36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Roxanne Megane Saint-Venant
INAKTÍV


XVIII. - A Hold
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 163
Írta: 2015. július 30. 22:21 | Link

Celeste Santacruz
Dorian Green :3


Nem is gondoltam volna, hogy ilyen príma koncertre rángat el Kinga. Nem mintha valami túl sokat értenék ebből a nyelvből, de a koncert meg a jó buli szavak azok nagy általánosságban eléggé nemzetköziek. Kétségtelenül eleinte tartottam tőle, de amint beléptünk a fedetlen részre és nagy nehezen előre furakodtunk, elkapott engem is a hév. Fehéres-vaj színű pólóm alját egy azték mintás szoknyába bujtattam, a szokványos magassarkú helyett most viszont egy egyszerű vászoncipőt varázsoltam a lábikómra. Amint feljött az együttes, kezdetben nem szenteltem túl nagy figyelmet az énekesnek s biza beletelt vagy fél órámba, mire leesett, hogy honnan olyan ismerősek a vonásai. Kisebb szívroham kíséretében ért el a döbbenet első tünete, ám amint feldolgozásra került ez a hihetetlen információ-tömkeleg, úgy csak még jobban elöntött a felszabadultság-érzet. A koncert végéig ott tomboltunk többnyire az első sorba, habár azért néha-néha elénk nyomultak a magas colos barmok.
 Az egész végére még folyt rólam az izzadság, tiszta víz volt a pólóm (jah, mert ránk is borítottak egy-egy pohár sört), és én így álltam be a sorba, ahol aláírásért lehet kuncsorogni a VIP szektorban. Legalább 20 percbe tellett, mire sorra kerültem és eléggé sanszosnak tűnt, hogy a barátnőm már meglépett valakivel ennyi idő alatt. Az énekeshez kerültem és valamiért az a furcsa izgalom fogott el, ami aztán jócskán megemelte szívem dobbanásainak számát.
- Hey. Uhm.. can I get a signature? - nem hiszem, hogy egyáltalán megismert, bár igazán el lennék ragadtatva, ha ez megtörténne. No persze reálisan erre az esély igencsak csekély, de hát ki tudja. Hátha tettem rá olyan mély benyomást..


meaning
Utoljára módosította:Roxanne Megane Saint-Venant, 2015. július 30. 23:55
Hozzászólásai ebben a témában

Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. július 30. 22:39 | Link

Celeste

Azóta, hogy leléptem Madagaszkárról, többnyire csak levélben értesítettek az itteni eseményekről, ugyanis muszáj volt otthon maradnom, hát most ez van. Nem lehet úgy európai turnéra menni, hogy nem is vagy ott, bármennyire is szeretném, ezzz nem így működik. Szóval a mai napom kész őrület volt, kezdjük ott, hogy ezek a nagyon ökrök, akiket én a haverjaimnak nevezek, kitalálták, mekkora mulatság lenne, ha nem hopp-porral, vagy egyéb mágikus úton közlekednénk, hanem felülnék egy repcsire velük. Kemény két órán át hallgattam őket vernyogni, szóval Pesten szó szerint menekültem le a gépről.
Nagy nehezen elkeveredtünk a koncert helyszínére, ahol hangoltunk, meg készültünk. Nagyobb volt a tömeg, mint vártam és ez kicsit megijesztett, de végül csak végignyomtuk. Egészen el is lazultam, de arra végképp nem számítottam, hogy ja bocs, lesz V.I.P.- jeggyel rendelkező részleg is, akik majd sorban állnak szignóért.
A szívem majd kiugrott a helyéről, bár lehet, hogy ez azért volt, mert meleg volt, gitároztam, mászkáltam és énekeltem, meg így az egész élmény egyben... de attól még így volt. Megtöröltem a homlokom a pólóm szélével, miután aláfirkantottam egy csajszi CD-jét, majd a soron következő lányra néztem. Halványan elvigyorodtam a kérdésére, majd az alkoholosfilcemet a kezembe kapva figyeltem az arcát.
- Yeah, of course. It would be my pleasure. - bólintottam, hogy aztán felvont szemöldökkel, kissé csodálkozva tanulmányozzam az arcát, amint aláfirkantottam neki. - Wait a minute, babe... I think I know you... No... you can't be... Oh, my God, you are Celeste Santacruz, aren't you?


Meaning
Utoljára módosította:Dorian Reeve Green, 2015. július 31. 00:27
Hozzászólásai ebben a témában

Roxanne Megane Saint-Venant
INAKTÍV


XVIII. - A Hold
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 163
Írta: 2015. július 30. 22:58 | Link

Dorian :3

-Celeste bőrében-

 Bátortalan próbálkozás volt részemről, sőt, még a hangom is vagy négy szinttel magasabban csengett, mint úgy általában szokott. A magabiztos megjelenésem helyett tökre mint valami megszeppent kislány, álltam ott Dorian előtt, aki majdnem hogy leginkább ilyen robot módjára írta alá a CD-ket, papírokat, vagy éppen, amit az orra alá toltak. Én a csuklóm tartottam oda neki, jobb híján. Ahogy aztán felnézett rám, így kiszélesedett a mosolyom, s bizonyára feltűnt neki, hogy a korábban felmázolt vörös rúzsomnak már csak halvány maradéka tartott ki a koncert végéig. Mintha zavarban lettem volna, ami nem szokásom. Egyáltalán nem. Furcsálltam saját magam, így aztán kifejezetten zavarban lévő mozdulattal hátrafelé tűrtem az amúgy épp frissen mosott, de csurom vizes hajamat.
- Yeah, Oh My God, you remember! I didn't expect you to see here, darling! But.. - magam mögé pillantottam és bizony, a mögöttem álló lány-tömeg már igencsak toporzékolt, a közvetlen mögöttem álló hölgyemény pedig kifejezetten szúrós szemekkel szuggerált. - I don't want the others to wait.. - oké, most akkor valahogy meg kéne hívni. Tekintve, hogy életemben nem jártam még ezen a környéken.. - Probably you don't have time after all this. Do you? - kínosan topogtam, ahol pedig végigszaladt az alkohols filce a bőrömön, egész bizseregni kezdett. Még a végén tényleg eljön velem valahova! Habár valahogy erősen kétlem, hogy pont erre lenne ideje és engedné el őket a menedzser. De a remény hal meg utoljára, elvégre még fel is ismert, nem? Mosolygok, mint a tejbetök, a biztonság kedvéért pedig még rá is kacsintok.


meaning
Utoljára módosította:Roxanne Megane Saint-Venant, 2015. július 30. 23:58
Hozzászólásai ebben a témában

Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. július 30. 23:12 | Link

Celeste

Nos, ha azt mondom, hogy nem vártam, hogy pont itt fogok összefutni a kisasszonnyal, akkor még finoman is fogalmaztam. Igazából anno megbeszéltük, hogy majd néha levelezünk, vagy ilyesmi, de erre nem került sor, így lassan ki is ment a fejemből az egész. Erre megjelent a koncertemen, az első normálison, hogy aláírást kérjen. Fura, fura, fura... Úgy tűnt, kissé zavarban volt, ez pedig nem volt rá jellemző, de nem zavartattam magam. Csibészes vigyorral döntöttem oldalra a fejemet.
- Well, you know, it was my concert, so I had to be here. But you! What are you doing here, beauty? - nevettem fel, majd a mögötte álló csajokra sandítottam. Ahj, miért vannak ezek most itt? Komolyan...
Éppen felajánlottam volna neki, hogy esetleg később meghívom egy kávéra, vagy valami erősebbre, mikor megkérdezte, hogy nincs-e esetleg időm rá, ha itt végeztem. Egy pillanatig néztem rá kissé döbbent fejjel, de aztán megráztam a fejem és elnevettem magam.
- Of course I do. - mosolyodtam el, majd a hajamba túrtam. - Look, now I have to be with my fans, but if you want, you can stay here with me. I mean... - átugrottam a kettőnket elválasztó asztalt lazán, majd a kezem nyújtottam neki és ha hagyta átsegítettem az én felemre. Aztán persze visszamenekültem, mivel néhány lány nem ismerte a "privát szféra" fogalmát.
- What's up, baby-girl? I haven't seen you for ages! - öleltem meg a leányzót lazán, majd aláírtam egy csajszi homlokát. Oké, ez már nekem is egy pöppet freak... Hátrapillantottam rá a vállam felett, felvont szemöldökkel.

Meaning
Utoljára módosította:Dorian Reeve Green, 2015. július 31. 00:24
Hozzászólásai ebben a témában

Roxanne Megane Saint-Venant
INAKTÍV


XVIII. - A Hold
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 163
Írta: 2015. július 30. 23:42 | Link

Dorian

- Celeste -

Valahogy ez az apróság kimaradt Kinga szövegéből, amikor az énekesről áradozott egész úton idefelé. Vagy tán csak én nem figyeltem oda eléggé, mert el voltam foglalva azzal, hogy itt kell dekkolnom, egy ilyen országban, ahol se pálmafák, se spanyol nyelv és az angol is csak elvétve. Egy kis önsajnálat. De lépjünk is tovább, a viszontlátás kellemesen gyomorba vágott, főleg így, ilyen koncepcióban..
- Yeah, I got it, I just needed time to realise, which wasn't that easy, you know. - már csak mivel halvány lilám sem volt azt illetően, hogy ő egyáltalán ilyen komolyan űzi ezt az ipart. Az első találkozásunk alkalmával valahogy másra összpontosítottunk mind a ketten, s bizony, álmomban se gondoltam volna, hogy valaha még ebben az életben újra látom.
 Talán a meghívást, vagy annak a felajánlását elsiettem, de az ilyen teljesen hidegen hagy, hogy mit gondolnak rólam, amikor személyesen én magam invitálok el valakit.
 He has to be with his fans. Megforgattam a szemeim még mindig mosolyogva, habár a mozdulatsor közepe felé abba is hagytam, s csak arra figyeltem, ahogy lazán, könnyed, légies mozgással átugrotta az asztalt. A mögöttem lévő lány gyakorlatilag elalélt a boldogságtól, szabályosan hallottam a sóhajt a nyakamba, ám ahelyett, hogy hozzá ugrott volna Dorian, nekem nyújtotta a kezét. Mit ne mondjak, boldogan fogadtam el azt és követtem az ő példáját: fel az asztalra majd a másik oldalon le arról. Némi felhördülés hallatszott a korábbi helyemről, ami a legkevésbé izgatott - ellenben Dorian ölelését kitörő boldogsággal fogadtam. Megsimogattam hozzám hasonlóan átnedvesedett pólóját, lapockáját, picit még a hajába is túrtam, aztán visszaengedtem a rajongóihoz, én pedig a széke mögé osontam, melynek a háttámlájára támaszkodtam. Véletlenül se nézett ki úgy a helyzet, mintha megjött volna a rég nem látott barátnő, tényleg, csak a csók maradt ki. Picit lejjebb húztam a szoknyámat, a pólómat feljebb
- Sweetie.. my family can f*ck themselves. I had to came here..to study.. Imagine. - magasba szökkent szemöldökkel konstatáltam a kissé zakkant csajt, aki a homlokára kérte Dorian kézírását, de nem volt túl sok időnk, máris jött a következő, aki egy könyvet tolt oda. Oscar Wilde - Dorian Gray. Itt muszáj volt elfordulnom, hogy palástoljam a kitörni készülő nevetési rohamomat.
 Egyszer csak megjelent mellettem egy másik tagja az együttesnek. Csöppet sem feltűnően végigmért, aztán karon boxolta Dorian és megtudakolta, hogy máris szerzett-e magának barátnőt.
- Anyway..how long will this take? - kérdeztem a választól teljesen függetlenül.


meaning
Utoljára módosította:Roxanne Megane Saint-Venant, 2015. július 31. 00:02
Hozzászólásai ebben a témában

Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. július 31. 00:20 | Link

Cel

A kijelentésére felnevettem, majd vállat vontam, mivelhogy tényleg nehéz lehet felismerni. Pláne, ha életedben egyszer láttál és akkor se annyira az volt a lényeg, hogy ki hogyan néz ki... pf. Szóval csak lazán legyintettem neki, jelezve, hogy nem ügy, felejtsük is el, fordított helyzetben lehet, hogy én sem ismertem volna rá.
Meghívott, hogy esetleg lógjunk együtt, ha lesz némi időmez után az őrület után, mire közöltem, hogy persze, hogy ráérek, majd az asztalon átugorva átsegítettem. Az egyik csaj majdnem elájult, mire csak felkuncogtam, hogy aztán átsegítsem Celt az én oldalamra. Mintha valami istenverte szappanoperában lettünk volna, a csajok mögötte felhörrentek, én meg kis vigyorral néztem a csajszi hátsóját, míg le nem huppant a talajra. Utána én is menekülőre fogtam, tekintve, hogy az egyik csaj már azon volt, hogy letépi a felsőt rólam... Legalábbis az, hogy az említett ruhadarabomat szorongatta, nagyon ezt sugallta. Még az utolsó pillanatban megléptem, majd átkaroltam lazán a rég nem látott leányzót. Igazából nagyon jól esett, hogy viszonozta az ölelést, sőt, igazból még a többi is jó volt, pedig az emberek többségétől nem vettem jó néven ha hozzámérnek. Aztán ő a székem háttámlájára támaszkodott,míg én szignóztam. Aztán jött a csaj a Wilde könyvvel, én pedig egy pillanatra a kezembe temettem az arcom. Iszonyat. Imádom ezt a könyvet, de azért ez túlzás... hát, ha kell, leszek a Grey-e.
- Seriously? - kérdeztem Celre pillantva, de közben aláfirkáltam gyorsan a könyvet, hogy a csajszi ne tartsa fel a sort. - And which one will be your school?
Kissé kiakadtan néztem Benedictre, majd pókerarccal húztam a fejébe a kalapját.
- Sure. I have no better things to do - forgattam a szemeim és rosszallóan megráztam a buksim, hogy aztán ismét a kisasszony felé sandítsak. - I don't know, but if it takes more than thirty minutes, I'll go away with you.

Meaning
Hozzászólásai ebben a témában

Roxanne Megane Saint-Venant
INAKTÍV


XVIII. - A Hold
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 163
Írta: 2015. július 31. 00:53 | Link

Dorian
- Cel -

A kezdeti alapsémákon túljutva már egész felszabadulttá vált közöttünk a hangulat. Voltak érdekes emberek, akik igen egyedi módon kértek tőle aláírást, de a személyes kedvencem az a csaj volt, aki felhúzta a szoknyáját, és a szebbik felére akarta mr. énekes személyes kézírását. Na, itt már el kellett bújnom a háta mögött (fejem neki is támasztottam), mert nem bírtam volna vihorászás nélkül, és lám lám, nem is maradt el a kitörő kacaj, mely még a vállaimat is megremegtette. Az iskolámat elfelejtettem neki elmesélni, mert jött a tuskó társa, aki máris az iránt érdeklődött, hogy mégis mily viszony fűz minket egymáshoz. A 30 perces ígéretére bólintottam egyet, majd az órámat 5 percenként csekkolva ellenőriztem azt, de valahogy csak nem akart fogyni a kacskaringós sor, ami mintha a végtelenségbe torkollt volna. Egy idő után megjelent a menedzsere vagy mije, aki kihirdette, hogy ennyi volt mára, legközelebb majd itt és itt lehet folytatni vagy pótolni, sajnálják, de vége a bulinak mára. Vagy legalábbis itt. Nem egy lány nézett rám olyan szemekkel, mint akik egy mokkáskanál vízbe bele tudtak volna fojtani (kétszer is), ezekre pedig csak egy elegáns és bájos vigyort ejtettem. Még elintézett egy-két dolgot Dorian, csapat meg miegymás, addig én az öltözőjük előtt ücsörögtem azon gondolkodva, hogy vajon mi lesz az éjszaka folytatása. Kinga barátnőm hagyott egy üzenetet a mosdóban az egyik ajtón, hogy ne várjam, majd beszélünk később, elvégre talált magának egy kihagyhatatlan partit. A tükörben újrafestettem az elavult rúzsom, megigazgattam a pólóm meg az alatta lévő fehérneműt, megfésültem a hajam, aztán visszaültem a megadott helyemre, keresztbe tett lábakkal. Már vagy hajnali 1 lehetett, mire mindennel végeztek, összepakoltak meg nem tudom és jöhetett a mi kis kétszemélyes kalandunk.
- So.. where are we going? Into the night? - a másfél fejnyi különbség kettőnk között egyáltalán nem zavart, habár úgy átfutott rajtam a gondolat, hogy nem is lett volna olyan butaság magassarkúba bújni. Na mindegy. Kíváncsian pattantam fel és szegődtem mellé, akár velünk tartottak a társai, akár kettesben araszoltunk tovább. Az iskolám nevét még későbbre tartogatom. Valahogy nem akarom elszomorítani magam a gondolattal, hogy bizonyára az ország két másik pontján fogunk tanulni a továbbiakban.


meaning
Hozzászólásai ebben a témában

Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. július 31. 01:19 | Link

Cel

Egészen botrányos fordulatokat kezdett venni ez az egész dedikálásos izé, gyakran már azon voltam, hogy most megyek és leülök a sarokba, hogy sírjak pár percig, vagy nevessek vagy talán mindkettő egyszerre. Ott szakadt el a cérna, hogy a csaj a hátsójára kért aláírást, itt be kellett iktassak két perc szünetet, melynek folyamán az asztalra borulva sírtam a röhögéstől, hogy ne lássák a fejemet.
Mikor kijelentette Marty, hogy végre lehet menni, a levegőbe bokszolva ugrottam fel, majd rohantam volna az öltöző felé, de előtte megbeszéltem a leányzóval, hogy itt várjon meg, el ne tűnjön nekem, mert akkor biza leharapom a fejét.
Átöltöztem, arcot mostam, higiéniai dolgok sora, mint fogmosás, belőttem a hajamat, aztán az utolsó tíz percbe esetleg egy kicsit pakolni is segítettem. De csak egy kicsit...
Amint végeztünk, közöltem, hogy rám ne várjanak, mert későn jövök, azzal kislisszoltam az ajtón és végigmértem Celt.
- Yeah, I think the night is the best definition. I dunno. Where do you want to go, sweetheart? - kérdeztem széles vigyorral, miután a pillantásom megállapodott az arcán és a karjaimat összefontam a mellkasomon. Amint mellém szegődött a kisasszony, a karom nyújtottam neki, majd kifelé vezettem, mielőtt még Benedict képes és utánunk jön lesifotósnak. Pf.
Idekint egy "kicsit" sokkal hidegebb volt, mint odabent, szóval a pillantásom azonnal a leányzóra tévedt, érdeklődő pillantással.
- Are you not cold, aren't you? - néztem rá kissé aggódó pillantással, készen arra, hogy ha esetleg kell, felajánlom neki a kabátomat.
Még lézengett erre pár lány a koncertről, de nagyon tudtam remélni, hogy nem jön ide egyik sem, mert már kezd elegem lenni belőlük.

Meaning
Hozzászólásai ebben a témában

Roxanne Megane Saint-Venant
INAKTÍV


XVIII. - A Hold
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 163
Írta: 2015. augusztus 2. 21:40 | Link

Dorian

-Celeste bőrében-

Nos, ahhoz képest, hogy mennyire haragudtam anyuékra, amiért egy számomra ilyen putri helyre zavartak tanulás címszó alatt, jelenleg nem is olyan elviselhetetlen. Természetesen azért nem is közelít Mexikó egzotikus pálmafáira és kiváló májusi koncertsorozataira, kivált a MásVilág, de lehetne rosszabb is, nem? Elvégre mekkora esély volt arra, hogy itt, az Isten háta mögött találkozunk ismét Doriannal azok után, hogy egy felettébb kellemes estét töltöttünk el egymás társaságában. Fel is merült bennem anno, hogy a társa, akivel rótta a koncerteket, vajon hova tűnt, de épp csak kósza foszlányként suhant át rajtam, annyira nem volt rá kíváncsi. Erre tessék, most itt csodálkozom a tükörbe és el sem akarom hinni a valóságot. Tekintetem szemeim között ide-oda cikázik, közbe idegesen csavargatom a hajam, kétszer leejtem a rúzsom a földre, ami persze le is törik, így a saját kis kezemmel kellett felemelnem a kozmetikai cuccot és feltalálni magam. A fésűm szerencsére nem adta meg magát, ellenben ahogy a csaphoz hajoltam, hogy kicsit oltsam a szomjam, úgy az kispriccelt és telibe kapta a felsőmet. Csodás. Mindegy is, kihúztam magam, egy bátorító mosolyt küldtem saját magam felé a tükörben, aztán heves mozdulatokkal kislattyogtam és megvártam a társam. Kicsit szégyelltem magam, amiért a parfümöt elfelejtettem, no persze ez csak akkor jutott az eszembe, mikor az övé megcsapott. Nem volt túl ismerős, elvégre csak egyszer éreztem, de határozottan kellemes érzéssel töltött el. Karját elfogadtam, noha általában csípőből utasítom el az effajta felajánlást. Nem szoktam élni vele, hisz tudok én menni a saját lábamon is, és a magassarkúkban sem kell egyensúlyozgatnom folyamatosan, mert kitűnően járok bennük. Nem is értem jószerével magamat se, amiért nem köszöntem meg és mondtam, hogy még nincs köszvényem, de biztosan csak zavarban vagyok. Igen. Semmilyen más magyarázat nem lehetséges.
- Oh, maybe.. a pub? Or a public building? - én se vagyok ám normális, hogy hivatali intézetbe akarok betörni és élvezni az éjszakát. Aztán jön a török security meg a sima security meg minden security, és elvisznek minket a börtönbe. Háh, még bilincs se volt rajtam! Nem is rossz ötlet..
- Doesn't matter, I just need to walk a bit. You know, to get hotter..warmer, I mean. - jó, nem vagyok félreérthető, áh, nem látszik, hogy csak tanultam az angolt, véletlenül se. Bár ugye, ami azt illeti, lenne itt valami, ami igencsak felmelegítene, és mindenki gondoljon arra, amire csak akar. Közelebb húzódtam Dorianhoz, ha pedig előtte rám adta a kabátját, akkor kislányos bájjal húztam fel azt magamra és csak eztán ért össze az oldalunk is, nem csak a kezünk.
- Loook! A playground! - kisebbet sikkantottam, egy pillanatig húztam magammal a fiút, de el is engedtem, hátha nem dobja fel annyira, mint engem. A kis azték szoknyám és vélhetően a fiú 1-2 számmal nagyobb kabátja jó párosítás lehetett, én legalábbis kifejezetten élveztem. Rövidre vágott hajam a futás közben csapkodtam a srác dzsekijének vállát, amíg a hintához érkeztem és mintegy nekifutásból megperdültem magam körül, aztán a műanyag részére érve hátra és előre kezdtem magam hajtani.
- If I see a swing, I must to play with it. Sorry. But look, here is another! Or we can sit on the same at the same time! - a dilibogyó Celestét az évek során se voltam képes kiűzni magamból. A szellő, ami az arcomba csapott, mikor előre hajtottam a hintát, egész hátracsapta a hajamat, majd mikor ugyanezt az utat jártam be, csak visszafelé, akkor pedig mind az arcomba tódult. Ilyenkor szélesen elvigyorodtam, hogy szinte megettem a hajam, és boldogan nevettem. Azóta nem voltam ilyen felszabadult, hogy ide kellett költöznöm és valószínűleg a következő 2 hónapban se lesz ilyen jó estém.


meaning
Hozzászólásai ebben a témában

Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. augusztus 26. 18:05 | Link


Cel

Mihelyst végeztem a készülődéssel, siettem is a mexikói hercegkisasszonyhoz, mert azért nem jellemző rám, hogy megvárakoztatom az embereket, főleg nem, ha olyanról van szó, akit esetleg valamilyen formában kedvelek. Látszott rajta, hogy sikerült nagyjából összepakolnia az outfitjét, az a kis víz meg nem igazán zavart engem. Szóval a karom nyújtottam neki, ami kicsit még neki is fura volt, de miért ne? Nem zavartatom én magam, ha nemet mond, maximum majd elviccelem a dolgot, túldramatizálom, vagy ilyesmi. Megszólalt, hogy esetleg egy pub, vagy egy intézmény... Erre muszáj volt elnevetnem magamat és rápillantottam széles vigyorral az arcomon.
- I always knew, that you have a really special style, but now you've surprised me. - nevettem fel halkan, aztán csak vállat vontam. Nem igazán érdekelt, hová megyünk, már a társasága is, amúgy meg a hivatal viccesen hangzott. Már láttam is lelki szemeim előtt, ahogy a security kutyákkal üldöz minket, mi meg nevetve rohanunk előlük, hogy aztán a fejem egy rendőrautó motorháztetejébe legyen vágva úgy izomból. Vicces lett volna. - You know, i was arrested only once and i never was in jail, it sounds kinda fun!
Mivel idekint nem volt túl meleg, még benthez képest sem,- pláne nem, ha azt nézzük, hogy ő Mexikóból jött, ami meg nem arról híres, hogy annyira hideg lenne -, megkérdeztem nem fázik-e, ő meg közölte, hogy hát majd sétál, hogy... hoppá!
- Hotter, really Cel? Really? Aren't you hot enough? Do you want to drive me crazy? Seriously, Cel? I'm pretty insane, i don't need to be more stupid! - nevettem elvéve a kezem, majd a vállára terítettem a dzsekimet. Még a végén megfázik nekem és meg kell tanulnom húslevest főzni. Az nagyon furi lenne...
Erre a csajszi képes volt lelkendezve odarontani a játszótérhez, nagyon boldognak tűnt tőle, szóval mentem utána, nem fogom itt hagyni egyedül. Nem beszél magyarul, mégis mihez kezdene, ha elkeveredne? A magyarok angoltudása 30 év felett elkeserítő tud lenni.
Egészen aranyos volt, ahogy ott csücsült a hintáján, felajánlva, hogy hintázzak vele, vagy üljek vele egy hintába. Kétkedőn vizsgáltam meg a hinta anyagát, aztán megráztam a fejem és leültem a mellette lévőbe.
- I'm too fat, if we sat in the same, i think it would break. - vigyorodtam el, majd a lábam felhúzva kezdtem kicsit hintázni. Pár percre beköszöntött a csend, nem volt kínos, semmi tücsökciripelés, vagy ilyesmi, egész egyszerűen az a némaság, mikor túl jó a hangulat ahhoz, hogy szavakkal rontsd el... Aztán végül mégis megtettem, mert azért túl kíváncsi típus vagyok én a hallgatáshoz.
- And what about school? Where are you going to learn, babygirl? - biccentettem felé érdeklődve, majd megigazítottam a kalapomat, kicsit jobban a fejembe nyomva, el ne repüljön nekem. Nincs kedvem fél Budapesten átkergetni egy tökfödőt.

Meaning
 
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek