogy még mindig iskolába jársz Bagolykőre. Azért lepődtem meg - nézzenek oda, még én állok neki magyarázkodni, holott csak érdeklődtem. Nővére nevét meghallva, mosolyom egy kissé szélesebb lesz. Hogyne emlékeznék rá, volt pár dolog,  amelyből mindenkit kihagyva, csak úgy kettesben elvoltunk, úgy mint ahogy a tinik szoktak. Persze mindent csak diszkréten, bírtam a csajt, fogalmam sincsen, hogy sikerült elkeveredni tőle.
Testtartásomon némiképp lazítok, mert valami azt sugallja, hogy a kiállásomnak köszönhetően Lilien, mintha nem érezné magát annyira lazán, mint annyira én társaságokban kellene. Hiszen láttam én gyakorlatilag őt már mindenhogyan. Igaz akkor még nem voltak ilyen domborulatai, na de mégis, nem kell tőlem rosszul éreznie magát. Tudok én jó arc is lenni, ha éppen olyan a kedvem. Míg én a testtartásommal foglalkozom ő gratulál nekem a kislányhoz, amitől hirtelen úgy érzem, mintha forogni kezdene körülöttem a világ. Egyszerre leszek dühös és elkeseredett, s ez a két érzés együtt, nem a legszerencsésebb párosítás. Kell pár pillanat, míg sikerül összeszednem magamat.
- Gratulálj Korollnak vagy kinek,  az övé  - mintha valami ilyen neve lett volna. Nem különösebben érdekel, csak az agyvízem ne forrna fel még a gondolattól is.. - Na és egy három évesnek milyen ékszert vesz az ember? - ha csak Auróráról lenne szó, akkor simán megoldanám a gondomat, de Hanna esetében teljesen világtalan vagyok.
Mivel férfi vagyok, tekintetem egy pillanatra automatikusan a mellettem elhaladó szőke lány ringó fenekére téved, de még mielőtt észrevenné, összeösszeszedem magam és egy száznyolcvan fokos fordulatnak köszönhetően már veszem is fel a leányzó tempóját. - Figyelj már, nem futóversenyen vagy. Lassíts egy kicsit, ráérsz - kezemet a vállára teszem, hogy ezzel is lassítsak rajta. Na meg így végre sikerül is teljesen beérnem és besorolnom mellé.  - Hova rohansz? Kerget valaki? - kezemet lassan visszahúzom, mert semmiképp sem szeretnék a kelleténél több időt tölteni a szemèlyes szféráját megzavarva. Na meg a végén még eltöri, milyen jól fogok járni vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=677705#post677705][b]Nemes L. Izabella - 2017.04.26. 21:56[/b][/url]

Az előttem álló úriemberrel ellentétben nekem nincs ínyemre valamelyik szennylap címlapjára kerülni egy bizonyítékok nélküli cikk keretében, így sajnálatos módon, de ki kell hagynom azt a bizonyos Drávecz – Nemes sztorit, ami hatalmas port kavarna körülbelül mindenhol, ahol csak ismerik egy kicsit is kettőnk családját. Kedves szüleim elmúlt hónapos tevékenységei alapján pedig úgy érzem, egyre többen kezdik felismerni őket a varázsvilágban, ami engem egészen addig teljesen hidegen hagy, míg nem kevernek bele semmibe, ebbe pedig sajnos az a bizonyos címlapsztori is beletartozik. Meg gondolom, Norbi sem repdesne éppen az örömtől, ha olvasná.
A családom még mindig nem tartozik éppen a kedvenc témáim közé, mert azon kívül, amennyit a nővérem baglyiból néha megtudok, fogalmam sincs, most éppen mi van a szüleimmel meg a nagy aranyvérűségükkel, amit olyan bőszen igyekeznek helyreállítani. Még azt sem tudom, hogy ez a jó szó-e arra, amit művelnek.
- Mhm, most vagyok végzős mestertanonc, idén végzek – válaszolok a fel sem tett kérdésére, amit csak így magamnak kreáltam unalmamban, mert mi mást is csinálnék.
Bálint persze emlékszik Vivienre, amit csak egy halvány mosollyal nyugtázok. A nővérem a mai napig is ugyanolyan sziporkázó, mint fiatalabb korában volt, nem is értem miért nem talált még magának valakit, akivel aztán sziporkázva élheti tovább az életét. Vagy inkább hagyja az egészet a fenébe és majd a szüleink találnak neki valakit, mert miért is ne, aranyvérűéknél ez így megy ugyebár. Csak kár, hogy az előre elrendezett házassággal elkéstek pár évet, kétlem, hogy a nővérem belemenne bármilyen érdekházasságba.
- Korollnak? – Szemöldökeim egészen magasra emelkednek, zöld szemeim hatalmasra kerekednek, mikor kiejtem a számon az ismeretlen férfi nevét. Hamar kiderül, hogy valami nagyon drámaiba tenyereltem éppen bele, így le is hajtom a fejem. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy bölcs döntés lenne ezt a témát tovább feszegetni, inkább segítek neki valami ajándékot keresni, abban talán még jobb is vagyok, mint a párkapcsolati drámák kivesézésében. Wardnál sem jött be.
- A kislánynak nem feltétlenül kell ékszer, neki vehetsz akármit. Plüsst, társast, tiarát, tütüt, mini pónit, és persze rengeteg édességet, mert hidd el, semmi más nem fog számítani - vetek rá egy jelentőségteljes pillantást, ezzel pedig meg is magyaráztam mindent. Én is voltam három éves, akkor mindenkinek a rózsaszín tütü, a póni és a csoki a legfontosabb, egy kislányt pedig igazán bűn lenne megfosztani mindezektől.
Érzem Bálint ujjait a karomon, mire meglepődve lassítok le és fordulok felé, de mielőtt bármit kérdezhetnék, ő már válaszol is rá. Némán kérek elnézést egy vállvonással és némi pislogással, nekem ez teljesen természetes tempó és valószínűleg nem lesz olyan könnyű most majd itt lassan sétálgatni, mintha olyan sok időm lenne. Pedig van, ma már az ég világon semmi dolgom sincs.
- Megszoktam, hogy sietnem kell ide-oda, nem tehetek róla - vonom meg a vállam, és én ezzel el is intéztem a dolgot. Folytatom utam a kiszemelt bolt felé, majd a kirakat előtt lecövekelve ha szükséges bevárom Bálintot - bár mentségemre szóljon, igyekszem visszafogni magam - és fejemmel az üveg mögött csillogó ékszerekre bökök. - Mit gondolsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=678351#post678351][b]Drávecz Bálint - 2017.04.29. 17:38[/b][/url]

– Mik a terveid azután, hogy végeztél? – teljes őszinteséggel teszem fel a kérdésemet. Régen találkoztunk már, de ettől függetlenül nem szűnt meg az érdeklődésem, sem felé sem pedig a családja fele. Kapcsolatok jönnek és mennek, de vannak olyan emberek, akiket ha évekig sem látsz, akkor sem tudsz kiverni a fejedből. Na hát ez a szőke leányzó pontosan ilyen, na meg a nővére is.
– Ja tudod, ott tanít az iskolában, lehet a-val vagy i-vel van a neve – nem különösebben érdekel, hogyan hívják. Szememben neki semmi értéke nincsen, mert megvetem azokat, akik felcsinálnak valakit, aztán eltűnnek. Bár becsületére váljék, hogy amint megtudta, hogy gyerek van, próbál belekerülni az életébe, de ettől még nem lesz nagyobb ember a szememben. Csak megtanítanám a gimnáziumokban és a varázslóképzőkben egy-egy óra keretén belül a fogamzásgátlás szabályait, meg lehetőségeit. Na de már mindegy. Hanna van és lesz is, én meg majd apja helyett leszek az apja, szerencsétlenségére.
– Az édességet hanyagoljuk, mert utána meg fizethetem a fogorvost is – kínomban elnevetem magamat. – A tütü az nem az autó megnevezése? – most már megvakarom a tarkómat is. Kezdem elveszettebbnek érezni magamat, pedig még mielőtt Izabella megkiabált, már akkor is teljesen végem volt. – Pónit meg nem hiszem, hogy bevihetnénk a lakásba, nincs kertünk – reménytelenül felsóhajtok és széttárom a karjaimat. – Így akkor maradjunk a tiaránál, azt tudunk ékszerüzletben is, nem? Akkor egy helyen tudok venni nekik, mert hát csak nem veszek valami bóvli műanyag kacatot – de nem ám, nekem igazi kell, ami sokba fog kerülni, amely miatt majd fájhat később a fejem. Hanna megérdemli, bár abban nem reménykedem, hogy az a tiara sokáig fogja bírni, de meg fogja érni, az tuti.
-  Jól van, nem olyan gáz, de elég nevetségesen néz ki, hogy te futsz előttem én meg loholok utánad. A végén még azt hiszik, hogy menekülsz előlem – bár lehet jobban járna, ha tényleg ezt tenné. Most még elviselhető vagyok, de csak azért, mert lehetőséget látok a lányban, ő lesz a napom megmentője, amelyet majd a tőlem megszokott, túlságosan is bőséges nagylelkűséggel fogok neki meghálálni. Már van is ötletem arra, hogy milyen kivitelben, az biztos, hogy sok pénzem fog rámenni. Megint. Lassan lépdelek oda a kirakathoz, amelyben nem is az ékszereket nézem, hanem az árukat. Nem túl drágák, sőt van, amelyik eléggé olcsónak tűnik, így nem igazán nyeri el a tetszésemet. Kicsit még töprengek, majd a lány felé fordítom fejemet. – Ennél drágább termékekben gondolkozzunk – bevillantok egy vigyort. Had költekezzek egy kicsit jobban, hiszen van miből. Még nézem egy kicsit a kirakat mögött csillogó ékszereket, majd egy apró lökéssel jelzem a levitásnak, hogy akár indulhatnánk is tovább, bár én aztán nem sietek, eltöltöm vele az egész délutánt, ha arról van szó.