Budapest

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása

A tegnap este történései álomként kúsznak be az emlékeibe, ahogy félálomban szuszog. Elképzelhetetlen volt számára, hogy a mellkasán békésen szuszogó lányt még annál is jobban szeresse, mint szerette, de tévedett. Ezután az este után csak még inkább eluralkodott rajta az érzés, átszőtte minden egyes gondolatát, minden mozdulatát. Szerelmes volt, most már határozottan tudta és ezt tegnap közölte is Lucával, igaz, akkor épp a boldogság és a bódultság mondatta vele, de az érzés reggelre sem tűnt el. A sötétítőn beszűrődő gyér fényre kinyitotta a szemét, lustán pislogott párat de megmozdulni nem akart, nem akarta felkelteni a lányt. Óvatosan felemelte a fejét, hogy lepillanthasson rá. Tényleg ott feküdt, nem álmodta! Ezek szerint minden ami tegnap történt, nem a képzelete szüleménye volt, hanem a valóság. Bár ezen nem kellett volna meglepődnie, ennyire nem jó a fantáziája. Óvatosan leemelte a törpe karját magáról és szépen lefektette az ágyra, majd felkelt és magára kapta a ruháit. Nem tétovázott, visszapillantott még az alvó szépségre, nem bírta megállni, hogy ne leheljen egy rövid csókot a szájára, majd elindult a rövid folyosón át a konyhába. Közben nagyokat nyújtózott, nyúzottan túrt a kócos hajába, de mikor beért a konyhába minden álmosság kiment a szeméből. Nem is emlékezett rá, hogy ekkora kupit csináltak. A konyha minden négyzetcentimétere tiszta liszt és nyers tészta volt. Odasétált a pulthoz és megpróbálta lekaparni az első útjába kerülő száraz tésztapacát, de nem tudta. Mérgesen felnyögött, majd inkább felrakott egy adag kávét főni, és magára kapta a kabátját. Emlékezett rá, hogy a ház alagsorrészében van egy bolt, ami mindig nyitva van. Lesétált, hogy vegyen magunkat egy kevés kaját, valami gyümölcslevet és egy-két péksütit, bár nem volt éhes, de gondolta úgyis az lesz előbb vagy utóbb.
Megpakolva indult vissza, mire felért pont kész lett a kávé, így nem volt más dolga, minthogy keressen egy tálcát, bögréket és a jól megpakolva bevigye a lánynak. Igyekezett óvatos lenni, de a liszt ráragadt a zoknijára és ahogy végigment a folyosón szép, egészséges nyomokat hagyott maga után. Óvatosan leült az ágy szélére, lerakta a tálcát közé és a lány közé, majd végigsimított a haján és szelíden megszólalt.
- A bolti óra szerint délután három óra van.
Vigyorogva csóválta a fejét, ő is szívesen aludt volna tovább, de lassan vissza kellett menniük a kastélyba, lassan.

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása

A tegnap este történései álomként kúsznak be az emlékeibe, ahogy félálomban szuszog. Elképzelhetetlen volt számára, hogy a mellkasán békésen szuszogó lányt még annál is jobban szeresse, mint szerette, de tévedett. Ezután az este után csak még inkább eluralkodott rajta az érzés, átszőtte minden egyes gondolatát, minden mozdulatát. Szerelmes volt, most már határozottan tudta és ezt tegnap közölte is Lucával, igaz, akkor épp a boldogság és a bódultság mondatta vele, de az érzés reggelre sem tűnt el. A sötétítőn beszűrődő gyér fényre kinyitotta a szemét, lustán pislogott párat de megmozdulni nem akart, nem akarta felkelteni a lányt. Óvatosan felemelte a fejét, hogy lepillanthasson rá. Tényleg ott feküdt, nem álmodta! Ezek szerint minden ami tegnap történt, nem a képzelete szüleménye volt, hanem a valóság. Bár ezen nem kellett volna meglepődnie, ennyire nem jó a fantáziája. Óvatosan leemelte a törpe karját magáról és szépen lefektette az ágyra, majd felkelt és magára kapta a ruháit. Nem tétovázott, visszapillantott még az alvó szépségre, nem bírta megállni, hogy ne leheljen egy rövid csókot a szájára, majd elindult a rövid folyosón át a konyhába. Közben nagyokat nyújtózott, nyúzottan túrt a kócos hajába, de mikor beért a konyhába minden álmosság kiment a szeméből. Nem is emlékezett rá, hogy ekkora kupit csináltak. A konyha minden négyzetcentimétere tiszta liszt és nyers tészta volt. Odasétált a pulthoz és megpróbálta lekaparni az első útjába kerülő száraz tésztapacát, de nem tudta. Mérgesen felnyögött, majd inkább felrakott egy adag kávét főni, és magára kapta a kabátját. Emlékezett rá, hogy a ház alagsorrészében van egy bolt, ami mindig nyitva van. Lesétált, hogy vegyen magunkat egy kevés kaját, valami gyümölcslevet és egy-két péksütit, bár nem volt éhes, de gondolta úgyis az lesz előbb vagy utóbb.
Megpakolva indult vissza, mire felért pont kész lett a kávé, így nem volt más dolga, minthogy keressen egy tálcát, bögréket és a jól megpakolva bevigye a lánynak. Igyekezett óvatos lenni, de a liszt ráragadt a zoknijára és ahogy végigment a folyosón szép, egészséges nyomokat hagyott maga után. Óvatosan leült az ágy szélére, lerakta a tálcát közé és a lány közé, majd végigsimított a haján és szelíden megszólalt.
- A bolti óra szerint délután három óra van.
Vigyorogva csóválta a fejét, ő is szívesen aludt volna tovább, de lassan vissza kellett menniük a kastélyba, lassan.

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Öröm, utazás, izgalom, még nagyobb jókedv, érkezés, sütés, mókázás kettesben, buli, megint együtt, pattogás, nutella, ugrabugra, nevetés és boldogság. Tömören és lényegretörően mindezek az elmúlt nap és éjjel összefoglalói, amit maguk mögött tudhatnak, amit Luca látott, érzet és megélt belőle. Eléggé furcsán érezte még magát az elején, de aztán ahogy elkezdtek pörögni az események, gond egy szál se stílusban vetette magát bele mindenbe, ahogy valamikor kora reggel felpislogott a meleg takaró alól – berögzülés a koránkelés, az edzések miatt, csak nem tud még ilyenkor sem nyugton lenni – azonban a fáradtság most először győz, pillanatokon belül csukódik vissza a szeme és merül újra álomba Vincére feküdve oldalról. Mosolyog, folyamatosan, megmásíthatatlanul. Bármi jusson is eszébe, ezt teszi vele. Mikor napokkal korábban Zephyvel beszélgetett arról, mi is a helyzet, mik kavarognak benne, még annyira nem gondolt bele, hogy egész egyszerűen csak ki kell mondani dolgokat és azzal boldoggá teszi a másikat. Mert ugye az egy dolog, hogy ő picit ennél kényszeresebben vágyik rá, hogy inkább kimutassák felé, mert a szavakban annyira nem bízik. De igyekszik, semmit nem akar elrontani, és most tényleg inkább borítja rá az egész szeretetét az eridonosra, mintsem várjon holmi megfelelő időre. Azt maga teremtheti meg úgy is. Na, most pedig sikerült, tökéletesen.
Szeret, újra, nagyon és most félelem nélkül.
Olyan nyugodt és békés most minden, ahogy megmozdul mellette a fiú, kicsit magához tér, de a szemeit sem nyitja ki, csak magára húzza a takarót, aztán a csók után elmosolyodik. Valahogy nem igazán akaródzik neki megmozdulni, érzi, hogy a tegnapi aktívsága nyomán még az ujja hegyében is izomlázas nagyjából, hiszen már a szünet előtt, ha utoljára mozgott rendesen, az újév örömére pedig adott a kedve és a hangulata mindennek. A nagy szempihentetésnek eredményeként már másodjára is sikerült visszaaludnia és még magukkal is álmodnia… Kávéillat, ajtócsukódás és a közeledő léptek azok, amik a már nem túl mély alvásból ténylegesen felkeltik.
- Ühhüm.
Kinyitja a szemeit, de elsőre csak a fejére húzza a takarót Vince kezét elkapva két kézzel és az arcához húzza a takaróval együtt, hogy véletlenül se húzhassa el tőle egyiket se. Aztán egy kicsit rájátszott mély sóhaj után, ami a „muszáj”-t szimbolizálta, erőt vett magán, elengedte és felült az ágyon.
- Ki kell takarítanunk.
Felhúzta a lábait, és az ölébe keveredett párnát ölelgette kicsit ásítozva. Fáradt volt és még kicsit kimerült, de egyetlen percet sem cserélne el semmire. Talán még sütire és nutellára sem. A tálcára pillantva rájött, hogy egyébként éhesnek egyáltalán nem éhes, így csak nézte Vincét meg mi van a tálcán.
- Nem igazán vagyok éhes…
Aztán az ágy másik oldalán lefelé kezdett lógni, hogy megkeresse a cuccait. Jó, tud ő rendes lány lenni, meg szépen elpakolni, de alapvetően, hát, na, majd meglesz minden, mikor szükséges. A ruháknak nincs se keze, se lába, biztos nem léptek le. Bár annyira nem zavarná az sem, ha a rajta lévő pólóban kéne hazajutni, de valami hosszúnadrág nélkül kicsit hideg lesz… meg zokni és cipő, ahj. Jó, mindjárt, gyerünk Luca!
Inkább visszafordult. Vigyorgott rá, aztán óvatosan áthajolt a tálca fölött és megcsókolta Vincét, aminek köszönhetően majdnem sikerült átesnie rá. Nagy volt a lendület, fel is nevetett.
- Nem biztos, hogy azzal kéne kezdeni az újévet, hogy beléd esek… ma is.

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

- Mert mi lesz, ha nem kelek fel?
Felvonta a szemöldökét, miközben kibújt a takaró alól, de nem bírta ki nevetés nélkül a dolgot, mondjuk tényleg kíváncsi volt mi fog történni, ha ilyen nagyon „ellenáll”. Persze nem gondolta komolyan, ha muszáj, hát muszáj, erőt fog venni magán… lassan. Aztán ahogy látja a dolgokat, azért csak úgy nevelték, hogy főleg idegen helyen nem illik nagy kupit csinálni, de ha már sikerült, illik azt szépen rendbe tenni, és a legjobb emlékei szerint, nagyon jól sikerült rumli várja őket kint is. Bár neki is lennének jobb ötletei a takarításnál, leginkább az ágyban maradni. Megnyugtató, hogy Vince ilyen könnyen veszi, úgyhogy pár bólintással egyetértően lezártnak tekinti, viszont, ha már el kéne indulni az úton a felkelés felé, nem ártana ruhát találni hozzá, valahol. Igen, mondjuk nem ott, ahol látja ő is.
- De az messze van…
Morog egy kört egész halkan magában, mikor ő is megtalálja, aztán az eridonost nézve a kijelentésen csak felnevet és már nyitná szóra a száját, de inkább nem mond semmit. Édes tudatlanság. Hamar feladja a nagy „akkor felkelek” lendületet, és inkább csak megcsókolja, majd visszahátrálna az ágyba, de a következő pillanatban már zuhan is a puha párnák közé a fiúval fölötte. Még a megjegyzésen is csak kacarászik, majd csak ismételni tudja Őt, amire még rá is játszik kicsit.
- Fogalmam sincs, hogy került oda. Nem tudod véletlenül?
Ezen ő remekül elszórakozik, sőt kifejezetten élvezi, aztán közelebb húzza, hogy az orruk egészen összeérjen, aztán a nevetése mosollyá csendesül, végül közelebb húzza, hogy jó erősen magához ölelhesse, aztán egy puszit ad először az állára, aztán az arcára, de a szája előtt megáll. Nem igazán szeretné elengedni, viszont… Ha már annyira kérte Vince. Gyors mozdulattal tolja kicsit távolabb és csúszik ki alóla, hogy felülve mellette lehajoljon egy leesett párnáért.
- Szóval… azt mondtad fel kell kelnem.
Néz rá, aztán fel is kel, elmegy a nadrágért, aztán visszaérve az ágy mellé bele is fog bújni majd, magát ismerve kicsit szerencsétlenkedve ugrálja bele magát a szűk ruhaneműbe, amint belekezd. Na, azért annyi sütit nem evett tegnap, hogy ez ne menjen. Nagy vigyorral a párja tekint a nadrággal a kezében, még a kezét is csípőre teszi közben.
- Én fent vagyok…
Olyan vicces volt ez az egész, de nagyon is élvezte, mert pontosan tudta, hogy azt a felkelést még Vince sem gondolta teljesen komolyan, ráadásul az imént annyira jó volt. De ő rendes kisnagylány, és hallgat a kérésekre. Jó, talán az is közrejátszott, hogy ezzel húzhatta kicsit az eridonos agyát, persze csak hangyányit, nem akart ő rosszat. A legaranyosabb és legártatlanabb szemeket meresztette rá, még kicsit billegett is a kezeit maga mellé eresztve a nadrágot pedig az ágy végébe dobva. Nagyon várta mi lesz ebből. Jó, majd ad neki egy puszit, ha mérges lesz rá…

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Jóleső és örömteli érzés tölti el, ahányszor visszapillant Vincére az ágyban, hiszen akaratlanul is elé kúszik a korábbi mókázás képekben, amik lássuk be, nem kicsit pörgetik fel a navinést. Ez neki elég lelki dopping ahhoz, hogy elkezdjen a szokásos módon pattogni, majdhogynem köröket futni saját maga körül. Érdekes látvány lenne. Valahogy csak belenyúlna ezzel a tér-idő kontinuum egy olyan szegletébe, amit jobb nem firtatni. Kinek a kávé, kinek az érzelmi löket, ugyebár. Ha most nem érezné a jogosságát a dolognak, és nem ismerne ebben magára, már biztos kézzel-lábbal tiltakozna, hogy ő ugyan ilyet sosem tenne. Nem hozna ételt az ágyba, nem dobálná a ruháit, nem lenne nyakig lisztes sütéskor, nem villogna felemás zokniban, mert elhagyta a párját... és így tovább. Bár meg kell hagyni, hogy Mickey meg Minnie egér szép páros a lábfején, így nem is olyan feltűnő, hogy az egyiken rózsaszín a másikon fehér a zokni. De a nehézség a nadrágnál következik be, amibe ugyan beleugrálja magát, de a cipzár és a gomb már nem olyan, ami miatt erőltetné magát. fújtat egyet, miközben felnéz a beszélő eridonosra.
- ...és élvezed.
Vigyorog rá, aztán  feladóan, mert elég is volt ennyi a ruhákból egyelőre, megemeli a kezeit aztán körbenéz a szobán, igazából annyira nem foglalkozott eddig a külcsínnel, most is hamar elviszi a figyelmét a párja, így megint elmarad a nagy terepszemle. Sajnálja... na jó, annyira nem, mert ideje feladni ezt a "jó akkor most csak azért is nekikezdek a napnak" projektet és inkább még körbeszeretgetni az eridonost. Az egyik szekrénytől figyelte, aztán pedig érdeklődve tekintett rá, ahogy mintha felkelni igyekezett volna - ismét - ő is.
- Ó, na neeeeem. Itt még nincs vége.
Megrázta a fejét aztán vigyorogva lendült neki, hogy futás szerű mozgásba kezdve közelítse meg az ágyat meg a fiút, aztán széttárt karokkal, mint valami tengeri csillag vetődik rá szegény párára magukat az ágynemű sűrűjébe préselve. Valamennyire próbál megtámaszkodni azért, hogy ne tejes erejével és súlyával érkezzen, nem szeretné szegényt megfosztani az életétől, ő csak örül neki és ezt igen sajátosan fejezi ki, ahogy az arcába vigyorog, aztán a fiú feje mellett előrenyújtózik és lassan érinti össze az ajkaikat, hogy hosszan megcsókolja. Nem gondolhatta ő sem komolyan az előbbi induljunk akciót.
- Nagyon jó volt tegnap, meg ma, meg most...

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Nem feltétlenül tudja elkülöníteni magában az utóbbi időben mi az, ami érzelem, és mi az, ami a fiatalságával járó hullám. Ez okozza azt is, hogy a szokásosnál is könnyebben veszi kicsit a dolgokat, de azért igyekszik magát cselekedetekben kontrollálni, bármennyire is nehéz ez. Ő tényleg kiszámíthatatlan olykor, meg heves, ez olyan, amire nála rá kell számolni bárhol és bármikor, ezért is jelt adó az arcán elterülő mosoly, miután teljes egyszerűséggel jelenti ki, hogy ez a dolog még lezáratlan.
- Csak vigyázz...
Csatakiáltás, a fennhang és a harc nélkül, szóval nem is az, de felszólítás, elég erőteljes, bár a megmozdulásai is kellően tükrözték mit szeretne így a bevetődése nem volt teljesen váratlan, de meg kell hagyni nem aratott osztatlan sikert. A fejében jobb ötletnek tűnt, kényelmesebbnek és kevésbé drasztikusnak. Igyekezett azért nem kért okozni, tényleg, nagyon, de azért sikerült a lábaikat első blikkre összekoccantani, de semmi rosszabb. De aztán sikeresen tette át az egyik lábát az eridonos másik oldalára, hogy rákulcsolva magát hajolhasson közel és csókolhassa meg. Ahogy érzi Vince kezét a tincsei között belemosolyog a csókba, de csak egy pillanatra és nem szakítja azt meg ezzel még. Az igazság az, hogy ezt naphosszat el bírná viselni, és ez milyen jó, meg tetszik neki és felpörgeti. Ami doppingolja a testét és a lelkét is egyszerre, arra ráfügg, és közel járnak ehhez a fantasztikumhoz. Meg amúgy is, amennyire csak tudja, Luca azon van, hogy kimutassa a dolgokat, mert bár beszélni szeret, ki nem mond konkrétan dolgokat, mert azt nem is tartja mindig elégnek.
- Ühüm, csinálhatnánk ilyet sokszor. Már nem szilvesztert, abból egy van, hanem úgy csak ketten lenni.
Vigyorog rá aztán újra megcsókolja, de ez most addig tartott még rá nem jött a beszélhetnék megint. De nem volt annyira össze-vissza legalább a hadoválása.
Valószínűleg ez is felkerül a "miről kéne leszokni" listájára, de attól még ez nem most fog rögtön abbamaradni. Próbálja a rájuk omló haját kicsit eltűrni, de némi sikertelenség után feladja, hogy jól van az úgy. Aztán kicsit lejjebb csúszva fekszik a mellkasára Vincének, közben a maga arca előtt köröket ír a fiúra a ruháján keresztül, aztán elvigyorodva. Bár kíváncsiság hajtotta, hogy beszéljen, nem tette. Ennek oka egyszerű, amit látott most, nem az erejéből fakadóan, hanem az apró jelekből furcsa volt neki. Nem is volt egészen biztos benne, hogy ez van a dolog mögött, de sokszor veszi észre a fiún, hogy annyira igyekszik és aggódik mindenen, amit még nem teljesen sikerült megértenie. De már nem lehet min, hiszen mi történhetne, itt vannak, van ölelés, van csók, van szeretet, boldogság és nincs átverés vagy rossz szándék. Hisz benne, mert már lehet ebben.
- Igazából, elkezdhetnénk újra ezt a két napot, persze ugyan így. De tényleg...
Felemelte a fejét és a barna szemeket keresve beszélt, aztán még huncut mód vigyorgott is, de csak feljebb csúszott kicsit, hogy a fejük egy magasságban legyen, aztán fölé hajolva nézte egy darabig a fiút. Csak figyelte, mert ezt akarta...

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Nehéz, sőt, szinte lehetetlen lett volna Lucusnak visszafognia magát. Ez nem csak a helyzet miatt, de amiatt is nyilvánvalóvá vált számára, amit ott belül a szíve heves dobogása, vagy a felszabadultabban, de a gyomrában még mindig repdeső pillangók jeleztek. Azon túl, hogy nagyon élvezte, tudta ő is, hogy a nagyon-nagyon kedveli őt nem elég kifejezés mindarra, ami itt éppen történik. Talán új mese kezdődött a számára? Lehet még hercegnő a herceg mellett és jöhet a happy end? Ez egyelőre jótékony homály alá vont elgondolás, de abban biztos, hogy most boldog, őszintén és mélyről jövően. Nem kényszeresen, nem csak a másiknak való kedveskedésért, hanem önmagáért.
- Vagy amikor te.
Vigyorog rá, aztán ez el sem múlik az arcáról. Igyekezett mindkettejüknek kényelmesen helyezkedni, ő is érezte, hogy biztos nem a legkomfortosabb valaki teljes valója alatt heverni. Mindig eszébe jut ilyenkor a kicsi a rakás játék. Neki ezzel nem voltak soha gondjai, mert mindig ő volt a legkisebb és legaranyosabb és senki nem várta el, hogy alul legyen, mert nem akarták kilapítani. Hát, azóta már megtapasztalták egyesek, hogy van erő benne és nem kell félteni, de nem bánja hogy kimaradt a passzírozásból.
Óvatosan dőlt a fiúra, és ahogy feküdt a mellkasán szinte tisztán hallotta a szapora szívverését, és a sajátja sem akaródzott a normális felé tendálni. Hm, ez már csak ilyen. Erre mondják, hogy rózsaszín minden, nem? Csak itt most inkább néhol csokis, meg kupis, de legalább vicces. Aztán a simogatás meg  a puszi is csak felvillanyozta teljesen és nem is hagyta szunnyadni az amúgy is felpörgött Lucát.
- Meddig lehet az a még?
Felemelte a fejét, hogy ránézzen mosolygósan, aztán felemelkedve megtámaszkodott és feljebb mászott, hogy a fejük újra egy magasságban legyen, de nem nehezedett rá vissza, - biztos nem jó, ha valaki gyomrába ülnek - hanem csak fölé hajolt. Az egyik kezével finoman beletúrt a hajába, aztán közel hajolt, hogy az orruk hegye összeérjen. Ott volt nagyon benne a beszélhetnék, de nem egészen úgy mint eddig. Ez azért a tegnapi estétől kezdve motoszkált benne, mikor ott volt Vincével szemben és ő kimondta neki, hogy szereti. Az egy dolog, hogy a nyakába ugrott, de eddig nem mondta ki ő ezt. Fél attól, amit tud magáról, hogy gyorsan szeret. De most olyan biztos a dolgában... Szeretne hinni is benne.
- Szeretlek Vince.

Lucának
2015.01.01. - Délután - Budapest, nagynéni lakása

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Nehezen tudná összegezni mindazt, amit most érez, érzékel vagy gondol. Ezúttal nem valaki játszik vele, nem valami külső tényező, hanem a saját, meglévő és boldog érzelmei azok, amiktől újra és újra elvigyorodik, közeledik. Egyszerűen nem akarja, hogy ami itt van elmúljon, minden pillanatot, minden egyes tizedmásodpercet valamivel tölteni akar, egy mozdulattal, egy puszival, egy szóval. Kérdés sem fér meg amellett, mennyire beütöttek nála a hormonok és az, hogy szereti a fiút. Mert... mert így van ez, tessék csak megnézni. Most nem fél úgy, nem várja, mikor jön a baj, mert nem kell, nem tart tőle - vagyis még fel sem merült benne - hogy jön a következő lány és neki arrébb kéne állnia. Talán picikét az első tapasztalatai nagyon rosszul csapódtak le, de megmutatták neki a jó oldalt. A sokkal jobbat és számára cukibbat. Igen, ez határozottan az, már talán kicsit túl rózsaszín is a kép, de ez őt picit sem zavarja, az az egyik kedvenc színe. Colgate reklámarcnak is leszerződtetnék a vigyora után, amit láttatott, de aztán visszafogva magát végül csak odabújt hozzá kicsit és magához szorította, de aztán nem tervezett sokáig nyomorogni rajta, így felemelkedett kicsit.
- Jó, maradjunk ma! Az meg, majd eldől, biztos kitaláljuk mikor mit csinálunk...
Van benne egy kicsi akadás, tekintve, hogy néha elég rugalmatlan tud lenni az edzések miatt, de most még ez se aggasztja, ő a kapitány, csak sikerül jól időzítenie mindent, mindig. Talán szorult belé ennyi tehetség, bízik magában, így egy pillanatra se szontyolodik el a ténytől, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. De az igyekezet... az bőven megvan, mindenki részéről. Az pedig, hogy még bumm, előhúzza a kör -tudja mindenki, az a szívecskés lap- ászt is a pakliból, teljességgel pontot tesz erre a kis kiruccanásra, de csak jobban örül neki láthatóan mindenki, hogy ki is mondta azt.
Közben feltornássza magát, hogy térdelve lejjebb csússzon, és felüljön Vince combjára, szegényből nem kéne kipréselni az enni-innivalót, így muszáj kicsit lemászni, hiszen közel sem éri végig őt. Pici, hát ezt is meg kell szokni. De ezzel a mozdulatsorral elkapja az addig köré font kezeket is, hogy felhúzza magával szembe az eridonost.
- Jóóó, akkor pihenünk, megismételhetjük a tegnapot, kevesebb kupival, aztán huss és huss a pálcával és mehetünk haza, áll az alku?
Hogyne állna, inkább költői a kérdés a vigyora mögött, mintsem más így azzal a lendülettel csókolja meg elég határozottan és dönti magukat vissza az ágyikóba. Lefordulva kuporodik mellé vigyorogva.
Hiába telt már el a nap nagy része, Luca pontosan olyan, mintha csak most kezdené azt, és nem is tervezi alább adni a terveinél. Pontosan így fog ez zajlani.