[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=787057#post787057][b]Zippzhar Márk Stefan - 2019.12.31. 19:05[/b][/url]

- Persze. Akkor biztos a pult alatt kötünk ki... - felelem fejcsóválva, a szemem fogatva, bár sejtem, hogy akkor kevésbé érezném magam rosszul. Vagyis a gyomrom biztos kavarogna, ahogy az övé is de az egy másik fajta rosszullét lenne, ami lehet jobb, de nem szeretném kipróbálni továbbra sem. - Na meg akkor nem tudnánk elmenni innen - fűzöm hozzá, csak úgy mellékesen, mert hát itt nem maradhatunk.
- Haza - mondom szűkszavúan, bár nem biztos, hogy ez jó neki, de jelenleg ez a legjobb ötletem, így nem marad más választás. Másról kezd csacsogni, a kedve mintha megint jó lenne. Pedig én azt hittem a hányásnak hála, valamennyire kijózanodik, de nem. Kellemetlen. Ahogy a kérdése is.
- Nem látlak minden nap. - Igyekszem közömbösnek mutatkozni. Azt mégsem mondhatom, hogy nekem édes mindegy mi van rajtad, mert valamiért mindig az jut eszembe, hogy mi van a ruha alatt. Az biztos nem tetszene neki. Nekem sem tetszik, és komoly erőfeszítésbe is kerül az első néhány percben, hogy ne villanjon be az emlék. Szóval kitérek a pontos válasz alól és a hoppanálásra koncentrálok, mert ha most még el is rontanám és valamelyik amputoportálna az nagyon nagy baj lenne.
- Jól vagy? Meg van mindened? - kérdezem ahogy megérkezünk és egy pillanatra csak a vállait fogva ellépek, hogy megnézzem meg van-e minden végtagja, nem vérzik-e vagy hasonló, s ha ő is megerősíti, hogy nincs rosszabbul, mint amennyire a részegség teszi, akkor megindulhatunk a házunk felé.
- Csak három ház. Gyere! - azzal átkarolom újra és már megyünk is. - Próbálj meg csendben lenni, amíg felérünk. Azt mondtam, hogy a kastélyban maradok éjszakára, de bajban lennénk, ha így állítanánk be oda... Szóval reggelig a szobámban maradunk, aztán ha jobban vagy visszamegyünk. - Vázolom fel a tervem, majd kinyitom a kertkaput és az ajtót is.
- Ssss! Fel kell mennünk a lépcsőn - súgom és a lépcső felé mutatok, s remélem nem akadékoskodik, mert arra tényleg nincs időm. Aztán kapcsolok, hogy talán mégis jobb, ha előbb csendbe vonom magunkat. Így a pálcámmal kiszórok egy hangszigetelő bűbájt magunk köré, aztán megyek vele tovább, fel a szobámba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=788048#post788048][b]Weiler Dante - 2020.01.06. 15:54[/b][/url]

-Circle-

A Circle Budapest bulinegyedében található kevés varázslóbár- és szórakozóhely egyike a Kazinczy utca szívében. Néhány éve lett igazán felkapott, mikor felújították és rejtővarázslatokkal "bezsúfolták", azaz tértágító mágiával ellátva felhúzták a Bors nevű streetfood pub és a muglik által közkedvelt Szimpla romkocsma közé. A belépés bár ingyenes, a felső szintet rendszerint nívósabb eseményekre bérlik ki, nagyobb csoportokat, tömegeket megmozgató rendezvényekre, így oda egyszerű, mezei vendégként nem is sok eséllyel jut be az ember.

Mégis itt van, esélyesen Archibald szüleinek és a családi vagyonának, illetve az Elite régi tagjainak támogató közbenjárásával. Itt nincs _akkora_ tömeg, mint a földszinten, de forgalom itt is akad, táncoló egyetemisták és néhány volt Elite-es öregdiák is megfordult már a perifériájában, ha jól látta. Dia színes haja egy pillanatra kibukkant a tömegből percekkel ezelőtt, de láthatóan teljesen belefeledkezett abba, hogy Archibald nyakába csimpaszkodva ugráljon az éppen játszott pörgős számra.

Azért ilyenkor még ő sem az az ember, aki vészmadárként a falat támasztaná folyton, meg aztán nem is barátkoznia kell itt, mostanra már túl van egy-két jobb minőségű whiskyn (amelyeknek pont ezen okból túl sok hatása nincs is), illetve valamelyik számára amúgy ismeretlen felsőbbéves lány behúzta a táncolók közé. A fényekkel fukarul bántak, bár nincs teljesen sötét, de ahhoz, hogy a hangulatvilágítás itt-ott színesebb fényei igazán érvényesüljenek,  amolyan félhomályos fényviszonyok uralják a belteret - csak a pultok mentén erősebb a világítás. Illetve még van egy elkerített rész, amely nem külön helyiség vagy szoba, de térelrendezéssel úgy oldották meg, hogy mégis valamiképp elszeparáltabb tér legyen, ahol nagy u alakú bőrkanapék sorakoznak egymás mellett furcsa "boxokként", mindegyik egy-egy dohányzóasztal fog közre. Ezek felett olyan háztartási bűbájt alkalmaztak, amelyek elnyelik a cigaretta füstjét, illetve minden olyan veszélyes parázst, lángot, amely gyulladásveszéllyel fenyeget. Egy ilyen kanapéra tér vissza Dante épp a táncparkett felől, miután sikerül elszabadulnia onnan és tenni egy kört a pultnál a következő 4 cent whiskyért. Az egyik szabad helyre vetődik el, hátával belesüpped a kanapé amúgy szerinte túl puha támlájába, szabad kezével már a zsebét tapogatja, megtalálja-e a cigarettatartóját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=790009#post790009][b]Eszterházy Diána - 2020.01.20. 19:45[/b][/url]

Alig múlt el a szilveszter, alig pár hete, hogy utoljára itt táncolt és vodkanarancsozott Poloék társaságában, de már megint visszaette a fene a Circle-be. Hiába, a hely jó, ahhoz képest tágas, mégis a félhomályával és fényeivel az ember szűkebbnek, bizalmasabbnak érzi a teret a körülötte táncolókkal. A második szint ezúttal mindenkinek nyitva áll, külön rendezvény híján, az itteni üléseket, kanapékat pedig jobban szereti, mikor kifulladva el kell vetődnie valahol. Ennek mondjuk még közel sincs itt az ideje. Egyik kezében egy kevésbé erős koktéllal táncol 2020 eddigi legfülbemászóbb falára, a Dance Monkey-ra, aminek nyilván tudja már a szövegét, mint ahogy jópáran mások is a táncterén. A terem akkusztikájának hála a beat mintha minden egyes alkalommal dobbantana egyet a mellkasán, jó értelemben, teljesen bele tud feledkezni.
Lehunyt szemmel, fejét és saját magát a ritmusra mozgatva énekli ő is a szövegét, még akkor is, ha a hangja beleveszik a tömegébe. Talán pont ez a lényeg. Jó kérdés, hogyan nem megy neki másoknak jobban, habár óhatatlanul is össze-összesúrlódik a válla néhányakkal. Nemsokkal ezelőttig egy helyeske sráccal táncolt, de betett neki az alkohol és most esélyesen a szórakozóhely előtt próbálja kiszellőztetni a fejét. Nem bánja végül is, nem az az alkat, aki ne tudná elszórakoztatni saját magát a tánctéren, főleg most, főleg ilyen számokra. Ha kinyitná a szemét, a sok fejmozgás és félkör után, amit tett a tengelye körül, valószínűleg már nagyon elszédült volna. Egyelőre viszont eszében sincs kinyitni, élvezi a szemhéján átszűrődő árnyalatokat - és a vizuális sötétséget kitöltő basszust.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=790589#post790589][b]Myra Blackburn - 2020.01.25. 21:56[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=790690#post790690][b]Mester Adrián Dominik - 2020.01.26. 15:44[/b][/url]

A fiú kezét fogva hoppanál a fővárosi lakásuk előszobájába, ahol egyelőre szótlanul kezdi egészen kimért mozdulatokkal megszabadítani magát a plusz rétegektől. Halvány mosolya töretlen, bár mintha némileg más színezetet vett volna fel, egész lényéből egyértelműen érzékelhető, hogy lesz hozzáfűznivalója, a feszültség azonban egyelőre egész lustán pislákol csupán, fokozatos nyomást gyakorolva.
 - Nem hinném, hogy különösebben tartanunk kéne tőle – konstatálja hangosan, majd miután felakasztotta kabátját is, a nappali felé irányulnak léptei. Már nem cirógatja büszkélkedve a kisfiút és nem is vezetgeti féltőn.
Minden bizonnyal teljesen egyértelmű, hogy Donovanre gondol, hisz a legutóbbi kérdés is a nő jellemére irányult. Rideg, tényszerű megállapítás ez a részéről. És még kifejezetten finoman is fogalmazta meg az első benyomásra alapuló véleményt, távol álljon tőle ugyan, hogy elhamarkodottan ítélkezzen vagy alábecsüljön bárkit is. Hisz tulajdonképp semmit sem jelent, ha valaki egy kisgyermek rajongása láttán elérzékenyül, ettől még lehet kiemelkedően tehetséges párbajban. Végül is.
Egy szál cigarettát helyez ajkai közé és rá is gyújt, majd ráérősen fia felé fordul.
 - Áruld el, kérlek – kezdi, a dohányfüst szavai nyomán távozik tüdejéből. – Mégis miből gondoltad, hogy jó ötlet felhívni magadra a figyelmet a többszöri egyedül kószálással?
Érdeklődő, testbeszéde nyitott, egyáltalán nem az, amit az ember ismeretlenül fenyegetőnek vélne, mégis van benne valami… Épp csak észrevehető, árnyalatnyi jelzés; mindenképp megfontolná a választ, ha a másik helyében volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=795169#post795169][b]Emily Dorothea Fisher - 2020.02.21. 19:56[/b][/url]

Kényelmesen elnyúlva a kanapén, hangosan sóhajtva adok elégedettséget annak a ténynek, hogy már megint sikerült igen jót főznöm, és remélem Cole is jóllakott. Próbálok maximálisan odafigyelni arra, hogy ilyenkor ugyanazt együk, és az nekem is jó legyen. Nem vészes, ő eszik egy normál adagot, én meg egy óriásit, és akkor rendben is leszünk. A fogyasztási időnk egyforma, mert én tudok lapátolni is. Viszont ez a kajakóma, ez nagyon gyilkos tud lenni, szó szerint szétfolyva az ülőalkalmatosságon “szenvedek”.
- Lehet, hogy ma inkább itt alszom.
Vetem fel lustán, miközben az ölemben fekvő Cole haját simogatom. Esélytelen, hogy én még ma haza is menjek. Szerintem az utolsó vonatig se kapom már össze magam, és ki tudja, talán ez a nyugalom előcsalogatja a kis későmet is. Igazából a rám törő falási rohamokat, a fáradékonyságot, a rosszulléteket a túl aktív életemnek tudom be, és nem annak, hogy lehetségesen kifutottam az időből, amikor bevettem a főzetet. A terhességi tesztek azóta is a táskámban vannak, egy hónapja hordozgatom őket, de félek megcsinálni őket. Mert mi van, ha… Valamikor a jövőben, ha lesz gyerekem, szeretném, ha Nico lenne az apja, de nem úgy, ahogy most állunk. Egy közös döntés alapján, boldogságban, nem úgy, hogy részegen felajánlkoztam, ő pedig igent mondott, és bár már nem vagyunk barátok, kifejtette, hogy lépésről lépésre, lassan haladjunk. Ne szúrjuk el, mint legutóbb, és azt hiszem ez egy igen jogos kérés volt. Egyet is értettem. Erre bedobni a gyerek témát... Csak ne. Még egy pár évig ne. Fogalmam sincs, hogy mit kell tenni egy pozitív teszttel, nem is biztos, hogy valaha képes leszek megcsinálni, de ha végre megjön, én soha olyan boldogan nem fogom fogadni. Talán Cole segíthetne, ő jobb ebben a tesztelgetésben, de nagyon furcsa lenne, ha az ő tudomása szerint szingli húga ilyet kérne. Szerintem ő a legboldogabb, hogy senki sincs az életemben, megint nem kell arra gondolni, hogy elmúltam húsz éves, és másra is alkalmas vagyok, mint a nyilak dobálására. Kezet foghat Francesa-val. Valahogy nem tudtam még, hogy hogyan hozakodjak elő neki azzal, hogy mi ketten újra együtt vagyunk. Talán egy kicsit még nem kéne. De viszont a másik dolog miatt meg igen. De mi van, ha nincs semmi? Oké. A hazugság sosem jó, tudom, és nem szeretek hazudni, sosem hzudtam, inkább csak információt hallgattam el, és most az, hogy alakul a dolog Nicoval… egy kicsit még had legyen a mi titkunk. Csak ne legyek terhes, mert az nagyon elszúrna mindent.  
- Persze, csak ha neked rendben van ez így.
Nem hiszem, hogy lenne akadálya, de most már hivatalosan nem lakom itt, szóval inkább megkérdezem, hogy nem tervezett-e hirtelen valami vad orgiát. Remélem, hogy nem, mert most nem igazán lelkesednék azért, hogy másoknak jó. Nekem most így a jó, kicsit kikapcsolva, nem aggódva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=798945#post798945][b]Csonka Zsombor - 2020.03.17. 22:24[/b][/url]

Miután leszállt a vonatról tegnap, ODA ment. Egész éjszaka fent volt, órákon keresztül csak a ház körüli tömböt mászkálta körbe. Egyszerűen képtelen volt megtenni, mégis muszáj volt neki. Gondolatai közben többször el-elkalandoztak egy bizonyos barna hajú lány irányába, de aztán mindig visszatértek a rideg valóságba. Végül felment, de csak az előszobáig. Évek óta először tört rá az a szívszorító, hosszú sírás.
Valamikor napkeltekor nyugodott meg. Továbbra is a bejárat mellett ült a földön. Zsebre dugta a kezét, és megtapintotta a kis szívecskét. Kivette, hogy elolvassa a feliratot, majd a kottát. És akkor villant át a fején az ötlet, amiért most az iskola folyosóját rótta.
Pontosan nem tudta, hogy Rarát mikorra hívták be, de éppen elegendő harc volt kiderítenie, hol van pontosan a terem - nem is beszélve az iskoláról, aminek csak a nevét tudta.
Mikor azonban megtalálta az előadótermet, az egyik hátsó sarokba beült, és olyan picire húzta össze magát, amennyire tudta. Nem akart feltűnést kelteni, pláne nem azelőtt, hogy meghallgatta volna milyen is a lány igazi játéka.
Emberek jöttek egymás után, Zsombor pedig egészen elaludt már, mire meghallotta azt az édesen csilingelő hangot. Azonnal kipattantak a szemei, és hirtelen felült a székben. Még szerencse volt, hogy a zsűrik felett nem sokkal foglalt helyet, így nem figyeltek fel rá. De az, aki vele szemben állt, sokkal inkább igen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799300#post799300][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.03.19. 14:42[/b][/url]

A létezés maga egyáltalán nem fájdalmas. A problémák, az emberi ostobaság és tudatlanság, az egymással való konfliktusok, a másikkal történő nemtörődömség, amiket embertársaink felé intézünk, teszi nehézzé. A létezés, mint olyan, egy igen egyszerű dolog. Nem kell többet látnod bele, mint amennyit feltétlenül szükséges, az elvárásaidat pedig a béka segge alá kell tenned, hiszen nem játszhatsz Istent, ahogy senki nem teheti meg, egy normális és tökéletes világban, amit mindenki elképzel magának és szeretne. Ugyan, nem kell az álszenteskedés, mindenki egy olyan világra vágyik, ahol neki van igaza bármit ejt ki formás ajkain, ahol az ő akaratának hajlik meg mindenki, ahol nem számít ki és mit mondd, mert az ő szava dönt, legyen az egy szekrény odébb helyezése, vagy egy emberi élet kioltása. Mert titkon, csak félünk bevallani még magunknak is, mindenki erre vágyik. Sok olyan vágy van, amit elnyomunk magunkban, mert mi is tartunk tőlük, ha más nem, attól, hogy kinevetnek miattuk. Van is okunk a félelemre, mert az Istent játszó okosak azt hiszik, hogy mindent megtehetnek, mindenki úgy mozog, ahogy ők elképzelik és akarják, mert a félelem és kétségbeesés az ember legnagyobb ellensége.
Bár ugye, mint sok minden más is, ez is nézőpont kérdése. Mert melyik és milyen emberé? Hiszen nem kell messze menni, elég, ha saját magamat veszem elő, mint példa. Az én legnagyobb ellenségem? Ha elpazarolják az időmet. Az idő pénz maszlagot felejtsük el, mert az ilyesfajta klisés faszságokat - bocsánat a szóért, kedvesem - az Istent játszó senkik szokták használni, akiknek talán van mit a tejbe aprítani, de eszük aligha van hozzá, hogy az a tej ne ömöljön ki. És az én időm sokat ér, de ha hasztalanságra szeretnék elpazarolni, akkor neki se álljunk, inkább kiolvasok egy pazar könyvet. Annyi a probléma, hogy az én jó lelkem értékeli a kitartást, és aki megmutatja, hogy az, kitartó abban, amit el akar érni, meglágyítja a szívemet. Így történhetett meg, hogy az előttem elhelyezett fotelben ül a férfi, aki azt hiszi mindent tud, keze ügyében a kikért whisky lustán mozog még.
- Hónapok óta tartó kitartásod meghozta a gyümölcsét, Weiss - már-már kedves mosoly ül fel arcomra, mert értékelem a kitartást. Semmi másért. - Itt ülsz előttem. Miben segíthetek? - mély hangom tölti be a szobát, amely a bár egy eldugottabb részében helyezkedik el, rajtunk kívül senki nem tartózkodik itt, a legilimentorok az ajtó előtt, ámbár ők nem számítanak. Szemeimben őszinteség csillan, a kérdésben nincs lekezelő hangnem, nem azért engedtem be, hogy bájcsevegjünk, így majdnem elmondható, hogy elbűvölően érdeklődöm ittléte felől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799355#post799355][b]Juhász Laura - 2020.03.19. 19:06[/b][/url]

egy szép tavaszi napon a szünetben
még a Lau-lak előtt várva ... destination unknown
 x |o
 

Végre itt a szünet, amit bizony már nagyon vártam. És még most is nehezen hiszem el, hogy túl vagyok az egészen, és még át is mentem simán. Ugyanis hát persze, hogy túlvállaltam magam de úgy érzem, hogy megérte. Majd most, ma kiderül, hogy mennyire érte meg a pihenésre fenntartott időmet is gyakorlással és gyakorlással és gyakorlással tölteni.
Előre-hátra hintázva álldogálok a kapum előtt, kényelmes farmerba bújva, zöld pólóba, meg egy kis vékony dzsekiben, vállamon átvetve a hátizsákom szíja. Látszatra – és érzetre – olyan, mintha csupán egy-két dolog lenne benne, de ez csalóka ugyanis rengeteg mindent rejt magába. Hiába, ezek a tértágítóbűbájjal ellátott tatyók igazán praktikusak.
Néha fel-felpillantok az ablakba, ahol Benito tanyázik, durcásan pislogva néz le rám. Ő sajnos ma kénytelen otthon maradni, túl feltűnő jelenség lenne. Márpedig ma muglinak kell tűnnünk, mindenféleképpen. Ennek megfelelően a pálcám is jól el van pakolva a táskába, mert itt azért csak nem hagyom, sose lehet tudni, hogy kell-e valami miatt. Izgatottan nézelődöm körbe, várva hogy megérkezzen Thomas, akinek nincs valami sok fogalma arról, hogy mégis mit terveltem én ki. Napokkal ezelőtt csak annyit kérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve kirándulni jönni velem, piknikezéssel egybekötve, hiszen annyira szép idő van meg minden. Azt is hozzátettem, hogy persze Herceget is szívesen látom ám, nyugodtan hozza magával ha úgy gondolja, de Beni kimarad a buliból. Nem árultam el neki erről többet, hogy hova és hogyan tervezem a kirándulást. Megbeszéltük a mát, megbeszéltünk egy kora délelőtti időpontot és most majd’ kiugrik a szívem az izgatott idegességtől, hogy mit fog szólni ha beavatom teljesen. Oké, most már nem csak izgatott vagyok, de kicsit parázni is kezdtem. Mi van akkor ha nem fog neki tetszeni az ötlet? Basszus, lehet, hogy fel kellett volna készítenem rendesen, hogy tudja mire vállalkozik. Nyugi, Laura, nyugi. Ne fesd a falra az ördögöt, nyugi. Nem lesz gond, maximum újratervezés lesz. Jaj, jöhetne már…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=800867#post800867][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.26. 10:46[/b][/url]

Többször összeszűrte már a levet Márkkal. Mármint átvitt értelemben. Nem tartott sokáig, hogy Sári megismerje az iskola táncos közösségének tagjait, nem telt bele két hét, hogy először lépte át a Bagolykő kapuját, máris névsora volt a hozzá hasonlókról. Szóval így került kapcsolatba a Levitással, akivel néha napján táncoltak együtt. Eléggé távol állt tőle az a stílus, amit amúgy a fiú képviselt, de néha szükség volt egy kis változatosságra, szóval kapható volt a bulira.
Múlthéten kapott egy üzenetet kedves édesanyjától, hogy lesz egy flashmob Pesten a tánc népszerűsítésére. Nem volt kérdés, hogy ott a helye. Az már annál inkább, hogy mégis mit adjon elő és akar-e vinni magával valakit. Azonnal üzent kedves iskolatársának, hogy szívesen látná ezen a kis összejövetelen, hogy színesítsék a palettát. Az előre tervezett műsorban már szerepelt néptánc, keringő, tangó, salsa, sztepp és hastánc is. Izgalmas felhozatal volt, amiről azonban hiányzott a két fő kedvence, a balett és a hip hop. Döntenie kellett, hiszen a három táncot egymás után végig csinálni talán még neki is túl kemény dió lett volna. Mert ugye ha már elhívta a fiút, akkor a swinget mindenképpen be kellett vállalnia. Hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy inkább a hip hopot vállalja be. Egyrészt, sokkal népszerűbb és közismertebb, másrészt féltette a spicc cipőjét a Hősök tere koszos és durva kövezetétől.
Fél háromra beszéltek meg találkozót, negyed órával előbb érkezett meg. Beugrott Biához ebédelni és eljött az első metróval amit elért, mert így is fél órába telt, hogy elverekedjen nagynénjétől a térig. Furcsa izgatottság töltötte el, ahogy felballagott az aluljáróból. Szerette ezt az érzést, mindig feltüzelte és sokkal jobban teljesített utána. Laza volt, mint a rigalánc ahogy átvágott a placcon és megállt a központi emlékműnél. Egy pillanatig habozott csupán, majd könnyed mozdulatokkal felkapaszkodott a szoborcsoport talapzatára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801824#post801824][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.03.30. 22:36[/b][/url]

Inkább a séta. Mindig inkább a séta. Pedig ezek úgy eltervezték, hogy de berúgunk. Bevallom, egy pillanatra rám is rámtört a késztetés, de számomra elég elrettentő a másnap gondolata, úgyhogy csak egy darabig kísérem el a lányokat, pontosan addig a helyig, ahol szerezhetek magamnak egy kávét, az nekem bőven elég a boldogságomhoz.
Pedig másra számítottam. Szünet a Grosserliebben, letudva a Bagolykő, én meg mégis csak fellélegzek, ahelyett, hogy bármilyen hiányérzettel küzdenék, vagy visszavágynék a kastély falai közé. Nem, azt hiszem, Bogolyfalvától már rég elköszöntem, ahogy egy csomó emléktől ott. Megküzdöttem azt hiszem nagyi halálával, legalább is már el tudom fogadni, levertem azt a hülye kis kapcsolót, ami mindig olyasmire késztetett, ami csak abban a pillanatban tűnt jó ötletnek. Lenyugodtam. Talán fel is nőttem, ahhoz eléggé, hogy komolyan vegyenek. Két zenét írtam, amiket már játszanak, és elégedettséggel tölt el, hogy jól fogadták. Persze a srácok... őket nem csoda, hogy elfogadják. Én meg rájöttem, nekem ez a legtesthezállóbb. Írni, közölni, és hagyni, hogy mások énekeljék fel. Valahol mindig is sejtettem, hogy az előadó művészet nem az én asztalom, és minden tévhittel ellentétben, nem is áhítozom hírnévre, bőven elég volt nekem az a figyelem, amit a nagyi halálakor kaptam. Hála Merlinnek, az a csoda is három napig tartott csupán.
- Te is inkább minél távolabb? - "köszönök" mosolyogva Marcinak. Igen, mosolygok, mostanság egyre többször, és azt mondták, most már nem is hasonlít egy vicsorra, vagy furcsa rándulásra. Mondom én, fejlődök kérem szépen.
Marciról meg pont tudom, hogy annyira vonzódik a kastélyhoz, meg az ottani élethez, mint én, szóval... nem lepődök meg, hogy próbál ő is minél távolabb lenni tőle. Elvegyülni az átlag emberek között meg egyszerűen üdítő, kivéve, ha rossz környékre kerül az ember lánya, na de az egy másik történet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802003#post802003][b]Rothman Anton - 2020.03.31. 22:12[/b][/url]

Bejelentette, hogy holnap felbukkan nálam este, és képzeljétek, az a holnap már ma van. Úgy alakul, hogy lent az utcán futunk össze, mert én még beugrottam boltba. Mivel általam ismert alakjában tartott lakom felé, könnyedén utána fütyültem, ahogy észrevettem, aztán nemsokára már itt is voltunk. Kipakolásztam, őt meg leültettem a nappaliban. Ahonnan mondjuk egy az egyben rám lát, lévén, hogy egybe van nyitva. Késő van, szóval mindketten ettünk már, de némi gyümölcsmajszolás bőven belefér, csaknem kötelező, hozom is a tálat. Vagyis hát lebegtetem. Azelőtt éri a dohányzóasztalt, hogy én érném a kanapét a szépség mellett. Viszont, amikor mindkettő megvan, átvetem karom mögötte. Valahogy most a bal oldalán kötöttem ki, ez egy ritkább eset.
- Nagy megkönnyebbülés lesz, hogy máshol hever majd az a tömérdek papír. Untam már őket - zárom ezzel a csodás gondolattal az idáig tartó szófolyamomat arról, hogy beiktattuk az új titkárnőt. Állandóan csinos vörösökkel vagyok körülvéve.
- Hm. Mondd csak... - fürkészem az arcát komolyan, következő felvetésem előtt - Szerinted miért van még rajtam zakó? - érkezik a nagy kérdés, ami azután merült fel bennem, hogy olyan feszes volt átvetni a karom. A kérdést egy kelletlen talpra szökkenés követi, hogy megszabaduljak ettől az immáron felesleges ruhadarabtól. V nyakú pólómban ereszkedem... vagyis huppanok vissza a kedvesem mellé, szexin a hajamba túrva. Nem direkt csinálom szexin, csak hát szexi vagyok, nem tudom máshogy. Sajnálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803472#post803472][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.04.06. 13:52[/b][/url]

Valahogy még most, leszállva a metróról is képtelen vagyok elhinni, hogy ez az utolsó. Utoljára lépek be abba a nyamvadt irodába, és bámulom a férfi ótvar képét. Nem, nem lett a kedvencem, de nem is barátkozni jártam hozzá.
- Tessék - természetesen Lili kezébe is nyomok egy papírpoharat, mert tudom, rá is ráfér, de ha mégse... szereti.
Az elsők között volt, akit beavattam abba, mit szeretnék kezdeni nagyi hagyatékával, aztán megbeszéltem a családdal. Ők is annyira lelkesedtek ezért, hogy még be is szálltak egy bizonyos összeggel. Így legalább tényleg van miből indulni, na de ez a bürokrácia... ne ez az, ami távol áll tőlem, és még a víz is lever tőle. Nem egyszer döbbentem le teljesen azon, Lili ellentétben velem, mennyire képben van ezzel az egésszel, nem is volt utána kérdés számomra, hogy felkérem, legyen a társam ebben is. Észrevettem azt is, ha nem egy méretes baromságba akarom belerángatni, simán benne van mindenben, ami egyébként jólesik. Jó, én is visszavonultam, vagy lenyugodtam. Már csak a kis pécsi lakásomban vagyok, és végre azt csinálom, aminek egyébként az életemet szenteltem, ez az alapítvány... Szeretnék azoknak segíteni, akiket csak a pénz gátol abban, hogy azt tegyék, amire vágynak.. ahogy én. És tudom, sokan vannak így. A Grosserlieb is rengeteg srác álma lehet, de eszméletlen díjakat kell azért fizetni, hogy odajárhass, ha egyszerűen kiesel a kedvezményekből.
- Akkor már csak aláírni kell? - akarom az igent hallani a szájából, biztos lenni abban, hogy tényleg ez az utolsó. Közben dobok egy kis aprót a hegedülő srác sapkájába, hisz támogatni kell őket is, nem? Jó, nem lettem Mária Terézia, egyszerűen megvannak az újabb kis szokásaim.
- Tudod... gáz, de nincs honvágyam... én a végzős beszéd közepén is csak arra tudtam gondolni, végre vége... a Bagolykő csak a járulékos rossz volt az életemben - mosolyodok el, hisz sokat gondoltam arra, mit is jelentett nekem az az intézmény. Ebben talán különbözünk az ex-navinéssel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804472#post804472][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.10. 18:26[/b][/url]

Könnyebben ment mint gondoltam. Pár tökéletes mosoly a megfelelő emberek felé, és olyan hamar el lett intézve, mint még soha semmi más. Na már most, a találkozó hellyel vannak fenntartásaim, mert egy budai szűk utca, ahol maximum, mint azokban a szar filmekben, a macska csörömpöl a kuka tetején, annyira nem bizalomgerjesztő. A pasival a büdös életben nem találkoztam, nekem csak az időpontot adták meg és a helyszínt, szóval láss csodát, itt vagyok, de még Zétény is késik, ami csak még jobban frusztrál. Kellett valaki, mert én aligha tudnám elvinni egyedül ezt a monstrum izét, Zétény meg erre tökéletesen megfelel. Mielőtt megérkezhetne háztársam tűnik fel az utca végén egy igencsak sötét csávó. Komolyan sötét. Még a járása is undorító, elém érve torpan meg és nyom egy papírdarabot a kezembe. Arcomon undorral veszem el, lepillantok rá, és mire újra felnézek a pasi nincs sehol. Mi a fasz?
- Ez remek - kékjeim járatom körbe a félhomályos utcán, hátha meglátom a pasit, mert mit tudom én, egy kuka mögé bújt el, de sehol senki. A papírdarab csak még jobban viszi fel bennem az ideget, nagyon jó, hogy egyáltalán nem erről volt szó. Vállam felett pillantok hátra és pillantom meg Zétényt.
- Nem sietted el - nyújtom felé a fecnit, majd pillantok a mellettünk magasodó épületre, aminek a tetőterében van az, ami nekünk kell. Gondoltam megoldjuk egyszerűbben, de nem jött be. Pazar egy nap ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804962#post804962][b]Egervári Zalán - 2020.04.13. 12:24[/b][/url]

Napok óta nem mozdult ki az akadémia területéről. Nem csak azért, mert nem volt hova mennie, hanem hogy ne gondolkozzon. Azon, amit Roxyval egymás fejéhez vágtak, hogy mennyire hiányzik neki, és hogy a férfibecsülete miért nem hagyja, hogy bocsánatot kérjen tőle. Órákon keresztül ütött egy boxzsákot, hátha attól jobb lesz, de azon kívül, hogy a kezén a bütyök már kivérzett, nem sok mindent ért el.
Nagy sóhaj közepette pakolta el pár holmiját egy táskába, hogy aztán a hátára vetve elindulhasson hazafele. Már előre tudta mi fogja otthon várni. Árpád, ahogy vöröslő fejjel ordibál vele, amiért hazament, vagy amiért nem. Mindenért is. Bármit csinál, az úgyis rossz. Sarolt, aki a TV előtt ülve hallgatja az egészet, és nem szól egy szót sem. Az a nő olyan, mint egy robot. Mintha csak azért lenne, hogy elvégezze a háztartási dolgokat és minden nap elmenjen dolgozni. Még csak szikra sincs kettejük között. És ott lesz Léda. Az egyetlen ember, aki miatt haza vezeti útja. Valószínűleg neheztelni fog rá, hogy ennyi ideig nem ment haza, de örülni is fog. Aztán mikor Árpád ordibálni kezd, megint rossz kedve lesz. Igazi nő már most is, folyton változik az érzelme, hullámokban hol boldog, hol nem.
Agyalás közben ment, anélkül hogy felfogta volna mit tesz. És tessék, már oda is ért a romos pesti lakáshoz. Egy koszfészek. Egy semmi. Se múlt, se jelen. Még csak jövőt sem kínál. Újabb hatalmas sóhaj kíséretében lökte be a lépcsőház ajtaját. Lift nem volt, csak a régi, agyonjárt lépcső, melyen kiskorában mindig elcsúszott.
Benyitott az ajtón és azonnal megcsapta az a dohos szag, melyben évekig élt. - Megjöttem! - kiáltott be, és egy pillanatra megállt, hogy hallja ha érkezik valami reakció. De semmi. Összeráncolta szemöldökét, és lassan lépkedett a szobájuk irányába. A nagy csöndre bekapcsolt az összes védekező eszköze, rögtön a legrosszabbat sejtette, és ezért izmai megfeszültek a ruha alatt.
Benézett, és ott feküdt Léda. - Hello Prücsök - nyugodott meg egy pillanat alatt, és egy mosoly kíséretében a székre dobta cumóját. - Egy ölelés azért jár a nagy bratyónak? - kérdezte incselkedve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=805786#post805786][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.04.16. 21:06[/b][/url]

Megengedhetetlen, hogy ilyen még egyszer megtörténjen. Nem vagyok hajlandó eltűrni a szemtelenség ilyesfajta formáját, ráadásul ilyen gusztustalan és tiszteletlen módon. A szemtől szemben a mai világban nem elfogadható, rendben, legyen így, megértem komolyan, de ha én megadom nekik a lehetőséget, tálcán nyújtom nekik, akkor igenis megérdemlem azt a tiszteletet, amit ezért kérek. Ostoba férgek, akik azt hiszik, ennyi elég ahhoz, hogy visszakozzak és félelemmel csillogó tekintettel esedezzek azért, hogy nehogy még egyszer megtegyék. Az én embereim hűségesek, mert tisztelnek, és a tiszteletüket oly' módon értékelem, hogy én is megadom nekik, így ha az árulás lett volna a terv, akkor tudok róla. Ráadásul tudomásom van egy-két olyan dologról az embereim múltjában, akár a jelenjében, ami igencsak tönkretehetné az életüket, de ilyenekkel nem dobálózunk, nem illik. És szerintem a fele még csak nem is tud róla, egyszerűen követnek, mert ezt látják jónak, és nekem igazából ennyi is elég.
Sétapálcámat forgatva ujjaim között fel s alá mászkálok a tágas irodában. Pillantásom zizeg ide-oda, nem tudok megmaradni a fenekemen, egyszerűen képtelenségnek hat. Igen, mindenki mondta, hogy meg kellene nyugodnom, talán még egy elenyésző félelmet is láttam megcsillanni a tekintetükben, amiért régen láttak ennyire idegesnek. Mert igen. Nagyjából én ilyenkor vagyok ideges, a fel s alá járkáláson kívül erre semmilyen jel nem utal. A delikvens a fal melletti kanapén szuszog, tekintetem zizzen rá, amikor a kilincs lenyomódik, az ajtó kitárul és hárman lépnek be rajta. Vagyis ketten, a harmadik inkább beesne, ha nem tartanák.
- Ostobák - dörzsölöm meg szemeimet indulatosan, majd az egyik fotel felé intek fejemmel. Sétapálcámat dobom oda az egyiknek, leguggolok vendégünk elé, majd a zsákot leszedve a fejéről intézek neki elbűvölő mosolyt.
- Üdvözlöm Lafayette. Alfred vagyok, a segítségét szeretném kérni, ha nem probléma - kissé megemelkedve nyújtom felé jobb kezemet, mintha nem lenne egyértelmű, hogy pár órával ezelőtt rabolták el nekem, hogy segítsen, hangom tökéletesen nyugodt és nem árulkodik semmiről. Nekem ennél természetesebb nincs is, csak ne kezdjen el kiabálni. - Esetleg egy pohár vizet, vagy valami erősebbet? - egyenesedem fel végleg, miután elengedtem kezét a kézrázás után. Diszkréten nyúlok zsebembe, hogy a benne lévő rongy zsebkendőbe töröljem tenyeremet, majd nemes egyszerűséggel rántom ki azt és folytatom a műveletet mindenki szeme láttára. Ch. A tömör fa íróasztalig hátrálok, csípőmet döntöm neki, a cselekvés végeztével hajítom egyszerűen a kukába a zsebkendőt. A következő pillanatban pedig az iroda kiürül, csak hármasban vagyunk bent. Milyen idilli.
Ha nem tud segíteni, mit is csináljak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=806265#post806265][b]Eördögh Lars Tobias - 2020.04.20. 14:08[/b][/url]

Ahogy belép, mindenki rögtön felé pillant, majd gyorsan egymásra s mintha mind kicsit egyenesebben tartaná magát. Másként. Úgy lengi be az aurori kisugárzás, mint vizes kutyát az a tipikus szag. Nem lehet összetéveszteni. Örökké résen lévő, elemző, kutató fellépése feszélyezi a legártatlanabb embert is.
Mióta áthelyezték Dániába, megváltozott. A kiképző tisztje rövid pórázon tartja, s már álmából felverve is rögtön belehetne dobni a mélyvízbe. Ami igazából már meg is történt. Szó szerint. Nem egy egyszerű ember a kiképző tisztje.
A pultnál leadja a rendelését - pulled pork szendvics és kávé -, majd leül középtájt, arccal az ajtó fele s kihúz a táskájából egy könyvet - dán büntetőjogi szakkönyv -. Úgy tartja, hogy fölötte elnézve rálátása legyen a bejáratra. A többi vendég olykor még vet felé egy pillantást, de minden külső jel azt sugallja, hogy nem dolgozni, hanem ebédelni jött, s senki jelenlévő nem érdekli. Pedig már felmérte őket alaposan - két középkorú boszorkány, akik valószínűleg az év csúcspontjának tartanák, ha valami szaftos rendőri ügybe keveredhetnének, egy unalmas egyetemi tanár a ruhájából, fáradtságából és az előtte tornyosuló könyvekből ítélve, két művészlélek az ablaknál, s végül a pultos. Senki, aki érdekelhetné. Aki érdekli, az viszont késik. Pedig szólt, hogy délutánra vissza kell érnie, ami a hopp-hálózattal gyorsan megoldható, de ha nem ér oda időben, hétvégén is behívja majd a felettese - igazából nem is annyira felettese, partnerek, de mégis úgy kell táncolnia, ahogy az zenél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=806384#post806384][b]Vlad Z. Marcell - 2020.04.20. 22:15[/b][/url]

Van az a pont, mikor az ember felnő, de megkapja a szüleitől, hogy: mert én azt mondtam, és amíg itt laksz, az van, amit én mondok. Jelenleg is ez történt esetemben is, édesanyánk azt mondta, amíg nincsenek kijavítva a jegyeim, nem találkozhatok a barátaimmal, legalábbis nem Pesten, és nem éjszaka. De ennek a mondatnak teljesen hibás a második része, nem velük élek a hétköznapokban, tehát erre az időszakra nem vonatkozik a kijelentése. Úgyhogy ma, csütörtök este egy rellonossal a nyakamon, épp sietek kifele a metróaluljáróból. Igen, egy rellonossal, akivel most találkoztam életemben először. Elég érdektelen a találkozásunk, egyik zöldike haverom is velünk tartott volna, viszont elkapott valami mágikus betegséget, és éppen a WC-n ülve tölti az elkövetkezendő egy éjszakát biztosan.
- Éhes vagy öhmm….. – nem, még nem volt időnk bemutatkozni egymásnak, ezért a nevét sem árulta el. Tuti hallottam már róla, de a magyar nevekkel gyakran bajban vagyok, az övé még különlegesebb is. Általában a bulik előtt eszünk pár falatot, nem jó az első órában leinni magunkat a sárga földig, azonban, ha a lány úgy gondolja, ma kihagyhatjuk. Lepillantok rá, olyan kis ártatlannak tűnik, miért akar ennyire bevágódni a bulik világába.
- Amúgy csak Dylan-t ismerted a bandából? Vagy más nevekkel is találkoztál már? – kíváncsi leszek kiket mond, ha mond egyáltalán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=806996#post806996][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.04.26. 18:37[/b][/url]

Soha nem vártam lehetetlent az emberektől. Mindig annyira terheltem meg és le őket, amiről még biztosan tudtam, hogy elbírják. A határok meghúzása ilyenkor nem rajtam múlt, az adott személy keverte a lapokat, én csak, mint csendes szemlélődő várhattam a végkimenetelt. A rúnával sem volt másképp, amikor Sébastien lépett be – kis túlzással – az irodába, hogy meghúzza a határt, amíg még elbír. Meghúzta, majd olyan könnyedén lépte azt át, mintha soha nem is állította volna fel magának. Somolyogva követtem végig a harcot, amelyet önnönmagával vívott végig, félve a tettét, mégis megcselekedvén azt. Házborzongató volt, a hatást csak akkor fokozta igazán mégis, amikor távozott, a jegyzeteit itt hagyva nekem, amiknek először nem is tulajdonítottam nagyobb figyelmet. De végül az emberi kíváncsiság győzött, és minden sort, minden egyes szót és meghúzott vonalat úgy faltam, mintha muszáj lett volna. Egy kapcsolat rúna, amelyen elindulhatunk. Hangosan tört ki belőlem a nevetés, ahogy az információmorzsák a helyükre kattantak, azonban az egy hetet még így is meg kellett várnom, hátha a gerinctelen előbújik. Nem tette meg, így a három nap és három éjjel, amelyet a könyvek és a jegyzetek bújásával töltöttem, meghozta az eredményt, aminek a kezdővonalát teljesen véletlenül vettem észre. Nem szólt róla, elrejtette, talán remélte, hogy nem tűnik fel? Mégis leírta valamiért. Végül minden a helyére kattant, nekem pedig a mosoly még mindig ajkaimon játszik. A határok kitolódtak, és a helyzet egyre csak élvezetesebb.
Lassan egy órája mentek el érte, lábam akaratlan remeg meg néha, ahogy türelmetlenségem fokozódik. Az óra halk, egyenletes kattogása tölti meg az egész helyet, lábam jár a ritmusára, agyam folyamatosan jár, nem áll meg egy percre sem, hogy nyugtot hagyjon nekem. Ajkaim elé teszem ujjaimat, nekik nyomom, halkan szusszanok, az órára villan tekintetem, azonban az nem hajlandó gyorsabban, vagy akár lassabban menni. Lehunyom szemeimet, végül pálcámat felkapva szegezem az órára azt, hogy az végre elhallgasson, lerobbanjon a földre, majd a szobát teljes csend uralja. Majdnem. A férfi rezzen össze a hangra, ahogy az óra csapódik a földnek, arcára ül ki a kín, amelyet azóta minden egyes nap átél. Információ kellett volna nekik. Ám most a kocka fordult, és az információ, amit szeretnének, tálcán megy el értük. Csak győzzék kivárni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=807096#post807096][b]Yezebel - 2020.04.27. 23:07[/b][/url]

Sötétlila ajkai között mentával ízesített cigaretta lóg, a dohány enyhén fűszeres illata bejárja a helyiséget. Egy régi lemezjátszó olasz nyelvű, pörgős zenét játszik, a lemez szorgosan és kérlelhetetlenül rója a köröket a lemezjátszó tű alatt: egyiket a másik után. A zenében felcsendülő szöveget kívülről fújva énekel, miközben színes, kissé keleties jellegű, laza ruháiban a ruha szőnyegen lépdelve táncol a mediterrán ritmusra. Minden szélesebb mozdulatnál húzza maga után az illatos dohányfüstöt, mely lassacskás szétfoszlik a levegőben.
- E sep-pel-lire las-sù in mon-tag-na.. - ahogy a szöveg lassul, úgy az ifrit is minden szótagot hangsúlyosan, alaposan megnyomva halad hangról hangra. Szabad kezét megemeli, mint egy karmester, aki szigorú utasításokat ad a szimfónikus zenekarának.
- O bella, ciao! bella! ciao! bella! - fokozatosan gyorsít és a ritmus ismét vad és féktelen zakatolás lesz, akár egy őrült vonat, amely elhalad minden állomás mellett. - Ciao, ciao, ciao!
A szavak ejtése tökéletes, mintha csak anyanyelvi beszélő lenne, karja meglendül, minden újabb szóra határozottan és szinkronban lendül. Villás farka követi a mozdulatot, ahogy megpördül a tengelye körül.
- E questo è il fiore del partigiano, morto per la libertà!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=809189#post809189][b]Demeter Janka - 2020.05.22. 00:05[/b][/url]

Karmaim csikorogtak a fényesre pucolt padlón, apró lábaim meg-megcsúsztak a kövezeten. Csőrömet csattogtattam olykor bosszúságomban, minek hangját visszaverték a falak, ha már a zene odáig már nem hallatszott el. A vaskos faajtó előtt álltam meg, borostyán színű apró gombszemem az ott strázsálóra függesztettem. Némán álltunk, egymással farkasszemet nézve. Ő, a nagydarab, kopasz férfi és én, az apró madártestben kuporgó lány. És mégis ő volt az, aki tartott tőlem. Hisz ki az, aki nem tart az ismeretlentől?
Pár évvel ezelőtt léptem át először az előttem magasodó, robusztus ajtót, azóta már megszámolni se tudom hányszor csattogtam végig azon a folyosón. Mégsem ismert fel senki, hisz csakis ezt az alakomat mutattam mindenki felé. Nem ismerik a lányt, a tolvajt, azt, aki az információkat csepegteti. Csak a szarkát látják. Arc és név nélkül.
- Tüstént, Kopasz - recsegtem, tollaim kissé felborzolódtak egy pillanatra. Hangom metsző volt, mint a fém csikorgása a fémen, amitől egyből feláll a szőr az ember karján. Láttam, ahogy fintor fut végig a tag arcán, majd kelletlenül tárta ki az ajtót végre előttem. Köszönetképp belecsíptem a nadrágja szárába, majd betotyogtam az irodába.
Alulnézetből ittam a látványt, pár pillanatig kerestem valamit, bármit, ami az idő múlását idézheti, azt a pár röpke hetet, hónapot, míg távol voltam. Majd tompa puffanás jelezte, hogy végre magam vagyok a helyiségben. Két lépést tettem előre, hogy a harmadikat már a saját testemben tehessem meg. Az asztalhoz sétáltam, töltöttem egy pohárka whiskyt, hogy végül annak társaságában álljak meg a roskadozó könyvespolcok előtt. Balom vékony ujjait a gerinceken simítottam végig, el-elidőzve olykor egy-egy kötetnél. Szerettem azt a zugot, mindig Ágoston dolgozószobáját idézte fel bennem. Mert sosem feledhetem, hogy ki miatt váltam azzá, aki.
Végül oda se nézve emeltem le egy vaskosabb könyvet és ültem le a földre, hátamat a könyvespolcnak vetve. Bokámat összekulcsolva nyújtottam ki lábaimat és fektettem rá az elemelt kötetet. Aprót kortyoltam a whiskyből, aminek az ízét valószínűleg soha a büdös életbe nem fogom megszokni, majd a poharat inkább magam mellé tettem.
Így vártam, hogy a nehéz faajtó újra kinyíljon és mosolyogva biccenthessek a férfi felé és paskolhassam meg magam mellett a földet. Tudtam, hogy csupán másodpercek kérdése. Engem sosem várat meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=809668#post809668][b]Martin Romberg - 2020.05.26. 20:49[/b][/url]

Nem láthatta a meglepett arcomat, mikor megtudtam, hogy milyen étrendet követ. Továbbra is voltak kétségeim afelől, hogy ez mennyire volt hiteles állítás a részéről, de ha azt néztem, hogy alapvetően a vérre van szüksége, akkor másodlagos már, hogy mellőzi a húst a táplálkozási szokásaiból. A kedvéért rántott sajtot ettem rizzsel, hogy ne lógjak ki a sorból. Szeretem amúgy. Mármint az ételt. Kellemetlen lett volna szerintem, ha hústálat rendelek, pedig tudom, hogy szemforgatás nélkül tűrte volna. Meg amúgy is, ha nekem egyszer belekezd a hegyi beszédébe, azonnal otthagyom. Nem érdekel, hogy utána mit gondol rólam.
Az ebédre idő előtt megérkeztem. Úgy tűnt, ezt a szokásomat hamar megjegyezte, ugyanis ő is egy kicsivel korábban jelent meg a lebeszélt időponthoz képest. Magát az étkezést nem ragoznám túl, éhesek voltunk, de a gyomrom az izgalomtól mindvégig egy kissé össze volt szorulva. Annyit legalább megtudtam róla, hogy az anyukája is vegetáriánus, ő pedig a tengeri ételeket például szereti, úgyhogy nem annyira nehéz megtalálni a közös nevezőt. Furcsa látványt nyújtott sapkában, napszemüvegben. Kicsit a bulvárlapokra emlékeztetett, mintha Michael Jacksonnal randiztam volna, vagy egy olyan hollywoodi hírességgel, akit bármikor hasonlóan letámadhattak volna az utcán, ha felismerik. Ha erre gondoltam, legalább egy kicsit elmosolyodtam, és csökkent bennem a félvámpírsága miatti együttérzés.
Jóllakottan távoztunk a formaiságok után, az étteremtől pedig gyalogszerrel mehettünk át a galériába. Kortárs akvarell, ahogy az az átnyújtott prospektuson is szerepelt. Féltem, hogy ez a kettő együtt valami hihetetlenül sznob légkörben fogad majd minket, így meglehetősen nyers arccal léptem be a kiállítótérbe, a drága jegyek megváltása után, aminek összegét később kívántam rendezni vele. Ha már én hívtam meg, én akartam állni e számomra jelentéktelen árat is. Miután összekaptam magam, már az első alkotást figyeltem, majd az arcára pillantottam.
- Ehhez te értesz igazán, szóval hallgatlak. Majd ásítok, ha túl részletes vagy – mosolyodtam el. Kezdtem úgy érezni, hogy túl nagy szívességet tettem a részemről, hogy eljöttünk. De szépnek szépek, és szoktam is kiállításokra járni, viszont a kortárs néha ijesztő műfaj. Meg azt akartam, hogy megtörje a csendet, és szórakoztasson. Elővettem a zsebemből egy csomag nógrádi sós pálcikát, közismertebb nevén ropit, majd a kezébe nyomtam. - Tényleg el akartam jönni. És bocs, hogy goromba voltam a bagolyban… - s hogy tovább érzékeltessem vele a nyitásomat, egy pillanatra még a nyelvem is kiöltöttem

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=810781#post810781][b]Nádassy Norina Iza - 2020.06.07. 16:28[/b][/url]

Kemény heten vagyunk túl a csoporttársakkal, ugyanis a tanáraink megrögzötten ZH-kat írattak a héten. Nem volt olyan tárgy, amiből ne lett volna, így nem volt életem az elmúlt időszakban. A tanulás mellett természetesen ott volt Stromboli is, akire nagyjából annyi időm maradt, hogy leápoljam és napi fél órát dolgozzak vele. Tele van energiával és tűzzel, érzem rajta, hogy már nagyon menne, így van mit visszafogni mikor rajta ülök. Aztán jött a péntek és megíródott az utolsó ZH is, ami felért egy… nem is tudom mivel. Zoéval fénysebességgel beszéltük meg, hogy ezt a hetet ki kell buliznunk magunkból. Szombat délután három volt, mikor egy sejtelmes üzenetet kaptam tőle, miszerint olyan helyre visz, ahol még nem jártam. Ismerem Zoét, mint a rossz pénzt és tudom, hogy sokszor még nálam is elvetemültebb, így megvolt az okom az aggodalomra. Ennek ellenére engem se abból a fából faragtak, hogy bármitől is megriadjak, így izgatottan és iszonyat kíváncsian sétáltam ki a vasútállomásra. Zoé már ott várt teljes harci díszbe, egy üveg pezsgőt emelgetve a magasba, amiből pár korty már hiányzott. Hoppanálhattunk is volna, de valamiért ez így sokkal feelingesebb, haza pedig úgyis majd úgy jövünk. A vonatút alatt legalább van időn megalapozni a hangulatot. Aztán eltelt egy kis idő én pedig ott találtam magam egy sztriptíz bár bejáratánál.
- Na nem! – ráztam meg a fejem. - Arról volt szó, hogy bulizunk és nem pedig vetkőző nőket nézegetünk. - konstatáltam a tényt Zoénak, aki erre csak ennyit reagál, hogy nem kell őket nézni, inni itt is lehet és legalább sok a szingli pasi. Én tökre értem, hogy ő most nagyon szingli és nagyon magányos, de azért ez már eléggé elkeseredett tervnek tűnik. Hiába próbáltam lebeszélni, megragadott a karomnál fogva és berángatott. Szerencsére a pezsgő már adott egy alaphangulatot, melyre megérkezésünk után azonnal rásegítettem egy jó kis tequilaval. A következő italt már egy idegen férfi fizette, akivel Zoé gyorsan megtalálta a közös hangot. Én feleslegessé váltam, így egy gin toniccal felszerelkezve kezdtem el sétálgatni a bárban. Bevallom őszintén, hogy a kíváncsiságom oda vonzott a pódiumon vonagló lányokhoz. Az italból aprókat kortyolva vizsgálgattam őket, a testüket, a mozdulataikat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811372#post811372][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.14. 11:58[/b][/url]

Pontosan négy nappal ezelőtt, Kimoriah egy hatalmas csokor fekete tulipánt kapott kézhez egy futártól, akit ő kért fel rá, hogy juttassa célba azt, tökéletesen akkor, amikor otthon is van. Ez volt az első lépés, és mivel már minden gond és baj lehúzódott, mindent túlélt és idegei simák, eljött az idő, hogy szórakozzon, noha, nem idegekkel. Egy vacsora kellemes dolog, egyedül is szívesen elkölti, mégis, mikor eszébe jut az arc, amit akkor vágott, mikor szinte követelte azt, aki az utolsó, legmagasabb licitet tette rá a közelmúltban, arra a döntésre hozta, hogy ezt most így kell megcselekednie. Sőt. Mosolya megint kissé gonosz volt, amikor felbukkant benne, hogyan is vitelezi ki. Mert már akkor is közölhette volna, vagy most is, ez azonban nem olyan egyszerű. Ő nem egyszerű, közel sem. Eleve eltelt már igencsak sok idő február óta, nem mintha bánná, volt elég dolga, hogy azt elrendezve csak most tudhassa igazán megérettnek a pillanatot. Négy nap biztosan elég volt ahhoz, hogy lenyugodhasson, hogy kitombolja magát vagy csak felfogja, hogy mi is történik. Nem vitte túlzásba, mégis, a csokor mellé illő volt mellékelni némi infót arról, hogy mégis hol találkozzanak, ha elmenne érte, nagyobb az esély, hogy az ajtót csapja rá, és hamarabb lepleződik le. A téren maximum csak nem jelenik meg, ő meg majd vállat von és folytatja tovább az estét egyedül, nem fog összetörni. Mégis, a fekete szirmok között pihent a kártya
Drága Valentinám,

Az idő ellenünk dolgozott, de sosem feledtem el azt, mi vár még ránk. Egy pillanatra sem, most pedig, ha még nem mondtál le rólam, elérkezett az idő, hogy eljöjjön az, amelyet az események sora eddig elvett tőlünk. Kérlek, a késlekedésem bocsánataként, töls el velem egy kellemes vacsorát, melyet szépséged már bőven megérdemel.
Találkozz velem szombaton, este hétkor a Boglyas téren, a szökökút mellett. Fel fogsz ismerni, az utolsó szál tulipánt fogom őrizni a csokrodból.
Várlak, várom a pillanatot.

a Valentinod
, amelyre kacskaringós betűkkel rótták a sorokat arról, hogy fogja várni a kellemes, hétvégi estén. Ő elintézte a foglalást, a hely maga sokkal jobb, mint a pizzéria és egy percig se lett volna hajlandó arra, hogy oda menjen és egyen, mert na, nem egy ajándékkártyán múlik a boldogsága, illetve, hozzá ez a megoldás sokkal jobban illik hozzá, vagy épp sokkoló lesz, fogalma sincsen. Az ötlet maga hirtelenebb volt, mint annak tűnik, tűnhet majd. Ahogy sikerül.
Összekészülve simít végig öltönyén egy utolsót, tincseit rendezi el, majd mindent a zsebeibe rejtve indul meg. Nem késik és nem is siet, kellően hét előtt ér oda és gyújt rá egy cigarettára, míg várakozik. Szabad ujjai között valóban ott az egy szál tulipánt, tekintete a járókelőket vizslatják. A csikket eltaposva, mentolos cukorkát kap be és fogyasztja el, mintha mindennek tökéletesnek kell lennie ma, pedig ez csak a pont, ahonnan ő tovább kíván menni. Karját felemelve pillant az órájára, majd ejti vissza, egy nő amúgy is mindig késik, ez a hitvallásuk, hogy nem érkeznek időben, mert a tökéletességnek idő kell, kiválasztani a ruhát, a frizurát, tudja ezt, csinált már ilyet, csak ő kevésbé romantikus alkat. Távol áll tőle, de ha kell, tud és olyat mutat, ami elhiteti. A hely pedig bőven kárpótolja majd az időért, amit húzott és csavart, ha meg nem, a szándék megvolt. Nem írta ugyan oda, hogy elegánsabb öltözettel illesse majd a vacsorát, valahogy azt nem hiszi, hogy a mamuszát fogja ma elővenni. Ha mégis a pizzára készül és valami nem kerek, maximum korrigálja, ha akarja. Ahogy esik. Elpillant a távolba, ujjaival a levelet piszkálja a száron. Ma teljesen úgy néz ki, mint aki normális, emberi életet él. De ez csak egy pillanat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811745#post811745][b]Ophelia Carolina Brown - 2020.06.17. 12:45[/b][/url]

Nagyokat sóhajtozva indultam el teljesen céltalanul. Mindent a táskámba söpörtem, ami csak kellhet, mert ebben a mérhetetlen csendben, ami mindig rám telepszik, amikor a házi néni elmegy az unokáihoz, nem lehet megmaradni. Szóval a nagy pakk dolgozatot is valahogy belevarázsoltam a táskámba majd csak elindultam. Sokáig álltam az utca legelején, hogy berobbanok Korihoz egy üveg borral, de végül lebeszéltem magam róla, mert legutóbbi találkozásunkkor kiderült, hogy Jack végre visszatalált hozzá valamelyest, így aligha lehetne pofám szétrobbantani őket. Örülök nekik, nyilvánvalóan nem rúghatom rá barátnőmre az ajtót, hogy azonnal csináljon valamit, különben nekem itt és most végem van. Normális esetben megtenném, de az ő boldogsága sokkal fontosabb, mint az én nyűgöm.
Túl korán van még, a Nap is az égen jár bőséggel, amikor belépek a bár ajtaján. Rajtam kívül a pultos tartózkodik csak bent, így mosolyom rögtön őszintébb lesz, amikor már a férfi is rám pillant. Mosolyogva intek neki egyet, majd a pulthoz lépkedve helyezem magam kényelembe táskámat magam mellé téve. Hamar belelendülünk a beszélgetésbe, a kikért limonádé is gyorsan fogy, az idő meg csak telik, nekem meg eszembe sem jut, hogy a dolgozatokkal foglalkozzak. Mintha újra tini lennék - Merlinre, de régen volt - olyan felszabadultan beszélgetek az idegen pultossal, de ahogy a Nap megy lefelé, és besötétedik a végére már úgy érzem, mintha évek óta ismernénk egymást. Időközben a bárt is volt alkalmam megfigyelni alaposabban és ahhoz képest, hogy kívülről milyen aprócskának tűnt első látásra, meg kell mondjam, ha az ember belép, kellemeset csalódik. Tágas és hangulatos, van itt minden, ami szemnek és szájnak ingere, ahogy elnéztem még egy aprócska emelvény is van azoknak, akik belevetnék magukat a karaoke világába.
Kékjeimet vezetem vissza Arnoldra, amikor folytatja a történetet a nőről, aki a legutóbb a pulton táncolt, mert sajnos már nem csak én vagyok vendégként jelen, így a beszélgetésünket megbocsájthatatlan módon szakítják meg párszor. A másik pultosra még várhatunk 1 órát, ha jól emlékszem. Mintha már én is itt dolgoznék. Akaratlan kuncogok fel, majd tenyerembe helyezvén államat figyelem Arnoldot, aki a második koktélomat keveri nekem. Fogalmam sincs mi ez, mit tesz bele vagy mit sem, de finom, én meg rábíztam magamat. Van az a mondás, hogy ökör iszik magában, azonban ne felejtsük el, hogy nekem itt van Arnold, akinek sörös poharához koccintom sajátomat, majd kortyolok belőle.
- Inkább azt mondd meg nekem, hogy nem esett le tűsarkúban a pultról, amikor össze-vissza ugrált - nagyon-nagyon elgondolkodtató kérdés. - Mármint én tudok mindent csinálni magassarkúban, de berúgva egy lelakkozott pulton... necces - szemöldökömet ráncolom, miközben latolgatom magamban a felmerülő lehetőségeket, miközben tekintetemmel követem, ahogy Arnold ismét magamra hagy. Komolyan kezdek megsértődni, még akkor is, ha csak a munkáját végzi. Nagyot szusszanva esik vissza pillantásom a koktélra, amiből kortyolok is, majd siklik tovább a táskámra, amiben a halom dolgozat pihen. Elhúzom a számat, és mintha észre sem vettem volna őket fordulok a nyitott tér felé a székkel, háttal a pultnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811891#post811891][b]Szigethy Sándor - 2020.06.19. 12:23[/b][/url]

A Nap már lemenő félben, és a budapesti éjszaka egyre inkább kezdi összeszedni a bátorságát, hogy elinduljon hétvégi körútjára. Nem annyira új ez nekem. Harmincöt évem alatt igen sokszor megjártam már a fővárost, de most mégis olyan, mintha először járnék itt. Meghallom az emberek csacsogását, nevetését, veszekedését. Figyelek. Rengeteg minden el is terelhetné a figyelmemet, de mégis háttérzajként maradnak, hiszen most csak egy valakire összpontosítok; a nőre, aki előttem ül ezen az aprócska, szinte garázsméretű helyen, amit sikerült kiválasztanom. Nem akartam a forgatagba menni egy amolyan fancy helyre, ahol csak feszélyezve éreznénk magunkat, s ismételten viselkedni kellene. Mint ahogyan a Tanodában és környékén tesszük. A már lassan otthonommá vált Bogolyfalva sem tudja feledtetni velem a munkát, ezért kellett messzebbre jönnünk ma.
Természetesen ma is fehér inget húztam magamra, ám a megszokott zakó helyett most egy barnaszín mellényt párosítottam hozzá. Fekete, igényesen vasalt nadrágom sem az a fajta, amit egykönnyen hátra hagyok, ezért az alapdarabok megmaradtak. Mégis valamivel próbáltam kompenzálni merev, túlságosan hivatalos stílusomat.
Az étlapon dobolva jobb kezem ujjaival fürkészem az előttem ülő arcát, s a megszokottól sokkal többet mosolyogva várom a feltett kérdésemre a választ.
– Tehát – teszem fel újra, hiszen közben felvették a rendelésünket, és félbe maradt a beszélgetés. – Mi volt a legőrültebb dolog, amit valaha csináltál? – szeretném felmérni a terepet, mielőtt még engem is belerángatna valamibe. Nem titkolt szándéka, hogy kiemeljen engem a megszokottból, ami egyre több izgalommal tölt el. Eddig úgy éreztem, hogy tartanom kell tőle, most azonban szélesen mosolyogva cikáznak zöldjeim Jules szemei között. Kicsit előre dőlök, s hagyom, hogy körmeim helyett most az étteremben szóló zene adja alánk az ütemet. Összekulcsolom vastag ujjaimat az étlap kemény fedelén, és várom a nő válaszát.
Közben megérkezik az üveg fehérbor, amit először neki, majd nekem tölt ki a fiatal felszolgálófiú. Udvariasan biccentek egyet a srác felé fordulva, s amint tovább áll, újfent Jules kékjeibe fúrom lélektükreimet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815374#post815374][b]Theon Delacroix - 2020.08.09. 14:08[/b][/url]

Az idő tíz óra nyolc perc, ami azt jelenti, hogy körülbelül egy fél órája szemezek azzal a kis helyes fürtössel a pult mögött, eddig nem sok sikerrel. Az én kacérkodó pillantásaimra általában megrökönyödött tekintet a válasz, na meg a tipikus mit adhatok kérdés, amire nekem csípőből jön a…
- Téged – nyögöm oda ismét, páratlan tehetségem mutogatva, mely’ kimerül a szemöldököm hullámoztatásban. Álom pasi vagyok én, tudom. Kisbarátom egy percre megáll a koktél rázogatásában, aztán szinte látom, ahogy töri azt az édes kis buksiját, hogy most mi is lenne a legmegfelelőbb válasz. Szeme ide-oda jár, mígnem végül barnái visszatérnek az arcomhoz, ám hiába várom, a szemkontaktus nem történik meg. Helyette látómezőmbe becsúszik a… vodka? Felemelem a poharat, majd mielőtt a számhoz érhetne, beleszippantok. Szívtam már meg így, most nem akarok bájitalmérgezést kapni. Ám a várt szúrós, az alkoholra jellemző szag helyett, egyszerűen nem vár semmi.
- Még is mit vártál? – Szólal meg a másik, mielőtt még az én résre nyitott ajkaimon kicsúszhatna valami. – Vodkát? – Azzal az angyali arc tenyérbe mászó, hatalmas mosolyba torzul, majd a legfülsiketítőbb visítás tör elő belőle. Vicsorog, szemeiből könnyek csorognak, bennem pedig egyre jobban csak gyűlik fel a bugyogó méreg. Kezeim között remeg a kis üvegcse, s talán, még ha elég erős lennék, össze is tudnám roppantani.
- Nos… - szűröm ki a szót az idegtől elkékült számon át, látásomat érzem, hogy kezdi elborítani a vörös köd, s az ördög odabenn üvölti, hogy ugorjak neki. Azonban csak nyelek egyet, ajkaimat megpróbálva ugyanolyan kibírhatatlan mosolyra húzni, mint ahogy az előbb ő is tette. Majd azzal a mozdulattal megemelem a poharat, s úgy a képébe öntöm annak tartalmát, hogy egy pillanatra a hangulat szinte megfagy a bárban. A fiú szemei kikerekednek, először nem is mutatva semmilyen érzelmet bámul vissza rám, mígnem
- BIZTONSÁGIAK! – Még köpni-nyelni sem tudok, már két megtermett alak áll a hátam mögött, erős markukkal gúzsba fogva az alkarom. Elmosolyodom, lábammal elkezdem cirógatni az egyik pasas lábfejét, de esküszöm ezeknek az anyjuk valami kőből készült vízhányó volt, mert nemhogy számomra kecsegtető reakciót nem tudok kiszedni belőlük, de még egy aprócska szemöldökrándulást sem bírok elérni. Helyette inkább az egyik megindít engem, ügyelve, nehogy a kis sikamlós ujjacskáim ki tudjanak csúszni a fogás alól.
- Nos, fiúk… Öröm volt veletek találkozni – várom, hogy a kezek felemelkedjenek az enyémekről, amint az ajtó irányába keveredünk, azonban nagy meglepetésemre elfordulunk, mígnem egy lépcső felé érünk, ahol egy újabb tag fogad, eldünnyögve az orra alatt, hogy adjam le nálam a pálcámat. Az egyik férfi a zsebemben kezd motoszkálni, mire én csak elmosolyodom, olyan jó perverzen, de nem sokáig tudom élvezni a régen várt fenékmasszázst, ugyanis a varázseszköz kikerül a tulajdonomból, mi pedig tovább indulunk, mígnem egy ajtó elé érünk, távol a lenti őrület keltette zajoktól. A magasabbik tag leveszi az egyik kezét az enyémről, majd hármat kopog az ajtón, mígnem belülről megszólal egy erőteljes férfihang…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816080#post816080][b]Yezebel - 2020.08.24. 09:55[/b][/url]

- Van az a film, amiben magyarázza az egyik öltönyös csóka a másiknak.. - nőies, kissé karcos alt-mezzo szavai közé olcsó csomagolópapír zörgése vegyül, ahogy körülményesen bontogatja a Burger King logójával ellátott barna csomagot az autó vezetőülésénél. Miután sikerül kibontania, rögtön belenyúl és kihalász annak tartalmából egyetlen szál még meleg sültkrumpliszálat.
- Hogy a sajtos negyedfontos az Európában nem is sajtos negyedfontos, mert nem fontokban mérnek. Hanem.. - a szabad kezével karmesterszerűen vezényli a szavakat hangsúlyonként - McRoyal. Mire a másik megkérdezi, hogy hogy hívják a Whoppert? Mire.. "a whoppert nem tudom, Burger Kingben nem voltam". Na, mi már most jobbak vagyunk John Travoltánál.
Azzal mostmár tényleg kiszedi az újabb papírhalmazva csomagolt dupla whoppert, és a súltkrumplit is úgy rendezi, hogy csipegethessen belőle. Az első harapás után elégedetten nyög fel, csukott szájjal még a falaton nyammogva. Az ajkán lévő lilásvöröses árnyalatú rúzs drága és minőségi, egyetlen foltot sem hagy a szalvétán, ahogy óvatosan megtörölgeti a száját.
- Imádom. Tökéletes szemét, nulla tápanyag, egy halom műanyag, de annyira jó, hogy kit érdekel? - Mellettük a járdán péntek este buliba tartó, vagy egyik helyről épp a másikba vonuló tini és huszonéves csapatok vonulnak el, illetve késő este fáradtan munkába tartó emberek. Bár egy-egy kósza tekintet rájuk vándorol, de tudja, hogy valójában nem őket nézni: az autó sötétített üvege csak az utcai lámpák fényeit veri vissza. Oldalra néz a mellette anyósülésen ücsörgő Nairobira, és természetesen nem maradhat el a szokásos váratlan és indokolatlan megjegyzés tőle.
- El kell mondanod, milyen bőrápolót vagy alapozót használsz, mert ebből a szögből olyan simának tűnik az arcod, hogy kedvem lenne megnyalni.
És bárki a megmondhatója, aki tényleg ismeri az ifritet, hogy bizony tényleg képes lenne megtenni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817567#post817567][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.09.24. 22:03[/b][/url]

Egyébként én sose gondoltam volna, hogy lesz valaki Lilin kívül, akivel képes vagyok fél napot elcseszni filmezéssel. Ricsi a legjobb barátommá vált... ami jó, csak közben itt vannak azok a furcsa gondolatok. Egyszerűen nem vagyok biztos abban, hogy ez elég nekem, vagyis jobban mondva egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem elég, de mégis... beérem ezzel. Nem siettetek semmit, persze sokszor nem bírom megállni, hogy ne tegyek kétértelmű megjegyzéseket, vagy na puhatolózzam ki, ő vajon hogy viszonyul hozzám.
- Meg kell velem nézned a 365 napot... komolyan.. érdekel, tök nagy visszhangja lett, és kiakasztott egy csomó embert - én nagyon lelkes vagyok, miközben már-már otthonosan mozogva nála, megmikrózom a popcornt, mert arról nem vagyok hajlandó lemondani.
Talán ez jó, így könnyebb, hisz csak ledöglünk filmezni, nem randi - bár ennek ellenére kínosan ügyeltem arra, hogy a legapróbb tincsem is tökéletesen hanyag és rendezetlen legyen -, így feszengeni se kell, vagy attól tartani, hogy beáll a kínos csend. Nem egy randiban volt részem életem során, és hát... vagy a partner nem igazán klappolt, vagy egyszerűen velem van a gond. Ha ki van mondva, hogy akkor az randi, akkor eszembe jut az összes baromság, amit a magazinokban olvastam, és a végeredmény kínos lesz.
Most viszont nem az, mert míg nézem, ahogy a mikróban forog a tálca, és egyre csak nő a papírzacsi, addig azt a hülye dalt éneklem, amit a múltkor mutatott, és nem megy ki a fejemből. Persze a hangom jó, és nem is hamis, de mivel koreai, így simán hallás után megy, így jó eséllyel a szöveg fel sem ismerhető, mert hát azóta se lettem perfect koreából.
- Komolyan, az agymra megy - nevetem el magam, amikor tudatosul bennem, mit csinálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817707#post817707][b]Harmat Betti - 2020.09.27. 00:07[/b][/url]

Táskámat szorongatva lépek be a mugliüzlet ajtaján. Nagyon rég láttam Nesztát. Azóta mindketten sokat változtunk. Kisgyerekek voltunk még, mikor barátok lettünk, ki tudja, megtaláljuk-e még a közös hangot. Annak viszont, hogy a találkozás ötlete felmerült, nagyon örültem. Régen nem hallottam a lány felől, csak nagy ritkán küldtünk baglyot egymásnak. Az ajtóban megállva körüljáratom a szemem barátnőm után kutatva. Azonban nem látom sehol, így feltételezve, hogy én voltam a gyorsabb, leülök egy két fős asztalhoz, hogy ott várjak tovább. A hozzám lépő fiatal pincérlánytól rendelek egy cappuccinot és egy brownie-t, majd visszafordulok az ajtó felé, hogy lássam, ha Neszta belép. Kezeim még mindig táskámra szorulnak. Torkomban is egy kisebb gombóc növekszik. Nincs sok okom izgulni, de ennyi idő után újra látni egy régi ismerőst... mindig nehéz. Jövőre azonban Neszta is a Bagolykőbe érkezik, így mindketten idejét láttuk a találkozásnak. Jobb így, mint a folyosón összefutni, vagy csak elmenni egymás mellett. Így viszont lesz alkalmunk mindent megtárgyalni, tulajdonképpen újra összeismerkedni.
Egyre izgatottabban várok, közben pedig kihozzák a rendelésem. Beleiszom a kávéba, és amint lenyalom a habot a számról, meg is látom a belépő Nesztát. Kissé hevesen pattanok fel, mert az asztalon kilöttyen az ital, de így legalább észrevesz a lány. A biztonság kedvéért intek is neki, hogy biztos megtaláljon. Mosolyogva köszöntöm, és mikor ideér hozzám, egy ölelést is kap tőlem. Leülök és rögtön túl is esem a sablon kérdéseken:
- Hogy vagy? Hogy telik a nyár? Hogy vannak a bátyáid? - ezeket a kérdéseket mindig muszájnak érzem megejteni, azonban a válaszokból már ki alakulhat egy jó kis beszélgetés. - Mióta nem láttuk egymást? Két éve? - kérdezek rá a dologra. Hátha ő jobban emlékszik, míg nekem nem jut eszembe mit csináltunk legutóbb mikor láttuk egymást. Arra sem, mikor volt ez az alaklom. - Hű, mennyi minden történt azóta! - reménykedem benne, hogy a beszélgetés nem fog sokszor megakadni, és nem azzal fogjuk tölteni a délutánt, hogy kínosan nézünk egymásra.