37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2015. január 2. 14:52 | Link

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása

A tegnap este történései álomként kúsznak be az emlékeibe, ahogy félálomban szuszog. Elképzelhetetlen volt számára, hogy a mellkasán békésen szuszogó lányt még annál is jobban szeresse, mint szerette, de tévedett. Ezután az este után csak még inkább eluralkodott rajta az érzés, átszőtte minden egyes gondolatát, minden mozdulatát. Szerelmes volt, most már határozottan tudta és ezt tegnap közölte is Lucával, igaz, akkor épp a boldogság és a bódultság mondatta vele, de az érzés reggelre sem tűnt el. A sötétítőn beszűrődő gyér fényre kinyitotta a szemét, lustán pislogott párat de megmozdulni nem akart, nem akarta felkelteni a lányt. Óvatosan felemelte a fejét, hogy lepillanthasson rá. Tényleg ott feküdt, nem álmodta! Ezek szerint minden ami tegnap történt, nem a képzelete szüleménye volt, hanem a valóság. Bár ezen nem kellett volna meglepődnie, ennyire nem jó a fantáziája. Óvatosan leemelte a törpe karját magáról és szépen lefektette az ágyra, majd felkelt és magára kapta a ruháit. Nem tétovázott, visszapillantott még az alvó szépségre, nem bírta megállni, hogy ne leheljen egy rövid csókot a szájára, majd elindult a rövid folyosón át a konyhába. Közben nagyokat nyújtózott, nyúzottan túrt a kócos hajába, de mikor beért a konyhába minden álmosság kiment a szeméből. Nem is emlékezett rá, hogy ekkora kupit csináltak. A konyha minden négyzetcentimétere tiszta liszt és nyers tészta volt. Odasétált a pulthoz és megpróbálta lekaparni az első útjába kerülő száraz tésztapacát, de nem tudta. Mérgesen felnyögött, majd inkább felrakott egy adag kávét főni, és magára kapta a kabátját. Emlékezett rá, hogy a ház alagsorrészében van egy bolt, ami mindig nyitva van. Lesétált, hogy vegyen magunkat egy kevés kaját, valami gyümölcslevet és egy-két péksütit, bár nem volt éhes, de gondolta úgyis az lesz előbb vagy utóbb.
Megpakolva indult vissza, mire felért pont kész lett a kávé, így nem volt más dolga, minthogy keressen egy tálcát, bögréket és a jól megpakolva bevigye a lánynak. Igyekezett óvatos lenni, de a liszt ráragadt a zoknijára és ahogy végigment a folyosón szép, egészséges nyomokat hagyott maga után. Óvatosan leült az ágy szélére, lerakta a tálcát közé és a lány közé, majd végigsimított a haján és szelíden megszólalt.
- A bolti óra szerint délután három óra van.
Vigyorogva csóválta a fejét, ő is szívesen aludt volna tovább, de lassan vissza kellett menniük a kastélyba, lassan.
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2015. január 2. 17:24 | Link

Vince;;

- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~


Öröm, utazás, izgalom, még nagyobb jókedv, érkezés, sütés, mókázás kettesben, buli, megint együtt, pattogás, nutella, ugrabugra, nevetés és boldogság. Tömören és lényegretörően mindezek az elmúlt nap és éjjel összefoglalói, amit maguk mögött tudhatnak, amit Luca látott, érzet és megélt belőle. Eléggé furcsán érezte még magát az elején, de aztán ahogy elkezdtek pörögni az események, gond egy szál se stílusban vetette magát bele mindenbe, ahogy valamikor kora reggel felpislogott a meleg takaró alól – berögzülés a koránkelés, az edzések miatt, csak nem tud még ilyenkor sem nyugton lenni – azonban a fáradtság most először győz, pillanatokon belül csukódik vissza a szeme és merül újra álomba Vincére feküdve oldalról. Mosolyog, folyamatosan, megmásíthatatlanul. Bármi jusson is eszébe, ezt teszi vele. Mikor napokkal korábban Zephyvel beszélgetett arról, mi is a helyzet, mik kavarognak benne, még annyira nem gondolt bele, hogy egész egyszerűen csak ki kell mondani dolgokat és azzal boldoggá teszi a másikat. Mert ugye az egy dolog, hogy ő picit ennél kényszeresebben vágyik rá, hogy inkább kimutassák felé, mert a szavakban annyira nem bízik. De igyekszik, semmit nem akar elrontani, és most tényleg inkább borítja rá az egész szeretetét az eridonosra, mintsem várjon holmi megfelelő időre. Azt maga teremtheti meg úgy is. Na, most pedig sikerült, tökéletesen.
Szeret, újra, nagyon és most félelem nélkül.
Olyan nyugodt és békés most minden, ahogy megmozdul mellette a fiú, kicsit magához tér, de a szemeit sem nyitja ki, csak magára húzza a takarót, aztán a csók után elmosolyodik. Valahogy nem igazán akaródzik neki megmozdulni, érzi, hogy a tegnapi aktívsága nyomán még az ujja hegyében is izomlázas nagyjából, hiszen már a szünet előtt, ha utoljára mozgott rendesen, az újév örömére pedig adott a kedve és a hangulata mindennek. A nagy szempihentetésnek eredményeként már másodjára is sikerült visszaaludnia és még magukkal is álmodnia… Kávéillat, ajtócsukódás és a közeledő léptek azok, amik a már nem túl mély alvásból ténylegesen felkeltik.
- Ühhüm.
Kinyitja a szemeit, de elsőre csak a fejére húzza a takarót Vince kezét elkapva két kézzel és az arcához húzza a takaróval együtt, hogy véletlenül se húzhassa el tőle egyiket se. Aztán egy kicsit rájátszott mély sóhaj után, ami a „muszáj”-t szimbolizálta, erőt vett magán, elengedte és felült az ágyon.
- Ki kell takarítanunk.
Felhúzta a lábait, és az ölébe keveredett párnát ölelgette kicsit ásítozva. Fáradt volt és még kicsit kimerült, de egyetlen percet sem cserélne el semmire. Talán még sütire és nutellára sem. A tálcára pillantva rájött, hogy egyébként éhesnek egyáltalán nem éhes, így csak nézte Vincét meg mi van a tálcán.
- Nem igazán vagyok éhes…
Aztán az ágy másik oldalán lefelé kezdett lógni, hogy megkeresse a cuccait. Jó, tud ő rendes lány lenni, meg szépen elpakolni, de alapvetően, hát, na, majd meglesz minden, mikor szükséges. A ruháknak nincs se keze, se lába, biztos nem léptek le. Bár annyira nem zavarná az sem, ha a rajta lévő pólóban kéne hazajutni, de valami hosszúnadrág nélkül kicsit hideg lesz… meg zokni és cipő, ahj. Jó, mindjárt, gyerünk Luca!
Inkább visszafordult. Vigyorgott rá, aztán óvatosan áthajolt a tálca fölött és megcsókolta Vincét, aminek köszönhetően majdnem sikerült átesnie rá. Nagy volt a lendület, fel is nevetett.
- Nem biztos, hogy azzal kéne kezdeni az újévet, hogy beléd esek… ma is.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2015. január 2. 19:59 | Link

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása


Nem győzött rácsodálkozni a lányra, pedig ismerte már egy ideje. De Luca újra és újra képes volt meglepetést okozni neki, ahogy az este is tette. Azt hitte, hogy az egész majd vontatott lesz és nehéz, hiszen mégiscsak most voltak először igazán kettesben, amióta egy párt alkottak. Vince félelme azonban alaptalannak bizonyult, minden annyira természetes volt, annyira magával ragadó, természetes.  Rá mégis újszerűen hatott az élmény, mert soha nem szeretett senkit, ily módon és ilyen intenzíven. Eddig azt sem tudta, hogy ilyen tényleg létezik és lám, tényleg van, itt, kettőjük között. Nem akarta felkelteni, de megígérték, hogy megpróbálnak sötétedés előtt visszatérni, igaz, hopp porral néhány másodperc alatt hazaérnek, de nem titkolt szándéka volt kiélvezni még egy picit, hogy csak ketten vannak, abban a világban, amit olyan szépen felépítettek magunknak. Mosolyogva figyeli, ahogy Luca szép lassan magához tér, de nem akaródzik neki felkelni, legszívesebben Vince is leborítaná a tálcát és visszabújna a lány mellé az ágyba, de nem teheti. Épp csak tegnap este jött rá, hogy bár egy idősek, ebben a kapcsolatban mégsem lehetnek egészen egyformák.  Bár mindketten fiatalok és ez annak az időszaka, hogy felelőtlenek és bolondok legyenek, de Vince örömmel lemond erről azért, hogy Luca tovább lehessen gyerek. Meg amúgy is, ő a fiú, a törpe most már az ő felelőssége, és ha rajta múlik, örökre az is marad. Vigyorogva figyeli a lányt, majd mikor a keze az arcához ér megsimítja azt, kedveskedőn.
- Ettől még fel kell kelned.
Csóválja a fejét vigyorogva, tudja, hogy az egész csak játék, de igyekszik a szigorú srácot játszani, bár az arca és a hangja is nevet. Bár annak jobban örülne, ha látná a lány arcát, de mintha Luca csak a gondolataiban olvasna, nagy nehezen megint előbukkan a takaró alól.
- Az a legkevesebb, csak néhány pálcaintés. Bár elég nagy rumlit csináltunk, de senki nem fog betoppanni, úgyhogy ne foglalkozz vele.
Elcsodálkozik rajta, hogy tud a lány ilyenkor éppen a takarításra gondolni. Kiszabadítva az egyik kezét, a bögre után nyúl és belekortyol a kávéba. Nem sűrűn iszik, de most igényli a szervezete. Tompának és nehéznek érzi magát, ami betudható a tegnap estének, bár ezt egy percig sem bánja. Mosolyogva hallgatja a törpe nyavalygását és élvezettel nézi, ahogy szenved, bizonyára a ruhái után kutat, bárcsak tudná, hová tették őket! Ő is körbepillant, majd a mutató ujjával Lucának a háta mögé kutat, mindegy jelezvén, hogy a farmerja megvan, a szekrény tetején.
- Fogalmam sincs, hogy került oda.
Vallja be férfiasan, miközben elgondolkodva hunyorít, nézi a nadrágot, hátha eszébe jut neki. Aztán kap egy csókot, ami felidézi benne a tegnap történteket ismét. A megjegyzésre csak nevet és újra megcsókolja, miközben félretolja a tálcát, majd a lányt ledöntve a hátára ráfekszik. Igencsak felbátorodott, de hát bocsásson meg neki mindenki, szerelmes.
- Az arcod itt…nutellás.
Jegyzi meg nevetve, miközben picit távolabb húzódik, hogy megnézhesse, de beigazolódik az, amit első pillantásra látott. A lány arca a fülénél tiszta csoki volt.

Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2015. január 2. 21:53 | Link

Vince;;

- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~


- Mert mi lesz, ha nem kelek fel?
Felvonta a szemöldökét, miközben kibújt a takaró alól, de nem bírta ki nevetés nélkül a dolgot, mondjuk tényleg kíváncsi volt mi fog történni, ha ilyen nagyon „ellenáll”. Persze nem gondolta komolyan, ha muszáj, hát muszáj, erőt fog venni magán… lassan. Aztán ahogy látja a dolgokat, azért csak úgy nevelték, hogy főleg idegen helyen nem illik nagy kupit csinálni, de ha már sikerült, illik azt szépen rendbe tenni, és a legjobb emlékei szerint, nagyon jól sikerült rumli várja őket kint is. Bár neki is lennének jobb ötletei a takarításnál, leginkább az ágyban maradni. Megnyugtató, hogy Vince ilyen könnyen veszi, úgyhogy pár bólintással egyetértően lezártnak tekinti, viszont, ha már el kéne indulni az úton a felkelés felé, nem ártana ruhát találni hozzá, valahol. Igen, mondjuk nem ott, ahol látja ő is.
- De az messze van…
Morog egy kört egész halkan magában, mikor ő is megtalálja, aztán az eridonost nézve a kijelentésen csak felnevet és már nyitná szóra a száját, de inkább nem mond semmit. Édes tudatlanság. Hamar feladja a nagy „akkor felkelek” lendületet, és inkább csak megcsókolja, majd visszahátrálna az ágyba, de a következő pillanatban már zuhan is a puha párnák közé a fiúval fölötte. Még a megjegyzésen is csak kacarászik, majd csak ismételni tudja Őt, amire még rá is játszik kicsit.
- Fogalmam sincs, hogy került oda. Nem tudod véletlenül?
Ezen ő remekül elszórakozik, sőt kifejezetten élvezi, aztán közelebb húzza, hogy az orruk egészen összeérjen, aztán a nevetése mosollyá csendesül, végül közelebb húzza, hogy jó erősen magához ölelhesse, aztán egy puszit ad először az állára, aztán az arcára, de a szája előtt megáll. Nem igazán szeretné elengedni, viszont… Ha már annyira kérte Vince. Gyors mozdulattal tolja kicsit távolabb és csúszik ki alóla, hogy felülve mellette lehajoljon egy leesett párnáért.
- Szóval… azt mondtad fel kell kelnem.
Néz rá, aztán fel is kel, elmegy a nadrágért, aztán visszaérve az ágy mellé bele is fog bújni majd, magát ismerve kicsit szerencsétlenkedve ugrálja bele magát a szűk ruhaneműbe, amint belekezd. Na, azért annyi sütit nem evett tegnap, hogy ez ne menjen. Nagy vigyorral a párja tekint a nadrággal a kezében, még a kezét is csípőre teszi közben.
- Én fent vagyok…
Olyan vicces volt ez az egész, de nagyon is élvezte, mert pontosan tudta, hogy azt a felkelést még Vince sem gondolta teljesen komolyan, ráadásul az imént annyira jó volt. De ő rendes kisnagylány, és hallgat a kérésekre. Jó, talán az is közrejátszott, hogy ezzel húzhatta kicsit az eridonos agyát, persze csak hangyányit, nem akart ő rosszat. A legaranyosabb és legártatlanabb szemeket meresztette rá, még kicsit billegett is a kezeit maga mellé eresztve a nadrágot pedig az ágy végébe dobva. Nagyon várta mi lesz ebből. Jó, majd ad neki egy puszit, ha mérges lesz rá…
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2015. január 10. 16:29 | Link

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása


Nem igazán tudott visszaemlékezni a tegnapra. Persze, a lényeges dolgok megvoltak számára. Az éjfél a Vörösmarty téren, a kergetőzés a rakparton a röpködő mínuszokba, a tánc a szoba közepén. Ezekre emlékezett, de arra már nem, hogy végül hogy találtak igazán egymásra.
 - Te dobtad fel oda.
Úgyhogy nem kell félni, Vincének bőven maradtak emlékei, amiket szívesen visszaidéz majd, mikor a könyv fölé kényszerül. Most viszont még nem ott van. Vigyorogva állja, ahogy Luca húzza az agyát, miközben támaszkodik mellette, nem tervezi összenyomni a lányt, ő nem viszonozza a puszikat, mert mire odajutna, hogy most ő következne, Luca egy ügyes mozdulattal csúszik ki alóla, Vince legnagyobb bánatra. Ez egy pillanatra még el is bizonytalanítja és a csalódottság kiül az arcára. Eddig azt hitte, hogy most minden oké, de talán elvetette a sulykot és Luca azért húzta be ilyen hirtelen a kéziféket. A hátára fordul és a feje alá húzva a párnát figyeli a lány ténykedését. Fel s alá járkál a szobába, összeszedegeti a ruháit, úgy látszik, pillanatok alatt felpörgött. Tényleg nem igazán értette, hogy most akkor mi is a helyzet. Igyekezett nyugtatni magát, pedig a kettősség majdnem szétfeszítettem. Azt adagolta magának, hogy igenis tudja, hogy vállalt és ez az egész a lánnyal jár, úgyhogy vesz szépen egy nagy levegőt és túlteszi magán ezek. Amint Luca megpróbálja felkínlódni magára a szűk farmert, fektében elvigyorodik és arra gondol, hogy ezt napestig eltudná nézni, igen, még az öltözést is. Soha nem volt nagyravágyó gyerek, megelégedett azzal, amit az élet dobott neki, ebben állt az egyszerűsége. Tudta, hogy az ilyen apró örömöket is ki kell élveznie, hiszen ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyesmire lehetősége.
 - Én is, nézlek. Nyugodtan folytasd.
Legyint a kezével, majd mindkettőt a párna alá csúsztatja, oda ahol a tarkója van, ezzel jelezvén az elégedettségét. Nem akar még menni, még korán van, idejük, mint a tenger, ki akarja élvezni az utolsó pár órát, amit kettesben tölthetnek, ettől olyan rossz ember lenne? Tudta, hogy ez valahol csak játék, egyrészről élvezte, másrészről pedig fájt neki, hogy Luca olyan távol húzódott tőle. Ettől pedig úgy érezte, hogy neki is be kell szállnia a játékba, nem lehet ő a kiszolgáltatott fél.
 - Hát jó, ha menni akarsz akkor legyen.
Csalódott képet vág, miközben lassan felkel az ágyról, azért annyira nem sieti el, esélyt ad a lehetőségnek, hogy talán a törpe a meggondolja magát és felhagy ezzel a kínzó, buta játékkal.
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2015. január 10. 17:51 | Link

Vince;;

- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~


Jóleső és örömteli érzés tölti el, ahányszor visszapillant Vincére az ágyban, hiszen akaratlanul is elé kúszik a korábbi mókázás képekben, amik lássuk be, nem kicsit pörgetik fel a navinést. Ez neki elég lelki dopping ahhoz, hogy elkezdjen a szokásos módon pattogni, majdhogynem köröket futni saját maga körül. Érdekes látvány lenne. Valahogy csak belenyúlna ezzel a tér-idő kontinuum egy olyan szegletébe, amit jobb nem firtatni. Kinek a kávé, kinek az érzelmi löket, ugyebár. Ha most nem érezné a jogosságát a dolognak, és nem ismerne ebben magára, már biztos kézzel-lábbal tiltakozna, hogy ő ugyan ilyet sosem tenne. Nem hozna ételt az ágyba, nem dobálná a ruháit, nem lenne nyakig lisztes sütéskor, nem villogna felemás zokniban, mert elhagyta a párját... és így tovább. Bár meg kell hagyni, hogy Mickey meg Minnie egér szép páros a lábfején, így nem is olyan feltűnő, hogy az egyiken rózsaszín a másikon fehér a zokni. De a nehézség a nadrágnál következik be, amibe ugyan beleugrálja magát, de a cipzár és a gomb már nem olyan, ami miatt erőltetné magát. fújtat egyet, miközben felnéz a beszélő eridonosra.
- ...és élvezed.
Vigyorog rá, aztán  feladóan, mert elég is volt ennyi a ruhákból egyelőre, megemeli a kezeit aztán körbenéz a szobán, igazából annyira nem foglalkozott eddig a külcsínnel, most is hamar elviszi a figyelmét a párja, így megint elmarad a nagy terepszemle. Sajnálja... na jó, annyira nem, mert ideje feladni ezt a "jó akkor most csak azért is nekikezdek a napnak" projektet és inkább még körbeszeretgetni az eridonost. Az egyik szekrénytől figyelte, aztán pedig érdeklődve tekintett rá, ahogy mintha felkelni igyekezett volna - ismét - ő is.
- Ó, na neeeeem. Itt még nincs vége.
Megrázta a fejét aztán vigyorogva lendült neki, hogy futás szerű mozgásba kezdve közelítse meg az ágyat meg a fiút, aztán széttárt karokkal, mint valami tengeri csillag vetődik rá szegény párára magukat az ágynemű sűrűjébe préselve. Valamennyire próbál megtámaszkodni azért, hogy ne tejes erejével és súlyával érkezzen, nem szeretné szegényt megfosztani az életétől, ő csak örül neki és ezt igen sajátosan fejezi ki, ahogy az arcába vigyorog, aztán a fiú feje mellett előrenyújtózik és lassan érinti össze az ajkaikat, hogy hosszan megcsókolja. Nem gondolhatta ő sem komolyan az előbbi induljunk akciót.
- Nagyon jó volt tegnap, meg ma, meg most...
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2015. január 11. 22:37 | Link

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása


- Hát már hogyne élvezném?
Nevet fel. Hiszen, ő is csak pasiból van, még akkor is, ha a tapasztalatlanabb esetlenebb fajtából. Na azért nem kell rögtön bénának elkönyvelni, egy részére igencsak rájátszik, pusztán azért, mert így jó neki, így sok más dolgot rejthet véka alá, kevesebb magyarázat, kevesebb félreértés. Ettől persze nem lesz más a gyerek, magát azért képtelen lenne meghazudtolni, a színjáték sem áll neki igazán jól. Mindez inkább egy pajzs. Luca előtt azonban már régen levetette ezeket a gátlásokat, habár nehéz volt neki elfogadni, hogy a lány azért szereti ami. Férfiasan bevallhatja, hogy a lányoknak nem az ilyen fiúk a zsánerei, pláne nem egy olyan lánynak, mint Luca. De ami történt megtörtént, most már nem lehet megváltoztatni és ami azt illeti Vince soha semmi pénzért nem is változtatna rajta. Lehet, hogyha korábban ismeri meg a törpét, akkor minden más lenne, de úgy van vele, hogy minden okkal történik, minden pontosan úgy történt, ahogy kellett. A végkifejlet számít, nem?
- Nem, tényleg? Akkor ne pakoljak?
Kérdi, miközben odébb pakol egy párnát, majd gyorsan visszafekszik, mert érzi, mit van készülőben. Luca túl messze van, viszont túlontúl lelkes is, ami pedig becsapódást eredményez. Vince csöndben fohászkodik, hogy ne legyen igaza, majd mikor a törpe nekiiramodik inkább már azért, hogy ne térdelje véletlen gyomorszájba, vagy rosszabb...
- Ohh...ba...
Nem tudja végigmondani, mert Luca érkezik, Luca nem tompít, viszont esik, egyenesen rá. Nem fájt neki, legalábbis annyira nem. Elnyomja az érzés, hogy  a lány megint a karjai között van, hagyja magát leteríteni. Helyette inkább elnézi a csinos arcot, a szép karokat és minden mást. Elidőzik a tekintete, most nézheti, szemérmetlenül, így, hogy rajtuk kívül senki nincs itt. Majd mikor a törpe ráhajol az ajkaira, visszacsókol neki, miközben az egyik kezével Luca hajába túr, közelebb húzva ezzel magához.
- Igen, szerintem.
Bólogat, miután levegőhöz jut. Megkönnyebbül kicsit, ez látszik az arcán is.  Szerette volna széppé, emlékezetessé tenni a dolgot, és úgy tűnt, hogy ez sikerült is neki, de így, hogy megerősítést is kap, valamennyire megnyugszik.
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2015. január 12. 01:31 | Link

Vince;;

- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~


Nem feltétlenül tudja elkülöníteni magában az utóbbi időben mi az, ami érzelem, és mi az, ami a fiatalságával járó hullám. Ez okozza azt is, hogy a szokásosnál is könnyebben veszi kicsit a dolgokat, de azért igyekszik magát cselekedetekben kontrollálni, bármennyire is nehéz ez. Ő tényleg kiszámíthatatlan olykor, meg heves, ez olyan, amire nála rá kell számolni bárhol és bármikor, ezért is jelt adó az arcán elterülő mosoly, miután teljes egyszerűséggel jelenti ki, hogy ez a dolog még lezáratlan.
- Csak vigyázz...
Csatakiáltás, a fennhang és a harc nélkül, szóval nem is az, de felszólítás, elég erőteljes, bár a megmozdulásai is kellően tükrözték mit szeretne így a bevetődése nem volt teljesen váratlan, de meg kell hagyni nem aratott osztatlan sikert. A fejében jobb ötletnek tűnt, kényelmesebbnek és kevésbé drasztikusnak. Igyekezett azért nem kért okozni, tényleg, nagyon, de azért sikerült a lábaikat első blikkre összekoccantani, de semmi rosszabb. De aztán sikeresen tette át az egyik lábát az eridonos másik oldalára, hogy rákulcsolva magát hajolhasson közel és csókolhassa meg. Ahogy érzi Vince kezét a tincsei között belemosolyog a csókba, de csak egy pillanatra és nem szakítja azt meg ezzel még. Az igazság az, hogy ezt naphosszat el bírná viselni, és ez milyen jó, meg tetszik neki és felpörgeti. Ami doppingolja a testét és a lelkét is egyszerre, arra ráfügg, és közel járnak ehhez a fantasztikumhoz. Meg amúgy is, amennyire csak tudja, Luca azon van, hogy kimutassa a dolgokat, mert bár beszélni szeret, ki nem mond konkrétan dolgokat, mert azt nem is tartja mindig elégnek.
- Ühüm, csinálhatnánk ilyet sokszor. Már nem szilvesztert, abból egy van, hanem úgy csak ketten lenni.
Vigyorog rá aztán újra megcsókolja, de ez most addig tartott még rá nem jött a beszélhetnék megint. De nem volt annyira össze-vissza legalább a hadoválása.
Valószínűleg ez is felkerül a "miről kéne leszokni" listájára, de attól még ez nem most fog rögtön abbamaradni. Próbálja a rájuk omló haját kicsit eltűrni, de némi sikertelenség után feladja, hogy jól van az úgy. Aztán kicsit lejjebb csúszva fekszik a mellkasára Vincének, közben a maga arca előtt köröket ír a fiúra a ruháján keresztül, aztán elvigyorodva. Bár kíváncsiság hajtotta, hogy beszéljen, nem tette. Ennek oka egyszerű, amit látott most, nem az erejéből fakadóan, hanem az apró jelekből furcsa volt neki. Nem is volt egészen biztos benne, hogy ez van a dolog mögött, de sokszor veszi észre a fiún, hogy annyira igyekszik és aggódik mindenen, amit még nem teljesen sikerült megértenie. De már nem lehet min, hiszen mi történhetne, itt vannak, van ölelés, van csók, van szeretet, boldogság és nincs átverés vagy rossz szándék. Hisz benne, mert már lehet ebben.
- Igazából, elkezdhetnénk újra ezt a két napot, persze ugyan így. De tényleg...
Felemelte a fejét és a barna szemeket keresve beszélt, aztán még huncut mód vigyorgott is, de csak feljebb csúszott kicsit, hogy a fejük egy magasságban legyen, aztán fölé hajolva nézte egy darabig a fiút. Csak figyelte, mert ezt akarta...
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2015. január 13. 02:10 | Link

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása


Hát ő is elbírná viselni. Vincén szerelmes volt, ezt kár lett volna tagadni. A kis törpe már az első perctől elcsavarta a fejét, de idő kellett ahhoz, hogy a szívét tényleg, véglegesen odaadja a lánynak. Ahogy nézte, úgy érezte, hogy ezt élete végéig tudná csinálni, valami ilyesmi volt a szerelem, nem? Igaz, a kapcsoltuk kissé rögösen indult és egy ideig lefelé haladt, de végül csak rendbe jöttek, vagy legalábbis Vince szerette volna hinni, hogy most már minden rendben van velük. Kezei a lány derekára csúsztak, majd egy határozott mozdulattal kicsivel lentebb tolta a lányt. Kellemetlen lett volna, ha a tegnapi töménytelen adag süteményt és pizzát pont most rakná ki, ebben a felettébb idilli és romantikus pillanatban. Pedig, ha valaki, ő aztán értett hozzá, hogy tegyen tönkre egy ilyen dolgot, de most nagyon igyekezett, de tényleg!
 - Akkor csináljuk, amikor szeretnéd.
Egy pillanatra lefagyott, mikor a lány úgy döntött, hogy végigfekszik rajta, hirtelen azt sem tudta, hogy hogy reagáljon, de aztán végül az ügyesebbik keze rátalált a Navines hátára, és újra meg újra, végigsimított rajta, kitartóan, míg a szíve pedig hevesen vert, nem tudta csillapítani. Ugyanakkor rá kellett ébrednie, hogy a szerelem önmagában semmit sem ér, csak akkor lesz belőle igazán felemelő érzés, olyan, mint amiről a dalok szólnak, ha valaki viszonozza őket. Luca pedig, jelen ábra szerint hasonlóan érzett, mint ő. Felemelte kicsit a fejét, hogy lenézhessen rá, majd nyomott egy puszit a törpe fejére. Végül lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a tegnapi események ismét végigfussanak a lelki szemei előtt. Bárcsak megint átélhetné azt a sötétséget. Az éjszaka tűzijátékai és petárdái még mindig a fülében dörrennek el, látja maga előtt, ahogy közelebb húzza a magához Lucát, ahogy nevetve elterülnek a kihúzott kanapén.
 - Szeretnél még maradni?
Bukik ki belőle a kérdés, amit egészen komolyan gondol. Végül is, még csak elseje van, holnap is visszamehetnek. Legalább addig is kettesben tölthetnek még egy kis időt, összeszedhetik magukat és kiélhetik az egymás iránti lángoló szerelmüket, legalább egy kicsit.
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2015. január 13. 03:14 | Link

Vince;;

- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~


Nehéz, sőt, szinte lehetetlen lett volna Lucusnak visszafognia magát. Ez nem csak a helyzet miatt, de amiatt is nyilvánvalóvá vált számára, amit ott belül a szíve heves dobogása, vagy a felszabadultabban, de a gyomrában még mindig repdeső pillangók jeleztek. Azon túl, hogy nagyon élvezte, tudta ő is, hogy a nagyon-nagyon kedveli őt nem elég kifejezés mindarra, ami itt éppen történik. Talán új mese kezdődött a számára? Lehet még hercegnő a herceg mellett és jöhet a happy end? Ez egyelőre jótékony homály alá vont elgondolás, de abban biztos, hogy most boldog, őszintén és mélyről jövően. Nem kényszeresen, nem csak a másiknak való kedveskedésért, hanem önmagáért.
- Vagy amikor te.
Vigyorog rá, aztán ez el sem múlik az arcáról. Igyekezett mindkettejüknek kényelmesen helyezkedni, ő is érezte, hogy biztos nem a legkomfortosabb valaki teljes valója alatt heverni. Mindig eszébe jut ilyenkor a kicsi a rakás játék. Neki ezzel nem voltak soha gondjai, mert mindig ő volt a legkisebb és legaranyosabb és senki nem várta el, hogy alul legyen, mert nem akarták kilapítani. Hát, azóta már megtapasztalták egyesek, hogy van erő benne és nem kell félteni, de nem bánja hogy kimaradt a passzírozásból.
Óvatosan dőlt a fiúra, és ahogy feküdt a mellkasán szinte tisztán hallotta a szapora szívverését, és a sajátja sem akaródzott a normális felé tendálni. Hm, ez már csak ilyen. Erre mondják, hogy rózsaszín minden, nem? Csak itt most inkább néhol csokis, meg kupis, de legalább vicces. Aztán a simogatás meg  a puszi is csak felvillanyozta teljesen és nem is hagyta szunnyadni az amúgy is felpörgött Lucát.
- Meddig lehet az a még?
Felemelte a fejét, hogy ránézzen mosolygósan, aztán felemelkedve megtámaszkodott és feljebb mászott, hogy a fejük újra egy magasságban legyen, de nem nehezedett rá vissza, - biztos nem jó, ha valaki gyomrába ülnek - hanem csak fölé hajolt. Az egyik kezével finoman beletúrt a hajába, aztán közel hajolt, hogy az orruk hegye összeérjen. Ott volt nagyon benne a beszélhetnék, de nem egészen úgy mint eddig. Ez azért a tegnapi estétől kezdve motoszkált benne, mikor ott volt Vincével szemben és ő kimondta neki, hogy szereti. Az egy dolog, hogy a nyakába ugrott, de eddig nem mondta ki ő ezt. Fél attól, amit tud magáról, hogy gyorsan szeret. De most olyan biztos a dolgában... Szeretne hinni is benne.
- Szeretlek Vince.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2015. január 23. 22:26 | Link

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása


Szerelmes volt, tényleg, úgy igazán. Nem úgy mint a romantikus filmekben, ahol a szereplőknek fáj és legszívesebben kivágnák a szívüket, ez boldog szerelem volt és reménykedett benne, hogy az is marad. Ilyenkor pedig, mikor Lucával volt merlin tudja miért, de mindent sokkal intenzívebben élt meg, ez pedig számára idegen volt, hiszen nem érzett még soha ilyet, de még hasonlót sem. Persze, tetszettek neki lányok, de az inkább a szemét gyönyörködtette, nem a szívét, Luca viszont ugyanúgy szólt a szeméhez, mint a szívéhez.
- Áhh, akkor folyton együtt lennénk.
Vallotta be halvány, de annál sokatmondóbb vigyorral a képén. Nem akart hazudni neki, miért tette volna? Jelen állás szerint neki mindig lett volna kedve ahhoz, hogy együtt legyen, folyton, sülve-főve, de ezt kézenfekvő dolgok miatt nem tehették meg, de legalább most együtt vannak. Senki nem zavarja őket és nincsenek szabályok, ez a gondolat pedig felpörgette, új erőre kapott tőle, habár hulla fáradt volt. A kezeit a lány hátára simította és szorosan ölelte magához, jól esett neki, hogy valaki ilyen módon kerül köze hozzá, hiszen mégiscsak tinédzser, a hormonok tombolnak és társai, ebből ők ketten sem maradhatnak ki. Vince pedig reménykedett benne, hogy ez az érzés örökre így marad, sőt, még tovább is. Eltudta képzelni, hogy hosszú évek múlva még mindig ugyanígy szeretik egymást, az intenzitás és a közelség a legjobban hozza ki az ember fantáziájából.
- Maradhatunk még ma. Sőt, minden hétvégén eljöhetünk, ha szeretnéd.
Most már csak azon kellett gondolkodni, hogy veszi rá a szüleit, hogy ne adják el a lakást. Talán beszélnie kellene a nagynénjével, bár, nem menne sokra vele, az sem biztos, hogy beengedik hozzá. Ráadásul nem is beszámítható az öreglány, miért hallgatnának rá? Ugyanakkor jó lett volna, ha van egy helyük, ahol így tudnak lenni, tényleg nagyon-nagyon zakatolt az agya. Tekintetét a moccanó lányra szegezte, figyelte minden mozdulatát, kicsit felemelte a fejét, az egyik kezével megtámasztotta. Amikor meghallotta, el sem akarta hinni. Eltátotta a száját, vett egy levegőt, majd becsukta a száját és megint kinyitotta. Sűrűn pislogott, kezdett benne kételkedni, hogy ez az egész igaz. Végül hangosan fújta ki a levegőt és óvatosan belecsípett a lány arcába.
- Én is téged törpe.
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2015. január 23. 23:54 | Link

Vince;;

- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~


Nehezen tudná összegezni mindazt, amit most érez, érzékel vagy gondol. Ezúttal nem valaki játszik vele, nem valami külső tényező, hanem a saját, meglévő és boldog érzelmei azok, amiktől újra és újra elvigyorodik, közeledik. Egyszerűen nem akarja, hogy ami itt van elmúljon, minden pillanatot, minden egyes tizedmásodpercet valamivel tölteni akar, egy mozdulattal, egy puszival, egy szóval. Kérdés sem fér meg amellett, mennyire beütöttek nála a hormonok és az, hogy szereti a fiút. Mert... mert így van ez, tessék csak megnézni. Most nem fél úgy, nem várja, mikor jön a baj, mert nem kell, nem tart tőle - vagyis még fel sem merült benne - hogy jön a következő lány és neki arrébb kéne állnia. Talán picikét az első tapasztalatai nagyon rosszul csapódtak le, de megmutatták neki a jó oldalt. A sokkal jobbat és számára cukibbat. Igen, ez határozottan az, már talán kicsit túl rózsaszín is a kép, de ez őt picit sem zavarja, az az egyik kedvenc színe. Colgate reklámarcnak is leszerződtetnék a vigyora után, amit láttatott, de aztán visszafogva magát végül csak odabújt hozzá kicsit és magához szorította, de aztán nem tervezett sokáig nyomorogni rajta, így felemelkedett kicsit.
- Jó, maradjunk ma! Az meg, majd eldől, biztos kitaláljuk mikor mit csinálunk...
Van benne egy kicsi akadás, tekintve, hogy néha elég rugalmatlan tud lenni az edzések miatt, de most még ez se aggasztja, ő a kapitány, csak sikerül jól időzítenie mindent, mindig. Talán szorult belé ennyi tehetség, bízik magában, így egy pillanatra se szontyolodik el a ténytől, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. De az igyekezet... az bőven megvan, mindenki részéről. Az pedig, hogy még bumm, előhúzza a kör -tudja mindenki, az a szívecskés lap- ászt is a pakliból, teljességgel pontot tesz erre a kis kiruccanásra, de csak jobban örül neki láthatóan mindenki, hogy ki is mondta azt.
Közben feltornássza magát, hogy térdelve lejjebb csússzon, és felüljön Vince combjára, szegényből nem kéne kipréselni az enni-innivalót, így muszáj kicsit lemászni, hiszen közel sem éri végig őt. Pici, hát ezt is meg kell szokni. De ezzel a mozdulatsorral elkapja az addig köré font kezeket is, hogy felhúzza magával szembe az eridonost.
- Jóóó, akkor pihenünk, megismételhetjük a tegnapot, kevesebb kupival, aztán huss és huss a pálcával és mehetünk haza, áll az alku?
Hogyne állna, inkább költői a kérdés a vigyora mögött, mintsem más így azzal a lendülettel csókolja meg elég határozottan és dönti magukat vissza az ágyikóba. Lefordulva kuporodik mellé vigyorogva.
Hiába telt már el a nap nagy része, Luca pontosan olyan, mintha csak most kezdené azt, és nem is tervezi alább adni a terveinél. Pontosan így fog ez zajlani.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek