36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. július 21. 20:10 | Link

K.D.A.
~ Buda, Osztrovszky szülők otthona


Egy kétes mozdulattal simít végig frissen borotvált állán, majd egy mély sóhaj kíséretében az oldalán álló, ismét felöltözött nőre pillant. A szülői lakás míves ajtaja előtt várakoznak, de a férfi egyelőre még nem kopogtatott be. Ha eddig nem is volt, hát most különösen ideges, de koránt sem azért, amit Katherine hisz. Biztos benne, hogy a vámpírt sem származása, sem fiatalsága okán nem fogják elítélni, elég csak belegondolni abba, hogy szülei között is súlyos korkülönbség húz szakadékot. Sokkal inkább tart attól, hogy az idősödő házaspár felé hogyan fordul majd? A felszíni kedvesség alatt mennyi minden halmozódhatott fel a hosszú évek ritka találkozói során, amiért lassan kezdetét veheti a törlesztés.
Konstantin az oroszlánfejű kopogtatóhoz nyúl, háromszor leüti, majd Katherine mellé lépve, átöleli derekát. Ujjai dobolnak a előbb még a lányról lefelé csúszó anyagon, s egy pillanatra felrémlik előtte a zárt ajtó mögötti órácska. Arca kipirul a hirtelen odatóduló vértől, s egy, a gondolatairól mindent eláruló pillantást küld a volt diáknak.
- Szervusztok! Fáradjatok be - tárul fel néhány perccel később az ajtó, és tűnik ki mögüle egy egykor gyönyörű, mára már megöregedett nő őszbe borult feje. Hajában már csak néhol táncol egy-egy szőke szál, szoros kontya egyébként teljesen fehér.
- Anya - hangzik Konstantin mély, rekedtes hangja, s megköszörülve torkát, maga elé tessékeli Katherine-t, és a tágas folyosóra érve, a becsukódó ajtó mögött lehajol édesanyjához, hogy átfogva karját, üdvözlő csókot adjon arcára. - Hogy vagy? Apa?
Az asszony szelíd mosollyal néz a nála jóval magasabb gyermekére, de mielőtt válaszolna neki, kék színű pillantása az életükbe lépő első nőre esik. Szája megremeg, keze nyomban szívére tapad.
- Gyuri, hagyd a bort, gyere ide - szól hátra az étkező irányába, mire egy Konstantinéra ijesztően hasonlító hang méltatlankodva visszakiált: Jóvanmá', jövökmá'. Aliz tekintete újra Katherine arcára esik, amitől lassan már a hivatalnok is kellemetlenül érzi magát. Köhint egyet, és a vámpír hátát simogató kezét annak vállára teszi. - Elnézésed kérem, csak tudod Koloskám mindig azt mondta, hogy ne is várjam, nem fog megnősülni, és én már nem mertem bíz...
- Tudjuk, anyukám, tudjuk. Hagyd bemutatkozni - jelenik meg az öregedő asszony mellett egy még öregebb férfi, aki bár valaha olyan magas lehetett, mint most fia, mostanra elvesztett jó néhány centit, ráadásul az irodai munka hatására még görnyedt is. Az öltönyviseletről azonban - mint ahogyan Aliz sem szeretett kosztümjeiről - még otthon sem mond le.
- Khm... anya, apa - torkában dobogó szívvel kezd bele Konstantin. A rendhagyó bemutatás szokatlanul jó érzéssel tölti el. Míg beszél, szája szegletébe költözik egy jól látható, boldog mosoly. - Ő itt Katherine, a menyasszonyom. Katherine, édesanyám Aliz és édesapám György.
Az idős férfi hol a vámpírra, hol fiára pillant, egyelőre szavak nélkül méregeti a lakásába lépő párt. Az asszony viszont le sem veszi tekintetét leendő menyéről, szemébe lassan könnyek gyűlnek. Az anyai szív.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. július 21. 20:33 | Link

Konstantin

Buda, Osztrovszky szülők otthona


Ne nyugtalankodj! Úgyis másképp történik minden, mint ahogy elgondolod.
Ez az egy mondat járt a fejemben, miközben megálltunk a kapu előtt. És ez az egy mondat segített abban, hogy végre összekapjam magamat, a sarkamra álljak és ugyanazt a magabiztos nőt láthassák meg bennem Konstantin szülei, akit ő is ismer. Elvégre ki vagyok én? Katherine Averay, a nagy múltú aranyvérű család legfiatalabb tagja. Az a lány, akit gyerekkorától kezdve arra neveltek, hogy mindig a legtökéletesebb arcát mutassa, hogy mindig az illemnek megfelelően viselkedjen.
Ezt tanultam a nagyszüleimtől.
És, hogy mit tanultam az apámtól?
A vakmerőséget és a képességet, hogy minden helyzetben talpra tudjak állni.
Tehát ez utóbbit igyekeztem tudatosítani magamban, amikor felbukkant az egyetlenem édesanyja az ajtóban. Kihúztam magamat és az arcomra varázsoltam egy visszafogott mosolyt, majd Konstantin előtt becsusszantam az ajtón, tökéletesen tudatában a vámpírokra jellemző önkéntelen eleganciámnak.
Szívem szerint a megkönnyebbüléstől felnevettem volna, amikor az anyukája szemei rajtam maradtak. Kiengedtem az eddig bent tartott levegőt és hagytam, hogy Konstantin átvegye az irányítást. Bemutatott, én pedig hol egyikükre, hol másikukra pillantva fűztem tovább a dolgot.
-Nagyon örülök, hogy megismerhetem Önöket! –mosolyodtam el lágyan és közben végig tudatában voltam, hogy Konstantin keze rajtam pihen.
Óvatosan átöleltem a férfi derekát és ujjaimmal megkapaszkodtam benne. Kezdtem összeszedni magamat, de ez nem jelentette azt, hogy tökéletesen magabiztosan álltam a szülei előtt. És hogy ennek mi az oka? Még sohasem voltam sem ilyen, sem pedig ehhez hasonló helyzetben.
Konstantin anyukájához fordultam és igyekeztem a lehető legmegnyerőbb hangomat elővenni.
-Engem is borzasztóan meglepett a lánykérés. –biztosítottam egy mosoly kíséretében. -Remélem, hogy nem zavartuk meg Önöket semmiben sem ma este.
Váltottam gyorsan témát, remélve, hogy ezzel elterelhetem a figyelmet magamról és nem találom szemben magamat olyan kínos kérdésekkel, mint hogy vámpír vagyok-e.  
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 3. 20:54 | Link

K.D.A.
~ Buda, Osztrovszky szülők otthona


Évek óta nem járt szülei budai lakásában, de a folyosót belengő, jól ismert illat már az első percben elhinti benne az otthonlét kellemes, el nem feledhető érzetét.
Édesanyja vékony könnyfátyol mögül figyelő tekintete végig Katherine-t mustrálja, úgy tűnik, a frissen végzett nő gyorsan belopta magát idősödő, érzékeny szívébe. A férfi lágy, aggódó mosollyal néz édesanyjára, majd mikor kedvese megszólal, felé fordulva hallgatja őt. Katherine magabiztos nő látszatát kelti, mely mögött udvariasság, s aranyvérűekre jellemző elegancia bujkál.
- Megzavarni? Így is alig látjuk a gyereket - förmed rájuk apja, és egy ideges legyintéssel hagyja ott őket, hogy minden további nélkül az étkező felé ballagjon. Konstantin egy szorongó, feszélyezett pillantást küld az öreg után, majd Katherine vállát megszorítva rámosolyog. Csupán tekintetével, szavak nélkül üzeni, hogy semmi baj, az apja ilyen, nem kell vele foglalkozni. Anyja a maga, jól nevelt csendjében csóválja meg fejét, majd mintha mi sem történt volna, a ború eltűnik arcáról, s helyét örömteli kedélyesség veszi át.
- Soha nem zavartok. Örülnénk, ha többször látogatnátok el hozzánk - szólal meg az asszony, és ahogy férje után indul, futólag végigsimít leendő menye karján. - Gyertek, a vacsora tálalva. Katherine, nem tudom... szereted a húsételeket? Kolos nem volt bőbeszédű ezzel kapcsolatosan.
Gondterhelt pillantást küld fia felé, majd eltűnik az étkező boltíve alatt.
- Apámmal ne törődj - súgja Konstantin a nő fülébe, és derekán pihentetett kézzel vezeti végig az egyszerű, mugli fényképekkel tarkított falú folyosón.
A tágas ebédlőben drága fabútorok kaptak helyet, a tálalószekrények patyolat tiszták, rajtuk további fényképek díszelegnek. Középen a szülők esküvői fényképe áll, mellette a csecsemőkorú Konstantin néz nagy szemekkel, másik oldalán a régi családi autót vezető apuka, ölében a vigyorgó kisfiúval mutogat a szélvédő irányába. György az asztalfőn ül, Aliz rögtön mellette foglalt helyet. Vele szemben csillog a két plusz teríték.
- Foglalj helyet - mondja a hivatalnok Katherine-nek, s az óceánszínekbe pillantva, egy félmosollyal húzza ki neki a nehéz széket. Mikor leül, segít betolni a bútort, majd ő is elhelyezkedik mellette, a saját helyén. - Mi újság a minisztériumban?
Konstantin természetesen apjának intézi kérdését, hátha kedvenc témái egyikével oldja hangulatát, de az idősödő férfi morcogva rázza meg fejét. Kezében a merőkanállal pillant fiára, tekintete aztán a mellette ülő, rózsaszín ruhás barnán állapodik meg.
- Vámpír, mi? - dünnyögi, miközben belemeríti a kanalat a forró, gőzölgő húslevesbe. - Na és lakmároztál már a fiamból is? Vagy az unokánkból? Mit szól ehhez Renée, hm, fiam?
- Gyuri! - csattan férjére az egyébként higgadt asszony. Tekintete egy pillanatra villámokat szór. - Nem kell válaszolnod, drágám. Inkább meséljetek, hogyan ismerkedtetek meg?
Biztató mosolyával pillant Katherine-re, majd fiára néz. Úgy tűnik, férjéről ettől a perctől kezdve nem fog tudomást venni - legalábbis a ma este folyamán.
- Biztos megcsapolta - motyogja az orra alatt az öreg, és már szürcsöli is teletányér levesét.
- Apa, kérlek... - fejcsóválva sóhajtja Konstantin, és egy kósza pillantást küld kedvese felé. Jobbja annak csupasz combján pihen, baljával a merőkanálért nyúl. - Nos, a megismerkedésünk... hát az egy igen hosszú történet. Talán inkább együnk.
Nem tudja nevessen-e vagy inkább sírjon, mert bár tisztában van azzal, hogy édesanyja jót akar, kérdésével - és bizonyára az ezt követőkkel is - csak adja apja alá a lovat. Néhányszor, mintegy itt vagyok mozdulattal megszorítja Katherine combját, majd elengedi lábát, és kézbe fogja kanalát.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 3. 21:20 | Link

Konstantin

Buda, Osztrovszky szülők otthona


A gondolataim kissé kuszák voltak és nem voltam benne biztos, hogy jól tartom a kezemet, a lábamat vagy egyáltalán jó helyen állok-e. Rettegtem, hogy mégis mit fognak szólni hozzám a szülők és ennek elég nyilvánvaló oka a vérszívó mivoltam. Mintha legalábbis tehettem volna arról, ami velem négy éve történt. Igen, az én hibám volt, mert elszöktem otthonról, de nem ragasztottam neon villogót a homlokomra „Gyere és csapolj meg!” szöveggel.
Konstantinba kapaszkodva hallgattam az édesapja reakcióját, de nem állt szándékomban semmiféle módon sem jelezni, hogy fájna a mondandója. Ilyen volt a világom; hamis, felszínes. Senkit sem érdekelt, valójában mit gondol a másik, mégis rendkívül jól esett, ahogyan az édesanyja rám nézett és az érintése is, miközben elhaladt mellettem.
-Igen, szeretem. –mosolyogtam rá és a férfi kezével a derekamon megindultam előre, csak a vállam felett pislantottam vissza, hogy egészen halkan válaszolhassak Kon bátorítására. -Vámpírokkal harcolok, elbírok apáddal is.
Majdnem hangosan felnevettem, de még idejében összekaptam magamat, ahogy belibbentem az étkezőbe és elfoglaltam a helyemet. Halvány görbülettel köszöntem meg a férfinek a segítséget, de mielőtt még bármit is szólhattam volna az édesapja már szóra emelkedett. Minden egyes mondat tőrdöfés volt a szívemben. Borzasztóan fájt, ha ember lettem volna a kezem egészen biztosan remegni kezd, de így csak Konstantinéra csúszott és igyekeztem meg sem moccanni, egészen szoborszerűvé dermedtem addig, amíg Felurt bele nem keverte a dologba… és az anyját. Kényes pont volt ez az életemben, bármennyire is igyekeztem, minden erőmmel azon voltam, hogy a kislány megkedveljen és minél több időt szándékozzon eltölteni az édesapjánál. Elvégre, én mindezt nem adhattam meg neki, hát minden követ megmozgattam. Megtettem mindent, ami csak tőlem telt.
-Igen, vámpír vagyok. Problémát jelent? –feleltem végül a lehető leghiggadtabban, mégis éreztem a gyilkost, aki megbújt a hangomban, elrejtőzött a sorok között. –Tettem olyanokat, amire nem vagyok büszke, de egyáltalán nem az én hibám, hogy azzá váltam, amivé. És ha hiszi, ha nem Felur kifejezetten kedvel engem, mert ő azt látja, amit maga, Uram, észre sem vesz. Hogy szeretem Konstantin.
Ennyi. Ennél több mondanivalóm nem akadt. Sikerült annyira higgadtan és hidegen elmondanom a monológomat, hogy rejtve maradhasson az éjlény, aki mindeközben odabent kitörni vágyott. Megtehette volna. Ha nem gyakorlok önuralmat évek óta, bizonyára felfalom a díszes társaságot.
Tessék, kimondtam itt, a szülei előtt is, hogy szeretem. Ez volt a lehet legőszintébb és legnehezebb… főleg, mert azelőtt talán a férfinek sem mondtam a szemébe. Ahogyan pedig ez a gondolat megfogalmazódott bennem Konstantin felé fordultam és valamiféle reakciót vártam, csak mert én halálra rémültem. Épp ezért, hagytam, hogy ő terelje el a témát az ismerkedésünkről.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 3. 22:23 | Link

K.D.A.
~ Buda, Osztrovszky szülők otthona

Előzmény
 


Vámpírokkal harcolok, elbírok apáddal is.
Fél szemöldöke önkéntelenül is feljebb kúszik a halk hangú válaszra, és szája is összepréselődik a benne lappangó aggályokra, hiszen szemmel láthatóan nem a legjobb hangulatában kapták el az öreget, azonban szemernyi kétsége sincs afelől, hogy Katherine elbír vele. Döcögve, dacosan, vagy sértett ridegséggel, nem tudja, de abban biztos, hogy após és meny remek szócsatákat fognak még vívni egymással az ebédlőasztal körül.
- Egyszerű ember vagyok, aki nem szokott vámpírokkal étkezni, aki félti a családját, aki... - György elharapja ingerült mondandóját, amint az éjlény ajkait elhagyja az a bizonyos gondolat, miszerint szereti őt. Konstantin leplezni sem próbálja meglepett tekintetét, mellyel a kedvesre pillant. Néma mozdulatlanságában mosolyodik el, keze a nő combján dermed meg. Az asztal körül megfagy a levegő, a férfi édesanyja egészen megilletődve figyeli a vele szemben összeszokottan ülő különös párt.
Katherine még soha nem mondta el neki, és bár még ő sem hozakodott elő valóban létező érzéseivel, valahol mindig is tudta, hogy ez így van - kimondva, kimondatlanul. Érezte és érzi most is. Hallani viszont egészen más, mint tudni vélni. Elmosolyodik, balja fekete hajába túr, hogy pótcselekvésként megigazgasson pár szerteálló tincset.
- Ezek szerint találkoztál már Fleur-rel - szólalt meg Aliz, aki a széktámlának dőlve, a merőkanálért még egyszer sem nyúlva ül, és figyeli az otthonába érkező gyerekeket. Békés mosolya mintha örökre vonásaiba költözött volna, tekintete bizakodón csillog. - Megértjük és idővel mindketten elfogadjuk az állapotod. Vannak dolgok, amiknek nem szabad számítaniuk két, egymást szerető ember között. Mit innál szívesebben? Fehér vagy vörösbort?
Habár az asszony beszél, Konstantin mintha meg sem hallaná szavait. Lágy, átható tekintetét képtelen elválasztani az őt fürkésző óceánszínektől. Az imént kézbe vett kanala a tányér szélére ejtve csilingel.
- Fleur bizonyára azt is tudja, hogy én mit érzek irántad - válaszát egyenesen a nő tekintetébe mondja, és bár a szó még nem csúszik ki ajkai között, már nem sok híja van.
- Nem sokat tudunk vámpírokról és a többi varázslényről - fűzi tovább gondolatát Aliz, és felállva áthajol az asztal felett, hogy szedjen néhány merőkanálnyi levest menyének. - Öregek vagyunk mi már a mostanában divatos könyvekhez, és a mi világunkban az ilyesmi nem hétköznapi téma. Visszafordítható a mostani léted? Vállalhattok gyermeket? Nem baj, ha nem, csak... örülnénk, ha mesélnétek arról, mire számítsunk - visszaülve fejezi be mondandóját az asszony, reszkető kezeivel elegáns kosztümjét igazgatva.
- Nem - adja meg a kurta választ Konstantin, mély hangjából kérdés nélküli természetesség hallatszik ki. - De felesleges Fleur miatt aggódnotok, remélem hallod te is, apa. És... csak, hogy tisztázzuk, Katherine még engem sem csapolt meg.
Egy huncut, amúgy benne lennék pillantást küld a mellette ülő nőnek, aztán azóta is duzzogó apjához fordul.
- Szeretnétek eljönni az esküvőre? - kérdezi tőle, de ha igenlő választ is kap, abban egyáltalán nem biztos, hogy ő maga szeretné ott látni őket. Nehéz eset.
- Hogyne. Nászajándék gyanánt viszünk pár szűz lányt vagy holtat - motyogja a férfi, mire felesége újfent felcsattan, és megfenyegeti azzal, hogy ha így folytatja, Isten bizony nem kap második fogást. - Jóvan má', na. Mit szeretnétek? Lakást, autót? Kivele.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 3. 22:41 | Link

Konstantin

Buda, Osztrovszky szülők otthona


Vér.
Hallottam, hogyan változik meg Konstantin szívverése, a vér száguldása az ereiben és a lélegzetvételei. Egy pillanatra mintha csak mi ketten lettünk volna. Megfagyott a levegő kettőnk között és nem tudtam rávenni magamat, hogy a tekintetemet elszakítsam tőle. Óceánjaimat az övébe fúrtam és olyan nyugalom szállt meg, mintha csak otthon lennénk; kettesben.
Már nem érdekelt, hogy az apja mit gondol rólam. Bíztam benne, hogy legalább a fia kedvéért megbékél a dologgal és előbb-utóbb -remélhetőleg előbb- ő maga is rájön, hogy nem vagyok én annyira rossz-gonosz-szadista, mint azt első pillantásra feltételezné rólam. Elvégre éppen úgy nézek ki ebben a rózsaszín kis ruhácskában, mint egy őrült pszichopata… tudtam, hogy nem ezt kellett volna felvennem.
Elmosolyodtam Konstantin kijelentésére, de ennél többet itt, az étkező asztalnál, a szülei előtt nem nagyon tehettem… de semmi sem tart örökké, nem igaz? Egyszer csak haza kellett mennünk és engem jelenleg ez az egy gondolat éltetett. Visszapillantottam a nőre, aki annyira kedves és olyan előzékeny volt velem, amit talán meg sem érdemeltem.
-Vöröset.
Az idősödő hölgy nekem szegezte a kérdéseit, én pedig lesütöttem a pilláimat. Kényes téma volt ez nálam és egyelőre még Konstantinnal sem vitattam meg, mit is érzek a tény iránt, hogy sohasem lehet gyerekem. Életem mélypontja volt ez a tény, elvégre nő vagyok és nem mellesleg látom Fleurt, ahogy az édesapja körül forgolódik, ahogy ránéz, és ahogyan Konstantin figyeli minden mozdulatát. Ha le is tagadja, én tudom mennyire szereti őt. Tőlem pedig ezt nem kaphatja meg.
Soha.
Azzal igyekeztem lekötni a figyelmemet, hogy Konstantin combjába kapaszkodtam és körmeimet –talán kissé túl erősen- belevájtam. Ez nyilvánvalóan az édesapja újabb mondanivalójának volt betudható.
Felkacagtam.
Ennél tovább nem voltam hajlandó elmenni, elvégre Konstantin szülei, az ő dolga elsimítani a helyzetet. Reménykedtem benne, hogy ezzel tisztában van. Amikor viszont rápillogtam és gyakorlatilag egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem lenne ellenére, ha innék egy cseppet a véréből az ujjaim elkezdtek felfelé csúszni a combján; óvatosan és nagyon-nagyon lassan.
Elvégre, nem akartunk lebukni...
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 3. 22:44
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek