Határozottan fáradt, nem tesz jót hosszútávon az ötkor kelés - egykor fekvés - edzés - vizsga - edzés - edzés dolog neki, de csinálja, mert miért is ne csinálhatná. Jelenleg épp a nemlétező szabadidejét tölti ki, mert ő egy jó barát, ő törődik a barátnőjével, ő nem hanyagolja el. Megkeveri az erős feketét, majd belekortyol, s kinéz az üvegen az utcára. Itt a jó idő, kezdődik a szabadság, kezdődnek a meccsek, most kezdődik csak úgy igazán az élet.
- Hogy vagy? - ránéz Izára, a hangja üres, szinte már érdektelen. Nem azért, mert tényleg nem érdekli mi van a lánnyal, mert ha nem érdekelné nem kérdezte volna meg, csak.. Fárad. Amikor fárad, ne várjon többet el tőle az ember. Ismét belekortyol a feketébe, lehunyja szemeit, jólesően felsóhajt, ahogy a keserű, meleg íz végigrobog a nyelvén, torkán, majd be a gyomrába.
Kezébe veszi a kiskanalat, leválaszt egy darabot az elé helyezett süteményből, megkóstolja. Nem rossz, bár kétség kívül evett már jobbat is, de nem emel panaszt, ízlések és pofonok.
- Hogy megy a kviddics? - megemeli egyik szemöldökét az újabb kérdést követően, hangja még mindig ugyan olyan üres. Pedig értékeli ő a sportot, tényleg, bár sokszor nem tudja felfogni, hogy abban mi olyan nehéz. Mármint tényleg, ő kviddicsezett, még Roxfortban - bár nem is vette véresen komolyan - , tudja milyen. Csak a boksz valahogy mindig keményebbnek tűnt neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=577894#post577894][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.03.26. 10:31[/b][/url]

Határozottan fáradt, nem tesz jót hosszútávon az ötkor kelés - egykor fekvés - edzés - vizsga - edzés - edzés dolog neki, de csinálja, mert miért is ne csinálhatná. Jelenleg épp a nemlétező szabadidejét tölti ki, mert ő egy jó barát, ő törődik a barátnőjével, ő nem hanyagolja el. Megkeveri az erős feketét, majd belekortyol, s kinéz az üvegen az utcára. Itt a jó idő, kezdődik a szabadság, kezdődnek a meccsek, most kezdődik csak úgy igazán az élet.
- Hogy vagy? - ránéz Izára, a hangja üres, szinte már érdektelen. Nem azért, mert tényleg nem érdekli mi van a lánnyal, mert ha nem érdekelné nem kérdezte volna meg, csak.. Fárad. Amikor fárad, ne várjon többet el tőle az ember. Ismét belekortyol a feketébe, lehunyja szemeit, jólesően felsóhajt, ahogy a keserű, meleg íz végigrobog a nyelvén, torkán, majd be a gyomrába.
Kezébe veszi a kiskanalat, leválaszt egy darabot az elé helyezett süteményből, megkóstolja. Nem rossz, bár kétség kívül evett már jobbat is, de nem emel panaszt, ízlések és pofonok.
- Hogy megy a kviddics? - megemeli egyik szemöldökét az újabb kérdést követően, hangja még mindig ugyan olyan üres. Pedig értékeli ő a sportot, tényleg, bár sokszor nem tudja felfogni, hogy abban mi olyan nehéz. Mármint tényleg, ő kviddicsezett, még Roxfortban - bár nem is vette véresen komolyan - , tudja milyen. Csak a boksz valahogy mindig keményebbnek tűnt neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=577919#post577919][b]Nemes L. Izabella - 2016.03.26. 11:28[/b][/url]

Mutatóujjamat végighúzom a csészém szélén, tekintetem a gőzölgő teámra siklik. Percek óta a köztünk beállt csendben ülünk, hallgatjuk a körülöttünk zajló eseményeket, de nem szólunk egymáshoz. A kávézóban különböző illatok kavarognak, az egyetemisták fáradt sóhajok kíséretében kérik ki szokásos rendelésüket, egy házaspár az egyik sarokban éppen a gyerekükről beszélget, két fiatal lány pedig minden második percben idepillantgat, és csak arra várnak, hogy egyedül álljak fel ettől az asztaltól, ők pedig végre valami nagyon átlátszó módon megismerkedhessenek Adriannal. Mindez, ami körülöttünk zajlik, viszont most nem fontos egyikünknek sem, csak ketten vagyunk, én pedig képtelen vagyok rápillantani egészen addig, míg meg nem hallom a hangját.
- Jól, köszönöm. Te? - felemelem a fejem, és így végre látom a hetek óta ilyen nyúzott arcát, érdektelen tekintetét, amely most nem csillog úgy, mint szokott. Tisztában vagyok vele, hogy hamarosan fontos meccse lesz, és készülnie kell rá, ezen kívül van még vizsgája, de ez így akkor sem mehet tovább. Bármennyire is fontos neki a sport, tönkre fogja tenni magát, ezt azonban még sosem mondtam neki. Sok mindent úgysem érhetnék el vele, ha ráveszem magam, hogy elmondjam a véleményem.
- Készülünk a következő idényre. Próbálok a lehető legjobb lenni - mutatóujjam az asztalon koppan, míg másik kezembe veszem a csészém, és a percek óta érintetlen teába kortyolok. A forró folyadék lecsúszva égeti a torkom, ujjaim görcsösen fonódnak a csészére. Gyűjtöm a bátorságot, hogy kimondhassam, megkérdezhessem tőle, amiről úgysem számítok jó válaszra. Látom rajta, hogy mennyire fáradt, hallatszik a hangján, az előttem ülő ember nem az az Adrian, akit én ismerek. Az előttem ülő ember csak egy rettentően elcsigázott, ideges Adrian, akinek nagyobb szüksége van most egy alvásra, mint egy jó erős kávéra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=578010#post578010][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.03.26. 15:58[/b][/url]

Ha most valaki elkezdene papolni neki arról, hogy lassítania kéne, meg pihenni, akkor azt az embert úgy verné le a két szép lábáról, ahogy van. Tudja, hogy meddig bírja, ismeri a határait. Nem először csinálja ezt, és lám, mily véletlen egybeesés, az egyik legfőbb ok ismét a nővére. A meccs maga mellékes, úgyis nyerni fog.
- Én is. - bólint, majd ismét kibámul az üvegen. Nézi a gyereket, aki valószínűleg most tanul járni, nézi az anyját, aki fogja a kezét és mosolyog. Nézi a galambot, ami leszáll a járdára, s amint megjelenik egy kutyáját sétáltató vörös, tova is száll. Nézi őket, viszont egyik sem indít meg benne különösebben semmit, annyira egyformák. Újabb kérdését újabb válasz követi, figyelmét visszafordítja a lányra. Bólint, kortyol.
- Jó leszel. - jelenti ki, mint nyilvánvalót. Tanulmányozza a lány arcát, a testtartását, apró rezdüléseit. Mindent észrevesz, mint mindig, akaratlanul is. Nem az a fő célja, hogy elemezze, ez már beleégett, hogy ne csak nézze a másikat, lássa is. Vár, ismét megkavarja a feketét, hátha a barátnője belevág magától. Nem igazán szereti ezt, mikor az emberekből kikívánkozik valami, aztán mégis bent tartják. Ha akarsz valamit mondani, mond csak meg, ez az ő elve. Oldalra pillant, a kávézó belseje felé, s ahogy tekintete találkozik az egyik lányéval szemöldökét felvonja, ajkait egy lusta, féloldalas mosolyra húzza, s megcsóválja fejét.
- Szeretnél mondani valamit? - sötét íriszeiben most először csillan némi érdeklődés, amennyiben Izabella nem kezdett még bele magától.
Lehet úgy tűnik, hogy van valami baja a lánnyal, viszont erről szó sincs.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=578213#post578213][b]Nemes L. Izabella - 2016.03.26. 22:34[/b][/url]

Képtelen vagyok egy ideig másra figyelni a felfelé szálló gőzön kívül, ami olyannyira leköti a figyelmem, mint percek óta semmi más. Adrian szavai, és a válaszom után ismét kifogyunk egy időre a beszédtémából, így visszatérek az eredeti cselekvésemhez: bámulni a csészém, meg a teám. Hihetetlen, mennyire gondtalan tud lenni ez a fajta semmitevés, nem kell azon görcsölnöm, hogy mi lesz akkor, ha nem válaszolok a fiú kérdésére. Hogy mi lesz akkor, ha nem tudok tőle mit kérdezni, hogy mi lesz akkor, ha valami rosszat mondunk. Semmi sem jut most eszembe, csak a köztünk beállt csendet élvezem egy kicsit.
- Miből gondolod? Láttál már védeni? - bármennyire is szeretném, hogy a válasz igen legyen, azt hiszem Adrian még sosem jött ki egyetlen kviddicsmeccsre sem. Legalábbis én nem tudok róla, ha mégis. S bármennyire is lenne ez most nagyon jó téma köztünk, hisz ő is kviddicsezett már, én pedig még mindig, tudom, hogy ennek most nincs itt az ideje. Hisz épp most készülök egy olyan kérdést, vagy kérést felvetni, amit nem valami pozitív dologként fog felfogni. Így amikor feltesz egy újabb kérdést, nem tudok nem rápillantani. Ott a csillogás, aminek egyszerűen képtelen vagyok ellenállni. Nem megy, s bármennyire is akarok hallgatni, egyszerűen kiszakad belőlem.
- Adrian, ezt így nem csinálhatod tovább. Ez az egész tönkre fog tenni fizikailag és lelkileg is egyaránt, ha még nem tette meg. Napok, sőt hetek óta nem alszol rendesen, alig eszel, és azt a kevés időd is, amit nem fordítasz tanulásra vagy edzésre, nem pihenéssel töltöd, hanem valami mással. Figyelj rám, én nem azt akarom, hogy hagyd abba az egészet, mert tudom milyen fontos ez neked, csak... Te is nagyon jól tudod, hogy mennyi energiát fektetsz ebbe a dologba, de szerinted megéri? - vicces, én papolok erről aggodalmas tekintettel, lágy arcvonásokkal és remegő ujjakkal, mikor nekem is lenne mit átgondolnom. A prefektusság miatt nem alszom, a kviddicsedzéseken nem csak magamra, de a többiekre és a felszerelésekre is jobban kell figyelnem, a vizsgákra ugyanúgy tanultam sokszor éjjeleken keresztül, és ott vannak a Noel által csak állatseregnek titulált állatok is, mindezek után pedig még magammal is foglalkozzak. De hiába, rajta mégis többször és jobban meglátszik, mint rajtam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=585136#post585136][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.04.09. 14:11[/b][/url]

A visszakézből érkező kérdésre felsóhajt, megforgatja szemeit, majd megrázza fejét.
- Nem, nem láttalak játszani, viszont ismerlek. - mormolja miközben megemelkedik egyik szemöldöke, s újra a szőkét szemléli. - Eleget sportoltam már ahhoz, hogy meglássam mennyire képes egy ember teljesíteni is. Kviddicseztem is. Tudod. - mintha csak valaki megkérdőjelezte volna a képességeit, szinte már meg van sértődve. Ez után újabb csend, ő amúgy tökéletesen lefoglalja magát, majd újra beszél a barátnőjéhez. Aki tulajdonképp nem is habozik, kimondja ami bántja a lelkét. Adrianünk tökéletes nyugalommal hallgatja, egy pillanatra sem rezdül meg az arca, nem grimaszol. - Tudom magamról, hogy mennyit bírok el. - hangja hideg, kissé még merev is, mintha Izabella egyszer csak idegenné vállt volna a szemében, miután kimondta a szavakat. Utálja, ha valaki megmondja mit csináljon, főleg akkor, mikor korlátozni akarják abban, amit tesz. Tudja magáról, hogy ez így nem jó, és hosszútávon nem egészséges, viszont egyszer már végigcsinált egy ilyet, és azt is túlélte. És a vége, hogy szerinte megéri - e... Legszívesebben kiröhögné a vele szemben ülőt, viszont ő jól nevelt gyerek, így csupán egy gúnyosnak is mondható mosolyt engedélyez csak.
- Tényleg azt kérded tőlem, hogy megéri - e foglalkoznom a nővéremmel, készülni a meccsemre, és tanulnom a vizsgáimra? - ismételt fejcsóválás, mint aki nem hiszi el, hogy most komolyan erről van szó.
- Ha ismersz tudod, hogy ha nem érné meg nekem, nem csinálnám. - egy vállrándítással válaszol, újra belekortyol a kávéjába, újra kinéz az ablakon. Jelenleg nincs más mit mondhatna, vagy esetleg ami eszébe jutna. Szóval némán várja, hogy a lány elkezdjen vele kiabálni, vagy befejezze a kísérletét, miszerint majd lebeszéli erről az egész dologról. Ami persze nem fog sikerülni, Adrian konok és makacs mint egy öszvér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=585192#post585192][b]Nemes L. Izabella - 2016.04.09. 16:33[/b][/url]

Ott van a nyelvem hegyén a csípős válasz, könnyedén visszaszólhatnék neki ezzel kapcsolatban, mégsem teszem. Bólintok, aztán ismét a teámat kezdem fixírozni, hogy azért addig is csináljak valamit, míg ő kibámészkodja magát. És itt jön a feketeleves, tőlem szokatlan kertelés nélkül osztom meg vele a véleményem, holott pontosan tudom, ez őt mennyire nem fogja meghatni. Adrian nemcsak borzalmasan makacs, hanem még tökéletesen is játssza a szerepét, amitől egyszerűen kiráz a hideg. Nézem az érzelemmentes szemeket, közben nem tudok másra gondolni a legrosszabbnál, de nem hátrálok meg. Állom a tekintetét, miközben észre sem veszem, és körmeim már a tenyerembe vájnak. Nem tudom, mikor lettem ilyen dacos, de abban egészen biztos vagyok, hogy Adriant nem lepem meg.
- Én nem ezt kérdeztem. Shayleent szóba sem hoztam, nem is akartam - rázom meg a fejem, szemeimet még mindig az övéibe fúrom. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem ő fogja először elkapni a fejét. - Arról beszélek, hogy ez a rengeteg edzés, meg ide-oda rohangálás két kontinens között tönkre fog tenni. Lehet, hogy nem érzed magadon, de látszik rajtad, hogy megvisel.
Érzem, hogy a pulzusom egyre feljebb szökik minden egyes kiejtett szónál, körmeim hegye piroslik a véremtől. Kezem hirtelen húzom az ölembe, mielőtt még a makulátlanul hófehér terítő piros lenne, pilláim megrebbennek a mozdulat közben - de nem teszek semmi mást. Meg sem próbálom mély levegővételekkel lejjebb küzdeni az adrenalinszintem, csak hagyom, hogy a szívem majd' szétfeszítse a mellkasom. Nem, most valami sokkal fontosabb dologgal kell foglalkoznom.
Adrian elfordul, én pedig kétségbeesetten hunyom le pilláim a kelleténél is hosszabb időre, hogy aztán újult erővel kezdhessek el beszélni.
- Tudod, hogy nem így van. Szereted ezt csinálni, és amíg ez így lesz, addig nem fogod tudni meghúzni a határt. Sosem fogod tudni, hogy mikor elég, hogy mikor nem fogja megérni, hogy mikor állsz majd a szakadék szélén. Legközelebb már csak zuhanni fogsz, Adrian.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589222#post589222][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.04.24. 15:33[/b][/url]

Most lehetne ideges is akár, rácsaphatna az asztalra, rákiabálhatna Izára, hogy hagyja ezt abba. Viszont ő most nyugodt, akár az állóvíz, nem rezdül, nem feszül meg. Levegő be, levegő ki, önkontroll.
Megemeli egyik szemöldökét ahogy farkasszemet néz a szőke levitásal, lassan felemeli kávéscsészéjét, s kikortyolja a maradék feketét is. Pofátlan dolog ugyan, de a lány mondandójána fele egyik fülén be, a másikon pedig ki. Viszont a fontos dolgokat megragadja, hogy a végén reagálhasson rájuk.
Szép dolog lenne most olyan dolgokat írni, hogy megereszkedik, csak mert ezt most nem akarja elcseszni, hogy enged Izabella nyomásának satöbbi satöbbi. Viszont bárhogyan is nézzük, Adrian nem ilyen, és bárhogyan is nézzük, nincs elég ideje együtt Izával, hogy bármennyit is törődjön a lány jelenlegi érzéseivel. Persze vigyáz rá meg minden, de ha egyszer olyat mond, ami neki nem tetszik, vele is ugyan úgy viselkedik, mint egy idegennel.
- Láttál már játszani? - miután Iza befejezte a roppant megható kis monológját, azt fordítja ellene, amit a lány a saját száján ejtett ki. És ami ebben az egészben a legrosszabb lehet, hogy még most is színtelen a hangja.
- Volt egy meccsem, ahol eltörték két bordám és az orrom. - kicsit összeráncolva homlokát kezd bele a sztorizgatásba, mintha csak most jutott volna az eszébe az egész. Még egy pillanatra mosolyra is rándul a szája, de ez szinte azonnal el is tűnik.
- A szabály szerint vérző orral fel kell adnod a meccsed, szóval elég keményen próbálták helyre hozni. Azt mondta az edzőm, hogy miután bemegyek, fél percem van megnyerni mielőtt megint el nem kezd vérezni. Tudod mi történt? - felkönyököl az asztalra, előre is dől, hogy Izabella még csak véletlenül se tudjon más felé nézni. Hagy egy csöppnyi hatásszünetet, mint azok a mesélők, akik legendákkal tömik a kis lurkók agyát. A különbség csak az, hogy ő most igazat mond.
- Bementem is megnyertem. - suttogva fejezi be, még egy kacsintással is megtoldja, majd visszahuppan a székébe. Ezt a kis történetet pedig többféle módon is lehet értelmezni. Lehet témaeltérés, lehet erőfitogtatás, vagy csupán bizonyítéka annak, hogy ismeri a határait, tudja mit meddig bír.
- Mi van újabban a levitában? - na ez már tématerelés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589517#post589517][b]Nemes L. Izabella - 2016.04.25. 11:52[/b][/url]

Igyekszem mély levegővételekkel lejjebb küzdeni a pulzusom, miközben Adrian a másik oldalon épp a kávéja utolsó kortyait ízleli. Tartom a szemkontaktust, csak éppen az esik nagyon nehezemre, hogy körmeimet valahogy kivarázsoljam a tenyeremből, mielőtt még a kelleténél is mélyebbre vájhassanak a bőrben. Utána majd rohangálhatok bekötött kézzel mindenhova, és fájlalom a kezem, mert nem tudom még a kilincset sem megfogni.
Adrian visszakérdezésére az ajkamba harapok, de továbbra sem kapom el a tekintetem, végtére is nem esik nehezemre a rideg tekintetét, meg az érzelemmentes arcát nézni. Ez már mindennapos programnak számít nekünk, túráztatjuk egymást, aztán valamelyikünk csak feladja a végén. Egyszer, valamikor...
- Gratulálok - a kérdésére nem reagálva, történetét meghallgatva reagálok utóbbira, bár ezt az egy szót is inkább sziszegem, mint normális ember módjára közlöm vele. Nem kedvelem ezt a stílust, és őszintén, ha nem lennénk most ilyen helyzetben, ami ráadásul még miattam is alakult így, akkor már rég a másik nyakába borulva idegesítenénk egymást, azzal a kis, elenyésző különbséggel, hogy mosolyogva, boldogan tennénk azt. Nem így, gyilkos pillantásokat vetve egymásra. - Megvagyunk, tanulunk. A háztársaim nem szívesen mentek ki a házból, fontosabbak voltak nekik a vizsgák, minden idejüket felemésztette a magolás - ahogy egy jó levitástól a többiek megszokhatták, nem mozdulunk ki sokszor a házból, a vizsgaidőszakban pláne nem voltunk láthatóak. Nálam már vége mindennek, most már csak a csapatot próbálom felrázni, és bármennyire is utálnak miatta, rátértünk a kemény edzésekre, a hosszú futókörökre, az órákon keresztül tartó levegőben zajló játékra. Miközben a többiek a merényletemet szervezik egymás között, én próbálok újabb és újabb stratégiát kidolgozni, amivel nyerhetünk a többiek ellen. És hogy hogy vagyunk? Borzalmasan fáradtnak érezzük magunkat, még így, a vizsgaidőszak végeztével is. De ez még így is elenyészik amellett a tény mellett, hogy Adrian rosszabbul néz ki mindannyiunknál. Lehet, hogy ez mást nem zavar, de engem nagyon. Aggódom érte, na.
- Biztos minden rendben? - képtelen vagyok engedni neki és másról cseverészni, holott erre a kérdésre sem olyan választ fogok kapni, mint amilyenre számítok. Ennyire azért ismerem őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589529#post589529][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.04.25. 12:21[/b][/url]

- Ne kapard a tenyered, nem akarom, hogy mikor megfogom a kezed véres maradjon a bőröm. - megérdemelne egy büdös nagy pofont. Tényleg. Nem mintha bármilyen hatással is lenne rá, de megérdemelné. Nem feltétlenül az a célja, hogy Iza agyvérzést kapjon mellette, és ha a lány ismeri, akkor tudja, hogy nem éri meg túráztatnia magát rajta. Adrian ilyen, vannak neki ilyen pillanatai, főleg, ha felidegesítik. Majd megjavul. Egyszer. Nem lesz olyan, mint régen, de megjavul.
- Kösz. Cuki vagy. - megvonogatja vállát, mintha csak ez lenne a természetes. Ha költőiek akarnánk lenni, most jöhetne az a rész, hogy valójában fáj neki így látni Izabellát, és az egészet csak érte csinálja meg minden ilyen nyálas szöveg, de mint azt már említettük, Adrianban nem kapnak helyek efféle gondolatok. Egy kicsit még mintha szórakoztatná is, ahogy a lány érte idegeskedik, és próbálja befolyásolni annak teljes tudatában, hogy úgysem fog neki sikerülni. A rellonos makacs, mint egy öszvér, és jelenleg még egy hurrikán sem zökkenthetné ki a szerepéből.
- Gondoltam. - mormogva forgatja meg szemeit, igazán nem lepte meg, hogy a kék ház tagjainak nincs élete. Ez akár sértő is lehetne rájuk nézve, ha egyáltalán lenne valami szín a hangjában. De minden egyes kiejtett szóból csak és kizárólag a közönyösség szól, és nem is áll szándékában másképp viselkedni. Egészen addig, míg a lány tudomásul nem veszi, hogy őt nem tudja irányítani, nem is éri meg próbálkozni, és ebből adódva eltéríteni sem képes. Ha Adrian kikészül, abból esetleg tanul. Ha Shay rászól, akkor ereszt egy kicsit. Ennyi az egész. Nem éri meg a lelkére beszélni, csak időpocsékolás.
Az újabb kérdést egy újabb szemforgatással jutalmazza, meg egy amolyan "akadj már le a témáról" sóhajjal.
- Jó, figyelj ide. Jól vagyok. És szeretlek, imádlak meg minden, de ha sokáig szándékodban áll ezt csinálni, akkor akár véget is vethetünk ennek. Nem éri meg megennünk egymás idegeit a hülyeségeinkkel. - széttárja kezeit, és úgy ejti ki a szavakat, mint akinek semmit sem jelent mondjuk a 'vége' szócska - és tényleg.
- Ne érts félre, nem akarok most itt rögtön szakítani, de ha nem tudjuk elfogadni a másik heppjeit, nem éri meg. - valahol útközben átvált angolra, túl sok neki ennyi magyar, túl nehéz lenne. Most először tükröződik valami érzelemféle is az arcán, ami nem feltétlenül a kíváncsiság, sokkal inkább az aláírása annak, hogy halál komolyan gondolja azt, amit mond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589557#post589557][b]Nemes L. Izabella - 2016.04.25. 12:59[/b][/url]

Pilláim megrebbennek a mondata közepén, az egy ideje már combjaimon pihentetett tenyerem zavartan a másik kezembe rejtem. Egy kicsit sem érdekel most Adrian bőre, sem az, hogy ez neki mennyire semmit sem számít. Nem tudja rólam, sosem mondtam neki és mástól sem hallhatta még, de nálam ez a fázis már eléggé rosszat jelent. A vértől ugyan nem szoktam bepánikolni, de ha már a saját körmeimmel okozok magamnak fájdalmat, abból hamarosan tényleg ájulás lesz.
- Tényleg ez a legfontosabb most? - elhúzom a szám, mintha nem is akarnám elhinni, hogy ezt komolyan ő mondta. Hogy ez neki komolyan ennyire semmit sem számít, hogy tényleg nem vesz észre semmit, hogy ilyen makacs, hogy sorolhatnám még, mitől ugrál a pulzusom a nagyon magas és a nagyon alacsony között. Lehet lassan el kéne mennem orvoshoz.
Legszívesebben önmagam meghazudtolva az asztalra csapnék és üvölteni kezdenék vele, de miért is? Nincs jogom kérdőre vonni az életét, azt, hogy szabadidejében mit csinál, hol, és miért. Ha neki ez az állandó ingázás két kontinens között jó, úgy érzi, ezt tudja csinálni, akkor hagynom kellene. De nem, én vagyok a mindent túlaggódó barátnő, aki nem képes leállni még a vihar előtt. Ami már érkezik is. Adrian szavait rezzenéstelen arccal hallgatom végig, még akkor sem szólalok meg, mikor már a szakításról beszél. Összeszorul a szívem, és egyszeriben még a lélegzetem is elakad. Ajkaim elnyílnak egymástól, de mikor beszélni kezd, visszazárom őket, mintha mi sem történt volna. Körmeim ismét a tenyerembe vájnak, szívem a torkomban dobog. Nagyon szívesen sírnék most egy sort, a torkomat fojtogató érzés nem hagy rendesen lélegzetvételhez jutni - legalábbis így gondolom ezt én, holott a kettőnek semmi köze egymáshoz.
- Itt és most, hm? Ha tényleg így gondolod, akkor ezt nincs értelme tovább húzni - elcsuklik a hangom, és rögtön el is kapom a tekintetem. Percek óta most először. Kibámulok az ablakon, de az onnan besütő fény zavarja a szemem, na és ha ez még mind nem lenne elég, szédülni is kezdek. Nem ittam ma túlságosan sokat, az előttem lévő csésze is már csak kihűlt italt tartalmaz, ez pedig még egy ok a rosszullétre. Ép kezem visszarakom az asztalra, tekintetem Adrianra siklik, de már belőle sem látok sokat; látásom túlságosan gyorsan homályosul el, a tompa hangok megszűnnek. Az előbb az asztalra rakott kezem csúszás közben magával rántja a csészém, és csak az óriási szerencsén múlik, hogy mellettem törik szét a földön. De én ebből már mit sem érzékelek, ahogy az ijedten felkiáltó vendégekből, és Adrian reakciójából sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589878#post589878][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.04.26. 13:55[/b][/url]

Lehetne finomabb is - nyilván. Viszont a finomkodás soha nem volt az ő asztala, és bárhogy is nézzük, Iza nem a nővére, hogy bármiféle gyengédséget is mutasson felé - főleg nem ilyen helyzetekben. Persze, vannak hibák a világ iránti felfogásával, de ez az egész aligha tudatos nála, és ne is nagyon okoljuk ezért. Idő kell neki, amíg el nem kezd ragaszkodni valakihez, és a saját szüleit nem bírja annyira, mint a testvérét. Ne várjunk csodákat.
- Ja, ez elég fontos. Nem mintha már nem lett volna elégszer véres a kezem, de... De érted. - rezzenéstelen arccal magyarázza el a dolgokat, még a vállát is megvonogatja mellé. Aztán felsóhajt megforgatja a szemeit, az asztalra könyököl.
- Nem feltétlenül az a célom, ispotályba kerülj, viszont meg kell szoknod, hogy ha megpróbálsz... Eltiltani valami elől, akkor annak ez lesz a következménye. - úgy hangzik, mintha be akarná tanítani a lányt. Tényleg. És bár a fejében nem épp így hangzott ez az egész dolog, nem kezd el magyarázkodni és nem kezdi el javítgatni magát. Kimondta, kész, ennyi, aztán ki hogy értelmezi. Aztán feldobja a szakítás ötletét, ami szemmel láthatólag nem töri össze. Szeret Izával járkálni, beszélgetni, hülyéskedni, sőt, még kedves is vele meg jó fej meg vicces, egyszóval mondhatni, hogy jó barát. Csak vannak heppjei, amiktől egy szinten elkattan benne valami. És a sportja egy elég nagy hepp.
És lát mindent. Látja az apró jeleket, ahogy egy izzadtságcsepp lecsordul a lány halántékán, ahogy szaporábban kezdi venni a levegőt, s erre az izmai egy szinten megfeszülnek. Nem úgy, mint mikor ütni akar, vagy mikor dühös, hanem úgy, hogy a lehető legtovább ki tudja húzni egy helyben, viszont mikor elérkezik az a bizonyos pont el tudja kapni.
És igen. Iza épp az imént bizonyította be, hogy mennyire nő, hogy egy teljesen más faj. A mondandójának a fele egyik fülén be, a másikon ki, és persze még fel is van háborodva, vérig is van sértve. Adrian ezen akár fel is húzhatná magát, viszont ő köszöni szépen, tökéletesen érzi magát ebben a semmitmondó közönyben. Szólásra nyílnak ajkai, és szinte ebben a pillanatban kezd a lány helyzete bizonytalan lenni. A másodperc töredéke alatt hagyja el a széket, s csusszan be a lány alá, hogy azért már mégse verje be a fejét. Mutató és középső ujját a nyakára tapasztja pulzust keresve, aztán odaszól a legközelebb ülőkhöz, hogy ne csak bámuljanak, hanem hozzanak már vizet. Addig igyekszik felpofozgatni a levitást - nem erőből, csak finoman. És ha ez nem hat, akkor jön a jól bevált, régi módszer - víz az arcba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=591275#post591275][b]Nemes L. Izabella - 2016.05.02. 21:27[/b][/url]

Tippem sincs, hogy mennyi ideig fekszem eszméletlenül Adrian karjaiban, aki egy mondattal lerendezi a vendégeket, és elküldi az egyik pincérnőt vízért. Nem tudom, hogy hogy néz most rám, hogy aggódik-e egy kicsit az állapotomért, vagy dühös rám, mert ilyen helyzetbe hoztam, vagy esetleg azért, hogy nem is szóltam neki erről a dologról. Nem látom sem az arcát, sem a tekintetét, pedig nagyon is érdekelne, hogy milyen érzelmek tükröződnek most a szemeiben. Látni akarom, hogy hova néz, hogy mennyire ura a helyzetnek.
Adrian pofonjai nem segítenek a helyzetemen, a testem megmoccan egy kicsit, ahogy a finom ütések hatására mozog a fejem - ennek eredményeképp bal kezem lecsúszik a hasamról, egyenesen a fiú teste mellé, pontosan arra a helyre, ahova az előbb még a csészém zuhant. Kézfejem a szilánkokra esik, amik felsértik a bőröm.
A vízért hajtott pincérnő még mindig nem érkezik vissza a folyadékkal.
Tompa fájdalmat érzek a halántékom táján, és mikor rádöbbenek erre a tényre, a kezem felől is érkezik az a szúró, kellemetlen érzés. Szemem valami elcsépelt, borzalmasan sablonos romantikus filmet megszégyenítő lassúsággal nyitom ki, ép kezem közben lendül, hamarosan pedig Adrian karjába kapaszkodom. Kell pár pillanat, hogy hozzászokjak ehhez a fényhez és a tompa lüktetéshez a homlokom és halántékom környékén.
- Francba - nyögöm ki végül, mikor sikerül felnéznem a fiúra. Igyekszem jó képet vágni, és nem éreztetni vele, hogy mennyire nem vagyok most éppen a toppon, nem mintha ezt nem vághatná le csak az arcomra pillantással. Lehunyom pilláimat és igyekszem másra gondolni a lüktető fejfájáson kívül, de miután ez nem megy, felhúzom másik kezem is és ujjaim a homlokomra szorítom. - Ne haragudj. Nem akarok erről többet beszélni. Vigyél haza, kérlek - ismét a felkarjába kapaszkodom, előredőlök és próbálok felülni az ölében, most pedig még az a tény is teljesen hidegen hagy, hogy Adrian milyen izmos, ergo elmarad a pirulás is. Csak arra koncentrálok, hogy minél előbb felülhessek és eltűnjünk innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=593697#post593697][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.05.14. 12:10[/b][/url]

Ha nem tudna úgy uralkodni magán, amennyire tud, most valószínűleg remegne és szitkozódna a belülről majd szétvető idegtől. Viszont biztosan tartja karjaiban a barátnőjét, és egyedül beszédéből hallatszik, hogy most legszívesebben megütne valakit. Mert igen, aggódik érte, és igen, érdekli az egészsége. Meglepő, mi?
Már épp ott tartana, hogy jól összeszidja a nőcit akit elküldött, hogy mi a franc az amiért ilyen lassan hozza azt a rohadt vizet, mikor Izabella úgy dönt, hogy felkel. Fellélegzik, az izmai felengednek, ahogy magához öleli a leányzót, beleszuszog a szőke hajába, majd nyom egy puszit a kobakjára. Viszont mindezektől függetlenül még haragszik rá, és mint látszik, Iza sincs épp elvarázsolva. Biccent, segít felállni a lánynak, fogja, hogy nehogy eldőljön, elvégre az előbb még el volt ájulva. A témát most nem feszegeti, viszont biztos benne, hogy ha ezek után még együtt maradnak, akkor fognak erről beszélni. Mert nem buli az, hogy csak úgy fogja magát és kidől.
- Oké. - halkan mormolja el, miközben odateszi a pénzt az asztalra, majd átkarolva a szőke derekát támogatja ki az ajtón, majd mennek vissza az iskolába. Ez egy rossz nap. Ez egy felettébb rossz nap.