36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 3. 10:15 | Link


Budanekeresd - szünet

Az eső az ablakokon dobolt egyenletesen, szinte már-már altatóan. És talán el is aludtam volna, ha az ég nem dörgött volna percenként, mint egy winchester a medvevadászaton. Átfordultam a jobb oldalamra, és inkább az ablakon kezdtem el kibámulni. Néztem, ahogy a vízcseppek versenyeznek a hideg üvegen, aztán hirtelen kinti mozgásra lettem figyelmes. Ráfókuszáltam a sötét foltra, amit a kertben láttam, és felfedeztem benne apát, amint sötétkék köntösében gyors léptekkel szeli át a lakókocsi és a nagyszülők háza közötti távolságot.
Felültem, és lemásztam az ágyamról. Felvettem drapp színű köpenyem és papucsom. Kinéztem az ajtómon, de az egész házban sötétség uralkodott. A falat tapogatva értem el a szüleim szobájához, és benéztem, hogy megbizonyosodjam róla, hogy jól láttam, és nem csak az agyam viccelt meg. Addigra szemem már egészen hozzászokott a sötétséghez, így láttam, hogy az ágy fel van túrva és nincs benne senki. Se apa, se anya. Zaklatottan fordultam ki a szobából, és vettem irányomat az öcsém szobája felé.  Ő aludt, mintha a világon béke lenne, és semmi baj.
Odamentem, és a vállát kezdtem rázogatni. - Colos, ébredj! - suttogtam a csöndbe. Olyan érzést keltett, mint mikor valaki elüvölti magát egy hangversenyen. Oda nem illő hang, és mindenkit összezavar.
- Kelj fel, valami nincs rendben - ébresztgettem testvérem.
Utoljára módosította:Ardai Tánya, 2016. október 3. 12:25
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Ardai Kolos
Független varázsló, Végzett Diák


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2016. október 3. 10:51 | Link


Budanekeresd - nyári szünet a nagyszülőknél


Kolos olyan mélyen aludt ágyában, hogy még az ágyúdörgésszerű égzengésre sem ébredt fel. Most, hogy végre elhagyhatta az iskolát, és ismét szabadon járkálhatott, megnyugodott. Hónapok óta nem aludt ilyen jól. Ráadásul ismét a nagyszüleinél voltak, így beszámolhatott nagyapjának az iskolában szerzett tapasztalatairól. Ki akarta kérni tanácsát egy-két nőügyben is, de mire Tányával megérkeztek a fővárosba, már késő este volt. Így egy kiadós, hazai vacsora után bedőltek az ágyba, és már húzták is a lóbőrt.
Vagyis húzták volna, ha Tánya nem ébreszti fel az éjszaka kellős közepén. Kolos először csak morgolódott, és nyűgösen a fejére húzta a takarót, de mikor eljutott a tudatáig Tánya kétségbeesése, azonnal visszafordult.
- Mi történt? - ült fel azonnal az ágyában. Egy pillanat alatt felébredt. Talán egy betörő akarja elvinni értékeiket. Nem először fordulna elő, hisz a városszélén álló lakókocsi igen könnyű célpontnak tűnik a legtöbb kezdő tolvaj számára. De most a kocsi a nagyszülők kertjében állt, kerítéssel körbevéve, biztonságban. Kizárt dolog, hogy egy betolakodó járjon a kocsiban.
Hozzászólásai ebben a témában

               E  S   D

Scar (alias Jetta) öribarija | exrellonos | 2016 karácsonyi bál rejtélye | Narnia uralkodója #azigazságos[/size
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 3. 11:10 | Link


Budanekeresd - szünet

Testvérem nem sokkal később fel is ébredt kérlelésemre, habár először nem igazán akaródzott. A vihar csak egyre intenzívebb lett odakint, és ezzel párhuzamosan én egyre idegesebb lettem. Egy villám bevilágította a szobát, így már láttam, hogy Colos rám koncentrál.
- Valami történt. Anyáék nincsenek az ágyukban. Láttam, ahogy apa a házba siet. Gondolod, hogy ez... - elhallgattam, mert kimondani sem mertem a rossz sejtéseimet, nehogy igazak legyenek. Aztán egy gondolat járt csak a fejembe. Hogy ki kell derítenem, hogy mi történt, vagy a gondolataim az őrületbe fognak kergetni.
- Gyere, menjünk - tápászkodtam fel az ágy széléről, és vissza sem néztem, csak egyenesen az ajtóhoz siettem. Szinte biztosra vettem, hogy öcsém követni fog, hiszen ő is pont attól félhetett, amitől én.
Kinyitottam a bejárati ajtót, és a hideg levegő az arcomba csapott. Annyival könnyebb lett volna visszamenni az ágyba, és hagyni, hogy az álmok elvigyék magukkal a rettegést, de nem tehettem. Nem magam miatt.
Kiléptem az esőbe. Köntösömet még inkább összehúztam magam előtt, hogy ezzel védekezzek a hideg ellen. Minél több lépést tettem, annál inkább éreztem, hogy szobapapucsom egyre vizesebb lesz, de nem zavartattam magam miatta. Beálltam a terasz alá. Oda is beesett az eső. Minden csupa víz volt, így a lehető leggyorsabban a hátsó ajtóhoz mentem, és kinyitottam. Bent égett a lámpa, és három pár szem kapta oda a fejét ahol álltam, de én ezt nem nagyon láttam, mert a hirtelen világos szinte megvakított.
- Mi történt? - néztem körbe főleg apa szemeit keresve.
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Ardai Kolos
Független varázsló, Végzett Diák


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2016. október 3. 12:20 | Link


Budanekeresd - nyári szünet a nagyszülőknél


Tánya össze-vissza beszélt. Kolosnak pedig sejtése sem volt, mi történhetett. Ami biztos volt, hogy baj van, ezt érezte anélkül is, hogy felfogta volna, mi történik körülötte. Azonnal kikelt az ágyból, és úgy ahogyan volt, pólóban, rövidnadrágban Tánya után sietett ki az esőbe. Útközben csak egy papucsot húzott fel magára, még az ébredező Szaffit és félresöpörte az útból.
A hideg víz felállította a szőrt a hátán is, ahogyan átnedvesítette ruháit. Hiába álltak be a terasz alá, a víz így is úgyis elérte őket, akárcsak a félelem Kolos fejében.
Ahogyan Tánya kinyitotta az ajtót, meg is állt a küszöbön. A hirtelen világosságra a szeme elé emelte kezeit, de szerencsére Tánya valamilyen szinten felfogta előle a fényt. A nővére válla felett látta anyja aggódó tekintetét, és hallotta nagyanyja keserves szavait.
- Nem tudom, merre mehetett. Mikor felébredtem, már nem volt a szobában. Az egész lakásban kerestem,de egyszerűen sehol sem találom!
Kolos kicsit arrébb lépett, hogy jobban belásson a házba, egy kicsit arrébb is tolva előle Tányát. Csak hárman álltak bent. A szülei meg a nagyanyja.
- Hol van papa? - tette fel szinte öntudatlanul a kérdést Kolos, mintha meg sem hallotta volna az öregasszony előbbi szavait.
Most már egészen a küszöbön állt, hogy jobban körülkémlelhessen bent is, de csak a megszokott előszoba tárult fel előtte. Semmi nem volt feltúrva, és így első ránézésre semmi sem hiányzott onnan.
Hozzászólásai ebben a témában

               E  S   D

Scar (alias Jetta) öribarija | exrellonos | 2016 karácsonyi bál rejtélye | Narnia uralkodója #azigazságos[/size
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 3. 12:39 | Link


Budanekeresd - szünet

Az egész olyan hihetetlennek tűnt. A szülők félve néztek össze, a nagyanyja a kanapén zokogott. Valami nagyon nem stimmelt. Kolosra néztem, de az ő arcán is csak az értetlenkedés tükröződött. Ő volt az, aki először észrevette a különbséget. A hiányt.
Idegesen jártattam a szemem egyik pontról a másikra, miközben a nagypapa nyomait kerestem. Az arcokon is átsiklott a tekintetem. Gyötrődtek, de úgy tűnt nem akaródzik nekik elmondani. Beléptem, és egyenesen a nagyszüleim szobájába siettem, reménykedve, hogy Márk papa ott fekszik, és semmit sem tud arról, hogy mi folyik odakint. De csalódnom kellett, amikor benéztem. Körbekémleltem a ház többi szobáját is, közben pedig éreztem, ahogy a kétségbeesés egyre inkább elhatalmasodik rajtam.
Végül visszamentem oda, ahol a szülők voltak. Ők továbbra is csak a kanapékon ültek. - Szóltatok már az auroroknak? - kérdeztem, de hangom nagyon távolian csengett. Remegő kézzel a pálcámért nyúltam, amikor egy másik kéz megállított a mozdulatban. Felnéztem, és anya fáradt, ráncos arcát pillantottam meg.
- Már értesítettük őket. Azt mondták egyelőre nem tehetünk semmit - próbált nyugalmat csempészni a hangjába, de érződött az elkeseredettsége.
- Nem fogok ölbe tett kézzel várni - ingatta a fejét. Már indult is az ajtó felé, csak egy pillanatra állt meg közben. Csak azért, hogy ránézzen Kolosra.
Utoljára módosította:Ardai Tánya, 2016. október 3. 12:43
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Ardai Kolos
Független varázsló, Végzett Diák


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2016. október 3. 13:06 | Link


Budanekeresd - nyári szünet a nagyszülőknél


Az egész jelenet egy furcsa ködön keresztül jutott csak el Kolosig. Hallotta az "auror" szót, és látta, amint Tánya kicsörtet a nagyszülők szobájából egyedül. Az ő arcán is ugyanazt a kétségbeesést látta, amit ő érzett. Próbálta összerakni a képet a fejében, mi történhetett, de egyszerűen nem látta át.
Ahogyan Tánya elindult, ő követte, ki az esőbe. Még hallotta apja hangját a házból, ahogyan megpróbálja megállítani őket, de nem érdekelte. Tudnia kellett, mi történt, de a válaszokat a szüleitől nem fogja megkapni.
Keresztülsiettek a kerten, el a sötét lakókocsi mellett. Kolos megelőzte az előtte haladó nővérét, és feltépte a kapuajtót. Kiszaladt az utcára, és megállt annak kellős közepén. Sehol egy teremtett lélek. Az eső és az éjszakai időpont mindenkit a házában tartott.
Összefonta a karjait, mikor egy széllöket végigsöpört az utcán, jegessé váltva az esőcseppeket a bőrén. Ránézett Tányára, mintha csak azt kérdezni, hova akarunk ezek után menni, mikor az utca túlvégéről egy férfi alakját vette ki.
- Ott - mutatott testvére mögé, és elkezdett sietni. A férfi látszólag tartott valahova, de Kolos biztos volt benne, hogyha valaki, hát ő láthatta a nagyapját. Elvégre senki mástól nem tudtak segítséget kérni.
- Bocsánat, de nem... - ragadta meg a férfi vállát, és fordította maga felé, mikor elakadt a szava. Nagyapja állt előtte, kabátban, ám a kabát alatt az agyonhordott pizsamájában állt az esőben, teljesen elázva. A vízcseppek pókhálószerűen ragadtak az öreg szakállába. - Na végre, hova akartál menni?
Kolos szívéről egy hatalmas kő esett le, mikor meglátta. Hát ezért kellett aurorokat hívniuk az éjszaka közepén?
Hozzászólásai ebben a témában

               E  S   D

Scar (alias Jetta) öribarija | exrellonos | 2016 karácsonyi bál rejtélye | Narnia uralkodója #azigazságos[/size
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 4. 20:44 | Link


Budanekeresd - szünet

Rögtön kifutottunk, és amikor kimentünk a kapun én pár lépést jobbra tettem hátrafelé, mert nem akartam szem elől veszíteni Kolost. Tudtam, hogy ez most számára még nehezebb, nem kellett hogy valami őrültséget tegyen.
Mögém mutatott, mire éles fordulatot vettem. Vizes hajam az arcomba csapott, de pár lépéssel lemaradva már követtem is az öcsém. Először fel sem ismertem. Csapzott haja az arcába lógott, a tekintete pedig kissé űzött volt. De megnyugvást fedeztem fel az arcizmaiban, amikor meglátta Kolost, és ezért én is lazítottam egy kicsit. Talán csak alvajáró, és most ébredt fel.
- Hál' Istennek Kende! Fogalmam sincs hol vagyunk. Nem tudom mit ittunk, de durván kiüthetett. - mosolygott a nagyapánk, mintha csak egy átlagos napon viccekkel ütnénk el az időt. De amikor hallottam, hogy nem ismeri fel Kolost, úgy éreztem, mintha valami eltört volna bennem. Valószínűleg benne is. Odamentem, hát mellé, és egyenesen nagyapa szemébe néztem.
- Inkább gyere be nagyapa! Így mind meg fogunk fázni. - próbáltam az eszére hatni, és éreztem, ahogy a könnyek égetni kezdik a szemem.
- Ne röhögtess már S! Lehet hogy idősebb vagyok nálad, de nem vagyok a nagyszülőd! - viccelődött tovább. A kezem a szám elé kaptam, mert éreztem, hogy mindjárt kiszakad belőlem a sírás, de nem akartam neki engedni. Elkaptam a tekintetem az arcáról, és az utat kezdtem pásztázni. Valahogy muszáj volt megnyugodnom, de ez akkor nem ment volna, ha folyamatosan az arcát nézem.
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Ardai Kolos
Független varázsló, Végzett Diák


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2016. október 4. 22:47 | Link


Budanekeresd - nyári szünet a nagyszülőknél


Összeszorult a szíve, és gombóc nőtt a torkában, mikor meghallotta imádott nagyapja válaszát. Tudta, ki az a Kende. Megannyi történet hű szereplője volt, az éjszakai élet hercege, míg nagyapja annak királya. Félszeg mosolyt megejtett a névre.
- Ne viccelj már, papa - kezdett bele, de elcsuklott a hangja az öreg opálos szemébe nézve. - Azt mondtad, Kende már meghalt...
Akaratlanul tett egy fél lépést hátra, mikor Tánya felvetésére is válaszolt. Emlékezett S-re is. A nőre, aki nagyanyja előtt nagy szerelme volt. A nő, akit végül elvitt az alkohol, mikor ő még a világon sem volt.
Lehetséges lenne, hogy...? Nem tudott megszólalni, vagy egyáltalán megmozdulni. Látta, ahogyan Tánya is elfordul, de ő képtelen volt levenni tekintetét nagyapjáról. Mintha valaki másra nézne rá, mintha ő, Kolos, igazából ott sem lenne.
- Ne aggódj, én tudom, hol vagyunk - jelentette ki, miközben belekarolt az öregbe. - Mindjárt mutatom, hol szálltunk most meg.
Érezte, amint arcán végigszántanak a könnycseppek. Hangja a megszokottnál halkabb volt, de határozott. Fejében végigfutottak a nyári esték, mikor hallgatta a jótanácsokat, a reggelik, mikor katonákat vágott neki a kenyeréből, a fővárosi séták, mikor minden épülethez volt egy-egy különleges története.
Az öreg nem ellenkezett, és mire a nem messze lévő kapuhoz értek, Kolos már nem is próbálta visszafogni könnyeit, amiket szerencsésen elrejtettek az eső cseppjei. Érezte, amint nagyapja reszket a hidegtől, és erősebben ragadja meg az ő karját.
- Átkozott ősz! Mindig esnie kell, mikor végre elindulunk - morgott félhangosan az öreg, mire Kolos megállította, és szembefordította.
- Papa, ugye tudod, hogy én ki vagyok?
Mondd ki a nevem, kérlek mondd ki a nevem! - fohászkodott az égiekhez. Észre sem vette, hogy összeszorította ajkát, és erősebben ragadta meg az öreget.
Hozzászólásai ebben a témában

               E  S   D

Scar (alias Jetta) öribarija | exrellonos | 2016 karácsonyi bál rejtélye | Narnia uralkodója #azigazságos[/size
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 5. 21:21 | Link


Budanekeresd - szünet

Követtem Kolost, aki a nagyapát támogatta. Folyamatosan remegő ajkamat harapdáltam. Nem akartam gyengének tűnni. Nem engedhettem meg magamnak.
Aggódva figyeltem a jelenetet, ahogy Kolos reménykedve néz a nagyapjára, míg ő a fiú arcát fürkészi.
- Te nem Kende vagy... - tágult ki a szeme a meglepetéstől. A riadalom az arcán is tükröződött, és ki akarta rántani a kezét Kolos szorításából. Meg kellett valahogy akadályoznom, nem mehetett újra el. És nem is törhette össze Kolos szívét. Nem így, és nem most.
- Nem, ő tényleg nem Kende. De ismered. - közöltem az öreggel tárgyilagosan, bár hangom a végére elfúlt. Nem tudtam tovább erős maradni. Kibuggyantak a könnyeim, és sebesen végigszántották az arcomat. - Ismerd fel! - könyörögtem neki, közben egyenesen a szemébe néztem. De csak zavarodottságot láttam benne. Újra Kolosra nézett. Másodpercekig nem történt semmi, én meg úgy éreztem, mintha már egy órája az esőn állnánk.
- Kolos? Mi történt? - hallottam meg hangját, melyre már sokkal jobban ráismertem. Megkönnyebbülten engedtem ki az eddig bent tartott levegőt.
- Inkább csak... - elakadt a szavam. Mintha egy gombóc lett volna benne, ezért nyeltem egyet. - ...menjünk be a házba. Majd ott megbeszélünk mindent. - mondtam, és egy mosolyt küldtem a nagyapa felé bátorításképpen.
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Ardai Kolos
Független varázsló, Végzett Diák


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2016. október 8. 22:02 | Link


Budanekeresd - nyári szünet a nagyszülőknél, zárás


Az öregember a kérdés hallatán jobban szemügyre vette a fiút, és egy pillanat alatt öregedett Kolos szeme láttára legalább ötven évet. Arca megnyúlt, ráncai elmélyültek, testtartása megroggyant. Egy megtört vénember állt előtte.
Kolos képtelen volt megszólalni. Kész szerencse, hogy Tánya ott volt neki. Vezette nagyapját a felismerés ösvényén, vissza a valóságba, a jelenbe. Nem nézett nővérére, de hallotta hangjában a feszültséget. Ugyanazt, ami az ő lelkét is szorongatta.
Aztán megtörtént. Az a pillanat, amikor az értelem felcsillan a másik szemében. Az a csillogás, amikor látni, hogy felismerte a másikat. Egyik pillanatról a másikra. Kolos egy pillanatra elmosolyodott, de a következő kérdés, ha lehetett még jobban elkeserítette.
Fogta és hevesen magához ölelte nagyapját, szorosan, mintha most, hogy visszatért közéjük, ezzel itt tudná tartani őt az ő valóságukban.
- Semmi komoly, semmi - válaszolta alig hallhatóan, miközben alig akarta elengedni az öreget. - Csak kijöttünk sétálni... csupán ennyi történt.
Lassan elengedte őt, és megint a szemébe nézett. Igen, még mindig ott volt Hevesi Márk, a legnagyszerűbb nagyapa a világon, aki most kicsit elfordította a fejét és a fiú arcához nyúlt.
- Ó fiam, hát miért itatod az egereket? - törölte le egy halvány mosollyal az unoka könnyeit, mire ő csak a fejét rázta. Most képtelen lett volna megszólalni.
Hagyta, hogy Tánya bevezesse az öreget a házba. Ő viszont nem ment utánuk. Ott maradt a kapunál, és megpróbálta nem elhinni, amit látott. Megpróbálta elképzelni, hogy az egész csak egy rossz álom volt. Hogy most is igazából az ágyában fekszik, ahelyett, hogy az esőben ázna.
Utoljára módosította:Ardai Kolos, 2016. október 8. 22:21
Hozzászólásai ebben a témában

               E  S   D

Scar (alias Jetta) öribarija | exrellonos | 2016 karácsonyi bál rejtélye | Narnia uralkodója #azigazságos[/size

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek