Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

Amint delet üt az óra, tömbösíti az asztalán nagy összevisszaságban álló iratokat, különböző méretű és formájú papírfecniket, és dátum szerint listázza a legfontosabb küldeményeket, melyeket aztán kollégája asztalára tesz le, hogy a férfi mielőtt belevág a nagy családi hétvégéjébe, még szaladjon el a bagolyházba, és értesítsen ki minden címzettet. Ma ugyanis ő nem marad bent délutánra, bár hétvégén ha lehet, még a nyüzsgő hétköznapoknál is jobban kedveli azt a másoknak leírhatatlan légkört. Letörli a karcos asztallapot, még egyszer be les minden fiókjába, és csak akkor hagyja el irodáját, amikor mind részlegét, mind saját magát - úgymint nyakkendő, ing, mellény, zakó - tökéletesen rendben találja.
Tudniillik, kora délután szüleivel találkozik Budapest egy előkelő vendéglőjében, amely édesapja régi nagy kedvence. A recepció falára akasztott tükörben még rápillant visszanéző képmására, és egy, a saját magának küldött biztató mosoly után kilép a hivatalból, hogy néhány perc múlva már Budapest egyik legnépszerűbb utcája melletti sikátorában találja magát. A hoppanálás még jó néhány év után is megviseli, hiába a sok gyakorlás, és a megfelelő óvintézkedések, a megérkezés utáni pillanatokat egyszerűen  képtelen megszokni. Émelygő gyomrára tapasztott kézzel siet a Fatál nevezetű vendéglőbe, hogy a kirakatüvegben még egyszer megigazítsa nyakát szorító kendőjét, és csak azután lépjen be a csilingelő ajtón. Édesanyját azonnal észreveszi, és a nővel szemben ülő férfiben is hamar rácsodálkozhat kopaszodó öregére. Kölni illatú, frissen borotvált arcán végigsimít, ahogy megközelíti idősödő szüleit; anyját arcon csókolja, míg apjával tisztelettudón kezet ráz. A férfi bár megpocakosodott, és hajlottabb, mint egykoron volt, még így is tükrözi régi valóját. Konstantin tisztelettudón, szerény csöndbe burkolózva foglal helyet közöttük, de kedélyessége már az előétel közben haragra gyullad. Apjával szinte minden találkozásukat elrontják a politikával, és az abból fakadó eltérő nézetükkel, nem kímélve így a mellettük türelmesen várakozó asszonnyal. A főétel alatt a férfiú munkahelyére terelődik a szó, végül, a desszertet fogyasztva szóba kerül családi állapota is. Édesanyja félti, hogy ugyanolyan sorsra jut, mint ők, apja viszont egyenesen tiltja a korai házasságot. Ráérsz még, mondja minduntalan. Ezután a szülőpár heves vitája következik, amely alatt Aliz, a húszas évei végét taposó Konstantin anyja, éveket öregszik.
- Köszönöm az ebédet, és utólag még egyszer hálás vagyok a gramofonért is - mondja búcsúzásul az öltönyös férfi, és homlokáról letörölve néhány apró izzadtságcseppet, kilép a hűvös utcára. Végre. Hogy merre indul, fogalma sincs, csak felveszi a tömeg tempóját, az út alatt hol cipője orrát, hol az üzletek fényeit nézve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=453706#post453706][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.16. 17:49[/b][/url]

Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

Amint delet üt az óra, tömbösíti az asztalán nagy összevisszaságban álló iratokat, különböző méretű és formájú papírfecniket, és dátum szerint listázza a legfontosabb küldeményeket, melyeket aztán kollégája asztalára tesz le, hogy a férfi mielőtt belevág a nagy családi hétvégéjébe, még szaladjon el a bagolyházba, és értesítsen ki minden címzettet. Ma ugyanis ő nem marad bent délutánra, bár hétvégén ha lehet, még a nyüzsgő hétköznapoknál is jobban kedveli azt a másoknak leírhatatlan légkört. Letörli a karcos asztallapot, még egyszer be les minden fiókjába, és csak akkor hagyja el irodáját, amikor mind részlegét, mind saját magát - úgymint nyakkendő, ing, mellény, zakó - tökéletesen rendben találja.
Tudniillik, kora délután szüleivel találkozik Budapest egy előkelő vendéglőjében, amely édesapja régi nagy kedvence. A recepció falára akasztott tükörben még rápillant visszanéző képmására, és egy, a saját magának küldött biztató mosoly után kilép a hivatalból, hogy néhány perc múlva már Budapest egyik legnépszerűbb utcája melletti sikátorában találja magát. A hoppanálás még jó néhány év után is megviseli, hiába a sok gyakorlás, és a megfelelő óvintézkedések, a megérkezés utáni pillanatokat egyszerűen  képtelen megszokni. Émelygő gyomrára tapasztott kézzel siet a Fatál nevezetű vendéglőbe, hogy a kirakatüvegben még egyszer megigazítsa nyakát szorító kendőjét, és csak azután lépjen be a csilingelő ajtón. Édesanyját azonnal észreveszi, és a nővel szemben ülő férfiben is hamar rácsodálkozhat kopaszodó öregére. Kölni illatú, frissen borotvált arcán végigsimít, ahogy megközelíti idősödő szüleit; anyját arcon csókolja, míg apjával tisztelettudón kezet ráz. A férfi bár megpocakosodott, és hajlottabb, mint egykoron volt, még így is tükrözi régi valóját. Konstantin tisztelettudón, szerény csöndbe burkolózva foglal helyet közöttük, de kedélyessége már az előétel közben haragra gyullad. Apjával szinte minden találkozásukat elrontják a politikával, és az abból fakadó eltérő nézetükkel, nem kímélve így a mellettük türelmesen várakozó asszonnyal. A főétel alatt a férfiú munkahelyére terelődik a szó, végül, a desszertet fogyasztva szóba kerül családi állapota is. Édesanyja félti, hogy ugyanolyan sorsra jut, mint ők, apja viszont egyenesen tiltja a korai házasságot. Ráérsz még, mondja minduntalan. Ezután a szülőpár heves vitája következik, amely alatt Aliz, a húszas évei végét taposó Konstantin anyja, éveket öregszik.
- Köszönöm az ebédet, és utólag még egyszer hálás vagyok a gramofonért is - mondja búcsúzásul az öltönyös férfi, és homlokáról letörölve néhány apró izzadtságcseppet, kilép a hűvös utcára. Végre. Hogy merre indul, fogalma sincs, csak felveszi a tömeg tempóját, az út alatt hol cipője orrát, hol az üzletek fényeit nézve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=453727#post453727][b]Kávássy A. Henrietta - 2015.01.16. 18:52[/b][/url]

Annak ellenére, hogy sokan tagadják, az emberek vágynak a nagyvárosi életre, ha nem is egész életükben, de tini korukban biztosan. Így vagyok ezzel én is, igaz, már felnőttes éveim kezdetén járok. Bár nem vagyok egy falusi lány, meg kell hagyni, hogy se Siófok, se Veszprém nem veheti fel a versenyt az ország fővárosával, Budapesttel, arról nem is beszélve, hogy jelenlegi lakhelyem a fák között van eldugva a Mátra közepén. Vágytam már egy kis nagyvárosi kiruccanásra, ami szerencsére az ölembe hullott. Egyik kedves ismerősöm, régi muglis osztálytársam az egyik budapesti egyetemen folytatja tanulmányait és üzenetet küldött, hogy nem akarunk-e találkozni.
Az egyik szabad hétvégémen, vagyis a mai napon meg is ejtettük ezt a kis találkozót. Megnéztünk pár híres látnivalót, mikor megéheztünk beültünk egy étterembe. Nagyon jó volt újra látni őt, illetve mászkálni kicsit a fővárosban. Az egyetem mellett viszont kénytelen volt dolgozni. A Váci utca egy fogadójának árusa volt és ezen a szombati napon délutános. Hogy kihasználjuk a lehető legtöbb egymással tölthető időt, így elkísértem a fogadóig, ahol könnyes búcsút vettünk egymástól, de megfogadtuk, hogy szervezünk még ehhez hasonló összejöveteleket. Miután bement az üzletbe elgondolkoztam, hogy mitévő legyek. Még korán volt a hazainduláshoz, ezért elhatározta, hogy ha már itt vagyok ezen a híres utcán, legalább körülnézek, ha úgy adódik, vásárolok valamit. Úgyis eljön nemsokára a húgom születésnapja és itt könnyebben tudok hozzájutni a muglis csecsebecsékhez, mint a Bagolykő közelében. Elindultam végig az utcán, több boltba bementem, egyben találtam is egy jó pólót, ami illett a testvéremhez. Nem került megfizethetetlenül sokba, ezért megvettem. Általában az általam vett ruhadaraboknak örülni szokott.
Tértágító bűbájjal megáldott válltáskámba tettem az ajándékot, majd az üzletből kiléptem és haladtam tovább. Ahogy elhaladtam egy vendéglő mellett, az ajtaja hirtelen kinyílt és egy férfi lépett ki rajta. Félreszökkentem, de talán csak én éreztem így a meglepettségtől, mert nem szerettem volna nekimenni. Valószínűleg kívülről csak egy nyugodt kikerülésnek tűnhetett, leszámítva azt, hogy jobb vállam hozzáért.
- Elnézést. – Mondtam az idegennek, aki valljuk be, nagyon elegánsan volt felöltözve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=453814#post453814][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.16. 21:12[/b][/url]

Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

A szülőkkel való találkozások során nemcsak édesanyja, de ő is éveket öregszik - legalábbis így érzi, noha mindez kívülről csupán fáradt kék tekintetében és néhány órára elmélyedő apró ráncaiban nyilvánul meg. De belül már jóval a megbeszélt ebéd előtt szorong, és tart attól, ami az ételek váltakozása alatt történni szűk családja körében. Az egy dolog, hogy szülei soha nem ápoltak egymással normális viszonyt, hogy mindent megadtak neki azonkívül, amire valójában szüksége lett volna, de hogy húsz évvel később sem képesek kibírni egy közös órát, az bizonyára kívül esik a normálison. Értékeket képviselnek, mégsem hordoznak magukban semmit. Kolos szülei előtt nem tudja levetkezni régi önmagát, a rossz útra tévedt kamaszt, a később otthonkerülővé serdülő varázslótanoncot. Mugli, a politikai életben jártas anyja és apja olykor még a mai napig is érthetetlenséggel fordul felé, mintha várnának valamire, amit talán még ők maguk sem tudnak. Az évek múlásával már igazán megbékélhettek és elfogadhatták volna a megváltoztathatatlant.
Miután elköszön az étteremben maradó, hosszú kávéjukat kortyolgató szüleitől, és kilép a napos, bár az étterem benti melegéhez képest igen hűvös utcára, belélegezvén az éltető oxigént, gyorsan felfrissül. Már éppen elindul, hogy felvegye a tempót a pesti elit tömegével, amikor finom ütközés éri jobb vállát, és ő megtorpanva az érintés, s az azt követőn felhangzó bocsánatkérés irányába fordul.
- Nem tesz semmit - mormogja vissza nyúzottan, majd egészen véletlenül a fiatal hölgy lábánál fekvő irattartóra esik pillantása. - Kisasszony, ez nem az öné?
Visszalép egyet, s gyorsan lehajol a színes tartóért, hogy átnyújtsa azt a barnaságnak, nehogy még idő előtt elkeveredjen a szombatonként általánosan megszokott kora délutáni forgatagban. Talán a komolyabb ütközést elkerülendő szökkenésnél eshetett ki a lány zsebéből, talán nem is az övé, nem lehet tudni, de fő a biztonság. Na meg az udvariasság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=453869#post453869][b]Kávássy A. Henrietta - 2015.01.16. 22:06[/b][/url]

Kicsit szomorú voltam, hogy barátnőmnek pont ma délután kellett dolgoznia menni, de hát ilyen az élet. Ez a fél délután is több volt, mint a semmi, megbeszéltük az elmúlt évek nehézségeit, élményeit és tapasztalatait. Jól eltöltöttük a rendelkezésünkre álló időt és bár már ismertem Budapest nevezetességeit, voltam is már szinte minden híres helyen, mégis jó volt újra eljönni és a barátnőmmel megcsodálni őket. Délután elindultunk a Váci utcához és azon haladva elkísértem őt a fogadóhoz, ahol dolgozott. Tudtam, hogy mit érez, én is dolgozok a suli mellett, elvégre nem szeretnék nagy terhet jelenteni a szüleimnek. Ők is megmondták, most már felnőtt vagyok. Csak eléggé nehéz a mostani időszakban, a vizsgák mellett nem könnyű megfelelni a főnököknek, márpedig a záróvizsgámnak muszáj jól sikerülnie.
Elköszöntem barátnőmtől és elindultam nézelődni. Az egyik boltban találtam is egy jó pólót a húgomnak, ezzel legalább letudtam a szülinapi ajándékvásárlást. A butikok mellett elhaladva annyi sok jót láttam, most hirtelen minden a szemem elé tárult, amire szükségem volt. Többek között egy irattartóra is. Otthon már minden iratom szanaszét hevert, nem mintha rendetlen lennék, de ha vizsgára készül az ember, képes elkeverni mindenféle lapokat. A cetlikről nem is beszélve, azok a halálom. Ezért is vettem magamnak a kastélyi átmeneti szállásomba egy irattartót, de mellette tollakkal és egyéb szükséges eszközökkel is felruháztam magam, ha már a papír-írószer boltban jártam.
Alig vettem észre az egyik vendéglőből kilépő férfit, nem tagadom, megijedtem és igaz, hogy félreugrottam, mégis hozzáért a vállam. Elnézést kértem tőle, majd tekintetét követve én is lenéztem. Megláttam lábamnál földön heverni az imént vett irattartómat, ami valószínűleg akkor eshetett le, amikor oldalra léptem.
- Igen. Szerintem én ejthettem el. – Egy kicsit kínosnak éreztem a helyzetet, bele sem mertem gondolni, hogy mennyire bénának nézhetett engem. De nagyon udvarias volt, amiért felvette nekem, igazi úriember. – Köszönöm szépen. – Köszöntem meg kedvességét mosolyogva, aztán beleraktam azt is a feneketlen táskámba. Visszanéztem a férfira, mondani akartam valamit, de egy szó sem jött ki a számon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=454519#post454519][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.18. 10:18[/b][/url]

Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

Az irattartó átnyújtása után illedelmesen biccent egyet, majd egy halovány, délibábnak is betudható búcsúmosoly után csatlakozik a soha le nem lassító tömeghez, hogy folytassa céltalan útját a Váci utcában. Néhány lépés után azonban minden különösebb indok nélkül megtorpan, és ráncokba futó homlokkal visszafordul. Először nem mozdul, csak nézi az esetlennek tűnő fiatal nőt, akinek szája állásán bár látszik, hogy mondana valamit, torkát mégsem hagyja el egyetlen halk hangocska sem. Értetlenül figyeli a kővé dermedt alakot, végül saját figyelmességétől megilletődve tesz néhány óvatos lépést felé. A bevásárlás nyomait látja annak kezeiben lógni, és némi szomorúságot is felfedez arcán, így első pillanatban szerelmi csalódás okán elkövetett hatalmas pénzköltésre gondol.
- Gondterheltnek tűnik - jegyzi meg zavartan, s kísérletet tesz arra, hogy felvegye a másikkal a szemkontaktust. Egyáltalán nem tudja, hogy ilyenkor mit kell mondani, de azt sem érti, hogy miért nem hagyta azonnal magára a csüggedt fiatalt. Ezidáig nem jellemezte őt az idegenekkel való törődés, de még csak az érdeklődés legkisebb jelét sem mutatta soha. Most viszont - talán a családi ebéd miatt - megbocsáthatatlan véteknek érezné, ha magára hagyná a vele szemben álló, védtelennek tűnő leányt. - Esetleg eltévedt, vagy vár valakit?
Lelkiismereti kérdést csinálni egy véletlen ütközésből, na ez az, amire képtelenség reális választ találni. Konstantin szövetnadrágja zsebeibe csúsztatja fázós ujjait, és köhint is néhányat. Bár szépen süt a Nap, ahol árnyék van, ott a hideg gyorsan bebújik a férfi zakója és vékony inge alá. A hűvöstől egészen kipirult orcákkal figyeli a lányt, s magában eldönti, hogy ha nem kap rendes választ, gondolkodás nélkül elfordul tőle, és Budapestet maga mögött hagyván visszahoppanál a faluba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=454541#post454541][b]Kávássy A. Henrietta - 2015.01.18. 12:42[/b][/url]

Gondolataimmal annyira el voltam foglalva, hogy nem vettem időben észre a mellettem lévő vendéglőből kilépő férfit. Még éppen időben félreugrottam, de így sem tudtam teljesen elkerülni. Mindezek következtében elejtettem az imént vett irattartómat. Számítottam rá, hogy valami udvariatlan megjegyzést fog tenni, de nem így lett, miután elnézést kértem, felvette az elejtett holmimat. Megköszöntem és beleraktam a táskámba a szökni kívánó tartót, hogy a következőkben biztosan ne történjen ilyen. Még egyszer meg akartam köszönni segítségét, de a férfi elindult. Bizonyára meglátta, hogy mondani készülök valamit, mert néhány lépés után visszafordult. Azt mondta, hogy gondterheltnek tűnök. Tényleg úgy néznék ki? Nem éreztem magam frusztráltnak, még csak rossz hangulatom sem volt, igaz az előbbi eset kicsit ijesztő volt. Egyetlen gondom volt csak, hogy vajon elérem-e a következő vonatot, vagy lekésem.
- Nem, jól vagyok. – Nagyon figyelmes férfival volt szerencsém találkozni, mások talán a szúrós megjegyzés után rögtön elhagyták volna a terepet.
– Minden rendben, köszönöm, kicsit sietek, hogy elérjem a vonatom. - A Keleti pályaudvar nem épp közel volt, de egy busszal meg tudtam oldani, csak el kellett jutnom a Váci út végéhez. Bogolyfalvára meg egyébként sem indul minden percben vonat.
Miután megigazítottam táskámat elindultam előre, amerre a férfi is akart menni, mielőtt még visszafordult volna felém. Lépteimet szaporáztam, de nem rohantam. Úgy terveztem, hogy az éjszakára érek haza, de mivel a barátnőmnek dolgoznia kellett menni, ezért kicsit hamarabb vége lett a találkozónak, mint azt vártam és talán így volt némi esélyem elérnem a négyórás vonatot is.